La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 100. fejezet

100. fejezet

(Jasper szemszöge)

Nem igen szerettem kémkedni mások magánéletében, de ha már Marcus kért meg rá, akkor természetesen megteszem. Mondjuk az tény, hogy jobb, hogyha itt vagyok, ha esetleg Georgina elszabadulna mérgében. Nem igazán hajlik rá, hogy elfogadja a tényt, hogy Steven tényleg az öccse, pedig az érzései tökéletesen őszinték. Ez vitathatatlan. Annyira még senki nem volt ügyes, hogy túljárjon az eszemen a képességemmel kapcsolatban.

-          Még mindig nem győztél meg – vágta rá Georgina. – Elég már ebből a komédiából. Szerintem hagyjuk egymást békén. Menj vissza oda, ahonnan jöttél, és mond meg annak, aki felbérelt, hogy ez nem jött be.

-          Mi olyan hihetetlen azon, hogy vámpírrá váltam? – kérdezte Steven ingerülten.

-          Az, hogy meghaltál. A halál után nem tud átváltoztatni egy vámpír sem – morogta Georgina.

-          Mit nem tudsz felfogni azon, hogy halottnak tettetem magam, hogy megmentselek téged. Úgy voltam vele, hogy legalább te menekülj meg, ha már én nem tudok tovább menni. Szeretlek, és azt akartam, hogy boldog legyél – mondta ellentmondás nem tűrve. – Ez egyszerűen nevetséges. Miért kell nekem állandóan bizonygatnom, hogy az öcséd vagyok? Nem úgy nézek ki, mint régen?

-          Nem emlékszem az öcsém arcára – vágta rá határozottan.

-          Hazudsz – mondta Steven komolyan. – A medál a nyakadban. Mindketten tudjuk, hogy mit fogunk találni benne, hogyha kinyitod – állapította meg, és hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Az egyik felében a szüleink vannak, a másik felében pedig mi. Mindketten tudjuk, hogy ezt csak akkor tudhatom, hogyha az öcséd vagyok. Ráadásul azt is tudom, hogy azért nem tudták elvenni tőled, mert a bugyidba rejtetted mielőtt még észrevették volna. Ez az egyetlen emlék, ami az emberi életünkből megmaradt. Nekem akartad adni, de én nem hagytam.

-          Lehet, hogy az egyik rabszolgafiú vagy, aki most rajtam keresztül próbál feljebb jutni a vámpír ranglétrán – vetette ellen Georgina.

-          Rendben, akkor csináljuk másképpen – sóhajtott fel Steven. – Amikor három éves voltam anyáék rád bíztak egy délutánra, amikor is én a tűzbe dugtam a lábam, mert kíváncsi voltam, és buta. A bőr el van deformálódva egészen a bokámig. Így van?

-          Az öcsémnek így volt – bólintott rá a lány. – Ezt viszont le is lehet utánozni.

-          Jaj, könyörgöm. ki más tudná ezt rajtunk és a szüleinken kívül? – nyögött fel Steven.

-          Sosem lehet tudni, hogy kiben lehet megbízni. A világ mindig is kegyetlen hely volt, és az is lesz. Van, ami nem változik – mondta Georgina fáradtan. – Nézd, már két napja csináljuk ezt az őrültséget, szerintem egyezzünk ki abban, hogy mindketten járjuk tovább a saját utunkat, és békén hagyjuk egymást.

-          Csakhogy én nem vagyok hajlandó lemondani rólad – mondta Steven határozottan. – Ha kell, akkor hónapokig, vagy évekig itt maradok, és győzködlek. Végtelen sok időm van, és nem fecsérlek el több időt, már jóval előbb ide kellett volna érnem hozzád. Jobban kellett volna keresnem téged. Ha előbb megtalállak, akkor talán már régen együtt lehetnénk. Bevallom, sokáig nem tudtam, hogy te is átváltoztál, ha tudtam volna, akkor már régen megkerestelek volna, nővérem. Egyébként hogyan lettél vámpír?

-          Miért mondanám el? – kérdezte kíváncsian.

-          Azért, mert én is elmeséltem neked – vágta rá Steven. – Ugyan már, ettől még nem foglak kiismerni, bár téged nem is lehet nővérkém.

-          Nem vagyok a nővérkéd – szusszantott fel idegesen.

-          Ez most mindegy, halljuk a történetet, mert kíváncsi vagyok rá – szólt közbe Steven.

-          Hát jól van. Végül is, ez nem akkora titok. Nagyon régen, erre tévedtem, és nem is sejtettem, hogy veszélyben lehetek. A városban sétálgattam élelem után, amikor Félix elkapott, és a palotába hozott. Nem értettem semmit, hiszen nem tudtam a vámpírok létezéséről még akkor, és azt sem értettem, hogy miért vonszolt magával. Bár úgy sejtettem, hogy lebuktam, és felismertek. Bevonszolt a nagyterembe, ahol Aro, Marcus, és Caius már ott volt, és akkoriban még egy Eleazar nevű vámpír is, aki azóta vegetáriánus lett. A lényeg, hogy ő érzi a képességeket, amelyek bennünk rejlenek, így azonnal tudta, hogy mire leszek képes vámpírként. Így két lehetőségem volt, vagy vacsora leszek, és nemet mondok, vagy igent mondok, és kapok egy családot. Őszintén szólva elegem volt már ebből az egészből. Azt szerettem volna, hogyha véget ér a szenvedésem, ezért úgy döntöttem, hogy vacsora leszek, de Félix hirtelen megragadott, és megharapott, azután pedig mindenkit távol tartott tőlem a vezetők akaratának ellenére, még Jane kínzásainak kereszttüzében is. Sokszor megkérdeztem már tőle, hogy miért tette, de mindig annyit kaptam tőle válaszként, hogy meglátott valamit a szemeimben, és tudta, hogy velem akar lenni egy életen át. Tudom, hogy ez bután hangzik, de szerintem szerelem volt első látásra – mesélte el a történetet. – Csak tudnám, hogy mit látott bennem. Évszázadokig ostromolt, mire beadtam a derekamat, de ő mégis várt rám.

-          Talán jobban szeret, mint valaha is gondolnád – mondta Steven, és hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Miért nem adsz neki igazi esélyt? Miért nem mész hozzá? Állítólag Félix már többször megkérte a kezedet, szebbnél-szebb gyűrűkkel, de te mindig visszautasítottad. Talán te nem szereted?

-          Én nem szeretek soha senkit, így biztonságos – mondta Georgina határozottan. – Akiket az ember szeret, azokat nehezebb elveszíteni.

-          Georgina, régen is makacs voltál, buta gondolatokkal, de ez azért túlzás – sóhajtott fel Steven. – Őszinte leszek, én magam is nagyon sokáig úgy éltem, hogy elzártam a szíven a világ elől, de amikor megtudtam, hogy te is vámpír vagy azonnal a keresésedre indultam. Sokáig tartott, de végül képes voltam kitárni a szívemet a világ felé. Mielőtt még tiltakoznál, de igen, ha hiszed, ha nem, nekünk is szívünk, vannak érzéseink, még intenzívebbek is, mint amilyen az embereknek, legalábbis olykor.

-          Mit teszel velem? – kezdte el Georgina kapkodni a levegőt.

-          Meggyőzlek téged úgy, ahogyan régen – vágta rá Steven.

-          Te nem lehetsz a testvérem, ő meghalt – kiáltott fel Georgina. Majd az ajtó kirobbant, ő pedig egy szempillantás alatt elrohant. Én pedig már indultam is utána.

-          Várj, hagyd most őt egyedül – szólt rám Steven.

-          Mi lesz hogyha…

-          Nem, nem fog tenni semmi rosszat, ne aggódj – mondta Steven határozottan. – Csak rádöbbent végre, hogy tényleg én vagyok az. Hogy valóban az öccse vagyok. Ha feldolgozta, akkor vissza fog jönni, ismerem már – mosolygott rám Steven. A hangja pedig nagyon is megnyugtató volt. Semmi kétkedés, semmi bizonytalanság. – A nővérem nem olyan gonosz, mint hiszed – nézett rám komolyan. – Valaha egy kedves, és csupaszív lány volt, ez csak amiatt változott meg, hogy rabszolgák lettünk. Azt hitte, hogyha megkeményíti a szívét, akkor minden gondja megoldódik. Csakhogy most kezd rájönni, hogy talán mégsem kell örökké úgy élnie, hogy nincsenek érzelmei.

-          Bölcs gondolatok – bólintottam rá. Én magam is azt hittem, hogy kénytelen vagyok az igazi, korlátlan szeretetre, de Alice erre jócskán rácáfolt.

-          Köszönöm – biccentett Steven. – Azt hiszem, én jobb, hogyha itt maradok, amíg Georgina megnyugszik.

-          Vagy talán jobb lenne, hogyha utánamennél – javasoltam a lehetőséget. – Nagyon zaklatott szegény.

-          Valóban nagyon zaklatott, de most azt hiszem, hogy inkább Félix védelmező karjaira van szüksége – mondta Steven mosolyogva.

-          Nem egészen értem – néztem rá elgondolkodva.

-          Az volt a fő célom, hogy boldog legyen, az már csak ráadás, hogy egyre inkább kezdi elhinni az igazságot, ami az, hogy valóban az öccse vagyok.

-          Gondolod, hogy kezdi elhinni neked? – kérdeztem kíváncsian.

-          Bizony, hogy kezdi – húzta ki magát boldogan. – A beszélgetésünk végén már nem tiltakozott olyan erőteljesen, mint az elején. Nem igaz?

-          Hát, végül is elbizonytalanodott nemrég, ez tény – bólintottam rá.

-          Na látod – csapta össze a tenyereit Steven.

-          Ne haragudj, de egészen biztos, hogy te Georgina öccse vagy?

-          Igen, én vagyok a vidám kistesó – mutatott végig magán.

-          Tűz és víz vagytok – állapítottam meg.

-          Miért baj, hogy különbözünk? Ketten nagyszerűen kiegészítjük egymást. Még a képességeink is – mondta büszkén.

-          Miért? Neked is van képességed? – ütötte meg a fülemet az előző mondata.

-          Igen, én tudom visszafogni Georgina képességét, hogyha akarom – válaszolta egyszerűen. – Tűz és víz, tudod.

-          Érdekes – mondtam elgondolkodva.

-          Teljesen lényegtelen, mert senki kedvéért sem használnám a nővérem ellen a képességem, csak abban az esetben alkalmaznám, ha önmagát sodorná veszélybe – nézett rám mogorva tekintettel.

-          Hé, nyugi, én csak megállapítottam, hogy érdekes, ahogy kiegészítetitek egymást – emeltem fel a kezeimet védekezően.

-          Akkor ezt most megbeszéltük – vágta rá Steven. – Elég vidám vámpír vagyok, de hogyha a nővéremmel packázik valaki, akkor nem leszek tekintettel senkire sem. Eleget szenvedett már, és nem érdekel, hogy most olyan amilyen, akkor is a testvérem, úgyhogy ha jó akartok, akkor nem szálltok rá. Tudom, hogy a ti családotoknak eléggé a bögyében van, de ez engem egy cseppet sem izgat fel.

-          GSzerintem inkább higgadj le, és menj utána, mielőtt még tombolni kezd valahol, elég hevesek az érzései most, és nem jó irányba hajlik a helyzet – fordultam arra, amerre Georgina elszaladt. Néhány pillanattal később pedig már csak a sikolyát hallottuk mindketten.

-          A francba, ha baja esik, akkor lemészárollak titeket – sziszegte Steven a fogai között.

-          Állítsd már le magad, itt voltam veled végig, úgyhogy nem sok közöm lehet a dologhoz, ami történik, nem igaz? – morogtam rá.

-          Nagyjából biztos, hogy a ti családotok egyik tagja felelős azért, ami most történik – morgott vissza rám.

-          Ki tette, hogy történhetett ez meg? – kiabált Georgina, miközben úgy ült a földön, mintha valakit magához szorítana, de nem volt ott senki.

-          Mi a fene folyik itt? – jelent meg Félix is a szoba ajtajában.

-          Fogalmam sincs – vágtam rá őszintén.

-          Georgi, kicsim, mi történt? – indult meg felé Félix nyugodtan.

-          Mi? – rázta meg a fejét Georgina. – Te, hogyan? – nézett vissza az üres kezeire, aztán megint Félixre. – Nem haltál meg – vetette magát Félix karjaiba.

-          Már miért haltam volna meg? – kérdezte Félix értetlenül.

-          A tested, az előbb láttam. A tested a karjaimban volt, a fejed pedig a szoba másik végében. Láttam – magyarázta kétségbeesetten.

-          Georgina, nekem semmi bajom, itt vagyok – szorította magához Félix szorosan.

-          Ajaj – húztam el a számat. Nálunk csakis egyvalaki lehetett, aki ilyet tudott kivetíteni elé.

-          Mi az ajaj? – kérdezte Steven dühösen.

-          Semmi – vágtam rá. – Csak attól tartok, hogy valamelyik újszülött elszabadulhatott, mert ki más játszadozna itt a képességével. Még nem tudják kontroll alatt tartani magukat.

-          Én meg hülye vagyok – forgatta meg a szemeit Steven. – Ez nem egy amatőr kivetítés volt, az ilyenfajta kivetítést csakis gyakorlott vámpír lehetett képes kivitelezni.

-          Nem olyan biztos az, vannak őstehetségek – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Na ne szórakozz velem, pontosan tudod, hogy ki hozta rá a frászt a nővéremre – indult meg felém Steven, majd az egyik falhoz vágott.

-          Állítsd le magad, mert megbánod – termettem előtte, és úgy megütöttem, hogy kivitte a szoba oldalsó falát.

-          Mi a fene folyik itt? – próbált meg Félix szétszedni minket, de ezzel csak annyit ért el, hogy ő is belekeveredett a dologra. Georgina pedig megint sikítozni kezdett.

-          Hát ez egy nagyon jó kérdés – nézett rám Steven a fogait csattogtatva.

-          Higgadj már le, semmi közöm ehhez az egészhez – vicsorogtam rá én is.

-          Azonnal hagyjátok abba, vagy újra megtöltöm a tömlöcöket az alaksorban – jelent meg hirtelen Marcus. Mögötte pedig Alice jött teljes pánikba esve.

-          Jól vagy, Jasper? – kérdezte aggódva.

-          Hát persze, hogy jól vagyok. Egyszerűen csak megtámadtak, én pedig védekeztem. Pontosabban csak Steven támadott meg. Félix próbált szétszedni minket. Georginával pedig fogalmam sincs, hogy mi történt – magyaráztam a helyzetet. Bár ez nem teljesen volt igaz, mert nagyon is volt egy tippem, hogy mi történik éppen Georginával. Vagyis inkább ki.

-          Hálás lennék, ha mindenki abbahagyná, aki benne volt az összetűzésben. Georgina, Steven, ti miért nem vagytok a szobában? – nézett rájuk kíváncsian.

-          Tisztáztuk a dolgokat, Mester – válaszolta Georgina. – Köszönöm. Most már tudom, hogy ő tényleg az öcsém. Tisztelettel megkérnélek rá, hogy velünk maradhasson.

-          Természetesen, boldogan befogadjuk a családba – vágta rá Marcus. – Viszont ezt az ügyet még nem hagyom annyiban. Ki kezdte, és miért? – nézett végig rajtunk. – Nem szeretném, hogyha rosszul indulna a kapcsolat a két család között, tehát hallgatlak benneteket.

-          A nővéremet valaki szándékosan kínozta, ez nem lehet kérdés – mondta Steven határozottan.

-          Ez tény, de azt nem tudjuk, hogy ki tette, így kár vádaskodni előre, legalábbis szerintem – mondtam határozottan.

-          Maradjunk annyiban, hogy mindenki nyugodjon meg, és lehetőség szerint felejtsük el ezt az egészet, ha ez így mindenkinek megfelel. Nem szeretnék itt semmiféle ellenségeskedést, amikor két tagunk esküvőjére készülünk. Helyes? – nézett körbe rajtunk Marcus. – Most még elnézem ezt az egészen Heather és Alec kedvéért, de még egy ilyen eset, és gondolkodás nélkül bezáratok mindenkit három napra. Világos?

-          Igen, értettem – bólintott rá Félix és Georgina azonnal.

-          Rendben, legyen – egyezett bele Steven is.

-          Teljesen egyet értek – bólintottam rá azonnal.

-          Remek, akkor mindenki menjen a dolgára – adta ki az utasítást Marcus. Mire Georgina, Félix és Steven bevonul a szobába, Marcus pedig visszaindult a trónterembe. Alice pedig aggódva nézett rám.

-          Ne tedd – mondta komolyan.

-          Mire gondolsz? – kérdeztem döbbenten.

-          Arra, hogy be fogsz rontani Brian és Angela szobájába, és a falba préseled Briant, azt hiszem, hogy mindketten tudjuk, hogy miért – mondta Alice idegesen.

-          Tulajdonképpen tényleg gondoltam rá, hogy ezt kéne tenni – indultam volna el a szobájuk felé.

-          Jasper, ne – állt elém Alice határozottan. – Vezesd le máshogy az energiáidat, mert ha ez a balhé most nem tenne jót sem a családjainknak, sem pedig Heathernek és Alecnek – mondta szerelmem ellentmondást nem tűrően.

-          Akkor mégis hogyan vezessem le a dühömet?

-          Nagyon egyszerű, vezesd le rajtam, és az ágyunkon – simított végig a mellkasomon. – Azzal nem ártasz senkinek, sőt, még jót is teszel vele a kapcsolatunknak – harapott érzékien a fülembe.

-          Boszorkány – kaptam fel apró testét, és azonnal elindultam vele a szobánk felé. Bár még nem tettem le a tervemről, miszerint tisztázom a dolgot Briannel, csak nem most…

Hiba!

SZIASZTOK, KEDVES OLVASÓIM!

VALÓBAN ELGÉPELTEM A NEVET, ÉS SAJNOS TEGNAP IDŐM SEM VOLT ÁTOLVASNI. KÖSZÖNÖM AZ ÉSZREVÉTELT. A HIBÁT JAVÍTOTTAM. :D BÁR TALÁN NEM IS BAJ, HA NÉHA MEGESIK ILYEN KIS "BALESET", MERT, AHOGY AZ ÁLTALAM IMÁDOTT MICHAEL J. FOX IS MEGMONDTA A 64. EMMY DÍJ ÁTADÓN "A NEVETÉS A LEGJOBB GYÓGYMÓD...". ÉN ABSZOLÚT EGYETÉRTEK VELE. ÚGYHOGY ÖRÜLÖK, HOGY SIKERÜLT NÉHÁNY OLVASÓMAT MEGMOSOLYOGTATNOM EGY KICSIT. :)

PUSZI, DRUSILLA

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 99. fejezet

99. fejezet

KEDVES OLVASÓIM! EZ MÉG EGY KICSIT KÖNNYEDEBB FEJEZET LETT, DE JÖVŐ HÉTTŐL IZGALMAS RÉSZEKHEZ ÉRÜNK. NAGYON REMÉLEM, HOGY TETSZENI FOG :D PUSZI, DRUSILLA

(Heather szemszöge)

Már nagyon izgatott voltam, hiszen már csak három nap és férjhez megyek. Legnagyobb örömömre Brian mindvégig támogatott és velem volt, amikor elbizonytalanodtam. Nem Alecben nem voltam biztos, hanem saját magamban. Nem történik ez az egész túlságosan hirtelen? Majd száz évig egyedül voltam, aztán olyan hirtelen beleszerettem Alecbe, elvesztettem az apámat, visszakaptam a testvéremet, felbomlott az eddigi családom, és a lányok több csoportban széledtek szét, bár sikerült bosszút állnunk az édesanyám halála miatt. Oké, semmi gond. Mély levegő, igent mondtam, mert igent akartam mondani, és még mindig azt akarom, amit eddig is. Szeretnék hozzámenni, mert szeretem, úgyhogy teljesen felesleges az idegeskedés. A többiek is hamarosan megérkeznek, vagyis már van, aki ma érkezik.

-          Hahó – kopogtatott be hozzám Angela. – Bemehetek?

-          Hát persze – vágtam rá mosolyogva. A leendő sógornőmet mindig szívesen látom.

-          Hogy érzed magad? Alice szerint ideges vagy, és Bella is így érezte – sétált hozzám kedvesen.

-          Egy kicsit ideges vagyok tényleg, vagyis inkább voltam – javítottam ki magam. – Elég bután hangzik, de éppen az előbb győztem meg magam, hogy tulajdonképpen teljesen felesleges idegeskednem – mondtam nevetve.

-          Nos, azt hiszem, hogy önmagunk meggyőzésénél kevés csodálatosabb dolog van – mondta Angela büszkén.

-          Nocsak, ezt kifejtenéd? – néztem rá kíváncsian.

-          Én is bizonytalan lány voltam régen, és nagyon sokat változtam azóta. Azt hiszem, hogyha ember maradtam volna, akkor feleség leszek, és gyerekeket szülök, egész életemben Forksban élek boldogan, de nem látok világot.

-          Nem bántad meg, hogy így alakult? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nem mondhatnám, hogy az volt a vágyam, hogy vámpír legyek, főleg, mivel nem is tudtam a létezésükről, de végül is, szép életem van. Az egyetlen hiány talán az, hogy nem lehet gyermekem a szeretett férfitól, de ezen képes vagyok túllépni a bátyád oldalán. Mellette megtanultam, hogy nem az számít, hogy mások hogyan látnak téged, hanem csakis az, hogy te hogyan látod magadat. Ha te elégedett vagy önmagaddal, akkor minden rendben van. Nem szabad csakis mások elvárásai szerint élni, mert akkor elveszítheted az igazi valódat. Tudod, hogy mit gondolok? Bár nem biztos, hogy el kéne mondanom, mert nem akarlak megbántani.

-          Kérlek, folytasd – ültem le az ágyamra, és megpaskoltam magam mellett.

-          Őszinte leszek, nagyon sokat változtál, amióta megismertelek. Sokkal, de sokkal magabiztosabb lettél. Kislány voltál, amikor először találkoztunk, de most egy nőt látok, egy határozott, boldog, fiatal nőt, aki most kezdik igazán az életét.

-          Köszönöm – öleltem magamhoz meghatottan. Tudtam, éreztem, hogy burkoltan az édesapámra gondolt, hogy visszafogott engem a bosszúhadjáratával az önmegvalósításban, és sajnos egy kicsit igaza van ebben, mert tényleg nem tudtam elvonatkoztatni a céltól úgy, ahogy szerettem volna.

-          Nagyon szívesen – nyomott puszit az arcomra. Egyre jobban éreztem azt Angelával kapcsolatban, hogy egy igazi nővért kapok vele, és ez végtelenül boldoggá tett. Mindig is vágytam egy nővérre, annak ellenére is, hogy tökéletes bátyám volt, bár sajnos egy időre le kellett mondanom róla.

-          Hahó, társulhat egy fogadott testvér is a bulihoz? – jelent meg Prue. Mire boldogan felsikoltottam.

-          Hát te? – ugrottam a nyakába, amitől szegénykém hanyatt esett. Még jó, hogy puha a szőnyeg, így biztosan nem fájt neki. – Annyira jó, hogy látlak, már alig vártam, hogy megérkezz.

-          Igen, már én is hiányoltam a társaságodat, végül is, sokáig csak veled tudtam aludni – pirult el. – Remélem, hogy nem voltam nagyon a terhedre.

-          Dehogy is, boldogan voltam a sátortársad – vágtam rá gondolkodás nélkül. – Egyébként, hogy vagy? Szépen növekszik a leendő férjed?

-          Oh, Sam nagyon gyorsan növekszik, és egyszerűen tündéri baba. Imádom őt, és azt hiszem, hogy ő is engem.

-          Ebben egészen biztos vagyok – nevettem fel. Ki ne imádná Prue-t, amikor olyan kedves és ártatlan. A Cullen család, és a farkasok is gondolkodás nélkül maguk közé fogadták.

-          Használtad mostanában a képességed? – váltott témát hirtelen.

-          Nem, az utóbbi időben nem – ráztam meg a fejem. – Miért, történt valami?

-          Néhány napja voltam fagyizni Sammel, és nem is tudom. Nem használtam a képességem, a fagyizóban a kiszolgáló srác viszont olyan áhítattal nézett rám, hogy szinte zavarba jöttem. Nem tartott csak néhány pillanatig, aztán Sam hozzávágta a fagyiját a sráchoz, de olyan furcsa volt.

-          Szerintem ezt csak saját magadnak köszönhetted, nem pedig a képességednek – kuncogott Angela.

-          Hogy érted?

-          Hát, hogyha Sam ilyen féltékeny lett, akkor a srác egyszerűen csak ki akart kezdeni veled, mert tetszettél neki, nem a képességed miatt, hanem csak úgy – magyarázta Angela.

-          Oh, gondolod? – harapott az ajkába Prue.

-          Ez logikus magyarázat szerintem is – bólintottam rá.

-          Akkor jó, már aggódtam egy kicsit, hogy magától is el tud szabadulni a káprázatom – nyugodott meg rögtön barátnőm.

-          Prue, te mindig is tökéletesen uraltad a képességed – simítottam végig a karján. – Te voltál közöttünk a legfegyelmezettebb.

-          Kivéve, amikor félek – húzta el a száját. Hát igen, ha a nevelőszüleit is el tudta volna kápráztatni, akkor sosem bántották volna azért, hogy létezik.

-          Igen, de most már egyáltalán nincs mitől félned – mondtam határozottan.

-          Igen, tudom. Szerető család vesz körül, és én mindig is erre vágytam – nézett rám sugárzó boldogsággal. – Jaj, hoztam neked valami kéket – kuncogott fel. Majd elővett egy elképesztően szép csipke harisnyatartót.

-          Ez gyönyörű – öleltem magamhoz hálásan.

-          Örülök, hogy tetszik – szorított ő is magához gyengéden.

-          Jaj, gyere már, ne legyél olyan félős – hallottuk meg Alice hangját. – Nem fogod bántani őket, és Bella is itt van, hogyha esetleg bajt látnék, de nem lesz semmi baj.

-          Én, nem is tudom, most mondtad, hogy ketten vannak, én pedig nem tudok ura lenni önmagamnak, nagyon sokszor…

-          Ne vitázz velem, mert úgyis én nyerek – morgolódott Alice. Hát igen, Alice-t nem lehet meggyőzni, hogyha egyszer a fejébe vesz valamit. – Indíts befelé – nyílt az ajtó. Majd megjelent Jenny, Alice és Bella.

-          Öhm… miről is van szó? – kérdezte Prue suttogva. Angela pedig megfeszült mellettem, én viszont csak Jenny-t néztem, aki harcolt saját magával, hogy ne támadjon. Láttam rajta, hogy mennyire küzd, és szenved, de próbálja tartani magát, úgyhogy bátorítóan rámosolyogtam. Vagy egy percig csak néztük egymást. Aztán Jenny sarkon fordult, és olyan gyorsan menekült ki a szobámból, mintha puskából lőtték volna ki.

-          Három perc volt összesen, ez egész jó első kísérlet – mondta Alice büszkén. – Megyek, megkeresem, és verek bele még egy kis önbizalmat – sietett el barátnőm.

-          Prue, hát megjöttél? A fiaim is veled jöttek? – sietett Prue elé Bella, és szorosan magához ölelte.

-          Igen, egy géppel jöttünk mindannyian, a fiúk pont a te keresésedre indultak úgy tíz perce – mondta Prue boldogan. Látszott rajta, hogy mennyire imádta Bellát, én pedig csak örülni tudtam ennek, hiszen Bella olyan lett Prue számára, mintha az édesanyja lenne.

-          Na és, hogy bírják a sok nem vega vámpírt? – kérdezte Bella kissé idegesen.

-          Jól megedződtek már, mert szinte nem is fintorognak tőlük – vágta rá Prue.

-          Anya – jelent meg Anthony vigyorogva. Majd Bella mellett termett, és szorosan átölelte. – Hiányoztál.

-          Ti is nekem – vágta rá Bella azonnal. – A többiek?

-          Itt jövünk – hallottam meg a hangjukat egy kicsit távolabbról.

-          Ha nem haragszol, Heather egy kicsit magadra hagynálak – nézett rám Bella bocsánatkérően.

-          Természetesen, menj csak – bólintottam rá azonnal. Biztosan hiányzott már neki a családja. Hiszen egy ilyen csodálatos családot csakis imádni lehet…

(Bella szemszöge)

Amint meghallottam a hangjukat, máris elöntötte a szívemet az a jóleső melegség, ami minden pillanatban, amikor csak együtt vagyunk. Ők a családom, amióta csak egyedül maradtam akkor régen. Tudom, hogy igent mondtam Edwardnak, és el is megyek vele, de azt hiszem, hogy nem lesz olyan könnyű, mint ahogy elképzeltem, de abban biztos vagyok, hogy sokszor meg fognak látogatni bennünket, és ez így mindenképpen jóval könnyebb lesz, mintha ötven évig egyáltalán nem találkoznánk. Szerencsére ez teljes képtelenség, mert megígérték, hogy néha eljönnek hozzánk felváltva, hogy mindig maradjon valaki La Push-ban is, hogy ne maradjon a falka Alfa nélkül.

-          Sziasztok – néztem végig rajtuk boldogan.

-          Helló – ugrottak a lányok a nyakamba, és persze Tim, és Phoebe is. A gyönyörű unokáim. Majd a többiek is megölelgettek.

-          Gabriella? – kérdeztem Jacobot meglepetten.

-          Túl sok volt neki hirtelen a vörös szempár, úgyhogy bezárkózott a szobánkba. Majd felenged, csak hirtelen eszébe jutott a sikátori incidens, amikor hibriddé változott, és úgy döntött, hogy inkább biztonságban marad. Mindjárt vissza is megyek hozzá, csak gondoltam eljövök köszönni neked.

-          Elmegyek hozzá én is, hátha meg tudjuk nyugtatni egy kicsit – ajánlottam a lehetőséget.

-          Nem szükséges – jelent meg hirtelen. – Jasper soron kívül kezelésbe vett – mondta mosolyogva. Majd megölelt.

-          Biztosan jól vagy? – kérdezte Jake aggódva.

-          Hát persze, semmi gond – bólintott rá Gaby. Bár volt már ennél meggyőzőbb is, legalábbis szerintem.

-          Állítólag csodás itt az erdő – mondta hirtelen Jake. Gondolom ő is érezte Gabriella idegességét, és el akarta vinni innen egy kicsit. – Kinek van kedve megnézni velem?

-          Én szívesen megyek – vágta rá azonnal Gabriella.

-          Én is megyek – sikkantott fel Phoebe. – Imádom az erdőt.

-          Hm… senki többet, harmadszor? – nézett körbe Jacob. – Hát jól van, akkor hölgyeim, indulás – ölelte át Gabriellát, és Phoebe-t.

-          Phoebe, nem megyünk el később inkább ketten? Most szükségem lenne a szakértelmedre az asztali díszeknél – kiáltottam utánuk hirtelen. Azt hiszem, hogy jobb lenne, ha Jake és Gaby most kettesben mennének.

-          Tényleg én választhatok? – fordult vissza izgatottan.

-          Természetesen – bólintottam rá.

-          Apa, anya, maradhatok a nagyival? – kérdezte lelkesen.

-          Hát persze – nevetett fel Jacob, majd Gabriella is bólintott. Mire Jake visszahozta hozzám az unokámat. – Köszi – suttogta a fülembe nagyon halkan, miközben átadta nekem a kislányt. Én pedig csak biccentettem. Tudtam, hogy szeretne most kettesben lenni Gabriellával, és megnyugtatni.

-          Menjünk, meg szeretném nézni a választékot – mondta határozottan a kis diktátor.

-          Már megyünk is – bólintottam.

-          Mi menjünk a konyhába, még sok a dolgunk – fogta meg Marie Tim kezét, és maga után húzta. Nyilván még sok feladata van a torta körül.

-          Én szívesen veletek tartok, és szerintem Johanna és Will is – bólintott rá Billy.

-          Én addig meglesem a menyasszonyt, ha nem baj – nézett Emily ránk kérdőn.

-          Menj csak, kincsem – vágta rá Nathalie, és Anthony is azonnal.

-          Neked aztán szép pocid van már – néztem meg Nathalie szépen gömbölyödő alakját.

-          Hát, a szép ez esetben elég relatív fogalom – kuncogott fel Nath. – Annyit eszek, mint egy elefánt, úgyhogy útba ejthetnénk a konyhát is, ha nem túl nagy gond.

-          Dehogyis, biztosan van valami étel, ami tetszik majd neked – vágtam rá azonnal. – Na és azt hiszem, hogy fagyi is van a hűtőben – néztem Phoebe-re mosolyogva.

-          Előbb a munka, de utána jöhet – vágta rá azonnal a kis tündérke.

-          Carlisle és Esme? – kérdeztem kíváncsian. – Na és Rose és Emmett?

-          Emmett már Félix-szel szórakoztatja magát, mert természetesen fogadtak, hogy melyikük erősebb. Rose felügyeli a harcot, és bíráskodik. Carlisle és Esme Marcus-szal van.

-          Na és, hol van az a bosszantó, kegyetlen kis perszóna, akiről annyit hallottam? – kérdezte hirtelen Anthony.

-          Egy szobában van az öccsével – vágtam rá.

-          Az öccsével? – húzta fel a szemöldökét.

-          Igen, most került elő, de még nem jutottak dűlőre egymással, és addig Marcus nem engedi ki őket, amíg ki nem derül a pontos igazság. Szeretné, hogyha Georgina megtalálná a családját, ha már van rá lehetősége. Reméli, hogy talán akkor kevésbé lesz vad és kezelhetetlen.

-          Hát ennél sokkal rosszabb nem lehet, az biztos – forgatta meg a szemeit Anthony.

-          Ne provokálj egy esetleges összetűzést, fiam – néztem rá komolyan.

-          Hiszen bántott téged – mondta Anthony idegesen.

-          Most viszont már nem fog, mert megtiltották neki, viszont másra még rátámadhat – utaltam ezzel a gyermekeire, és a feleségére a születendő fiúkkal. – Az pedig mindketten tudjuk, hogy háborúhoz vezethet a két család között, ezért nyomatékosan megkérlek, hogy eszedbe se jusson.

-          Ahogy kívánod, anya – mondta összeszorított fogakkal.

-          Anthony, tudod, hogy nem feltételezem, hogy nem tudod megvédeni őket – mondtam gyorsan. Tudom, hogy félreértette a helyzetet, mert ismerem a fiamat, és semmiképpen sem szeretném, hogyha téves következtetéseket vonna le.

-          Tudom, hogy nem – mondta egy kicsit lehiggadva.

-          Nagyon kedvesek vagytok, de meg tudom magam védeni, ahogy a gyerekeink is. Viszont tényleg éhes vagyok – állapította meg Nathalie. – Mindenesetre ne provokáld azt a nőt, drágám – nézett Anthony felé komolyan.

-          Természetesen nem fogom, ha ő nem kezdeményez problémát – mondta a fiam határozottan.

-          Nos, most, hogy ezt tisztáztuk, akkor inkább foglalkozzunk a díszítéssel – próbálta meg Billy oldani a hangulatot.

-          Menjünk már, szeretném látni a díszeket, hogy választhassunk valami szépet – mondta Phoebe türelmetlenül.

-          A kisasszonynak igaza van – nevettünk fel mindannyian. Majd elindultunk először a konyha irányába, de azért még nem nyugodtam meg teljesen Georgina kérdésében…