Liz Volturi - 67. fejezet

67. fejezet

(Alec szemszöge)

Határozottan örültem, hogy végre túl voltunk Liz átváltozásán, annak pedig még jobban, hogy ennyire higgadt egy újszülötthöz képest. Bár sejtettem, hogy ez így lesz, hiszen Esme hasonló természettel bír, talán Liz csak egy kicsivel temperamentumosabb, mint az édesanyja, de ez nem is baj, hiszen én sem állok Carlisle szintjén, messze nem. Nekem Liz a tökéletes ez egészen biztos. Már csak arról kell meggyőznöm valahogy a Mestereket, nyilván leginkább Caiust, hogy engedje át a táplálkozással kapcsolatos döntést szerelmemnek, mert majdnem biztos vagyok benne, hogy Liz a vega életmód felé hajlik. Már csak vele is tudatosítanom kell, hogy ez engem egy cseppet sem zavar. Sőt, biztosan gyönyörű lesz arany szemekkel.

-          Már várnak rád – nyitotta ki előttem Félix azonnal az ajtót.

-          Köszönöm – biccentettem felé, majd besiettem a terembe, hogy át tudjuk beszélni a dolgokat.  – Mesterek – hajoltam meg előttük.

-          Alec, már éppen meg akartunk látogatni benneteket – vágta rá Aro azonnal. – Hogy érzi magát Liz? – kérdezte kíváncsian.

-          Jól van, köszönjük – válaszoltam azonnal. – Még furcsa neki ez az új helyzet, de azt hiszem, hogy ebben nincs semmi meglepő.

-          Ivott már? – kérdezte Caius.

-          Igen, Edward és Emmett vadászott neki, de ezt nyilván tudjátok – bólintottam rá.

-          Ezzel el is érkeztünk a kérdéshez, amit tudnunk kell. Liznek választania kell, hogy melyik életformát választja. Természetesen jobban örülnénk a hagyományos módnak, de tekintve, hogy a legjobb barátaink lányáról van szó, ezért az övé lesz a döntés – mondta Aro komolyan.

-          Köszönöm, hogy meghagyjátok neki a választást. Még nem beszéltünk erről eddig – vallottam be őszintén.

-          Beszéljétek meg minél előbb, mert ha nem a mi életmódunkat akarja követni, akkor meg kell szerveznünk, hogy mindig el tudjon menni vele valaki vadászni. Most még egy ideig itt marad a Cullen klán, hogy segítsen neki, de utána már a mi felelősségünk lesz, hogy megkapja azt, amire szüksége van – mondta Caius ellentmondást nem tűrve.

-          Szerintem meg tudjuk oldani felváltva vele a vadászatot, vagy, ha ezen múlik, akkor áttérek én is az alternatív életmódra, és így mindig együtt tudunk majd vadászni. Amelyik megoldás jobban megoldható – mondtam határozottan.

-          Áttérnél az állati vérre a kedvéért? – lepődött meg Aro.

-          A feleségem, bármit megtennék érte – vágtam rá gondolkodás nélkül.

-          Ez is egy alternatíva, és megoldaná a problémát – bólintott rá Marcus.

-          Amennyiben Alec képes átállni ilyen hosszú idő után – vágta rá Caius.

-          Ne vessük el ezt az alternatívát sem, de ha van más lehetőség, akkor nem kínoznám Alecet – mondta Aro határozottan.

-          Sosem lesz kín, hogy segítsek a feleségemnek – mondtam tiszteletteljesen. Ha ezen múlik a dolog, akkor boldogan iszok mostantól állati vért, annyira csak nem lehet rossz, mindenesetre abban biztos vagyok, hogy megéri majd.

-          Rendben van, Alec, megértettük az álláspontodat – bólintott rá Aro.

-          Köszönöm, Mester – biccentettem.

-          A másik kérdés, hogy mikor kezdhetjük el szerinted edzeni Liz képességét – nézett rám komolyan. – Nagyon sokat segíthetne a tehetsége, és szeretnénk, hogyha mielőbb képes lenne irányítani a veszély érzékelését.

-          Még egy kicsit feldúlt, hiszen minden megváltozott a számára, de szerintem néhány nap múlva elkezdheti az edzéseket – gondolkodtam el. Néhány nap alatt biztosan fel tudom rá készíteni lelkileg, hogy belekezdjünk az új életébe.

-          Mi két hétre gondoltunk, elvégre még csak nászúton sem voltatok – mondta Caius meglepően kedves hangnemben.

-          Köszönjük, két hét rengeteg idő – mosolyodtam el. Annyi idő alatt már minden rendben lesz vele, ez egészen biztos.

-          Nincs mit – válaszolták azonnal. – Mást most nem kívántunk megvitatni – mondta Aro, majd Caius felém tartott egy kecsesen szép Volturi címert, és egy koromfekete köpenyt. – Ezt Liz számára készíttettük – mondta Aro elégedetten. – Kérünk, add át neki, később pedig személyesen is meglátogatjuk.

-          Megtiszteltek – hajtottam meg magam, miután elfogadtam a gyönyörű ajándékot. Ez azt jelenti, hogy Liz azonnal a legmagasabb szintű testőrök között fog helyet kapni, az én oldalamon.

-          Most menj vissza a feleségedhez, hamarosan mi is tiszteletünket tesszük legújabb tagunknál – mondták határozottan.

-          Várjuk majd a hármakat – mondtam komolyan, majd egy szempillantás alatt elsiettem, hogy minél előbb visszaérjek Lizhez, és elmeséljem neki, hogy mi mindent sikerült megbeszélnem a vezetőinkkel…

(Liz szemszöge)

Nem sokkal azután, hogy Renata elhagyta a szobát, valóban megérkezett Alec, aki halkan bekopogott hozzám.

-          Gyere be nyugodtan, eltakar a hab – mondtam azonnal mosolyogva.

-          Biztos? – nyitott be óvatosan.

-          Biztos eltakar-e a hab, vagy biztosan bejöhetsz-e? – kuncogtam fel.

-          Mindkettő – válaszolta vidáman.

-          Mindkettőre igen a választ – vágtam rá gondolkodás nélkül.

-          Oké – lépett be a fürdőbe, majd egy széket húzott a kád mellé, és kényelmesen elhelyezkedett rajta.

-          Mi a helyzet? – néztem rá kicsit idegesen. Nem tudtam, hogy most mit várnak el tőlem. Így, hogy átváltoztam nyilván minél előbb el kell foglalnom valamilyen pozíciót a családon belül, de azért remélem, hogy adnak nekem egy-két napot, amíg szokom az új helyzetet.

-          Ne aggódj – mosolygott rám megnyugtatóan. – Még két hetet kaptunk mind a ketten, hogy szokd az új életed, és pihenj – mondta elégedetten. – Ez idő alatt azt is el kéne döntened, kicsim, hogy táplálkozásilag merre szeretnél elindulni.

-          Azt hiszem, hogy egyenlőre maradnék az állati vérnél, szeretnék megpróbálni megmaradni a vegetáriánus életmódnál, mert én is nemrég még ember voltam, és nem hiszem, hogy akarnék emberekből táplálkozni – mondtam határozottan. – Sajnálom – fűztem még hozzá bocsánatkérően.

-          Kicsim, soha ne kérj elnézést ilyesmi miatt – mondta ellentmondást nem tűrve. – Engem egyáltalán nem érdekel, hogy mivel táplálkozol, csak az érdekel, hogy az enyém vagy, és mindig is az enyém leszel.

-          Efelől soha ne legyen neked sem kétséged – vágtam rá azonnal.

-          Helyes, akkor ezt meg is beszéltük – nyomott gyengéd csókot a számra, de gyorsan el is húzódott. – Ha kijössz a kádból, akkor átadom az ajándékokat, amit a Mesterek küldtek neked – húzódott mosolyra a szája.

-          Ajándékok? – lepődtem meg. – Miért kapok ajándékot?

-          Azért, mert most már a családhoz tartozol – vágta rá azonnal. – Neked is járnak azok a dolgok, amik mindenki másnak.

-          Csak nem köpeny és nyaklánc, ami mindenkinek van? – kérdeztem izgatottan.

-          Pontosan, eltaláltad – bólintott rá Alec azonnal.

-          Akkor most már értem, hogy Esme miért a csuklóm méretét akarta megtudni – kuncogtam fel. – Gondolom, hogy a másik családomtól karkötőt fogok kapni, mert tudják, hogy nyakláncom már lesz.

-          Ez nagyon is valószínű – bólintott rá azonnal. – Gyere, megmutatom őket – emelt elém egy hatalmas fürdőlepedőt, majd elfordította a tekintetét. Én pedig azonnal felálltam, és belebújtam az elém tartott anyagba, amivel együtt Alec átkarolt, majd felkapott, és egy szempillantás alatt kivitt engem az ágyunkhoz.

-          Ez gyönyörű – simítottam végig a sötét köpenyen, és a díszes arany láncon, és medálon.

-          Te vagy gyönyörű – nyögött fel Alec, majd halkan morogni kezdett, aminek nem értettem az okát. – Bocsáss meg egy pillanatra – sóhajtott fel, majd beviharzott a fürdőszobánkba, és bevágta maga után az ajtón, de olyan erővel, hogy szerintem kis híja volt annak, hogy kiessen a kerettel együtt.

-          Alec, mi a baj? – kérdeztem bizonytalanul, de magam is rájöttem a válaszra, amint megmozdultam. Amikor hozzáértem a köpenyhez, és a lánchoz elengedtem a törölközőt magam előtt, ami takarta a testem, Alec pedig azonnal reagált a látványra, és inkább elmenekült, nehogy megijesszen. Istenem, miért ilyen nehéz ez?

-          Csak egy percet kérek, minden rendben – jött a megnyugtatónak szánt válasz.

Viszont azt hiszem, hogy mindketten tudtuk, hogy nincs rendben, egyáltalán. El kéne lazítanom magam, vagyis, talán nekem is jót tenne, hogyha levezetném a bennem lévő feszültséget, és állítólag ez a fajta testmozgás elég jól levezeti. Legfeljebb, hogyha túl sok valami, akkor majd aggódunk akkor, amikor megtörténik. Ez így mindkettőnknek kínszenvedés, mert én is vágyom Alecre, csak annyi a baj, hogy túlságosan intenzíven érzékelek. Na de várjunk csak, Alecnek pont ez a képessége. Vajon nem tudná csak annyira behatárolni az érzékelésemet, hogy pont jó legyen mindkettőnk számára? Ez lehet a rövid távú megoldás. Később pedig már nem lesz rá szükség.

-          Alec, támadt egy ötletem – mondtam az ajtó előtt.

-          Liz, semmi szükség ilyesmire, egy pillanat – sóhajtott fel, és pontosan tudtam, hogy még a szemeit is forgatja hozzá.

-          Hidd el, hogy ez jó ötlet – vágtam rá konokul. – Nagyon egyszerű a dolog. Szeretnék veled lenni, de túlságosan fel vagyok még pörögve, viszont ha te egy kicsit korlátozod az érzékelésemet, akkor együtt lehetnénk.

-          Nem fogom a feleségemet elkábítani semmi miatt – válaszolta dühösen. – Mit gondolsz te rólam? Milyen férfi lennék, ha ezt tenném veled a saját érdekemben?

-          Ki mondta, hogy ez csak a te érdeked lenne? – kérdeztem vissza dühösen. – Én is akarom, és én kértelek meg rá – vágtam rá azonnal.

-          A válaszom az, hogy teljesen kizárt – csapta ki az ajtót, majd fenyegetően elém állt. – Képes vagyok felülkerekedni a vágyaimon, csak néha szükségem van egy kis időre. Főleg, ha teljes valódban láthatom a csodálatos idomaidat. Mi ebben olyan hihetetlen?

-          Semmi – húztam össze magam megszeppenten. – Azt hiszem, hogy felöltözöm – remegett meg a szám széle, pedig nagyon akartam magam tartani. Még szerencse, hogy az áruló könnyeim már nem tudnak kicsordulni a szememből. – Beengednél a fürdőbe, bent van a ruhám, amit fel akarok venni.

-          Liz, én… - vett egy mély levegőt.

-          Csak hagyj most engem egy kicsit – csattantam fel. Elég ebből a kínos helyzetből.

-          Rendben – állt félre az utamból, én pedig beslisszoltam a fürdőbe, és azonnal magamra zártam az ajtót. Azért ennyire nem kellett volna felkapnia a vizet, legalábbis szerintem. Most eléggé hasonlított a volt vőlegényemre a viselkedése. Talán én vagyok a hibás? Én hozom ki ezt a férfiakból?

-          Alec, Esme szeretne egy kicsit Lizzel lenni, addig elkísérhetnél vadászni, legalább kiszellőzteted a fejed. A családból más most úgysem ér rá, hogy velem tartson – hallottam meg Edward hangját. Nagyszerű, biztosan hallott mindent, és most rám uszítja anyát, magát meg a férjemre uszítja. Pazar, lehetne még ennél is kellemetlenebb a helyzet? Esetleg megtárgyalhatnánk a jelenlegi szexuális problémáinkat az egész kastély előtt. Félix biztosan rajongana az ötletért, hát még Emmett.

-          Ne ironizálj, Liz, hidd el, hogy jót fog tenni neked egy kis beszélgetés – kuncogott fel Edward.

-          Más is jót tenne nekem, ami lehiggasztana – vágtam vissza, de tulajdonképpen nem is tudom, hogy miért akartam belekötni szegény Alec érzéseibe, már megint. Vámpírként vajon ilyen hárpia leszek?

-          Remek lenne egy vadászat – mondta Alec, majd elviharzott Edward mellett. Fogadott bátyám pedig egy pillanatra szúrós tekintettel nézett rám, majd követte a férjemet. A következő pillanatban pedig megjelent anya az ajtóban.

-          Igen, tudom, hogy elviselhetetlen vagyok, és tudom, hogy nem kéne mindenért Alec érzésein táncolnom – mondtam mielőtt még megszólalhatott volna.

-          Alec pedig pontosan tudja, hogy nem miatta van, hanem amiatt, hogy most változtál át – vágta rá anya. – Az a baj, hogy túlkomplikálod a helyzetet.

-          Mit komplikálok túl? – néztem rá döbbenten.

-          Attól, hogy Alec néha egy kicsit elmenekül előled, még nem kell semmit sem erőltetned. Ha tudnád, hogy az átváltozásom után Carlisle mennyi hideg zuhanyra kényszerült, és mégis itt vagyunk boldog házasokként már egy jó ideje, és még sokkal több idő áll előttünk – fogta meg a kezem, majd lehúzott maga mellé az ágyra. – Viszont kitaláltunk valamit, hogy jobban ismerkedjetek egymással vámpírként, és senki se zavarjon meg közben – paskolta meg a kezem.

-          Kíváncsian hallgatlak – néztem rá meglepetten.

-          Van itt nem messze egy apró sziget, vagyis vámpírmértékkel nem messze, teljesen lakatlan, mivel a Volturi tulajdonát képezi. Csakis állatok vannak a szigeten, és nagyobb ház, mert néha egy-egy pár innen odamegy pihenni. Megbeszéltük a vezetőkkel, hogy mivel úgyis szeretnének hagyni neked egy kis időt, hogy megszokd az új létedet, két hétre a tiétek a sziget. Csak kettőtöké, és senki nem fog zavarni benneteket. Így lesz időtök beszélgetni. Alec megtanít téged vadászni, bár ez tökéletesen ösztönös lesz, és talán tisztázhatjátok a házastársi feszültségeket is – mondta anya lelkesen.

-          Jól hangzik, de mi van akkor, hogyha Alec már azelőtt el akar majd válni tőlem, hogy még el sem kezdtünk igazán házasok lenni – néztem rá idegesen.

-          Kicsim, ez a veszély, abszolút nem fenyeget, úgyhogy kár is ilyen butaságokon törni a fejed – simított végig az arcomon. – Most pedig gyere, csomagoljunk be – állt fel, és lépett a szekrényhez.

-          Anya – sétáltam mellé.

-          Igen, kicsim? – nézett rám mosolyogva.

-          Köszönöm – bújtam hozzá szorosan. Ő pedig azonnal átkarolt engem, s minden kétségem egy csapásra elpárolgott ettől a gyengéd öleléstől…

Liz Volturi - 66. fejezet

66. fejezet

(Liz szemszöge)

Nagyon furcsán éreztem magam. Nem tudtam, hogy mit is kéne tennem, csak azt éreztem, hogy majd kicsattanok az energiától, és iszonyatosan fáj a torkom, ami teljesen ellentmondásban állt, hiszen eddig, emberként, amikor fájt a torkom, akkor én sem voltam túlságosan aktív, hiszen beteg voltam, most viszont minél intenzívebben érzem a fájdalmat, annál jobban felpörgök tőle.

-          Ez adrenalin, vagyis valami olyasmi. Hogyha szomjas vagy, akkor a vadászösztöneid felpörgetnek téged, mint minden vámpírt – magyarázta Edward a gondolataimat.

-          Ez normális? – kérdeztem idegesen. – Nem szeretnék valami dühöngő őrültté változni, akinek csak a vér számít.

-          Kicsim, már elmondtam neked, hogy az újszülött évedben még számíthatsz ilyen meglepetésekre – mondta Alec nyugtatóan. – Emiatt nem kell aggódnod, hogyha történik bármi is, akkor majd én elrendezem.

-          Ezt hogy érted? – kerekedtek ki a szemeim.

-          Te csak ne aggódj, ez a lényeg – mondta határozottan. – Semmi miatt – tette még hozzá.

-          Már itt is vagyok – jelent meg Carlisle egy hatalmas üveggel. – Ez jól fog esni a torkodnak, idd meg – nyújtotta felém az üveget.

-          Én ezt nem fogom elbírni – ráztam meg a fejem. Ez egy legalább öt literes üveg, és teljesen tele van. Még fele ekkora súlyt sem emeltem fel életemben, nemhogy ekkorát.

-          Csak próbáld meg megtartani – mosolygott rám elnézően. – Tudod, most mindenkinél erősebb vagy – fűzte még hozzá.

-          Ha te mondod – nyújtottam bizonytalanul a kezem az üvegért, és legnagyobb meglepetésemre tényleg nem volt nehéz. Amint biztosan tartottam Carlisle óvatosan levette róla a fedőt. Abban a pillanatban pedig félelmetes morgás hangja töltötte be a szobát. Én pedig ijedten pillantottam körbe, de semmilyen állatot nem láttam.

-          Liz, nyugodj meg, és igyál – mondta Alec halkan, és furcsa módon mindenki tartotta tőlem egy kicsit a távolságot.

-          Nem vagyok ideges – forgattam meg a szemeimet, de azért engedelmesen a számhoz emeltem az üveget. Egy kicsit tartottam az ízétől, de amint megéreztem már semmi kétségem nem volt afelől, hogy ez a világ legfinomabb dolga, úgyhogy mohón kortyoltam egészen az utolsó cseppig. Amikor pedig befejeztem már kaptam is a következő adagot.  Egy pillanatra a két üveg között mintha újra hallottam volna azt a furcsa morgást, de nem foglalkoztam vele. Biztosan csak hallucinálom. Elégedetten engedtem el a második üveget, miután kiürült, és boldogan vettem tudomásul, hogy most már egyáltalán nem kapar a torkom.

-          Nem szeretnélek megijeszteni, de te voltál a morgás forrása – nézett rám Edward komolyan.

-          Már hogy lettem volna én? Én nem vagyok tigris, vagy oroszlán – legyintettem.

-          Vámpír vagy, Liz, a vérre reagáltál így – vágta rá Edward azonnal.

-          Akkor ezért mondtad, hogy nyugodjak meg? – pillantottam Alec felé.

-          Természetesen, mi másért mondtam volna? – kérdezte mosolyogva.

-          Na és mi lett volna, ha úgy ítélem meg, hogy Carlisle nem elég gyorsan adja az utánpótlást? – haraptam az ajkamba.

-          Maradjunk annyiban, hogy jobb, hogy Carlisle pontosan tudja, hogy hogyan kell bánni egy újszülöttel – mondta Edward diplomatikusan.

-          Biztosan nem támadtam volna rá – emeltem fel az állam dacosan. Én nem vagyok vadállat.

-          Ne izgassátok fel – mondta Esme határozottan.  – Szerintem hagyjunk egy kis teret neki, és Alecnek. Biztosan szeretnék megbeszélni a következő lépést, és egy kicsit kettesben maradni. Majd holnap megbeszélünk minden mást – ajánlotta gyengéden. Én pedig boldogan bújtam hozzá. Hihetetlen, hogy még alig ismerjük egymást, de ő mégis mindent tud rólam, amit csak egy anya tudhat a gyermekéről. Pontosan arra vágytam most, amit ő is mondott a többieknek.

-          Jól van, Esmének igaza van. Hagyjuk magukra őket – mondta Carlisle is. Én pedig nagyon hálás voltam, amiért mindenki azonnal elhagyta a szobát, és hagytak nekem egy kis szabad teret. Tudtam, hogy mindenki csak jót akar, és aggódik miattam, de kellett egy kis nyugalom, amikor nem érzek magamon ennyi tekintetet.

-          Gyere ide – mosolygott rám tárt karokkal Alec az ágyról, miután mindenki elhagyta a szobát, és becsukta az ajtót. Én pedig gondolkodás nélkül a karjaiba vetettem magam. – Biztos, hogy minden rendben, édesem? – simított végig a hátamon.

-          Természetesen – bólintottam rá azonnal. – Ugyan mi baj lehetne? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nem tudom, amikor én felébredtem anno, akkor mindent és mindenkit szét akartam tépni a testvéremen kívül – mondta Alec halkan.

-          Igen, de nektek azért más volt. Én akartam ezt, és te a lehető legjobbá tetted a számomra az átváltozás körülményeit, míg ti ketten csupa rossz élmény után még keresztülmentetek azon a borzasztó fájdalmon is, ami az átváltozással jár. Nem csoda, hogy meg voltatok vadulva. Azt hiszem, hogy én is így reagáltam volna ennyi szörnyűségre – mondtam komolyan, majd szorosan magamhoz öleltem.

-          Liz, légy szíves ne törj össze – nyögött fel Alec. Én pedig döbbenten néztem fel rá. Összetörni? Én, őt? Hiszen én csak egy lány vagyok. Oké, most már vámpír, de… - Tudod, mondtam neked, hogy most sokkal erősebb leszel nálam egy ideig.

-          Oh, te jó ég. Ne haragudj – kaptam el a kezeimet a derekáról. – Jól vagy? – néztem rá aggódva.

-          Persze, nincs semmi baj – lélegzett fel megkönnyebbülten.

-          Attól tartok, hogy egy kicsit sem érzem az erőmet – haraptam az ajkamba.

-          Semmi baj, nemsokára megtanulod kezelni ezt is – húzott vissza magához. A következő pillanatban pedig már a hátamon feküdtem, ő pedig rajtam, viszont most már tudtam követni a mozdulatot, nem úgy, mint régen. – Nem tudom megállni, hogy ne érjek hozzád – vigyorgott rám pimaszul.

-          A feleséged vagyok, ha valaki hozzám érhet, az te vagy – mosolyogtam rá.

-          Reméltem, hogy ezt mondod – mormolta a számnak, majd szenvedélyesen megcsókolt. Az érzés olyan volt, mint amikor még ember voltam, csak éppen, mintha ezerszer intenzívebben éreztem volna mindent. A simítást az oldalamon, a száját a számon, a testének súlyát a testem felett. Túlságosan belsőséges volt a helyzet a sok érzékeléstől, ami megrémített, és mielőtt még átgondolhattam volna, hogy mit is teszek, Alec már a padlón is találta magát a lökésem erejétől.

-          Annyira sajnálom – néztem rá rémülten. Most komolyan eltaszítottam magamtól azt a férfit, akit mindennél jobban akartam, amióta csak megismertem?

-          Hé, semmi baj – ült le mellém óvatosan.

-          Én nem tudom, hogy mi ütött belém, hiszen már nem egyszer értél hozzám, most valamiért mégis megijedtem – temettem a kezeim közé az arcom.

-           Gondolhattam volna, hogy türtőztetnem kell magam. Még csak most ért véget az átváltozásod. Biztosan kavarognak benned az érzések, én pedig felerősítettem a viselkedésemmel. Csak úgy tűnt, hogy nyugodt vagy, ezért gondoltam, hogy megpróbálhatok közeledni, de tudok várni, emiatt ne izgasd fel magad – szorította meg a kezem. – Ha valami sok neked, akkor nyugodtan szólj, vagy éppenséggel nyugodtan le is dobhatsz a padlóra, kedvelem, ha tüzes vagy – húzkodta meg a szemöldökét, hogy elviccelje a dolgot. – A lényeg, hogy segítened kell, hogy mit tehetek meg, és mit nem, egyelőre. Aztán majd minden kialakul. Tudom, hogy milyen nehéz az elején. Sőt, ezt itt mindenki tudja, úgyhogy semmi miatt ne legyen bűntudatod mostanában – húzta el a kezeimet magam elől óvatosan, majd hátradőlt az ágyon, és a mellkasára volt. – Ez is nagyon jó – mondta mosolygós hangon.

-          Ezzel nem tudok vitatkozni – mosolyodtam el én is. Jól eset a közelsége, csak úgy tűnik, hogy egy kicsit tartanom kell a mértékét most még. Viszont nagy biztonságérzetet nyújtott, hogy csak egy szavamba kerül, és nem feszegetjük tovább a határaimat. – A vámpírok mindent ilyen intenzíven érzékelnek? – néztem fel rá bizonytalanul.

-          Igen, ehhez hozzá kell szoknod – bólintott rá. – Hidd el, nem lesz rossz, ha már kezdesz lenyugodni egy kicsit. Megvannak a pozitív oldalai is a kifinomult érzékeknek – mondta határozottan.

-          Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz – bólintottam rá. – Azért majd nagyon igyekszem, megígérem.

-          Nem foglak sürgetni, és más sem, hidd el – puszilt bele a hajamba. – Mennyei illatod lett. Eddig sem volt semmi, de most talán még ellenállhatatlanabb.

-          Én meg azt hittem, hogy most már kevésbé fogsz rá reagálni, hiszen nem akarsz rögtön megenni – állapítottam meg.

-          Az emberi illatod arra volt kifejlesztve, hogy elvegye az eszem a véred, a mostani illatod viszont egyértelműen arra van kifejlesztve, hogy férfiként vegye el az eszem – nyelt egy nagyot. Majd megéreztem az igencsak nekem feszülő vágyát a combomnál.

-          Alec – nyögtem fel halkan. Nem szívesen mondtam neki nemet, de nem mertem még azt mondani, hogy zöld az út. Elég bután jönne ki, hogy tíz percen belül már másodszor küldöm padlóra a férjem, mert hozzám ér.

-          Nyugalom, kicsim, semmiféle olyan tervem nincs, ami kizökkent téged, de a testem reakciójáról nem tehetek – mondta rögtön bocsánatkérően.

-          Nos, azt hiszem, hogy hízelgő a számomra, hogy ilyen intenzíven reagálsz rám, de nem akarom, hogy szenvedj. Ha gondolod, akkor átmehetek anyáékhoz, hogy legyen egy kis távolság, amíg nem oldódik meg a helyzet közöttünk.

-          Az teljesen kizárt, egy pillanatra sem veszítelek szem elől – mondta ellentmondást nem tűrve. – A feleségem vagy, és én szeretnék az lenni, aki megad neked mindent.

-          Rendben – adtam meg magam azonnal. – Ez csak egy ötlet volt.

-          Egyébként is, te fordított helyzetben mit szólnál, hogyha talán hónapokra elköltöznék a szobánkból? – kérdezte feldúltan.

-          Jogos, megértettem, drágám – simítottam végig a mellkasán. – Ne haragudj, nem akartalak megbántani.

-          Tudom – fújta ki hangosan a levegőt. – Megoldunk idővel mindent, jó? Csak ne menj el a közelemből. Élvezni akarom a társaságodat, örökké.

-          Alec, nem megyek sehová – néztem mélyen a szemébe. Ez is furcsa volt. Eddig is nagyon szépnek találtam a szemeit, de most minden apróságot láttam bennük. A kis pontokat a vörös színben. A koromfekete pupilla minden kis rezdülését. Mindent, amit eddig nem láttam.

-          Felfedezted az apró látnivalókat a szemben? – mosolyodott el.

-          Mindenkinek ilyen? – kérdeztem kíváncsian.

-          Igen, mindenkinek vannak benne hasonló, apró eltérések – bólintott rá azonnal, majd óvatos csókot lehelt a számra. Gondolom próbaképpen, hogy mit reagálok.

-          Még egyszer – hajoltam közelebb hozzá. Mire ő engedelmesen adott még egy apró csókot a számra. – Ez tetszik – nyomtam most én egy csókot a szájára.

-          Ez nagyon jó hír – nevetett fel boldogan. – Viszont mit szólnál egy fürdőhöz. Természetesen szigorúan egyedül, hogy el tudj lazulni egy kicsit – ajánlotta a lehetőséget.

-          Azt hiszem, hogy jól esne – bólintottam rá. – Már csak az a kérdés, hogy te miért nem csatlakozol.

-          Édesem, nem állok jót magamért, hogyha meglátlak ruha nélkül, ez egészen biztos, főleg, hogy tisztában vagyok vele, hogy most már nem tudok kárt tenni benned, ráadásul a feleségem vagy, úgyhogy inkább idekint maradok – mondta határozottan. Oh, persze, milyen bolond vagyok, hiszen ez nyilvánvaló, legalábbis egyelőre.

-          Mikor kell találkoznom a Mesterekkel, most hogy átváltoztam? Gondolom, látni szeretnének – néztem szerelmemre kérdőn.

-          Mit szólnál hozzá, hogyha amíg te fürdesz, addig én meglátogatom őket, és megbeszélem a hátralevő dolgainkat – ajánlotta a lehetőséget.

-          Ez egy remek ötlet – bólintottam rá azonnal, majd elindultam a fürdő irányába, ahová már mindenem be volt készítve a fürdéshez.

-          Honnan tudtad, hogy igent mondok? – néztem rá mosolyogva.

-          Ismerlek már egy ideje, Liz, pontosan tudtam, hogy erre boldogan fogsz nekem igent mondani – rántotta meg a vállát. – Csak engedd el magad, nemsokára visszajövök – mondta vigyorogva, majd egy szempillantás alatt eltűnt. Én pedig elégedetten vettem le a ruháimat, és merültem el a kellemes vízben.

-          Hahó, bejöhetek? – hallottam meg barátnőm hangját.

-          A fürdőben vagyok, Renata – mosolyodtam el. Már vártam, hogy mikor fog meglátogatni.

-          Hogy vagy? – mosolygott rám, amikor belépett.

-          Azt hiszem, hogy jól – válaszoltam elgondolkodva.

-          Csak hiszed? – nézett rám meglepetten.

-          Az előbb lehajítottam magamról a férjemet – húztam el a számat. Ha valakivel meg tudom ezt beszélni, akkor az ő. – Ráadásul morogtam miközben a vért kaptam, és egy kicsit félek, hogy túlságosan vad leszek, és nem tudom megtartani önmagamat.

-          Nos – ült le a kád szélére. – Először is, a vad önmagad is te vagy, mivel átváltoztál mostantól lesznek dolgok, amikre másképpen fogsz reagálni – mondta komolyan. – Másodszor, meglepő módon önmagad vagy ahhoz képest, hogy nemrég születtél újjá. Amikor én voltam újszülött azonnal elindultam bosszút állni mindazokon, akik csak egy szajhának tartottak, aki még arra sem méltó, hogy belé töröljék a lábukat. Összefoglalva tehát nincs veled az égvilágon semmi baj. Az pedig, hogy ledobtad magadról a kedves férjedet, egyáltalán nem meglepő. Alec is tudhatná, hogy most minden érzékelés felerősödött a számodra, és ez bárkinek ijesztő, akármennyire is szereti a másikat.

-          Ő is hasonlóan fogalmazott – morogtam az orrom alatt.

-          Akkor nem értem, hogy mi a gond – rántotta meg a vállát barátnőm.

-          Ő a férjem, és tudom, hogy mit szeretne, de én még nem tudom megadni neki, pedig én is szeretném – szusszantottan dühösen. – Nem szeretem őt szenvedni látni.

-          Jaj, drágám, te néha nagyon nehéz eset vagy – forgatta meg a szemeit barátnőm. – Alec nagyon boldog, a szenvedés szikrája nem volt a tekintetében, amikor a nagyterem felé tartott. Tény, hogy szeretne veled lenni, de ez tökéletesen természetesen reakció egy újdonsült férjtől. Az ellenkezője a probléma egy házasságban.

-          Igen, ő is ezt mondta – bólintottam rá.

-          Akkor felmerül a kérdés, hogy miért akarod túlbonyolítani ezt a dolgot – nézett rám kíváncsian.

-          Igazából nem akarom túlbonyolítani, egyszerűen csak olyan sok minden kavarog a fejemben – válaszoltam halkan. – Még a táplálkozásommal kapcsolatban is döntenem kéne, gondolom minél előbb – nézett barátnőmre kétségbeesetten.

-          Liz, én csak egy dolgot tudok neked tanácsolni, mindennel kapcsolatban. Tedd félre a megfelelési kényszeredet mindkét családod irányába, és azt tedd, amit a szíved diktál. Ennyi, nem kell túlbonyolítani a dolgot. Nem kell mindenki számára tökéletesnek lenned, mert abba beleőrülsz.

-          Azt hiszem, hogy igazad van – sóhajtottam fel. Végül is nem lehetek egyszerre vega és hagyományos is.

-          Helyes – vigyorodott el elégedetten. – Viszont most megyek, mert urad, s parancsolód mindjárt itt lesz – pattant fel a kád széléről, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is, viszont most, hogy beszéltem vele, sokkal jobban éreztem magam, mint eddig. Gyakrabban kéne kikérnem Renata tanácsait…