La Push vámpírja - 36. fejezet

36. fejezet




(Nathalie szemszöge)



Nem tudom, hogy mennyi ideje lehettem eszméletlen, de ilyen kipihenten már régen ébredtem. Anthony a hátamhoz simulva szuszogott, és az egyik karja a fejem alatt volt, míg a másik a derekamat ölelte. Nagyon jó érzés volt, hogy a karjaiban tart még álmomban is. Kifejezetten tetszett ez a testhelyzet. Elgondolkodtam rajta, hogy fel kéne kelnem, és reggelit készítenem, de nem akartam felébreszteni Anthonyt. Biztosan nagyon fáradt volt, hiszen velem ellentétben ő nem aludt egyetlen egy percet sem, amíg túszok voltunk. Így inkább csak nyugodtan feküdtem, és élveztem, ahogy magához szorít. Már egy fél órája bámészkodtam, amikor halkan kinyílt az ajtó, és anya lépett be rajta, egy hatalmas tálca étellel.

- Szia, Kicsim – suttogta és rám mosolygott. – Már azt hittem, hogy fel sem ébredtek. Egy napja, és tizenhárom órája dőltetek el az ágyon.

- Szia, anya – viszonoztam a mosolyát. – Te jó ég! Ennyit aludtunk? – kérdeztem döbbenten, mire csak bólintott.

- Jól mutattok együtt – mondta boldogan, miután alaposan végigmért minket. – Szép a kontraszt, ami köztetek van. Ráadásul végre apád is beletörődött, hogy ti összetartoztok – fűzte még hozzá. – Tudom, hogy Sam nehéz eset, de csak azért, mert imád téged.

- Tudom – mondtam komolyan. - Sosem feltételeztem apáról, hogy nem szeret, vagy ok nélkül gyűlöl valakit. Csak kicsit kellemetlen volt, hogy a hozzám legközelebb álló személyt még a házba sem engedte be.

- Most már tudja, hogy hibázott – mondta anya komolyan. – Viszont szerintem itt az ideje, hogy komolyan beszéljünk egymással mi ketten.

- Ugye most nem arra gondolsz, hogy mi beszélgessünk, a… - hagytam félbe a mondatot.

- Miért? Talán elkéstem vele? Te jó ég! Előbb kellett volna gondolkodnom – mondta kétségbeesetten.

- Jesszusom. Dehogy is. Mi még nem. Még csak nem is csókolóztunk soha. Eszembe se jutott, hogy Anthony és én ilyen hirtelen… - magyarázkodtam, és közben éreztem, hogy pirulok.

- Rendben, Nathalie. Nem most kell ezt megbeszélnünk – legyintett anya. – Csak felvetettem, hogyha esetleg szeretnéd, akkor beszéljünk a dologról.

- A suliban kaptunk felvilágosítást, szerintem abban minden benne volt – motyogtam magam elé. – Viszont, ha kérdésem lenne, akkor te leszel az első, akihez fordulni fogok – tettem hozzá gyorsan, mert láttam, hogy egy kicsit csalódott lett a hírtől.

- Jól van, kicsim – mosolyodott el halványan. – Hozzám bármikor jöhetsz. Most viszont itt az ideje egy jó kis reggelinek. Már biztosan éhes vagy – mondta kedvesen. Majd letette elém a hatalmas tálcát.

- Köszönöm – mondtam hálásan, és lecsíptem egy szem szőlőt.

- Nincs mit. Mindjárt behozom Anthonynak is a reggelijét – lépett ki az ajtón. Majd egy perccel később belépett egy hasonlóan hatalmas tálca étellel. – Hogyha felébredt, akkor a bátyjai szeretnék látni. Billy itt járt néhány órája, mert aggódott, de mondtam neki, hogy rendben vagytok, és hazaküldöm a testvérét, hogyha felébredtetek. Most viszont el kéne mennem bevásárolni. Úgyhogy, ha addig felkel, akkor kérlek, add át neki az üzenetet, és hogyha te is szeretnél vele menni, akkor csak hagyjatok egy cetlit a hűtőn.

- Oké – egyeztem bele. – Köszönünk szépen mindent.

- Ez természetes, nem kell megköszöni. A lányom vagy. A legfontosabb, hogy boldog légy – simogatta meg az arcomat. – Este találkozunk – mondta még, majd kilépett a szobából, és becsukta maga mögött az ajtót.

Amint kiment újra teljesen elengedtem magam, és kényelmesen belesimultam Anthony ölelésébe. Nem is igazán akartam megmozdulni, amikor a lehető legjobb helyen lehetek. Vajon ez akkor is megtörtént volna, hogyha nem változok át? Ha nem vésődök be, akkor is ugyanígy hozzám tartozna? Vagy csak azért van velem, mert nem akar megbántani.

- Butaságokon töröd azt az okos kis fejed – hallottam meg hirtelen a hátam mögül álmos hangját. Önkéntelenül is összerezzentem. – Nem akartalak megijeszteni. Sajnálom – mormolta a hajamba. Majd még szorosabban magához vont.

- Semmi baj. Jól aludtál? – kérdeztem lágyan.

- Miért, nem úgy tűnik? – kérdezett vissza, és hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Azt sem tudom, hogy pontosan mióta alszom. Hány óra van? – kérdezte kíváncsian.

- Délután kettő – válaszoltam miután rápillantottam az órára. – Egyébként egy napja, és még tizennégy órája alszol. Nem kis teljesítmény. Még engem is beelőztél, pedig én köztudottan álomszuszék vagyok.

- Te jó ég, akkor tényleg jó sokáig aludtam – emelte fel a fejét döbbenten és ő is az órára nézett.

- Nézd a jó oldalát. Átaludtam azokat a napokat, amikor nem volt szabad felkelnem – vigyorogtam elégedetten.

- Tényleg – csillant fel Anthony szeme. – Ez jó, ugye? Mármint sosem szerettél másoktól függni.

- Igen, ez nagyon jó – mondtam boldogan. - Visszatérve a butaságokra, amiket gondoltam… - tereltem vissza a témát. Reméltem, hogy választ ad a gondolatban feltett kérdéseimre.

- Visszatérve a gondolataidra. Igen, ez akkor is megtörtént volna, hogyha nem változol át. Talán még beletelt volna némi időbe, de minden így alakult volna – mondta komolyan. - Önszántamból vagyok veled. Ne aggódj ilyen butaságok miatt. Azért vagyok most is itt, mert így akarom. Én is akarlak téged. Elhiszed nekem? – kérdezte kedvesen, és megpuszilta a hajamat.

- Igen, elhiszem – mondtam boldogan, és szembefordultam vele.

- Akkor jó – mosolygott rám, és finoman megpuszilta az arcomat. – Ezt vehetem úgy, hogy még áll a randi?

- Természetesen – lelkesedtem fel. – Hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian.

- Attól tartok, hogy nem jutunk el Port Angelesbe a jelen körülmények között. Úgyhogy mit szólnál egy házimozizáshoz vacsorával a szobámban? – ajánlotta a lehetőséget.

Házimozi, Anthonynál, és a testvéreinél. Bár a szobájában, kettesben lehetünk, és szeretem a filmeket, meg enni is szeretek. Tehát tökéletes randi. Csak én és Anthony.

- Szerintem remek ötlet – mondtam lelkesen.

- Nagyszerű, akkor holnap este randizunk – ölelt magához Anthony. Hé, várjunk csak. Miért holnap este? Miért nem ma? Mi van ma, ami miatt nem akar velem lenni? – Azért holnap, kedves, mert ma szeretném még meglátogatni a fivéreimet, hogy megnyugodjanak és anya hogyléte felől is szívesen érdeklődnék a Cullen házban – válaszolta meg a gondolataimat.

- Persze, teljesen igazad van. Sajnálom, hogy ki akartalak sajátítani – sütöttem le a szemeimet.

- Bármikor kisajátíthatsz, sőt, ha van kedved akár velem is tarthatsz. Örülnék neki – mondta, és féloldalas mosolyra húzta a száját, amit imádtam.

- A bátyáidhoz boldogan elkísérnélek, de attól tartok, hogy apa nem lenne túl lelkes a gondolattól, hogyha mostanában el akarnám hagyni La Push területét – mondtam szégyenlősen.

- Azt hiszem, hogy ez teljesen érthető – mondta Anthony megértően. – Akkor a terv a következő – kezdett bele. – Átmegyünk hozzánk, és megmutatjuk a lökött bátyáimnak, hogy jól vagyunk, azután hazahozlak, majd átmegyek anyához, hogy megnézzem jól van-e. Holnap este hatkor pedig elmegyek érted, és végre tényleg megvalósulhat az első randink. Szegényt már elég régóta elhalasztottuk.

- Nagyszerű terv – egyeztem bele. Bár fura lesz nélküle, mert már nagyon hozzá voltam szokva ahhoz, hogy a hátamhoz simul, és minden éjjel érezhetem a teste bódító illatát és melegségét. A jót könnyű megszokni.

- Még itt vagyok én is – kuncogott fel Anthony. – Ha szeretnéd, akkor magadra hagylak a gondolataiddal – mondta vigyorogva. – Bár tény, hogy annyira jó fogás vagyok, hogy nálam nem találsz kedvezőbbet sehol a világon – húzta ki magát büszkén.

- Valóban, az egód pedig akkora, mint egy bálna, ha már a jó fogásnál tartunk – csóváltam meg a fejem.

- Uh, ez azért kegyetlen volt – mondta összeszűkített szemekkel. – Ez bosszúért kiált – fűzte még hozzá.

Ajaj, semmi jót nem jelent, hogyha így néz rám. Meg akar csiklandozni, mint amikor kicsi voltam. Arról szó sem lehet. Azonnal megpróbáltam felpattanni, hogy elmeneküljek, de Anthony azonnal visszarántott, és fölém kerekedett. A következő pillanatban pedig már hangosan nevettem, mert kezei az oldalamhoz siklottak és kíméletlenül csiklandozták a gyenge pontomat.

- Kérlek, hagyd… abba – visítottam fel. – Meg… fogok… fulladni. Anthony… nem kapok… levegőt.

- Visszavonod az egómra vonatkozó megjegyzést? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, és elengedett.

- Öhm… nem – nevettem fel, majd felpattantam, és kirohantam a szobából.

- Tehát játszunk – hallottam meg Anthony hangját. – Úgyis én fogok nyerni – kiáltott utánam, de én már messze jártam. Legalábbis azt hittem, hogy messze, mert néhány másodperccel később, már megint Anthony fogságában voltam. Aki felkapott a vállára, és visszarohant velem az ágyamhoz. Lefektetett rá, majd ismét fölém kerekedett, és vigyorogva nézett rám. – Szóval? Visszavonod? Nincs esélyed ellenem.

- Igen, visszavonom – adtam meg magam. – Nem akkora az egód, mint egy bálnáé – mondtam komolyan. Ha a bálna nem tetszik, akkor akkora, mint egy elefánté. Tettem hozzá gondolatban.

- Az elefánt sem tetszik jobban – fintorodott el. – Komolyan egoistának tartasz?

- Dehogy, csak szeretek veled kötözködni – mondtam mosolyogva. – Te is tudod, hogy mindig is téged szerettelek itt a legjobban, persze a szüleimen kívül. Jóban lennék egy egoistával? – kérdeztem kuncogva. – Rontaná a hírnevemet.

- Oh, a hírnevedet – nevetett fel. – Milyen hírnévre is tettél szert, ha szabad tudnom? – kérdezte kíváncsian.

- Eddig még senki nem vadászta le a bevésődését – mondtam nevetve. Hallottam, ahogy erről beszélt reggel anya és apa, hogy az a hír járja, hogy levadásztam Anthonyt. Bár, ha úgy vesszük, akkor tényleg így történt.

- Értem. Hát attól tartok, hogy nem voltam túl nehéz célpont – kuncogott fel ő is. – Bár nem örülök neki, hogy mostantól mindenki könnyű prédaként fog rám tekinteni.

- Ha megpróbálják, akkor nagy bajban lesznek – morogtam fel.

- Még a végén megijedek tőled – mondta komolyan.

- Neked nincs rá okod, csak mindenki másnak – simítottam végig az arcán, ami olyan volt, mintha hirtelen elektromos szikrák pattantak volna ki a közöttünk. Mélyen a szemébe néztem, ahogy ő is, majd kezem a tarkójára csúsztattam, és magam felé kezdtem húzni, mire kirobbant a szobám ajtaja.

- Felkelni, tubicák – rontott be az ajtón Billy. Mire Anthony azonnal felpattant rólam, én pedig mély levegőket vettem, hogy a légzésem megnyugodjon. – Hoppá, bocsi, nem gondoltam volna, hogy zavarok. Mármint, hogy ennyire – fordult el Billy tőlünk. – Inkább odakint megvárlak, szedjétek rendbe magatokat.

- Jól vagy? – nézett rám Anthony aggódva, amikor még mindig ziháltam.

- Persze, jól – bólintottam. – Menj a fivéred után. Egy perc és én is ott leszek.

- Rendben – mosolygott rám, majd lehelt egy gyors csókot a homlokomra, majd eltűnt.

Ez lehetett volna életem első csókja. Anthoyval. Azóta erre vártam, amióta elég idős vagyok hozzá, hogy érdekeljenek a férfiak. Erre az alfám beront, és tönkreteszi a pillanatot. Ráadásul így mindenki látni fogja ezt a jelenetet. Az apám is. Te jó ég! Az ilyesmit nagyon nem kéne, hogy ő is lássa. Majd megkérem Billyt, hogy kezelje diszkréten a látottakat, hogyha van rá mód. Én pedig egy darabig még úgysem változom át. Azt hiszem, hogy az lesz a legjobb, hogyha kimegyek utánuk.

- Sziasztok – léptem ki a szobámból. Mindketten a nappaliban ültek, és azonnal elhallgattak.

- Gondolkodj el azon, amit mondtam – mondta még Billy, majd elém lépett. Miért nem hallgatóztam? Tökéletes a halláson, de most már nem fogom megtudni, hogy mit beszéltek rólam. Ugyanis az egészen biztos, hogy rólam folyt a szó. – Hogy vagy, Nath? – lépett elém mosolyogva.

- Jól vagyok, köszi – válaszoltam kimérten. – Miről beszéltetek? – kérdeztem meg, amit tudni akartam.

- Csak az elrablóitokról, de nem kell aggódnod miattuk. Nem fognak bejutni még egyszer La Push területére – mondta komolyan, és a vállamra tette a kezét. – Úgy gondoltam, hogy inkább most pihenj még egy-két hetet. Ráérsz utána is újrakezdeni a járőrözést, és a tanulást. Rendben?

- Te vagy az alfa – mondtam komolyan. – Azt teszem, amit mondasz.

- Az előbbi nem parancs volt, Nathalie. Sokkal inkább baráti kérés – fogta meg a kezemet. – Fontos vagy nekünk, úgyhogy vigyázz magadra – mondta kedvesen, majd elengedett. – Most magatokra hagylak, de később gyertek át, ha van kedvetek. Jake bevésődése nagyon hiperaktív, és teletömi az egész házat süteményekkel. Úgyhogy jól jönne egy kis segítség, hogy valaha is elfogyjon – nevetett fel.

- Örömmel elfogadjuk az ajánlatot – mosolyodtam el én is. – Úgyis azt terveztük, hogy átnézünk hozzátok.

- Rendben, akkor várunk titeket – mondta kedvesen. – Most viszont megyek, mert még el kell intéznem egy-két dolgot.

- Oké – mosolyogtam rá. – Szia.

- Sziasztok – nézett még ránk, majd eltűnt az ajtó mögött.

- Miről beszéltetek valójában? – fordultam Anthony felé, amikor már Billy elég messze járhatott.

- Arról, amit mondtunk, hogy mi a helyzet az elrablóinkkal – vágta Anthony, talán túl gyorsan is.

- Most teljesen hülyének nézel? – kérdeztem csalódottan. – Hogyha arról beszéltetek volna, akkor nem lett volna hirtelen gyanús a csend, amikor beléptem a szobába – vágtam a fejéhez. – Egyébként sem hazudsz jól, ahogy a fivéred sem. Sosem tudtatok átverni jóformán senkit.

- Nathalie, semmi olyasmiről nem beszéltünk, ami miatt aggódnod kéne egyelőre – mondta lágyan, és megpróbált elkápráztatni. – Nem mondhatom el neked, hogy miről volt szó, mert Billy megkért rá, de hidd el, hogy semmi okod az aggodalomra. Kérlek, bízz bennem – mondta könyörgőn.

- Én bízom benned. Te nem bízol bennem – mondtam a könnyeimmel küszködve.

- Nem azért nem mondom el, mert nem élvezed a teljes bizalmamat, hanem azért, mert a testvérem megkért rá, hogy ne szóljak neked róla. Időben meg fogsz tudni mindent. Megígérem – lépett elém, és magához ölelt.

- Jól van, de nehogy azt hidd, hogy ennyivel el van intézve – sóhajtottam fel morcosan. Utálom, amikor kibeszélnek a hátam mögött.

- Nem beszéltünk ki, kedves – mondta komolyan.

- Rendben, én hiszek neked, de ne csinálj többé ilyeneket. Sosem titkolóztunk egymás előtt – morogtam bele a pólójába.

- Ezután sem fogunk. Ez az egy alkalom csak egy különleges kivétel – mondta őszintén.

- Oké, akkor menjünk, és együk meg a reggelinket, mert anya megharagszik ránk – néztem fel rá.

- Ez remek ötlet – egyezett bele Anthony.

Visszasétáltunk a szobánkhoz, majd leültünk az ágyamra, és mindketten enni kezdtünk. Nem telt bele sok időbe és már el is pusztítottuk a nekünk szánt ételeket. Azután kivittük a tálcákat, én pedig gyorsan elmosogattam. Csak ezután indultunk el a Black házhoz.

Még nem voltunk túl közel, de már éreztük az édes sütemény illatot, ami körbelengett mindent. Gabriella tényleg nagyon belejöhetett a sütögetésbe. Néhány perc múlva, amikor beléptünk a házba még a szánk is tátva maradt. Az egész asztal tele volt hatalmas muffinokkal, és különféle pitékkel.

- Sziasztok – mosolygott ránk a lány, a konyhában. – Gaby vagyok, ti pedig Nathalie és Anthony, igaz? – kérdezte kedvesen.

- Igen, szia – válaszoltam mosolyogva. – Miért sütöttél ennyi süteményt? – tettem fel a leginkább foglalkoztató kérdést.

- Azért, mert Jacobtól hallottam, hogy a farkasok néhány párja csinált ilyet régebben, mint az anyukátok is – nézett Anthonyra.

- Megvendégeled a falkát – húzódott mosolyra Tony szája. – Ez nagyon kedves.

- Ugyan már, ez semmiség – legyintett Gaby. – Egyébként is imádok sütni. Mondjuk csak pite és muffin van a repertoáromban, mert egyszerűek és gyorsan kész vannak. Mást még soha nem is próbáltam – mondta kissé szomorúan. – Soha nem volt időm kísérletezni a konyhában.

- A muffin és a pite a legjobb, amit egy csapat farkas elé tehetsz – kuncogtam fel. – Mi ezeket szeretjük a legjobban. Egyszerű, és finom sütemények.

- Oh, ennek örülök – mondta Gaby boldogan. – Egy kicsit izgultam amiatt, hogy valami mutatósabb finomsággal nem tudok előállni.

- Mi mindent felfalunk, úgyhogy ilyenek miatt nem kell aggódnod – legyintettem. Úgy érzem, hogy kedvelni fogjuk egymást Gabriellával. Nagyon aranyos lánynak tűnik.

- Gyertek, vegyetek – mondta lelkesen, és az asztal felé mutatott.

- Én inkább megvárom a többieket is – mondta Anthony udvariasan.

- Igen, én is. Tudod nemrég ettünk, de ne aggódj, el fog fogyni minden, ha a fiúk visszaértek az őrjáratból – nyugtattam meg gyorsan. Mert a szája egy picit lefelé görbült.

- Ahogy gondoljátok – mondta, majd leült ő is egy székre.

Hosszasan beszélgettünk, egészen addig, amíg be nem futottak a többiek, és jóízűen falatozni nem kezdtek. Jake büszkén ölelte magához kedvesét, aki elkápráztatott mindenkit kedves lényével, és nagyon is finom süteményeivel. A délután fantasztikusan telt. Apa és Anthony is nagyon jól elbeszélgettek. Estefele pedig, amikor mindenki elindult hazafelé, én is felkeltem a kényelmes székből, ahol eddig helyet foglaltam, és odamentem az apa, Antony pároshoz, akik még mindig elmélyülten beszélgettek valamiről.

- Azt hiszem, hogy ideje mennünk, hogy az itt lakók is pihenhessenek – mondtam kedvesen.

- Igazad van – mondták egyszerre. Majd elköszöntünk Gabytól, Jake-től, és Billytől, és útnak indultunk hazafelé.

Kényelmes tempóban sétáltunk a házunk felé. Anthony finoman átölelte a derekamat miközben sétáltunk, amit apám meglepő módon örömmel szemlélt. Egy kicsit zavarba ejtő volt a helyzet, hiszen mégis csak az apám figyelt éppen bennünket, de valahogy meghittnek és jónak is éreztem ezzel együtt. Miután a házhoz értünk Anthony kezet fogott apával, engem pedig magához ölelt, és megcsókolta a homlokomat, majd futásnak eredt, hogy meglátogassa az édesanyját is.

Apával pedig azonnal bementünk a házba, ahol anya már várt ránk. Éppen a kanapén ült és egy könyvet olvasott. Amikor meglátta, hogy megérkeztünk azonnal felkelt, és megölelt minket. Még egy kicsit beszélgettünk a mai napról, majd mindenki a szobája felé vette az irányt. Gyorsan lezuhanyoztam, és fáradtan hanyatlottam a párnámra. Nem telt bele két percbe, és már el is aludtam.