Sziasztok!
Bár lassan, de gyógyulgatunk, úgyhogy ha minden jól megy, vasárnap vagy hétfőn tudok hozni frisset, és mostantól hetente egy feji biztos, hogy lesz. Lehet, hogy kettő is, de ezt még nem tudom megígérni. Viszont egy biztos lesz. A semminél ez is több :D
Puszi, Drusilla
2010. március 31., szerda
Szabályok:
1.) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (belinkelve a blogjukat)!
2.) Tedd ki a logót a blogodra!
3.) Írj magadról 7 dolgot!
4.) Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!
5.) Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!
1., Köszönöm szépen Nektek :D
http://www.lyliasfanfictions.blogspot.com/
http://napfiaholdlanya.blogspot.com/
http://vampirmesek.blogspot.com/
http://ginewrafiction.blogspot.com/
http://www.fictwilightfic.blogspot.com/
http://jegviragszigetek.blogspot.com/
http://www.solyablogja.blogspot.com/
http://www.netty-blogja.blogspot.com/
http://lmdss.blogspot.com/
http://wedo-tortenetei.blogspot.com/
zoeblack-alice.blogspot.com
2., Ezt látjátok :D
3.,
Imádom az állatokat.
Jó hallgatóság vagyok.
Imádom a blogjaimat, és még sok történetet szeretnék írni.
Gyűjtöm a filmes ereklyéket
Idén szereztem meg a diplomámat, aminek még mindig nagyon örülök:D
Hűséges barát vagyok
A kedvencem teám a jázminos zöld tea.
(Már annyi ilyen díjam volt, hogy nem nagyon tudtam már, hogy mit írjak még magamról Nektek, úgyhogy bocsi, ha hülyeség :D
4,
http://teliholdszava-lettina.blogspot.com/
http://lebelnala.blogspot.com/
http://sunnysky-abigel.blogspot.com/
http://alkonyatfan000.blogspot.com/
http://afternewdawn.blogspot.com/
http://cruelvictim.blogspot.com/
http://novella-lettina.blogspot.com/
2010. március 27., szombat
Sziasztok!
Köszönöm szépen a megértéseteket és a kedves szavakat. Nagyon sokat jelent, hogy ti is mellettünk vagytok. Igyekszünk mielőbb rendbe jönni, és amint tudom, hozom a frisset. Felmerült egy kérdés, hogy mi van most akkor a pályázattal, amit kiírtam. Nos, a pályázat természetesen folytatódik. Várom a jelentkezéseket és a műveket. Az ajándékok már itt vannak nálam, és ki kell őket osztani valakiknek, úgyhogy ne fogjátok vissza magatokat. Azért belinkelem ide még egyszer a pályázat paramétereit.
PÁLYÁZAT!
Sziasztok! Arra gondoltam, hogy kiírok egy pályázatot, hátha van kedvetek hozzá. Egy novellát kellene írni, Emmett/Rosalie párosításban, aminek a címe az kell, hogy legyen, hogy "Romantikus szerenád". Nevezni mától számítva két hétig lehet a drusilla1985@citromail.hu email címre. A novellára pedig további két hét állna rendelkezésre. Tehát nevezni lehet 2010. márciós 28-a éjfélig, és a beküldés határideje pedig 2010. április 11-e lesz. Egy külön blogot készítenék az alkotásoknak, és közöségszavazás útján dőlnének el a helyezések. Az első három helyezet nyereménye természetesen Twilightos meglepetés lesz. Várom a jelentkezéseket :D
Még egy kis kiegészítés, mivel felmerült még kérdés a pályázattal kapcsolatban. A hossza szabadon választott, de minimum legyen négy oldal 1,5 sor távolsággal, hogy azért kerek lehessen ez a kis történet :D Hogyha hosszabb az természetesen nem baj.
Sok sikert Mindenkinek!
Puszi, Drusilla
PÁLYÁZAT!
Sziasztok! Arra gondoltam, hogy kiírok egy pályázatot, hátha van kedvetek hozzá. Egy novellát kellene írni, Emmett/Rosalie párosításban, aminek a címe az kell, hogy legyen, hogy "Romantikus szerenád". Nevezni mától számítva két hétig lehet a drusilla1985@citromail.hu email címre. A novellára pedig további két hét állna rendelkezésre. Tehát nevezni lehet 2010. márciós 28-a éjfélig, és a beküldés határideje pedig 2010. április 11-e lesz. Egy külön blogot készítenék az alkotásoknak, és közöségszavazás útján dőlnének el a helyezések. Az első három helyezet nyereménye természetesen Twilightos meglepetés lesz. Várom a jelentkezéseket :D
Még egy kis kiegészítés, mivel felmerült még kérdés a pályázattal kapcsolatban. A hossza szabadon választott, de minimum legyen négy oldal 1,5 sor távolsággal, hogy azért kerek lehessen ez a kis történet :D Hogyha hosszabb az természetesen nem baj.
Sok sikert Mindenkinek!
Puszi, Drusilla
2010. március 24., szerda
Rossz hírek! :(
Sziasztok Kedves Olvasóim!
Nagyon sajnálom, de kénytelen vagyok a blogot egy kis ideig szüneteltetni. A páromnak volt egy munkahelyi balesete, és bár nem annyira rossz a helyzet, mint amilyennek kinéz, most nagy szüksége van rám. Az eset sajnos testileg és lelkileg is megviselte Őt, így támogatásra van szüksége, ráadásul még én sem nyugodtam meg, így pedig nem tudok teljes mértékben az írásra koncentrálni. Összacsapott rossz fejezeteket, pedig nem akarok kiadni a kezeim közül. Mégy egyszer az elnézéseteket kérem, tudom, hogy nagyon várjátok a folytatásokat, és utálok csalódást okozni Nektek, de most nagyon fontos, hogy a kedvesem mellett legyek, és támogassam, mert szüksége van rá. Amint tudok jelentkezek. Szerintem legfeljebb egy vagy másfél hét, és újra itt leszek veletek. Addig is Mindenkinek millió puszi.
Megértéseteket előre is köszönöm. Szeretlek Titeket.
Puszi, Drusilla
Nagyon sajnálom, de kénytelen vagyok a blogot egy kis ideig szüneteltetni. A páromnak volt egy munkahelyi balesete, és bár nem annyira rossz a helyzet, mint amilyennek kinéz, most nagy szüksége van rám. Az eset sajnos testileg és lelkileg is megviselte Őt, így támogatásra van szüksége, ráadásul még én sem nyugodtam meg, így pedig nem tudok teljes mértékben az írásra koncentrálni. Összacsapott rossz fejezeteket, pedig nem akarok kiadni a kezeim közül. Mégy egyszer az elnézéseteket kérem, tudom, hogy nagyon várjátok a folytatásokat, és utálok csalódást okozni Nektek, de most nagyon fontos, hogy a kedvesem mellett legyek, és támogassam, mert szüksége van rá. Amint tudok jelentkezek. Szerintem legfeljebb egy vagy másfél hét, és újra itt leszek veletek. Addig is Mindenkinek millió puszi.
Megértéseteket előre is köszönöm. Szeretlek Titeket.
Puszi, Drusilla
2010. március 23., kedd
Másik díj :D
Szabályok:
1. Megköszönöd, akitől kaptad, és belinkeled
2. Elküldöd azoknak, akik szerinted megérdemlik (max 10 ember).
3. Értesíted őket az ajándékról =)
4. Leírod, miért szeretsz másoknak írni.
5. Pár mondatban bemutatkozol a nagyvilágnak =)
1, http://cullenlove-alice23.blogspot.com/ Köszönöm szépen, Alice23 :D
2,
http://robstenfanfiction.blogspot.com/
http://vampirestorybyklau.blogspot.com/
http://lilifanfiction.blogspot.com/
http://twilightszerelem.blogspot.com/
Na, még nagyon sok mindenkit idelinkelhetnék, de nem akarom még egyszer belinkelni azokat, akik már úgyis megkapták a díjakat :D
3, Okés :D
4.,Azért szeretek írni, mert az olvasóimat kikapcsolja, és mindenkit kiszakít egy kicsit a szürke hétköznapokból. A fantázia szárnyalása és az álmodozás csodálatos dolog, amit nem szabad feladni. Ráadásul én magam is nagyon élvezem az alkotási folyamatot. Néhány órára teljesen elfeledkezem a gondokról és a külvilágtól, és csak élvezem a saját kis világomat, ami fantasztikus érzés :D
5., Bemutatkozás:
Nem is tudom, hogy ide mit kéne írnom. Igazság szerint már sokan ismertek, de aki mégsem, annak itt van néhány infó. Kedves, vidám életszemléletű lány vagyok, átlagos testalkattal, párkapcsolatban. Főiskolát végeztem, de már dolgozom. Szeretem az állatokat. Imádok írni, olvasni, sütni, főzni. Négy éven belül pedig tervezem az első kis "trónörököst, vagy hercegnőt :D". Aki többet szeretne tudni, az bátran kérdezhet. :D
2010. március 21., vasárnap
Díj
Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:
1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2)a logót kirakom a blogomba.
3)a szabályzatot kirakom a blogomba.
4)megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5)kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6)megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7)betartom a szabályokat.
Blogok, amelyeknek a díjat adnám:
http://everblogja.blogspot.com/
http://solyablogja.blogspot.com/
http://eternity-cullenfamily-rella.blogspot.com/
http://bo-szi-lvi.blogspot.com/
http://doo88twilightfic.blogspot.com/
http://rengitwilight.blogspot.com/
Teszt:
Név: Móni, Drusilla, Drus, Dru
Lakhely: Magyarország, Dabas
Születési hely: Budapest
Magasság: 169 cm
Névnap: május 4.
Foglalkozás: adminisztrátor
Testvérek: Egy nővér és egy hugi
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: magyar, német, angol
Gyűjtemény: filmes ereklyék, amennyit csak össze tudok szedni :D
Cipőméret: 38
Iskola: Általános – Általános Iskola (nem volt extra elnevezés); Móricz Zsigmond Műszaki Középiskola Szakiskola és Radnai Béla Közgazdasági Tagozata; Általános Vállalkozási Főiskola
Kedvencek: természetesen Twilight, és FTT minden mennyiségben; forró csoki (keserű csokiból); indiai konyha
Hobbi: rajzolás, írás, olvasás, mozizás, ha tehetem
Zsebpénz: Már fizum van, úgyhogy ilyet már nem kapok.
Kívánság: Nagyon szeretnék egyszer delfinekkel úszni
Álom: Johnny Deppel találkozni, és beszélgetni vele a filmjeiről, de mivel ez szinte lehetetlen, a mostani álmom, hogy majd kiadassam a saját könyvemet
Szerencseszám: 11
Szeretnék találkozni: Johnny Depp
Háziállatok: Három kutyus
La Push vámpírja - 41. fejezet
41. fejezet
(Bella szemszöge)
Miután mindenki odaért a nappaliba és szembesült Carlisle legkevésbé sem nyugodt tekintetével, azonnal szörnyű érzések cikáztak végig az egész testemen. Nem tetszett ez az aggódó arckifejezés. Néhány pillanat múlva pedig Edward hangosan morogni kezdett és magához húzott. Ezek a szerint a helyzet még annál is rosszabb.
- Mi történt? – veszítettem el a türelmemet.
- Nem éppen tömegbaleset történt – kezdett bele Carlisle. – Illetve tömegbaleset volt ez tény, de sokkal inkább nevezném jól álcázott vámpírtámadásnak. Nagyon ügyesen csinálták. Aki nem tudja, hogy létezünk, az elsiklik az apró jelek mellett, tehát egyik emberi orvosnak sem tűnt fel, hogy valójában mi történt. Nekem sem esett le elsőre, hogy három éhes vámpír játszadozott el. Abban már az első pillanattól kezdve biztos voltam, hogy vámpírok voltak, de a számukra csak később derült fény.
- Három? – kérdeztem vissza. – Akkor Anthony és Nath elrablóira gyanakodsz? Ők is hárman vannak. Egyébként pedig, honnan vagy biztos benne, hogy három?
- A sérülések nagysága és száma különböző volt. Háromféle, ebből következtettem arra, hogy ennyi támadóval állunk szemben, de van jó hír is, a túlélők száma nagy. Csupán négy áldozat nem élte túl. A többiek könnyebben sérültek, amikor felborult a busz, de nem lesz komoly bajuk. Miután megzavarták őket eltűntek. Csak egy komolyabb sérültet vittünk kórházba – nézett rám Carlisle jelentőségteljesen. Edward pedig megint felmorgott. Mi a fene van már?
- Hány sérült van? – kérdezte Rosalie.
- Húsz könnyebb sérült, de nem jelentenek veszélyt, mert nem láttak semmit. A tanáraik veszítették életüket, a buszsofőr és a teherautó vezetője, de az biztos, hogy egyikük sem az ütközésbe halt bele – fűzte még hozzá.
- Hogy-hogy nem jelentenek veszélyt? – kérdezte Esme. – Hiszen látták az egészet.
- Hála az égnek, semmit sem láttak. A Seattle melletti vakok iskolája kirándulóbusza volt. Úgyhogy egészen biztos, hogy nem láttak semmit – mondta Carlisle halkan.
- Istenem, szegények, biztos nagyon megrémültek – sóhajtott fel Esme.
- Várj – döbbentem rá a ki nem mondott tényekre. – Hogyan élték túl a gyerekek, és ki hívta a mentőket? A falka? – kérdeztem idegesen.
- Igen, a falka lépett közbe – bólintott rá Carlisle.
- Hol vannak a fiaim? – kérdeztem néhány oktávval magasabb hangon.
- Csak Billy volt ott, néhány farkassal – mondta csendben Carlisle.
- Hol van, Billy? – kérdeztem már ingerültebben. Mire azonnal éreztem, hogy Jasper próbál lenyugtatni. – Most ne, Jasper – mordultam rá. – Hol van, Billy? – néztem Carlisle-ra egyre idegesebben.
- Az intenzív osztályon – lépett hozzám Carlisle közelebb, hogy a vállamra tegye a kezét. Én pedig lerogytam a kanapéra. A többiek pedig egy emberként szisszentek fel.
- Mennyire súlyos? – néztem fel fogadott apámra. Edward pedig az ölébe húzott.
- Nem túl jó a helyzet – válaszolta aggódva. – Nem lett volna szabad visszaváltoznia, de nem akarta lebuktatni a többieket, ezért megtette. Így viszont túl sok energiát veszített az erőlködéssel, hogy újra emberré váljon.
- Miért változott vissza? Hova lett a többi farkas? – kérdeztem idegesen. A farkasok sérülten inkább úgy maradnak, ahogy vannak, hogy gyorsabban gyógyuljanak. Billy nem buta, tudja jól, hogy ember formában sokkal tovább fog lábadozni.
- A falka haza akarta vinni, de féltek, hogy azzal csak még rosszabbá teszik az állapotát, mert súlyosan sérült a háta. A fiad kétségbeesett, hogy lebukhatnak, ezért addig erőlködött, míg végül sikerült visszaváltoznia, azután a többiek óvatosan felöltöztették, majd alfai parancsra hazamentek, mintha mi sem történt volna. Billy pedig felhívta a kórházat, hogy azonnal jöjjenek ki. Ennyire maradt még ereje, azután elvesztette az eszméletét – magyarázta Carlisle.
- Azonnal bemegyek hozzá – pattantam fel. – Anthony és Jake már tudja? – kérdeztem még, miközben visszafordultam Carlisle felé.
- Nem, még nem szóltam nekik, előbb neked akartam – válaszolta fogadott apám.
- A háta? Mennyire súlyos a sérülés? Ugye nem szenvedett maradandó károsodást? – kérdeztem idegesen. Most jutott el csak a tudatomig, hogy súlyos a hátsérülése.
- Egy ideig nem kelhet majd fel, és valószínűleg rehabilitációra is szüksége lesz, de a testalkata és a farkas génjei miatt, úgy nagyjából egy-két hónapra tenném a felépülésének idejét. Járni fog, újra, csak idő kell hozzá, és egy kis türelem. Külön egyszemélyes szobába vitettem. Minden pillanatban megfigyelik. Most éppen a legjobb medikusom vigyáz rá. Elég határozott lány, aki akár arra is képes, hogy lekötözze, hogyha nem marad nyugton. A beteg érdekében bármire hajlandó – mondta határozottan.
- Köszönöm – öleltem meg gyorsan. Majd Edward felé fordultam. – Beviszel a kórházba? Kocsival kevésbé leszek feltűnő, mintha csak feltűnök a kórház mögött.
- Hát persze – lépett azonnal mellém.
Néhány pillanattal később, pedig már száguldottunk is a kórház felé. Külön hálás voltam érte Edwardnak, hogy nem finomkodott és szó szerint tövig nyomta a gázpedált. Így néhány perccel később a Volvo csikorgó kerekekkel állt meg a kórház parkolójában. Már éppen ki akartam pattanni a kocsiból, amikor Edward hirtelen elkapta a kezem.
- Kicsim, tudod, hogy nem rohanhatsz oda be a saját segítségeddel. Billy azért kockáztatott, hogy ne fedje fel a kilétét és a miénket sem. Gondolj erre, amikor bemész az épületbe – mondta nyugtatóan. Tudtam, hogy igaza van, de egyszerűen nem voltam képes nyugton besétálni oda. Azonnal látnom kell a fiamat. Jacob és Dawn rám bízta őket, de én mégsem voltam képes vigyázni rájuk.
- Rendben, megpróbálok nyugodtan bemenni – motyogtam magam elé.
- Jól van, akkor menjünk – engedte el Edward a karomat.
Azonnal kipattantam a kocsiból, és emberi tempóban kezdtem el futni az épület felé, Edward pedig árnyékként követett engem. Amint beértem a nővérpulthoz siettem, és megtudakoltam, hogy merre találom Billy Blacket. Szerencsére a pultnál ülő nő nagyon kedves volt, és készségesen segített nekem, úgyhogy egy perccel később, már a fiam szobája előtt álltam. Éppen be akartam nyitni, amikor egy szúrós női hang megállított.
- Nem mehetnek be oda, csak hogyha a sérült hozzátartozói, és akkor is csak akkor, hogyha felvették a steril öltözéket. Ez itt az intenzív osztály, és a betegeknek nincs szükségük újabb problémákra – mondta határozottan. Én pedig éppen készültem letépni a fejét, de Edward megsejthette a szándékot, mert magához ölelt, és szorosan tartott.
- Mégis ki a fene maga? – kérdeztem dühösen. Ha azt hiszi, hogy megakadályozhat benne, hogy bemenjek a fiamhoz, akkor nagyon is téved.
- Johanna Moore, végzős orvostanhallgató – mondta a lány.
- Ő Carlisle tanítványa, csak jót akar a páciensének. Őszinték a gondolatai. Mi több, nagyon tetszik neki a fiad – súgta Edward a fülembe. – Vegyük fel a ruhákat, és próbáljunk meg kedvesek lenni hozzá.
- Rendben – szusszantottam bosszúsan. Minden pillanat egy örökkévalóságnak tűnt.
- Sajnáljuk kisasszony, csak nagyon aggódunk Billy miatt – mondta Edward gyengéden. – Megtenné, hogy ad nekünk ruhákat, és beenged hozzá egy kicsit? Carlisle Cullen fia vagyok, Edward. A Black család nagyon közel áll hozzánk – próbálta elkápráztatni a majdnem doktornőt. Aki a jelek szerint semmi jelét nem mutatta a csodálatnak Edward irányába. Ilyen még soha nem történt. Nem láttam még nőt, aki ellenállt a csáberejének.
- Csak azért, mert Dr. Cullen fia nem engedném be magukat, de mivel idetelefonált a doktor úr, és azt mondta, hogy bemehetnek, ezért megteszem – mondta Edwardnak csípősen, majd egy szoba felé vezetett minket.
- Hűha, ilyen még nem történt velem ezelőtt – súgta gyorsan a fülembe Edward. – Eddig még bárkit el tudtam kápráztatni, akit akartam.
Kis idővel később, talpig beöltözködve léphettem be végre az ajtón, és amint megláttam Billyt egy kicsit megnyugodtam. Mindenhol gépek csipogtam körülötte, de a fiam szemei nyitva voltak, és még el is mosolyodott, amikor meglátott. Azonnal az ágyához siettem, és homlokon csókoltam őt.
- Hogy vagy? – kérdeztem aggódva, és megsimogattam az arcát.
- Nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek látszik – nyugtatott meg fiam. – Bár bosszantó, hogy egy percre sem kelhetek fel az ágyból, és hasogat a hátam, pedig tömnek fájdalomcsillapítóval rendesen.
- Rád támadt a rettenthetetlen orvostanhallgató? – kérdeztem morcosan. – Ha akarod, elintézem – csillant fel a szemem. Bosszantó kis nőszemély.
- Nem, hozzá még nem volt szerencsém, de ötpercenként rám küld egy nővért, hogy nehogy egyáltalán megmozduljak. Azt hiszem, hogy ott telt be a pohár, hogy a nővér konkrétan meg akart etetni, mondván, hogy nem erőltethetem meg magam, és ezért ne emelgessek borzasztó nehéz kanalakat – forgatta meg a szemeit Billy. Edward pedig felkuncogott.
- Carlisle nagyon precíz követőre akadt – magyarázta a jókedve okát.
- Ez a nő ezek szerint egy boszorkány – morgolódott fiam, én pedig hevesen bólogatni kezdtem. Szerintem is bosszantó ez a Johanna. Az ajtó pedig a következő pillanatban kinyílt.
- Nos, ha nem haragszanak, akkor a boszorkány, most vizitet tart, úgyhogy ha kifáradnának, azt nagyon megköszönném – lépett be a szobába a nő, és a fiam kartonját szorongatta a kezében. Billy pedig teljesen ledermedt, amikor felé fordította a fejét. Jaj, ne. Pont ezt a nőt? Az univerzum teljesen megőrült? A fiamhoz nem illik ez a morcos nőszemély. Kizárt, hogy ő lenne a tökéletes partner egy életen át Billy számára. Az én fiam életvidám, és kedves. Ez a nő pedig begyöpösödött és goromba. Bár tény, hogy nagyon is csinos, de nem csak a külsőségek számítanak. – Ha végeztem, akkor visszajöhetnek – tette még hozzá, amikor nem mozdultunk.
- Már itt sem vagyunk – fogta meg Edward a kezemet és kihúzott magával a szobából. Valószínűleg láthatta rajtam, hogy éppen azon gondolkozom, hogy mi lenne a leggyorsabb gyilkolási lehetőség, amit bevethetek a lány ellen. Alapvetően nem vagyok agresszív típus, de nem tűröm, hogy csak úgy kizavarjon a fiam mellől.
- Mi a francért ráncigálsz egész nap? Nem akartam kijönni Billytől – mondtam dühösen. – Nem csak te vagy a világon. Pláne nem rángathatsz úgy, ahogy kedved tartja – csattantam fel.
- Bella, Billy érdeke, hogy megvizsgálják és vigyázzanak rá – mondta nyugtatóan.
- Azt tudom, de egyáltalán nem zavartam volna őt a vizsgálatok közben – válaszoltam dühösen. – Egyébként sem kellene ilyen ridegnek lennie egy beteg hozzátartozóihoz. Carlisle biztosan nem erre tanítja.
- Kicsim, te régen örültél volna, hogyha bent vagyok veled, miközben Carlisle megvizsgál? – kérdezte Edward felhúzott szemöldökkel.
- Éppenséggel, hogyha tudni akarod, akkor pont aznap éjjel akartalak megkérni téged, hogy legközelebb kísérj el a nőgyógyászomhoz, hogy te is láthasd a babát, amikor elhagytál – mondtam dühösen. Mire Edward arca eltorzult, de én még mindig nem hagytam abba a kegyetlenkedést. - Ráadásul nehogy azt hidd, hogy nem tudom, hogy állandóan az ablakból lested, amint Carlisle vizsgál, és közben olvastad a gondolatait. Szóvá tettem én ezeket valaha is? – kérdeztem halkan, hogy csak ő hallja, de a hangom annál fenyegetőbben csengett.
- Jól van, igazad van – adta meg magát. – Ezek szerint lebuktam, de értsd meg a lányt is. Még kezdő, és mindent szabályszerűen akar csinálni. Nem vizsgálhat betegeket mások előtt. Hogyha esetleg feljelenti valaki, akkor elveszít mindent, amiért idáig dolgozott. Egyébként sem rá haragszol, hanem azokra, akik ezt tették Billyvel, de a fiad rendbe fog jönni – nyugtatott tovább. Majd egy határozott mozdulattal a mellkasához rántott. – Nem lesz semmi baj, tudom, hogy megijedtél, és hogy sok sokkoló dolog ért mostanában, de a fiaid erősek. Billy is túl lesz ezen nemsokára – mondta majd nyugtatóan simogatni kezdte a hátamat.
- Sajnálom, én nem gondoltam komolyan, amit az előbb mondtam – bújtam hozzá még szorosabban.
- Tudom, nem haragszom – vágta rá azonnal.
- Köszönöm – motyogtam a mellkasába.
- Bármikor, édesem. Hogyha úgy érzed, hogy ki kell adnod magadból, akkor ne tartsd vissza – suttogta a fülembe.
Belőlem pedig előtört az eddig elfojtott zokogás. A csudába, miért lettem ilyen anyámasszony katonája? Sosem bőgtem még annyit, mint az utóbbi időben. Már percek óta álltunk így az ajtó előtt, amikor végre meghallottam az ajtó nyílását. Azonnal arra fordítottam az arcom, és megláttam Johanna sokkolt arcát.
- Mr. Black nagyon jól van a körülményekhez képest. Nem kell aggódniuk miatta. Néhány hónap múlva pontosan olyan egészséges lesz, mint régen – nézett rám ellágyulva. – Ha gondolják, akkor most visszamehetnek hozzá – fűzte még hozzá, majd eltűnt.
- Köszönjük – szóltam utána kedvesen. Mire egy pillanatra visszafordult és biccentett felénk. – Furcsa ez a lány – néztem fel Edwardra.
- Elég kuszák a gondolatai – bólintott rá Edward is.
- Menjünk vissza Billyhez – indultam el befelé a szobába. Kedvesem pedig szó nélkül követett.
Amint beértem a szobába egy szélesen vigyorgó Billyvel találtuk szembe magunkat. Nem tudtam mire vélni a hirtelen jött jókedvét, de örültem neki, hogy jól érzi magát.
- Elképesztő ez a lány – mondta lágyan. – Határozott, de mégis kedves. Annyira nem is boszorkány, mint amennyire hitted, anya – magyarázta boldogan.
- Ha te mondod, kicsim – hagytam rá. Majd leültem az ágya szélére. – Mi történt pontosan? – tettem fel a kérdést, ami foglalkoztatott.
- A falka nagy részével járőröztünk, amikor sikoltásokat hallottunk meg, és megéreztük a vámpírszagot. Azonnal elindultunk a nyom irányába, de amikor odaértünk a négy felnőtt már halott volt, és éppen a gyerekeket készültek lemészárolni. Én azonnal a nagydarab vámpírra vetettem magam, de sikerült elhajítania. Egy fának csapódtam, ami alapvetően még meg se kottyan nekem, sőt szegény fa látta a kárát, de azután teljes erőbedobással nekem rohant és hallottam, amint a hátam megreccsent, azután pedig összeestem és nem tudtam mozdulni. Ezután a három vámpír elmenekült, mert a falka nem akart otthagyni engem védtelenül. Tudod, hogy sosem hagyunk hátra sérülteket – nézett rám komolyan, mire csak bólintottam. – Nem tudtam felkelni, a többiek pedig aggódni kezdtek, hogy kárt tesznek bennem, hogyha megmozdítanak, ezért addig küszködtem, amíg visszanyertem az emberi alakomat. A srácok óvatosan, alig mozgatva felöltöztettek, majd felhívtam a kórházat, hogy azonnal jöjjenek ki mentőkkel és orvosokkal – magyarázta fáradtan. – Aztán minden elsötétült, és egyszer csak itt találtam magam. A többit pedig gondolom, már Carlisle elmesélte.
- Igen, a többit már Carlisle elmesélte – bólintottam rá. – Pihenned kell – simítottam végig az arcát.
- Jake már tudja? Át kell vennie az alfa posztját, hiszen ő a sorban a következő – mondta határozottan.
- Tudom, édesem. Nem lesz semmi baj – nyugtatgattam. – Jacob biztosan mindent kézben tud majd tartani, és Anthony is segít majd neki – mondtam határozottan.
Ahogy kimondtam ezeket a szavakat a szobába berontott Anthony, Nathalie, Jacob és Gaby is. Méghozzá talpig felöltözve ezekbe a fura zöld ruhákba.
- Hé, bátyus, egy kicsit nem figyelünk oda rád, és máris összetöröd magad – mondta Jake bosszúsan. – Szereznünk kell neked egy lányt, aki vigyáz rád, amíg itt vagy – csóválta meg a fejét.
- Már talált – vigyorodott el Anthony. – Tényleg csinos az a tanonc – biccentett Billy felé. Mire Nath-nak azonnal lefelé görbült a szája sarka. – Nem úgy, ne értsd félre, kicsim. Te vagy a legszebb, és legellenállhatatlanabb nő a világon – húzta magához Nathalie-t, majd lágy csókot nyomott az ajkaira.
- Mh… egy orvostanhallgató? Illik hozzád az a lány, akit láttunk. Egész kedves – mosolyodott el Jake. Akkor velünk vajon miért volt rideg az a lány? Ez különös. - A falka mindjárt itt lesz, mert ők is látni szeretnének – mondta Jake komolyan.
- Addig is, amíg ideérnek, egyél – húzott elő Gaby egy hatalmas süteménytartót a táskájából. – Tudom, hogy milyen pocsék a kórház koszt, úgyhogy hoztam neked túlélő csomagot – kacsintott rá.
- Köszi, Gabriella – mondta Billy hálásan, és azonnal tömni kezdte magába a süteményt.
- Nincs mit – legyintett Jake szerelme.
Nem sokkal azután pedig, hogy Billy megette a temérdek süteményt a falka többi tagja is megérkezett. Egészen addig a fiam mellett voltam, ameddig azt nem mondták, hogy muszáj mennünk. Az éj leple alatt pedig visszaosontam a szobája ablakához és vigyáztam az álmait. Edward pedig mindig mindenhová velem jött és tartotta bennem a lelket. Amikor már azt hinném, hogy végre minden rendben lesz, mindig történik valami rossz, de ezt nagyon meg fogja keserülni az a három vámpír. Soha többé nem fognak a fiaimhoz nyúlni, kerül, amibe kerül, de távol tartom őket Forsktól.
(Bella szemszöge)
Miután mindenki odaért a nappaliba és szembesült Carlisle legkevésbé sem nyugodt tekintetével, azonnal szörnyű érzések cikáztak végig az egész testemen. Nem tetszett ez az aggódó arckifejezés. Néhány pillanat múlva pedig Edward hangosan morogni kezdett és magához húzott. Ezek a szerint a helyzet még annál is rosszabb.
- Mi történt? – veszítettem el a türelmemet.
- Nem éppen tömegbaleset történt – kezdett bele Carlisle. – Illetve tömegbaleset volt ez tény, de sokkal inkább nevezném jól álcázott vámpírtámadásnak. Nagyon ügyesen csinálták. Aki nem tudja, hogy létezünk, az elsiklik az apró jelek mellett, tehát egyik emberi orvosnak sem tűnt fel, hogy valójában mi történt. Nekem sem esett le elsőre, hogy három éhes vámpír játszadozott el. Abban már az első pillanattól kezdve biztos voltam, hogy vámpírok voltak, de a számukra csak később derült fény.
- Három? – kérdeztem vissza. – Akkor Anthony és Nath elrablóira gyanakodsz? Ők is hárman vannak. Egyébként pedig, honnan vagy biztos benne, hogy három?
- A sérülések nagysága és száma különböző volt. Háromféle, ebből következtettem arra, hogy ennyi támadóval állunk szemben, de van jó hír is, a túlélők száma nagy. Csupán négy áldozat nem élte túl. A többiek könnyebben sérültek, amikor felborult a busz, de nem lesz komoly bajuk. Miután megzavarták őket eltűntek. Csak egy komolyabb sérültet vittünk kórházba – nézett rám Carlisle jelentőségteljesen. Edward pedig megint felmorgott. Mi a fene van már?
- Hány sérült van? – kérdezte Rosalie.
- Húsz könnyebb sérült, de nem jelentenek veszélyt, mert nem láttak semmit. A tanáraik veszítették életüket, a buszsofőr és a teherautó vezetője, de az biztos, hogy egyikük sem az ütközésbe halt bele – fűzte még hozzá.
- Hogy-hogy nem jelentenek veszélyt? – kérdezte Esme. – Hiszen látták az egészet.
- Hála az égnek, semmit sem láttak. A Seattle melletti vakok iskolája kirándulóbusza volt. Úgyhogy egészen biztos, hogy nem láttak semmit – mondta Carlisle halkan.
- Istenem, szegények, biztos nagyon megrémültek – sóhajtott fel Esme.
- Várj – döbbentem rá a ki nem mondott tényekre. – Hogyan élték túl a gyerekek, és ki hívta a mentőket? A falka? – kérdeztem idegesen.
- Igen, a falka lépett közbe – bólintott rá Carlisle.
- Hol vannak a fiaim? – kérdeztem néhány oktávval magasabb hangon.
- Csak Billy volt ott, néhány farkassal – mondta csendben Carlisle.
- Hol van, Billy? – kérdeztem már ingerültebben. Mire azonnal éreztem, hogy Jasper próbál lenyugtatni. – Most ne, Jasper – mordultam rá. – Hol van, Billy? – néztem Carlisle-ra egyre idegesebben.
- Az intenzív osztályon – lépett hozzám Carlisle közelebb, hogy a vállamra tegye a kezét. Én pedig lerogytam a kanapéra. A többiek pedig egy emberként szisszentek fel.
- Mennyire súlyos? – néztem fel fogadott apámra. Edward pedig az ölébe húzott.
- Nem túl jó a helyzet – válaszolta aggódva. – Nem lett volna szabad visszaváltoznia, de nem akarta lebuktatni a többieket, ezért megtette. Így viszont túl sok energiát veszített az erőlködéssel, hogy újra emberré váljon.
- Miért változott vissza? Hova lett a többi farkas? – kérdeztem idegesen. A farkasok sérülten inkább úgy maradnak, ahogy vannak, hogy gyorsabban gyógyuljanak. Billy nem buta, tudja jól, hogy ember formában sokkal tovább fog lábadozni.
- A falka haza akarta vinni, de féltek, hogy azzal csak még rosszabbá teszik az állapotát, mert súlyosan sérült a háta. A fiad kétségbeesett, hogy lebukhatnak, ezért addig erőlködött, míg végül sikerült visszaváltoznia, azután a többiek óvatosan felöltöztették, majd alfai parancsra hazamentek, mintha mi sem történt volna. Billy pedig felhívta a kórházat, hogy azonnal jöjjenek ki. Ennyire maradt még ereje, azután elvesztette az eszméletét – magyarázta Carlisle.
- Azonnal bemegyek hozzá – pattantam fel. – Anthony és Jake már tudja? – kérdeztem még, miközben visszafordultam Carlisle felé.
- Nem, még nem szóltam nekik, előbb neked akartam – válaszolta fogadott apám.
- A háta? Mennyire súlyos a sérülés? Ugye nem szenvedett maradandó károsodást? – kérdeztem idegesen. Most jutott el csak a tudatomig, hogy súlyos a hátsérülése.
- Egy ideig nem kelhet majd fel, és valószínűleg rehabilitációra is szüksége lesz, de a testalkata és a farkas génjei miatt, úgy nagyjából egy-két hónapra tenném a felépülésének idejét. Járni fog, újra, csak idő kell hozzá, és egy kis türelem. Külön egyszemélyes szobába vitettem. Minden pillanatban megfigyelik. Most éppen a legjobb medikusom vigyáz rá. Elég határozott lány, aki akár arra is képes, hogy lekötözze, hogyha nem marad nyugton. A beteg érdekében bármire hajlandó – mondta határozottan.
- Köszönöm – öleltem meg gyorsan. Majd Edward felé fordultam. – Beviszel a kórházba? Kocsival kevésbé leszek feltűnő, mintha csak feltűnök a kórház mögött.
- Hát persze – lépett azonnal mellém.
Néhány pillanattal később, pedig már száguldottunk is a kórház felé. Külön hálás voltam érte Edwardnak, hogy nem finomkodott és szó szerint tövig nyomta a gázpedált. Így néhány perccel később a Volvo csikorgó kerekekkel állt meg a kórház parkolójában. Már éppen ki akartam pattanni a kocsiból, amikor Edward hirtelen elkapta a kezem.
- Kicsim, tudod, hogy nem rohanhatsz oda be a saját segítségeddel. Billy azért kockáztatott, hogy ne fedje fel a kilétét és a miénket sem. Gondolj erre, amikor bemész az épületbe – mondta nyugtatóan. Tudtam, hogy igaza van, de egyszerűen nem voltam képes nyugton besétálni oda. Azonnal látnom kell a fiamat. Jacob és Dawn rám bízta őket, de én mégsem voltam képes vigyázni rájuk.
- Rendben, megpróbálok nyugodtan bemenni – motyogtam magam elé.
- Jól van, akkor menjünk – engedte el Edward a karomat.
Azonnal kipattantam a kocsiból, és emberi tempóban kezdtem el futni az épület felé, Edward pedig árnyékként követett engem. Amint beértem a nővérpulthoz siettem, és megtudakoltam, hogy merre találom Billy Blacket. Szerencsére a pultnál ülő nő nagyon kedves volt, és készségesen segített nekem, úgyhogy egy perccel később, már a fiam szobája előtt álltam. Éppen be akartam nyitni, amikor egy szúrós női hang megállított.
- Nem mehetnek be oda, csak hogyha a sérült hozzátartozói, és akkor is csak akkor, hogyha felvették a steril öltözéket. Ez itt az intenzív osztály, és a betegeknek nincs szükségük újabb problémákra – mondta határozottan. Én pedig éppen készültem letépni a fejét, de Edward megsejthette a szándékot, mert magához ölelt, és szorosan tartott.
- Mégis ki a fene maga? – kérdeztem dühösen. Ha azt hiszi, hogy megakadályozhat benne, hogy bemenjek a fiamhoz, akkor nagyon is téved.
- Johanna Moore, végzős orvostanhallgató – mondta a lány.
- Ő Carlisle tanítványa, csak jót akar a páciensének. Őszinték a gondolatai. Mi több, nagyon tetszik neki a fiad – súgta Edward a fülembe. – Vegyük fel a ruhákat, és próbáljunk meg kedvesek lenni hozzá.
- Rendben – szusszantottam bosszúsan. Minden pillanat egy örökkévalóságnak tűnt.
- Sajnáljuk kisasszony, csak nagyon aggódunk Billy miatt – mondta Edward gyengéden. – Megtenné, hogy ad nekünk ruhákat, és beenged hozzá egy kicsit? Carlisle Cullen fia vagyok, Edward. A Black család nagyon közel áll hozzánk – próbálta elkápráztatni a majdnem doktornőt. Aki a jelek szerint semmi jelét nem mutatta a csodálatnak Edward irányába. Ilyen még soha nem történt. Nem láttam még nőt, aki ellenállt a csáberejének.
- Csak azért, mert Dr. Cullen fia nem engedném be magukat, de mivel idetelefonált a doktor úr, és azt mondta, hogy bemehetnek, ezért megteszem – mondta Edwardnak csípősen, majd egy szoba felé vezetett minket.
- Hűha, ilyen még nem történt velem ezelőtt – súgta gyorsan a fülembe Edward. – Eddig még bárkit el tudtam kápráztatni, akit akartam.
Kis idővel később, talpig beöltözködve léphettem be végre az ajtón, és amint megláttam Billyt egy kicsit megnyugodtam. Mindenhol gépek csipogtam körülötte, de a fiam szemei nyitva voltak, és még el is mosolyodott, amikor meglátott. Azonnal az ágyához siettem, és homlokon csókoltam őt.
- Hogy vagy? – kérdeztem aggódva, és megsimogattam az arcát.
- Nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek látszik – nyugtatott meg fiam. – Bár bosszantó, hogy egy percre sem kelhetek fel az ágyból, és hasogat a hátam, pedig tömnek fájdalomcsillapítóval rendesen.
- Rád támadt a rettenthetetlen orvostanhallgató? – kérdeztem morcosan. – Ha akarod, elintézem – csillant fel a szemem. Bosszantó kis nőszemély.
- Nem, hozzá még nem volt szerencsém, de ötpercenként rám küld egy nővért, hogy nehogy egyáltalán megmozduljak. Azt hiszem, hogy ott telt be a pohár, hogy a nővér konkrétan meg akart etetni, mondván, hogy nem erőltethetem meg magam, és ezért ne emelgessek borzasztó nehéz kanalakat – forgatta meg a szemeit Billy. Edward pedig felkuncogott.
- Carlisle nagyon precíz követőre akadt – magyarázta a jókedve okát.
- Ez a nő ezek szerint egy boszorkány – morgolódott fiam, én pedig hevesen bólogatni kezdtem. Szerintem is bosszantó ez a Johanna. Az ajtó pedig a következő pillanatban kinyílt.
- Nos, ha nem haragszanak, akkor a boszorkány, most vizitet tart, úgyhogy ha kifáradnának, azt nagyon megköszönném – lépett be a szobába a nő, és a fiam kartonját szorongatta a kezében. Billy pedig teljesen ledermedt, amikor felé fordította a fejét. Jaj, ne. Pont ezt a nőt? Az univerzum teljesen megőrült? A fiamhoz nem illik ez a morcos nőszemély. Kizárt, hogy ő lenne a tökéletes partner egy életen át Billy számára. Az én fiam életvidám, és kedves. Ez a nő pedig begyöpösödött és goromba. Bár tény, hogy nagyon is csinos, de nem csak a külsőségek számítanak. – Ha végeztem, akkor visszajöhetnek – tette még hozzá, amikor nem mozdultunk.
- Már itt sem vagyunk – fogta meg Edward a kezemet és kihúzott magával a szobából. Valószínűleg láthatta rajtam, hogy éppen azon gondolkozom, hogy mi lenne a leggyorsabb gyilkolási lehetőség, amit bevethetek a lány ellen. Alapvetően nem vagyok agresszív típus, de nem tűröm, hogy csak úgy kizavarjon a fiam mellől.
- Mi a francért ráncigálsz egész nap? Nem akartam kijönni Billytől – mondtam dühösen. – Nem csak te vagy a világon. Pláne nem rángathatsz úgy, ahogy kedved tartja – csattantam fel.
- Bella, Billy érdeke, hogy megvizsgálják és vigyázzanak rá – mondta nyugtatóan.
- Azt tudom, de egyáltalán nem zavartam volna őt a vizsgálatok közben – válaszoltam dühösen. – Egyébként sem kellene ilyen ridegnek lennie egy beteg hozzátartozóihoz. Carlisle biztosan nem erre tanítja.
- Kicsim, te régen örültél volna, hogyha bent vagyok veled, miközben Carlisle megvizsgál? – kérdezte Edward felhúzott szemöldökkel.
- Éppenséggel, hogyha tudni akarod, akkor pont aznap éjjel akartalak megkérni téged, hogy legközelebb kísérj el a nőgyógyászomhoz, hogy te is láthasd a babát, amikor elhagytál – mondtam dühösen. Mire Edward arca eltorzult, de én még mindig nem hagytam abba a kegyetlenkedést. - Ráadásul nehogy azt hidd, hogy nem tudom, hogy állandóan az ablakból lested, amint Carlisle vizsgál, és közben olvastad a gondolatait. Szóvá tettem én ezeket valaha is? – kérdeztem halkan, hogy csak ő hallja, de a hangom annál fenyegetőbben csengett.
- Jól van, igazad van – adta meg magát. – Ezek szerint lebuktam, de értsd meg a lányt is. Még kezdő, és mindent szabályszerűen akar csinálni. Nem vizsgálhat betegeket mások előtt. Hogyha esetleg feljelenti valaki, akkor elveszít mindent, amiért idáig dolgozott. Egyébként sem rá haragszol, hanem azokra, akik ezt tették Billyvel, de a fiad rendbe fog jönni – nyugtatott tovább. Majd egy határozott mozdulattal a mellkasához rántott. – Nem lesz semmi baj, tudom, hogy megijedtél, és hogy sok sokkoló dolog ért mostanában, de a fiaid erősek. Billy is túl lesz ezen nemsokára – mondta majd nyugtatóan simogatni kezdte a hátamat.
- Sajnálom, én nem gondoltam komolyan, amit az előbb mondtam – bújtam hozzá még szorosabban.
- Tudom, nem haragszom – vágta rá azonnal.
- Köszönöm – motyogtam a mellkasába.
- Bármikor, édesem. Hogyha úgy érzed, hogy ki kell adnod magadból, akkor ne tartsd vissza – suttogta a fülembe.
Belőlem pedig előtört az eddig elfojtott zokogás. A csudába, miért lettem ilyen anyámasszony katonája? Sosem bőgtem még annyit, mint az utóbbi időben. Már percek óta álltunk így az ajtó előtt, amikor végre meghallottam az ajtó nyílását. Azonnal arra fordítottam az arcom, és megláttam Johanna sokkolt arcát.
- Mr. Black nagyon jól van a körülményekhez képest. Nem kell aggódniuk miatta. Néhány hónap múlva pontosan olyan egészséges lesz, mint régen – nézett rám ellágyulva. – Ha gondolják, akkor most visszamehetnek hozzá – fűzte még hozzá, majd eltűnt.
- Köszönjük – szóltam utána kedvesen. Mire egy pillanatra visszafordult és biccentett felénk. – Furcsa ez a lány – néztem fel Edwardra.
- Elég kuszák a gondolatai – bólintott rá Edward is.
- Menjünk vissza Billyhez – indultam el befelé a szobába. Kedvesem pedig szó nélkül követett.
Amint beértem a szobába egy szélesen vigyorgó Billyvel találtuk szembe magunkat. Nem tudtam mire vélni a hirtelen jött jókedvét, de örültem neki, hogy jól érzi magát.
- Elképesztő ez a lány – mondta lágyan. – Határozott, de mégis kedves. Annyira nem is boszorkány, mint amennyire hitted, anya – magyarázta boldogan.
- Ha te mondod, kicsim – hagytam rá. Majd leültem az ágya szélére. – Mi történt pontosan? – tettem fel a kérdést, ami foglalkoztatott.
- A falka nagy részével járőröztünk, amikor sikoltásokat hallottunk meg, és megéreztük a vámpírszagot. Azonnal elindultunk a nyom irányába, de amikor odaértünk a négy felnőtt már halott volt, és éppen a gyerekeket készültek lemészárolni. Én azonnal a nagydarab vámpírra vetettem magam, de sikerült elhajítania. Egy fának csapódtam, ami alapvetően még meg se kottyan nekem, sőt szegény fa látta a kárát, de azután teljes erőbedobással nekem rohant és hallottam, amint a hátam megreccsent, azután pedig összeestem és nem tudtam mozdulni. Ezután a három vámpír elmenekült, mert a falka nem akart otthagyni engem védtelenül. Tudod, hogy sosem hagyunk hátra sérülteket – nézett rám komolyan, mire csak bólintottam. – Nem tudtam felkelni, a többiek pedig aggódni kezdtek, hogy kárt tesznek bennem, hogyha megmozdítanak, ezért addig küszködtem, amíg visszanyertem az emberi alakomat. A srácok óvatosan, alig mozgatva felöltöztettek, majd felhívtam a kórházat, hogy azonnal jöjjenek ki mentőkkel és orvosokkal – magyarázta fáradtan. – Aztán minden elsötétült, és egyszer csak itt találtam magam. A többit pedig gondolom, már Carlisle elmesélte.
- Igen, a többit már Carlisle elmesélte – bólintottam rá. – Pihenned kell – simítottam végig az arcát.
- Jake már tudja? Át kell vennie az alfa posztját, hiszen ő a sorban a következő – mondta határozottan.
- Tudom, édesem. Nem lesz semmi baj – nyugtatgattam. – Jacob biztosan mindent kézben tud majd tartani, és Anthony is segít majd neki – mondtam határozottan.
Ahogy kimondtam ezeket a szavakat a szobába berontott Anthony, Nathalie, Jacob és Gaby is. Méghozzá talpig felöltözve ezekbe a fura zöld ruhákba.
- Hé, bátyus, egy kicsit nem figyelünk oda rád, és máris összetöröd magad – mondta Jake bosszúsan. – Szereznünk kell neked egy lányt, aki vigyáz rád, amíg itt vagy – csóválta meg a fejét.
- Már talált – vigyorodott el Anthony. – Tényleg csinos az a tanonc – biccentett Billy felé. Mire Nath-nak azonnal lefelé görbült a szája sarka. – Nem úgy, ne értsd félre, kicsim. Te vagy a legszebb, és legellenállhatatlanabb nő a világon – húzta magához Nathalie-t, majd lágy csókot nyomott az ajkaira.
- Mh… egy orvostanhallgató? Illik hozzád az a lány, akit láttunk. Egész kedves – mosolyodott el Jake. Akkor velünk vajon miért volt rideg az a lány? Ez különös. - A falka mindjárt itt lesz, mert ők is látni szeretnének – mondta Jake komolyan.
- Addig is, amíg ideérnek, egyél – húzott elő Gaby egy hatalmas süteménytartót a táskájából. – Tudom, hogy milyen pocsék a kórház koszt, úgyhogy hoztam neked túlélő csomagot – kacsintott rá.
- Köszi, Gabriella – mondta Billy hálásan, és azonnal tömni kezdte magába a süteményt.
- Nincs mit – legyintett Jake szerelme.
Nem sokkal azután pedig, hogy Billy megette a temérdek süteményt a falka többi tagja is megérkezett. Egészen addig a fiam mellett voltam, ameddig azt nem mondták, hogy muszáj mennünk. Az éj leple alatt pedig visszaosontam a szobája ablakához és vigyáztam az álmait. Edward pedig mindig mindenhová velem jött és tartotta bennem a lelket. Amikor már azt hinném, hogy végre minden rendben lesz, mindig történik valami rossz, de ezt nagyon meg fogja keserülni az a három vámpír. Soha többé nem fognak a fiaimhoz nyúlni, kerül, amibe kerül, de távol tartom őket Forsktól.
2010. március 17., szerda
La Push vámpírja - 40. fejezet
40. fejezet
Sziasztok! Bocsi, hogyha elragadtattam magam egy kicsit a romantika terén, de ma egyszerűen nagyon hangulatban voltam, és a hangulatom általában a fejezetekre is átragad :D Remélem, hogy azért tetszeni fog. :D Puszi, Drusilla
(Bella szemszöge)
Miután Anthony és Edward is beugrott a szobába, én kíváncsian figyelni kezdtem a többieket, hogy hogyan reagálnak az előző jelenetre. Alice boldog volt, de kicsit tanácstalanul nézelődött körbe, mert utálta, hogy Anthonyt nem látja előre. Emmett és Jasper már éppen a legújabb fogadáson gondolkodott, hogy mikor fogja apa és fia egy kis csihi-puhi segítségével eldönteni az erőviszonyokat. Ezt a kérdést nem igazán értettem, de Rose a segítségemre sietett.
- Tudod, a fiúk mindig kipróbálják, hogy ki az erősebb és gyorsabb, egy kis harccal. Edwardnak pedig Anthony lesz az első ellenfele, akit nem tud felmérni a képességével, így vakon fog küzdeni. Ebben fogad éppen ez a két tökfej – mosolyodott el a végére.
- Oh, így már értem – bólintottam rá. Bár nem tetszett a gondolat, hogy Anthony és Edward megküzdjön egymással, még akkor sem, hogyha csupán szórakozásból.
- Ne aggódj, kedvesem. Ez csak egy komolytalan kis tréfa, amit nem bírnak megállni. Semmi olyasmi, ami miatt el kéne szomorodnod – jött oda hozzánk Esme.
- Ezt örömmel hallom – sóhajtottam fel.
- Nekem mennem kell. Hatalmas tömegbaleset történt nem messze Forkstól. Amint lehet visszajövök – nyomott csókot Esme ajkaira, majd megfogta a kezeimet és mindkettőre lágy puszit nyomott. – Pihentesd, kicsi Bellánk – mosolygott rám. Mire én is szélesen elmosolyodtam és hirtelen örömömben nyomtam egy puszit az arcára.
- Úgy lesz – mondtam még boldogan.
Ezután néhány másodperccel Carlisle már el is tűnt. A többiek pedig nem túl diszkréten kezdtek el szálingózni az erdő irányába. Először Rosalie és Emmett tűnt el. Azután Esme is. Néhány perccel később viszont néhány autó parkolt le a ház előtt. Fogalmam sem volt, hogy kik azok, de biztos, ami biztos alapon inkább eltűntem az útból. Néhány percig meghúztam magam a fa tövében, majd miután elmentek, szinte hangtalanul huppantam be Edward szobájába, de legnagyobb meglepetésemre már senkit sem találtam ott. Csak az üres szobát, és egy nyitott szekrényajtót. Kíváncsian léptem a szekrény elé, és azonnal megláttam, hogy micsoda gyűjteményt halmozott fel Edward az évek során. Én pedig már alig emlékszem, hogy mikor voltam moziban utoljára. Tudom, hogy a házimozi is szuper tud lenni, de azért egy igazi mozi élmény, mégiscsak egészen más. Már alig emlékszem, hogy milyen érzés önfeledten ücsörögni a székben és ábrándozni a látottak hatására. Már percek óta nézelődtem, amikor megakadt a szemem az Üvöltő szeleken, és a mellette álló Rómeó és Júlián. Hm… nehéz döntés. Mindkét könyvet imádom, de igazság szerint filmet még nem sokat láttam a témában. Rómeó és Júlia feldolgozást természetesen láttam egy párat. De az Üvöltő szelek film eddig kimaradt hosszú éveimből. Egy finom mozdulattal kihúztam a filmet a többi közül, majd elolvastam a tartalmát és a szereposztást. Az olvasottak alapján remek feldolgozásnak tűnik. Már éppen elhatároztam, hogy beteszem és kiélvezem a mozizás örömét, amikor halk kopogtatás jött az ajtó felől.
- Szabad – kuncogtam. Nem is lakok itt, mégis az engedélyem kéri, hogy beléphessen a saját szobájába. Ez olyan aranyos. Egy pillanattal később már Edward mosolygott rám az ajtó elől.
- Megengeded, hogy veled nézzem a filmet, vagy filmeket? – kérdezte izgatottan.
- Hát persze, sőt örülnék neki – adtam meg a választ mosolyogva.
- Ezt neked hoztam – nyújtotta felém a hatalmas csokor fréziát.
- Köszönöm – vettem át az óriási vázát, és hosszasan beleszagoltam a finom illatba. Mindig is imádtam a fréziákat.
- Örülök, hogy tetszik – mondta boldogan.
Én pedig egy lépéssel az íróasztal mellett termettem, és letettem a gyönyörű csokrot, hogy megköszönhessem a virágot. A karjaimat a nyaka köré fontam, és lábujjhegyre állva nyomtam egy cuppanós puszit az arcára, de nem húzódtam el azonnal. Tetszett, ahogy a karjait automatikusan a derekam köré kulcsolta és magához szorított. Arcomat a nyakába temettem, és mélyeket lélegeztem a fantasztikus illatából. Percekig álltunk így összebújva. Aztán hirtelen eltűnt a lábam alól a talaj, ahogy Edward felkapott és finoman az ágyra fektetett. Ezután pedig felpattant és gyorsan betette a dvd-t a lejátszóba. Majd egy szempillantás alatt kényelmesen elhelyezkedett mellettem az ágyon, és a mellkasára húzott.
- Tartozom még egy soha véget nem érő kényeztetéssel – suttogta a fülembe. Én pedig heves bólogatásba kezdtem.
- Ez így van. Ha gondolod, akkor most nyugodtan törleszthetsz belőle egy kicsit – ajánlottam fel a lehetőséget. A következő pillanatban pedig már éreztem is, ahogy az ujjai lepkeszárny finoman cirógatni kezdik a hátamat.
- Miért olvasod még mindig ezt a bánatos könyvet? – kérdezte meg kíváncsian egy kis idő után.
- Nem tudom – válaszoltam őszintén. – Valami megmagyarázhatatlan dolog miatt nagyon vonz ez a történet. Olyan különlegesek. A sorsuk a kezdetektől összefonódik, de az egyikük mégis keményen harcol az elkerülhetetlen ellen. Míg a másik fél csak beletörődik a dolgokba, annak ellenére, hogy elege van már ebből az egész kegyetlen életből. Szívfacsaró, de mégis romantikus történet az igaz, és eleve elrendelt szerelem oltárán – magyaráztam hevesen. Lehetetlen volt a szerelmük, de mégsem adták fel soha, még a halál sem volt képes elválasztani őket.
- A te szemszögedből, egészen új nézőpontot nyer a történet kibontakozása – mondta Edward elgondolkozva. – Én eddig csak a nem túl pozitív részét elemeztem a történetnek. Amikor egy hatalmas ballépés tönkreteszi egy egész kis család életét, és soha nem voltak képesek talpra állni.
- Nos, a dolgot így is lehet szemlélni, ez tény – bólintottam rá. Miért látja még mindig mindennek a negatív oldalát? Ez olyan, Edwardos dolog.
Miután ezt megbeszéltük csendbe burkolóztunk. Áhítattal néztem a filmet, ami szinte tökéletes feldolgozása volt a könyvnek. Persze itt-ott megcsonkították a cselekményt, hiszen minden mozzanatot nem lehet beletenni, de ettől függetlenül nagyon tetszett. Hogyha még tudnék sírni, akkor már rég zokogtam volna, de mivel erre már nem volt lehetőségem, így csak szipogtam egy sort, és türelmesen viseltem a viszketést a szemem környékén.
- Ebben nem változtál – motyogta Edward a hajamba. Majd a hajam egyik tincsével simogatni kezdte az arcomat a szemeim alatt. Régen mindig így itatta fel a könnyeimet, amikor meghatódtam egy filmen.
- Úgy látom, hogy neked is megmaradtak a módszereid – néztem fel rá mosolyogva.
- Imádtam, amikor elérzékenyültél, és még most is imádom. Látszik a szemeiden, hogy nem azért van, mert szomorú vagy, hiszen izgatottan csillognak az íriszeid, ezzel még gyönyörűbbé varázsolva téged. Mégis a reakcióid bizonyítják, hogy mennyire törékeny és lágy vagy. Egy nő, tele érzelmekkel.
- Nos, te sem változtál túl sokat, azóta, hogy utoljára láttalak – motyogtam magam elé.
- De változtam – válaszolta halkan. – Megfontoltabb lettem – tette még hozzá.
- Már amikor találkoztunk is határozottan megfontolt voltál – állapítottam meg.
- Tudod, hogy értem – feszült meg a teste.
- Edward, az elmúlt ötven éven már nem tudunk változtatni, és tudod mit, nem is akarok. Mindent megkaptam az élettől, amire csak vágyhattam, és itt és most újra együtt vagyunk. Mi kéne még? – néztem rá komolyan.
- Nos, sok mindent szeretnék még ezen kívül is, de még korai lenne. Majd hogyha már újra meg tudsz bízni bennem feltétel nélkül, akkor beszélünk a hosszú távú jövőről.
- Nekünk csak hosszú távú jövőnk van – tapintottam a lényegre.
- Tudod, hogy hogy értettem, édesem – csóválta meg a fejét.
- Hát persze, hogy tudom, de ettől még beléd köthetek. Magas labda volt – vigyorogtam rá.
- Lassan rosszabb vagy, mint Emmett – szusszantott fel tettetett bosszússággal.
- Aha, akkor mindjárt szólok Emmettnek, hogy bújjon ide hozzád egy kicsit inkább ő – mondtam gonoszan, majd felpattantam, és az ajtó felé vettem az irányt.
Még csak néhány lépésre lehettek az ágytól, amikor Edward előttem termett, és egy elképesztően gyors mozdulattal az ágyra dobott, majd mielőtt még felpattanhattam volna rám vetette magát, és a csuklóimat az ágyhoz szögezte.
- Emmettel ilyet sosem csinálnék – vigyorodott el.
Majd apró csókot nyomott a fülem alatti kis gödröcskéhez, aztán végigcsókolta az államat, és megcsókolta a szám sarkát is, majd felemelte a fejét, és várakozóan pillantott rám. Az ismerős érintések teljesen feltüzeltek. Még soha nem ért hozzám másik férfi rajta kívül szerelemmel, de biztos voltam bennem, hogy senki más nem tudná kihozni ezt belőlem. Néhány apró puszi, és én máris kéjmámorban fekszem, teljesen elernyedve. A levegő csak úgy áramlik ki-be a tüdőmbe, hiszen a légzésem úgy felgyorsult, hogyha ember lennék, már rosszul lennék ettől az őrült iramtól, amit a testem diktál. Az eszem még próbált ellenállni, hogy ez túl korai, hiszen még alig tértek vissza az életembe, de a szívem és a testem már döntött. Sosem tudtam ellenállni Edwardnak, és úgy tűnik, hogy nem most fogom elkezdeni. Azt hittem, hogy meg fog csókolni, de mégsem mozdult egy millimétert sem, csak várakozva nézett rám, vágytól telt fekete szemekkel. Látszott rajta, hogy minden vágya, hogy megcsókolhasson, de nem akarja megtenni az engedélyem nélkül. Aprót bólintottam és behunytam a szemeimet várva a második első csókunkra. A várt gyengéd érintés az ajkaimon azonban elmaradt, helyette a nyakamon éreztem meg a tüdejéből kiáramló levegőt.
- Biztos vagy benne? Tudok várni – ajánlotta halkan. Majd puszilgatni kezdte a nyakamat, mire jólesően felsóhajtottam.
- Edward, már megint túl sokat gondolkozol, ahogy én is. Mindig ez volt velünk a legnagyobb baj – suttogtam a fülébe.
- Mondasz valamit – nézett mélyen a szemeimbe. – Akkor inkább nem jártatom tovább az agytekervényeimet – mondta mosolyogva.
Majd kínzó lassúsággal elindult ajkaival az ajkaim felé. Újra behunytam a szemeimet, és ezúttal meg is történt az, amire vártam. Edward ajkai gyengéden, puhatolózva érintették meg az én ajkaimat, majd vissza is húzódtak, mintha meg akarna bizonyosodni róla, hogy nem gondoltam meg magam. Nem akartam kinyitni a szemeimet, mert annyira tökéletes volt a pillanat, hogy soha nem akartam megszakítani. Néhány pillanattal később pedig újra megéreztem a puha nyomást a számon. Ezúttal kicsit bátrabban, de alig hosszabb ideig, mint először. Apró érintés, és visszahúzódás. Folyamatosan egyre bátrabban értek az ajkai az enyémekhez, bennem pedig kezdett feléledni a vágy. Edward egy lágy mozdulattal körbenyalta a felső, és az alsó ajkamat is, majd óvatosan befurakodott az ajkaim közé. Teljesen elernyedtem és átadtam magam a pillanat varázsának. Most éreztem csak igazán, hogy milyen hosszú ideje nem érintett már férfi. Egy gyors mozdulattal kiszabadítottam a csuklóimat, majd karjaimat a nyaka köré fontam. A csókunk egyre szenvedélyesebbé vált, majd hirtelen megszakítottuk a csókot, amikor az erdő mélyéről boldog sikoltást hallottunk.
- Alice – mondtuk egyszerre, és nevetésben törtünk ki. A barátnőm sosem volt jó az érzelmek diszkrét kifejezésében. Nyilván volt szerencséje látni, hogy Edward és én önfeledten csókoljuk egymást, és ezért pörgött fel ennyire.
- Khm… úgy tűnik, hogy nem mégsem mentek annyira messzire – sütöttem le a szemeimet szégyenlősen.
- Tudod, hogy milyen, Alice. Ezt akkor is hallottuk volna, hogyha ők Európában vannak éppen és nem csak az erdő mélyén – kuncogott fel Edward.
- Bocsiii, ne hagyjátok abba, nem fogok leskelődni – hallottuk meg a hangos kiáltást.
- Szerinted higgyünk neki? – kérdeztem nevetve.
- Általában megbízható ilyen téren – mosolyodott el Edward is. – Szerintem higgyünk neki – nézett egy pillanatra a szemeimbe. Majd újra az ajkaimra koncentrált. Én pedig egy határozott mozdulattal magamhoz húztam.
A külvilág teljesen megszűnt létezni a számomra, csak Edward gyengéd érintéseire koncentráltam. Fogalmam sem volt, hogy mennyi idő telhetett el, azóta, hogy csókolózni kezdtünk, de legközelebb már csak arra eszméltem fel, hogy a bejárati ajtó kinyitódik, majd becsukódik.
- Jöjjön mindenki a nappaliba – hallottuk meg Carlisle nem túl vidám hangját. Edwarddal azonnal szétrebbentünk, és kézen fogva rohantunk le a nappaliba, ahová néhány másodperccel később a többiek is megérkeztek.
(Nathalie szemszöge)
Egész nap csak arra vártam, hogy végre elkezdhessek készülődni a ma esti randevúra. Fogalmam sem volt, hogy mit vegyek fel. Mindenesetre izgatottan nyitottam ki a szekrényemet. Hónapok óta most először lesz alkalmam felvenni valamit, ami nem trikó és lapszoknya fehérnemű nélkül. Kiválasztottam a legszebb fehérnemű garnitúrámat, felkaptam a köntösömet és izgatottan kutatni kezdtem a szekrényemben. Nem tudtam eldönteni, hogy mi lenne a legjobb. Már vagy egy órája pakolgattam és próbálgattam idegesen, amikor kopogtattak az ajtón. Apa és anya lépett be rajta, apánál pedig két nagy doboz volt.
- Szia, kicsim – mondták egyszerre.
- Sziasztok – mosolyogtam rájuk.
- Úgy látom, hogy egy kicsit gondban vagy – mosolygott rám anya.
- Hát, nem tagadom, hogy egy kicsit bizonytalan vagyok abban a kérdésben, hogy mit vegyek fel – sóhajtottam bosszúsan.
- Nos, talán ebben segíthetünk – nyújtotta át apa a dobozokat.
Azonnal izgatottan kinyitottam mindkét dobozt. Az egyikben egy gyönyörű bordó nyári ruha volt. Rövid fazonú, és a felső része szűkített, míg a szoknyája lágyan omlott szét. A másik dobozban pedig egy hozzá való gyönyörű szandál volt, néhány apró, csillogó strasszal díszítve.
- Ez gyönyörű – simítottam végig a csodálatos darabon. – Miért kapom? – néztem rájuk csodálkozva. Nem engedhetünk meg magunknak felesleges kiadásokat. Nekem pedig rengeteg ruhám van, amit mostanában még csak hordani sem volt alkalmam.
- Még a szülinapodra szerettünk volna meglepni vele, de akkor már éppen farkas voltál, és mivel több ruhádat is elszakítottad akkoriban, és mind miatt hosszasan sírtál, úgy gondoltuk, hogy jobb lesz, hogyha egy kicsit várunk az átadásával, mert nem akartunk elszomorítani téged – magyarázta apa kedvesen.
- Nagyon köszönöm – öleltem magamhoz mindkettőjüket. Ez igazán tökéletes lesz az első randihoz. Különleges és kényelmes darab.
Miután anya és apa kimentek a szobából azonnal levettem a köntösömet és felvettem azt a csodálatos ruhát, majd belebújtam a cipőbe is. Beálltam az egész alakos tükör elé, és szinte elámultam attól a látványtól, ami elém tárult. A régi Nathalie nézett vissza rám. Az életvidám, boldog, gondtalan lány. Csak annyi volt a különbség, hogy ezúttal a szemeim szerelmesen csillogtak. Rápillantottam a faliórára, ami mindjárt elüti a hatot. Anthony nemsokára itt lesz. Gyorsan megfésülködtem még, és feltettem egy kis ajakpírt. Nem szoktam festeni magam, csupán néha az ajkaimat kiemelni, úgyhogy ennél több smink ezúttal sem került fel rám. Elégedetten fordultam körbe a tükröm előtt, amikor kopogtatást hallottam az ajtó felől. Izgatottan kezdtem el forgolódni a szobában azt keresve, hogy vajon mit felejtettem el. Anya dugta be a fejét az ajtómon, és amint meglátta az ideges pakolászásomat hozzám sietett és magához ölelt.
- Kicsim, nem kell izgulnod, gyönyörű vagy – suttogta a fülembe. – Én egyébként ugyanezt tettem, amikor apád először randevúzott velem, pedig nekem sem volt okom az aggodalomra – mondta lágyan, és megsimogatta a hátamat.
- Köszi, anya – sóhajtottam fel.
- Nincs mit, de most gyere, a lovagod már vár – kacsintott rám mosolyogva. – Igazán jóképű fiú – kacsintott rám.
- Na, de anyu – suttogtam halkan. – A „lovagom” mindent hall is – mosolyodtam el.
- Oh, tényleg. Mindegy. Nyilván nem fogja zokon venni a dicséretet – legyintett anya. Majd kézen fogott és kihúzott magával a nappaliba.
Amint beléptünk apa és Anthony azonnal felénk fordultak, és mindketten kikerekedett szemekkel néztek rám. Zavaromban lesütöttem a szemeimet, és éreztem, hogy az arcom bizseregni kezd. Anthony hirtelen előttem termett és lágy csókot lehelt a kezemre.
- Gyönyörű vagy – súgta a fülembe, majd megpuszilta az arcomat.
- Köszönöm – motyogtam még mindig zavarban.
- Gyönyörű, de szégyenlős – kuncogott fel apa. – Pont olyan vagy, mint az édesanyád volt – fűzte még hozzá. – Mit csináltok, ha szabad tudnom? Mármint nem kell részletezni, de szeretném, hogyha nem hagynátok el La Push határait – magyarázkodott.
- Igen, én is úgy gondoltam, hogy itt biztonságosabb – kezdett bele Anthony. – A Black házban leszünk, és házimozizunk – adta meg a választ a kérdésre Anthony.
- Remek, az La Push legbiztonságosabb helye, jelenleg. Akkor jó mulatást – mondta apa, majd megölelt és puszit nyomott a homlokomra. – Ott is aludhatsz, ha szeretnél, megbízom ebben a srácban – súgta még a fülembe.
- Köszönöm, apa – mosolyogtam rá, majd én is megpusziltam őt. Majd anyához léptem és tőle is elbúcsúztam.
A szüleim gyors köszönés után eltűntek a nappaliból, így már csak ketten voltunk ott. Anthony pedig a karját ajánlotta, amit én habozás nélkül elfogadtam. Amint kiléptünk az ajtón Anthony a karjaiba kapott, és futva ment velem egészen a házukig. Legnagyobb meglepetésemre senki más nem volt otthon. Kérdőn néztem Anthonyra, aki azonnal válaszolt a ki nem mondott kérdésemre.
- Billy, járőrözik a falkával, Jake és Gaby pedig ma Gabriella lakásában töltik az éjszakát, reggel pedig összecsomagolnak – adta meg a válaszokat.
- Értem – bólintottam rá. Tehát mindenki diszkréten lelépett itthonról a kedvünkért.
- Ez így kevésbe hangzik jól, de ez az igazság – válaszolt a gondolataimra.
- Sajnálom – hajtottam le a fejem. – Nem azért gondoltam, hogy megbántsam őket, csak meglepődtem. Ez olyan, kedves tőlük – motyogtam magam elé.
- Igen, szerintem is nagyon kedves, és nincs miért bocsánatot kérned – emelte fel az államat. – Gyere – fogta meg a kezem. – Menjünk fel a szobámba – fűzte még hozzá, mire a szívem sebes ütemre váltott. Én még soha nem voltam egy férfi szobájában sem.
- Nath, ez csak egy szoba, ne izgulj – szorította meg a kezemet bátorítólag.
- Nem csak egy szoba. A te szobád – mosolyogtam rá. – Még soha nem hívtál meg ide.
- Csak azért, mert édesapád nem nézte jó szemmel eddig a kapcsolatunkat – mondta komolyan.
Majd szélesre tárta az ajtót, nekem pedig elállt a lélegzetem. A szobában egy hatalmas csokor rózsa állt az asztal közepén, egy pompás vázában. Ráadásul bonbonok, és csokoládék vették körül mindenhol a virágot.
- Hogy tetszik? – kérdezte Anthony idegesen.
- Ez egyszerűen hihetetlen – léptem be ámulva a szobájába. Ahhoz képest, hogy férfi lakja a szobát, tökéletesen makulátlan, ráadásul minden úgy van berendezve, hogy ma estére kényelmes legyen nekünk. Az ágy pontosan a tévé elé volt helyezve, míg az elemózsiás asztal pontosan mellette foglalt helyet. Tele volt üdítővel és mindenféle finomságokkal, de a figyelmemet leginkább mégiscsak az a hatalmas csokor rózsa kötötte le.
- Tetszik? – ölelte át Anthony a derekamat és a virágos asztal felé vezetett.
- Igen, ez egyszerűen gyönyörű – mondtam meghatottan, majd nyomtam egy puszit az arcára. Nem is számítottam rá, hogy virággal és bonbonnal is kedveskedni fog nekem. Odaléptem a virágomhoz és mélyet szippantottam a csodálatos illatból. Mindig is imádtam a virágokat, de nem sűrűn kaptam eddig. A születés és a névnapomra kaptam csak rózsát.
- Három filmünk van ma estére – szólalt meg Anthony újra. – Szerelmünk lapjai, Tüzes íjász, és Viharzóna. Mivel szeretnél kezdeni? – kérdezte kíváncsian. Igazából imádtam a Szerelmünk lapjait, de még csak könyvben volt hozzá szerencsém, és nem akartam Anthonyra kényszeríteni a romantikus vágyálmaimat.
- Akkor legyen a Szerelmünk lapjai – mosolyodott el. – Bevallom, hogy én is kedvelem a történetet. Addig is, helyezd magad kényelembe – mutatott az ágy felé.
Én pedig azonnal leültem a szélére, és levettem a szandálomat, hiszen nem illett volna cipőmet feltenni a lábamat az ágyra. Egyébként sem szoktam ilyet tenni. Amint ledobtam a cipőmet azonnal kényelmesen felkuporodtam az ágyra és a fejem alá húztam az egyik párnát. Anthony néhány pillanattal később mellettem termett a távirányítók kíséretében, és azonnal magához húzott. A film elindult, én pedig boldogan bújtam szorosan Anthony mellkasához, aki nem sokkal később simogatni kezdte a hátamat. Nagyon jól esett, úgyhogy próbáltam egyre jobban a kezéhez préselni magam. Arra viszont nem számítottam, hogy a kényeztetéstől, a finom illatoktól és a gyönyörű történettől hamar elálmosodok. El is szégyelltem magam, amikor egy hatalmas ásítás tört fel a mellkasomból, amit nem sikerült elfojtanom.
- Elfáradtál? – kérdezte Anthony azonnal.
- Csak egy kicsit – motyogtam a mellkasába félálomban.
- Felajánlhatok neked egy kicsit kényelmesebb viseletet éjszakára? – kérdezte kedvesen.
- Mire gondolsz? – emeltem rá a tekintetem.
- Nos, szívesen kölcsönzök neked egy pólót és egy boxeralsót, hogyha elfogadod – ajánlotta mosolyogva.
- Nagyon csábító ajánlat – mondtam boldogan. Anthony pedig azonnal felpattant és néhány pillanattal később a kezembe adott egy bő pólót és egy alsót. – Köszönöm – adtam neki egy puszit, majd kisiettem a fürdőbe.
Gyorsan letusoltam, aztán pedig belebújtam a kapott ruhákba, amiket teljesen átitatott Anthony édeskés illata, amit imádtam. Kicsit ideges voltam, hogy mit szól hozzám így, hiszen az ő ruhái elég nagyok voltak rám, de mégis nagyszerűen éreztem magam bennük. Úgyhogy vettem egy nagy levegőt és kiléptem a szobába. Legnagyobb meglepetésemre Anthony is már letusolva, vizes hajjal várt rám az ágyon fekve.
- Tudod, lent is van egy fürdő – mosolygott rám. Majd megpaskolta maga mellett az ágyat, és hívogatóan kitárta a karjait, én pedig azonnal mellé bújtam. Anthony karjai rögtön finoman körbeöleltek, én pedig boldogan simultam bele az ölelésbe.
- Kényelmes? – kérdezte lágyan.
- Igen, nem is tudod, hogy mennyire – néztem fel rá.
Majd kicsit bátortalanul ugyan, de apró csókot leheltem az ajkaira. Ami után azonnal el is pirultam. Szégyenlősen sütöttem le a szemeimet, és arcomat a mellkasába temettem. Még soha nem tettem, még csak ehhez hasonlót sem, de kétségkívül életem egyik legszebb élménye volt. A következő pillanatban azonban hirtelen a hátamon találtam magam, és a szemembe fúródott az világ legigézőbb szempárja.
- Szeretlek, Nathalie – mondta komolyan. – Sajnálom, hogy eddig tartott, amíg végre rájöttem – tette még hozzá, majd ajkai lágyan lecsaptak az enyémekre.
Kicsit bátortalanul nyitottam szét az ajkaimat bebocsátást engedve Anthonynak, de egyáltalán nem bántam meg. Finoman kóstolgatta előbb a felső, aztán az alsó ajkamat, utána pedig elmélyítette a csókot. Mindig is így képzeltem el az első csókomat. A szeretet férfival, aki finoman irányítja a mozdulataimat és gyengéden vezet be a testiség rejtelmeibe, miközben félhomályban fekszünk egymás karjaiban. Azt hiszem, hogy egy lány sem kívánhatna ennél többet. A szívem már a torkomban dobogott, a bordáim pedig kitörni látszottak, amikor még egy utolsó kis puszit nyomott az ajkaimra, majd újra a mellkasára húzott.
- Szeretlek – motyogtam a mellkasába, majd lassan elnyomott az álom. Eddigi életem leggyönyörűbb estéje volt a mai.
Sziasztok! Bocsi, hogyha elragadtattam magam egy kicsit a romantika terén, de ma egyszerűen nagyon hangulatban voltam, és a hangulatom általában a fejezetekre is átragad :D Remélem, hogy azért tetszeni fog. :D Puszi, Drusilla
(Bella szemszöge)
Miután Anthony és Edward is beugrott a szobába, én kíváncsian figyelni kezdtem a többieket, hogy hogyan reagálnak az előző jelenetre. Alice boldog volt, de kicsit tanácstalanul nézelődött körbe, mert utálta, hogy Anthonyt nem látja előre. Emmett és Jasper már éppen a legújabb fogadáson gondolkodott, hogy mikor fogja apa és fia egy kis csihi-puhi segítségével eldönteni az erőviszonyokat. Ezt a kérdést nem igazán értettem, de Rose a segítségemre sietett.
- Tudod, a fiúk mindig kipróbálják, hogy ki az erősebb és gyorsabb, egy kis harccal. Edwardnak pedig Anthony lesz az első ellenfele, akit nem tud felmérni a képességével, így vakon fog küzdeni. Ebben fogad éppen ez a két tökfej – mosolyodott el a végére.
- Oh, így már értem – bólintottam rá. Bár nem tetszett a gondolat, hogy Anthony és Edward megküzdjön egymással, még akkor sem, hogyha csupán szórakozásból.
- Ne aggódj, kedvesem. Ez csak egy komolytalan kis tréfa, amit nem bírnak megállni. Semmi olyasmi, ami miatt el kéne szomorodnod – jött oda hozzánk Esme.
- Ezt örömmel hallom – sóhajtottam fel.
- Nekem mennem kell. Hatalmas tömegbaleset történt nem messze Forkstól. Amint lehet visszajövök – nyomott csókot Esme ajkaira, majd megfogta a kezeimet és mindkettőre lágy puszit nyomott. – Pihentesd, kicsi Bellánk – mosolygott rám. Mire én is szélesen elmosolyodtam és hirtelen örömömben nyomtam egy puszit az arcára.
- Úgy lesz – mondtam még boldogan.
Ezután néhány másodperccel Carlisle már el is tűnt. A többiek pedig nem túl diszkréten kezdtek el szálingózni az erdő irányába. Először Rosalie és Emmett tűnt el. Azután Esme is. Néhány perccel később viszont néhány autó parkolt le a ház előtt. Fogalmam sem volt, hogy kik azok, de biztos, ami biztos alapon inkább eltűntem az útból. Néhány percig meghúztam magam a fa tövében, majd miután elmentek, szinte hangtalanul huppantam be Edward szobájába, de legnagyobb meglepetésemre már senkit sem találtam ott. Csak az üres szobát, és egy nyitott szekrényajtót. Kíváncsian léptem a szekrény elé, és azonnal megláttam, hogy micsoda gyűjteményt halmozott fel Edward az évek során. Én pedig már alig emlékszem, hogy mikor voltam moziban utoljára. Tudom, hogy a házimozi is szuper tud lenni, de azért egy igazi mozi élmény, mégiscsak egészen más. Már alig emlékszem, hogy milyen érzés önfeledten ücsörögni a székben és ábrándozni a látottak hatására. Már percek óta nézelődtem, amikor megakadt a szemem az Üvöltő szeleken, és a mellette álló Rómeó és Júlián. Hm… nehéz döntés. Mindkét könyvet imádom, de igazság szerint filmet még nem sokat láttam a témában. Rómeó és Júlia feldolgozást természetesen láttam egy párat. De az Üvöltő szelek film eddig kimaradt hosszú éveimből. Egy finom mozdulattal kihúztam a filmet a többi közül, majd elolvastam a tartalmát és a szereposztást. Az olvasottak alapján remek feldolgozásnak tűnik. Már éppen elhatároztam, hogy beteszem és kiélvezem a mozizás örömét, amikor halk kopogtatás jött az ajtó felől.
- Szabad – kuncogtam. Nem is lakok itt, mégis az engedélyem kéri, hogy beléphessen a saját szobájába. Ez olyan aranyos. Egy pillanattal később már Edward mosolygott rám az ajtó elől.
- Megengeded, hogy veled nézzem a filmet, vagy filmeket? – kérdezte izgatottan.
- Hát persze, sőt örülnék neki – adtam meg a választ mosolyogva.
- Ezt neked hoztam – nyújtotta felém a hatalmas csokor fréziát.
- Köszönöm – vettem át az óriási vázát, és hosszasan beleszagoltam a finom illatba. Mindig is imádtam a fréziákat.
- Örülök, hogy tetszik – mondta boldogan.
Én pedig egy lépéssel az íróasztal mellett termettem, és letettem a gyönyörű csokrot, hogy megköszönhessem a virágot. A karjaimat a nyaka köré fontam, és lábujjhegyre állva nyomtam egy cuppanós puszit az arcára, de nem húzódtam el azonnal. Tetszett, ahogy a karjait automatikusan a derekam köré kulcsolta és magához szorított. Arcomat a nyakába temettem, és mélyeket lélegeztem a fantasztikus illatából. Percekig álltunk így összebújva. Aztán hirtelen eltűnt a lábam alól a talaj, ahogy Edward felkapott és finoman az ágyra fektetett. Ezután pedig felpattant és gyorsan betette a dvd-t a lejátszóba. Majd egy szempillantás alatt kényelmesen elhelyezkedett mellettem az ágyon, és a mellkasára húzott.
- Tartozom még egy soha véget nem érő kényeztetéssel – suttogta a fülembe. Én pedig heves bólogatásba kezdtem.
- Ez így van. Ha gondolod, akkor most nyugodtan törleszthetsz belőle egy kicsit – ajánlottam fel a lehetőséget. A következő pillanatban pedig már éreztem is, ahogy az ujjai lepkeszárny finoman cirógatni kezdik a hátamat.
- Miért olvasod még mindig ezt a bánatos könyvet? – kérdezte meg kíváncsian egy kis idő után.
- Nem tudom – válaszoltam őszintén. – Valami megmagyarázhatatlan dolog miatt nagyon vonz ez a történet. Olyan különlegesek. A sorsuk a kezdetektől összefonódik, de az egyikük mégis keményen harcol az elkerülhetetlen ellen. Míg a másik fél csak beletörődik a dolgokba, annak ellenére, hogy elege van már ebből az egész kegyetlen életből. Szívfacsaró, de mégis romantikus történet az igaz, és eleve elrendelt szerelem oltárán – magyaráztam hevesen. Lehetetlen volt a szerelmük, de mégsem adták fel soha, még a halál sem volt képes elválasztani őket.
- A te szemszögedből, egészen új nézőpontot nyer a történet kibontakozása – mondta Edward elgondolkozva. – Én eddig csak a nem túl pozitív részét elemeztem a történetnek. Amikor egy hatalmas ballépés tönkreteszi egy egész kis család életét, és soha nem voltak képesek talpra állni.
- Nos, a dolgot így is lehet szemlélni, ez tény – bólintottam rá. Miért látja még mindig mindennek a negatív oldalát? Ez olyan, Edwardos dolog.
Miután ezt megbeszéltük csendbe burkolóztunk. Áhítattal néztem a filmet, ami szinte tökéletes feldolgozása volt a könyvnek. Persze itt-ott megcsonkították a cselekményt, hiszen minden mozzanatot nem lehet beletenni, de ettől függetlenül nagyon tetszett. Hogyha még tudnék sírni, akkor már rég zokogtam volna, de mivel erre már nem volt lehetőségem, így csak szipogtam egy sort, és türelmesen viseltem a viszketést a szemem környékén.
- Ebben nem változtál – motyogta Edward a hajamba. Majd a hajam egyik tincsével simogatni kezdte az arcomat a szemeim alatt. Régen mindig így itatta fel a könnyeimet, amikor meghatódtam egy filmen.
- Úgy látom, hogy neked is megmaradtak a módszereid – néztem fel rá mosolyogva.
- Imádtam, amikor elérzékenyültél, és még most is imádom. Látszik a szemeiden, hogy nem azért van, mert szomorú vagy, hiszen izgatottan csillognak az íriszeid, ezzel még gyönyörűbbé varázsolva téged. Mégis a reakcióid bizonyítják, hogy mennyire törékeny és lágy vagy. Egy nő, tele érzelmekkel.
- Nos, te sem változtál túl sokat, azóta, hogy utoljára láttalak – motyogtam magam elé.
- De változtam – válaszolta halkan. – Megfontoltabb lettem – tette még hozzá.
- Már amikor találkoztunk is határozottan megfontolt voltál – állapítottam meg.
- Tudod, hogy értem – feszült meg a teste.
- Edward, az elmúlt ötven éven már nem tudunk változtatni, és tudod mit, nem is akarok. Mindent megkaptam az élettől, amire csak vágyhattam, és itt és most újra együtt vagyunk. Mi kéne még? – néztem rá komolyan.
- Nos, sok mindent szeretnék még ezen kívül is, de még korai lenne. Majd hogyha már újra meg tudsz bízni bennem feltétel nélkül, akkor beszélünk a hosszú távú jövőről.
- Nekünk csak hosszú távú jövőnk van – tapintottam a lényegre.
- Tudod, hogy hogy értettem, édesem – csóválta meg a fejét.
- Hát persze, hogy tudom, de ettől még beléd köthetek. Magas labda volt – vigyorogtam rá.
- Lassan rosszabb vagy, mint Emmett – szusszantott fel tettetett bosszússággal.
- Aha, akkor mindjárt szólok Emmettnek, hogy bújjon ide hozzád egy kicsit inkább ő – mondtam gonoszan, majd felpattantam, és az ajtó felé vettem az irányt.
Még csak néhány lépésre lehettek az ágytól, amikor Edward előttem termett, és egy elképesztően gyors mozdulattal az ágyra dobott, majd mielőtt még felpattanhattam volna rám vetette magát, és a csuklóimat az ágyhoz szögezte.
- Emmettel ilyet sosem csinálnék – vigyorodott el.
Majd apró csókot nyomott a fülem alatti kis gödröcskéhez, aztán végigcsókolta az államat, és megcsókolta a szám sarkát is, majd felemelte a fejét, és várakozóan pillantott rám. Az ismerős érintések teljesen feltüzeltek. Még soha nem ért hozzám másik férfi rajta kívül szerelemmel, de biztos voltam bennem, hogy senki más nem tudná kihozni ezt belőlem. Néhány apró puszi, és én máris kéjmámorban fekszem, teljesen elernyedve. A levegő csak úgy áramlik ki-be a tüdőmbe, hiszen a légzésem úgy felgyorsult, hogyha ember lennék, már rosszul lennék ettől az őrült iramtól, amit a testem diktál. Az eszem még próbált ellenállni, hogy ez túl korai, hiszen még alig tértek vissza az életembe, de a szívem és a testem már döntött. Sosem tudtam ellenállni Edwardnak, és úgy tűnik, hogy nem most fogom elkezdeni. Azt hittem, hogy meg fog csókolni, de mégsem mozdult egy millimétert sem, csak várakozva nézett rám, vágytól telt fekete szemekkel. Látszott rajta, hogy minden vágya, hogy megcsókolhasson, de nem akarja megtenni az engedélyem nélkül. Aprót bólintottam és behunytam a szemeimet várva a második első csókunkra. A várt gyengéd érintés az ajkaimon azonban elmaradt, helyette a nyakamon éreztem meg a tüdejéből kiáramló levegőt.
- Biztos vagy benne? Tudok várni – ajánlotta halkan. Majd puszilgatni kezdte a nyakamat, mire jólesően felsóhajtottam.
- Edward, már megint túl sokat gondolkozol, ahogy én is. Mindig ez volt velünk a legnagyobb baj – suttogtam a fülébe.
- Mondasz valamit – nézett mélyen a szemeimbe. – Akkor inkább nem jártatom tovább az agytekervényeimet – mondta mosolyogva.
Majd kínzó lassúsággal elindult ajkaival az ajkaim felé. Újra behunytam a szemeimet, és ezúttal meg is történt az, amire vártam. Edward ajkai gyengéden, puhatolózva érintették meg az én ajkaimat, majd vissza is húzódtak, mintha meg akarna bizonyosodni róla, hogy nem gondoltam meg magam. Nem akartam kinyitni a szemeimet, mert annyira tökéletes volt a pillanat, hogy soha nem akartam megszakítani. Néhány pillanattal később pedig újra megéreztem a puha nyomást a számon. Ezúttal kicsit bátrabban, de alig hosszabb ideig, mint először. Apró érintés, és visszahúzódás. Folyamatosan egyre bátrabban értek az ajkai az enyémekhez, bennem pedig kezdett feléledni a vágy. Edward egy lágy mozdulattal körbenyalta a felső, és az alsó ajkamat is, majd óvatosan befurakodott az ajkaim közé. Teljesen elernyedtem és átadtam magam a pillanat varázsának. Most éreztem csak igazán, hogy milyen hosszú ideje nem érintett már férfi. Egy gyors mozdulattal kiszabadítottam a csuklóimat, majd karjaimat a nyaka köré fontam. A csókunk egyre szenvedélyesebbé vált, majd hirtelen megszakítottuk a csókot, amikor az erdő mélyéről boldog sikoltást hallottunk.
- Alice – mondtuk egyszerre, és nevetésben törtünk ki. A barátnőm sosem volt jó az érzelmek diszkrét kifejezésében. Nyilván volt szerencséje látni, hogy Edward és én önfeledten csókoljuk egymást, és ezért pörgött fel ennyire.
- Khm… úgy tűnik, hogy nem mégsem mentek annyira messzire – sütöttem le a szemeimet szégyenlősen.
- Tudod, hogy milyen, Alice. Ezt akkor is hallottuk volna, hogyha ők Európában vannak éppen és nem csak az erdő mélyén – kuncogott fel Edward.
- Bocsiii, ne hagyjátok abba, nem fogok leskelődni – hallottuk meg a hangos kiáltást.
- Szerinted higgyünk neki? – kérdeztem nevetve.
- Általában megbízható ilyen téren – mosolyodott el Edward is. – Szerintem higgyünk neki – nézett egy pillanatra a szemeimbe. Majd újra az ajkaimra koncentrált. Én pedig egy határozott mozdulattal magamhoz húztam.
A külvilág teljesen megszűnt létezni a számomra, csak Edward gyengéd érintéseire koncentráltam. Fogalmam sem volt, hogy mennyi idő telhetett el, azóta, hogy csókolózni kezdtünk, de legközelebb már csak arra eszméltem fel, hogy a bejárati ajtó kinyitódik, majd becsukódik.
- Jöjjön mindenki a nappaliba – hallottuk meg Carlisle nem túl vidám hangját. Edwarddal azonnal szétrebbentünk, és kézen fogva rohantunk le a nappaliba, ahová néhány másodperccel később a többiek is megérkeztek.
(Nathalie szemszöge)
Egész nap csak arra vártam, hogy végre elkezdhessek készülődni a ma esti randevúra. Fogalmam sem volt, hogy mit vegyek fel. Mindenesetre izgatottan nyitottam ki a szekrényemet. Hónapok óta most először lesz alkalmam felvenni valamit, ami nem trikó és lapszoknya fehérnemű nélkül. Kiválasztottam a legszebb fehérnemű garnitúrámat, felkaptam a köntösömet és izgatottan kutatni kezdtem a szekrényemben. Nem tudtam eldönteni, hogy mi lenne a legjobb. Már vagy egy órája pakolgattam és próbálgattam idegesen, amikor kopogtattak az ajtón. Apa és anya lépett be rajta, apánál pedig két nagy doboz volt.
- Szia, kicsim – mondták egyszerre.
- Sziasztok – mosolyogtam rájuk.
- Úgy látom, hogy egy kicsit gondban vagy – mosolygott rám anya.
- Hát, nem tagadom, hogy egy kicsit bizonytalan vagyok abban a kérdésben, hogy mit vegyek fel – sóhajtottam bosszúsan.
- Nos, talán ebben segíthetünk – nyújtotta át apa a dobozokat.
Azonnal izgatottan kinyitottam mindkét dobozt. Az egyikben egy gyönyörű bordó nyári ruha volt. Rövid fazonú, és a felső része szűkített, míg a szoknyája lágyan omlott szét. A másik dobozban pedig egy hozzá való gyönyörű szandál volt, néhány apró, csillogó strasszal díszítve.
- Ez gyönyörű – simítottam végig a csodálatos darabon. – Miért kapom? – néztem rájuk csodálkozva. Nem engedhetünk meg magunknak felesleges kiadásokat. Nekem pedig rengeteg ruhám van, amit mostanában még csak hordani sem volt alkalmam.
- Még a szülinapodra szerettünk volna meglepni vele, de akkor már éppen farkas voltál, és mivel több ruhádat is elszakítottad akkoriban, és mind miatt hosszasan sírtál, úgy gondoltuk, hogy jobb lesz, hogyha egy kicsit várunk az átadásával, mert nem akartunk elszomorítani téged – magyarázta apa kedvesen.
- Nagyon köszönöm – öleltem magamhoz mindkettőjüket. Ez igazán tökéletes lesz az első randihoz. Különleges és kényelmes darab.
Miután anya és apa kimentek a szobából azonnal levettem a köntösömet és felvettem azt a csodálatos ruhát, majd belebújtam a cipőbe is. Beálltam az egész alakos tükör elé, és szinte elámultam attól a látványtól, ami elém tárult. A régi Nathalie nézett vissza rám. Az életvidám, boldog, gondtalan lány. Csak annyi volt a különbség, hogy ezúttal a szemeim szerelmesen csillogtak. Rápillantottam a faliórára, ami mindjárt elüti a hatot. Anthony nemsokára itt lesz. Gyorsan megfésülködtem még, és feltettem egy kis ajakpírt. Nem szoktam festeni magam, csupán néha az ajkaimat kiemelni, úgyhogy ennél több smink ezúttal sem került fel rám. Elégedetten fordultam körbe a tükröm előtt, amikor kopogtatást hallottam az ajtó felől. Izgatottan kezdtem el forgolódni a szobában azt keresve, hogy vajon mit felejtettem el. Anya dugta be a fejét az ajtómon, és amint meglátta az ideges pakolászásomat hozzám sietett és magához ölelt.
- Kicsim, nem kell izgulnod, gyönyörű vagy – suttogta a fülembe. – Én egyébként ugyanezt tettem, amikor apád először randevúzott velem, pedig nekem sem volt okom az aggodalomra – mondta lágyan, és megsimogatta a hátamat.
- Köszi, anya – sóhajtottam fel.
- Nincs mit, de most gyere, a lovagod már vár – kacsintott rám mosolyogva. – Igazán jóképű fiú – kacsintott rám.
- Na, de anyu – suttogtam halkan. – A „lovagom” mindent hall is – mosolyodtam el.
- Oh, tényleg. Mindegy. Nyilván nem fogja zokon venni a dicséretet – legyintett anya. Majd kézen fogott és kihúzott magával a nappaliba.
Amint beléptünk apa és Anthony azonnal felénk fordultak, és mindketten kikerekedett szemekkel néztek rám. Zavaromban lesütöttem a szemeimet, és éreztem, hogy az arcom bizseregni kezd. Anthony hirtelen előttem termett és lágy csókot lehelt a kezemre.
- Gyönyörű vagy – súgta a fülembe, majd megpuszilta az arcomat.
- Köszönöm – motyogtam még mindig zavarban.
- Gyönyörű, de szégyenlős – kuncogott fel apa. – Pont olyan vagy, mint az édesanyád volt – fűzte még hozzá. – Mit csináltok, ha szabad tudnom? Mármint nem kell részletezni, de szeretném, hogyha nem hagynátok el La Push határait – magyarázkodott.
- Igen, én is úgy gondoltam, hogy itt biztonságosabb – kezdett bele Anthony. – A Black házban leszünk, és házimozizunk – adta meg a választ a kérdésre Anthony.
- Remek, az La Push legbiztonságosabb helye, jelenleg. Akkor jó mulatást – mondta apa, majd megölelt és puszit nyomott a homlokomra. – Ott is aludhatsz, ha szeretnél, megbízom ebben a srácban – súgta még a fülembe.
- Köszönöm, apa – mosolyogtam rá, majd én is megpusziltam őt. Majd anyához léptem és tőle is elbúcsúztam.
A szüleim gyors köszönés után eltűntek a nappaliból, így már csak ketten voltunk ott. Anthony pedig a karját ajánlotta, amit én habozás nélkül elfogadtam. Amint kiléptünk az ajtón Anthony a karjaiba kapott, és futva ment velem egészen a házukig. Legnagyobb meglepetésemre senki más nem volt otthon. Kérdőn néztem Anthonyra, aki azonnal válaszolt a ki nem mondott kérdésemre.
- Billy, járőrözik a falkával, Jake és Gaby pedig ma Gabriella lakásában töltik az éjszakát, reggel pedig összecsomagolnak – adta meg a válaszokat.
- Értem – bólintottam rá. Tehát mindenki diszkréten lelépett itthonról a kedvünkért.
- Ez így kevésbe hangzik jól, de ez az igazság – válaszolt a gondolataimra.
- Sajnálom – hajtottam le a fejem. – Nem azért gondoltam, hogy megbántsam őket, csak meglepődtem. Ez olyan, kedves tőlük – motyogtam magam elé.
- Igen, szerintem is nagyon kedves, és nincs miért bocsánatot kérned – emelte fel az államat. – Gyere – fogta meg a kezem. – Menjünk fel a szobámba – fűzte még hozzá, mire a szívem sebes ütemre váltott. Én még soha nem voltam egy férfi szobájában sem.
- Nath, ez csak egy szoba, ne izgulj – szorította meg a kezemet bátorítólag.
- Nem csak egy szoba. A te szobád – mosolyogtam rá. – Még soha nem hívtál meg ide.
- Csak azért, mert édesapád nem nézte jó szemmel eddig a kapcsolatunkat – mondta komolyan.
Majd szélesre tárta az ajtót, nekem pedig elállt a lélegzetem. A szobában egy hatalmas csokor rózsa állt az asztal közepén, egy pompás vázában. Ráadásul bonbonok, és csokoládék vették körül mindenhol a virágot.
- Hogy tetszik? – kérdezte Anthony idegesen.
- Ez egyszerűen hihetetlen – léptem be ámulva a szobájába. Ahhoz képest, hogy férfi lakja a szobát, tökéletesen makulátlan, ráadásul minden úgy van berendezve, hogy ma estére kényelmes legyen nekünk. Az ágy pontosan a tévé elé volt helyezve, míg az elemózsiás asztal pontosan mellette foglalt helyet. Tele volt üdítővel és mindenféle finomságokkal, de a figyelmemet leginkább mégiscsak az a hatalmas csokor rózsa kötötte le.
- Tetszik? – ölelte át Anthony a derekamat és a virágos asztal felé vezetett.
- Igen, ez egyszerűen gyönyörű – mondtam meghatottan, majd nyomtam egy puszit az arcára. Nem is számítottam rá, hogy virággal és bonbonnal is kedveskedni fog nekem. Odaléptem a virágomhoz és mélyet szippantottam a csodálatos illatból. Mindig is imádtam a virágokat, de nem sűrűn kaptam eddig. A születés és a névnapomra kaptam csak rózsát.
- Három filmünk van ma estére – szólalt meg Anthony újra. – Szerelmünk lapjai, Tüzes íjász, és Viharzóna. Mivel szeretnél kezdeni? – kérdezte kíváncsian. Igazából imádtam a Szerelmünk lapjait, de még csak könyvben volt hozzá szerencsém, és nem akartam Anthonyra kényszeríteni a romantikus vágyálmaimat.
- Akkor legyen a Szerelmünk lapjai – mosolyodott el. – Bevallom, hogy én is kedvelem a történetet. Addig is, helyezd magad kényelembe – mutatott az ágy felé.
Én pedig azonnal leültem a szélére, és levettem a szandálomat, hiszen nem illett volna cipőmet feltenni a lábamat az ágyra. Egyébként sem szoktam ilyet tenni. Amint ledobtam a cipőmet azonnal kényelmesen felkuporodtam az ágyra és a fejem alá húztam az egyik párnát. Anthony néhány pillanattal később mellettem termett a távirányítók kíséretében, és azonnal magához húzott. A film elindult, én pedig boldogan bújtam szorosan Anthony mellkasához, aki nem sokkal később simogatni kezdte a hátamat. Nagyon jól esett, úgyhogy próbáltam egyre jobban a kezéhez préselni magam. Arra viszont nem számítottam, hogy a kényeztetéstől, a finom illatoktól és a gyönyörű történettől hamar elálmosodok. El is szégyelltem magam, amikor egy hatalmas ásítás tört fel a mellkasomból, amit nem sikerült elfojtanom.
- Elfáradtál? – kérdezte Anthony azonnal.
- Csak egy kicsit – motyogtam a mellkasába félálomban.
- Felajánlhatok neked egy kicsit kényelmesebb viseletet éjszakára? – kérdezte kedvesen.
- Mire gondolsz? – emeltem rá a tekintetem.
- Nos, szívesen kölcsönzök neked egy pólót és egy boxeralsót, hogyha elfogadod – ajánlotta mosolyogva.
- Nagyon csábító ajánlat – mondtam boldogan. Anthony pedig azonnal felpattant és néhány pillanattal később a kezembe adott egy bő pólót és egy alsót. – Köszönöm – adtam neki egy puszit, majd kisiettem a fürdőbe.
Gyorsan letusoltam, aztán pedig belebújtam a kapott ruhákba, amiket teljesen átitatott Anthony édeskés illata, amit imádtam. Kicsit ideges voltam, hogy mit szól hozzám így, hiszen az ő ruhái elég nagyok voltak rám, de mégis nagyszerűen éreztem magam bennük. Úgyhogy vettem egy nagy levegőt és kiléptem a szobába. Legnagyobb meglepetésemre Anthony is már letusolva, vizes hajjal várt rám az ágyon fekve.
- Tudod, lent is van egy fürdő – mosolygott rám. Majd megpaskolta maga mellett az ágyat, és hívogatóan kitárta a karjait, én pedig azonnal mellé bújtam. Anthony karjai rögtön finoman körbeöleltek, én pedig boldogan simultam bele az ölelésbe.
- Kényelmes? – kérdezte lágyan.
- Igen, nem is tudod, hogy mennyire – néztem fel rá.
Majd kicsit bátortalanul ugyan, de apró csókot leheltem az ajkaira. Ami után azonnal el is pirultam. Szégyenlősen sütöttem le a szemeimet, és arcomat a mellkasába temettem. Még soha nem tettem, még csak ehhez hasonlót sem, de kétségkívül életem egyik legszebb élménye volt. A következő pillanatban azonban hirtelen a hátamon találtam magam, és a szemembe fúródott az világ legigézőbb szempárja.
- Szeretlek, Nathalie – mondta komolyan. – Sajnálom, hogy eddig tartott, amíg végre rájöttem – tette még hozzá, majd ajkai lágyan lecsaptak az enyémekre.
Kicsit bátortalanul nyitottam szét az ajkaimat bebocsátást engedve Anthonynak, de egyáltalán nem bántam meg. Finoman kóstolgatta előbb a felső, aztán az alsó ajkamat, utána pedig elmélyítette a csókot. Mindig is így képzeltem el az első csókomat. A szeretet férfival, aki finoman irányítja a mozdulataimat és gyengéden vezet be a testiség rejtelmeibe, miközben félhomályban fekszünk egymás karjaiban. Azt hiszem, hogy egy lány sem kívánhatna ennél többet. A szívem már a torkomban dobogott, a bordáim pedig kitörni látszottak, amikor még egy utolsó kis puszit nyomott az ajkaimra, majd újra a mellkasára húzott.
- Szeretlek – motyogtam a mellkasába, majd lassan elnyomott az álom. Eddigi életem leggyönyörűbb estéje volt a mai.
2010. március 14., vasárnap
PÁLYÁZAT!!!!!
Sziasztok! Arra gondoltam, hogy kiírok egy pályázatot, hátha van kedvetek hozzá. Egy novellát kellene írni, Emmett/Rosalie párosításban, aminek a címe az kell, hogy legyen, hogy "Romantikus szerenád". Nevezni mától számítva két hétig lehet a drusilla1985@citromail.hu email címre. A novellára pedig további két hét állna rendelkezésre. Tehát nevezni lehet 2010. márciós 28-a éjfélig, és a beküldés határideje pedig 2010. április 11-e lesz. Egy külön blogot készítenék az alkotásoknak, és közöségszavazás útján dőlnének el a helyezések. Az első három helyezet nyereménye természetesen Twilightos meglepetés lesz. Várom a jelentkezéseket :D
Még egy kis kiegészítés, mivel felmerült még kérdés a pályázattal kapcsolatban. A hossza szabadon választott, de minimum legyen négy oldal 1,5 sor távolsággal, hogy azért kerek lehessen ez a kis történet :D Hogyha hosszabb az természetesen nem baj.
Sok sikert Mindenkinek!
Puszi, Drusilla
Még egy kis kiegészítés, mivel felmerült még kérdés a pályázattal kapcsolatban. A hossza szabadon választott, de minimum legyen négy oldal 1,5 sor távolsággal, hogy azért kerek lehessen ez a kis történet :D Hogyha hosszabb az természetesen nem baj.
Sok sikert Mindenkinek!
Puszi, Drusilla
La Push vámpírja - 39. fejezet
39. fejezet
(Edward szemszöge)
Elképesztően boldog voltam, hogy végre beszélhettem a fiammal, ráadásul pedig még arra is alkalmam nyílt, hogy együtt vadászhassak vele. Amint földet értünk az ablakon való kiugrás után, azonnal futásnak eredtünk mind a ketten. Teljes erőbedobással futottam, de még így sem tudtam megelőzni. Fej-fej mellett haladtunk. Minden jel szerint Anthony pontosan ugyanolyan gyors, mint én vagyok, ráadásul tehetséges és intelligens is. Igazán büszke lehetek a fiamra. Soha nem is kívánhattam volna tökéletesebb fiút, még ember koromban sem. Egy kicsit sajnálom, hogy nem a Cullen, vagy a Masen nevet viseli, de nem ítélhetem el azért, hogy Black lett. Nincs jogom megbántani az érzéseit, de talán majd egyszer Anthony Black Cullen lesz.
Nem telt bele csupán egy fél órába, és már el is értük a hegyeket, ahol előszeretettel tanyáztak az oroszlánok. Már alig vártam, hogy elcsíphessek egyet-kettőt, és úgy láttam, hogy Anthony is hasonlóan nagy érdeklődést mutat a vadászat iránt. Legnagyobb örömömre találtunk is néhány szép példányt, amiket sikeresen el is kaptunk. Egy órával később pedig elégedetten heveredtünk le a fűre. Nem sokkal később pedig megjelent egy hatalmas oroszlán a fák mentén. Azonnal talpra ugrottam, ahogy közelíteni kezdett felénk, de Anthony visszarántott.
- Ne ijeszd meg, Simbát – mondta halkan. Simba? Mint az oroszlánkirályban? Alice is imádja azt a mesét. – Igen, mint az oroszlánkirályban. Imádom azt a rajzfilmet – válaszolt fiam a gondolataimra. - A lényeg az, hogy nyugton maradj, és akkor még arra is lesz esélyed, hogy megsimogasd őt – nyújtotta ki a kezét az oroszlán felé. – Gyere ide, nem bántunk.
Legnagyobb megdöbbenésemre az oroszlán azonnal odament Anthonyhoz, és hatalmas fejét a keze alá tolta. Éppen, hogy csak nem dorombolt is hozzá. Még soha nem láttam ilyesmit ezelőtt. Egy készséges oroszlán, mint egy házi kedvenc.
- Ne vágj már ilyen arcot – csóválta meg a fejét fiam kuncogva. – Én magam neveltem fel, ismeri a hierarchiát. Én vagyok a főnök, így soha nem támadna rám, vagy olyasvalakire, aki velem van. Visszaszoktattam a vadonba, de nem felejtette el, hogy ki vagyok.
- Ez egészen hihetetlen – ámultam el. Soha nem jutott volna az eszembe, hogy egy oroszlán ilyen intelligens.
- Gyere, simogasd meg, nem fog megtámadni, csak ne tegyél hirtelen mozdulatokat – mondta határozottan. Én pedig úgy tettem, ahogy mondta. Lassan közelítetem Simba bundájához, aki néhány pillanatig bizalmatlanul méregetett, de amikor Anthony nyugtatóan a fülébe suttogott elengedte magát, és hagyta, hogy hozzáérjek.
- Remekül beidomítottad – mondtam elképedve. – Olyan, mint egy kezes bárány.
- Nos, te magad is tudhatod, hogy a bárány és az oroszlán remek párost alkot – mosolyodott el. Nekem pedig leesett, hogy mit is mondtam az imént. Hát Bella még ezt is elmesélte.
- Igen, a bárány és az oroszlán tényleg csodálatos dolgokra képes. Van rá élő bizonyíték – mosolyodtam el.
Még hosszú órákon keresztül foglalkoztunk Anthony saját kis kedvencével. Felváltva futottunk vele, simogattuk, és szórakoztattuk, majd megjelent egy nőstény oroszlán, akit Simba meglátva azonnal otthagyott minket.
- Valami lehet a levegőben, mert mostanában mindenki szerelembe esik a környezetemben – csóválta meg a fejét Anthony.
- Úgy láttam legutóbb, hogy téged sem került el Ámor nyila – tapintottam rá a lényegre. Már egy ideje szerettem volna beszélni róla az érzéseiről. Leginkább kíváncsi voltam, hogy ő is úgy érez-e a lány iránt, ahogy a lány iránta. Nem akartam, hogy csak a bevésődés tisztelete miatt legyen vele.
- Nathalie valóban belém vésődött, de ez nem jelenti azt, hogy egyébként ne jöttünk volna össze. Ő mindig is nagyon fontos volt a számomra, és nem azért vagyok vele együtt, mert úgy érzem, hogy ez a kötelességem. Hanem azért, mert így akarom. Szeretem Nathalie-t – mondta határozottan.
- Ez esetben nagyon remélem, hogy boldogok lesztek együtt – mondtam boldogan. – Ha bármiben a segítségetekre lehetek, csak szóljatok. Esetleg építhetünk nektek egy saját házat, vagy ilyesmi. Biztosan szűkösen vagytok már a Black házban így is.
- Erre egyelőre semmi szükség. Nem akarunk elsietni semmit – vágta rá azonnal. – Hálás vagyok a kedvességedért, de Nath még nincs felkészülve egy rohamra, és ésszerűen is kell viselkednünk. Carlisle végezni fog néhány vizsgálatot, hogy meggyőződhessünk arról, hogy nem tudunk ártani egymásnak, és csak azután fogjuk komolyabb mederbe terelni a kapcsolatunkat, de ezt had ne részletezzem. A lényeg, hogy a következő hónapokban reményeim szerint eldől majd, hogy valaha is lehetsz-e nagypapi. A legfontosabb most azonban az, hogy valahogy megmagyarázzam, hogy miért nem vele beszéltem meg a dolgokat először – mondta gondterhelten.
- Nem tudod, hogy hogyan magyarázd meg neki, hogy szereted és félted? Nem hiszem, hogy haragudna rád azért, mert előrelátó vagy – mondtam határozottan.
- Nem azért fog haragudni, mert előre gondolkodtam, hanem azért, mert nem vele beszéltem meg a dolgokat azonnal. Gyakorlatilag már mindenki tud a terveimről csak az nem, aki igazán érintett még a kérdésben. Csak túl sok minden történt vele mostanában. Néhány hónapon belül fenekestül felfordult az élete. Kímélni akartam, de nem vagyok biztos benne, hogy helyesen tettem, mert most mégiscsak a háta mögött cselekedtem. Nem értek a nőkhöz, még soha nem kerültem ilyen helyzetbe. Nem akarom megbántani az érzéseit, de kénytelen leszek megkérni, hogy jöjjön és végeztessen el mindenféle vizsgálatokat nagyapával. Hogyha pedig megkérdezi, hogy beszéltem-e már erről valakivel, akkor nem fogok neki hazudni. Nem volna tisztességes.
- Ha duzzogni is fog egy kicsit, hidd el, hogy előbb-utóbb akkor is rá fog jönni, hogy csak jót akartál. Néha csak türelmesen ki kell várni, hogy a lányok megnyugodjanak – magyaráztam.
- Oh, és hány lány esetében kerültél már ilyen helyzetbe? – húzta fel a szemöldökét.
- Hát, igazság szerint még csak az édesanyáddal volt kapcsolatom, de hosszú éveim során hallottam jó néhány veszekedést a családom többi párjánál. Hidd el, hogy minden megoldódik, csak adj neki egy kis időt, hogy lenyugodjon. Bár az is lehet, hogy nem is fog rád haragudni. A bevésődöttek arra törekszenek, hogy mindig boldog legyen a szerelmük.
- Ez ebben a formában igaz, de én sokkal jobban örülök, hogyha Nathalie-nak megmarad a saját akarata, úgyhogy szabadon veszekedhet velem bármikor – mosolyodott el. – Úgy hallottam, hogy ez még néha jót is tehet egy kapcsolatnak – fűzte még hozzá.
- Ajaj, te beszélgettél Emmettel. A legfontosabb, amit a lökött bácsikádról tudnod kell, hogy ne hallgass rá, soha, de soha, hogyha nőkről van szó – mondtam kétségbeesve. Még csak az hiányzik, hogy ő lássa el szerelmi tanácsokkal Anthonyt. Még a végén egy házat is ledöntenek a fiatalok.
- Nos, ezt momentán apától hallottam néha. Miután Dawnnal kibékültek egy esetleges veszekedés után, de ezek szerint Emmett is elláthat néhány tippel – nevetett fel. – Ha látnád, hogy milyen elképesztően vicces arcot vágtál az előbb. Nem gondoltam, hogy egy vámpír képes ehhez hasonló fintorokra.
- Ez egyáltalán nem vicces. Nőügyekben kérdezd inkább a nagyapádat, vagy Jaspert, de Emmettet semmiképpen se. Ez ígérd meg – néztem rá könyörgőn.
- Rendben, megígérem – nevettet fel. – Ne ess pánikba, egyelőre minden jel szerint magam is meg tudom oldani a gondjaimat. Csak néha elbizonytalanodom, hogy mi hogyan lenne a legjobb Nath-nak és nekem. Ennyi az egész. Nem kell rögtön azt képzelned, hogy mindenkitől tanácsokat kérek – csóválta meg a fejét.
- Oké, megnyugodtam – fújtam ki a levegőt.
- Kár, mert le kellett volna fotózni azt az arckifejezést, amit az előbb villantottál.
- Lehetőség szerint ne vetítsd le az egész világnak – nevettem fel én is.
- Nem fogom, nem kell félned – emelte esküre a kezét.
Még egy jó ideig beszélgettünk, de egyszer csak Anthony felpattant mellőlem. Fel sem tűnt, hogy már mennyi ideje vagyunk távol az otthonunktól. Az idő rohan, hogyha valaki jól érzi magát.
- Mi történt? – néztem rá értetlenül. Majd azonnal elkezdtem körbekémlelni a helyet valami veszély után kutatva.
- Mennünk kell, randim lesz Nathalie-val, és még elő kell készülnöm. Kell kivennem filmeket, és nem ártana némi virág gondolom, vagy bonbon, vagy mindkettő – kezdett el hadoválni összevissza.
- Első randi? – mosolyodtam el.
- Tulajdonképpen igen. Mivel úgy határoztunk, hogy a fogságba esés nem minősül hivatalos randevúnak, ezért mondhatjuk, hogy ez lesz az első.
- Ne aggódj, minden nagyszerű lesz. Hogyha megengeded, akkor fel tudok ajánlani néhány filmet, Alice pedig ismer minden egyes létező virágost és bonbonost innen körülbelül Svájcig, úgyhogy csak egy telefon, és azt kapsz egy órán belül a Cullen házhoz, amit csak akarsz – mondtam nyugtatóan.
- Hm… ez az ajánlat nagyon is jól hangzik – csillant fel a szeme. – Akkor kölcsönadsz néhány jó kis filmet? Hogyha visszaértünk, akkor pedig kérek segítséget Alice-től is.
- A húgom ki fog ugrani a bőréből, hogyha tőle kérsz segítséget – mondtam kuncogva. – Egyébként pedig természetesen bármelyik filmemet kölcsönveheted.
- Nagyszerű, köszönöm. Akkor indulhatunk vissza? Nem szeretnék elkésni az első randimról – mosolygott rám izgatottan.
- Hát persze – mondtam és már futásnak is eredtünk.
Nem telt bele sok időbe, és már le is fékezhettünk a Cullen ház terasza előtt. Amint megálltunk az egész családunk megjelent a teraszon. Köztük Bella is. Ott állt szélesen mosolyogva Emmett bal oldalán. Furcsa, de szívmelengető látványt nyújtott, ahogy Emmett húgaként a bal karjával magához ölelte Bellát, míg jobb karjával Rosalie derekát ölelte gyengéden. A legfurcsább viszont az volt az összképben, hogy Jasper és Rose is mosolygott. Hihetetlen volt így látni őket.
- Milyen volt a vadászat? – törte meg a csendet Bella mosolyogva.
- Határozottan jó – válaszoltam boldogan. – Még Simbával is volt alkalmam találkozni – fűztem még hozzá büszkén. Mire Bella hihetetlenkedve Anthonyra nézett, aki bólintott. Ez komolyan nagyon bosszantó. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy ennyire idegesítőek vagyunk Alice-szel egy külső szemlélőnek.
- Ki az a Simba? – kérdezte Jasper kíváncsian.
- Az oroszlánom – vágta rá Anthony.
- Saját oroszlánod van? – kérdezte Esme kikerekedett szemekkel.
- Igen, ez egy hosszú történet, de erre most sajnos nincs idő. Majd anya és Edward elmeséli. Ne haragudj, nagyi, de nekem hamarosan mennem kell – hadarta el gyorsan Anthony. – Alice néni, segítenél? – fordult most fiam vigyorgó húgom felé.
- Hát persze – vágta rá azonnal. – Miben is kell segítenem? – kérdezte kíváncsian.
- Randim lesz Nathalie-val és szeretnék neki kedveskedni – magyaráztam a helyzetet.
- Oh, ez nagyszerű – ugrott fel egy kicsit Alice örömében. – Akkor először is szükség lesz vörös rózsákra, igazi kézzel készített pralinéra, aztán talán néhány új ruhára, és ékszerre. Azután pedig jöhetnek a komolyabb dolgok – kezdett bele, de Anthony gyorsan leállította.
- Hé… Alice néni, állj. Ez egy egyszerű első randi lesz a szobámban fogunk filmeket nézni. Úgyhogy egyelőre csak virág és bonbon, hogyha lehetne – magyarázta a helyzetet.
- A szobádban fogtok filmezni – gondolkodott el. – Ez esetben megtudhatnám, hogy mekkora az ágyad?
- Tessék? – kérdezte fiam döbbenten.
- Elfértek rajta ketten, kényelmesen? Mi van, hogyha Nathalie esetleg elalszik a karjaidban? Kényelmesen fogtok aludni egy ágyban? Mert ha egyszemélyes az ágyad, akkor kétlem – magyarázta Alice. Mh… na jó, ebben van valami.
- Akkor legalább rendesen összebújnak – vetette közbe Emmett. Mire anya belebokszolt a mellkasába. – Ezek tények. Emlékszem még, hogy milyen szépen festettek Edwarddal a csöppnyi kanapén. Levegőnek esélye sem volt bepréselődni kettőtök közé.
- Emmett – szóltam rá. Már megint túl nagy a szája.
- Ne is figyelj rá – sóhajtott fel Alice. – Rám koncentrálj. Szóval, mekkora az az ágy?
- Tulajdonképpen egy másfél személyes ágyam van. Ketten is elférünk rajta – mondta Anthony határozottan.
- Baldachinos? – jött az újabb kérdés húgomtól.
- Michinos? – nézett rá fiam kérdőn.
- Jesszusom, ne engedjétek Emmett közelébe az unokaöcsémet – ájult el Alice színpadiasan, Jasper pedig kuncogva kapta el.
- Én tudom, hogy mi az a baldachinos ágy – mondta Em durcásan.
- Alice, szerintem még jó a gyerekeknek az, ami van. Hogyha összeköltöznek, akkor ígérem, hogy te fogod az egész házat berendezni, és akkor rendelünk nekik egy hatalmas baldachinos ágyat is – mentette meg Bella a helyzetet.
- Na jó, most eltekintek a komolyabb előkészületektől, de illatgyertyákat hozatok a virág mellé – morogta Alice az orra elé.
- Köszönöm – termett Anthony előtte és megölelgette. – Neked pedig azt, hogy türelmes voltál Nath-hoz miután rád morgott – ment oda Rose-hoz is. Biztosan meghallotta a vágyakozó gondolatait, és úgy gondolta, hogy Rosalie is örülne egy ölelésnek. Mindig is gyermekre vágyott, és most úgy érzi, hogy talán egy kicsit kaphat az anyaság élményéből.
- Nincs mit – válaszolta a két a lány.
- Neked pedig a ruhát nagyi, amit kölcsönadtál Nathalie-nak – ment oda hozzá Esméhez is.
- Bármikor, édesem – mondta Esme lágyan, majd megsimogatta unokája arcát. Kedves volt Anthonytól, hogy egyik lányt sem akarta kihagyni az ölelésből. Anyám is a legnagyobb örömmel fogadta a szeretetet, amit kapott. Végül pedig Bellához lépett, akivel szorosan összebújtak.
- Na, akkor kirámolhatom a dvd készleteidet? – fordult vissza felém mosolyogva.
- Hát persze – vágtam rám azonnal, és már fel is ugrottam a szobámba a nyitott ablakon át. Fiam pedig néhány pillanattal később hangtalanul landolt utánam.
Azonnal a filmes szekrényem elé léptem, és szélesre tártam az ajtaját. Anthony pedig tátott szájjal bámult a hatalmas szekrény tartalmára.
- Szeretem a filmeket – rántottam meg a vállam.
- Azt látom – mondta elképedve. – Azt hiszem, hogy sűrűn fogok jönni hozzád kölcsönözni.
- Bármikor jöhetsz. Örömmel veszem – válaszoltam azonnal.
- Vigyázz, hogy mit ígérsz – kezdte el tanulmányozni a filmeket. – Uh, Üvöltő szelek? Ezt a borzalmat még filmben is leforgatták? – nyögött fel.
- Csak nem ezt olvassa Bella még mindig? – kérdeztem döbbenten. - Egyébként nem rossz történet, bár nem túl vidám.
- De még mindig ezen rágja magát állandóan, de néha már belefér egy kis Szerelmünk Lapjai is. Azt a sztorit bevallom én is szeretem. A hamisítatlan igaz szerelem, ami mindent legyőz. Nem csöpögős, és nyálas, mégis megvan benne minden, ami egy szerelmet széppé tesz.
- Oh, várj csak. Alice-nek megvan az a film. Imádják a lányok. Rose és Esme is teljesen odáig van tőle – sétáltam át húgomhoz. Alice biztosan hallotta, hogy mit beszélünk, mert már a kezünkbe is nyomta a dvd-t.
- Jó választás – kacsintott rá Anthonyra, majd újra eltűnt a szobában.
- Na, mi érdekelheti még Nathalie-t? Van valami izgalmas, ami nem túl brutális? – nézett rám kérdőn a fiam.
- Hát nem is tudom. Nehéz kérdés. Nem tudom, hogy milyen filmeket kedveltek. Bár szerintem ez a film nagyon is jó – húztam ki a polcról a Viharzónát. – Aztán egy igazi klasszikus – tettem még hozzá a Tüzes íjászt.
- Köszi, azt hiszem, hogy három film elég lesz egy estére – mondta hálásan.
- Nincs mit, mint mondtam bármikor elvihetsz bármilyen filmet ebből a szekrényből – válaszoltam azonnal.
- Rendben, ne aggódj, jövök még – mondta határozottan.
- Akkor jó. Szerintem menjünk le a nappaliba, mert ha jól hallom, akkor megérkezett a virágos és a bonbonos is – kuncogtam fel. Alice idecsődítette az összes környékbeli áruszállítót, úgyhogy nagy valószínűséggel Nathalie egy hónapig egyfolytában bonbont fog enni, vagy akár egész La Push.
- Mennyire essek pánikba? – kérdezte Anthony idegesen.
- Hát van rá okod az biztos. Viszont ne aggódj amiatt, hogy Nath csalódni fog a bánásmódban, mert Alice mindig mindenből csakis a legjobbat hozatja.
- Efelől nem is volt kétségem – vágta rá azonnal.
Lementünk a nappaliba, és egy szélesen vigyorgó Alice-szel találtuk szembe magunkat, aki boldogan pakolgatta a tele vázákat, és a bonbonhalmokat. A szállítók minden bizonnyal már elmentek, mert nem éppen emberi tempóban tette mindezt. Várjunk csak. Hogy értek ide ilyen gyorsan, hiszen nemrég szóltunk, hogy szükségünk van a segítségünkre.
- Alice? – fordultam felé kérdőn.
- Igen? – nézett rám még mindig vigyorogva.
- Hogy intéztél el mindent ilyen gyorsan? – kérdeztem kíváncsian.
- Hát az úgy volt, hogy Bella említette, hogy Anthony izgatott a randi miatt, és annyira aranyos, hogy mindent meg akar adni Nathalie-nak. Én pedig hát, titokban felhívtam a szállítókat, amíg Bellát Emmett elrabolta – vallotta be a bűneit.
- Így már érthető ez a gyorsaság – bólintottam.
- Ez igazán kedves volt tőled, Alice. Köszönöm – mosolygott rá Anthony, majd engem is oldalba bökött.
- Igen, köszi, Alice – böktem ki én is. Hogyha Anthonynak megfelel így, akkor jó.
- Ugyan, nincs mit – legyintett. – Legalább a fiúk is meglephettek minket – vigyorodott el szélesen. – Te vettél Nathalie-nak egy tucat vörös rózsát, ahogy Emmett is Rose-nak. Aztán Carlisle vett egy csokor lila orchideát Esmének, Jasper pedig vett nekem egy tucat levendulát, te pedig vettél Bellának két tucat fréziát. Te több virágot adsz, mert a súlyosak bűneid, úgyhogy jobban kell kényeztetned Bellát.
- Hű – csak ennyit tudtam kinyögni. Alice nem aprózta el.
- És mi van a dobozokban? – kérdezte Anthony kíváncsian.
- Oh, igen, ebben a dobozban van belga praliné, ebben itt mindenféle különleges étcsokoládé, ebben pedig svájci csoki, azok pedig csokiba mártott aszalt gyümölcsök. Nem tudtam, hogy Nath mit szeret, ezért hozattam mindenből – magyarázta hevesen. – Majd legközelebb már tudjuk, hogy mi a kedvence és akkor már csak abból hozatok.
- Az remek lesz. Köszönöm szépen – mondta fiam hálásan. – Akkor én megyek is – pattant fel egy kicsit később, és felnyalábolta a csomagot, amit Alice összekészített neki.
- Én pedig megkeresem Bellát. Tudod, hogy merre van, Alice? – kérdeztem kíváncsian.
- Momentán a szobádban találod. Éppen tanulmányozza a dvd gyűjteményed, de meg fog akadni a szeme az Üvöltő szeleken, és a legújabb Rómeó és Júlia kiadáson.
- Akkor felmegyek hozzá mozizni. Köszi, hogy nekem is hozattál virágot – nyomtam egy puszit az arcára, majd elindultam az emelet felé.
- Nincs mit. Egyébként ma csak ti lesztek itthon – kacsintott rám. Én pedig szorosan megölelgettem. A húgomra mindig lehet számítani. – Köszönöm – suttogtam a fülébe.
- Bármikor – mondta még, majd kisurrant az ajtón, és eltűnt az erdő irányába. Valószínűleg oda ment, ahova a családom többi tagja is. Én pedig elindultam a szobám felé, hogy Bellával házimozizhassak. Ráadásul még tartozok neki egy véget nem érő simogatással, amíg meg nem unja. Hiszen félbeszakítottak minket a legutóbb.
(Edward szemszöge)
Elképesztően boldog voltam, hogy végre beszélhettem a fiammal, ráadásul pedig még arra is alkalmam nyílt, hogy együtt vadászhassak vele. Amint földet értünk az ablakon való kiugrás után, azonnal futásnak eredtünk mind a ketten. Teljes erőbedobással futottam, de még így sem tudtam megelőzni. Fej-fej mellett haladtunk. Minden jel szerint Anthony pontosan ugyanolyan gyors, mint én vagyok, ráadásul tehetséges és intelligens is. Igazán büszke lehetek a fiamra. Soha nem is kívánhattam volna tökéletesebb fiút, még ember koromban sem. Egy kicsit sajnálom, hogy nem a Cullen, vagy a Masen nevet viseli, de nem ítélhetem el azért, hogy Black lett. Nincs jogom megbántani az érzéseit, de talán majd egyszer Anthony Black Cullen lesz.
Nem telt bele csupán egy fél órába, és már el is értük a hegyeket, ahol előszeretettel tanyáztak az oroszlánok. Már alig vártam, hogy elcsíphessek egyet-kettőt, és úgy láttam, hogy Anthony is hasonlóan nagy érdeklődést mutat a vadászat iránt. Legnagyobb örömömre találtunk is néhány szép példányt, amiket sikeresen el is kaptunk. Egy órával később pedig elégedetten heveredtünk le a fűre. Nem sokkal később pedig megjelent egy hatalmas oroszlán a fák mentén. Azonnal talpra ugrottam, ahogy közelíteni kezdett felénk, de Anthony visszarántott.
- Ne ijeszd meg, Simbát – mondta halkan. Simba? Mint az oroszlánkirályban? Alice is imádja azt a mesét. – Igen, mint az oroszlánkirályban. Imádom azt a rajzfilmet – válaszolt fiam a gondolataimra. - A lényeg az, hogy nyugton maradj, és akkor még arra is lesz esélyed, hogy megsimogasd őt – nyújtotta ki a kezét az oroszlán felé. – Gyere ide, nem bántunk.
Legnagyobb megdöbbenésemre az oroszlán azonnal odament Anthonyhoz, és hatalmas fejét a keze alá tolta. Éppen, hogy csak nem dorombolt is hozzá. Még soha nem láttam ilyesmit ezelőtt. Egy készséges oroszlán, mint egy házi kedvenc.
- Ne vágj már ilyen arcot – csóválta meg a fejét fiam kuncogva. – Én magam neveltem fel, ismeri a hierarchiát. Én vagyok a főnök, így soha nem támadna rám, vagy olyasvalakire, aki velem van. Visszaszoktattam a vadonba, de nem felejtette el, hogy ki vagyok.
- Ez egészen hihetetlen – ámultam el. Soha nem jutott volna az eszembe, hogy egy oroszlán ilyen intelligens.
- Gyere, simogasd meg, nem fog megtámadni, csak ne tegyél hirtelen mozdulatokat – mondta határozottan. Én pedig úgy tettem, ahogy mondta. Lassan közelítetem Simba bundájához, aki néhány pillanatig bizalmatlanul méregetett, de amikor Anthony nyugtatóan a fülébe suttogott elengedte magát, és hagyta, hogy hozzáérjek.
- Remekül beidomítottad – mondtam elképedve. – Olyan, mint egy kezes bárány.
- Nos, te magad is tudhatod, hogy a bárány és az oroszlán remek párost alkot – mosolyodott el. Nekem pedig leesett, hogy mit is mondtam az imént. Hát Bella még ezt is elmesélte.
- Igen, a bárány és az oroszlán tényleg csodálatos dolgokra képes. Van rá élő bizonyíték – mosolyodtam el.
Még hosszú órákon keresztül foglalkoztunk Anthony saját kis kedvencével. Felváltva futottunk vele, simogattuk, és szórakoztattuk, majd megjelent egy nőstény oroszlán, akit Simba meglátva azonnal otthagyott minket.
- Valami lehet a levegőben, mert mostanában mindenki szerelembe esik a környezetemben – csóválta meg a fejét Anthony.
- Úgy láttam legutóbb, hogy téged sem került el Ámor nyila – tapintottam rá a lényegre. Már egy ideje szerettem volna beszélni róla az érzéseiről. Leginkább kíváncsi voltam, hogy ő is úgy érez-e a lány iránt, ahogy a lány iránta. Nem akartam, hogy csak a bevésődés tisztelete miatt legyen vele.
- Nathalie valóban belém vésődött, de ez nem jelenti azt, hogy egyébként ne jöttünk volna össze. Ő mindig is nagyon fontos volt a számomra, és nem azért vagyok vele együtt, mert úgy érzem, hogy ez a kötelességem. Hanem azért, mert így akarom. Szeretem Nathalie-t – mondta határozottan.
- Ez esetben nagyon remélem, hogy boldogok lesztek együtt – mondtam boldogan. – Ha bármiben a segítségetekre lehetek, csak szóljatok. Esetleg építhetünk nektek egy saját házat, vagy ilyesmi. Biztosan szűkösen vagytok már a Black házban így is.
- Erre egyelőre semmi szükség. Nem akarunk elsietni semmit – vágta rá azonnal. – Hálás vagyok a kedvességedért, de Nath még nincs felkészülve egy rohamra, és ésszerűen is kell viselkednünk. Carlisle végezni fog néhány vizsgálatot, hogy meggyőződhessünk arról, hogy nem tudunk ártani egymásnak, és csak azután fogjuk komolyabb mederbe terelni a kapcsolatunkat, de ezt had ne részletezzem. A lényeg, hogy a következő hónapokban reményeim szerint eldől majd, hogy valaha is lehetsz-e nagypapi. A legfontosabb most azonban az, hogy valahogy megmagyarázzam, hogy miért nem vele beszéltem meg a dolgokat először – mondta gondterhelten.
- Nem tudod, hogy hogyan magyarázd meg neki, hogy szereted és félted? Nem hiszem, hogy haragudna rád azért, mert előrelátó vagy – mondtam határozottan.
- Nem azért fog haragudni, mert előre gondolkodtam, hanem azért, mert nem vele beszéltem meg a dolgokat azonnal. Gyakorlatilag már mindenki tud a terveimről csak az nem, aki igazán érintett még a kérdésben. Csak túl sok minden történt vele mostanában. Néhány hónapon belül fenekestül felfordult az élete. Kímélni akartam, de nem vagyok biztos benne, hogy helyesen tettem, mert most mégiscsak a háta mögött cselekedtem. Nem értek a nőkhöz, még soha nem kerültem ilyen helyzetbe. Nem akarom megbántani az érzéseit, de kénytelen leszek megkérni, hogy jöjjön és végeztessen el mindenféle vizsgálatokat nagyapával. Hogyha pedig megkérdezi, hogy beszéltem-e már erről valakivel, akkor nem fogok neki hazudni. Nem volna tisztességes.
- Ha duzzogni is fog egy kicsit, hidd el, hogy előbb-utóbb akkor is rá fog jönni, hogy csak jót akartál. Néha csak türelmesen ki kell várni, hogy a lányok megnyugodjanak – magyaráztam.
- Oh, és hány lány esetében kerültél már ilyen helyzetbe? – húzta fel a szemöldökét.
- Hát, igazság szerint még csak az édesanyáddal volt kapcsolatom, de hosszú éveim során hallottam jó néhány veszekedést a családom többi párjánál. Hidd el, hogy minden megoldódik, csak adj neki egy kis időt, hogy lenyugodjon. Bár az is lehet, hogy nem is fog rád haragudni. A bevésődöttek arra törekszenek, hogy mindig boldog legyen a szerelmük.
- Ez ebben a formában igaz, de én sokkal jobban örülök, hogyha Nathalie-nak megmarad a saját akarata, úgyhogy szabadon veszekedhet velem bármikor – mosolyodott el. – Úgy hallottam, hogy ez még néha jót is tehet egy kapcsolatnak – fűzte még hozzá.
- Ajaj, te beszélgettél Emmettel. A legfontosabb, amit a lökött bácsikádról tudnod kell, hogy ne hallgass rá, soha, de soha, hogyha nőkről van szó – mondtam kétségbeesve. Még csak az hiányzik, hogy ő lássa el szerelmi tanácsokkal Anthonyt. Még a végén egy házat is ledöntenek a fiatalok.
- Nos, ezt momentán apától hallottam néha. Miután Dawnnal kibékültek egy esetleges veszekedés után, de ezek szerint Emmett is elláthat néhány tippel – nevetett fel. – Ha látnád, hogy milyen elképesztően vicces arcot vágtál az előbb. Nem gondoltam, hogy egy vámpír képes ehhez hasonló fintorokra.
- Ez egyáltalán nem vicces. Nőügyekben kérdezd inkább a nagyapádat, vagy Jaspert, de Emmettet semmiképpen se. Ez ígérd meg – néztem rá könyörgőn.
- Rendben, megígérem – nevettet fel. – Ne ess pánikba, egyelőre minden jel szerint magam is meg tudom oldani a gondjaimat. Csak néha elbizonytalanodom, hogy mi hogyan lenne a legjobb Nath-nak és nekem. Ennyi az egész. Nem kell rögtön azt képzelned, hogy mindenkitől tanácsokat kérek – csóválta meg a fejét.
- Oké, megnyugodtam – fújtam ki a levegőt.
- Kár, mert le kellett volna fotózni azt az arckifejezést, amit az előbb villantottál.
- Lehetőség szerint ne vetítsd le az egész világnak – nevettem fel én is.
- Nem fogom, nem kell félned – emelte esküre a kezét.
Még egy jó ideig beszélgettünk, de egyszer csak Anthony felpattant mellőlem. Fel sem tűnt, hogy már mennyi ideje vagyunk távol az otthonunktól. Az idő rohan, hogyha valaki jól érzi magát.
- Mi történt? – néztem rá értetlenül. Majd azonnal elkezdtem körbekémlelni a helyet valami veszély után kutatva.
- Mennünk kell, randim lesz Nathalie-val, és még elő kell készülnöm. Kell kivennem filmeket, és nem ártana némi virág gondolom, vagy bonbon, vagy mindkettő – kezdett el hadoválni összevissza.
- Első randi? – mosolyodtam el.
- Tulajdonképpen igen. Mivel úgy határoztunk, hogy a fogságba esés nem minősül hivatalos randevúnak, ezért mondhatjuk, hogy ez lesz az első.
- Ne aggódj, minden nagyszerű lesz. Hogyha megengeded, akkor fel tudok ajánlani néhány filmet, Alice pedig ismer minden egyes létező virágost és bonbonost innen körülbelül Svájcig, úgyhogy csak egy telefon, és azt kapsz egy órán belül a Cullen házhoz, amit csak akarsz – mondtam nyugtatóan.
- Hm… ez az ajánlat nagyon is jól hangzik – csillant fel a szeme. – Akkor kölcsönadsz néhány jó kis filmet? Hogyha visszaértünk, akkor pedig kérek segítséget Alice-től is.
- A húgom ki fog ugrani a bőréből, hogyha tőle kérsz segítséget – mondtam kuncogva. – Egyébként pedig természetesen bármelyik filmemet kölcsönveheted.
- Nagyszerű, köszönöm. Akkor indulhatunk vissza? Nem szeretnék elkésni az első randimról – mosolygott rám izgatottan.
- Hát persze – mondtam és már futásnak is eredtünk.
Nem telt bele sok időbe, és már le is fékezhettünk a Cullen ház terasza előtt. Amint megálltunk az egész családunk megjelent a teraszon. Köztük Bella is. Ott állt szélesen mosolyogva Emmett bal oldalán. Furcsa, de szívmelengető látványt nyújtott, ahogy Emmett húgaként a bal karjával magához ölelte Bellát, míg jobb karjával Rosalie derekát ölelte gyengéden. A legfurcsább viszont az volt az összképben, hogy Jasper és Rose is mosolygott. Hihetetlen volt így látni őket.
- Milyen volt a vadászat? – törte meg a csendet Bella mosolyogva.
- Határozottan jó – válaszoltam boldogan. – Még Simbával is volt alkalmam találkozni – fűztem még hozzá büszkén. Mire Bella hihetetlenkedve Anthonyra nézett, aki bólintott. Ez komolyan nagyon bosszantó. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy ennyire idegesítőek vagyunk Alice-szel egy külső szemlélőnek.
- Ki az a Simba? – kérdezte Jasper kíváncsian.
- Az oroszlánom – vágta rá Anthony.
- Saját oroszlánod van? – kérdezte Esme kikerekedett szemekkel.
- Igen, ez egy hosszú történet, de erre most sajnos nincs idő. Majd anya és Edward elmeséli. Ne haragudj, nagyi, de nekem hamarosan mennem kell – hadarta el gyorsan Anthony. – Alice néni, segítenél? – fordult most fiam vigyorgó húgom felé.
- Hát persze – vágta rá azonnal. – Miben is kell segítenem? – kérdezte kíváncsian.
- Randim lesz Nathalie-val és szeretnék neki kedveskedni – magyaráztam a helyzetet.
- Oh, ez nagyszerű – ugrott fel egy kicsit Alice örömében. – Akkor először is szükség lesz vörös rózsákra, igazi kézzel készített pralinéra, aztán talán néhány új ruhára, és ékszerre. Azután pedig jöhetnek a komolyabb dolgok – kezdett bele, de Anthony gyorsan leállította.
- Hé… Alice néni, állj. Ez egy egyszerű első randi lesz a szobámban fogunk filmeket nézni. Úgyhogy egyelőre csak virág és bonbon, hogyha lehetne – magyarázta a helyzetet.
- A szobádban fogtok filmezni – gondolkodott el. – Ez esetben megtudhatnám, hogy mekkora az ágyad?
- Tessék? – kérdezte fiam döbbenten.
- Elfértek rajta ketten, kényelmesen? Mi van, hogyha Nathalie esetleg elalszik a karjaidban? Kényelmesen fogtok aludni egy ágyban? Mert ha egyszemélyes az ágyad, akkor kétlem – magyarázta Alice. Mh… na jó, ebben van valami.
- Akkor legalább rendesen összebújnak – vetette közbe Emmett. Mire anya belebokszolt a mellkasába. – Ezek tények. Emlékszem még, hogy milyen szépen festettek Edwarddal a csöppnyi kanapén. Levegőnek esélye sem volt bepréselődni kettőtök közé.
- Emmett – szóltam rá. Már megint túl nagy a szája.
- Ne is figyelj rá – sóhajtott fel Alice. – Rám koncentrálj. Szóval, mekkora az az ágy?
- Tulajdonképpen egy másfél személyes ágyam van. Ketten is elférünk rajta – mondta Anthony határozottan.
- Baldachinos? – jött az újabb kérdés húgomtól.
- Michinos? – nézett rá fiam kérdőn.
- Jesszusom, ne engedjétek Emmett közelébe az unokaöcsémet – ájult el Alice színpadiasan, Jasper pedig kuncogva kapta el.
- Én tudom, hogy mi az a baldachinos ágy – mondta Em durcásan.
- Alice, szerintem még jó a gyerekeknek az, ami van. Hogyha összeköltöznek, akkor ígérem, hogy te fogod az egész házat berendezni, és akkor rendelünk nekik egy hatalmas baldachinos ágyat is – mentette meg Bella a helyzetet.
- Na jó, most eltekintek a komolyabb előkészületektől, de illatgyertyákat hozatok a virág mellé – morogta Alice az orra elé.
- Köszönöm – termett Anthony előtte és megölelgette. – Neked pedig azt, hogy türelmes voltál Nath-hoz miután rád morgott – ment oda Rose-hoz is. Biztosan meghallotta a vágyakozó gondolatait, és úgy gondolta, hogy Rosalie is örülne egy ölelésnek. Mindig is gyermekre vágyott, és most úgy érzi, hogy talán egy kicsit kaphat az anyaság élményéből.
- Nincs mit – válaszolta a két a lány.
- Neked pedig a ruhát nagyi, amit kölcsönadtál Nathalie-nak – ment oda hozzá Esméhez is.
- Bármikor, édesem – mondta Esme lágyan, majd megsimogatta unokája arcát. Kedves volt Anthonytól, hogy egyik lányt sem akarta kihagyni az ölelésből. Anyám is a legnagyobb örömmel fogadta a szeretetet, amit kapott. Végül pedig Bellához lépett, akivel szorosan összebújtak.
- Na, akkor kirámolhatom a dvd készleteidet? – fordult vissza felém mosolyogva.
- Hát persze – vágtam rám azonnal, és már fel is ugrottam a szobámba a nyitott ablakon át. Fiam pedig néhány pillanattal később hangtalanul landolt utánam.
Azonnal a filmes szekrényem elé léptem, és szélesre tártam az ajtaját. Anthony pedig tátott szájjal bámult a hatalmas szekrény tartalmára.
- Szeretem a filmeket – rántottam meg a vállam.
- Azt látom – mondta elképedve. – Azt hiszem, hogy sűrűn fogok jönni hozzád kölcsönözni.
- Bármikor jöhetsz. Örömmel veszem – válaszoltam azonnal.
- Vigyázz, hogy mit ígérsz – kezdte el tanulmányozni a filmeket. – Uh, Üvöltő szelek? Ezt a borzalmat még filmben is leforgatták? – nyögött fel.
- Csak nem ezt olvassa Bella még mindig? – kérdeztem döbbenten. - Egyébként nem rossz történet, bár nem túl vidám.
- De még mindig ezen rágja magát állandóan, de néha már belefér egy kis Szerelmünk Lapjai is. Azt a sztorit bevallom én is szeretem. A hamisítatlan igaz szerelem, ami mindent legyőz. Nem csöpögős, és nyálas, mégis megvan benne minden, ami egy szerelmet széppé tesz.
- Oh, várj csak. Alice-nek megvan az a film. Imádják a lányok. Rose és Esme is teljesen odáig van tőle – sétáltam át húgomhoz. Alice biztosan hallotta, hogy mit beszélünk, mert már a kezünkbe is nyomta a dvd-t.
- Jó választás – kacsintott rá Anthonyra, majd újra eltűnt a szobában.
- Na, mi érdekelheti még Nathalie-t? Van valami izgalmas, ami nem túl brutális? – nézett rám kérdőn a fiam.
- Hát nem is tudom. Nehéz kérdés. Nem tudom, hogy milyen filmeket kedveltek. Bár szerintem ez a film nagyon is jó – húztam ki a polcról a Viharzónát. – Aztán egy igazi klasszikus – tettem még hozzá a Tüzes íjászt.
- Köszi, azt hiszem, hogy három film elég lesz egy estére – mondta hálásan.
- Nincs mit, mint mondtam bármikor elvihetsz bármilyen filmet ebből a szekrényből – válaszoltam azonnal.
- Rendben, ne aggódj, jövök még – mondta határozottan.
- Akkor jó. Szerintem menjünk le a nappaliba, mert ha jól hallom, akkor megérkezett a virágos és a bonbonos is – kuncogtam fel. Alice idecsődítette az összes környékbeli áruszállítót, úgyhogy nagy valószínűséggel Nathalie egy hónapig egyfolytában bonbont fog enni, vagy akár egész La Push.
- Mennyire essek pánikba? – kérdezte Anthony idegesen.
- Hát van rá okod az biztos. Viszont ne aggódj amiatt, hogy Nath csalódni fog a bánásmódban, mert Alice mindig mindenből csakis a legjobbat hozatja.
- Efelől nem is volt kétségem – vágta rá azonnal.
Lementünk a nappaliba, és egy szélesen vigyorgó Alice-szel találtuk szembe magunkat, aki boldogan pakolgatta a tele vázákat, és a bonbonhalmokat. A szállítók minden bizonnyal már elmentek, mert nem éppen emberi tempóban tette mindezt. Várjunk csak. Hogy értek ide ilyen gyorsan, hiszen nemrég szóltunk, hogy szükségünk van a segítségünkre.
- Alice? – fordultam felé kérdőn.
- Igen? – nézett rám még mindig vigyorogva.
- Hogy intéztél el mindent ilyen gyorsan? – kérdeztem kíváncsian.
- Hát az úgy volt, hogy Bella említette, hogy Anthony izgatott a randi miatt, és annyira aranyos, hogy mindent meg akar adni Nathalie-nak. Én pedig hát, titokban felhívtam a szállítókat, amíg Bellát Emmett elrabolta – vallotta be a bűneit.
- Így már érthető ez a gyorsaság – bólintottam.
- Ez igazán kedves volt tőled, Alice. Köszönöm – mosolygott rá Anthony, majd engem is oldalba bökött.
- Igen, köszi, Alice – böktem ki én is. Hogyha Anthonynak megfelel így, akkor jó.
- Ugyan, nincs mit – legyintett. – Legalább a fiúk is meglephettek minket – vigyorodott el szélesen. – Te vettél Nathalie-nak egy tucat vörös rózsát, ahogy Emmett is Rose-nak. Aztán Carlisle vett egy csokor lila orchideát Esmének, Jasper pedig vett nekem egy tucat levendulát, te pedig vettél Bellának két tucat fréziát. Te több virágot adsz, mert a súlyosak bűneid, úgyhogy jobban kell kényeztetned Bellát.
- Hű – csak ennyit tudtam kinyögni. Alice nem aprózta el.
- És mi van a dobozokban? – kérdezte Anthony kíváncsian.
- Oh, igen, ebben a dobozban van belga praliné, ebben itt mindenféle különleges étcsokoládé, ebben pedig svájci csoki, azok pedig csokiba mártott aszalt gyümölcsök. Nem tudtam, hogy Nath mit szeret, ezért hozattam mindenből – magyarázta hevesen. – Majd legközelebb már tudjuk, hogy mi a kedvence és akkor már csak abból hozatok.
- Az remek lesz. Köszönöm szépen – mondta fiam hálásan. – Akkor én megyek is – pattant fel egy kicsit később, és felnyalábolta a csomagot, amit Alice összekészített neki.
- Én pedig megkeresem Bellát. Tudod, hogy merre van, Alice? – kérdeztem kíváncsian.
- Momentán a szobádban találod. Éppen tanulmányozza a dvd gyűjteményed, de meg fog akadni a szeme az Üvöltő szeleken, és a legújabb Rómeó és Júlia kiadáson.
- Akkor felmegyek hozzá mozizni. Köszi, hogy nekem is hozattál virágot – nyomtam egy puszit az arcára, majd elindultam az emelet felé.
- Nincs mit. Egyébként ma csak ti lesztek itthon – kacsintott rám. Én pedig szorosan megölelgettem. A húgomra mindig lehet számítani. – Köszönöm – suttogtam a fülébe.
- Bármikor – mondta még, majd kisurrant az ajtón, és eltűnt az erdő irányába. Valószínűleg oda ment, ahova a családom többi tagja is. Én pedig elindultam a szobám felé, hogy Bellával házimozizhassak. Ráadásul még tartozok neki egy véget nem érő simogatással, amíg meg nem unja. Hiszen félbeszakítottak minket a legutóbb.
2010. március 10., szerda
La Push vámpírja - 38. fejezet
38. fejezet
Sziasztok! Itt a friss :D Még egyszer BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT HENCIINEK!!!!! Hogyha maradt benne hiba, akkor bocsi :( Legyetek rá tekintettel, hogy most hajnali fél kettő van, és én már fel is töltöttem a fejit :D Puszi, Drusilla
(Anthony szemszöge)
Miután megnéztem anyát, hogy hogy van, azonnal nagyapa felé vettem az irányt, hogy beszéljek vele Nathalie-ról. Bár fogalmam sem volt, hogy van-e egyáltalán megoldása ennek a helyzetnek. Hiszen elvileg Nath nem is eshet teherbe, amíg gyakorolja az átváltozást, márpedig, hogyha az én bevésődésem, akkor ezt örökké fogja gyakorolni, hogy ne kelljen elhagynia engem. Ergo, nekünk soha nem is lehet gyerekünk. Bár Billy szerint pedig nagyon is lehetséges. Csak néhány évet kéne kihagynia a farkassá változásból, amíg teherbe esik, és kihordja a babát, majd újra elkezdheti az átváltozást. Bár erről inkább szeretném megkérdezni nagyapát is. Hiszen logikusnak hangzik, amit Billy kigondolt a boldogságunk érdekében, és alfaként el is érhetné, hogy Nathalie, ha akar, akkor se tudjon átváltozni, de nem biztos, hogy kivitelezhető. Ráadásul nem dönthetünk Nath helyett ebben a kérdésben. Mérlegelek minden lehetőséget, és utána megbeszélem a lehetőséget leendő kedvesemmel. Még mindig kicsit furcsa ez az egész. A kapcsolatunk a születése óta nem hétköznapi, és mondhatjuk, hogy az idő múlásával folyamatosan változott. Amikor még csecsemő volt az én karomban nyugodott meg, kislányként én hintáztattam, amikor Sam járőrözött. Valahogy mindig is mellette akartam lenni, és ahogy növekedett a kapcsolatunk is egyre fejlődött, úgy, hogy szinte észre sem vettem. Először a bátyja voltam, aztán az egyik haverja, utána a legjobb barátja, és most egyre inkább úgy érzem, hogy a kedvese. Valahogy lassan tört rám ez az érzés. Nem is tudom, hogy igazából mi történt. Soha nem néztem úgy Nathalie-ra, mint leendő kedvesemre, bár tény, hogy az utóbbi időben egyre többször gyönyörködtem a bájaiban. Mert kétségkívül gyönyörű nő, és kedves, lágy, őszinte, tökéletes. Bárki boldog lehetne mellette, de ő engem választott. Lehet, hogy eleve így volt elrendelve, azért nem néztem soha más nőre, mert rá vártam. Azért álltam egész életében mellette, mert vele kellett lennem. Nem a bevésődés miatt, hanem magunk miatt. Anya egyszer azt mesélte, hogy apa várt rá, egy egész évszázadon át nem nézett más lányra, mert az nem ő volt. Talán ez történt Nathalie-val és velem is, csak nem kellett rá olyan sokáig várnom. Azt hiszem, hogy tényleg szerettem. Sőt, mindig is szerettem. Már egészen a születésétől kezdve vártam a pillanatot, hogy együtt lehessünk, de csak most jöttem rá. Amikor kis híján megcsókoltam. Az igéző szemei, a kívánatos, telt ajkai. A selymes, bronz bőre, tökéletes alakja. A hosszú, fekete haja. A lelke és a teste tiszta ártatlan valója.
- Anthony, be is jössz, vagy csak megkövülve állsz itt tovább? – legyezett Carlisle a szemem előtt a kezével.
- Tessék? – tértem magamhoz. – Bocsánat, én csak elbambultam.
- Igen, azt látom. A kérdés már csak az, hogy mi kötötte le ennyire a gondolataidat – mosolygott rám mindentudóan. „Pont ilyen voltam én is, miután rájöttem, hogy mennyire imádom Esmét. Az unokám szerelmes – gondolta boldogan.”
- Már ne is haragudj, de nem úgy nézel ki, mint akinek ötlete sincs – mosolyodtam el én is.
- Ötletem van, csak nem vagyok biztos benne, hogy igazam is van a kérdésben. Bár szerintem, igen – tessékelt be a dolgozószobájába.
- Igazad van abban, amit gondoltál, és őszintén szólva, én is csak most döbbentem rá – mondtam kicsit idegesen. Miért tartott ennyi ideig, mire rájöttem, hogy hogyan érzek valójában.
- Ne szabadkozz, van, hogy az érzés szunnyad egy ideig, és hirtelen tőr rád. Nem te vagy az első a családban, akinek idő kellett, hogy rájöjjön az érzéseire. Ez csodálatos időszak – merengett el.
- Valóban az – mosolyodtam el boldogan. Majd az arcom gondterheltté vált.
- Akkor mi a gond, amiért felkerestél? – komolyodott el nagyapa is.
- Nathalie, mint tudod vérfarkas – néztem rá jelentőségteljesen.
- Igen, de nem értem a problémát, miért ne lehetne együtt egy vérfarkas, és egy félvér? Nem ti vagytok az első furcsa pár a világon – mondta határozottan. – Anyád, és apád sem volt éppen hétköznapi.
- Tudom, de velük mégis csak más volt a helyzet. Anya nem volt alakváltó. Nathalie-ra súlyos következményekkel lehetnek a fajtánk béli különbségek.
- A fajtátok béli különbségek? Fiam, ti elsősorban emberek vagytok, egy kis plusszal. Nem hiszem, hogy bármi baj származhatna a szerelmetekből. Nem fogtok kárt tenni egymásban.
- Szándékosan biztosan nem, de mi van, hogyha Nath például teherbe esik? Mi lesz, hogyha a baba esetleg mérgező, és megharapja? Egyáltalán lehet-e nekünk gyermekünk, vagy a sejtjeink megölik egymást, és nem lesz képes még megfoganni se?
- Anthony, te elvégezted az orvosit? – kérdezte Carlisle kikerekedett szemekkel.
- Nem, csak szeretem a szakkönyveket – mondtam mosolyogva. – Most viszont koncentráljunk a lényegre. Mit gondolsz ilyen szemszögből a kapcsolatunkról?
- Őszintén szólva nem tudom – mondta meg az igazat. – Még nem találkoztam hozzátok hasonló szerelemmel, de biztos vagyok benne, hogy megoldható. Végezhetek vizsgálatokat, és kutatásokat is az ügyben. Addig pedig legyetek megfontoltak.
- Köszönöm, többet nem is várhatok el.
- Ugyan, ez semmiség. Bármit megtennék értetek – legyintett mosolyogva. – Oh, még egy kérdés – kezdett bele. – Mérgező vagy? Haraptál meg már valaha valakit?
- Eddig csak állatokat, és őket is csak táplálkozás céljából – gondolkodtam el. – Hacsak kiskoromban nem, de nem emlékszem.
- Rendben, semmi gond – mosolygott rám. – Talán az édesanyád meg tudja mondani. Megtennéd, hogy szólsz neki?
- Persze, mindjárt megkérem, hogy jöjjön ide hozzád – indultam kifele a szobából.
- Nekem is lenne igényem a hugicámra – rontott be Emmett az ajtón. – Légy szíves, csak egy kicsit hagyjatok engem is Bellával lenni. Olyan sok mindenről lemaradtam már így is – biggyesztette le az ajkát.
- Megmondom neki, hogy téged is keressen fel – kuncogtam fel.
- Köszi, öcsikém – veregetett hátba. Még jó, hogy félig vámpír vagyok, mert különben egy ilyen kedves megnyilvánulástól eltört volna a gerincem.
Szép lassan, emberi tempóban sétáltam vissza Edward szobájáig. Nem akartam megzavarni semmit. Olyan jó volt anyát megint boldognak látni, és minden jel szerint Edwarddal az is lehet újra. Úgyhogy rajtam ne múljék. Majd csak megismerjük egymást mi is. Bár én már elég sokat tudok róla, de ötven év alatt könnyedén megváltozhatott sok mindenben. Mikor odaértem az ajtóhoz azonnal halkan bekopogtattam.
- Szabad – hallottam meg Edward hangját, és azonnal beléptem a szobába.
- Itt vagyok, ahogy ígértem – mondtam komolyan. – Anya, Emmett már tűkön ül, hogy veled tölthessen néhány percet, úgyhogy, ha van kedved menj le hozzá, de előtte még Carlisle hív téged – magyaráztam anyának lágyan.
- Rendben, azonnal benézek hozzá – állt fel anyu, de egy pillanatra bátorítólag megszorította Edward kezét. Majd hozzám lépett és megölelt, közben pedig gondolatban üzent nekem. „Lehetőség szerint próbálj meg egy kicsit kíméletesebb és türelmesebb lenni apádhoz, mint legutóbb – kérlelt gyengéden
- Hidd el, hogy igyekszem – válaszoltam a gondolatára.
Tényleg igyekszem, de nem is olyan könnyű. Valahogy könnyebb volt nem haragudni rá, amíg nem volt itt. Miután ezt megbeszéltük anya azonnal kisurran az ajtón, és be is csukta maga mögött. Én pedig magamra maradtam vele. Igazság szerint sok minden érdekelt az ő szemszögéből is, csak nehéz volt belekezdeni egy beszélgetésbe vele. Bár a gondolatai alapján ő is pontosan ugyanígy volt ezzel. Aztán mégis összeszedte a bátorságát, és szólásra nyitotta a száját.
- Tudom, hogy nem kedvelsz engem túlzottan, de szeretném, hogyha legalább megpróbálnál nekem adni egy esélyt – kezdett bele.
- Nem mondtam, hogy nem kedvellek – vágtam a szavába. – Haragszom rád, és ehhez azt hiszem, hogy jogom van. Leginkább azért haragszom, mert nem bíztál meg anyában és magára hagytad. Nekem szép életem volt eddig is. Volt családom – mondtam határozottan.
- Tudom, hogy volt, és hálás is vagyok Jacobnak ezért, de nekem kellett volna veletek lennem. Nekem kellett volna átváltoztatnom az édesanyádat – mondta bűntudatosan.
- Hogyha most csak vezekelni akarsz, akkor hagyjuk ezt az egész beszélgetést – sóhajtottam fel. Anya mondta, hogy önmarcangoló típus, de azt, hogy ennyire, soha nem gondoltam volna.
- Nem, ne hagyjuk abba, én csak elnézést akartam kérni – vágta rá azonnal.
- Jó, akkor ezen most túl is vagyunk. Nem akarom, hogy az örökkévalóság hátralévő részében állandóan bocsánatot kérj, hogyha találkozunk – mondtam komolyan. „Hm, Bella nevelése. Mintha csak őt hallanám – gondolta Edward büszkén.”
- Akkor áruld el, hogy mit tegyek azért, hogy kapjak tőled még egy esélyt – nézett rám kérlelőn. – Bármit megteszek a boldogságotokért.
- Tedd boldoggá anyát, ez kell ahhoz, hogy jóban legyünk. Nem nehéz feladat, mert minden alkalommal beleremeg a lába, hogyha meglát, bár nem fogod könnyen visszaszerezni még így se. Viszont hogyha kitartó vagy, akkor tudom, hogy boldoggá tudod tenni. Ha anya elégedett, akkor én is az vagyok – magyaráztam a helyzetet.
- Ezek nagyon önzetlen gondolatok, de édesanyád miatt nem kell aggódnod. Engem az érdekel, hogy érted mit tehetek – lépett hozzám közelebb.
- Értem nem kell tenned semmit. Minden rendben van velem, de hogyha baj van, akkor szólok, ígérem – mondtam őszintén.
- Nem akarsz beszélni valamiről? Nem tudok segíteni valamiben? Hozzám bármilyen gonddal fordulhatsz – mondta kedvesen. – Az apád vagyok, még akkor is, hogyha nem érzel annak.
- Tudom, hogy fontos neked, hogy kijavítsd a hibáidat, és hogy apámként tekintsek rád, de adj egy kis időt. Kis híján ötven évig más töltötte be a helyedet, és nem könnyű ettől a ténytől elvonatkoztatni, de ígérem, hogy igyekezni fogok. Egyelőre lehetnénk csak jóban egymással, mit szólsz? – kérdeztem és a kezemet nyújtottam. Edward pedig gondolkodás nélkül utána kapott, és megrázta.
- Boldogan elfogadom az ajánlatot – mosolyodott el, és megveregette a vállamat.
- Jó, akkor most elkezdheted elmesélni nekem, vagyis inkább megmutatni, hogy milyen volt anya, amikor még együtt voltatok. Kíváncsi vagyok a szép pillanataitokra, persze a pikáns részeket megcenzúrázva, hogyha lehet – fintorodtam el egy pillanatra. Az a része nem érdekelt a dolognak, hogy hogyan lettem én.
- Mire gondolsz pontosan? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Arra, hogy kipróbálhatunk egy emlékátvitelt – nyújtottam felé a kezem. – Pont olyan, mint amit a múltkor kaptál tőlem, csak most te adnál nekem képeket, és nem fordítva. Egyszerű folyamat. Az elején egy kicsit furcsa lehet, de gyorsan hozzászoksz. Érezni fogod, ahogy körbevesz a pajzsom, és magába fogadja a képeket, amiket vetítesz – magyaráztam. – Talán jobb lenne, ha leülnénk, utána pedig csak fogd meg a kezem, és lazíts.
- Rendben – egyezett bele. Mindketten leültünk és Edward azonnal elkezdte vetíteni a képeket az elmémbe, de néhány pillanattal később kikapta a kezét az enyémből.
- Mi a baj? – kérdeztem döbbenten.
- Látom a múltat. Mármint, lepereg az egész a szemem előtt – mondta döbbenten. – Ez normális?
- Igen, ez teljesen rendben van – bólintottam rá. – Elfelejtettem mondani, hogy vannak ritka kivételek, alkalmanként vannak, akik látják a képeket, amiket átveszek tőlük. Pontosabban eddig még csak anyánál fordult elő ilyen. Érdekes – gondolkodtam el.
- Valóban az – gondolkodott el ő is. „Talán azért van, mert én gondolatokat veszek el, Bella pedig megvédi a sajátjait. Anthony pedig valahol köztünk áll, ezért biztosan mindkettőnkre reagál az adottsága – gondolta végig magában a történteket.”
- Szerintem ez egy remek elmélet – mondtam határozottan.
- Köszönöm, de ez csak egy ötlet. Még nincs alátámasztva – legyintett. – Viszont, hogyha még szeretnéd, akkor próbáljuk meg újra az emlékátvitelt. Most már nyugton fogok maradni, ígérem – adta vissza a kezét.
Néhány pillanattal később, az emlékek pedig csak úgy pörögtek. Mindent láttam. A megismerkedésüket. Edward vívódását, hogy mi lenne a helyes. Azután, ahogy megmentette anyát a sikátorban, az első találkozás a Cullen családdal, James, és a két csatlósa. A balett terem. Minden lepergett előttem, ahogy anya is megmutatta, de Edward szemszöge valahogy mégis teljesen más volt. Az ő szemével láttam anyát, és így sokkal gyönyörűbb volt, mint valaha. Amikor anya emlékeit láttam, akkor ő átlagosnak mutatta magát, de Edward szemszögéből a világ legszebb asszonyává vált. A képek lassan leperegtek, és én végre mindennel tisztában voltam.
- Tehát elméletileg lehetetlen a létezésem? – kérdeztem döbbenten.
- Elméletileg azt hittük régen, de most már tudjuk, hogy nagyot tévedtünk – válaszolta lehajtott fejjel. – Ráadásul az, hogy elvileg nem volt lehetséges, még nem volt elég ok arra, hogy kételkedjek Bella érzéseiben.
- Ne kezdjük már elölről az önmarcangolós kérdést, könyörgöm – nyögtem fel.
- Oké, már abba is hagytam – emelte fel a kezeit védekezően, mire mindketten felnevettünk. „Sikerült, sikerült, sikerült. Beszélgetnek egymással! Apa és fia lassan egymásra talál! – gondolat Alice és közben szökdécselt Jasper körül. - Bárcsak látnám a jövőjét Anthonynak is. Majd szétvet az ideg ettől a várakozástól. A legfontosabb dolgokra nincs rálátásom – morgolódott aztán.” Mire mindketten hangos kacagásba kezdtünk.
- Alice néni mindig ilyen hiperaktív? – kérdeztem kíváncsian.
- Nos, tulajdonképpen, igen. Mindig ilyen, és ez sosem fog megváltozni, de pont azért szeretem ennyire, mert egyszerűen nem bír magán uralkodni. Hogyha bármilyen eseményt szeretnél széppé tenni, akkor bátran fordulj hozzá – mondta Edward határozottan.
- Hallok ám – kiabált fel Alice. Mi pedig csak összemosolyogtunk Edwarddal.
- Bocsi, hugi – kiáltott le végül Edward.
- Ne haragudj, Alice néni – kiabáltam le én is.
- Na jó, megbocsátok – mondta Alice kuncogva.
- Egyébként mikor vadásztál utoljára? – kérdeztem kíváncsian. A szemei nagyon feketék voltak kezdtem már lenni.
- Nem olyan régen, csak mostanában egy kicsit megviselt voltam, pontosabban nagyon, és így gyorsabban visszatér a szomjam – magyarázkodott.
- Akkor, mit szólnál egy közös vadászathoz? Nekem is jól esne már egy kiadós hajsza – ajánlottam fel az első közös program lehetőségét.
- Az remek lenne – lelkesedett fel.
Mindketten felpattantunk, és az ablak felé fordultunk. Edward odalépett és szélesre tárta az üvegajtót.
- Keresünk egy-két oroszlánt? – kérdezte lelkesen.
- Naná, de az én kicsikém tabu – mondta komolyan.
- Sosem bántanám a te oroszlánodat. Bella mindent elmondott róla – biztosítottam.
- Akkor verseny – mondtam vidáman, és kivetettem magam az ablakon. Majd ahogy földet értem, már száguldani is kezdtem a hegyek felé.
(Bella szemszöge)
Amint Anthony visszajött Carlisle-tól, megüzentem a fiamnak gondolatban, hogy viselkedjen kedvesen, majd magukra hagytam őket. Nagyon reméltem, hogy megtörik a jég végre, mert Anthonynak bár nem vallja be, de hiányzott a vér szerinti apja is, annak ellenére is, hogy Jacob tökéletes édesapja volt ötven éven át. Abban is biztos vagyok, hogy Edward legfőbb vágya, hogy végre megismerhesse a fiát, és talán, hogy Anthony még apának is szólítsa őszintén. Ez sok időbe fog telni, de hogyha elég kitartó, akkor eljön még az ő ideje. Ha lassan is, de apa és fia egymásra fog találni.
Amint odaértem Carlisle szobájához bekopogtattam, és fogadott apám rögtön be is tessékelt, ahogy mindig is tette. Sosem kombinálta túl a dolgokat, csak egy egyszerű kis „Szabad” és már be is léptem a dolgozószobába.
- Áh, Bella, nagyszerű. Szeretnék beszélni veled néhány dologról – állt fel, amikor beléptem. Majd az asztalával szemben lévő székre mutatott, hogy foglaljak helyet.
- Mit szeretnél? – ültem le kíváncsian.
- Nos, először is kíváncsi lennék, hogy Anthony mérgező-e? Mármint a harapása. Tudnom kell, hogy mennyi mérget termel a szervezete – mondta határozottan.
- Nathalie miatt, ugye? – kérdeztem vissza. Anthony biztosan aggódik, mindig is nagyon felelősségteljes volt.
- Igen, főleg miatta. Tudod, hogyha a fiad mérgező, akkor nem tudom, hogy milyen következményekkel járhat a kapcsolatuk. Hogyha esetleg hajlamos lenne-e megharapni Nathalie-t, hogyha komolyra fordul a helyzet… - magyarázkodott, de értettem, hogy mire gondol.
- Nos, mérgezőnek mérgező a harapása ez biztos, de azt nem hinném, hogy valaha is képes lenne megharapni egy embert. Annál sokkal nagyobb az önuralma. Úgyhogy ezzel nem lesz gond – mondtam határozottan. Az én fiam tudja magát kontrollálni.
- Rendben van, én is így gondoltam – mosolyodott el Carlisle. – A másik kérdésem az lenne, hogy mennyit tudsz a farkas nők terhességéről? Leah volt az egyetlen, ha jól tudom, aki nő létére átváltozott. Született babája? Vagy terméketlen maradt örökre?
- Leahnak két gyönyörű fia született, de csak miután felhagyott az átváltozással. Amíg aktív farkas volt, addig terméketlen is maradt. Na és itt van a bökkenő. Mivel Anthony sosem fog öregedni, ezért Nathalie sem fog felhagyni az átváltozással.
- Anthony és Billy szerint van megoldás, hogyha Nathalie egy ideig nem változik át, akkor lehetséges, hogy teherbe esik és ki is tudja hordani a babát, viszont ez kockázatos is lehet – magyarázta a helyzetet.
- Értem, de ezt nem dönthetjük el a gyerekek helyett – mondtam komolyan. – Felnőtt emberek, és rájuk kell bíznunk a döntést. Nathalie pedig erős lány. Túl fogja élni, hogyha úgy döntenek, hogy családot alapítanak.
- Örülök, hogy bizakodó vagy, Bella, de nyugodtabb lennék, hogyha a fiad és a leendő lányod is beleegyeznének néhány vizsgálatba. Arra gondoltam, hogy talán jobb lenne Nathalie-nak, hogyha te beszélnél vele erről, és a terhesség kockázatairól is. Te már tudod, hogy milyen kihordani egy félvért, de nem tudjuk, hogy milyen erős lesz egy félvér és egy farkas gyermeke, de valószínűleg hasonlóan hatalmas, mint Anthony volt kicsinek.
- Nos, ez lehetséges, de Nath felépítése már most sokkal erősebb, mint az enyém volt emberként – mondtam bizakodóan. – Ráadásul a farkas gének egyébként is örökké erőssé teszik a testét. Nem átlagos lány, de természetesen beszélek vele a vizsgálatokról és az egész helyzetről is, hogyha így látod jónak – mondtam kedvesen. Ha Carlisle aggódik, akkor azt általában nem ok nélkül teszi. Úgyhogy az a biztos, hogyha meggyőződik róla, hogy minden rendben van.
- Köszönöm, hálás vagyok, amiért segítesz – mosolygott rám kedvesen.
- Ez természetes. Mind azt akarjuk, hogy Anthony és Nathalie boldog legyen. Hogyha bármit tehetek még, akkor csak szólj – mondtam komolyan.
- Te leszel az első, aki megtudja, hacsak Edward nincs a közelben, mert akkor azt hiszem, hogy ellene nem tudok mit tenni – kuncogott fel. Kedves volt, hogy próbálta oldani a hangulatot.
- Nos, ezt az esetleges apró hibát még megbocsátom – mosolyodtam el én is. A meghitt pillanatot nagy dörömbölés szakította félbe.
- Azt hiszem, hogy kénytelen leszek végre átengedni egy nagyon türelmetlen Emmettnek – sóhajtott fel Carlisle. – Tudod, amióta itt vagyunk, azóta veled akar lenni egy kicsit, de eddig sosem jutott el odáig. Úgyhogy most már nagyon türelmetlen.
- Nekem is jogom van a húgomhoz – morgott mackós bátyám, majd belökte az ajtót, és a karjaiba kapott. – Most csak az enyém lesz egy kis ideig – vigyorodott el, majd kirohant velem együtt a házból.
Nem igazán tudtam, hogy merre megyünk, de hagytam magam elrabolni. Én is szívesen lettem volna már egy kicsit Emmettel, mindig fel tudott vidítani. Ráadásul imádtam a humorát, még akkor is, hogyha egy kicsit fárasztó volt néha. Már jó fél órája rohantunk valamerre, amikor Emmett hirtelen megállt és letett engem.
- Megjöttünk, csajszi – mondta elégedetten.
- Hova is? – néztem körbe kíváncsian.
- Az egyik kedvenc helyemre a Kecske-szikla környékén. Itt nyugodtan tudunk beszélgetni, és szükség esetén vadászni is. Szóval, mesélj. Mi történt az elmúlt ötven évben. Elő a szaftos részletekkel. Semmit nem tudok rólad azóta, hogy elhagytunk, mert a bátyám idióta módon nem bízott meg benned. Utána mi történt? Hogy bírtad a terhességet? Igaz, hogy a kismamák kívánósak, és a szexet is jobban akarják? Hogyan lett belőled vámpír? A kis lurkó harapott meg, vagy valaki más? Amúgy nagyon bírom a kiscsávót. Vad és mégis megfontolt. Mi történt azután? Hogyan éltetek? Miért nem kerestetek meg minket? – záporoztak belőle a kérdések.
- Lassabban, Emmett, nem tudok egyszerre válaszolni neked ötven év, minden kérdésére. Szóval, mint tudod terhes lettem, rá nem sok időre pedig megszületett a fiam is. Jacob végig mellettem állt, és segített nekünk. Nehéz volt kihordani Anthonyt, de egyetlen percet sem bántam meg. Sőt. Az életem újra értelmet nyert a születésével. Igen, kívánós voltam, és valóban jól esett volna néha egy kis gyengédség. Az előbbit Jacob megoldotta, nos a terhességem alatti szeretethiányt, pedig elviseltem. A vámpírrá válásomban egy nomád vámpír segített. Jacob elrabolta, és elhozta hozzám, hogy harapjon meg, azután pedig a falka elengedte. Nem úgy történt, ahogy képzeltem, de a lényeg, hogy megtörtént. Végül is mindig is erre vágytam, amióta ismertelek titeket – rántottam meg a vállam. – Az életünk szép volt. Jacob a legjobb barátom lett a fiam apja, de sosem voltunk társak, csak jó barátok, ahogy mindig is. Három évig csak ketten voltunk, azután vésődött be Jake Dawnba, és a kis családunk kibővült. Csodálatos életet éltünk, bár tény, hogy egyáltalán nem voltunk hétköznapiak. Éreztem a hiányotokat, ami sosem múlt el teljesen, de boldog voltam azzal az élettel, amit Jacobtól kaptam. Gyermekem volt, otthonom, és egy igazi barátom.
- Na, de kérlek. A gyereket csak nem Jacobtól kaptad – nézett rám Emmett tettetett ijedséggel. – Képes voltál a gyereket beáztatni egy kis fehérítőbe? Te kis hamis. Tudtam én, hogy huncut lány vagy – mondta komolyan, mire felnevettem.
- Te semmit sem változtál, Emmett – mondta fejcsóválva. – Hiányoztál.
- Te is hiányoztál nekünk, Bella – mondta Emmett, majd újra a karjaiba kapott, és szorosan megölelgetett. Szó szerint megropogtatta a csontjaimat. – Ha tudnád, hogy milyen unalmas volt az élet, az én egyetlen, ügyetlen hugicám nélkül. Senki nem botlott meg. Senki nem akart lezuhanni a lépcsőn. Még csak veszélybe sem kerültünk.
- Aha, szóval csak azért kellek, hogy balhéba keveredhess – mondtam durcásan, és ellöktem magamtól.
- Jaj, ne butáskodj, kiscsaj. Tudod, hogy imádlak – kapott utánam azonnal.
- Tudom, de ezt néha kicsit jobban is éreztethetnéd – mondtam mosolyogva.
- Rajtam ne múljék – emelt fel a földről. Majd megint szorosan magához ölelt. – Mennyire szeresselek? – kérdezte kuncogva. Én viszont már nem nagyon tudtam megszólalni, mert az összes szuszt kiszorította belőlem. – Na, elhiszed már, hogy szeretlek?
- El… hi… szem – nyögtem ki nagy nehezen.
- Na, ez a beszéd – tett le a lábaimra. – Most pedig térjünk vissza hozzád – mondta komolyan. – Miért nem próbáltál megkeresni minket?
- Mégis mikor, vagy hogyan? – kérdeztem kissé bosszúsan. – Miután elmentetek nem voltam olyan állapotban, hogy kutatásokba kezdjek. Utána pedig eszemben sem volt egy gyermekkel útnak indulni. Egyébként pedig miért kerestelek volna titeket? Azt hittem, hogy már nem kellek, és jobb híján beletörődtem a hiányotokba.
- Olyan kis buta vagy – csóválta meg a fejét. – Te vagy Edward számára az élet, a lélek, minden, ami fontos lehet valakinek, csak a bátyám egy hülye. Mondjuk ki, hogy néha a legkevésbé sem logikus dolgokat teszi. Bár egyikőtök sem jobb a másiknál. Az Isten szerelmére vámpírok vagytok. Ösztönlények. Hogyha akarom, akkor megszerzem. Ennyi a titka. Hogyha az én csajom lennél, akkor már réges régen leromboltunk volna néhány házat, és ruhád sem nagyon maradt volna. Hogyha akarod Edwardot, akkor cselekedj, cicám. Menj oda, és vágd falhoz – mondta kajánul vigyorogva.
- Nos, a közeledésnek ez a formája, azt hiszem, hogy nem az én stílusom – mondtam zavartan.
- Grr… - csettintette össze a fogaid. – Az a lökedék tesóm is ezt mondta. Soha nem fogtok újra összejönni – csóválta meg a fejét bosszúsan.
- Ne legyél negatív, bátyus. Majd megtörténik, hogyha itt lesz az ideje – kacsintottam rá.
- Ne velem kacérkodjon, kisasszony, hanem a fivéremmel. Még a végén félreértenék a helyzetet. Bár tény, hogy szívdöglesztő fickó vagyok – kacsintott rám ő is.
- Hát igen, ezzel nem tudok vitába szállni – mondtam komolyan.
- Nagyon felvágták a nyelved, mióta nem láttalak, hallod-e – nézett rám hitetlenkedve. – Még csak zavarba sem jössz, amikor már percek óta ilyen témákról faggatlak. Lenyűgöző fejlődés. Bár én élveztem a régi énedet is. Viszont ez az új határozottan képes lesz gatyába rázni Edwardot. Hogyha segítség kell, akkor bátran szólj.
- Te leszel az első, akit megkérek, hogy döntsön le vele egy-két falat, hogyha hülyeséget csinál – bokszoltam bele a vállába.
- Hé, emlékszel még a kis jelbeszédünkre. Fél évszázada senki nem bokszolt így a vállamba. Az igazi Bellás, csapd fejbe az idióta bátyádat bokszolás.
- Valamit nem lehet elfelejteni – sóhajtottam fel.
- Szóval felejthetetlen is vagyok, nem csak szívdöglesztő? A végén még elpirulok lányos zavaromban – bújt el a két hatalmas tenyere mögött. Határozottan vicces látványt nyújtott így, de pont ezt szerettem benne igazán. Bármilyen gyerekes is a dolog, amit csinál, akkor is teljes átéléssel végrehajtani a tervét.
- Te lökött vagy – csóváltam meg a fejem.
- Oh, köszi, jól esik az elismerés – mondta komolyan.
Már éppen készültem volna visszavágni valami frappáns megnyilvánulással, amikor Alice megjelent mellettünk.
- Bocsi, hogy megzavarom a kupaktanácsot, de gondoltam érdekel titeket, amikor megjönnek a vadászatból – Nézett rám kérdőn.
- Persze, szeretnék ott lenni – mosolyogtam rá Alice-re.
- Sejtettem, ezért mondtam nekik, hogy ott tudjak aludni valahogy. Gyertek, már csak néhány perc – mondta Alice izgatottan. Mi pedig engedelmesen követtük fogadott nővéremet egészen vissza a Cullen házhoz. Ahol már mindenki izgatottan várta az apa-fiú beszélgetés fejleményeit.
Sziasztok! Itt a friss :D Még egyszer BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT HENCIINEK!!!!! Hogyha maradt benne hiba, akkor bocsi :( Legyetek rá tekintettel, hogy most hajnali fél kettő van, és én már fel is töltöttem a fejit :D Puszi, Drusilla
(Anthony szemszöge)
Miután megnéztem anyát, hogy hogy van, azonnal nagyapa felé vettem az irányt, hogy beszéljek vele Nathalie-ról. Bár fogalmam sem volt, hogy van-e egyáltalán megoldása ennek a helyzetnek. Hiszen elvileg Nath nem is eshet teherbe, amíg gyakorolja az átváltozást, márpedig, hogyha az én bevésődésem, akkor ezt örökké fogja gyakorolni, hogy ne kelljen elhagynia engem. Ergo, nekünk soha nem is lehet gyerekünk. Bár Billy szerint pedig nagyon is lehetséges. Csak néhány évet kéne kihagynia a farkassá változásból, amíg teherbe esik, és kihordja a babát, majd újra elkezdheti az átváltozást. Bár erről inkább szeretném megkérdezni nagyapát is. Hiszen logikusnak hangzik, amit Billy kigondolt a boldogságunk érdekében, és alfaként el is érhetné, hogy Nathalie, ha akar, akkor se tudjon átváltozni, de nem biztos, hogy kivitelezhető. Ráadásul nem dönthetünk Nath helyett ebben a kérdésben. Mérlegelek minden lehetőséget, és utána megbeszélem a lehetőséget leendő kedvesemmel. Még mindig kicsit furcsa ez az egész. A kapcsolatunk a születése óta nem hétköznapi, és mondhatjuk, hogy az idő múlásával folyamatosan változott. Amikor még csecsemő volt az én karomban nyugodott meg, kislányként én hintáztattam, amikor Sam járőrözött. Valahogy mindig is mellette akartam lenni, és ahogy növekedett a kapcsolatunk is egyre fejlődött, úgy, hogy szinte észre sem vettem. Először a bátyja voltam, aztán az egyik haverja, utána a legjobb barátja, és most egyre inkább úgy érzem, hogy a kedvese. Valahogy lassan tört rám ez az érzés. Nem is tudom, hogy igazából mi történt. Soha nem néztem úgy Nathalie-ra, mint leendő kedvesemre, bár tény, hogy az utóbbi időben egyre többször gyönyörködtem a bájaiban. Mert kétségkívül gyönyörű nő, és kedves, lágy, őszinte, tökéletes. Bárki boldog lehetne mellette, de ő engem választott. Lehet, hogy eleve így volt elrendelve, azért nem néztem soha más nőre, mert rá vártam. Azért álltam egész életében mellette, mert vele kellett lennem. Nem a bevésődés miatt, hanem magunk miatt. Anya egyszer azt mesélte, hogy apa várt rá, egy egész évszázadon át nem nézett más lányra, mert az nem ő volt. Talán ez történt Nathalie-val és velem is, csak nem kellett rá olyan sokáig várnom. Azt hiszem, hogy tényleg szerettem. Sőt, mindig is szerettem. Már egészen a születésétől kezdve vártam a pillanatot, hogy együtt lehessünk, de csak most jöttem rá. Amikor kis híján megcsókoltam. Az igéző szemei, a kívánatos, telt ajkai. A selymes, bronz bőre, tökéletes alakja. A hosszú, fekete haja. A lelke és a teste tiszta ártatlan valója.
- Anthony, be is jössz, vagy csak megkövülve állsz itt tovább? – legyezett Carlisle a szemem előtt a kezével.
- Tessék? – tértem magamhoz. – Bocsánat, én csak elbambultam.
- Igen, azt látom. A kérdés már csak az, hogy mi kötötte le ennyire a gondolataidat – mosolygott rám mindentudóan. „Pont ilyen voltam én is, miután rájöttem, hogy mennyire imádom Esmét. Az unokám szerelmes – gondolta boldogan.”
- Már ne is haragudj, de nem úgy nézel ki, mint akinek ötlete sincs – mosolyodtam el én is.
- Ötletem van, csak nem vagyok biztos benne, hogy igazam is van a kérdésben. Bár szerintem, igen – tessékelt be a dolgozószobájába.
- Igazad van abban, amit gondoltál, és őszintén szólva, én is csak most döbbentem rá – mondtam kicsit idegesen. Miért tartott ennyi ideig, mire rájöttem, hogy hogyan érzek valójában.
- Ne szabadkozz, van, hogy az érzés szunnyad egy ideig, és hirtelen tőr rád. Nem te vagy az első a családban, akinek idő kellett, hogy rájöjjön az érzéseire. Ez csodálatos időszak – merengett el.
- Valóban az – mosolyodtam el boldogan. Majd az arcom gondterheltté vált.
- Akkor mi a gond, amiért felkerestél? – komolyodott el nagyapa is.
- Nathalie, mint tudod vérfarkas – néztem rá jelentőségteljesen.
- Igen, de nem értem a problémát, miért ne lehetne együtt egy vérfarkas, és egy félvér? Nem ti vagytok az első furcsa pár a világon – mondta határozottan. – Anyád, és apád sem volt éppen hétköznapi.
- Tudom, de velük mégis csak más volt a helyzet. Anya nem volt alakváltó. Nathalie-ra súlyos következményekkel lehetnek a fajtánk béli különbségek.
- A fajtátok béli különbségek? Fiam, ti elsősorban emberek vagytok, egy kis plusszal. Nem hiszem, hogy bármi baj származhatna a szerelmetekből. Nem fogtok kárt tenni egymásban.
- Szándékosan biztosan nem, de mi van, hogyha Nath például teherbe esik? Mi lesz, hogyha a baba esetleg mérgező, és megharapja? Egyáltalán lehet-e nekünk gyermekünk, vagy a sejtjeink megölik egymást, és nem lesz képes még megfoganni se?
- Anthony, te elvégezted az orvosit? – kérdezte Carlisle kikerekedett szemekkel.
- Nem, csak szeretem a szakkönyveket – mondtam mosolyogva. – Most viszont koncentráljunk a lényegre. Mit gondolsz ilyen szemszögből a kapcsolatunkról?
- Őszintén szólva nem tudom – mondta meg az igazat. – Még nem találkoztam hozzátok hasonló szerelemmel, de biztos vagyok benne, hogy megoldható. Végezhetek vizsgálatokat, és kutatásokat is az ügyben. Addig pedig legyetek megfontoltak.
- Köszönöm, többet nem is várhatok el.
- Ugyan, ez semmiség. Bármit megtennék értetek – legyintett mosolyogva. – Oh, még egy kérdés – kezdett bele. – Mérgező vagy? Haraptál meg már valaha valakit?
- Eddig csak állatokat, és őket is csak táplálkozás céljából – gondolkodtam el. – Hacsak kiskoromban nem, de nem emlékszem.
- Rendben, semmi gond – mosolygott rám. – Talán az édesanyád meg tudja mondani. Megtennéd, hogy szólsz neki?
- Persze, mindjárt megkérem, hogy jöjjön ide hozzád – indultam kifele a szobából.
- Nekem is lenne igényem a hugicámra – rontott be Emmett az ajtón. – Légy szíves, csak egy kicsit hagyjatok engem is Bellával lenni. Olyan sok mindenről lemaradtam már így is – biggyesztette le az ajkát.
- Megmondom neki, hogy téged is keressen fel – kuncogtam fel.
- Köszi, öcsikém – veregetett hátba. Még jó, hogy félig vámpír vagyok, mert különben egy ilyen kedves megnyilvánulástól eltört volna a gerincem.
Szép lassan, emberi tempóban sétáltam vissza Edward szobájáig. Nem akartam megzavarni semmit. Olyan jó volt anyát megint boldognak látni, és minden jel szerint Edwarddal az is lehet újra. Úgyhogy rajtam ne múljék. Majd csak megismerjük egymást mi is. Bár én már elég sokat tudok róla, de ötven év alatt könnyedén megváltozhatott sok mindenben. Mikor odaértem az ajtóhoz azonnal halkan bekopogtattam.
- Szabad – hallottam meg Edward hangját, és azonnal beléptem a szobába.
- Itt vagyok, ahogy ígértem – mondtam komolyan. – Anya, Emmett már tűkön ül, hogy veled tölthessen néhány percet, úgyhogy, ha van kedved menj le hozzá, de előtte még Carlisle hív téged – magyaráztam anyának lágyan.
- Rendben, azonnal benézek hozzá – állt fel anyu, de egy pillanatra bátorítólag megszorította Edward kezét. Majd hozzám lépett és megölelt, közben pedig gondolatban üzent nekem. „Lehetőség szerint próbálj meg egy kicsit kíméletesebb és türelmesebb lenni apádhoz, mint legutóbb – kérlelt gyengéden
- Hidd el, hogy igyekszem – válaszoltam a gondolatára.
Tényleg igyekszem, de nem is olyan könnyű. Valahogy könnyebb volt nem haragudni rá, amíg nem volt itt. Miután ezt megbeszéltük anya azonnal kisurran az ajtón, és be is csukta maga mögött. Én pedig magamra maradtam vele. Igazság szerint sok minden érdekelt az ő szemszögéből is, csak nehéz volt belekezdeni egy beszélgetésbe vele. Bár a gondolatai alapján ő is pontosan ugyanígy volt ezzel. Aztán mégis összeszedte a bátorságát, és szólásra nyitotta a száját.
- Tudom, hogy nem kedvelsz engem túlzottan, de szeretném, hogyha legalább megpróbálnál nekem adni egy esélyt – kezdett bele.
- Nem mondtam, hogy nem kedvellek – vágtam a szavába. – Haragszom rád, és ehhez azt hiszem, hogy jogom van. Leginkább azért haragszom, mert nem bíztál meg anyában és magára hagytad. Nekem szép életem volt eddig is. Volt családom – mondtam határozottan.
- Tudom, hogy volt, és hálás is vagyok Jacobnak ezért, de nekem kellett volna veletek lennem. Nekem kellett volna átváltoztatnom az édesanyádat – mondta bűntudatosan.
- Hogyha most csak vezekelni akarsz, akkor hagyjuk ezt az egész beszélgetést – sóhajtottam fel. Anya mondta, hogy önmarcangoló típus, de azt, hogy ennyire, soha nem gondoltam volna.
- Nem, ne hagyjuk abba, én csak elnézést akartam kérni – vágta rá azonnal.
- Jó, akkor ezen most túl is vagyunk. Nem akarom, hogy az örökkévalóság hátralévő részében állandóan bocsánatot kérj, hogyha találkozunk – mondtam komolyan. „Hm, Bella nevelése. Mintha csak őt hallanám – gondolta Edward büszkén.”
- Akkor áruld el, hogy mit tegyek azért, hogy kapjak tőled még egy esélyt – nézett rám kérlelőn. – Bármit megteszek a boldogságotokért.
- Tedd boldoggá anyát, ez kell ahhoz, hogy jóban legyünk. Nem nehéz feladat, mert minden alkalommal beleremeg a lába, hogyha meglát, bár nem fogod könnyen visszaszerezni még így se. Viszont hogyha kitartó vagy, akkor tudom, hogy boldoggá tudod tenni. Ha anya elégedett, akkor én is az vagyok – magyaráztam a helyzetet.
- Ezek nagyon önzetlen gondolatok, de édesanyád miatt nem kell aggódnod. Engem az érdekel, hogy érted mit tehetek – lépett hozzám közelebb.
- Értem nem kell tenned semmit. Minden rendben van velem, de hogyha baj van, akkor szólok, ígérem – mondtam őszintén.
- Nem akarsz beszélni valamiről? Nem tudok segíteni valamiben? Hozzám bármilyen gonddal fordulhatsz – mondta kedvesen. – Az apád vagyok, még akkor is, hogyha nem érzel annak.
- Tudom, hogy fontos neked, hogy kijavítsd a hibáidat, és hogy apámként tekintsek rád, de adj egy kis időt. Kis híján ötven évig más töltötte be a helyedet, és nem könnyű ettől a ténytől elvonatkoztatni, de ígérem, hogy igyekezni fogok. Egyelőre lehetnénk csak jóban egymással, mit szólsz? – kérdeztem és a kezemet nyújtottam. Edward pedig gondolkodás nélkül utána kapott, és megrázta.
- Boldogan elfogadom az ajánlatot – mosolyodott el, és megveregette a vállamat.
- Jó, akkor most elkezdheted elmesélni nekem, vagyis inkább megmutatni, hogy milyen volt anya, amikor még együtt voltatok. Kíváncsi vagyok a szép pillanataitokra, persze a pikáns részeket megcenzúrázva, hogyha lehet – fintorodtam el egy pillanatra. Az a része nem érdekelt a dolognak, hogy hogyan lettem én.
- Mire gondolsz pontosan? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Arra, hogy kipróbálhatunk egy emlékátvitelt – nyújtottam felé a kezem. – Pont olyan, mint amit a múltkor kaptál tőlem, csak most te adnál nekem képeket, és nem fordítva. Egyszerű folyamat. Az elején egy kicsit furcsa lehet, de gyorsan hozzászoksz. Érezni fogod, ahogy körbevesz a pajzsom, és magába fogadja a képeket, amiket vetítesz – magyaráztam. – Talán jobb lenne, ha leülnénk, utána pedig csak fogd meg a kezem, és lazíts.
- Rendben – egyezett bele. Mindketten leültünk és Edward azonnal elkezdte vetíteni a képeket az elmémbe, de néhány pillanattal később kikapta a kezét az enyémből.
- Mi a baj? – kérdeztem döbbenten.
- Látom a múltat. Mármint, lepereg az egész a szemem előtt – mondta döbbenten. – Ez normális?
- Igen, ez teljesen rendben van – bólintottam rá. – Elfelejtettem mondani, hogy vannak ritka kivételek, alkalmanként vannak, akik látják a képeket, amiket átveszek tőlük. Pontosabban eddig még csak anyánál fordult elő ilyen. Érdekes – gondolkodtam el.
- Valóban az – gondolkodott el ő is. „Talán azért van, mert én gondolatokat veszek el, Bella pedig megvédi a sajátjait. Anthony pedig valahol köztünk áll, ezért biztosan mindkettőnkre reagál az adottsága – gondolta végig magában a történteket.”
- Szerintem ez egy remek elmélet – mondtam határozottan.
- Köszönöm, de ez csak egy ötlet. Még nincs alátámasztva – legyintett. – Viszont, hogyha még szeretnéd, akkor próbáljuk meg újra az emlékátvitelt. Most már nyugton fogok maradni, ígérem – adta vissza a kezét.
Néhány pillanattal később, az emlékek pedig csak úgy pörögtek. Mindent láttam. A megismerkedésüket. Edward vívódását, hogy mi lenne a helyes. Azután, ahogy megmentette anyát a sikátorban, az első találkozás a Cullen családdal, James, és a két csatlósa. A balett terem. Minden lepergett előttem, ahogy anya is megmutatta, de Edward szemszöge valahogy mégis teljesen más volt. Az ő szemével láttam anyát, és így sokkal gyönyörűbb volt, mint valaha. Amikor anya emlékeit láttam, akkor ő átlagosnak mutatta magát, de Edward szemszögéből a világ legszebb asszonyává vált. A képek lassan leperegtek, és én végre mindennel tisztában voltam.
- Tehát elméletileg lehetetlen a létezésem? – kérdeztem döbbenten.
- Elméletileg azt hittük régen, de most már tudjuk, hogy nagyot tévedtünk – válaszolta lehajtott fejjel. – Ráadásul az, hogy elvileg nem volt lehetséges, még nem volt elég ok arra, hogy kételkedjek Bella érzéseiben.
- Ne kezdjük már elölről az önmarcangolós kérdést, könyörgöm – nyögtem fel.
- Oké, már abba is hagytam – emelte fel a kezeit védekezően, mire mindketten felnevettünk. „Sikerült, sikerült, sikerült. Beszélgetnek egymással! Apa és fia lassan egymásra talál! – gondolat Alice és közben szökdécselt Jasper körül. - Bárcsak látnám a jövőjét Anthonynak is. Majd szétvet az ideg ettől a várakozástól. A legfontosabb dolgokra nincs rálátásom – morgolódott aztán.” Mire mindketten hangos kacagásba kezdtünk.
- Alice néni mindig ilyen hiperaktív? – kérdeztem kíváncsian.
- Nos, tulajdonképpen, igen. Mindig ilyen, és ez sosem fog megváltozni, de pont azért szeretem ennyire, mert egyszerűen nem bír magán uralkodni. Hogyha bármilyen eseményt szeretnél széppé tenni, akkor bátran fordulj hozzá – mondta Edward határozottan.
- Hallok ám – kiabált fel Alice. Mi pedig csak összemosolyogtunk Edwarddal.
- Bocsi, hugi – kiáltott le végül Edward.
- Ne haragudj, Alice néni – kiabáltam le én is.
- Na jó, megbocsátok – mondta Alice kuncogva.
- Egyébként mikor vadásztál utoljára? – kérdeztem kíváncsian. A szemei nagyon feketék voltak kezdtem már lenni.
- Nem olyan régen, csak mostanában egy kicsit megviselt voltam, pontosabban nagyon, és így gyorsabban visszatér a szomjam – magyarázkodott.
- Akkor, mit szólnál egy közös vadászathoz? Nekem is jól esne már egy kiadós hajsza – ajánlottam fel az első közös program lehetőségét.
- Az remek lenne – lelkesedett fel.
Mindketten felpattantunk, és az ablak felé fordultunk. Edward odalépett és szélesre tárta az üvegajtót.
- Keresünk egy-két oroszlánt? – kérdezte lelkesen.
- Naná, de az én kicsikém tabu – mondta komolyan.
- Sosem bántanám a te oroszlánodat. Bella mindent elmondott róla – biztosítottam.
- Akkor verseny – mondtam vidáman, és kivetettem magam az ablakon. Majd ahogy földet értem, már száguldani is kezdtem a hegyek felé.
(Bella szemszöge)
Amint Anthony visszajött Carlisle-tól, megüzentem a fiamnak gondolatban, hogy viselkedjen kedvesen, majd magukra hagytam őket. Nagyon reméltem, hogy megtörik a jég végre, mert Anthonynak bár nem vallja be, de hiányzott a vér szerinti apja is, annak ellenére is, hogy Jacob tökéletes édesapja volt ötven éven át. Abban is biztos vagyok, hogy Edward legfőbb vágya, hogy végre megismerhesse a fiát, és talán, hogy Anthony még apának is szólítsa őszintén. Ez sok időbe fog telni, de hogyha elég kitartó, akkor eljön még az ő ideje. Ha lassan is, de apa és fia egymásra fog találni.
Amint odaértem Carlisle szobájához bekopogtattam, és fogadott apám rögtön be is tessékelt, ahogy mindig is tette. Sosem kombinálta túl a dolgokat, csak egy egyszerű kis „Szabad” és már be is léptem a dolgozószobába.
- Áh, Bella, nagyszerű. Szeretnék beszélni veled néhány dologról – állt fel, amikor beléptem. Majd az asztalával szemben lévő székre mutatott, hogy foglaljak helyet.
- Mit szeretnél? – ültem le kíváncsian.
- Nos, először is kíváncsi lennék, hogy Anthony mérgező-e? Mármint a harapása. Tudnom kell, hogy mennyi mérget termel a szervezete – mondta határozottan.
- Nathalie miatt, ugye? – kérdeztem vissza. Anthony biztosan aggódik, mindig is nagyon felelősségteljes volt.
- Igen, főleg miatta. Tudod, hogyha a fiad mérgező, akkor nem tudom, hogy milyen következményekkel járhat a kapcsolatuk. Hogyha esetleg hajlamos lenne-e megharapni Nathalie-t, hogyha komolyra fordul a helyzet… - magyarázkodott, de értettem, hogy mire gondol.
- Nos, mérgezőnek mérgező a harapása ez biztos, de azt nem hinném, hogy valaha is képes lenne megharapni egy embert. Annál sokkal nagyobb az önuralma. Úgyhogy ezzel nem lesz gond – mondtam határozottan. Az én fiam tudja magát kontrollálni.
- Rendben van, én is így gondoltam – mosolyodott el Carlisle. – A másik kérdésem az lenne, hogy mennyit tudsz a farkas nők terhességéről? Leah volt az egyetlen, ha jól tudom, aki nő létére átváltozott. Született babája? Vagy terméketlen maradt örökre?
- Leahnak két gyönyörű fia született, de csak miután felhagyott az átváltozással. Amíg aktív farkas volt, addig terméketlen is maradt. Na és itt van a bökkenő. Mivel Anthony sosem fog öregedni, ezért Nathalie sem fog felhagyni az átváltozással.
- Anthony és Billy szerint van megoldás, hogyha Nathalie egy ideig nem változik át, akkor lehetséges, hogy teherbe esik és ki is tudja hordani a babát, viszont ez kockázatos is lehet – magyarázta a helyzetet.
- Értem, de ezt nem dönthetjük el a gyerekek helyett – mondtam komolyan. – Felnőtt emberek, és rájuk kell bíznunk a döntést. Nathalie pedig erős lány. Túl fogja élni, hogyha úgy döntenek, hogy családot alapítanak.
- Örülök, hogy bizakodó vagy, Bella, de nyugodtabb lennék, hogyha a fiad és a leendő lányod is beleegyeznének néhány vizsgálatba. Arra gondoltam, hogy talán jobb lenne Nathalie-nak, hogyha te beszélnél vele erről, és a terhesség kockázatairól is. Te már tudod, hogy milyen kihordani egy félvért, de nem tudjuk, hogy milyen erős lesz egy félvér és egy farkas gyermeke, de valószínűleg hasonlóan hatalmas, mint Anthony volt kicsinek.
- Nos, ez lehetséges, de Nath felépítése már most sokkal erősebb, mint az enyém volt emberként – mondtam bizakodóan. – Ráadásul a farkas gének egyébként is örökké erőssé teszik a testét. Nem átlagos lány, de természetesen beszélek vele a vizsgálatokról és az egész helyzetről is, hogyha így látod jónak – mondtam kedvesen. Ha Carlisle aggódik, akkor azt általában nem ok nélkül teszi. Úgyhogy az a biztos, hogyha meggyőződik róla, hogy minden rendben van.
- Köszönöm, hálás vagyok, amiért segítesz – mosolygott rám kedvesen.
- Ez természetes. Mind azt akarjuk, hogy Anthony és Nathalie boldog legyen. Hogyha bármit tehetek még, akkor csak szólj – mondtam komolyan.
- Te leszel az első, aki megtudja, hacsak Edward nincs a közelben, mert akkor azt hiszem, hogy ellene nem tudok mit tenni – kuncogott fel. Kedves volt, hogy próbálta oldani a hangulatot.
- Nos, ezt az esetleges apró hibát még megbocsátom – mosolyodtam el én is. A meghitt pillanatot nagy dörömbölés szakította félbe.
- Azt hiszem, hogy kénytelen leszek végre átengedni egy nagyon türelmetlen Emmettnek – sóhajtott fel Carlisle. – Tudod, amióta itt vagyunk, azóta veled akar lenni egy kicsit, de eddig sosem jutott el odáig. Úgyhogy most már nagyon türelmetlen.
- Nekem is jogom van a húgomhoz – morgott mackós bátyám, majd belökte az ajtót, és a karjaiba kapott. – Most csak az enyém lesz egy kis ideig – vigyorodott el, majd kirohant velem együtt a házból.
Nem igazán tudtam, hogy merre megyünk, de hagytam magam elrabolni. Én is szívesen lettem volna már egy kicsit Emmettel, mindig fel tudott vidítani. Ráadásul imádtam a humorát, még akkor is, hogyha egy kicsit fárasztó volt néha. Már jó fél órája rohantunk valamerre, amikor Emmett hirtelen megállt és letett engem.
- Megjöttünk, csajszi – mondta elégedetten.
- Hova is? – néztem körbe kíváncsian.
- Az egyik kedvenc helyemre a Kecske-szikla környékén. Itt nyugodtan tudunk beszélgetni, és szükség esetén vadászni is. Szóval, mesélj. Mi történt az elmúlt ötven évben. Elő a szaftos részletekkel. Semmit nem tudok rólad azóta, hogy elhagytunk, mert a bátyám idióta módon nem bízott meg benned. Utána mi történt? Hogy bírtad a terhességet? Igaz, hogy a kismamák kívánósak, és a szexet is jobban akarják? Hogyan lett belőled vámpír? A kis lurkó harapott meg, vagy valaki más? Amúgy nagyon bírom a kiscsávót. Vad és mégis megfontolt. Mi történt azután? Hogyan éltetek? Miért nem kerestetek meg minket? – záporoztak belőle a kérdések.
- Lassabban, Emmett, nem tudok egyszerre válaszolni neked ötven év, minden kérdésére. Szóval, mint tudod terhes lettem, rá nem sok időre pedig megszületett a fiam is. Jacob végig mellettem állt, és segített nekünk. Nehéz volt kihordani Anthonyt, de egyetlen percet sem bántam meg. Sőt. Az életem újra értelmet nyert a születésével. Igen, kívánós voltam, és valóban jól esett volna néha egy kis gyengédség. Az előbbit Jacob megoldotta, nos a terhességem alatti szeretethiányt, pedig elviseltem. A vámpírrá válásomban egy nomád vámpír segített. Jacob elrabolta, és elhozta hozzám, hogy harapjon meg, azután pedig a falka elengedte. Nem úgy történt, ahogy képzeltem, de a lényeg, hogy megtörtént. Végül is mindig is erre vágytam, amióta ismertelek titeket – rántottam meg a vállam. – Az életünk szép volt. Jacob a legjobb barátom lett a fiam apja, de sosem voltunk társak, csak jó barátok, ahogy mindig is. Három évig csak ketten voltunk, azután vésődött be Jake Dawnba, és a kis családunk kibővült. Csodálatos életet éltünk, bár tény, hogy egyáltalán nem voltunk hétköznapiak. Éreztem a hiányotokat, ami sosem múlt el teljesen, de boldog voltam azzal az élettel, amit Jacobtól kaptam. Gyermekem volt, otthonom, és egy igazi barátom.
- Na, de kérlek. A gyereket csak nem Jacobtól kaptad – nézett rám Emmett tettetett ijedséggel. – Képes voltál a gyereket beáztatni egy kis fehérítőbe? Te kis hamis. Tudtam én, hogy huncut lány vagy – mondta komolyan, mire felnevettem.
- Te semmit sem változtál, Emmett – mondta fejcsóválva. – Hiányoztál.
- Te is hiányoztál nekünk, Bella – mondta Emmett, majd újra a karjaiba kapott, és szorosan megölelgetett. Szó szerint megropogtatta a csontjaimat. – Ha tudnád, hogy milyen unalmas volt az élet, az én egyetlen, ügyetlen hugicám nélkül. Senki nem botlott meg. Senki nem akart lezuhanni a lépcsőn. Még csak veszélybe sem kerültünk.
- Aha, szóval csak azért kellek, hogy balhéba keveredhess – mondtam durcásan, és ellöktem magamtól.
- Jaj, ne butáskodj, kiscsaj. Tudod, hogy imádlak – kapott utánam azonnal.
- Tudom, de ezt néha kicsit jobban is éreztethetnéd – mondtam mosolyogva.
- Rajtam ne múljék – emelt fel a földről. Majd megint szorosan magához ölelt. – Mennyire szeresselek? – kérdezte kuncogva. Én viszont már nem nagyon tudtam megszólalni, mert az összes szuszt kiszorította belőlem. – Na, elhiszed már, hogy szeretlek?
- El… hi… szem – nyögtem ki nagy nehezen.
- Na, ez a beszéd – tett le a lábaimra. – Most pedig térjünk vissza hozzád – mondta komolyan. – Miért nem próbáltál megkeresni minket?
- Mégis mikor, vagy hogyan? – kérdeztem kissé bosszúsan. – Miután elmentetek nem voltam olyan állapotban, hogy kutatásokba kezdjek. Utána pedig eszemben sem volt egy gyermekkel útnak indulni. Egyébként pedig miért kerestelek volna titeket? Azt hittem, hogy már nem kellek, és jobb híján beletörődtem a hiányotokba.
- Olyan kis buta vagy – csóválta meg a fejét. – Te vagy Edward számára az élet, a lélek, minden, ami fontos lehet valakinek, csak a bátyám egy hülye. Mondjuk ki, hogy néha a legkevésbé sem logikus dolgokat teszi. Bár egyikőtök sem jobb a másiknál. Az Isten szerelmére vámpírok vagytok. Ösztönlények. Hogyha akarom, akkor megszerzem. Ennyi a titka. Hogyha az én csajom lennél, akkor már réges régen leromboltunk volna néhány házat, és ruhád sem nagyon maradt volna. Hogyha akarod Edwardot, akkor cselekedj, cicám. Menj oda, és vágd falhoz – mondta kajánul vigyorogva.
- Nos, a közeledésnek ez a formája, azt hiszem, hogy nem az én stílusom – mondtam zavartan.
- Grr… - csettintette össze a fogaid. – Az a lökedék tesóm is ezt mondta. Soha nem fogtok újra összejönni – csóválta meg a fejét bosszúsan.
- Ne legyél negatív, bátyus. Majd megtörténik, hogyha itt lesz az ideje – kacsintottam rá.
- Ne velem kacérkodjon, kisasszony, hanem a fivéremmel. Még a végén félreértenék a helyzetet. Bár tény, hogy szívdöglesztő fickó vagyok – kacsintott rám ő is.
- Hát igen, ezzel nem tudok vitába szállni – mondtam komolyan.
- Nagyon felvágták a nyelved, mióta nem láttalak, hallod-e – nézett rám hitetlenkedve. – Még csak zavarba sem jössz, amikor már percek óta ilyen témákról faggatlak. Lenyűgöző fejlődés. Bár én élveztem a régi énedet is. Viszont ez az új határozottan képes lesz gatyába rázni Edwardot. Hogyha segítség kell, akkor bátran szólj.
- Te leszel az első, akit megkérek, hogy döntsön le vele egy-két falat, hogyha hülyeséget csinál – bokszoltam bele a vállába.
- Hé, emlékszel még a kis jelbeszédünkre. Fél évszázada senki nem bokszolt így a vállamba. Az igazi Bellás, csapd fejbe az idióta bátyádat bokszolás.
- Valamit nem lehet elfelejteni – sóhajtottam fel.
- Szóval felejthetetlen is vagyok, nem csak szívdöglesztő? A végén még elpirulok lányos zavaromban – bújt el a két hatalmas tenyere mögött. Határozottan vicces látványt nyújtott így, de pont ezt szerettem benne igazán. Bármilyen gyerekes is a dolog, amit csinál, akkor is teljes átéléssel végrehajtani a tervét.
- Te lökött vagy – csóváltam meg a fejem.
- Oh, köszi, jól esik az elismerés – mondta komolyan.
Már éppen készültem volna visszavágni valami frappáns megnyilvánulással, amikor Alice megjelent mellettünk.
- Bocsi, hogy megzavarom a kupaktanácsot, de gondoltam érdekel titeket, amikor megjönnek a vadászatból – Nézett rám kérdőn.
- Persze, szeretnék ott lenni – mosolyogtam rá Alice-re.
- Sejtettem, ezért mondtam nekik, hogy ott tudjak aludni valahogy. Gyertek, már csak néhány perc – mondta Alice izgatottan. Mi pedig engedelmesen követtük fogadott nővéremet egészen vissza a Cullen házhoz. Ahol már mindenki izgatottan várta az apa-fiú beszélgetés fejleményeit.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
