La Push vámpírja - 78. fejezet

78. fejezet


Sziasztok! Üdvözlök minden kedves merengőről ide jövőt. Köszönöm, hogy itt vagytok a blogomon most már ti is. A történeteimet, mint tudjátok levettem a merengőről, nem csak a történtek, hanem egyéb nézeteltérések miatt is, amelyeket nem fogok kifejteni. Őszintén szólva nekem így jobb, egyszerűbb, és stresszmentesebb az írás, ami nektek is jó lesz. Legalábbis remélem :) A frisseket igyekszem tartani, a héten előfordulhat egy-két nap csúszás, mert nem volt túl jó a hétvégém, de jövő héten már akadálytalanul szeretném hozni a frisseket. :D Puszi, Drusilla

(Nathalie szemszöge)



Reggel egyedül ébredtem az ágyamban. Meglepetten fordultam a másik oldalamra, hiszen Anthony karja nem ölelt át engem. Hűlt helye volt már csak, de a párnáján várt rám egy csokor vadvirág, és egy levél.



„A világ legszebb arájának,



Holnaptól csak az Öné vagyok, Mrs. Cullen-Black, de a mai napot még a Black házban töltöm a többiekkel, este pedig vadászni megyünk a srácokkal, legénybúcsú címszóval. Csak remélni merem, hogy egy chippendale fiú sem hódít el tőlem a lánybúcsún. Holnap az oltárnál találkozunk. Szeretlek!



Anthony



Ui.: Ha éjszaka esetleg elfelejtenéd, akkor én vagyok a vőlegény, nem a srác tangában.”



- Lökött – nevettem fel hangosan. Néhány pillanattal később pedig belépett a szobába anya, és apa, nyilván kíváncsiak voltak, hogy minek örülök ennyire.

- Szia, kicsim – mosolygott rám apa. Miközben keze, mint általában, anya pocakján időzött. Azt hiszem, hogy most már kezd egy kicsit gömbölyödni az öcsi, vagy húgi.

- Sziasztok – mosolyogtam rájuk.

- Holnap férjhez mész – nézett rám anya könnyes szemekkel. – Még csak tizenhét éves múltál, és máris saját családod lesz… ez… bocsi, azt hiszem, hogy csak tombolnak a hormonjaim – sietett hozzám anya, és magához szorított.

- Ettől még nem szabadultok meg tőlem – ölelgettem meg az anyukámat. – A közelben maradunk, mindig –ígértem.

- Ez a minimum – bólintott apa hevesen. – Csak nem képzeled, hogy csak távolról fogom ismerni az unokáimat.

- Sosem tennék ilyet – ráztam meg a fejem.

Majd apát is magunkhoz csalogattam, és így hárman dőltünk el az ágyamon, mint régen. Én feküdtem közöttük, ők pedig átöleltek engem. Kislánykoromban mindig így aludtunk, hogyha félelmetes mumusok lepték el a szekrényt, vagy vad pókok támadtak rám a plafonról. Egyszer a saját gyermekem is így fog feküdni Anthony és köztem. Milyen gyönyörű élet vár rám, és már csak egy nap van hátra addig.

- Magatokra hagylak titeket, szépségeim. Még biztos sok dolgot kell megbeszélnetek – nyomott apa puszit az arcunkra, majd eltűnt néhány pillanat alatt.

- Hova sietett ennyire? – néztem anyára kérdőn.

- Tudod megbeszéltük, hogy fel kell világosítanom téged a nászéjszakáról, hogy ne félj tőle annyira – vigyorodott el anya. – Tudod, apád abban a hitben él, hogy a kicsikéje még ártatlan – kacsintott rám. Én pedig szégyenlősen beharaptam az ajkam. Lehet, hogy el kéne mondani apának, hogy mi már, Anthonyval, nem is egyszer…

- Oh – nyögtem ki az értelmes választ.

- Hidd el, jobb neki, hogyha meghagyjuk ebben a boldog tudatban – simított végig a karomon anyukám.

- Oké, te tudod – egyeztem bele gyorsan. Igazából nem is nagyon örültem volna egy ilyen apa-lánya beszélgetésnek, hogyha nem muszáj.

- Lényeg a lényeg, hogy ma nagyon jól kell érezned magad, édesem, mert ez az utolsó reggeled hajadon nőként. Mikor holnap lefekszel, már férjes asszonyként teszed. Úgyhogy arra gondoltunk apáddal, hogy ma csapunk egy nosztalgianapot, persze a lánybúcsúdra oda fogsz érni, ezt megígérjük. El akarunk vinni a vidámparkba, és egy kicsit vásárolgatni. Kell neked némi kelengye – mondta határozottan.

- Miféle kelengyéről beszélsz? – kérdeztem döbbenten.

- Mondjuk néhány bordó, selyem ágynemű. Esetleg egy szép tányérkészlet, hogy vendégeket fogadhass. A legfontosabb pedig az első, saját, receptgyűjteményes lefűzöd, amit megtölthetsz – magyarázta anya lelkesen. – Olyan dolgok, amelyeket én is megkaptam, amikor apádhoz mentem. Neked is kijár.

- Igazság szerint ez remekül hangzik – mondtam boldogan.

Egy közös nap, csak a családommal. Végül is Anthony is ezt teszi ma, úgyhogy miért ne lehetnék én is a szeretteimmel?

- Oké, öltözz fel kényelmesen, addig én is összeszedem magam, azután pedig reggeli, és indulás – pattant fel anya. Majd vissza is zuhant az ágyra. – Hoppá – kapott a fejéhez. – Ne aggód, drágám. Csak meg kéne tanulnom, hogy lassabban kell mozognom, és helyzetet változtatnom, ameddig a pocaklakó irányítja a testem bizonyos pillanatokban – mosolygott rám.

- Maradhatunk itthon is, és filmezhetünk – ajánlottam a lehetőséget.

- Ugyan, kincsem. Minden rendben, csak lassabban kell mocorognom, ennyi. Kérlek, ne aggódj miattam, ez a te napod, a mi napunk. Nem fogjuk elszúrni egy kis szédülés miatt – mondta magabiztosan.

- Rendben, ha megígéred, hogy szólsz, amikor elfáradsz – intettem szigorúan.

- Oké, a szavamat adom – állt fel ezúttal lassabban. – Tíz perc múlva reggeli, úgyhogy ne lustálkodj és álmodozz itt a hercegedről – emelte fel a mutató ujját szigorúan.

- Igenis, mami – szalutáltam. Majd beszaladtam a fürdőbe, hogy gyorsan letusoljak.

Néhány perc alatt le is tusoltam, majd belebújtam az egyik kedvenc ruhámba, és egy kényelmes balerina cipőbe, azután pedig kiszaladtam a konyhába, ahol azonnal megcsapta az orromat az ínycsiklandozó reggeli illata. Hm… szalonnás tojás, és áfonyás palacsinta, a kedvenceim.

- Mit eszünk? – futott össze a nyál a számban.

- Mintha nem tudnád – tette le anya nevetve az asztalra az ételt. – Természetesen a kedvenceidet, gyere, tömd meg a hasad alaposan – ültetett le anya. Majd apa is csatlakozott hozzám. Anya viszont még mindig sertepertélt a pultnál.

- Anya, te nem eszel? – kérdeztem döbbenten. Hiszen mostanában mindig éhes szokott lenni.

- Dehogynem, de nem akarjátok látni, hogy mit műveltem reggeli címszóval – kuncogott fel.

- Annyira csak nem lehet szörnyű, drágám – legyintett apa. – Gyere ide hozzánk. Amikor Nathalie volt a pocakodban, akkor is borzasztó dolgokat ettél. Azt hiszem, hogy a mélypont a mogyoróvajas, lekváros, szalámis bagett volt smarties csokival. Annál rosszabb nem lehet – nevetett fel.

- Biztos vagy te ebben? – mutatta meg nekünk anya a szendvicsét.

- Hát ez meg mi? – kerekedtek ki a szemeim.

- Ha jól látom, akkor a bagett stimmel, és a mogyoróvaj is, és azt hiszem, hogy lekvár… - méregette a szendvicset apa. – A többit nem tudom azonosítani, de lehet, hogy nem is akarom.

- Szerintem sem akarjátok – fintorodott el anya. – Maradjunk annyiban, hogy majdnem felsorakozik a szendvicsemben az egész hűtő.

- Wow, és még én eszem sokat? – nevettem fel vidáman. – A tesókám már most rosszabb, mint én.

- Ez már igaz – egyezett bele apa is. – Ha viszont nem eszel elég gyorsan, akkor nem marad neked ebből a reggeliből – kezdett el szedni a serpenyőből.

- Hé, nekem is hagyj egy kicsit. Én vagyok az ünnepelt – mondtam tettetett felháborodással.

- A későn jövők, és a figyelmetlenek már csak a maradékot kapják – kuncogott fel apa. – Tudod itt nálunk farkastörvények uralkodnak.

- Apaaaa – nyávogtam.

- Jól van, tudod, hogy csak vicceltem – kezdte el nekem is adagolni a rántottát. Majd elcsente a villámat, és etetni kezdett. – Hogy is csináltuk? Egyet a mami kedvéért – tartotta a szám elé a villát.

- Drágám, ne kötözködj a lányunkkal, már nem kisbaba – intette anya komolyan.

- Dehogynem, méghozzá az enyém – húzott az ölébe. - Olyan nehéz elengedni téged, kicsim.

- Apa, nem megyek messzire. Minden nap látni fogtok. Még meg is untok, annyit fogok ide járni, hogy anya kiadja nekem végre a tökéletes steak receptjét – simultam a karjaiba.

- Helyes – biccentett anya mosolyogva.

- Szavadon fogunk – mondta apa komolyan. Majd megpuszilta a hajamat. – Na gyere, hagylak reggelizni, utána pedig indulunk – nyomta a kezembe a villámat.

- Rendben – mosolyogtam rá.

Azután pedig puszit nyomtam az arcára, és enni kezdtem. Ott az ölében. Újra ötéves kislánynak képzeltem magam, aki még csak az apja ölében éri fel az asztalt. Nagyjából tíz perc alatt sikeresen elpusztítottunk minden egyes falatot. Majd villámgyorsan elmosogattam, hogy anya is pihenjen egy kicsit. Ezután pedig beszálltunk az autóba, és elindultunk a búcsúnapom felé. Ez a búcsú korántsem szólt hosszú időre, de tény, hogy sok dolog meg fog változni ezután. Nem leszek itt minden éjjel, és a szobámat is valószínűleg a kistestvérem fogja megkapni.

- Mehetünk, Nathalie? – hallottam meg apa hangját.

- Igen, készen vagyok, hogyha ti is – siettem oda melléjük.

Kiléptünk az ajtón, és azonnal a kocsink felé vettük az irányt. Mindenki azonnal tudta a helyét, ahogy mindig. Apa vezetett, anya ült mellette, én pedig apa mögött foglaltam helyett. Mindannyian becsatoltuk az öveinket, majd elindultunk a vidámpark felé. Már alig vártam, hogy odaérjünk. Már olyan régen voltunk ott. Talán tizenkét éves voltam, amikor legutóbb arra jártunk. Már öt éve, ez hosszú idő.

- Na, itt is vagyunk – állította meg apa a kocsit a parkolóban. Mi pedig boldogan kipattantunk anyával, és elsiettünk jegyeket venni. Mire apa utolért minket, már ott álltunk startra készen. – Úgy látom, hogy valakik nagyon lelkesek – nevetett fel elégedetten.

- Még jó hogy, irány a hullámvasút – kiáltottam fel.

- Én azt hiszem, hogy azt kihagyom, és csak nézlek titeket – kapta anya a gyomrához a kezét. – Még a gondolata is elsápaszt.

- Jól van, nem muszáj hullámvasútnak is lenni – gondoltam át azonnal az ötletet. – Dodzsem? – mutattam egy másik bodega felé. – Azt is imádom.

- Biztos? – nézett ránk anya bizonytalanul.

- Én is szeretem a dodzsemet – rántott vállat apa. – Gyerünk – fogott minket kézen. Majd együtt kezdtünk el szaladni az apró kis autók felé.

- Lezúzlak titeket – vigyorodtam el miután beszálltam.

- Legfeljebb csak szeretnél – mosolyodott el anya is.

- Szétcsapok köztetek lányok – szállt be apa is a vitába.

Miután a menet elindult mindhárman egyfolytában üldöztük a másikat, de anyának nem mertem neki menni, nehogy kárt tegyek bennük, ezért főleg apa felé vettem az irányt. Aki egy jól irányzott tripla karambolnál kis híján ki is pottyant az autóból. Végül döntetlennek kiáltottuk ki a teljesítményt.

- Most hova, drágám? – kérdezte anya miután kiszálltunk.

- Óriáskerék? – kérdeztem reménykedve.

- Ez nagyon jól hangzik – lelkesedett anya is.

- Vattacukor a nézelődéshez? – mutatott apa a cukorárus felé.

- Igen, egy cseresznyéset kérek – siettem el a bódé felé.

- Én pedig vegyesen szeretnék mindenből. Keverjenek össze nekem néhányat – pironkodott anya.

- Óhajod parancs, kicsim – szorította magához anyát.

Milyen édesek együtt, olyan boldogok, mint régen. Sőt, még annál is boldogabbak. Biztosan alig várják már a kistestvéremet, ahogy én is.

- Egy cseresznye a hölgynek – nyújtotta felém apa a cukromat.

- Köszönöm – vigyorodtam el. Majd azonnal habzsolni kezdtem. Imádom. Mindig is imádtam.

- Egy vegyes vágott a szépasszonynak – kacsintott anyára.

Anya viszont ahelyett, hogy azonnal enni kezdett volna, inkább apa szájába tuszkolt egy adagot, akinek az arca csupa folt lett tőle. Ezen jót nevettünk, miközben ő fintorgott egy sort. Majd elkapott minket, és az arcunkhoz dörgölte a sajátját, hogy mi is maszatosak, és ragadósak legyünk. Ha nem lettem volna tisztában vele, hogy a szüleim felelősségteljes emberek, akik már csak nem is tinédzserek, akkor azt hittem volna, hogy ők igenis egy fiatal pár. Úgy játszadoztak egymással, és velem egész nap, hogy azt bárki megirigyelhette volna. Felültünk a szellemvasútra, rodeóztunk, gokartoztunk, és minden kipróbáltunk, amit csak lehetett. Majd amikor anya éhségre hivatkozva leült, hogy kifosszon egy védtelen hot-dog árust, apával csak elmentünk a hullámvasútra. Életem egyik legszebb napja volt a mai, ha nem a legszebb, és még koránt sincs vége. Miután mindent kivégeztünk a vidámparkban, a következő állomásunk felé vettük az irányt, ami nem más volt, mint Port Angeles legnagyobb ágynemű boltja. A legszebb, és legfinomabb holmik voltak itt a közelről, és távolról.

- Válassz bármit, Nath. Ez a mai a te napod – paskolta meg apa a fenekem, amikor az árak láttán megtorpantam.

- Ez a hely túlzás, inkább menjünk a megszokott kis boltunkba – ajánlottam, miközben már hátráltam is kifelé.

- Ma semmi sem túlzás. Válassz magadnak valamit, kérlek – nézett rám apa kérlelőn. – Ez lesz a mi nászajándékunk. Ennél sokkal méltóbb holmikat is érdemelnél, de sajnos nekünk ennyire futja.

- Apa, ez jóval több, mint elég – tiltakoztam azonnal. – Szeretetben, és békében neveltetek fel. Mindig boldog voltam. Ennél többet nem is kívánhat egy lány.

- Dehogynem, kincsem. Csak te jól tűrted, hogy amíg másoknak volt barbie babája, neked be kellett érned egy rongybabával, amit varrtam neked – simogatott meg anya.

- Szerettem a rongybabáimat. Még szebbek is voltak, mint bármilyen barbie – legyintettem. Sosem érdekeltek a külsőségek.

- Te egy kincs vagy, Nathalie, de most akkor is választanod kell itt valamit – mondták komolyan.

- Jól van, akkor körülnézek – egyeztem bele. Nem akartam megsérteni az érzéseiket. Mindenesetre nem a legdrágább rész környékén kezdtem el keresgélni. Végül is megakadt a szemem egy nagyon szép ágytakarón, ami olyan bronzos árnyalatú volt, mint Anthony haja. Mindig is imádtam ezt a színt, úgyhogy kíváncsian fordítottam meg az árcímkét rajta, és legnagyobb meglepetésemre az ára is megfelelő volt. Még elbírta anya és apa pénztárcája. – Ezt szeretném – mutattam rá a kiválasztott darabra.

- Csak az ára miatt? – sandított rám apa bizonytalanul.

- Nem, hanem azért, mert ezzel szeretném letakarni az ágyunkat minden reggel – mondtam határozottan. Puha, selymes, finom anyag, és imádom a színét. Tökéletes.

- Rendben, akkor megvesszük – mosolyodtam el a szüleim. Én pedig boldogan vittem magammal a kis kincsemet a pénztárhoz.

Miután fizettünk még beültünk egy kellemes kis étterembe is, mert anya most éppen rántott sajtra vágyott, sült krumplival. Legalább most nem kevert bele semmilyen édességet, vagy lekvárt az ételbe. Már ez is valami, de azért a nélkülözhetetlen vegyes savanyúság nem maradhatott el most sem, az étkezés alatt. Megette a saját adagját, aztán még lopott egy kicsit az én salátámból is, de természetesen apáét is felfalta. Majd elégedetten dőlt hátra a széken, és simogatta meg a pocakját.

- Nem kéne ennyit zabálnom – sóhajtott fel elégedetlenül.

- Vagyis nem kéne ennyit enned. Ezt akartad mondani – fogta meg a kezét apa.

- Nem, ez minősíthetetlen zabálásnak minősül az utóbbi néhány hétben – fintorodott el. – Megint dagi leszek.

- Édesem, nem lehetsz több ötvenhat kilónál, ne hülyéskedj. Akkor sem híztál hatvanöt kiló fölé, amikor Nathalie-t vártuk – mondta apa, ellentmondást nem tűrve.

- Egyetértek, mondjuk, már van egy kis pocakod, de egyébként semmit sem változtál – mondtam biztatóan.

- Csak várd ki, amíg lábmasszázsért rimánkodó hisztis asszony leszek, aki még a cipőfűzőjét sem tudja a pocakjától bekötözni, és akkor mondd, hogy nem is vagyok duci – húzta el a száját. – Szörnyű perszóna leszek, akinek a rabszolgái lesztek – húzkodta meg a szemöldökét. Mire én is elmosolyodtam. Egy percre már elhittem, hogy most komolyan ilyeneken fog fennakadni, amikor úgy örült, hogy kisbabájuk lesz, megint.

- Ez most egész hihető volt, kicsim – nevetett fel apa.

- Köszi, javulnak a színészi képességeim – húzta ki magát büszkén.

- A humorod még mindig a régi, csak ne kezdj el megint rózsaszín, szőrmés papucsban tipegni a konyhában, miközben kiskanállal falod a mogyorókrémet – mondta apa panaszosan.

- Hogy mit csinálsz? – néztem anyára kikerekedett szemekkel.

- Jól van na, gondoltam megpróbálom egy kis újítással apád tudtára adni, hogy nem kell egy kismamára annyira vigyázni, főleg, ha a férjét kívánja, de hát balul sült el az akció. Apád nem izgul a fiatal, csinibaba háziasszonyra. Viszont legalább vicces volt. Le kellett volna fotóznom az arcát, amikor belépett. Egyszerűen ledermedt, én meg kis híján halálra nevettem magam a látványán.

- Akkor azt hiszem, hogy Anthonyt megkímélem az ilyen meglepetésektől – kuncogtam fel.

- Vagy inkább próbáld ki, de mindenképpen fotózd le – kacsintott rám anya. Apa pedig hevesen rázta a fejét.

- Desszertet, kávét? – lépett mellénk a pincér kedvesen.

- Én nem kérek, köszönöm – ráztam meg a fejem. A lánybúcsún is biztosan ennem kell majd.

- Én sem kérek semmit – rázta meg a fejét anya.

- Egy nagy fagylaltkelyhet szeretnék, és három kiskanalat – mondta apa határozottan.

- Apaaa – nyögtem fel panaszosan.

- Tessék? – vigyorgott rám.

- Nem ér, nem akartam nagyon sokat enni, mert éjjel biztosan nasi hegyek lesznek, erre direkt fagyit rendelsz – böktem mellkason vádlón.

- Kicsikém, a te gyomrod jelenleg feneketlen, és örökké az is marad, úgyhogy csak nyugodtan élvezd az életet – legyintett apa. – Te pedig úgyis mindent kívánsz, ami édes, úgyhogy ne számold a kalóriáidat, és etesd meg rendesen a kisbabánkat – intette anyát is szigorúan.

- Jól van, na – mondtuk egyszerre anyával.

- Helyes – biccentett apa elégedetten.

Majd a pincér letette előttünk, mi pedig egyszerre nyúltunk a kanalak után. Jó volt megint így fagyizni. Kislánykoromban is együtt ettünk egy doboz fagyiból. Én voltam középen, a dobozzal az ölemben, anya és apa pedig a két oldalamon, és mindhárman kanalaztunk az édességet, miközben filmeztünk. Imádtam az ilyen estéket, mert ez azt jelentette, hogy apa is otthon tölti az éjszakát, biztonságban. Miután mindet megettük, apa fizetett, és elindultunk haza. Fantasztikus nap volt a mai. Gyakrabban kellene csinálnunk ilyen családi napokat. Ezt néha be fogjuk vezetni, ez biztos.

- Kitegyelek titeket a határnál? – kérdezte apa kíváncsian.

- Szerintem még át kéne öltöznünk – gondolkodtam el.

- Igen, én le is tusolnék – bólintott rá anya is.

- Egyébként Gaby azt mondta, hogy majd a határnál vár minket. Ma Rose-zal volt egész nap, mert Anthony, és a testvérei Bellával töltötték a napot – magyaráztam a helyzetet.

- Rendben, akkor egyenesen haza – fordult el apa La Push felé.

Miután hazaértünk, először anya ment el letusolni, utána pedig én is követtem a példáját. Majd kiválasztottunk egy-egy kényelmes és csinos ruhát is, amiben jól elleszünk egész éjjel. Közben apa már kivitte a hálózsákjainkat, és a váltásruhákat is.

- Felajánlhatok egy fuvart a szép hölgyeknek? – hajolt meg előttünk apa.

- Örömmel elfogadjuk a nagylelkű ajánlatot – pukedliztem mosolyogva, és beszálltam a kocsiba. Hát ez az éj is elérkezett, ma van a leánybúcsúm, és holnap este már Anthony felesége leszek. Minden, amit valaha is kívántam, szép lassan valósággá válik.

La Push vámpírja - 77. fejezet

77. fejezet




(Bella szemszöge)



A fiam, illetve az Edwarddal közös fiunk két nap múlva megnősül, és saját családot alapít. A másik fiam és Gaby pedig az első kisbabáját várja. Billy és Johanna kapcsolata pedig lassan révbe ér. Észre sem veszi az ember, és az idő csak elrepül felette. Mintha csak ma lett volna, amikor először a karjaimban tartottam az apró kisbabákat, most pedig már felnőtt férfiak, akik saját családot alapítanak, és élik tovább a saját életüket. Nem lesznek már az én kisfiaim. Családfők, és apák lesznek, én pedig már csak kispadról nézhetem őket. Miért nőttek fel ilyen gyorsan? Persze, csodálatos dolog, hogy elkezdik a saját életüket, de valahogy olyan egy kicsit, mintha rám már nem is lenne szükségük.

- Mi a baj, kedves? – simított végig Edward a karomon.

Igen, Edward. Ő mindig megért engem, de ha elmondanám, amit most érzek, akkor biztosan butaságnak tartaná, hiszen tudom, hogy nem igaz, hogy nincs már rám szükségük. Viszont az is tény, hogy most már nem kell segítenem a vadászatban, nem futnak hozzám, hogyha megsérülnek, hogy tegyek rájuk mintás ragtapaszt, vagy vigasztaljam meg őket egy kis sütivel és tejjel, hogyha valami baj van. Már nagyok, és önállóak.

- Megharagudnál, hogyha a holnapi napot a fiaimmal tölteném? Tudod ez lesz Anthony utolsó estélye agglegényként. Szeretnék még egy napot úgy lenni a fiúkkal, hogy csak az enyémek. Este pedig úgyis elmentek legénybúcsúra, és akkor csak a tieid lesznek – néztem rá boci szemekkel.

- Dehogy haragudnék – csóválta meg a fejét szerelmem.

- Akkor átszaladok hozzánk, és megbeszélem velük is a dolgot, rendben? – pattantam fel izgatottan az ágyból.

- Persze, menj csak, de ezek szerint ma még az enyém vagy – kacsintott rám.

- Igen, ma még a tiéd vagyok, és remélem, hogy nagyon romantikus terveid vannak velem, tudod az esküvők kihozzák a nőkből a szenvedélyt.

- Valóban? Ez azt jelenti, hogy a mi esküvőnk előtt nem fogok bírni veled? – villantak meg a szemei.

- A mi esküvőnk előtt külön kell töltenünk némi időt, mivel nem lehetünk együtt a nászéjszaka előtt – vigyorogtam rá.

- Úgysem tudsz nekem ellenállni – mondta határozottan.

- De tudok – mondtam makacsul.

- Hogyha a közelemben maradsz, akkor úgysem fogod bírni – mosolygott rám csibészesen.

- Ez esetben kénytelen leszek olyan helyen tölteni az utolsó napokat, ahová nem tudsz utánam jönni – mondtam gonoszan.

- Ezt nem teheted velem – fintorodott el. – Bella, hiszen mi már… nekünk már nem kell vigyázni a híredre, az ártatlanságodra.

- Hogyha nem fogsz viselkedni, akkor nem megyek hozzád, úgyhogy ehhez tartsd magad – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Fejlesztjük egy kicsit az önuralmadat.

- Azt nehéz lesz, amikor ilyen szívdöglesztő ruhákban mászkálsz – mérte végig a selyem hálóingem.

- Akkor majd beszerzek néhány Micimackós darabot, ami kellőképpen kislányos, és nem izgatja fel a fantáziádat – ajánlottam fel.

- Ami azt illeti, ez a kislányos ötlet egészen tetszik – sóhajtott fel. – Micimackós pizsama, két copf… hm.

- Perverz – vágtam hozzá egy párnát nevetve.

- Mintha neked nem indult volna be a fantáziád – kapott el hirtelen, majd maga alá fordított.

- Emmettnek igaza van, tényleg túl sok időt töltünk mostanában a szobában – kuncogtam fel.

- Bagoly mondja – forgatta meg Edward a szemeit. Majd szenvedélyesen megcsókolt, én pedig egyáltalán nem ellenkeztem.

- Edward? – mosolyogtam rá mikor elváltunk.

- Igen? – nézett rám kíváncsian.

- Mi lenne, ha kirándulnánk ma egyet, ha visszajöttem? – kérleltem.

- Mire gondolsz? – kérdezte lelkesen. Már éppen válaszoltam volna, amikor a mobil csipogni kezdett mellettem.

- Csak egy pillanat, szavad ne feledd – emeltem fel az ujjam, majd megnéztem az üzenetet.



„Szia anya,

Mit szólnál, ha a holnap délelőttöt és délutánt velünk töltenéd a Black házban? Csak mi négyen, senki más.

Anthony, Jake, Billy”



„Sziasztok,

Én is pont erre gondoltam az előbb, boldogan töltök veletek egy kis időt, úgy hogy tényleg csak mi leszünk.

Anya”



- Ki volt azt? – kérdezte Edward kíváncsian.

- A fiúk, felajánlották magukat holnapra, hogy legyünk együtt – mosolyodtam el.

- Ez remek, úgyis ez volt a terved – lelkesedett Edward is. – Akkor beszéljünk a mai terveidről, így nem kell már átmenned a srácokhoz, tehát, mit szeretnél? Ma csak az enyém leszel – mondta boldogan.

- Mondjuk vidámparkra, mozira, vagy vadregényes fürdőzésre, hegyekre, bármire – ajánlottam fel a lehetőségeket.

- Melyiket szeretnéd igazán?

- Mindegy – vágtam rá azonnal, és észre sem vettem, hogy közben rágom a szám szélét.

- Komolyan, Bella, amikor így nézel, akkor tudom, hogy konkrét terveid vannak. Szóval, mesélj, mit szeretnél? – kérdezte komolyan

- Na jó, nagyon szeretnék moziba menni. Nem is tudom, hogy mikor voltunk utoljára kettesben mozizni, de arra emlékszem, hogy nem sokat láttam a filmből – villantak meg a szemeim pajkosan.

- Oh, igen, emlékszem – vigyorodott el Edward kajánul. – Szoknya volt rajtad, ami igen veszélyesnek bizonyult egy sötét teremben.

- Szóval? Mehetünk? Két perc, és felöltözöm – pattantam fel, és a szekrényhez siettem. Majd gyorsan kivettem egy farmer ruhát, egy harisnyát, egy csizmát, és kék fehérnemű szettet.

- Ebben jössz moziba? – nyalta meg Edward a száját.

- A harisnya majd megakadályoz benne, hogy rosszalkodj, és ezúttal tényleg megnézzük a filmet – intettem szigorúan, de azért becsúsztattam egy váltás harisnyát és bugyit a táskámba.

- Láttam ám, hogy mit csináltál – karolt át hátulról szerelmem.

- Ez nem jelenti azt, hogy nem kell viselkedned – koppintottam az orrára. – Rosszabb vagy, mint egy hormontúltengéses tinédzser – csóváltam meg a fejem.

- Hát tulajdonképpen az vagyok – csókolt bele a nyakamba.

- Edward, mi van veled mostanában? Nem szoktál ennyire heves, és túlfűtött lenni, mint az utóbbi időben. Na nem, mintha nem esne jól, és nem élvezném, de akkor is, valami nem stimmel – fogtam két kezem közé az arcát.

- Én csak, minél többet akarok belőled, mielőtt még el kellene költöznünk, és itt hagynom téged – szorított magához. – Sajnálom, hogyha túlságosan is rád akaszkodtam mostanság, de ez a pár év olyan kevés idő – simogatta meg a hátam.

- Tudom – fúrtam a fejem a nyakába. – Annyit leszünk annyit ezután is, amennyit csak lehet. Nem fogok eltűnni, és te sem fogsz. Boldogok leszünk együtt, és eljön még az ideje, amikor még meg is fogsz unni, hidd el, csak türelmesnek kell lennünk – fúrtam a hajába ujjaimat. – Gyere, hagyjuk ki a mozit – löktem az ágy felé.

- Nem, igazad van, hülyén viselkedem, ez tény, csak nem tudtam, hogy hogyan láncoljalak magamhoz minél jobban. Egyfolytában csak magamnak akartalak, hogy ne kelljen másokkal is megosztanom az időt, ami megadatott veled. Tudom, hogy ez az egész egy hülyeség, de nagyon is jó ötletnek tűnt, amikor végiggondoltam a helyzetünket – bújt hozzám.

- Ez nem butaság, ez igazán hízelgő, és én is nagyon szeretlek téged – csókoltam meg lágyan. – Gyere, emlékezetessé tesszük a mai napunkat. Nosztalgiázunk egy kicsit. Bebizonyítom neked, hogy az emlékeink sosem vesznek el. Te is mindig velem voltál, még akkor is, ha azt hittem, hogy már nem kellek neked.

- Mekkora hülye voltam – motyogta keserűen.

- Hiányoztál nekem, de egyáltalán nem volt rossz sorsom La Push határain belül. Sőt, szeretetben éltem, és kellettem nekik.

- Nekem is kellettél, és kellesz – nézett rám szomorúan.

- Te is kellesz nekem, de mindketten tudjuk, hogy helyesen cselekszünk – simítottam végig az arcán.

- Az eszem tudja, és felfogja, hogy mik a döntésed okai, de a szívem nem igazán hagyja, hogy az eszem irányítsa. Azt hiszem, hogy féltékeny vagyok La Push-ra – sóhajtotta elégedetlenül.

- Ezen már nem nagyon lehet változtatni, Edward, de ne rágódjunk most ezen. Bebizonyítom neked, hogy miért is leszel velem minden egyes pillanatban, és hogy hogyan is voltál velem mindig, ezalatt a fél évszázad alatt. Gyere, azonnal indulunk – fogtam kézen, és már húztam is magam után.

- Hová megyünk? – kérdezte döbbenten.

- Majd meglátod, csak gyere – mosolyogtam rá.

Majd beültettem a kocsijába, de ezúttal én foglaltam el a vezető ülést. Amint beszálltunk már indítottam is. Azonnal Port Angelesbe hajtottam, és megálltam az étterem előtt, ahová elvitt miután megmentett.

- Gyakran jártunk ide Anthonyval. Ő is imádja a gombás raviolit – simítottam végig a karján. – Van egy saját asztalunk is. Az amelyiknél mi is ültünk azon az éjszakán. Imádok ide jönni, mert mindig olyan volt, mintha te is itt lennél velünk.

- Sosem hittem volna, hogy újra az enyém leszel – mondta áhítattal.

- Nem újra, mindig. Én sosem voltam másé – mosolyogtam rá.

- Ahogy én sem – nyomott gyors csókot az ajkaimra. – Na és mitől érezted még, hogy veled vagyok? – lett kíváncsi.

- Természetesen a rétünkön, de a közös képeink nem voltak nálam – hajtottam le a fejem.

- Miért? Kidobtad őket? – szontyolodott el.

- Nem, sosem tennék olyat – ráztam meg hevesen a fejem. – A Swan házban vannak. Nem bírtam visszamenni oda, azóta – nyeltem egy nagyot. – Nem vagyok képes arra menni az erdőben, és bemenni sem tudok a házba, a képeink mind ott vannak a padló alá rejtettem őket egy fém dobozban, hogy örökké megőrizhessem, de ott is maradtak, miután Jacob befogadott.

- Menjünk el értük együtt – ajánlotta lehetőséget.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – tiltakoztam hevesen. – Jake intézett mindent a ház körül, ő hozta el a holmimat is. Nem tudok oda visszamenni – jelentettem ki határozottan. – A rétünk volt a legjobb mentsvár a rossz emlékek elől, inkább menjünk oda, ott sok szép emlékem van – indítottam újra a kocsit.

- Vissza kéne menned oda, hogy lezárd a múltad – fogta meg Edward a kezem. – Veled megyek.

- Nem akarok, még nem – mondtam makacsul. Jacob is mindig azzal jött, hogy menjek vissza, és zárjam le magamban a múltat, de nem akarom többé látni azt a helyet.

- Még nem? Édesem, ötven éve nem jártál arra, itt lenne az ideje, hogy túljuss az emlékeiden. Állj meg egy pillanatra – mondta komolyan.

- Edward, ne feszegessük ezt – sóhajtottam fel bosszúsan. Egyáltalán miért kellett felhoznom ezt a témát? Hogy lehetek ilyen hülye?

- Nem kell feszegetnünk semmit, te nem akarsz oda menni, én viszont el fogom hozni a közös képeinket, mert nekem szükségem van rájuk, én egy emlékünket sem fogom elveszíteni – mondta határozottan. – Majd a mozinál találkozunk – szállt ki a kocsiból miután megálltam. – Két óra múlva ott leszek, addig válasz filmet.

- Szállj vissza – sóhajtottam fel. Igaza van, gyáva vagyok, vissza kellett volna mennem, hogy elhozzam a közös múltunkat magamnak, még akkor is, hogyha nehéz. – Én is megyek.

- Rendben – egyezett bele azonnal. Én pedig azonnal indítottam, de nem akartam túlságosan sietni. Út közben próbáltam lelkiekben felkészülni a régmúlt látványára, és a rám törő emlékekre. Biztos, hogy ez jó ötlet? Fel sem tűnt, hogy egyre kevésbé nyomom a gázpedált, és a kocsi csak lassul és lassul. – Drágám, ne haragudj, nem kell megtenned, ha nem akarod. Majd én elhozom őket, és nemsokára találkozunk – ajánlotta csendesen.

- Nem, igazad van, tudom, és Jacobnak is igaza volt, csak gyáva voltam – nyomtam rá a pedálra egy kicsit.

- Nem, te nem vagy gyáva, kicsim. Csak fájdalmas emlékeid vannak, amiket nem szeretnél felidézni, ez teljesen érthető reakció – simított végig a karomon.

- Mindegy, hogy hogyan fogalmazol, a lényeg, hogy vissza kell mennem oda, mert már éppen itt az ideje – mondtam ellentmondást nem tűrve.

- Rendben, végig veled leszek – mondta bátorítóan.

- Tudom – mosolyodtam el halványan.

Nem telt túl sok időbe, hogy odaérjünk, sőt, túl kevés volt arra, hogy felkészüljek a látványra. A régi életem látványára, Charlie háza, ahol sokáig boldogan éltem. Az apám háza, aki nem messze a házunktól halt meg az édesanyámmal együtt, csakis miattam. Észre sem vettem, hogy milyen görcsösen szorítom a kormányt, amíg meg nem éreztem, hogy Edward próbálja lefeszegetni az ujjaimat a róla.

- Nincs semmi baj, kedves.

- A ház, teljesen lepusztult – hajtottam le a fejem. Vigyáznom kellett volna rá, hogy karban legyen tartva.

- Ha szeretnéd, akkor semmi perc alatt rendbe hozzuk – ajánlotta a lehetőséget.

- Majd meglátjuk, csak annyira más lett, mint ahogy emlékeztem rá – magyarázkodtam.

- Kiszállunk? – kérdezte szerelmem halkan.

- Igen, menjünk be – sóhajtottam, majd lenyomtam a kilincset, és kiszálltam. Edward azonnal mellettem termett és megfogta a kezem. Így sétáltunk a ház felé, de az ajtónál megint megtorpantam. – Nem lesz szép látvány, igaz? – pillantottam fel kedvesemre.

- Valószínűleg eléggé más lesz a látvány, mint amire emlékszel – bólintott rá.

- Akkor menjünk – húztam ki a hajamból két hajtűt. Majd néhány másodperc alatt kinyitottam a zárat.

- Ezt meg hol tanultad? – nézett rám döbbenten.

- Volt idő, amikor jól jött ez a képesség. Például amikor a fiúk orvosi kezelésen estek át a kórházban, és nem lett volna jó, hogyha hozzájutnak a vérmintájukhoz.

- Ez logikus – biccentett Edward.

Nagy levegőt vettem, majd benyitottam a házba. Legnagyobb megdöbbenésemre nem sokat változott. A kanapén még mindig ott volt Charlie ócska kockás plédje, és a mániákusan összegyűjtött baseball kártyái. A távirányító az asztalon a kanapé előtt, minden úgy, ahogy akkor itt hagytuk. A konyhában még mindig ott hevertek a törött tányérok, a dulakodás jelei, amikor Victoria, és barátja elkapott minket. Az emlék hatására megborzongtam, de szerelmem azonnal megnyugtatóan átölelt.

- Itt kaptak el minket – hajtottam le a fejem. – Még ma is tisztán emlékszem rá. Az emelet felől támadtak. Biztosan csak engem akartak elkapni, de itt voltak a szüleim is, így rajtuk álltak bosszút, helyettem. Így akart megbüntetni engem a veszteségéért. Nem tudtam megmenteni őket. Felajánlottam a nyakamat, egészen közel hajoltam Victoriához, de tartotta magát, jobban izgatta, hogy minél jobban fájjon, mint egy szimpla kis bosszú. Anya és apa nem értette, hogy mi folyik itt, semmi közük nem volt hozzá.

- Nem a te hibád volt – suttogta a fülembe. – Jobban kellett volna bíznom benned és vigyázni rád, de nem gondoltam, hogy visszamerészkedik még az a nő.

- Te sem vagy hibás, te engem védtél, amikor Jamest megöltétek. A sors akarta így, és ez ellen már semmit sem tudunk tenni. Inkább menjünk fel az emeletre – siettem ki a konyhából.

Néhány másodperccel később pedig már nyitottam is ki a szobám ajtaját. Tulajdonképpen ugyanúgy nézett ki, ahogy itt hagytam, csak minden poros volt, és elhanyagolt. A padlólaphoz léptem, és felpattintottam a fedelét, ahol a kincseim voltak. Kivettem a dobozt, és mosolyogva mutattam Edward felé.

- Ebben van minden emlékünk – nyitottam ki mosolyogva. Benne volt az összes fotónk, az ékszer, amit tőle kaptam, és lehet, hogy ez beteges, de néhány virágszirmot is megtartottam, amiket még a tőle kapott csokrokból szárítottam ki. – Már régóta vágytam rájuk. A kedvenc képeim vannak benne.

- Megnézhetem? – nyújtotta Edward érte a kezét.

- Hát persze – adtam a kezébe a kincseimet.

- Köszönöm – nyomott puszit a számra. Majd leült az igencsak poros takaróra. – Hm… ezt a fotót én is imádom. A bálon készítette Alice. Ez pedig a bál utáni első randink a réten, szintén Alice műve. Ez honnan van? – mutatott fel egy képet kíváncsian. A fotón mi voltunk Edward ágyán fekve csókolóztunk.

- Megkértem Alice-t, hogy készítsen rólunk egy nagyon romantikus képet, és ezt a pillanatot a választotta – sütöttem le a szemeim, és ha ember vagyok, akkor el is pirulok, ez biztos.

- Na és én miért nem kaptam egy példányt? – kérdezte kissé morcosan.

- Azért, mert nem akartalak felbosszantani, mindig azt mondtad, hogy nem szereted, amikor ilyenkor zavarnak minket, ahogy én sem, de ez a kép annyira tökéletes. Nézz csak ránk – mutattam az arcunkra, és az összefonódó testünkre. – A szerelem csak úgy árad ebből a pillanatból.

- Igen, valóban így van – sóhajtott fel Edward. – Remélem, hogy még megvan ez a filmtekercs, mert egy egész sorozatot szeretnék belőle előhívni, hogy kitapétázzam majd vele a szobámat.

- Ne beszélj butaságokat, Emmett örökké rajtad csámcsogna, ha megtennéd – kuncogtam fel.

- Emmett egy szót sem szólhat, mert neki mindig ott lesz Rose, de nekem sokkal jobb lesz, hogyha minden nap láthatlak legalább így – jelentette ki határozottan.

- Ahogy gondolod, de költséges lesz belőlem tapétát gyártani, mivel nem szabadalmaztathatod a „Bella modellt” nélkülem – csentem el a képet tőle.

- A te engedélyed nélkül eszembe sem jutna bármit is tenni – kuncogott fel, majd pedig lapozott. A következő fotón mi voltunk az egész Cullen családdal, és apámmal. Milyen boldogok voltunk. Bárcsak másképpen alakult volna. Szerettem Charlie-t, és anyát is, nagyon.

- Nézd, itt vagyunk az évzáró bálon – lapozott el gyorsan Edward.

- Fantasztikus bál volt, először táncoltam veled a saját lábamon – mosolyodtam el az emlék hatására. – Több hétig tanítottad a táncokat, de megérte – emlékeztem vissza a éjszakába nyúló táncórákra, és a hosszú beszélgetésekre.

- Hogyan emlékezhetsz mindenre az emberi életedből? – kérdezte Edward döbbenten.

- A fontos dolgokat soha nem felejti el az ember – simítottam végig az arcán, majd lágyan megcsókoltam. – Ahogy az első csókunkat sem. Életem egyik legszebb pillanata volt.

- Nekem is – szorított magához.

- Azt hiszem, hogy most már szeretnék menni – nyögtem, amikor megláttam az apámtól és anyámtól kapott ajándékot az éjjeliszekrényemen. – Túl sok minden történt itt – válaszoltam a ki nem mondott kérdésére. Nem bírtam tovább itt lenni azzal a tudattal, hogy nem messze halt meg a családom.

- Voltál már náluk? A sírjuknál? – kérdezte Edward halkan miután kiléptünk a házból.

- Igen, anya és apa La Push temetőjében kaptak helyet, tiszteletbeli törzstagként. Phil is belegyezett, majd anya halála után hét évvel talált magának társat, és három gyermekük született. A legidősebbet Renee-nek keresztelték. Minden évben elmegyek a sírjukhoz azon a napon, és elmondom nekik, hogy mennyire szeretem őket, és, hogy mennyire csodálatos szülők. Készítettem nekik egy emléktáblát, és Jacob elvitte az erdőben oda, ahol meghaltak.

- Látogassuk meg őket – ölelte át Edward a vállamat.

- Igen, ez jó ötlet, biztosan eléggé elfajzott már a tábla környéke, és illett volna itt is tiszteletemet tennem.

Lassan sétáltunk a hely felé, ahol az egész életem megváltozott. A változás nem volt feltétlenül rossz, hiszen Jake boldoggá tett, ahogy csak tudod, de jónak sem tudom nevezni, hiszen elveszítettem a vérszerinti családomat, akiket semmi és senki nem pótolhat. Szörnyű volt újra látni azt a helyet, ahol megölték anyát és apát, és ahol kis híján én is meghaltam Anthonyval együtt. Egy gyönyörű sírkő hirdette, hogy itt történt, bár ezt a helyet sosem lennék képes elfelejteni. Viszont volt valami, ami megváltozott, a táblára egy kis tasak volt rögzítve, benne egy levéllel, amire csak annyi volt írva, hogy „Bells”. Edward döbbenten nézte a kis csomagot, ahogy én is. A kézírás Jacob írása volt, de hiszen ő már halott. Kíváncsian vettem fel a kis csomagot, és nyitottam ki a levelet. Eközben szerelmem tapintatosan arrébb sétált, hogy még csak véletlenül se olvashasson bele.



„Bells,



Tudod, hogy mindig is húgomként szerettelek, és ez örökké így lesz. Nem néztem jó szemmel, hogy a vérszopóval, bocs, Edwarddal vagy, de aztán végül jó dolog sült ki belőle, hiszen világra jött Anthony, aki megérdemli, hogy szép élete legyen. Ezt a levelet egy nappal Dawn halála utána írom neked. Mindketten pontosan tudjuk, hogy már nem sokáig leszek az élők sorában. Egy farkas a bevésődése nélkül magától is meghal néhány hét alatt, de én amint lehet elébe megyek az eseményeknek. Ez már így nem igazi élet a számomra, csak megkeseríteném a ti életeteket is. Viszont valamit el kell mondanom neked, amit még te sem akarsz elfogadni. Mindketten pontosan tudjuk, hogy még mindig szereted Anthony apját, és vele akarsz lenni. Bár te nem vagy farkas, de az érzéseid éppen olyan erősek felé, mint nekem Dawn felé. Hamarosan visszajönnek. Pontosan ötvenévente megjelennek itt, tehát még ebben az évben, néhány hónapon belül itt lesznek. Végy egy mély levegőt, ha újra visszatértek, pofozd fel helyettem is, de alaposan, azután pedig bocsáss meg neki, mert csak így lehetsz boldog. Öt év múlva pedig menj vele. Tudom, hogy mennyire imádod a fiúkat, és La Pusht is, de a srácok már felnőttek, és bármikor meglátogathatod őket, te viszont sosem leszel boldog, hogy örökké La Push határain belül sínylődsz. Láss világot, váltsd valóra az álmaidat, és soha ne felejtsd el, hogy a szívedre kell hallgatnod, nem az eszedre. Tudom, hogy most azt gondolod, hogy a szíved szerint is a fiúkkal kell maradnod, de hidd el, hogy ők képesek lesznek talpra állni, és nem veszítitek el egymást, de te képes leszel élni tovább az életed, hogyha megint elmegy? Gondolkodj el ezen, Bells. A fiúknak pedig mondd meg, hogy szeretjük és figyeljük őket, és téged is.



Jake



Ui.: Tudtam, hogy egyszer összeszeded a bátorságodat, és visszajössz ide. Büszke vagyok rád, kislány, de most hagyd magad mögött a múltad, és foglalkozz a jövőddel.”



- Jake – suttogtam döbbenten. Tudta, mindent tudod. Hogy ismerhet engem ennyire jól, amikor még én sem ismerem magamat? Vajon hallgatnom kéne rá? De akkor itt kéne hagynom az unokáimat, és a fiamat is. Mi a jobb nekem, és mi a jobb nekik? Hogyha Edwardot látom kevesebbet, és La Push vámpírja maradok, vagy hogyha a fiaim jönnek hozzám, amikor csak tudnak, és én a másik családommal tartok, hogy valóra váltsam a régi álmaimat? Melyik a helyes döntés?

- Bella? Jól vagy? – lépett elém Edward.

- Nem tudom – ráztam meg a fejem. – Megint minden zavaros lett.

- Segíthetek? – fordította maga felé az arcomat.

- Hogyan segíthetnél, amikor még én sem tudom, hogy mit akarok? – hajtottam le a fejem.

- Van időd átgondolni mindent, kedves – ölelt át Edward. – Én mindig veled leszek, és te is velem, ahogy te is mondtad, és bizonyítottad, ennél többet nem is kívánhatnék – mondta komolyan.

Na és én? Kívánhatok többet annál, mint, ami már úgyis az enyém? Miért kell mindennek olyan bonyolultnak lennie? Lehetne csak fekete-fehér a világ, tévedtem eddig, felesleges a sok szürke átmenet. Nem, ma nem fogok gondolkodni, a problémáimat holnapra hagyom, ma csak Edward és én vagyunk. Csak Edward és én, senki, és semmi más.

- Van kedved még moziba jönni velem? – mosolyogtam rá halványan.

- Persze, de csak akkor, hogyha tényleg ezt akarod – simogatta meg az arcomat.

- Igen, ma lazítani szeretnék, majd holnap törődök a gondjaimmal, a mai nap a miénk lesz. Csak kettőnkké.

- Rendben, ahogy akarod – fogott kézen, és én elmosolyodtam. Pont, mint rég. A kocsijához vezetett, majd kinyitotta előttem az ülést és besegített. Van, ami sohasem változik. Valami viszont nagyon is sokat.

La Push vámpírja - 76. fejezet

76. fejezet




(Johanna szemszöge)



Nem tudom, hogy mióta aludhattam már, de amikor magamhoz tértem már sötét volt. Még mindig Billy mellkasán pihentettem a fejemet, és hallgattam a szívverését, ami jóval szaporább volt, mint az átlag. Valószínűleg a testhőmérsékletüknek tudható be ez a hevesség, vagy a közelségemnek. Bár nem vagyok olyan nagyképű, hogy ilyesmire gondoljak. Miért lenne ilyen hatással rá az én jelenlétem?

- Jó reggelt – pislantottam fel Billyre.

- Inkább jó estét, édes – nyomott puszit a homlokomra.

- Mennyit aludtam? – kérdeztem kíváncsian.

- Nagyjából tíz órát – válaszolta azonnal. – Carlisle eléggé kiütött téged valamivel.

- Azt hiszem, hogy rám is fért. Te aludtál? – kérdeztem kíváncsian.

- Nem igazán – rázta meg a fejét. – Tudod az én bioritmusom nem éppen klasszikus. Van, hogy napokig is ébren vagyok, hogyha járőröznöm kell, de ma éjjel szabad vagyok, ezért is gondoltam arra, hogy gyere át hozzám. Igazság szerint még készültem is, de nem muszáj, hogyha inkább maradnál, és pihennél, én azt is megértem.

- Ne, én boldogan átmennék hozzád, ha nem vagy túl fáradt még – ajánlottam fel. Tényleg nagyon szerettem volna már látni, hogy hol nőtt fel.

- Ez esetben megvárom, hogy átöltözz, ha gondolod – ajánlotta lelkesen.

- Nem, jó leszek így, csak összepakolok egy-két holmit, amire szükségem lehet, és indulhatunk – mondtam határozottan. Csak egy váltás fehérnemű kell, egy pizsama, és a tisztálkodó csomagom.

- Rendben van, akkor megyek, és egy kicsit felmelegítem a kocsit – pattant fel az ágyból.

- Oké, pár perc, és ott leszek – bólintottam rá. Mire már el is tűnt.

Tanácstalanul fordultam a szekrényem felé, hogy mégis mit vigyek pontosan. Végül egy szatén pizsama mellett döntöttem. Mégsem kislányos, mint egy farkasos pizsi, de nem is olyan kihívó, mint egy mini kétrészes, amilyeneket Alice hozott nekem. Váltásruhát illetően pedig csak bedobtam egy egyszerű farmert, és pulóvert. Nem kell túl bonyolítani a dolgot. Sosem voltak túl elegáns ruháim, mert nem jártam olyan helyekre, ahol szükségem lehetet volna rá.

- Na azt hiszem, hogy minden megvan – néztem végig elégedetten a bőröndömön. Majd elindultam kifelé. Billy már az ajtó előtt várt az autóval. Amíg bezártam az ajtót, a csomagom már el is tűnt a kocsiba. Azután pedig kedvesem kinyitotta nekem az ajtót, és besegített a kocsiba. – Köszönöm – mosolyogtam rá.

- Nagyon szívesen – biccentett.

Billy egy szempillantás alatt mellettem termett a vezető ülésben, és már indított is. A vezetési stílusa nekem kissé vad volt, de már egészen kezdtem hozzászokni a sebességhez, mivel a Cullenek sem vezetnek éppen kíméletesen.

- Tudod, hogy százharminccal repesztesz? – nyeltem egy nagyot. Azért talán mégsem kéne meghalni, most, hogy mindent tisztáztunk.

- Oh, bocsánat – vett vissza azonnal a tempóból. – Néha megfeledkezem róla, hogy nem kell mindig rohannom.

- Ezt meg tudom érteni. Te is hajlamos vagy belefeledkezni a munkába, és én is – bólintottam rá. – Várj csak, te mit is dolgozol? – kérdeztem kíváncsian. Erről még soha nem beszéltünk. Hogyhogy nem tűnt fel nekem eddig, hogy nem is dolgozik?

- Hát igazság szerint a farkasság eléggé sok időmet elveszi, de van egy hatalmas kertünk, amit felváltva művelünk, így már nem sok pénz kell a megéléshez, amit anya rendesen felhalmozott a számunkra, úgyhogy nincsenek anyagi gondjaink így sem.

- Még nem is ismerem az anyukádat – kerekedtek el a szemeim.

- Dehogynem ismered, az igazi szüleim már nem élnek, így őket természetesen nem ismerheted, de a pótanyánk, Anthony édesanyja a mi anyánk is – válaszoltam. – Bella az, Isabella Black – mosolygott rám. Bennem pedig megállt az ütő.

- Bella? Az a Bella, aki Edward barátnője, és a legnagyobb jóindulattal is csak tizennyolc évesnek néz ki? Könyörgöm, jobb helyeken még alkoholt sem mérnek ki neki – csattantam fel.

- Lehet, de elmúlt hatvannyolc éves. Tudod, vámpír – szorította meg a kezem.

- Álljunk csak meg, eddig az mondtátok, hogy a vámpírok és a vérfarkasok ősellenségek – néztem rá komolyan. Nem hiszem el, hogy már megint semmit sem értek az egészből.

- Ez ebben a formában igaz is, de a Cullenekkel való viszonyunk ennél sokkal bonyolultabb, éppen Bella miatt. Ő mindkét családnak fontos, így a béke számunkra is mindenek elé került velük.

- Miért fontos mindkettőtöknek Bella? – lettem kíváncsi. Hogy került egy vámpír a vérfarkasok közé?

- Ez egy nagyon hosszú történet, és azt hiszem, hogy jobban jársz, hogyha ő meséli el. A lényeg, hogy anya még ember volt, amikor már a legjobb barátja volt az apámnak – magyarázta. – Tudod, amikor apám bevésődött az édesanyámba, akkor már Bella is vámpír volt, és Anthony is megszületett akkorra.

- Bevésődött? – kerekedtek el a szemeim. Hát ez meg mit jelent? – Mármint szerelmes lett az apukádba? Illetve az apukád belé? Ez valami farkasos kifejezés?

- Igen, tulajdonképpen ez a lényeg, csak nálunk ez kicsit bonyolultabb – állította meg az autót Billy. – Megérkeztünk – szállt ki gyorsan. Majd nekem is kinyitotta az ajtót.

- Valahogy úgy érzem, hogy több van ennek a dolognak a hátterében, mint amit mondasz – néztem rá gyanakvóan.

- Mindjárt megbeszéljük, csak előbb inkább menjünk fel a szobámba – mondtam komolyan.

- Rendben – mosolyogtam rá.

Mindig is kíváncsi voltam, hogy minden férfi olyan disznóólat csinál-e maga körül, mint az én bátyuskám. Egyszerűen borzalom, amit néha abban a szobában találok, pedig még nem is régóta lakta be a helyet.

- Gyere – fogta meg a kezem, és bevezetett a házba. – Ez itt a nappali, mellette a konyha, a szobám, és egy hatalmas fürdő. Odafönt pedig Anthony, Jake, anya, és az én régi szobám van. Miután anya és apa elment elfoglaltam a szobájukat, hogy ne zavarjam meg a családomat, amikor elmegyek járőrözni. Most nincs itthon senki. Anthony és Nathalie az Uley házban van, Gaby és Jake pedig Carlisle-hoz ment kismama kontrollt tartani.

- Hm… tényleg, Gabriella és Nathalie legalább megértik ezt az egészet. Mármint az egyik lány egy félvérbe szerelmes, míg a másik egy szintén vérfarkasba. Vagy az öcséd nem az? – néztem rá kérdőn.

- De az öcsém is az.

- Gabriella és Nath biztos szintén elájult vagy valami hasonló, amikor megtudta – vigyorodtam el. Legalább nem én voltam az egyetlen, aki sokkot kapott.

- Ami azt illeti Nathalie már ebben a világban nőtt fel, nem mellékesen vérfarkas is – harapta be az ajkát. – Gabriella pedig vámpírtámadás áldozata lett – nézett rám idegesen.

- Oh, tehát te vagy az egyetlen, akit közönséges halandóval hozott össze a sors – rogytam le a kanapéra.

- Kicsim, ezt nem így kell felfognod – térdelt le elém. – Te tökéletes vagy, minden szempontból. Egyáltalán nem vagy átlagos halandó, ahogy te fogalmaztál. Nálad szebbet, és csodálatosabbat nem is kívánhatnék – mondta komolyan. – Nem véletlenül beléd vésődtem be. Te vagy számomra a tökéletes.

- Honnan tudod ennyire biztosan? – kérdeztem döbbenten.

- Gyere, menjünk be a szobámba, és elmagyarázok mindent – húzott fel a kanapéról. Azután pedig bevezetett a saját kis birodalmába. Legnagyobb megdöbbenésemre pedáns rend volt odabent, leszámítva egy-két eldobott ruhadarabot, ami a szőnyegen éktelenkedett. – Tudom, hogy nem nagy szám, de az enyém – rántotta meg a vállát.

- Ez egy nagyon szép szoba – mondtam elismerően. Otthonos, és kellemes. Egészen modern a stílusa is.

- Köszönöm – mosolygott rám. – Gyere, érezd otthon magad – ültetett le az ágyra. Majd ő is helyet foglalt mellettem. – Akkor belekezdek – sóhajtott fel. – A bevésődés a farkasoknál olyan, mint a szerelem első látásra, de ez az érzés bennünk egy egész életen át kitart. Abba vésődünk be, aki a tökéletes a számunkra, számomra pedig te vagy a tökéletes. Tudtam, ahogy megláttalak, hogy veled akarok lenni. Eddig fogalmam sem volt, hogy mit érzett apám az édesanyám mellett, de most már pontosan tudom. Te vagy minden, amire valaha is vágytam, és vágyom. Hogyha megengeded, akkor én boldoggá teszlek.

- Várj, állj meg egy pillanatra – emeltem fel a kezeimet. Még hogy szerelem első látásra, meg egy életre szól. Ez nem valami hihető, mert semmi nem szól egy életre. Aki ezt mondja, az túlzásokba esik. Örökké tartó szerelem, házasság, gyerekek, ez nem az én világom. – Ne mondj olyan dolgokat, amiket nem fogsz tudni betartani. Nem hiszek az ilyesmiben.

- Ez érthető – biccentett. – Ezt a választ vártam tőled. Viszont a kérdés az, hogy legalább egy esélyt adsz-e rá, hogy bebizonyítsam, hogy életedben először tévedsz valamivel kapcsolatban.

- Tévedtem már sokszor – legyintettem.

- Már megint csak találgathatok a múltaddal kapcsolatban, igaz? – csóválta meg a fejét.

- Nem szeretem felhánytorgatni, már úgyis mindegy – rántottam meg a vállam. Amit nem tud az ember, az nem fáj neki. Sok bajom volt az életemmel, de a lényeg, hogy most már egészen jól alakul a helyzetem.

- Te mindent tudsz rólam, én viszont alig tudok valamit rólad – mondta panaszosan. – Mikor fogunk eljutni odáig, hogy teljes mértékben megbízol bennem? Elmeséled valaha az életed teljes történetét?

- Talán, de nem ígérek semmit – válaszoltam halkan. – Ha ez neked nem felel meg, akkor megértelek, de most ezt tudom adni.

- Nekem megfelel, a kérdés az, hogy te adsz-e esélyt rá, hogy meggyőzzelek a tévedésedről – nézett rám komolyan.

- Adok – válaszoltam tömören.

Az igazság az, hogy már régóta hiszek Billyben, csak nem merem neki is megmutatni, mert mi van, hogyha mégis kihasználja a helyzetet, hogy sokat jelent a számomra. Nem akarom, hogy örökké tartó szerelmet ígérjen nekem már most, mert akkor túl nagy lesz a csalódás, hogyha mégis megváltozik a helyzet. Így jó, biztonságos.

- Nos, ha már ezt is megbeszéltük, akkor meghívhatlak egy finom vacsorára? Ígértem egy pizzát, ha most megrendeljük, akkor negyven perc múlva lesz mit enni – ajánlotta lehetőséget.

- Az túl hosszú idő. Mit szólnál két Johanna féle világbajnok szendvicshez?

- Az a méretétől függ, hogyha a farkas étvágyamat veszed figyelembe, akkor legyen inkább tíz Johanna féle világbajnok szendvics – mosolyodott el.

- Értem, hát, mi tagadás, az már tényleg feltűnt, hogy nem eszel kismadárnak való adagokat – nevettem fel. – Jut eszembe, mi a helyzet a sütivel, amit ígérgettél?

- Természetesen felfaljuk azt is, a hűtőben van – fogta meg a kezem. Azután pedig elvezetett a konyhába, ahol egy hatalmas hűtő tele volt mindenféle finomsággal. A lélegzetem is elállt, amikor kinyitottuk. Sült hús szeletek, szószok, zöldségek és minden, ami csak szem szájnak ingere.

- Megtalálsz itt mindent ahhoz a világbajnok szendvicshez? – kérdezte Billy mosolyogva.

- Ami azt illeti, azt hiszem, hogy még sokkal többet is – mosolyodtam el. – Kérek egy vágódeszkát, egy éles kést, kenyeret, és kenőkést – adtam ki az utasítást.

- Igenis hölgyem – szalutált kedvesem. Majd egy szempillantás alatt a pultra pakolt mindent, amit kértem.

Én pedig kivettem mindent a hűtőből, amire szükségem volt. Felvágtam a kenyeret, és mindet megkentem vajjal, tettem rájuk egy-egy szelet húst, paradicsomot, uborkát, majd alaposan meglocsoltam majonézzel, és egy kis tabasco szósszal.

- Tudod, hogy az méregerős, ugye? – kérdezte kikerekedett szemekkel.

- Igen, tudom. Próbáltad már csokitortán? – villantottam rá a szemeimet.

- Na jó, a főzési szokásaidat még meg kell tárgyalnunk – mondta szigorúan. – Szendvicsen és sülteken lehet tabasco, de a süteményeknek a közelében sem akarom meglátni.

- Jól van, nyugi, nem fogok csípős szósszal támadni rád – nevettem fel. – Gyere, inkább egyél. Tálaltam a vacsorát – nyomtam a kezébe egy hatalmas tányért dugig pakolva a kenyerekkel.

- Jól néz ki – mérte végig elismerően az alkotásom.

- Akkor együnk – vittem az asztalhoz én is a tányérkámat.

Leültünk a kényelmes székekbe, és mindketten nekiestünk a vacsorának. Illetve én csak elképedve néztem, hogy miközben én megettem egy szendvicset, addig Billy befalt egy fél tányérnyit. Bár ha belegondolok, akkor legalább egyszerre végzünk mindig a vacsorával. Csak neki egy tepsinyi kell, nekem pedig egy szeletnyi, bár ez már részletkérdés. Álljunk csak meg. Közös vacsorák? Mi a fenéről gondolkodom? Mintha már házasok lennénk. Mi ütött belém? Én nem szoktam álmodozni, pláne nem ilyenekről. Közös jövő? Esti civódások? Ez őrültség. Bár, ha figyelembe veszem, hogy Billy nem kevesebb időre tervez, mint holtomiglan-holtodiglan, akkor minden jogom megvan rá, hogy ilyen buta gondolataim legyenek. Más nézőpontból viszont miért ne élhetnék a mának? Ha belegondolok, jól érzem magam Billyvel, szeretem, és ezt be is vallottam. Ki kéne használnom a lehetőséget, ameddig ő is akar engem. Utána még ráérek sírni, és még az is lehet, hogy ez a bevésődés dolog tényleg annyira életre szóló egy farkasnál, ahogy mondja. Bár amilyen az én szerencsém Billy valahogy mégiscsak kiszeret belőlem.

- Ez nagyszerű volt, köszönöm – szakított ki a gondolataimból.

- Igazán nincs mit – mosolyogtam rá.

- Szeretnél lezuhanyozni? A sütit akár megehetjük egy film közben is – ajánlotta kedvesen.

- Kezdd te a zuhanyt, addig én összeszedem a holmimat a fürdéshez – válaszoltam halkan.

- Rendben, akkor addig érezd itthon magad – mondta. Majd már el is tűnt a fürdőszoba felé. Néhány perc múlva pedig már hallottam is, ahogy csobog a víz.

- Na jó, Johanna, most vagy soha – motyogtam magam elé.

Azután pedig összeszedtem minden bátorságomat, és Billy után mentem a fürdőszobába. Halkan nyitottam be, majd idegesen kapkodtam le magamról a ruhákat. Viszont amikor a bugyimhoz értem elbizonytalanodtam. Talán ez mégsem annyira jó ötlet, mint most hiszem. Még jó, hogy nem lát engem a zuhanyfüggönyön át. Mit szólna, hogyha itt találna egy szál bugyiban, miközben azon gondolkozom, hogy igen, vagy nem. Ha megteszem most ezt a lépést, akkor már nem lesz visszaút, és végérvényesen a barátnője leszek, ha viszont nem teszem meg, akkor megmaradok az évek óta biztonságos kis fészkemben, ahová senki sem jut be. Mi a jobb? Megint megadni az esélyt Billynek, aki nem okozott még csalódást, vagy inkább rejtve maradni az érzések elől?

- Megérdemlünk egy esélyt – motyogtam halkan, hogy ne bukjak le.

Majd remegő kezekkel megfogtam az utolsó ruhadarabom szegélyét, és végigcsúsztatva a combjaimon levettem magamról. Néhány pillanattal később pedig a lábaim maguktól indultak el a kád felé, ahol egy szempillantás alatt besiklottam Billy mellé, de a reakcióját nem láttam, mert nem mertem rá nézni. Féltem, hogy mit látok majd a szemében.

- Johanna? Mit… – kérdezte reszelős hangon.

- Most ne beszélj – simultam hozzá.

- De…

- Sh… - fontam a karjaimat a nyaka köré. – Tudom, hogy te is akarod.

- Ezt egy pillanatig sem tagadnám, de megint elég hirtelen a váltás. Az imént még féltél az elkötelezettségtől, amit a bevésődés nyújt, most pedig itt vagy a magad csodálatos valójában, és... szerintem nem kéne ezt elsietnünk.

- Ez csak szex Billy, miért kerítesz ennek is ekkora feneket? Felnőtt emberek vagyunk, és ha a barátnőd vagyok, akkor ez megtörténik – léptem hátrébb egy lépést. – Jól érzem magam veled, és te is velem, akkor mi a gond? Nem értelek, férfi vagy – takartam el magam a kezeimmel dühösen.

- Nem, ez nem csak szex – csattant el Billy. – Miért nem becsülöd meg magad jobban? Ha együtt leszünk, mert egyszer együtt leszünk, akkor az, szeretkezés lesz, és nem szex.

- Mi a különbség? – kérdeztem ingerülten. – Világszerte nevezik szeretkezésnek, együttlétnek, szerelmeskedésnek, szexuális együttlétnek, közösülésnek, szexnek. Nem teljesen mindegy, hogy mi a kifejezés?

- Nagy a különbség az alternatívák között. Szex az lenne, ha most a falhoz préselnélek, és nem sokat foglalkozva semmivel a magamévá tennélek.

- Na és mi a szeretkezés a te olvasatodban? – forgattam meg a szemeimet. Gondolom az, ha közben meg is csókol.

- Ez – termett előttem. Majd gyengéden a karjaiba kapott, és elindult velem a szoba felé. Végig a szemembe nézett, amikor pedig az ágyhoz értünk lágyan lefektetett rá. Azután pedig fölém helyezkedett. Már éppen a dereka köré akartam kulcsolni a lábaimat, de a combjai közé fogta az enyémeket, így nem tudtam. – Nem fogjuk most megtenni, ilyen lelki állapotban nem. Csupán megmutatom neked, hogy mi a különbség, amit a jelek szerint még nem volt kivel megtapasztalnod, különben nem így vélekednél a szeretkezés fogalmáról.

- Ne beszélj zöldeket – kezdtem el fészkelődni alatta.

- Majd meglátjuk, hogy ki beszél zöldeket – mosolyodott el. – Engedd el magad – motyogta az ajkaimra, majd megcsókolt. Ez a csók viszont egyáltalán nem volt olyan, mint bármelyik, amit életemben kaptam. Gyengéd volt, és puhatolózó, nem sürgető, és vad. Billy óvatos volt, és finoman kért bebocsátást a számba, amit boldogan meg is adtam neki. Azután pedig mellém helyezkedett, és elengedte a kezeimet. Azonnal el akartam kezdeni simogatni őt, de egy gyors mozdulat után megint a fejem fölött találtam mindkét kezem. – Viselkedj, és feküdj nyugton, különben a támlához kell kötöznöm téged – villantak rám a szemei. – Szóval, jó leszel? – kérdezte ellentmondást nem tűrve.

- Igen – nyögtem, amikor az ajkai a nyakamhoz értek.

Finoman szívogatta az érzékeny felületet, és olykor óvatosan bele is harapott, fokozatosan egyre lejjebb haladva a bőrömön. Mikor a melleimhez ért már önkívületi állapotban vonaglottam, és kezeimmel a fejtámlát markolva élveztem minden egyes érintést. Míg egyik kezével az arcomat simogatta, addig a másikkal a combon belső felén simított végig, de szándékosan elkerülte vágyam központját.

- Billy? – nyöszörögtem.

- Most pedig szépen hasra fordulsz – gurított egyet rajtam.

- Hé… - morogtam panaszosan.

Viszont amint megéreztem ajkait a lapockámon, és kezét a hátsómon azonnal felhagytam a tiltakozással. Úgy bánt velem, mintha drága kincs lennék. Még soha nem ért hozzám így senki. Olyan érzéseket keltett bennem, amiket eddig még nem is ismertem. Annyira elengedtem magam, hogy észre sem vettem, hogy már megint a hátamon fekszem, csak akkor, amikor Billy keze végre elérte a legsajgóbb pontomat. Gátlástalanul nyögdécseltem, és sóhajtoztam, miközben kezeim már szinte eltörték a fejtámlát. Billy mozdulatai nyomán remegéshullámok sorozata áradt szét a testemben, ami egy mindent elsöprő robbanásban csúcsosodott ki, amitől hangosan felsikoltottam, a hátam ívbe feszült, utána pedig visszahanyatlottam a párnára. Hát ilyen a beteljesülés. Még soha nem volt részem benne eddig.

- Én ezt nevezem szeretkezésnek – suttogta Billy a fülembe. – Érzed már a szex, és a szerelmeskedés közötti különbséget?

- Azt hiszem, hogy kapizsgálom – ziháltam halkan.

- Helyes, akkor ezt a kérdést is megtárgyaltuk – rántotta ránk a takarót. – Most pedig aludjunk egyet, mert veled ellentétben én nem aludtam át a napot – nyomott puszit az ajkaimra.

- Nem, előbb még szeretkezni fogunk – gördítettem a hátára. Majd a csípőjére helyezkedtem. – Ne félj, nem szexelni akarok, hanem szeretkezni. Most már tudom, hogy mi a különbség. Soha többé nem akarok sima közösülést, csak szerelmeskedést, veled – vettem kezembe férfiasságát. – Ne próbálj ellenállni, akarlak, téged, és senki mást. Veled lenni, ameddig csak akarod.

- Ez fordítva is igaz – fordított maga alá. Azután pedig újra simogatni kezdett.

- Billy, kérlek, gyere… - tekeredtem köré amennyire csak tudtam.

- Szeretlek – mondta tele szenvedéllyel. Utána pedig várakozóan nézett rám.

- Én is szeretlek – mondtam komolyan.

Tényleg így éreztem. A mai események rádöbbentettek, hogy sokkal többet érzék Billy iránt, mint amennyit valaha is képzeltem. Tényleg szeretem, igazán és őszintén, és vele akarok maradni, mindig, csak vele. Sosem voltam egy szende szűzlány, inkább kemény, és megközelíthetetlen, sosem mutattam érzelmeket férfiak iránt, pontosabban csak egy férfi iránt, aki eddig volt az életemben, de most úgy érzem magam, mint egy igazi királynő, aki megtalálta az ő királyfiát. Talán lehetnek igazak a tündérmesék, és megtalálhatom azt, aki majd vigyáz rám és szeret életem végéig? Nem volt több időm gondolkodni, mert Billy lágyan a lábaim közé furakodott.

- Helyes válasz – mosolyodott el. Majd szenvedélyesen megcsókolt miközben végre a magáévá tett.

Olyan finom volt, és gyengéd, mintha csak pillangók százai simogatnának, és érintenének, miközben lágy, mégis szenvedélyes ritmust diktált. Minden megszűnt létezni körülöttem, csak Billy volt, és az az elképesztően bizsergető érzés, amit kiváltott belőlem minden egyes mozdulatával, morgásával, vagy sóhajtásával. Néhány hosszú perc után pedig a hátam ismét ívbe feszült, és gátlástalanul kiáltottam szerelmem nevét, aki néhány mozdulattal később követett a gyönyör birodalmába. Sosem hittem, hogy ez ilyen is lehet.

- Az enyém leszel? – kérdezte halkan.

- Mindig – válaszoltam teljes meggyőződéssel, és ezúttal hittem is benne.

La Push vámpírja - 75. fejezet

75. fejezet




(Johanna szemszöge)



Már több, mint egy hete vagyunk együtt Billyvel. Pontosan a Cullenek bálja óta, de nem sietünk el semmit. Tegnap engedtem meg először, hogy nálam aludjon az esti mozizás után, de bevallom, hogy nemcsak azért hagytam, hogy maradjon, mert jól esik a közelsége, hanem azért is, mert elég mélyen alszik ahhoz, hogy könnyedén csenhessek néhány cseppnyi vért a tudta nélkül. Tudom, hogy valamit nem mondanak el nekem, és vérből sokkal több dolog kimutatható, mint azt egy átlagember képzelné. Billy bőre mindig természetellenesen forró, míg a Cullen családé állandóan jéghideg. Ráadásul valamiért úgy érzem, hogy kifejezetten furcsán viselkednek néha napján. Kéthetente Carlisle is eltűnik két-három napra, de pontosan tudom, hogy nem kirándulni mennek. Kizárt, hogy ilyen szintű családi kiruccanásokat tartanának. Elmegy az ember néha vakációzni, de Carlisle nem az a típusú orvos. Valami más van a háttérben. Ráadásul Justin is eltűnt a bál óta. Egyáltalán nem érem el, bár azt sem tudom, hogy hol van pontosan. Amikor pedig aggodalmaskodtam, hogy keressük meg őket, mert biztosan történt valami vele és Tanyával, mindig azt kaptam válaszul, hogy amíg Justin és Tanya együtt vannak, akkor nincs okom aggodalomra. Eddig türelmesen vártam, hogy valaki elmondja, mi folyik itt, de most már késő. Én magam fogom kideríteni a miérteket, és a hogyanokat. Mindjárt beérek a kórházba, és kiderül minden. Már éppen átöltöztem, és elindultam a labor felé, amikor hirtelen csörögni kezdett a telefonom. Kivettem a zsebemből, és azonnal megláttam Billy nevét villogni a képernyőn.

- Szia – vettem fel a telefont.

- Szia – köszönt ő is lelkesen.

- Mit szeretnél? Ne haragudj, de nincs túl sok időm most beszélgetni, mert mindjárt kezdődik a műszakom – mondtam teljesen természetesen.

- Persze, nem akarlak munka közben zavarni. Csak meg szeretném kérdezni, hogy mit szólnál, ha ma este te jönnél át hozzám? Rendelnénk egy hatalmas pizzát csirkével és pepperonival, ahogy szereted, azután pedig nézhetnénk valami jó filmet, és felfalhatunk egy csoki tortát, vanília mázzal. Bella most hozott egy egészet – mesélte lelkesen.

Hallani lehetett a hangján, hogy nagyon reménykedik egy igenlő válaszban. Végül is, miért ne? Hogyha most nem találok semmit, akkor furcsa lenne, ha nemet mondanék, hogyha pedig találok valamit, akkor már ma este követelhetem a válaszokat, a kérdéseimre.

- Ez nagyszerűen hangzik – búgtam a telefonba. – Nagyon szívesen átmegyek hozzád ma éjjelre – tettem még hozzá.

- Egy csodálatos – mondta boldogan. Hallani lehetett a hangján, hogy szélesen mosolyog, amiért igent mondtam. – Mikor végzel? Hogyha szeretnéd, akkor szívesen érted megyek a kórházba – ajánlotta kedvesen.

- Hétkor végzek, és igen, örülnék neki, hogyha értem jönnél – mondtam lelkesen.

- Rendben, akkor hétkor ott leszek érted. Szia – mondta Billy boldogan.

- Oké, akkor várlak. Szia – köszöntem el én is, majd letettem a telefont.

Ezután pedig azonnal siettem tovább, hogy gyorsan megtudjam, hogy mit titkolnak előlem mindannyian. Miután beléptem a laborba, magamra zártam az egyik kisebb fülkét, és mindent előkészítettem a vizsgálathoz. Majd elővettem az apró kis fiolát a zsebemből, ami minden kérdésemre választ fog adni. Elvileg a mintának tökéletesnek kell lennie, mivel hajnaltájt csentem. Tehát éhgyomorra történt a levétel. Na nem, mintha egészségügyi vizsgálatot végeznék, de ilyenkor a legjobb a vér a vizsgálatokhoz. A vér egy kis részét behelyeztem a gépbe, hogy megtudjam mit tartalmaz, milyen hormonok, minták vannak benne, míg egy cseppjét a mikroszkóp alá helyeztem, hogy megtudjam van-e esetleg valami elváltozás. Amikor belenéztem a mikroszkópba megdöbbentő látvány fogadott. Minden normálisnak tűnt, leszámítva azt, hogy minden legalább százszor intenzívebben volt jelen, mint egy normál ember vérében. Mintha valami magasabb rendű lény vére lenne, de mégis emberi vér. Valami itt nem stimmel. Vagy genetikai az elváltozás, vagy valami még ennél is komolyabb. Már csak néhány pillanat és kiderül. A gép nem sokkal később ki is adta az eredményt, amire annyira vártam. Felemeltem a lapot, és nem hittem a szemeimnek. Ez egyszerűen lehetetlen. Hogyan mutathat ki ilyen géneket egy ember vére? Hiszen ez tökéletesen ki van zárva. Egy ember nem fogadhat be állati génállományt, vagy ha mégis, akkor is igen kockázatos, és beláthatatlan következményekkel jár. A vérfarkasokról szóló mítoszok pedig egyébként is csak mesék. Ez tudományosan nem alátámasztott tény, csak valami fantáziadús író agyszüleményei.

- Johanna? – hallottam meg Carlisle hangját. – Idebent vagy? Sürgős esetet hoznak.

- Azonnal jövök – nyeltem egy nagyot. Carlisle is benne van, különben ez már akkor kiderült volna, amikor Billy itt feküdt a kórházban. Egészen biztos, hogy vettek tőle vért.

- Rendben, még két perc – mondta mentorom. Majd legnagyobb megkönnyebbülésemre távozott a laborból. Legalábbis azt hittem, amíg ki nem nyitottam az ajtót. Ugyanis ott állt előttem. Hiszen nem is hallottam közelebb jönni. Hogy lehetséges ez?

- Jézusom – sikoltottam fel. Majd visszahátráltam az asztalig.

- Jól vagy, Johanna? – nézett rám kíváncsian. Látszott rajta, hogy egyfolytában engem figyel, még akkor is, hogyha nem felém néz.

- Persze, csak megijesztettél – fújtam ki a levegőt. Majd vettem néhány mély lélegzetet, hogy megnyugodjak.

- Sajnálom – mosolyodott el Carlisle. Majd a vállamra tette a kezeit, egészen közel a nyakamhoz.

- Semmi baj, menjünk – ráztam le gyorsan magamról a két kezet. Majd sietős léptekkel megindultam a folyosó felé, hogy legyenek még emberek a közelemben. Így biztosan nem történhet semmi.

- Furcsa vagy ma reggel – húzta fel a szemöldökét. – Fáradt vagy? Szeretnél egy szabadnapot? – fordított megint maga felé.

- Ami azt illeti, azt hiszem, hogy egy kicsit sokat dolgoztam az utóbbi időben, és keveset aludtam – mondtam csendesen.

- Tényleg nagyon fáradt lehetsz, hogyha még be is vallod. Erre még nem volt példa – kerekedtek el a szemei. – Menj csak haza. Holnap majd megbeszéljük, hogy hogyan könnyítsünk egy picit a beosztásodon. Szükséged van egy kis magánéletre.

- Köszönöm – néztem rá hálásan. – Akkor mehetek? Biztosan? – kérdeztem szégyenlősen.

- Persze, és ne legyen bűntudatod amiatt, hogy szabadságra küldtelek.

- Rendben, majd igyekszem – bólintottam rá. Majd az átlagnál kicsit gyorsabban igyekeztem megközelíteni az öltözőt.

Minél többet ki kell derítenem, és ezt akkor tudom a legjobban megoldani, hogyha rajtaütök Billyn. Hazamegyek, átöltözöm, és átmegyek hozzá. La Push nincs olyan messze. Néhány perc múlva már el is hagytam a kórházat, és úgy tekertem a biciklimet, ahogy csak a lábaim bírták. Majd otthon átöltöztem, és hívtam egy taxit, hogy átmenjek Billy Blackhez. Ám mielőtt még elindultam volna, különös látvány akadályozott meg abban, hogy azonnal lemenjek a földszintre. Egy árnyat láttam meg az erdő felől közelíteni, méghozzá nekem szem magasságban, tehát egyértelműen a fákon ugrál keresztül. Kíváncsian kezdtem el figyelni, hogy mi is történik valójában. Amikor Tanya, és Justin ugrott be a fivérem szobájába. Beugrottak a szobába, miután fáról-fára ugrálva közelítették meg a házat. Tanya sem közönséges ember, hiszen a bátyám súlyával együtt könnyedén szökdécselt a fákon át. Justin pedig tudott róla. Mi a fene történik itt? Már semmit sem értettem, de nem is akartam. Kellett nekem kutakodnom? Szokták mondani, hogy „boldog tudatlanság”. Mekkora igazság. Hogyha nem lettem volna ennyire gyanakvó, és kíváncsi, akkor azok, akik fontosak lettek a számomra, még mindig ugyanazok lennének, akik a megdöbbentő tények előtt voltak. Éreztem, ahogy a talaj hirtelen kicsúszik a lábam alól, majd elsötétül előttem minden. Még hallottam, hogy Justin a nevemet nyögi, de aztán már semmit.



(Billy szemszöge)



Reggel miután hazaértem eszembe jutott, hogy mennyire is szeretném, hogyha végre Johanna is látná az én otthonom, és itt az ideje annak is, hogy megtudja rólam az igazságot. Felkészültem rá, hogy elmondjam neki, amit tudnia kell. Talán, hogyha megkérném, akkor nálam aludna ma este. Hiszen már egy kicsit tovább jutott a kapcsolatunk. Igen, fel is hívom és megkérdezem. Még van néhány percem mielőtt elkezdené a munkát a kórházban. Remélem, hogy még nem kapcsolta ki a telefonját. Azonnal tárcsáztam, és legnagyobb örömömre ki is csengett.

- Szia – vette fel a telefont.

- Szia – köszöntem boldogan. Már attól is teljesen felvidultam, hogy hallhattam a hangját.

- Mit szeretnél? Ne haragudj, de nincs túl sok időm most beszélgetni, mert mindjárt kezdődik a műszakom – mondta határozottan. Hát igen, a munka nagyon sokat jelent a számára. Majd gyors leszek, nem szeretném zavarni őt.

- Persze, nem akarlak munka közben zavarni. Csak meg szeretném kérdezni, hogy mit szólnál, ha ma este te jönnél át hozzám? Rendelnénk egy hatalmas pizzát csirkével és pepperonival, ahogy szereted, azután pedig nézhetnénk valami jó filmet, és felfalhatunk egy csoki tortát, vanília mázzal. Bella most hozott egy egészet – meséltem lelkesen. Reméltem, hogy el tudom csábítani őt. Feszülten vártam ki azt a pár pillanatot, amíg megérkezett a válasz.

- Ez nagyszerűen hangzik – búgta a telefonba. Igen, végre, most már minden tökéletes lesz. – Nagyon szívesen átmegyek hozzád ma éjjelre – tette még hozzá. Istenem, azt mondta, hogy „ma éjjelre”, nem pedig azt, hogy csak estére. Nálam fog aludni. Már csak amiatt kell aggódnom, hogy mit fog szólni a titkomhoz.

- Egy csodálatos – mondtam a lehető legnagyobb örömmel. – Mikor végzel? Hogyha szeretnéd, akkor szívesen érted megyek a kórházba – ajánlottam a lehetőséget. Ha erre az ajánlatra is igent mondd, akkor a föld fölött fogok lebegni órákon át.

- Hétkor végzek, és igen, örülnék neki, hogyha értem jönnél – mondta lelkesen.

- Rendben, akkor hétkor ott leszek érted. Szia – mondtam a telefonba, és éreztem, hogy szívemet megint elönti a forróság. Az univerzumom közepe végre teljesen megnyílik az irányomba.

- Oké, akkor várlak. Szia – köszönt el ő is, majd a vonal megszakadt.

Miután letettük a telefont azonnal elkezdtem készülődni az estére. Gyorsan összepakoltam a szobámban. Majd telepakoltam a hűtőt mindenféle üdítővel, de főleg szőlőlével, mert Johanna azt szereti a legjobban. Azután pedig elugrottam a boltba, hogy legyen itthon valami gyümölcs is, hátha azt kívánja meg. Elég kiszámíthatatlanok az étkezési szokásai. Már éppen az utolsó simításokon gondolkoztam, amikor megcsörrent a telefonom.

- Szia, Carlisle – vettem fel csodálkozva. – Baj van? – kérdeztem azonnal. Még soha nem hívott fel engem.

- Ami azt illeti, Johanna elég furcsa volt ma reggel, úgyhogy inkább hazaküldtem – válaszolta azonnal.

- Hogy érted, hogy furcsa? Beteg? Vagy rosszul van? Amikor nem régen beszéltem vele, még semmi baja nem volt – kezdtem el kétségbeesni.

- Azt hiszem, hogy csak fáradt, de valahogy különös is volt. Talán jobb lenne, hogyha megnéznéd, hogy mi van vele. Nem is tudom, hogy mi történt igazából. Csak valahogy olyan távolságtartó volt velem, pedig már nagyon régóta nem volt az.

- Értem, mindjárt átmegyek hozzá. Köszönöm, hogy szóltál – mondtam, de közben már el is indultam a kocsim felé.

- Nincs mit, vigyázz rá – mondta még Carlisle. Majd hallottam, ahogy valaki a nevét kiáltja. Ő pedig letette a telefont.

Én pedig eszeveszett tempóban értem ki a kocsimhoz, majd miután beszálltam, azonnal indítottam is. Nem tudom, hogy mi üthetett Johannába már megint, de még egyszer nem fogom hagyni, hogy ellökjön magától, azt pedig végképp nem, hogy bármi baja essen. Nem telt bele fél órába, és már le is parkoltam a házuk előtt. Amint kiszálltam az autómból meghallottam Justin kétségbeesett hangját.

- Johanna, semmi baj, megmagyarázom – mondta barátom kétségbeesetten.

Majd már csak egy koppanást hallottam. Jézusom, ne. Egy szempillantás alatt beugrottam szerelmem ablakán, és láttam, ahogy a földön fekszik ájultan. Justin és Tanya pedig fölötte áll kétségbeesett arccal.

- Mi a fenét műveltetek vele? – morogtam Tanya felé. A nőnek is azonnal morgás tört fel a torkából.

- Állj, hagyjátok ezt abba most azonnal. Nem tudtuk, hogy itthon van, elméletileg dolgoznia kellett volna. Ha tudtam volna, hogy megláthat minket, akkor soha…

- Mit láthat meg? Mit csináltatok? – kérdeztem kétségbeesetten.

- Száguldottunk, és repkedtünk egy kicsit – rántotta meg a vállát Tanya. – Beugrottunk Justin ablakán.

- Mi lett volna, hogyha valaki meglát titeket? – sziszegtem.

- Csak olyan láthatott, aki bent volt a házban. Tudom, hogy hogyan kell őriznem a titkot – kukucskált ki Tanya Justin válla alatt.

- Johanna, éppen bent volt a házban – mordultam fel.

- Johannának már régen tudnia kellene, hogy ő az univerzumod közepe, és hogy egy génmutáns vagy – csattant fel a szőkeség.

- Ez nem olyan egyszerű, vérszopó – kezdtem el remegni.

- Álljatok le, mindketten – csattant fel Justin erélyesen. – Két lehetőségetek van. Egy: lehiggadtok, és akkor maradhattok. Kettő: Elhagyjátok a házat, és én mindent megmagyarázok a húgomnak, hogyha felébredt.

- Nem megyek innen sehová – dörrentünk rá egyszerre Justinra.

- Legalább valamiben egyetértetek – vigyorodott el barátom. Hogy képes mindenből viccet csinálni? – Akkor nem akarok meghallani még egyszer sem vérszopózást, sem kutyázást, vagy génmutánsozást. Ha nem tudnátok egymás nevét, akkor engedjétek meg, hogy bemutassalak titeket egymásnak. Tanya ő itt Billy, Billy ő itt Tanya. Próbáljátok meg egymást tisztességesen megszólítani.

- Rendben – hajtottuk le a fejünket mindketten.

- Nagyszerű, akkor én most főzök egy jázminos zöld teát a húgomnak, hogy legyen, ami majd lehiggasztja. Billy te… - kezdett bele. Nekem viszont már a kezemben is volt Johanna, hogy az ágyába fektessen. – Igen, erre gondoltam. Tanya, legyél kedves és gyere velem – fogta kézen Justin. Majd eltűntek a szobából.

Miután az ágyra tettem szerelmemet. Finoman lehúztam róla a cipőit, majd betakargattam. Anthony és Jake már mondta, hogy ne hallogassam tovább a vallomást, de én ostoba azt hittem, hogy ráérek ma este elmondani neki az igazságot. Ki gondolta volna, hogy közben Justin és Tanya éppen ma fog előadni egy kis repülési bemutatót a ház környékén. A legjobb lesz, hogyha felébresztem, és mindent megmagyarázok.

- Kicsim, ébredj – simogattam meg az arcát. – Johanna, annyira sajnálom, hogy nem mondtam el előbb neked az igazságot. Csak remélni merem, hogy meghallgatsz majd még így is. Nem azért nem mondtam el, mert nem akartam őszinte lenni hozzád, hanem azért, mert féltem. Rettegtem tőle, hogy eltaszítasz magadtól, hogyha megtudod, hogy nem vagyok átlagos ember, hiszen még így is olyan nehezen engedtél közel magadhoz. Fel kell ébredned, hogy megbeszélhessünk mindent. Bármit elmondok neked, amit csak tudni akarsz. Akármit megteszek, hogy újra megbízz bennem.

- Hazudtál – motyogta halkan. – Tűnj el innen – fűzte még hozzá érzelemmentesen.

- Ne, kérlek, kicsim, ne tedd ezt velem – szorítottam magamhoz.

- Eressz el, Billy – mondta dühösen. Majd elhúzódott tőlem.

- Nem, még egyszer nem – gurultam én is dühbe. Jogos az indulata, és azt is megértem, hogyha újra meg kell szereznem a bizalmát, de nem fogom hagyni, hogy megint bezárkózzon a saját kis világába, ahol mindenki átveri, és senkiben sem bízhat meg. – Te sem voltál őszinte hozzám, legalábbis nem teljes mértékben.

- Hogy mondod? – kerekedtek el a szemei.

- Azt elég, ha én tudom. A lényeg, hogy te is elhallgattál előlem némi információt – mondtam feldúltan. – Elég sokat dolgoztál az egyetem mellett – villantak meg gonoszan a szemeim. Mire Johanna lekevert egy hatalmas pofont. Oké, ezt lehet, hogy megérdemeltem. – Látod, neked is van olyan titkod, amit nem szeretnél, hogyha bárki is megtudna, mert félsz, hogy mi történne, hogyha a szeretteid tudomására jutnának ezek az információk. Valamilyen szinten megértesz engem, csak nem akarod beismerni.

- Most meg akarsz zsarolni? – kerekedtek el a szemei. – Elmondod Justinnak?

- Dehogy is, eszembe sem jutna ilyesmi – emeltem fel a kezeim védekezően. – Csak szeretném, hogyha megpróbálnál megérteni, és meghallgatnál.

- Minek? Hogyha ismered a múltam sötét részét, akkor miért érdekelne a közös jövőnk? – kérdezte lehajtott fejjel.

- Azért, mert nincs okom haragudni rád azért, mert mindent megtennél a testvéredért. Egyébként pedig nem neveznék egy viszonylag ízléses fotósorozatot, amiért nyilvánvalóan én is sokat adtam volna, kifejezetten sötét résznek. Bevallom őszintén, hogy néhány évvel ezelőtt is gyönyörű voltál – mondtam egyértelműen. Nehéz időkön ment keresztül akkoriban. Egyébként sem lennék képes megvetni őt ezért. – Egyáltalán nem is akartam elmondani, hogy tudok róla. Csupán csak szeretném, ha meghallgatnál, és a jelek szerint nem volt más esélyem, hogy átgondold az eseményeket. Ez túlnyomórészt nyilván az én hibám, de ha esélyt sem adsz, akkor nem leszünk előrébb.

- Már mindent tudok rólad. Génelváltozásod van, méghozzá nem is akármilyen. Kimutattam a véredből, hogy likantrópiád van. Mikor harapott meg a farkas? Talán, hogyha sokáig kutatunk, és megpróbálunk ellenszereket előállítani, akkor segíthetek, de ehhez be kell feküdnöd egy házi laborba, és…

- Engem nem harapott meg semmi – néztem rá döbbenten. Azt hiszi, hogy…

- De hát… - kezdett bele.

- Nem, tévedsz, kedvesem. Hallgass meg, rendben? – kérleltem gyengéden. – Én nem vagyok olyan vérfarkas. Ők a Hold gyermekei, és nincs hozzájuk semmi közöm. Én már így születtem. A mi törzsünk nem vérfarkasokból áll, hanem egy gén segítségével alakváltásra képes néhányunk – magyarázkodtam.

- Nem igazán értelek – gondolkodott el. – Tehát, azt mondod, hogy ez teljesen természetes? Az lehetetlen.

- Édesem, nem tudom visszavezetni az eseményeket annyi időn át, amennyi ideje bennünk a gén, de azt tudom, hogy mi mások vagyunk, mint azok, akikre te gondolsz. Nem vagyunk veszélyesek, és farkas alakban is tisztában vagyunk vele, hogy kik vagyunk. Mi védjük az embereket az olyan lényektől, akik bántanák őket – magyaráztam a helyzetet.

- Oh, ez elég kínos… - hajtotta le a fejét.

- Miért? Egyébként pedig honnan szerezted meg a vérmintámat? A kórházban biztosan nem volt egy csepp sem.

- Mélyen alszol – harapta be az alsó ajkát.

- Te? Úristen, te tűkkel támadsz rám, amíg alszom? – döbbentem meg.

- Nem mondtad el az igazat, te sem, és a Cullen család sem, tudnom kellett, mert nyilvánvaló volt, hogy elhallgattok valamit, és… azt hiszem, hogy én is tartozom egy bocsánatkéréssel.

- Ugyan, előbb szólnom kellett volna – fogtam meg a kezét kissé félve. Viszont legnagyobb örömömre nem húzta el az apró tenyerét.

- Emiatt vagy ennyire forró mindig? – kérdeztem kíváncsian.

- Igen, ez az oka – bólintottam rá.

- Honnan tudtad meg, hogy én, néhány évvel ezelőtt… - hebegett össze-vissza.

- Edwardnak jók a kapcsolatai, és a bátyja Emmett, nos egy kicsit perverz, és hát emlékezett rád, de ne aggódj, kellő fenyegetés hatására hallgat, mint a sír. Egyébként erről rajtunk kívül senki sem tud, és a tekercs soha nem fog előkerülni, mert egy szomorú balesetben megégett az összes fotóval együtt.

- Hogyan? – kerekedtek ki a szemei.

- Mint mondtam, Edwardnak jók a kapcsolatai. Ne félj, ő nem fogja elmondani senkinek, ahogy én sem – ígértem meg.

- Valamiért hiszek neked – nézett végre a szemembe.

- Ennek csak örülök, és hálás is vagyok érte. Ha adsz még egy esélyt, akkor soha többé nem lesznek titkaim előtted – néztem rá kérlelőn. – Megpróbáljuk még egyszer, titkok nélkül? Tiszta lappal? – kérdeztem. Mire kedvesem csak bólintott.

Mosolyogva tártam szét a karjaim, Johanna pedig bár vonakodott néhány pillanatig, de odabújt a mellkasomhoz.

- Harapni mostantól teljes mértékben tilos – nézett fel rám néhány perccel később pajkosan mosolyogva.

- Oh, tényleg? Erre gondolsz? – döntöttem el az ágyon. Majd óvatosan harapdálni kezdtem a nyakát. Mire nevetni kezdett. Tudtam már, hogy mennyire érzékeny a nyaka, és hogyha egy bizonyos pontot érintek, akkor csiklandós is.

- Ne… Billy… állj, még nem végeztünk – zihálta.

- Mit szeretnél még tudni? – hagytam abba a harapdálást. Majd komolyan néztem a szemébe.

- A Cullen család nem farkas, mert hideg a bőrük, de akkor micsodák? – kérdezte kíváncsian.

- Azt hiszem, hogy erre én szolgálhatok némi magyarázattal, bár ez igen kockázatos a fajtánkra nézve. Ha kiderül, hogy egy ember tudja a titkot a vezetők idejönnek, és megölnek minket. Téged is – lépett be Tanya a szobába Justinnal a nyomában.

- Justin is tudja a titkodat? – kérdezte szerelmem kíváncsian.

- Igen, tudom – bólintott rá a bátyja.

- Akkor azt hiszem, hogy már úgyis mindegy. Ha Justin tudja, akkor miatta is idejöhetnek, hogy bántsanak minket. Tehát mondd el, hogy mi ez az egész – mondta Johanna határozottan.

- Legyen hát – biccentett Tanya. – Ahogy alakváltók léteznek, hogy megvédjenek titeket a veszélyektől, ugyanúgy léteznek vámpírok is, akiknek a többsége emberekkel táplálkozik, de a Cullen család és a Denali család kizárólag állatok vérét issza. Így nem vagyunk veszélyesek rátok nézve, de ettől még vámpírok maradunk. Amennyire tudom, Carlisle az első, aki szembeszegült a fajtánk szokásaival, és állati vérrel kezdett táplálkozni. Ő soha életében nem ivott emberi vért, és nem is fog. Hihetetlenül jó lelke van. Ráadásul lányaként szeret téged, úgyhogy lehetőség szerint őt se lökd el magadtól. A Cullenek imádnak téged mind.

- Vámpírok? – nyelt egy nagyot Johanna. – Ez a kandi kamera? Azt hiszem, hogy kezdek egy kicsit túl sok információhoz jutni. Egy vámpírba vagy szerelmes? – nézett most Justin felé. Mire bátyja mosolyogva bólintott. - A te párod egy vámpír, az enyém pedig egy alakváltó? – nézett végig mindhármunkon. – Azt hiszem, hogy megőrültem – merengett el egy pillanatra. Majd hirtelen lecsukódtak a szemei. Megint elájult.

- Azt hiszem, hogy kicsit besokallt szegény – állapította meg Tanya.

- Úgy gondolom, hogy ez nem annyira meglepő – néztem rá morcosan. – Justin, nem mennétek át a saját szobádba? Egy kis levegőhöz kéne jutnia. Vagy talán elmehetnétek a kórházba, hogy Carlisle adjon valami nyugtatót, amitől egy kicsit lehiggad majd.

- Rendben – bólintott rá Tanya. Majd kézen fogta Justint, és már el is tűntek. Én pedig csak néztem kedvesem egyelőre nyugodt arcát. Jobbnak láttam, hogyha nem ébresztem fel, talán addig is megnyugszik egy kicsit. Még egy óra sem telt el, amikor berontott az ajtón Carlisle.

- Mi a helyzet? – kérdezte azonnal.

- Azóta nem ébredt fel – válaszoltam készségesen.

- Billy? – pislogott ki éppen ekkor szerelmem a pillái alól.

- Johanna, hogy vagy? – kérdezte Carlisle szelíden. Mire kedvesem azonnal felé fordította a fejét.

- Azt álmodtam, hogy te vámpír vagy a családoddal együtt, én pedig egy alakváltóba vagyok szerelmes, merthogy Billy az, hogyha még nem tudnád – nézett ránk bambán, majd nevetni kezdett. Kétségbeesve néztem Carlisle felé, de ő teljesen higgadt maradt.

- Semmi gond csak sokkot kapott szegény. Mindjárt rendbe jön – mondta Carlisle nyugodtan. Ráadásul valami injekciót is befecskendezett Johanna karjába – Egy kis nyugtató, ettől majd alszik egyet, csak tíz perc, és hatni fog. Addig is, változz át előtte, és akkor nem fogja magát őrültnek hinni. Odakint várok – mondta még, majd kiment a szobából, de a saját tempójában. Johanna csak döbbenten nézett utána. – Azta, egy Ferrari hozzá képest bakfitty.

- Kicsim, figyelj rám egy pillanatra – fordítottam magam felé az arcát. Majd gyorsan lekapkodtam a ruháimat, és átváltoztam. Mire szerelmem először ijedten felsikoltott. Viszont azután az eddig elhomályosult szemei megint kitisztultak, és kíváncsian nézett rám.

- Mégsem vagyok őrült? – kérdezte megkönnyebbülten.

- Nem vagy az – válaszolt helyettem Carlisle, aki időközben visszatért a szobába.

- Azt hiszem, hogy ezt még meg kell emésztenem – nyögött fel idegesen. – Értesz engem? – nyújtotta felém a kezét kissé félve. Én pedig azonnal bólintottam. – Nem fogsz megharapni, hogyha közelebb megyek? – kérdezte bátortalanul. Én pedig azonnal megráztam a fejem, és kuncogni kezdtem. Mire Johanna közelebb kúszott hozzám az ágyon, és finoman megérintette a bundámat. – Milyen puha és selymes – markolászta meg egy kicsit. – Különös, de valahogy nem félek tőled, inkább vonzódom hozzád. A szemeid majdnem teljesen olyanok, mint emberként.

- Főleg a szemükről lehet őket megkülönböztetni, vagy a bundájuk színéről – mondta Carlisle halkan.

- Adsz nekem néhány nap betegszabadságot? – fordultam mentorom felé. – Ezt meg kell emésztenem.

- Persze, maradj itthon a héten – tette a vállamra a kezét. Mire megborzongtam.

- Bocsánat – kapta el azonnal.

- Semmi baj, én sajnálom, csak ez olyan, nem is tudom… én nem félek tőled, csak szoknom kell a gondolatot, hogy nem vagy ember. Azt hittem, hogy tudományos magyarázatot találok a másságotokra. Erre egyáltalán nem számítottam.

- Megértelek. Jövő héten találkozunk. Addig egyik Cullen sem fog zavarni téged, ha csak nem te hívsz bennünket – mosolyodott el Carlisle. Majd kisietett a szobából, hogy kettesben lehessünk Johannával.

- Öhm… visszaváltozol? – kérdezte miközben betakarózott, és lefeküdt az ágyában. – Így egy kicsit nehezebb beszélgetni veled. Megint csak bólintottam, majd elfordultam tőle, hogy ijedjen meg a meztelenségemtől. Azután pedig gyorsan visszaváltoztam, és felvettem a ruháimat. – Nem fáj, amikor átváltozol? – kérdezte hirtelen.

- Először nagyon. Az első alkalom nagyon nehéz, és hosszadalmas, de utána egyre könnyebb lesz. Mára már szinte természetes, hogy néha farkasként mászkálok.

- Miért lesztek ilyenek? – tette fel a következő kérdést.

- Csakis a vámpírok miatt. Hogyha vannak a közelben, akkor a gének működésbe lépnek azoknál, akikben megvan. Ez öröklődik.

- Úgy érted, hogyha gyermeked születik majd, akkor ő is? – nézett rám megszeppenve.

- Igen, benne is meglesz a lehetőség – válaszoltam őszintén.

- Ez nem normális dolog – csóválta meg a fejét. – Kockára teszed az életed olyanokért, akiket nem is ismersz. Ez… olyan… nem jellemző az emberi természetre.

- Nálunk ez teljesen természetes. A családom azért létezik, hogy védelmezze azokat, akik rászorulnak.

- Amit teszel, tesztek, az nagyon különleges lélekre vall…

- Köszönöm, de úgy érzem, hogy most jön a, de… - hajtottam le a fejem, és vártam, hogy elküldjön. Vagy minimálisan egy hisztérikus rohamot.

- Tulajdonképpen nincs semmi „de”. Ettől függetlenül még mindig akarlak téged, csak még szoknom kell a gondolatot, hogy ha úgy tartja kedved, akkor farkas alakban vagy. Hé, nézz már rám. Nem fogok megint elzárkózni előled, ahhoz most már késő. Azt hiszem, hogy beléd szerettem, pedig kellőképpen harcoltam ellene, hogy közel kerülj hozzám – emelte fel a fejemet az apró kis kezével. – Gyere, pihenjünk egy kicsit, aztán átmehetünk hozzátok. Kíváncsi vagyok, hogy milyen a házatok – húzott fel az ágyra. Majd beinvitált a takaró alá is. – Azt hiszem, hogy most el fogok aludni – motyogta, miközben a mellkasomhoz bújt.

- Nem tudom, hogy mit adott neked Carlisle, de szerinte is aludnod kell. Addig is vigyázok rád, amíg pihensz – suttogtam a fülébe.

- Oké – súgta halkan.

- Johanna?

- Hm?

- Azt mondtad, hogy szeretsz – mondtam hitetlenül. Nem hittem, hogy ezt valaha is hallom majd a szájából.

- Igen, ez így igaz – nyomott egy puszit a nyakamra. Majd elnyomta az álom. Én pedig a fellegekben járva simogattam kedvesem hátát.