Liz Volturi - 64. fejezet

64. fejezet

 

(Alec szemszöge)

Még mindig nem értettem ezt az egészet, de miután elültem Lizzel a kanapéra, ő azután is csak mosolygott és ecsetelte, hogy milyen gyors volt mindenki a szervezést illetően.

-          Kicsim, Caius megfenyegetett valamivel, hogy gyere hozzám most azonnal? – kérdeztem tőle komolyan.

-          Ugyan már, Alec. Miért fenyegetett volna meg? – nézett rám végre komoly arccal. – Tény, hogy megkért és érvelt, de a fenyegetés erős túlzás. Egyébként pedig, ahogy belejöttünk a készülődésbe, mármint Heidi és én, már nagyon is jó ötletnek tűnt. Sőt, alig vártam, hogy hazaérj.

-          Liz, ugye tudod, hogy megígértem neked, hogy a nászéjszakánkon megharaplak. Ugye nem csak azért egyeztél bele ebbe, hogy minél előbb vámpír legyél?

-          Alec – sóhajtott fel. – Őszinte leszek. Az átváltozásom egy kicsit még mindig megrémiszt, és nem is ezt tartom a legfontosabbnak az életemben. Viszont, igen, szeretném, ha ma éjjel a szertartás, és a bál után túlesnénk a dolgon. Mindkettőnknek jobb, hogyha minél előbb túl vagyunk rajta. Nekem nem lesz több időm agyalni, te pedig elkezdheted megtanítani nekem, hogy milyen a vámpírlét, és így előbb önmagam leszek újra – magyarázta ellentmondást nem tűrve.

-          Tudom, hogy nem fog sok időbe telni, amíg visszatalálsz hozzám, drágám – mondtam határozottan. – Én emiatt egy cseppet sem aggódom, mert nincs miért.

-          Nos, a lényeg, hogy te is akarod-e, vagy még inkább várnál? – nézett rám kérdőn.

-          Ha te őszintén azt mondod, hogy szeretnéd, akkor én boldogan elveszlek most azonnal – mosolyogtam rá, majd szenvedélyesen megcsókoltam. Egy kicsit nagyobb hévvel, mint szerettem volna, mert így sikerült kedvesemet ledöntenem a kanapéra.

-          Liz – szakított félbe minket Esme. – Kicsim, ez teljesen komoly? Caius azt állítja, hogy te is most akarsz Alec felesége lenni – rontott be az ajtón gondolkodás nélkül, és közben még néhány válogatott szitkot is elszórt Caiusra. Ez igazán nem volt jellemző Esme viselkedésére. – Jézusom, bocsánat, elfelejtettem kopogni a nagy indulat hevében – kapta a szája elé a kezét, amikor meglátott bennünket, hogy is mondjam, kissé talán illetlen helyzetben.

-          Anya, kérlek, nyugodj meg – tornázta magát Liz ülőhelyzetbe, és közben én is rendbe hoztam magam. – Minden rendben van. Én tényleg nem így terveztem eredetileg, de szeretném, ha így lenne. Már döntöttem. Kérlek, örülj velem, és tisztelj meg azzal, hogy te adsz ki a leendő férjemnek – mondta szerelmem meghatottan.

-          Hogyha tényleg, most szeretnéd, akkor más nem is szolgálhatna nagyobb örömömre – ölelte magához a lányát Esme. – Viszont most akkor visszamegyek gyorsan néhány percre a nagyterembe, nehogy valaki kárt tegyen Caiusban. Carlisle meglehetősen apa módon viselkedik, és nagyon kiakadt, hogy a fogadott lányát az akarata ellenére akarják gyors esküvőre kényszeríteni.

-          Carlisle agresszív? – vontam fel a szemöldököm. Tud olyat egyáltalán?

-          Ha a gyermekeinkről van szó, akkor határozottan kíméletlen tud lenni – bólintott Esme azonnal.

-          Akkor siess, anya, mert nem szeretném, hogyha komolyabb incidens lenne a dologból – mondta Liz határozottan.

-          Nemsokára visszajövök – nyomott gyors puszit lánya arcára, majd szó szerint elrohant a szobából.

-          Boldog vagy? – néztem mélyen szerelmem szemébe.

-          Még soha életemben nem voltam ennyire boldog – vágta rá azonnal.

-          Bocsánat, tubicáim, de el kell rabolnom a menyasszonyt – kukucskált be Renata a szoba ajtaján. – Heidi szobájában fogunk készülődni, mert ott van a ruhája. Te menj Félixhez nagyfiú, már oda készítettük a ruhádat, és az ünnepi köpenyedet.

-          Liz, teljesen biztos, hogy ezt akarod? – néztem rá még egyszer komolyan. – Még az oltárnál is mondhatsz nemet, nem fogok megharagudni rád.

-          Ez nagyon kedves tőled, de tudom, hogy mit csinálok – mondta szerelmem határozottan. – Siess, tudod a menyasszonyra illik várakozni, nem pedig fordítva – kuncogott fel.

-          Ne aggódj, a hölgyeknek mindig tovább tart a készülődés – legyintettem. – Akkor az oltárnál várlak.

-          Helyes – bólintott rá, majd elsietett Renata társaságában. Én viszont továbbra is gyanakvó voltam, és úgy gondoltam, hogy inkább megkeresem Edwardot, hiszen, ha valakinek van biztos információja Liz és Caius gondolataival kapcsolatban, akkor az csakis ő lehet.

-          Gyere be – invitált be Edward a szobájába még mielőtt bekopoghattam volna az ajtón.

-          Gondolom, akkor azt is tudod, hogy miért jöttem – sétáltam be a szobába. – Azt hiszem, hogy tévedtem a dolgokkal kapcsolatban, ha már öltönyben vagy – vontam fel a szemöldököm.

-          Inkább fogalmazzunk úgy, hogy mivel Liz végső soron valóban így döntött, ezért elfogadom a döntését – vágta rá Edward.

-          Végső soron döntött így? – kérdeztem rá. Tudnom kellett, hogy pontosan mi történt, amíg távol voltunk.

-          Nos, mondjuk úgy, hogy Liz először nem rajongott az ötletért, de most már őszintén szeretné. Ennyire nem tudná magát megjátszani, egyébként pedig a gondolatai is arról árulkodnak, hogy hozzád akar menni itt és most – mondta Edward határozottan.

-          Nem tetszik ez nekem – csóváltam meg a fejem. – Én nem akartam sürgetni őt semmiben sem. Nem véletlenül akartam megvárni, míg letelik a neki szánt egy év.

-          Alec, fogadd el a döntését. Mind tudjuk, hogy egyszer, méghozzá nem is olyan sokára megtörténne. Adjuk meg neki a választás lehetőségét. Felnőtt nő, és biztos az érzéseiben, bár én nem értek egyet vele.

-          Engem nem tartasz hozzá méltónak? – kérdeztem megrökönyödve.

-          Nem erről van szó. Tudom, hogy nagyon is méltó vagy hozzá, hiszen rajongsz érte. Viszont nem tudom, hogy milyen lesz neki, amikor három nap múlva felébred. A mi családunkban egyikünk sem választotta a vámpírságot, és nálatok is kevesen. Vajon milyen lesz neki úgy felébredni, hogy szomjas, erős. Félek tőle, hogy mi lesz akkor, hogyha túl lesz rajta, és esetleg megbánja a döntését – magyarázta Edward.

-          Teszek róla, hogy soha ne legyen oka megbánni ezt a döntést – mondtam ellentmondást nem tűrve. Az én feleségem soha nem lesz boldogtalan, ezt garantálom.

-          Attól tartok, hogy ez nem csak rajtad fog múlni, de azt tudom, hogy te mindent meg fogsz tenni, hogy minél boldogabb legyen.

-          Akkor azt mondod, hogy Liz tényleg akarja, itt és most? – kérdeztem rá még egyszer a biztonság kedvéért.

-          Igen, Alec, Liz itt és most semmi másra nem vágyik, csakis arra, hogy a feleséged lehessen – bólintott rá komolyan.

-          Ez esetben azt hiszem, hogy ideje lenne készülődnöm. Liz azt mondta, hogy nekem illik várni a menyasszonyra, nem pedig fordítva – nevettem fel.

-          Nos, én is valami ilyesmit hallottam, úgyhogy igyekezz – nevetett fel Edward is. Majd megveregette a vállam. – Esme nagyon boldog, hogy te leszel a veje – fűzte még hozzá.

-          Ennél nincs is szükségem nagyobb megtiszteltetésre – vágtam rá. Majd elsüvítettem Félix lakosztályához. Ahol megálltam az ajtó előtt bekopogtam.

-          Gyere, már azt hittem, hogy inadba szállt a bátorságod, és ide sem tolod a képedet – hahotázott Félix, amikor beléptem az ajtón.

-          Lizt elvenni ajándék, nem teher – vágtam rá azonnal. Majd egy pillanatra elvettem a látását, hogy nekimenjen a kanapénak.

-          Ez nem volt fair – nevetett fel Félix. – Egyébként pedig tudom, hogy mázlista vagy.

-          Na látod, ez biztos – vettem le róla a bénító ködömet, majd egy szempillantás alatt levetkőztem, és felkaptam a nekem kikészített ruhát az ünnepi köpenyemmel együtt…

(Liz szemszöge)

Már nagyon izgatott voltam. A kezdeti félelmeim szép lassan elmúltak, ahogy telt az idő, egyre jobban éreztem, hogy én tényleg Alechez tartozom. Mondjuk, az átváltozástól még mindig félek, de tudom, hogy nem lesz semmi baj. Fájni fog, de legalább biztosan túlélem, és utána már nem lesz soha többé fájdalom.

-          Liz, gyere, irány a fürdő. Csipkedd magad, aztán megcsinálom a hajad – mondta Renata komolyan. – Addig én is felveszem a koszorúlány ruhám.

-          Jól van, megyek már – kaptam fel a kikészített törölközőt és fehérneműt, majd már be is csuktam a fürdő ajtaját magam után. Azonnal megcsapott a finom levendula illat, ami mindig is jó hatással volt rám. Annyira lágy és megnyugtató, hogy az ember minden gondjáról megfeledkezik, ha van egyáltalán valami baj.

-          Liz, még öt perced van – hallottam meg Heidi hangját. – Már mindenki elkészült, úgyhogy egyedül te maradtál.

-          Öhm… valakinek segítenie kellene felvenni a fűzőmet. Ez a fehérnemű kétemberes – mondtam halkan. Tudtam, hogy úgyis meghallják. Már néhányszor megpróbáltam befűzni a hátamon, de nem igen akart sikerülni a dolog.

-          Jövök már, kincsem – lépett be anya azonnal.

-          Gyönyörű vagy – mosolyogtam rá. A ruhája egyszerűen káprázatos volt.

-          Köszönöm, ez Heidi érdeme. Nekem is és Rose-nak is varrt egy-egy csodaszép ruhát – mondta boldogan. – A te ruhád viszont egy igazi álomkép – fűzte még hozzá.

-          Igen, szerintem is káprázatos lett – bólintottam rá azonnal. – Bár kicsit izgulok miatta, hogy nem teljesen vörös, mert Caius szerint itt ez a szokás, de nálunk embereknél, meg a fehér ruha, így Heidi tett bele fehéret is a kedvemért.

-          Emiatt ne aggódj. Mindenki el lesz ragadtatva, ha meglát – mondta anya magabiztosan. – A lényeg pedig egyébként is az, hogy Alec szemei kerekedjenek ki, abban pedig nem lesz hiba – kacsintott rám.

-          Csak legyen igazad, anya – kuncogtam fel.

-          Kész is van – mondta miközben masnira kötötte a fűzőm alját. – Nagyon szép karcsú derekad van ebben a fehérneműben.

-          Köszönöm – fordultam körbe a tükör előtt elégedetten. – Renata ízlése ilyen téren kifogástalan.

-          Gyertek, Liz, jöhet a hajad – ültetett le Heidi a fésülködőasztalhoz. Majd néhány perc alatt olyan csodálatos, virágokkal díszített kontyot alkotott a hajamból, amilyet még életemben nem láttam.

-          Akkor most jöhet a ruha. Szerintem sminkre semmi szükség, úgy gyönyörű vagy, ahogy vagy – mondta Renata határozottan.

-          Egyetértek – vágta rá anya és Heidi egyszerre.

-          Hahó, hogy álltok, már csak rátok várunk – kopogtatott be Jane az ajtón.

-          Öt perc és készen vagyok – vágtam rá azonnal. Nem akartam túlságosan sokáig várakoztatni Alecet, és persze a többieket.

-          Remek, akkor várunk – vágta rá Jane, majd hallottam, ahogy elsüvített.

-          Liz, a férfiakat nyugodtan megvárakoztathatod egy kicsit ilyenkor – dorgált meg Rose finoman. Eddig olyan csendben volt, de most látszott rajta, hogy muszáj volt elmondania, hogy egy kicsit még kínozhatom a vőlegényem.

-          Szerintem amilyen gyorsan a férfiak el szoktak készülni, valószínűleg már várt eleget – vetettem ellen.

-          Ez is igaz – bólintott rá anya. – Bújj bele a ruhádba, és menjünk – fűzte még hozzá. A lányok pedig már előttem is álltak a ruhámmal, én pedig boldogan vettem magamra ezt a csodálatos darabot. Egészen biztos, hogy mindig előkelő helye lesz a szekrényemben.

-          Készen állsz? – kérdezte anya meghatottan.

-          Igen, menjünk – bólintottam rá mosolyogva. Majd felvettem a csodálatos vörös rózsacsokromat az asztalról, ahol eddig pihent.

Egy kissé talán ideges voltam, de ez csakis annak volt betudható, hogy ma van az esküvőm, és azzal ellentétben, hogy néhány hónappal még félelemmel, és bánattal sétáltam volna az oltárhoz egy másik férfi karjaiba, most boldogan lépkedtem a végzetem felé, és egy cseppnyi kétségem sem volt afelől, hogy ez így jó, így helyes. Hiszen mind a ketten ezt akartuk, és azt hiszem, hogy a végső soron a családjaink is erre vágytak, ha nem is ilyen gyors tempóban. Amikor odaértünk a nagyterem elé, az ajtó zárva volt, és a két szárnynál Emmett és Félix várakozott.

-          Izgalmas ruha, kislány – kacsintott rám Emmett.

-          Igazából nagyon is dögös, még senki nem ment férjhez itt hasonlóban sem, amióta én itt vagyok – kontrázott rá Félix.

-          Köszönöm – haraptam az ajkamba, és éreztem, ahogy elpirulok.

-          Na, most hogy varázsoltunk rád egy kis színt, már mehetsz is tovább, mert a leendő férjet, már nagyon izeg-mozog az idegességtől – nevetett fel Emmett. Majd megfogta az egyik kilincset, míg Félix a másikat és szélesre tárták előttem az ajtót. Legnagyobb meglepetésemre pedig abban a pillanatban zongorán felhallatszott a nászinduló.

-          Nahát, nem is gondoltam volna, hogy a vámpírok is nászindulóra szoktak bevonulni – súgtam oda halkan anyának.

-          Igazából nem is szoktak, kicsim – kuncogott fel Esme. – Edward ötlete volt, hogy ez biztosan tetszene neked – mutatott a zongora felé, ahol tényleg Edward játszotta a dallamot nekem lelkesen. Köszönöm, ez csodálatos meglepetés – üzentem gondolatban, mire az illető rám kacsintott, és folytatta tovább a dalt, amíg oda nem értünk Alec elé.

-          Nagyon vigyázz a lányomra, és szeresd – adta a kezem Alec kezébe anya. Majd gyengéd puszit nyomott az arcomra.

-          Nem fogok csalódást okozni, Esme – mondta Alec komolyan. – Gyönyörű vagy, kicsim – nézett rám mosolyogva szerelmem. – Na és te még azt hitted, hogy nem tudsz elkápráztatni.

-          Te is nagyon csábítóan festesz – válaszoltam boldogan.

-          Elisabeth, Alec, készen álltok? – kérdezte Aro mosolyogva.

-          Igen – vágtuk rá egyszerre. Azért kíváncsi voltam, hogy milyen szertartásra számíthatok, bár Heidi azt mesélte, hogy az itteni esküvők jellemzőek rövidek, és velősek szoktak lenni, legalábbis szertartásilag. A buli része viszont másnap reggelig is eltart. Sőt akár napokig is, bár én addig most még biztosan nem bírnám.

-          Akkor kezdjük is el – biccentett Aro. – Elisabeth Evenson, elfogadod az előtted álló Alec Volturit férjedül az örökkévalóság hátralévő részére?

-          Igen, elfogadom – válaszoltam azonnal.

-          Alec Volturi, Elisabeth elfogadott téged. Vigyázol rá, és szereted az örökkévalóság hátralévő részén?

-          Igen, szeretem és óvom őt örökké – vágta rá Alec gondolkodás nélkül.

-          A gyűrűket kérem – mondta Aro határozottan. Mire Rosalie megjelent két egyszerű, de gyönyörű karikagyűrűvel, amit előbb Alec húzott fel az én ujjamra, aztán én az övére. – Ezennel házastársakká nyilvánítalak bennetek. Megcsókolhatod a menyasszonyt – mondta a Mester boldogan. Alec pedig gyengéd csókot nyomott a számra. A tömeg pedig azonnal éljenezni kezdett bennünket.

-          Ez tényleg rövid és velős szertartás volt – kuncogtam Alec fülébe.

-          Mint mondtam, nem szoktuk túlbonyolítani a dolgokat – nevetett fel ő is, majd a családunk felé fordított bennünket, hogy fogadhassuk a gratulációkat…