La Push vámpírja II. - Új nemzedék 3. fejezet

3. fejezet




(Edward szemszöge)



Amint leértünk a fiammal, helyet foglaltunk a párjaink mellett. Kérdő tekintettel néztem végig a még eddiginél is feszültebb arcokon, amikor megakadt a tekintetem az egyik társ hiányán.

- Justin, elárulnád, hogy hol van, Tanya? – kérdeztem idegesen.

- Tanya elment a városba két napja, hogy megpróbáljon beépülni a többi Marie-hoz hasonló lány közé – válaszolta Justin higgadtan. – Ha belegondolsz, akkor logikus lépés, hogy odament, hiszen ő is már csak szukkubus, és mint ilyen hasonlít a csábítása a Marie által kibocsátott bűvölethez – magyarázta Justin.

- Na és mi van, ha lebukik? Honnan tudod, hogy viszont látod-e még valaha? – csattantam fel. Hogy a fenébe volt képes csak úgy elengedni a szerelmét az oroszlán barlangjába?

- Azért tudom, hogy nem lesz baja, mert Tanya kreatív és tehetséges nő, ráadásul Kate és Irina vigyáz rá. Ott vannak mindketten, és figyelik őt, meg az egész csoportot. Eleazar és Carmen pedig itt ülnek, mint láthatod. Nem lesz semmi baja. Ha holnap reggelig nem ér vissza, akkor a megállapodásunk alapján érte megyünk, és akár az akarata ellenére is hazarángatjuk – válaszolta azonnal Justin. Milyen jól tűri Tanya kis magánakcióját. Hogyha Bella tett volna ilyesmit, akkor egészen biztos, hogy én már az egész házat összetörtem volna az erdővel együtt.

- Tudunk bármit is azokról, akik el akarták vinni Marie-t? – fordultam ezúttal apám felé.

- Nem sokat – rázta meg a fejét Carlisle. – Az egyikük vámpír, nem vegetáriánus életmóddal. Az arca sebhelyes volt. Ilyesmit nem nagyon láttam még. Valószínűleg az átváltozása után égette meg valaki az arcát, mert más esetben nem lehetne heg az arcán. A lánnyal kapcsolatban, semmiben sem vagyok biztos. Mintha dobogott volna a szíve, de csak néhány pillanat volt az egész, amíg el nem tűnt. Marie szerint nem volt félelmetes a lány, és nem is akarta bántani őt, hanem olyan volt, mintha jót akarna neki azzal, hogy elviszi tőlünk. Viszont a férfitől félt. Ő más volt, mintha bosszúra vágyna, elégtételre.

- Hm… valaki, aki hasonló képességeket gyűjt össze, és elégtételre vágyik, akkortájt, amikor két nagyon is jelentős Volturi testőr váratlanul eltűnik tőlünk nem messze. Ez nem lehet véletlen – gondolkodtam hangosan.

- Jó felé kapizsgálsz – léptelt be az ajtón Tanya kecsesen. Egy alig takaró ruhácskában.

- Felcsaptál Valkűrnek? – húztam fel a szemöldököm.

- Nem, csak éppen az „apánk” szereti, ha a „lányai” nem túlöltözöttek, hogyha otthon vannak – huppant le Justin ölében.

- Tehát valami csodanő háremet tart? – kérdeztem gúnyosan.

- Amit azt illeti, csakis szép nőket tart maga körül, ez tény, de nem háremként. A lányokhoz soha nem nyúlt senki egy ujjal sem. Kislánykoruk óta ő gondozza, tanítja és edzi őket. Egyikük sem rab. Önszántukból vannak vele, nem pedig kényszerből – kezdett bele Tanya a mesélésbe. – Max vigyáz rájuk, tanítatja őket, és normális életfeltételeket biztosít. Cserébe a lányok megteszik, amit kér tőlük. Ez általában vagy a képességük fejlesztése, vagy pedig egy új tag megszerzése, mint például Marie, aki hasonló képességekkel bír, mint az ottani lányok, de kiderítettem, hogy Marie sokkal erősebb bármelyiküknél. Ezért is akarja őt ennyire Max. Valamilyen nagy tervhez van rá szüksége, viszont azt egyik lány sem tudja, hogy mi az a nagy terv.

- Nem láttál véletlenül Volturi testőröket valahol bezárva? – kérdeztem kíváncsian. Hátha megoldhatjuk ezt a rejtélyt valahogy.

- Történetesen ott van Heidi és Alec is velük, de nem mondanám, hogy akaratuk ellenére tartózkodtak ott. Sőt, Alecnek kifejezetten jó sora van – villantak meg Tanya szemei. – Heidi pedig csatlakozott a hasonló képességű nők családjához.

- Biztos vagy benne, hogy önszántukból vannak ott, és nem csak a lányok képességének a hatása alatt állnak.

- Nos, szende kis barátnőm, Heather, semmilyen formában nem tartja fogva Alecet. Hacsak nem a szépségével. Nekem nem tűnt úgy, mintha a képességét használná rajta – válaszolta Tanya azonnal. – Heidi pedig, nem tudom. Nekem úgy tűnt, hogy nincs az elméje kényszer alatt, de tévedhetek is a dologgal kapcsolatban. Viszont lassan vissza kell mennem, mert azt mondtam, hogy csak vadászni jövök el. Keresni fognak, hogyha nem találnak meg egy idő után – állt fel Justin öléből.

- Kicsim, muszáj visszamenned? Nem akarom, hogy lebukj, inkább maradj itt velünk. Majd együtt megoldjuk a többi részét, elég kockázatot vállaltál már így is – húzta vissza magához Justin.

- Én is egyetértek Justin nézeteivel – bólintottam rá.

- Hasonlóképpen, én már az első eltűnéseddel sem értettem egyet – szállt be Carmen is a beszélgetésbe. – Nem kell, hogy felesleges kockázatot vállalj, kedvesem.

- Nem hiszem, hogy bármiféle kockázatot is vállalnék. Nem gyanakszanak rám, és valamilyen szinten beleférek a csapatukba is. Tudnék még információkat szerezni – vetette ellen Tanya.

- Szerintem jó ötlet, hogy visszamenjen, de felügyelettel – gondolkozott el Johanna. – Vásároltam néhány dolgot a neten, ami ma jött meg. Nem volt belőle annyi darab, ahányan vagyunk, de szerintem az is elég, hogyha néhányan hordanak maguknál ilyen vész-jelzőt – lengetett meg egy kis szerkezetet maga előtt. – Hogyha megnyomod ezt a kis gombot, akkor az összeköttetésben álló darabok is villogni kezdenek pirosan, és tudni fogjuk, hogy bajban vagy – magyarázta lelkesen.

- Felcsaptál valami ügynöknek? – morgott fel Justin. – Mi lenne, hogyha Billy vinné vásárra a bőrét? Akkor is aggatnál rá egy csipogót, és majd csak lesz valahogy? Vagy te magad mennél utána, mert már megteheted, én viszont nem tudok utána menni, és kihozni őt egy esetleges fogságból, mert csak egy ember vagyok – dühöngött Tanya párja. Majd felpattant, és kivonult a házból, hangosan bevágva az ajtót maga után.

- Azt hiszem, hogy jobb, ha utána megyek – sóhajtott fel Tanya. – Én meg tudom nyugtatni.

- Nem, inkább majd én, ez övön aluli volt, igaza van – állt fel Johanna. – Addig tanulmányozzátok a csipogókat. Szerintem beválhat – sétált ki Johanna is a testvére után.

- Frusztrálja, hogy nem voltam hajlandó sürgősségi átváltoztatásra a veszély miatt. Eredetileg úgy terveztük, hogy majd néhány év múlva változtatom át, és én szeretném tartani ezt az iramot. Meg akarom hagyni neki a lehetőséget, hogy találjon magának egy lányt, aki képes neki gyermekeket szülni, hogyha mégis vágyik egy kis lurkóra. Olyan jól bánik a kicsikkel, és én nem fogom tudni megadni neki ezt a csodát – magyarázkodott Tanya.

- Szerintem Justin nagyon is biztos a döntésében – szólt közbe Jasper. – Az érzései mindent elmondanak róla, egyáltalán nem az a csapongó fajta férfi, úgyhogy ki fog tartani melletted a végsőkig.

- Akkor sem ez a legjobb pillanat az átváltoztatására. Ti is tudjátok, hogy az újszülöttek kiszámíthatatlanok, a helyzet pedig feszült, nagyon feszült. Nem tudnánk rá minden pillanatban figyelni. Ha nem lennénk bajban, és úgy kérte volna már régen vámpír lenne, de most nem lehet, és ezt ti is tudjátok – roskadt le Tanya az egyik fotelbe. – Talán mégis utána kéne mennem – emelte fel a fejét néhány pillanattal később.

- Nem, Johanna ötlete egyáltalán nem rossz, és ezt mind tudjuk – sóhajtott fel Eleazar. – Viszont csak akkor egyezem bele, hogyha biztos vagy benne, hogy senki nem gyanakszik rád – nézett komolyan Tanyára.

- Egészen biztos vagyok benne, hogy nem lesz baj, de ígérjétek meg, hogy vigyáztok Justinra, és nem hagyjátok, hogy hülyeségeket csináljon – nézett ránk könyörgőn.

- Vigyázni fogunk rá, nincs miért aggódnod – ígértem meg azonnal. Ez a legkevesebb, amit tehetünk, ha már Tanya mindent kockára tesz a család kedvéért.

- Köszönöm – mosolyodott el Tanya. Majd elrejtette a nem sokat takaró ruhájába a csipogót, és elsüvített, vissza Seattle-be.

- Holnap utána kell mennünk – mondtam határozottan. – Szerintem az lenne a legbiztosabb, ha több csoportot alkotnánk, mert úgy kizárt, hogy mindenki eltűnik közülünk.

- Jó gondolat – értett egyet Bella. – Én megyek veletek, talán le tudom védeni az elméteket előlük. Eddig még mindenki ellen működött a dolog.

- Én a házban maradok, egy ideig az én pajzsom is jól működik, tíz tizenkét órára tudom vonni a ház köré, vagy addig, amíg nem alszom el. Majd sok kávét főzök – mondta Anthony.

- Én veletek megyek – vágta rá Billy.

- Én is – biccentett Jake is.

- Azt hiszem, hogy én is kipróbálom magam a tűzvonalban – ajánlkozott Emmett.

- Én inkább a kicsik mellett maradok – vágta rá Rosalie.

- Akkor legyen két csoport – ajánlottam. – Anthony a kicsikkel, és a lányokkal itthon, mi pedig Bellával Seattle-ben.

- Drágám, még képes vagy az átváltozásra? Ha gondolod, akkor velük mehetsz – bújt Julie Samhez.

- Képesnek képes lennék rá, de nem akarom, itt az ideje, hogy ember legyek melletted. Emberként is tudok vigyázni rátok.

- Igen, tudom, csak azt hittem, hogy frusztrál téged, hogy nem tudsz már úgy segíteni, ahogy régen.

- Egyáltalán nem, tudtuk, hogy egyszer eljön az én időm. Te is tudod, hogy már így is sokáig maradtam farkas.

- Talán van megoldás, mindkettőtök számára – kezdett bele Nathalie halkan. – Esetleg, hogyha Johanna szérumát…

- Nem, a halandóság nem rossz, vagy félelmetes dolog, Nathalie – csattant fel Sam.

- Drágám, ne kiabálj vele, csak nem akar elveszíteni bennünket – csitította Samet Julie. – Higgadj le, mi is gondoltunk erre nem is olyan régen.

- Inkább felmegyek a lányokhoz, ha itt már mindent megbeszéltünk – pattant fel Nath, majd felrohant az emeletre.

- Kicsim – állt fel Anthony. Majd szúrós pillantást vetett az apósára, és Nathalie után indult.

- Ne, kérlek várj, majd én – állt fel Sam, hogy a lánya után induljon.

- Ma nagyon hullámzanak az érzelmek – feszült meg Jasper. Majd mindenkin végigcikázott a nyugalom kellemes hulláma.

- Akkor mindent megbeszéltünk? Egy órája hagytuk abba a járőrözést, és eléggé fáradt vagyok – ásított egyet Jacob.

- Szerintem most mindenki pihenjen egyet, a többit, majd holnap megbeszéljük – vágott apám a szavamba, mielőtt még megmagyarázhattam volna a Volturi iránti érdeklődésemet. „Elég volt ma éjszakára ennyi. Már az is csoda, hogy nem kérdeztek rá azután, hogy Volturi testőrökről kérdezősködtél. Holnap majd elmondjuk nekik azt is, hogy látogatóink lesznek, de ma este már mindannyiunk számára elég volt a feszültség.”

- Rendben, akkor reggel – kelt fel Jake maga után húzva Gabyt. Néhány pillanattal később pedig belépett az ajtón Johanna halványan mosolyogva.

- Minden rendben. Justin is mindjárt jön, csak elbúcsúzik Tanyától – bújt hozzá Billyhez. – Azt hiszem, hogy tudnék aludni.

- Ezzel egyetértünk – bólintott rá Billy. Majd a karjaiba emelte kedvesét és ők is eltűntek.

- Nem sokkal később pedig Sam jött vissza Julie-ért.

- Minden rendben? – pattant fel Nathalie anyukája aggódva.

- Igen, megértette – mosolyodott el Sam. – Csak egy kis idő kell neki.

- Felmegyek hozzá – rohant fel Anthony az emeletre. Majd szép lassan mindenki elszivárgott a nappaliból, csak Jasper és Alice maradt ott Bellával és velem.

- Beszélnünk kell – nézett rám Alice morcosan.

- Igen, tudom – sóhajtottam fel. Ő nyilvánvalóan látta, hogy mi történt Olaszországban.

- Akkor talán sétáljunk egyet – pattant fel Jasperrel együtt, én pedig azonnal követtem őket Bellával a nyomomban.

Sokáig rohantunk, egészen addig, amíg az erdő legmélyére nem jutottunk, elég távol ahhoz, hogy senki ne hallja ezt a beszélgetést. Amikor Alice hirtelen megállt és szembefordult velünk.

- Edward, te is tudod, hogy ennek nem lesz jó vége – kezdett bele idegesen. – Láttalak titeket Volterrában. Arónak megtetszett Bella, Marie-ról nem is beszélve. Elég volt neki, hogy a gondolataidban látta a kislányt. Az a szerencsénk, hogy Marie és Emily tényleg tökéletesen egyformák, így Aro csak az egyik kicsiről tud, de Marie-t nem fogjuk tudni elrejteni előlük. Ezért az lenne a legjobb, hogyha egy időre Emilyt elvinné magával Sam és Julie, hogy ne is találkozzanak vele. Marie viszont kénytelen lesz jelen lenni, amikor idejönnek.

- Nem fognak idejönni, ha időben visszaküldjük a testőreiket – vetettem ellen.

- Edward, ezt te sem gondolhatod komolyan. Aro vérszemet kapott, és tudod, hogy ilyenkor nem lehet csak úgy lerázni őt. Hidd el, nem fog minden megoldódni olyan egyszerűen.

- Talán mégis, hogyha sikerül a tervem. Marie képességét fejleszteni kell, és akkor el tudja kápráztatni a három vezetőt, és a testőrségüket. Ráadásul Tanya azt mondja, hogy ez a Max nevű valaki jól bánik a lányokkal, és valakivel szemben elégtételt akar venni. Mi van, hogyha pontosan a Volturi ellen intéz hadjáratot? Végül is, két testőrük már ott is van.

- Ha a Volturi ellen intézne hadjáratot, akkor a két testőr már halott lenne – vágott közbe Alice.

- Nem biztos, hiszen, ha Heathernek megtetszett Alec és maguk mellé állítja, akkor már eleve sokkal erősebbek lettek, mert Alec képessége több, mint hasznos. Heidi pedig abszolút illik a többi lányához – gondolkoztam hangosan.

- Te komolyan Marie-t akarod használni fegyverként, ha nincs már megoldás? – kérdezte Bella idegesen.

- Csak és kizárólag végszükség esetén kérjük meg Marie-t, hogy használja a képességét, de lehet, hogy szükség lesz rá, úgyhogy fejlesztenünk kell az erejét – öleltem magamhoz Bellát.

- Szerintem Marie már fantasztikusan használja az erejét most is. Én személy szerint nem terhelném tovább. Tíz-tizenöt vámpírral és farkassal bír el egyszerre a megérzéseim szerint, annál többen pedig Volterrából sem vonulnak ki. Inkább próbáljuk meg megőrizni az ártatlanságát, amíg lehet. Anthony és Nathalie most nevelgeti őt a képessége használatára. Helyesre és helytelenre, ha túl hirtelen kap ellentétes információkat, akkor összezavarodik. Még túlságosan is befolyásolható korszakban van. Ráadásul, hogyha Emily nincs a közelében, akkor mintha még erősebb lenne a képessége.

- Ezt hogy érted? – kérdeztük kíváncsian.

- Akkor vettem észre, amikor elvittük vásárolni Marie-t, de Emily nem akart jönni. Aki csak meglátta majd elájult tőle, és én magam is úgy láttam, mintha szinte sugárzott volna. Eleazar pedig azt mondja, hogy Emilynek van valami képessége, ami most még csak fejlődőfélben van. Még nem tudja pontosan, hogy mi lesz az, de azt mondta, hogy olyan, mint valami kontroll. Még az is lehet, hogy a képességük valamilyen szinten összefügg, de ez persze még nem biztos. A lényeg, hogy Marie képességét jobb lenne nem túlfejleszteni, mert még a végén a képesség fogja uralni őt, és nem pedig fordítva.

- Jasper, bízz egy kicsit jobban Marie önuralmában – morgott fel kedvesem. – Az unokánk nem egy vadállat. Képes uralkodni az ösztönein.

- Az unokátok még kislány, aki nem érzi még át a tettei súlyát – állt a férje mellé Alice.

- Még jó, hogy nem azzal is őt vádoljátok, hogy el akarják rabolni. Még a végén kiderítitek, hogy Marie akarja, hogy elrabolják, mert figyelmet akar maga köré – csattantam fel én is. – Ő csak egy kislány, akinek nagy képesség adatot meg. Viszont biztos vagyok benne, hogy megfelelő gyakorlással képes lesz uralni a helyzetet, bármilyen nehéz is legyen ez a számára.

- Nem ez a lényeg. Most még ösztönösen cselekszik, ha megijed, akkor egyszerűen képtelen nem használni a képességét, és nem tudja irányítani, mindenkit elkábít, aki a környezetében van.

- Még mindig jobb, mintha leblokkolna – állapítottam meg.

- A lényeg az, hogy nem kérheted meg, hogy élesben használja a képességét, mert még nem tudja pontosan, hogy mit csinál. Még nagyon kicsi, és nekünk is időbe tellett, míg megtanultuk használni a képességünket – magyarázta Jasper.

- Valóban, de ha te edzenéd őt, akkor menne. Te és Anthony. Ketten meg tudnátok csinálni. Marie vakon hallgat az apjára, és téged is nagyon szeret, ráadásul tudja, hogy te le tudod őt állítani. Ha elég nagyadag nyugtatást kap, akkor képes leállni. Ezt érdemes lehet kipróbálni – gondolkozott hangosan Alice.

- Talán, de több időre lenne szükség. Alig két hét alatt nem fog mindent megtanulni, nem akarom őt túlterhelni – sóhajtott fel Jasper.

- Nem is fogod. Minden nap csak annyit gyakoroltok, ameddig Marie nem fárad el. A legjobb, ha Emily is ott van veletek, mert együtt talán könnyebben tanulnak – gondoltam át a tervet.

- Rendben, reggel megbeszéljük Anthonyval és Nath-tal, és ha beleegyeznek, akkor már holnap elkezdhetjük a tanulást – egyezett bele végre Jasper a dologba.

- Én ettől még nem nyugodtam meg. A Volturi most már Belláról is tud, aki bár eléggé porig alázta a hatalmukat a saját tróntermükben, ettől még potenciális tehetség, akire Aro igényt tart. Ráadásul a te feleséged, téged pedig Aro már hosszú évtizedek óta számon tart – idegeskedett tovább Alice.

- Először oldjuk meg az unokáink gondját, utána majd aggódunk magunk miatt is – vágta rá szerelmem.

- Egyetértek – válaszoltam halkan. Bellát és engem nem kell félteni, előbb a családunktól távolítsuk el őket. A többi már csak másodlagos.

- Alice, kicsim, mit látsz? – kérdezte Jasper idegesen, amikor a felesége megmerevedett.

Én pedig azonnal koncentrálni kezdtem, hogy lássam, hogy mit lát Alice. A három vezetőt láttam, akik néhány testőrrel együtt vonulnak ki az éjszakai városban.

- Várj, ez ugye nem az, aminek gondolom – kerekedtek ki a szemeim.

- Elindultak – remegett meg Alice egy pillanatra.

- Azt mondták, hogy két hét múlva – akadt el Bella lélegzete.

- A jelek szerint megváltozott a döntés – lett ideges Jasper is. – Ha most indulnak el, akkor három napon belül ideérnek. Nincs sok időnk.

- Hát kevesebb, mint amit hittünk – szorítottam magamhoz Bellát. – Holnap meg kell oldanunk a problémát. Valahogy ki kell hoznunk Alecet és Heidit és elébük menni, hogy el se jussanak hozzánk. Ha kell, akkor vonszolni fogjuk őket a családjukig, de nem fogjuk hagyni, hogy lerohanjanak minket azelőtt, hogy Marie képes lenne segíteni nekünk a védekezésben.

- Gyorsnak kell lennünk, amennyire csak tudunk, és akkor minden rendben lesz – mondta Jasper is biztatóan, de szerintem ő is csak Alicet akarta megnyugtatni, ahogy én Bellát, mert a szemei egyáltalán nem ígértek semmi jót. – Menjünk haza és dolgozzuk ki a stratégiát, hogy hogyan hozzuk ki a két testőrt feltűnés nélkül.

- Igen, be kéne avatni a többieket is – szólt közbe Bella.

- Szerintem pedig nem kéne, sőt, talán meg tudjuk oldani a problémát négyen is. Én látom a jövőt, Bella blokkolja a káprázatot, Edward olvas a gondolatokban, Jasper pedig tudja befolyásolni az érzelmeket. Tökéletes csapat vagyunk ellenük, ráadásul még Tanya is ott van, aki segíthet, ha bármi történik – lelkesedett húgom. Az ő fejében már láthatóan készen állt a terv.

- Nem rossz gondolat. Ezúttal nálunk a rajtaütés ereje, és nem tudnak minket elkápráztatni, úgyhogy elég a nyers erő, és némi nyugtatás, hogy kijussunk mindannyian – állapította meg Jasper. – Ha gyorsak vagyunk, akkor szinte észre sem fognak venni minket, amikor pedig rádöbbennek a dologra, mi már messze járunk.

- Akkor mire várunk még? – ragadott kézen Bella, majd kérdőn nézett rám.

- Induljunk – egyeztem bele. Majd futni kezdtem a célunk felé, Alice és Jasper pedig követett minket. Megoldjuk ezt a problémát, még mielőtt nagyobb baj kerekedne belőle…

Új fejléc!

SZIASZTOK!

MINT AZ MÁR LÁTHATÓ KICSIT FELJEBB, FANNI EL IS KÉSZÜLT AZ ÚJ, SZERINTEM FANTASZTIKUS FEJLÉCCEL. EZÚTON IS KÖSZÖNÖM SZÉPEN NEKI EZT A NAGYON SZÉP MEGLEPETÉST!

PUSZI, DRUSILLA

La Push vámpírja II. - Új nemzedék 2. fejezet

2. fejezet


SZIASZTOK! EGY KIS ÁTVEZETÉS KÖVETKEZIK AZ IZGALMAS PILLANATOK ELŐTT. JÓ SZÓRAKOZÁST :D OH, ÉS AMINT LÁTJÁTOK MEG VAN AZ ALCÍM IS "ÚJ NEMZEDÉK" :D KÖSZÖNÖM AZOKNAK, AKIK SZAVAZTAK. PUSZI, DRUSILLA

(Edward szemszöge)



Ahogy felszálltunk a repülőre mind a négyen fellélegeztünk, de persze ez a nyugalom csak néhány percig tartott, hiszen pontosan tudtuk, hogy ennek még koránt sincs vége. Sőt, még csak most kezdődik. Aro szenvedélyes gyűjtő, aki most nem csak a fiunkról szerzett tudomást, hanem az unokáinkról is. Három különleges és minden kétséget kizáróan egyedi jelenség. Végszükség esetén talán bevethetnénk Marie képességét, mert, hogyha elég ideig el tudja őket bájolni, akkor békével távoznak, ráadásul maguktól. Azt hiszem, hogy ez talán kivitelezhető. Én sem értek egyet azzal, hogy jó dolog Marie képességét kiaknázni, főleg önös célokból, de ha nem lesz más választásunk, akkor meg kell próbálnunk. Viszont arra magam is kíváncsi vagyok, hogy volt képes bárki is elkapni Alecet. Ahhoz nagyon különleges képesség kellene. Heidi pedig a megbabonázó erejével. Várjunk csak. Megbabonázó képesség. Hasonló, mint amilyen Marie-nak van, persze nem ugyanaz, de össze lehet őket kombinálni.

- Brian, a betolakodó hogy jutott át a családunkon? – fordítottam a fejem a kérdezett felé. – Nem olyan könnyű hozzánk betörni. Főleg nem Jasperen keresztül, aki a világ legjobb stratégája.

- Volt vele egy lány – gondolkozott el Brian. – Egy lány, aki képes volt elbűvölni bárkit. Olyan igéző szemei voltak, és egyszerűen gyönyörű volt a teste is. Mintha egy angyal szállt volna a földre, akinek csak egy szavába kerül bármi, amit akar.

- Hasonló, mint Marie, hasonló, mint Heidi, de mégis mind egyedi. Azonos képességcsoportba tartozó erők, amelyek mégis különböznek egymástól valamilyen szinten. Na és bármelyik férfit elbájolják egyetlen pillanat alatt. Alec pedig férfi, még akkor is, ha fiatalnak tűnik látszatra. Talán, ha meglesznek Marie támadói, akkor meglesznek az eltűnt Volturi testőrök is – magyaráztam el az elméletemet.

- Egészen jól összeszedett elméletnek tűnik – merengett el Brian.

- Várjunk, miért kéne bárkinek is egy csomó ugyanolyan képességgel rendelkező lány? Mármint, az egy dolog, hogy Aro gyűjti a különféle tehetségeket, de miért legyen rengeteg ugyanolyan képesség egyvalaki kezében? Ennek semmi értelme – tiltakozott Angela.

- Vagy nagyon is van értelme, csak mi még nem látjuk, hogy mi az – csatlakozott Bella is a beszélgetéshez. – Mi van, ha az a lényeg, hogy egyszerre több helyen is lecsaphasson az ellenségeire?

- Na, de kik lehetnek az ellenségei? Semmit nem tudunk róla. Meg kellene találnunk, de ez kockázatos, mert bárkit el tud bűvöltetni ezek szerint, és ki tudja, hogy mire képes még azért, hogy elérje a céljait – szólt közbe Angela.

- Hát, Volturi testőrök tűntek el, mi van, hogyha őket akarja, vagy őket akarják? – ajánlottam a lehetőséget.

- Ez egy jó elmélet, de könnyen előfordulhat az is, hogy a mi családunk a célpont. Vagy szimplán nekem akarnak ártani. Elég sok erre tévedő vámpírnak láttam el a baját, ahogy Anthony is. Meglenne rá az okuk, hogy Marie és Emily legyen a bosszú célpontja – gondolkodott el szerelmem.

- Nos, ez is egy elmélet – hümmögött Brian. – Végül is, nem lehet kizárni ennek a lehetőségét sem. Én még emlékszem rá, amikor először találkoztunk. Kis híján letépték a fejemet. Elképesztően temperamentumosan viselkedett ez a kis csitri, amikor először találkoztunk – nevetett fel.

- Igen, szép idők voltak – kuncogott fel Bella is. – Viszont elképesztően gyorsan sikerült belőled vegetáriánust nevelni.

- Azt hiszem, hogy ez nem csoda, amikor Jacob fogai minden sétánk előtt a torkomhoz feszültek. Mindig megkaptam a magamét. Ha Bella nincs, akkor már csak egy rakás hamu lennék, mert véletlenül Forksba tévedtem.

- Ne is mondj ilyeneket – bújt hozzá Angela. Majd véletlenül megpillantottam a lány nyakláncát az apró kis gyűrűt. Nem is akármilyen gyűrűt. Régi stílusú, gyönyörű arany eljegyzési gyűrű, rubint kővel. Ritka, és kiemelkedően szép darab.

- Miért nem mondtátok el? – kérdeztem döbbenten.

- Mit? – vágott értetlen arcot a két kis titkolózó.

- Azt, ami ott lóg Angela nyakában – mutattam a pici ékszerre.

- Ez most nem volt alkalmas – bújt el Brian vállába Angela.

- Egy ilyen remek hír bármikor alkalmas, főleg nehéz időkben – vágtam rá azonnal. – Örülök nektek – ráztam meg Brian kezét.

- Minek örülünk? – kérdezte Bella morcosan. – Ne hagyjatok ki engem a jó hírekből – fűzte még hozzá. – Szóval, mi az a remek hír, Angela?

- Brian megkérte a kezem, és én igent mondtam – mutatta fel a pici gyűrűt a nyakláncán.

- Ez fantasztikus – mosolyodott el szerelmem. Majd szinte rá vetette magát barátnőjére. Aki nevetve viszonozta a gesztust. – Viszont tényleg nem kellett volna ezt eltitkolnotok. Alice mérges lesz, ha megtudja, hogy még nem szóltatok neki erről. Már régen szervezni kezdte volna az esküvőt, és a leánybúcsút is.

- Mintha te nem menekültél volna régebben is néha a sógornőd elől – nevetett fel Ang. – Még emlékszem, amikor mindig arra panaszkodtál, hogy Alice már megint el akar rángatni vásárolni téged.

- Oké, ez jogos, de azért ne zárd ki őt, mert akkor nagyon szomorú lesz – kérte Bella kedvesen.

- Eszemben sincs kizárni Alice-t a szervezkedésből, hiszen ki szervezkedhetne jobban, mint ő?

- Ez már így igaz – bólintottam rá. A hugicám tényleg idegesítő kis manó néha, de hogyha valamit meg kell szervezni, akkor ő a legalkalmasabb a feladatra.

- Amint alkalmas lesz az idő, akkor elmondjuk majd mindenkinek, de addig kérlek, tartsátok ti is titokban. Most a helyzet megoldása a fontosabb, amibe keveredtünk – mondta Brian határozottan. – Angela is egyetértett velem ebben.

- Rendben, ahogy akarjátok – egyeztünk bele kedvesemmel azonnal.

Az út hátralévő részét csendben töltöttük. Angela és Brian összebújva feküdtek a kanapén, míg én Bellával a másikon. Nem kellett ahhoz Jasper képessége, hogy érezzem a gépen vibráló félelmet és feszültséget. Mindannyian feszültek és idegesek voltunk, és ezt csak még jobban tetézte a tény, hogy két hét múlva utánunk jön a Volturi is. Nyilván a legkegyetlenebb testőreik kíséretében. El kell rejtenünk az unokáinkat, és mindenkit, akit csak lehetséges.

- Szeretlek – hallottam meg a fejemben Bella rémült hangját.

- Tudom, kincsem, én is szeretlek – simítottam végig a hátán. – Minden rendben lesz – fűztem még hozzá. – Néhány hónap múlva már nem is fogunk emlékezni erre az egészre.

- Bárcsak igazad lenne – sóhajtott fel szerelmem.

- Igazam lesz, ne félj – nyomtam gyors csókot az édes ajkaira. – Nemsokára láthatod a fiunkat és az unokáinkat, és akkor előjön belőled az anyatigris. Akkor már eszedbe sem fog jutni, hogy feladhatjuk valaha. Mindent meg fogunk oldani, ahogy eddig is.

- Te tényleg hiszel benne, hogy ha egyszer a Volturi tudomást szerez a családunk nagyságáról, akkor meg tudunk szabadulni tőlük? – kérdezte Bella kétségbeesetten.

- Ami azt illeti, talán jelentünk már akkora fenyegetést, hogy ne jusson eszükbe ránk támadni. Végül is, te képes vagy hárítani a két legerősebb testőrüket, a számunk pedig elég ahhoz, hogy fizikailag is győzedelmeskedjünk. Minden rendben lesz.

- Mióta vagy a párosunkból te az optimista? – húzta fel a szemöldökét Bella.

- Amióta te átváltoztál a negatív pórussá. Mondjuk úgy tíz perce – simítottam végig az arcán. – Habár nekem kétségtelenül sokkal jobban áll a szenvedés, mint neked. Nem illik az arcodhoz a kín.

- Ne vicceld el, Edward. Ez egy súlyos probléma – morgolódott Bella.

- Tudom, de van egy tervem, ami talán beválhat. Ha előbb visszaszerezzük a Volturi testőreit, mint ahogy elérnek hozzánk, akkor gyorsan le tudjuk rázni őket. Amíg pedig itt vannak, addig La Push el tudja rejteni a fiunkat, az unokáinkat, és mindenkit, akiről nem kellene tudniuk – magyaráztam az elméletem.

- Jól hangzik – csillantak fel Bella szemei. – Akkor, amint hazaérünk irány Seattle.

- Ez így is lesz, kedvesem – bólintott rá Edward azonnal.

Az út hátralévő részét csendben tettük meg. Angela és Brian békésen ölelte egymást, és kizárt minden gondolatot a fejéből, míg én és Bella szintén megpróbáltunk egy kicsit lazítani, hiszen lesz még miért aggódnunk, hogyha elérjük az otthonunkat. Talán az lenne a legegyszerűbb, ha felhívnék valakit, hogy jöjjön el értünk, habár nem szívesen fosztanám meg most a házat egy védelmezőtől sem. Azt hiszem, hogy jobb lesz, hogyha futva tesszük meg az utat a házig. Végül is csak az erdő széléig kell sétálnunk, és csomagjaink sem nagyon vannak.

- Most kezdjük meg a leszállást – hallottam meg a pilóta gondolatait. – Még egy negyed óra, és már Seattle-ben leszünk. Onnan még nagyjából fél óra, és otthon leszünk.

- Vajon mennyit nőttek a lányok? – lett izgatott szerelmem.

- Egy hét alatt csak nem nőhettek olyan sokat – kuncogtam fel.

- Oh, dehogynem, Anthony is úgy nőtt, mint a gomba – kezdett el izgatottan mocorogni Bella. Látszott rajta, hogy mennyire vágyott már az unokái, és a fia után. Pedig csak néhány napja mentünk el otthonról.

Amint leszálltunk végre a gépről, azonnal az erdő felé vettük az irányt. Szerencsére nem kellett sokat sétálnunk emberi tempóban, és ahogy kellő távolságba kerültünk a látótávolságból, azonnal futásnak eredtünk. Úgy rohantunk, ahogy csak a vámpírsebességünkből kitelt. Mikor pedig megérkeztünk a házhoz megdöbbenve tapasztaltuk, hogy az teljesen üres. A búrokon kívül minden eltűnt. Bella azonnal feldúltan rohant kis a házból.

- Anthony – kezdett el kiabálni magából kikelve. – Billy, Jake – folytatta hisztérikusan.

- Bella, nyugodj meg, sehol nincsenek dulakodás nyomai. Maguktól mentek el innen, nem pedig elhurcolták őket – öleltem magamhoz.

- Anya, itt vagyunk – hallottam meg a fiúk gondolatait. Egy röpke perccel később pedig megjelent Anthony, és két farkas. Nyilvánvalóan Billy és Jake. Azonnal elengedtem szerelmemet, aki azonnal rávetette magát a fiaira, és ott ölelte és puszilta őket, ahol csak érte.

- Hol voltatok? Hol vannak a többiek? – kérdeztem a fiúktól, amikor Bella lenyugodott egy kicsit.

- Átköltöztünk a La Push határán lévő házba. Ott biztonságosabb. Jobban tudjuk őrizni a környéket válaszolta Anthony. – Hogyhogy előbb jöttetek haza?

- Angela és Brian eljött értünk, és elmondták, hogy mi történt – válaszoltam azonnal. – Megjegyzem, hogy ti is nyugodtan felhívhattatok volna – róttam meg Anthonyt finoman.

- Több, mint ötven évet vártatok erre a nászútra, nem akartuk, hogy félbeszakadjon, anya megérdemelt már egy kis felhőtlen boldogságot – nyomott puszit anyukája arcára. A két farkas pedig hevesen bólogatni kezdett.

- A család az első, ezt te is tudod – sóhajtott fel Bella.

- Igen, és a családnak, nekünk, most az egyszer te voltál az első. Nem lehetsz mindig, minden pillanatban mellettünk. Már felnőttek vagyunk, és erősek. Ne értsd félre, mindig is szükségünk lesz rád, de örültünk, hogy egyszer tényleg magaddal foglalkozol. Szükséged volt már erre – mondta fiunk ellentmondást nem tűrve.

- Szeretlek, titeket – mondta kedvesem halványan elmosolyodva.

- Mi is téged, anya. Gyere, menjünk haza, az új házba, tegnap már ki is bővítettük, hogy mindenkinek legyen saját szobája benne – mosolyodott el Anthony.

- Jól hangzik – egyeztünk bele azonnal. – Menjünk haza – fogtam meg Bella kezét. Aki azonban felpattant az egyik farkas, ha jól hallottam a gondolatokat, akkor Billy hátára, és egészen belebújt a bundájába.

- Anya ettől meg szokott nyugodni egy kicsit – adott választ a kérdésemre Anthony.

- Értem – biccentettem.

- Ki akarsz próbálni egy kört? Ilyen élményben még nem volt részed az tuti – hallottam meg Jacob gondolatait a fejemben.

- Köszi, de inkább majd máskor – hárítottam el mosolyogva a felajánlást. Imádok futni, és ezt kihasználom, amikor csak tehetem.

- Akkor valaki más? – pillantott körbe Jake.

- Majd én – pattant fel Angela a farkas hátára. – Erre mindig is kíváncsi voltam. Milyen selymes a bundád, pedig én azt hittem, hogy sokkal érdesebb és durvább. Fantasztikus – feküdt el Jacob hátán Ang.

- Még a végén féltékeny leszek – morgolódott Brian.

- Jake azt üzeni, hogy az ő szíve már foglalt – nevettem fel.

- Igen, ezt még a vak is látná. Gabriellával szét sem lehet választani titeket – mondtam mosolyogva. Talán ők voltak a legédesebb pár közöttünk. Egyenesen imádták egymást. A másik minden mozdulatát, porcikáját, testét-lelkét, amit csak lehetséges szeretni a másikban.

- Induljunk – kezdtem el rohanni a ház felé.

A többiek pedig követtek. Nem telt bele sok időbe, és már a ház előtt is álltunk, ami valóban komoly átalakításokon ment keresztül néhány nap alatt. Mindkét oldalon legalább még négy szobát építettek hozzá, de az is lehet, hogy még többet. Ráadásul ha jól láttam, akkor mindenhol acélozott üveget volta, rácsokkal bővítve. Inkább tűnt most erődítménynek, mint boldog kis családi fészeknek, de tény, hogy most erre volt szükségünk.

- Edward? – kapta felénk a fejét meglepődve fogadott apám, aki éppen egy rácsot rögzített az egyik ablakhoz. – Hogyhogy már itthon vagytok? – ugrott le hozzánk kérdő tekintettel.

- Angela és Brian szólt, hogy mi történt, így hazajöttünk, némi kitérővel – mondtam el a teljes igazságot.

- Némi kitérővel? – döbbent meg Carlisle.

- Visszautasíthatatlan meghívást kaptunk Volterra városába – válaszoltam őszintén. – Eltűnt két testőrük Seattle környékén. Méghozzá Alec és Heidi. Azt kívánják, hogy nézzünk utána, hogy mi történhetett.

- Alec? – kerekedtek el Carlisle szemei. – Heidi még csak csak elfogható, de Alec szinte tökéletesen megközelíthetetlen. Nem lehet csak úgy elkapni őt. Egészen kizárt dolognak tűnik.

- Hát, úgy tűnik, hogy mégsem annyira hihetetlen, hiszen megtörtént, hacsak nem valami csoda folytán ők nem akartak kiválni a Volturi soraiból, amit nehezen tudok elképzelni – magyaráztam a helyzetet.

- Mindenesetre utánanézünk – bólintott Carlisle.

- Várj, még nem fejeztem be. Két hét múlva a Volturi idejön – motyogtam halkan.

- Ez biztos? Akkor el kell rejtenünk mindenkit, akit fenyegetésnek érezhetnek. Nem hagyhatjuk, hogy tudomást szerezzenek Emilyről, Marie-ról, Johannáról, vagy akár Gabrielláról. Az végzetes következményekkel járna – lett ideges Carlisle. Nem csodáltam, soha nem tűrte, hogy a családja veszélyben legyen, de most bizony nagy bajban vagyunk.

- Én is tudom, és már kidolgoztam a hazaúton egy tervet is, de Marie-t nem tudtam elrejteni, ahogy Anthonyt sem. Kettejüket látta a gondolataimban. Emilyt azonban távol tudjuk tartani tőlük, ahogy Gabyt és Johannát is – magyarázkodtam. – Nem volt mást választásunk, minthogy Bella levegye rólam a pajzsát, különben ott helyben kivégeztek volna minket.

- Igen, sejtettem, hogy ilyesmivel fenyegetőzhettek – biccentett apám. – Viszont, ha gyorsan megtaláljuk az eltűnt testőreiket, akkor még elébük mehetünk. Visszaadhatjuk az embereiket, még mielőtt elérnének Forks határáig.

- Ezért is kell még ma éjjel Seattle-ben körbenéznünk. Arra gondoltam, hogy Jasper és Emmett velem jöhetne. Hárman képesek vagyunk rövid idő alatt nagy területet átvizsgálni. Annyira csak nem bújhattak el abban a városban.

- Rendben van, fiam, de inkább holnap menjetek, most értetek haza, és már így is nagyon feszült a helyzet, hogyha még ráadásul ma estére elmennétek csak még jobban felzaklatnátok a gyerekeket, és a lányokat is. Holnap körbenézünk a városban, ma pedig ne mondjunk többet, mint amennyit muszáj. Tudom, hogy tudniuk kell az igazságot, de hadd legyen egy boldog estéjük, a hazaérkezésetek örömére – ajánlotta Carlisle nyugodtan. – Te is tudod, hogy most ez a legjobb, amit tehettek. Majd ha a kicsik elaludtak, akkor megbeszéljük a részleteket, de nekik még nem szabad ilyesmivel foglalkozni. Így is sok gondjuk van, pedig még olyan kicsik. Emily most esett túl az első átváltozásán ami még sokkal korábbi volt, mint ahogy normális. A hormonháztartása felborult, és gyorsabb növekedésbe kezdett, mint vártam a számításaim alapján. Marie minden hangosabb hangra felkapja a fejét, és bűvöletbe ejti ijedtében az egész házat, de ez még túl sok neki. Nincs még annyira erős a szervezete, hogy ekkora energiákat emésszen fel. Tim érzi a bajt, és azonnal csapkod, harap és morog, hogyha Marie látótávolságon kívül ér tőle. Leendő farkasként már most kötelességének érzi megvédeni a szerelmét. Talán Sam az egyetlen baba a környéken, aki még nem él egy merő stresszben a helyzet miatt. Meg kell óvnunk őket, mert ez az egész akár még a fejlődésükre is kihathat – hadarta el Carlisle idegesen. Nem tudtam vele vitatkozni, most érezhetően nem csak az orvos szólt belőle, hanem az aggódó dédpapa is, ami még inkább aggódással töltött el, hiszen a gyerekeknek nem eshet bajuk. Márpedig, ha Carlisle elveszti a nyugalmát, az semmi jót nem ígér.

- Nem megyünk be a házba? Szeretném már látni az unokáimat – termett mellettünk Bella. – Szia, Carlisle – ölelte át fogadott apját. – Hiányoztál.

- Ti is hiányoztatok, kicsim – erőltetett mosolyt az arcára.

Majd jelentőségteljesen rám nézett. „A többieknek egy szót se. Elég, ha egyelőre mi esünk pánikba.” Üzente nekem gondolatban, mire én alig észrevehetően biccentettem, hogy megértettem. Majd széles mosollyal az arcunkon léptünk be a nappaliba, ahol a gyerekek játszottak egy puha szőnyegen.

- Nagypapi, nagymami – sikongattak a lányok, amikor megláttak minket. Én pedig egy pillanatra lemerevedtem. Amikor elmentünk, akkor még pólyások voltak, illetve éppen kezdtek leszokni a pelusról. Most pedig még hosszúfürtös, gyönyörű kislány szaladt felénk. Akik ráadásul már beszéltek is. Pedig még csak gondolatban kommunikáltak, amikor utoljára láttam őket.

- Szia, Emily – kaptam fel a kislányt. Míg Marie kedvesem karjaiba szaladt.

- Honnan tudod, hogy én vagyok? Mindenki azt mondja, hogy olyanok vagyunk, mint két tojás – fintorodott el Emily.

- Már nem selypítesz – mosolyogtam rá büszkén.

- Igen, Jasper nem adta fel a tanítást, amíg ki nem tudtuk mondani a nevét, mert nem tetszett neki a Jaspej. Úgyhogy kénytelenek voltunk megtanulni kimondani a r betűt. Azt kellett mondanunk egész nap, hogy „Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó”. Em bácsi viszont sokkal viccesebbet tanított nekünk. Ő azt a mondókát mondta, hogy „Rokkó, a rumos rabló, rákapott egy ragyogó drágakő rakományra, de rettentő rémesen ráfaragott.” Azt mondta, hogy ezt még egy régi vígjátékban hallotta. Olyan jókat nevettünk rajta – magyarázta Emily lelkesen.

Én pedig csak mosolyogva figyeltem a karomon ülő kis csöppséget, majd a másik unokámra is rápillantottam, aki hasonló elánnal magyarázott a nagymamájának. Annyi mesélnivalójuk volt, mintha egy éve nem találkoztunk volna. Pedig, még csak néhány nap telt el, mégis olyan nagyok lettek. Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindenről lemaradunk, hogyha elmegyünk pár napra.

- Nagypapi, figyelsz te rám egyáltalán? – hallottam meg a fejemben az unokámat. A következő pillanatban valami meleg süvített végig az arcomon. Lenéztem, és egy pajkos kis farkassal találtam szemben magam.

- Emily, nem illik összenyalni mindenkit – rótta meg anyukája finoman.

- Ugyan, nincs semmi baj – simítottam végig a selymes kis bundán. – Gyönyörű kis farkas vagy – dicsértem meg. Mire boldogan vakkantott egy párat. – Most viszont tessék visszaváltozni, mert itt az ideje egy nagy pancsolásnak.

- Ti fürdettek meg minket? – kérdezték az unokáink izgatottan.

- Ha szeretnétek – vágtuk rá azonnal.

- Akkor indulás – lelkesedett Marie. Mire Tim azonnal felháborodott. – Ne csináld ezt, Timothy – nézett komolyan Marie a farkasára. – Végig felügyelet alatt leszek, és utána megint egy szobában alszunk, mint tegnap. Rendben? – dobott puszit Marie Tim felé. Mire Timothy még morgolódott egy sort, de azért lehiggadt, és türelmesen várta a viszontlátást. Mi pedig Bellával felsétáltunk az emeleti fürdőbe az unokáink, valamint Nath és Anthony társaságában. Nath arcán látszott, hogy mennyire feszült valójában, de nem akarta kimutatni, ahogy Anthony sem. Nyilván meg akarják kímélni ők is a gyerekeket, hogy minél kevesebbet kelljen tudniuk. Felérve Nath kivette a kezemből Emilyt, és besietett vele a szobájukba.

- Azt hittem, hogy fürdetjük őket – húztam fel a szemöldököm kérdőn.

- Valóban, de Emily szégyenlős, úgyhogy Nathalie ad rá fürdőruhát – válaszolt fiam kuncogva.

- Szégyenlős? Honnan ismeri egyáltalán a szót? – kerekedtek ki a szemeim.

- A mi kis farkasunk elég komoly gondolatokat táplál a világ felé már most – sóhajtott fel Anthony. - Nemrégen kezdődött el a szégyenlős korszak, de mentségére szóljon, hogy Nathalie pontosan ilyen volt kicsinek.

- Drágám, tudod, számomra elég kínos, hogy más pólyás korom óta ismersz – jött ki Nathalie és Emily is elpirulva.

- Kicsim, te is tudod, hogy tiszteletben tartottam már akkor is a szemérmességedet, és örülök, hogy én lehettem a szerencsés, aki végül megszabadított tőle – kacsintott fiam a feleségére.

- Anthony – sütötte le a szemeit Nath.

- Jaj, apu, ezt kettesben tárgyaljátok ki – bújt el Emily is anyukája haja alatt.

- Nekem tetszik, viccesek vagytok – nevetett Marie. A jelek szerint Emily tiszta anyja, míg Marie tiszta apukája. Egyformák, de mégis különbözőek, tökéletesek és ártatlanok. – Na, gyerünk a vízbe, játszunk megint búvárkodósat.

Engedelmesen helyeztük bele a két kislányt a hatalmas kádba, akik azonnal a tenyerükbe vettek egy nagy adag habot, és csapkodni kezdték a tenyerüket, hogy alaposan szétcsapják a habot az egész fürdőszobában, na és persze, hogy ránk is kellő mennyiség kerüljön, de egyáltalán nem bántam. Sőt, nagyon is élveztem ezt a rögtönzött kis habcsatát. Egészen addig játszottunk a lányokkal, amíg már szinte lecsukódtak a szemeik. Úgyhogy kiszedtük őket a vízből, és Nath gyorsan rájuk adta a pizsamát Bella segítségével. Mi pedig Anthonyval átvittük őket a gyerekszobába, ahol Tim azonnal elvigyorodott, amikor meglátta Marie-t. Le akartam tenni az unokámat a neki fenntartott ágyába, amikor fiam szólalt meg halkan a hátam mögött.

- Marie és Tim egy ágyban szoktak aludni, így mindketten nyugodtabbak – mondta komolyan.

- Micsoda? Az unokám még nincs egy éves, neked pedig kiirtani kéne a férfiakat körülötte, nem pedig bíztatni az udvarlásra – néztem rá komolyan.

- Apa, ígyis-úgyis egymáséi lesznek. Most még nem történik a világon semmi, de időben kezdem magam szoktatni a gondolathoz, hogy a kislányom már jól ismeri a társát. A természet törvénye ellen nincs mit tenni.

- Azért nem kéne adni alájuk a lovat – tekertem rájuk szigorúan külön takarót. Így esélye sincs, hogy túl közel merészkedjen az unokámhoz.

- Apa, erre semmi szükség – nevetett fel fiam önfeledten. – Aludni fognak, semmi más, egyébként pedig esélyed sincs rá, hogy elválaszd őket egy takaróval. Ha én nem idegesítem magam rajta, akkor te se tedd, kérlek.

- Jól van – szusszantottam fel.

- Helyes, akkor most adj egy jó éjt puszit az unokáidnak, és a többit beszéljük meg lent – fűzte hozzá gondolatban.

- Mióta oktatja ki a gyermek a szülőt?

- Amióta a nagypapa ösztönök eluralkodtak az illetőn – vágta rá a fiam pimaszul.

- Ezért még számolunk – mosolyodtam el.

- Állok elébe, de előbb beszélnünk kell, és ezt te is tudod, úgyhogy menjünk le, a többiek már várnak – nyomott puszit Emily homlokára, majd egyet Marie is kapott. Én is így tettem, majd fiam társaságában lesétáltam a nappaliba, ahol már összegyűlt a családunk igencsak nagyra növekedett kupaktanácsa…

La Push vámpírja II. - 1. fejezet

1. fejezet


SZIASZTOK! HÁT ITT LENNE A MÁSODIK ÉVAD ELSŐ FEJEZET. JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNOK HOZZÁ, ÉS REMÉLEM, HOGY TETSZENI FOG :D AZ OLDALRA PEDIG MÉG MA KI FOG KERÜLNI A SZAVAZÁS AZ ALCÍMRŐL, HOGY EGY KEDVES OLVASÓM FANNI BE TUDJA FEJEZNI AZ ÚJ FEJLÉCET, AMIT FANTASZTIKUS LETT. ELŐRE IS KÖSZÖNÖM NEKI! PUSZI, DRUSILLA

(Bella szemszöge)



Az egész helyzetből egyetlen egy szót sem értettem. Mármint, mi a csodát akarhat tőlünk a Volturi. Hiszen nem szegtük meg a törvényeket, és a legnagyobb titokban létezünk a családommal együtt, amióta csak az eszemet tudom. Nem kaphattak rajta minket, hogy bármi rossz fát is tettünk a tűzre. A fiam az egyetlen kincs, akit ügyesen titkolok a világ elől már igencsak régóta. Vagy talán az unokáink váltották ki a látogatást a Volturiból? Valahogy tudomást szereztek róla, hogy egy félvér és egy farkas szerelembe esett egymással. Tény, hogy ebből a házasságból nem mindennapi gyermekek születtek, de tökéletesen nevelhetők, és értelmesek. Ezzel nem lehet problémájuk.

- Edward? – motyogtam a lehető leghalkabban.

- Semmi baj nem lesz, kicsim – szorította meg a kezemet.

- Tényleg nem tudják, hogy miért kell minket Volterrába vinniük? – kérdeztem idegesen.

- Sajnos nem, már minden egyes gondolatukat elemeztem, és elemzem folyamatosan, de nem hallottam semmi olyasmit, ami ránk utalna, vagy kapcsolatba lehetne hozni velünk – válaszolta halkan.

- Tán azt hiszed, hogy hazudtam nektek? – szólalt meg Jane hirtelen. – Én is vámpír vagyok, ahogy ti, úgyhogy nem igazán lesz egyszerű sugdolóznotok, amíg itt ülök tőletek nem messze. Egyébként pedig nem is illik ilyet tenni… öhm, te nőszemély – morogta Jane. – Edward barátunk nyilvánvalóan nem régen változtathatott át, különben tisztában lennél vele, hogy sugdolózni társaságban nem illendő. A régi világban még tanítottak némi jómodort – vigyorgott rám Jane. Mintha várt volna rá, hogy történni fog velem valami, de nem igazán értettem ezt a bámulást.

- Ne merészelj még egyszer a nejemre támadni – sziszegte Edward a fogai között.

- Ami azt illeti, annyit biztosan tudok, hogy valakit elrabolni sem éppen kedves megnyilvánulás – szóltam vissza szúrósan.

- Aro Mester vendégei lesztek, és nem elrabolva vagytok, hanem invitálva – javított ki Jane.

- Ez is egy nézőpont – morogta Brian.

- Inkább foglalkozz a kis barátnőddel, szegényt úgy látszik megviselte az előbbi kis bemutatóm – mosolyodott megint el Jane.

- Szadista szuka – pattant fel Brian. Edward azonban elkapta még mielőtt nekieshetett volna a Volturi egyik tagjának.

- Ezzel nem segítesz Angelának – ültette le szerelmem a barátomat.

- Mert azzal teszek, hogy hagyom magam elvonszolni a világ végére, amikor máshol lenne ránk szükség? – kérdezte ingerülten.

- Többet érünk a családunk számára élve, mint holtan – mondta Edward ellentmondást nem tűrve. – Gondolkodj egy kicsit, mielőtt cselekednél. Csakis a saját érdekedben. Ha a Volturi ellenségként kezel minket, amikor odaérünk, akkor majd ráérünk aggódni, de addig ne szítsuk az indulatokat, hogyha nem muszáj. Bella nem hagyja, hogy még egyszer bántsák Angelát, Jane hatástalan ellenünk. Úgyhogy nyugodj meg, légy szíves – csitította Edward.

- Na, de… - kezdett bele újból Brian.

- Kérlek, hallgass Edwardra – kuporodott Angela Brian ölébe. – Egy szempillantás alatt megölnek bárkit, és nem éreznek egy apró cseppnyi bűntudatot sem a tetteik miatt. Láttam, hogy mire képesek, amikor náluk jártam – magyarázta csendesen.

- Tényleg, miért vendégeskedtél a Volturinál? – kérdeztem kíváncsian.

- Szerettem volna világot látni, de azt nem tudtam, hogy Volterrában él a vámpírok uralkodó családja. Mindig is meg akartam nézni a Toscán tájat, és ebbe az a kis városka is beletartozik. Demetri szúrt ki, miközben éjjel a városban sétáltam. Úgy kerültem hozzájuk, és a vendégük voltam három hónapon át. Utána távoztam a palotából – emlékezett vissza Angela.

- Te is csak egy újabb abnormális vámpír voltál, aki csak állatvért iszik, és mint minden ilyen idiótát, a mester úgy határozott, hogy megpróbál jó útra téríteni, vagy hogyha ez mégsem sikerül, akkor csak jobb belátásra bírni afelől, hogy ez az egész dolog természetellenes – köpte a szavakat Jane. – Nem is értem, hogy hogyan vagytok képesek azoknak a büdös állatoknak a vérét meginni. Undorítóak – borzongott meg látványosan.

- Hozzá lehet szokni, és legalább engem nem bánt a lelkiismeret minden egyes emberélet kioltása után – vágott vissza Edward.

- Na és honnan a fészkes fenéből veszed, hogy nekem fáj azoknak a képmutató lényeknek a halála? – húzta fel a szemöldökét Jane.

- Egykor te is ilyen lény voltál. Vámpír csak emberből lehet – szóltam bele én is a vitába.

- Semmi jó nem volt abban a létben, amiben emberként kellett élnem. Gyűlöltek, meg akartak gyilkolni. Pont azért, mert tehetséges vagyok. Aro ezzel szemben azért imád, mert megvan ez a képességem. Akkor pedig már inkább vagyok vámpír, mint ember. Az emberek gyengék – szusszantott Jane bosszúsan.

- Szerintem is jó vámpírnak lenni – állapította meg a hatalmas férfi, ha jól emlékszem Félix, amikor kilépett az ajtón. – Tíz perc és leszállunk, már szóltunk a kocsiknak, hogy várjanak ránk – mondta Jane-nek.

- Köszönöm, Félix – biccentett a lány.

Tíz perc múlva valóban már a földön voltunk, azután pedig betereltek minket egy sötétített ablakú autóba. Valami magánreptér féleségen szállhattunk le, ugyanis egy lélek sem volt ott rajtunk kívül. A Volturinak nyilván bőven van pénze, hogy akkor utazzon, amikor csak akar, és pontosan úgy, ahogy akar. Úgy negyed órás autóút után kiszálltunk, valami garázsféleségben, és egy lifthez sétáltunk. A liftben klasszikus zene szólt, és már legalább egy perc mentünk valamerre, amikor kinyílt az ajtó, és egy teremben találtuk magunkat. Edward magabiztosan lépkedett, én viszont kíváncsian kémleltem körbe, hogy minél több részletet láthassak a kastélyból. Mindig is vonzottak az ilyen hideg, ódon kastélyok, mert számomra a titokzatosságot képviselték. Néhány perc múlva megálltunk egy hatalmas duplaajtó előtt, majd a Félix nevezetű vámpír kinyitotta az ajtót, és mi beléptünk a hatalmas terembe. Amint beléptünk számos vörös szempár szegeződött ránk, majd a három trónus elé vezettek minket.

- Nocsak, hát sikerült elkapni néhány Cullent – mosolyodott el a középső trónuson ülő vámpír. – Gratulálok gyermekeim, a jutalmatok, hogy ma kimenőt kaptok, és a városon kívül ott vadásztok, ahol csak akartok – mosolygott a három fogva tartónkra. Felismertem őket Carlisle képéről. Aro, Marcus és Caius, a három vezető.

- Köszönjük, Mester – vigyorodott el a három vámpír. Micsoda kegy, saját maguk vadászhatnak. Oda ne rohanjak. Hogyha ez ekkora szám, akkor mi van, amikor nagy jutalmat kapnak. Hozhatnak magukkal haza uzsit? Arrogáns, és idióta egy család ez. – Nincs mit gyermekeim, elmehettek – bocsájtotta el őket a férfi. – A többiek is távozhatnak – intett utána Aro.

- Na, de Mester, mi lesz, hogyha önökre támadnak? – tiltakozott az egyik lány.

- Ne aggódj, Renata, ha bármi bajunk esik, akkor úgysem fogják élve elhagyni a kastélyt – nézett ránk jelentőségteljesen.

- Úgy rémlik, hogy nem mi akartunk idejönni – szólaltam meg végül. Elegem volt már belőle, hogy levegőnek néznek, de legalábbis ellenségnek, amikor nekünk eszünk ágában sem volt idejönni.

- Arcátlan – pattant fel egy ellenszenves férfi Aro jobb oldalán. – Vigyázz a szádra asszony, mert egyetlen szavamba kerül, és a fejed a porba hullik.

- Én csak tényeket közöltem – vágtam rá azonnal. – Hogyha mi törtünk volna be hozzátok, akkor nemes egyszerűséggel tekinthetnétek bennünket fenyegetésnek, de mivel ti magatok hozattatok ide minket, ebből következik, hogy mondanivalótok van a számunkra. Szerintem ez tökéletesen logikus feltételezés – néztem mélyen a szemeibe. Eszem ágában sincs tétlenül tűrni, hogy már szinte megalázzanak, amikor ők maguk kívánták úgy, hogy idejöjjek, megszakítva ezzel a nászutamat, és megakadályozva, hogy a családomhoz menjek, akiknek szükségük van rám. Most azonnal. Az unokáimnak nem eshet baja. Sem a gyermekeimnek, vagy bárkinek a családból.

- Valóban, igazat szól a lány – suhant elém a szószólójuk. – Megengeded? – kapta el a kezemet. Majd behunyta a szemeit. Én pedig első felindultságomban ki akartam rántani a kezem az övéből, de Edward nyugtatóan a vállamra tette a kezét, és halványan megrázta a fejét. Miféle perverz vámpír ez? A kezemet fogdossa, behunyt szemekkel? Mintha élvezné az egész helyzetet.

- Fantasztikus – villantak rám a szemek, miután kinyíltak. – Edward, te sem látsz a hölgy, vagyis, ha jól látom, akkor a feleséged fejébe? – fordult az említett felé kíváncsian. Majd a kezét nyújtotta felé, szerelmem pedig engedelmesen a kezébe adta a tenyerét. – Nocsak, a kis asszonykád úgy látom, hogy hatalmas erővel bír – mondta elképedve néhány pillanat után. – A te fejed is zárva van előttem, ha a feleséged úgy akarja. Rendkívüli. Vajon mire képes még? – mért végig gyanakodóan.

- Ennyit tudok, van egy pajzsom, amit ki tudok terjeszteni, ez nem akkora szám, mint ahogy mindenki hiszi – rántottam meg a vállam.

- Szerintem viszont nagyon is érdekes – sétált vissza lassan a trónusához.

- Megtudhatnánk, hogy miért vagyunk itt? – tettem fel a minket leginkább foglalkoztató kérdést.

- Úgy tudom, hogy Forksban éltek – mért végig minket Aro.

- Valóban, nem olyan régen költöztünk vissza – biccentett szerelmem.

- Na és mit tudtok a testőreink rejtélyes eltűnéséről? – szegezte nekem a kérdést ellenségesen.

- Miféle testőrökről van szó? – kérdeztem döbbenten.

- Miféle eltűnések? – kontrázott rám Edward.

- Nem kell játszanotok az ártatlant – csattant fel az ellenszenves szőke hajú férfi, ha jól emlékszem, akkor az ő neve Caius.

- Azt sem tudjuk, hogy miről van szó - szólalt fel kedvesem végre. – Nem láttunk volterraiakat a házunk táján, és pláne nem ártottunk a családotoknak. Eszünkbe sem jutna ilyesmi, hiszen ismeritek Carlisle-t, vele éltetek, nem is kevés ideig. Tiszteletben tartjuk a törvényeket, és ha nem így lenne, tőlünk akkor távol áll a gyilkolás, vagy a bosszú – mondta Edward teljesen őszintén.

- Nos, ha nem is ti voltatok, akkor is tudnotok kellene róla, hogy valami folyik Seattle-ben – mondta az eddig csöndben ülő férfi. – Nem érdekel, hogy ki okozza a gondot, vagy, hogy tudtok-e róla bármit is, de ha Alec és Heidi nem kerül elő egy héten belül, akkor hatalmas bajban lesztek – mondta komolyan.

- Honnan tudhatnánk, hogy mi folyik ott, vagy, hogy hová tűntek a testőreitek? – kerekedtek el a szemeim. Nem értem a logikájukat. – Miért nem küldtök utánuk valakit?

- Ha valaki elfogta Alecet és Heidit, az már önmagában elég veszélyes lehet, és csakis olyasvalaki jöhet szóba, aki hárítani tudja Alec képességét – szegeződött rám a három szempár.

- Azt sem tudom, hogy milyen képességgel bír a testőrötök – csattantam fel.

- Akkor kapcsold ki a képességed, és engedd, hogy a fejedbe lássak – ajánlotta a lehetőséget Aro.

- Ez nem olyasmi, amit csak úgy ki lehet kapcsolni – válaszoltam azonnal. Nem fogom megmutatni a családunkat neki, mert még a végén túlkombinál mindent. Egyébként sem akarom, hogy trófeának tekintse a családunkat.

- Rendben, nekem akkor az is megfelel, ha a többiekről leveszed a pajzsod – rántotta meg a vállát Aro. A fenébe, most megfogott, erre nem mondhatok nemet. Hacsak…

- Na és mi garantálja, hogy nem megkínoztatni akarod őket? – kérdeztem. – A repülőn már kapott egy kis ízelítőt Angela a vendégszeretetekből.

- A szavamat adom, hogy senkinek sem esik bántódása közületek – mondta Aro láthatóan komolyan.

- Mióta kell nekünk könyörögni bármiért is? – kérdezte Caius dühösen.

- Caius, nyugodj meg bátyám. Ahogy Jane-t ismerem, van oka a hölgynek tartani tőlünk – biccentett felém Aro. Én pedig félve néztem Edwardra, kifogytam a kifogásokból, pedig nagyon szerettem volna valahogy elkerülni, hogy tudomást szerezzen a többiekről.

- Vedd le a pajzsod rólam, kicsim – biztatott Edward. – A többieken ettől még rajta tarthatod – simított végig az arcomon. Én pedig nagyot sóhajtottam, és elengedtem kedvesemet a pajzsom alól. Aro azonnal éhes vadként kapta el a kezét, és koncentrálni kezdett. Rettegve figyeltem a jelenetet, egészen addig, amíg el nem engedte őt.

- Nos, sok dolog történt a családdal, de Alec és Heidi eltűnésekor Bella és Edward már Esme szigetén tartózkodott, tehát nem lehetséges, hogy ők tették volna. A többieken pedig fogott volna Alec képessége – magyarázta Aro megfontoltan.

- Akkor kénytelenek leszünk tovább keresni az esetleges tetteseket – szólalt meg Marcus ismét. – Köszönjük a látogatásotokat, szerintem most akár távozhattok is.

- Szerintem viszont nekik is segíteniük kell, hiszen az ő területükön történt az eset – morogta Caius. – Egyébként pedig az egy dolog, hogy ők ketten nászúton voltak, viszont a másik kettő is velük tartott, vagy csak később érkeztek?

- Nos, Bella, ez még valóban érdekes lehet. Megtennéd? – lépett Angela elé.

- Nem, őt nem – tiltakozott Brian szerelme elé lépve. – Rólam vedd le a pajzsodat – nézett rám barátom szigorúan.

- Hm… és egyesek szerint már kihalt a lovagiasság – forgatta meg a szemeit Caius. Én pedig jobb híján hagytam, hogy Aro átvizsgálja Brian gondolatait is. A Volturi vezetője ismét kíváncsian kapott a felajánlott kéz után. Majd érdeklődve figyelte az eseményeket. Azután pedig a bátyjaira nézett.

- Valóban nincs közük Alec és Heidi eltűnéséhez, de azért sok minden történt a Cullen klánnal, amióta utoljára találkoztunk. Érdekes lenne meglátogatni őket a közeljövőben – vigyorodott el Aro. Utálom ezt az arrogáns mosolyt, ami az egész arcát beteríti. – Két héten belül meglátogatunk benneteket, ha megfelel – fűzte még hozzá. – Addig is hálásak lennénk érte, hogyha körbeszimatolnátok Seattle környékén, hátha megtudtok valamit az eltűnt családtagjainkról – fűzte még hozzá.

- Természetesen – biccentett Edward. – Igyekszünk előkeríteni a tagjaitokat.

- Köszönjük, akkor két hét múlva – köszönt el tőlünk Marcus.

- Szabadon távozhattok – biccentett Aro is.

- Ha Alec és Heidi nem lesz meg, akkor hatalmas árat fogtok fizetni – nézett ránk Caius izzó szemekkel.

Majd tüntetőleg elhagyta a helyiséget. Igazán bájos vámpír, gondoltam magamban, és közben a szemeimet forgattam. Néhány pillanattal később pedig az a Renata nevezetű nő jelent meg, hogy kivezessen bennünket a palotából. Nagyon nem tetszett nekem, hogy a Volturi személyesen meglátogat bennünket. Na és az sem, hogy két állítólag nagyon is erős tagjuk tűnt el nemrégen, ráadásul a közelünkben. Talán köze lehet az eltűnésüknek ahhoz, hogy Marie-t el akarják rabolni…



(Emily szemszöge)



Iszonyatos fejfájással ébjedtem, de a hátam máj nem sajgott szejencséje egy kicsit sem. Azonnal Majie-t kejesve pislogtam köjbe, de őt nem láttam sehol. Az nem lehet, hogy eljabolták. Emmett bácsi eltávolította a betolakodót. Az nem lehet, hogy elvitték a húgomat. Síjtam el magam, de inkább vonyítás szejű volt. Fel sem tűnt, hogy még mindig fajkas vagyok.

- Mi a baj, kincsem? – hallottam meg az álmos hangot magam mellett. Apu volt itt. – Fáj valamid?

- Hol van a húgom? – kéjdeztem félve. – Ugye nem vitték magukkal?

- Nem, nyugodj meg, édesem. Nagyon ügyes voltál. Megmentetted anyut, és Marie-t is – simogatta meg apa a hátamat. – A másik szobában alszanak – mutatott az ajtó felé.

- Akkoj jó – sóhajtottam fel.

- Ne csinálj ilyet még egyszer, Emily – nyomott puszit apa a fejemre. – Ne merészelj ilyen magánakciókba kezdeni, legalább kétszáz éves korodig – mondta ellentmondást nem tűrve.

- Én csak azéjt tettem, mejt senki nem volt, aki segítsen – motyogtam halkan.

- Tudom, kicsim, de már dolgozunk rajta, hogy kiküszöböljük a problémát – vett ki a kiságyból, és finoman magához ölelt. - Azt hiszem, hogy ideje lenne, hogy megint kisbaba légy – mondta komolyan.

- Megpjóbálom – bólintottam. Majd ejősen koncentjáltam já, hogy megint Emily baba legyek, és néhány pillanattal később máj láttam is a kezeimet. Viszont ajja nem számítottam, hogy nem lesz jajtam juha. – Jesszusom, apa, csukd be a szemed – mondta fülig vöjösödve, és pjóbáltam úgy fojdulni, hogy ne lásson kényes jészeket.

- Kicsim, ott voltam, amikor születtél, és akkor sem ruhában érkeztél erre a földre – kuncogott fel apu.

- Te akkoj is féjfi vagy – mondtam hatájozottan.

- Oké, vettem, már el is jött a szégyenlős korszak – kuncogott fel apa.

- Jaj, apu – takajtam el az ajcomat.

- Jól van, már itt is egy kis takaró, te nagylány – tekejt köjbe apa takajóval.

- Köszi – mosolyogtam já.

- Nincs mit, kicsikém – nyomott puszit a homlokomja. – Éhes vagy?

- Én mindig éhes vagyok – sütöttem le a szemeimet.

- Akkor átviszlek anyához, hogy felöltöztethessen, és addig én csinálok nektek reggelit Esmével – indult el velem a szomszéd szobába.

- Oké – bólintottam azonnal.

Ahogy apa belépett velem a szobába, Majie azonnal lelkesen tapsolni és sikongatni kezdett, pedig eddig nyugodtan feküdt az alvó anyukánk mellett. Szegény anyát nagyon kimejítették az elmúlt napok. Néha felébjedek éjszakánként, és láttam, hogy ájgus szemekkel kémlelte az ejdőt szinte minden éjjel, apával együtt. Pedig pihennie is kéne.

- Szia, hugi – integettem neki.

- Jól vagy? – kéjdezte aggódva.

- Én jól, de anya teljesen ki van készülve – mutattam a háta mögé.

- Még csak most aludt el végje – válaszolta Majie azonnal. – Szejintem most is csak azéjt, mejt egy kicsit segítettem. Azt látta, hogy itt vagytok ti is mellettünk, és így már elaludt. Nem szívesen manipulálom, de muszáj aludnia egy kicsit.

- Akkoj ne is ébjesszük fel – néztem apa felé.

- Megkérem Rose nénéteket, hogy öltöztessen át titeket – biccentett apu.

- Miéjt nem te? – húzta fel a szemöldökét Majie.

- Mert a nővéred elérte a szégyenlős korszakát – mosolyodott el megint.

- Ne nevess ki – mondtam dujcásan.

- Szégyenlős? Az milyen? – húzta fel a szemöldökét Majie.

- Tudod, apa egy fiú, mi meg lányok vagyunk – magyajáztam kissé zavajban.

- Na de apa, nem olyan fiú, mint a többi – éjtetlenkedett tovább Majie. – Engem felöltöztethetsz, apu, és Emilyt is. Majd azt mutatom neked, hogy van jajta mondjuk tjikó, de közben majd te adod já – ajánlotta a lehetőséget húgom.

- Nem, drágám – tiltakozott apa. – Egyszer át kell engednem az öltöztetéseteket a lányoknak – mondta beletöjődően. – Tudtam, hogy eljön ez a pillanat. Mindjárt idehozom Rose-t, addig pedig ne keltsétek fel anyut – intett minket szigojúan.

- Jól leszünk – ígéjtük meg azonnal.

- Tudom – csikizte meg apa a pocakunkat, majd letett, és kisietett a szobából.

Néhány pillanattal később pedig máj jöttek is minket átöltöztetni. Azután pedig levittek a földszintje, és megkaptuk a finom jeggelinket. Vagyis én megkaptam a fincsi jántottámat, míg Majie ma jeggel véjje vágyot, úgyhogy ő csak azt kapott most. Sajnáltam, hogy ő nem eszik velem most, mejt a múltkoj imádtam azt amikoj mindketten maszatoltunk, de hát ezt véjjel csak nem lehet megtenni. Mindenesetje azt viszont már tökéletesen sikejült elfogadnom, hogy a testvéjem egy kicsit vámpíjosabb, mint én valaha is leszek. Végje megéjtettem, hogy másnak lenni nem jossz, egyszejűen csak mindenki másmilyen, de akit szejetünk, azt úgy szejetjük, ahogy van, akkoj is, hogyha vannak olyan szokásai, amiket nem éjtünk…

La Push vámpírja - 100. fejezet

100. fejezet


SZIASZTOK! NOS, MIT IS MONDHATNÉK. ELJUTOTTUNK IDÁIG IS. EZ A TÖRTÉNET AZ EDDIGI LEGHOSSZABB, AMIT ÍRTAM, ÉS MÉG NINCS VÉGE :D AZT HISZEM, HOGY BÜSZKÉN JELENTHETEM KI, HOGY ÍRÓI PÁLYAFUTÁSOM LEGNAGYOBB PROJEKTJÉNEK ELSŐ FELÉTŐL BÚCSÚZUNK MOST, HOGY JÖHESSENEK AZ ÚJABB KALANDOK, AZ ÚJ GENERÁCIÓ FŐSZEREPLÉSÉVEL, DE NEM MEGFELEDKEZVE A MÁR SZERETETT ÉS JÓL ISMERT SZEREPLŐKRŐL SEM. SOKAT TANAKODTAM, HOGY HOGYAN ZÁRJAM LE A TÖRTÉNET ELSŐ FELÉT, MAJD ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY TULAJDONKÉPPEN NEM IS ZÁROM LE, HANEM EGY KÖNNYED "FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK" MEGNYILVÁNULÁS JÖN JÖVŐ HÉTEN A LA PUSH VÁMPÍRJA 2. :D KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, AKI EDDIG OLVASOTT, ÉS REMÉLEM, HOGY EZUTÁN IS VELEM TARTOTOK :D TEHÁT MINDEN TOVÁBBI SZÖVEGELÉST MELLŐZVE, MIELŐTT MÉG LYUKAT BESZÉLNÉK A HASATOKBA, ÍME A SZÁZADIK FEJEZET. PUSZI, DRUSILLA :D

(Emily szemszöge)



Fantasztikus napom volt. Egész nap Majie-val, és Cijmossal játszottunk, és apa is nagyon sokat foglalkozott velünk anyával együtt. Most pedig itt fekszünk a kiságyban, és aludni készülünk. Imádom a szobánkat. Kezdem megszokni már a józsaszín felét is. Bár nekem a sájga sokkal jobban tetszik. Az valahogy inkább az én színem. Máj csak egyetlen egy dolog kell a boldogságomhoz, mégpedig az, hogy végje sikejüljön átváltoznom. Hatalmas nagy fajkas leszek, és lebíjkózom még Emmett bácsit is. A bundám hosszú lesz, és selymes, a szemeim pedig szikrázóak és veszélyesek. Tökéletesen fogják tükjözni az ejőmet, és a kitajtásomat. Én leszek a leghatalmasabb fajkas a földön. Alfa leszek, hatalmas vezető, aki összetajtja a családot, és jendet tesz a nagyvilágban. Annyija jó lenne, hogyha nagy és ejős lennék máj. Olyan sokáig tajt a növekedés. Nem is éjtem, hogy miéjt nem vagyunk azonnal felnőttek. Kisbabának lenni unalmas. Nem mintha nem esne jól a pátyolgatás, és az, ahogy mindenki imád bennünket, de így haszontalannak éjzem magam. Ott kéne lennem kint, és jájőjöznöm, mint a nagyoknak. Ehelyett itt fekszek bent, és el fogok aludni, nem úgy, mint a többiek, akik mind védik a házat.

- Kicsim, te sohasem leszel haszontalan, vagy magatehetetlen – simogatta meg anya az ajcomat. Majd kivett a kiságyból, a máj alvó Majie mellől. Honnan tudja, hogy mije gondoltam? Általában csak apa és nagyapa szokta hallani a gondolataimat. Á… biztos csak azéjt tudja, hogy mi jáj a fejemben, mejt az anyukám.

- Hallak téged, édesem – nyomott puszit a homlokomra.

- Hogyan lehetséges ez? – húztam fel a szemöldököm döbbenten.

- Talán ez is egy képesség – ajánlotta anya. – Vagy az is lehet, hogy azért van, mert egyszer, amikor már képes leszel átváltozni, akkor úgyis tudsz majd kommunikálni gondolatban a többiekkel. Nem tudom, hogy mi lehet a konkrét ok, de jó hallani a gondolataidat – mosolygott rám anya. - Legalább az egyik lányom tud hozzám is fordulni a gondjaival, és nem csak az apukájához.

- Nekem is tetszik, hogy hallasz engem – mosolyodtam el. – Nagyon különc vagyok, igaz? – jutott eszembe a leginkább szívemet nyomasztó dolog.

- Dehogy is, kicsim. Honnan veszed ezt a butaságot? – rázta meg anya a fejét hevesen.

- Azéjt, mejt Majie majdnem teljesen olyan, mint apa, de én olyan semmilyen vagyok. Májmint van bennem fajkas gén, de nem tudok átváltozni, viszont nem tudom, hogy mennyit öjököltem apától, mejt a véj számomra egyáltalán nem vonzó – magyarázkodtam. Tuti, hogy nem vagyok átlagos csecsemő, de nem vagyok sem embej, sem félvéj, sem semmi. Még a dédpapi sem tud besojolni minket sehova.

- Ezek a dolgok majd kialakulnak, kincsem. Egyébként is, nekem tetszik, hogy a lányaim korántsem átlagosak, hiszen a kapcsolat sem az, ami köztem és az apukátok között van. Különleges szerelemből, különleges gyerekeknek kellett születnie.

- Különlegesek vagyunk? – döbbenten meg. Én azt hittem, hogy csak különcök, ahogy Majie is gondolta.

- De még milyenek. Nincs hozzátok fogható itt a földön, és aki mást állít, annak személyesen látom el a baját – ígérte anya.

- Szejetlek – bújtam a mellkasához.

- Én is téged, édesem – ült le velem a hintaszékbe és ringatni kezdett. Tetszett, hogy hall engem. Mindig is szejettem volna beszélgetni már vele, de nem tudtam, hiszen eddig csak apának tudtam kivetíteni a gondolataimat.

- Kellemes kis családi idill – szakította meg a pillanatot egy idegen férfi hangja.

- Ki maga? – pattant fel anya azonnal. Engem pedig még szorosabban magához húzott. – Hogy jutott be?

- Megvannak a módszereim, és a tehetséges segítőtársaim ahhoz, hogy bejussak bárhová, bármikor, amikor csak akarok – mondta a férfi. Majd kilépett a fényje. Az ajcát hatalmas sebhely csúfította. Félelmetes alak volt, de valamiéjt mégis úgy gondoltam, hogy nem akaj bántani bennünket. Fujcsak éjzésem volt tőle. A szemei azt tükjözték, hogy nem olyan gonosz, mint amilyennek látszik, de nem is volt szimpatikus.

- Tűnjön el innen, vagy cafatokra szaggatom – morgott fel anya. Majd letett engem a hintaszékbe, és remegni kezdett a teste.

- Amint megkapom a manipulátor erővel rendelkező lányodat, már itt sem vagyok – válaszolta a férfi.

- Egyik gyermekemet sem viheti el innen sehová – csattant fel anya. – Utoljára mondom, hogy távozzon békével, vagy néhány perc múlva már csak egy rakás hamu lesz az udvaron.

- Azt nem hinném, Nathalie – rázta meg a fejét a férfi.

- Tudnom kéne, hogy ki maga? – húzta fel a szemöldökét anya. – Nem rémlik, hogy már találkoztunk volna.

- Nem is találkoztunk, de figyellek egy ideje. Pontosabban azóta, hogy teherbe estél. Egy effajta nem hétköznapi házasságból születnek a legnagyobb tehetségek. Általában elrabolom az összes ilyen gyermeket. Viszont mivel te ikreket hoztál a világra, ezért úgy gondoltam, hogy kegyes leszek, és csak a vámpírokhoz közelebb álló lányodat viszem el. A másikat megtarthatod. Szerintem remek üzlet lehetne ez a számodra. Nem maradsz gyermek nélkül, és én megígérem, hogy vigyázni fogok erre a lánykára, mintha csak a sajátom lenne. Szóval, mit mondasz? – kérdezte kíváncsian.

- Azt mondom, hogy takarodjon el innen, és soha többé meg ne lássam, mert akkor nem állok jót magamért – válaszolta anya dühösen.

- Ezek szerint nem tudjuk elintézni a dolgot békésen – sóhajtott fel a férfi.

- Valóban nem – biccentett anyu.

- Ez esetben egyszerű a képlet, elviszem a lányodat, téged pedig kénytelen leszek megölni, hogy ne állj az utamba – rántotta meg a vállát. – Nekem végül is teljesen mindegy, hogy hogyan legyen. Bár lehet, hogy a másik kislányodnak nagyon is hiányoznál, de te tudod.

- Na azt máj nem. Az én anyukámat nem fogja bántani egy ilyen jonda, büdös vámpíj. Majd adok én neked, hogy attól koldulsz – szojítottam ökölbe a kezeimet. Majd jemegni kezdtem, ahogy anya tette, és néhány pillanattal később pedig mindent másképpen láttam, mint eddig. A látásom, és a hallásom kiélesedett. Ahogy pedig lenéztem a kezemje megláttam, hogy hófehéj kis mancsok vannak a kézfejeim helyén. Hát sikejült volna? Átváltoztam, ahogy mindig is szejettem volna?

- Emily, maradj ott, ahol vagy, sőt még jobb lenne, hogyha elbújnál valahol – hallottam meg anyát a fejemben. Majd hangosan felmojgott, miután fajkassá változott. A nagy zajokja, még Majie is felébjedt, és azonnal síjni kezdett. Én ügyetlenül odaszaladtam hozzá a négy kis lábamon, majd nagy nehezen felmásztam a kiságyba, és a húgom mellé feküdtem.

- Majie, most csináld azt, amit szoktál – bökdöstem meg az ojjommal húgomat. – Kápjáztasd el őt, hogy anya elkaphassa, és megtudjuk, hogy ki akaj eljabolni.

- Megpjóbálom – pityejedett el Majie. Majd egy szempillatás alatt koncentjálni kezdett, az idegen féjfi pedig néhány pillanattal később mozdulatlanná dejmedt. A baj csak az volt, hogy anya is. Talán még nem tudja pontosan kivetíteni a képességét Majie, de sebaj, a lényeg, hogy a férfi is ledejmedt.

- Ügyes vagy, Majie. Most tajts ki – biztattam lelkesen. – Mindjájt megkeresem apát, és Emmett bácsit, csak ne hagyd, hogy anyának baja essen – adtam ki az utasítást. Majd kiugjottam a kiságyból, és azonnal johanni kezdtem a földszint felé. Azonnal megláttam Emmett bácsit, amint csak bámul maga elé, és meg sem mozdul. Fogalmam sem volt jóla, hogy mi töjténhetett vele, csak azt tudtam, hogy valahogy magához kell téjítenem, hogy segítsen. Kicsi vagyok még hozzá, hogy elbánjak egy vámpíjjal. – Emmett bácsi – ugjottam fel az ölébe, de semmi. Felágaskodtam, és megnyaltam az ajcát, de még mindig nem jeagált. Majd hijtelen ötlettől vezéjelve meghajaptam a kezét, olyan ejősen, amilyen ejősen csak képes voltam já. Emmett bácsi pedig azonnal megjándult, azután pedig felpattant, én pedig leestem jóla. A hátam és a fenekem azonnal sajogni kezdett, mert valami keménynek ütköztem lendületből, ahogy Emmett bácsi elhajított, de most nem éjtem já ezzel foglalkozni. Most meg kell mentenem anyát, és a húgomat. Felkeltem, és Emmett bácsihoz futottam, majd megjángattam a nadjágját. Majd futni kezdtem a szobánk felé, ő pedig követett engem. Amikoj beléptem az ajtón az idegen, és anya még mindig ugyanúgy álltak, ahogy eddig, míg Majie máj könnyezett a kimejültségtől. Szejencséje a bácsikánk azonnal kapcsolt, és egy hatájozott mozdulattal kijántotta az idegent magával az ablakon. A következő pillanatban a húgom ellazult, és anya is magához téjt a testvéjem okozta kábulatból. Velem pedig fojogni kezdett a szoba, a következő pillanatban pedig eljagadott a sötétség.



(Nathalie szemszöge)



Fogalmam sem volt, hogy mi történt. Az egyik pillanatban még kábultan meredtem magam elé. Tudtam, hogy ezt Marie csinálja, és láttam, ahogy a vámpír is mozdulatlanul áll. Azután hirtelen berontott Emmett, és kiugrott az ablakon az ellenséggel együtt. Nem sokkal később pedig megint ura voltam a cselekedeteimnek. Azonnal visszaváltoztam, majd magamra kaptam a köntösömet, és a kiságyhoz szaladtam, ahol Marie bár eszméletlen volt, de jól nézett ki. Emily azonban még mindig átváltozva, és véresen feküdt a földön. Azonnal hozzá rohantam, és felkaptam a földről, pont akkor, amikor berontottak a többiek.

- Carlisle, Emily megsérült – mutattam fel nekik az apró kis farkast a karjaimban.

- Azonnal vigyük a vizsgálóba – vette el tőlem óvatosan Carlisle. Majd egy szempillantás alatt eltűnt.

- Láttátok ezt? – kérdezte Billy döbbenten.

- Micsodát? – húztam fel a szemöldököm.

- Hófehér a bundája – válaszolta Jake azonnal. – Már ötszáz éve nem volt hófehér farkas a falkában.

- Na és ez mit jelent? – kérdezte Jasper kíváncsian.

- A hófehér farkas magasabb szintű bármelyikünknél. A legtisztább, legodaadóbb lélek a fajtánkban. A megjelenése egy új korszak eljövetelét rejti magában. A farkasok új, erősebb, és jobb generációját. Új idők várnak a törzsre, és az egész falkára Emily által – válaszolta apa büszkén. A következő pillanatban pedig belépett Carlisle. Én pedig félve néztem rá.

- Csúnyán beütötte a fejét, és a hátát, azért vérzett, mert valószínűleg az asztal sarkát kapta el esés közben, de rendbe fog jönni, csak pihennie kell – mondta Carlisle nyugtatóan. – A testét eléggé megviselte, hogy ilyen korán átváltozott. Nem tudom pontosan, hogy mi váltotta ki belőle ezt a reakciót, de összezavarta a testét ezzel a hirtelen jött átváltozással, még korai, de láthatóan képes kezelni a helyzetet.

- Bemehetek hozzá? – kérdeztem idegesen.

- Persze, menj csak. Anthony már ott van vele – biccentett Carlisle. – Most pedig megnézem Marie-t is, mert ő sem az ijedtségtől ájult el, hogyha jól gondolom – vette fel másik lányomat is Carlisle.

- Nem, megakadályozta a harcot a képességével, nem akarta, hogy megsérüljek – magyarázkodtam. – Ugye minden rendben lesz velük? – sírtam el magam. Még olyan kicsik, és már megsérültek egy harcban, amihez még nem kéne, hogy egyáltalán közük legyen, vagy, hogy egyáltalán tudjanak róla, hogy harc folyik a környezetükben.

- Nem kell aggódnod, hamar rendbe jönnek – biccentett Carlisle teljesen komolyan. – Menj csak be Emilyhez, én pedig hamarosan beviszem Marie-t is hozzátok – mondta határozottan Carlisle. Én pedig egy szempillantás alatt Emily mellett termettem, akinek Anthony simogatta a kis fejecskéjét. Az apró kis koponyán egy fehér kötés éktelenedett, a hátán pedig egy apró merevítő volt. Gyönyörű, apró farkas volt. A legkülönlegesebb alakváltó ötszáz éve. Tökéletes, de még szinte védtelen.

- Alszik, Carlisle adott neki egy kis altatót, de magánál volt, amikor bejöttem hozzá. Azt üzeni, hogy ne aggódj, mert hamarosan rendbe jön – mosolygott rám szerelmem. – Erős kis alfa, az már szent.

- Hogy juthatott megint át az a vámpír a védelmünkön? – kérdeztem idegesen. Anthony odakint járőrözött, Billy idebent volt Johannával, mégsem volt senki sem megint, aki megvédte volna a lányaimat. Nem nekik kellett volna megvédeniük engem, hanem nekem őket.

- Vannak barátai, vagy gyermekei, nem tudom, hogy milyen közük van egymáshoz, de Marie-hoz hasonló képességeik vannak. A lényeg, hogy el tudnak kápráztatni bennünket, hogyha akarnak, éppen úgy, ahogy Marie is szokta. Ezért nem reagál senki, amikor támadnak. Viszont támadt egy ötletem. Szerintem, ha anya kiterjesztené a pajzsát, akkor elkerülhetjük az effajta incidenseket, én pedig fel tudom erősíteni az erejét. Így valóban biztonságos lenne a ház.

- Még nincsenek egy évesek, és mi már nem vagyunk képesek megvédeni őket. Rossz anya vagyok – sóhajtottam fel.

- Nem vagy rossz anya, ahogy én sem vagyok rossz apa. A helyzet az, hogy a lányaink nagyon is különlegesek, és egy gyűjtő igényt tarthat rájuk. Mert szerintem ez a férfi gyűjtő, ebben szinte biztos vagyok. Különben nem válogatná ki a Marie-hoz hasonló képességű lényeket. Készül valamire, és mi együtt rá fogunk jönni, hogy mi a célja. Addig pedig a lányok egy percre sem maradhatnak egyedül, és az őrségünket is valahogy immunissá kell tennünk azokra, akik képesek megbűvölni bennünket. Ki kell dolgoznunk egy új tervet a helyzet kezelésére – ölelt magához.

- Arra kell kidolgoznunk az első számú tervet, hogy senki ne érjen többé a lányainkhoz. El akarok bújni valahol. Nem vagyunk képesek elintézni az effajta túlerőt. Bujkáljunk, azt hiszem, hogy minél több helyen fordulunk meg, annál jobban össze tudjuk zavarni őket, és talán nem találnak ránk soha.

- Egyfolytában költözködni akarsz az idők végezetéig? – kérdezte idegesen szerelmem. – Ennek nincs semmi értelme. Le kell győznünk a ránk törőket, nem pedig elrejtőzni.

- A lányok még kisbabák, nem élhetnek veszélyben – vágtam vissza.

- A lányok akkor is veszélyben élnek, hogyha most elkezdünk menekülni – mondta most már kicsit ingerültebben. – Ha elmegyünk, akkor utánunk jönnek. Egy fix helyet könnyebb megvédeni, mint egy idegen területet – mondta határozottan. – Stratégiailag itt vagyunk a legnagyobb biztonságban. Az egyetlen hely, ami még ennél is biztonságosabb lehetne, az La Push.

- La Push, ez az – csillantak fel a szemeim. – Jól védhető, ősi terület, amit a világon mi ismerünk a legjobban. Költözzünk be a közös házba, ami a határ két oldalán áll. Odaköltözhetnének a Cullenek is a saját oldalukra, míg mi a másik oldalba költözünk, és megegyezünk a törzzsel, hogy vészhelyzet esetén a család tagjai beléphetnek a területünkre. Szerintem ezt meg lehetne próbálni.

- Jó gondolat – mosolyodott el Anthony. – Reggel megbeszéljük, de most pihenj le, én itt maradok Emily mellett, te pedig menj Marie-hoz, Carlisle éppen erre tart vele. Már felébredt, és téged akar.

- Sziasztok – lépett be a következő pillanatban Carlisle a másik kislányunkkal. – Marie szeretne a te karjaidban lenni, nálad meg tudna nyugodni – adta a kezembe a pityergő lányomat. Szegénykém nagyon megrémülhetett, ráadásul egyfolytában Emily felé nyújtózkodott.

- Nincs semmi baja a nővérednek, kincsem, reggelre már teljesen jól lesz – simított végig Anthony Marie hátán. – Ti menjetek el aludni, én majd itt maradok Emily mellett, ahogy már mondtam – adta ki az utasítást finoman. – Jó éjszakát – nyomott csókot a számra. Majd Marie fejére is adott egy puszit.

- Sziasztok – adtam be a derekam, majd kislányommal a karomban elvonultam a szobánkba, és lefeküdtünk az ágyra.

Kislányom szorosan hozzám bújt, majd néhány pillanattal később már aludt is, én viszont már nem voltam ennyire nyugodt. Nem fogok megnyugodni egészen addig, amíg le nem tépem annak a vámpírnak a fejét, és ez, ha rajtam múlik, akkor hamarabb fog elérkezni, mint bárki is gondolná. Ez most már másodszor volt nyílt támadás a lányaim ellen, és ezt semmiképpen sem hagyhatom annyiban. Ha harcot akarnak, akkor legyen harc. Fogalmuk sincs róla, hogy kikkel húztak ujjat, de hamar rá fognak jönni, hogy életük legnagyobb hibáját követték el, ezt én magam garantálom.



(Bella szemszöge)



A barlangban töltött nap egyszerűen fantasztikus volt, és most pedig egyenesen Rióba tartunk, hogy szórakozni menjünk. Már alig várom, még soha nem voltam ilyen karnevál jellegű dolgon, de az biztos, hogy rossz nem lehet.

- Sokáig tart, míg odaérünk? – kérdeztem izgatottan.

- Nem, csak néhány perc, és már ott is leszünk – kuncogott fel Edward. – Egy kicsit türelmetlen vagy ma éjjel.

- Inkább csak izgatott, olyan helyen járunk, ahol én még soha nem voltam – lelkesedtem. – Úgyhogy taposs bele, szeretnék már táncolni azon a szórakozóhelyen – türelmetlenkedtem.

- Jól van, sietek – nevetett fel Edward.

Nem sokkal később pedig végre kikötöttünk a parton. Kézen ragadtam szerelmemet, és azonnal magammal húztam a zene irányába. Két perccel később pedig már egy táncparkett közepén álltam. Edward szorosan a hátamhoz simult, és felvette a csípőm ritmusát, hogy egyszerre mozduljunk a zene ütemére. Még soha nem jártam ilyen táncot, de határozottan tetszett. Szenvedélyes volt, és izgató, amilyet még soha nem tapasztaltam ezelőtt. Egyszerűen imádtam az egészet. A hév egyre jobban elragadott minket, de ahogy körbepillantottam a táncparketten nem csak minket. Minden pár egymásba gabalyodva csókolózott, ezért bátran követtem a példájukat és szorosan magamhoz húztam szerelmemet, hogy szenvedélyes csókban forrhassunk össze. Olyan csókban, ami tökéletesen illett az alkalomhoz. Már szinte teljesen belefeledkeztünk a csodálatos pillanatba, amikor kedvesem elszakadt tőlem, és felkapta a fejét. A következő pillanatban, pedig húzni kezdett kifelé a táncparkettről.

- Edward, mi a baj? – kérdeztem idegesen. El sem tudtam képzelni, hogy mi történhetett.

- Azt hiszem, hogy Angela és Brian gondolatait hallottam az imént, de még nem vagyok benne teljesen biztos – ölelte át a derekamat szerelmem, amikor kiértünk.

- Angela és Brian? De hát mit keresnének ők itt? Ennek semmi értelme – csóváltam meg a fejem.

- Sajnos, nagyon is van értelme – lépett elő az árnyékból Brian és Angela.

- Haza kell jönnötök, bajban vagyunk – magyarázta Brian.

- Mi történt? – kérdeztem idegesen. – Mindenki jól van?

- Igen, mindenki jól van, de támadás ért bennünket, az unokáitokat, vagy unokátokat akarták elrabolni, és nem hisszük, hogy egykönnyen feladnák a dolgot. Szükség van az erőtökre, hogy még jobban meg tudjuk védeni a családot – mondta Angela aggódva. – A többiek nem akartak szólni nektek, hogy ne rontsák el a nászutatokat, de szerintem jobb lenne, hogyha hazajönnétek.

- Mi történt pontosan? – kérdeztem félve.

- Egy vámpír és egy azonosítatlan lány behatolt a házba, és kis híján elragadták Marie-t. Ami pedig még félelmetesebbé teszi a helyzetet az az, hogy senki nem látta, vagy érezte őket, ami vámpírok és farkasok esetében nem normális dolog. Nem tudjuk, hogy hogyan csinálták, vagy, hogy miért akarták elrabolni Marie-t, de azt biztos, hogy nem hagyhatjuk, hogy megtegyék – magyarázta Brian.

- Edward – néztem fel szerelmemre.

- Igen, szerintem is haza kell mennünk, majd bepótoljuk a nászutunk végét, hogyha már minden rendben lesz – bólintott rá azonnal szerelmem.

- Akkor máris induljunk a reptérre, már lefoglaltuk a gépet a visszaútra, négy főre – vágta rá Brian. – Bella, szükség lesz a pajzsodra a védekezéshez.

- Természetesen, a ház köré több napra is ki tudom vonni a pajzsomat egyhuzamban – bólintottam rá azonnal. – Esélyük sem lesz bejutni.

- Az már biztos, ha Bella akar valamit, akkor azt meg is fogja oldani, ez egészen biztos – bólintott rá szerelmem. – Van fogalmunk róla, hogy mégis kik lehettek? – kérdezte Edward, amikor beszálltunk az autóba.

- Senki nem ismerte fel a szagukat, úgyhogy idegenek voltak – válaszolta Brian azonnal.

- Vagy új Volturi tagok, akiket még nem ismerünk – mélázott el szerelmem. – Lenne értelme, hogy különleges csecsemőket vigyenek magukhoz, és ők maguk neveljenek fegyvert, például Marie-ből. Ha jobban belegondolok, egy lány, aki bárkit megbabonáz, igen nagy kincs lenne Aro gyűjteményében.

- Nem hiszem, Edward. Aro és a Volturi azt sem tudja, hogy léteznek már ilyen lények, nagyon is jól titkoltuk a létezésünket több, mint ötven éven keresztül, akkor miért most derült volna ki, ráadásul ilyen hirtelen.

- Náluk sosem lehet tudni – vágta rá Edward azonnal.

- Én útjaim során egyszer jártam Volterrában, és egyáltalán semmit nem kérdeztek Forksról, vagy rólatok, amikor ott voltam, úgyhogy nem hiszem, hogy gyanakodtak volna bármire is – állapította meg Angela.

- Az egy dolog, hogy akkor még nem tudtak semmit, de azóta juthattak információhoz – állapította meg Edward. – Nem ez lenne az első eset, hogy terveznek valamit.

- Szerintem viszont túl kézenfekvő, hogy mindenki rájuk gondol először. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem ők voltak azok, mert az túlságosan is nyilvánvaló lenne, és a túl egyszerű észjárás egyáltalán nem vall Aróra – állapította meg Brian, amikor leparkolt a reptéren. – Gyertek, magángépünk van hazáig – pattant ki a kocsiból Brian, majd kinyitotta az ajtót Angelának is. Edward pedig ugyanezt tette az én ajtómmal is. Nem sokkal később már a gépen ültünk, ami éppen felszállásra készült, amikor Edward hirtelen megmerevedett mellettem, és felpattant a helyéről.

- Drágám, mi a baj? – kaptam el a kezét, amikor nekiindult a pilótafülkének.

- Itt vannak – morgott fel Edward. A következő pillanatban pedig kinyílt az ajtó, és egy apró, szőke lány, és két férfi lépett ki a fülkéből.

- Aro látni kíván benneteket – szólalt meg a szőke hajú lány.

- Ez kérés, vagy inkább parancs? – kérdezte Edward kissé dühösen.

- Ami azt illeti, most még invitálás, de lehetek meggyőzőbb is – fordult Angela felé. Barátnőm pedig fél pillanattal később már a földön sikoltozott valami láthatatlan kíntól. Én viszont abban a pillanatban vontam fel a pajzsom a szeretteim köré. Ang azonnal megnyugodott, én pedig szúrós szemekkel néztem a perszónára. Míg Brian oltalmazóan ölelte magához kedvesét, aki még mindig zihált egy kicsit az átélt borzalmaktól. – Nos, jöttök magatoktól, vagy lehetünk még ennél is meggyőzőbbek – villantak meg a vörös szemek.

- Veletek megyünk, Jane, hiszen úgysem ellenállhatunk a meghívásnak – válaszolta Edward.

- Helyes, akkor foglaljatok helyet, és élvezzétek az utazást – mosolyodott el Jane gonoszan. – Felix, Demetri vigyáznátok a személyzetünkre? – pillantott rájuk Jane. – Én addig szórakoztatom a Mester vendégeit – ült le velünk szemben. – Ne aggódjatok, Demetri repülési stílusával hamar elérjük Volterrát.

- Megtudhatnánk, hogy mégis mit szeretne tőlünk Aro? – kérdezte Edward.

- Majd megtudjátok, hogyha odaérünk. A Mester nem avatott be, pontosan azért, hogy ne tud meg idő előtt a mondanivalója lényegét, hiszen akkor már nem lenne értelme titeket megvendégelnünk – válaszolta a Jane nevezetű lány. - Úgyhogy csak türelem, ha odaérünk, akkor majd a Mester mindent elmond, amit tudnotok kell, és legalább én is megtudhatom, hogy miért kellett eljönnöm miattatok a világ végére…

FOLYTATÁSA KÖVEKTEZIK...