KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2011. március 28., hétfő

La Push vámpírja - 99. fejezet

99. fejezet


SZIASZTOK! ÍME AZ UTOLSÓ ELŐTTI FEJI AZ ELSŐ RÉSZBŐL. BOCSI, HA VAN BENNE HIBA, DE CSAK GYORSAN FELTESZEM, MERT KÉSZ VAN, MAJD HÉTVÉGÉN JAVÍTOM AZ ESETLEGES HIBÁKAT. PUSZI, DRUSILLA

(Bella szemszöge)



A nászutunk egyszerűen fantasztikusan alakul. Bár tény, hogy három napba tellett, mire egyáltalán gondoltunk rá, hogy kimenjünk a házból, és a személyes meggyőződésem az is, hogy Edward valahogyan csalt a kockával, mert gyanúsan sokáig tartott, mire minden helyiségbe eljutottunk, és a kockán szereplő összes pozíciót is kipróbáltuk. Szerelmem nem vallja be, de én biztos vagyok benne, hogy valahogy manipulálta a kockákat.

- Hova szeretnél ma menni, kicsim? – kérdezte Edward a hátamhoz simulva. Majd végigsimított a fenekemen, amit most egy apró kis szoknya takart.

- Nem tudom, te mire gondoltál?

- Nos, ami azt illeti a sziget belsejében vagy egy csodálatos hely, napközben ott lehetnénk. Este pedig bevinnélek Rióba, ha van kedved, és táncolhatnánk egyet valahol. Egy kis kikapcsolódás, amit nem az ágyban végzünk, illetve nem a házban, ha teljesen pontosan akarok fogalmazni – kuncogott fel.

- Ez egészen jól hangzik – bólintottam rá azonnal.

- Akkor induljunk, még mielőtt megint előkerülnek a kockák. Túlságosan lengék ezek a nyári ruhák. Na nem, mintha nem tetszenének rajtad ezek az igencsak mini ruhadarabok, csak hát túlságosan is kellemes időeltöltési gondolataim vannak.

- Ezt mindenképpen bóknak veszem – fordultam a hátamra, hogy szembekerülhessek kedvesemmel. – Szeretnéd, hogyha valami többet takaró öltözéket viselnék? – kérdeztem kíváncsian.

- Nem, a világért se, hadd élvezzem ki, amíg itt vagyunk, hogy ilyen gyönyörű idomokat láthatok. Otthon úgysem viselhetsz ilyen ruhákat, mert elég feltűnő lenne, ha tíz fokban apró kis miniszoknyákat, és nyári ruhákat viselnél – húzta el a száját Edward. – Pedig abszolút el tudnám viselni a látványt, minden nap, minden percében – mondta komolyan. Majd egy szempillantás alatt már fölém is gördült, hogy szenvedélyes csókban forrhassunk össze.

- Azt hittem, hogy ma megnézzük a szigetet – fordítottam el a fejemet, hogy meg tudjak szólalni. Mire ő a nyakam kényeztetésére tért át.

- Meg is nézzük, de nem kell azonnal reggel elsietni a dolgokat – furakodott be a topom alá a keze.

- Edward – nevettem fel. – Mintha ezt mondtad volna tegnap és tegnapelőtt is – kaptam el a kezét.

- Még mindig van rá három napod, hogy megnézd a szigetet – fejtette le az ujjaimat a kezéről. – Ki szeretném használni a nászutunk minden percét.

- Szerintem elég jól ki van használva, mert még alig láttam valamit, azt is úgy, hogy közben már mindenfelé hevertek a ruháim, mert nem bírsz magaddal – mondtam vádlón.

- Ha már csak egy hétre jöttünk el nászútra, akkor igenis meg fogom követelni azt, ami jár nekem. A nászút pedig leginkább rólunk és egy hatalmas ágyról szól – kötözte a kezeimet az ágytámlához.

- Hát így állunk? Már megint ágyhoz szegezel, hogy azt tehess velem, amit csak akarsz? – kérdeztem tettetett felháborodással.

- Ami azt illeti, ha jól emlékszem, akkor tegnap éjjel nem én tepertem le magam a fürdőszobában – húzta fel a szemöldökét.

- Szándékosan mosakodtál olyan erotikusan – húztam fel az orromat. – Na nem, mintha annyira tiltakoztál volna.

- Én ellenálltam, nem tehetek róla, hogy legyőzött a túlerő – sóhajtott fel Edward. – Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen vadmacskát veszek feleségül. Na jó, sejtettem, és már a lagzi előtt sem bántam, hogy néha szabadon engeded az ösztöneidet. Igazi kuriózum, amikor rám veted magad, és…

- Most fel akarsz izgatni? – nyeltem egy nagyot.

- Azt attól függ, hogy jó úton haladok-e – vigyorodott el gonoszan. – Emlékszel arra a barlangi szeretkezésre, amikor először csókoltalak meg odalent? Amikor a bársonyos combjaid közé helyezkedtem, és…

- Hagy abba – nyögtem fel. Már a gondolattól is teljesen felhevülök, hogy Edward mire képes odalent a nyelvével.

- Hm… szóval kéreted magad – bólogatott komolyan. – Sebaj, így csak még nagyobb lesz az élvezet a végén – csúsztatta le a falatnyi fehérneműmet rólam.

- Drágám, komolyan megígérted, hogy ma mást is fogunk csinálni a szerelmeskedésen kívül.

- Fogunk is – bólogatott lelkesen. – Például az előbb hagytam, hogy végigolvass egy fejezetet a könyvedben. Eltartott legalább öt percig. Tudod, hogy milyen hosszú idő az ilyen kívánatos feleség mellett? – kérdezte elborzadva.

- Azt hiszem, hogy Jasper túltöltötte benned a szenvedélyt és a vágyakozást – nevettem el magam.

- Túl akaratos vagyok, igaz? – fintorodott el Edward.

- Nem, egyáltalán. Imádom, amikor elragad a hév már csak a látványomtól is, én csupán nem értem. Amikor ember voltam, akkor naponta legfeljebb egyszer, vagy kétnaponta egyszer voltál velem együtt. Most pedig ki sem engedsz a szobából – kuncogtam fel. – Kívánatosabb vagyok vámpírként, igaz? Azért nem akartál velem lenni többször, amikor ember voltam, mert nyilván tele voltam hibákkal, igaz? – haraptam az ajkamba.

- Ne beszélj butaságokat, Bella. Már emberként is te voltál a leggyönyörűbb, és legkívánatosabb nő, de akkor még szükséged volt pihenésre, ráadásul tanulnod is kellett. Ha tudnád, hogy hányszor vettem hideg zuhanyt mielőtt átmentem hozzád. Életem legélvezetesebb, de mégis legkínzóbb pillanatai voltak, amikor ott aludtál a mellkasomhoz bújva, a nevemet suttogtad, de én mégsem ébreszthettelek fel, hogy az enyém légy, mert szükséged volt a pihenésre – mondta mélyen a szemembe nézve. - Nálad nincs szebb lény a földön.

- Ez esetben, azt hiszem, hogy megint hagyom magam eltántorítani a sziget megnézésének tervétől, és inkább továbbra is pótlom veled a lemaradásunkat – haraptam az ajkamba.

- Biztos? Nem akarom, hogy azt hidd, hogy a csak a szeretkezésre vágyom, amikor a közelemben vagy – mondta Edward komolyan.

- Pedig szerintem így van – mondtam boldogan.

- Nem, mert ami először megfogott benned az a személyiséged varázsa volt. A többi pedig már természetes reakció – kacsintott rám.

- Hm… a csípőm tájékán is érzek egy természetes reakciót – pillantottam lefelé egy pillanatra.

- Ez csakis a te hibád, te boszorkány – rótt meg, finoman. Majd a fenekembe markolt. Mostanában különös tekintettel kedvelte a testemnek ezt a részét.

- Én boszorkány? Én csupán az ágyon feküdtem, nem csináltam éppen semmi kihívót, amikor beléptél a szobába – mondtam komolyan.

- Már a puszta létezésed is elég a számomra – gombolta ki a szoknyámat. – Megint az a terved, hogy idekötözöl egész napra, és te irányítasz? – húztam fel a szemöldököm.

- Nem, az a tervem, hogy idekötözlek, mondjuk két órára, utána pedig megmutatom azt a csodás helyet a szigeten, amiről meséltem. Ott majd te irányíthatsz, este pedig tényleg beviszlek Rióba, és kirúgjuk a ház oldalát, ahogy szokták mondani manapság – vigyorgott rám szerelmem.

Majd egy szempillantás alatt megszabadított az összes ruhadarabtól, ami rajtam volt, ahogy magát is. Majd a nyakamtól kiindulva egyre lejjebb puszilta végig a testemet. Amikor pedig a legérzékenyebb pontomhoz ért, elégedetten mosolygott fel rám. Majd kíméletlenül lecsapott rám az ajkaival. Amit nem tudtam megállni egy elégedett nyögés nélkül. Most hosszan szeretkeztünk, és gyengéden. Nem úgy, ahogy tegnap, amikor néhány szerencsétlen utunkba kerülő bútor is megtapasztalhatta, hogy milyen az, amikor két vámpír hevesen egymásnak esik.

- Mit szólnál egy zuhanyhoz mielőtt útnak indulunk? – kérdeztem a mellkasán pihegve.

- Szerintem induljunk azonnal. Csak vedd fel a fürdőruhád, mert szükséged lesz rá – mondta vidáman.

- A sziget közepére minek kell fürdőruha? Van valahol egy patak? – kérdeztem kíváncsian. Vajon merre van?

- Ami azt illeti, a sziget közepén nagyon is gyönyörű helyek vannak, amiket most meg is mutatok neked. Úgyhogy gyerünk, kapd magadra az a fürdőruhát, és indulás – pattant fel Edward. Majd egy szempillantás alatt felvette a fürdőnadrágját és már útra készen várakozott az ajtóban.

- Jól van, csak egy perc – keltem fel én is. Majd a szekrényhez rohanva, kikaptam az egyik gyönyörű bikinit és a hozzá való tunikát, majd belebújtattam a lábaimat a papucsomba, és már szaladtam is szerelmem felém nyújtott kezét megfogni.

- Mit szólnál, ha csak sétálnánk szép lassan a sziget belseje felé? – kérdezte reménykedve.

- Az nagyon jó lenne – bólintottam rá azonnal. Igazi, romantikus séta, amilyet már nagyon régen nem csináltunk Edwarddal. Volt időm felfedezni a sziget minden szépségét. A szín kavalkádot, az apró állatokat, amelyek itt laknak a fák tetején, vagy a bokrokba húzódva. Félnek tőlünk ez egyértelmű, de azért néha elkapok egy-egy kíváncsi papagájt, vagy kaméleon, ahogy minket lesnek. – Vízcsobogást hallok – lettem izgatott. Már alig várom, hogy meglássam a helyet, ahová megyünk.

- Igen, tudom – nyomott puszit a kezemre Edward. – Nemsokára odaérünk – fűzte még hozzá. – Csak bízz bennem.

- Már miért ne bíznék benned? – kérdeztem döbbenten. Majd a talaj eltűnt a lábam alól, én pedig Edward nyakába csimpaszkodva sikoltottam fel. – Mi a csodáért ugrottunk bele ebbe a lyukba? Hogy fogunk kijutni innen? Attól, hogy vámpírok vagyunk, ekkorát még nem tudunk ugrani – hunytam le a szemem. Már tíz másodperce csak zuhanunk.

- Csukd be a szád, drágám – kuncogott fel Edward.

- Te lökött vagy… - kezdtem bele, majd hatalmas csobbanással érkeztünk meg a vízbe. Azonnal felúsztam a felszínre, és döbbenten néztem körbe. Egy természetes mélyedésben voltunk, ami körül egész labirintus rendszer helyezkedett el. A falakon mindenféle csillogó kövek voltak körbe, és az egyik mélyedésből egy kisebb vízesés is képződött. – Ez elképesztő – ámultam el.

- Örülök, hogy tetszik – karolta át a derekamat Edward. – Egyébként pedig azon a járaton kijutunk – mutatott az egyik kis alagútra.

- Ez megnyugtató – bólintottam rá.

- Örülök, hogy megnyugodtál, akkor most rátérhetünk a tárlatvezetésre – húzott maga után. Majd minden egyes apró részt megmutatott nekem, és egyszerűen az egész nagyon tetszett. Még sosem jártam eddig hasonló helyen, de egyszerűen imádtam. Újra és újra felmásztunk a sziget tetejére, és beleugrottunk a kristálytiszta vízbe. Olyan érzés lehetett, mint a farkasoknál a sziklaugrás, de valahogy mégis más volt. Egyszerűen imádtam. – Lassan indulnunk kéne, édesem. Még át kell öltöznünk, és bemennünk Rióba. Emlékszel? – kérdezte szerelmem.

- Igen, tudom. Csak még egyszer – rebegtettem meg a pilláimat. – Most ugorjunk le összebújva.

- Na jó, egy utolsót – biccentett kedvesem. Én pedig azonnal kézen ragadtam, és már futottam is felfelé. Majd amikor odaértünk Edwardbe csimpaszkodtam, a lábaimat a dereka köré tekertem, majd a fejemet a vállgödrébe hajtottam, és vártam, hogy leugorjon velem együtt. Nem is kellett sokáig várnom. Néhány másodperccel később már zuhantunk is lefelé…



(Johanna szemszöge)



Már három nap telt el azóta, hogy Marie-t el akarta rabolni valaki, és mindenki egyre csak feszültebb lett a családban. Marie és Emily pedig nagyon is sokat jelentett a falka számára. Emily leendő farkas, míg Marie egy bevésődés, akinek soha nem eshet bántódása. Ráadásul a Cullen család tagjai is. Mindenki gyermekei, nemcsak Nath és Anthony lányai, sokkal többek ennél. Billy is egyre ingerültebb mostanában, és már én sem tudom kellőképpen lenyugtatni, mint máskor. A nyomkövető, akit Carlisle felkeresett eltűnt. Már két napja semmi hír felőle. A világ legjobb nyomkövetőjének segítségét nem merjük kikérni, mert akkor Volturihoz kellene fordulnunk, és mivel akár ők is lehetnek a bűnösök a kérdésben, inkább kihagyjuk őket a dologból. A farkasok tanácstalanok, elvesztették a szagot már réges-régen. Jasper próbál tökéletes, és áthatolhatatlan védőbeosztást kieszelni, de Anthony valahogy mindig átjut rajta, majd megszerzi Marie-t, és Emilyt, de senki sem tudja, hogy ez hogyan sikerülhet. Hiszen fizikai képtelenség, hogy senki ne érezze meg időben az illatát.

- Megvan – pattantam fel az ágyból. Majd rohanni kezdtem a kicsik felé. Tudom már, hogy Anthony hogyan jut át mindig a körgyűrűn, de azért megbizonyosodom róla, mielőtt elmondom a többieknek. – Marie – rontottam be a szobába, és megszakítottam a koncentrációját. A következő pillanatban pedig Anthonyt Emmett hatalmas csattanással vágta egy fához. Mire Marie sírni kezdett.

- Johanna, mi a csuda történt? – rohant mellém Billy.

- Megszakítottam Marie koncentrációját, így Anthony nem tudott eljutni idáig – vágtam rá azonnal. – Marie szeret az apukája közelében lenni, ezért minden egyes alkalommal valahogy megakadályozta, hogy bárki is elkapja az apukáját – magyaráztam mosolyogva.

- Oh, ezek szerint már ilyen messzire kiterjedne az ereje? – kerekedtek ki kedvesem szemei.

- Nos, a jelek szerint, igen – bólintottam rá. – Bár szerintem kapott egy kis segítséget is ehhez – néztem a nővérével összekulcsolt kezükre.

- Ezt el kell mondanunk a többieknek – rohant el Billy.

- Egyébként neked is jó reggelt – kiáltottam utána durcásan. Soha nincs ott, amikor elalszom, és akkor sem, amikor felébredek. Már nem is tudom, hogy mikor kaptam utoljára „jó reggelt” csókot, de úgy tűnik, hogy őt nem is igazán érdekli a dolog. – Sosem vagy velem – suttogtam. Majd a könnyeim előtörtek. Nem tudtam megálljt parancsolni nekik. Mért nem kellek már neki? Halhatatlan lettem, szebb lettem, mindig, minden pillanatban alig várom, hogy szeretkezzünk, de ő olyan, mint aki egyre távolabb kerül tőlem. Nem akarok eltávolodni tőle. Talán túlzás volt megengedni Cirmosnak, hogy velem aludjon tegnapelőtt? De hát Billy egész éjjel járőrözött és nekem jól esett egy is törődés, még akkor is, hogyha csak egy cicától. Neki legalább szüksége van rám. Nem úgy, mint a farkasomnak a jelek szerint.

- Billynek mindig és mindenhol szüksége lesz rád – hallottam meg Anthony hangját mögöttem.

- Jelenleg nem így érzem – töröltem le a könnyeim.

- Billy csupán ideges most, de majd beszélek vele, és hidd el, hogy a bocsánatodért fog könyörögni – ajánlotta kedvesen.

- Köszönöm, de inkább én szeretném ezt megoldani vele – ráztam mega fejem.

- Rendben, te tudod – bólintott rá Anthony azonnal. – Veletek kisasszonyok viszont még számolunk. Hogy gondoltátok, hogy kihasználjátok az erőt a családotok ellen – kezdte el megdorgálni a lányokat. – Igen, tudom, kicsikéim, ti is hiányoztatok nekem – simogatta meg a két arcocskát. Na, ez aztán az apai szigor. Nem tud haragudni erre a két kislányra egy percig sem. – Jól van, akkor én itt maradok veletek, és megkérek valaki mást, aki megpróbálom átjutni a gyűrűn – egyezett bele a kimondatlan kérésbe. – A lányok kérdezik, hogy játszol-e velük te is – fordult felém Anthony. – Szeretik a cicádat – fűzte még hozzá.

- A cicámat? – kerekedtek ki a szemeim. – Mikor látták a cicámat? Szándékosan nem szoktam idehozni, nehogy bármi baj történjen a babákkal miatta.

- Nos, a cica elég kreatív, és bejutott a lányokhoz nemrégen, akik majdnem egész éjjel simogatták. Úgyhogy azt hiszem a cica is kedveli a lányokat.

- Értem. Nos, szeretnétek, hogy idehozzam Cirmost? – néztem a kislányokra mosolyogva. Mire ők hevesen bólogatni kezdtek. – Rendben, akkor mindjárt itt leszünk Cirmivel együtt – siettem ki. Azután pedig keresni kezdtem a macskámat, aki fél perccel később már dorombolva dörgölőzött a lábamhoz. Felvettem a cicát, és azonnal visszaindultam vele a lányokhoz. Akik sikongatva lelkesedtek, amikor meglátták a kiscicát. Órákon át játszottuk vele, és ezt Cirmi minden jel szerint nagyon is élvezte. Végül pedig a két kislány között fekve, dorombolva hagyta, hogy simogassák a bundáját. – Öhm… Anthony, mondd csak, Billy ma éjjel is járőrözik, vagy ma itthon lesz? – kérdeztem az ajkamat rágcsálva.

- A ma éjjelt itthon tölti. A lányok pedig azt hiszem, hogy szívesen vigyáznak a cicádra – mosolygott rám. – Ne légy túl szigorú Billyhez, csak feszült, mint mindenki más.

- Tudom, én csak, olyan nehéz ez az egész. Tudom, hogy még kicsit neheztel rám amiatt, hogy megijesztettem nemrégen a szérumommal, azután pedig minden olyan gyorsan történt, én pedig nem voltam hozzá elég türelmes, és kedves. Sokkal, de sokkal többet érdemelt volna. Jobban kellene törődnöm vele. Hogy leszek így méltó párja? Mindig mindent elszúrok – estem kétségbe.

- Ez egyáltalán nem igaz, Johanna – rázta meg a fejét Anthony határozottan. – Csak elég nehéz és agyafúrt a természeted, de ezzel nincs semmi baj. Billy így imád téged, ahogy vagy, csak most éppen fáradt, és emiatt nem figyel rád eléggé. Ez mindenképpen miattam van, úgyhogy ne hibáztasd érte.

- Máskor is voltunk már szorult helyzetben, de akkor sem volt ilyen – fontam össze a karom a mellkasom előtt. – Két napja nem is látta, hogy mi van rajtam este, amikor kijöttem a fürdőből, pedig az a szett nagyon is említésre méltó volt. Csak annyit mondanék, hogy Alice segített kiválasztani.

- Öhm… Johanna, az én esetemben az is elég, ha gondolsz rá – rázta meg a fejét.

- Oh, bocsi – pirultam el. Bele sem gondoltam, hogy ő lát mindent, amire gondoltam. Te jóságos ég. – Most biztosan, idióta, perverz, kéjsóvár nőnek tartasz.

- Nos, ami azt illeti, inkább azt gondoltam, hogy a testvérem szerencsés – nyelt egy nagyot.

- Azt hiszem, hogy ez most elég kínos – fintorodtam el.

- Nem, egyáltalán. Ne haragudj, én nem. Csak tudod, elég rég volt már, amikor Nathalie és én. Na, mindegy, hagyjuk is a témát, amíg egy szobában vagyunk a lányokkal.

- Jogos – bólintottam rá azonnal. – Azt hiszem, hogy én nem is zavarok tovább. A lányok is alszanak egyet, és ha jól látom, akkor Cirmi nem tervezi a távozását közülük, úgyhogy lemegyek a konyhába, és segítek Esmének készíteni valami finomat. Talán megengedi, hogy én készítsek Billynek vacsorát – görbült le a szám széle egy pillanatra.

- A bátyám imád téged, hidd el, csak mostanában túl fáradt ahhoz, hogy figyeljen a részletekre. Adj neki egy kis időt, hogy rádöbbenjen, hogy nem csak alfa, hanem szerelmes férfi is. A farkasoknak megvan az a rossz tulajdonsága, hogy néha nem tudnak egyszerre két dologra koncentrálni, hogyha elragadják őket a védelmező ösztönök. Tudod, ez egy bonyolult dolog. A lényeg, hogy nemsokára a bocsánatodért fog Billy könyörögni – ölelt meg egy pillanatra. – Na menj, egy te általad készített vacsora azt hiszem, hogy több, mint szívet melengető a számára, de fel a fejjel – nyomott egy puszit az arcomra.

- Oh, a francba – ugrott be Jasper morgolódva az ablakon. – Bejutottam – fintorodott el. A következő pillanatban azonban egy kötél fogta körül a testét, és valaki kirántotta az ablakon.

- De rég csináltam már ilyet. Jihá… - csapta össze a tenyereit Emmett.

- Oké, ez szép volt Tennessee – ismerte el Jasper a földön fekve. – Azt hiszem, hogy így már kijelenthetem, hogy az őrségünk határozottan megbízható – fűzte még hozzá.

- Ez nagyszerű – mosolyodott el Anthony. – Köszönöm – fűzte még hozzá hálásan.

- Nem tesz semmit, természetes, hogy megvédjük a családunkat – válaszolta Jasper. Majd biccentett egyet felénk, és már el is rohant a többiek irányába.

- Akkor én megyek is – siettem ki az ajtón. Majd egy szempillantás alatt a konyhában voltam. – Hoppá – kerekedtek ki a szemeim.

- Ilyet mióta tudsz, drágám? – kérdezte Esme döbbenten.

- Öhm… azt hiszem, hogy mostantól – mosolyodtam el. Ez jó, talán még arra is képes lennék, hogy tartsam az iramot Billyvel, hogyha őrjáratra megy, így együtt lehetnénk, és vigyázhatnánk is egymásra.

- Olyasmin töröd a fejed, ami Billynek nem tetszene – motyogta Gaby. Eddig nem is láttam.

- Gabriella? – kérdeztem döbbenten.

- Itt vagyunk lent – nyújtotta ki a karját. – Leültem ide a földre Timmel. Már nagyon éhes volt, de nem akartam zavarba hozni a fiúkat azzal, hogy a szemük láttára veszem a picit a mellemre. Mindjárt végzünk – magyarázta Gaby. Néhány pillanattal később pedig már tényleg fel is állt. – Van kedved megbüfiztetni a nagyfiút? – nyomott a kezembe egy tiszta konyharuhát.

- Azt hiszem, hogy szeretném – vettem el óvatosan a babát.

- Nem kell ilyen görcsösen tartanod a fejét, már ügyesen tartja. Csak hagyd, hogy a válladhoz bújjon, és ringasd egy kicsit – adta ki Gabriella az utasításokat. – Hm… nagyon jól áll a kezedben – mondta néhány perc után. Pontosan akkor, amikor Timothy kiadta magából a felesleget.

- Na, kész is vagyunk. Ügyes vagy, picurka – nyomtam puszit a fejére. – Most viszont visszaadlak anyukádnak, mert vacsorát kell főznöm Billy bácsinak – magyaráztam a picinek. Majd Esme mellé léptem, és azonnal nekiláttam a krumpli hámozásának és felszeletelésének.

- Mit csinálsz, kedvesem? – kérdezte Esme kíváncsian.

- Billynek van egy kedvenc sült krumplija. Meghámozom, és cikkelyekre vágom a krumplikat, amiket egy kis olívaolajra teszek, azután pedig sóval, borssal, és egy egészen kicsi kakukkfűvel ízesítem. Azután pedig beteszem a sütőbe, és miközben átsütöm, alaposan meg is pirítom. A farkasok nagyon szeretik, legalábbis Billy imádja – magyaráztam.

- Hm… akkor segítek, és készíthetünk mindenkinek ilyet. Ma úgyis háromféle steak lesz, és ahhoz tökéletesen megfelel majd a sült krumpli.

- Rendben, akkor enyém lesz a káposztasaláta – lelkesedett fel Gaby is. – Jacobnak az a kedvence. Biztosan örülne neki.

- Akkor essünk neki – mosolyodtam el. Néhány óra alatt nem tudom, hogy hány kiló krumpli került a sütőbe, és hús a kinti grillre. Azután pedig gyorsan bekevertünk egy nagy adag meggyes kevert süteményt. Nagyon jól szórakoztam a konyhában, és minden illatot élveztem, ami csak terjengett. Amikor pedig este a fiúk hazaértek éhesen estek neki az ételnek. Már attól féltem, hogy levegőt sem vesznek evés közben. Mindenki megdicsérte a sült krumpli specialitásomat, de Billy alig nézett rám. A tekintete réveteg volt, mintha csak a teste lenne itt, a lelke pedig teljesen máshol. – Azt hiszem, hogy elfáradtam, felmegyek lefeküdni, ha nem baj – mondtam Esmének.

- Persze, menj csak, drágám. Egész nap keményen dolgoztál, hogy elkészítsd ezt a finom vacsorát – simított végig a karomon.

Én pedig azonnal felrohantam az emeletre. Dühösen csaptam be a szobánk ajtaját. Egy pillanatig még arra is gondoltam, hogy bezárjam az ajtót, és hadd aludjon csak a kanapén, de nem lehetek vele ilyen kegyetlen. Biztosan csak fáradt, ennyi az egész. Én képzelek bele túl sokat a helyzetbe. Inkább elmegyek letusolni, hogy egy kicsit felfrissüljek. Bementem a fürdőbe, és azonnal megnyitottam a csapot, lekapkodtam a ruháimat, és beálltam a zuhany alá. Behunyt szemmel élveztem a vízsugarat, amikor hirtelen két kar fonódott körém.

- Köszönöm a vacsorát, kicsim – puszilt a nyakamba Billy. – Sajnálom, hogy az utóbbi napokban elhanyagoltalak. Hidd el, nem a te hibád, én csak nem akarok senkit sem elveszíteni, sem a családból, sem pedig a falkából. Még sosem jutott el egy betolakodó sem a házunkig, és ez több, mint rémisztő. Valahogy sikerült nekik egészen idáig eljönni, úgy, hogy nem vettem észre, holott itt aludtam a lányoktól nem messze. Elbuktam alfaként, és be kell bizonyítanom, hogy alkalmas vagyok a pozícióra a látszat ellenére is – mondta el végre a gondjait. Én pedig azonnal megfordultam a karjaiba, és átöleltem a nyakát.

- Billy, senki nem gondolja azt, hogy elbuktál. Nem csak te voltál itthon, amikor bejutottak hozzánk. Volt itt még számos farkas, és vámpír is rajtad kívül. Senki nem érezte, vagy hallotta őket, mintha nem is léteztek volna, egészen addig, amíg Marie fel nem sírt. Nem vagy felelős – pusziltam a nyakába.

- Nem olyan könnyű ezt el is hinni – simított végig a hátamon.

- Majd én elhitetem veled – bújtam hozzá még közelebb. Majd lábujjhegyre álltam, és lágyan megcsókoltam.

- Ne haragudj rám, édesem, hogy ilyen undok voltam veled, soha többé nem fog előfordulni – kezdett el fürdetni gyengéden.

- Nem haragszom – ráztam meg a fejem. Csak nem értettem, hogy mi a baj velem - nyomtam én is egy kis tusfürdőt a kezembe, és viszonoztam a kényeztetést.

- Ne beszélj butaságokat, Johanna – csóválta meg a fejét Billy, majd csókot nyomott a számra. Sokáig simogattuk egymást a zuhany alatt, majd szerelmem a karjaiba vett, és becsomagolt egy puha, meleg fürdőlepedőbe. Majd ő is gyorsan megtörölközött, és az ölében vitt ki az ágyba, ahová gyengéden lefektetett, azután pedig ő is mellém feküdt, és ránk húzta a takarót.

- Fáradt vagy, igaz? – kérdeztem, amikor a hátamhoz simult, és a karjával szorosan magához húzott.

- Bocsáss meg, Johanna, de ma nem vagyok, hogy is mondjam, csúcsformában – mondta bűntudatosan.

- Nekem már az is nagyon jó érzés, ha így összebújunk – fészkeltem magam még közelebb hozzá.

- Szeretlek, kicsim – motyogta még félálomban, majd halk szuszogásba kezdett. Talán még soha nem aludt el ilyen gyorsan.

- Én is szeretlek – mosolyodtam el. Majd mélyet szippantottam a megnyugtató illatából, és engem is elnyomott az álom.

2011. március 21., hétfő

La Push vámpírja - 98. fejezet

98. fejezet

SZIASZTOK! A MÁSODIK RÉSZ CÍMÉHEZ JÖTT NÉHÁNY JAVASLAT, MÉG A HÉTEN KI FOGOM ÍRNI AZ EZZEL KAPCSOLATOS SZAVAZÁST, HOGY MI LEGYEN A MÁSODIK "ÉVAD" CÍME. KÖSZÖNÖM SZÉPEN MINDENKINEK AZ ÖTLETEKET. PUSZI, DRUSILLA
(Anthony szemszöge)

Reggel hangos kacagásra, és tapsikolásra ébredtem. Mosolyogva nyitottam ki a szemeimet, és azonnal megláttam Emilyt és Marie-t, amint nevetve játszanak egymással. Valami birkózásszerű játékban lehettek, mert Emily éppen Marie-n feküdt, és lelkesen tapsikolt a győzelme örömére.
-         Hát ti meg mit csináltok? – kérdeztem mosolyogva.
-         Lebijkóztam egy pejc alatt – gurult le Emily a húgáról.
-         Nagyon ügyes vagy – nevettem fel. Tényleg nem csodálom, hogy Emily Emmett kedvenc kis unokahúga, mert igazi kis örökmozgó. Mindig kitalál valami játékot, amiben alaposan elpáholhatja Marie-t. A kishúgának pedig tény, hogy nem erős oldala a birkózás. Ha vásárlásban versenyeznének, akkor azt minden bizonnyal a kisebbik lányom nyerné, de ha sportról, vagy bunyóról van szó, akkor Emily verhetetlen. – Mit szólnátok egy kis reggelihez? – kérdeztem aztán. – Maradjunk kicsit csöndesebben, mert úgy látom, hogy anya még alszik – tettem hozzá suttogva.
-         Jó – vigyorogtak rám mindketten. Nekem pedig elakadt a lélegzetem. Apró kis fogsorkezdemény volt látható mindkettőjüknél.
-         Nahát – nyögtem fel döbbenten. – Jól titkoltátok, hogy már nőnek a kis gyöngysorok – róttam meg őket finoman.
-         Májmint a fogaink? – kérdezték kíváncsian.
-         Igen, bizony ám – bólintottam rá. – Tudjátok, mit jelent ez? – villantak meg a szemeim.
-         Hogy nem leszünk többé fogatlanok? – húzta fel a szemöldökét Marie.
-         Ezt is, meg egy tartalmasabb reggelit – ajánlottam a lehetőséget.
-         Jántottát? – nyalta meg a száját Emily.
-         Igen, például – bólintottam rá.
-         Jemek, akkoj máj jöhet is – kordult meg Emily hasa.
-         Na és te mit szeretnél, Marie? – fordultam a másik kislányom felé.
-         Fogalmam sincs. Azt hiszem, hogy véjt – rántotta meg a vállát.
-         Nem ihatsz mindig vért, Marie. Van benned emberi rész is. Úgyhogy biztosan szükséged van olyan ételre is, ami nem vér. Végül is tejet is szoktál inni – mondtam határozottan.
-         Én nem vagyok oda a jántottáéjt. Jobban szejetem az édes ízeket – mondta komolyan.
-         Hm… édes ízek. Azt hiszem, hogy akkor neked a palacsinta lesz a tökéletes reggeli – gondolkodtam el. – Akkor készítek egy adag rántottát, és egy adag palacsintát is. Emily, te is szeretnéd megkóstolni a palacsintát is?
-         Igen, jöhet – bólogatott hevesen. – Mindegy csak sok legyen – fordult a hasára.
Majd kúszni kezdett felém, hogy a karjaimba másszon. Marie meg természetesen követte. Én pedig mindkettőjüket felkaptam, és kisurrantam velük a szobából, hogy ne ébresszük fel Nathalie-t. Szüksége van egy kiadós alvásra, mert nem sokat aludt az éjjel ő sem. Miután a kicsik elaludtak még sokáig beszélgettünk, és tanakodtunk, hogy vajon kinek lenne szüksége Marie képességére, vagy esetleg ki lehet az, aki ártani akar valamelyikünknek a családban, de nem jutottunk előrébb. Annyi viszont egészen biztos, hogy ki fogjuk deríteni a dolgot, mert a lányok nem élhetnek veszélyben.
Amint kiléptünk a szobából, azonnal megcsapott a szalonnás tojás, és a palacsinta csodás illatának egyvelege. Úgyhogy pontosan tudtam, hogy a nagyi már a konyhában tüsténkedik. Ahogy beértünk a konyhába leültettem a lányokat az etetőszékeikbe, és az asztal mellé húztam őket.
-         Jó reggelt – mosolygott ránk Esme. – Mindjárt kész a tojás, és a palacsinta is. A lányoknak viszont még nem készítettem elő a vért és a tejet, de mindjárt megoldom.
-         Nem kell nagyi, a lányok ma szilárd reggelit fognak kapni, mert kibújtak a fogaik – magyaráztam lelkesen.
-         Komolyan? – kerekedtek ki Esme szemei. – Na és megmutatjátok a dédnagyinak a hófehér kis fogacskákat? – guggolt le a lányok elé, akik mindketten azonnal elvigyorodtak. Ezzel megmutatva az összes kis fogukat.
-         Hűha, ez már valami – simogatta meg őket Esme. – Akkor a dédi ennek örömére készít nektek ma egy hatalmas almás pitét, amit elmajszolhattok – nyomott puszit a két kis arcocskára.
A lányok pedig azonnal viszonozták is a gesztust. Én pedig egy kistányérba szedtem Emilynek tojást, míg Marie-nak palacsintát juharsziruppal. Mikor Esme felkelt a lányoktól, azonnal eléjük tettem az ételt. Azután pedig visszafordultam a babavillákért, de mire megint a lányokra néztem ők már két kézzel tömték magukba a reggelit.
-         Hékás, és mi lesz az evőeszközökkel? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-         Így is finom – motyogta Emily, és Marie is.
-         Az biztos, hogy így is finom, de így csupa maszatok lesztek mindketten – mondtam komolyan.
-         Ugyan, hagyd csak őket, hiszen még kicsik – legyintett Esme. - Majd kimossuk a ruhákat, és letakarítjuk a két kisszéket. Hadd élvezzék, hogy még szabad nekik malackodni egy kicsit.
-         Légyszí – rebegtette meg a két kislányom is a szempilláját.
-         Na jól van, malackodjatok – csóváltam meg a fejem mosolyogva.
Majd szedtem magamnak is egy adag rántottát, és leültem reggelizni. A lányok egyfolytában csak nyammogtak, és minden ízt fel akartak fedezni, amit csak lehetett. Esme pedig boldogan tette eléjük a második adag reggelit. Marie maradt az édes palacsintánál. Míg Emily úgy döntött, hogy egy adag tojás után eszik ő is egy kis édességet is. Ellentétben azonban Marie-val, Emily gyümölcsöt kért a palacsintához szirup helyett.
-         Kipukkadok – dőlt hátra Marie a székben.
-         Én viszont még éhes vagyok – nézett rám Emily kérlelőn.
-         Na jó, még egy kicsit – egyeztem bele. – Tojást, vagy palacsintát?
-         Egy kicsi ilyet, egy kicsit olyat – pirult el kislányom.
-         Kis bélpoklos – kuncogtam fel, de azért szedtem neki még egy nagy adag reggelit, hogy biztosan ne maradjon éhen.
-         Marie, Emily? – hallottam meg szerelmem kétségbeesett hangját.
-         Oh, mindjárt visszajövök – pattantam fel a székről, és a lányokat otthagytam Esménél. Majd egy szempillantás alatt felrohantam szerelmemhez. Aki  azonnal felém fordította a tekintetét, amikor beléptem.
-         A lányok? – kérdezte idegesen.
-         Lent reggeliznek Esmével – válaszoltam azonnal. – Ne aggódj – léptem elé, és magamhoz húztam.
-         Már hogyne aggódnék – motyogta a mellkasomnak. – El akarták rabolni az egyik lányunkat, és az egyik támadó teljesen vámpír volt, mi lett volna, hogyha Emilyben pedig kárt tesznek miután megkapták, amit akartak?
-         Nem fog semmi ilyesmi történni, kérlek, nyugodj meg – cirógattam meg a hátát. – A lányok biztonságban vannak a házban, egy percre sem fogjuk szem elől téveszteni őket. Úgyhogy most szépen öltözz fel, és gyere le hozzánk reggelizni. A lányoknak nem tenne jót, hogyha látnák, hogy félünk. Attól csak nyugtalanok lennének. Márpedig ma reggel boldogan ébredtek és játszottak, most pedig tömik magukba a finomságokat odalent.
-         Szerinted a struccpolitika célravezető? – kérdezte idegesen.
-         Ez nem struccpolitika – csattantam fel egy kicsit. – Emmett, Jasper, Rose és Alice mióta lefeküdtünk kint vannak a ház egy mérföldes körzetében és őrködnek. Délután a farkasok váltják le őket. Eközben pedig Carlisle szabadságot vett ki, hogy felkeressen néhány tehetséges nyomkövetőt, hogy rátaláljunk azokra, akik el akarták vinni Marie-t. Szerinted mindenki ül a babérjain, mintha mi sem történt volna, miközben csak te aggódsz a lányokért? Ennél már jobban ismerhetnéd a családunkat - mondtam határozottan.
-         Sajnálom, azt hiszem, hogy igazad van. Csak még olyan kicsik, nekik nem lenne szabad veszélyben élniük – gördült le egy könnycsepp az arcán.
-         Nem is lesznek veszélyben. Elkapjuk a tetteseket, addig pedig állandó felügyeletben lesz részük – töröltem le a könnyeit.
-         Gondolkoztam – sóhajtott fel.
-         Igen? – néztem rá kíváncsian.
-         Esme szigete egy kicsi hely, távol a külvilágtól, ahová senki nem tud bejutni észrevétlenül – kezdett bele.
-         Szerintem, nem lenne jó a lányoknak, ha elszigetelnénk őket a civilizációtól – vetettem ellent. – Normális életet kell biztosítanunk nekik, amennyire ez csak lehetséges lehet. Meg tudjuk őket védeni, és ezt te is tudod. Ráadásul, ha négyen odautazunk, és valahogy utánunk jönnek, ott kisebb az esélye, hogy meg tudlak védeni titeket.
-         Esetleg csak egy pár hétre, hogy együtt legyünk valahol, ahol biztonságos – ajánlotta kérlelőn.
-         Rendben – sóhajtottam fel. – Ha anyáék hazaértek, akkor elfoglalhatjuk egy kis időre a szigetet. Esetleg magunkkal vihetnénk a fivéreimet is a családjával. Hárman könnyedén megvédünk titeket. Rendben lesz így?
-         Részemről igen – bólintott rá halkan.
-         Akkor most vedd fel a köntösödet, és már mehetünk is le a lányokhoz – nyújtottam felé a ruhadarabot.
-         Rendben van – mosolyodott el végre. Azután pedig belebújt a köntösbe, és már mentünk is lefelé. Szerelmem feszült arckifejezését széles mosoly váltotta fel, amikor beléptünk a konyhába, a lányok pedig azonnal felénk fordultak. – Sziasztok, édeseim – lépett a lányok elé Nath, majd két nagy, cuppanós puszit a lányok arcocskájára. Amin az egész reggeli étlap szerepelt. – Hűha, úgy ragadtok, mint egy mézes-csupor – kuncogott fel kedvesem. – Mennyi juharszirupot öntött apa ezekre a palacsintákra? – nézett rám rosszallóan.
-         Pont eleget – dugta a fejét a tányérba Marie. Majd lelkesen nyalakodni kezdett. Emily pedig az ujjacskáról nyalogatta le a reggeli maradványait.
-         Azt hiszem, hogy itt az ideje egy nagy pancsolásnak, lányok – törölgette meg őket kedvesem. Majd mindkettőjüket felvette és a fürdő felé kezdett sétálni velük. – Hékás – állt meg Nathalie, amikor a ragacsos kis kezek a hajába fúródtak. – Mit csináltok? – kérdezte tettetett szigorral.
-         Most máj neked is velünk kell füjdeni – sikongattak boldogan.
-         Azt szeretnék, ha velük fürdenél te is – adtam át a lányok üzenetét.
-         Hm… ezt elég lett volna csak kérni is – csóválta meg a fejét kedvesem. – Legközelebb ne csináljatok egy nagy csomót a hajamból – dorgálta meg őket finoman.
-         Jól van – egyeztek bele azonnal.
-         Várj, majd segítek nektek – léptem be utánuk a fürdőbe. Én megnyitottam a csapot, míg Nathalie letette a lányokat egymás mellé a pelenkázóra, és vetkőztetni kezdte őket. Semmi pillanat alatt lekerült a lányokról a ruha, akik lelkesen fickándoztak alig várva, hogy vízbe mehessenek. – Öhm… azt hiszem, hogy én magatokra hagylak titeket – nyeltem egy nagyot, amikor Nath kibújt a köntöse után a pizsama-felsőből is.
Még néhány pillanat, és egészen biztos, hogy nem bírtam volna tovább. Így inkább kimenekültem a fürdőből. Annyira gyönyörű, és kívánatos a feleségem, és tegnap is meghiúsultak a romantikáról szövődött terveink, úgyhogy jobb, ha nem látom őt meztelenül, főleg nem a lányok előtt. Néhány pillanattal később az ajtó túloldaláról hangos kacagás, és fröcskölés hangja hallatszott. A lányaink sikongatva játszottak az édesanyjukkal, én pedig némi gondolkodás után az ajtóhoz húztam egy széket, és figyelni kezdtem a gondolatokra, hogy én is átérezhessem a játékot. Lányaim az anyukájukkal szemben ültek a kádban, és nevetve csapkodták a vizet, vagy fröcskölték hol egymást, hol pedig Nathalie-t. Öröm voltak őket már csak nézni is. Tökéletesen felszabadultak, és boldogok voltak mind a hárman. Mintha misem történt volna tegnap. Szerettem őket ilyennek látni. Mindig is ilyen családra vágytam. Boldog és elégedett feleségre és gyerekekre.
-         Hát te? – kérdezte Esme kíváncsian, amikor meglátott a fürdő előtt ücsörögni.
-         Nem akartam zavarni a nagy, lányos pancsolást, úgyhogy inkább kiültem ide, és csak figyelem őket – mosolyodtam el. – Jól érzik magukat – fűztem még hozzá.
-         Az jó – villantotta ki Esme a mosolyát. – Van kedved segíteni nekem egy kicsit a főzésben, vagy inkább szeretnél itt maradni?
-         Ha szükséged van segítségre, akkor örömmel segítek neked – mosolyodtam el.
-         Hogy állsz a krumpli pucolással? – kérdezte mosolyogva.
-         Azt hiszem, hogy meg tudom oldani a dolgot – bólintottam rá.
-         Megígértem a srácoknak, hogy ma nálunk lesz a vacsora, mivel mindenki a lányok miatt járőrözik most is. Ezért arra gondoltam, hogy készítek krumplipürét, rántott húst, és almás, meg túrós pitét. Amennyire ismerem a farkasok ízlését, ezek a kedvenc ételeik közé tartoznak – nézett rám kissé bizonytalanul.
-         Örülnének neki – bólintottam rá. – Főleg, ha az egészet még megkoronázod némi paradicsomsalátával, a pitét pedig vanília fagylalttal.
-         Oké, ezeket akkor még be kell szereznem – bólintott rá Esme. – Majd megkérem Gabyt, miután megette a reggelit, hogy menjen el és hozzon még paradicsomot, és vanília fagylaltot.
-         Rendben – biccentettem. – Szóval krumpli?
-         Igen, hálás lennék érte – bólintott rá Esme.
-         Jól van, már mehetünk is – keltem fel a székből, majd még egy boldog pillantást vetettem szerelmem önfeledt gondolataira, amiben megláttam kislányaink felszabadult arcát, majd a konyhába siettem, és nekiláttam a krumplinak…

(Bella szemszöge)

Esme szigete egyszerűen varázslatos volt. El sem tudtam volna képzelni, hogy ennyire zöld, buja, és hatalmas. Egyszerűen tökéletes és gyönyörű. A legjobb helyszín egy igazán meghitt, bűnökkel teli nászúthoz, de közben még látnivalók is vannak a környéken. Víz alatti barlangok, hatalmas erdő, ami tele van színes madarakkal, homokos, hófehér tengerparttal, és egy csodálatos házikóval.
-         Hé, nem mész sehová – kapott el szerelmem. – Előbb még át kell vinnem az asszonykámat a küszöbön.
-         Ez esetben ne habozz, hanem tedd meg – csimpaszkodtam a nyakába. Ő pedig azonnal az ölébe vett, és a ház felé kezdett sétálni velem.
-         Üdvözlöm a nászútja helyszínén, Mrs. Cullen – lépett át velem a küszöbön.
-         Köszönöm, Mr. Cullen – mosolyodtam el. Majd azonnal körbepillantottam a helyiségen, amibe belépett velem szerelmem.
-         Ez itt a nappali – mondta Edward elégedetten.
-         Na, és hol vannak a hálók? – kérdeztem pajkosan.
-         Tudod, én azt hallottam, hogy az ifjú párnak szerencsét hoz, hogyha minden helyiséget végigszentel, úgymond. Akár kezdhetjük a nappalival is – ajánlotta a lehetőséget.
-         Nos, nekem sincs kifogásom a gondolat ellen – pillantottam körbe a szobában. – Például az a kanapé nagyon is hívogató bútordarab – haraptam az ajkamba.
-         Én egy kicsit másra gondoltam – vigyorodott el szerelmem. Majd óvatosan lefektetett a vastag, puha szőnyegre a nappali kellős közepén.
-         Hm… ez sem rossz – nyújtózkodtam egy kicsit.
-         Szóval, te is azt mondod, hogy minden helyiséget illene végigszeretkeznünk? – kérdezte Edward felhúzott szemöldökkel.
-         Úgy bizony – válaszoltam komolyan. – Ugye te sem szeretnéd, hogy rossz legyen a házasságunk, mert esetlegesen balszerencsét hoz ránk, hogy nem szenteltük fel az összes helyiséget a nászutunkon?
-         Még a gondolatától is irtózom – borzongott meg játékosan.
-         Helyes, akkor, amíg behozod a bőröndöket, én itt várok – fordultam a hasamra és kényelmesen elhelyezkedtem a szőnyeget.
Mire hallottam, hogy szerelmem nagyot nyel. Hát nem is volt véletlen a mozdulat, amivel megfordultam. Így kétséget sem hagytam afelől, hogy mik a terveim. Hát még, ha meglátja az Emmettől kapott pici kis nászajándékunkat. Én percekig kuncogtam rajta, de egyébként nagyon is mókás kis ajándék. Na meg persze hasznos is, főleg a nászúton. Miután Edward távozott a házból, gyorsan felkaptam a táskámat, és megkerestem benne az két apró vörös kockát, és a kezeimbe fogtam, hogy majd együtt dobhassak szerelmemmel. 
-         Már itt is vagyok – simult a hátamhoz. Majd a nyakamat kezdte csókolgatni.
-         Van egy nászajándékunk, amit még nem láttál – sóhajtottam elégedetten.
-         Igazán, és mi volna az? – lepődött meg.
-         Fogd meg a kezem, és dobjunk vele együtt – kuncogtam fel.
-         Két dobókocka? Hát ez meg mit jelképez? – kérdezte döbbenten.
-         Csak segíts dobni, és meglátod – nevettem fel.
-         Jól van, legyen, ahogy szeretnéd – bólintott rá. Majd megfogta a kezemet, együtt kicsit összeráztuk a kockákat, és utána elengedtem őket.
-         Sikerült, ügyesek vagyunk – lelkesedtem, amikor megálltak a kockák. – Tehát a nappaliban kell szeretkeznünk most, méghozzá misszionárius pózban – feküdtem a hátamra. Majd Edwardot is magamra húztam.
-         Ejha, ez nem sima dobókocka – nyelt egyet szerelmem.
-         Nem bizony. Az egyik kocka megmutatja, hogy melyik helyiségbe legyünk egymáséi, míg a másik azt, hogy milyen pózban. Szerintem mókás kis kockák – mosolyogtam szerelmemre.
-         Találgathatok egyet, hogy vajon ki volt az, aki ezt szánta nekünk nászajándékba?
-         Szerintem az is elég lesz, ha csak rákérdezel – mondtam komolyan.
-         Azt hiszem, hogy egy ilyen ajándéknál csakis Emmettre gondolhatok – mondta határozottan.
-         Eltaláltad – bólintottam rá. – Szerintem vicces kis játék – fűztem még hozzá.
-         Igen, valóban jópofa ajándék – csóválta meg a fejét Edward is. – Na és mi van, hogyha megint kiforgatjuk a nappalit? – simított végig a combomon.
-         Hát akkor kénytelenek leszünk addig dobálni a kockával, amíg nem sikerül mindenhol elhálnunk a nászt – sóhajtottam fel bosszankodva.
-         Micsoda kín – kalandozott a keze a belső combomra is. - Szörnyű gyötrelem – simított végig a legérzékenyebb pontomon.
-         Igen, valóban – nyögtem elhalóan. Majd egy szempillantás alatt megszabadítottam szerelmemet is a felesleges ruhadaraboktól, és csak az alsónadrágját hagytam rajta.
-         Kis türelmetlen – nézett magán végig Edward. – Legalább a kedvenc ingemet épségben hagyhattad volna – intett játékosan.
-         Kapsz tőlem másikat – hoztam fel a mentségemre.
-         Nos, akkor remélem, hogy te is elfogadod a lehetőséget, hogy kapsz majd tőlem másikat – csippentette el a felsőm pántját.
-         Na jó, elfogadom az ajánlatot – emeltem meg egy kicsit a felsőtestemet, hogy megszabadíthasson a feleslegessé vált melltartómtól is.
-         Reménykedtem benne, hogy így lesz – suttogta a mellemnek. Majd egy hangos reccsenés kíséretében a bugyim is megadta magát kedvesem kezének. Ezért én sem kíméltem az alsóját.
-         Nos, a minimum, hogy így kívánj, ha már a nászutunkon vagyunk – tepertem le kedvesemet.
-         Hé – gördített vissza a hátamra azonnal. – A kocka most nekem kedvezett, úgyhogy tessék szépen nyugton viselni, hogy most én vagyok előnyben.
-         Jól van, jó leszek – terültem szét a szőnyegen ernyedten. – Tégy velem, amit akarsz – villantottam rá a szemeimet.
-         Hm… ezt már szeretem – hajolt le az ajkaimhoz, hogy szenvedélyesen megcsókolhasson.
Én pedig boldogan engedtem neki. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, és hagytam, hogy ő irányítson. Néhány percnyi gyengéd cirógatás, és szenvedélyes csók után pedig végre magáévá tett, amit elégedett sóhajjal háláltam meg. Annyira csodálatos érzés volt, hogy annyi idő után, amit várnom kellett rá, hogy újra egymáséi legyünk, most már biztos lehettem benne, hogy örökké csak az enyém lesz az az egyetlen férfi, akit mindig is szerettem. Őrjítően lassan, és finoman mozgott, amit egyáltalán nem bántam. A repülőn már kiéltem a vad és szenvedélyes vágyaimat, most pedig nagyon is jól esett a gyengédség.
-         Szeretlek – suttogtam a fülébe.
-         Én is szeretlek – lehelte a számra. Majd újra birtokba vette az ajkaimat. A mozgás egyre jobban feltüzelte minden porcikámat, míg az egész testem lángolni nem kezdett, és a bizsergés már a kislábujjamra is átterjedt. Majd egy hangos sikoly kíséretében adtam át magam a már jól ismert gyönyörnek. Nem sokkal később pedig szerelmem is követett engem. Halkan pihegtem Edwardot ölelve, mikor hirtelen felemelte a fejét, és rám mosolygott. – Most én dobok – húzódott kaján mosolyra az arca.
-         Rendben – kuncogtam fel. Majd kíváncsian figyeltem, hogy melyik helyiség a következő, amit meglátogatunk…     

2011. március 17., csütörtök

SZIASZTOK!

SZIASZTOK!

KÉT DOLOG MIATT ZARGATLAK TITEKET. AZ EGYIK, HOGY TÖBBEKBEN FELMERÜLT A KÉRDÉS, HOGY MI LESZ A FOLYTATÁS CÍME. HOGY EGYSZERŰEN CSAK LA PUSH VÁMPÍRJA 2-NEK FOGOM NEVEZNI A FOLYTATÁST, VAGY VALAHOGY MÁSHOGY. NOS, HA VALAKINEK VAN VALAMI REMEK ÖTLETE AZ NYUGODTAN OSSZA MEG VELEM AKÁR MEGJEGYZÉSBEN ITT A BEJEGYZÉS VÉGÉN, AKÁR A MAILOMON mailto:drusilla1985@citromail.hu). ÖRÜLNI FOGOK MINDEN ÖTLETNEK. :D

A MÁSODIK PEDIG, HOGY LEGNAGYOBB ÖRÖMÖMRE TÖBBEN IS ÉRDEKLŐDTETEK EMILY FELŐL. NOS, IGEN, TUDOM, HOGY MOSTANÁBAN ELHANYAGOLTAM A MÁSIK TÜNDÉRKÉT, DE EZ ANNAK TUDHATÓ BE, HOGY MARIE-VAL AKARTAM INDÍTANI A MÁSODIK KÖNYV ALAPJÁT. NA ÉS ANNAK, HOGY EMILY MÁSHOGY IS FEJLŐDIK BIZONYOS MÉRTÉKBEN, VISZONT HAMAROSAN EMILY LESZ PORONDON, NEM KIS MEGLEPETÉSEKKEL BEBIZONYÍTVA, HOGY EGÉSZEN MÁS, MÉGIS HASONLÓ, MINT A TESTVÉRE. IZGALMAS PERCEKET FOG OKOZNI NEKTEK :D  ÚGYHOGY EMILY RAJONGÓK KITARTÁS! NAGYON ÖRÜLÖK, HOGY EMILYNEK IS VAN EGY KIS RAJONGÓTÁBORA, MERT RÁ FOG SZOLGÁLNI A SZIMPÁTIÁRA, EZ EGÉSZEN BIZTOS. A TÖRTÉNET KÖZBEN PEDIG NAGYON REMÉLEM, HOGY MARIE-T IS SIKERÜL MEGSZERETTETNEM VELETEK :D 

PUSZI, DRUSILLA

2011. március 14., hétfő

La Push vámpírja - 97. fejezet

SZIASZTOK!
ELŐSZÖR IS: BEJELENTENÉM, HOGY A SZAVAZATOK ALAPJÁN A TÖRTÉNET FOLYTATÓDNI FOG.

MÁSODSZOR:  AZ EGYIK KOMMENTRE ITT VÁLASZOLNÉK, MERT NEM TUDOM, HOGY AZ ELŐZŐ BEJEGYZÉSNÉL ELOLVASNÁ-E AZ ÍRÓJA. ELŐRE LESZÖGEZEM, HOGY A TÖBBIEKNEK NEM KELL REAGÁLNI A BEJEGYZÉSEM EZEN SZAKASZÁRA, HA MEGKÉRHETLEK TITEKET. CSAK ÉN SZERETNÉM KIFEJTENI A VÉLEMÉNYEM A DOLOGGAL KAPCSOLATBAN. ÉN EGYÁLTALÁN NEM HARAGSZOM AZ ÉPÍTŐ JELLEGŰ KRITIKÁÉRT, HA MEGÍRJÁK NEKEM. A HA MEGÍRJÁTOK RÉSZT ITT ÚGY ÉRTENÉM, HOGY "NÉMA GYEREKNEK ANYJA SEM ÉRTI A SZAVÁT". KAPTAM TŐLED EGY KOMMENTET MÉG A 78. FEJEZETNÉL, AHOL MÉG TETSZETT A TÖRTÉNET, ÚGY AHOGY VOLT. HONNAN KELLENE NEKEM TUDNOM, HOGY MOST MEG MÁR NEM ANNYIRA TETSZETT NEKED, MERT TÚL TÖKÉLETES, AMIKOR AZÓTA SE KÉP, SE HANG FELŐLED? MÁR PEDIG NEM ÍRTAD EDDIG NEKEM, HOGY MÁR TÚLSÁGOSAN IS BOLDOG A VÉGKIFEJLET. TERMÉSZETESEN A FOLYTATÁS EGYÁLTALÁN NEM CSAK A LÁNYOKRÓL FOG SZÓLNI, HANEM MINDENKINÉL LESZNEK MÉG ESEMÉNYEK, AMIK FOLYAMATOSAN FOGNAK ALAKULNI. SZÓVAL A LÉNYEG A KRITIKÁVAL KAPCSOLATBAN, HOGY AZ A TÍZENNÉHÁGY EMBERKE, AKI ÍR NEKEM KOMMENTET (AMIT EZÚTON IS HÁLÁSAN KÖSZÖNÖK NEKIK), NEM TALÁLT KIVETNIVALÓT A HELYZET ALAKULÁSÁBAN, VAGY LEGALÁBBIS NEM ÍRT SEMMI ILYESMIT. HOGYHA PROBLÉMA VAN A TÖRTÉNETTEL, AKKOR ÍRJATOK ÉPÍTŐ KRITIKÁT, AMIT ÉN ELOLVASOK, MÉRLEGELEK, ÉS NYILVÁNVALÓAN ALAKÍTOK A TÖRTÉNETEN. AHOGY MÁR A MOSTANI FEJEZET IS ELŐKÉSZÍTI A LA PUSH VÁMPÍRJA MÁSODIK KÖTETÉNEK EGYIK IZGALMAS RÉSZÉT. A LÉNYEG, HOGY NORMÁLIS HANGVÉTELBEN ÍRVA, AHOGY TE IS TETTED AZ ELŐZŐ BEJEGYZÉSNÉL, NYUGODTAN LEHET HOZZÁM FORDULNI, DE HA NEM VESZITEK A FÁRADSÁGOT EGY KOMMENTRE, AKKOR SAJNÁLOM, HOGY GOND VAN A SZTORIVAL, DE HONNAN TUDNÁM, HOGY MI NEM TETSZIK NEKTEK? EZT UGYAN MÁR NEM ELŐSZÖR ÍROM LE. ÉN CSAK A KRITIKÁITOK ALAPJÁN TUDOK JOBBÁ VÁLNI, TEHÁT SAJNÁLOM, DE HA NEM REAGÁLTOK, AKKOR NEHÉZ VÁLTOZTATNI. A TERMÉSZETEM PEDIG OLYAN, AMILYEN, DE AZÉRT AZT NEM ÁLLÍTANÁM, HOGY MINDEN TÖRTÉNETEM VÉGE TÚL TÖKÉLETES LENNE, CSAK EGYSZERŰEN AZ A VÉLEMÉNYEM, HOGY MÁR ÍGY IS ELÉG DEPRESSZÍV TÖRTÉNET FUT A NETEN, ÉN PEDIG SOKKAL INKÁBB SZÓRAKOZTATNI, ÉS VIDÁMSÁGOT CSALNI SZERETNÉK AZ EMBEREK SZÍVÉBE, MINT DEPRESSZÍÓT, ÉS FÁJDALMAT. ÉRI AZ EMBEREKET ELÉG FÁJDALOM AZ ÉLETBEN, VALAHOL HADD LEGYENEK BOLDOGOK, ÉS FELHŐTLENEK, MÉG AKKOR IS, HOGYHA CSAK RÖVID IDŐRE. KÖSZÖNÖM, HA VÉGIGOLVASTAD AZ ÉN VÉLEMÉNYEMET IS.

HARMADSZOR PEDIG TEHÁT ITT A KÖVETKEZŐ FEJEZET. JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNOK HOZZÁ. PUSZI, DRUSILLA

 97. fejezet




(Edward szemszöge)



Végre eltelt az egy hét, és mi már a csomagokkal együtt álltunk a reptéren. Olyan izgatott voltam már, hogy végre csak az enyém lesz a szerelmem egy teljes hétig. Nincsenek gondok, nem fenyeget minket senki, és csak a miénk lesz Esme szigete egy egész héten át. Rengeteg mindent meg kell mutatnom Bellának, és még több helyre kell majd elvinnem az elkövetkezendő évek során. Mindig is arra vágyott, hogy világot lásson, de még nem jutott el túl messzire. Sőt, szinte sehová, ahová vágyakozott eredetileg.

- Mennyi idő, amíg odaérünk? – kérdezte szerelmem izgatottan.

- Csak néhány óra, mert rendeltem nekünk magángépet, így azonnal a part közelében fog letenni, ahonnan már a saját hajónkon mehetünk át a szigetre – magyaráztam lelkesen. – Imádni fogod a szigetet. Mindig süt a nap, és egyszerűen gyönyörű az élővilága, ráadásul a ház, ami rajta van, nagyon is otthonos lesz, mivel szintén Esme keze munkáját dicséri. Csodálatos hetünk lesz.

- Efelől semmi kétségem – nyomott csókot a számra szerelmem, a csípőjét pedig kihívóan az enyémhez dörgölte.

- Bella? – néztem rá döbbenten. – Nem azt beszéltük meg, hogy majd a nászúton leszünk határtalanok és türelmetlenek? – kérdeztem mosolyogva.

- Ha szigorúan veszed, akkor ez már a nászutunk – állapította meg.

- Igen, tudom, de nyilvános helyen vagyunk, kicsim. Mindenki minket bámul – pislantottam körbe.

- Ugyan, csak irigykednek – harapott az ajkába. – Sajnálják, hogy nekem jutott ilyen dögös férj, és azon gondolkoznak, hogy hogyan csapjanak le a kezemről – kacsintott rám Bella.

- Drágám, jól vagy? – húztam fel a szemöldököm.

- Miért ne lennék jól? – kérdezte meglepetten. – Soha nem voltam még ilyen jól.

- Nagyon kis pajzán lettél mostanában – kuncogtam fel. – Na nem, mintha nem élvezném a helyzetet, csak ez annyira különös. Még mindig szoknom kell az én kis felvágott nyelvű, és szexuálisan nagyon is túlfűtött szerelmemet.

- Rosszul viseltem ezt az ötven év kihagyást. Tudod te, hogy a terhességi hormonjaim mennyi szerelmet követeltek volna? Kis híján meggyulladt alattam az ágy, amikor Anthonyt vártam a szívem alatt. Szegény Jacob nem tudott néha megmaradni mellettem, mert szó szerint tüzeltem, ahogy ő fogalmazott. Úgyhogy most van miért kárpótolnod, ráadásul a nászutamat mindig is végigszeretkezve képzeltem el – simult hozzám ismét. – Mintha azt mondtad volna, hogy magángéppel repülünk. Személyzet is lesz rajta? – kérdezte pajkosan.

- Csak egy pilóta, mivel gondoltam, hogy stewardessre úgysem lesz szükségünk – válaszoltam nagyot nyelve. Sejtettem, hogy mit tervez az én gyönyörű feleségem.

- Nagyszerű, a pilóta úgysem hagyhatja el a saját kis területét – villantak meg Bella szemei.

- Hm… nem is rossz ötlet – vigyorodtam el. Tüzes kis feleséget szereztem magamnak, az már biztos. Lassan rosszabbak leszünk, mint Emmett és Rosalie, pedig az már nem semmi.

- Nekem csak jó ötleteim vannak – kacsintott rám boldogan. Imádtam ezt a lendületet, ami lakozott benne. Határozott, erős, és hihetetlenül szexis nő, aki csakis az enyém.

- Khm… - hallottam meg a pilótánk hangját. Mire szerelmem elszakadt tőlem egy kissé, és a hang irányába fordította a fejét. – Elnézést kérek, de a gépük felszállásra kész. Hogyha gondolják, akkor most azonnal indulhatunk – mondta a pilóta tiszteletteljesen.

- Ez remek, akkor megyünk is – emeltem fel a két bőröndünket, majd azonnal követni kezdtük kedvesemmel a pilótát.

Miután felszálltunk a gépre, a csomagokat elhelyeztem a kialakított raktárhelyre, majd leültem szerelmemmel szemben, és becsatoltam magam a pilótánk utasítására. Bella kibújtatta a lábát a cipőjéből, majd apró, kis lábfejét a combomra helyezte, miközben a szemei rabul ejtették az enyémeket. Egy ideig nyugodtan ücsörgött, majd lassan mozgatni kezdte a lábát a combomon, egyre közelebb a legérzékenyebb testtájam felé.

- Drágám, elárulnád, hogy mit művelsz? – kérdeztem nagyot nyelve.

- Ami azt illeti, ezt még egy filmben láttam, és mindig is kíváncsi voltam rá, hogy tényleg annyira izgalmas érzés-e, mint, amilyennek látszott – sütötte le a szemeit. – Viszont, ha nincs kedved hozzá, akkor természetesen leállítom magam, csak gondoltam, hogy kipróbálhatnánk ezt is.

- Én nem mondtam, hogy kifogásom van ellene – kaptam el a lábát, majd kicsatoltam magam, és szerelmem elé térdeltem.

- Hé, még nem ért véget a felszállás, tudja ez veszélyes, uram – csatolta ki magát szerelmem is. Majd visszanyomott engem a székbe, és bekapcsolta az övemet. – Ilyenkor csak a tapasztalt stewardessek állhatnak fel a székből – nyomott gyors csókot a számra. Majd egy szempillantás alatt eltűnt előlem, visszafelé pedig már egy aprócska ruhában jött, amire az volt ráírva, hogy „Mr. Cullen személyi stewardesse”. Ezen muszáj volt felnevetnem. Elképesztően szexi volt a kis bordó ruhácskában, amihez fehér kalapot, és harisnyát vett fel, a szerelést pedig egy tűzvörös tűsarkú koronázta meg. – Szüksége van valamire, uram? – hajolt le hozzám, így alapos belátást engedve gyönyörű dekoltázsába.

- Ami azt illeti, szórakoztathatna egy kicsit, kisasszony – markoltam a fenekébe. Majd egy szempillantás alatt magamra rántottam, és két selymes combját a csípőm két oldalára csúsztattam.

- Hm… mit képzel, uram? Én nem vagyok olyan lány – kuncogott fel szerelmem.

- Oh, bocsánat, akkor nyilván félreértettem – simítottam feljebb a szoknyáját.

- Nyilván – bólogatott Bella is.

- Ez esetben, kénytelen leszek valami más elfoglaltságot találni az út hátralévő részére, vagy esetleg egy másik stewardesst keresni, aki elszórakoztat – sóhajtottam fel bosszúsan.

- Szép mondhatom, még alig házasodtunk össze, és te már zöldebb mezőkre eveznél? – mondta szerelmem tetetett felháborodással. – Igazán szégyellheted magad – húzta fel a kis pisze orrát. Imádtam egy kicsit felbosszantani, mert attól mindig a kicsit vadabb oldala jött elő, amit imádtam.

- Nos, ha megkapom az én kis stewardessemtől azt, amire szükségem van, akkor soha, de soha nem fog eszembe jutni egy pillanatra sem, hogy bárki másra nézzek – ajánlottam vigyorogva.

- Na persze, tudtam én, hogy csak a szex miatt kellek – nézett rám morcosan.

- Uh… van férfi, aki ebből az egész beszélgetésből jól jöhet ki? – nyögtem fel.

- Attól tartok, hogy nincs – nevetett fel Bella. – Na de térjünk vissza a kis játékunkhoz. Az előbb csak vicceltem, uram. Határozottan olyan lány vagyok, hogyha megfelelő a partner, aki el akar csábítani.

- Na és milyen legyen az a partner? – kérdeztem kíváncsian.

- Hm… magas, bronzvörös hajú, jóképű, szikár, hófehér bőrű, legyen egy ezüst volvo a birtokában, és vegyen el feleségül. Szeressen szenvedélyesen, mégis gyengéden, és vigyen el egy mindent felülmúló nászútra – sorolta szerelmem az igényeit, amik tökéletesen beleillettek az én személyiségembe.

- Nos, akkor azt hiszem, hogy labdába rúghatok – mondtam mosolyogva. Majd újra magamra húztam a kedvesemet.

- Ismersz még valakit, aki labdába rúghat rajtad kívül? – kezdte el kigombolni az ingemet.

- Reményeim szerint nincs olyan – húztam le a cipzárt a ruhája hátoldalán, majd lecsúsztattam a válláról a pántokat, és feltárult előttem a vadító, vérvörös csipkemelltartó. Mire halk morgás tört fel a mellkasomból.

- Ejnye, viselkedjen, uram – kuncogott fel, amikor a morgásom állandóvá vált.

- Csakis a kisasszony hibája, hogy lehet valaki ennyire tökéletes? – húztam magamhoz közelebb, hogy kényelmesen elérjem a melltartó által nem takart részeket a mellkasán. – Mit szólnál, hogyha ezt egy kényelmesebb helyen folytatnánk? – ajánlottam a lehetőséget.

- Még nem kelhet fel a helyéről, uram – kuncogott fel.

- Akkor kénytelen leszek azzal beérni, ami van – sóhajtottam fel. – Habár, ebben a pózban is van fantázia.

- Ami azt illeti több is, mint hinnéd – nevetett fel szerelmem. Majd karjaimat a dereka köré tekerve hátradőlt, és így még jobban hozzám préselődött a csípője.

- Egyre tetszetősebb ez a pozíció – nyögtem fel. Egy pillanattal később pedig megszabadítottam szerelmemet a felesleges ruhadaraboktól, és azonnal a magamévá is tettem, ami ellen egyáltalán nem tiltakozott. Gyorsan, és hevesen szeretkeztünk, bár ettől függetlenül nagyszerű, és izgalmas élmény volt. Éppen, hogy megálltunk, és egymást szorítva ziháltunk kialudt a lámpa, ami eddig azt jelezte, hogy bekapcsolva kell lennie a biztonsági öveknek.

- Elértük az utazómagasságot – hallottuk meg a pilóta hangját a hangosbemondóban.

- Hm… most már kicsatolhatom az övemet – pattintottam ki az apró csatot, majd felkaptam kedvesemet, és a kényelmes kanapéra feküdtem vele. Azután pedig egy pokróccal betakartam magunkat. – Nagyon rossz kislány vagy – kaptam el a kezét, amikor megint érzékeny tájak felé kalandozott.

- Elvileg erről szól a nászút. Vagy talán tévedek? – nézett rám kérdőn.

- Nos, ez az első nászutam, de eddig kifejezetten tetszik – nyomtam csókot a szájára.

- Akkor azt hiszem, hogy valóban erről kéne szólnia a nászútnak – nevetett fel csilingelően. - Mennyi idő még, ameddig odaérünk? – kérdezte izgatottan.

- Már csak egy-két óra, és ott is leszünk – simítottam végig a hátán.

Már én is alig vártam, hogy elérjük Esme szigetét. Annyi mindent szerettem volna megmutatni kedvesemnek. A csodálatosan kék tengert, a mélyvízi barlangokat, a csodálatos élővilágot, amit a szigeten van. Azt a rengeteg papagájt, és színes kis madarat. Mindent látnia kell a világból, amit csak lehetséges. Még nem is tudja, hogy mennyi helyre szeretném elvinni. Anglia, Olaszország, Franciaország, mindent látnia kell, amire emberként vágyakozott. Minden évben el fogunk menni valahová, és szép lassan együtt fel fogjuk fedezni a világ minden csodáját. Így feküdtünk csendesen, hol egymást simogatva, hol beszélgetve, hol szeretkezve, ki tudja meddig, amikor megint megszólalt a pilóta.

- Megkezdjük a leszállást Rióban, kérem, foglalják el helyeiket, és csatolják be az öveket – adta ki az utasítást.

Mire Bellával gyorsan felöltöztünk, valamilyen szinten rendbe szedtük a kanapét, majd leültünk a helyünkre, ahogy a pilóta kérte. Húsz perccel később már a hajón voltunk, és azonnal indítottam is a sziget felé. Szerelmem kényelmesen elhelyezkedett a hajó orrában, és élvezte a szelet, és a meleg levegőt. Míg én kormányoztam a hajót. Ahogy a sziget feltűnt a horizonton Bella felsikkantott, és kikerekedett szemekkel nézte az elé táruló csodálatos látványt…



(Marie szemszöge)



Amikor felébjedtem, akkoj anya és apa máj nem voltak ott velünk, és a nagymama, meg a nagypapa is aludt. Ahogy a többiek is. Emily jengeteget aludt, ahogy Tim és Sam is, legalábbis hozzám képest. Én sokkal másabb vagyok, mint amilyenek ők. Nem kell annyit aludnom, szükségem van véjje, és gyojsabban is növekszem, mint ők. Azt hiszem, hogy tényleg igaza van a többségnek, akik szejint fujcsa kislány vagyok. Egyik fajhoz sem hasonlítok, és nem is vagyok olyan teljesen, mint egy félvéj. Vajon vannak még olyan gyejekek, mint én? Akik tényleg pont olyanok, amilyen én is vagyok? Biztosan jól kijönnék velük, és megtudnám, hogy hogyan kezeljem a helyzetet a többiekkel. Nem szejettem, amikoj fujcsán néztek jám, mejt én ki tudtam mászni a kiságyból, vagy amikoj páj naposan fel tudtam állni. Mindig azt mondják, hogy különleges vagyok, és nem fujcsa, de látom néhány fajkas tekintetét, ahogy méjegetnek, hogy éppen mi is lesz a következő lépésem. Nem bízna bennem, éjzem. Pedig én nagyon is szejetnék átlagos lenni, olyan, mint amilyenek a többiek. Habáj, ha jobban belegondolok, akkoj szejetem azt, ami vagyok. Gyojs, ejős, kjeatív, és még sok minden, amije mások csak vágynak. Állítólag még szép is vagyok. Bár szejintem pont úgy nézek ki, mint egy baba. Emily pedig teljesen olyan, mint én, úgyhogy tulajdonképpen nem látok semmi különöset a külsőmben. Legfeljebb ez az elkápjáztatós képességem tesz mássá, mint a nővéjem. Na meg pejsze a véj utána vágyam, ami miatt Emily mindig mojog velem.

- Itt van – szakított ki a gondolataimból egy halk suttogás. Viszont a hang nem a családomból szájmazott. Ez egy idegen volt. Előszöj fel akartam síjni, de azután megláttam az ajcát. Egy nagyon szép, kedves ajcú lány volt, egyáltalán nem tűnt gonosznak. Nem úgy nézett jánk, mint aki bántani akaj. A féjfi, akinek viszont mondta, hogy itt vagyok, máj egyáltalán nem tetszett. Gonosz szemei voltak, és vöjösen izzottak, ráadásul hatalmas sebhely húzódott végig az ajcán. Megijedtem tőle.

- Vedd fel a gyereket, és menjünk – adta ki az utasítást a lánynak, aki azonnal engedelmesen felém nyúlt. Mi? Nem, nem akajom, hogy elvigyenek innen. A családommal akajok maradni, és Timmel.

- Ne félj, kicsim, nem foglak bántani – mondta lágyan, amikoj ajjébb csúsztam, hogy ne tudjon felvenni. – Ígérem, hogy nagyon fogok rád vigyázni, nem akarok neked rosszat – pjóbált meg megint felkapni, de én belecsimpaszkodtam az ágyjácsokba. Hol van apa? Miéjt nem hallják a többiek, hogy valaki van itt a kiságynál? SEGÍTSÉG – síjtam fel hangosan. Valaki csak meghallja, és megvéd ettől a két idegentől.

- Kik maguk? – pattantak ki azonnal nagyapa szemei. Majd jájontott a féjfija, de a lány még mindig engem nézett. – Jules, maradj ott, ahol vagy. Maradj ki ebből – kiáltott já a nagymamára, amikoj ki akajt kelni az ágyból, hogy segítsen nagyapának.

- Gyere velem, kicsim. Vannak még olyanok, mint te – nyújtotta felém a kezét. – Vannak még hozzád hasonló lények, ha velem jössz, akkor velünk élhetsz. Más vagy, mint itt bárki, tudom, hogy mit érzel – mondta gyengéden. A hangja, és a szemei szinte megbabonáztak, olyan volt, mintha el akajt volna kápjáztatni. Mint, amikoj én használom a képességem másokon. Csak én tudtam neki ellenállni. – Kívülálló vagy itt, és ezt te is tudod – fűzte még hozzá. Mije én csak megjáztam a fejem. Más vagyok, az biztos, de a családom nagyon szomojú lenne, ha eltűnnék, és ők is hiányoznának nekem. – Oh, a francba – vetette ki a lány magát az ablakon, a férfi pedig követte, amikoj bejontott Jaspej és Emmett a szobába. Hol voltak eddig? Miéjt nem jöttek máj hamajabb?

- Jól vagy, kicsim? – szaladt hozzám anya, és azonnal a kajjaiba kapott. Míg apa Emilyt vette fel. Azután Gabjiella is beszaladt Timéjt. Míg a nagyi is felvette Samet.

- Miért akarták a gyerekeket? – kérdezte anya idegesen.

- Nyem akajtak csak engem – válaszoltam gondolatban.

- Miért akartak elvinni téged, kicsim? – kerekedtek ki apa szemei.

- Nyem tudom – jáztam meg a fejem. Nem éjtettem mindent az egész helyzetből.

- Miért nem használtad rajtuk a képességedet, drágám? – tette fel apa a következő kérdést.

- Mejt azt mondtad, hogy nem szabad kihasználni a képességemet mások ijányításája. Mejt az egy jossz dolog. Nem szabad, hogy a képességem ijányítson engem, hanem nekem kell kojdában tajtanom azt – magyajáztam. Hiszen ő volt az, aki azt mondta, hogy nem szabad ilyet csinálni.

- Ez igaz – bólintott rá apa. – Ezt a képesség felhasználást azt hiszem, hogy még át kell beszélnünk pontosabban, édesem.

- Most Majie megint jossz volt? – göjbült le a szám.

- Nem, kincsem. Te nagyon jó kislány vagy, a legjobb gyerekek ti vagytok a földön – nyomott puszit a homlokomra. Én pedig amennyije csak tudtam belebújtam anyu mellkasába. Ők szejetnek engem, nagyon is. Nem akajok elmenni innen, még akkoj sem, hogyha jengeteg hozzám hasonló lény él valahol a földön. Az csak egy kósza gondolat volt, nem akajtam, hogy el is vigyen valaki engem innen.

- Hol vannak a többiek? – kéjdeztem apától.

- Elmentek vadászni, eszünkbe sem jutott, hogy bárki is idemerészkedik, és el akar rabolni téged. Annyira sajnálom, kincsem. Soha többé nem fog előfordulni. Ezentúl sokkal jobban fogunk vigyázni rátok.

- Mégis kik voltak ezek? – kérdezte nagyapa döbbenten.

- Nem tudom, nem ismerem az illatukat – vágta azonnal Jaspej.

- Mi töjtént? – kezdett el magához téjni Emily is.

- Semmi – vágtam já azonnal. Ő sem mondja el nekem a gondjait, akkor én miéjt tjaktáljam őt az én bajaimmal?

- Édesem, Emily szeret téged, ezt már megbeszéltük, ugye? – mondta apa kedvesen.

- Tudom, de ő sem mondja el nekem, hogy mi a baj, amikoj nem boldog – húztam fel az ojjom. - Akkoj én miéjt tegyem?

- Kéjlek, Majie, tudod, hogy szejetlek – motyogta Emily szomojúan. – Tudom, hogy néha bután viselkedem, de ettől még a húgom vagy.

- Én is szejetlek – nyújtottam ki felé a kezeimet.

Ahogy Emily is felém nyúlt. Anya és apa pedig mosolyogva léptek közelebb egymáshoz, hogy eléjjem a nővéjemet, és ő is engem. Ahogy elég közel kejültünk egymáshoz olyasmi töjtént, ami eddig soha. Emily puszit nyomott az ajcomra, és magához szojított, méghozzá tudatosan. Amikor aludt, akkoj eddig is sokszoj kejeste a kezemet, de még soha nem vállalta fel az éjzéseit ijántam. Azt, hogy igazán szejet engem, ahogy én is őt.

- Azt hiszem, hogy az lenne a legjobb, ha a kiságy felkerülne a mi szobánkba – mondta anya idegesen. – Te hallod, ha valaki közeledik felénk. Nem akarom, hogy ez megtörténjen még egyszer.

- Édesem, mindketten tudjuk, hogy nem lehetnek velünk a lányok az életünk minden percében – válaszolta apa. – Viszont az biztos, hogy állandó felügyeletet kapnak, amíg ki nem derítjük, hogy kik akarták elrabolni Marie-t. Senki nem fenyegetheti a gyermekeinket, vagy akár a családunkat.

- Akkor legalább néhány éjszakára legyenek nálunk, utána majd megbeszéljük, hogy ki melyik éjszakát tudja vállalni a lányokkal – ajánlotta anya a lehetőséget.

- Rendben, azt hiszem, hogy ez teljes mértékben működhet – bólintott rá apa is. – Átviszem a kiságyat hozzánk, addig ti nyugodjatok meg – simított végig mindhájmunk ajcán apa. Azután pedig átadta Emilyt nagyapának, aki szojosan magához ölelte, és puszit nyomott a feje búbjája, ahogyan nekem is. Majd éjeztem, ahogy anya finoman jingatni kezd. Gondolom abban jeménykedett, hogy talán elalszom, de nekem eszem ágában sem volt aludni. Most is csak azéjt vagyok még itt, mejt nem aludtam. Ha aludtam volna, akkoj most máj ki tudja, hogy hol lennék, de nem itthon, ez egészen biztos.

- Meg is van – jött be apa újja a szobába. – A kiságyat az ágyunk végébe tettem, hogy a lányok nagyon is közel legyenek hozzánk, egész éjszaka. – Mehetünk? – vette vissza Emilyt apu nagyapa karjaiból.

- Igen – válaszoltam azonnal. Báj szerintem mindegy, hogy a ház melyik szobájában vagyunk, akkoj is meg fogják pjóbálni megint, mejt az a lány nagyon is akajt engem. Szejintem olyan, mint én, de ez hogy lehetséges? Hiszen a félvéjek és a fajkasok nem sűjűn esnek szejelembe egymással. Legalábbis mindig mindenki azt mondta, hogy anya és apa az első páj, akik ilyenek.

- Akkor menjünk aludni – sóhajtott fel anya.

Majd miután elbúcsúztunk éjszakája a többiektől anya és apa felvitt minket a szobába, és belefektettek a kiságyba. Azután pedig lefeküdtek az ágyba. Emily mellém vackolta magát, és lehunyta a szemeit, de én nem tudtam elaludni, akármennyire is fáradt voltam. Mi lesz, ha visszajönnek, most többen, erősebben? Nem hagyhatom, hogy bájkinek baja essen miattam, de nem akajok elmenni a családomtól.

- Kincsem, próbálj meg aludni egy kicsit. Szükséged van a pihenésre – mondta apa gyengéden, amikoj máj ki tudja, hogy mióta fojgolódtam.

- Nyem tudok, vissza fognak jönni – pityejedtem el. Nem akajtam, hogy álmomban valaki kiemeljen a kiságyból, és eljaboljon.

- Jól van, css… - kelt fel apa az ágyból. Majd kivett engem a kiságyból, és maguk közé fektetett, ahogy azt egy pillanattal később Emilyvel is tette. Én apu mellé kejültem, aki szojosan magához húzott, és így éjezhettem a megnyugtató közelségét, aminek köszönhetően tudtam, hogy senki sem éjhet hozzám, amíg bevackolom magam ide. Egy pillanatja hátjapislantottam, és anya pontosan ugyanazt tette a nővéjemmel, amit apu velem. Majd apa mindhájmunkat átölelt az egyik kajjával. – Aludj kicsim, senki sem érhet hozzád, megígérem – nyomott puszit a fejem búbjája. – Nem lesz semmi baj, ne félj.

- Nem mész el mellőlem? – kéjdeztem megszojítva a pólóját.

- Nem, itt maradok egész éjjel – vágta já apa azonnal.

- Megígéjed? – kérdeztem a szemébe nézve.

- Igen, a szavamat adom – simított végig apa a hátamon.

- Oké – ásítottam egy nagyot, és behunytam a szemeimet. Ha apa megígéjte, akkoj minden jendben lesz. Még sokáig gondolkoztam a töjténteken, de nem lettem okosabb, viszont legalább lassan elszendejettem az ölelő kajok között…

2011. március 13., vasárnap

FONTOS KÉRDÉS!

Sziasztok! Mint tudjátok a 100. fejezettel szeretném lezárni a La Push vámpírját, illetve le is fogom zárni, de ha szeretnétek, akkor lesz belőle La Push vámpírja 2. is. Mivel sokan mondtátok, hogy a lányok felnövekedése és a történet folytatása is érdekelne titeket. Ez természetesen új kalandokat, és izgalmakat jelent, a már jól ismert, és esetlegesen újabb szereplőkkel is. Kommentben lehet szavazni, hogy igen, vagy nem. Holnap 16 óráig.

Puszi, Drusilla

2011. március 6., vasárnap

La Push vámpírja - 96. fejezet

96. fejezet




(Johanna szemszöge)



Hasogató fejfájással ébredtem fel, és a látómezőmbe azonnal egy morcos Billy úszott be, ami nem kecsegtetett semmi jóval a számomra. Bár tény, hogy jogosan volt dühös, de azt hittem, hogy azért ennyire nem fog rám haragudni, hiszen csakis a mi érdekünkben tettem.

- Hogy vagy? – kérdezte kimérten.

- Fáj a fejem – válaszoltam halkan.

- Jó, legalább némiképp átérzed, hogy mit éreztem én az elmúlt két napban – bólintott Billy, majd kiviharzott a szobából. Nem sokkal később pedig Carlisle jelent meg a szobában.

- Ez nagy butaság volt, Johanna – nézett rám komolyan. – Bár fantasztikus felfedezés, amit megjegyzem, hogy nem kürtölhetünk világgá, de nagy butaság is. Orvosként büszke vagyok rád, viszont mentorodként, és fogadott apádként azt mondom, hogy felelőtlen és buta megoldás volt. Bajod eshetett volna, bele is halhattál volna. Belegondoltál abba, hogy mindenkire hatással lesz, amit teszel?

- Igen, és körültekintő is voltam – válaszoltam azonnal. – Találtam nemrég egy öreg, kóbor macskát, akin kipróbáltam a szérumot. Két napig kómában volt, de utána erősebb, és gyorsabb lett, ráadásul mintha visszakapta volna a fiatalkori erejét. Elvégeztem rajta minden szükséges tesztet, és egyértelművé vált, hogy a szérum hatásos, és nem halálos a szervezetre nézve. Csak bizonyos fokú változásokat idéz elő, de nem drasztikusakat. Egynegyed részt vámpír gének, néhány csepp farkassággal keverve – magyaráztam hevesen.

- A farkas gének, és a vámpír gének alapvetően összeférhetetlenek – rázta meg a fejét.

- Alapvetően, igen, de hogyha egy olyan hibrid génállományát kevered, mint Tim, akkor van egy áthidaló elem a képletben, mivel Timothy is megfogant és megszületet. Igaz?

- Tehát Tim vére nyújtotta a fő vonalat, és nem Gabrielláé? – kérdezte Carlisle kíváncsian. Én pedig bólintottam. – Jó gondolat – mondta elismerően. – Ettől függetlenül viszont nem ártott volna, hogyha megosztod valakivel a terveid, ugyanis ez mindenképpen kockázatos kísérlet volt.

- Nem voltam veszélyben, tudtam, hogy Billy meg fog találni. Azt mondta, hogy ötre lesz otthon, én pedig pontosan négy óra ötvenöt perckor adtam be magamnak a szert. Így biztos voltam benne, hogy megtalál, és azonnal ide fog hozni. Kiszámoltam, hogy ahhoz elég idő telt el, hogy már ne tudjátok visszafordítani a folyamatot, de arra még elég időtök volt, hogy baj esetén újra tudjatok éleszteni – magyaráztam higgadtan.

- Átgondolt tervnek tűnik – biccentettet elgondolkozva.

- Hónapokig dolgoztam rajta – vágtam rá azonnal. – Először olyan szérumot akartam készíteni, amivel elérhetem, hogy Billy bevésődése semmivé váljon az irányomba, és találhasson magának egy hozzávaló lányt, de utána rájöttem, hogy már túlságosan is fontos nekem, és nem akarok lemondani róla, ezért úgy döntöttem, hogy olyan szérumot készítek, amivel örökké együtt maradhatunk. Arra viszont tényleg nem gondoltam, hogy ezzel ekkora galibát okozok a kapcsolatunkban. Azt hittem, hogy örülni fog neki, hogyha nem kell megöregednie, és fiatal maradhat a fivéreivel együtt, hiszen mindenkinek halhatatlan párja van, csak én voltam halandó a környezetetekben, és Justin. Tudod milyen érzés volt, amikor láttam, hogy ti bármire képesek vagytok, én még a testvéremet sem tudtam visszahozni a segítségetek nélkül. Így jobb társ leszek, jobb orvos, és talán még a segítségetekre is lehetek, ha szükségetek van rá.

- Tényleg Billyért tetted? Nem csak azért, mert félsz a haláltól, és a szenvedéstől? – kérdezte komolyan.

- Félek, vagyis féltem, valóban féltem attól, hogy a leendő gyermekemnek anya nélkül kell majd felnőnie, vagy, hogy esetleg a gyermek nem lesz elég erős, ha történik valami, de most már minden rendben lesz, nyugodtan teherbe eshetek ezek után, mert a kicsi is erős lesz, és már én is az vagyok – mondtam mosolyogva. Most már nyugodtan vállalhatom az anyaságot, mert minden rendben lesz.

- Értem, nos, azt hiszem, hogy ez egy határozottan jó indok, bár szerintem Billy nem aggódott a halandóságod miatt.

- Tudom, de nem akartam, hogy miattam öregedjen meg, és haljon meg ő is. Justin is vámpír akar lenni, a múltkor hallottam őket Tanyával beszélgetni, és már egyszerűen nem bírtam tovább. Nem akartam, hogy Billyt miattam veszítsétek el, és igen, bevallom, én sem akarok meghalni. Élni akarok az idők végezetéig, ahogy ti is. Nem muszáj elveszítenünk senkit, mert van megoldás.

- Értem, amit mondasz, Johanna, de nem mindenki vágyik a halhatatlanságra. A halandóság nagyon szép, és különleges dolog, amit te most már nem tapasztalhatsz meg soha, ahogy Billy sem. Honnan tudod, hogy a kedvesed örök életre vágyott? Ő csak téged akar, mindegy, hogy halandó vagy, vagy halhatatlan, de most csalódott benned, és jogosan. Túl sok volt ez neki hirtelen – magyarázta Carlisle kissé rosszallóan.

- Tudom, hogy túldramatizáltam a dolgot, és önfejűen cselekedtem, és az is tény, hogy nem csak Billy miatt, hanem főleg magamért, mert nem akarok elmenni, veletek akarok maradni, örökre. Az vesse rám az első követ, akinek a fejében még nem fordult meg, hogy milyen jó lenne, ha mi mind halhatatlanok lennénk – mondtam dacosan. Tudtam, hogy morogni fognak, de azért arra számítottam, hogy egy icipicit örülni is fognak neki, hogy olyan leszek, mint Gabriella.

- Nézd, kedvesem. Örülök, hogy örökre velünk maradhatsz te is, mert te leszel a második nagy, és elhivatott orvos a családunkban – simított végig Carlisle az arcomon. – Én csak azt mondom, hogy nem volt a leghelyesebb a módszer, amit választottál. Jobban érezte volna magát Billy, hogyha beavatod őt a terveidbe, vagy legalább beszéltek róla.

- Igen, tudom, hogy ebben igazad van – bólintottam rá. – Mályvacukor illat van? – nyaltam meg a szám szélét.

- Igen, a srácok sütödét csináltak a konyhából. Marie mászott ki valahogy a kiságyból, megszerezte a zacskót, és addig sírt, amíg el nem érte a céljait. Azóta cukrot csócsálnak, bár megjegyzem, hogy én nem értek ezzel egyet, de ennek a kislánynak valahogy nem lehet nemet mondani – nevetett fel Carlisle. – Te is szeretnél mályvacukrot?

- Igen, nagyon – bólintottam rá. – Bármit, ami émelyítően édes. Minél édesebb, annál jobb – akartam felkelni.

- Nyugi, még feküdnöd kell, mindjárt hozok neked is egy mini sütödét – kuncogott fel rajtam Carlisle.

- Köszönöm – húztam feljebb a párnám, és felültem, hogy amint visszaér a cukor, máris behabzsolhassam mindet. Hé, nem is rajongok a mályvacukorért, akkor most miért kívánom annyira? A következő pillanatban Carlisle már ott sem volt. Néhány perccel később pedig Billy jelent meg az ajtóban egy hatalmas adag cukorral, és néhány nagyobb gyertyával.

- Carlisle azt mondta, hogy te is szeretnél mályvacukrot – tette le mellém a tálat, majd a kezembe nyomott egy hurkapálcát, és egy fémtálcán meggyújtotta a rögzített gyertyát, hogy meg tudjam sütni a cukorkákat.

- Köszönöm – mosolyogtam rá, mire csak biccentett. Majd fel akart állni mellőlem, de elkaptam a kezét. – Billy – sóhajtottam fel. – Kérlek, próbáld meg megérteni az indítékaimat.

- Értem az indítékaidat, csak azt nem értem, hogy miért nem bíztál meg bennem már megint. Azt hittem, hogy már túl vagyunk a bizalmi harcon. Magyarázd meg kérlek, mert nem értem, hogy hogy voltál képes megint semmibe venni a bizalmat, amit táplálok az irányodba. Szerinted mit éreztem, amikor rád találtam ájultan, vérző orral, egy üres fecskendővel, és nem tudtalak felébreszteni? Hogy gondoltad, hogy így fogod intézni ezt az egészet? Most pedig elvárod, hogy azt mondjam, hogy „ügyes voltál, drágám”? – kérdezte feldúltan.

- Nem, nem várom el, hogy egyetérts a módszereimmel, de annak azért örülnék, ha egy kicsit te is örülnél annak, hogy örökké együtt lehetünk a családunkkal – hullott ki egy könnycsepp a szememből. Azt hittem, hogy bár dühös lesz, azért legalább egy kicsit örülni is fog neki, hogy mindig együtt lehetünk.

- Ne, ne sírj – törölte le a cseppet a szemem alól.

- Miért ne sírnék, hiszen pont most akarsz elhagyni, amikor örökre együtt lehetnénk. Ezt nem hiszem el – zokogtam fel.

- Ki mondta, hogy el akarlak hagyni? – döbbent meg szerelmem.

- Teljesen úgy viselkedsz, mintha csak arra a pillanatra várnál, amikor a fejemhez vághatod, hogy ég velem – mondtam szomorúan.

- Kicsim, én nem akarlak elhagyni. Haragszom rád, ezt nem fogom tagadni egy pillanatig sem, de azért azt nem tervezem, hogy szakítok veled. Ez nem ilyen egyszerű.

- Szóval haragszol, de nem hagysz el? – csillantak fel a szemeim. Ez nem hangzik rosszul. Lesz alkalmam bőven kiengesztelni őt. Talán el is kéne kezdenem most azonnal.

- Haragszom, de nem, eszem ágában sincs elhagyni, szeretlek, te önfejű, makacs, liba, de ha még egyszer a szívroham szélére taszítasz, akkor ellátom a bajodat, ebben biztos lehetsz. Olyan büntetést kapsz, amit az örökkévalóság végéig nem fogsz elfelejteni – szúrt fel egy cukrot a pálcámra.

- Én is szeretlek, téged – mondtam boldogan. – Egyébként még soha nem éreztem ilyen csodálatosnak az illatodat. Fenyő, és eső utáni moha, fantasztikus – haraptam az ajkamba.

- A te illatodban pedig a fő jegy most már a tulipán, és a jácint. Te sem panaszkodhatsz – kuncogott fel Billy.

Majd egy már megsült cukorkát tartott a szám elé. Amit megfújtam, és leharaptam a felét, míg a másik felét a szájához tartottam, amit azonnal el is fogadott. Egyik cukrot sütöttük a másik után, és a hangulat egyre felhőtlenebb lett, aminek nagyon örültem. Tudtam, hogy vissza kell nyernem előbb-utóbb Billy bizalmát valahogy, de legalább megkaptam rá az esélyt, hogy jó társa legyek. Most már tényleg, igazán illek hozzá, és ez a legfontosabb dolog a világon. Örökké együtt Billyvel. Mi lehetne ennél csodálatosabb?

- Még valamit be kell vallanom – haraptam az ajkamba.

- Ajaj, vészjóslóan hangzik a dolog – nézett rám rémülten.

- Én… öhm… csináltam egy halhatatlan macskát a kísérleteim során – vallottam be bűnömet. - Cirmi nagyon szép és barátságos cica, megtarthatom? Ígérem, hogy jó házi kedvencet nevelek belőle, és nem fog szétkarmolni semmit a házban.

- Rendben, megtarthatod, de ha szétmarja a kanapénkat, akkor ellátom a baját a macskádnak – mondta szigorúan.

- Ígérem, hogy viselkedni fog – adtam a szavamat. Majd két kezem közé fogtam az arcát, és magam felé húztam, mert szerettem volna megcsókolni, de félúton elbizonytalanodtam. Lehet, hogy még túl korai lenne, ha letámadnám, hiszen jogosan haragszik.

- Olyan buta vagy – kuncogott fel Billy, majd a gyertyát elfújta, és a földre tette.

A következő pillanatban pedig már felettem is volt, és szenvedélyesen csókolt, miközben felhajtotta a hálóingemet, én pedig szinte téptem a nadrágját, hogy megszabadítsam a felesleges daraboktól. Egészen más érzés volt most a csókja. Eddig is félelmetesen jó volt minden érintése, de most, mintha tízszer intenzívebben éreztem volna mindent. Egyszerűen elképesztő, és elsöprő volt az egész, amikor pedig végre magáévá tett a csókba sikoltottam a gyönyörtől, ami a testembe hasított. Minden egyes mozdulat felért egy kéjes éjszakával, és én nem tudtam nyugton maradni alatta. Egyszerűen akármilyen mozdulatot tett felnyögtem, vagy elfúlóan felsikoltottam. Egészen addig, míg a testem szét nem robbant a kéjtől, ami keresztülszántott minden egyes porcikámon.

- Jézusom, te mindig ezt érezted, amikor együtt voltunk? – ziháltam kimerülten.

- Igen, minden bizonnyal valami hasonlót – mosolygott rám. – Ezek az ösztönök, amiket a vadabb éned hoz fel belőled. Mostantól minden együttlétünk ilyen elsöprő lesz.

- Ágyhoz foglak kötözni – nyeltem egy nagyot. Majd a csípőmet megmozdítva ösztönöztem Billyt, hogy próbáljuk ki még egyszer.

- Kis telhetetlen – kuncogott fel szerelmem.

Viszont eleget téve a néma kérésemnek ő is mozogni kezdett. Most lassabban és lágyabban szeretkeztünk, de egy cseppet sem befolyásolta az élményt. Mindent olyan erőteljesen érzékeltem, mint még soha életemben. Azt hiszem, hogy tényleg ágyhoz fogom láncolni Billyt egy időre, mert eddig sem volt soha elég az együttléteinkből, de most, amikor minden érzékem még kifinomultabb lett, azt hiszem, hogy végképp függő leszek.

- Szóval ilyen a békülős szex? Gyakrabban kéne összevesznem veled – hajtottam a fejem a mellkasára.

- Meg ne próbálj még egyszer ilyet tenni – csapott a fenekemre.

- Mert elfenekelsz? – húztam fel a szemöldököm.

- Az lesz a legkisebb problémád, hogy elfenekellek érte – mondta határozottan. – Egyébként szabad volt nekünk már „békülős szexelni”, ahogy te fogalmaztál? Carlisle azt mondta, hogy már teljesen jól vagy?

- Nos, még nem kaptam ilyen szintű orvosi tájékoztatást, de nem hiszem, hogy ez rossz hatással lenne az állapotomra – nevettem fel, majd fáradtan hanyatlottam kedvesem mellkasára, hogy aludjak még egy kicsit.



(Anthony szemszöge)



Fejcsóválva, és mosolyogva figyeltem a kisebbik lányomat, aki olyan elszántsággal próbált meg kijutni a magasított kiságyból, ahogy még egy három éves gyerek sem próbálkozott. Emily, Tim, és Sam nyugton tudott maradni, és pihengetni, de Marie-t nem lehetett megállítani. Olyan volt, mint egy kis örökmozgó, ezért is kellett megmagasítanom az ágyat, hogy még egyszer ne jusson ki csak úgy. Kész rejtély ez a kislány, Eleazar szerint ugyan még nincs konkrétan kialakult képessége az elkápráztatással kapcsolatban, de valami kialakulóban van, ez egészen biztos.

- Marie, most faltál fel egy fél zacskó mályvacukrot, azután pedig egy nagy adag tejet, nem gondolod, hogy most már aludnod kéne? – kérdeztem halkan, mivel az összes többi baba aludt a szobában.

- Nyem álmos, kúszik – próbált továbbra is kijutni. – Akajsz velem futni az ejdőben?

- Marie, aludnod kell, még kisbaba vagy, és a kisbabák ilyenkor alszanak.

- Majie most fut veled, aztán alszik – villantott felém egy vigyort.

- Akaratos kis perszóna vagy, tudod? Nem leszünk így jóban. Szépen szót kell fogadnod a szüleidnek – mondtam apai szigorral a hangomon. Meglehetősen öntörvényű a kislányunk, és ezt mielőbb ki kell nevelnünk belőle, különben a fejünkre nő a kisasszony.

- Akkoj simizel, amíg elálmosodok? – próbálkozott tovább.

- Jól van, arról lehet szó – mosolyogtam rá. Majd kivettem a kiságyból, és leültem vele a hintaszékbe. – Hol simizzelek?

- Pocakom, azt hiszem, hogy túl sokat ettem – pirult el.

- Mondtam, hogy sok lesz – róttam meg finoman.

- Tudom, de olyan fincsi volt – nyalta meg a száját.

- Kis bélpoklos – kuncogtam fel. – Ebben legalább teljesen egyformák vagytok a nővéreddel.

- Emily jobban hasonlít jám, mint hinné, csak nem akajja bevallani magának se – rántotta meg a vállát a kicsi. – Majd megtanul szejetni engem, ahogy én őt.

- Szeret téged – vetettem ellen.

- A maga módján igen, de nem szejeti azt, ahogy különbözünk – mondta komolyan.

- Nem baj, ha mások vagytok – mondtam határozottan.

- Szejintem sem, de a fajkasok makacsok, és önfejűek – mondtam komolyan.

- Mert te nem vagy makacs, és önfejű? – húztam fel a szemöldököm.

- Dehogynem, de csak azéjt, mejt Emily is ilyen. Nem lehet vele tájgyalni – szorította ökölbe a kis kezeit.

- Talán hagynod kell neki időt, hogy teljesen elfogadja a helyzetet – ajánlottam a lehetőséget. – Nem vagytok hagyományos kisbabák, ráadásul te már azt is tudod, hogy kivel fogod leélni az életedet, és ettől Emily talán egyedül érzi magát most éppen.

- Beszélt veled ejjől? Na szép, én meg máj napok óta pjóbálom puhítani, hogy mondja el mi a baja – lett morcos az én kis hercegnőm.

- Ne hibáztasd, furcsa a kialakult helyzet. Ráadásul te sokkal jobban középpontba tudod magad hozni, mint ő, ezért is lehet, hogy féltékeny.

- Nem szándékosan csinálom ezt, csak úgy jön. Amikor szejetnék valamit, akkoj koncentjálok, és mindenki elámul tőlem. Még szép, hogy kihasználom a lehetőséget, amikoj mindenki lesi a kívánságaimat.

- A hatalom veszélyes dolog – mondtam komolyan.

- De hát csak egy kis cukoj volt – tiltakozott Marie.

- Ma még csak egy kis cukor, holnap már egy hatalmas játék, utána pedig valami még nagyobb, és egyszer csak azon kapod magad, hogy miért ne irányítanád kedved szerint a világot, és az embereket, ha úgyis megteheted – magyaráztam neki határozottan. – Irányítanod kell az érzéseidet, és nem szabad mindent elérned a képességeddel, amit akarsz. Néha le kell mondanunk bizonyos dolgokról.

- Tehát én most jossz voltam? – görbült le a kis szája.

- Nem, én nem ezt mondtam. Hanem azt, hogy vigyáznod kell, hogy ne akarj túl nagy dolgokat tenni a hatalmaddal. Kontrollálnod kell magad, és az érzéseidet, hogy ne a képességed irányítson téged, hanem fordítva.

- Oh, azt hiszem, hogy kezdem kapizsgálni a dolgot – gondolkozott el. – Tehát, használhatom a képességem, ha feltétlenül szükségem van já, de csak megfontoltan. Igaz?

- Igen, nagyon okos kislány vagy – nyomtam puszit a homlokára.

- Jól van, akkoj mostantól majd figyelek, hogy mit csinálok – ásított egy nagyot.

- Helyes, tudom, hogy nagyon ügyes leszel – mosolyogtam rá. – Most viszont talán tényleg aludnod kéne egy kicsit, mint a többieknek.

- Le… het – gondolta, megint egy nagyot ásítva.

Majd behunyta a kis szemeit, és lassan elszenderedett. Én pedig halkan visszasétáltam vele a kiságyhoz, majd betettem a nővére mellé. Automatikusan fordultak egymás felé, és egymásra tették a kis kezeiket. Még hogy nem imádják egymást. Sokkal egyformábbak, mint azt egyáltalán el tudnák képzelni.

- Igazán szép nevelési beszéd volt, kedves apuka – karolt át szerelmem.

- Hogy érzed magad? Nem fárasztó most már a mászkálás – fordultam kedvesem felé.

- Nem, tökéletesen jól vagyok már – nyomott csókot a számra. – Lesz még bajunk velük, ugye? – sóhajtott fel.

- Azt hiszem, hogy nem is kevés – mosolyodtam el. – Ez a két kislány sok galibát fog még okozni, ez egészen biztos.

- Főleg Marie, a maga furmányos kis gondolkodásmódjával – állapította meg Nathalie.

- Csak próbálgatja a szárnyait. Nem tudja, hogy mások befolyásolása veszélyes is lehet, de nem fog rajta felülkerekedni a kísértés, hogy mindenkit hatalma alá vonjon – mondtam határozottan.

- Ebben biztos vagyok, hiszen a mi lányunk – bólintott rá Nathalie. – Nincs miért aggódnunk, jó kezekben van, így nem fog rossz irányba terelődni a képessége.

- Igen, tudom, de azért nem árt, hogyha időben megérti, hogy miért is olyan fontos, hogy ne csináljon butaságot már most sem.

- Jogos, azt hiszem, hogy lassan el kell kezdenünk komolyan elbeszélgetni velük a másságaikról, hogy majd be tudjanak illeszkedni az iskolába, és a közösségbe, ahol majd élni fognak – egyezett bele Nathalie is a dologba. – Adjunk még nekik legalább egy hónapot. Hadd legyenek még gyerekek, ráérnek utána megismerkedni a felelősséggel, szerintem.

- Igen, szerintem is hagyjunk nekik még időt – egyeztem bele azonnal.

Még alig születtek meg, és már okíthatjuk is őket az életükkel járó komoly felelősségre. Imádom, hogy különlegesek, de nem bántam volna, hogyha még egy kicsit tovább maradhatnak gyerekek.

- Apa, és anya felajánlották a szolgálataikat éjszakára, az esti etetés utánra, mit szólnál, hogyha egy kicsit elvonulnánk kettesben? – ült le az ölembe kedvesem.

- Csábító ajánlat, de biztos, hogy nyugodtan itt tudod őket hagyni? Nem váltatok el a születésük óta, csak egy-egy zuhany erejéig – néztem rá komolyan.

- Igen, tudom, de nem ülhetek mindig az ágyuk mellett – harapott Nathalie az ajkába. – Tudom, hogy nincs már rám szükségük annyira, mint egy egyszerű kisbabának, és én nem akarom visszafogni őket a túlságosan nagy szeretetrohamaimmal.

- Figyelj, kicsim, a te szeretetedre mindig és mindenhol szükségük lesz. Sosem leszel teher számukra. Minden pillanatban, amit velük töltesz egyszerűen ragyognak a boldogságtól. Rajongásig imádnak mindenkit a családban, de főleg téged, úgyhogy nyugodtan foglalkozz velük minél többet. Annyit, amennyit csak lehet. A lányaink sosem kaphatnak túl sok figyelmet, ha rólad van szó – nyomtam puszit a szájára. – Na, gyere, egy kicsit menjünk le a többiekhez, már mindenki izgatottan várja, hogy anya és Edward mikor utazik el végül a nászútjára – kaptam a karjaimba. Majd leszáguldottam vele a lépcsőn.

- Sziasztok – köszöntek mosolyogva.

- Sziasztok – viszonoztuk mi is a gesztust.

- Anya, apa, mikor lesz a nagy nap? – kérdeztem kíváncsian.

- Úgy egy hét múlva, legalábbis így terveztük – válaszolták azonnal. – Viszont csak egy hétre maradunk, nem kettőre – fűzte hozzá anya. – Nem akarunk lemaradni semmiről – mondta határozottan.

- Ha szeretnétek, dokumentáljuk nektek az eseményeket – kuncogtam fel.

- Örülnénk neki, de akkor is csak egy hétre maradunk ezúttal. Szeretnénk itt lenni, és látni a fejlődésüket – mondta apa komolyan.

- Rendben, akkor egy hét múlva mentek, egy hétre – bólintottam rá.

- Igen, így van – biccentett anya is. – Viszont nem leszünk túl messze, így bármikor elérhettek, hogyha szükségetek van ránk – mondta lágyan.

- Rendben, de nem hiszem, hogy bármi baj történhetne ilyen rövid idő alatt – mosolyodtam el. Elég kizárt, hogy néhány nap alatt jelentős események történjenek.

- Helló, bejöhetünk? – dugta be a fejét Angela az ajtón, majd megjelent mögötte Brian is.

- Hát ti meg merre jártatok egy egész hétig? – tette csípőre a kezét Alice kissé morcosan. Mintha nem tudta volna, hogy hol voltak. Alice mindig mindent tud.

- Brian faházában töltöttük az időt. Egyszerűen gyönyörű – mosolyodott el Angela.

- A faház, vagy Brian? – nevetett fel Emmett.

- Minden együttvéve – válaszolta Ang határozottan.

- Felvágták a kislány nyelvét – cukkolta tovább Emmett. – Csak nem történt valami, hogy ilyen kis szókimondó lettél? – kezdte el húzkodni a szemöldökét.

- Nem tudom, hogy miről beszélsz – rázta meg a fejét Angela.

- A kis ártatlan – kacsintott rá Emmett, mire Ang lesütötte a szemeit.

- Emmett, hagyd már őket - kólintotta fejbe Rose. – Gyertek csak beljebb – fűzte még hozzá.

- Ezért még számolunk, asszony – morgolódott Emmett. Majd levetette magát a kanapéra, és bekapcsolta a tévét, mintha mi sem történt volna. Mi pedig kellemesen elbeszélgettünk Angelával és Briannel, akik minden jel szerint nagyon is jól érezték magukat egymás társaságában.