KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2011. december 31., szombat

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 38. fejezet

38. fejezet

SZIASZTOK! BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK EZZEL A FEJEZETTEL. REMÉLEM, HOGY TETSZENI FOG NEKTEK! JÖVŐRE TALÁLKOZUNK. PUSZI, DRUSILLA

(Johanna szemszöge)

Izgatottan pörögtem a szobában, miközben Billy csak mosolygott rajtam. Nem is tudom, hogy mi ütött belém hirtelen. Olyan furcsa pánik tört rám, ami eddig talán még soha életemben. Hiszen mégis csak, férjhez megyek. Én. A lány, aki annyiszor elhatározta, hogy soha nem fog szeretni senkit, hogy nem lesz érzelmi kötődése, mert nem akar elveszíteni már senkit sem élete során. Most pedig itt állok, és esküvői ruhapróbára készülök, méghozzá terhesen. A kisfiúnk már itt van útban, a pocakomban, én pedig, mint egy őrült kőrözök a szobában.
-         Hé – kapott el Billy a derekamnál fogva.
-         Tessék? Mondtál valamit? – néztem fel rá döbbenten.
-         Nem, nem mondtam semmit, csak gondoltam megmentem a szőnyeget – mutatott végig a már így is kitaposott szőnyegsávon. – Ami azt illeti, egyre gyorsabban sétáltál, ahogy egyre idegesebb vagy. Lassan már-már vámpír sebességgel rohangáltál.
-         Sajnálom, észre se vettem – sóhajtottam fel.
-         Figyelj, kicsim – fogta a két keze közé az arcomat. – Még lefújhatjuk az esküvőt, ha nem vagy biztos magadban, nekem nem feltétlenül szükséges a papír, bár nem tagadom, hogy szeretném, de ha még korainak érzed, akkor nem muszáj most azonnal összeházasodnunk.
-         Én akarom, de… nem is tudom. Akarom, de mégis olyan ideges vagyok ettől a helyzettől. Mármint, nem fognak rám furcsán nézni? Akkora már látszódni fog a pocakom, illetve már most se kicsi a pocim, és csak egyre nagyobb lesz. Egy terhes nő nem mehet hófehérben az oltár elé. Tanya viszont hófehérben lesz, de nekem már nem illik ilyen ruhát választanom. Egyébként is a fehér kövérít, én meg már így sem vagyok kis darab…
-         Állj, fogd be, kicsim – tette a kezét a számra, hogy ne folytassam a kétségbeesett szövegelést. – Hogyha nem éreznéd jól magad fehérben, akkor válassz egy másik ruhát. Nekem bármiben, akár egy zsákban is gyönyörű lennél. Egyébként pedig manapság már elég széles választékban vannak nem hófehér esküvői ruhák. Nyugodtan vegyél fel, mondjuk bézst, vagy rózsaszínt, vagy almazöldet, mindegy, amiben jól érzed magad – mondta teljes meggyőződéssel. – Megnyugodtál egy kicsit? – kérdezte. Én pedig biccentettem, hiszen válaszolni nem tudtam, miután befogta a számat. – Helyes, akkor most szépen ledőlünk az ágyra egy kicsit, amíg ide nem érnek a lányok, hogy elvigyenek magukkal a szalonba – kapott a karjaiba. Majd gyengéden lefektetett az ágyra, és azonnal mellém is feküdt. – Mély levegők, és semmi pánik – fordított engem magának háttal. Majd gyengéden masszírozni kezdte a hátamat.
-         Hm… ez jó – sóhajtottam elégedetten. Majd egy párnát a fejem alá húztam, és kényelembe helyeztem magam.
-         Most már jobb? – kérdezte szerelmem mosolygós hangon.
-         Igen, most már sokkal, de sokkal jobb – vágtam rá azonnal. Vajon miért agyalok mindig mindenen túlságosan sokat? Nem kéne ennyire feszültnek lennem minden egyes pillanatban. Főleg nem, amikor már régen egy igazi család vesz körül, akik szeretnek engem, és törődnek velem. Ráadásul hamarosan saját családom lesz.
-         Remek, ez esetben most jöhet a lazítás másik része – fordított hirtelen maga felé. Majd lecsapott a nyakam érzékeny bőrére, miközben a ruhám alját kezdte lassan felgyűrögetni. A testem azonnal reagált az érintéseire, és néhány pillanattal később már úgy is éreztem, hogy lángra fogok lobbanni. Viszont ezt most nem tehetjük. Hamarosan itt lesz Alice és a többiek, és indulnunk kell.
-         Billy… hm… Billy, kérlek, várj – toltam el a kezét finoman.  
-         Miért? – nézett rám döbbenten. – Rosszul érzed magad? – kérdezte aggódva.
-         Nem, jól vagyok – ráztam meg a fejem. – Csupán nem tudom, hogy mikor érnek ide a lányok, és nem kéne, hogy bármit is meghalljanak abból, ami a szobánkban történik.
-         Hát ez elég kínos – húzta magára a takarót Billy.
-         Oh – haraptam az ajkamba.
-         Nos, igen, rajtad legalább nincsenek látható jelei a helyzetnek – mosolyodott el szerelmem keserűen.
-         Talán, ha gyorsak lennénk – tornáztam le magamról a bugyimat.
Billy pedig elmosolyodott, és kigombolta a ruhám felső gombjait, hogy a melleimhez is hozzáférjen. A következő pillanatban pedig már felettem feküdt, én pedig a dereka köré tekertem a lábaimat, hogy egy határozott mozdulattal egybeforrhasson a testünk. Már amennyire ebben a pózban még össze tudunk forrni. Hiszen a kerekedő hasam már igencsak megnehezíti a helyzetet.
-         Ez elképesztő volt – pihegtem néhány perccel később
-         Elképesztően gyors, vagy elképesztően jó? – kérdezte kedvesem bizonytalanul.
-         Is-is – kuncogtam fel.
-         Helyes válasz – kacsintott rám Billy. Majd hirtelen felkapta a fejét. – Mindjárt ideérnek – mondta határozottan.
-         Akkor fel kéne öltöznünk, nem igaz? – nézett rám szomorúan.
-         Igen, de nem sokáig leszünk egymástól távol. Csak néhány óra lesz az egész – nyomtam még egy csókot a szájára. Majd feltápászkodtam, és magamra ügyeskedtem a fehérneműmet. Billy pedig már elém is termett egy kényelmes pár balerina cipővel, amit készségesen a lábamra csúsztatott. – Köszönöm – mosolyogtam kissé zavarban.
-         Ne legyél zavarban, csak hagyd, hogy egy kicsit elkényeztesselek titeket, ha már olyan szerencsém van, hogy megtehetem – nézett rám komolyan.
-         Rendben, hagyom magam, de csak azért, mert ilyen fantasztikus voltál – kacsintottam rá pajkosan.
-         Ne kísérts, mert a végén tényleg zsákban fogsz az oltár elé sétálni, mert túszul ejtelek – mondta komolyan.
-         Ajaj, akkor inkább jó leszek – vágtam rá azonnal. Majd kezeimet felé nyújtottam, hogy segítsen felállni. Ő pedig hangtalanul tett eleget a néma kérésemnek…

(Tanya szemszöge)

 Esküvő. Méghozzá nem is akármilyen esküvő, hanem az enyém. Férjhez megyek. A férjem pedig nem más, mint a valaha élt legsármosabb, és legtökéletesebb férfi a világon. Még félig át is változott miattam, hogy örökké együtt lehessünk. Viszont egy dologról még soha nem beszéltünk. Néha-néha elkezd áradozni arról, hogy nagybácsi lesz, és én azt hiszem, hogy ilyenkor az is eszébe jut, hogy milyen lehetne, ha apa lenne. Én viszont még nem vallottam be neki, hogy én soha nem fogok tudni kisbabát szülni, hogy igazi családunk legyen. A testem nem képes rá, még akkor sem, hogyha lelkileg tökéletesen készen állnék az anyaság örömeire.
-         Tanya? – lépett be Justin a szobába.
-         Igen? – kérdeztem kissé ijedten.
Nem tudom, hogy miért szeppentett meg, hogy kiestem a gondolatmenetből, de azt tudtam, hogy be kell vallanom neki a dolgot, mielőtt még elvesz feleségül. Nem verhetem át, hiszen tényleg igazán és őszintén szeretem őt. Még soha életemben nem éreztem így egy férfi iránt sem.
-         Oké, halljuk, mi a kétely tárgya, most éppen – vetette le magát az ágyra, majd megpaskolta maga mellett a helyet, hogy feküdjek oda én is.
-         Miféle kétely tárgya? – tettem az ártatlant. Nem a ruhapróba előtt fogom neki elmondani, inkább majd utána.
-         Amikor így tikkel a jobb szemed, akkor valami olyasmin töröd a fejed, amit még nem mondtál el nekem, de el akarsz mondani, csak nem tudod, hogy hogyan kezdj hozzá, mert azt hiszed, hogy rosszul fogok reagálni a dologra – magyarázta vigyorogva.
-         Te tényleg meglehetősen jól kiismertél már engem – döbbentem meg.
-         Nem volt nehéz, kicsim – legyintett. – Mindig ezt csinálod ilyenkor – fűzte még hozzá. – Szóval halljuk – nézett rám kíváncsian. – Ma éppen mi jutott eszedbe, amiért el foglak hagyni? – kérdezte kíváncsian.
-         Semmi – nyeltem egy nagyot.
-         Nem tudsz átverni – rázta meg a fejét. – Csodás füllentő vagy, de nekem sosem tudtál hazudni, tehát halljuk. Addig nem engedlek a ruhapróbádra, amíg el nem mondod, hogy mi a baj – mondta határozottan. – Ha kell, akkor az ágyhoz kötözlek, és halálra szerelmeskedlek – kacsintott rám pajkosan.
-         Nos, örömmel kipróbálnám ezt a halálra szerelmeskedés dolgot, bár ez az én esetemben lehetetlen. Mondjuk kétség kívül nagyon is szép halál lenne, de lassan itt lesz Alice és a többiek, és akkor mennem kell.
-         Oké, ne terelj – pattant fel. Majd egy szempillantás alatt az ágyra dobott, és fölém tornyosult. – Hallgatlak – nézett rám kíváncsian.
-         Te szeretnél majd gyereket? – kérdeztem rá kissé félénken.
-         Nem bántam volna, hogyha lesz, de mivel nekünk nem lehet, így nem törődöm a dologgal. Azt hiszem, hogy szaladgál körülöttünk elég gyerek, akit szerethetünk, és valószínűleg lesz még néhány, úgyhogy, ha nekünk nem lehet, akkor nem lehet. Nem akadok fenn olyan dolgokat, minthogy egy vámpírnőnek nem lehet gyermeke – vágta rá azonnal.
-         Honnan?
-         Hogy honnan tudom, hogy ti meddők vagytok? – mosolyodott el.
-         Igen – bólintottam még mindig döbbenten.
-         Egyszer megkérdeztem Esmét, hogy miért nincs saját gyermekük Carlisle-jal, hogyha ennyire imádják egymást, a nagy családot, és a gyerekeket. Akkor mesélte el, hogy a vámpírnők nem tudnak teherbe esni, mert a testük nem képes a változásra. Meglepődtem, de nem mondom azt, hogy ettől kevesebb lettél a szememben egy icipicit is A családunk már így is hatalmas, úgyhogy nem aggódom miatta, hogy valaha is hiányt fogunk szenvedni bármiben is.
-         Ez egyszerűen hihetetlen – kerekedtek ki a szemeim.
-         Micsoda? – kérdezte mosolyogva.
-         Hogyan tudsz mindent ilyen lazán, és jókedvűen kezelni? Én itt pánikolok már napok óta, hogy mondjam el, te meg kinyögöd a választ. Pontosan úgy, mint anno a sátorban, amikor meg akartalak harapni, de mégsem tettem meg – emlékeztem vissza a kis magánbálunkra. Életem legszebb éjszakája volt.
-         Teljesen felesleges olyan dolgokon rágódni, amin nem tudunk változtatni – rántotta meg a vállát. – Tudod, aki több, mint egy évtizedig magatehetetlenül fekszik egy ágyon, és senki nem veszi észre, hogy tudatánál van végig, akkor az megtanulja értékelni az életet. Soha semmire sem vágytam jobba annál, mint arra, hogy egyszer valaki rájöjjön, hogy még itt vagyok. A tudatom nem ment el a balesetben. Élek, létezem, és mozogni akarok. Tanulni, és szórakozni. Hibákat elkövetni, mint mindenki más. Megtréfálni a húgomat mindenféle hülyeségekkel. Tele voltam ötletekkel egész idő alatt, és most, hogy végre megkaphatom mindezt, méghozzá veled együtt, nem tervezem, hogy elszalasztom a lehetőséget. Úgyhogy ne aggódj olyasmi miatt, ami engem sem zavar, kérlek. Ha pedig megint kétséged támad felőlem, akkor beszéld meg velem, mielőtt még elkezdesz feleslegesen pánikba esni. Rendben? – simított végig az arcomon.
-         Igen, rendben – bújtam hozzá mosolyogva. – Soha többé nem próbálok meg elsumákolni semmit – ígértem meg.
-         Nagyon helyes, ez a jó kapcsolat alapja – bólintott rá. Majd puszit nyomott a fejem búbjára.
-         Jönnek – vigyorodtam el.
Ez az én napom. Alice és a lányok mindjárt itt lesznek, és elvisznek engem a már olyan régóta hőn áhított esküvői ruhapróbára. El sem hiszem, hogy eljött ez a pillanat az én életemben is.
-         Szétrebbenni gerlicéim – vetette be magát Irina a nyitott ablakon. Mögötte pedig azonnal megjelent Kate és Carmen is. – Nem lehet lustálkodni a menyasszonynak, amikor még rengeteg dolgunk van a lagzi előtt. A leendő férjuradnak is el kell menni szmokingot készítetni a fiúkkal.
-         Ez valóban így van – bólintott rá szerelmem. – Akkor magára is hagyom a hölgykoszorút – nyomott még egy csókot a számra. Majd kiviharzott a szobából.
-         Ne nézz így, Tanya. Már nem lett volna idő egy gyors numerára mielőtt Alice ideér. Te kis kéjsóvár – kötözködött velem Irina. – Bár, ki tudja. Lehet, hogy vicces lett volna, hogy meztelenül törünk rátok – fűzte még hozzá. – Még úgysem kapott rajta téged senki – vigyorodott el.
-         Na és nem te leszel az első, akinek sikerül – pattantam fel. Majd egy párnával fejbe vágtam igencsak pimasz nővéremet. – Egyébként hogy kerültök ide? – kérdeztem meg aztán mosolyogva.
-         Gondoltuk megnézzük a menyasszonyi ruhát, amit majd választasz – rántotta meg a vállát Carmen. – Persze, ha nem akarod, hogy ott legyünk, akkor…
-         Dehogynem. El ne merjetek menni – vágtam rá azonnal. Még csak az kéne. Úgy tökéletes minden, hogyha ők is itt vannak velem. – Na és Eleazar? – kérdeztem kíváncsian.
-         Ő lentről hatolt be a házba – mondta Carmen mosolyogva. – Azt mondta, hogy nem illik hölgyek ablakán beugrani. Bár, ha belegondolunk, akkor ez tulajdonképpen Justin szobája, és nem a tiéd, de mindegy. A gesztust azért értékeld, kérlek.
-         Mindenképpen – nevettem fel. Eleazar valóban mindig is nagyon udvarias volt. Ezt a tulajdonságát világ életemben nagyra értékeltem.
-         Lányok, megálltak a kocsik a ház előtt – kiabált fel Justin.
-         Megyünk – pattantam fel azonnal. Majd felkaptam a táskám és a cipőmet is, és nővéreimmel együtt leviharzottam a nappaliba…

(Alice szemszöge)

Prue egész úton izgatottan ficánkolt a hátsó ülésen és arról áradozott, hogy nemhogy igazi csinos szerelése nem volt soha életében, de szoknyája meg végképp nem. A család akiknél lakott soha nem adott neki semmit sem.  Szegény kislányt teljesen tönkretették és kínozták csak azért, mert más volt, mint ők, de most már boldog lehet velünk. Tarthatatlan, hogy tíz éves koráig nem volt egy boldog perce sem, de ennek most vége. Mostantól boldog lesz az élete. Ma például rengeteg sok meglepetést fog kapni. Kell neki egy ruhatár, meg Prue-s dolgok a saját szobájába. Hogy megteremthesse a saját stílusát. Nagyon sok dolgunk lesz.
-         Tanya, Johanna, indulás – pattantam ki a kocsiból. – Ti csak várjatok itt, mindjárt jövünk – siettem a ház felé. Mielőtt azonban odaérhettem volna az ajtó kinyílt előttem.
-         Asszonyom – hajolt meg Jasper mosolyogva.
-         Stréber – forgatta meg Emmett a szemeit. Én viszont hálásan nyomtam csókot szerelmem ajkaira.
-         Inkább úriember – kiáltott Rose a férjének. – Te is erőltethetnéd néha ezt a dolgot. Tudod, a nő szeretik, hogyha olykor a párjuk nem egy kőkorszaki szaki.
-         Majd adok én neked éjjel, asszony – vigyorodott el Emmett. – Kőkorszaki szaki leszek én, meg meglátod – kezdte el húzkodni a szemöldökét.
-         Köszönöm, drágám – simítottam végig szerelmem arcán. Majd besüvítettem a házba. Ahol a lányok már indulásra készen vártak ránk. – Helyes, ezt már szeretem – néztem végig rajtuk elégedetten. – Akkor indulás – siettem ki az ajtón.
Még egyszer csókot nyomtam szerelmem ajkaira. Majd visszapattantam a kocsiba. A lányok pedig beszálltak Esméhez és Bellához. Majd megindultunk Seattle felé. Mehetnénk Port Angelesbe is, de Seattle-ben sokkal nagyobb a választék, és így sokkal izgalmasabb lesz az egész. Rengeteg sok helyre kell még eljutnunk. Mindenesetre az esküvői ruhaszalonban kezdünk. Aztán átmegyünk a szobaberendezésekhez szükséges boltba, mert Prue szobája még nem az igazi. Plakátok, és ágynemű, és lámpa és minden ehhez hasonló dolog kell még bele. Nem tartott sokáig, amíg eljutottunk az esküvői ruhaszalonba. Rose tempója mindig őrületes volt, hogyha vásárolni mentünk. Bár én ezt egyáltalán nem bántam, és amennyire meg tudtam állapítani, Prue is imádta a sebességet. Miután kiszálltunk, azonnal besiettünk a szalonba, és Tanya két perc alatt nagyjából tíz ruhát választott ki, majd próbált fel, de aztán megtalálta az igazit. Johanna azonban nem a fehér ruhákhoz ment, hanem a színesekhez.
-         Johanna, miért nem fehér ruhát keresel? – kérdeztem döbbenten.
-         Azért, mert nem fehéret szeretnék, hanem inkább valami színeset. Az jobb lenne, hiszen már a legkevésbé sem vagyok ártatlan.
-         Ugyan már – legyintettem.
-         Ezt szeretném – mutatott rá egy csodálatos rózsaszín ruhára. – Felpróbálom, most azonnal.
A ruha tényleg gyönyörű volt. Amikor pedig Johanna kijött a próbafülkéből mindannyian csak ámultunk. Egyszerűen gyönyörű volt a rózsaszín ruhában. Nem volt szokványos menyasszonyi ruha, de mégis tökéletes volt. Olyan Johannás. Prue is megtalálta közben a számára tökéletes darabot. Egy nagyon is szép, szexi, mégsem túlságosan kihívó vörös modellt. Nagyon is illett hozzá. Még magam is meglepődtem, hogy milyen gyorsan választott mindenki ruhát az esküvőre, de nem tagadhattam, hogy mindenki a neki tökéletesen megfelelő darabban pompázott a vásárlás végére. Egyik ruha szebb volt, mint a másik. Miután mindent kifizettünk azonnal átmentünk a lakberendezési boltba, ahol Prue csak döbbenten kapkodta a fejét, és nem tudta elhinni, hogy bármit választhat, amit csak szeretne.
-         Komolyan? Bármelyiket megvehetem? – kérdezte szinte könnyes szemekkel. Annyira boldog volt, hogy az örömtől könnyek szöktek a szemébe. Bella pedig azonnal boldogan ölelte magához. Tényleg saját lányának tekintette. Bár kétségtelen, hogy Prue már valóban a családhoz tartozott. Most és mindörökké. – Ezt szeretném – mutatott rá egy kicsit felnőttes, de kislányos bájjal megáldott piros asztali lámpára.
Azután pedig piros tapétát választott, rózsaszín virágokkal. Hm… a ruhája is piros volt. Ezek szerint a pirosas árnyalatokat kedveli. Ami nagyon is illik hozzá. Bella pedig hirtelen megjelent egy piros selyem ágyneművel, és bordó bársony díszpárnákkal. Nem sokkal később pedig egy emberként hordtunk minden pirosas és rózsaszínes árnyalatot Prue elé, aki boldogan válogatta ki a neki megfelelő darabokat a rengeteg lehetőség közül. Nem sokkal később pedig egy hatalmas hegy keletkezett Prue mellett, aki kikerekedett szemmel nézte, ahogy az egyik eladó lelkesen írogatja fel az összes holmit egy igencsak szép számlát összehozva. Nyilván rengeteg jutalékot kap majd ezért, mivel nagyon is boldognak tűnt.
-         Készpénzzel, vagy kártyával fizetnek? – kérdezte miután végeztünk.
-         Kártyával – kaptam elő a kártyámat egyszerre Esmével, Rosalie-vel és Bellával. Mire mind a négyen felnevettünk.
-         Na és melyikről vonjam le az összeget? – kérdezte megszeppenve.
-         Mondjuk, negyedelje el – mosolyodott el Bella.
-         Ahogy gondolják – egyezett bele a lány azonnal. Majd mind a négy kártyáról lehúzta a termékek végösszegének egy negyedét.
-         Én nem is tudom, hogy hogyan hálálhatnám meg ezt a sok mindent – ölelgetett meg minket Prue miután kijöttünk a boltból.
-         A lényeg, hogy boldog légy, a nagynénéd – bökött rám Bella. – Elég jól ért a tőzsdéhez, úgyhogy anyagi gondunk nem igen lesz – kacsintott rám.
-         Az már biztos – húztam ki magam büszkén. Majd beszálltunk a kocsikba, és elindultunk hazafelé. Csak remélni mertem, hogy a fiúknak is ilyen sikeres napja volt, mert akkor minden tökéletes lesz…



2011. december 28., szerda

FRISS!

SZIASZTOK!

A FRISS FEJEZET IGEN JÓL ALAKULGAT, EZÉRT MOST MÁR BIZTOSAN ÁLLÍTHATOM, HOGY 31-ÉN A DÉLELŐTT FOLYAMÁN FEL FOG KERÜLNI AZ ÚJ FEJEZET :D 
PUSZI, DRUSILLA

2011. december 25., vasárnap

Ki legyen Prue?

SZIASZTOK! MEGHOZTAM A LEHETSÉGES PRUE JELÖLTEKET, AKIKRE AZ OLDALT KIÍRT SZAVAZÁSBAN LEHET VOKSOLNI. NAGYON KÍVÁNCSI VAGYOK, HOGY SZERINTETEK KI LENNE A TÖKÉLETES, ÚGYHOGY KÉRLEK, SZAVAZZATOK! PUSZI, DRUSILLA


PRUE 1.


PRUE 2.


PRUE 3.


PRUE 4.


PRUE 5.





2011. december 19., hétfő

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 37. fejezet

37. fejezet

SZIASZTOK! NAGYON REMÉLEM, HOGY TETSZENI FOG A FEJEZET. JÖVŐ HÉT HÉTFŐN NEM TUDOK FRISST HOZNI, MERT ELUTAZOM AZ ÜNNEPEKRE. AMINT TUDOM A PONTOS IDŐPONTJÁT A KÖVETKEZŐ FEJINEK AZONNAL KIÍROM, DE VALÓSZÍNŰLEG MÉG ÚJ ÉV ELŐTT LESZ. :D A JÖVŐ HÉT FOLYAMÁN TESZEK FEL KÉPEKET, AMIK KÖZÜL VÁLASZTHATTOK MAJD, HOGY HOGYAN KÉPZELITEK EL PRUE-T. :D MINDENKINEK BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK EZZEL A FEJEZETTEL. PUSZI, DRUSILLA

(Bella szemszöge)

Csodálatos pillanatokat töltöttünk együtt kedvesemmel a leégett erdőben, majd azon kaptam magam, hogy már nagyon is jó úton haladunk a hazavezető úton. Ugyanis a táj egyre ismerősebb lett. Tudtam, hogy merre járunk. Ezek már majdnem a határaink voltak.
-         Edward, már nem járunk messze, igaz? – kérdeztem izgatottan.
-         Nem, néhány perc múlva elérjük La Pusht – vágta rá szerelmem azonnal.
-         Akkor siessünk – gyorsítottam még jobban a tempómon.
-         Hé, nyugalom, édesem. A házunk és a családunk nem szalad el – nevetett fel, amikor megelőztem.
Tudtam, hogy igaza van, de akkor sem voltam képes lassítani a tempómon. Már alig vártam, hogy láthassak mindenkit. Mintha ezer éve nem jártam volna itt. Boldogan kiáltottam fel, amikor megláttam a Cullen villát az erdő közepén. A következő pillanatban pedig kivágódott az ajtó, és azonnal megjelent mind a három fiam, akik egy emberként vetették felém magukat, én pedig azonnal ellazultam a tűzforró karok között. Otthon voltam, és ez most nem képzelgés, nem vágyálom. Ez az ölelés nagyon is természetes volt, olyan, amit az ember soha nem felejt el, egyszerűen beleég az emlékezetébe, és csak élvezi.
-         Anya, hogy a fenébe képzelted ezt? – kérdezték megrovó hangon.
-         Tudom, hogy igazatok van, de azt hittem, hogy ez így lesz helyes – mondtam bűnbánóan. Tudtam, hogy igazuk van, de akkor is ezt éreztem akkor helyesnek. Még akkor is, hogyha az történt, ami történt.
-         Megmentette a lányokat a további rettegéstől, én nagyon is tisztelem érte, hogy ennyit kockáztatott miattunk – jelent meg Nathalie az ajtóban. – Sajnálom, hogy így viselkedtem veled, mielőtt eltűntél. Én nem gondoltam komolyan – lépett elém zavarban. – Őszintén sajnálom.
-         Semmiért sem kell bocsánatot kérned – tártam ki a karjaimat felé. – Tudom, hogy milyen az, amikor egy anya félti a gyermekét.
-         Köszönöm – bújt bele az ölelésembe. Anthony pedig egy néma „köszönömöt” formázott az ajkaival.
-         Nincs mit – válaszoltam mindkettőjüknek.
-         Nagyi – rohant felém Marie és Emily. Én pedig azonnal leguggoltam, hogy a karjaimba vehessem a lányokat.
-         Hogy ti milyen nagyok vagytok – mondtam elámulva. – Olyan, mintha már legalább tíz évesek lennétek.
-         Hát igen, elég gyorsan növekednek, ez kétségtelen – bólintott rá Anthony.
-         Más újság is van – mondták a lányok izgatottan.
-         Hűha, és mi a nagy izgalom tárgya – kérdeztem izgatottan.
-         Johanna és Billy, és Tanya és Justin összeházasodnak. Johannának és Billynek én leszek a gyűrűhordozója – húzta ki magát büszkén Emily. – Tanya és Justin pedig engem kért meg – mondta azonnal Marie is.
-         Az már biztos, hogy ez nagyon komoly felelősség, nagyon megtisztelő feladat – bólintottam rá.
-         Nem is kicsit – lépett mellénk Edward. Majd ő is megölelgette a lányokat.
-         Nah, mi van fiatalok? Máris meguntátok a házasélet szépségeit? Alig egy-két napja hagytunk el titeket, ti meg már itt vagytok? – kérdezte Emmett felháborodva. – Azt hittem, hogy legalább két hétig nem látunk titeket. Milyen férj vagy te, Edward? Egy vámpírfeleség még bele sem jön ennyi idő alatt a szeretkezésbe és a rombolásba.
-         Emmett, hagyd őket – szólt rá Esme mosolyogva. – Nagyon bátor voltál – termett előttem hirtelen, és szorosan magához ölelt.
-         Köszönöm – bújtam hozzá szorosan. Nem tudom, hogy tudta-e, hogy min mentem keresztül Edwardért, vagy csak azért volt hálás, hogy megszabadítottam a családunkat Max fenyegetésétől.
-         Bella – sikkantott fel egy lelkes hang, én pedig azonnal rájöttem, hogy kit hallok. Prue.
A fejemet rögtön felemeltem, és megláttam őt. Egyáltalán nem hasonlított a régi önmagára. Ez a lány kipihent, kiegyensúlyozott és boldog volt. Nem félt, nem voltak karikák a szeme alatt. Önfeledten mosolygott rám. 
-         Jó reggelt, hugi, csakhogy felébredtél végre – borzolta össze a haját Anthony.
-         Ha még egyszer összeborzolod a hajam, megnézheted magad – szólt rá Prue nevetve. Majd megigazította a tincseit.
-         Mennyi mindenről maradtunk le? – kérdeztem döbbenten. Anthony a húgának tekinti Prue-t. Billy megnősül, Tanya férjhez megy. Csupa-csupa lemaradás, amin csak ámulni tudok.
-         Egy apró tényt még a többiek sem tudnak – pirult el Prue. – Nem akartam elmondani, amíg nem voltam benne biztos – folytatta félénken.
-         Halljuk már – lelkesedett fel Emmett.
-         Azt hiszem, illetve most már tudom, hogy van egy farkasom – mondta szemlesütve.
-         Nocsak, és ki a szerencsés? – kérdeztem meglepetten. Nem is gondoltam volna, hogy Prue ilyen gyorsan beilleszkedik majd közénk.
-         Sam Uley – vágta rá azonnal.
-         Sam? – kerekedtek ki a szemeim.
-         Igen, Sam – pirult el szemlesütve.
-         Mármint az a Sam, aki még pelenkát hord, és leginkább gügyög? – fintorodott el Emmett.
-         Ne beszélj így róla, olyan aranyos – motyogta Prue halkan. – Nem is kellett volna elmondanom, azt hiszem. Egyébként pedig van elég időm kivárni, hogy felnőtt legyen – fűzte még hozzá morcosan.
-         Jól van, nyugi kislány. Értem én, hogy nem vagy te türelmetlen – emelte fel a kezeit Emmett védekezően. Én viszont hirtelen ötlettől vezérelve Emmett nyakába küldtem egy szép, nagy adag vizet az erőm segítségével. Amin mindenki jóízűen felnevetett, főleg Prue.
-         Így jár, aki kötekedik a gyerekeimmel – mondtam határozottan. Majd Prue-ra kacsintottam. Aki csak meghatottan nézett rám.
-         Én pedig mindjárt megmutatom, hogy jár az, aki velem kötekedik – pattant fel Emmett.
Majd felém kezdett rohanni. Én pedig csak mosolyogva vártam, majd mielőtt még elkaphatott volna félreugrottam előle. Emmett pedig lendületből kivitt egy nagy sziklát, és hasra is esett véletlenül. Vagy talán egy kis gonoszkodás miatt, mert Edward rúgta alá a szikladarabot, amiben megbotlott.
-         Aki veled kötekedik az láthatja, ahogy elesel? – kérdeztem a pilláimat rebegtetve.
-         Játsszunk tisztességesen, te pimasz nőszemély – állt fel ismét Emmett. – Nem használhatod a vízzel kapcsolatos erődet, és nem segíthet neked Edward – mondta határozottan.
-         Te pedig mit fogsz csinálni cserébe? Megkomolyodsz? – gúnyolódtam vele egy kicsit.
-         Cserébe én békén hagyom Prue-t a pelusos udvarlójával együtt – ajánlotta a lehetőséget.
-         Legyen – egyeztem bele azonnal.
-         A ház tabu, előre szólok – mondta Esme határozottan. – Egy karcolást sem szeretnék látni rajta, világos? Lehetőség szerint kerüljétek el azt a fűzfát is, mert még én magam ültettem egykor – mutatott egy fára.
-         Igen, anyu – bólintottam rá.
-         Nem lesz gáz – mutatta fel Emmett a hüvelykujját.
-         Rendben, akkor, aki nem akar látni testvéri civódást, és nem vámpír, annak készen van a palacsinta, és a rántotta is – sétált be Esme a konyhába. Emily, és Marie, Nathalie-val, Johannával és Gabriellával együtt azonnal eltűnt. Carisle pedig követte őket. A többiek viszont mind ott maradtak, hogy láthassák a műsort.
-         Én majd figyelek a szabályok betartására – mondta Jasper határozottan.
-         Én pedig arra figyelek, hogy Emmett ne essen felesleges túlzásokba – mondta Edward morcosan.
-         Szerintem meg nem feltétlenül kéne ezt csinálnotok. Sokkal fontosabb dolgunk is van, mint az, hogy bunyózzunk – morcoskodott Alice is. – Ha nem tudnátok, két esküvő áll a küszöbön. Dupla esküvő, amit minél előbb meg kell szerveznünk, még azelőtt, hogy Johanna szinte mozgásképtelenné válik a pocakjától. Táncolnia kell a lagziján, úgyhogy legfeljebb egy hónapot tudunk várni. Addig pedig el kell intézni a ruhát, a cipőt, a kelengyét, a frizurát, a sminket, a fehérneműt, mindezt úgy, hogy a pocaklakó egyre nagyobb lesz, ti meg itt játszadoztok. Egyébként Emmett megmentelek egy nagyon kínos kudarctól, ugyanis Bella agyonverne téged. Úgyhogy várj ki egy másik alkalmat, hátha akkor több esélyt tudok jósolni neked – kezdett Alice kissé hisztérikussá válni.
-         Hé, kicsim, nyugi – termett mellette Jasper. Majd szorosan magához ölelte.
-         De hát itt senki nem veszi komolyan ezt a duplaesküvőt rajtam kívül – mondta panaszosan.
-         Kösz szépen, hugi, most hazavágtad a bulit – vonult el Emmett morcosan. – Elszállt az ihletem – sétált be a házba.
-         Na, most ezt fogom hallgatni egy évig – szusszantott fel Rose, majd ő is bevonult a házba.
-         Öhm… kijelenthetem, hogy itthon minden a régi, és senki nem változott, amíg távol voltunk? – néztem Edwardra pajkosan.
-         Igen, azt hiszem, hogy ezt határozottan kijelenthetjük – bólintott rá szerelmem.
-         Ez esetben mi talán megnézhetnénk, hogy mi a helyzet La Push határain belül. Mondjuk a határ menti háznál – simítottam végig a mellkasán.
-         Ez egy nagyon jó ötlet – nyögött fel.
-         Na nem, idefigyeljetek ti ketten – lépett elénk Alice az apró kezét dühösen felemelve. – Ha még ti ketten is cserben merészeltek hagyni, akkor ne tudjátok meg, hogy mekkora nagy bajban lesztek. Velem nem packázhat csak úgy senki. Most azonnal rendbe szeditek magatokat, és tíz perc múlva jelentkeztek, hogy megkaphassátok a feladatotokat.
-         Igenis, kapitány – szalutáltunk mindketten Edwarddal nevetve.
-         Helyes, ezt már szeretem. Most gyűjtök még engedelmes követőket – vonult el Alice elégedetten a ház felé.
-         Van tíz percünk, mit gondolsz elég lesz? – kérdeztem az ajkamba harapva.
-         Elég kevés idő, de szerintem képesek leszünk megoldani – kapott a vállára, majd elsüvített velem a határ menti ház felé.
-         Szerintem Alice nagyon fog ránk haragudni, hogyha elkésünk – mondtam immáron az ágyon fekve.
-         Nem késünk el, sietünk – kapkodta le a ruháit Edward, ahogy én is követtem a példáját.
-         Már nagyjából csak öt percünk van – állapítottam meg.
-         Az még temérdek idő – feküdt rám Edward. Majd egy szempillantás alatt összeillesztette a testünket, hogy őrült ütemet diktálhasson. Még soha nem voltunk ennyire gyorsak, de talán ennyire intenzívek sem. – Maradt… három… percünk – szuszogta szerelmem.
-         Akkor talán fel kellene öltöznünk – javasoltam mosolyogva.
-         Valóban ez lenne a helyes, ha nem akarjuk, hogy Alice megharagudjon ránk – bólintott rá Edward. – Egyfelől egyetértek veled abban, hogy jobb lenne Alice-t nem magunkra haragítani, de másfelől nagyon is mókás lenne látni, ahogy a kis kobold dühöng, mert valami nem úgy történt, ahogy ő tökéletesen megtervezte.
-         Nos, ez valóban elgondolkodtató – mosolyogtam rá. Mire a mobilja hirtelen csörögni kezdett.
-         Na mit gondolsz, ki lehet az? – kérdezte Edward miközben felém mutatta a mobilját.
-         Valahogy sejtettem – kuncogtam fel. – Felvegyük?
-         Ha élni akarunk – húzta el a száját Edward.
-         Akkor vedd fel – sóhajtottam. Végül is, nem lenne illendő, hogyha elzárkóznánk a családunk elől, most, hogy végre újra együtt lehetünk.
-         Rendben, akkor felveszem – biccentett, de a csörgés hirtelen abbamaradt.
-         Ajaj, akkor most bajban vagyunk? – kérdeztem az ajkamba harapva.
-         Hát, megvan rá az esély, hogy mindjárt ránk töri az ajtót – bólintott rá.
-         Akkor öltözzünk fel, és inkább menjünk elébe – javasoltam komolyan.
-         Indítvány elfogadva – mondta Edward. Majd egy szempillantás alatt felkapta a ruháit, és nekem is odaadta az enyémeket. – Akkor induljunk – kapott megint a vállára.
-         Miért cipelsz? – kérdeztem döbbenten.
-         Azért, mert így azt mondhatod Alice-nek, hogy elraboltalak – nevetett fel. – Talán megúszol egy-két kegyetlen vásárlást.
-         Jó ötlet – vigyorodtam el. – Bár Alice szerint ez jutalom, és nem büntetés – fűztem még hozzá.
-         Nos, ebben valóban van igazság – mondta szerelmem, miközben végigszáguldottunk az erdőn.
-         Három másodperccel több volt, mint tíz perc – mondta Alice morcosan, amikor beléptünk az ajtón.
-         Jó munkához idő kell – néztem rá komolyan.
-         Hát még a rosszhoz – forgatta meg a szemeit Emmett. – Most komolyan, tíz perc? Vagyis még annyi se? Tíz perc alatt oda-vissza, és még egy gyors numera is? Edward, öcsém, attól tartok, hogy a kishölgy egykori heves megnyilvánulása sokkal jobban megviselte a szerszámod, mint hittem – magyarázta komoran.
-         Milyen szerszámot? – kérdezte Marie döbbenten. – A nagymami összetörte a nagypapi szerszámosládáját? Milyen szerszámok voltak benne? Pótolható? Mit lehet tíz perc alatt megjavítani? Vagyis nem is kell hozzá annyi idő? – záporoztak Marie kérdései. Emily pedig csak elpirult, ezzel is jelezve, hogy ő érti, hogy miről beszélt Emmett.
-         Na, ezt most jól megcsináltad, gratulálok – mondta fiam morcosan. – Ne is foglalkozz Emmett bácsival, édesem. Olyasmikről beszél, amikről nem kellene.
-         Miért? A szerszám titok? Valami ajándék lett volna? – kérdezősködött tovább Marie.
-         Ez egy hosszú mese, kincsem, és Emmett azt sem tudja, hogy miről beszél – magyarázta Anthony.
-         Bocsi – tárta szét a karjait, amikor Anthony dühösen ránézett. – Azt hittem, hogy már mindkét kiscsaj tisztában van vele, hogy mi fán terem a kapcsolat.
-         Már milyen kapcsolatom lenne nekem egy szerszámmal? – döbbent meg még jobban Marie.
-         Emmett csak össze-vissza beszél mindenféle butaságot – vette fel a kislányát Nathalie. – Gyertek, inkább menjünk el futni egyet. Le kell dolgozni a reggelit, nem igaz? – kérdezte mosolyogva Nath.
-         Én még mindig nem értem ezt az egészet – sóhajtott fel Marie. – Te érted Emily? – fordult kíváncsian a testvére felé.
-         Nos, én azt hiszem, hogy értem – motyogta még mindig vörösen.
-         Akkor mondd el, hogy mi folyik itt – nézett érdeklődve a nővéreire.
-         A nagymami, olyan a nagypapinak, mint amilyen te vagy Timnek. Szeretnek kettesben lenni, és játszani – mentette meg Emily a helyzetet.
-         Á… már értem – emelte fel Marie a pici ujját. – Tehát a nagymami és a nagypapi épít valamit, és nekik ez a játék. Mint ahogy én Timmel betűkirakózom, vagy éppen monopolyt játszom.
-         Igen, ez a lényeg – bólintott rá Emily.
-         Na és ezt miért nem lehetett elmagyarázni már az előbb? – sandított Marie az anyukájára.
-         Nem tudtam, hogy ilyen egyszerűen is lehet fogalmazni, mint ahogy a nővéred szemfülesen megoldotta – vágta ki magát Nathalie.
-         Na mindegy, legközelebb majd azonnal Emilyt kérdezem – legyintett Marie.
-         Helyes, akkor ezen túl is vagyunk – csapta össze a tenyérét Emmett.
-         Te csak ne próbáld kivonni magad a felelősség alól – csapta tarkón a férjét Rose.
-         Igaz – biccentett Alice. – Na, Rose majd megbünteti a férjét, nekünk fontosabb dolgunk van. Nyakunkon a duplalagzi, én pedig nem fogom hagyni, ne legyen minden tökéletes. Johanna, Tanya, Billy és Justin megérdemli, hogy tökéletes napjuk legyen, úgyhogy munkára. Fiúk irány a szmokingkészítő, tudjátok, hogy hol van, úgyhogy vigyétek el oda szépen a két vőlegényt. Mi pedig a lányokkal az esküvői ruhaszalonba megyünk. Tanyát és Johannát felvesszük Johanna házánál, most ott vannak. A fiúk pedig mindjárt ideérnek.
-         Igenis, hadvezérem – hajolt meg Jasper.
-         Papucs – forgatta meg a szemeit Emmett.
-         Te, szájhős – vágott vissza Jasper.
-         Gyere ki a hóra, ha ilyen bátor vagy – húzta ki magát Emmett.
-         Fiúk szmoking, lányok esküvői ruhaszalon – parancsolt rá Alice mindenkire.
-         Jól van, mindenki a dolgára – csapta össze a tenyereit Prue. Mire mindenki döbbenten nézett rá. – Mi van? Gondoltam segítek a haladásban? Egyébként még soha nem kaptam ruhát, mármint ilyen esküvőre valót, úgyhogy én nagyon is izgatott vagyok – lelkesedett fel Prue.
-         Bella, a fogadott lányod még viszi valamire a divatszakmában – csillantak fel Alice szemei.  
-         Nos, hogyha tényleg ez az, amit szeretne, akkor én nem állok az útjába – mondtam határozottan.
-         Na, talán lesz végre valaki, aki átérzi a divatban rejlő lehetőségeket rajtam és Rosalie-n kívül.
-         Van rá esély – csillantak fel Prue szemei. – Imádom Alice ruháit – harapott az ajkába Prue zavarában.
-         Ez a beszéd – csillantak fel Alice szemei még jobban. – Bella, jöhet velem és Rosalie-val Prue? Kérlek szépen – vette elő a hatalmas, boci szemeit.
-         Hogyha Prue is ezt szeretné, akkor nyugodtan – vágtam rá.
-         Helyes, akkor vegyél érzékeny búcsút a férjedtől, aztán indulás – ragadta meg Prue kezét Alice és már el is tűntek miután Alice gyors csókot váltott Jasperrel.
-         Viselkedj, vagy nagy bajba kerülsz – intette Rose szigorúan a férjét. Bár azért egy szenvedélyes csók még belefért a dologba, úgyhogy Rosalie egyáltalán nem neheztelt már Emmettre, aki teli szájjal vigyorgott a felesége után.
-         Szép ruhát válassz – csapott a fenekemre Edward.
-         Csak, ha fess leszel a szmokingban – válaszoltam. Majd én is megpaskoltam a fenekét.
-         Megígérem – nyomott még egy csókot a számra. Azután pedig eltűnt a fiúkkal.
-         Velem tartasz, drágám? – kérdezte Esme kedvesen.
-         Igen, örömmel – mosolyogtam rá. Majd kisétáltunk az autóhoz, és mi is elindultunk a két menyasszonyért, hogy választhassanak maguknak esküvői ruhát…