La Push vámpírja - 6. fejezet

6. fejezet




(Carlisle szemszöge)



Már semmit sem értek. Bella egy vegetáriánus vámpír, akit egy farkas védelmez, aki ráadásul az anyjának szólította. Elég ellentmondásos volt ez a jelenet. Mármint, hogyha nem tudnám, hogy lehetetlen, akkor most őrültnek nyilvánítanám magam. Egy vámpír, akinek egy vérfarkas a fia. Ilyen nem létezik. Ha Bella bele is halt volna a szülésbe, akkor sem lett volna kéznél egy vámpír La Push-ban, hogy megmentse, miután a kis farkas világra jött. Ez nem így működik. Az indiánok elfogadják az elmúlást, hiszen hiszik, hogy a lelkek őseik szelleméhez kerülnek. Vagy Bellát talán akkor harapták meg, amikor az anyját és az apját megölték, és talán lehetséges, hogy a baba miatt nem változott át teljesen csak a szülés után? Erre van esély, bár elég kevés. Attól is függ, hogy hány gyermeke van Bellának. Vajon mit nem tudunk még? Félek, hogy túl sok itt a rejtély és nem fogunk rá sok választ kapni. Ha elérik La Push határát, akkor Bella soha többé nem fogja kidugni az orrát onnan, és esélyünk sem lesz megbeszélni a dolgokat. Fel kell hívnom a többieket méghozzá azonnal, én nem mehetek, hiszen ha nem rendezem itt el a dolgokat, akkor mindannyian gyanúba keveredünk, és azt nem hagyhatom. A következő pillanatban már tárcsáztam is Edward számát, bár benne volt a pakliban, hogy nem veszi fel, miután iskolában voltak. Mivel ez nem sikerült, azonnal hívtam Esmét is.

- Szia – köszönt bele szerelmem lágyan.

- Szia, Drágám. Nem fogod elhinni, hogy mi történt. Találkoztam Seattle-ben Bellával, aki vámpír – hadartam el gyorsan a telefonba.

- Tessék? A mi Bellánkról beszélsz? Ez hogyan lehetséges? Jól van? Állati véren él? Veled van? Hazahozod? – fakadt ki kedvesem, és talán nem is hagyta volna abba a kérdezősködést, hogyha nem csitítom le.

- Esme, erre most nincs idő. A fiával, egy vérfarkassal tart éppen La Push határa felé, van egy olyan érzésem, hogyha átlépik, akkor soha többé nem lépi át a határt, és mi sem mehetünk át – magyaráztam a helyzetet.

- A fia, egy vérfarkas? Akkor Edwardnak mégis igaza volt? – kérdezte döbbenten.

- Még semmi sem biztos, ezért kell megállítanunk, mielőtt eltűnik újra. Kérlek, próbáld meg, de ha fenyegetést érzel, akkor inkább tűnj el, és kitalálunk valami mást – mondtam aggódva. Nem örülnék, hogyha valamelyik farkas Esmére támadna.

- Rendben, megyek és megpróbálom, később hívlak – mondta Esme eltökélten. – Szeretlek – tette még hozzá, majd lecsapta a telefont.



(Bella szemszöge)



Nem hagyhatom, hogy megállítsanak, nem akarok találkozni velük, már Carlisle is sok volt, semmiképpen nem szabad hagynunk, hogy eltérítsenek. Most mi a fenét csináljak? Nem akarom ezt. Igaz a mondás, hogy a baj nem jár egyedül. Először Dawn, aztán Jacob, utána visszajönnek a Cullenek, ha ember lennék, akkor most simán felvágnám az ereimet, de ezt most elég nehéz lenne kivitelezni, és a kívánt hatást sem érném el vele.

- Anya, van egy ötletem – hallottam meg fiam bizakodó hangját.

- Halljuk – mondtam reménykedve.

- Kiteszlek téged a parton, és a vízben úszva két perc alatt La Push-ban vagy, úgy hogy biztosan nem találkozol velük, mert ők nem mehetnek arra, én pedig hazaviszem a Rabbit-ot, és otthon találkozunk – magyarázta a tervét Jake.

- Remek ötlet, akkor gyorsan tegyél ki a parton – kértem.

Két perc múlva már ott is voltunk. Gyorsan kipattantam az autóból, és befutottam a vízbe, már emberként is nagyon szerettem úszni, így vámpírként pedig még élvezetesebb volt, mert még csak fázni sem fáztam. Valóban La Push határánál voltam néhány percen belül, ráadásul úgy, hogy tényleg nem találkoztam senkivel. Boldogan sétáltam a biztonságot nyújtó partra a habokból, majd a házunkba szaladtam, megszárítkoztam és átöltöztem. A fiúk még nem voltak otthon, és még Jacob se volt sehol. Egy kicsit aggódni kezdtem, és nagyon reméltem, hogy nem esett semmi baja. Idegesen tördeltem a kezeimet, amikor a távolban végre megláttam a Rabbit körvonalait. Ezek szerint Jake is rendben átjutott a határon incidens nélkül. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy most már minden rendben. Bár lehet, hogy Billy dühös lesz a történtek miatt, de majd lecsillapítom. Az mindig is jól ment nekem, ráadásul senki sem tehet a balesetről.

- Anya – pattant ki az autóból Jacob és magához ölelt, ahogy én is őt.

- Minden rendben volt? – kérdeztem aggódva.

- Igen, az egyik, az Esme nevű megállított, de amikor látta, hogy már nem vagy az autóban azonnal békén hagyott és tovább engedett. Nem akarta szítani az indulatokat, de félek, hogy nem fogják annyiban hagyni a dolgokat – mondta fiam szomorúan.

- Ne hibáztasd magad, kérlek. Legalább a bevésődésed nem sérült meg, és te sem, ez a legfontosabb – simogattam meg az arcát. – Egyébként, tudod, hogy mi a neve? Legalább a nevét, vagy esetleg egy telefonszámot? - kérdeztem mosolyogva, és reméltem, hogy fogékony lesz a vidámabb témákra is.

- A neve, Gabriella, és a Pizza Hut-ban dolgozik pincérnőként, Seattle-ben csak egy ilyen étterem van – mondta boldogan. Én pedig nagyon örültem, hogy megtalálta a neki való lányt.

- Ez nagyszerű, akkor holnap meg is látogathatod – mondtam boldogan.

- Igen, holnap este elmegyek hozzá – mosolyodott el végre ő is.

- Nagyon helyes. Szerintem mondd azt a lánynak egyelőre, hogy valami csoda folytán mégis életben maradtam, mert akkor nem kell megmagyaráznod, hogy miért nem gyászolsz túlzottan – ajánlottam a lehetőséget.

- Ez jó ötlet. Egyébként is szeretném, hogyha megismernéd egyszer – bólintott rá fiam azonnal.

Bementünk a házba és még hosszasan beszélgettünk. Nagyon örültem, hogy ki tudtam csúszni a régi családom kezei közül. Jacob legalább százszor kért bocsánatot a történtekért, de talán végre felfogta, hogy egy cseppet sem haragszom rá. Egyáltalán nem örültem volna, hogyha egy ilyen dolog miatt mardosná a bűntudat, hiszen erről a balesetről egyikünk sem tehetett. Már csak az volt a kérdés, hogy hogyan adagoljuk ezt a sok eseményt be Billynek és Anthonynak. Egy kicsit sok volt ez egy napra. Miközben azon gondolkoztunk, hogy mit is mondjunk el pontosan a fiúknak, addig én elkezdtem vacsorát készíteni. Steak és sült krumpli. Ezt mindhárom fiam töménytelen mennyiségben képes volt magába tuszkolni. Hála a gyors vámpír kezeimnek nem telt sok időbe, hogy készítsek három tepsi burgonyát steakkel egybesütve. Fejenként egy tepsi. Egy normál vacsora. Hát még, ha a fiúk barátai is átjönnek. Ezért van két sütőm és húsz tepsim itthon. Sosem lehet tudni, hogy mikor jön vendég. Na, nem mintha baj lenne, mert imádok gondoskodni róluk. Pontosan emlékszem az életük minden egyes apró kis részletére. Éjjel nappal ott voltam velük, amióta csak a világra jöttek. Nem élném túl, hogyha valami bajuk esne. Éppen amikor kivettem a sütőből a három nagy adag vacsorát, akkor jött meg a másik két fiam is, akik azonnal széles mosolyra húzták a szájukat, ahogy meglátták a vacsorát. A hűtőből még előkaptam a ketchupot, ők pedig helyet foglaltak az új asztalunknál, amit Billy hozatott, miután sikerrel tönkretettem az előzőt.

- Sziasztok – köszönt Anthony és Billy vidáman.

- Sziasztok – viszonoztuk a gesztust Jake-kel.

Megegyeztünk, hogy majd vacsora után mondunk el nekik mindent, úgyhogy az étkezés csendben telt, én pedig örömmel figyeltem, ahogy egy morzsa sem marad az ételből. Néha hiányzott az ételek íze. Különösen a vegaburger sült krumplival, és az erdei gyümölcsös felfújt. Minden csütörtökön azt ettem, és egyszerűen nem tudtam megunni, hozzá egy pohár narancslé. A tökéletes ebéd. Bár a szarvas elég jól hasonul a vegaburger ízéhez vámpír szemszögből, azért is az a kedvencem, azt hiszem. Miután gyorsan elmosogattam csatlakoztam a fiúkhoz az asztalnál, és akkor belekezdtünk a mondandónkba.

- Történt ma néhány dolog, vásárlás közben – mondta Jake lehajtott fejjel.

- Jó vagy rossz? – kérdezte Billy aggódva.

- Hát is-is. Melyiket szeretnétek előbb? – kérdeztem idegesen.

- Előbb a jót – kérlelt Anthony.

- Bevésődtem – mondta fiam mosolyogva, mire Billy és Anthony is boldogan elmosolyodott és megveregették testvérük vállát. Miközben hevesen gratuláltak neki, és megkérték, hogy minél előbb hozza el a lányt vendégségbe.

- Oké, és mi a rossz hír? – kérdezte Billy egy idő után.

- Lebuktam, véletlenül találkoztam, Carlisle-lal – mondtam szemlesütve.

- Hogyan? – döbbentek meg a fiúk.

- Gabriellát majdnem elütötték, és Jake odarohant, hogy megmentse, én megijedtem, hogy baja fog esni és ezért én is utána rohantam, hogy félrelökjem mindkettőjüket az útból. Utána halottnak tetettem magam, hogy ne bukjunk le még csak véletlenül sem. Csak arra nem számítottam, hogy a mentőben, ami kijött ott lesz Carlisle Cullen is. Hiszen ő Forksban vállalt munkát, úgyhogy fogalmam sincs, hogy mit keresett abban a mentőben. Mindenesetre segített, mert halottnak nyilvánított, majd mindenkit eltávolított a hullaházból, hogy megszökhessek – törtek elő belőlem a történtek.

- Szeretnél velük találkozni ezután? – kérdezte Billy nyugodt hangon, de láttam a szemén, hogy nagyon ideges.

- Nem, nem akarok – vágtam rá azonnal. – Jake kirakott a parton, hogy gyorsan át tudjak úszni La Push-ba, különben Esme elkapott volna még a határ előtt.

- Nos, akkor attól tartok, hogy nem hagyhatod el La Push-t egy ideig – kezdett bele Billy. – Ők nem léphetik át a határt, úgyhogy itt biztonságban vagy tőlük, de ha mégis átlépik, és megszegik a szerződést, akkor tudod, hogy mi lesz a dolgom – komorodott el a végére.

- Igen, tudom – bólintottam. Ha átlépik a határt, akkor el kell menniük azonnal, különben megölik őket a farkasok. – Nem fogják megszegni a szerződést. Carlisle sosem hagyná, hogy megtegyék.

- Rendben, remélem, hogy igazad lesz, mert nem szívesen okoznék neked fájdalmat – mondta Billy komolyan.

- Nagyon sajnálom, az egész az én hibám – mondta Jake lehajtott fejjel.

- Nem a te hibád – öleltem magamhoz.

- Ugyan már, Jacob, meg kellett őt mentened – vágta rá Billy is azonnal.

- Érthetőek az indítékok, amiért így cselekedtél – csatlakozott Anthony is.

- Köszönöm – mondta Jake hálásan. – De akkor is sajnálom, hogy miattam anya lelepleződött.

- Ezt is meg fogjuk oldani, mint minden mást is. Kettőzött őrség fog járőrözni egy darabig – mondta Billy, majd el is indult, hogy intézkedjen.

Miután Billy elment az este hátralévő része csendben telt. Anthony betett egy filmet, és mindhárman leültünk elé. Nem szóltunk semmit, csak néztük a mozit, miközben fiaim pattogatott kukoricát majszoltak. Nem sokkal később Billy már vissza is ért, és megnyugtatott bennünket, hogy a Cullenek meg sem próbálták átlépni a határt, sőt még a közelében sem voltak a nap folyamán. Ez egy kicsit tényleg megnyugtatott, de azért sejtettem, hogy nem fogják ennyiben hagyni a dolgot.



(Esme szemszöge)



Miután a gyerekek hazaértek az iskolából egyfolytában csak az árvaházra és a bevásárlásra gondoltam, hogy ha Edward esetleg olvasna a gondolataimban, akkor ne tudja meg idő előtt, hogy mi történt ma. Ezt együtt kell megbeszélnünk, akkor, amikor már Carlisle is itt lesz. Nagyon ideges voltam. Olyan könnyedén átvertek. Eszembe sem jutott, hogy Bella már nem a farkassal lesz, pontosabban a fiával. Hogy lehettem ilyen ostoba? Edward biztosan nagyon fog haragudni rám, amiért elszalasztottam a szerelmét.

Már este nyolc óra volt, mire Carlisle végre hazaért, kezdtem az hinni, hogy soha nem fog megérkezni. Mindketten felmentünk a szobánkba, hogy beszéljünk, miközben ő átöltözik. Ügyeltünk, hogy a hangunk éppen olyan halk legyen, hogy ne hallhassák meg a többiek, hogy miről folyik a szó.

- Mit mondjunk nekik? – kérdeztem idegesen.

- Csakis az igazat. Meg kell tudniuk, hogy Bella vámpír, de jól van – mondta szerelmem határozottan.

- Sajnálom, hogy nem sikerült idehoznom őt, de eszembe sem jutott, hogy átvernek – mondtam lehajtott fejjel.

- Ugyan, ne butáskodj, Szerelmem – ölelt magához és finom csókot lehelt az ajkaimra. – Bella soha nem volt elveszett nő, még az ügyetlensége ellenére sem, és az idő múlásával szerintem csak egyre ravaszabb lett. Meg fogjuk oldani, hogy beszéljen velünk, csak azt nem tudom még, hogy hogyan.

- Tudom, hogy megoldjuk, de ez így elég kényes helyzet – mondtam aggódva. - Azért a farkasokkal nem kéne összetűzésbe kerülnünk.

- Nem is fogunk. Az egész csak diplomatikus megbeszélés kérdése – mondta Carlisle határozottan.

- Rendben, akkor menjünk és mondjuk el nekik – bújtam ki szerelmem öleléséből és a konyha felé vettem az irányt. Bár Edward félek nem lesz túl diplomatikus jelen helyzetben.

Néhány perccel később már mind a heten a konyhában ültünk az asztalnál, és öt kíváncsi szempár szegeződött ránk. Carlisle megszorította a kezem, majd vett egy mély lélegzetet, és kimondta.

- Ma véletlenül találkoztam Bellával, aki vámpír – hadarta el egy szuszra, mire az összes gyerekünk mozdulatlanná dermedt, kivéve Edwardot, aki felpattant a helyéről.

- Mit mondtál? – kérdezte levegő után kapkodva.