La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 96. fejezet

96. fejezet

(Edward szemszöge)

Meglehetősen váratlanul ért az információ, hogy ez a cseles, de szimpatikusnak tűnő fiú Georgina öccse lenne. Azért Georginában még csak a normálisság szikráját sem véltem felfedezni soha, ez a nő maga a megtestesült őrület. Miért akarná egy normális srác megtalálni őt? Értem, hogy a testvére, de akkor is. Georgina nem volt túl lelkes a találkozástól.

-          Megtudhatnánk végre, hogy mi folyik itt? – kérdezte Alec kíváncsian. – Te Georgina testvére vagy, hogyha jól vettem ki, de még csak soha nem is hallottam rólad, és megkockáztatom, hogy más sem. Megmagyaráznád, hogy miért csak most bukkantál fel?

-          Hé, nyugi, egyszerre bőven elég lesz egy kérdés is, nem? – nevetett fel Steven. – Egyébként nagyon szívesen felvilágosítalak benneteket. Azt gondolom, hogy tudjátok, hogy Georgina és én olyan időkből származunk, ahol még létezett a rabszolgaság, és a gazdák, hogy is mondjam, nem voltak túl jóságosak a tulajdonaikkal – kezdett bele.

-          Igen, ezt már tudjuk – bólintottam rá azonnal. Nagyjából ennyit tudunk összesen.

-          Lényeg a lényeg, hogy mi nem voltunk mindig tárgyak, hogy úgy mondjam – kezdett bele a történetbe. – Egy kis faluban éltünk a családunkkal, amit az ellenség elfoglalt, elvették a nevünket, a szabad akaratunkat, és mindent, amit csak el lehetett venni tőlünk. Georgina azonban nem adta fel. Míg én próbáltam alkalmazkodni, addig Georgina minden létező módon ellenállt, ahogy csak tudott, egészen addig, amíg rá nem jöttek, hogy velem sakkban tudják tartani. Ezután engem használtak fel arra, hogy ő engedelmes szolgálólány legyen, az engedelmest itt mindenre kiterjedően gondoljátok. Csakhogy a gazdánk arra nem gondolt, hogy tudunk kést szerezni a konyháról, amit meg is szereztem Georginának, amikor egy este szépen felöltöztették, ami egyértelmű jele volt annak, hogy éjszakai tervei vannak a nővéremmel annak a féregnek. Nem voltunk vérengző természetűek, és Georgina sem akarta megtenni, de meggyőztem, hogy képes rá. Így a megfelelő pillanatban elvágta a torkát, azután pedig menekülni kezdtünk, de engem eltaláltak. Ekkor láttam utoljára a nővéremet. Kiabáltam utána, hogy menjen, és ne törődjön velem, de mégis vissza akart jönni, ezért úgy tettem, mintha meghaltam volna. Különben nem menekült volna el, pedig neki mindkét lába jó volt, ezért nem akartam, hogy miattam maradjon, vagy engem vonszoljon, és elkapják. Ezért reagált ilyen hevesen, amikor meglátott. Ő tényleg úgy tudta, hogy meghaltam, ezért nem nehéz elhinni, hogy nem hisz nekem.

-          Na és hogyan lettél vámpír? – kérdeztem kíváncsian.

-          Aznap éjjel, amikor meglőttek, nos valaki gyorsabb volt, mint a gazdánk csatlósai. Egy férfi, akit George-nak hívnak. Megérezte a vér szagát az a vámpír, de amikor meglátott, valamiért megsajnált. A mai napig fogalmam sincs, hogy mi késztette arra, hogy meghagyja az életemet, vagyis, pontosabban, hogy átváltoztasson, de valamiért mégis megtette, amiért én nagyon hálás voltam neki. Elvitt a hideg földről egy barlangba, kivette a golyót a lábamból, és megharapott. Miközben égtem, három nap alatt mindent elmondott a fajtánkról, és arról, hogy mik a törvényeink, azután nyom nélkül eltűnt, mire magamhoz tértem. Soha nem láttam többé. Az első dolgom azt volt, hogy visszamentem oda, ahol minden emberi méltóságot elvettek tőlünk, és kivégeztem az összes ott lévőt. Kivéve persze a szerencsétlen hozzám hasonlókat. Őket elengedtem. Azután meg akartam keresni a nővéremet, de nem mertem, mert féltem, hogy akaratomon kívül bántani fogom. Így elhatároztam, hogy csak akkor eredek a nyomába, amikor már képes vagyok uralkodni magamon, bár sajnos erre nagyon sok idő kellett. Majd egy évtizedbe telt a számomra, mire azt mondhattam, hogy legalább nagyjából ura vagyok a testembe. Akkor kezdtem el utána kutatni, azonban hiába kerestem az egész kontinensen, nem leltem a nyomára. Mintha a föld nyelte volna el. Ekkor megörültem, hogy talán sikerült jó messzire elmenekülnie, hanem talán még családot is alapított. Esetleg boldogan él valamerre. Azután véletlenül hallottam meg a pletykákat egy lányról, aki gyönyörű, de halálos. Bármelyik férfi, aki csak sandán néz rá azonnal a halálát leli. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez az én nővérkém lesz. Ekkor ismét a nyomába szegődtem, egészen addig, amíg ki nem derítettem, hogy az egyik férfi, aki szemet vetett rá egy vámpír volt, így őt nem sikerült kiiktatnia. Ez volt a pillanat, amikor beletörődtem, hogy a nővérem nemhogy nem boldog, de már nem is él. Ismételten feladtam a kutatást, és illendően meggyászoltam a nővérem emlékét. Legutóbb néhány évtizeddel ezelőtt kezdtem el újra reménykedni. A Volturi kivonult Németországba, ahol volt némi elintéznivaló, én pedig egy pillanatra látni véltem a testvéremet. Nem voltam biztos benne, újra kutatásba kezdtek, így sikerült rájönnöm, hogy a testvérem életben, ráadásul vámpír, és a Volturinál szolgál. Az volt az első dolgom ezután, hogy megpróbáljam kideríteni, hogy mi történt vele ezalatt az idő alatt. Kielemeztem a Volturi minden egyes apró részletét, mind katonák, mind pedig a kastély szemszögéből, és most itt vagyok – fejezte be a történetet. – Talán bután hangzik, hogy ennyi ideig tartott eljutnom a testvéremig, de nem volt egyszerű a helyzet, ezt akár írásba is adom, de most, hogy sikerült megtalálnom, nem fogok tágítani, addig, amíg el nem hiszi, hogy én vagyok az, és hogy nagyon szeretem. Szeretnék része lenni az életének, és ezért bármit hajlandó vagyok megtenni, ha kell, akkor én is szó nélkül csatlakozom a Volturihoz.

-          Nos, engem meggyőztél – mondta Alec határozottan. – Én már csak tudom, hogy milyen elveszíteni egy testvért.

-          Igen, hallottam a veszteségedről – bólintott rá azonnal Steven. – Őszinte részvétem – fűzte még hozzá komolyan.

-          Köszönöm – biccentett Alec.

-          Hát itt meg mi történt? – jelent meg hirtelen Jasper, Brian, és Jenny.

-          Kiderült, hogy a gyanúd nem volt megalapozatlan. Engedd meg, hogy bemutassam Georgina öccsét – mutattam Stevenre.

-          Georgina öccse? – hökkent meg Jasper.

-          Igen, az lennék, egyébként a nevem Steven – bólintott a fiú vigyorogva.

-          Ez aztán a meglepő fordulat, én nem is számítottam rá, hogy valakinek a testvére lesz Steven. Azt hittem, hogy azért keres valakit, hogy megölje. Egészen másfelé gyanakodtam.

-          Nos, stratégiai szempontból logikus, hogy nem arra gondoltál, hogy a testvéremet keresem, hiszen akkor elég lett volna egyszer csak felbukkannom, és bemutatkoznom, de én meg akartam győződni róla, hogy a nővérem nem a tömlöcben van, hanem biztonságban, és tudni akartam, hogy jól bánnak-e itt vele. Ugyanis nem hallottam túl sok pozitívumot erről az Aróról – magyarázta el azonnal a fiú.

-          Ami azt illeti, ez igencsak elfogadható, és hiteles magyarázat – bólintott rá Jasper.

-          Helyes, tehát, akkor van esélyem rá, hogy szabad bejárást kapjak például a nővérem szobájába, hogy megbeszélhessük a dolgot? – nézett ránk reménykedve.

-          Szerintem először jobban járnál, ha bemutatkoznál Marcusnak, de szerintem utána minden további indok nélkül megkapod, amit szeretnél – ajánlottam a lehetőséget.

-          Részemről rendben – bólintott rá Steven azonnal. – Ezen már ne múljék a dolog. Hogyha az kell ahhoz, hogy találkozzak a nővéremmel újra, hogy bemutatkozzak ennek a Marcusnak, akkor menjünk most azonnal.

-          Helyes – vágtam rá azonnal. – Akkor te és én most megyünk a nagyterembe. A többiek pedig így tudják folytatni a gyakorlatot, amit Jasper mára eszelt ki. Ha ez így mindenkinek megfelel.

-          Nekem tökéletesen – vágta rá Jasper azonnal. – Jenny, te most menj nyugodtan a szobádba, és olvass, filmezz, vagy amit csak szeretnél. Este viszont még egyszer kivinnélek, hogyha nem gond. Másodszorra biztosan még ennél is jobban fog menni, főleg, hogy ma állatokra is vadásztál.

-          Rendben – vágta rá Jenny lelkesen. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-          Csak nem találtál egy lehetséges vegetáriánust – néztem meglepetten a bátyámra.

-          Nagyon úgy tűnik, hogy de – bólintott rá büszkén. – Saját magától döntött úgy ma, hogy állatokra vadászik.

-          Ez igazán remek – vágtam rá azonnal.

-          Igen, szerintem is – biccentett Jazz azonnal. – Majd, ha idejön Esme és Carlisle és a többiek, akkor kérek némi segítséget Jenny számára.

-          Nem hiszem, hogy bárkinek is eszébe fog jutni, hogy nemet mondjon a kérésre – mondtam határozottan, majd hagytam, hogy Jasper és Brian elinduljon a második újszülöttel a próbára, és mi is folytattuk az utunkat Marcus felé, hogy beszámoljunk neki a fejleményekről…

(Alice szemszöge)

Annyira elégedett voltam mindennel. A ruhatárak felfejlesztése remekül halad, bár még a legnehezebb dió, Georgina hátra van. Viszont Marcuson, és a legtöbb Volturin már túl vagyunk. Ráadásul Heather esküvője is remekül halad. Marie is nagyon ügyes lesz a tortával, láttam. Mogyoró, kávé és csokoládé krémes lesz az egyik. A másik pedig málna, eper és szeder, hogy mindenki megtalálja a neki való ízt. Ráadásul csodaszépek lesznek, már tökéletesen eltervezett mindent. Ma pedig a ruhát is véglegesíthetjük. Amint Heather döntésre jut.

-          Nem is tudom, nem lesz ez túlzás? – lépett ki a függöny mögül bizonytalanul.

-          Túlzás? Dehogy – vágta rá Bella. – Ez egyszerűen csodálatos. Éppen megfelelő az uszály is, és a fátyol is nagyon csinos. Kivételesen gyönyörű darabok.

-          Nekem is nagyon tetszik – vágtam rá határozottan. – Bár a cipő, ha engem kérdezel, akkor azt mondanám, hogy nem tökéletes – húztam el a számat egy kicsit.

-          Nem tudok olyan magas tűsarkúban járni, amilyet te kinéztél, sajnálom – mondta Heather kissé csalódottan.

-          Olyan nem is, de a tervező által készített ugyanolyan stílusú cipő, ugyanazzal a formában, csak balerina stílusban, tökéletesen illik hozzá – húztam elő büszkén a táskámból a dobozt, majd kinyitottam a lányok előtt.

-          Ez egyszerűen gyönyörű – sikkantott fel Heather. – Ráadásul tökéletesen illik a ruhához. Köszönöm, Alice – ölelt magához szorosan.

-          Nagyon szívesen – mondtam boldog mosollyal az arcomon. – Most pedig mehetünk, és kereshetünk neked menyecske ruhát is. Milyen színre gondoltál?

-          Hát, őszintén szólva nagyon szeretem a smaragdzöldet, úgyhogy arra gondoltam, hogy lehetne olyan színű – mondta elgondolkodva. – Bár nem biztos, hogy lesz szükségem menyecske ruhára, mert Alec az esküvői buli után szeretne azonnal elindulni a nászutunkra, ami fogalmam sincs, hogy hol lesz, de biztosan valami nagyon szép helyen. Bár nem meleg helyen, ez is biztos, mivel láttam, hogy elrakott két snowboard lécet.

-          Jesszus, ahelyett, hogy tengerpartra vinne – forgattam meg a szemeimet.

-          Nem, nekem tökéletes lesz a snowboard, mert imádom – mondta boldogan.

-          Ez esetben vegyünk neked síruhát, és felszerelést – mondtam komolyan.

-          Miért? Eddigi életemben is mindig farmerban, és sima kabátban sportoltam. Ez most is megfelel majd.

-          Szerintem viszont nem, semmiképpen sem szeretném, hogyha bármi bajod esne. Nagyon is fontos a biztonságod – mondtam ellentmondást nem tűrve. Még csak az kéne, hogy elessen, és valami baja történjen.

-          Igen, teljesen egyetértek Alice-szel – állt mellém Bella is. – Most már tudjuk, hogy akár gyermeked is születhet valamikor, legalábbis nagyon nagy a valószínűsége, hogy megtörténhet. Vigyáznod kell magadra. Főleg az esküvő után, hiszen nyilván terveztek nászéjszakát – mondta barátnőm mosolyogva.

-          Igen, valóban tervezünk – harapott az ajkába Heather, és természetesen el is pirult. Annyira aranyos volt. Emlékszem, hogy régen Bella is mindig így elpirult, amikor szóba került, hogy ő és Edward esetleg szeretkezni fognak. Kár, hogy én már nem tudtam elpirulni, amikor megismerkedtem Jasperrel, annyira szép lett volna. Na nem, mintha így nem lett volna tökéletes, hiszen csak az a fontos, hogy olyannal történjen meg, akit igazán szeretünk. Ezt őszintén hittem mindig is.

-          Akkor nincs vita, elmegyünk felszerelést vásárolni, és kész, nincs apelláta – néztem rá teljes komolysággal.

-          Egyetértek Alice-szel – vágta rá Bella is.

-          Jól van, úgysem tudlak titeket lebeszélni – adta meg magát végre Heather. Éppen itt volt az ideje, hogy rádöbbenjen a tényre, ha én vásárolni szeretnék, akkor semmi nincs, amit eltántoríthatna a céltól.

-          Na látod, éppen itt volt az ideje, hogy belásd – vigyorodtam el boldogan. Minél többet vásárolunk, annál jobb. Úgysem sűrűn van ennyi megbízásom, ki kell használnom a lehetőséget.

-          Oké, tudhattam volna, hogy ez lesz – kuncogott Heather. – Na, ki segít kibújni a ruhából? – fordított nekünk hátat, hogy lássuk a csodálatos, klasszikus fűzőjét.

-          Majd én – siettem hozzá rögtön. – Na és, hogyan fűzted be? – kérdeztem kíváncsian.

-          Befűzni könnyű a ruhát, hiszen a zsinórokat annyira elérem alul, hogy meghúzzam, de a kifűzéshez a tetejét is el kéne érnem, az pedig sajnos nem megy – mondta komolyan. – Egyébként is, nem a férjem dolga lesz, hogy segítsen megszabadulni a ruháktól? – kuncogott halkan.

-          De, ez nagyon igaz – bólintottam rá nevetve. Majd kiszabadítottam az eléggé szűkre fűzött ruhájából. Miután pedig átöltözött, már indulhattunk is tovább.

-          Öhm… tudom, hogy ti nem igazán esztek, vagyis egyáltalán nem, de mi lenne, hogyha én ebédelnék valamit? – kérdezte félénken. – Ami azt illeti már elmúlt öt óra, és én még összesen egy tányér müzlit ettem ma.

-          Oh, te jó ég – sikkantottam fel azonnal. – Bocsáss meg, észre sem vettem.

-          Az igazat megvallva én sem, pedig az én gyerekeim mind esznek – nyögött Bella is halkan.

-          Ugyan, semmi baj, nagyon jól vagyok, csak megéheztem, ennyi az egész – nyugtatott minket Heather azonnal.

-          Na és mi kívánsz? Beüljünk valami jó kis étterembe, vagy cukrászdát szeretnél, vagy…

-          Mit szólnátok egy jó kis pizzához. Ami azt illeti, tényleg itt csinálják a legjobban. Esetleg egy fincsi lasagne, vagy ilyesmi.

-          Hát ez Olaszországban azt hiszem nem lesz kihívás – állapítottam meg.

-          Ami azt illeti én sem hiszem, hogy ezt ne kapnám meg bármelyik sarkon, de pont ez a jó benne. Mindig is rajongtam a tésztákért, és a süteményeiket sem vetem meg az olaszoknak. Sőt – mondta Heather lelkesen.

-          Akkor irány az első étterem, amit meglátunk – csaptam össze a tenyereimet elégedetten. Majd kiléptünk az üzletből, hogy keressük egy jó kis éttermet. Még szerencse, hogy még két napig felhős lesz az ég, a mai napon kívül, így egész nap élvezhetjük a vásárlást, és a készülődést mindenféle gond nélkül…

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 95. fejezet

95. fejezet

(Jasper szemszöge)

Miután Bella és Edward bejelentkezett Marcusnál, aki igencsak meglepődött, hogy itt vannak, de készséggel felajánlott nekik egy gyönyörű lakosztályt, és kifejezte háláját, amiért ilyen gyorsan idejöttek, hogy kideríthessük a rejtélyt, ami a fiút övezi. Másnap reggel az eligazításra pedig már Edward és Brian is velem tartott, míg a lányok tovább szervezték Heather és Alec esküvőjét.

-          Újszülöttek, ma kaptunk néhány új segítőt – álltam ki a csapat elé. – Ő itt Edward, ő pedig Brian. Igen, Jenny? – néztem rá kérdőn, amikor felemelte a kezét. Biztosan nagyon lelkes kis diák volt szegénykém, mert mindig jelentkezik, amikor szeretne valamit.

-          Ők is rendelkeznek olyan képességgel, ami segíthet nekünk a beilleszkedésben? – kérdezte kíváncsian.

-          Nos, Brian képes hallucinációkat elhitetni veletek, míg Edward… - kezdtem volna bele, de Edward átvette a szót helyettem.

-          Én pedig egy átlagos vámpír vagyok, Jasper családjából, és segíteni jöttem, már ha tudok – mondta Edward határozottan.

-          Értem – biccentett Jenny. – Na és mi lesz a mai feladatunk? – tette fel a következő kérdést. Mondtam én, hogy kis stréber volt.

-          Ma egyesével fogunk titeket az emberek közelébe vinni, de még nagyon messzire, hogy éppen csak érezzétek az illatukat. Lehetőleg határozottan keveset érezzetek belőle.

-          Nem lesz ez még korai? – nyelt egy nagyot Jenny.

-          Dehogy, képesek lesztek rá, ha pedig mégsem, akkor ott leszünk mellettetek, hogy visszatartsunk – mondtam határozottan. – Talán kezdjük rögtön veled, hogy legyen egy kis önbizalmad – ajánlottam a lehetőséget. – Brian és én megyünk veled, addig Alec és Edward itt marad és edz a többiekkel.

-          Nem lenne jobb, hogyha Alec is velünk jönne? – harapott az ajkába. Kedves ez a kislány. Ő volt talán a leginkább érdeklődő akkor is, amikor felajánlottam, hogy állatokkal is lehet táplálkozni a fajtánknak.

-          Nem lesz semmi baj, ne aggódj, ketten megállítunk, hogyha kell – mondtam biztatóan.

-          Rendben – indult el felénk. – Alec, ti addig végezzétek el a szokásos napi teendőket, és avasd be Edwardot a hagyományos napirendbe.

-          Jól van, úgy lesz – egyezett bele azonnal Alec. Egy kicsit aggódtam, nehogy túl gyanús legyen a dolog, de minden jel szerint senki nem gyanakodott.

-          Jenny, indulunk – fogtam meg a kezét, és magam után húztam. Brian pedig azonnal követett minket. Ha elég messzire visszük el innen Jennyt, akkor nyerhetünk néhány órát Edwardnak, hogy kiderítse, mi folyik itt. – Rendben, most pedig futni fogunk. Te leszel kettőnk között. Én megyek elől, Brian pedig hátul. Így pontosan szemmel tudunk tartani.

-          Rendben van – egyezett bele a lány azonnal. – Mehetünk, azt hiszem, hogy kész vagyok megtenni.

-          Helyes – mosolyogtam rá. – Akkor kövess, és ahol én megállok, ott te is állj meg, rendben?

-          Hát persze – vágta rá azonnal.

-          Akkor indulás – iramodtam neki a futásnak.

Jenny pedig azonnal követett engem. Nagyon reméltem, hogy sikerül ennek a lánynak a vágya. Sokszor éreztem, hogy milyenek az érzései. Áhítattal gondolt arra, hogy rászokjon az állatvérre, s egyszer talán befejezhesse a középiskolát, és egyetemre is vágyott. Szerette volna folytatni az életét ott, ahol abbamaradt az egyik fajtársunk miatt. Még sosem mondta el Marcus, hogy hogyan kerültek ide az újszülöttek, vagy ki változtatta át őket, de azt hiszem, hogy Jennyt majd megkérdezem, hogy hogyan is történt az átváltozása. Valószínűleg szegénykém rosszkor volt rossz helyen.

-          Állj – mondtam határozottan, hogy a többiek is meghallják. Majd megálltam. Most már elég közel voltunk a városhoz. – Jenny, lassan sétálj abba az irányba, ne aggódj figyelni fogunk.

-          Rendben – mondta, majd lassú lépésekkel elindult a város felé. Éreztem, ahogy a szomj egyre jobban elárasztja az elméjét. – Segítség – nyögte halkan, és az egész teste megfeszült.

-          Itt vagyunk – kaptuk el a két karját azonnal.

-          Elmehetünk innen? – nézett ránk gyötrődve. – Nagyon ég a torkom.

-          Hát persze, gyere – húztuk egyre messzebb a várostól. Hirtelen azonban kirántotta magát a kezeink közül. Viszont nem a város felé indult, ahogy számítottam rá, hanem elfele, az erdő mélye felé. – Te érzel embert valahol? – néztem Brianre kíváncsian.

-          Egyáltalán nem – vágta rá azonnal.

-          Én sem – biccentettem. – Akkor meg hova a fenébe szalad? – tettem fel a kérdést, de már rá is jöttem. Ezek szarvasok. Hallom, és érzem is őket. Egy egész csorda. Jenny pedig máris nekiugrott a legnagyobb szarvasnak. Mosolyogva néztem, ahogy kipróbálja a vegetáriánus életmódot. Ráadásul nem is állt meg egynél. Miután végzett a szarvassal azonnal a következő után vetette magát. Nagyon jól csinálta, és legnagyobb megdöbbenésemre egyáltalán nem nézett ki úgy, hogy undorodik ettől az egésztől. Nagyon büszke voltam már csak a látványra is. Amikor viszont végzett bűntudatot éreztem felőle. Lehajtott fejjel ült egy kicsit koszosan a tetem mellett, amit elejtet. – Mi a baj, Jenny? – néztem rá értetlenül.

-          Nagyon sajnálom, hogy elszöktem, de mindenképpen ki akartam ezt próbálni – pislantott fel ránk idegesen. – Vállalom a büntetést.

-          Nincs semmiféle büntetés. Jogod van kipróbálni ezt is, hogyha úgy gondolod – mondtam határozottan. – Na és milyen volt?

-          Azt hittem, hogy sokkal rosszabb lesz – mondta határozottan. – Nem mondom, hogy az állatok vére olyan jó, mint az embereké, de biztosan meg lehet szokni – nézett  rám teljes komolysággal. – Mit gondolsz? Van remény, hogy Marcus engedélyezi nekem a vegetáriánus életmódot? – kérdezte idegesen.

-          Nem hiszem, hogy ezzel gond lehet – vágtam rá azonnal. – Hogyha tényleg ezt szeretnéd, akkor megpróbálhatunk megszervezni egy utat neked Forksba, ahol segítséget kaphatsz az önuralom elsajátításában, természetesen akkor, hogyha a farkasok is belegyeznek, bár szerintem nem lesz semmi gond.

-          Nem, nem szeretném bajba sodorni a családodat – rázta meg a fejét hevesen. – Hogyha nem leszek képes uralkodni magamon, és miattam meghal valaki a területeteken, azt sosem bocsátanám meg magamnak.

-          Nem hiszem, hogy olyan felügyelet mellett lehetséges lenne, úgyhogy emiatt nincs mit aggódni – mondtam határozottan. – Mindenesetre előtte mindenkivel egyeztetni fogunk, megígérem – fordítottam magam felé az arcán.

-          Azt hiszem, hogy ebben megegyezhetünk, köszönöm – mondta mosolyogva. – Egyébként mennyi idő kell, amíg a szemem olyan színű lesz, mint a tiétek?

-          Néhány hónap – vágtam rá azonnal.

-          Fantasztikus – sikkantott fel boldogan. – Gyűlölöm ezt a vörös szempárt.

-          Nos, ha képes vagy tartani magad, akkor nem sokáig lesz már ilyen – bíztattam.

-          Képes vagyok, a jövőmért bármit – vágta rá határozottan.

-          Nagyszerű, akkor most menjünk vissza a többiekhez, és jöhet a következő próbálkozó a mai napra. Még sokan várnak rá, hogy megpróbálhassák.

-          Hát persze – bólintott rá azonnal.

-          Na és visszatalálsz egyedül? – kérdeztem kíváncsian.

-          Igen, természetesen – vágta rá Jenny azonnal.

-          Akkor most te fogsz vezetni minket – néztem rá komolyan.

-          Rendben van, visszatalálok – vigyorodott el. Majd már rohant is a megfelelő irányba. Nagyon kedveltem ezt a lányt, és reméltem, hogy minden rendben lesz vele, és sikerül elérnie a vágyait. Igazán megérdemelné, hogy viszonylag normális életet éljen, és egy nap megtalálja a párját.

-          Kedves lány – mondta Brian nevetve.

-          Igen, én is kedvelem – biccentettem. – Na de menjünk utána, nehogy baj legyen, vagy esetleg eltévedjen, bár erre elég kevés az esély.

-          Tartsd a tempót, hogyha tudod – iramodott neki Brian. Én pedig követtem őket. nagyon reméltem, hogy mire visszaérünk, addigra Edward is kideríti, hogy kit keres itt a titokzatos fiú…

(Edward szemszöge)

Miután Jasper, Brian és Jenny elmentek, szinte azonnal kiszúrtam a kérdéses fiút. Nem volt nehéz, ugyanis a gondolatai nagyon messzire szálltak a többiekétől. Egyáltalán nem volt izgatott amiatt, hogy először próbálhatja ki magát élesben. Sőt, unalmasnak tartotta a mai napra kijelölt feladatot, viszont nem tetszett neki a túlzott figyelem, mivel így nem tudott észrevétlenül lemenni a tömlöcökhöz. A tömlöcökhöz? Hiszen azok üresek, amióta Marcus lett a vezető. Na mindegy. Nézzük meg, hogy mit szeretne ott.

-          Támadt egy ötletem – szólaltam meg hirtelen. – Látták már a kastélyt rendesek a tanulók? – fordultam Alec felé jelentőségteljesen.

-          Nem, még csak a szállásukat és egy-két kisebb részt volt alkalmuk megtekinteni – válaszolta Alec azonnal.

-          Mi lenne, hogyha megmutatnánk nekik először az alsóbb szinteket, mint az alagsor és a volt tömlöcök, azután pedig jöhetnénk egyre feljebb – ajánlottam a lehetőséget. – Tanulságos lenne, hiszen akkor látnák, hogy hová nem akarnak jutni – mondtam komolyan.

-          Igen, azt hiszem, hogy ez egy remek ötlet – egyezett bele Alec rögtön. Nyilván nem értette, hogy mit szeretnék ezzel pontosan, de azt tudta, hogy célom van a dologgal, úgyhogy rögtön támogatta a kérésemet.

-          Akkor most mindenki jöjjön utánunk – adtam ki az utasítást, mire mindannyian lelkesen felsorakoztak mögém, míg Alec a sor végére ment. A leglelkesebb persze a mi kis bevándorlónk volt, aki hatalmas érdeklődést mutatott a tömlöc irányába. Azt  pedig remélhetőleg hamarosan megtudjuk, hogy miért is szeretné ennyire látni azokat a szörnyű, félelmetes folyosókat, és ketreceket.

-          Na és aki nem kíváncsi rá? – kérdezte az egyik újszülött.

-          Aki nem kíváncsi rá, az akár itt is maradhat, úgy gondolom. Természetesen nem kötelező olyan helyre mennetek, ahová nem szeretnétek – mondtam komolyan.

-          Akkor én inkább itt maradok – mondta a fiú, aki az előbb kérdezett.

-          Megkérdezhetem, hogy miért nem vagy kíváncsi rá?

-          Elég szörnyűséget láttam rövid emberi életem alatt, többek között az egyik ilyen élmény jutatott egyik éjjel az erdőbe is, ahol megharapott egy vámpír, úgyhogy inkább itt várnék.

-          Rendben van – egyeztem bele. Ez abszolút elfogadható és logikus magyarázatnak tűnt. Ráadásul az emlékei maximálisan alátámasztották, amit mondott. Tényleg nem volt könnyű élete.  

-          Van valaki a tömlöcökben jelenleg? – kérdezte kíváncsian a fiú, aki nagy érdeklődést mutat. Steven. Hm… szóval így hívják.

-          Nem, természetesen nincs – vágtam rá azonnal. – Marcus csakis a legindokoltabb esetben zárna be bárkit is.

-          Érdekes – gondolkodott el Steven.

-          Mitől olyan érdekes? – kérdeztem azonnal.

-          Úgy tudtam, hogy a Volturi vezetők nem éppen a kíméletességükről lettek híresek – állapította meg.

-          Honnan tudsz ilyen sokat a Volturi vezetőkről? Honnan tudod, hogy többen voltak?

-          Ez egyszerű, vannak itt könyvek, amikből sok dolgot meg lehet tudni – rántotta meg a vállát. Igen, a szája ezt mondta, de a gondolatai viszont elárulták, hogy legalább húsz éve próbál észrevétlenül bejutni ide. Előtte pedig körbejárta az egész világot, mert keresett valakit. A testvérét. Elszakították a nővérétől, amikor még egészen kicsik voltak, de azóta is meg akarja találni őt. Na, de honnan tudhatja, hogy a testvére vámpír lett? Ezt nem értem. Talán jobb lenne, hogyha kerek-perec rákérdeznék, hogy ki az, akit ennyire keres? Egy lányt, ez egészen biztos. Egy olyan lányt, aki nyilvánvalóan már raboskodott a Volturi tömlöcében is.

-          Na tessék, itt vagyok – jelent meg Georgina hirtelen. – Azt nem tudom, hogy mi a fenét segíthetnék én itt a sok vérszomjas szörnyike között, de a Mester ideküldött, úgyhogy mondjátok, mit kéne tennem? – adta elő a szokásos flegma, és undorodó monológját miközben lesétált a lépcsőn. Miért kell mindent ilyen agresszíven kezelnie?

-          Talán lehetnél első körben egy kicsit kedvesebb, mert te is voltál egyszer újszülött – ajánlottam a lehetőséget.

-          Jaj, a jószívű kis Cullen mindenit neki – forgatta meg a szemeit.

-          Nem változtál, Gina – szólalt meg hirtelen a fiú, aki gyanús volt Jaspernek.

-          Te meg ki a franc vagy, és hogy merészelsz engem… - kezdett bele Georgina, de amint ránézett a fiúra a lélegzete is elakadt. – Te meghaltál – nyögte halkan.

-          Nem, nővérkém, máshová adtak el, mint téged, de ettől még itt vagyok – vigyorodott el a fiú. – Jöttem kiszabadítani téged, mert végre megtudtam, hogy hol vagy, de arra nem számítottam, hogy ilyen egyszerű dolgom lesz.

-          Több évszázadba telt, míg megtaláltál? Akkor nem nyomkereső lettél – állapította meg ironikusan Georgina.

-          A nyelved még mindig olyan csípős, mint régen. Még emlékszem, hogy hányszor kaptunk korbácsot miatta – folytatta a csevegést a Steven tovább. – Egyébként én is örülök, hogy látlak.

-          Na ne etess, ha azt hiszi bármelyik barom is közületek, hogy beveszem ezt a hallucinációt, akkor erősen téved – nézett rám és Alec-re határozottan. – Ha befejeztétek a szórakozást, és tényleg szükség lesz a segítségemre, akkor majd a szobámban megtaláltok – fordult sarkon Georgina, és ahogy jött, úgy el is tűnt egy szempillantás alatt.

-          Öhm… azt hiszem, hogy nagyon, de nagyon lemaradtam – tért magához először Alec.

-          Ugyan, ne szívjátok mellre, majd megbékél, a lényeg, hogy végre megvan az egyetlen családtagom, még akkor is, hogyha ugyanolyan hogy is mondjam Georginás, mint amilyen régen volt – villantak meg Steven szemei.

-          Nem is zavar, hogy azt hiszi, hogy hallucinált téged? – kérdeztem meg csak úgy mellékesen.

-          Miért zavarna? Akkor nem hinném el, hogy ő az, hogyha ilyen simán ment volna a dolog – rántotta meg a vállát a fiú.

-          Ajaj, a vámpír azt hiszi, hogy ismeri a társait a falakon belül, de úgy látszik, hogy erősen tévedtem – állapította meg Alec.

-          Nos, Georgina esetében annyira nem lehetetlen, hogy senki sem tudta, hogy van egy öccse, aki szintén vámpír – állapítottam. Majd visszafordultam a fiú felé. Hátha ő tud valami értelmes magyarázattal szolgálni erre az egész helyzetre…