11. fejezet
(Edward szemszöge)
Ahogy kimondtam, hogy nem fogom feladni Bella visszahódítását, mindenki boldogan elmosolyodott, még Rosalie is, pedig ő soha nem kedvelte szerelmemet.
- Mi változott meg, Rose? Hiszen te gyűlölöd Bellát – érdeklődtem, mivel egyfolytában csak egy színdarabot ismételgetett gondolatban. Reméltem, hogyha nyíltan felteszem a kérdést, akkor kapok majd rá választ.
- Én sosem gyűlöltem őt, csak annyiról volt szó, hogy amíg ember volt, veszélyes volt a családunkra nézve, de most már nem az, hiszen ő is vámpír – magyarázta Rosalie. – Miért állnék a boldogságod útjába, hogyha már nincs rá okom? – kérdezett vissza. – Egyébként pedig meg akarom ismerni az unokaöcsémet, ami csak úgy lehetséges, hogyha valahogy kibékíted Bellát.
- Értem – mondtam tömören. Mit mondhatnék erre? Jobb lesz, hogyha inkább a szerelmemre koncentrálok. El kell érnem, hogy beszéljen velem. Még nem tudom, hogy hogyan, de csak lesz valami megoldás. Mit kéne tennem, hogy kidugja az orrát La Push-ból?
- Hogy fogunk beszélni vele? Hiszen sehogy nem tudunk a közelébe jutni – mondta Alice csüggedten.
- Nem tudom – válaszoltam. Aztán hirtelen eszembe jutott valami. Oh, igen, ez jó ötlet. Igaz, hogy valószínűleg nagyon dühös lesz, és kiabálni fog, de legalább annyit elérek, hogy beszéljen velem. – Mégis tudom – vigyorodtam el.
- Mi is megtudhatnánk végre a megoldást? – kérdezte Emmett. Alice pedig hirtelen a semmibe meredt. Gondolom, hogy mivel eldöntöttem a dolgot, húgom első dolga az volt, hogy kikukucskálja, miben is sántikálok. Amikor visszatért közénk boldogan felsikkantott.
- Ez zseniális ötlet, Edward! – kiáltott fel lelkesen, majd hozzátette. – Ráadásul még szórakoztató is.
- Most már avassatok be minket is – kérte apám, Alice pedig rögtön felé fordult, de hirtelen megállt.
- Majd inkább Edward elmondja, nekem készülődnöm kell – mondta húgom, majd nevetve szaladt fel a lépcsőn. – Nemsokára indulnunk kell.
- Akkor halljuk – nézett rám Esme mosolyogva.
- Ajándékokat fogok neki venni, és mindet elküldetem La Push-ba. Lehet, hogy én nem mehetek oda, de az ajándékaim bemehetnek, és tudjátok, hogy Bella soha nem szerette, hogyha elhalmozom ajándékokkal – mosolyogtam rájuk.
- Még jobban felbőszítesz egy nőt, aki már így is eléggé dühös rád? – kérdezte Rosalie értetlenül.
- Igen, addig bosszantja, amíg nem lesz hajlandó vele beszélni – kuncogott Jasper. – Hogyha kellőképpen az idegeire megy, akkor Bella magától fog idejönni, vagy legalábbis a határhoz, és akkor Edward el tudja mondani neki, amit akar – magyarázta fivérem.
- Igen, Jasper pontosan összefoglalta a lényeget.
Ez után a kijelentésem után, mindenki a gondolataiba merült, én pedig kíváncsiskodtam. Esme arra gondolt, hogy nem biztos, hogy jó ötlet még jobban felbosszantani Bellát, hiszen már így is éppen elég oka van, hogy haragudjon ránk. Jasper szerint a tervem nagyon taktikus és abszolút kivitelezhető. Nagyon szeretné, hogy sikerüljön, mert Alice-nek is nagyon hiányzik a legjobb barátnője. Emmett szerint nagyon vicces lesz, amikor Bella jön és laposra ver engem, amiért nem hagyom békén. Már legalább tízféleképpen elképzelte, hogy miként fognak engem falhoz vágni, vagy fához, esetleg sziklához. Rosalie egyszerűen csak azon gondolkozik, hogy vajon milyen az unokaöccse. Bellát pedig nem tudja megérteni, hiszen melyik nő ne imádná, hogyha elhalmozzák ajándékokkal. Carlisle kicsit bizonytalan a módszereimet illetően, de nagyon szeretné visszakapni a hatodik gyermekét, és persze kíváncsi az unokájára is. Miután mindenkit sikeresen „kihallgattam”, ez mondjuk most az összezavarodottság miatt eltartott vagy három-négy órán át. Alice rohant le a lépcsőn, immár átöltözve és valószínűleg legalább nyolc hitelkártyával felszerelkezve.
- Indulás – szökkent hozzám boldogan, és belém karolt.
- Oké, menjünk – mosolyogtam rá.
- Velünk jön még valaki? – kérdezte Alice a családunk felé fordulva.
- Nem – mondták a többiek. Vajon miért? Gondoltam magamban, és megcsóváltam a fejem.
- Akkor csak ketten megyünk. Nem baj, rengeteg ötletem van, hogy mit kéne vásárolni. Egyébként te mire gondoltál? – kérdezte tőlem, amikor kiléptünk az ajtón, és a kocsim felé vettük az irányt.
- Nem igazán tudom. Szerintem Bellához illő dolgokat kellene vennünk – néztem húgomra mosolyogva. Sose volt erős oldalam a vásárlás, de talán az ékszer lenne a legjobb. – Nézzünk be egy ékszerboltba – ajánlottam a lehetőséget.
- Ez remek ötlet. Akkor irány az ékszerbolt. Imádom a szép, csillogó holmikat – lelkesedett Alice.
- Te mit nem imádsz? Mármint a vérfarkasokon, és az emberi ételen kívül – kérdeztem nevetve. Olyan régen töltöttünk el együtt hosszabb időt Alice-szel. Már hiányzott ez a lendület. Sajnos miután elhagytuk Bellát, már ő sem volt a régi.
- Például a… - kezdett bele, de itt el is akadt. – Várj egy picit, mindjárt meglesz.
- Én ráérek, akár egy örökkévalóságig is – mondtam határozottan. Erre kaptam egy szúrós pillantást, és egy nyelvkiöltést.
- Nem szerettem, amikor letört voltál – mondta komolyan. – Hiányzott a bátyám.
- Te is hiányoztál – szorítottam meg a kezét. – Minden rendbe fog jönni.
- Honnan ez az optimizmus? – kérdezte Alice döbbenten.
- Azt hiszem, hogy Jasper azóta vénásan tölti belém, amióta visszajöttünk Forksba.
- Ez könnyen előfordulhat – nevetett fel húgom.
Nem telt sok időbe, és mi már be is léptünk az ékszerbolt ajtaján. Alice szeme azonnal felcsillant, amikor meglátott egy ezüst ékszer szettet, ami csillogott a benne lévő kristályoktól. Egy nyaklánc, egy karkötő, és egy fülbevaló tartozott a kollekcióhoz. Valóban csodálatos volt, de nem Bellának. Sokkal inkább Alice-hez illett. „Milyen gyönyörű” Sóhajtott fel húgom gondolatban, majd nagy nehezen elszakította az ékszerről a tekintetét. „Nem Alice, most Bellának vásárolunk.” Dorgálta meg magát gondolatban, majd rám mosolygott.
- Találtál valamit, ami tetszik? – kérdezte kíváncsian.
- Igen, ez a smaragdszíves nyaklánc szerintem nagyon illene hozzá – mutattam az ékszerre. Szolid darab volt, de éppen ettől volt olyan fenséges. Egyszerűségében volt szép, úgy ahogy volt.
- Tényleg illik hozzá – bólintott húgom is.
- Akkor ezt fogom megvenni. Ha van kedved, akkor addig menj, és nézz körül a szemközti ruhaboltban. Te is láttad Bellát, úgyhogy nagyon kedves lenne tőled, hogyha keresnél neki ruhákat – mondtam, majd a füléhez hajoltam. – Hálás lennék, hogyha a képességed segítségével válogatnál – suttogtam úgy, hogy csak ő hallja meg.
- Rendben – vigyorodott el, majd ki is szaladt az ékszerboltból, és bement a ruhaboltba.
Vártam még néhány percet és figyeltem a gondolatait. Ahogy megbizonyosodtam róla, hogy a ruhákra és Bellára koncentrál, azonnal szóltam az eladónak, hogy a smaragdszíves láncot és az ezüst ékszer szettet kérem. Így legalább nem látja Alice, hogy ajándékot kap, hanem meglephetem ezzel a kis meglepetéssel. Aztán még választottam egy-egy karkötőt Esmének és Rosalie-nak is. Miután a hölgy becsomagolta az ajándékokat, kifizettem, és követtem Alice-t a másik boltba, ahol már halmokban álltak a pulton a ruhaneműk, mindenféle, amit csak el tud képzelni valaki, és a szerencsétlen eladó csak blokkolt, miközben húgom még mindig csak hordta oda neki a ruhákat.
- Alice, egy kocsival jöttünk – méregettem a kupacot.
- Bocsi, lehet, hogy kicsit elragadtattam magam? – nézett rám bűnbánóan.
- Talán egy kicsit – mondtam nevetve. Ha Emmett most itt lenne, akkor biztos lenne valami mókás megjegyzése ezzel kapcsolatban.
- Oké, akkor nem hozok ide több ruhát, de ezt az egyet még légy szíves – nézett rám ártatlan boci szemekkel, és meglóbált előttem egy mélykék, mélyen dekoltált, mini koktélruhát.
- Rendben, ezt még elvisszük – mondtam, miközben nyeltem egy nagyot. Még csak elképzelni is hihetetlen volt Bellát ebben a szerelésben.
Miután itt is fizettünk, tovább mentünk egy autókereskedésbe. Szerintem, ha más nem is, de ez biztosan „kicsapja majd a biztosítékot” szerelmemnél, ahogy Emmett fogalmazna, még akkor is, hogyha ennyire nagy az önuralma. Sokáig keresgéltünk, de valahogy egyik autó sem nyerte el a tetszésemet. Aztán megláttam a tökéletes darabot. Egy teljesen felújított, egyedi furgont. Hajszálpontosan olyan volt, mint Bella régi autója, amit még az édesapjától kapott. Tudom, hogy imádta azt az autót, és a régi már biztosan nincs meg neki, mert kizárt, hogy még működne. Azonnal megmutattam felfedezésemet Alice-nek, aki lelkesen bólogatott az ötletre. Már csak azt volt hátra, hogy megvegyük, és mi így is tettünk. Húsz perccel később pedig már hazafelé tartottunk. Alice hozta Bella új furgonját, én pedig a saját autómmal mentem. Nem is volt rossz dolog ez a furgon. Sose gondoltam volna, hogy egyszer még boldog leszek, hogy ilyen tágas rakodó területe van hátul, ugyanis, teljesen kizárt, hogy a ruháktól befértünk volna mi is a kocsiba. Mindenki kitágult szemekkel nézte a furgont, és a telepakolt hátsórészét, amikor megérkeztünk haza. Az első döbbenet után, pedig nevetni kezdtek.
Miután mindent bepakoltunk, én is elővettem a kis ajándékos zacskókat. Először Esmének adtam át a karkötőt. Majd Rose-nak. Mindketten nagyon örültek a kedves kis meglepetésnek. Majd Alice-hez fordultam, és az ő kezébe is beletettem a dobozát.
- Mi ez? – kérdezte kíváncsian, majd a tekintete elhomályosult, néhány pillanattal később pedig rám vetette magát, és egyfolytában hálálkodott. Nagyon aranyos volt így. – Köszönöm, köszönöm, köszönöm – kántálta lelkesen, majd elrohant a szobába, hogy minden ékszert magára vegyen, és átöltözzön hozzáillő ruhába. Néhány perccel később visszatért, és boldogan parádézott előttünk a legújabb szettjében.
- Gyönyörű vagy, Kicsim – bókolt neki Jasper, mire húgom mellé szökkent, és megcsókolta.
- Köszönöm – mondta mosolyogva, amikor elváltak.
- Mikor kezdjük? – fordult felém Alice vigyorogva.
- Szerintem már holnap – válaszoltam határozottan. – Minél előbb, annál jobb – tettem még hozzá.
- Biztosak vagytok benne, hogy ez jó ötlet? – kérdezte Esme aggódva. Igazából nem tetszett neki, hogy bosszantani akarjuk rég nem látott lányát.
- Igen, anya – vágtam rá azonnal. – Csak így van esélyünk visszakapni őt. Bízz bennem, kérlek – kérleltem, mire nagyot sóhajtott.
- Rendben, én bízom benned, csak ez egy elég érdekes elgondolás – mondta anya, még mindig idegesen, de beletörődött a döntésünkbe.
Aznap este olyan kellemes hangulat uralkodott a Cullen házban, amilyen már több, mint ötven éve nem volt. Mindannyian leültünk, és elbeszélgettünk. Mindent megbeszéltünk, amit csak tudtunk egy éjjel alatt. Erre már nagy szüksége volt az egész családnak. Alice újra úgy csacsogott, mint régen, Jasper legnagyobb örömére. Esme már azon gondolkodott, hogy mit főzzön majd az unokájának, hogyha végre megismeri. Carlisle természetesen mindent meg akart tudni a terhességről és a szülésről. Emmett szerettet volna birkózni Bellával, és az unokaöccsével is. Jasper kíváncsi volt a fiam, és a szerelmem képességére, vagy képességeire. Rosalie tervezgette, hogy mit fog mondani Bellának, és a fiamnak, hogyha végre találkoznak. Alice pedig egyszerűen csak szerette volna visszakapni a barátnőjét, és az sem zavarta, hogy Bellának született két farkas fia is. Igazából ezen én még nem is gondolkoztam el. Hiszen egyelőre túlságosan lefoglalt, hogy tényleg tőlem volt terhes, és hogy ő is vámpír lett. Nem hibáztathatom érte, hogy élte tovább nélkülem az életét. Igaza volt. Minden az én hibám, de jóvá fogom tenni.
(Bella szemszöge)
A fiúk járőrözés után hazahozták nekem a lejátszót a cd-vel, amit a határvonalon találtak. Nem tudtam magammal dűlőre jutni, hogy mi tévő legyek. Ez a dallam még mindig mély érzéseket vált ki belőlem, főleg, hogy újra hallhattam zongorán lejátszva, ráadásul az ő előadásában. Vajon komolyan gondolta azokat a mondatokat, amiket a dal után mondott, vagy ez csak egy trükk, hogy visszaszerezzen, mert vámpírként már mégis jó vagyok neki. Hogyan bízhatnék meg újra valakiben, aki ilyen csúnyán cserbenhagyott engem. Hiszen még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy elbúcsúzzon, hogyha már nem kellek neki. Nem volt fair, és nem is volt joga ezt tenni velem.
- Anya – hallottam meg Anthonyt a hátam mögül.
- Tessék – mosolyogtam rá.
- Mehetünk vadászni? – kérdezte fiam, de láttam rajta, hogy van még valami, amit nem mondd ki.
- Persze – mondtam határozottan. – Mi bánt? – kérdeztem hirtelen.
- Miért nem találkozol vele? – kérdetett vissza.
- Kivel? – néztem fiamra döbbenten. Na nem, mintha nem tudtam volna a választ a kérdésre.
- Edward Cullennel, de te is pontosan tudod, hogy miről beszélek – vágta fiam azonnal.
- Mert még nem vagyok rá kész. Hogyan bízhatnék benne, azok után, ami történt?
- Nem azt mondtam, hogy bízz benne, én sem bíznék, és nem is bízom bennük, de látom, hogy meg akarod tudni, hogy miért hagytak el olyan hirtelen – magyarázta Anthony.
- Tudom, hogy miért hagytak el – hajtottam le a fejem.
- Nem, nem tudod. Eldöntötted magadban, hogy azért nem kellettél, mert egy gyenge ember voltál még akkoriban. Egyáltalán nem biztos, hogy ez volt a valós ok – mondta határozottan. Be kell látnom, hogy a fiam nagyon is jól látja a dolgokat. Sokkal tisztábban gondolkodik, mint én valaha is.
- Tudom, hogy igazad van, de még nem készültem fel – mondtam határozottan. Ezzel lezártnak tekintettem ezt a beszélgetést.
- Rendben, én csak szeretném, hogyha végre tisztán látnád magad. Láttalak emberként. Apa minden emlékét nekem adta, ami veled kapcsolatos – vallotta be fiam. Jacob megígérte, hogy nem teszi. Nem akartam, hogy Anthony lássa, hogy milyen gyenge és szerencsétlen voltam.
- Ne haragudj rá. Nem hagytam békén, addig, amíg meg nem tette – mosolyodott el a fiam.
- Sosem tudtam rá haragudni – mosolyodtam el én is. – De nem akartam, hogy lásd milyen szörnyű állapotban voltam, amikor elhagytak.
- Látnom kellett. Jogom van tudni az életedről, anya. Vagy te nem így gondolod?
- Természetesen jogod van hozzá, de nem kell, hogy még ezzel terhelve legyél – simogattam meg az arcát.
- Az egyetlen, aki itt túl van terhelve az te vagy – mondta kuncogva, és magára öltötte azt a féloldalas mosolyt, amit Edward is magas szinten űzött mindig. – Gyere, menjünk vadászni – fogta meg a kezem. – Utána pedig biztos szeretnél fürdeni egy jót – fűzte még hozzá.
- Igen, azt terveztem – bólintottam, majd elindultunk.
Nem tartott sokáig a vadászat. Csupán néhány órába telt és már újra otthon is voltunk. A szemeim megint aranyszínben pompáztak, amit a fiaim imádtak. Gyorsan készítettem vacsorát Billynek és Jake-nek. Ma csak ketten esznek, mivel Anthony vadászat után nem kívánja az emberi ételt. A fiúk, amikor megjöttek elégedetten vették tudomásul, hogy tényleg voltam vadászni. Miután megvacsoráztak, elmosogattam, majd engedtem magamnak egy nagy kád vizet. A fiúk pedig lent maradnak, és játszottak a tőlem kapott legújabb playstationnel.
2009. november 29., vasárnap
2009. november 26., csütörtök
La Push vámpírja - 10. fejezet
10. fejezet
(Bella szemszöge)
Ma valahogy nem találom a helyem. Már kitakarítottam a házat, kétszer. Sőt végiglátogattam minden farkas bevésődését, kivéve persze Jake-ét, mert őt még nem volt szerencsém megismerni, de holnap Jacob találkozik vele, és akkor majd, ha már a lány is mindent tud rólunk, végre mi is megismerhetjük. Hol vannak már a fiúk? Nem tudok mit kezdeni magammal. Túlságosan felpörögtem. Ez van, hogyha rövid ideig használom a képességem aktív részét, utána alig várom, hogy lefáraszthassam magam vele. Furcsa. A pajzsom használatától legyengülök, de a víz manipulálásától egy ideig teljesen feltöltődöm. Valahogy le kell vezetnem a feszültséget, de most nem mehetünk el Anthonyval a Kecske-sziklához, mert Emmett biztos arra ólálkodik, mint mindig. Bár lehet, hogy Emmettel is jót játszanék. Ő nem fárad ki. Vagy? Oh, igen. Ez lesz az. Fiúk, gyertek már. Ez nagyon jó kis buli lesz. Már évek óta nem csináltunk ilyet, éppen itt az ideje.
- Anya – hallottam meg a hangjukat, ahogy bejöttek az ajtón, én pedig azonnal lerohantam a földszintre.
- Sziasztok – vigyorogtam rájuk.
- Megőrült? – súgta oda Jake Billynek.
- Nem – vágta rá Anthony. – Szerintem csak megint bepörgött. Tudjátok, éjjel használta a képességét – vigyorodott el a fiam. Ő már tudta, hogy mi készül. – Hol vannak a deszkák? Azt hiszem, hogy ma igencsak jó lesz a hullámzás.
- A padláson – mosolyodott el Jake is.
- Szólok a többieknek – mondta Billy, majd ő is eltűnt. Én pedig felszaladtam a szobámba, és átöltöztem.
Nem telt bele néhány percbe, és mindenki, aki szerette a szörfözést a házunk előtt termett a deszkájával, és rám vártak. Mosolyogva léptem ki az otthonunkból, és azonnal a vízhez szaladtam. Derékig belesétáltam, majd megvártam, amíg mindenki elhelyezkedett elég messze a partról, és akkor elkezdődött. Ellöktem a pajzsomat, és több méteres hullámokat szítottam nekik. A fiaim már kiskoruktól kezdve imádták ezt, és La Push-ban akadtak még néhányan, akik szívesen hódoltak az effajta szórakozásnak.
- Szép hullámok – kiáltotta egy szeretett hang. Én pedig odaintegettem neki. Öreg barátom, Seth csoszogott be a tengerbe. Idős bácsi volt már, de még mindig ugyanolyan élettel teli, és vidám volt, mint egész életében. Mindig is ő volt a legkedvesebb ismerősöm itt, persze Jacobon kívül. Nem lehetett nem szeretni. Azonnal elfogadott engem vámpírként is.
- Köszönöm – mosolyogtam rá, amikor odaért mellém.
- Ha néhány évvel fiatalabb lennék, akkor még én is odakint lennék a vízen – mondta vágyakozva. – Bár szép életem volt, ezt nem tudom tagadni. Emlékszel még, amikor először robbant ki a képességed? – kuncogott fel.
- Hát persze – vigyorogtam rá, és megrohamoztak az emlékek.
„Egy éve voltam vámpír, amikor először csináltunk közös programot a tengernél a többiekkel. Kicsit sokáig tartott, amíg befogadtak engem, de megértettem őket, főleg Samet. Neki volt a legtöbb oka, hogy ne kedveljen, de végül beletörődött a helyzetbe. Hihetetlen volt a fiunk már akkor is. Alig múlt el egy éves, de már tökéletesen beszélt, és kinézett úgy négy-öt évesnek is. Kicsit aggódtam, amiatt, hogy nem-e korai még a mélyvízbe vinni a kicsikémet, hiszen hiába néz ki sokkal többnek, akkor is csak egy éves. Szerencsére a szokásos aggodalmamra megint nem volt senki okom. Anthony olyan volt a tengerben, mint egy kis cápa. Hihetetlenül gyorsan úszott. Jake-nek csak egyszer kellett megmutatnia, hogy hogyan kell, és neki már tökéletesen ment is.
Nem akartam megzavarni a víz nyugalmát, mert tőlük nem féltek a tengeri állatok, ellentétben velem. Hogyha csak a közelbe mentem minden egyes élőlény elmenekült, én pedig ezt nem akartam, mert úgy éreztem, hogy a fiamnak joga van megismerni a tenger élővilágát is. Jake pedig cukkolni kezdett a makacsságom miatt. Úgy gondolta, hogy túl sokat idegeskedem butaságokon.
- Nem mersz bejönni, Bells? Túl hideg a víz? – kérdezte nevetve, mire kiöltöttem rá a nyelvem. – Ettől most aztán megijedtem – folytatta tovább.
- Nem akarlak megzavarni titeket – válaszoltam.
- Nem is zavarnál, anyu – kiabált nekem a fiam.
- Dehogynem, például, ott azt az apró kis halat nagyon is zavarná, és az nagyon fontos. Ugye, te sem szeretnéd, hogy elússzon innen – magyarázta Jake tetetett komolysággal.
- Apu, ne már. Anyu biztos nem egy hal miatt nem jön be. Szerintem nem tud úszni – vigyorodott el a fiam is. Mire mindenki hangosan hahotázni kezdett. Na szép, zsák a foltját, ha megtalálja.
- Jó fej a kissrác. Befér közénk – nevetett fel Jacob. – Látszik, hogy az én fiam – fordult büszkén a többiek felé.
- Ha kijöttetek ellátom a bajotokat – mondtam fenyegetően, mire a kis családom megint felnevetett.
Éreztem, hogy történik valami furcsa a testemmel. Azt akartam, hogy jöjjenek ki most rögtön, hogy játékosan leszidhassam őket. Bár főleg azért, hogy újra magamhoz szoríthassam a fiamat. A következő pillanatban egy hatalmas hullám kisodorta őket, közvetlenül elém. Pedig még csak a szél se fújt. Egyetlen hullám volt, ami pontosan elém sodorta őket. Jake prüszkölve, a sós vizet köpködve állt előttem, és értetlenül nézett, ahogy én is, de Anthony csak kacagott a többiekkel együtt, és azt hajtogatta, hogy „Még egyszer, anyu. Légy szíves.” Én pedig elnevettem magam legjobb barátom még mindig döbbent arcán. Soha nem nézett ki ilyen viccesen azelőtt. Bőrig elázott, és morgolódva próbált megszabadulni a szájában levő sós tengervíz borzalmas ízétől.
- Ezt meg, hogy csináltad? – kérdezte, amikor végre magához tért.
- Fogalmam sincs – mondta őszintén.
- Próbáld újra, koncentrálj – biztatott Jake. Nekem pedig megint sikerült hullámot szítanom. „
- Tehetséges a fiam is – szakított ki Seth a gondolataimból. – Nem gondolod? Jó lenne, hogyha végre bevésődne, még szeretném megismerni az unokámat – mutatott barátom mosolyogva Henryre, aki éppen meglovagolt egy hatalmas hullámot.
- Nem rossz, de te jobb voltál – hízelegtem neki.
- Oh, köszönöm. Nagyon igyekeztem – vigyorgott rám. Még mindig egy nagy gyerek, hiába ilyen idős már.
- Efelől semmi kétségem – mosolyogtam rá.
- Szeretnék veled valami másról is beszélgetni, hogyha vége a bulinak, de addig is pihenek – mosolygott rám Seth. – Később meglátogatsz, Bella?
- Hát persze, amint a fiúk megunták, már megyek is – válaszoltam. Seth pedig elindult hazafelé.
A szörfözés még sokáig tartott. A fiaim hihetetlenül imádták ezt a sportot, és a többi la push-i fiatal is. Nem is tudom, hogy miért nem játszottunk gyakrabban, hiszen én is élvezem. Jacob is imádta ezt. Bár Dawn mindig nagyon aggódott, amikor már nagyon belemelegedtem a dologba, és túl nagyra sikeredtek a hullámaim.
- Anya, nem fáradtál el? – kérdezte Anthony. Még mindig aggódik értem, pedig tudja, hogy nincs rá oka.
- Bírom, amíg bírjátok – mosolyogtam rá.
- Oké, akkor bevalljuk, hogy teljesen kidöglöttünk mind – mondta a fiam nevetve.
- Rendben, akkor majd máskor folytatjuk – mondtam, és visszahúztam a pajzsomat, a hullámok pedig eltűntek.
Mindenki megköszönte a fantasztikus napot, majd hazamentek. Én is beszaladtam a házunkba, hogy legyen valami vacsora a fiúknak. Mivel a nap nagy részét a tengernél töltöttük, így nem volt túl sok időm a főzésre, úgyhogy jobb híján, gyorsan összeütöttem nekik néhány meleg-szendvicset. Miután megvacsoráztak, én elindultam Seth-hez, mert megígértem, hogy meglátogatom. Bekopogtattam az ajtón, ami már nyílt is.
- Hű, de gyors vagy – mosolyogtam rá.
- Tudod, a szaglásom attól még megmaradt, hogy már nem vagyok alakváltó. Úgy négy-öt perccel előbb megérzek bárkit, aki errefelé tart, mint ahogy ideér. Hasznos képesség, az én elképzelhetetlen sebességemmel. Pont annyi idő kell, hogy az ajtóhoz érjek – mondta kuncogva, majd betessékelt.
Bevezetett a nappaliba, majd leültünk egy-egy egymással szemben álló fotelba. Kíváncsian néztem rá, de Seth csak mosolygott rám. Egy ideig türelmesen vártam, hogy belekezdjen a mondanivalójába, de aztán feladtam.
- Miről szeretnél velem beszélgetni? – kérdeztem.
- Csak szeretném tudni, hogy jól vagy-e – mosolygott rám melegen.
- Egyre jobban, köszönöm. Tudod, nehéz elveszíteni valakit, sajnos azt hiszem, hogy ehhez soha nem fogok hozzászokni – mondtam lesütött szemekkel.
- Igen, nekem is hiányzik, Jacob, de túl kell lépned rajta. Mindig emlékezni fogunk rá, de ez nem mentség arra, hogy nem mész el vadászni – mondta barátom vádlón.
- Nem régen ittam – vágtam rá azonnal.
- Igen, de nem önszántadból. Csak azért, mert Billy hozott neked szarvasokat. Bízunk benned Bella, de mindenki nyugodtabb lenne, hogyha visszatérnél a kéthetente esedékes vadászatokhoz.
- De az erdő közepén húzódik a határ, így bármikor összefuthatok velük – sütöttem le a szemeimet.
- Az annyira rossz lenne? – kérdezte Seth döbbenten. – Hiszen ők voltak a második családod.
- A múlt időn a hangsúly – vágtam rá.
- Jacob pont ezt a makacsságodat imádta a legjobban – kuncogott Seth. – Szerinte jól áll neked. Viszont komolyra fordítva a szót. Egyáltalán nem biztos, hogy találkoztok, és ha így is lesz, akkor sem kell átlépned a határt, és ők sem fognak átjönni hozzád. Vagy attól félsz, hogyha meglátod őt, elgyengül az akaraterőd?
- Seth – kiabáltam rá.
- Jól van, sajnálom. Én csak azt kérem, hogy térj vissza a normális kerékvágásba. Az élet megy tovább, és neked is vissza kell térned a megszokott életmódodhoz – mondta komolyan, én pedig elszégyelltem magam. Hiszen tudom, hogy csak jót akar, és igaza is van.
- Ne haragudj, hogy rád förmedtem. Többet nem fordul elő. Holnap elmegyek vadászni. Rendben? – néztem bűnbánóan barátom szemeibe.
- Nem haragszom, és örülök, hogy ezt megbeszéltük – mosolyodott el.
- A fiúk uszítottak rám, igaz? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Miből gondolod, hogy bárkinek is köze van hozzá, hogy beszélni akartam veled? – kérdezte mosolyogva. Tehát a fiúk voltak. Gondolhattam volna.
Még hosszasan elbeszélgettem barátommal, sokkal vidámabb témákról, mielőtt hazamentem volna. Seth mindig is nagyon jó hallgatóság volt. Mindenkit szeretett, és mindenkin boldogan segített, hogyha módjában állt. Nem is lehetett volna nála jobb lelkű embert találni a földön. Csak akkor indultam el a saját házunk felé, amikor Seth teljesen kifáradt és lefeküdt aludni. Nem telt bele, két percbe és már otthon is voltam. A fiúk gyanúsan nem voltak sehol. Tudták, hogy most nem kéne a szemem elé kerülniük. Nem szerettem, amikor tisztességtelen módszerekkel győztek meg az igazukról, mert sajnos, el kellett ismernem, hogy igazam volt.
- Anthony, Billy, Jake – szólítottam őket. Tudtam, hogy úgyis előbújnak, hogyha kérem. Néhány pillanattal később már fel is sorakoztak előttem.
- Bocsi, anyu – mondták egyszerre, és bűnbánóan próbáltak nézni rám, de nem nagyon sikerült.
- Semmi baj – sóhajtottam fel. – Igazatok van. Tudom, hogy el kell mennem vadászni. Holnap elmegyek. Rendben?
- Az nagyszerű lenne – mosolygott rám Jake.
- Anthony, eljössz velem? Rég vadásztunk együtt – néztem fiamra. – Mikor ittál utoljára vért?
- Néhány hete. Lassan itt lenne az ideje, úgyhogy szívesen veled tartok – biccentett a fiam.
Majd hirtelen elfordította a fejét és értetlenül meredt a határ irányába. Nem értettem mi történt, de aztán én is meghallottam a dallamot, amit hoz a szél. Anthony érzékei páratlanul kifinomultak voltak, ezért mindig néhány másodperccel előttünk járt.
- Ez az altató, amit mindig dúdoltál nekünk? – kérdezte Billy, kis koncentrálás után.
- Igen – bólintottam rá. – Méghozzá zongorán előadva.
(Alice szemszöge)
Miután Edward felrohant a szobájába leállítottam a felvételt. Szerencsére nem vette észre, hogy még mindig ment a cd, amikor kiszakadt belőle az a vallomás, hogy mennyire szereti Bellát. Ezt neki is tudnia kell. Akkor talán megbocsát, és újra együtt lehetnek, én pedig visszakapom a legjobb barátnőmet, és persze az unokaöcsémet, de legalábbis Bella elgondolkozik a hallottakon, és már az is több, mint a semmi. Most azonnal el kell mennem a határhoz, amíg Edward nem figyel, és le kell játszanom a felvételt. Jó hangosan. Jasper, mintha csak hallotta volna a gondolataimat már egy lejátszóval állt előttem.
- Gyere, induljunk – suttogta szerelmem nagyon halkan, és rám mosolygott, a többiek pedig bólintottak, hogy egyetértenek.
- Hogyha ugrálni próbál, majd én lefogom – biztosított Emmett. Úgy tűnik, hogy az egész család egyetért velem végre. Így sokkal könnyebb lesz Edwardot meggyőzni róla, hogy ne csináljon megint hülyeséget.
Jasperrel kézen fogva kiléptünk az ajtón, és azonnal a határ felé kezdtünk szaladni. Amint odaértünk beraktam a cd-t, és a lehető leghangosabbra állítottam a lejátszót. Csak remélni mertem, hogy ez a dallam még mindig akkora hatást gyakorol Bellára, mint régen. Szerelmemmel leültünk a határ mellett, és türelmesen várakoztunk, miközben újra, és újra lejátszottuk a cd tartalmát.
- Biztos, hogy hallja? – kérdezte Jasper, miután harmadszor indította újra a dalt.
- Nem tudom, de szerintem hallania kell – válaszoltam bizonytalanul.
Lehet, hogy tévedtem? Talán tényleg nincs semmi értelme, és igaza van Edwardnak? Békén kellene őt hagynunk? Én akkor sem vagyok képes rá, hogy feladjam. Vissza fogjuk kapni őket, bármi áron. Ki tudja, talán még a másik két fiával is jóban is lehetünk. Ha Bella az édesanyjuk, akkor még az sem érdekel, hogy farkasok. Meg kell szoknunk egymást.
- Szerintem ennek semmi értelme, Kicsim – mondta Jasper határozottan.
- Akkor adjuk fel? – fordultam felé döbbenten. Ő nem fordulhat ellenem!
- Nem azt mondtam. Mi lenne, hogyha ezt itt hagynánk a határnál? Talán valaki elviszi La Push-ba. Lehet, hogy Bella csak nem hallotta meg – biztatott, de mindketten tudtuk, hogy csak vigasztalni próbál.
- Persze, biztos – mondtam csalódottan.
- Adj neki egy kis időt. Nem várhatjuk el, hogy azonnal tárt karokkal fogadjon bennünket – ölelt magához Jasper, majd elindult velem hazafelé.
- Tudom, de ettől még nem leszek türelmesebb – panaszkodtam. Nem vagyok hozzászokva, hogy várnom kell.
- Hát a türelem sosem volt erényed, de pont amiatt imádlak ennyire, mert nem bírsz magaddal. Minden rendben lesz – mondta mikor beléptünk az ajtón.
- Hát itt meg mi történt? – kérdeztem döbbenten. A nappalin, mintha egy hurrikán söpört volna végig.
- Emmett, ahogy ígérte nektek, visszatartotta Edwardot – mondta Rosalie egyszerűen, miközben felnyalábolt egy adagot a kanapéból. – Jasper, fent vannak a szobájában, Carlisle is vele van. Jobb lenne, ha lenyugtatnád egy időre. Már régen volt ilyesfajta dühkitörése.
- Megyek – mondta Jasper, és már el is tűnt.
Néhány perccel később mind a négy fiú visszajött a nappaliba. Edward még mindig dühösen nézett, de Jasper képessége megtette a hatását, és nyugton maradt. A dühét, amint Esme elé állt felváltotta a bűntudat.
- Sajnálom, hogy tönkretettem a nappalit – mondta lesütött szemekkel. Esme pedig magához szorította.
- Semmi baj, majd rendbe hozzuk – mondta anyánk szeretetteljesen. – De ha lehet, többé ne forduljon elő – mondta komolyan.
- Megígérem. Bocsássatok meg – mondta őszintén, mi pedig bólintottunk.
- Én is sajnálom, hogy az akaratod ellenére cselekedtem – mondtam komolyan. „Bár őszintén szólva nem bántam meg, mert végre felráztam Edwardot, egy kicsit.” Tettem hozzá gondolatban.
- Még mindig olvasok a gondolataidban – mosolygott rám halványan.
- Hupsz. Kicsúszott?
- Ki, de semmi baj. Igazad volt, nem adhatom fel – mondta bátyám határozottan, mire mindenki boldogan elmosolyodott.
(Bella szemszöge)
Ma valahogy nem találom a helyem. Már kitakarítottam a házat, kétszer. Sőt végiglátogattam minden farkas bevésődését, kivéve persze Jake-ét, mert őt még nem volt szerencsém megismerni, de holnap Jacob találkozik vele, és akkor majd, ha már a lány is mindent tud rólunk, végre mi is megismerhetjük. Hol vannak már a fiúk? Nem tudok mit kezdeni magammal. Túlságosan felpörögtem. Ez van, hogyha rövid ideig használom a képességem aktív részét, utána alig várom, hogy lefáraszthassam magam vele. Furcsa. A pajzsom használatától legyengülök, de a víz manipulálásától egy ideig teljesen feltöltődöm. Valahogy le kell vezetnem a feszültséget, de most nem mehetünk el Anthonyval a Kecske-sziklához, mert Emmett biztos arra ólálkodik, mint mindig. Bár lehet, hogy Emmettel is jót játszanék. Ő nem fárad ki. Vagy? Oh, igen. Ez lesz az. Fiúk, gyertek már. Ez nagyon jó kis buli lesz. Már évek óta nem csináltunk ilyet, éppen itt az ideje.
- Anya – hallottam meg a hangjukat, ahogy bejöttek az ajtón, én pedig azonnal lerohantam a földszintre.
- Sziasztok – vigyorogtam rájuk.
- Megőrült? – súgta oda Jake Billynek.
- Nem – vágta rá Anthony. – Szerintem csak megint bepörgött. Tudjátok, éjjel használta a képességét – vigyorodott el a fiam. Ő már tudta, hogy mi készül. – Hol vannak a deszkák? Azt hiszem, hogy ma igencsak jó lesz a hullámzás.
- A padláson – mosolyodott el Jake is.
- Szólok a többieknek – mondta Billy, majd ő is eltűnt. Én pedig felszaladtam a szobámba, és átöltöztem.
Nem telt bele néhány percbe, és mindenki, aki szerette a szörfözést a házunk előtt termett a deszkájával, és rám vártak. Mosolyogva léptem ki az otthonunkból, és azonnal a vízhez szaladtam. Derékig belesétáltam, majd megvártam, amíg mindenki elhelyezkedett elég messze a partról, és akkor elkezdődött. Ellöktem a pajzsomat, és több méteres hullámokat szítottam nekik. A fiaim már kiskoruktól kezdve imádták ezt, és La Push-ban akadtak még néhányan, akik szívesen hódoltak az effajta szórakozásnak.
- Szép hullámok – kiáltotta egy szeretett hang. Én pedig odaintegettem neki. Öreg barátom, Seth csoszogott be a tengerbe. Idős bácsi volt már, de még mindig ugyanolyan élettel teli, és vidám volt, mint egész életében. Mindig is ő volt a legkedvesebb ismerősöm itt, persze Jacobon kívül. Nem lehetett nem szeretni. Azonnal elfogadott engem vámpírként is.
- Köszönöm – mosolyogtam rá, amikor odaért mellém.
- Ha néhány évvel fiatalabb lennék, akkor még én is odakint lennék a vízen – mondta vágyakozva. – Bár szép életem volt, ezt nem tudom tagadni. Emlékszel még, amikor először robbant ki a képességed? – kuncogott fel.
- Hát persze – vigyorogtam rá, és megrohamoztak az emlékek.
„Egy éve voltam vámpír, amikor először csináltunk közös programot a tengernél a többiekkel. Kicsit sokáig tartott, amíg befogadtak engem, de megértettem őket, főleg Samet. Neki volt a legtöbb oka, hogy ne kedveljen, de végül beletörődött a helyzetbe. Hihetetlen volt a fiunk már akkor is. Alig múlt el egy éves, de már tökéletesen beszélt, és kinézett úgy négy-öt évesnek is. Kicsit aggódtam, amiatt, hogy nem-e korai még a mélyvízbe vinni a kicsikémet, hiszen hiába néz ki sokkal többnek, akkor is csak egy éves. Szerencsére a szokásos aggodalmamra megint nem volt senki okom. Anthony olyan volt a tengerben, mint egy kis cápa. Hihetetlenül gyorsan úszott. Jake-nek csak egyszer kellett megmutatnia, hogy hogyan kell, és neki már tökéletesen ment is.
Nem akartam megzavarni a víz nyugalmát, mert tőlük nem féltek a tengeri állatok, ellentétben velem. Hogyha csak a közelbe mentem minden egyes élőlény elmenekült, én pedig ezt nem akartam, mert úgy éreztem, hogy a fiamnak joga van megismerni a tenger élővilágát is. Jake pedig cukkolni kezdett a makacsságom miatt. Úgy gondolta, hogy túl sokat idegeskedem butaságokon.
- Nem mersz bejönni, Bells? Túl hideg a víz? – kérdezte nevetve, mire kiöltöttem rá a nyelvem. – Ettől most aztán megijedtem – folytatta tovább.
- Nem akarlak megzavarni titeket – válaszoltam.
- Nem is zavarnál, anyu – kiabált nekem a fiam.
- Dehogynem, például, ott azt az apró kis halat nagyon is zavarná, és az nagyon fontos. Ugye, te sem szeretnéd, hogy elússzon innen – magyarázta Jake tetetett komolysággal.
- Apu, ne már. Anyu biztos nem egy hal miatt nem jön be. Szerintem nem tud úszni – vigyorodott el a fiam is. Mire mindenki hangosan hahotázni kezdett. Na szép, zsák a foltját, ha megtalálja.
- Jó fej a kissrác. Befér közénk – nevetett fel Jacob. – Látszik, hogy az én fiam – fordult büszkén a többiek felé.
- Ha kijöttetek ellátom a bajotokat – mondtam fenyegetően, mire a kis családom megint felnevetett.
Éreztem, hogy történik valami furcsa a testemmel. Azt akartam, hogy jöjjenek ki most rögtön, hogy játékosan leszidhassam őket. Bár főleg azért, hogy újra magamhoz szoríthassam a fiamat. A következő pillanatban egy hatalmas hullám kisodorta őket, közvetlenül elém. Pedig még csak a szél se fújt. Egyetlen hullám volt, ami pontosan elém sodorta őket. Jake prüszkölve, a sós vizet köpködve állt előttem, és értetlenül nézett, ahogy én is, de Anthony csak kacagott a többiekkel együtt, és azt hajtogatta, hogy „Még egyszer, anyu. Légy szíves.” Én pedig elnevettem magam legjobb barátom még mindig döbbent arcán. Soha nem nézett ki ilyen viccesen azelőtt. Bőrig elázott, és morgolódva próbált megszabadulni a szájában levő sós tengervíz borzalmas ízétől.
- Ezt meg, hogy csináltad? – kérdezte, amikor végre magához tért.
- Fogalmam sincs – mondta őszintén.
- Próbáld újra, koncentrálj – biztatott Jake. Nekem pedig megint sikerült hullámot szítanom. „
- Tehetséges a fiam is – szakított ki Seth a gondolataimból. – Nem gondolod? Jó lenne, hogyha végre bevésődne, még szeretném megismerni az unokámat – mutatott barátom mosolyogva Henryre, aki éppen meglovagolt egy hatalmas hullámot.
- Nem rossz, de te jobb voltál – hízelegtem neki.
- Oh, köszönöm. Nagyon igyekeztem – vigyorgott rám. Még mindig egy nagy gyerek, hiába ilyen idős már.
- Efelől semmi kétségem – mosolyogtam rá.
- Szeretnék veled valami másról is beszélgetni, hogyha vége a bulinak, de addig is pihenek – mosolygott rám Seth. – Később meglátogatsz, Bella?
- Hát persze, amint a fiúk megunták, már megyek is – válaszoltam. Seth pedig elindult hazafelé.
A szörfözés még sokáig tartott. A fiaim hihetetlenül imádták ezt a sportot, és a többi la push-i fiatal is. Nem is tudom, hogy miért nem játszottunk gyakrabban, hiszen én is élvezem. Jacob is imádta ezt. Bár Dawn mindig nagyon aggódott, amikor már nagyon belemelegedtem a dologba, és túl nagyra sikeredtek a hullámaim.
- Anya, nem fáradtál el? – kérdezte Anthony. Még mindig aggódik értem, pedig tudja, hogy nincs rá oka.
- Bírom, amíg bírjátok – mosolyogtam rá.
- Oké, akkor bevalljuk, hogy teljesen kidöglöttünk mind – mondta a fiam nevetve.
- Rendben, akkor majd máskor folytatjuk – mondtam, és visszahúztam a pajzsomat, a hullámok pedig eltűntek.
Mindenki megköszönte a fantasztikus napot, majd hazamentek. Én is beszaladtam a házunkba, hogy legyen valami vacsora a fiúknak. Mivel a nap nagy részét a tengernél töltöttük, így nem volt túl sok időm a főzésre, úgyhogy jobb híján, gyorsan összeütöttem nekik néhány meleg-szendvicset. Miután megvacsoráztak, én elindultam Seth-hez, mert megígértem, hogy meglátogatom. Bekopogtattam az ajtón, ami már nyílt is.
- Hű, de gyors vagy – mosolyogtam rá.
- Tudod, a szaglásom attól még megmaradt, hogy már nem vagyok alakváltó. Úgy négy-öt perccel előbb megérzek bárkit, aki errefelé tart, mint ahogy ideér. Hasznos képesség, az én elképzelhetetlen sebességemmel. Pont annyi idő kell, hogy az ajtóhoz érjek – mondta kuncogva, majd betessékelt.
Bevezetett a nappaliba, majd leültünk egy-egy egymással szemben álló fotelba. Kíváncsian néztem rá, de Seth csak mosolygott rám. Egy ideig türelmesen vártam, hogy belekezdjen a mondanivalójába, de aztán feladtam.
- Miről szeretnél velem beszélgetni? – kérdeztem.
- Csak szeretném tudni, hogy jól vagy-e – mosolygott rám melegen.
- Egyre jobban, köszönöm. Tudod, nehéz elveszíteni valakit, sajnos azt hiszem, hogy ehhez soha nem fogok hozzászokni – mondtam lesütött szemekkel.
- Igen, nekem is hiányzik, Jacob, de túl kell lépned rajta. Mindig emlékezni fogunk rá, de ez nem mentség arra, hogy nem mész el vadászni – mondta barátom vádlón.
- Nem régen ittam – vágtam rá azonnal.
- Igen, de nem önszántadból. Csak azért, mert Billy hozott neked szarvasokat. Bízunk benned Bella, de mindenki nyugodtabb lenne, hogyha visszatérnél a kéthetente esedékes vadászatokhoz.
- De az erdő közepén húzódik a határ, így bármikor összefuthatok velük – sütöttem le a szemeimet.
- Az annyira rossz lenne? – kérdezte Seth döbbenten. – Hiszen ők voltak a második családod.
- A múlt időn a hangsúly – vágtam rá.
- Jacob pont ezt a makacsságodat imádta a legjobban – kuncogott Seth. – Szerinte jól áll neked. Viszont komolyra fordítva a szót. Egyáltalán nem biztos, hogy találkoztok, és ha így is lesz, akkor sem kell átlépned a határt, és ők sem fognak átjönni hozzád. Vagy attól félsz, hogyha meglátod őt, elgyengül az akaraterőd?
- Seth – kiabáltam rá.
- Jól van, sajnálom. Én csak azt kérem, hogy térj vissza a normális kerékvágásba. Az élet megy tovább, és neked is vissza kell térned a megszokott életmódodhoz – mondta komolyan, én pedig elszégyelltem magam. Hiszen tudom, hogy csak jót akar, és igaza is van.
- Ne haragudj, hogy rád förmedtem. Többet nem fordul elő. Holnap elmegyek vadászni. Rendben? – néztem bűnbánóan barátom szemeibe.
- Nem haragszom, és örülök, hogy ezt megbeszéltük – mosolyodott el.
- A fiúk uszítottak rám, igaz? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Miből gondolod, hogy bárkinek is köze van hozzá, hogy beszélni akartam veled? – kérdezte mosolyogva. Tehát a fiúk voltak. Gondolhattam volna.
Még hosszasan elbeszélgettem barátommal, sokkal vidámabb témákról, mielőtt hazamentem volna. Seth mindig is nagyon jó hallgatóság volt. Mindenkit szeretett, és mindenkin boldogan segített, hogyha módjában állt. Nem is lehetett volna nála jobb lelkű embert találni a földön. Csak akkor indultam el a saját házunk felé, amikor Seth teljesen kifáradt és lefeküdt aludni. Nem telt bele, két percbe és már otthon is voltam. A fiúk gyanúsan nem voltak sehol. Tudták, hogy most nem kéne a szemem elé kerülniük. Nem szerettem, amikor tisztességtelen módszerekkel győztek meg az igazukról, mert sajnos, el kellett ismernem, hogy igazam volt.
- Anthony, Billy, Jake – szólítottam őket. Tudtam, hogy úgyis előbújnak, hogyha kérem. Néhány pillanattal később már fel is sorakoztak előttem.
- Bocsi, anyu – mondták egyszerre, és bűnbánóan próbáltak nézni rám, de nem nagyon sikerült.
- Semmi baj – sóhajtottam fel. – Igazatok van. Tudom, hogy el kell mennem vadászni. Holnap elmegyek. Rendben?
- Az nagyszerű lenne – mosolygott rám Jake.
- Anthony, eljössz velem? Rég vadásztunk együtt – néztem fiamra. – Mikor ittál utoljára vért?
- Néhány hete. Lassan itt lenne az ideje, úgyhogy szívesen veled tartok – biccentett a fiam.
Majd hirtelen elfordította a fejét és értetlenül meredt a határ irányába. Nem értettem mi történt, de aztán én is meghallottam a dallamot, amit hoz a szél. Anthony érzékei páratlanul kifinomultak voltak, ezért mindig néhány másodperccel előttünk járt.
- Ez az altató, amit mindig dúdoltál nekünk? – kérdezte Billy, kis koncentrálás után.
- Igen – bólintottam rá. – Méghozzá zongorán előadva.
(Alice szemszöge)
Miután Edward felrohant a szobájába leállítottam a felvételt. Szerencsére nem vette észre, hogy még mindig ment a cd, amikor kiszakadt belőle az a vallomás, hogy mennyire szereti Bellát. Ezt neki is tudnia kell. Akkor talán megbocsát, és újra együtt lehetnek, én pedig visszakapom a legjobb barátnőmet, és persze az unokaöcsémet, de legalábbis Bella elgondolkozik a hallottakon, és már az is több, mint a semmi. Most azonnal el kell mennem a határhoz, amíg Edward nem figyel, és le kell játszanom a felvételt. Jó hangosan. Jasper, mintha csak hallotta volna a gondolataimat már egy lejátszóval állt előttem.
- Gyere, induljunk – suttogta szerelmem nagyon halkan, és rám mosolygott, a többiek pedig bólintottak, hogy egyetértenek.
- Hogyha ugrálni próbál, majd én lefogom – biztosított Emmett. Úgy tűnik, hogy az egész család egyetért velem végre. Így sokkal könnyebb lesz Edwardot meggyőzni róla, hogy ne csináljon megint hülyeséget.
Jasperrel kézen fogva kiléptünk az ajtón, és azonnal a határ felé kezdtünk szaladni. Amint odaértünk beraktam a cd-t, és a lehető leghangosabbra állítottam a lejátszót. Csak remélni mertem, hogy ez a dallam még mindig akkora hatást gyakorol Bellára, mint régen. Szerelmemmel leültünk a határ mellett, és türelmesen várakoztunk, miközben újra, és újra lejátszottuk a cd tartalmát.
- Biztos, hogy hallja? – kérdezte Jasper, miután harmadszor indította újra a dalt.
- Nem tudom, de szerintem hallania kell – válaszoltam bizonytalanul.
Lehet, hogy tévedtem? Talán tényleg nincs semmi értelme, és igaza van Edwardnak? Békén kellene őt hagynunk? Én akkor sem vagyok képes rá, hogy feladjam. Vissza fogjuk kapni őket, bármi áron. Ki tudja, talán még a másik két fiával is jóban is lehetünk. Ha Bella az édesanyjuk, akkor még az sem érdekel, hogy farkasok. Meg kell szoknunk egymást.
- Szerintem ennek semmi értelme, Kicsim – mondta Jasper határozottan.
- Akkor adjuk fel? – fordultam felé döbbenten. Ő nem fordulhat ellenem!
- Nem azt mondtam. Mi lenne, hogyha ezt itt hagynánk a határnál? Talán valaki elviszi La Push-ba. Lehet, hogy Bella csak nem hallotta meg – biztatott, de mindketten tudtuk, hogy csak vigasztalni próbál.
- Persze, biztos – mondtam csalódottan.
- Adj neki egy kis időt. Nem várhatjuk el, hogy azonnal tárt karokkal fogadjon bennünket – ölelt magához Jasper, majd elindult velem hazafelé.
- Tudom, de ettől még nem leszek türelmesebb – panaszkodtam. Nem vagyok hozzászokva, hogy várnom kell.
- Hát a türelem sosem volt erényed, de pont amiatt imádlak ennyire, mert nem bírsz magaddal. Minden rendben lesz – mondta mikor beléptünk az ajtón.
- Hát itt meg mi történt? – kérdeztem döbbenten. A nappalin, mintha egy hurrikán söpört volna végig.
- Emmett, ahogy ígérte nektek, visszatartotta Edwardot – mondta Rosalie egyszerűen, miközben felnyalábolt egy adagot a kanapéból. – Jasper, fent vannak a szobájában, Carlisle is vele van. Jobb lenne, ha lenyugtatnád egy időre. Már régen volt ilyesfajta dühkitörése.
- Megyek – mondta Jasper, és már el is tűnt.
Néhány perccel később mind a négy fiú visszajött a nappaliba. Edward még mindig dühösen nézett, de Jasper képessége megtette a hatását, és nyugton maradt. A dühét, amint Esme elé állt felváltotta a bűntudat.
- Sajnálom, hogy tönkretettem a nappalit – mondta lesütött szemekkel. Esme pedig magához szorította.
- Semmi baj, majd rendbe hozzuk – mondta anyánk szeretetteljesen. – De ha lehet, többé ne forduljon elő – mondta komolyan.
- Megígérem. Bocsássatok meg – mondta őszintén, mi pedig bólintottunk.
- Én is sajnálom, hogy az akaratod ellenére cselekedtem – mondtam komolyan. „Bár őszintén szólva nem bántam meg, mert végre felráztam Edwardot, egy kicsit.” Tettem hozzá gondolatban.
- Még mindig olvasok a gondolataidban – mosolygott rám halványan.
- Hupsz. Kicsúszott?
- Ki, de semmi baj. Igazad volt, nem adhatom fel – mondta bátyám határozottan, mire mindenki boldogan elmosolyodott.
2009. november 25., szerda
Sziasztok!
A blog ma elérte az 50 állandó olvasót! Sajnos ma nem tudok ennek örömére egy fejit is feltenni, mert nem volt időm írni :( De megígérem, hogy holnap garantáltan felkerül a következő fejezet, és hogyha lesz egy kis időm, akkor jövő héten kaptok egy duplafejezetet ajándékba :D
Puszi, Drusilla
Puszi, Drusilla
2009. november 23., hétfő
La Push vámpírja - 9. fejezet
9. fejezet
Ha vannak benne hibák, akkor előre is bocsi, de siettem. :D
(Carlisle szemszöge)
Alig vártam, hogy lejárjon a műszakom és hazamehessek. Ezt meg kell beszélnünk. Egyrészt megértem Bellát, és hogy azt akarja, hogy hagyjuk békén, hogyha eddig sem kerestük őt. Másrészt viszont a farkasok soha nem a kíméletükről voltak híresek. Billy Black pedig elképesztően „kedves” hozzánk, ahhoz képest, hogy elvileg az ellenségei vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy még mindig nem vagyunk közömbösek Bella számára, és ő sem volt az soha számunkra. A kérdés már csak az, hogy mi legyen a következő lépés. Vagy tiszteletben tartom a fogadott lányom akaratát és békén hagyjuk, vagy megpróbálom újra összekapcsolni a családot, hogy vele végre teljes lehessen. A családunkban a szabad akarat a döntő, de talán csak egy kis unszolásra van szüksége Bellának, és újra együtt lehetnénk. Semmi sem tenne boldogabbá, mint az, hogyha végre újra teljes lenne a családom. Gyűlölöm nézni, ahogy szenvednek. Szavazásra bocsátom a kérdést. Amint hazaértem megkérdezem a többieket, és hogyha úgy alakul a döntés, akkor szó nélkül elköltözünk, hogy Bella nyugodtan élhesse az életét, de ha nem, akkor bármi áron visszaszerzem a lányom bizalmát.
Már azt hittem, hogy soha nem végzek. Általában imádom a kórházat, és nincs szebb dolog annál, semmint hogy segíthetek a rászorulókon, de ma valahogy ez nem megy. Nem tudok úgy koncentrálni, ahogy szeretnék, amióta Billy idehozta ezt a levelet. Honnan tudhatnám, hogy mi lenne a jobb Edwardnak és Bellának? Vajon tudnak még olyan szerelmesen nézni egymásra, mint régen? Nem hiszem, hogy egy olyan szerelem, mint amilyen az övék el tudna múlni valaha is. Bár a kérdés inkább az, hogy meg tudnak-e bocsátani egymásnak. Ez a része nem lesz egyszerű a dolognak. Soha nem találkoztam még két ilyen makacs lénnyel. Bár tény, hogy nagyon is jól áll nekik ez a tulajdonság.
Végre letelt az időm, úgyhogy sietve indultam hazafelé. Legszívesebben futva mentem volna, és úgy csupán néhány perc az út, de nem tehettem meg, hiszen még a végén gyanússá válnánk, és azt nem tehetem meg a többiekkel. Amikor végre leparkoltam a házunk előtt, gyorsan kipattantam a kocsiból, és egy fél pillanattal később már a nappaliban is voltam.
- Szia – mosolygott rám szerelmem, és odajött hozzám, hogy magához szorítson.
- Szia, Drágám – suttogtam a hajába. - A gyerekek? – kérdeztem kíváncsian. Mire Emmett, Rose, és Alice már ott is termett. – Edward, és Jasper hol van? – érdeklődtem felvolt szemöldökkel.
- Edward elment vadászni – válaszolt Alice azonnal.
- Jasper pedig? – kérdeztem, hiszen arról volt szó, hogy nem mennek ki a házból Alice-szel.
- Jasper… nem bírta az érzelmeket, amik a házban tomboltak, és elment sétálni, de persze nem ment messzire – mondta lányom. Majd egy pillanatra Emmett és Rose felé sandított, ami egyértelműen magyarázta Jasper menekülésének okait.
- Értem – bólintottam. – Jó lenne, hogyha minél előbb visszaérnének, mert fontos dolgot kell megbeszélnünk.
- Milyen fontos dolgot? – lépett be a nappaliba Edward is.
- Bella, ma küldött egy levelet nekünk a kórházba. Billy Black hozta el – kezdtem bele a történetbe. – A levél az egész családnak szól, és arról kell döntenünk, hogy hogyan tovább. A jelek szerint nem zavarjuk őt azzal, hogy itt vagyunk, de arra kér bennünket, hogy ne zaklassuk tovább, és éljünk egymás mellett, úgy hogy nem kell egymással találkoznunk.
- És mi ezzel a gond? – kérdezte Rosalie felhúzott szemöldökkel, mire Edward felmorgott. Ilyet sem csinált az elmúlt ötven évben. Egyértelműen egy védelmező megnyilvánulás volt Bella felé. – Nem volt a mondandómban hátsó szándék – fordult most Edward felé. – Egyszerűen csak én sem értem, hogy miért nem hagyjuk őt békén, amikor nem akar velünk lenni. Haragszik ránk, ami valamilyen szinten jogos. Edward pedig Bellára haragszik, ami szintén jogos. Szerintem az lenne a legjobb, amit ő javasolt. Hagyjuk egymást békén – magyarázta a lányom.
- Rosalie-nak igaza van – értett egyet Edward. Na ilyen se volt még a létezésem során. Edward és Rose egyetért valamiben. Fel kéne jegyezni valahova, mint különleges dátumot.
- Szerintem viszont az a minimum, hogy bocsánatot kérünk tőle, amiért védtelenül magára hagytuk – érvelt ezúttal Alice. Hát igen, sejtettem, hogy nem lesz könnyű a döntés.
- Én úgy gondolom, hogy mindenkit hagyni kell a saját maga módján megoldani a helyzetet – mondta Emmett. Hmm, nyilvánvaló volt, hogy nem fog a kedvese ellen voksolni. Sose szokott, csak olyankor, hogyha valamivel tényleg, nagyon nem ért egyet. Tehát, most is Rose-zal van.
- Én szeretném megtudni, hogy mi történt Bellával amióta nem voltunk itt – mondta szerelmem. Sejtettem, hogy ez lesz a válasza, hiszen mindig is lányunkként tekintettünk Edward szerelmére, már az első pillanattól kezdve.
- Edward? – néztem most fiamra kíváncsian. Tudtam, hogy mesésen szokott hazudni, de a szemei még mindig elmondták az igazságot.
- Szerintem hagynunk kell Bellát, hogy élje az életét, amit kialakított magának – mondta lesütött szemekkel. Hát igen, most megint csak füllentett, mert a lesütött szemei elárulják, hogy nem így gondolja a dolgokat.
- Rendben, akkor várjuk meg Jaspert is, hogy szavazzon – mondtam határozottan.
Néhány perccel később már csak kettesben ültünk Esmével a nappaliban, mert a gyerekek visszamentek addig a szobájukba.
- Te mit gondolsz? – kérdezte szerelmem kíváncsian.
- Nem igazán tudom. Szerintem Edward továbbra sincs túl Bellán, úgyhogy én inkább megoldást találnék szívem szerint. Viszont nem akarom ráerőltetni sem a dolgokat. Úgyhogy nem egyszerű a helyzet – magyaráztam a kételyeimet. – Meg persze ott van, Bella is. Felzaklattuk őt, nem is akárhogyan. Nem tudom, hogy neki mi lenne a jobb megoldás.
- Nos, nekem az a tapasztalatom, hogy hallgassunk a szívünkre – mondta szerelmem határozottan.
- Most megpróbálsz meggyőzni? – kérdeztem mosolyogva.
- Én? Ugyan már. Csak kíváncsi voltam, hogy te hogy érzel a dolgokkal kapcsolatban – mondta kedvesem mosolyogva. – Tudod, hogyha nem a szívedre hallgatsz, akkor most én sem ülnék itt melletted.
- Jó érvelés – mondta mosolyogva, majd megcsókoltam. – Nem tetszik nekem, hogy Jasper már ilyen régóta eltűnt – mondtam miután elváltunk. – Szerintem Alice füllentett.
- Ugyan már, egyszerűen csak nem bírta elviselni az érzéseket – védte őket szerelmem, de én gyanakodtam.
- Alice – szóltam fel a lányunknak, aki néhány pillanattal előttünk termett.
- Tessék? – kérdezte kicsit feszengve, de azért ránk mosolygott.
- Hol van, Jasper? – tettem fel újra a kérdést.
- Elment, mert nem bírta elviselni, az itteni érzéseket – mondta lányom újra, de már koránt sem volt olyan magabiztos, mint elsőre.
- Alice, most az igazat légy szíves – szóltam rá, már kicsit komolyabban.
- De… - kezdett bele újra, de leintettem. - Elment egy magas sziklaszirthez, hogy leskelődjön Bella után – mondta lehajtott fejjel. – Jasper szerint titkolnak valamit. Azt mondta, hogy érezte az érzéseiken át, hogy valami rejtély lappang La Push-ban – magyarázkodott Alice, én pedig egyre idegesebb lettem.
- Ugye nem fog semmi butaságot csinálni? – sóhajtottam fel.
- Nem csináltam semmi olyasmit – jött a válasz az ajtó felöl.
- Lemaradtál egy fontos megbeszélésről – mondtam dorgálón. – Egyébként is arról volt szó, hogy nem mentek sehová – fűztem még hozzá.
- Csak hallgass meg, és hidd el, hogy még hálás leszel azért, hogy nem hagytam annyiban a dolgokat. Ráadásul senki sem látta, hogy figyelem őket. Túl messze voltam hozzá, és a szél is jó irányból fújt, úgyhogy az illatomat sem érezhették meg – mondta fiam határozottan.
- Rendben, hallgatlak – adtam meg magam. Általában hinni lehet Jasper megérzéseinek, és a megfigyelői képességei pedig páratlanok.
- Köszönöm. Edward, neked pedig azt hiszem, hogy látnod kéne, úgyhogy kapcsold be a képességed – utasította Jasper, Edward pedig ugyan értetlenül, de biccentett.
Az egész házban feszült csend lett, mert mindannyian a fiúk reakcióit kémleltük. Néhány pillanattal később Edward hirtelen felszisszent, majd döbbenten Jasperre meredt, aki bólintott, mire fiam elbotladozott a kanapéig, is leült rá. Olyan volt, mint, aki sokkot kapott. Mostanában sűrűn produkálunk ilyen reakciókat.
- Elmagyaráznátok, hogy mi történt? – fordultam vissza Jasperhez, Esme pedig leült Edward mellé, és átkarolta a vállát.
- Az előbb bemutattam neki a fiát – mondta egyszerűen, mire a nappaliban mindenki döbbenten horkantott fel, majd mindannyian leültünk.
Ahhoz képest, hogy elvileg ez lehetetlen, hogyha Jasper és Edward is egyetértenek a dologban, akkor biztosan így van. Még sosem hallottam, hogy félvér született volna, de ettől még előfordulhat, hiszen Bella egészséges, fiatal lány volt, amikor elhagytuk. Nagyot hibáztunk, amikor nem bíztunk meg benne.
- Jól vagytok? – kérdezte Jasper néhány perc múlva, miután már kellő mennyiségű nyugalmat árasztott szét mindenkiben.
- Persze – mondtam még mindig sokkolva. – Biztos vagy benne, hogy Edward fiát láttad?
- Teljesen. Három fiú állt meg Bella háza előtt nemrégen. Az egyik Billy Black volt, a másik nyilván az a farkas lehetett, akivel a halottasháznál találkoztatok, Jake. A harmadik fiú, aki velük volt, hófehér bőrű, kócos bronz haja van, és nagyon hasonlít Edwardra. Nem hiszem, hogy lehetséges lenne, hogy Jacob Blacktől legyen. Egyértelműen nem farkas, nem is ember, és nem is vámpír. Félvér – mondta fiam határozottan. Látszott rajta, hogy száz százalékig biztos a dologban.
- Akkor most mit tegyünk? – kérdezte Emmett komolyan. Kivételesen még egy poént sem eresztett el, és ez igazán nem vall rá.
- Szerintem, hogyha valaha is meg akarjuk ismerni a legifjabb Cullent, akkor Edward elkezdhet bocsánatért könyörögni – ajánlotta Jasper.
- Hidd el, megtenném, de mégis hogyan, amikor látni sem bír. Bár ezen egy cseppet sem csodálkozom – mondta fiam lehajtott fejjel. - Valahogy el kell jutnom hozzá – pattant fel hirtelen, majd járkálni kezdett a nappaliban. – Ha egy évszázadba is telik, akkor is találkozni fogok vele valahogy, hogy esedezhessek a bocsánatáért.
- Félek, hogy nem fogsz odajutni. A szerződést ma módosították, Jasper, és Alice kis akciója után – magyaráztam. – Tehát, már a víz felöl sem juthatunk közel Bellához. Jobb híján a határhoz kell csábítanunk valahogy.
- Mi lenne, hogyha eljátszanád neki az altatóját a határnál? – kérdezte Esme mosolyogva. – Tudod, hogy mindig csak arra tudott elaludni, és szerintem még mindig imádja azt a dallamot.
- Nem is rossz ötlet – mosolyodott el Alice. – Viszont az antik zongorát kockázatos lenne odavinni. Szerintem inkább vegyük fel itthon cd-re, és egy jó hangos magnó segítségével játsszuk Bellának a határnál, amíg oda nem jön. Ebbe a farkasok sem köthetnek bele, hiszen nem lépjük át a határt és ez nem is zaklatás.
Egy pillanattal később Edward már a zongoránál ült. Alice pedig bekapcsolta a felvételt. Mosolyogva figyeltük, ahogy a fiam enyhe mosollyal az arcán játssza azt az imádott dalt, amit már nagyon régen nem volt szerencsénk hallani. Régen minden nap hallhattuk, amikor Bellának dúdolta.
(Edward szemszöge)
Van egy fiam. Hát mégis csak az én gyermekem hordta a szíve alatt. Határtalan boldogság járta át a testem a tudattól, hogy van egy gyermekem, akit ráadásul a világ legtökéletesebb lénye hordott ki. Másra sem vágytam, csak arra, hogy velük lehessek, de ez nem lesz könnyű. Teljesen igaza van, hogy gyűlöl engem, hiszen ok nélkül cserbenhagytam. Egyedül kellett szembenéznie a terhességgel, a veszteséggel, a szüléssel, az átváltozással. Nem voltam itt, hogy támogassam, vagy megnyugtassam, pedig szüksége lett volna rá. Miért voltam ilyen elfogult? Vajon meg fog bocsátani nekem valaha? Ha kell, akkor az egész örökkévalóságomat arra fogom feltenni, hogy esedezhessek a bocsánatáért, újraélesszem a szerelmünket, hogyha ez még lehetséges. Teljesen elvesztettem a fonalat a beszélgetésben, mert a gondolataimba merültem, és csak akkor figyeltem fel, amikor a mondanivaló újra felém irányult.
- Akkor most mit tegyünk? – kérdezte Emmett komolyan. A mackós bátyám sem csinált viccet az egészből? Ez döbbenetes.
- Szerintem, hogyha valaha is meg akarjuk ismerni a legifjabb Cullent, akkor Edward elkezdhet bocsánatért könyörögni – ajánlotta Jasper, és igazság szerint teljes mértékben igaza volt.
- Hidd el, megtenném, de mégis hogyan, amikor látni sem bír. Bár ezen egy cseppet sem csodálkozom – mondtam lehajtott fejjel. - Valahogy el kell jutnom hozzá – pattantam fel tettre készen, majd járkálni kezdtem a nappaliban. – Ha egy évszázadba is telik, akkor is találkozni fogok vele valahogy, hogy esedezhessek a bocsánatáért.
- Félek, hogy nem fogsz odajutni. A szerződést ma módosították, Jasper, és Alice kis akciója után – magyarázta apám. – Tehát, már a víz felöl sem juthatunk közel Bellához. Jobb híján a határhoz kell csábítanunk valahogy.
- Mi lenne, hogyha eljátszanád neki az altatóját a határnál? – kérdezte tőlem Esme mosolyogva. – Tudod, hogy mindig csak arra tudott elaludni, és szerintem még mindig imádja azt a dallamot.
- Nem is rossz ötlet – mosolyodott el Alice. – Viszont az antik zongorát kockázatos lenne odavinni. Szerintem inkább vegyük fel itthon cd-re, és egy jó hangos magnó segítségével játsszuk Bellának a határnál, amíg oda nem jön. Ebbe a farkasok sem köthetnek bele, hiszen nem lépjük át a határt, és ez nem is zaklatás.
Azonnal a zongorához siettem, és leültem, Alice pedig elkezdte felvenni a dalt. Már olyan régen játszottam ezt a dallamot. Nem is tudom, hogy mikor fordult elő utoljára, de nagyon hiányzott. Nem volt annál csodálatosabb élményem a létezésem során, mint mikor Bella a mellkasomra hajtotta a fejét, kényelmesen befészkelte magát a karjaim közé, és én egész éjszaka ölelhettem őt, amíg békésen aludt. Csodálatos emlékek, amik miattam értek véget. Hogyha okosabb lettem volna, és megkérdezem a terhességéről, amikor tudomást szereztem róla, akkor biztos haragudott volna egy kicsit a bizalmatlanságomért, de örökké együtt lettünk volna, és akkor láthatom a szerelmemet, aki boldog kismama, a fiamat csecsemőként, aki most már érett férfi. Mennyi mindenről maradtam le az ostobaságom miatt. Ráadásul Bellának soha nem kellett volna átélnie azokat a borzalmakat, amiket biztosan soha nem lesz képes elfelejteni. Hiszen Charlie-t és Renee-t is elvesztette ugyanazon a napon.
- Nincs jogom hozzá, hogy felbolygassam az életét. Hiszen most boldog a fiaival. Nem akarom többet bántani. Annál sokkal, de sokkal jobban szeretem őt – mondtam határozottan, majd felálltam a zongorától, és felmentem a szobámba átgondolni a dolgokat.
- Edward – szólt utánam Alice, de most nem érdekelt.
Hogyha régen gondolkodtam volna, és visszajövök hozzá, vagy el sem megyek, akkor talán még lenne jogom a bocsánatáért könyörögni, de így nincs. Hagynom kell, hogy boldogan éljen nélkülem.
Ha vannak benne hibák, akkor előre is bocsi, de siettem. :D
(Carlisle szemszöge)
Alig vártam, hogy lejárjon a műszakom és hazamehessek. Ezt meg kell beszélnünk. Egyrészt megértem Bellát, és hogy azt akarja, hogy hagyjuk békén, hogyha eddig sem kerestük őt. Másrészt viszont a farkasok soha nem a kíméletükről voltak híresek. Billy Black pedig elképesztően „kedves” hozzánk, ahhoz képest, hogy elvileg az ellenségei vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy még mindig nem vagyunk közömbösek Bella számára, és ő sem volt az soha számunkra. A kérdés már csak az, hogy mi legyen a következő lépés. Vagy tiszteletben tartom a fogadott lányom akaratát és békén hagyjuk, vagy megpróbálom újra összekapcsolni a családot, hogy vele végre teljes lehessen. A családunkban a szabad akarat a döntő, de talán csak egy kis unszolásra van szüksége Bellának, és újra együtt lehetnénk. Semmi sem tenne boldogabbá, mint az, hogyha végre újra teljes lenne a családom. Gyűlölöm nézni, ahogy szenvednek. Szavazásra bocsátom a kérdést. Amint hazaértem megkérdezem a többieket, és hogyha úgy alakul a döntés, akkor szó nélkül elköltözünk, hogy Bella nyugodtan élhesse az életét, de ha nem, akkor bármi áron visszaszerzem a lányom bizalmát.
Már azt hittem, hogy soha nem végzek. Általában imádom a kórházat, és nincs szebb dolog annál, semmint hogy segíthetek a rászorulókon, de ma valahogy ez nem megy. Nem tudok úgy koncentrálni, ahogy szeretnék, amióta Billy idehozta ezt a levelet. Honnan tudhatnám, hogy mi lenne a jobb Edwardnak és Bellának? Vajon tudnak még olyan szerelmesen nézni egymásra, mint régen? Nem hiszem, hogy egy olyan szerelem, mint amilyen az övék el tudna múlni valaha is. Bár a kérdés inkább az, hogy meg tudnak-e bocsátani egymásnak. Ez a része nem lesz egyszerű a dolognak. Soha nem találkoztam még két ilyen makacs lénnyel. Bár tény, hogy nagyon is jól áll nekik ez a tulajdonság.
Végre letelt az időm, úgyhogy sietve indultam hazafelé. Legszívesebben futva mentem volna, és úgy csupán néhány perc az út, de nem tehettem meg, hiszen még a végén gyanússá válnánk, és azt nem tehetem meg a többiekkel. Amikor végre leparkoltam a házunk előtt, gyorsan kipattantam a kocsiból, és egy fél pillanattal később már a nappaliban is voltam.
- Szia – mosolygott rám szerelmem, és odajött hozzám, hogy magához szorítson.
- Szia, Drágám – suttogtam a hajába. - A gyerekek? – kérdeztem kíváncsian. Mire Emmett, Rose, és Alice már ott is termett. – Edward, és Jasper hol van? – érdeklődtem felvolt szemöldökkel.
- Edward elment vadászni – válaszolt Alice azonnal.
- Jasper pedig? – kérdeztem, hiszen arról volt szó, hogy nem mennek ki a házból Alice-szel.
- Jasper… nem bírta az érzelmeket, amik a házban tomboltak, és elment sétálni, de persze nem ment messzire – mondta lányom. Majd egy pillanatra Emmett és Rose felé sandított, ami egyértelműen magyarázta Jasper menekülésének okait.
- Értem – bólintottam. – Jó lenne, hogyha minél előbb visszaérnének, mert fontos dolgot kell megbeszélnünk.
- Milyen fontos dolgot? – lépett be a nappaliba Edward is.
- Bella, ma küldött egy levelet nekünk a kórházba. Billy Black hozta el – kezdtem bele a történetbe. – A levél az egész családnak szól, és arról kell döntenünk, hogy hogyan tovább. A jelek szerint nem zavarjuk őt azzal, hogy itt vagyunk, de arra kér bennünket, hogy ne zaklassuk tovább, és éljünk egymás mellett, úgy hogy nem kell egymással találkoznunk.
- És mi ezzel a gond? – kérdezte Rosalie felhúzott szemöldökkel, mire Edward felmorgott. Ilyet sem csinált az elmúlt ötven évben. Egyértelműen egy védelmező megnyilvánulás volt Bella felé. – Nem volt a mondandómban hátsó szándék – fordult most Edward felé. – Egyszerűen csak én sem értem, hogy miért nem hagyjuk őt békén, amikor nem akar velünk lenni. Haragszik ránk, ami valamilyen szinten jogos. Edward pedig Bellára haragszik, ami szintén jogos. Szerintem az lenne a legjobb, amit ő javasolt. Hagyjuk egymást békén – magyarázta a lányom.
- Rosalie-nak igaza van – értett egyet Edward. Na ilyen se volt még a létezésem során. Edward és Rose egyetért valamiben. Fel kéne jegyezni valahova, mint különleges dátumot.
- Szerintem viszont az a minimum, hogy bocsánatot kérünk tőle, amiért védtelenül magára hagytuk – érvelt ezúttal Alice. Hát igen, sejtettem, hogy nem lesz könnyű a döntés.
- Én úgy gondolom, hogy mindenkit hagyni kell a saját maga módján megoldani a helyzetet – mondta Emmett. Hmm, nyilvánvaló volt, hogy nem fog a kedvese ellen voksolni. Sose szokott, csak olyankor, hogyha valamivel tényleg, nagyon nem ért egyet. Tehát, most is Rose-zal van.
- Én szeretném megtudni, hogy mi történt Bellával amióta nem voltunk itt – mondta szerelmem. Sejtettem, hogy ez lesz a válasza, hiszen mindig is lányunkként tekintettünk Edward szerelmére, már az első pillanattól kezdve.
- Edward? – néztem most fiamra kíváncsian. Tudtam, hogy mesésen szokott hazudni, de a szemei még mindig elmondták az igazságot.
- Szerintem hagynunk kell Bellát, hogy élje az életét, amit kialakított magának – mondta lesütött szemekkel. Hát igen, most megint csak füllentett, mert a lesütött szemei elárulják, hogy nem így gondolja a dolgokat.
- Rendben, akkor várjuk meg Jaspert is, hogy szavazzon – mondtam határozottan.
Néhány perccel később már csak kettesben ültünk Esmével a nappaliban, mert a gyerekek visszamentek addig a szobájukba.
- Te mit gondolsz? – kérdezte szerelmem kíváncsian.
- Nem igazán tudom. Szerintem Edward továbbra sincs túl Bellán, úgyhogy én inkább megoldást találnék szívem szerint. Viszont nem akarom ráerőltetni sem a dolgokat. Úgyhogy nem egyszerű a helyzet – magyaráztam a kételyeimet. – Meg persze ott van, Bella is. Felzaklattuk őt, nem is akárhogyan. Nem tudom, hogy neki mi lenne a jobb megoldás.
- Nos, nekem az a tapasztalatom, hogy hallgassunk a szívünkre – mondta szerelmem határozottan.
- Most megpróbálsz meggyőzni? – kérdeztem mosolyogva.
- Én? Ugyan már. Csak kíváncsi voltam, hogy te hogy érzel a dolgokkal kapcsolatban – mondta kedvesem mosolyogva. – Tudod, hogyha nem a szívedre hallgatsz, akkor most én sem ülnék itt melletted.
- Jó érvelés – mondta mosolyogva, majd megcsókoltam. – Nem tetszik nekem, hogy Jasper már ilyen régóta eltűnt – mondtam miután elváltunk. – Szerintem Alice füllentett.
- Ugyan már, egyszerűen csak nem bírta elviselni az érzéseket – védte őket szerelmem, de én gyanakodtam.
- Alice – szóltam fel a lányunknak, aki néhány pillanattal előttünk termett.
- Tessék? – kérdezte kicsit feszengve, de azért ránk mosolygott.
- Hol van, Jasper? – tettem fel újra a kérdést.
- Elment, mert nem bírta elviselni, az itteni érzéseket – mondta lányom újra, de már koránt sem volt olyan magabiztos, mint elsőre.
- Alice, most az igazat légy szíves – szóltam rá, már kicsit komolyabban.
- De… - kezdett bele újra, de leintettem. - Elment egy magas sziklaszirthez, hogy leskelődjön Bella után – mondta lehajtott fejjel. – Jasper szerint titkolnak valamit. Azt mondta, hogy érezte az érzéseiken át, hogy valami rejtély lappang La Push-ban – magyarázkodott Alice, én pedig egyre idegesebb lettem.
- Ugye nem fog semmi butaságot csinálni? – sóhajtottam fel.
- Nem csináltam semmi olyasmit – jött a válasz az ajtó felöl.
- Lemaradtál egy fontos megbeszélésről – mondtam dorgálón. – Egyébként is arról volt szó, hogy nem mentek sehová – fűztem még hozzá.
- Csak hallgass meg, és hidd el, hogy még hálás leszel azért, hogy nem hagytam annyiban a dolgokat. Ráadásul senki sem látta, hogy figyelem őket. Túl messze voltam hozzá, és a szél is jó irányból fújt, úgyhogy az illatomat sem érezhették meg – mondta fiam határozottan.
- Rendben, hallgatlak – adtam meg magam. Általában hinni lehet Jasper megérzéseinek, és a megfigyelői képességei pedig páratlanok.
- Köszönöm. Edward, neked pedig azt hiszem, hogy látnod kéne, úgyhogy kapcsold be a képességed – utasította Jasper, Edward pedig ugyan értetlenül, de biccentett.
Az egész házban feszült csend lett, mert mindannyian a fiúk reakcióit kémleltük. Néhány pillanattal később Edward hirtelen felszisszent, majd döbbenten Jasperre meredt, aki bólintott, mire fiam elbotladozott a kanapéig, is leült rá. Olyan volt, mint, aki sokkot kapott. Mostanában sűrűn produkálunk ilyen reakciókat.
- Elmagyaráznátok, hogy mi történt? – fordultam vissza Jasperhez, Esme pedig leült Edward mellé, és átkarolta a vállát.
- Az előbb bemutattam neki a fiát – mondta egyszerűen, mire a nappaliban mindenki döbbenten horkantott fel, majd mindannyian leültünk.
Ahhoz képest, hogy elvileg ez lehetetlen, hogyha Jasper és Edward is egyetértenek a dologban, akkor biztosan így van. Még sosem hallottam, hogy félvér született volna, de ettől még előfordulhat, hiszen Bella egészséges, fiatal lány volt, amikor elhagytuk. Nagyot hibáztunk, amikor nem bíztunk meg benne.
- Jól vagytok? – kérdezte Jasper néhány perc múlva, miután már kellő mennyiségű nyugalmat árasztott szét mindenkiben.
- Persze – mondtam még mindig sokkolva. – Biztos vagy benne, hogy Edward fiát láttad?
- Teljesen. Három fiú állt meg Bella háza előtt nemrégen. Az egyik Billy Black volt, a másik nyilván az a farkas lehetett, akivel a halottasháznál találkoztatok, Jake. A harmadik fiú, aki velük volt, hófehér bőrű, kócos bronz haja van, és nagyon hasonlít Edwardra. Nem hiszem, hogy lehetséges lenne, hogy Jacob Blacktől legyen. Egyértelműen nem farkas, nem is ember, és nem is vámpír. Félvér – mondta fiam határozottan. Látszott rajta, hogy száz százalékig biztos a dologban.
- Akkor most mit tegyünk? – kérdezte Emmett komolyan. Kivételesen még egy poént sem eresztett el, és ez igazán nem vall rá.
- Szerintem, hogyha valaha is meg akarjuk ismerni a legifjabb Cullent, akkor Edward elkezdhet bocsánatért könyörögni – ajánlotta Jasper.
- Hidd el, megtenném, de mégis hogyan, amikor látni sem bír. Bár ezen egy cseppet sem csodálkozom – mondta fiam lehajtott fejjel. - Valahogy el kell jutnom hozzá – pattant fel hirtelen, majd járkálni kezdett a nappaliban. – Ha egy évszázadba is telik, akkor is találkozni fogok vele valahogy, hogy esedezhessek a bocsánatáért.
- Félek, hogy nem fogsz odajutni. A szerződést ma módosították, Jasper, és Alice kis akciója után – magyaráztam. – Tehát, már a víz felöl sem juthatunk közel Bellához. Jobb híján a határhoz kell csábítanunk valahogy.
- Mi lenne, hogyha eljátszanád neki az altatóját a határnál? – kérdezte Esme mosolyogva. – Tudod, hogy mindig csak arra tudott elaludni, és szerintem még mindig imádja azt a dallamot.
- Nem is rossz ötlet – mosolyodott el Alice. – Viszont az antik zongorát kockázatos lenne odavinni. Szerintem inkább vegyük fel itthon cd-re, és egy jó hangos magnó segítségével játsszuk Bellának a határnál, amíg oda nem jön. Ebbe a farkasok sem köthetnek bele, hiszen nem lépjük át a határt és ez nem is zaklatás.
Egy pillanattal később Edward már a zongoránál ült. Alice pedig bekapcsolta a felvételt. Mosolyogva figyeltük, ahogy a fiam enyhe mosollyal az arcán játssza azt az imádott dalt, amit már nagyon régen nem volt szerencsénk hallani. Régen minden nap hallhattuk, amikor Bellának dúdolta.
(Edward szemszöge)
Van egy fiam. Hát mégis csak az én gyermekem hordta a szíve alatt. Határtalan boldogság járta át a testem a tudattól, hogy van egy gyermekem, akit ráadásul a világ legtökéletesebb lénye hordott ki. Másra sem vágytam, csak arra, hogy velük lehessek, de ez nem lesz könnyű. Teljesen igaza van, hogy gyűlöl engem, hiszen ok nélkül cserbenhagytam. Egyedül kellett szembenéznie a terhességgel, a veszteséggel, a szüléssel, az átváltozással. Nem voltam itt, hogy támogassam, vagy megnyugtassam, pedig szüksége lett volna rá. Miért voltam ilyen elfogult? Vajon meg fog bocsátani nekem valaha? Ha kell, akkor az egész örökkévalóságomat arra fogom feltenni, hogy esedezhessek a bocsánatáért, újraélesszem a szerelmünket, hogyha ez még lehetséges. Teljesen elvesztettem a fonalat a beszélgetésben, mert a gondolataimba merültem, és csak akkor figyeltem fel, amikor a mondanivaló újra felém irányult.
- Akkor most mit tegyünk? – kérdezte Emmett komolyan. A mackós bátyám sem csinált viccet az egészből? Ez döbbenetes.
- Szerintem, hogyha valaha is meg akarjuk ismerni a legifjabb Cullent, akkor Edward elkezdhet bocsánatért könyörögni – ajánlotta Jasper, és igazság szerint teljes mértékben igaza volt.
- Hidd el, megtenném, de mégis hogyan, amikor látni sem bír. Bár ezen egy cseppet sem csodálkozom – mondtam lehajtott fejjel. - Valahogy el kell jutnom hozzá – pattantam fel tettre készen, majd járkálni kezdtem a nappaliban. – Ha egy évszázadba is telik, akkor is találkozni fogok vele valahogy, hogy esedezhessek a bocsánatáért.
- Félek, hogy nem fogsz odajutni. A szerződést ma módosították, Jasper, és Alice kis akciója után – magyarázta apám. – Tehát, már a víz felöl sem juthatunk közel Bellához. Jobb híján a határhoz kell csábítanunk valahogy.
- Mi lenne, hogyha eljátszanád neki az altatóját a határnál? – kérdezte tőlem Esme mosolyogva. – Tudod, hogy mindig csak arra tudott elaludni, és szerintem még mindig imádja azt a dallamot.
- Nem is rossz ötlet – mosolyodott el Alice. – Viszont az antik zongorát kockázatos lenne odavinni. Szerintem inkább vegyük fel itthon cd-re, és egy jó hangos magnó segítségével játsszuk Bellának a határnál, amíg oda nem jön. Ebbe a farkasok sem köthetnek bele, hiszen nem lépjük át a határt, és ez nem is zaklatás.
Azonnal a zongorához siettem, és leültem, Alice pedig elkezdte felvenni a dalt. Már olyan régen játszottam ezt a dallamot. Nem is tudom, hogy mikor fordult elő utoljára, de nagyon hiányzott. Nem volt annál csodálatosabb élményem a létezésem során, mint mikor Bella a mellkasomra hajtotta a fejét, kényelmesen befészkelte magát a karjaim közé, és én egész éjszaka ölelhettem őt, amíg békésen aludt. Csodálatos emlékek, amik miattam értek véget. Hogyha okosabb lettem volna, és megkérdezem a terhességéről, amikor tudomást szereztem róla, akkor biztos haragudott volna egy kicsit a bizalmatlanságomért, de örökké együtt lettünk volna, és akkor láthatom a szerelmemet, aki boldog kismama, a fiamat csecsemőként, aki most már érett férfi. Mennyi mindenről maradtam le az ostobaságom miatt. Ráadásul Bellának soha nem kellett volna átélnie azokat a borzalmakat, amiket biztosan soha nem lesz képes elfelejteni. Hiszen Charlie-t és Renee-t is elvesztette ugyanazon a napon.
- Nincs jogom hozzá, hogy felbolygassam az életét. Hiszen most boldog a fiaival. Nem akarom többet bántani. Annál sokkal, de sokkal jobban szeretem őt – mondtam határozottan, majd felálltam a zongorától, és felmentem a szobámba átgondolni a dolgokat.
- Edward – szólt utánam Alice, de most nem érdekelt.
Hogyha régen gondolkodtam volna, és visszajövök hozzá, vagy el sem megyek, akkor talán még lenne jogom a bocsánatáért könyörögni, de így nincs. Hagynom kell, hogy boldogan éljen nélkülem.
2009. november 20., péntek
La Push vámpírja - 8. fejezet
8. fejezet
(Alice szemszöge)
Hiába tettem úgy, mintha át akarnám lépni a határt, nem hatottam meg a dologgal Bellát, pedig biztos voltam benne, hogy nem hagyná, hogy ekkora butaságot tegyek. Jasper, és én remekül játszottuk a szerepünket, de nem arattunk sikert. Mindössze annyit értünk el, hogy négy hatalmas farkas mered ránk, néhány méterre, és szerintem várnak valamire, vagy valakire. Nem is tévedtem. Egy perccel később Billy Black lépett elő emberi alakban a fák közül, és idegesen jött felénk.
- Mi a fenét képzeltek magatokról? Hogyha még egyszer idejöttök, hogy megzavarjátok La Push békéjét, akkor azonnal semmissé teszem a szerződésünket, és elüldözlek titeket a falkával Forksból, méghozzá örökre – szűrte a fogai között.
- Van nálatok valaki, aki hozzánk tartozik – mondtam idegesen. Mi a fenét képzel magáról egy a korcs?
- Csak hozzátok tartozott. Múlt időben. Ő már azóta a mi családunk tagja, hogy itt hagytátok – kiabált rám. – Megvolt a lehetőségetek, hogy a veletek legyen, de elszalasztottátok, úgyhogy hagyjátok békén – mondta dühösen a többi farkas pedig elismerően bólintott.
- Nem akarjuk bántani. Csak beszélni szeretnénk vele. Még a határt sem kell átlépnie – mondtam már lágyabban. Úgy vettem észre, hogy az agresszivitás nem megoldás, úgyhogy megpróbáltam a Carlisle által úgy kedvelt diplomatikus megoldással élni, hátha azzal elérek valamit.
- Beszélni sem akar veletek. Ez az ő döntése, és lehetőség szerint tartsátok tiszteletben, különben mi tartunk távol tőle titeket – mondta immár kicsit nyugodtabban.
- Akkor legalább egy kérdésre válaszolj, kérlek – mondtam csalódottan. Nem hiszem el, hogy nem tudok eljutni valahogy Bellához. Én mindig mindent elérek, hogyha nagyon akarom. Ez nem normális.
- Mi lenne az a kérdés? – kérdezte Billy és félrebiccentette a fejét.
- Csak egy fia van, vagy volt Bellának? – kérdeztem kíváncsian és reméltem, hogy megkapom a választ a kérdésre.
- Nem, hárman vagyunk testvérek – vágta rá Billy, mire ledermedtem.
- Még egy kérdést feltehetnék? – néztem rá könyörgőn.
- Egyet, de utána távoztok – mondta Billy dühösen.
- Veszített el Bella gyermeket? – kérdeztem, és bár tudtam, hogy nagyon szomorú lennék, mégis reménykedtem egy „igenben”, hiszen az azt jelentené, hogy nem csalta meg Edwardot.
- Nem, soha nem vetélt el – mondta könnyedén, és teljesen őszintének tűnt.
- Nos, köszönjük az információkat, akkor mi már itt sem vagyunk – mondta szerelmem, majd felkapott és hazafelé kezdett velem futni.
- Ne legyen több ilyen alkalom – hallottam még Billy hangját, majd a falka távolodni kezdett a határtól.
Jasper hirtelen megfordult velem, és a ház helyett az ellenkező irányba kezdett futni. Felrohant velem egészen egy sziklaszirtre, ahonnan messzire el lehetett látni, csak azt nem tudtam, hogy miért jöttünk ide.
- Jasper? Mit csinálunk itt? – kérdeztem suttogva.
- Valami nem stimmel ebben az egész történetben – mondta kedvesem határozottan.
- Már miért ne stimmelne? – kérdeztem döbbenten.
- Egyértelmű, hogy titkolnak valamit a farkasok és Bella. Érzem, hogy valamit elhallgatnak, csak azt nem tudom még, hogy mit, de rá fogok jönni. Innen ellátni egészen La Push partjáig, hogyha elég erősen koncentrálunk. Csak leskelődjünk egy kicsit, mert kíváncsi vagyok, hogy mi az a titok, ami körüllengi ezt az egész helyet. Valamit még nem tudunk, de meg fogom tudni, ha addig élek is – magyarázta Jasper hevesen, majd erőteljesen koncentrálni kezdett.
Én is figyelni kezdtem, de akármennyire is pásztáztam La Push-t, nem láttam semmit, ami érdekes lett volna a számunkra. Személy szerint feladtam, és leültem egy fa tövébe, de kedvesem a világért sem hagyta volna abba a próbálkozást, hogy meglát valami érdekeset. Hajnali három óra volt, amikor Jasper elmosolyodott.
- Ott van Bella, gyere ide, Kicsim – mondta lelkesen. – Tényleg gyönyörű vámpír lett belőle.
- Hol? – pattantam fel azonnal, majd szerelmem mellé siettem.
- Szerintem úszni készül – bökött Jasper a tenger felé.
- Úszni – gondolkodtam el. – Elvileg csak La Push földjére nem léphetünk rá. Mi lenne, hogyha éppen csak itt beugranánk a tengerbe, és véletlenül ott kötnénk ki, ahol Bella úszkál? – kérdeztem szerelmemet vigyorogva.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, Alice. Ha el is jutunk odáig egy apró sikkantás is elég Bella részéről, és máris néhány farkas karmai között végezzük.
- Akkor nem hagyjuk, hogy sikítson – mondtam határozottan.
- Nem rabolhatjuk el Bellát csak úgy. Mi lesz a szabad akarattal, amit még néhány órája nagyon is megvédtél Edwarddal szemben? – kérdezte Jasper felhúzott szemöldökkel.
- Szabadon távozhat, amint végre beszéltem vele – mondtam nevetve. – Kérlek, csak egy percre van szükségem. Utána békén hagyom őt. Ígérem – könyörögtem, mint egy kisgyerek. Ez a tökéletes alkalom.
Szerelmem megadóan bólintott, majd megfogta a kezem és a vízbe vetettük magunkat. Nem telt bele három percbe, és már Bella közelében is voltunk, aki nem figyelt semmire csak élvezte a hullámokat. Jasper a víz alá bukott, majd egy határozott mozdulattal megragadta Bellát és lehúzta a mélybe, hogy ne tudjon sikítani, majd elkezdett vele a mi területünk felé úszni, de akkor különös dolog történt. Bella teste hirtelen megmerevedett, majd már csak azt vettük észre Jasperrel, hogy egy hatalmas hullám elsodor bennünket, de Bellát érdekes módon kikerülte. Kedvesem pedig nem tudta megtartani őt, ezért most már valószínűleg a parton van La Pushban, és biztos, hogy mostanában nem jön be a tengerbe.
- Mi a fene volt ez? – kérdeztem döbbenten, amikor feltápászkodtam a parton.
- Fogalmam sincs, de ilyen dühöt már nagyon régen nem éreztem. Az biztos, hogy bármi is történt Bella csinálta – mondta szerelmem, még mindig döbbenten. – Ez a terv sajnos nem vált be, de ne aggódj, ki fogunk találni valamit.
- Nem hiszem, hogy még egyszer ilyen közel kerülhetnénk hozzá – mondtam lehajtott fejjel.
(Bella szemszöge)
Későre járt már az idő. Vagy éppen korán volt, hajnal lévén. A fiúk még mélyen aludtak, és nem is akartam felkelteni őket, úgyhogy eldöntöttem, hogy megyek és úszok egyet. Már olyan régen volt, amikor utoljára élveztem a sós tengert ilyen szokatlan időben. Felvettem a fürdőruhám, a strandpapucsom, és magam köré tekertem egy törölközőt, majd elindultam a víz felé. Ahogy kiléptem a házból megcsapott a reggel frissessége. Imádtam a hajnalt. A fiam is ezt az időpontot választotta ötven éve arra, hogy világra jöjjön. Gondolkodás nélkül belegyalogoltam a vízbe, ami hozzám képest kellemesen langyos volt, és élveztem, ahogy a hullámok ide-oda sodortak. Még csak néhány perce élveztem a fürdőzést, amikor hirtelen megragadott valami, és lehúzott a mélybe. A tengeri élőlények általában messze elkerülnek, úgyhogy ez valami más lesz. Gondoltam, majd kutatni kezdtem a támadóm után, és megláttam a rég nem látott Jasper Hale-t, aki a lábamnál fogva húzott kifelé La Pushból. Na, hogyha azt hitte, hogy ezt megteheti, illetve megtehetik, mert közben megláttam Alice-t is, akkor nagyon tévednek. A pajzsomat kiterjesztettem, és egy hatalmas hullámot küldtem a két vámpírra. Akik döbbent arccal sodródtak a határainkon kívülre. A pajzsomnak megvolt az a pozitív tulajdonsága, hogy kellőképpen koncentráltam, akkor alkalmam nyílt a vízzel érdekes dolgokat művelni. Akár egy hatalmas vihart is gerjeszthettem a tengeren fényes nappal. Sajnos a többi elemre nem voltam hatással, de vízhez való viszonyom, most kifejezetten jól jött. Nem hiszem, hogy mostanában újra próbálkoznának az elrablásommal, de azért majd küldök nekik egy üzenetet, hogy térjenek magukhoz. Dühösen caplattam ki a tengerből, ahol lazítani szerettem volna. Egyszerűen hihetetlen, hogy mire nem vetemednének, hogy beszéljek velük, de most majd megkapják a magukét, az egyszer biztos. Felmentem a szobámba, lezuhanyoztam, majd miután megszárítkoztam kerestem magamnak papírt és tollat, hogy megírjam a levelemet.
Másnap reggel, azonnal Billy kezébe adtam a borítékot, amikor reggeliztek a fiúk.
- Mi ez? – nézett rám kérdőn a fiam.
- Alice, és Jasper hajnalban megpróbáltak elrabolni engem, úgyhogy írtam egy levelet, hogy hagyjanak békén örökre. Szeretnélek megkérni, hogy vidd el ezt a levelet a kórházba, és add oda Carlisle-nak. Valamint lehetőség szerint tisztázd velük azt is, hogy a határ nem csak a talajra értendő, hanem a tengerre is. Ugyanis úgy gondolták, hogy a tenger felől megközelíthetik La Push partjait – magyaráztam a helyzetet dühösen.
- Miért nem szóltál azonnal? Akkor már éjjel átmentem volna, hogy elzavarjuk őket örökre – mondta Billy ingerülten. – A szerződést nem szeghetik meg.
- Nem is szegték meg gyakorlatilag, ezért gondoltam, hogy biztonságosabb lenne, hogyha most módosítanád a dolgokat. Ugyanis a földjeinkre nem léphetnek be, és azt végső soron nem is tették.
- Cseles – vigyorodott el Jake, de rögtön lefagyott a mosoly az arcáról, amikor Billy gyilkos pillantást lövellt felé.
- Jól van, bocsi, de ettől még furmányos egy terv volt arra, hogy beszélhessenek anyával – emelte fel a kezeit védekezően.
- Ez igaz – csatlakozott hozzá Anthony is, néhány pillanattal később, pedig már Billy is mosolyogva csóválta meg a fejét.
- Jó elismerem, hogy nekem sem jutott volna eszembe a tenger felől elrabolni valakit – adta meg magát.
Imádtam, hogy még a halálosan komoly helyzetekből is képesek voltak viccet csinálni. Úgyhogy nem sokkal később már mind a négyen nevettünk a hajnalban történteken, és a dühöm egy csapásra elillant, de ettől még elküldtem a levelet fiammal, hogy értsék meg végre, hogy hagyjanak békén. Hogyha még ez is kevés, akkor nem tudom, hogy mit tehetnék még, hogy békén hagyjanak.
(Carlisle szemszöge)
Alice és Jasper már nagyon régóta elmentek, és határozottan ideges kezdtem lenni, hogy hol maradnak ennyi ideig. Már indulnom kéne lassan dolgozni, de addig úgysem leszek nyugodt, ameddig haza nem értek. Elhatároztam, hogy még várok néhány percet, és legnagyobb örömömre gyerekeim be is léptek az ajtón pár perc múlva.
- Mi tartott ennyi ideig? Várjunk csak. Miért vagytok csurom vizesek? – tettem fel a két hirtelen először eszembe jutó kérdést.
- Úsztunk egyet, de sajnos eredménytelenül – hajtotta le Alice a fejét. – Mindent megtettünk, hogy Bella végre szóba álljon velünk, de nem sikerült – fűzte még hozzá.
- Mondjátok, hogy nem sértettétek meg a határvonalat – néztem rájuk idegesen.
- Hát, gyakorlatilag nem sértettük meg a szerződést – mondta Jasper pironkodva.
- Mit értesz azalatt, hogy gyakorlatilag? – kérdezte Esme kétségbeesetten.
- Nem léptünk a földjükre – mondta Alice határozottan. – Mi csak megláttuk, hogy Bella a tengerben úszik, és megpróbáltuk rávenni, hogy jöjjön el hozzánk.
- A rávevés alatt pontosan mit értesz? – kérdeztem kíváncsian.
- Elkaptuk a vízben, de nem akartuk az akarata ellenére magunkkal hozni ide, csak egy percet akartam vele beszélni, de nem sikerült, mert egy hatalmas hullám eltaszított tőle – magyarázkodott a lányom.
- Ez nagyon nagy felelőtlenség volt, azt ugye tudjátok? – kérdeztem dühösen.
- Sajnáljuk – mondták lehajtott fejjel.
- Menjetek a szobátokba, és ne hagyjátok el a házat, amíg én meg nem engedem. Világos? – mondta apai szigorral.
- Igen, apu – mondták lehajtott fejjel, és felvonultak az emeletre, mint két rossz kisgyerek.
Igazából nem tudtam rájuk haragudni, mert én is nagyon szerettem volna néhány percet Bellával tölteni, hogy tisztázzuk a dolgokat, de elrabolni azért mégsem a legjobb megoldás. Így csak még jobban be fog gubózni.
- Ne haragudj rájuk. Érthető Alice makacssága az ügyben – lépett hozzám szerelmem, de láttam a szemében, hogy aggódik.
- Nem haragszom, de nem szeretnék összetűzésbe keveredni a farkasokkal – simogattam meg az arcát. – Este elmegyek a határhoz, és mindent elrendezek, utána pedig leülünk, és megbeszéljük, hogy hogyan tovább. Rendben? – kérdeztem Esmét, mire ő csak bólintott.
A napom ezután átlagosnak tűnt. A kórházban minden rendben volt, egészen addig, amíg meg nem éreztem Billy Black illatát. Azonnal felé kaptam a tekintetemet, ő pedig intett, hogy beszéljünk négyszemközt. Betessékeltem az irodámba, majd gondosan becsuktam az ajtót mögöttünk.
- Még egyszer nem fordulhat elő az, ami ma hajnalban történt – vágott rögtön a közepébe.
- Tudom, és az egész család nevében elnézést kérek Alice, és Jasper viselkedése miatt. Soha többé nem megyünk a ti területetekre – ígértem, és reméltem, hogy hisz nekem.
- Rendben, így legyen – bólintott rá az Alfa. – Akkor megértitek, hogy a szerződés is módosul annyiban, hogy akkor is elzavarunk titeket, hogyha a tenger felől érkeztek a határainkon belülre.
- Természetesen elfogadjuk az új feltételt, és még egyszer elnézést kérek – vágtam rá azonnal. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen könnyen fog menni a dolog. Biztos Bella is besegített egy kicsit, hogy ilyen enyhe legyen az ítélet velünk szemben. Minden joguk meglett volna megszabadulni tőlünk.
- Akkor ezt megbeszéltük – mondta, majd az ajtó felé indult. – Oh, majd el felejtettem – fordult vissza felém. – Az anyám kérte, hogy ezt a levelet adjam oda. Azt mondta, hogy az egész családnak szól – nyújtott át nekem egy borítékot.
- Köszönöm – mondtam halványan elmosolyodva. Már egy levél is több, mint amennyit valaha is remélni mertem volna Bellától. Billy Black csak biccentett, majd eltűnt az irodámból, én pedig nem bírtam magammal, és kibontottam a levelet, hogy elolvashassam.
Kedves Cullen család!
Ez a levél most minden családtagnak szól. Még egyszer utoljára megkérlek benneteket, hogy hagyjatok békén, és éljünk nyugodtan egymás mellett. Nem akartátok, hogy hozzátok tartozzam, most pedig már én nem akarok a családotokhoz tartozni. Ötven évvel ezelőtt döntöttetek, én pedig már régen beletörődtem a sorsomba. Itt a családom, és itt a helyem La Push határain belül, úgyhogy a legjobb az lesz, hogyha békén hagyjuk egymást végre (főleg ti engem), és mindenki éli a maga életét.
Alice, hogyha még egy ilyen kísérletet tesztek az elrablásomra Jasperrel, akkor bármennyire is fájni fog nekem is, de hagyni fogom, hogy a fiaim tegyék a dolgukat.
Üdvözlettel: Bella
(Jasper szemszöge)
Már órák óta rostokolunk a szobánkban, pedig teljesen biztos vagyok benne, hogy valamit rejtegetnek előlünk. Szerintem ki kéne deríteni, hogy mi folyik itt. Tisztán érezhető volt, hogy mindenki ideges valamiért a farkasok között, nem akarják, hogy megtudjuk a titkot.
- Alice, falazz nekem, én pedig visszamegyek a sziklaszirthez, és figyelem a partot – suttogtam kedvesemnek. Edward szerencsére elment vadászni, úgyhogy nem hallhatja meg a terveimet. Esme pedig egyébként sem gyanakodna ránk.
- Carlisle azt mondta, hogy maradjunk nyugton – mondta kedvesem lehajtott fejjel.
- Szerintem az most nem segít. Bízol bennem? – kérdeztem komolyan.
- Már hogyne bíznék benned? – súgta kicsit felháborodva.
- Akkor segíts nekem, én pedig megígérem, hogy kiderítem, hogy mit titkolnak előlünk – néztem mélyen szerelmem szemébe, aki felsóhajtott.
- Rendben, de ígérd meg, hogy nem leszel olyan ostoba, mint én, és nem mész át a farkasok területére – kérlelt, én pedig bólintottam. – Jó, de siess vissza, különben nagyon nagy bajban leszünk – mondta még, majd egy búcsúcsókot nyomott a számra, én pedig kiugrottam az ablakon, és rohanni kezdtem.
Nem telt bele csupán néhány percbe, és már a szirten álltam. Tudtam, hogy melyik házban lakik Bella, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a saját otthonából ment éjszakai fürdőzni. Elkezdtem figyelni a házat, de megint nem láttam semmi érdekeset.
Már legalább órák óta nem történt semmi, és kezdtem úgy érezni, hogy talán én tévedtem, amikor megláttam három alakot a ház felé süvíteni. Aztán Bella háza előtt hirtelen megálltak, én pedig teljesen ledöbbentem. Az egyik férfi egyáltalán nem nézett ki indiánnak. Hófehér bőr, kócos, bronz haj, és még a testalkata is pontosan olyan, mint Edwardnak. Billy Black azt mondta, hogy Bellának három fia van, és soha nem vetélt el. Ezek szerint a bátyám mégis csak hatalmasat tévedett, és Bella az ő fiát hordta a szíve alatt, amikor elhagytuk. A jelek szerint pedig utána még két fia született Jacobtól, ez mindenképpen tovább bonyolítja a helyzetet. Bár semmiképpen sem okolhatjuk Bellát történtekért. Sőt, azután is megtartotta a babát, miután Edward elhagyta őt. Pedig lett volna számára ennél sokkal könnyebb út is. El kell mondanom a többieknek.
(Alice szemszöge)
Hiába tettem úgy, mintha át akarnám lépni a határt, nem hatottam meg a dologgal Bellát, pedig biztos voltam benne, hogy nem hagyná, hogy ekkora butaságot tegyek. Jasper, és én remekül játszottuk a szerepünket, de nem arattunk sikert. Mindössze annyit értünk el, hogy négy hatalmas farkas mered ránk, néhány méterre, és szerintem várnak valamire, vagy valakire. Nem is tévedtem. Egy perccel később Billy Black lépett elő emberi alakban a fák közül, és idegesen jött felénk.
- Mi a fenét képzeltek magatokról? Hogyha még egyszer idejöttök, hogy megzavarjátok La Push békéjét, akkor azonnal semmissé teszem a szerződésünket, és elüldözlek titeket a falkával Forksból, méghozzá örökre – szűrte a fogai között.
- Van nálatok valaki, aki hozzánk tartozik – mondtam idegesen. Mi a fenét képzel magáról egy a korcs?
- Csak hozzátok tartozott. Múlt időben. Ő már azóta a mi családunk tagja, hogy itt hagytátok – kiabált rám. – Megvolt a lehetőségetek, hogy a veletek legyen, de elszalasztottátok, úgyhogy hagyjátok békén – mondta dühösen a többi farkas pedig elismerően bólintott.
- Nem akarjuk bántani. Csak beszélni szeretnénk vele. Még a határt sem kell átlépnie – mondtam már lágyabban. Úgy vettem észre, hogy az agresszivitás nem megoldás, úgyhogy megpróbáltam a Carlisle által úgy kedvelt diplomatikus megoldással élni, hátha azzal elérek valamit.
- Beszélni sem akar veletek. Ez az ő döntése, és lehetőség szerint tartsátok tiszteletben, különben mi tartunk távol tőle titeket – mondta immár kicsit nyugodtabban.
- Akkor legalább egy kérdésre válaszolj, kérlek – mondtam csalódottan. Nem hiszem el, hogy nem tudok eljutni valahogy Bellához. Én mindig mindent elérek, hogyha nagyon akarom. Ez nem normális.
- Mi lenne az a kérdés? – kérdezte Billy és félrebiccentette a fejét.
- Csak egy fia van, vagy volt Bellának? – kérdeztem kíváncsian és reméltem, hogy megkapom a választ a kérdésre.
- Nem, hárman vagyunk testvérek – vágta rá Billy, mire ledermedtem.
- Még egy kérdést feltehetnék? – néztem rá könyörgőn.
- Egyet, de utána távoztok – mondta Billy dühösen.
- Veszített el Bella gyermeket? – kérdeztem, és bár tudtam, hogy nagyon szomorú lennék, mégis reménykedtem egy „igenben”, hiszen az azt jelentené, hogy nem csalta meg Edwardot.
- Nem, soha nem vetélt el – mondta könnyedén, és teljesen őszintének tűnt.
- Nos, köszönjük az információkat, akkor mi már itt sem vagyunk – mondta szerelmem, majd felkapott és hazafelé kezdett velem futni.
- Ne legyen több ilyen alkalom – hallottam még Billy hangját, majd a falka távolodni kezdett a határtól.
Jasper hirtelen megfordult velem, és a ház helyett az ellenkező irányba kezdett futni. Felrohant velem egészen egy sziklaszirtre, ahonnan messzire el lehetett látni, csak azt nem tudtam, hogy miért jöttünk ide.
- Jasper? Mit csinálunk itt? – kérdeztem suttogva.
- Valami nem stimmel ebben az egész történetben – mondta kedvesem határozottan.
- Már miért ne stimmelne? – kérdeztem döbbenten.
- Egyértelmű, hogy titkolnak valamit a farkasok és Bella. Érzem, hogy valamit elhallgatnak, csak azt nem tudom még, hogy mit, de rá fogok jönni. Innen ellátni egészen La Push partjáig, hogyha elég erősen koncentrálunk. Csak leskelődjünk egy kicsit, mert kíváncsi vagyok, hogy mi az a titok, ami körüllengi ezt az egész helyet. Valamit még nem tudunk, de meg fogom tudni, ha addig élek is – magyarázta Jasper hevesen, majd erőteljesen koncentrálni kezdett.
Én is figyelni kezdtem, de akármennyire is pásztáztam La Push-t, nem láttam semmit, ami érdekes lett volna a számunkra. Személy szerint feladtam, és leültem egy fa tövébe, de kedvesem a világért sem hagyta volna abba a próbálkozást, hogy meglát valami érdekeset. Hajnali három óra volt, amikor Jasper elmosolyodott.
- Ott van Bella, gyere ide, Kicsim – mondta lelkesen. – Tényleg gyönyörű vámpír lett belőle.
- Hol? – pattantam fel azonnal, majd szerelmem mellé siettem.
- Szerintem úszni készül – bökött Jasper a tenger felé.
- Úszni – gondolkodtam el. – Elvileg csak La Push földjére nem léphetünk rá. Mi lenne, hogyha éppen csak itt beugranánk a tengerbe, és véletlenül ott kötnénk ki, ahol Bella úszkál? – kérdeztem szerelmemet vigyorogva.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, Alice. Ha el is jutunk odáig egy apró sikkantás is elég Bella részéről, és máris néhány farkas karmai között végezzük.
- Akkor nem hagyjuk, hogy sikítson – mondtam határozottan.
- Nem rabolhatjuk el Bellát csak úgy. Mi lesz a szabad akarattal, amit még néhány órája nagyon is megvédtél Edwarddal szemben? – kérdezte Jasper felhúzott szemöldökkel.
- Szabadon távozhat, amint végre beszéltem vele – mondtam nevetve. – Kérlek, csak egy percre van szükségem. Utána békén hagyom őt. Ígérem – könyörögtem, mint egy kisgyerek. Ez a tökéletes alkalom.
Szerelmem megadóan bólintott, majd megfogta a kezem és a vízbe vetettük magunkat. Nem telt bele három percbe, és már Bella közelében is voltunk, aki nem figyelt semmire csak élvezte a hullámokat. Jasper a víz alá bukott, majd egy határozott mozdulattal megragadta Bellát és lehúzta a mélybe, hogy ne tudjon sikítani, majd elkezdett vele a mi területünk felé úszni, de akkor különös dolog történt. Bella teste hirtelen megmerevedett, majd már csak azt vettük észre Jasperrel, hogy egy hatalmas hullám elsodor bennünket, de Bellát érdekes módon kikerülte. Kedvesem pedig nem tudta megtartani őt, ezért most már valószínűleg a parton van La Pushban, és biztos, hogy mostanában nem jön be a tengerbe.
- Mi a fene volt ez? – kérdeztem döbbenten, amikor feltápászkodtam a parton.
- Fogalmam sincs, de ilyen dühöt már nagyon régen nem éreztem. Az biztos, hogy bármi is történt Bella csinálta – mondta szerelmem, még mindig döbbenten. – Ez a terv sajnos nem vált be, de ne aggódj, ki fogunk találni valamit.
- Nem hiszem, hogy még egyszer ilyen közel kerülhetnénk hozzá – mondtam lehajtott fejjel.
(Bella szemszöge)
Későre járt már az idő. Vagy éppen korán volt, hajnal lévén. A fiúk még mélyen aludtak, és nem is akartam felkelteni őket, úgyhogy eldöntöttem, hogy megyek és úszok egyet. Már olyan régen volt, amikor utoljára élveztem a sós tengert ilyen szokatlan időben. Felvettem a fürdőruhám, a strandpapucsom, és magam köré tekertem egy törölközőt, majd elindultam a víz felé. Ahogy kiléptem a házból megcsapott a reggel frissessége. Imádtam a hajnalt. A fiam is ezt az időpontot választotta ötven éve arra, hogy világra jöjjön. Gondolkodás nélkül belegyalogoltam a vízbe, ami hozzám képest kellemesen langyos volt, és élveztem, ahogy a hullámok ide-oda sodortak. Még csak néhány perce élveztem a fürdőzést, amikor hirtelen megragadott valami, és lehúzott a mélybe. A tengeri élőlények általában messze elkerülnek, úgyhogy ez valami más lesz. Gondoltam, majd kutatni kezdtem a támadóm után, és megláttam a rég nem látott Jasper Hale-t, aki a lábamnál fogva húzott kifelé La Pushból. Na, hogyha azt hitte, hogy ezt megteheti, illetve megtehetik, mert közben megláttam Alice-t is, akkor nagyon tévednek. A pajzsomat kiterjesztettem, és egy hatalmas hullámot küldtem a két vámpírra. Akik döbbent arccal sodródtak a határainkon kívülre. A pajzsomnak megvolt az a pozitív tulajdonsága, hogy kellőképpen koncentráltam, akkor alkalmam nyílt a vízzel érdekes dolgokat művelni. Akár egy hatalmas vihart is gerjeszthettem a tengeren fényes nappal. Sajnos a többi elemre nem voltam hatással, de vízhez való viszonyom, most kifejezetten jól jött. Nem hiszem, hogy mostanában újra próbálkoznának az elrablásommal, de azért majd küldök nekik egy üzenetet, hogy térjenek magukhoz. Dühösen caplattam ki a tengerből, ahol lazítani szerettem volna. Egyszerűen hihetetlen, hogy mire nem vetemednének, hogy beszéljek velük, de most majd megkapják a magukét, az egyszer biztos. Felmentem a szobámba, lezuhanyoztam, majd miután megszárítkoztam kerestem magamnak papírt és tollat, hogy megírjam a levelemet.
Másnap reggel, azonnal Billy kezébe adtam a borítékot, amikor reggeliztek a fiúk.
- Mi ez? – nézett rám kérdőn a fiam.
- Alice, és Jasper hajnalban megpróbáltak elrabolni engem, úgyhogy írtam egy levelet, hogy hagyjanak békén örökre. Szeretnélek megkérni, hogy vidd el ezt a levelet a kórházba, és add oda Carlisle-nak. Valamint lehetőség szerint tisztázd velük azt is, hogy a határ nem csak a talajra értendő, hanem a tengerre is. Ugyanis úgy gondolták, hogy a tenger felől megközelíthetik La Push partjait – magyaráztam a helyzetet dühösen.
- Miért nem szóltál azonnal? Akkor már éjjel átmentem volna, hogy elzavarjuk őket örökre – mondta Billy ingerülten. – A szerződést nem szeghetik meg.
- Nem is szegték meg gyakorlatilag, ezért gondoltam, hogy biztonságosabb lenne, hogyha most módosítanád a dolgokat. Ugyanis a földjeinkre nem léphetnek be, és azt végső soron nem is tették.
- Cseles – vigyorodott el Jake, de rögtön lefagyott a mosoly az arcáról, amikor Billy gyilkos pillantást lövellt felé.
- Jól van, bocsi, de ettől még furmányos egy terv volt arra, hogy beszélhessenek anyával – emelte fel a kezeit védekezően.
- Ez igaz – csatlakozott hozzá Anthony is, néhány pillanattal később, pedig már Billy is mosolyogva csóválta meg a fejét.
- Jó elismerem, hogy nekem sem jutott volna eszembe a tenger felől elrabolni valakit – adta meg magát.
Imádtam, hogy még a halálosan komoly helyzetekből is képesek voltak viccet csinálni. Úgyhogy nem sokkal később már mind a négyen nevettünk a hajnalban történteken, és a dühöm egy csapásra elillant, de ettől még elküldtem a levelet fiammal, hogy értsék meg végre, hogy hagyjanak békén. Hogyha még ez is kevés, akkor nem tudom, hogy mit tehetnék még, hogy békén hagyjanak.
(Carlisle szemszöge)
Alice és Jasper már nagyon régóta elmentek, és határozottan ideges kezdtem lenni, hogy hol maradnak ennyi ideig. Már indulnom kéne lassan dolgozni, de addig úgysem leszek nyugodt, ameddig haza nem értek. Elhatároztam, hogy még várok néhány percet, és legnagyobb örömömre gyerekeim be is léptek az ajtón pár perc múlva.
- Mi tartott ennyi ideig? Várjunk csak. Miért vagytok csurom vizesek? – tettem fel a két hirtelen először eszembe jutó kérdést.
- Úsztunk egyet, de sajnos eredménytelenül – hajtotta le Alice a fejét. – Mindent megtettünk, hogy Bella végre szóba álljon velünk, de nem sikerült – fűzte még hozzá.
- Mondjátok, hogy nem sértettétek meg a határvonalat – néztem rájuk idegesen.
- Hát, gyakorlatilag nem sértettük meg a szerződést – mondta Jasper pironkodva.
- Mit értesz azalatt, hogy gyakorlatilag? – kérdezte Esme kétségbeesetten.
- Nem léptünk a földjükre – mondta Alice határozottan. – Mi csak megláttuk, hogy Bella a tengerben úszik, és megpróbáltuk rávenni, hogy jöjjön el hozzánk.
- A rávevés alatt pontosan mit értesz? – kérdeztem kíváncsian.
- Elkaptuk a vízben, de nem akartuk az akarata ellenére magunkkal hozni ide, csak egy percet akartam vele beszélni, de nem sikerült, mert egy hatalmas hullám eltaszított tőle – magyarázkodott a lányom.
- Ez nagyon nagy felelőtlenség volt, azt ugye tudjátok? – kérdeztem dühösen.
- Sajnáljuk – mondták lehajtott fejjel.
- Menjetek a szobátokba, és ne hagyjátok el a házat, amíg én meg nem engedem. Világos? – mondta apai szigorral.
- Igen, apu – mondták lehajtott fejjel, és felvonultak az emeletre, mint két rossz kisgyerek.
Igazából nem tudtam rájuk haragudni, mert én is nagyon szerettem volna néhány percet Bellával tölteni, hogy tisztázzuk a dolgokat, de elrabolni azért mégsem a legjobb megoldás. Így csak még jobban be fog gubózni.
- Ne haragudj rájuk. Érthető Alice makacssága az ügyben – lépett hozzám szerelmem, de láttam a szemében, hogy aggódik.
- Nem haragszom, de nem szeretnék összetűzésbe keveredni a farkasokkal – simogattam meg az arcát. – Este elmegyek a határhoz, és mindent elrendezek, utána pedig leülünk, és megbeszéljük, hogy hogyan tovább. Rendben? – kérdeztem Esmét, mire ő csak bólintott.
A napom ezután átlagosnak tűnt. A kórházban minden rendben volt, egészen addig, amíg meg nem éreztem Billy Black illatát. Azonnal felé kaptam a tekintetemet, ő pedig intett, hogy beszéljünk négyszemközt. Betessékeltem az irodámba, majd gondosan becsuktam az ajtót mögöttünk.
- Még egyszer nem fordulhat elő az, ami ma hajnalban történt – vágott rögtön a közepébe.
- Tudom, és az egész család nevében elnézést kérek Alice, és Jasper viselkedése miatt. Soha többé nem megyünk a ti területetekre – ígértem, és reméltem, hogy hisz nekem.
- Rendben, így legyen – bólintott rá az Alfa. – Akkor megértitek, hogy a szerződés is módosul annyiban, hogy akkor is elzavarunk titeket, hogyha a tenger felől érkeztek a határainkon belülre.
- Természetesen elfogadjuk az új feltételt, és még egyszer elnézést kérek – vágtam rá azonnal. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen könnyen fog menni a dolog. Biztos Bella is besegített egy kicsit, hogy ilyen enyhe legyen az ítélet velünk szemben. Minden joguk meglett volna megszabadulni tőlünk.
- Akkor ezt megbeszéltük – mondta, majd az ajtó felé indult. – Oh, majd el felejtettem – fordult vissza felém. – Az anyám kérte, hogy ezt a levelet adjam oda. Azt mondta, hogy az egész családnak szól – nyújtott át nekem egy borítékot.
- Köszönöm – mondtam halványan elmosolyodva. Már egy levél is több, mint amennyit valaha is remélni mertem volna Bellától. Billy Black csak biccentett, majd eltűnt az irodámból, én pedig nem bírtam magammal, és kibontottam a levelet, hogy elolvashassam.
Kedves Cullen család!
Ez a levél most minden családtagnak szól. Még egyszer utoljára megkérlek benneteket, hogy hagyjatok békén, és éljünk nyugodtan egymás mellett. Nem akartátok, hogy hozzátok tartozzam, most pedig már én nem akarok a családotokhoz tartozni. Ötven évvel ezelőtt döntöttetek, én pedig már régen beletörődtem a sorsomba. Itt a családom, és itt a helyem La Push határain belül, úgyhogy a legjobb az lesz, hogyha békén hagyjuk egymást végre (főleg ti engem), és mindenki éli a maga életét.
Alice, hogyha még egy ilyen kísérletet tesztek az elrablásomra Jasperrel, akkor bármennyire is fájni fog nekem is, de hagyni fogom, hogy a fiaim tegyék a dolgukat.
Üdvözlettel: Bella
(Jasper szemszöge)
Már órák óta rostokolunk a szobánkban, pedig teljesen biztos vagyok benne, hogy valamit rejtegetnek előlünk. Szerintem ki kéne deríteni, hogy mi folyik itt. Tisztán érezhető volt, hogy mindenki ideges valamiért a farkasok között, nem akarják, hogy megtudjuk a titkot.
- Alice, falazz nekem, én pedig visszamegyek a sziklaszirthez, és figyelem a partot – suttogtam kedvesemnek. Edward szerencsére elment vadászni, úgyhogy nem hallhatja meg a terveimet. Esme pedig egyébként sem gyanakodna ránk.
- Carlisle azt mondta, hogy maradjunk nyugton – mondta kedvesem lehajtott fejjel.
- Szerintem az most nem segít. Bízol bennem? – kérdeztem komolyan.
- Már hogyne bíznék benned? – súgta kicsit felháborodva.
- Akkor segíts nekem, én pedig megígérem, hogy kiderítem, hogy mit titkolnak előlünk – néztem mélyen szerelmem szemébe, aki felsóhajtott.
- Rendben, de ígérd meg, hogy nem leszel olyan ostoba, mint én, és nem mész át a farkasok területére – kérlelt, én pedig bólintottam. – Jó, de siess vissza, különben nagyon nagy bajban leszünk – mondta még, majd egy búcsúcsókot nyomott a számra, én pedig kiugrottam az ablakon, és rohanni kezdtem.
Nem telt bele csupán néhány percbe, és már a szirten álltam. Tudtam, hogy melyik házban lakik Bella, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a saját otthonából ment éjszakai fürdőzni. Elkezdtem figyelni a házat, de megint nem láttam semmi érdekeset.
Már legalább órák óta nem történt semmi, és kezdtem úgy érezni, hogy talán én tévedtem, amikor megláttam három alakot a ház felé süvíteni. Aztán Bella háza előtt hirtelen megálltak, én pedig teljesen ledöbbentem. Az egyik férfi egyáltalán nem nézett ki indiánnak. Hófehér bőr, kócos, bronz haj, és még a testalkata is pontosan olyan, mint Edwardnak. Billy Black azt mondta, hogy Bellának három fia van, és soha nem vetélt el. Ezek szerint a bátyám mégis csak hatalmasat tévedett, és Bella az ő fiát hordta a szíve alatt, amikor elhagytuk. A jelek szerint pedig utána még két fia született Jacobtól, ez mindenképpen tovább bonyolítja a helyzetet. Bár semmiképpen sem okolhatjuk Bellát történtekért. Sőt, azután is megtartotta a babát, miután Edward elhagyta őt. Pedig lett volna számára ennél sokkal könnyebb út is. El kell mondanom a többieknek.
2009. november 17., kedd
La Push vámpírja - 7. fejezet
7. fejezet
(Edward szemszöge)
Egy pillanatig azt hittem, hogy rosszul hallottam, amit Carlisle mondott. Az nem lehet. Hogyha Bella Jacobbal volt, és tőle várt gyereket, akkor nem lett volna belőle vámpír. Hacsak Jake nem késve érkezett, akkor, amikor a kedvesem szüleit meggyilkolták. Ha már megharapták, nyilván nem volt más megoldás, így segítettek neki vegetárius életmódra szokni. Vajon egyáltalán vegetáriánus? Biztos az, ő soha nem lenne képes gyilkolni. Ha viszont megharapta valaki, akkor mi történt a babával? Nem igazán értem a dolgokat, attól tartok, hogy sokkal több információ kellene ahhoz a múltról, hogy tisztában lehessek Bella jelenével.
- Edward eléggé össze vagy zavarodva – állapította meg Jasper.
- Erre már én is rájöttem – mondtam kissé ironikusan, majd az ajtó felé indultam.
- Mégis hová készülsz? – kérdezte Esme aggódva.
- A határhoz. Beszélnem kell Bellával – mondtam határozottan, és folytatni akartam az utamat, amikor Carlisle hirtelen előttem termett.
- Várj még egy kicsit, még nem fejezetem be – mondta apám és az ebédlő felé mutatott.
- De hát életben van. Azonnal látnom kell őt – néztem könyörgően apa szemeibe.
- Tehát már az sem érdekelne, hogyha egy farkas lenne a fia? – húzta fel Carlisle a szemöldökét, a többiek pedig felszisszentek.
- Tehát még nem mondtál el mindent – állapítottam meg.
- Még nem, úgyhogy ülj le és megmutatom, ami ma történt – parancsolt rám. Ez elég ritkán fordult elő, de amikor ezt tette, akkor nagyon is nyomós oka volt rá, hogy erélyesebben szóljon ránk. Szót fogadtam, és visszaültem a helyemre.
„A következő pillanatban, már láttam is a képeket magam előtt. Bella, amint Carlisle kiszáll a mentőből és vizsgálni kezdi, aztán beletették a hullazsákba, és sietve beszállították a halottasházba. Aztán apám, kicsomagolja őt a zsákból. Bella fellélegezve felkel az asztalról. Istenem, milyen gyönyörű. Szebb, mint valaha, pedig annyira hihetetlenül szép volt régen is. A szemei már nem csokoládébarnák, de az aranyszín is nagyon jól állt neki, a márvány bőre tökéletes, és egyszerűen káprázatos kontrasztot nyújt a barna hajával. Még soha nem láttam ilyen gyönyörű nőt. Még Rosalie-nál is szebb lett. Ráadásul egyértelműen állati véren él. Tudtam, hogy az én Bellám soha nem változna szörnyeteggé. Carlisle boldogan magához ölelte elveszett lányát, de úgy látszott, hogy kedvesem sokkal kevésbé örült a viszontlátásnak. Biztosan nagyon haragszik ránk, és minden oka meg is van rá, hogy haragudjon, de csak rám. A többiek nem tehettek róla, hogy eltűntünk.
- Bella – szorította magához, olyan erővel, amilyennel még soha.
- Carlisle – mondta tömören, és érzelemmentesen szerelmem, majd kibontakozott az ölelésből.
- Mindent el kell mesélned – kezdett bele apánk, amikor elengedte. – A többieket is fel kell hívnom, annyira aggódtunk, hogy mi történt veled.
- Az aggódással kicsit elkéstetek – mondta ő dühösen, és elindult az ablak felé, hogy eltűnjön az életünkből, de Carlisle elé állt.
- Kérlek, beszéljük meg a történteket – kérlelte lágyan.
- Nincs mit megbeszélnünk. Itt hagytatok, elmentetek egy szó nélkül, már nem tartoztok hozzám. Köszönöm, hogy az előbb megmentettél, de most megyek. Ég veled, Carlisle – mondta ingerülten, majd kikerülte. Teljesen igaza volt. Egy szó nélkül mentünk el. Egyre biztosabb voltam benne, hogy én tévedtem. Bíznom kellett volna benne, ahelyett, hogy lelépek. Miért csalt volna meg?
- Bella, nem engedhetlek el – fogta meg a karját apa, és látszott rajta, hogy nem is akarja többé elengedni. Aztán egy fiatal indián fiú ugrott be az ablakon.
- Azonnal engedje el az anyámat – szűrte a fogai között az ismeretlen srác, majd remegni kezdett. Az anyját? Tehát mégis nekem volt igazam? Pedig egy pillanatra felcsillant a remény, hogy mégis én tévedtem.
- Ne, Jacob, erre semmi szükség – nyugtatta meg Bella fiút. Ráadásul még a nevét is azután a rühes korcs után kapta. – Azt hiszem, hogy jobb, ha elengedsz. Nem akarok harcot, és szerintem te sem – nézett újra Carlisle-ra, aki megadóan elengedte Bellát, a következő pillanatban pedig mindketten eltűntek. „
Képes lett volna hagyni, hogy a fia megtámadja Carlisle-t? Az én Bellám soha nem hagyta volna, hogy ilyesmi történjen. Jobban féltette volna mindkét személyt, akiket szeret. Hiszen egyszer gondolkodás nélkül Jake és közém ugrott, hogy inkább ő sebesüljön meg. Ezt nem tudom elhinni. Bella tényleg Jacobtól volt terhes, és hagyta volna, hogy a fia kárt tegyen apában, hogyha nem engedi el őket.
- Edward, légy szíves, ne hergeld magad tovább, mert mindjárt felrobbansz – szűrte Jasper a fogai között, és ahogy felnéztem az arcába láttam, hogy már teljesen kikészült az összevisszaságtól, ami bennem van, de nem tehetek róla. Nem szándékosan csinálom.
- Sajnálom, Jasper – sóhajtottam fel, és megpróbáltam lenyugodni, amihez kaptam egy nagy adag segítséget is bátyámtól.
- Beavatnátok minket is a részletekbe? – kérdezte Emmett kíváncsian, és kérdőn nézett hol rám, hol pedig Carlisle-ra.
- Bella, nem tőlem volt terhes, ez már biztos – mondtam dühösen, majd felrohantam a szobámba.
(Alice szemszöge)
Miután Edward felrohant a szobájába Carlisle elmondta, hogy pontosan mi történt ma, és elmesélte az aggályait is az üggyel kapcsolatban. Tény, hogy minden bizonyíték Bella ellen szólt, de mégis furcsa volt mindenki számára, hogy miért változtattatták volna át a farkasok valakivel, amikor a vámpírok a legnagyobb ellenségeik. Egyáltalán hol találtak volna egy készséges vámpírt, aki szívjóságból átváltoztat egy lányt. Ez nem igazán jellemző a fajtánkra. Bár tény, hogy egy vérfarkas kényszeríthetett is bárkit közülünk, hogy megtegye. Meg kell tudnom, hogy mi történt valójában, és ezt csak Bellától tudhatom meg. Holnap elmegyek a határhoz, és addig el sem mozdulok, amíg nem hajlandó beszélni velem.
Másnap reggel valóban nekiindultam, hogy a határhoz menjek. Már majdnem az ajtónál jártam, amikor megszólítottak.
- Nem mész sehová – üvöltött Edward a lépcső tetejéről. – Hagyjátok békén Bellát. Nem tartozik hozzánk. Már hozzájuk tartozik, és nem is akar velünk lenni. A legjobb, hogyha hagyjuk, hogy élje az életét – kelt ki magából bátyám, de tudtam, hogy csak Bella fia akadályozza meg abban, hogy ne rohanjon velem a határhoz, és ne könyörögjön a bocsánatáért.
Talán igaza volt Edwardnak abban, hogy Bella nem tőle várt gyereket, de mi van, ha mégsem, és az első babáját, ami a bátyámtól volt esetleg elveszítette a sokktól, amit kapott miután elmentünk. Ez is egy lehetőség. Soha nem tudjuk meg az igazságot, hogyha itt ülünk, és várjuk a csodát.
- Ez most az én döntésem. Elmegyek, és megtudom, hogy mi történt ötven évvel ezelőtt, ha tetszik neked, ha nem – kiabáltam vissza, amikor mérlegeltem minden lehetőséget.
Mire Edward hirtelen előttem termett és dühösen meredt rám, de a következő pillanatban, már kint volt az udvaron Jasperrel együtt. Szerelmem olyan gyors volt, hogy még én sem tudtam követni a szememmel, hogy elkapta Edwardot és kitessékelte a házból.
- Ne merészelj még egyszer ilyen lelki állapotban Alice közelébe menni – üvöltött kedvesem.
- Bella, az én ügyem – kelt ki magából újra Edward.
- Nem ez volt a kérdés. Ilyen dühödt állapotodban, akár kárt is tehettél volna benne. Inkább menj vissza a házba, és fordulj magadba, az sokkal jobban áll neked ilyenkor, mint az, hogy itt játszod megint a főnököt. Húsz évembe telt, mire Alice újra boldogan tudott elmosolyodni, miattad. Nem érdekel, hogy te mit csinálsz, de Alice és én most a határhoz megyünk. Hogyha nem tetszik, akkor személyesen gondoskodom róla, hogy ne tudd megakadályozni a dolgot.
- Fiúk, szerintem higgadjatok le – termett mellettük Emmett. – Edward, Alice azt csinál, amit akar. Még mindig a szabad akarat a döntő nálunk.
- Ez így igaz – ugrott le az emeletről Carlisle és Esme is kézen fogva. Eddig biztos megvitatták, hogy mi tévők legyenek, és a jelek szerint ezúttal felém billent a mérleg.
- De… - kezdte volna megint Edward, de Carlisle azonnal leintette, úgyhogy lehajtotta a fejét, mint egy rossz kisgyerek, és visszavonult a szobájába.
- Ne haragudjatok rá. Fogalmunk sincs, hogy ez most milyen nehéz lehet neki – védte meg Esme, és ezen muszáj volt elmosolyodnom. Mindig azt védi, aki egy vitából vesztesen kerül ki, még akkor is, hogyha nem ért egyet az alulmaradt féllel.
- Nem haragszunk – mondta Jasper határozottan, majd mellettem termett. – Nem azzal van a gond, hogy érzelmileg labilis, ezt megértem. Azt viszont nem fogom hagyni, hogy parancsolgasson Alice-nek. Hogyha a szerelmem beszélni akar a barátnőjével, akkor beszélni is fog.
- Köszönöm – öleltem meg szerelmemet. Soha nem fogom tudni kellőképpen meghálálni, hogy mindig mellettem áll.
- Nincs mit, Kicsim – mosolyodott el halványan. – Gyere, menjünk – fogott kézen, és emberi tempóban elindult velem a határ felé.
- Ne számítsatok túl sokra. Bella nagyon is haragszik ránk – szólt utánunk Carlisle. – Hogyha a farkasok akadékoskodnak, akkor semmiképpen ne keveredjetek harcba, és véletlenül se lépjetek át a területükre – tette még hozzá kissé idegesen.
- Nem lesz semmi baj, ígérem – fordultam még vissza, és rámosolyogtam.
Egy pillanattal később már Jasperrel együtt száguldottam a határ felé. Nem telt sok időbe, amíg odaértünk. Csupán két-három perc lehetett. Reménykedve álltam meg a határ előtt néhány méterrel, majd elkiáltottam magam.
- Bella! Alice vagyok. A határnál várunk Jasperrel.
Csak ennyit mondtam. A lényeg, hogy idejöjjön. A többit majd megbeszéljük személyesen. Nagyon reméltem, hogy hajlandó lesz eljönni idáig. Bár tudja, hogy makacs vagyok, úgyhogy semmiképpen sem fogok elmozdulni innen, amíg nem bújik elő a csigaházából. Hogyha kell, akkor akár hetekig fogok kiabálni, és nem hagyom békén. Úgyis tudom, hogy hallja a hangomat, hogyha nem normál hangerővel szólok hozzá, hanem kicsit hangosabban és erélyesebben.
(Bella szemszöge)
Éppen a szobámban olvastam, amikor ismerős hangot hozott felém a szél. „Bella! Alice vagyok. A határnál várunk Jasperrel.” Letettem a könyvemet, és az ablakhoz siettem. Gondolom csak képzelődtem. Már máskor is hallucináltam a hangjukat. Legalábbis Edwardét és Alice-ét. Egy ideig még füleltem, de biztos voltam benne, hogy csak a képzeletem játszik velem, már megint. Egyébként is semmi közöm nincs már hozzájuk. Visszaültem az ágyamra és tovább olvastam a könyvemet, amikor megint meghallottam Alice hangját. „Kérlek szépen, csak egy percet adj nekem. Nem kell átjönnöd sem a határon.” A helyzet kezdett gyanússá válni. Eddig is mesterien hallucináltam őket, de mindig megjelentek a szemem előtt is. Most viszont csak a hangját hallom, és azt is csak időközönként. Egyébként is, már negyven éve nem volt effajta jelenésem. Biztosan kezdek megőrülni. Ez remek. „Bella, úgysem hagylak békén, amíg nem tolod ide a feneked.” Hallottam meg újra az immár ideges kiabálást. Lehet, hogy mégsem csak képzelem? Bár végül is mindegy. Hiszen, hogyha ötven évig elvoltak nélkülem, akkor az örökkévalóság hátralevő részében sincs rám szükségük, nekem pedig már van másik családom. Kivéve persze, hogyha a fiam meggondolja magát és meg akarja ismerni az apját és a családját, mert akkor természetesen nem akadályozhatom meg. „Isabella Swan! A te lelkeden fog száradni a halálom, hogyha nem jössz ide most rögtön, mert akkor átlépem a határt!” Na, ez már biztosan nem fantáziálás volt. Azonnal felpattantam és visszamentem az ablakhoz. Lenéztem és láttam, hogy Anthony rohan be a házba, egy pillanattal később pedig már előttem áll.
- Anya, elég kétesélyes a helyzet. A kis kobold, és a barátja veszélyes játékot játszik – mondta fiam idegesen. – Billy egyelőre visszafogja a falkát, de hogyha tényleg átlépik a határt, akkor nem fognak kegyelmezni. Mindenáron látni akar téged a lány, de a férfi lefogja, és nem engedi, hogy átlépjen a határon. Billy azt kérdezi, hogy akarsz-e velük beszélni, vagy elzavarja őket.
- Nem akarok velük beszélni. Már miért akarnék? Attól, hogy Carlisle meglátott, még nem változott meg semmi – mondtam határozottan.
- Rendben, akkor Billy elküldi őket. Jake vár rám az erdőben, hogy tovább adhassa az üzenetet. Így engem sem látnak meg. Megyek és elmondom neki, hogy hogyan döntöttél, aztán visszajövök hozzád – mondta Anthony, majd eltűnt.
Néhány perccel később pedig már mellettem is volt, és magához ölelt. Imádtam a fiamat, akármi is történt. Mindent megért a számomra. Soha nem bántam meg, hogy Edwarddal együtt voltam, hiszen annak köszönhetem ezt a csodálatos lényt, ami belőlem, és a szerelmemből jött létre. Senki nem kívánhatna magának páratlanabb ajándékot. Az elmúlt ötven évem minden egyes pillanatát Anthony, Billy, a kis Jake, Jacob és Dawn aranyozta be. Volt miért élnem, és ez volt a lényeg. Ezen az sem változtathat egy kicsit sem, hogy a múltam visszajött, hogy kísértsen. Előbb vagy utóbb felfogják, hogy hagyjanak békén. Addig pedig majd Carlisle visszatartja a többi Cullent attól, hogy ostobaságot tegyenek. Jasper pedig majd odafigyel Alice-re. A ma esti akciója után biztosan fokozottan fog figyelni a feleségére.
(Edward szemszöge)
Egy pillanatig azt hittem, hogy rosszul hallottam, amit Carlisle mondott. Az nem lehet. Hogyha Bella Jacobbal volt, és tőle várt gyereket, akkor nem lett volna belőle vámpír. Hacsak Jake nem késve érkezett, akkor, amikor a kedvesem szüleit meggyilkolták. Ha már megharapták, nyilván nem volt más megoldás, így segítettek neki vegetárius életmódra szokni. Vajon egyáltalán vegetáriánus? Biztos az, ő soha nem lenne képes gyilkolni. Ha viszont megharapta valaki, akkor mi történt a babával? Nem igazán értem a dolgokat, attól tartok, hogy sokkal több információ kellene ahhoz a múltról, hogy tisztában lehessek Bella jelenével.
- Edward eléggé össze vagy zavarodva – állapította meg Jasper.
- Erre már én is rájöttem – mondtam kissé ironikusan, majd az ajtó felé indultam.
- Mégis hová készülsz? – kérdezte Esme aggódva.
- A határhoz. Beszélnem kell Bellával – mondtam határozottan, és folytatni akartam az utamat, amikor Carlisle hirtelen előttem termett.
- Várj még egy kicsit, még nem fejezetem be – mondta apám és az ebédlő felé mutatott.
- De hát életben van. Azonnal látnom kell őt – néztem könyörgően apa szemeibe.
- Tehát már az sem érdekelne, hogyha egy farkas lenne a fia? – húzta fel Carlisle a szemöldökét, a többiek pedig felszisszentek.
- Tehát még nem mondtál el mindent – állapítottam meg.
- Még nem, úgyhogy ülj le és megmutatom, ami ma történt – parancsolt rám. Ez elég ritkán fordult elő, de amikor ezt tette, akkor nagyon is nyomós oka volt rá, hogy erélyesebben szóljon ránk. Szót fogadtam, és visszaültem a helyemre.
„A következő pillanatban, már láttam is a képeket magam előtt. Bella, amint Carlisle kiszáll a mentőből és vizsgálni kezdi, aztán beletették a hullazsákba, és sietve beszállították a halottasházba. Aztán apám, kicsomagolja őt a zsákból. Bella fellélegezve felkel az asztalról. Istenem, milyen gyönyörű. Szebb, mint valaha, pedig annyira hihetetlenül szép volt régen is. A szemei már nem csokoládébarnák, de az aranyszín is nagyon jól állt neki, a márvány bőre tökéletes, és egyszerűen káprázatos kontrasztot nyújt a barna hajával. Még soha nem láttam ilyen gyönyörű nőt. Még Rosalie-nál is szebb lett. Ráadásul egyértelműen állati véren él. Tudtam, hogy az én Bellám soha nem változna szörnyeteggé. Carlisle boldogan magához ölelte elveszett lányát, de úgy látszott, hogy kedvesem sokkal kevésbé örült a viszontlátásnak. Biztosan nagyon haragszik ránk, és minden oka meg is van rá, hogy haragudjon, de csak rám. A többiek nem tehettek róla, hogy eltűntünk.
- Bella – szorította magához, olyan erővel, amilyennel még soha.
- Carlisle – mondta tömören, és érzelemmentesen szerelmem, majd kibontakozott az ölelésből.
- Mindent el kell mesélned – kezdett bele apánk, amikor elengedte. – A többieket is fel kell hívnom, annyira aggódtunk, hogy mi történt veled.
- Az aggódással kicsit elkéstetek – mondta ő dühösen, és elindult az ablak felé, hogy eltűnjön az életünkből, de Carlisle elé állt.
- Kérlek, beszéljük meg a történteket – kérlelte lágyan.
- Nincs mit megbeszélnünk. Itt hagytatok, elmentetek egy szó nélkül, már nem tartoztok hozzám. Köszönöm, hogy az előbb megmentettél, de most megyek. Ég veled, Carlisle – mondta ingerülten, majd kikerülte. Teljesen igaza volt. Egy szó nélkül mentünk el. Egyre biztosabb voltam benne, hogy én tévedtem. Bíznom kellett volna benne, ahelyett, hogy lelépek. Miért csalt volna meg?
- Bella, nem engedhetlek el – fogta meg a karját apa, és látszott rajta, hogy nem is akarja többé elengedni. Aztán egy fiatal indián fiú ugrott be az ablakon.
- Azonnal engedje el az anyámat – szűrte a fogai között az ismeretlen srác, majd remegni kezdett. Az anyját? Tehát mégis nekem volt igazam? Pedig egy pillanatra felcsillant a remény, hogy mégis én tévedtem.
- Ne, Jacob, erre semmi szükség – nyugtatta meg Bella fiút. Ráadásul még a nevét is azután a rühes korcs után kapta. – Azt hiszem, hogy jobb, ha elengedsz. Nem akarok harcot, és szerintem te sem – nézett újra Carlisle-ra, aki megadóan elengedte Bellát, a következő pillanatban pedig mindketten eltűntek. „
Képes lett volna hagyni, hogy a fia megtámadja Carlisle-t? Az én Bellám soha nem hagyta volna, hogy ilyesmi történjen. Jobban féltette volna mindkét személyt, akiket szeret. Hiszen egyszer gondolkodás nélkül Jake és közém ugrott, hogy inkább ő sebesüljön meg. Ezt nem tudom elhinni. Bella tényleg Jacobtól volt terhes, és hagyta volna, hogy a fia kárt tegyen apában, hogyha nem engedi el őket.
- Edward, légy szíves, ne hergeld magad tovább, mert mindjárt felrobbansz – szűrte Jasper a fogai között, és ahogy felnéztem az arcába láttam, hogy már teljesen kikészült az összevisszaságtól, ami bennem van, de nem tehetek róla. Nem szándékosan csinálom.
- Sajnálom, Jasper – sóhajtottam fel, és megpróbáltam lenyugodni, amihez kaptam egy nagy adag segítséget is bátyámtól.
- Beavatnátok minket is a részletekbe? – kérdezte Emmett kíváncsian, és kérdőn nézett hol rám, hol pedig Carlisle-ra.
- Bella, nem tőlem volt terhes, ez már biztos – mondtam dühösen, majd felrohantam a szobámba.
(Alice szemszöge)
Miután Edward felrohant a szobájába Carlisle elmondta, hogy pontosan mi történt ma, és elmesélte az aggályait is az üggyel kapcsolatban. Tény, hogy minden bizonyíték Bella ellen szólt, de mégis furcsa volt mindenki számára, hogy miért változtattatták volna át a farkasok valakivel, amikor a vámpírok a legnagyobb ellenségeik. Egyáltalán hol találtak volna egy készséges vámpírt, aki szívjóságból átváltoztat egy lányt. Ez nem igazán jellemző a fajtánkra. Bár tény, hogy egy vérfarkas kényszeríthetett is bárkit közülünk, hogy megtegye. Meg kell tudnom, hogy mi történt valójában, és ezt csak Bellától tudhatom meg. Holnap elmegyek a határhoz, és addig el sem mozdulok, amíg nem hajlandó beszélni velem.
Másnap reggel valóban nekiindultam, hogy a határhoz menjek. Már majdnem az ajtónál jártam, amikor megszólítottak.
- Nem mész sehová – üvöltött Edward a lépcső tetejéről. – Hagyjátok békén Bellát. Nem tartozik hozzánk. Már hozzájuk tartozik, és nem is akar velünk lenni. A legjobb, hogyha hagyjuk, hogy élje az életét – kelt ki magából bátyám, de tudtam, hogy csak Bella fia akadályozza meg abban, hogy ne rohanjon velem a határhoz, és ne könyörögjön a bocsánatáért.
Talán igaza volt Edwardnak abban, hogy Bella nem tőle várt gyereket, de mi van, ha mégsem, és az első babáját, ami a bátyámtól volt esetleg elveszítette a sokktól, amit kapott miután elmentünk. Ez is egy lehetőség. Soha nem tudjuk meg az igazságot, hogyha itt ülünk, és várjuk a csodát.
- Ez most az én döntésem. Elmegyek, és megtudom, hogy mi történt ötven évvel ezelőtt, ha tetszik neked, ha nem – kiabáltam vissza, amikor mérlegeltem minden lehetőséget.
Mire Edward hirtelen előttem termett és dühösen meredt rám, de a következő pillanatban, már kint volt az udvaron Jasperrel együtt. Szerelmem olyan gyors volt, hogy még én sem tudtam követni a szememmel, hogy elkapta Edwardot és kitessékelte a házból.
- Ne merészelj még egyszer ilyen lelki állapotban Alice közelébe menni – üvöltött kedvesem.
- Bella, az én ügyem – kelt ki magából újra Edward.
- Nem ez volt a kérdés. Ilyen dühödt állapotodban, akár kárt is tehettél volna benne. Inkább menj vissza a házba, és fordulj magadba, az sokkal jobban áll neked ilyenkor, mint az, hogy itt játszod megint a főnököt. Húsz évembe telt, mire Alice újra boldogan tudott elmosolyodni, miattad. Nem érdekel, hogy te mit csinálsz, de Alice és én most a határhoz megyünk. Hogyha nem tetszik, akkor személyesen gondoskodom róla, hogy ne tudd megakadályozni a dolgot.
- Fiúk, szerintem higgadjatok le – termett mellettük Emmett. – Edward, Alice azt csinál, amit akar. Még mindig a szabad akarat a döntő nálunk.
- Ez így igaz – ugrott le az emeletről Carlisle és Esme is kézen fogva. Eddig biztos megvitatták, hogy mi tévők legyenek, és a jelek szerint ezúttal felém billent a mérleg.
- De… - kezdte volna megint Edward, de Carlisle azonnal leintette, úgyhogy lehajtotta a fejét, mint egy rossz kisgyerek, és visszavonult a szobájába.
- Ne haragudjatok rá. Fogalmunk sincs, hogy ez most milyen nehéz lehet neki – védte meg Esme, és ezen muszáj volt elmosolyodnom. Mindig azt védi, aki egy vitából vesztesen kerül ki, még akkor is, hogyha nem ért egyet az alulmaradt féllel.
- Nem haragszunk – mondta Jasper határozottan, majd mellettem termett. – Nem azzal van a gond, hogy érzelmileg labilis, ezt megértem. Azt viszont nem fogom hagyni, hogy parancsolgasson Alice-nek. Hogyha a szerelmem beszélni akar a barátnőjével, akkor beszélni is fog.
- Köszönöm – öleltem meg szerelmemet. Soha nem fogom tudni kellőképpen meghálálni, hogy mindig mellettem áll.
- Nincs mit, Kicsim – mosolyodott el halványan. – Gyere, menjünk – fogott kézen, és emberi tempóban elindult velem a határ felé.
- Ne számítsatok túl sokra. Bella nagyon is haragszik ránk – szólt utánunk Carlisle. – Hogyha a farkasok akadékoskodnak, akkor semmiképpen ne keveredjetek harcba, és véletlenül se lépjetek át a területükre – tette még hozzá kissé idegesen.
- Nem lesz semmi baj, ígérem – fordultam még vissza, és rámosolyogtam.
Egy pillanattal később már Jasperrel együtt száguldottam a határ felé. Nem telt sok időbe, amíg odaértünk. Csupán két-három perc lehetett. Reménykedve álltam meg a határ előtt néhány méterrel, majd elkiáltottam magam.
- Bella! Alice vagyok. A határnál várunk Jasperrel.
Csak ennyit mondtam. A lényeg, hogy idejöjjön. A többit majd megbeszéljük személyesen. Nagyon reméltem, hogy hajlandó lesz eljönni idáig. Bár tudja, hogy makacs vagyok, úgyhogy semmiképpen sem fogok elmozdulni innen, amíg nem bújik elő a csigaházából. Hogyha kell, akkor akár hetekig fogok kiabálni, és nem hagyom békén. Úgyis tudom, hogy hallja a hangomat, hogyha nem normál hangerővel szólok hozzá, hanem kicsit hangosabban és erélyesebben.
(Bella szemszöge)
Éppen a szobámban olvastam, amikor ismerős hangot hozott felém a szél. „Bella! Alice vagyok. A határnál várunk Jasperrel.” Letettem a könyvemet, és az ablakhoz siettem. Gondolom csak képzelődtem. Már máskor is hallucináltam a hangjukat. Legalábbis Edwardét és Alice-ét. Egy ideig még füleltem, de biztos voltam benne, hogy csak a képzeletem játszik velem, már megint. Egyébként is semmi közöm nincs már hozzájuk. Visszaültem az ágyamra és tovább olvastam a könyvemet, amikor megint meghallottam Alice hangját. „Kérlek szépen, csak egy percet adj nekem. Nem kell átjönnöd sem a határon.” A helyzet kezdett gyanússá válni. Eddig is mesterien hallucináltam őket, de mindig megjelentek a szemem előtt is. Most viszont csak a hangját hallom, és azt is csak időközönként. Egyébként is, már negyven éve nem volt effajta jelenésem. Biztosan kezdek megőrülni. Ez remek. „Bella, úgysem hagylak békén, amíg nem tolod ide a feneked.” Hallottam meg újra az immár ideges kiabálást. Lehet, hogy mégsem csak képzelem? Bár végül is mindegy. Hiszen, hogyha ötven évig elvoltak nélkülem, akkor az örökkévalóság hátralevő részében sincs rám szükségük, nekem pedig már van másik családom. Kivéve persze, hogyha a fiam meggondolja magát és meg akarja ismerni az apját és a családját, mert akkor természetesen nem akadályozhatom meg. „Isabella Swan! A te lelkeden fog száradni a halálom, hogyha nem jössz ide most rögtön, mert akkor átlépem a határt!” Na, ez már biztosan nem fantáziálás volt. Azonnal felpattantam és visszamentem az ablakhoz. Lenéztem és láttam, hogy Anthony rohan be a házba, egy pillanattal később pedig már előttem áll.
- Anya, elég kétesélyes a helyzet. A kis kobold, és a barátja veszélyes játékot játszik – mondta fiam idegesen. – Billy egyelőre visszafogja a falkát, de hogyha tényleg átlépik a határt, akkor nem fognak kegyelmezni. Mindenáron látni akar téged a lány, de a férfi lefogja, és nem engedi, hogy átlépjen a határon. Billy azt kérdezi, hogy akarsz-e velük beszélni, vagy elzavarja őket.
- Nem akarok velük beszélni. Már miért akarnék? Attól, hogy Carlisle meglátott, még nem változott meg semmi – mondtam határozottan.
- Rendben, akkor Billy elküldi őket. Jake vár rám az erdőben, hogy tovább adhassa az üzenetet. Így engem sem látnak meg. Megyek és elmondom neki, hogy hogyan döntöttél, aztán visszajövök hozzád – mondta Anthony, majd eltűnt.
Néhány perccel később pedig már mellettem is volt, és magához ölelt. Imádtam a fiamat, akármi is történt. Mindent megért a számomra. Soha nem bántam meg, hogy Edwarddal együtt voltam, hiszen annak köszönhetem ezt a csodálatos lényt, ami belőlem, és a szerelmemből jött létre. Senki nem kívánhatna magának páratlanabb ajándékot. Az elmúlt ötven évem minden egyes pillanatát Anthony, Billy, a kis Jake, Jacob és Dawn aranyozta be. Volt miért élnem, és ez volt a lényeg. Ezen az sem változtathat egy kicsit sem, hogy a múltam visszajött, hogy kísértsen. Előbb vagy utóbb felfogják, hogy hagyjanak békén. Addig pedig majd Carlisle visszatartja a többi Cullent attól, hogy ostobaságot tegyenek. Jasper pedig majd odafigyel Alice-re. A ma esti akciója után biztosan fokozottan fog figyelni a feleségére.
2009. november 15., vasárnap
La Push vámpírja - 6. fejezet
6. fejezet
(Carlisle szemszöge)
Már semmit sem értek. Bella egy vegetáriánus vámpír, akit egy farkas védelmez, aki ráadásul az anyjának szólította. Elég ellentmondásos volt ez a jelenet. Mármint, hogyha nem tudnám, hogy lehetetlen, akkor most őrültnek nyilvánítanám magam. Egy vámpír, akinek egy vérfarkas a fia. Ilyen nem létezik. Ha Bella bele is halt volna a szülésbe, akkor sem lett volna kéznél egy vámpír La Push-ban, hogy megmentse, miután a kis farkas világra jött. Ez nem így működik. Az indiánok elfogadják az elmúlást, hiszen hiszik, hogy a lelkek őseik szelleméhez kerülnek. Vagy Bellát talán akkor harapták meg, amikor az anyját és az apját megölték, és talán lehetséges, hogy a baba miatt nem változott át teljesen csak a szülés után? Erre van esély, bár elég kevés. Attól is függ, hogy hány gyermeke van Bellának. Vajon mit nem tudunk még? Félek, hogy túl sok itt a rejtély és nem fogunk rá sok választ kapni. Ha elérik La Push határát, akkor Bella soha többé nem fogja kidugni az orrát onnan, és esélyünk sem lesz megbeszélni a dolgokat. Fel kell hívnom a többieket méghozzá azonnal, én nem mehetek, hiszen ha nem rendezem itt el a dolgokat, akkor mindannyian gyanúba keveredünk, és azt nem hagyhatom. A következő pillanatban már tárcsáztam is Edward számát, bár benne volt a pakliban, hogy nem veszi fel, miután iskolában voltak. Mivel ez nem sikerült, azonnal hívtam Esmét is.
- Szia – köszönt bele szerelmem lágyan.
- Szia, Drágám. Nem fogod elhinni, hogy mi történt. Találkoztam Seattle-ben Bellával, aki vámpír – hadartam el gyorsan a telefonba.
- Tessék? A mi Bellánkról beszélsz? Ez hogyan lehetséges? Jól van? Állati véren él? Veled van? Hazahozod? – fakadt ki kedvesem, és talán nem is hagyta volna abba a kérdezősködést, hogyha nem csitítom le.
- Esme, erre most nincs idő. A fiával, egy vérfarkassal tart éppen La Push határa felé, van egy olyan érzésem, hogyha átlépik, akkor soha többé nem lépi át a határt, és mi sem mehetünk át – magyaráztam a helyzetet.
- A fia, egy vérfarkas? Akkor Edwardnak mégis igaza volt? – kérdezte döbbenten.
- Még semmi sem biztos, ezért kell megállítanunk, mielőtt eltűnik újra. Kérlek, próbáld meg, de ha fenyegetést érzel, akkor inkább tűnj el, és kitalálunk valami mást – mondtam aggódva. Nem örülnék, hogyha valamelyik farkas Esmére támadna.
- Rendben, megyek és megpróbálom, később hívlak – mondta Esme eltökélten. – Szeretlek – tette még hozzá, majd lecsapta a telefont.
(Bella szemszöge)
Nem hagyhatom, hogy megállítsanak, nem akarok találkozni velük, már Carlisle is sok volt, semmiképpen nem szabad hagynunk, hogy eltérítsenek. Most mi a fenét csináljak? Nem akarom ezt. Igaz a mondás, hogy a baj nem jár egyedül. Először Dawn, aztán Jacob, utána visszajönnek a Cullenek, ha ember lennék, akkor most simán felvágnám az ereimet, de ezt most elég nehéz lenne kivitelezni, és a kívánt hatást sem érném el vele.
- Anya, van egy ötletem – hallottam meg fiam bizakodó hangját.
- Halljuk – mondtam reménykedve.
- Kiteszlek téged a parton, és a vízben úszva két perc alatt La Push-ban vagy, úgy hogy biztosan nem találkozol velük, mert ők nem mehetnek arra, én pedig hazaviszem a Rabbit-ot, és otthon találkozunk – magyarázta a tervét Jake.
- Remek ötlet, akkor gyorsan tegyél ki a parton – kértem.
Két perc múlva már ott is voltunk. Gyorsan kipattantam az autóból, és befutottam a vízbe, már emberként is nagyon szerettem úszni, így vámpírként pedig még élvezetesebb volt, mert még csak fázni sem fáztam. Valóban La Push határánál voltam néhány percen belül, ráadásul úgy, hogy tényleg nem találkoztam senkivel. Boldogan sétáltam a biztonságot nyújtó partra a habokból, majd a házunkba szaladtam, megszárítkoztam és átöltöztem. A fiúk még nem voltak otthon, és még Jacob se volt sehol. Egy kicsit aggódni kezdtem, és nagyon reméltem, hogy nem esett semmi baja. Idegesen tördeltem a kezeimet, amikor a távolban végre megláttam a Rabbit körvonalait. Ezek szerint Jake is rendben átjutott a határon incidens nélkül. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy most már minden rendben. Bár lehet, hogy Billy dühös lesz a történtek miatt, de majd lecsillapítom. Az mindig is jól ment nekem, ráadásul senki sem tehet a balesetről.
- Anya – pattant ki az autóból Jacob és magához ölelt, ahogy én is őt.
- Minden rendben volt? – kérdeztem aggódva.
- Igen, az egyik, az Esme nevű megállított, de amikor látta, hogy már nem vagy az autóban azonnal békén hagyott és tovább engedett. Nem akarta szítani az indulatokat, de félek, hogy nem fogják annyiban hagyni a dolgokat – mondta fiam szomorúan.
- Ne hibáztasd magad, kérlek. Legalább a bevésődésed nem sérült meg, és te sem, ez a legfontosabb – simogattam meg az arcát. – Egyébként, tudod, hogy mi a neve? Legalább a nevét, vagy esetleg egy telefonszámot? - kérdeztem mosolyogva, és reméltem, hogy fogékony lesz a vidámabb témákra is.
- A neve, Gabriella, és a Pizza Hut-ban dolgozik pincérnőként, Seattle-ben csak egy ilyen étterem van – mondta boldogan. Én pedig nagyon örültem, hogy megtalálta a neki való lányt.
- Ez nagyszerű, akkor holnap meg is látogathatod – mondtam boldogan.
- Igen, holnap este elmegyek hozzá – mosolyodott el végre ő is.
- Nagyon helyes. Szerintem mondd azt a lánynak egyelőre, hogy valami csoda folytán mégis életben maradtam, mert akkor nem kell megmagyaráznod, hogy miért nem gyászolsz túlzottan – ajánlottam a lehetőséget.
- Ez jó ötlet. Egyébként is szeretném, hogyha megismernéd egyszer – bólintott rá fiam azonnal.
Bementünk a házba és még hosszasan beszélgettünk. Nagyon örültem, hogy ki tudtam csúszni a régi családom kezei közül. Jacob legalább százszor kért bocsánatot a történtekért, de talán végre felfogta, hogy egy cseppet sem haragszom rá. Egyáltalán nem örültem volna, hogyha egy ilyen dolog miatt mardosná a bűntudat, hiszen erről a balesetről egyikünk sem tehetett. Már csak az volt a kérdés, hogy hogyan adagoljuk ezt a sok eseményt be Billynek és Anthonynak. Egy kicsit sok volt ez egy napra. Miközben azon gondolkoztunk, hogy mit is mondjunk el pontosan a fiúknak, addig én elkezdtem vacsorát készíteni. Steak és sült krumpli. Ezt mindhárom fiam töménytelen mennyiségben képes volt magába tuszkolni. Hála a gyors vámpír kezeimnek nem telt sok időbe, hogy készítsek három tepsi burgonyát steakkel egybesütve. Fejenként egy tepsi. Egy normál vacsora. Hát még, ha a fiúk barátai is átjönnek. Ezért van két sütőm és húsz tepsim itthon. Sosem lehet tudni, hogy mikor jön vendég. Na, nem mintha baj lenne, mert imádok gondoskodni róluk. Pontosan emlékszem az életük minden egyes apró kis részletére. Éjjel nappal ott voltam velük, amióta csak a világra jöttek. Nem élném túl, hogyha valami bajuk esne. Éppen amikor kivettem a sütőből a három nagy adag vacsorát, akkor jött meg a másik két fiam is, akik azonnal széles mosolyra húzták a szájukat, ahogy meglátták a vacsorát. A hűtőből még előkaptam a ketchupot, ők pedig helyet foglaltak az új asztalunknál, amit Billy hozatott, miután sikerrel tönkretettem az előzőt.
- Sziasztok – köszönt Anthony és Billy vidáman.
- Sziasztok – viszonoztuk a gesztust Jake-kel.
Megegyeztünk, hogy majd vacsora után mondunk el nekik mindent, úgyhogy az étkezés csendben telt, én pedig örömmel figyeltem, ahogy egy morzsa sem marad az ételből. Néha hiányzott az ételek íze. Különösen a vegaburger sült krumplival, és az erdei gyümölcsös felfújt. Minden csütörtökön azt ettem, és egyszerűen nem tudtam megunni, hozzá egy pohár narancslé. A tökéletes ebéd. Bár a szarvas elég jól hasonul a vegaburger ízéhez vámpír szemszögből, azért is az a kedvencem, azt hiszem. Miután gyorsan elmosogattam csatlakoztam a fiúkhoz az asztalnál, és akkor belekezdtünk a mondandónkba.
- Történt ma néhány dolog, vásárlás közben – mondta Jake lehajtott fejjel.
- Jó vagy rossz? – kérdezte Billy aggódva.
- Hát is-is. Melyiket szeretnétek előbb? – kérdeztem idegesen.
- Előbb a jót – kérlelt Anthony.
- Bevésődtem – mondta fiam mosolyogva, mire Billy és Anthony is boldogan elmosolyodott és megveregették testvérük vállát. Miközben hevesen gratuláltak neki, és megkérték, hogy minél előbb hozza el a lányt vendégségbe.
- Oké, és mi a rossz hír? – kérdezte Billy egy idő után.
- Lebuktam, véletlenül találkoztam, Carlisle-lal – mondtam szemlesütve.
- Hogyan? – döbbentek meg a fiúk.
- Gabriellát majdnem elütötték, és Jake odarohant, hogy megmentse, én megijedtem, hogy baja fog esni és ezért én is utána rohantam, hogy félrelökjem mindkettőjüket az útból. Utána halottnak tetettem magam, hogy ne bukjunk le még csak véletlenül sem. Csak arra nem számítottam, hogy a mentőben, ami kijött ott lesz Carlisle Cullen is. Hiszen ő Forksban vállalt munkát, úgyhogy fogalmam sincs, hogy mit keresett abban a mentőben. Mindenesetre segített, mert halottnak nyilvánított, majd mindenkit eltávolított a hullaházból, hogy megszökhessek – törtek elő belőlem a történtek.
- Szeretnél velük találkozni ezután? – kérdezte Billy nyugodt hangon, de láttam a szemén, hogy nagyon ideges.
- Nem, nem akarok – vágtam rá azonnal. – Jake kirakott a parton, hogy gyorsan át tudjak úszni La Push-ba, különben Esme elkapott volna még a határ előtt.
- Nos, akkor attól tartok, hogy nem hagyhatod el La Push-t egy ideig – kezdett bele Billy. – Ők nem léphetik át a határt, úgyhogy itt biztonságban vagy tőlük, de ha mégis átlépik, és megszegik a szerződést, akkor tudod, hogy mi lesz a dolgom – komorodott el a végére.
- Igen, tudom – bólintottam. Ha átlépik a határt, akkor el kell menniük azonnal, különben megölik őket a farkasok. – Nem fogják megszegni a szerződést. Carlisle sosem hagyná, hogy megtegyék.
- Rendben, remélem, hogy igazad lesz, mert nem szívesen okoznék neked fájdalmat – mondta Billy komolyan.
- Nagyon sajnálom, az egész az én hibám – mondta Jake lehajtott fejjel.
- Nem a te hibád – öleltem magamhoz.
- Ugyan már, Jacob, meg kellett őt mentened – vágta rá Billy is azonnal.
- Érthetőek az indítékok, amiért így cselekedtél – csatlakozott Anthony is.
- Köszönöm – mondta Jake hálásan. – De akkor is sajnálom, hogy miattam anya lelepleződött.
- Ezt is meg fogjuk oldani, mint minden mást is. Kettőzött őrség fog járőrözni egy darabig – mondta Billy, majd el is indult, hogy intézkedjen.
Miután Billy elment az este hátralévő része csendben telt. Anthony betett egy filmet, és mindhárman leültünk elé. Nem szóltunk semmit, csak néztük a mozit, miközben fiaim pattogatott kukoricát majszoltak. Nem sokkal később Billy már vissza is ért, és megnyugtatott bennünket, hogy a Cullenek meg sem próbálták átlépni a határt, sőt még a közelében sem voltak a nap folyamán. Ez egy kicsit tényleg megnyugtatott, de azért sejtettem, hogy nem fogják ennyiben hagyni a dolgot.
(Esme szemszöge)
Miután a gyerekek hazaértek az iskolából egyfolytában csak az árvaházra és a bevásárlásra gondoltam, hogy ha Edward esetleg olvasna a gondolataimban, akkor ne tudja meg idő előtt, hogy mi történt ma. Ezt együtt kell megbeszélnünk, akkor, amikor már Carlisle is itt lesz. Nagyon ideges voltam. Olyan könnyedén átvertek. Eszembe sem jutott, hogy Bella már nem a farkassal lesz, pontosabban a fiával. Hogy lehettem ilyen ostoba? Edward biztosan nagyon fog haragudni rám, amiért elszalasztottam a szerelmét.
Már este nyolc óra volt, mire Carlisle végre hazaért, kezdtem az hinni, hogy soha nem fog megérkezni. Mindketten felmentünk a szobánkba, hogy beszéljünk, miközben ő átöltözik. Ügyeltünk, hogy a hangunk éppen olyan halk legyen, hogy ne hallhassák meg a többiek, hogy miről folyik a szó.
- Mit mondjunk nekik? – kérdeztem idegesen.
- Csakis az igazat. Meg kell tudniuk, hogy Bella vámpír, de jól van – mondta szerelmem határozottan.
- Sajnálom, hogy nem sikerült idehoznom őt, de eszembe sem jutott, hogy átvernek – mondtam lehajtott fejjel.
- Ugyan, ne butáskodj, Szerelmem – ölelt magához és finom csókot lehelt az ajkaimra. – Bella soha nem volt elveszett nő, még az ügyetlensége ellenére sem, és az idő múlásával szerintem csak egyre ravaszabb lett. Meg fogjuk oldani, hogy beszéljen velünk, csak azt nem tudom még, hogy hogyan.
- Tudom, hogy megoldjuk, de ez így elég kényes helyzet – mondtam aggódva. - Azért a farkasokkal nem kéne összetűzésbe kerülnünk.
- Nem is fogunk. Az egész csak diplomatikus megbeszélés kérdése – mondta Carlisle határozottan.
- Rendben, akkor menjünk és mondjuk el nekik – bújtam ki szerelmem öleléséből és a konyha felé vettem az irányt. Bár Edward félek nem lesz túl diplomatikus jelen helyzetben.
Néhány perccel később már mind a heten a konyhában ültünk az asztalnál, és öt kíváncsi szempár szegeződött ránk. Carlisle megszorította a kezem, majd vett egy mély lélegzetet, és kimondta.
- Ma véletlenül találkoztam Bellával, aki vámpír – hadarta el egy szuszra, mire az összes gyerekünk mozdulatlanná dermedt, kivéve Edwardot, aki felpattant a helyéről.
- Mit mondtál? – kérdezte levegő után kapkodva.
(Carlisle szemszöge)
Már semmit sem értek. Bella egy vegetáriánus vámpír, akit egy farkas védelmez, aki ráadásul az anyjának szólította. Elég ellentmondásos volt ez a jelenet. Mármint, hogyha nem tudnám, hogy lehetetlen, akkor most őrültnek nyilvánítanám magam. Egy vámpír, akinek egy vérfarkas a fia. Ilyen nem létezik. Ha Bella bele is halt volna a szülésbe, akkor sem lett volna kéznél egy vámpír La Push-ban, hogy megmentse, miután a kis farkas világra jött. Ez nem így működik. Az indiánok elfogadják az elmúlást, hiszen hiszik, hogy a lelkek őseik szelleméhez kerülnek. Vagy Bellát talán akkor harapták meg, amikor az anyját és az apját megölték, és talán lehetséges, hogy a baba miatt nem változott át teljesen csak a szülés után? Erre van esély, bár elég kevés. Attól is függ, hogy hány gyermeke van Bellának. Vajon mit nem tudunk még? Félek, hogy túl sok itt a rejtély és nem fogunk rá sok választ kapni. Ha elérik La Push határát, akkor Bella soha többé nem fogja kidugni az orrát onnan, és esélyünk sem lesz megbeszélni a dolgokat. Fel kell hívnom a többieket méghozzá azonnal, én nem mehetek, hiszen ha nem rendezem itt el a dolgokat, akkor mindannyian gyanúba keveredünk, és azt nem hagyhatom. A következő pillanatban már tárcsáztam is Edward számát, bár benne volt a pakliban, hogy nem veszi fel, miután iskolában voltak. Mivel ez nem sikerült, azonnal hívtam Esmét is.
- Szia – köszönt bele szerelmem lágyan.
- Szia, Drágám. Nem fogod elhinni, hogy mi történt. Találkoztam Seattle-ben Bellával, aki vámpír – hadartam el gyorsan a telefonba.
- Tessék? A mi Bellánkról beszélsz? Ez hogyan lehetséges? Jól van? Állati véren él? Veled van? Hazahozod? – fakadt ki kedvesem, és talán nem is hagyta volna abba a kérdezősködést, hogyha nem csitítom le.
- Esme, erre most nincs idő. A fiával, egy vérfarkassal tart éppen La Push határa felé, van egy olyan érzésem, hogyha átlépik, akkor soha többé nem lépi át a határt, és mi sem mehetünk át – magyaráztam a helyzetet.
- A fia, egy vérfarkas? Akkor Edwardnak mégis igaza volt? – kérdezte döbbenten.
- Még semmi sem biztos, ezért kell megállítanunk, mielőtt eltűnik újra. Kérlek, próbáld meg, de ha fenyegetést érzel, akkor inkább tűnj el, és kitalálunk valami mást – mondtam aggódva. Nem örülnék, hogyha valamelyik farkas Esmére támadna.
- Rendben, megyek és megpróbálom, később hívlak – mondta Esme eltökélten. – Szeretlek – tette még hozzá, majd lecsapta a telefont.
(Bella szemszöge)
Nem hagyhatom, hogy megállítsanak, nem akarok találkozni velük, már Carlisle is sok volt, semmiképpen nem szabad hagynunk, hogy eltérítsenek. Most mi a fenét csináljak? Nem akarom ezt. Igaz a mondás, hogy a baj nem jár egyedül. Először Dawn, aztán Jacob, utána visszajönnek a Cullenek, ha ember lennék, akkor most simán felvágnám az ereimet, de ezt most elég nehéz lenne kivitelezni, és a kívánt hatást sem érném el vele.
- Anya, van egy ötletem – hallottam meg fiam bizakodó hangját.
- Halljuk – mondtam reménykedve.
- Kiteszlek téged a parton, és a vízben úszva két perc alatt La Push-ban vagy, úgy hogy biztosan nem találkozol velük, mert ők nem mehetnek arra, én pedig hazaviszem a Rabbit-ot, és otthon találkozunk – magyarázta a tervét Jake.
- Remek ötlet, akkor gyorsan tegyél ki a parton – kértem.
Két perc múlva már ott is voltunk. Gyorsan kipattantam az autóból, és befutottam a vízbe, már emberként is nagyon szerettem úszni, így vámpírként pedig még élvezetesebb volt, mert még csak fázni sem fáztam. Valóban La Push határánál voltam néhány percen belül, ráadásul úgy, hogy tényleg nem találkoztam senkivel. Boldogan sétáltam a biztonságot nyújtó partra a habokból, majd a házunkba szaladtam, megszárítkoztam és átöltöztem. A fiúk még nem voltak otthon, és még Jacob se volt sehol. Egy kicsit aggódni kezdtem, és nagyon reméltem, hogy nem esett semmi baja. Idegesen tördeltem a kezeimet, amikor a távolban végre megláttam a Rabbit körvonalait. Ezek szerint Jake is rendben átjutott a határon incidens nélkül. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy most már minden rendben. Bár lehet, hogy Billy dühös lesz a történtek miatt, de majd lecsillapítom. Az mindig is jól ment nekem, ráadásul senki sem tehet a balesetről.
- Anya – pattant ki az autóból Jacob és magához ölelt, ahogy én is őt.
- Minden rendben volt? – kérdeztem aggódva.
- Igen, az egyik, az Esme nevű megállított, de amikor látta, hogy már nem vagy az autóban azonnal békén hagyott és tovább engedett. Nem akarta szítani az indulatokat, de félek, hogy nem fogják annyiban hagyni a dolgokat – mondta fiam szomorúan.
- Ne hibáztasd magad, kérlek. Legalább a bevésődésed nem sérült meg, és te sem, ez a legfontosabb – simogattam meg az arcát. – Egyébként, tudod, hogy mi a neve? Legalább a nevét, vagy esetleg egy telefonszámot? - kérdeztem mosolyogva, és reméltem, hogy fogékony lesz a vidámabb témákra is.
- A neve, Gabriella, és a Pizza Hut-ban dolgozik pincérnőként, Seattle-ben csak egy ilyen étterem van – mondta boldogan. Én pedig nagyon örültem, hogy megtalálta a neki való lányt.
- Ez nagyszerű, akkor holnap meg is látogathatod – mondtam boldogan.
- Igen, holnap este elmegyek hozzá – mosolyodott el végre ő is.
- Nagyon helyes. Szerintem mondd azt a lánynak egyelőre, hogy valami csoda folytán mégis életben maradtam, mert akkor nem kell megmagyaráznod, hogy miért nem gyászolsz túlzottan – ajánlottam a lehetőséget.
- Ez jó ötlet. Egyébként is szeretném, hogyha megismernéd egyszer – bólintott rá fiam azonnal.
Bementünk a házba és még hosszasan beszélgettünk. Nagyon örültem, hogy ki tudtam csúszni a régi családom kezei közül. Jacob legalább százszor kért bocsánatot a történtekért, de talán végre felfogta, hogy egy cseppet sem haragszom rá. Egyáltalán nem örültem volna, hogyha egy ilyen dolog miatt mardosná a bűntudat, hiszen erről a balesetről egyikünk sem tehetett. Már csak az volt a kérdés, hogy hogyan adagoljuk ezt a sok eseményt be Billynek és Anthonynak. Egy kicsit sok volt ez egy napra. Miközben azon gondolkoztunk, hogy mit is mondjunk el pontosan a fiúknak, addig én elkezdtem vacsorát készíteni. Steak és sült krumpli. Ezt mindhárom fiam töménytelen mennyiségben képes volt magába tuszkolni. Hála a gyors vámpír kezeimnek nem telt sok időbe, hogy készítsek három tepsi burgonyát steakkel egybesütve. Fejenként egy tepsi. Egy normál vacsora. Hát még, ha a fiúk barátai is átjönnek. Ezért van két sütőm és húsz tepsim itthon. Sosem lehet tudni, hogy mikor jön vendég. Na, nem mintha baj lenne, mert imádok gondoskodni róluk. Pontosan emlékszem az életük minden egyes apró kis részletére. Éjjel nappal ott voltam velük, amióta csak a világra jöttek. Nem élném túl, hogyha valami bajuk esne. Éppen amikor kivettem a sütőből a három nagy adag vacsorát, akkor jött meg a másik két fiam is, akik azonnal széles mosolyra húzták a szájukat, ahogy meglátták a vacsorát. A hűtőből még előkaptam a ketchupot, ők pedig helyet foglaltak az új asztalunknál, amit Billy hozatott, miután sikerrel tönkretettem az előzőt.
- Sziasztok – köszönt Anthony és Billy vidáman.
- Sziasztok – viszonoztuk a gesztust Jake-kel.
Megegyeztünk, hogy majd vacsora után mondunk el nekik mindent, úgyhogy az étkezés csendben telt, én pedig örömmel figyeltem, ahogy egy morzsa sem marad az ételből. Néha hiányzott az ételek íze. Különösen a vegaburger sült krumplival, és az erdei gyümölcsös felfújt. Minden csütörtökön azt ettem, és egyszerűen nem tudtam megunni, hozzá egy pohár narancslé. A tökéletes ebéd. Bár a szarvas elég jól hasonul a vegaburger ízéhez vámpír szemszögből, azért is az a kedvencem, azt hiszem. Miután gyorsan elmosogattam csatlakoztam a fiúkhoz az asztalnál, és akkor belekezdtünk a mondandónkba.
- Történt ma néhány dolog, vásárlás közben – mondta Jake lehajtott fejjel.
- Jó vagy rossz? – kérdezte Billy aggódva.
- Hát is-is. Melyiket szeretnétek előbb? – kérdeztem idegesen.
- Előbb a jót – kérlelt Anthony.
- Bevésődtem – mondta fiam mosolyogva, mire Billy és Anthony is boldogan elmosolyodott és megveregették testvérük vállát. Miközben hevesen gratuláltak neki, és megkérték, hogy minél előbb hozza el a lányt vendégségbe.
- Oké, és mi a rossz hír? – kérdezte Billy egy idő után.
- Lebuktam, véletlenül találkoztam, Carlisle-lal – mondtam szemlesütve.
- Hogyan? – döbbentek meg a fiúk.
- Gabriellát majdnem elütötték, és Jake odarohant, hogy megmentse, én megijedtem, hogy baja fog esni és ezért én is utána rohantam, hogy félrelökjem mindkettőjüket az útból. Utána halottnak tetettem magam, hogy ne bukjunk le még csak véletlenül sem. Csak arra nem számítottam, hogy a mentőben, ami kijött ott lesz Carlisle Cullen is. Hiszen ő Forksban vállalt munkát, úgyhogy fogalmam sincs, hogy mit keresett abban a mentőben. Mindenesetre segített, mert halottnak nyilvánított, majd mindenkit eltávolított a hullaházból, hogy megszökhessek – törtek elő belőlem a történtek.
- Szeretnél velük találkozni ezután? – kérdezte Billy nyugodt hangon, de láttam a szemén, hogy nagyon ideges.
- Nem, nem akarok – vágtam rá azonnal. – Jake kirakott a parton, hogy gyorsan át tudjak úszni La Push-ba, különben Esme elkapott volna még a határ előtt.
- Nos, akkor attól tartok, hogy nem hagyhatod el La Push-t egy ideig – kezdett bele Billy. – Ők nem léphetik át a határt, úgyhogy itt biztonságban vagy tőlük, de ha mégis átlépik, és megszegik a szerződést, akkor tudod, hogy mi lesz a dolgom – komorodott el a végére.
- Igen, tudom – bólintottam. Ha átlépik a határt, akkor el kell menniük azonnal, különben megölik őket a farkasok. – Nem fogják megszegni a szerződést. Carlisle sosem hagyná, hogy megtegyék.
- Rendben, remélem, hogy igazad lesz, mert nem szívesen okoznék neked fájdalmat – mondta Billy komolyan.
- Nagyon sajnálom, az egész az én hibám – mondta Jake lehajtott fejjel.
- Nem a te hibád – öleltem magamhoz.
- Ugyan már, Jacob, meg kellett őt mentened – vágta rá Billy is azonnal.
- Érthetőek az indítékok, amiért így cselekedtél – csatlakozott Anthony is.
- Köszönöm – mondta Jake hálásan. – De akkor is sajnálom, hogy miattam anya lelepleződött.
- Ezt is meg fogjuk oldani, mint minden mást is. Kettőzött őrség fog járőrözni egy darabig – mondta Billy, majd el is indult, hogy intézkedjen.
Miután Billy elment az este hátralévő része csendben telt. Anthony betett egy filmet, és mindhárman leültünk elé. Nem szóltunk semmit, csak néztük a mozit, miközben fiaim pattogatott kukoricát majszoltak. Nem sokkal később Billy már vissza is ért, és megnyugtatott bennünket, hogy a Cullenek meg sem próbálták átlépni a határt, sőt még a közelében sem voltak a nap folyamán. Ez egy kicsit tényleg megnyugtatott, de azért sejtettem, hogy nem fogják ennyiben hagyni a dolgot.
(Esme szemszöge)
Miután a gyerekek hazaértek az iskolából egyfolytában csak az árvaházra és a bevásárlásra gondoltam, hogy ha Edward esetleg olvasna a gondolataimban, akkor ne tudja meg idő előtt, hogy mi történt ma. Ezt együtt kell megbeszélnünk, akkor, amikor már Carlisle is itt lesz. Nagyon ideges voltam. Olyan könnyedén átvertek. Eszembe sem jutott, hogy Bella már nem a farkassal lesz, pontosabban a fiával. Hogy lehettem ilyen ostoba? Edward biztosan nagyon fog haragudni rám, amiért elszalasztottam a szerelmét.
Már este nyolc óra volt, mire Carlisle végre hazaért, kezdtem az hinni, hogy soha nem fog megérkezni. Mindketten felmentünk a szobánkba, hogy beszéljünk, miközben ő átöltözik. Ügyeltünk, hogy a hangunk éppen olyan halk legyen, hogy ne hallhassák meg a többiek, hogy miről folyik a szó.
- Mit mondjunk nekik? – kérdeztem idegesen.
- Csakis az igazat. Meg kell tudniuk, hogy Bella vámpír, de jól van – mondta szerelmem határozottan.
- Sajnálom, hogy nem sikerült idehoznom őt, de eszembe sem jutott, hogy átvernek – mondtam lehajtott fejjel.
- Ugyan, ne butáskodj, Szerelmem – ölelt magához és finom csókot lehelt az ajkaimra. – Bella soha nem volt elveszett nő, még az ügyetlensége ellenére sem, és az idő múlásával szerintem csak egyre ravaszabb lett. Meg fogjuk oldani, hogy beszéljen velünk, csak azt nem tudom még, hogy hogyan.
- Tudom, hogy megoldjuk, de ez így elég kényes helyzet – mondtam aggódva. - Azért a farkasokkal nem kéne összetűzésbe kerülnünk.
- Nem is fogunk. Az egész csak diplomatikus megbeszélés kérdése – mondta Carlisle határozottan.
- Rendben, akkor menjünk és mondjuk el nekik – bújtam ki szerelmem öleléséből és a konyha felé vettem az irányt. Bár Edward félek nem lesz túl diplomatikus jelen helyzetben.
Néhány perccel később már mind a heten a konyhában ültünk az asztalnál, és öt kíváncsi szempár szegeződött ránk. Carlisle megszorította a kezem, majd vett egy mély lélegzetet, és kimondta.
- Ma véletlenül találkoztam Bellával, aki vámpír – hadarta el egy szuszra, mire az összes gyerekünk mozdulatlanná dermedt, kivéve Edwardot, aki felpattant a helyéről.
- Mit mondtál? – kérdezte levegő után kapkodva.
2009. november 13., péntek
La Push vámpírja - 5. fejezet
5. fejezet
(Bella szemszöge)
Három nap telt el azóta, hogy itt vannak, és eddig a jelek szerint még csak eszükbe sem jutott, hogy élhetek, vagy itt lehetek, úgyhogy szerencsére úgy tűnik, hogy a terv tökéletesen beválik. Végül is nem kell sok időt várnom, és úgyis elhagyják Forksot. Legfeljebb négy esetleg öt évről lehet szó, annyit bőven kibírok anélkül, hogy bemennék a városba. Régen mindig Port Angelesben vásárolt Alice, és a többiek, úgyhogy majd, hogyha egy kicsit el akarok szabadulni, akkor Seattle-be megyünk Anthonyval, Jacobbal, vagy Billyvel, a lényeg, hogy legyen velem valaki mindig, aki blokkolja Alice képességét. Ha ezt be tudjuk tartani, akkor nem lesz semmi baj. Talán, hogyha most megyek be új ruhákért, akkor utána évekig nem is kell kimozdulnom. Most biztos, hogy véletlenül sem futok össze egyikükkel sem, hiszen öten biztosan suliban vannak, Esme nem mozdul ki, Carlisle pedig ilyenkor dolgozik. Ideális időpont egy kiruccanáshoz, ami után évekig nem kell sehova sem mennem. Valamelyik fiam biztos eljön velem. Billy nem ér rá, az biztos, hiszen neki kell kiképezni az új farkasokat, akik a Cullenek miatt változnak át.
- Anthony? Jake? – szólítottam meg a másik két fiamat.
- Tessék, anya – termettek rögtön az ajtóban.
- Nem lenne ideje kettőtök közül valakinek eljönni velem Seattle-be? Szeretnék néhány ruhát vásárolni, és ott nem valószínű, hogy találkoznánk a Cullenekkel, mert régen is mindig Port Angelesben vásároltak – néztem rájuk boci szemekkel.
- Bocsi, anya, de én váltom Billyt egy óra múlva az őrségben – mondta Anthony lehajtott fejjel.
- Semmi baj, megértem. A járőrözés fontosabb, mint egy vásárlás – mosolyogtam rá a fiamra, hiszen nem várhatom el, hogy ne végezze el a feladatait.
- Én ráérek, csak holnapra vagyok beosztva, úgyhogy mehetünk, ha szeretnél. Elvigyük a Rabbit-ot? – nézett rám vigyorogva Jake. Istenem a Rabbit, még mindig meg van. Csak idővel folyamatosan egyre modernebbé építette át Jacob és a fiúk. Már lassan olyan gyors, mint egy Ferrari, de a Rabbit formája vitathatatlanul megmaradt az idők folyamán.
- Nagyon jó lenne, újra utazni benne – mondtam meghatottan. Utoljára az idősebbik Jake-kel volt szerencsém benne autózni, még akkor, amikor minden jó volt, és boldogan éltünk. Hiányzik Jacob.
- Akkor indulhatunk, hölgyem? – mosolyodott el Jake, és lovagiasan a karját nyújtotta felém, amit gondolkodás nélkül elfogadtam. Gyors puszit nyomtam Anthony arcára, ahogy elhaladtunk mellette, ő pedig felvillantotta azt az ellenállhatatlan féloldalas mosolyát, amit csakis az apjától örökölhetett. Kiköpött Edward volt. Magas, jóképű, hófehér márvány bőr, bronz haj, ami pont ugyanolyan kócos volt, mint neki. Egyedül a csokoládébarna szemeimet örökölte tőlem a fiam, és a pajzsomat, ami nagyon hasznos tulajdonságnak bizonyult az évek során. Az sem hátrány, hogy az apja képességét is megkapta, mert így mindig tud figyelmeztetni bennünket, hogyha valaki hazudni próbál a falkának, ráadásul még az emlékeit is ki tudta vetíteni és megosztani bárkivel. Hihetetlenül különleges fiú. Gondolataimból Jake hangja hozott vissza a valóságba. – Beszállás, Bella.
- Bella? – néztem a fiamra döbbenten. Nem szokott Bellának hívni. Mindhárman anyának szólítanak, már nagyon-nagyon régóta.
- Igen, bocsi, csak gondoltam, hogy más emberek között nem kéne egy velem egyidősnek kinéző lányt úgy szólítanom, hogy anya – magyarázkodott a fiam.
- Oh, igazad van – bólintottam. Na, ebből is látszik, hogy milyen sűrűn hagyom el a rezervátumot, és megyek más emberek közé.
- Élned kéne egy kicsit – csóválta meg a fejét a fiam, miután beszállt mellém és indított.
- Drágám, én már azelőtt meghaltam, hogy megszülettél – mondtam határozottan. – Mármint, orvosilag legalábbis.
- Ne terelj, kérlek. Tudod, hogy hogyan értettem – nézett rám szúrós szemekkel.
- Nem, nem tudom, hogy mire gondolsz – húztam fel a szemöldököm.
- Arra, hogy én megértem, hogy dühös vagy, és én sem vagyok oda a gondolatért, hogy megint itt vannak, és felzaklatnak téged, de eszedbe sem jutott, hogy talán meg tudnák magyarázni, hogy miért hagytak el téged? Látom, hogy néha alig bírod megállni, hogy ne rohanj oda a házukhoz. Ne mondd azt, hogy ez tévedés, mert tudom, hogy nem az. Ők is a családod, és szerintem még mindig szereted Anthony apját – kezdett bele a fiam a szentbeszédbe. Azt hiszi, hogy mindig mindenkit kibékíthet és megválthatja a világot. Nem tudom, hogy kitől örökölte ezt a pozitív életszemléletet. Bár ha belegondolok, akkor Jacob és Dawn is mindig pozitívan állt a dolgokhoz.
- Már nem tudnék rájuk úgy nézni, mint a családomra. Se szó, se beszéd itt hagytak. Reggel még bevitt az iskolába azt mondta, hogy szeret és, hogy én vagyok neki a legfontosabb, este pedig már nem jött át. Másnap reggel pedig apámtól kellett megtudnom, hogy elmentek. Apám is csak onnan tudta, mert éjjel baleset történt, és Charlie megkérdezte, hogy miért nem Dr. Cullen van kint a helyszínen, amikor mindig ő szokott. Szerintem ez nem család. Jól eljátszott velem egy darabig, és amikor rájött, hogy mégsem kellek, eltűnt a családjával együtt – mondtam dühösen, és ezzel lezártnak tekintettem a vitát.
- Rendben – adta meg magát Jake. – Ha így gondolod, többé nem hozom fel a dolgot. Mi csak azt szeretnénk, hogyha boldog lennél – tette még hozzá.
- Mi? Többes számban? – néztem rá morcosan.
- Billy, Anthony és én beszélgettünk a dologról. Elég feldúltak voltak a határnál, és úgy tűnt, hogy nagyon aggódnak érted, csak ebből jutottam arra a következtetésre, hogy talán egy végzetes félreértés miatt hagytak el téged, vagy mert történt valami, és nem tehettek mást. Billy és Anthony nem ért egyet velem, ebben a kérdésben, de gondoltam jobb, ha ismered az én véleményemet is.
- Aggódtak volna ötven évvel ezelőtt, amikor még volt értelme, hogy aggódjon értem valaki, de akkor nem voltak itt, mert elhagytak. Végignéztem, ahogy az apámat és az anyámat szörnyű kínok közt kivégzik, és nem tehettem semmit, mert egy fához kötöztek. Te is pontosan tudod, hogy mit éltem át azon a napon, mert apátok révén tisztában vagytok a farkasok emlékeivel. Ha az édesapátok, akkor nem ér oda időben már én is régen halott lennék Anthonyval együtt. Engem csak azért nem öltek meg, mert azt akarták, hogy lássam, hogy mi vár rám, és tudták, hogy nem tudnak semmivel sem jobban kínozni annál, minthogy ott állok és tehetetlenül nézem, ahogy bántják a szüleimet. Nekem ti vagytok a családom. Ők már csak voltak. Köszönöm, hogy szerettek, és aggódtok értem, de hidd el, hogy erre semmi szükség – mondtam határozottan. Egy életre tönkretettek azzal, hogy akkor elhagytak. Ha ott lettek volna, akkor talán mindez nem történik meg, de már késő. Soha nem tudjuk meg, hogy mi lett volna ha.
- Rendben, akkor ne is beszéljünk erről többet – mondta Jake és megborzongott. Hát igen, tudtam, hogy Jacobtól megkapták a fiúk az összes emlékét, hogy tanuljanak belőle, így szemtanúi voltak annak is, ami a családommal történt. Azután a szörnyű nap után mindig sikítva ébredtem, hogyha egyáltalán sikerült elaludnom, addig a néhány hétig, amíg még ember voltam.
- Ebben egyetértek – fogtam meg a kezét és rámosolyogtam, bár ez most egy kicsit erőltetett mosoly volt, de láttam rajta, hogy így is jól esett neki.
Nem sokkal később már Seattle utcáit jártuk, miközben én lelkesen vásárolgattam. Miután eladtam Charlie házát elég jelentős összegre tettem szert, amit alaposan kamatoztattam is, így nem lehet panaszom a pénztárcámra. Főleg, hogy évente, ha egyszer elengedem magam, akkor sokat mondok, de ilyenkor mindenkire gondolok, akit szeretek, úgyhogy ma kirúgjuk Jake-kel a ház oldalát. Pontosan tudom, hogy a fiaim még mindig imádnak játszani a legmodernebb playstation játékokkal, úgyhogy először azt vettem meg Jake legnagyobb örömére. Aztán vettem magamnak némi ruhát és cipőt. Még mindig nem fordítottam sok gondot az öltözködésemre, de azért néha szükségem volt az utánpótlásra. Aztán Jacob rosszalló pillantásai ellenére betértem egy könyvesboltba is, ahol vettem néhány újabb kiadást a kedvenc regényeimből. Az eladónő elismerően mért végig, amikor meglátta a klasszikus műveket a kosaramban, szegény persze nem tudja, hogy már elmúltam hatvannyolc éves. A mai fiatalok már nem értékelik sokra a régi romantikusokat, és ez igen sajnálatos. Bár a la push-i lányok egész jól rákaptak tőlem az ízére. Miután ez is megvolt, úgy gondoltam, hogy még bemennék a kedvenc fürdőkellékes boltomba. Fantasztikus illatú, és állagú fürdőhabok, fürdősók, samponok, olajok és minden ehhez hasonló lazító hatású termék várta itt a látogatókat. Amiért külön imádtam ezt a helyet, az az volt, hogy itt még mindig meg tudtam vásárolni az imádott régi, epres samponom legújabb kiadását. Be is vásároltam belőle bőséggel. Tulajdonképpen az egész készletet elhoztam úgy, ahogy volt. Szegény fiam már úgy nézett ki, mint egy málhás szamár, de mégis mosolygott. Örült, hogy végre kimozdultam egy kicsit az önkéntes száműzetésemből. Bár nem tagadom, hogy én is élveztem a dolgot, pedig általában nem szívesen lépem át a határt. Valahogy csak ott érzem magam igazán biztonságban. Lehet, hogy ez hülyén hangzik egy vámpírtól, de ott mindig is vigyáztak rám, biztos ezért érzem úgy, hogy az a föld legbiztonságosabb és legnyugodtabb helye. Már az autónál jártunk és Jake bepakolta a csomagjainkat is, amikor a fiam hirtelen megdermedt. Azonnal elmosolyodtam, mert ismertem ezt a tekintetet. Az én kis Jacobom most találta meg élete párját. Rögtön megfordultam, hogy én is láthassam a szerencsés lányt, mert nagyon is szerencsés, ha tudná, hogy mennyire. Mire emberi tempóban megfordultam a fiam már nem volt mellettem. Aggódva néztem utána, mert nem értettem, hogy miért tűnt el, de ahogy megfordultam már láttam is. A lány éppen át akart sétálni a zöld jelzésen, de egy száguldó autó láthatólag el fogja gázolni, és most Jake a lány felé tart, hogy félrelökje az útból. Úrrá lett rajtam a pánik, Jacob erős, és gyorsan gyógyul, de mi van, ha egy ilyen gázolást mégsem él túl? Nem gondolkodtam, hanem cselekedtem. Nem törődve azzal, hogy lebukhatunk utána rohantam, majd a lánnyal együtt eldobtam őket vissza a járdára, de arra már nem volt időm, hogy megússzam az autót is. Ellazítottam minden izmomat, és a következő pillanatban már nekem is jött a kocsi, én pedig hagytam, hogy elsodorjon, ezzel megakadályozva, hogy az emberek azt higgyék, hogy csodabogár vagyok. Még hallottam, ahogy Jake kétségbeesetten utánam kiált, de én már repültem a lökéstől, amit kaptam. Próbáltam ernyedten zuhanni a földre és hagytam a testemnek, hogy hadd guruljon, ameddig csak akar, majd halottnak tettettem magam. Ez nem volt nehéz, mert csak mozdulatlanul kellett maradnom, az pedig a vámpíroknak jól megy. Szívdobogásom pedig egyébként sincs. Hallottam, ahogy körém gyűltek az emberek, és mindenki sikongatott és jajveszékelt, de nem foglalkoztam semmivel, és senkivel. Tökéletesen kellett játszanom a halottat, különben nagyon nagy bajba kerülünk. Valaki hívta a mentőket, akik néhány perccel később meg is érkeztek. Forró kezeket éreztem a hideg bőrömön, de két kéz gyanúsan olyan hőmérsékletű volt, mint az enyém. Oh, a fenébe, csak adja az ég, hogy ne az legyen, akire gondolok, csak ne őt. Rimánkodtam, de minden reményem szertefoszlott, amikor meghallottam a régen hallott hangot.
- Bella? – suttogta döbbenten, majd végigsimított az arcomon. – Örülök, hogy látlak – hadarta olyan halkan és gyorsan, hogy csak én hallhattam meg. – Ne félj, kijuttatlak a halottasházból, addig csak maradj mozdulatlan – adta ki az utasítás, ugyanazzal a nyugodtsággal, mint régen is. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy mit higgyek. Olyan gyengéden és kedvesen szólt hozzám, mint amikor utoljára találkoztunk, de nem dőlhetek be nekik, egyszer már átvertek, és bármikor újra megtörténhet. Megköszönöm majd neki, hogyha túl leszünk ezen, és visszamegyek La Push-ba, ahonnan soha többé nem jövök elő. Kellett nekem vásárolni egyáltalán, a fenébe is, csak én lehetek ilyen szerencsétlen. – A páciens sajnos már életét vesztette – mondta ki a diagnózist Carlisle, én pedig ernyedten tűrtem, hogy hullazsákba tegyenek, majd be a kocsiba.
Hallottam, ahogy Jake, nagyon halkan azt motyogja, hogy „annyira sajnálom, anya”, és utána már száguldottunk is a halottasház felé. Reméltem, hogy Jake követni fog engem és gyorsan túl leszek ezen a találkozáson, mert ez így nagyon nem jó, még azelőtt át kell lépnem a határt, mielőtt a Cullenek megakadályoznának ebben. Egy negyed órával később már ott is voltunk. Carlisle mindenkit kiküldött, és azt mondta, hogy majd ő elvégzi a boncolást, és megírja a jegyzőkönyvet. Miután bezárta az ajtót, visszasietett hozzám és végre kicsomagolt abból a nyavalyás zsákból, már nagyon kényelmetlen volt lélegzetvétel nélkül.
- Bella – szorított magához, de olyan erővel, hogyha ember lettem volna, akkor már darabokban hevernék az asztalon.
- Carlisle – mondtam tömören és érzelemmentesen. Jól esett az érintése és a közelsége, hiszen ő volt régen a második apám, de ettől még nem bocsátok meg neki.
- Mindent el kell mesélned – kezdett bele, amikor elengedett. – A többieket is fel kell hívnom, annyira aggódtunk, hogy mi történt veled.
- Az aggódással kicsit elkéstetek – mondtam dühösen, és elindultam az ablak felé, hogy észrevétlenül távozzak, de elém állt.
- Kérlek, beszéljük meg a történteket – kérlelt könyörgő tekintettel.
- Nincs mit megbeszélnünk. Itt hagytatok, elmentetek egy szó nélkül, már nem tartoztok hozzám. Köszönöm, hogy az előbb megmentettél, de most megyek. Ég veled, Carlisle – mondtam majd kikerültem.
- Bella, nem engedhetlek el – fogta meg a karomat, és úgy tűnt, hogy nem is akarja elengedni. A következő pillanatban Jake ugrott be az ablakon, és dühösen meredt Carlisle-ra.
- Azonnal engedje el az anyámat – szűrte a fogai között, majd remegni kezdett.
- Ne, Jacob, erre semmi szükség – nyugtattam meg a fiamat. – Azt hiszem, hogy jobb, ha elengedsz. Nem akarok harcot, és szerintem te sem – néztem újra Carlisle-ra, aki megadóan felsóhajtott és elengedte a karomat. Előbb én ugrottam ki az ablakon, utánam közvetlenül pedig Jake. Ahogy földet ért mellettem azonnal szorosan magához ölelt.
- Annyira sajnálom, anyu – zokogta, majd még szorosabban hozzám bújt.
- Semmi baj, meg kellett mentened, nekem pedig téged kellett – nyugtattam meg fiamat, majd a szemébe néztem. – Menjünk haza, gyorsan. Nem akarom, hogy a Cullenek megelőzzenek minket. Át kell lépnünk a határt, mielőtt alkalmuk lenne megállítani – adtam ki az utasítást.
- Rendben, induljunk – bólintott rá Jake, majd néhány perccel később már a határ felé száguldottunk.
(Bella szemszöge)
Három nap telt el azóta, hogy itt vannak, és eddig a jelek szerint még csak eszükbe sem jutott, hogy élhetek, vagy itt lehetek, úgyhogy szerencsére úgy tűnik, hogy a terv tökéletesen beválik. Végül is nem kell sok időt várnom, és úgyis elhagyják Forksot. Legfeljebb négy esetleg öt évről lehet szó, annyit bőven kibírok anélkül, hogy bemennék a városba. Régen mindig Port Angelesben vásárolt Alice, és a többiek, úgyhogy majd, hogyha egy kicsit el akarok szabadulni, akkor Seattle-be megyünk Anthonyval, Jacobbal, vagy Billyvel, a lényeg, hogy legyen velem valaki mindig, aki blokkolja Alice képességét. Ha ezt be tudjuk tartani, akkor nem lesz semmi baj. Talán, hogyha most megyek be új ruhákért, akkor utána évekig nem is kell kimozdulnom. Most biztos, hogy véletlenül sem futok össze egyikükkel sem, hiszen öten biztosan suliban vannak, Esme nem mozdul ki, Carlisle pedig ilyenkor dolgozik. Ideális időpont egy kiruccanáshoz, ami után évekig nem kell sehova sem mennem. Valamelyik fiam biztos eljön velem. Billy nem ér rá, az biztos, hiszen neki kell kiképezni az új farkasokat, akik a Cullenek miatt változnak át.
- Anthony? Jake? – szólítottam meg a másik két fiamat.
- Tessék, anya – termettek rögtön az ajtóban.
- Nem lenne ideje kettőtök közül valakinek eljönni velem Seattle-be? Szeretnék néhány ruhát vásárolni, és ott nem valószínű, hogy találkoznánk a Cullenekkel, mert régen is mindig Port Angelesben vásároltak – néztem rájuk boci szemekkel.
- Bocsi, anya, de én váltom Billyt egy óra múlva az őrségben – mondta Anthony lehajtott fejjel.
- Semmi baj, megértem. A járőrözés fontosabb, mint egy vásárlás – mosolyogtam rá a fiamra, hiszen nem várhatom el, hogy ne végezze el a feladatait.
- Én ráérek, csak holnapra vagyok beosztva, úgyhogy mehetünk, ha szeretnél. Elvigyük a Rabbit-ot? – nézett rám vigyorogva Jake. Istenem a Rabbit, még mindig meg van. Csak idővel folyamatosan egyre modernebbé építette át Jacob és a fiúk. Már lassan olyan gyors, mint egy Ferrari, de a Rabbit formája vitathatatlanul megmaradt az idők folyamán.
- Nagyon jó lenne, újra utazni benne – mondtam meghatottan. Utoljára az idősebbik Jake-kel volt szerencsém benne autózni, még akkor, amikor minden jó volt, és boldogan éltünk. Hiányzik Jacob.
- Akkor indulhatunk, hölgyem? – mosolyodott el Jake, és lovagiasan a karját nyújtotta felém, amit gondolkodás nélkül elfogadtam. Gyors puszit nyomtam Anthony arcára, ahogy elhaladtunk mellette, ő pedig felvillantotta azt az ellenállhatatlan féloldalas mosolyát, amit csakis az apjától örökölhetett. Kiköpött Edward volt. Magas, jóképű, hófehér márvány bőr, bronz haj, ami pont ugyanolyan kócos volt, mint neki. Egyedül a csokoládébarna szemeimet örökölte tőlem a fiam, és a pajzsomat, ami nagyon hasznos tulajdonságnak bizonyult az évek során. Az sem hátrány, hogy az apja képességét is megkapta, mert így mindig tud figyelmeztetni bennünket, hogyha valaki hazudni próbál a falkának, ráadásul még az emlékeit is ki tudta vetíteni és megosztani bárkivel. Hihetetlenül különleges fiú. Gondolataimból Jake hangja hozott vissza a valóságba. – Beszállás, Bella.
- Bella? – néztem a fiamra döbbenten. Nem szokott Bellának hívni. Mindhárman anyának szólítanak, már nagyon-nagyon régóta.
- Igen, bocsi, csak gondoltam, hogy más emberek között nem kéne egy velem egyidősnek kinéző lányt úgy szólítanom, hogy anya – magyarázkodott a fiam.
- Oh, igazad van – bólintottam. Na, ebből is látszik, hogy milyen sűrűn hagyom el a rezervátumot, és megyek más emberek közé.
- Élned kéne egy kicsit – csóválta meg a fejét a fiam, miután beszállt mellém és indított.
- Drágám, én már azelőtt meghaltam, hogy megszülettél – mondtam határozottan. – Mármint, orvosilag legalábbis.
- Ne terelj, kérlek. Tudod, hogy hogyan értettem – nézett rám szúrós szemekkel.
- Nem, nem tudom, hogy mire gondolsz – húztam fel a szemöldököm.
- Arra, hogy én megértem, hogy dühös vagy, és én sem vagyok oda a gondolatért, hogy megint itt vannak, és felzaklatnak téged, de eszedbe sem jutott, hogy talán meg tudnák magyarázni, hogy miért hagytak el téged? Látom, hogy néha alig bírod megállni, hogy ne rohanj oda a házukhoz. Ne mondd azt, hogy ez tévedés, mert tudom, hogy nem az. Ők is a családod, és szerintem még mindig szereted Anthony apját – kezdett bele a fiam a szentbeszédbe. Azt hiszi, hogy mindig mindenkit kibékíthet és megválthatja a világot. Nem tudom, hogy kitől örökölte ezt a pozitív életszemléletet. Bár ha belegondolok, akkor Jacob és Dawn is mindig pozitívan állt a dolgokhoz.
- Már nem tudnék rájuk úgy nézni, mint a családomra. Se szó, se beszéd itt hagytak. Reggel még bevitt az iskolába azt mondta, hogy szeret és, hogy én vagyok neki a legfontosabb, este pedig már nem jött át. Másnap reggel pedig apámtól kellett megtudnom, hogy elmentek. Apám is csak onnan tudta, mert éjjel baleset történt, és Charlie megkérdezte, hogy miért nem Dr. Cullen van kint a helyszínen, amikor mindig ő szokott. Szerintem ez nem család. Jól eljátszott velem egy darabig, és amikor rájött, hogy mégsem kellek, eltűnt a családjával együtt – mondtam dühösen, és ezzel lezártnak tekintettem a vitát.
- Rendben – adta meg magát Jake. – Ha így gondolod, többé nem hozom fel a dolgot. Mi csak azt szeretnénk, hogyha boldog lennél – tette még hozzá.
- Mi? Többes számban? – néztem rá morcosan.
- Billy, Anthony és én beszélgettünk a dologról. Elég feldúltak voltak a határnál, és úgy tűnt, hogy nagyon aggódnak érted, csak ebből jutottam arra a következtetésre, hogy talán egy végzetes félreértés miatt hagytak el téged, vagy mert történt valami, és nem tehettek mást. Billy és Anthony nem ért egyet velem, ebben a kérdésben, de gondoltam jobb, ha ismered az én véleményemet is.
- Aggódtak volna ötven évvel ezelőtt, amikor még volt értelme, hogy aggódjon értem valaki, de akkor nem voltak itt, mert elhagytak. Végignéztem, ahogy az apámat és az anyámat szörnyű kínok közt kivégzik, és nem tehettem semmit, mert egy fához kötöztek. Te is pontosan tudod, hogy mit éltem át azon a napon, mert apátok révén tisztában vagytok a farkasok emlékeivel. Ha az édesapátok, akkor nem ér oda időben már én is régen halott lennék Anthonyval együtt. Engem csak azért nem öltek meg, mert azt akarták, hogy lássam, hogy mi vár rám, és tudták, hogy nem tudnak semmivel sem jobban kínozni annál, minthogy ott állok és tehetetlenül nézem, ahogy bántják a szüleimet. Nekem ti vagytok a családom. Ők már csak voltak. Köszönöm, hogy szerettek, és aggódtok értem, de hidd el, hogy erre semmi szükség – mondtam határozottan. Egy életre tönkretettek azzal, hogy akkor elhagytak. Ha ott lettek volna, akkor talán mindez nem történik meg, de már késő. Soha nem tudjuk meg, hogy mi lett volna ha.
- Rendben, akkor ne is beszéljünk erről többet – mondta Jake és megborzongott. Hát igen, tudtam, hogy Jacobtól megkapták a fiúk az összes emlékét, hogy tanuljanak belőle, így szemtanúi voltak annak is, ami a családommal történt. Azután a szörnyű nap után mindig sikítva ébredtem, hogyha egyáltalán sikerült elaludnom, addig a néhány hétig, amíg még ember voltam.
- Ebben egyetértek – fogtam meg a kezét és rámosolyogtam, bár ez most egy kicsit erőltetett mosoly volt, de láttam rajta, hogy így is jól esett neki.
Nem sokkal később már Seattle utcáit jártuk, miközben én lelkesen vásárolgattam. Miután eladtam Charlie házát elég jelentős összegre tettem szert, amit alaposan kamatoztattam is, így nem lehet panaszom a pénztárcámra. Főleg, hogy évente, ha egyszer elengedem magam, akkor sokat mondok, de ilyenkor mindenkire gondolok, akit szeretek, úgyhogy ma kirúgjuk Jake-kel a ház oldalát. Pontosan tudom, hogy a fiaim még mindig imádnak játszani a legmodernebb playstation játékokkal, úgyhogy először azt vettem meg Jake legnagyobb örömére. Aztán vettem magamnak némi ruhát és cipőt. Még mindig nem fordítottam sok gondot az öltözködésemre, de azért néha szükségem volt az utánpótlásra. Aztán Jacob rosszalló pillantásai ellenére betértem egy könyvesboltba is, ahol vettem néhány újabb kiadást a kedvenc regényeimből. Az eladónő elismerően mért végig, amikor meglátta a klasszikus műveket a kosaramban, szegény persze nem tudja, hogy már elmúltam hatvannyolc éves. A mai fiatalok már nem értékelik sokra a régi romantikusokat, és ez igen sajnálatos. Bár a la push-i lányok egész jól rákaptak tőlem az ízére. Miután ez is megvolt, úgy gondoltam, hogy még bemennék a kedvenc fürdőkellékes boltomba. Fantasztikus illatú, és állagú fürdőhabok, fürdősók, samponok, olajok és minden ehhez hasonló lazító hatású termék várta itt a látogatókat. Amiért külön imádtam ezt a helyet, az az volt, hogy itt még mindig meg tudtam vásárolni az imádott régi, epres samponom legújabb kiadását. Be is vásároltam belőle bőséggel. Tulajdonképpen az egész készletet elhoztam úgy, ahogy volt. Szegény fiam már úgy nézett ki, mint egy málhás szamár, de mégis mosolygott. Örült, hogy végre kimozdultam egy kicsit az önkéntes száműzetésemből. Bár nem tagadom, hogy én is élveztem a dolgot, pedig általában nem szívesen lépem át a határt. Valahogy csak ott érzem magam igazán biztonságban. Lehet, hogy ez hülyén hangzik egy vámpírtól, de ott mindig is vigyáztak rám, biztos ezért érzem úgy, hogy az a föld legbiztonságosabb és legnyugodtabb helye. Már az autónál jártunk és Jake bepakolta a csomagjainkat is, amikor a fiam hirtelen megdermedt. Azonnal elmosolyodtam, mert ismertem ezt a tekintetet. Az én kis Jacobom most találta meg élete párját. Rögtön megfordultam, hogy én is láthassam a szerencsés lányt, mert nagyon is szerencsés, ha tudná, hogy mennyire. Mire emberi tempóban megfordultam a fiam már nem volt mellettem. Aggódva néztem utána, mert nem értettem, hogy miért tűnt el, de ahogy megfordultam már láttam is. A lány éppen át akart sétálni a zöld jelzésen, de egy száguldó autó láthatólag el fogja gázolni, és most Jake a lány felé tart, hogy félrelökje az útból. Úrrá lett rajtam a pánik, Jacob erős, és gyorsan gyógyul, de mi van, ha egy ilyen gázolást mégsem él túl? Nem gondolkodtam, hanem cselekedtem. Nem törődve azzal, hogy lebukhatunk utána rohantam, majd a lánnyal együtt eldobtam őket vissza a járdára, de arra már nem volt időm, hogy megússzam az autót is. Ellazítottam minden izmomat, és a következő pillanatban már nekem is jött a kocsi, én pedig hagytam, hogy elsodorjon, ezzel megakadályozva, hogy az emberek azt higgyék, hogy csodabogár vagyok. Még hallottam, ahogy Jake kétségbeesetten utánam kiált, de én már repültem a lökéstől, amit kaptam. Próbáltam ernyedten zuhanni a földre és hagytam a testemnek, hogy hadd guruljon, ameddig csak akar, majd halottnak tettettem magam. Ez nem volt nehéz, mert csak mozdulatlanul kellett maradnom, az pedig a vámpíroknak jól megy. Szívdobogásom pedig egyébként sincs. Hallottam, ahogy körém gyűltek az emberek, és mindenki sikongatott és jajveszékelt, de nem foglalkoztam semmivel, és senkivel. Tökéletesen kellett játszanom a halottat, különben nagyon nagy bajba kerülünk. Valaki hívta a mentőket, akik néhány perccel később meg is érkeztek. Forró kezeket éreztem a hideg bőrömön, de két kéz gyanúsan olyan hőmérsékletű volt, mint az enyém. Oh, a fenébe, csak adja az ég, hogy ne az legyen, akire gondolok, csak ne őt. Rimánkodtam, de minden reményem szertefoszlott, amikor meghallottam a régen hallott hangot.
- Bella? – suttogta döbbenten, majd végigsimított az arcomon. – Örülök, hogy látlak – hadarta olyan halkan és gyorsan, hogy csak én hallhattam meg. – Ne félj, kijuttatlak a halottasházból, addig csak maradj mozdulatlan – adta ki az utasítás, ugyanazzal a nyugodtsággal, mint régen is. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy mit higgyek. Olyan gyengéden és kedvesen szólt hozzám, mint amikor utoljára találkoztunk, de nem dőlhetek be nekik, egyszer már átvertek, és bármikor újra megtörténhet. Megköszönöm majd neki, hogyha túl leszünk ezen, és visszamegyek La Push-ba, ahonnan soha többé nem jövök elő. Kellett nekem vásárolni egyáltalán, a fenébe is, csak én lehetek ilyen szerencsétlen. – A páciens sajnos már életét vesztette – mondta ki a diagnózist Carlisle, én pedig ernyedten tűrtem, hogy hullazsákba tegyenek, majd be a kocsiba.
Hallottam, ahogy Jake, nagyon halkan azt motyogja, hogy „annyira sajnálom, anya”, és utána már száguldottunk is a halottasház felé. Reméltem, hogy Jake követni fog engem és gyorsan túl leszek ezen a találkozáson, mert ez így nagyon nem jó, még azelőtt át kell lépnem a határt, mielőtt a Cullenek megakadályoznának ebben. Egy negyed órával később már ott is voltunk. Carlisle mindenkit kiküldött, és azt mondta, hogy majd ő elvégzi a boncolást, és megírja a jegyzőkönyvet. Miután bezárta az ajtót, visszasietett hozzám és végre kicsomagolt abból a nyavalyás zsákból, már nagyon kényelmetlen volt lélegzetvétel nélkül.
- Bella – szorított magához, de olyan erővel, hogyha ember lettem volna, akkor már darabokban hevernék az asztalon.
- Carlisle – mondtam tömören és érzelemmentesen. Jól esett az érintése és a közelsége, hiszen ő volt régen a második apám, de ettől még nem bocsátok meg neki.
- Mindent el kell mesélned – kezdett bele, amikor elengedett. – A többieket is fel kell hívnom, annyira aggódtunk, hogy mi történt veled.
- Az aggódással kicsit elkéstetek – mondtam dühösen, és elindultam az ablak felé, hogy észrevétlenül távozzak, de elém állt.
- Kérlek, beszéljük meg a történteket – kérlelt könyörgő tekintettel.
- Nincs mit megbeszélnünk. Itt hagytatok, elmentetek egy szó nélkül, már nem tartoztok hozzám. Köszönöm, hogy az előbb megmentettél, de most megyek. Ég veled, Carlisle – mondtam majd kikerültem.
- Bella, nem engedhetlek el – fogta meg a karomat, és úgy tűnt, hogy nem is akarja elengedni. A következő pillanatban Jake ugrott be az ablakon, és dühösen meredt Carlisle-ra.
- Azonnal engedje el az anyámat – szűrte a fogai között, majd remegni kezdett.
- Ne, Jacob, erre semmi szükség – nyugtattam meg a fiamat. – Azt hiszem, hogy jobb, ha elengedsz. Nem akarok harcot, és szerintem te sem – néztem újra Carlisle-ra, aki megadóan felsóhajtott és elengedte a karomat. Előbb én ugrottam ki az ablakon, utánam közvetlenül pedig Jake. Ahogy földet ért mellettem azonnal szorosan magához ölelt.
- Annyira sajnálom, anyu – zokogta, majd még szorosabban hozzám bújt.
- Semmi baj, meg kellett mentened, nekem pedig téged kellett – nyugtattam meg fiamat, majd a szemébe néztem. – Menjünk haza, gyorsan. Nem akarom, hogy a Cullenek megelőzzenek minket. Át kell lépnünk a határt, mielőtt alkalmuk lenne megállítani – adtam ki az utasítást.
- Rendben, induljunk – bólintott rá Jake, majd néhány perccel később már a határ felé száguldottunk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
