La Push vámpírja II. - Új nemzedék 8. fejezet

8. fejezet




(Gabriella szemszöge)



Reggel viszonylag korán ébredtem. Emily még halkan szuszogott mellettem. Nem akartam felébreszteni, ezért nyugodtan feküdtem az ágyon továbbra is. Már éppen visszaaludtam volna még egy kicsit, amikor kinyílt az ajtó, és Marie sétált felénk ásítozva, és a maciját szorongatva.

- Jó reggelt – mászott fel az ágyra. Majd begubózott a testvére mellé, aki azonnal felé fordult, és átölelte őt. Imádtam kettejük között ezt a reflexszerű mozdulatot. Annyira látszott ilyenkor rajtuk, hogy igazi ikrek. Egyek voltak minden tekintetben.

- Neked is jó reggelt – mosolyogtam rá. – Bár azt hiszem, hogy inkább jó pihenést még nektek – állapítottam meg, amikor Marie behunyta a szemeit, és elaludt a nővére mellett.

Én pedig úgy döntöttem, hogy ez esetben csak felkelek. Az első utam a gyerekek szobájába vezetett, ahol Jacob és Timothy édesen szuszogtak egymás mellett. Jake egyik karja a kisfiúnkat ölelte, míg ő hason fekve mélyen aludt. Hihetetlen, hogy Tim már ekkora baba, pedig még csak nemrégen született meg. Mégis már olyan kétéves forma. Kisebb, mint a lányok, de elég gyorsan fejlődik. Talán Marie miatt történik ez az egész. Tudja, hogy neki is gyorsabban kell fejlődnie. Még néhány percig néztem őket, hogy magamba szívhassam a látványt, azután pedig lementem és nekiestem a reggeli elkészítésének. Egy szempillantás alatt szedtem magam köré minden szükséges dolgot, és már sütöttem is a palacsintákat, és a rántottát, hogy mindenkit jóllakathassak, amint felébredtek. Már telepakoltam az asztalt mindenféle finomsággal, és főztem kakaót, teát, és kávét is, amikor szerelmem dugta be a fejét az ajtón.

- Friss kávéillatra gyűl az éji vad? – kuncogtam boldogan.

- Csak akkor, hogyha igazi Gabriella féle tejeskávé – lépett mellém, majd édes csókot nyomott a számra. Miközben elcsente a nagy bögre kávéját is az asztalról. – Egyébként pedig jó reggelt.

- Ez a reggel csak egyre jobb lesz – simultam kedvesemhez. - A gyerekek még alszanak?

- Nem, Marie és Emily már ébredeztek, szerintem nemsokára itt lesznek, hogy ők is reggelizzenek. Tim pedig csak rád vár, hogy felöltöztesd, nekem ma nem hajlandó hagyni, hogy segítsek. Ma te leszel a soros kedvenc, úgy tűnik – mondta szerelmem nevetve.

- Sebaj, szeretem, amikor én vagyok az aktuális rajongásának a tárgya, persze csak Marie után, mert őt nem lehet legyőzni – húztam el a számat.

Imádtam Marie-t, és nem voltam rá féltékeny, de mindig is azt hittem, hogy legalább az első tíz évben én leszek a legfontosabb lény a gyermekem életében. Azonnal besiettem a fiúnkhoz a szobába, és elővettem neki egy fürdőnadrágot, és egy pólót. Ma ennyi ruha éppen elég lesz. Jake ma szörfözni fogja tanítani a lányokat, én pedig úszni tanítom majd Timet. Már alig várom, hogy elkezdjük, biztosan igazi kis cápaként fogja szelni a vizet.

- Szia, kincsem – kaptam fel azonnal, ahogy odaértem hozzá.

- Szija, mami – karolta át a nyakam boldogan. – Kérek ruhát, és reggelit – nyomott egy hatalmas cuppanós puszit az arcomra.

- Rendben, gyorsan felöltözünk, azután pedig jöhet az a reggeli – tettem vissza az ágyra. Majd egy szempillantás alatt összeszedtem a szükséges ruhákat, és még egy papucsot is.

- Anyu, ne a feketét, azt Marie nem szereti – tiltakozott azonnal fiam.

- Akkor melyiket? – kérdeztem kíváncsian.

- Mondjuk a kéket, az jó lesz. A kéket nagyon is szereti – lelkesedett fel kisfiam.

- Kis diktátor - csóváltam meg a fejem, de engedelmesen húztam elő a kék garnitúrát a szekrényből. Természetesen örömmel teljesítettem a gyermekem minden kívánságát, még akkor is, hogyha ilyen kis pimasz már most. – Na gyere, itt az ideje, hogy reggelizzünk – adtam rá gyorsan a ruhákat.

Majd felvettem, és azonnal a konyha felé vettem az irányt. Ahol Jacob már elő is készítette a fiúnk, és az én reggelimet is. Amint leültünk Jake már egy villát is tartott a szám elé, én pedig mosolyogva húztam le a falatot, miközben én Tim szájához tartottam egy villát, aki már el is vette tőlem, és a kezével tuszkolta a szájába a falatot.

- Timothy – nézett rá az apja rosszallóan. – Ne legyél kismalac – fűzte még hozzá fejcsóválva.

- Jól van, bocsánat – sóhajtott fel. Majd megfogta a saját kis villáját, és jól nevelt kisfiúként folytatta tovább a reggelit.

- Sziasztok – lépett be a konyhába Marie, és Emily mosolyogva. Valami azonban furcsa volt. Nem tudtam, hogy melyik kislány melyik, pedig eddig könnyedén meg lehetett különböztetni őket Marie képessége miatt. Én ezt nem is értem.

- Sziasztok – mosolyodtam el. Biztosan csak fáradt vagyok, és ezért nem látom meg a különbségeket közöttük. – Gyertek, kész a reggeli – mutattam a két üres tányérra. Marie természetesen a rózsaszín készlethez ült, míg Emily a sárgához. Huh, így nem lesz baj. Legalább színek alapján meg tudom majd különböztetni őket.

- Hm… palacsinta – lelkesedett fel Marie. Míg Emily természetesen rávetette magát a szalonnás rántottára.

- Öhm… Jake, mi lenne, ha előkészítenénk a deszkákat, amíg a gyerekek esznek? – fordultam szerelmem felé. Aki csak biccentett egy aprót, és már fel is állt. Miután kiértünk a házból, azonnal kedvesem felé fordultam. – Neked nem tűnt fel valami furcsa a lányokon?

- Nem igazán – rántotta meg a vállát. – Miért, szerinted valami baj van velük? Hívjak orvost?

- Nem hiszem, hogy ilyen probléma lenne – ráztam meg a fejem. – Lehet, hogy csak fáradt vagyok – csóváltam meg a fejem. Biztosan csak valami butaság az egész. Ha Jacob az éles szemével nem vett észre semmit, akkor nem lehet baj. – Nem tudom, hogy mi van velem mostanában, de elkalandozok néha, és biztosan csak beképzeltem ezt az egészet – bújtam oda Jacobhoz. Valószínűleg csak engem is megviselt ez a hajcihő, amit át kellett élnünk.

- Nézd, kicsim. Tudom, hogy nem egyszerű velem, velünk az élet, de megígérem, hogy most már kipihenheted magad. Ma jót mulatunk a fiúnkkal és a lányokkal. Este pedig folytatjuk, amit elkezdtünk. Rendben? – nyomott csókot a nyakamra.

- Igen, ez határozottan jól hangzik – sóhajtottam fel. – Menjünk vissza, mert a lányok már biztosan megették a reggelit, és ahogy Timet ismerem, már ő is a második tányér ételen lehet túl.

- Ti menjetek ki napozni, majd én rendet rakok – simogatta meg a derekamat.

- Már van rajtunk fürdőruha – húzta fel a nyári ruháját Marie lelkesen. Egy édes kis bikini volt rajta.

- Rajtad is van, Emily? – fordultam felé mosolyogva.

- Még nem hívtak fel anyáék? – kérdezte kíváncsian.

- Még nem – válaszoltam őszintén.

- Akkor azt hiszem, hogy én inkább még itt várok – mászott fel a székre komolyan. – Majd segítek Jake bácsinak – fűzte még hozzá, amikor ellent akartam mondani.

- Édesem, tegnap este is feleslegesen aggódtál, úgyhogy kérlek, bízz meg bennünk – mondtam határozottan. – Lemegyünk a partra, és Jake bácsi azonnal szól nekünk, hogyha a szüleitek hívnak bennünket. Rendben lesz így?

- Jól van – sóhajtott fel.

- Tehát, van rajtad fürdőruha? – mosolyogtam rá nyugtatóan.

- Igen, van – húzta fel ő is a ruháját. Ami alól azonnal előröppent egy egyszerű, de nagyon helyes citromsárga úszó.

- Oké, akkor hozom a törölközőket, és már megyünk is – rohantam el a fürdőbe, de a törölközők előtt inkább a mosdókagylót részesítettem előnyben. Olyan hirtelen tört rám az émelygés, hogy alig jutottam el odáig, és már ki is adtam magamból a reggelit.

- Gaby? – rohant be utánam Jacob. – Mi a baj? – segített fel a földről. Majd eltámogatott a mosdókagylóhoz. Ahol egy kicsit megmosakodtam, és a fogaimat is átsikáltam.

- Azt hiszem, hogy most jött ki rajtam a stressz, már jól vagyok – törölköztem meg.

- Azért ne menj a vízbe a gyerekekkel, amíg nem vagyok a közeletekben – adta ki az utasítást. – Rendben van?

- Igen, nem kell aggódnod – nyomtam puszit az arcára. Majd felvettem a törölközőket, és már siettem is vissza a gyerekekhez. Nem kell, hogy ők is túlreagálják a dolgokat. – Mehetünk? – mosolyogtam a konyhában várakozó gyerekekre.

- Igen – pattant fel Marie, és Tim is osztozott a lelkesedésében. Legnagyobb örömömre pedig még Emilytől is kaptam egy széles mosolyt. Talán így már van esély rá, hogy ma tényleg jól érezzük magunkat.

- Akkor indulás – nyújtottam a kezem Emily felé, aki azonnal elfogadta azt.

Míg Tim és Marie előttünk szökdécselve, és egymás kezét fogva igyekezett a part felé. Olyan édesek voltak együtt. Pontosan tudtuk, hogy ők egy pár, de akkor is mindig öröm volt látni azokat az apró kis gesztusokat, ahogy változnak a növekedéssel. Bár rettegtem tőle, hogy túl gyorsan fel fognak nőni, de egyre inkább kezdtem tökéletesen megérteni a menetet, ahogyan a kapcsolatuk változni, és alakulni fog.

- Milyen érzés a bevésődés? – kérdezte Emily hirtelen. – Mit éreztél, amikor találkoztál Jake bácsival? Honnan fogom tudni, hogy ki az igazi? – kérdezte az ajkait harapdálva. – Biztos, hogy meg fog történni egyszer?

- Hogy jutott ez most eszedbe, kicsim? – kérdeztem döbbenten.

- Csak nekem nincsen párom – görbült le a szája. – Mindenki tartozik valakihez, de én nem.

- Dehogynem – vettem fel az ölembe. – Te elsősorban az ikertestvéredhez, az apukádhoz, és az anyukádhoz tartozol, de a családod többi tagjához is, mint például hozzánk. Van a földön olyan lény, akihez fele annyian sem tartoznak, mint hozzád. A szerelem pedig majd megérkezik, amikor eljön az ideje. Én is még csak most tapasztalom ki az érzés igazi valóját, hiszen én egész életemben csakis Jacobot szerettem. Amikor eljön a te időd, akkor meg fogod találni azt, akivel leélheted az életedet.

- Biztos? – kérdezte Emily izgatottan.

- Igen, ebben egészen biztos vagyok – mondtam teljesen határozottan. Kizárt, hogy egy olyan kedves, és lágy teremtés, szeretettel telve a szívében, mint amilyen Emily ne találná meg a párját.

- Akkor türelmes leszek – mondta határozottan. Majd boldogan sikkantott fel, amikor meglátta a tengert, és a fehérhomokos partot. – Milyen gyönyörű – mondta elámulva. – Még soha nem láttam ilyen szépet. Na, és azok ott milyen fák, és mik vannak ott rajtuk?

- Azok ott pálmafák. Szerintem némelyiken van friss kókuszdió is – mutattam az egyik hatalmas termésre.

- Kókusz? Olyan kókusz, mint amilyen sütit sütött egyszer a dédi? Mert az nagyon finom volt.

- Igen, ez pontosan olyan kókusz – bólintottam rá. – Ha szeretnéd megkóstolni az igazi, még nem feldolgozott kókuszt, akkor Jacob biztosan hoz nektek egyet – simogattam meg az arcát.

- Sütünk belőle sütit, mire anyuék ideérnek? – kérdezte izgatottan.

- Hát persze, majd együtt készítjük el – ígértem meg. Olyan kis gondoskodó, hogy az már szinte képtelenség.

- Mi is szeretnénk veletek sütit készíteni – futott oda hozzánk Tim és Marie lelkesen. – Megengeditek nekünk is?

- Mit szólsz Emily, kell nekünk a segítség? – kérdeztem mosolyogva.

- Hát nem is tudom – sóhajtott fel Emily. Mire Marie és Tim láthatóan elszontyolodott. – Azt hiszem, hogy elkellene egy kis segítség – vigyorodott el.

- De jó – sikongott Marie. Tim pedig osztozott a lelkesedésben.

- Emily, Marie telefon – kiabált ki Jake a házból.

- Anyu és apu – süvített be a házba Emily, és Marie legalább akkora elánnal kezdett el befelé rohanni.

- Szia, mami – lépett hozzám közelebb Tim. Majd egy lelkes mozdulattal átölelte a lábaimat, hiszen még a derekamat nem érte el kényelmesen.

- Szia, kicsim – ültem le a törölközőre, hogy az ölembe vehessem fiamat. – Hogy tetszik neked a homokos tengerpart?

- Szeretem, nagyon – karolta át a nyakamat. Azután pedig hatalmas puszit nyomott az arcomra. – Szeretlek, mami – helyezkedett el kényelmesen az ölemben. Majd a hüvelyk ujját kezdte el szopogatni, és egyre laposabbakat kezdett pislogni.

- Én is szeretlek, Timothy – nyomtam puszit a fejecskéjére. A következő pillanatban pedig már aludt is az én legnagyobb kincsem. Biztosan megint Marie-val játszottak az éjjel, ahelyett, hogy aludtak volna rendesen, de egyáltalán nem bántam a dolgot. Betakartam magunkat egy törölközővel, majd a hátamra feküdtem, édes terhemet kényelmesen elhelyezve a mellkasomon, és a hasamon…



(Tanya szemszöge)



Tudtam, hogy nagyon nem helyes, amire készülök, de akkor is meg kellett tennem. Amíg beépültem Max és családja körébe akaratlanul is megértettem egy részét a gondolatmenetüknek. Heather még csak egy gyermek volt, és meghalt valamiért, ami értelmetlen volt a számára. Hiába múlt már el száz éves, soha nem tapasztalt még meg más életet ezen kívül. Az édesapját pedig csakis a bosszú hajtja, de azt nem tudtam kideríteni, hogy miért. Talán, hogyha korábban elhozom magammal Heathert, és megmutatom neki, hogy létezik más világ, amiben szabadon és boldogan élhet, akkor rendbe hozhatták volna az édesapjával is a kapcsolatukat. Csak egy kis löketre lett volna szükségük, ebben majdnem biztos vagyok. Justin már mélyen aludt, amikor eljöttem, és a többiek is vadászni mentek, így észrevétlenül tudtam elsurranni Denaliból, hogy felkeressem a barátnőm volt szállását. Szerettem volna legalább egy képet róla, hogy emlékezhessek rá, soha nem volt még nála jobb barátom. Többet érdemelt volna az állandó utazásnál, a gyermekrablásnál, és a bosszú féktelen vágyánál. Az ő szíve, és lelke nem erre termett. Éreztem, és láttam, amikor beszélgettünk. Nem tellett sok időbe, amíg a táboruk közelébe értem. Azonnal lassítottam a tempómon, amikor megéreztem az illatukat, és lopakodva, széllel szemben mentem tovább, ahogy Eleazar tanított. Majd egy szempillantás alatt besettenkedtem a házba, ami Heather lakása volt, de a látványtól földbe gyökerezett a lábam. A barátnőm mélyen aludt, nem volt halott, egyáltalán nem, bár láthatóan valamiféle fájdalmak gyötörték, de mégis életben volt. Egyszerűen alig tudtam elhinni, hogy tényleg életben van, és jól van. Legalábbis a körülményekhez képest.

- Heather? – ültem le az ágya szélére, és megsimogattam az arcát. – Ébredj fel, kedves.

- Fáradt vagyok, nagyon fáradt – sóhajtotta. Majd a másik oldalára fordult, és kezeit ökölbe szorította.

- Szegénykém, nagyon beteg lehet, bár az is csoda, hogy egyáltalán él. Hiszen halott volt, ez egészen biztos. Carlisle ilyesmiben sohasem téved. De akkor mégis, hogy lehet életben?

- Ébresztő, kislány – simogattam meg az arcát. – Magammal viszlek, és elviszlek egy rendes orvoshoz – vettem a karjaimba, óvatosan, nehogy fájdalmat okozzak neki. Talán, ha már elrabolom másodszor is, akkor jobb, hogyha átalussza az utat. – Ne félj, gyorsan rendbe fogunk hozni – mondtam biztatóan. Majd egy szempillantás alatt kiugrottam az ablakon, ahol egy hatalmas ütés azonnal leterített. Először azt sem tudtam, hogy mi történik velem, majd éreztem, hogy Heather eltűnik a karjaimból.

- Vigyétek a földalatti tömlöcbe, és kössétek ki – nézett rám Max dühösen. A kezeiben pedig ott volt Heather.

- Nem érdemled meg őt – vicsorogtam rá. – A lányod sokkal, de sokkal jobb apát érdemelne. Olyat, aki szereti őt, és vigyázz rá, nem pedig bünteti, és veszélybe sodorja.

- Ha tetszik neked, ha nem, Heather az én lányom – állt elém magából kikelve. – Neked, mint tudjuk, nem lehet gyermeked. Terméketlen vagy, nemzésképtelen példánya a földnek. Ha nem lehet saját gyermeked, akkor ellopod az enyémet? Ez volt a terved? Mi lenne, ha esetleg egyszer hajlandó lennél megkérdezni tőle, hogy ő mit akar?

- Na és te figyelembe veszed, hogy ő mit akar? Heather belefáradt már a bosszúba, hiszen csak egy gyermek. Sohasem hagytad őt élni, és felnőtté válni. Nem tudja mi az az igazi szeretet, a szerelem. A békesség. Nem hagytad, hogy megtapasztalja a legfontosabb érzéseket.

- Te pedig idejöttél, mint egy jáspis kígyó, és befurakodtál a családunkba. Heather boldog volt velem, amíg meg nem jelentél. Idejöttél, és lázadást akartál szítani a gyermekeim között. Most pedig elvinnéd a saját lányomat. Az egyetlent, aki belőlem van. Azt a kis jót, ami megmaradt még az életemben.

- Csak a saját érdekében tettem volna – mondtam dühösen.

- Hm… de érdekes, hogy az ellenséges vámpírok mindent csak az én érdekemben tesznek. Ha innen nézzük, akkor az egész világ a barátom.

- Ezt meg, hogy érted? – kérdeztem döbbenten. – Nem igazán értettem a gondolatmenetet.

- Nem fontos – legyintett. – Viszont én is kérdeznék valamit, ha már barátságról beszélünk. Megmutassam, hogy milyen barátaim voltak? Akik ezt tették velem a barátaim voltak, tudtad? Tudod te, hogy milyen érzés, amikor a testedet a lángok mardossák? Te is tudod, hogy a tűz az egyetlen, ami nyomott hagyhat áthatolhatatlan bőrünkön. Ahogy azt látni lehet az arcomon is. Mit szólsz? Kipróbálnád, hogy milyen érzés, amikor érzed, hogy a tűz átjár, és az égő hús a csontjaidra forr? – kérdezte fenyegetően. Mire Heather szemei kipattantak.

- Ne, apa, kérlek, ne tedd ezt – remegett meg a karjai között. – Ne tedd azt mással, amit veled tettek. Ilyen büntetést senki nem érdemel, ezt te tudod a legjobban – kérlelte gyengén.

- A lányodnak orvosra van szüksége – mondtam határozottan. – Hagyd, hogy elvigyem őt egy jó orvoshoz. Esküszöm, hogy utána visszahozom hozzád, de te is látod, hogy szenved. Akár te is velünk jöhetnél, és beszélgethetnénk.

- Jól vagyok, apa, nincs semmi bajom, ez csak a szokásos rosszullétek egyike – tiltakozott Heather. – Ez ilyenkor normális, te is tudod.

- Biztos, hogy rendben vagy, kicsim? – bizonytalanodott el Max egy pillanatra. Jó, ez mutatja, hogy a lányát valóban szereti. Már ez is valami. Emberi reakció, apai reakció. Ezek szerint még van remény, hogy megenyhüljön a szíve.

- Igen, jól leszek, csak néhány hét, és minden méreg kiürül a szervezetemből – döntötte a fejét édesapja vállára. – Szeretnék lefeküdni, kérlek, így most kényelmetlen.

- Mindjárt visszaviszlek az ágyadba, édesem – nyomott puszit lánya homlokára. – Tanyát zárjátok be a cellába, nem kell kikötözni, de nem hagyhatja el a tábort – mondta határozottan a lányainak.

Na most, ez az a pillanat, amikor hatalmas nagy bajban vagyok. Innen nem fogok tudni egykönnyen kijutni, ráadásul mindenki azt hiszi nálunk, hogy Heather meghalt, tehát nem lenne logikus, hogyha engem itt keresnének. Azt hiszem, hogy nem nagyon tudok mit tenni, mint várni, hátha Alice kap rólam látomást. Szegény Justin, remélem, hogy nem fog nagyon kiborulni. Ha kikerülök innen, akkor soha többé nem fogom ott hagyni egyetlen szó nélkül.

- Prue – szólítottam meg Heather egyik bizalmasát. Rajtam kívül mindig vele beszélt meg mindent.

- Nem, eszem ágában sincs segíteni neked kijutni innen – rázta meg a fejét Prue. – A bosszú, amit Max kíván tökéletesen jogos, és neked nincs jogod idejönni, és elragadni tőlünk Heathert. Ráadásul mi befogadtunk téged, megbíztunk benned, ennek ellenére Heather most miattad van ilyen állapotban. Tényleg megérdemelnéd, hogy megégessünk téged néhány helyen. Megtapasztalnád az igazi fájdalmat.

- A feltételes módon a hangsúly – biccentettem oda a lánynak. Túlságosan gyermek itt még az összes lány. Az egyetlen felnőtt gondolkodású ember itt Max, de ő meg csak bosszúban tud gondolkozni. Hogy lehet egy ekkora család folyton haragos? Képtelenség, hogy egy kicsit se feledkezzenek meg a bosszúról. – Mert Max engedélye nélkül levegőt sem veszel, igaz? Kár, hogy akárhogy próbálod magad illegetni nem hajlandó téged választani. Engem viszont azonnal boldogan megdöntött volna. Ha akarom, akkor még mindig meg tudom oldani, hogy néhány pillanat alatt a magáévá tegyen, míg te már évtizedek óta próbálod elérni nála, hogy beléd essen – nevettem fel kárörvendően. Egyáltalán nem esett jól, hogy ezt teszem Prue-val, de azt hiszem, hogy így jobbak lesznek az esélyeim a szabadulásra.

- Nem engedlek el, akkor sem, hogyha a szeretője leszel. Ha ő boldog, akkor én is az vagyok – rántotta meg a vállát. – Szokj hozzá a börtönünkhöz, mert Maxet ismerve sokáig itt leszel – mondta mosolyogva, majd rám zárta az ajtót, és magamra hagyott a rabságom magányában…

La Push vámpírja II. - Új nemzedék 7. fejezet

7. fejezet




(Gabriella szemszöge)



Már egy ideje készülök egy kis meglepetéssel Jacob számára, de még nem tudom, hogy pontosan hogyan is kellene kiviteleznem. Ami azt illeti, mostanában Tim elég sok időnket leköti, mert ahogy növekszik, egyre kíváncsibb lesz mindenre. Különösen az érdekli, hogy az ő növekedése miért megy végbe kicsit lassabban, mint Marie növekedése. Nem igazán tudtam, hogy hogyan magyarázzam el ezt egy ilyen kis csöppségnek, de azért azt hiszem, hogy megértette, hogy nem kell amiatt aggódnia, hogy nem tudja majd megvédeni Marie-t. Egészen biztos vagyok benne, hogy Marie és Tim pontosan ugyanolyan boldogok lesznek egymás mellett, mint amilyen boldog én vagyok Jacob mellett. Már csak az a kérdés, hogy kedvesem mit szól majd a meglepetéshez, amivel készülök nekünk. Fantasztikus lesz az egész.

- Mire készülsz, szépségem? – karolta át a derekamat kedvesem a nagy pakolászás közepette.

- Te nem járőrözni vagy? – kérdeztem döbbenten.

- Nem, mert Billy hazaküldött, azt mondta, hogy segítsek neked, csak azt nem tudom, hogy miben – cirógatta meg a hátam.

- Ami azt illeti, éppen csomagolok – haraptam az ajkamba. – Nem lenne szabad itthon lenned, ez meglepetés. Azt hiszem, hogy csak este találkozunk.

- Mert, mi lesz este? – kérdezte izgatottan. – Már előre tetszik a terv – fűzte még hozzá.

- Jól van, este gépre szállunk, és meg sem állunk egy apró szigetig, ami a Karib-tengeren van. Te, én, Timothy, Marie, és velünk jön Emily is. Egy kis kimozdulás, hogy mindenki jól érezhesse magát. Anthony és Nathalie is nyugodtabbak lennének, ha a lányok nem lennének a közelben egy ideig.

- Na és Johanna, és Billy? – kérdeztem döbbenten.

- Miattuk én nem aggódnék – mosolyodtam el. – Lesz mivel foglalkozniuk a távollétünkben.

- Hm… te tudsz valamit, amit én nem – húztam fel a szemöldököm.

- Ami azt illeti, igen, én tudok valamit, amit te nem, és nem is szándékozom elárulni a titkot senkinek. Ezt Johanna és Billy majd megoldják – mondtam határozottan.

- Hát jó, de előbb, vagy utóbb úgyis meg fogom tudni, hogy mit titkolsz előlem – simított végig a fenekemen. – Szóval, akkor az esti géppel indulunk?

- Igen, este hétkor indul a gép, a gyerekek már össze vannak csomagolva, már csak rajtunk a sor – néztem egy pillanatra szerelmemre.

- Akkor már veszem is elő a bőröndömet – bólintott rá.

- Ne, neked is becsomagolok, inkább nem lenne kedved főzni nekem egy forró csokit? Nagyon jól esne most nekem egy csészével.

- Dehogynem, szívesen készítek neked egyet – nyomott puszit a nyakamra. – Étcsokoládéból, ahogy mindig?

- Igen, ahogy mindig – mosolyodtam el.

- Tíz perc múlva meg is kapod – nyomott csókot a nyakamra. Majd egy szempillantás alatt eltűnt a szobából. Én pedig tovább csomagoltam a ruhákat, hogy minél előbb készen legyünk, és tényleg elindulhassunk az este hét órakor induló géppel, ahogy már mindent elrendeztünk.

- Gaby néni – rohant be a szobába Marie és Emily. – Anyu azt mondja, hogy elvisztek minket nyaralni – pattantak fel az ágyra izgatottan. – Apu azt mondta, hogy Jake bácsi majd megtanít bennünket úszni és szörfözni is. Mi az, hogy szörfözni? Egyszer már láttam olyat a tévében. Valami deszkán egyensúlyoztak és úgy szelték a hullámokat.

- Igen, a szörfözés lényegében tényleg ennyi – bólintottam rá.

- Anyu és apu miért nem jön velünk nyaralni? – kérdezte Marie komolyan. – Valaki titkol valamit előlünk, és én nagyon szeretném megtudni, hogy mit.

- Anyukátok és apukátok a jövő héten fog utánunk utazni. Nem kell aggódnotok semmi miatt. Jól fogunk szórakozni, és hamarosan újra együtt leszünk – simogattam meg a lányok arcát nyugtatóan. – Most pedig fussunk le Jake bácsihoz, ugyanis, egészen biztos vagyok benne, hogy egy nagy adag forró csokival vár ránk. Aki előbb odaér több mályvacukrot kap bele.

- Mályvacukor – pattant fel Marie, és már süvített is lefelé.

- Ti most hülyének néztek minket? – állt elém Emily karba font kezekkel. – Pontosan tudjuk, hogy ennek a kiruccanásnak oka van – fűzte még hozzá. – Mikor jön az ellenség? Én itt maradok, és védekezem – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

- Nem, Emily. Nincs semmi okod az aggodalomra. Egyszerűen csak megyünk, és jól érezzük magunkat egy kicsit. Ennyi jár nekünk. Mostanában túlságosan is sok volt a stressz körülöttünk, ezért vakációzunk egy kicsit. Nem kell túlkombinálni a helyzetet – komorodtam el én is.

- Tehát megígéred, hogy senkinek sem fog bántódása esni? – húzta el a kis száját.

- Ilyet nem ígérhetek neked, hiszen bárki eleshet, vagy egy vadászat közben megsérülhet, de veszély most nem leselkedik ránk, ez biztos, ezért is megyünk el egy kicsit kikapcsolódni – válaszoltam a kislánynak.

- Hm… talán igen, talán nem – szusszantott Emily. – Mindenesetre veletek megyek, de nem tetszik ez nekem. Túlságosan gyorsan történnek az események. Tudom, hogy én még csak egy gyerek vagyok, de azért értek már sok dolgot.

- Igen, kincsem, efelől nincs semmi kétségem – válaszoltam komolyan. – Esküszöm, ha tudnánk ránk leselkedő veszélyről, akkor már elmondtam volna neked. Gyere, iszunk egy finom forró csokoládét, és társasozunk egyet, amíg várunk a többiekre, hogy elköszönhessünk – nyújtottam felé a kezemet.

- Jól van – sóhajtott fel. Majd nagy nehezen velem tartott. Megértettem az indokait, amiért ennyire aggódott, de hogyha komoly baj lenne, akkor egészen biztosan én sem egyeztem volna bele ebbe a dologba. Hiszen elvileg a Volturi veszély elmúlt, és a jelek szerint az a másik klán is eltűnt egyelőre. Kijár nekünk végre egy kis pihenés.

- Olyan lassúak vagytok, hogy már azon gondolkoztunk, hogy az összes forró csokit megisszuk – nézett ránk Marie hatalmas csoki bajusszal az arcán.

- Azt látom, te kismacska – töröltem meg a száját egy szalvétával. – Azért maradt nekünk is egy kicsi?

- Hát hogyne maradt volna – nyújtott felém Jacob egy hatalmas bögrét. – Ez a tiéd, és neked Emily pedig egy akkora bögre, mint a testvérednek, ugyanúgy hat mályvacukorral.

- Köszönöm – ült le az asztalhoz Emily és azonnal kortyolni kezdte az innivalóját.

- Én is köszönöm – nyomtam csókot Jake szájára.

- Nagyon szívesen – ölelt magához egy pillanatra, majd kihúzva egy széket leültetett az asztal mellé.

Lassan kortyoltuk a forró csokit, élvezve minden egyes pillanatban az ízét, egészen addig, amíg haza nem ért Nathalie és Anthony is. A lányok azonnal hozzájuk szaladtak, és kérdezgetni kezdték őket. Elsősorban az érdekelte őket, hogy tényleg minden rendben van-e. Azután pedig a Karib-tenger szépségeiről próbáltak többet megtudni, de mivel még sosem jártunk arra, nem igazán tudtunk segíteni nekik a válaszok megtalálásában. Mindenesetre a lányok, főleg Emily is kezdtek felengedni, ahogy közeledett az indulásunk pillanata, és én ennek nagyon is örültem. Végre nyugalom volt megint a családunk körül, legalábbis nagyon reméltem, hogy ahogyan meg is beszéltük, nemsokára Anthony és Nathalie is csatlakoznak a nyaralásunkhoz. Ez volt minden vágyam. Békében és boldogan élni az életünket tovább.

- Fogadjatok szót Gabriellának és Jacobnak, minden körülmények között, és legyetek jó kislányok. Rendben? – ölelte magához őket Nathalie.

- Igen, mami – válaszolták a lányok egyszerre. Majd szorosan a mamájukhoz bújtak. – Ugye siettek utánunk? – kérdezték reménykedve.

- Igen, megyünk, ahogy tudunk, hamarosan újra együtt leszünk, ti pedig addig is érezzétek magatokat nagyon jól – kaptak egy-egy puszit.

Majd Anthony is felkapta őket, és magához szorította a lányait. Ezután sorban mindenki megölelgetett bennünket, és mi azonnal el is indultunk a reptérre. Ahol felszálltunk egy magángépre, ami elvitt minket az apró, lakatlan szigetre, amiről csak a családunk tudott. A szigeten nem volt semmi, csupán egy hatalmas ház, amiben kényelmesen elférhettünk, és sok-sok teli hűtő, hogy a gyerekek és mi sem szenvedjünk hiányt semmiben. A lányok, és Tim is már mélyen aludtak, amikor elértük a célunkat, így én magamhoz öleltem a fiúnkat, Jacob pedig felvette Marie-t és Emilyt a karjába, hogy be tudjunk menni a házba. A kicsiket azonnal bevittük a nekik kialakított szobába, de nem akartam már felkelteni őket, ezért csak a cipőjüket vettem le a lábukról, meg a pulóvereket, és betakargattam őket. Majd átmentem a mi szobánkba.

- Alszanak a gyerekek? – kérdezte Jacob kíváncsian.

- Igen, mélyen alszanak – bólintottam rá.

- Készítettem egy forró fürdőt, amíg náluk voltál. Mit szólnál, hogyha egy kicsit lazítanánk? Mostanában eléggé sok minden történt, és nem igazán volt időnk beszélgetni, és egymásra – nyújtotta felém a kezét, amit én boldogan fogadtam el.

Hagytam, hogy kedvesem maga után húzzon a fürdőszobába. Majd gyengéden lefejtette rólam a ruháimat, ahogy én is az övéit. Jake ezután beült a finom, meleg vízbe, én pedig boldogan követtem őt. Jóleső sóhajtással simultam hozzá, és egészen a mellkasának dőltem.

- Ugye tényleg nem vagyunk már veszélyben, és nem azért küldték el a lányokat, hogy legalább ők biztonságban legyenek? – kérdeztem aggódva.

- Hogyha baj lenne, akkor nem jöttünk volna el, ebben egészen biztos lehetsz. Egyébként is, holnap reggel hívni fognak minket. Nincs miért izgulni. Csak élvezzük ezt a kis kettesben töltött időt, amíg a gyerekek alszanak. Kérlek – vette elő a szivacsot, majd egy kis kamillás tusfürdőt nyomott rá, és finoman simogatni kezdett vele.

- Hm… ezt még mindig imádom – dőltem előre, hogy könnyedén hozzáférhessen a hátamhoz. Egyszerűen imádtam, amikor fürdetett engem.

- Ezt el is várom, mert én is imádlak fürdetni téged – locsolta le vízzel a habot a hátamról. – Hol szorulsz még mosdatásra? – suttogta a fülembe.

- Azt hiszem, hogy tetőtől talpig nagyon koszos vagyok – fordultam szembe vele.

- Értem, akkor még sokáig itt leszünk, és alaposan… - kezdett bele a mondanivalójába. Majd hirtelen fülelni kezdett. – Emily felébredt – nézett rám bocsánatkérően. – El ne mozdulj, innen folytatjuk – nyomott csókot a számra.

Majd kipattant a kádból, és magára kapta a köntösét. Azután pedig már el is tűnt a helyiségből. Már legalább húsz perce várakoztam, amikor úgy határoztam, hogy én is kiszállok a kádból. Megtörölköztem, magamra vettem a köntösömet, majd halkan indultam el a gyerekek szobája felé, hogy megnézzem, mit csinálhatnak. Jacobot a nagy franciaágy közepén aludva találtam. A hasán ott aludt Tim, míg Emily és Marie a két oldalához bújva szuszogott. Mosolyogva lépdeltem az ágyhoz, majd rájuk terítettem a takarót, és kimentem a konyhába, hogy gyorsan aprítsak némi zöldséget és bacont a reggeli rántottához. Majd bekevertem egy nagy adag palacsintát is, hogy csak ki kelljen sütnünk. Ezután visszamentem a szobánkba, és magamra vettem Jake egyik pulóverét. Szerettem az illatát érezni magam körül. Ez mindig megnyugtatott. Alaposan bebugyoláltam magam a pulcsiba, majd szinte azonnal elaludtam. Nem tudom, hogy mikor, de halk motoszkálásra lettem figyelmes. Álmosan nyitottam ki a szemeimet, és Emily pici alakjával találtam szemben magam.

- Mi a baj, kicsim?

- Szomjas vagyok – mászott fel az ágyra.

- Mindjárt hozok neked inni – ültem fel azonnal.

- Ne, ráérsz – kezdte el rágcsálni az ajkát.

- Emily, mi a baj? – simogattam meg az arcocskáját.

- Nem tudom, rosszat álmodtam. Valami történni fog otthon. Menjünk haza – pityeredett el a kislány.

- Édesem, otthon minden rendben – húztam magamhoz. – Ha baj lenne, akkor arról tudnánk. A többiek felhívtak volna.

- Nem hívhatnánk fel legalább a nagyiékat? Ők úgysem alszanak. Kérlek – nézett rám könyörgően.

- Jól van, felhívjuk őket, hogy ne aggódj – ültettem az ölembe a picit. Majd felvettem a telefont és tárcsáztam az otthoni számot. Néhány csengés után fel is vették a telefont.

- Sziasztok – szólt bele Bella meglepetten. – Valami baj van?

- Nem, egyáltalán nincs semmi baj – válaszoltam mosolyogva. – Adom neked Emilyt, jó? – nyújtottam felé a telefont.

- Szia, nagyi – szólt bele azonnal. – Minden rendben van otthon? Alice néni nem látott valamit? Rossz előérzetem van – hadarta egy szuszra. Én pedig fülelni kezdtem a válaszokat.

- Minden rendben van, kicsim. Alice tudtommal nem látott semmit, ami veszélyt jelenthetne ránk nézve. Legalábbis még nem szólt róla egy szót sem.

- Biztos? – kérdezte a vékonyka hangján.

- Egészen biztos – mondta Bella határozottan. – Aludj nyugodtan, édesem. Nem lesz semmi bajunk, és hamarosan újra együtt leszünk.

- Jól van, szeretlek – mosolyodott el Emily. Majd visszaadta a telefont a kezembe.

- Ezek szerint tényleg minden rendben – állapítottam meg.

- Igen, nincs semmi baj – vágta rá Bella azonnal.

- Akkor rendben van, jó éjszakát, és puszilunk mindenkit.

- Nektek is jó éjszakát, és mi is puszilunk titeket – válaszolta Bella. Majd letette a telefont.

- Most már minden rendben? – kérdeztem lágyan.

- Igen, most már jó – bólintott rá azonnal.

- Na és kéred még azt a vizet? – néztem a szemébe.

- Oké, tudom, hogy nem szabad hazudni, de nem tudtam, hogy hogyan kezdjek bele – pirult el idegesen.

- Semmi baj, csak félted azokat, akiket szeretsz – dőltem el vele az ágyon. – Én is így vagyok ezzel. Ezen nincs semmi szégyellnivaló, érted?

- Igen, értem – csimpaszkodott a rajtam lévő pulóverbe. – Itt maradhatok veled aludni?

- Igen, örülnék neki – egyeztem bele azonnal. Majd ránk húztam a takarót, és magamhoz öleltem Emilyt, aki lelkesen simult a karjaim közé. Nem sokkal később pedig már aludt is…



(Heather szemszöge)



Minden egyes porcikám fájt, és égett. Tudtam, hogyha meglépem azt a lépést, hogy megiszom a mérget, és meghalok, akkor nagy kockázatot vállalok arra, hogy apa már nem tud visszahozni az életbe, de csak így juthattam ki onnan. Csupán azt az egyetlen egy dolgot sajnáltam, hogy Alec megint fogságba esett miattam. Először szándékosan ejtettem rabul, azért mert apa azt kívánta tőlem, de most azt hittem, hogy miután azt hiszi, hogy meghaltam elmegy, vissza a családjához. Ehelyett ott volt velem, és nem hagyott el. Nem hagyott ott, pedig bárki más ott hagyott volna. Hiszen miért virrasztana egy kihunyt élet felett? Joga van a szabad, boldog élethez. Elmegyek hozzá, úgy, mintha szellem lennék, és elküldöm őt, vissza a családjához. A lányok nem fognak kételkedni bennem, apa pedig engem soha nem bántana, még akkor sem, hogyha hatalmas hibát vétek. Ez így fair. Nem tarthatom itt őt akarata ellenére.

- Prue – suttogtam halkan. Egy szobában vagyunk, így egészen biztos, hogy meghallotta a hangomat.

- Tessék, Heather, valami baj van? Hozzak neked valamit? – termett azonnal előttem.

- Szeretném látni Alecet, kérlek – néztem rá könyörgőn.

- Heather, tudod, hogy nem mozoghatsz, és nem is lenne jó ötlet, nem vagy rá immunis – gondolkodott el barátnőm.

- Tudom, hogy nem vagyok rá immunis, de váltanom kell vele néhány szót, kérlek – kérleltem továbbra is.

- Na jó, kapsz öt percet, de én hozom ide őt, és nem te mész el hozzá – mondta szigorúan.

- Rendben van – bólintottam rá azonnal. – Prue?

- Igen? – fordult vissza kíváncsian.

- Kettesben tudnál hagyni minket egy kicsit?

- Van annyi erőd, hogy bűvölet alatt tartsd?

- Igen, van bennem annyi energia, hogy ne szökjön meg – biccentettem azonnal.

- Rendben, akkor egy perc – sietett el azonnal. Szegénykém, annyira naiv, hogy az már hihetetlen. Ő biztosan nem lenne életképes nélkülünk. Folytonosan csak kihasználná mindenki. – Csak öt perc, és itt vagyok – lökte meg Alecet az ajtón.

- Köszönöm – mosolyogtam rá. – Gyere ide – búgtam a legcsábosabb hangomon. Mire Alec kábultan elindult felém. Nem telt bele néhány másodpercbe, és már az ágyam szélén is ült. – Térj magadhoz – fogtam két kezem közé az arcát.

- Heather? – rázta meg a fejét rémülten. – Te meghaltál, láttam, ahogy meghaltál.

- Így is van – erősítettem meg a hitében. - Haza kell menned, Alec. Élj boldogan, otthon, a családoddal – búgtam neki lágyan.

- Nem akarlak elhagyni – simította az arcát az enyémhez. – Szeretlek.

- Én is szeretlek – hullott le egy könnycsepp a szememből. – Ha szeretsz, akkor most el kell menned.

- Gyere velem – nézett mélyen a szemembe.

- Én már nem létezem Alec, de neked élned kell, értem. Meg kell ezt tenned, kérlek – simítottam végig az arcán.

- Nem akarok már nélküled visszamenni, azt hittem, hogy meghaltál, de itt vagy. Itt maradok, ha akarod, akkor akár a rabszolgád is leszek, csak ne küldj el. Ha tudnád, hogy mióta vágytam már rá, hogy valaki iránt ezt érezzem. Több száz éve vagyok a Volturi testőre, és soha, egyetlen nő sem keltette fel az érdeklődésemet. Nem megyek el nélküled – kapott fel hirtelen. Majd ki akart rontani velem a szobából, de gyorsan elbűvöltem, mielőtt még ostobaságot csinálhatott volna.

- Azt mondtam, hogy most azonnal elindulsz, és hazamész. Nem emlékszel majd rám, és arra sem, hogy mi történt veled. Csakis azt tudod majd, hogy valaki eltérített téged, de nem a Cullen klán volt. Indulj északnak, pirkadatra eléred a családod követeit – utasítottam elbájoló hangon. Mire hirtelen felállt, és már indult is. – Várj – szóltam utána könnyes szemekkel. Majd magamhoz rántottam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Csak még egyszer, utoljára érezni akartam a hideg ajkait az enyémeken.

- Ki vagy te? – kérdezte döbbenten. Hát persze, hiszen éppen most mondtam neki, hogy nem ismer engem, nem tudhatja, hogy ki vagyok.

- Csak egy szerelmes képzelgés vagyok, semmi több – suttogtam a fülébe. – Menj, találj haza, oda, ahová tartozol – mondtam határozottan. Majd elengedtem. Ő pedig egy szempillantás alatt eltűnt a szemeim elől. – Ég veled, Alec – kezdtek el hullani a könnyeim. Tudom, hogy csupán a feladatomnak kellett volna lennie ennek a férfinak, de egyszerűen beleszerettem. Nem tehetek róla, egyszer csak megtörtént.

- Mit csináltál? – rontott be apa feldúltan. – Elárult a saját lányom? A saját vérem? Hogy tehetted ezt, Heather?

- Sajnálom, apa, de szeretem őt, nem tehetek róla, csak megtörtént – kezdtem el még jobban zokogni. – Könyörgöm, ne tartsd őt rabságban. Hozok neked akármennyi Volturi testőrt, de ő hadd éljen szabadon, kérlek – néztem rá könyörgőn.

- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte tőlem lágyan.

- Igen, kérlek, hadd legyen szabad – esedeztem tovább.

- Oh, a fenébe is, kicsim, miért pont egy Volturit választottál? – dühödött fel apám. – Eresszétek el, ne menjetek utána – adta ki az utasítást.

- Köszönöm – mosolyodtam el halványan. Legalább Alec szabadon élhet, úgy, hogy nem fogok neki hiányozni. Nekem pedig itt van a családom, és az édesapám, aki majd elfelejteti velem ezt a szerelmet. Képes vagyok őt elengedni, csupán időre van szükségem hozzá.

- Hagyjatok magunkra – nézett apa a lányokra. Akik azonnal kiszáguldottak a szobából.

- Kérlek, ne haragudj rám, apa – néztem a szemeibe.

- Tudod, hogy kik azok a Volturik, és mit tettek velem, velünk – nézett rám dühösen.

- Igen, tudom, nincs nap, hogy ne emlékeztetnél rá – nyeltem egy nagyot. – Miért nem élünk végre békében? Miért nem hagyjuk magunk mögött a múltunkat? Már nem tehetünk semmit sem. Ami megtörtént, azt nem tudjuk megmásítani. Békélj meg, kezdj új életet. Képes vagy rá, tudom. Együtt boldogok lehetnénk.

- Majd akkor leszek boldog, ha az ő feje a porba hullik – mondta ellentmondást nem tűrve. – Te pedig szobafogságban vagy egy teljes hónapig. Sehová nem mehetsz el innen. Nem hagyhatod el a házat, megértetted? – nézett rám fenyegetően.

- Apa…

- Megértetted? – üvöltött rám dühösen. Amitől összerezzent az egész testem.

- I… igen – mondtam reszketve.

- Helyes, akkor egy hónap múlva újratárgyaljuk a dolgot – viharzott ki a szobámból. Majd egy szempillantás alatt kattant a zár, és megkezdődött a büntetésem, amit a saját apám mért rám. Bár mentségére szóljon, hogy megérdemeltem a dolgot. Hiszen a családot veszélyeztetve engedtem el Alecet, és erre nem lehet mentség, de bármi is történt, én boldog leszek, mert tudom, hogy Alec szabadon éli az életét, és ez számomra mindennél többet ér…

La Push vámpírja II - Új nemzedék 6. fejezet

6. fejezet


SZIASZTOK! BOCSI A KÉSÉSÉRT, DE HATÁRIDŐS A MUNKÁM, ÉS TÚLÓRÁZNOM KELL A HÉTEN. A FEJIT NEM NÉZTEM ÁT, ÚGYHOGY A HIBÁKÉRT BOCSI. PUSZI, DRUSILLA

(Billy szemszöge)



Nem sokat értettem az egész helyzetből. Reggel, amikor felébredtem nem éreztem mindenki megszokott illatát, ami annyit tesz, hogy nincsenek itthon. Talán vadászni mentek. Bár olyankor szoktak szólni. Valami nem stimmel.

- Jó reggelt – ásított fel Johanna mellettem. – Ne törd a fejed rögtön ébredés után, tudod, hogy nem állnak jól a ráncok – kuncogott fel pimaszul.

- Először is, nekem nincsenek ráncaim, mivel örök fiatalságra vagyok ítélve veled együtt – fordítottam a hátára. – Másodszor pedig, ne pimaszkodj velem, mert nagyon csúnyán megjárod – húztam le a hálóingje pántját a válláról. – Harmadszor pedig, nem ok nélkül töröm a fejem, mivel valami nagyon nem tetszik itt nekem.

- Neked általában nem tetszik soha semmi, néhány dolgot kivéve – simított végig a gerincem mentén. – Habár, aki már ismeri a gyenge pontjaidat, az könnyedén levehet a lábadról, és letörölheti ezt a gondolkodó ember arcot a fejedről – markolta meg a fenekemet. Ez volt az egyik legérzékenyebb részem, és ezt ő már pontosan tudta. Na meg természetesen ismerte az összes gyenge pontomat. – Talán, ha eléggé igyekszem, akkor el is felejted, hogy miről elmélkedtél az imént – kezdte el harapdálni a mellkasomat.

- Hm… este kétszer, éjszaka háromszor, és még most is? – vigyorodtam el. – Valamit nagyon jól csinálhatok – fűztem még hozzá.

- Miután egyszer sem tiltakoztál, és végérvényesen mindig te vetetted rám magad, ebből következik, hogy valamit én csinálok nagyon jól, de pedig csak élvezed, hogy velem lehetsz – húzta fel az orrát dacosan kedvesem. Imádtam, amikor ilyen kis pajkossá változott. Nem tudom, hogy mi, és mikor váltotta ezt ki belőle, de határozottan tetszettek a kis játékaink.

- Ne is álmodj róla, hogy ebben a kérdésben győzhetsz – ráztam meg a fejem. – Én bármeddig megbírom állni, hogy ne szeretkezzünk, te egy napig sem bírnád ki nélkülem.

- Hát, jó, majd meglátjuk – lökött le magáról. Majd a hálóingjét kihívóan lecsúsztatva a gyönyörű testéről elindult a fürdőszoba irányába. – Ha esetleg csatlakoznál, akkor tudod, hogy merre van a fürdő – kacsintott rám. – Annyit azért elárulok, hogyha nem jössz utánam, akkor befejezem egyedül a reggeli kis játékunkat – simított végig sokat sejtetően a keblein. Én pedig határozottan megmarkoltam az ágytámlát, hogy legyen valami kapaszkodóm, ahelyett, hogy itt helyben rávetném magam szerelmemre. Ezt a játszmát most én fogom megnyerni. – Ha nem, hát nem – rántotta meg a vállát, majd egy szempillantás alatt eltűnt a fürdőszoba ajtaja mögött.

- Boszorkány – kiáltottam utána nevetve.

Nem elég, hogy mostanában alig tudok elindulni járőrözni a hevessége miatt, még ilyenkor is szüntelenül játszani akar velem. Na nem, mintha én ezt egy szemernyit is bánnám. Most viszont nagy dilemma elé kerültem. Ha utánamegyek, akkor hatalmas élvezetben lesz része mindkettőnknek, viszont elismerem, hogy ez a nő ellenállhatatlan. Bár ez tény. Valóban nem tudok neki ellenállni. A másik lehetőségem pedig, hogy itt maradok, akármennyire is feszít a vágy, és bebizonyítom, hogy mégiscsak tudok erős is lenni. A férfi nagy dilemmája. Az imádott nő után menni, vagy megőrizve alfai mivoltomat én irányítok, és most itt maradok.

- Meg tudnád mosni a hátam? – kiabált ki Johanna kuncogva. – Sajnos azt nem érem el teljesen. Egyébként pedig mindkét kezemet elfoglalja néhány egyéb testrészem, amiket úgy imádsz – kezdett el kéjesen sóhajtozni.

- Kegyetlen vagy – kiabáltam vissza. Megint alulmaradok, hogyha így folytatja ez a nő. Melyik férfi lenne képes nyugton maradni, amikor a szerelme a zuhany alatt játszadozik, ráadásul szándékosan jól hallhatóan.

- Megadtam a lehetőséget, hogy velem tarts – nyögött fel hangosan, hogy még jobban felcsigázza az érzékeimet. Szegény alsónadrágom lassan szétszakad tőlem.

- Na jó, ezt nem lehet kibírni – pattantam ki az ágyból, és megindultam a fürdő felé. Nem érdekel, hogy megint ő lesz a győztes, de most akkor is megkapja a magáét, ez egészen biztos. Ezt nem fogja megúszni szárazon, az egészen biztos. Egy szempillantás alatt a fürdőhöz értem, és kicsaptam az ajtaját, majd letépve az alsómat már Johanna mögött is voltam.

- Azt hittem, hogy most bebizonyítod, hogy képes vagy nekem ellenállni – harapott az ajkába, amikor magamhoz húztam a csípőjét.

- Be is akartam bizonyítani, de ezeket a hangokat nem lehet kibírni nyugodtan – morogtam a fülébe.

- Nem tudom, hogy miről beszélsz – sóhajtott fel, amikor a fogaimmal karcolgatni kezdtem a nyakát.

- Hogy is csikartad ki magadból az imént azokat a hangokat? – engedtem el a kezeit.

- Már nem is emlékszem – pirult el egy szempillantás alatt.

- Már késő, kedvesem. Hogyha az előbb nagy volt a szád, akkor most már nincs visszaút. Mutasd meg, hogy mit élveztél ennyire, hadd próbáljam ki rajtad én is a mozdulatokat – kérleltem, majd leültem a kád szélére, és Johannát is magammal húztam. Pontosan tudtam, hogy még soha életében nem ért magához így ezelőtt, hiszen fogalma sem volt róla, hogy milyen érzés, amikor igazán megérinti valaki. Az előttem lévő szeretője, vagy szeretői még biztos tapasztalatlan kisfiúk voltak.

- Nem is volt olyan jó, te biztosan jobban meg tudnál érinteni – nyelt egy nagyot.

- Túlságosan is kíváncsivá tettek a hangok, amiket hallottam az imént – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon. – Tehát? – csúsztattam az egyik apró kezét a combjai közé. Viszont a saját kezemet is az ő apró kézfején hagytam. – Bátran – bíztattam még egy kicsit.

Édes volt, ahogy pajkos vadmacskából egy pillanat alatt sikerült ártatlan kislányt varázsolnom, pedig egyáltalán nem ez volt a szándékom. Sőt, tetszett, hogy Johanna egyre inkább felfedezi a testét, és én lehettem az, aki mindebben segít neki. Néhány pillanat múlva pedig hangosan kifújta az eddig bent tartott levegőt, és végre megtette azt, ami neki is, és nekem is a legnagyobb vágyam volt. Életem legizgatóbb élménye volt, ahogy gyengéden, de célravezetően simogatta magát a kezem alatt. Eleinte bár tökéletesen kivehető volt számomra, hogy mennyire zavarban van, mert valaki nézi közben, de nem sokkal később már csak a saját testére figyelt. Nem sokkal később pedig már gátlástalanul sikoltozott, majd hangosan felkiáltott, mikor gyengéden feljebb emelve a csípőmön a magamévá tettem őt.

- Billy – nyögött fel szinte eszét vesztve.

- Ne hagyd abba - búgtam a fülébe, amikor el akarta venni a kezét a combjai közül.

Elég volt egy-két mozdulat, és szerelmem teste vonaglani kezdett felettem. Alig tudtam megtartani a folyamatosan rázkódó kis testet, aki egymás után többször is átlépte a gyönyör kapuját. Hatalmas önuralmamba került, hogy nem hasaltattam rá ott a fürdőben kedvesemet egy törölközőre, hanem inkább felkaptam őt, és visszasiettem vele a szobánkba. Egy szempillantás alatt a hasára fektettem őt, majd egy párnát csúsztattam alá, hogy megemeljem a formás popsiját. Még sosem próbáltuk ezt a pózt, de volt egy olyan érzésem, hogy jobban fog tetszeni neki, mint eddig bármelyik kísérletünk. Hát még nekem hogy tetszett ez a pozitúra. Egyszerűen káprázatos volt, ahogy a fejét oldalra fordítva pihegett az ágyon, miközben felkínálta magát nekem a lábait kicsit még jobban szétterpesztve.

- Billy, kérlek, gyere – toltam egy kicsit feljebb magát. – Akarlak, most azonnal – mondta szinte már könyörögve.

- Tehát, ki az, aki nem bír ellenállni a másiknak? – feküdtem le mellé gonoszan.

- Ezt most nem mondhatod komolyan – nézett rám kissé morcosan.

- Ami azt illeti, nagyon is komolyan gondolom – jelent meg gonosz vigyor a számon.

- Billy Black, ne játszadozz velem ilyen állapotban – mondta szinte már hisztérikusan.

- Én nem játszadozom. Úgy rémlik, hogy te játszadoztál velem az előbb, ha még emlékszel – csúsztattam az egyik kezem a lábai közé. Pontosan úgy, ahogy az előbb ő tette ezt saját magának.

- Rendben van, nyertél, elismerem, hogy most az egyszer legyőztél – feszítette még jobban hátra magát, hogy hozzám érhessen.

- Helyes válasz – forrasztottam össze ismét a testünket, ami mindkettőnkből elégedett kiáltást váltott ki.

Johanna olyan meleg volt, puha, és nőies, hogy minden egyes porcikám szinte üvöltött a folytatásért. Minden mozdulat maga volt a mennyország. A világ megszűnt létezni körülöttünk. Csak Johanna volt, és én. Mások lehet, hogy egy idő után megunják egymást, vagy lankad a szexuális feszültség közöttük, de mi még mindig nem tudtunk betelni egymással. Johannával minden alkalom más és más, mindig van valami új benne, de mégis meghitt és megszokott, mintha mindig is egymásra vártunk volna. Bár tulajdonképpen valóban egész létezésem során rá vártam. Erre a nőre, akinek a teste olyan kéjesen mozdul alattam, hogy még a leghatározottabban ellenálló lényt is az őrületbe kergetné. Minden egyes rezdülésére figyeltem, miközben fokozatosan engedtem utat a saját vágyaimnak is. A szenvedély, a szerelem, és az odaadás érzése keveredett a szerelem illatával, és én már alig bírtam tartani magam, de meg akartam várni, hogy Johanna is azt érezze, amit én. A legvégső határaimat próbálgattam már, amikor megéreztem szerelmem heves lüktetését, majd pedig meghallottam a párnába fojtott sikolyát, és én is azonnal elengedtem magam, majd szerelmemre hanyatlottam.

- Gyakrabban kéne ilyesmit tennünk – pihegte Johanna az egyik párnát ölelve.

- Mint már említettem tegnap este óta már tettünk néhányszor ilyesmit – nevettem fel.

- Persze, de ez most még annál is sokkal jobb volt – nyalta meg az apró ajkait.

- Veled mindig csak egyre jobb lesz – nyomtam puszit a tarkójára.

- Igazán tanulságos volt gyerekek, és hallgatnám még jó sokáig, de most már itt az ideje, hogy így délután lejöjjetek és részt vegyetek a kupaktanácson, mert gáz van, vagy nincs gáz. Ez az egész szitu elég gázos úgy, ahogy van. A lényeg, hogy kapjatok fel valamit egymáson kívül, és gyertek le. Ha már nekem nem lehet huncutkodni napközben, akkor ti is viselkedjetek. Jasper letépte miattatok Alice egyik kedvenc pulcsiját, most pedig valahol az erdőben menekül a férje elől, vagy csak nem akart nyilvános összebújást, és inkább a természet lágy ölén intézik el a felgyülemlett feszültséget – hahotázott Emmett.

- Jézusom, mikor jöttek haza? – dugta Johanna a párna alá a fejét.

- Valahol, az „Oh, Billy, igen… még, ne hagyd abba” környékén – válaszolta Emmett gátlástalanul.

- Emmett tűnj el innen – kiabáltam ki. – Öt perc múlva lent leszünk – mondtam kissé ingerülten.

- Jól van na, fiatalok, nem kell leharapni a fejemet – vált panaszossá a nagy mackó hangja. – Öt percet várunk, utána rátok töröm az ajtót, vagy még jobb, hogyha bebizonyítom, hogy én még ennél is hangosan hangokat tudok kicsikarni Rose baby dögös kis testéből.

- Emmett – kiáltott rá anyu a földszintről. Remek, még ő is hallotta az egészet. Kell nekünk egy saját lakás. Ezt nem lehet kibírni.

- Neked csiti van Bellácska. Te napokig már sem csináltál, csak huncutkodtál öcsipókkal. Tudod egyáltalán, hogy hogy nézett ki a sziget a franciaágyat leszámítva? Hány lepedőt gyűrtetek össze, húgocskám?

- Emmett, moderáld magad – szólt rá Jacob kissé bosszúsan. – Hagyd már őket. Azok után, amit ti szoktatok művelni Rosalieval egy szavad sem lehetne. Éjszakákon át mást sem lehet hallani csak a ti kéjes aláfestő szerenádotokat.

- Legalább egy kicsit feljavítjuk a szexuális étvágyatokat, még a végén túl sokat agyaltok, ahelyett, hogy az éjszakát azzal töltenétek, ami való. Tudjátok a házasok olyankor jó esetben rosszalkodni szoktak. Az már régen rossz, ha nem téped le az asszonykád hálóingét minden éjjel – mondta Emmett határozottan.

- Tudod, valakinek aludnia is kell – forgattam meg a szemem.

- Aludni, az értelmetlen. Inkább töltsétek hasznosan az időt – vágta rá Emmett azonnal.

- Mindjárt megyünk, csak hagyd abba a süket szövegelést – nevettem fel. Micsoda képtelen helyzet. Általában észre szoktuk venni, hogy mikor kell csendesnek lennünk. Azt hiszem, hogy ezúttal bármit történhetett volna a szobánkon kívül, semmi sem tűnt volna fel nekünk. – Drágám, fel kéne öltöznünk – próbáltam meg lehúzni róla a párnát. Amikor viszont felemeltem a párnáját döbbenten vettem észre, hogy elaludt. Ilyen hangzavarban, és egy ilyen helyzetben könnyedén visszaaludt. – Pihenj jól, kincsem – helyeztem el kényelmesen az ágyon, majd gyengéden betakargattam. Néhány perccel később pedig már a nappaliban is voltam, ahol Emmettnek levakarhatatlan vigyor volt az arcán, miközben a hüvelykujját lelkesen emelgette felém. Míg a többiek csak elnéző mosollyal figyelték a jelenetet.

- Na, meséljetek, mi volt olyan fontos? – ültem le a kanapéra kíváncsian.

- Úgy tűnik, hogy a Volturi mégsem fog minket meglátogatni. Alec eléjük meg, és így eltekintenek a nálunk tett látogatástól, inkább üldözőbe veszik a Volturi valódi támadóit – magyarázta anya boldogan. – Alice-nek már látomása is volt róla, hogy minden rendben lesz. Hiszen Alec már eldöntötte, hogy visszamegy hozzájuk – mondta boldogan.

- Várjatok, hogy is van ez? – kerekedtek el a szemeim. – Nem arról volt szó, hogy ma éjjel ütünk rajtuk?

- De igen, erről volt szó, de közben változott a terv, mert a vezetők már kivonultak Volterrából az ígéretüktől eltérően. Így inkább gyorsan reagáltunk – magyarázta Edward.

- Egyre kevésbé vagyok képben. Vezetők? – húztam fel a szemöldököm.

- Hosszú történet – legyintett Jake. – A lényeg, hogy minden rendben van, de ettől még vigyáznunk kell, mert a Mariera leselkedő veszély még nem múlt el. Valószínűleg veszélyesebbek ezek a nők, és a vezetőjük, mint eddig gondoltuk. Elvileg Alec és a Volturi a nyomukba erednek, de azért még egy ideig legyünk óvatosak.

- Értem, ez csak természetes – bólintottam rá. – Marad a kettőzött járőrözés, és a szigorú szabályok, amíg nem adok más utasítást – mondtam határozottan. – Tanya hol van? Visszament még kémkedni? Azt hiszem, hogy kicsit le vagyok maradva.

- Sebaj, legalább hasznosan töltötted az időt, amíg mi gályáztunk – csipkelődött Emmett továbbra is. Azt hiszem, hogy ezt még egy ideig hallgathatjuk. Na mindegy, ha engem kérdeznek, akkor teljes mértékben megérte a dolog.

- Tanya éppen úton van Justinnal és a többi Denalival Alaszka felé. Elmennek, hogy kicsit kikapcsolódjanak, és karban tartsák a házukat, de egy hét múlva visszajönnek – válaszolta Edward azonnal.

- Értem, akkor talán minden jól alakul végre – jelent meg egy halvány mosoly a számon. Már nagyon régóta terveztem, hogy elviszem Johannát egy hétre nyaralni. Úgy érzem, hogy itt az idő, hogy végre megkérjem a kezét. Már nem félek tőle, hogy nemet fog mondani nekem. Többször is bizonyította már, hogy a szerelme irántam, éppen olyan erős, mint az én szerelmem ő iránta. Ezt a csodát pedig hivatalossá szeretném tenni minél előbb.

- Azt hiszem, hogy itt az ideje egy újabb kellemes partinak – jött be Alice kicsit megtépázott ruhában. Mögötte pedig szorosan Jasper.

- Bocsi – intettem feléjük.

- Semmi gond – jelent meg halvány mosoly Jasper szája sarkában.

- Jesszus, te tudsz mosolyogni? – kérdezte Emmett döbbenten a testvérét.

- Képzeld, előfordul – forgatta meg a szemeit Jazz.

- Ajaj, ez bunyóért kiált – csapta össze Emmett a tenyereit, majd egy szempillantás alatt eltűntek Jasperrel együtt…



(Max szemszöge)



Egyáltalán nem tetszett nekem, hogy Heather beleszeretett abba a Volturi ficsúrba. A képességének hasznát akartam venni, de nem a legkedvesebb gyermekem árán. Heather ártatlanságát nem veheti el senki. Ő az én angyalkám. Nem érheti csalódás, márpedig egy Volturi mellett nem lehet, hogy valaha is boldog legyen. Őket nem arra képzik ki, hogy szerelmes férfiak és nők legyenek, hanem sokkal inkább arra, hogy gyilkoljanak és életeket tegyenek tönkre Aro vezetésével. Soha, de soha nem fogom hagyni, egy ilyen lény rontsa meg őt.

- Meghalok – hallottam meg Heather segélykérését.

Azonnal felpattantam, majd egy szempillantás alatt ott termettem az alvóhelyénél, de üres volt. Hová tűnt? Na és hol van Tanya? Rá bíztam őt. Márpedig, ha mindketten eltűntek, akkor vagy nagyon erős bűvöletbe kerültek valaki által, mert semmi jele nem volt behatolásnak, vagy Tanya egy kétszínű kis kígyó, akit beépítettek közénk. Habár, ha meg akartak volna tudni valamit, akkor elég lett volna, hogyha lefekszik velem, és kihúzza belőlem, amit akar. Ő viszont még csak azt sem hagyta, hogy megcsókoljam. Bár ez valószínűleg a nem túl vonzó fizimiskámnak köszönhető.

- Heather – kiáltottam el magam. Majd kirontottam a házból, nem törődve a kitörő ajtóval. A lányok azonnal kétségbeesetten gyűltek körém. – Keressétek meg – kiabáltam rájuk. Nem veszíthetjük el. Őt nem engedem, soha.

- Ahol a titok el van rejtve… - sugallta ezúttal Heather.

- Ahol a titok el van rejtve… - ismételtem meg a gondolatát. – A hegyi barlangban van, ahová mindig járni szokott. Gyorsan, mindenki oda. A Volturit kapjátok el, és bájoljátok meg, Heather pedig az én gondom – kezdtem el rohanni a hegyek felé. Minden egyes másodperc óráknak tűnt, de talán még nem késő. Még hallom őt. Ezek szerint még nem halt meg végleg. A határon lebeg, de még megmenthetem. Nem telt bele csupán néhány percbe, és már be is vetettem magam a barlangba, míg a lányok lefogták és elintézték a testőrt. Most nincs szükség rá, hogy egyfolytában szövegeljen, egyébként is idegesítő egy vámpír. Állandóan csak falná Heathert. – Mindenki kifelé – adtam ki az utasítást. – A ficsúrt vigyétek a tömlöcbe, és tartsátok folyamatos kábulat alatt.

- Igenis – hajoltak meg a lányok, majd egy szempillantás alatt eltűntek a fiúval.

- Ébresztő, Heather – téptem szét a felsőjét. Majd határozottan mellkason vágtam. Egy egyszerű ember teste feladta volna a küzdelmet, de ő más volt. Egy félvér sokkal többet kibír, mint egy halandó. – Gyerünk, meg ne próbálj meghalni – ütöttem rá még egyet. – A fenébe is, Heather, ezt a kártyát most van esélyünk kijátszani utoljára – mondtam dühösen, majd a fogaimat belemélyesztettem, miközben egyik kezemmel továbbra is határozottan élesztettem újra a szívét. A mérgem, és az újraélesztés kombinációja már bevált egyszer, de a lábadozás sokáig fog tartani. Nem képes a szervezete feldolgozni a mérget. Akármennyire is erős, nem képes rá, hogy mindent túléljen. – Azt mondtam, hogy nem halhatsz meg – ütöttem rá még erősebben. – Nem hagyhatsz magamra, te nem – téptem fel a bőrét még egy részen. Azután még egyen, és még egyen. Minél több oldalról éri a mérgem intenzitása, annál gyorsabban szabadul meg a szervezete attól, amit megivott. Mondtam neki, hogy csak végszükség esetén. Nem hiszem el, hogy nem volt más megoldás. – Gyerünk, Heather – gurultam dühbe, majd határozottan felpofoztam. – Te sem gondolod komolyan, hogy hagylak elmenni. – Lélegezz, most azonnal, lélegezz – ragadtam meg a csuklóját. A pulzusa már bár nagyon halványan, de érzékelhető volt. – Ez az, kislány. Jól van – húztam fel ülő helyzetbe. – Most már jól leszel. Hazaviszlek, és szépen rendbe jössz – emeltem őt a karjaimba, majd egészen az ágyáig rohantam vele, ahol gyengéden lefektettem, és betakargattam.

- Uram, Alecet a helyén van. Segíthetek valamit Heatherrel kapcsolatban? – szaladt hozzám Prue. Ő volt az első gyermek, akit kimentettem a biztos halál árnyékából, és mai napig kétkedés nélkül figyel fel rám, és lesi minden gondolatomat. Csodálatos lény. Egyszer még az ártatlanságát is felajánlotta nekem, de eszem ágában sincs, hogy bármelyik lányhoz is akár csak egy ujjal is hozzáérjek. Nem érdemelnének olyan életet, ahol háremként vannak tartva. Tanya viszont más volt. Érezni lehetett rajta a szexuális feszültséget, és a vágy kifakadását, ha úgy érintettem meg, hogy az erotikusnak hasson. Őt el tudnám képzelni társamul.

- Nem, köszönöm, Prue. Mondd meg a testvéreidnek, hogy most már minden rendben lesz, de néhány órán belül álljatok készen az indulásra. Kénytelenek leszünk elköltözni innen, túl veszélyes lenne, ha maradnánk – adtam ki az utasítást.

- Na de a kislány, uram? – kerekedtek el Prue szemei.

- A kislányért idővel visszatérünk, de most a családunk biztonsága a fontos. Angliába megyünk, elég messzire ahhoz, hogy a Cullenek ne akadjanak a nyomunkra, és elég közel a Volturihoz, hogy ne gyanakodjanak ránk.

- Igenis – sietett el Prue. Nem sokkal később pedig a lányok már pakoltak is. Én pedig továbbra is vártam, hogy Heather magához térjen.

- Apa – nyögött fel Heather könnyes szemekkel.

- Csss… sajnálom, kincsem. Tudom, hogy nagyon fáj, de nem tehettem mást – feküdtem le mellé az ágyra. – Nemsokára felszívódik a méreg, amit ittál, mindent kiszívtam belőled, amit lehetséges volt. Az én mérgem pedig hamarosan regenerál téged – nyomtam puszit a homlokára.

- Sajnálom, apa, igazad volt, senkiben sem bízhatunk – bújt hozzám, mint egy kiscica.

- Nem akartam, hogy ilyen hamar rájöjj, hogy senki szavát nem lehet garanciának venni – sóhajtottam fel. – Gyere, kicsim, sírd csak ki magad nyugodtan – kezdtem el simogatni a hátát.

- Szeretlek, apu. Többé nem kételkedem az igazadban – nyomott puszit az arcom csúnyábbik felére.

- Én is szeretlek téged, kicsim, de most már aludj – adtam ki az utasítást. – Legalább egy hétig nem fogsz tudni járni, és a képességedet használni.

- Nem baj, még jól jöhet, hogyha azt hiszik, hogy halott vagyok. Nincs bizonyítékuk semmire. Eltűnünk egy időre, azután pedig kihozzuk Marie-t, hogyha bajba kerül. Készen áll a tervem – motyogta még félálomban.

- Ezek szerint sikerült? – kerekedtek el a szemeim.

- Még szép, hogy sikerült – mosolyodott el álmosan. – A legjobbtól tanultam.

- Ez más csak így igaz, kicsikém – nyomtam puszit a homlokára. Heather pedig a következő pillanatban már aludt is. Én pedig végig itt leszek vele, és eszem ágában sincs egy pillanatra sem magára hagyni, őt. Hamarosan eljön még a mi időnk…

La Push vámpírja II. - Új nemzedék 5. fejezet

5. fejezet




(Bella szemszöge)



Jobb híján türelmesen vártuk, hogy a lány magához térjen. A jelek szerint Jasper kicsit jobban kiütötte a lányt, mint amennyire tervezte, vagy szerencsétlen annyira megrémült, hogy inkább fel sem akar ébredni. Olyan fiatal és törékeny. Nem lehet több szegény kislány tizenhat, tizenhét évesnél. Csak egy gyerek, igaza volt Tanyának. Nem biztos, hogy át kéne adnunk a Volturinak, még akkor sem, hogyha ezzel mentenénk magunkat. Tudom, hogy el akarta rabolni az unokámat, de talán csak félelemből tette, azért mert Max kényszerítette rá. Lehet, hogy csak szeretetre és egy kis nevelésre szorul.

- Örök kómába taszítottad? – kezdett el Alec ideges lenni.

- Nem, egyszerűen csak még nem ébredt fel. Mentségére szóljon, hogy még csak most lesz reggel, ezért előfordulhat, hogy szimplán csak alszik már – állapította meg Jasper a tőle megszokott higgadtsággal. – Egyébként pedig, szerintem kezdjük el kidolgozni a védelmi stratégiát, mert ha az a Max megtalál minket, akkor szükségünk lesz egy tervre.

- A tervvel nincs semmi gond. Én levédem a házban lévők elméjét, Anthony pedig vigyáz a többiekre elméjére a másik házban. Nem lesz semmi esélyük, hogy elkapjanak, vagy lerohanjanak minket – mondtam határozottan.

- Alec – nyögött fel a lány. Majd hirtelen kipattantak a szemei, és rémülten lapult a falhoz. Biztosan eszébe jutott, hogy mi történt vele tegnap éjjel. – Mit akarnak tőlem – kérdezte ártatlan arckifejezéssel. Rögtön azután pedig a pajzsomat támadni kezdte valami. – Engedjenek el – rebegtette meg a pilláit ártatlanul. Egy pillanattal később pedig már az ajtó felé szaladt, de legnagyobb meglepetésére Edward egy szempillantás alatt elkapta, majd lelökte a kanapéra.

- Most nem működik a képességed – húzódott mosolyra a szám. Igazi báránybőrbe bújt kis farkas. Az arca ártatlan, de a jelek szerint ez csak az angyali külsejéről mondható el.

- Tanya? – fordult könyörgőn az említett felé. – Alec? – nézett rá félve.

- Ne félj, csak tedd, amit mondunk, és senki sem fog bántani téged – ült le mellé Tanya, de Heather ellökte magától.

- Én megbíztam benned – kezdtek el hullani a könnyei. – A barátnőm voltál. Mindent elmondtam neked.

- Sajnálom, de a családomért, ahogy te is, én is bármit megtennék – lépett hátrébb Tanya néhány lépést.

- Alec? – pillantott fel a lány kedvesére, de ő csak türelmesen várakozott, és kíváncsian kémlelte Jaspert.

- Tényleg szívből szeret téged, és még bűntudata is van azért, mert manipulált – szólalt meg Jasper végül. - Az érzései őszinték, és jelenleg esélye sincs befolyásolni senkit Bella miatt, úgyhogy megbízhatsz az érzései tisztaságában.

- Köszönöm – biccentett Alec. Majd felállt a helyéről, és lassan a lány felé sétált, hogy leereszkedjen mellé a kanapéra. – Elmondod, hogy miért tetted? – kérdezte halkan a lánytól.

- Először még csak a feladatom voltál, de aztán megismertelek, és először el akartalak engedni, mert, amikor magadnál voltál a családodhoz akartál menni, de azután rájöttem, hogyha egyszer elhagyod a táborunkat, akkor soha többé nem térsz vissza, és talán még a nyakunkra is hozhatod a Volturit. Ezért tény, hogy talán akaratod ellenére láncoltalak magamhoz, de amikor velem voltál, akkor sohasem manipuláltalak. Olyankor önmagad voltál, és én is – motyogta a lány pirulva. – Még soha nem találkoztam hozzád hasonló vámpírral. Tudom, hogy nem volt helyes, de akkor jó ötletnek tűnt.

- Miért nem jöttél velem? – tette fel a következő kérdést Alec.

- Nem akarok a Volturihoz menni. Gyűjtik a tehetséges lényeket, de nem vagy fontos nekik, csak az erőd miatt. Ha nem lennél különleges, akkor senkit sem küldtek volna utánad.

- Talán hidegnek tűnünk a külvilág felé, de nem vagyunk közömbösek a tagjaink iránt – rázta meg a fejét Alec.

- A tagjaitok iránt? – kérdezett vissza a lány. – Nem fivéreidnek, vagy nővéreidnek nevezed őket soha, hanem Mestereknek, és tagoknak. Még csak azt sem mondod rájuk, hogy a barátaid. Amióta nálunk vagytok Heidivel még csak két szót sem váltottatok. Ezt nevezed te családnak?

- Mások a nézeteink a dolgokról – válaszolt Alec türelmesen. – Ti egymásért éltek, mi pedig a Mesterekért, akik megmentettek minket. Te Maxet imádod, aki megmentette az életedet, amikor démonnak kiáltottak ki, és ki akartak végezni. Engem és Jane-t, pedig Aro mentett meg a végső kínhaláltól. A helyzetünk nagyon is hasonló.

- Egyáltalán nem hasonló. Max szeret engem – tiltakozott a lány.

- Miből gondolod ezt? – kérdezte Alec kíváncsian.

- Nem gondolom, hanem tudom, és hamarosan eljön értem a nővéreimmel együtt, akkor pedig nem lesz hová elbújnotok – nézett fenyegetően ránk. – Mindenki jobban járna, hogyha elengednétek engem, és soha többé a közelünkbe se jönnétek.

- Te sem gondolod komolyan, hogy most megijedünk tőled? – kérdeztem kissé dühösen. Egyre kevésbé éreztem úgy, hogy ez a lány egy ártatlan gyermek. Sokkal inkább egy kis boszorkány. – A képességeitek hatástalanok velünk szemben, ráadásul többen is vagyunk, mint ti, tehát azt ajánlom, hogy légy hálás, amiért még épségben vagy. Nem mellékesen pedig nekünk több okunk rá, hogy dühösek legyünk rátok, mint amennyi jogotok nektek van, hogy nehezteljetek ránk. El akartátok rabolni az unokánkat, ami nem éppen kedves gesztus. Mi soha nem kerestünk volna titeket, vagy támadtunk volna rátok, hogyha ti nem jöttök el hozzánk.

- Csakis azért jöttünk el a kislányért, mert nálunk sokkal jobb helyen lenne – mondta a lány teljes meggyőződéssel. – Nehéz dolog a mi képességünkkel élni, de együtt erősek vagyunk. Ti pedig előbb, vagy utóbb meggyűlölhetitek azért, amiért olyasmit tud, amivel uralma alá hajthat bárkit. Közöttünk viszont elfogadott lenne olyannak, amilyen. Nem akartunk ártani neki.

- Szerinted neki jó lett volna, hogyha elragadjátok? Félt tőletek, rettegett, és sírt, amikor el akartátok vinni. Szerinted ez jó egy kislánynak?

- Még kicsi, és nem ismeri a világ kegyetlenségét – nézett a szemembe Heather. – Anno én sem akartam Maxszel lenni, az édesanyámmal akartam maradni, és ezért bármit megtettem volna. Néhány évvel később az anyám maga emelte rám a kést, hogy végett vessen a képességem által gerjesztett vitáknak. Szerencsémre Max figyelt engem folyamatosan, és megmentett. Hogyan vonhatnám kétségbe ezek után a tényeket? Bár később megtudtam, hogy ő nem is az igazi édesanyám volt, hanem a testvére, a nagynéném. Édesanyám pedig belehalt a szülésbe. Lehet, hogy nem volt az anyám, de a nagynéném volt, a saját vérem, és ő sem volt képes elfogadni engem – magyarázta könnyes szemekkel. – Marie nem illik sehová, csakis a mi családunkhoz. Ahol hasonló képességű nők élnek együtt Max védelme alatt. Csak jót akartam a kislánynak. Sosem bántottam volna. Saját lányomként akartam felnevelni.

- A fiam, és a felesége soha nem bántaná a gyermekét, ahogy mi sem bántanánk sem Marie-t, sem pedig Emilyt. Soha nem lennénk képesek rá, hogy akár csak egy ujjal is bántsuk. Talán neked szörnyű dolgokon kellett keresztül menned, de ez nem jelenti azt, hogy Marie is a te sorsodra jutott volna – válaszoltam ellentmondást nem tűrve. Még a gondolat is sértő, hogy nevelés helyett erőszakhoz folyamodjunk Marie esetében.

- Most ezt mondod, de holnap már mondhatsz bármit – rántotta meg a vállát Heather.

- Na jó, ezen kár vitatkozni – sóhajtott fel Carlisle. – Teszünk neked egy ajánlatot – folytatta a lány felé fordulva. – Beszélek a Volturi Mesterekkel, és meggyőzöm őket, hogy a családoddal maradhass, hogyha a szavadat adod, hogy soha egy ujjal sem értek a dédunokámhoz.

- Sajnálom, de elfogadhatatlan az ajánlatod – rázta meg a fejét a lány. – A Volturi soha nem fog elengedni engem, ha megkaparinthat egy ilyen képességet, így az ajánlatod csak ügyes trükk. Max és a családom pedig hamarosan itt lesznek értem.

- Heather, miért nem jössz velem? Én vigyáznék rád Volterrában. Jól bánnék veled. Lehetnék én a családod, a férjed, ha te is akarod – simított végig Alec a hátán.

- Most a Volturi testőr beszél belőled, vagy a szerelem, amit irántam érzel?

- Talán egy kicsit mindkettő, de a szerelmes férfi úgy érzem most erősebb bennem, mint a Volturi testőr.

- Talán, de talán nem – sóhajtott fel Heather. – Engedjetek haza, és elintézem, hogy Heidi és Alec szabadon távozhasson vissza Volterrába, ha megesküsztök rá, hogy nem áruljátok el hollétünket.

- Nem hagylak itt, velem jössz – ragadta meg a karját Alec. – A fenébe is, miért vagy olyan makacs? Képes lennék téged boldoggá tenni – csattant fel kétségbeesetten.

- Tudom, hogy képes lennél rá, de nem akarok gyilkosokkal élni – simított végig az arcán Heather. Majd odasimult Alechez és lágyan megcsókolta. – Szeretlek – motyogta, majd valamit hirtelen a szájába vett. A következő pillanatban pedig már rázkódott is a teste. A szájából pedig fehér habszerű anyag özönlött ki.

- Heather? Uramisten – üvöltött fel Alec. – Valaki segítsen, csináljatok valamit, kérlek – kiabált eszét vesztve. Ha képes lenne még sírni, akkor már régen zokogna, ez egészen biztos.

- Engedjetek oda – lökött félre mindenkit Carlisle. Azután pedig vízszintes helyzetbe húzta a lányt, és vizsgálni kezdte. - Kell egy hosszú cső, és szén, most azonnal. Ki kell mosnunk a gyomrát, nincs időnk – kiabált Carlisle. A lány teste viszont, amint befejezte a mondatot megnyugodott, és nem mozdult többé.

- Heather – fogta meg a kezét Alec. – Nem hallom a szívét, Carlisle – nézett rá könyörgően az említettre.

- Nagyon sajnálom, Alec. Túl gyorsan hatott a méreg – hajtotta le a fejét Carlisle. Alec pedig halkan zokogva csukta le a lány nyitott szemeit.

- Bocsáss meg, szerelmem – szorította magához az ernyedt testet. – Bár soha ne találkoztál volna velem, akkor még élnél – nyomott gyengéd csókot a homlokára. – Örökké szeretni foglak – simított végig az arcán lágyan. Majd előre-hátra ringatni kezdte kedvesét. – Hazamegyek – szólalt meg Alec néhány perc után. – Majd azt mondom, hogy megtámadtak minket, és Heidi elszakadt tőlem, akkor nem fogják tovább keresni. Aro Mester feltétel nélkül bízik bennem, ráadásul el tudom venni a gondolatolvasó érzékét, hogy manipuláljam. Ti biztonságban lesztek.

- Miért segítenél nekünk? – kérdeztem döbbenten.

- Mert ő sem akarná, hogy bajotok essen, vagy, hogy a családját keresni kezdjék – temette arcát Heather hajába. – Olyan, mintha csak aludna. A teste még mindig forró, a bőre pedig illatos és selymes – szippantott mélyeket a nyaka illatából. – Vajon lenne esélye, ha megharapnám? Átváltozhatna még?

- A szíve már nem dobog. Sajnálom, Alec, de ehhez már késő, nem tudjuk újraindítani a szívét – mondta fogadott apánk részvétel a hangjában.

- El kellene temetnünk – szólalt meg halkan Alice.

- Nem, nem áshatjátok be a föld alá, ő túl szép ahhoz, hogy a férgek martaléka legyen – pattant fel Alec, majd hátrálni kezdett az ajtó felé.

- Nyugalom – lépett hozzá közelebb Carlisle óvatosan. – Akkor mit szeretnél, hogyan helyezzük nyugalomra őt?

- Elviszem a kedvenc helyünkre. Ott boldog lesz. Utána pedig hazamegyek, nincs miért tovább maradnom Amerikában. Nekem már úgyis teljesen mindegy, hogy hol vagyok. Nélküle már nem érzem azt a lángolást, ami eddig itt tartott, távol Volterrától. Viszlát, Cullenek. Megmondom a Mesternek, hogy ti segítettetek nekem, így békén fognak hagyni. Éljetek boldogan, nektek még van rá esélyetek – mondta halkan. Majd egy szempillantás alatt elviharzott Heather testével.

- Valami nem stimmel – gondolkoztam hangosan.

- Mire gondolsz, édesem? – nézett rám Edward döbbenten.

- A lány, nem is gondolt rá, hogy megöli magát? Nem határozta el a dolgot? – kérdeztem kíváncsian. Majd a tekintetemet Edward és Alice között járattam, akik azonnal elgondolkozó arcot vágtak.

- Talán csak nagyon hirtelen volt a döntés – válaszolt Alice. – Előfordul, hogy nem kapcsolok elég gyorsan. Ráadásul a farkasok sincsenek túl messze, és ők kétségkívül összezavarják a képességemet.

- Értem, és te Edward? Nem voltak furcsák a lány gondolatai? Át sem futott az agyán, hogy öngyilkos lesz? – fordultam szerelmem felé.

- Nem igazán, de ahogy Alice is mondta, hirtelen döntés volt – mondta Edward értetlenül. – Mire akarsz kilyukadni, édesem?

- Csak furcsa. A lány nem tűnt öngyilkos típusnak. Sokkal inkább fáradhatatlanul hadakozott velünk. Bármire képes lett volna, hogy túléljen, aztán pedig bevesz valamit, és meghal? Valami nem stimmel – ráztam meg a fejemet. – Szerintem valami itt határozottan bűzlik.

- Bella, bevette a mérget, és a szíve leállt. Nem hiszem, hogy ebben lenne bármi, ami gyanús. Nem ez lenne az első csoport a földön, amelyiknek egy fogságba esett tagja inkább a halált választja, mint az esetleges megaláztatást, és bántalmazást. Nem, mintha mi tettünk volna vele bármi ilyesmit, de nem volt logikátlan, amit a lány csinált. Inkább megölte magát, nehogy eljusson valaki a családjához – magyarázta Carlisle.

- Talán – bólintottam rá. – Azért kettőzzük meg az őrséget a lányok körül. Nekem akkor sem tetszik ez az egész.

- Rendben van, a lányokat továbbra is nagy erőkkel őrizzük, és majd meglátjuk – egyezett bele szerelmem. Utána pedig a többiek is bólintottak.

- Szerintem menjünk haza – ajánlotta Emmett. – Azt hiszem várható néhány nagyon dühös amazon támadása, és szeretnék ott lenni, hogy végre alaposabban meggyepálhassam ezt a Maxet. A múltkor csak néhány ütést tudtam mérni rá, mielőtt elmenekült volna a gyáva – dörzsölte össze a tenyereit Emmett. – Azóta is sajnálom, hogy nem sikerült alaposan helybenhagynom.

- Szerintem is menjünk haza – biccentett Jasper.

- Akkor indulás – indult el Carlisle elől.

Mi pedig csendben, és engedelmesen követtük őt. Néhány perc alatt hazaértünk. Emily pedig azonnal felpattant, és Emmett felé kezdett rohanni. Gondolom, hogy a már régen beígért vadászatot szerette volna kicsikarni a kedvenc nagybácsikájából, de Emmett csak felviharzott a szobába, mielőtt még az unokánk elkaphatta volna őt.

- Már nem szeret engem – pityeredett el Emily. Majd a fejét lehajtva szaladt oda Anthonyhoz, aki azonnal felvette, és ringatni kezdte.

- Mi történt? Hiszen Emmett imádja a lányokat. Főleg Emilyt – kerekedtek ki a szemeim.

- Mi sem tudjuk pontosan, de amióta Emily először átváltozott, azóta Emmett furcsán viselkedik vele – simogatta meg fiam kislánya hátát. – Sosem hajlandó egy légtérben kettesben lenni vele, és minden testi érintkezéstől is óvakodik. Fel sem vette az ölébe azóta. Senki sem tudja, hogy miért. Még Rose-nak sem hajlandó elmondani, hogy mi a baja.

- Felmegyek hozzá – makacsolta meg magát Emily. – Nem lehet, hogy egyszer csak úgy döntött, hogy már nem vagyok a „kedvenc csajszija”, ahogy ő szokta mondani – mászott le az apukája öléből. – Felmehetek? – fordult Rose felé kíváncsian.

- Persze, drágám – mosolygott rá Rosalie gyengéden. Majd a kislány egy szempillantás alatt felviharzott az emeletre.



(Emmett szemszöge)



Annyira nehéz távolt tartanom magam a kis lurkótól, mert egyszerűen imádom ezt a vagány, belevaló kiscsajt, aki Emilyből lett. Már kisbaba korában is nagyon bírtam, de amióta egy kicsit nagyobb lett, azóta csak még egyedibb lett. Hát még, hogy át is változott. Igazi kis energiabomba, ráadásul a humora is elképesztően jó. Mégsem maradhatok vele kettesben. Még a végén megint baja esik. Nem akarom még egyszer bántani. Szegénykém, segítségért jött hozzám, én meg elhajítottam őt, és miattam sérült meg. Napokig csak szédelegve tudott járni, és szörnyű fejfájás is gyötörte. Mi lett volna, ha még erősebben odacsapom őt valamihez? Meg is halhatott volna. Nem való az én közelembe egy ilyen kis törékeny lányka. Csak kárt tudnék tenni benne.

- Emmett bá – dugta be a fejét a kis tündér az ajtón. – Bejöhetek? – kérdezte az ajkait rágcsálva, és a cipőjét figyelve Emily. – Tudom, hogy mostanában nem szeretsz velem lenni, de én csak tudni szeretném, hogy miért – görbült le az apró száj. – Azt ígérted, hogy majd együtt vadászunk, és rosszalkodunk. Álmában összekenjük juharsziruppal Marie-t és csupa ilyen vicces dolgot fogunk csinálni. Mi rosszat tettem, hogy már nem akarsz velem lenni néha egy kicsit?

- Gyere be, Pöttöm Panna. Nem tettél semmi rosszat, prücsök – sóhajtottam fel. Olyan kis ártatlan, és mégis azt hiszi, hogy ő a hibás bármiért is. Kis butus.

- Akkor miért kerülsz el engem nagy ívből? – nézett rám kíváncsian.

- Azért, mert veszélyes vagyok rád nézve, picúr. Te is tudod, hogy miattam sérültél meg akkor este, amikor Marie-t megint el akarták rabolni. Nem szándékosan tettem, de mégiscsak én voltam az, aki hozzávágott téged a bútorhoz. Megsérültél, ráadásul elég súlyosan. Hogyan legyek úgy a közeledben, hogy ne essen bajod, amikor egy erősebb mozdulatommal akár meg is ölhetlek – fakadtam ki. Imádom ezt a kislányt, és végső soron joga van tudni, hogy miért nem játszhatunk annyit, amennyit szerettünk volna.

- Hiszen, nem lett semmi bajom. Néhány nap alatt rendbe jöttem, te pedig megmentetted anyut és Marie-t. Nagyon jó csapat vagyunk – lépett hozzám kicsit közelebb. – Egyébként pedig, ha nem haraptalak volna meg, akkor biztosan nem repültem volna egy nagyot – tördelte meg a kis ujjait.

- Ezek szerint nem is haragudtál rám? – kaptam fel a fejem meglepetten.

- Miért haragudnék rád? Nem kellett volna akkorát beléd harapnom, ráadásul nem voltál magadnál. Viszont én tudom, hogy tudatosan soha nem bántanál engem. Nem lehetne, hogy megpróbáljunk még egyszer jó barátok lenni?

- Tényleg? – kérdeztem döbbenten. Azt hittem, hogy azok után, ami történt a legjobb az, hogyha távol tartom magam a kiscsajtól, erre még ő akar tőlem bocsánatot kérni? Oh, Emmett Cullen, te egy igazi idióta vagy.

- Igen, tényleg – pirult el Emily. – Azt ígérted, hogy megtanítasz vadászni engem, és mindenféle idegesítő dolgot is el fogunk követni a családunk ellen. Ki kell dolgoznunk a tervet, és el kell mennünk medve lesre. Sok dolgot be kell pótolnunk – lelkesedett fel.

- Rendben, ma még maradjunk itthon, de holnap elkezdjük a kiképzésedet – vigyorodtam el. Egy igazi kis rosszcsont. Azt hiszem, hogyha saját kisbabánk lehetne Rosalie-val, akkor pontosan olyan lenne, mint ez a kis vadorzó.

- Jaj, de jó – sikkantott fel boldogan Emily. Azután pedig néhány lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot, és már fel is pattant az ölembe, hogy nagy, cuppanós puszit nyomjon az arcomra. – Szeretlek, Emmett bá – csimpaszkodott bele a nyakamba.

- Én is szeretlek téged, te kis vacak – simogattam meg a hátát. – Hiányoztál – kaptam fel, majd feldobtam a plafon felé, azután pedig elkaptam. Emily pedig boldogan kacagott a játéktól. Mindig is imádta, amikor ezt csináltam vele, ellentétben Marie-val, aki nem szerette, hogyha dobálják.

- Még egyszer – sikongott Emily. Azután, hogy elkaptam. Én pedig nevetve tettem eleget a kérésének, és újra feldobtam őt. Majd szorosan magamhoz öleltem a még mindig kacagó csöppséget. – Te is hiányoztál Emmett bácsi – mondta nekem boldogan. Majd hallottam, ahogy elkattan egy fénykép. Azonnal az ajtó felé kaptam a fejem, ahol Marie állt egy géppel, és szélesen vigyorgó arccal.

- Olyan aranyosak vagytok együtt – kuncogott ránk édesen. Majd elsüvített, hogy minél több családtagon kipróbálhassa a legújabb szerzeményét. Alice nemrégen vett fényképezőgépet mindkét kicsinek, de Emilyt nem kötötte le annyira a dolog, mint amennyire Marie-t.

- Tényleg csak azért nem akartál velem lenni, mert volt az a kis balesetünk? – kérdezte Emily elkomolyodva.

- Igen, mi más okom lett volna még távol tartani magam a kedvenc kiscsajszimtól? – simogattam meg a hátát.

- Hát az, hogy átváltoztam, és állítólag a vámpíroknak a farkasok büdik – sütötte le a szemeit kissé zavarban.

- Én büdi vagyok neked? – kérdeztem nevetve.

- Nem – rázta meg a fejét. – Neked jó illatod van – mondta határozottan.

- Pedig nekem is büdinek kéne lennem a számodra, nem igaz? Ez fordítva is működik, de mégsem így van. Úgyhogy ne izgulj, neked is jó illatod van.

- Akkor jó – fészkelte be magát a karjaimba. Majd a hüvelykujját a szájába véve kezdett el egyre laposabbakat pislogni.

- Csak nem elfáradtál? – kérdeztem döbbenten. Ennél azért később szoktak aludni napközben.

- Tegnap próbálgattam egy kicsit az átváltozást, talán egy kicsit többet játszottam éjjel, mit amennyit kellett volna – ásította Emily.

- Hékás, ezt már megbeszéltétek a szüleiddel nem igaz? Nem szabad túlterhelned magad – dorgáltam meg finoman. – Egyébként Rose hol volt, amikor ezt csináltad? – kérdeztem kíváncsian.

- Egy kicsit becsaptam – pirult el. – Azt mondtam, hogy szomjas vagyok, és meleg, mézes tejet szeretnék. Ameddig lement, és elkészítette, én átváltoztam, és futottam pár kört a szobában. Aztán megittam a tejet, és még a takaró alatt és rosszalkodtam egy kicsit – vallotta be bűneit. – Nem alszom sokáig, csak egy órácskát – hajtotta a vállamra a fejét, és csócsálni kezdte az ujját.

- Na jó, egy órát talán aludhatsz, ebédkor felkeltelek – nyomtam puszit a homlokára. Majd óvatosan lefektettem a Rose-zal közös ágyunkba, és betakargattam, nehogy megfázzon. Néhány perccel később pedig Marie kullogott be fáradtan a szobába két macit szorongatva, és az ujját ugyanúgy csócsálva, mint a testvére. Mosolyogva csóváltam meg a fejem, majd felvettem a másik kis csöppséget is, és a nővére mellé bújtattam az ágyba. Emily azonnal reflexszerűen Marie felé fordult, és átölelte a macit, amit még tőlem kaptak, majd halkan szuszogva aludtak tovább mind a ketten…

La Push vámpírja II. - Új nemzedék 4. fejezet

4. fejezet




(Bella szemszöge)



Fejvesztve futottunk Seattle felé, de ahogy egyre közelebb értünk, én egyre kevésbé voltam biztos benne, hogy ez az egész jó ötlet. Mármint, persze, a képességek, amelyek velünk vannak erőssé tettek bennünket, de akkor sem tudtuk pontosan, hogy hányan vannak, mennyire erősek, és milyen harci képzést kaptam Max leányai. Ráadásul, ha elkaptak két Volturi testőrt, és megbűvölték őket, akkor még nehezebb a helyzetünk. Ha egyáltalán elkapták őket. Mert ha maguktól csatlakoztak, akkor a legkevésbé sem lesz esélyünk rá, hogy elhozzuk őket onnan szépen, csendesen. Mert ha nem akarnak jönni, akkor azt a többiek meg fogják tudni.

- Várjatok – álltam meg hirtelen az erdő szélétől nem messze.

- Mi a baj, kicsim? – nézett rám Edward aggódva.

- Biztos, hogy ez jó ötlet? Mi lesz, hogyha túlságosan nagy a túlerő? A többiek nem tudják, hogy hol vagyunk, ráadásul Alice sincs otthon, hogy látomást kapjon rólunk – magyaráztam a problémát. Ezt idáig nem is gondoltam át.

- Egyelőre nem akarjuk lerohanni őket, csak kihozni a két Volturit. Megfelelő stratégiával könnyedén megoldható a dolog. Észre sem fogják venni, hogy ott voltunk egyáltalán – ígérte meg Jasper határozottan.

- Ha bármi baj van, akkor már itt sem vagyunk – simított végig Edward az arcomon.

- Szerintem semmi ok az aggodalomra – vágta rá Alice. – Gyertek, menjünk – indult tovább legjobb barátnőm.

Mi pedig engedelmesen követtük. Talán túl sokat aggódok mostanában. Habár nem is tudom, hogy miért torpantam meg az imént. Nem volt rá különösebb okom, hogy pánikba essek. Még csak negyed órája sétáltunk, amikor megcsapta a fülünket egy küzdelem zaja. Azonnal arra indultunk, és néhány perc múlva már láttuk is őket. Tanya edzett éppen azzal a Heather nevű lánnyal. Max pedig egy trónusszerű székről figyelte az eseményeket, míg Alec idegesen markolta a széket, amiben jelenleg ült, és meredten nézte Heathert. Úgy látszott, hogy nagyon is félti, de mégsem tett semmit, csak ült ott. A többi lány pedig egy kört alkotott és úgy szurkoltak a lányoknak. Eléggé furcsa volt ez az egész. Mintha valami szekta lenne, akik alapvetően ezt a Maxet imádják, de mégis mind egyéniségeknek tűntek. Mindegyikük más volt, leszámítva azt, hogy mind elképesztően gyönyörűek voltak. Még soha nem láttam ilyen sugárzó lányokat együtt. Nem számoltam meg őket, de nagyjából huszan lehettek. Nem voltak nagy túlerőben a családunk méreteihez képest, csak nagyon is használható képességgel rendelkeztek.

- Hogy hozzuk ki őket? Most semmiképpen sem tudjuk megoldani – suttogtam halkan.

- Várjuk meg, amíg vége lesz a műsornak, és utána meglátjuk, hogy mennyire oszolnak szét – ajánlotta Jasper.

- Jól hangzik a gondolat – bólintott rá szerelmem. – Alice, látod, hogy mennyi idő még?

- Nagyjából két perc, Tanya mindjárt leteríti a lányt – vigyorodott el Alice. – Nagy a lány csábító ereje, de a harci annál kisebb.

Tehát nem teljes vámpír. Van benne valami más, valószínűleg valamilyen szinten emberi is. Több szívdobogást is hallani véltem közöttük, tehát van köztük nem teljes vámpír és vámpír is. Különös. Én úgy tudtam, hogy a fiam az első és egyetlen vámpír-ember gyermek. Habár azóta születhetett még olyan szerelem, mint amilyen a mienk volt, ki tudja.

- Azt hiszem, vége van – szakított ki Edward a gondolataimból.

Azonnal arra kaptam a fejemet, és láttam, amint Tanya Heather hasán ül, miközben a karjait a feje fölé szegezi. Max erre felállt, és vigyorogva tapsolni kezdett. Egy pillanattal később pedig már Tanyát szorította magához.

- Szép küzdelem volt lányok – mosolyodott el. Majd megpróbálta megcsókolni Tanyát, de ő csak kicsusszant a karjai közül. Míg Heather már Alec karjaiban volt, és szenvedélyesen csókolták egymást.

- Azt hiszem, hogy ideje aludni, gyermekeim – mondta Max, majd kézen fogta Tanyát. – Beszélhetnék veled? – kérdezte tőle komolyan.

- Max, ezt már megbeszéltük – vágta rá Tanya.

- Az arcom miatt van, igaz? – engedte el Max kedvtelenül.

- Max, mondtam már, hogy nem azért, mert…

- Hagyd, menj, és vigyázz Heatherre – legyintett Max. Majd egy laza mozdulattal széttört egy farönköt. Tanya még lemondóan sóhajtott egyet, azután pedig azt tette, amit Max kért tőle. Szó nélkül elsietett a lány és Alec után.

- Oké, Max most nem figyel. Már az is jó bizonyíték, ha elvisszük Alecet és a lányt. Tanya pedig könnyedén tud nekünk ebben segíteni – mondta Jasper határozottan. – Heidi most a többiekkel van, nem tudjuk észrevétlenül kihozni.

- Akkor próbáljuk meg – egyeztem bele azonnal.

- Rendben, indulás, ha túszul ejtjük a lányt, akkor a Volturi is hinni fog nekünk – mondta Alice határozottan. Csendesen követtük Tanyát, aki megállt egy apró faház előtt.

- Miért nekem kell mindig őriznem Heather ártatlanságát? Ha szeretkezni akarnak, akkor miért ne tehetnék meg? – szusszantott Tanya, mielőtt benyitott volna.

- Pszt, Tanya – mondta Edward halkan.

- Hát ti meg mi a fenét kerestek itt? – döbbent meg azonnal.

- A Volturi három napon belül ideér, el akarjuk vinni nekik Alecet és a lányt, hogy bizonyítékunk legyen – válaszoltam halkan.

- Heather csak egy gyerek – tiltakozott Tanya.

- Nem fogjuk hagyni, hogy bántsák, emiatt nem kell félned – adtam a szavamat. – Csak bebizonyítjuk, hogy nem mi vagyunk a felelősek.

- Segíts nekünk, Tanya, és te is gyere haza – fűzte hozzá szerelmem.

- Rendben, legyen, de egy újjal sem bánthatjátok ezt a lányt – mondta ellentmondást nem tűrve.

- Nem áll szándékunkban ártani neki, mi csak válaszokat szeretnénk – válaszolta szerelmem komolyan.

- Rendben, akkor megyek, és előkészítem a terepet. Egy fél perc múlva gyertek utánam – mondta komolyan.

- Jól van, akkor mehet – biccentett Jasper. Tanya abban a pillanatban besietett a házba. Mi pedig fél perc múlva követtük, ahogy kérte. Alec már a földön feküdt, engedelmesen figyelve. Nyilván Tanya megkérte a barátnőjét, hogy nyugtassa le Alecet. Amit beléptünk a lány sikoltani akart, de a szája már be is volt fogva Jasper által. Hiába kapálózott, nem sikerült szabadulnia, néhány pillanattal később pedig már nem is volt ereje tiltakozni, mert elájult. – Kiütöttem néhány órára, addig bőségesen elérjük a házat, és megbeszélünk otthon mindent – magyarázta a helyzetet.

- Oké, akkor Alice, és Bella, ti viszitek a lányt, mi pedig Alecet – mondta kedvesem határozottan.

Mire én már fel is kaptam az ernyedt testet, a fiúk pedig felnyalábolták az elkábult Volturi testőrt. Nem telt bele két percbe, és már rohantunk is hazafelé.

- Szerintem inkább a Cullen házba vigyük őket, és hívjuk át Carlisle-t, és Emmettet hozzánk. A többieket felesleges lenne pánikba ejteni – gondolkodott el Alice.

- Jó ötlet – bólogattam hevesen.

A többiek is egyetértettek, így megálltunk a Cullen háznál, azután pedig Tanya átrohant a határ menti házhoz, hogy idehívja Emmettet és Carlisle-t. A fiúk a lányt gyengéden lefektették egy kényelmes ágyra, majd be is takarták. A következő pillanatban pedig Jasper hatalmas pofont adott Alecnek, aki azonnal megrázta magát, és a kifejezéstelen arca megint normálissá változott.

- Mi a fenét műveltetek velem? – csattant fel azonnal. Majd éreztem, ahogy koncentrálni kezd, hogy elvegye az érzékeinket.

- Ez nem fog menni – húzódott mosolyra a szám. – Most pedig válaszokat akarunk Alec. Miért álltatok be Max uralma alá? Miért nem tértetek vissza Volterrába?

- Mi a fenéről beszélsz? Egyáltalán ki vagy te? – dühödött fel a testőr. – Ha a Volturi megtudja, hogy elraboltátok egy testőrét, akkor hatalmas nagy bajban lesztek.

- Mi mentettünk meg, rémlik? – morgott rá Alice. – Próbálj meg visszaemlékezni, hogy mi történt veled.

- Hazafelé tartottam, amikor találkoztam egy gyönyörű lánnyal – révedt el Alec tekintete. – Heather – sóhajtott fel. – Velem jön Volterrába és a feleségem lesz. Gyönyörű, tiszta és ártatlan lány. Hol van? Mit csináltatok vele? – ugrott fel, majd megpróbált nekünk rontani, de Edward egy határozott mozdulattal leterítette.

- Ő most alszik – vágta rá Alice. – Egyébként pedig túszul ejtett téged, és nem akart odamenni, ahova te gondolod. Soha nem ment volna el veled Volterrába.

- Hazugság – morgott fel Alec. – Heather szeret engem, és én is őt – csattant fel. – Látni akarom most azonnal. Ha nem engedtek hozzá, akkor az egész családomat rátok uszítom.

- Hozzátok le a lányt – lépett be Carlisle feszült arccal. – Hogy a fenébe képzeltétek ezt az egészet? Mi lett volna, hogyha rosszul sül el valami? Ott is ragadhattatok volna, úgy, hogy azt sem tudjuk, hogy hol van az az ott – dorgált meg minket szigorúan.

- Nem volt szép, hogy kihagytatok minket a szórakozásból – morgolódott Emmett is. – Egyébként szép kapás – kacsintott ránk elégedetten. Legalább neki tetszett a gondolat.

- Heather – indult meg az ájult lány felé Alec, ahogy meglátta. Majd hirtelen megállt, és mély gondolkodóba esett. Percekig állt így megkövülten, majd kiábrándultan fordult felénk. – Mi a fenét tett velem? – kérdezte Alec idegesen.

- Szeret téged – sétált Alec elé Tanya. – Őszintén és szenvedélyesen, de fél a családodtól, ezért néha tudatosította az elmeállapotodat, hogy ne akarj visszamenni hozzájuk, de az érzéseitek őszinték a másik felé.

- Honnan tudnám én azt? Hiszen befolyásolt ki tudja mennyi ideig – rogyott le Alec a kanapéra.

- Vannak közös emlékeitek, szép pillanataitok, amikről pontosan tudod, hogy teljesen őszinték, hiszen ott voltál vele és te magad is átélted. A kérdés csak az, hogy kitartasz-e Heather mellett.

- Előbb meg kell tudnom, hogy mik az őszinte érzései – fordult Jasper felé. – Ha felébredt, akkor felmérnéd, hogy mit érez valójában?

- Természetesen – vágta rá Jasper.

- Köszönöm, akkor addig várok – ült le az egyik sarokban. Majd mindannyian kényelembe helyeztük magunkat, és csendben vártuk, hogy Heather felébredjen…



(Nathalie szemszöge)



Fáradt voltam, nagyon fáradt, de valahogy már napok óta nem tudtam aludni. Hiába költöztünk át ide, akkor sem voltam képes megnyugodni, egy kicsit sem. Habár, most, hogy Edward és Bella ismét itthon vannak, és Bella le tud védeni bennünket, így egy kicsit jobb. Legalábbis most egy kicsivel nyugodtabbnak érzem magam.

- Szia, kicsim – jött be Anthony az új szobánkba. – Megint nem tudsz aludni? Nem sokáig lesz idegen ez a hely, édesem. Ne aggódj, hamar megszokunk itt.

- Nem az a baj, hogy nem tudok itt megszokni – sóhajtottam fel. – Te is tudod, hogy miért nem alszom jól.

- Igen, tudom, kicsim, hidd el, hogy én sem vagyok nyugodt, de ha nem alszol, akkor beteg leszel, és azzal senkinek sem segítesz – vezetett az ágyhoz. Majd lehúzta a pólómat, és a hasamra fektetett.

- Mit csinálsz? – kérdeztem döbbenten.

- Ellazítalak, csak engedd el magad – nyomott gyengéd puszit a vállamra. Majd valami kellemes, langyos dolog került a hátamra, a melltartópántom pedig halk puffanással csatolódott ki.

- Anthony, mi…? – kérdeztem értetlenül.

- Levendulás masszázs, csak lélegezz mélyeket – helyezkedett el felettem, majd gyengéden simogatni kezdett. – Carlisle felajánlott egy újabb adag nyugtató injekciót is, de jobban örülnék, hogyha magadtól sikerülne aludnod egy kicsit.

- Jól vagyok, hidd el – sóhajtottam fel a kényeztetéstől. Azután pedig a fejemet oldalra fordítottam, és behunytam a szemem.

- Igen, tudom, mert megittál ma pontosan tíz kávét, számoltam, drágám. Mind eszpresszó volt, hogy egészen biztosan ne tudj aludni. A kávé és az állandó stressz nem jó párosítás. Szükséged van pihenésre. Veszélyes lehet rád és a lányokra nézve is, ha nem tudsz uralkodni az érzéseiden.

- Anthony, ugye nem gondolod komolyan, hogy veszélyt jelenthetek rátok? Nem fogok akaratomon kívül átváltozni. Már ura vagyok a farkas énemnek – mondtam határozottan.

- Annak ura vagy, de az érzéseidnek jelenleg nem, és ez azt jelenti, hogy nem tudatosan is használhatod a képességeidet. Úgyhogy most szépen ellazulsz, és hagyod, hogy kimasszírozzam belőled ezeket a görcsöket – nyomott meg kicsit erősebben egy ideggócot.

- Hé, finoman – nyögtem fel fájdalmasan.

- Lazíts, kimasszírozom a problémás részeket – mondta gyengéden. – Majd óvatos leszek, ígérem, csak próbáld meg elengedni magad – hajolt az ajkaimhoz. Azután pedig lágy csókot lehelt a számra. Olyan régen voltunk már együtt, utoljára a nászutunkon ért hozzám úgy igazán. Az pedig már régen volt. Hiányzik a közelsége.

- Anthony – tekeredtem még jobban felé. – Hiányzol – nyomtam hátra a fenekemet az ágyékához.

- Te is nekem, édesem, de most pihenésre és lazításra lenne szükséged – nyelt egy nagyot szerelmem.

- Hogyan tudnék jobban lazítani, mint úgy, hogy te magad lazítasz el? – próbáltam megfordulni alatta.

- Előbb alaposan megmasszírozlak, és utána a mennybe repítelek – harapott a fülcimpámba.

- Mi van, ha én türelmetlenebb vagyok?

- Akkor kénytelen leszek az ágyhoz kötözni téged, amíg nem végzek a kényeztetéseddel – mondta ellentmondást nem tűrve. Majd finoman rácsapott a fenekemre.

- Akkor jobban járok, ha megadom magam – motyogtam halkan.

- Nos, ezzel mindenképpen egyetértek – kezdte újra a gyengéd simogató mozdulatokat a hátamon. Már nem is tudom, hogy mióta masszírozhatott engem kedvesem, de már kis híján elaludtam a jóleső simogatásoktól, amikor Anthony mellém feküdt, és finoman a mellkasára húzott. – Aludj jól, szerelmem – nyomott puszit a hajamra.

- Még nem alszom – ásítottam fel. Majd körmeimet végighúztam izmos mellkasán. – Mintha valami menyberöppenést ígértél volna nem is olyan régen. Követelem az élményt, és utána úgy fogok aludni, hogy csoda, ha reggel ki tudsz tessékelni az ágyunkból.

- Nem kell kétszer mondanod – gördült fölém egy pillanat alatt.

Majd azonnal szenvedélyesen megcsókolt. Én pedig boldogan viszonoztam a csókját. Annyira hiányzott már, amikor elveszünk egymásban. Azok a pillanatok, amikor megszűnik a külvilág és csak mi ketten vagyunk, és a szerelmünk. Annyira jól esett már csak a csókja is, hogy azonnal felizgultam. Nem telt bele néhány pillanatba, és az egész testem lángolt. Nem akartam, hogy elvesszen ez a pillanat, úgyhogy gyorsan lecibáltam szerelmem pólóját, azután pedig szinte letéptem róla a nadrágját is, és felkínáltam magam, hogy minél előbb eggyé válhassunk, de ő csak mosolyogva elszakadt az ajkaimtól.

- Édesem, nem kell sietnünk. Ki szeretném élvezni ezt a szeretkezést veled – zárta össze a lábaimat váratlanul. Majd két térdével zárva is tartotta a combjaimat. – Nem akarok sietni, van időnk – kezdte el csókolgatni a nyakamat.

- Időnk van, csak türelmem nincs – vágtam rá mohón.

- Nem baj, legalább édesebb lesz a végkifejlett – kuncogott fel Anthony.

A lehelete végigcirógatta a nyakamat, amitől kellemes borzongás futott végig rajtam. Kedvesem csókjai lassan haladtak egyre lejjebb rajtam, amíg el nem érte keblem középpontját. Az érzéstől felsikoltottam, és még jobban magamra húztam a férjemet. Olyan régóta várok már erre a pillanatra. Most nem zavarhatnak meg minket. Hetek óta mindig történik valami, amikor végre újra egymásra találnánk. Ma éjjel nem történhet semmi.

- Anthony, nem bírom tovább – vonaglottam meg alatta a kéjtől. – A tiéd akarok lenni – mocorogtam türelmetlenül.

- Már az enyém vagy – csúsztatta a combjait az enyémek közé.

Majd egy határozott mozdulattal a magáévá tett. Mindketten hangosan felnyögtünk a gyönyörtől, ami azonnal belénk nyílalt. Már nagyon hiányzott a férjem közelsége, gyengédsége, szerelme. A gyengéd, lágy mozgás, amivel az őrületbe kergetett minden egyes együttlétünk alkalmával. Amit lassan egyre hevesebbé és szenvedélyesebbé változott, ahogy mindketten közeledtünk a beteljesedés felülmúlhatatlan élményéhez. Néhány mozdulattal később pedig hangosan felsikoltottam a gyönyör kapujában, ahová Anthony is azonnal követett egy hangos kiáltással. Majd szerelmem rám hanyatlott, és szorosan magához ölelt.

- Szeretlek – simítottam végig a hátán.

- Én is szeretlek, kicsim – ásított egy nagyot. – Ma Rosalie vigyáz a gyerekekre. Mit szólnál hozzá, hogyha együtt aludnánk? Hiányzik már a közelséged.

- Örömmel – simultam a mellkasához, amikor a hátára gördült. – Nekem is nagyon hiányzott már ez.

- Akkor tartsunk ilyen éjjeleket gyakrabban – suttogta szerelmem félálomban.

- Már meg is vagyok győzve – nyomtam puszit a nyakára.

Mire felsóhajtott, de már ugyanúgy szinte aludt, ahogy én is. Ezért csak még jobban befészkeltem magam a karjaiba, majd a keze lágy cirógatásától még jobban ellazulva, néhány perccel később már aludtam is. Nem is emlékszem már, hogy mikor volt ilyen gyönyörű éjszakám utoljára, de nem lenne nehéz visszaszokni ehhez az élményhez.

Valószínűleg reggel, cirógató ujjak játékára ébredtem. Lassan, lustán nyitottam ki a szemeimet, és felnéztem szerelmem mosolygós arcára.

- Jó reggelt, Nath – mormolta lágyan, majd lágyan megcsókolt. – Hogy aludtál? – kérdezte kíváncsian.

- Fantasztikusan – mondtam boldogan. – Már nem is tudom, hogy mikor aludtam ilyen jót utoljára – bújtam hozzá még közelebb.

- Helyes, ez volt cél – kuncogott Anthony. – Úgy tűnik, hogy a kölcsönös lefárasztás mindkettőnknél beválik.

- Ez bizony így van – nevettem fel én is. A következő pillanatban pedig meghallottuk két apró lányunk lelkes lábacskáinak a dobogását a szomszéd szoba padlóján.

- Mindjárt ideérnek – kapta fel szerelmem az alsónadrágját. Felém pedig a hálóingemet nyújtotta, amit egy szempillantás alatt felkaptam. Egy másodperccel később pedig már be is nyitott Emily és Marie. Még pizsamában voltak, és egymás kezét fogva, kacagva szaladtak az ágyunk felé, amire azonnal fel is pattantak, és bemásztak hozzánk a takaró alá.

- Jó reggelt – bújtak hozzánk a kis csöppségek. Minden reggel így indul nálunk. Amint felébrednek, már szaladnak is hozzánk, hogy együtt megmosakodjunk, felöltözzünk, és menjünk reggelizni. Egy tökéletes családi reggel, amilyenre mindenki vágyhat, akinek csak gyermekei vannak…