La Push vámpírja II. Új nemzedék - 12. fejezet

12. fejezet

SZIASZTOK! EZ EGY FŐLEG EDWARD/BELLA ÁTVEZETŐ FEJEZET LESZ. REMÉLEM, HOGY TETSZENI FOG. PUSZI, DRUSILLA

(Bella szemszöge)

Megállás és gondolkodás nélkül futottam a Cullen ház felé, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megálltam és az izmaimat megfeszítve löktem el Edwardot, aki a meglepetéstől csak hápogni tudott. Mire felfoghatta volna, hogy mi történt vele, én már a csípőjén ültem, és vicsorogtam rá.

-         Hogy a fenébe képzeled, hogy bejössz La Pushba engedély nélkül? Szét is téphettek volna a farkasok. Tisztában vagy vele, hogy milyen kockázatos volt ez a számodra?

-         Igen, és te tisztában vagy vele, hogy milyen kockázatos volt, amit tettél? – tepert le egy hirtelen mozdulattal. A következő pillanatban pedig már ő támaszkodott felettem, és dühösen mért végig. – Mi lett volna, hogyha Max és a lányai túszul ejtenek téged, vagy még rosszabb? Könnyedén irányíthattak volna bennünket, hogyha veled zsarolnak. Hogy a fenébe képzelted, hogy a viszonylagos biztonságból a bizonytalanságba taszítasz minket? Hogy merészeltél otthagyni engem, hogy majd szétvessen az ideg, hogy mi lehet veled? Már a legrosszabbra is gondoltam. Hiszen téged nem tudnak elbájolni, de megölni meg tudtak volna. Mi lett volna, ha bántanak?

-         Oh, szóval azért jöttél utánam, mert a gyenge kis Bellának istápolásra volt szüksége? Elárulok neked valamit, nem vagyok az a gyenge emberlány, akit itt hagytál – morogtam rá. Majd egy határozott mozdulattal elhajítottam őt, minek következtében egy fának csapódott, de még reagálni sem volt időm, amikor megragadott a két karomnál fogva, és egy hatalmas sziklafalhoz nyomott teljes erejével.

-         Nem vagy gyenge kis Bella, te soha nem is voltál az, előttem sem, és utánam sem. Annyi változott, hogy most már nem törsz össze, hogy vámpírként viselkedek veled. Te ugyanaz a Bella vagy egy borzasztóan kemény pajzs mögött, amit én mindennél jobban szeretnék feltörni. Együtt vagyunk, és együtt kellene megoldanunk a problémákat, nem pedig önkényes akciók árán – vált a tekintete gyengéddé.

-         Mondd csak, te nem önkényesen cselekedtél, amikor elhurcoltál engem Emmett segítségével, hogy törölhessétek Billy emlékeit? Ki tudja, hogy meddig tartottatok eszméletlenül. Az csak kedveskedés volt? – néztem rá dühösen. Majd egy határozott lendítéssel felemeltem a lábamat.

-         A fenébe is, Bella – nyögött fel Edward fájdalmasan. Egy pillanattal később pedig már görnyedten feküdt a földön.

-         Ezt csak a miheztartás végett kaptad – mondtam határozottan.

Majd tovább szaladtam a Cullen ház felé, amit néhány perccel később már el is értem. Azonnal a szobánkba mentem, és magamra zártam az ajtót, azután pedig megfordultam, hogy így tegyek az ablakkal is, de amint megfordultam Edwarddal találtam szemben magam, aki most már igazán dühös tekintettel mért végig.

-         Csak a miheztartás végett mondom, hogy ez talán már egy kicsit sok volt – indult meg felém fekete szemekkel.

Ajaj, talán most egy kissé túlzásba estem, bár tetszett, hogy előbújt belőle a vámpír énje. Pontosan tudom, hogy eddig egész életében úgy élt, hogy minden eszközzel próbálta visszafogni magát, amikor velem volt. Furcsa mód ez a tekintet nem félelmet váltott ki belőlem, hanem mérhetetlen vágyat. Még annál is nagyobb vágyat, mint amilyet eddig éreztem Edward iránt. Már éppen rá akartam vetni magam, amikor a talaj eltűnt a lábam alól, és a következő pillanatban pedig már az ágy felé repültem, Edward pedig szó szerint rám vetette magát. Ebben a pillanatban pedig az ágy hangos reccsenéssel adta meg magát a heves ostromnak. Már éppen csípős megjegyzést készültem tenni a szobánk megrongálásával kapcsolatban, amikor a felsőm hangos reccsenéssel vált le a testemről.

-         Edward, ha azt hiszed, hogy mi most…

-         De, mi most pontosan azt fogjuk tenni – tépte le a nadrágomat is.

-         Te most? – néztem le döbbenten. A vágyának bizonyítéka olyannyira felém irányult, hogy csak kikerekedett szemmel meredtem rá, mint egy kis csitri.

-         Igen, felizgultam rád, pedig mindent elkövettél, hogy ez ne legyen így egy darabig – mondta rosszallóan.

-         Oh, te szegény, mintha nem érdemelted volna meg – forgattam meg a szemeimet. – Te vágtál hozzá a sziklához – védtem meg magam azonnal.

-         Te pedig hozzávágtál egy fához, még megdöbbeni sem volt időm – morogta a fülembe. Jézusom, ő attól izgult fel, hogy dühömben megütöttem?

-         Te lépted át a határt engedély nélkül – kiabáltam rá, majd lelöktem magamról egy szempillantás alatt.

-         Te voltál az, aki megszökött a szigetről, és veszélybe sodorta magát – ugrott rám felbőszülten.

-         Most tényleg elkezdjük elölről ezt az egész „nem az én hibám, hanem a te hibád” típusú játékot? – téptem el az ingjét. Majd egy határozott mozdulattal a nadrágját is, az alsójával együtt. – Mert akkor visszavezethetjük a dolgot egészen odáig is, hogy idióta módon elhagytál engem és a fiadat több, mint ötven éve, és…

-         Hogy mondod? – hatolt belém egy határozott mozdulattal.

Majd olyan vad ritmusban kezdte el mozgatni a csípőjét, hogy megszólalni sem voltam képes. Annyira heves, és fékezhetetlen volt ez a pillanat, hogy csak nyögésekre, és sikításokra futotta az erőmből. Bár mentségemre szóljon, hogy nem csak én voltam ezzel így, hanem Edward is. Az ágy már darabokban hevert alattunk a hévtől, a kezeimet vasmarkokkal szorította le a párnára úgy, hogy még csak esélyem sem volt megmozdulni. A szeretkezés illata, és hangjai teljesen belengték a szobát, és valószínűleg az egész házat is. Hiszen az ölünk oly hevesen csapódott egymásnak, hogy azt még a földszinten is könnyedén hallani lehetett. Még szerencse, hogy senki nem volt itt rajtunk kívül. A lábaim Edward derekára kulcsoltam, ezzel bíztatva őt még hevesebb mozgásra, majd egyszer csak azon kaptam magam, hogy zuhanunk. A következő pillanatban már a nappali kanapéján voltunk mind a ketten, de egy pillanatra sem álltunk meg. Egyszerűen képtelenek voltunk rá, hogy elszakadjunk egymástól, egészen addig, amíg hirtelen elsöprő gyönyörhullám nem söpört végig a testemen. Még soha nem volt ennyire intenzív az együttlétünk, és talán még soha nem volt részem ekkora kielégülésben sem, mint az imént, ahogy Edwardnak sem. Egyenesen kimerültem hanyatlott rám, és gátlástalanul harapdálta tovább a bőrömet, hol erőteljesebben, hol pedig egy kicsit finomabban. Nem szólt semmit, csak doromboló hangot adott ki a torkából, mintha végtelenül elégedett lenne ettől az egésztől.

-         Ha ilyen a békülős szex, akkor sűrűbben kéne összevesznem veled – emelte fel a fejét Edward. Immár ismét aranyszínben pompáztak a szemei a fekete helyett, mint aki tökéletesen megnyugodott.

-         Ki mondta, hogy ez most egy békülős szex volt? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel. – Ez most csak egy kísérlet volt rá, hogy megbocsássak, hogyha jól teljesítesz – vágtam rá azonnal.

-         Nos, a hangokból ítélve, amelyek a torkodból szakadtak fel, nagyon is jó kísérlet volt – vigyorodott el. – La Push határán még a farkasok is irigykedhettek ezekre a sikolyokra.

-         Lassan olyan perverz vagy, mint Emmett – löktem le magamról nevetve. Majd magamra húztam a takarót, ami velünk együtt zuhant le az emeletről. – Ezt a lyukat pedig te fogod megjavítani – mutattam a plafon felé.

-         Nehogy azt hidd, hogy ebben a házasságban te fogod viselni a nadrágot – rántott le a kanapéról, majd egy szempillantás alatt újra fölém került.

-         Én jelenleg nem viselek semmit, ahogy te sem – nevettem fel.

-         Ez az, menjünk át natúrba, népszerűek leszünk a környéken – lépett be Emmett az ajtón. Majd őt követték a többiek is. A lányok csak elnézően mosolyogtak, és Alice előrelátóan két köntöst nyújtott át nekünk. – Szóval, mesélj még nekem arról öcsikém, hogy hogyan is fogod megnevelni a huncut kis asszonykádat – ült le mellénk Emmett zavartalanul. – Azt mondjuk látom, hogy megkapta a magáét, legalábbis szegény házunk látta kárát, hogy jól megadtad Bellácskának a magáét. Bár, legalább a harapásnyomokból látszik, hogy van itt némi nevelési erő is. Ha viszont jobban belegondolok, meg kell kérdeznem valamit. Az öcsikém szerszáma még működőképes, vagy teljesen hazavágtad és így álcázzátok a dolgot? – fintorodott el. – Ez azért egy durva övön aluli megnyilvánulás volt.

-         Alice – néztem morcosan kedvenc testvéremre.

-         Bocsi, de még nekem is fájt az az erő, amivel elintézted Edwardot – magyarázkodott Alice. – Komolyan aggódtam a testi épségéért szegénynek.

-         Hogy kerültetek ide ilyen hamar? – kérdezte meg Edward hirtelen.

-         Hamar? Másfél napot kellett várnunk, mire a kisasszony hullámai elhagyták a partokat – mutatott rám vádlón.

-         Másfél napot? Hiszen én még csak most jöttem – kerekedtek el Edward szemei.

-         Vagy csak nem tűnt fel nektek, hogy mennyi idő telt el a távozásotok óta – állapította meg Jasper. – Ami azt illeti a fél erdőt, és egy két nagyobb sziklát is elintéztetek a házon kívül. Még szerencse, hogy Gaby, Jake, Nath és Anthony csak normálisan tud visszafelé utazni a gyerekekkel. Ha velünk jöttek volna, akkor elég durva látvány tárult volna a szemük elé. Így maradt még egy kis időnk, hogy rendbe hozzuk a károkat.

-         Ha most azt várod, hogy bocsánatot kérjek, akkor azt lesheted, mindannyian leshetitek – dühödtem fel. Majd magam köré tekertem a köntöst, és felvonultam az emeletre. – Ne képzeld azt Jasper Hale, hogy ennyivel elintéződött az elkábításom. Na és te se hidd azt Emmett Cullen, hogy megúsztad ennyivel.

-         Kicsim – mondta Edward komolyan.

-         Veled sem végeztem még, Edward Anthony Masen Cullen – szóltam le dühösen. Bár Edwardra már nem haragudtam annyira. Jól esett ez a tombolás. Olyan haragot adtam ki magamból, amelyet nagyon sokáig magamban tartottam. Több, mint ötven évnyi fájdalmat, és egyedüllétet sűrítettem ebbe az egyetlen veszekedésbe, és jól esett kiadni magamból mindent.

-         Huh, öcsém, ha a csaj így veszekszik, akkor dühítsd még, hadd legyen szép az éjszakád – hahotázott Emmett a földszinten.

-         Emmett ezzel nem segítesz – csattant fel Edward hangja. Majd néhány pillanattal később már fent volt velem a szobánkban, és nagy boci szemekkel nézett rám.

-         Helyes, legalább tudod, hogy bűnös vagy – hajoltam be a szekrénybe, hogy kerítsek magamnak valami ruhát.

-         Te pedig kegyetlen vagy – simult a hátamhoz.

Majd kivett egy hosszú farmerruhát, és egy hozzá tartozó csizmát, amíg én fehérnemű után kutattam. Gyorsan magamra vettem a bugyit és a melltartót. Azután pedig hagytam, hogy Edward kedveskedve rám adja a ruhát, és a csizmát is.

-         Drágám, komolyan meg kell beszélnünk, amit tettél – sóhajtott fel Edward előttem térdelve.

-         Mármint azt, hogy elpusztítottuk a fél erdőt, és megrongáltuk a házat? – simítottam végig a mellkasán.

-         Nem azt, Bella. Pontosan tudod, hogy mit – vált komollyá a hangja. – A többiek kicsit összepakolnak odalent, és utána leülünk megtárgyalni a dolgot. Kérlek, addig te is gondold át a stratégiát. Nem bízunk Maxben.

-         Na és ki mondta, hogy én bízom? – kérdeztem kíváncsian. – Oh, a fenébe, Maxről jut eszembe. – Carlisle, Tanya telefonját Max és a lányai megszerezték, így nem vele beszéltél, hanem valami Prue-val. Szólni kéne a Denaliknak, hogy újra itt vagyunk, és  esetleg csatlakozhatnának is.

-         Na és hol van, Tanya? – kérdezte Edward idegesen.

-         Ő megszökött, nem kell miatta aggódni – mondtam határozottan.

-         Akkor jó, remélem, hogy nem lett senkinek sem baja ettől az egésztől – fújta ki a levegőt Edward.

-         Máris hívom őket, nem lett volna szabad olyan helyet választanom, ahol nem igazán működnek a mobiltelefonok. A vonalas számot pedig a jelek szerint hiába adtam meg, mert nem Tanya kapta meg az információt.

-         Menjünk le, és találjuk ki, hogy mit csináljunk most. Kockázatos dolgot ígértél annak a Max nevű alaknak. Akármennyire is sajnálom azt, ami vele történt, ez még nem jelenti azt, hogy részt akarok venni egy nyílt támadásban a Volturi ellen. Kockázatos, és bármi balul sülhet el – fintorodott el Edward.

-         Hidd csak el, hogy a tervem teljesen jól átgondolt, ne aggódj – nyomtam puszit az arcára. Majd felsegítettem rá az ingét, és kézen fogtam, hogy lemehessünk a nappaliba. Rajtunk kívül már mindenki ott ült, és várakozott. Kivéve Carlisle-t, aki még a Denali klánnal beszélgetett.

-         Minden rendben van náluk, egy sérülés volt, méghozzá Irina, de most már elég jól van. A karja már mozog, és szinte teljesen összeforrt a sérülés. Nyoma sem fog maradni – mondta Carlisle, miközben ő is leült. – Viszont Bella, ezt az alkut, amit kötöttél meg kell beszélnünk. Alice mindenről pontosan beszámolt, és én nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet. Nem kételkedem benne, hogy meg tudjuk védeni magunkat bármely esetben, de azt nem tudom, hogy Marie mennyi stresszt és terhelést bír el, hiszen a képességek használata nagyon fárasztó. Nekünk is évtizedekbe telt, amíg nem volt már kimerítő a használat, és Marie még nagyon kicsi, ráadásul nem teljes vámpír, így több pihenést is igényel.

-         Ezt meg is mondtam Maxnek. Megállapodtunk, hogy nem fogja túlhajszolni az unokámat, csak addig megy a gyakorlás, ameddig Marie bírja, és természetesen végig ott leszünk mellette. Sosem hagynám, hogy bármi bántódása essen annak a csöppségnek. Ráadásul ott lesz Emily is, ha valaki megvédi a testvérét, ha úgy érzi, hogy túl fáradt, akkor az Emily – érveltem tovább. – Ráadásul, ha belegondoltok, akkor én képes vagyok blokkolni a képességüket, Edward és Anthony tud olvasni a gondolataikban, Alice pedig látni fogja, hogyha rosszban sántikálnak. Egyébként is azt mondják, hogy „tartsd közel magadhoz a barátaidat, de az ellenségeidet még közelebb”.

-         Jól átgondolt tervnek tűnik – gondolkodott el Jasper. – Esélyünk lenne megismerni Maxet és csapatát közelebbről, ráadásul ameddig szem előtt vannak, addig nem igen tudnak áskálódni a hátunk mögött. Ráadásul, hogyha úgy vesszük, ha a Volturi valami kellemetlenség folytán idekeveredik a két csapat egyesül, és még itt vannak a farkasok is, így könnyedén legyőzhetjük őket vészhelyzet esetén. Szerintem ez nagyon is jó gondolatmenet. Ebben a formában már egyetértek Bellával.

-         Azt hiszem, hogy én sem tudok vitatkozni Bellával, egy kis csetepaté belefér, és a terv tényleg átgondolt – biccentett felém Emmett is. – Bár részemről mehet a „durr bele” módszer is.

-         Ami azt illeti, én sem látok veszélyt a dologban, de Marie-t egyáltalán nem szeretném túlságosan is leterhelni. Ő még csak egy gyerek – mondta Carlisle.

-         Tisztában vagyok vele, ezért leszünk mindig mellette, ha elfáradt, vagy játszani akar, akkor pihenni fog – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Viszont természetesen megbeszélem majd még a dolgot Marie-val, Emilyvel, Anthonyval, és Nathalie-val is.

-         Nekem ez az egész nem tetszik, feleslegesen sodrod veszélybe a gyerekeket – vetette ellen Rosalie. Hát igen, sejtettem, hogy neki nem fog tetszeni a dolog. – Lehet, hogy jól átgondoltad, és hogy megfontoltad, de a mi tervünk sem volt rossz, amiben nem voltál partner. A gyerekek még nem bírnak ki ekkora stresszt. Tönkre akarod tenni az unokáidat, még mielőtt elkezdhetnének élni? Még olyan aprócska gyerekek. Ráadásul Tim a keresztfiam is tudom, hogy ellenezni fogja a dolgot. Miattad ő is ideges lesz, ami még inkább átragad majd Marie-ra és vissza. Hiszen még alig éltek egy kicsit. Ha rejtőzködtünk volna, akkor azt még el lehetett volna sütni úgy, hogy bújócskázunk, de egy nyílt gyakorlótábort nem lehet eljátszani. Ráadásul a fiad eddig arra nevelte azt a kislányt, hogy nem használhatja a képességét felelőtlenül, erre te mit csinálsz? Pontosan arra kéred, amit már az apukája megtiltott neki. Össze fogod zavarni. Egyébként pedig nem kell itt játszanod a sértett felet. Mi is hibáztunk, de nem akkorát, mint amekkora hibát most te követtél el azzal, hogy meggondolatlanul veszélybe sodortad a gyerekeket. Mi élhetünk veszélyben, az nem izgat fel, hiszen a mi életünk egyszerűen ilyen, de nekik nem kell. Nekik normális élet, család és barátok kellenek. Nincs joga senkinek elvenni tőlük a gyerekkort, még neked sem – mondta teljes komolysággal.

-         Baby, azt hiszem, hogy értjük a lényeget – szólalt meg Emmett néhány pillanatnyi döbbent csend után. Igazából én sem tudtam, hogy mit reagálhatnék erre. Még soha életemben nem hallottam Rose-tól ekkora szónoklatot. Habár nagyon is tetszett. Megmutatta, hogy neki is vannak igazán mély érzései és gondolatai is a rideg külső mögött. Még akkor is, hogyha ezek a dolgok leginkább csak a gyerekekre és Emmettre vonatkoznak.

-         Értitek hát, de úgysem méritek fel a dolgot ebből a szemszögből – forgatta meg a szemeit Rosalie. – Inkább megyek és főzök nekik valamit, meg készítek egy kis süteményt, hogy legalább valami jó is érje majd őket itthon – vonult ki sértetten a nappaliból.

-         Na ezt megkaptam – fintorodtam el. – Még hogy nem törődöm az unokáimmal, szerencséje, hogy ma már kitomboltam magam egyszer – morogtam fel.

-         Nem úgy értette, és ezt te is tudod, csak aggódik – simított végig Edward a karomon.

-         Velem tombolhatsz, hugicám – csapott Emmett a combomra. – Egy kis izgalom is lenne itt végre. Na mit szólsz? Elpusztítjuk az erdő másik felét is? – kezdte el húzkodni a szemöldökét. Csak azzal nem számolt, hogy nincs messze a folyó tőlünk, és ezért pontosan nagyon jó ötletem támadt Emmett megleckéztetésére.

-         Úgy gondolod, hogy van esélyed ellenem? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-         Hadd tegyek egy kísérletet, légyszi – kezdett el ugrándozni, mint egy kisgyerek.

-         Hát jól van, gyere, majd én megmutatom neked, hogy mi fán terem egy jó kis gyepálás – pattantam fel, majd kivonultam az udvarra.

-         Szerintem már elég dolog ment tönkre a környéken. Jobban örülnék, hogyha előbb rendet raknánk, majd utána püfölhetitek egymást – lépett utánunk Esme anyai szigorral a hangjában. 

-         Bocsánat – hajtottuk le a fejünket mind a ketten. Ha másra nem is, de azért Esmére hajlamosak voltunk hallgatni, hiszen mégis csak anyánk helyett anyánk lesz mindig is.

-         Nincs semmi gond, csak gyertek – lágyult el a tekintete azonnal.

Na ez is olyan Esmés volt. Egy percig sem volt képes ránk haragudni, akármit is tettünk. Pedig azt nagyon nem szerette, hogyha ritkította valaki a erdőt. Mi pedig Edwarddal még a házat sem kíméltük meg. Szerencse, hogy ilyen a természete. Én már kirúgtam volna magam a házból, ez egészen biztos.

-         Jól érzed magad? – nézett rám Edward bizonytalanul.

-         Persze. Mi bajom lehetne? – kérdeztem értetlenül.

-         Nem tudom, csak nem szoktál ennyire lobbanékony lenni – válaszolta óvatosan.

-         Sok dolgot próbáltam eddig figyelmen kívül hagyni, ami bántott, és most kijött rajtam, ennyi. Nem tehetek róla, türelmes ember voltam, vámpírnak is egész jó az önfegyelmem, de valami már nekem is sok – magyaráztam halkan. – Sajnálom, de néha el kell fogadnotok a dühkitöréseimet is, legalábbis a jelek szerint – hajtottam le a fejem. Talán túlságosan is durva voltam? Azért ilyen érzékeny ponton mégsem kellett volna megrúgnom a férjemet. Biztosan nagyon megbántottam vele, és nagy fájdalmat is okoztam dühömben. – Sajnálom, hogy… öhm… tudod, hogy oda rúgtam – suttogtam a fülébe.

-         Nem haragszom, biztos az is csak a hirtelen felindulásod része volt – nyomott puszit a nyakamra lágyan. – Már nem is érzem. Mondjuk, hogy meg is gyógyítottál az incidens után – kuncogott fel. – Remélem, hogy én sem voltam túlságosan durva a nyakaddal. Maradt rajtad egy-két foglenyomat, mert az én fogaim elbírnak a bőröddel.

-         Nem fáj, és egyébként is gyorsan meg fog gyógyulni. Főleg, hogyha adsz még rá néhány gyógyító puszit – hajtottam hátra a fejemet, hogy könnyebben hozzáférjen.

-         Ez könnyen megoldható – kezdte el a nyakamat csókolgatni. Nem hagyott ki egyetlen apró karcolást sem.

-         Khm… tubicáim, nem mintha nem élvezném a napokig tartó egymásra találásotokat, de van itt egy hatalmas lyuk a szobátok padlóján, amit orvosolni kéne. Majd utána újra tönkretehetitek – kacsintott ránk Emmett.

-         Nem fog békén hagyni, amíg nem megyünk, igaz? – kérdeztem morcosan.

-         Attól tartok, hogy nem – nézett rám kedvesem lágyan.

-         Jól van, menjünk – szusszantottam kicsit bosszúsan.

-         Hé – rántott vissza magához. – Éjjel bepótolom a gyógyítást – kaptam még egy puszit a nyakamra.

-         Rendben, akkor majd én is gyógykezelésbe veszlek még – simítottam végig a „sérült” területen.

-         Jó ötlet – nyelt egy nagyot Edward. – Na és mi lesz, ha nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtem?

-         Azt is megoldjuk valahogy – nevettem fel. Majd magam után húztam a házba, hogy rendet rakjunk magunk után, és legalább néhány deszkával eltakarjuk ideiglenesen a szakadékot, ami a szobánkban keletkezett…

La Push vámpírja II. Új nemzedék - 11. fejezet

11. fejezet

(Bella szemszöge)

Egyszerűen nem tudtam hova tenni azt a dolgot, amit Emilytől hallottam. Én eddig semmit nem vettem észre ebből az egészből. Az viszont hagyján, hogy én nem vettem észre a dolgot, de a többiek sem. Hogy tudta ezt Johanna eltitkolni? Mármint, abból ítélve, hogy az unokám így érez, csakis ez az egyetlen megoldás létezhet a kialakult helyzetre.

-         Nagyi, itt vagy? Figyelsz te rám egyáltalán? – kérdezte az ajkát rágcsálva. – Elég bután érzem magam, úgyhogy örülnék, ha meg tudnánk ezt beszélni rendesen – pirult el. – Lehetséges az, hogy két farkas ugyanabba a személybe vésődik be? Na és az lehetséges, hogy egy lány farkas egy lányba vésődik be? Mit fog szólni anya és apa, ha el kell mondanom nekik, hogy még ebben is más vagyok? Én erre nem vagyok képes, ez egyszerűen képtelenség – dugta a kis fejét a párna alá.

-         Édesem, én egyáltalán nem hiszem, hogy te Johannába vésődtél volna be, sőt azt sem hiszem, hogy nem normális dolog, ami történt veled – vettem le róla a párnát. – Nekem egészen más az elképzelésem a helyzetről – nyugtattam meg.

-         Mi más lehetőség lenne? – kérdezte kétségbeesetten.

-         Az, hogy azért szereted most ennyire Johannát, mert a leendő kisbabájába fogsz bevésődni – mosolyodtam el. Megint nagymama leszek, végre Billy is megismerheti az apaság szépségeit. Várjunk csak, hogyha Johanna és Billy kisbabája Emily bevésődése, akkor tőle nem lehet megtagadni, hogy visszamenjen a leendő kedveséhez. Egy farkas bevésődése szent, és sérthetetlen.

-         Biztos, hogy bevésődtem? Azt mondta Gabriella, hogy azt érezni fogom. Mármint, hogy elsöprő lesz, és utánozhatatlan – motyogta maga elé bizonytalanul. – Milyen az elsöprő, és milyen az utánozhatatlan? Amikor a szíved kis híján kiszakítja a bordáidat, és az arcod felforrósodik, és mindenhol szikrák vannak?

-         Igen, valami ilyesmi – kuncogtam fel. Nagyon édes volt ez a bizonytalanság. Pedig Marie és Tim azonnal tudták, de Emily olyan kis bizonytalan. – Mitől tartasz, kincsem? – kérdeztem kíváncsian.

-         Nem tudom – sütötte le a szemeit. – Mi van, hogyha én nem fogok tetszeni neki? Mármint én olyan gyorsan növök, és ő még csak meg sem született, még csak nem is mostanában fog világra jönni. Én már majdnem felnőtt leszek, mire ő kibújik Johanna pocakjából, és azt sem fogja tudni, hogy mit akarok tőle – tördelte a kis ujjait idegesen.

-         Emily, az a pici baba pontosan fogja tudni, hogy ki vagy te, és mit jelentetek egymásnak – húztam az ölembe.

-         Honnan tudod, hogy ő emlékezni fog rám, hogyha Billy és Johanna emlékei elvesztek? – pityeredett el. – Biztos vagy benne, hogy azért nézek így Johannára, mert kisbabája lesz, aki az én életem párja?

-         Igen, egészen biztos vagyok benne, drágám – mondtam határozottan.

-         Vissza akarok menni hozzá – mondta határozottan.

-         Vissza is megyünk – bólintottam rá. – Itt az ideje, hogy kezünkbe vegyük a dolgokat, és nekem már meg is van a tervem, az új tervem, ami sokkal célravezetőbb, mint a többieké. Visszamegyek La Pushba, és ha mindent elrendeztem, akkor hazajöhettek ti is – néztem Emilyre biztatóan.

-         Ne, várj, kérlek – csimpaszkodott a nyakamba. – Nem akarom, hogy egyedül menj, mi van, hogyha valami bajod esik? Ne avassuk be a tervedbe a többieket is? – kérdezte bizonytalanul.

-         Nem, ez most az én ügyem – válaszoltam határozottan. – Bízz bennem, csak néhány nap, legfeljebb egy hét és értetek jövök – mondtam komolyan. – Addig maradj itt, és falazz nekem. Meg tudod csinálni, kicsim? Csak egy-két nap előny kell, akkor már semmit nem fognak tudni megakadályozni a többiek.

-         Rendben van, ha biztos vagy benne, akkor én támogatlak – mondta Emily határozottan. Még soha nem láttam ennyire elszántnak, de határozottan tetszett. Erős, és magabiztos nővé fog cseperedni.

-         Akkor nemsokára indulok – bólintottam rá.

-         Nemsokára? – kerekedtek ki az unokám szemei.

-         Igen, szeretnék pár órát még veled tölteni, ha nem baj – dőltem el az ágyon, és a mellkasomra fektettem Emilyt. – Olyan régen volt már, hogy volt néhány nyugodt percünk.

-         Ez igaz – fészkelődött be kényelmesen a karjaimba. – Cirógatsz egy picit vacsora előtt? – dugta a hüvelykujját a szájába.

-         Erről sosem fogsz leszokni? – csóváltam meg a fejem mosolyogva. – Tudod, hogy apukád is ezt csinálta hároméves koráig? – meséltem boldogan.

-         Nem, ezt nem tudtam – nézett fel rám csodálkozva. - Mondjuk Marie is ugyanezt csinálja, és egyszer anyuról is láttam egy ilyen képet a nagyiéknál – mosolyodott el boldogan. – Közös családi vonás – kuncogott fel. – Te emlékszel rá nagyi, hogy neked is volt-e rossz szokásod, amikor kicsi voltál?

-         Ami azt illeti, én mindig visszaköpködtem anyára a húsokat, mert csak főzeléket akartam enni. Sosem voltam nagy húsevő – mosolyodtam el az emlék hatására. Valahol még egy fotó is van rólam, hogy maszatolok az etetőszékben.

-         Na ezt rólam nem lehet elmondani – nevetett fel. – Én soha nem utasítanék vissza egy nagy adag szalonnát, vagy sült húst.

-         Azért, mert te igazi kis farkas vagy – kezdtem el cirógatni a hátát. Néhány percig nyugodtan feküdtünk, amíg az unokám pocakja nem kezdett el hangosan korogni. – Azt hiszem, hogy határozottan éhes vagy – álltam fel vele. Majd kisétáltam a szobából, és lerohantam az ebédlőbe, ahol Gaby azonnal ránk mosolygott.

-         Örülök, hogy előkerültetek – mondta kedvesen. – Jake elment egyet futni, eléggé feszült ő is, de azért kezd megbirkózni a többiek jelenlétével.

-         Na és hol vannak a többiek? – kérdeztem kíváncsian.

-         Rosalie és Esme Timnek és Marie-nak olvassa fel éppen az esti mesét. Be akartak menni érted is Emily, de Edward azt mondta, hogy hagyjunk békén titeket. Nagyon sajnálja, ami történt. Főleg azt, hogy az akaratod ellenére hurcolt el téged Billytől úgy, hogy nem is volt időd, és alkalmad elbúcsúzni tőle erre a rövid időre, amit külön kell töltenetek – nézett rám Gaby együtt érző pillantással. – Én nem is tudom, hogy mit tennék, hogyha Tim nem tudná, hogy ki vagyok.

-         Hagyjuk is ezt most, még gondolni is rossz rá – hajtottam le a fejem. Emily pedig azonnal szorosan hozzám bújt. – Inkább mondd, hogy mi finomat főztél? – kérdeztem halványan elmosolyodva.

-         Krumplipürét készítettem, kompótot, és egy nagy adag sült husit – kacsintott Emilyre.

-         A kedvencem – lelkesedett azonnal a kezemben tartott kis csöppség.

-         Igen, tudom. Gyere, ülj le, és már adom is. A többiek már vacsoráztak. Meg is lepődtem, amikor nem jelentél meg az illatok terjengésére.

-         Sebaj, a lényeg, hogy most itt vagyok – korgott fel ismét a pocakja.

-         Úgy bizony – tett le egy hatalmas tányér ételt az asztalra Gabriella. – Jó étvágyat – nyomott egy puszit Emily feje búbjára. Kétségkívül Jake tökéletes párra lelt ennek a lánynak a személyében. Ők a családunk lelkei. Ennyi szeretet kevés ember szívébe szorul, és ezt nagyon is meg kell becsülni.

-         Ez nagyon finom – kezdett el Emily habzsolni, mi pedig mosolyogva figyeltük a kis bélpoklost, aki néhány perc alatt eltűntetett mindent, azután pedig elégedetten sóhajtozva dőlt hátra a székben.

-         Öhm… én tudom, hogy haragszol Edwardra és a többiekre, és hidd el, hogy Jacob és Anthony is elég dühösek a történtek miatt, de én azt hiszem, hogy nem kéne megint kizárni az életedből azokat, akik szeretnek. Mindenki tisztában van vele, hogy jogosak az indulataid, de sosem tudnak a bocsánatodért könyörögni, hogyha te nem hagyod magad – szorította meg a kezemet.

-         Tudom, hogy igazad van, és nem is zárom ki őket az életemből, de szükségem van egy kis időre, hogy megbocsássak. Ez nem megy egy perc alatt.

-         Ez teljesen jogos – bólintott rá Gaby is. – Emily nálad alszik ma éjjel, ha jól sejtem.

-         Igen, azt terveztük – vágtam rá azonnal. – Akkor mindjárt idehozom a pizsamáját, és a maciját is – szaladt el Gabriella. Majd egy perccel később már a kis alvós csomaggal tért vissza.

-         Köszönöm a vacsorát – nyomott puszit Emily Gaby arcára.

-         Egészségedre, és jó éjszakát nektek – integetett nekünk Gabriella.

-         Neked is jó éjt, és kérlek, figyelj oda Jake-re – intettem neki vissza, ahogy Emily is.

-         Ez csak természetes – vágta rá azonnal. Mi pedig egy szempillantás alatt eltűntünk a szobánkban.

-         Itt maradsz még, amíg megfürdök? – kérdezte unokám bizonytalanul. – Meg esetleg, amíg elalszom? – fűzte még hozzá.

-         Hát persze, kicsim – egyeztem bele azonnal. – Gyere, menjünk pancsolni – sétáltam be vele a szobából nyíló fürdőbe, és teleengedtem a kádat meleg vízzel. Emily pedig egy jó órán keresztül csak játszott és úszkált a vízben. Miután pedig elfáradt, ráadtam a pizsamáját, és a régmúltról meséltem neki. Hogy milyen volt az én gyerekkorom, és hogy milyenek voltak a vérszerinti dédszülei. Legalább egy órán át meséltem neki, amikor álomba szenderült. – Nagyon szeretlek, Emily, és a többieket is – nyomtam puszit az arcára.

Majd gyengéden betakargattam, és kikémleltem az ablakon, hogy lát-e engem most valaki. Miután meggyőződtem róla, hogy tiszta a levegő egy határozott mozdulattal kivetettem magam az ablakon. Nem döntöttem el, hogy hova megyek, így Alice sem akadályozhatja meg a tervemet. Amint a vízhez értem belevetettem magam, és csak úsztam, ahogy csak tudtam. A víz az én közegem volt, amióta átváltoztam, így segítségül hívva néhány nagyobb hullámot könnyedén szeltem a vizet, miközben a szigetünk partja felé elég nagy hullámokat küldtem ahhoz, hogy ne tudjanak követni. Észre sem vettem, és már a szárazföldön voltam, és az erdőkön keresztül rohantam Max táborhelye felé. Ez az egyetlen esélyünk, hogy vérontás nélkül átvészeljük az életünk ezen szakaszát. Kompromisszum, csak ez számít. Ha én olyan dolgot ajánlok Max számára, ami kielégítő, akkor én is megkapom azt, amit akarok. Békét és biztonságot a családom számára. Nem homokba kell dugnunk a fejünket, hanem fortéllyal és határozottsággal legyőzni a közös ellenséget. Már hajnalodott, amikor odaértem a táborhelyhez, és mondanom sem kell, hogy díszes társaság fogadott. Az egész tábor kint várt engem, Maxet pedig úgy vették körbe, mintha maga lenne a megtestesült kincs, amit bármi áron meg kell védeniük.

-         Békés szándékkal, és egy ajánlattal jöttem el hozzátok – emeltem magasba a kezeimet.

-         Békés szándékkal, és ajánlattal? Szerinted ezt én el fogom hinni? – kérdezte Max a szemeit forgatva. – Kis híján meghalt miattatok a lányom, ráadásul a túszom, akit fel akartam használni éppen nemrég tűnt el. Ne játszd itt nekem az ártatlant. Nem ajánlani akartok, hanem ultimátummal jöttél hozzám.

-         Ez egyáltalán nem így van. A közös érdek vezérelt ide – vetettem ellent. – Egyébként pedig ki támadt meg kit először? – kérdeztem ingerülten.

-         A közös érdek? – kérdezte hitetlenül.

-         A Volturi kiiktatása – mondtam ki nyíltan. – Gondolj csak bele, te bosszút akarsz állni a feleséged haláláért, én pedig meg akarom védeni a családomat.

-         Hm… kezd érdekes lenni, amit mondasz – gondolkozott el. – Kérlek, kerülj beljebb – ment be az egyik házba. Én pedig azonnal követtem. – Foglalj helyet, vért? – nyitotta ki a hűtőt. – Min vagy így meglepődve? Nem olyan jó, mintha friss lenne, de Heather nem szereti az értelmetlen gyilkolást, így elviselem a vérbankból szerzett zsákmány ízét.

-         Vadászhatnál állatokra is – ajánlottam a lehetőséget. – A húsevők, elég ízletesek.

-         Azért csodákat ne várj el. Inkább meséld el a tervedet, én pedig érdeklődve foglak hallgatni.

-         Előbb válaszolj egy kérdésemre. Miért pont Marie az, akire feltétlenül szükséged van? – tettem fel az engem leginkább égető kérdést.

-         Azért, mert ő több, mint bármelyik kábító erővel rendelkező gyermek a földön. Egyrészt ember, egyrészt vérfarkas, és egyrészt benne vannak a vámpír gének is. Az érzelmi kisugárzása erősebb, mint az átlag, mert a vérfarkasok ösztönlények, a vámpír génektől gyönyörű nővé fog cseperedni, míg az emberi gének családcentrikussá, és lággyá varázsolják őt. Nincs még egy hozzá fogható kincs a földön. Szükségem van rá, hogy még a legerősebb Volturi katonákat is képesek legyünk elbájolni – adta meg a választ a kérdésemre Max.

-         Pontosan mik a terveid, ha sikerül véghezvinned a bosszúd? – tettem fel a következő kérdést.

-         A képlet egyszerű. Bevesszük Volterra várát, és átvesszük a hatalmat a Volturi rémuralma felett. Nem kívánom mindenki halálát, csupán négy vámpírét. A három vezetőnek, és a Jane nevű perszónának kell vesznie. Ők a felelősek a feleségem haláláért – vágta rá Max. – Gondolom a fiam mesélte az életünk történetét.

-         Igen, Brian volt az – biccentettem.

-         Ki más lehetett volna – töltött meg egy hatalmas poharat vérrel. – Nem gondolod meg magad, kedves?

-         Nem, köszönöm, tartom magam hozzá, hogy nekem nincs szükségem emberi vérre az életemhez – utasítottam el ismét.

-         Hát rendben, te tudod – rántotta meg a vállát. – Viszont most halljuk a te ajánlatodat – ült le velem szemben.

-         Segítünk neked a bosszúdban, ha nem támadtok többé a családomra, és együttműködtök velünk. A négy Volturit is megkapod, te magad tépheted szét őket, hogyha másnak nem esik bántódása – tettem meg az ajánlatomat.

-         Kifinomult ajánlat, és miért bízzak benned?

-         Na és ha igent mondasz, akkor én miért bízzak benned? – kérdeztem vissza. – Ha én a szavamat adom, akkor add te is a szavadat, ennyit tudok tenni. Engem nem érdekel, hogy mi lesz a Volturival. A saját családomat akarom boldognak látni. Nekem csak ennyi számít. Tehát megegyeztünk? – nyújtottam felé a kezem.

-         Rendben, megegyeztünk – szorította meg a kezem. – Szeretném, hogyha Marie eljönne hozzánk gyakorolni, természetesen nem egyedül. Vagy akár mi is mehetünk hozzátok, ha garantáljátok, hogy a farkasok nem támadnak ránk.

-         Gyertek ti hozzánk, egy hét múlva – egyeztem bele.

-         Jól van, egy hét múlva, addig a kislány pihenjen sokat, mert nagyon fárasztó időszak elé néz – mondta határozottan.

-         Azért csak finoman, nem fogom hagyni, hogy az unokámat tönkretedd. Még csak egy gyerek – néztem rá dühösen.

-         Nyugi, nekem sem érdekem, hogy a kislánynak bármi baja essen – emelte fel védekezően a kezeit. – Drága kis kincs.

-         Még annál is drágább – bólintottam rá. – Akkor egy hét múlva várunk abban a házunkban, ami nem a határ mentén van. Addig nem szeretném, hogyha bárki is zaklatna minket a családodból – álltam fel a székből.

-         Jól van, tetszik ez a határozottság – mosolyodott el halványan. – Oh, és még valami, mondd meg annak a Carlisle-nak, vagy hogy is hívják, hogy bocs, de nem Tanyával beszélt nemrégen – dobott felém egy mobiltelefont. Nem Tanyával beszélt? De hát Carlisle azt mondta, hogy megbeszélte a Denalikkal, hogy hová megyünk, és hogy mi történik. – Prue tehetségesen adja elő bárki hangját és stílusát a telefonban – kacsintott rám. Te jó ég, akkor Denaliban fogalmuk sincs róla, hogy mi történt. Alaposan átvertek minket.

-         Tanya, hol van most? – kérdeztem ingerülten.

-         Valaki segített neki elillanni – mondta hanyagul. – Na nem, mintha el tudta volna vinni, hogyha Prue nem néz félre éppen akkor, de nem számít, nem követtük őket, mert úgysem vettem volna a hasznukat. Viszont lehet, hogy lesz némi félreértés a dologból, miután nem értesítettétek őket, hogy eltűntök, legalábbis elméletben – mondta hanyagul. – Akkor egy hét múlva – nyitotta ki nekem az ajtót.

-         Rendben, gyertek tizenegyre – sétáltam ki az ajtón.

-         Pontosak leszünk – egyezett bele.

Majd olyan gyorsan elhagytam a táborukat, amilyen gyorsan csak tudtam. Nincs szükség semmiféle incidensre. Most az elsődleges, hogy hazamenjek, és visszaadjam a fiam emlékeit, és Johannáét is. Eszemet vesztve rohantam a határ felé, és amikor odaértem sem torpantam meg. Hallottam a felém közelítő mancsnyomokat, és a fenyegető morgásokat is, de nem törődtem vele, fel fognak ismerni, hogyha már elég közel lesznek hozzám. Ezért fokozatosan lassítottam a tempómat, majd amikor kiértek a fák közül megálltam, és bátran szembefordultam velük, de ők még mindig csak morogva sétáltak felém. Bár, mintha egy pillanatra megtorpantak volna.

-         Billy, én vagyok az, Bella, a te anya kettőd – léptem felé egy lépést. A kezemet pedig kinyújtottam felé, hogy minél jobban érezze az illatomat. Azt az illatot, amit kiskora óta folyamatosan érez maga körül. – Billy, fel kell ismerned engem – léptem hátra egy lépést, amikor megint rám mordult. Elhatároztam, hogy lesz, ami lesz, én akkor sem hátrálok meg. Behunytam a szemem várva a halált, vagy a megváltást, és mindkét karomat kitártam a fiam felé. Néhány pillanatig nem történt semmi, majd hirtelen egy hatalmas, puha szőrmebunda dörgölőzött hozzám, halk vonyítás közepette. – Kisfiam – sóhajtottam fel megkönnyebbülten. Majd szorosan magamhoz öleltem őt. – Szeretlek – nyomtam puszit a fejére. Mire ő is megnyalta az arcomat. – Menjünk haza – fűztem még hozzá. Mire Billy lefeküdt a fűre, és várta, hogy a hátára másszak. Én pedig boldogan tettem eleget a kérésének, és egy mozdulattal a hátára ugrottam, és belesimultam a bundájába, mint régen. Ő pedig azonnal megindult velem a Black ház felé. Amit el is értünk néhány perc alatt. Azonnal berohantam a házba, de ez egy pillanattal később már nem tűnt olyan jó ötletnek, mert Johanna sikítva menekült be a szobába előlem. – Mi baja van? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-         Nem tudom, az utóbbi időben gyakran esik pánikba – jelent meg mellettem fiam immár emberi alakban. – Talán csak nem ismert még fel. Nekem is kellett egy kis idő, hogy visszatérjenek az emlékeim.

-         Lehetséges – bólintottam rá. Ezek szerint Johanna még nem közölte Billyvel a hírt, hogy apa lesz, vagy talán még ő maga sem jött rá a dologra? Még az is előfordulhat, hogy a baba olyan kicsi, hogy nem is tudja még, hogy terhes. Márpedig biztosan az.

-         Édesem, ne félj, gyere ki, itt vagyok – kopogott be Billy az ajtón. A szoba pedig azonnal feltárult, és Johanna már a fiam nyakában is volt. Majd kíváncsian meredt rám. Egy ideig szótlanul bámult, majd megrázta a fejét egy párszor, és elmosolyodott.

-         Bella? Hát visszajöttetek? – kérdezte boldogan.

-         Egyelőre még csak én, de a többiek is jönnek hamarosan – tártam ölelésre a karomat. Amit fiam leendő felesége azonnal el is fogadott. – Mikor mondod meg neki? – kérdeztem diszkréten. 

-         Micsodát? – kérdezte Johanna döbbenten.

-         Semmit, felejtsd el – legyintettem mosolyogva. Sokkal nagyobb lesz a boldogságuk, hogyha ők maguk jönnek rá, hogy gyermekük lesz.

-         Meddig voltunk az emlékeink nélkül? – kérdezte Billy hirtelen.

-         Nem sokáig – simítottam végig az arcán. – Soha többé ne hagyd, hogy elvegyék az emlékeidet, világos? – kérdeztem kissé dühösen.

-         Szükségszerű volt, anya – mondta határozottan.

-         A szükséges rossz nem mindig a legjobb megoldás, mint már mondtam nektek többször is – mondtam szigorúan.

-         Sajnálom, anya, ígérem, hogy többé nem fog előfordulni – ölelt magához Billy mindkettőnket. – Én is szeretlek, anya – válaszolta meg az előző vallomásomat.

-         Most már minden rendben lesz. Hamarosan újra együtt lesz az egész család. Sok megbeszélnivalónk van – ültem le a kanapéra. Billy és Johanna pedig az egyik fotelben helyezkedett el.

-         A többiek? – kérdezte Billy kíváncsian. – Miért nem mindenki jött vissza, ha te jöttél?

-         Mondjuk úgy, hogy volt egy kis magánakcióm – rántottam meg a vállam. – Viszont ők is hamarosan megérkeznek. Holnap reggel már indulhatnak is.

-         Miért pont holnap reggel?

-         Mert addig gerjesztettem hullámokat a sziget köré, amin nem jutnak át – mosolyodtam el.

-         Mármint a nem vámpírok nem jutnak át rajta, Isabella Marie Swan Black Masen Cullen – rontott be az ajtón Edward izzó szemekkel. Ha a férjecském azt hiszi, hogy most nyeregben van, akkor nagyon téved.

-         Szerintem, ezt az egészet inkább beszéljük meg odakint – álltam fel kényelmesen a kanapéról.

-         Az nem fog menni, mert a farkasok mindjárt utolérnek, és hálás lennék, ha nem tépnének szét – nézett Edward Billyre.

-         Várjatok – morgott Billy az orra alatt. Majd kisietett a házból, hogy visszaküldje a falkát a határ mentére. - Na jó, most komolyan, mi történt? – kérdezte Billy ingerülten, amikor visszaért. – Hogy a fenébe képzeled, hogy csak úgy átléped a határt vámpír létedre?

-         Ebből maradj ki, fiam, kérlek – mondtuk Edwarddal egyszerre.

-         Nocsak, most már a fiad? – morogtam rá.

-         Tudod, hogy a legutóbb az csak nyelvbotlás volt, többé nem fordul elő – válaszolta Edward.

-         Ettől most el kellene olvadnom? – kérdeztem kíváncsian.

-         Nem vártam, hogy elolvadsz tőlem, de azt sem, hogy megszöksz előlem. A feleségem vagy.

-         Csakhogy ez már nem az a kor, amikor minden lépésemről tudnia kell a férjemnek.

-         Akkor is megérdemelnék annyit, hogy megbeszéled velem a terveidet, és nem Alice-től kell megtudnom, akit szintén átejtettél. Az egyik unokánkból pedig cinkostársat csináltál. Szerinted ez felnőtt viselkedés?

-         Nem tudom. Talán nem rólad kéne példát vennem – vicsorogtam rá. – Az felnőtt viselkedés, hogy akaratom ellenére elvonszoltok innen? Elkábítotok, mert nektek az úgy kényelmesebb? Az unokámnak pedig kiskora ellenére néha több érzéke van a dolgokhoz, mint nektek.

-         Bella, még egyszer mondom, hogy…

-         Nem érdekel, hogy mit akarsz nekem bemagyarázni. Maradjunk annyiban, hogy tudom, hogy mit csinálok – sétáltam ki a házból. – Ha beszélni akarsz velem, akkor azt négyszemközt fogjuk folytatni, mert nem akarom felizgatni se Billyt, se Johannát.

-         Jól van, akkor menjünk a Cullen házhoz, ne a határ mentén állóhoz, hanem a másikhoz – ajánlotta Edward.

-         Rendben, menjünk – biccentettem. Majd elköszöntem Billytől, és Johannától is. Azután pedig olyan tempóval indultam meg a Cullen ház felé, amilyen gyorsan csak tudtam. Edward abban biztos lehet, hogy azt nem teszi zsebre, amit tőlem kap…

La Push vámpírja II. Új nemzedék - 10. fejezet

10. fejezet

(Gabriella szemszöge)

Már három napja voltunk ezen a csodálatos ki szigeten, és egyre jobban megismertük az aprócska paradicsom minden rejtélyét. Egyszerűen gyönyörű volt itt minden. Az a rengeteg pálma, a kellemes meleg, kristálytiszta víz, ami a körülvesz. A sós, párás levegő, és a kifogyhatatlan élővilág, amely semmihez sem fogható, amit valaha láttam. Álmodoztam ilyen szigetekről, nem is egyszer, de soha nem hittem, hogy egyszer magam is részese leszek egy ilyen csodának.

-         Gaby néni, a süti mikor lesz kész? Már vagy tíz perce betettük a sütőbe – türelmetlenkedett Marie. Olyan kis édesszájú, hogy az valami elképesztő.

-         Ennek a süteménynek egy fél óra kell a sütőben, úgyhogy még türelmesnek kell lenned egy kicsit – simogattam meg az arcát.

-         Pedig már most olyan finom illata van – sóhajtott fel Marie.

-         Igen, már én is ennék belőle szívesen – nyalta meg a száját Tim is. Két kis bélpoklos.

-         Szerintem elkészíteni izgalmasabb, mint megenni, de biztosan nagyon fincsi lesz – mosolyodott el Emily is.

-         Na és miért is volt szükségetek nyolc tonna kókuszra, ha szabad kérdeznem? Ennyi süteményt még mi sem tudunk felfalni – ölelt át szerelmem.

-         A gyerekek nem bírtak leállni a kosárka-készítéssel – kuncogtam fel. – Nem akartam letörni a lelkesedésüket.

-         Azt nem is szabad, majd feláldozom magam, és jóval többet eszem, mint amennyit kéne – tetette szerelmem az áldozatot.

-         Te tiszta bolond vagy – nevettem el magam.

Majd a gyomrom hatalmasat kordult, ma már harmadszor, pedig még csak délelőtt van. Talán tegnap túl sokat voltam a napon, és a vízben, mert azóta nem győzök eleget inni és enni.

-         Mintha te nem kívántad volna meg a süteményt – simogatta meg a hasamat kedvesem. – Talán túlságosan is kifárasztottalak az éjjel? – suttogta a fülembe alig hallgatóan.

-         Jake, ne a gyerekek előtt – haraptam az ajkamba zavartan.

-         Turbékolunk? – jelent meg az ajtóban Emmett. – Na de kérlek, itt a gyerekek előtt? Igazán büszke vagyok rátok – emelte pacsira a kezét, mire Jacob örömmel belecsapott a tenyerébe.

-         Emmett bácsi – sikkantott Emily, a következő pillanatban pedig már a bácsikáján csüngött.

Majd sorban jöttek Emmett után a többiek is. Először Rosalie, azután Esme és Carlisle. Anthony és Nathalie, Angela és Brian, Jasper és Alice. Azután pedig belépett Edward, Bella pedig eszméletlenül feküdt a karjaiban. Vártam, hogy belép Billy és Johanna is, de ők nem jelentek meg az ajtóban.

-         Mi történt anyával? – termett előttük Jake. Majd óvatosan kivette Edward karjaiból Bellát. – Anya, ébredj. Hol van Billy és Johanna? – fordult körbe idegesen.

-         Billynek a falkával a helye, ő döntött így – válaszolta Edward.

-         Anyával mi történt? Megsérült? – próbálta keltegetni továbbra is Bellát.

-         El kellett kábítanunk, hogy idehozhassuk – válaszolta Jasper higgadtan.

-         Hogy mit? – kerekedtek ki Jacob szemei. – Mi a fészkes fene történt?

-         Billy La Push határain belül akart maradni, mert a falkának vezetőre van szüksége – magyarázta Edward higgadtan. – Hozzánk eljött a Volturi, kis híján baj lett belőle, de Brian megoldotta a problémát, legalábbis ideiglenesen. Ide menekültünk egyelőre, amíg kitaláljuk a biztos megoldást, de Billy úgy határozott, hogy ő a falkával marad, de ez túl veszélyes lett volna az adott körülmények között. Így arra az elhatározásra jutott, hogy inkább hagyja, hogy Brian ideiglenesen kitöröljön minket az emlékeiből, de akkor is ott marad.

-         Várjatok? Ti töröltétek Billy emlékeit? – csattant fel Jacob. – Nem csodálom, hogy elkábítottátok anyát. Lefogadom, hogy szét akart tépni titeket, és hogyha felébred, akkor én még segíteni is fogok neki – morgott fel Jake, majd remegni kezdett.

-         Ne, várj, Tim előtt nem veszítheted el az önuralmadat – fogtam két kezem közé az arcát. – Gyerünk, csak nyugodtan. Beszív-kifúj – mutattam meg neki egy nyugodt légzést, miközben simogattam az arcát. – Beszéljük ezt meg úgy, mint egy család, biztosan megvan mindenkinek a saját maga oka, amiért úgy cselekedett, ahogy. Mondjatok el mindent, később – pillantottam jelentőségteljesen a gyerekek felé. – Addig mindenki szedje össze a gondolatait – fűztem még hozzá, majd a sütő csilingelni kezdett. – Kész a sütemény, ki kér? – kérdeztem mosolyogva. Hátha egy kicsit békésebben tudjuk folytatni ezt a beszélgetést. Mire Marie és Tim azonnal mellettem termett, de Emily nem. Emily Edward előtt állt, és dühösen meredt a nagyapjára, miközben Bella kezét szorongatta. Hát, vámpír legyen a talpán, aki ki fogja engesztelni ezt a kislányt. Mert az garantáltan nem lesz könnyű. Túl sok benne az érzés, és az öntudatosság. Lefogadom, hogy pontosan figyelte minden egyes szavunkat, és amíg Tim Marie-val és Emmettel játszott, addig Emily pontosan tisztában van mindennel, ami elhangzott itt nem régen.

-         Hozd be a szobánkba, és fektesd le az ágyamra – utasította Emily Edwardot, mint valami kis diktátor. Edward pedig szó nélkül hallgatott a kislányra. Átvette Jake kezéből Bellát, és már vitte is az unokája után. Valami megváltozott, csak még nem tudtam pontosan, hogy mi. – Tedd le őt, és most azonnal hagyj magunkra minket – mondta Emily határozottan. Mire Edward letette Bellát, és elhagyta a szobát. A következő pillanatban kattant is az ajtózár, és mi csak megrökönyödve néztünk magunk elé.

-         Azt hiszem, hogy Emily most érte el az időt, amikor ereje teljében megmutatkozik az enyémmel megegyező képessége – állapította meg Brian. – Ezt nálam is súlyos érzelmi reakció váltotta ki. Emily most nagyon dühös lett, és ezért aktiválódott az ereje. Mostantól kezdve pedig bárhol, és bármikor képes lesz rá, hogy használja.

-         Ez jelen helyzetben egyáltalán nem jó, mert a jelek szerint egyértelműen Bella pártját fogja, ami még veszélyes lehet, ha elszabadul – mondta Jasper komolyan.

-         A lányom nem vadállat – csattant fel Anthony hangja. – Eddig elég türelmes voltam, mert logikus volt Billyt és Johannát egy időre megfosztani az emlékeiktől a lányaim érdekében, de azt már nem fogom tűrni, hogy az egyik lányomat valami veszélyes és félelmetes jelenségnek állítsd be. Emily egy kislány, akinek megjegyzem, hogy igaza van. Anya teljes joggal tépné le a fejünket egyesével. Apa sem erre tanított minket.

-         A jelen körülmények között, te is tudod, hogy… - kezdett bele Edward.

-         Nem rólad beszéltem – dörrent rá Anthony.

-         Na jó, most mindenki lehűti magát, vagy én leszek az, aki mindenkinek ellátja a baját, világos? – üvöltöttem én is fel. Mire mindenki egy emberként hallgatott el, és döbbenten meredtek rám.

-         Te tudsz kiabálni? – illetődött meg Jacob is.

-         Nem ajánlom, hogy sűrűn kipróbáld – kacsintottam rá. Majd dühödten fordultam vissza a többiek felé. Végül is, Jacobra nem volt okom haragudni, így a leendő férjemet már csak nem fogom bántani valami miatt, amiről nem is tehet.

-         Igenis, asszonyom – szalutált kuncogva.

-         Na jó, most már elég, Gabriellának igaza van – sóhajtott fel Carlisle is. – Jasper engedd el Bellát, most azonnal – adta ki az utasítást.

-         Tombolni fog, nem jó ötlet – rázta meg a fejét Jazz.

-         Bellának joga van tombolni, most már itt vagyunk, több nap mire visszaúszik Forksba, úgyhogy ereszd el. Úgyis én leszek a tombolásának tárgya jogosan, na meg esetleg Emmett, aki biztosan vállalja a veszélyt, hogy Bella rátámad.

-         Ti akartátok – morgolódott Jasper. – Stratégiailag egyáltalán nem jó ötlet, de mint a fivére úgy gondolom, hogy jogosan fogja szétrúgni mindkettőtök hátsóját – állapította meg Jazz. Mi pedig feszülten vártunk, de nem történt semmi.

-         Na meg persze az enyémet – nyelt egy nagyot Brian. – Nem szívesen veszekszem a legjobb barátommal – fűzte még hozzá. – Bár most még azt is hagynám, hogy letépje a fejem, hogyha ehhez van kedve.

-         Akkor most már hagyod felébredni? – kérdezte Alice felhúzott szemöldökkel.

-         Én már elengedtem őt, talán csak Emily miatt nem akar felbőszült vadállatként rátok támadni. Vagy nem tudom, de az biztos, hogy most már magánál van.

-         Akkor mindenki helyezze kényelembe magát, és próbáljunk meg mindent higgadtan megbeszélni. Esme, esetleg lenne kedved Rose-zal vigyázni a gyerekekre? – fordultam feléjük kíváncsian.

-         Én már tudok úszni, keresztanyu – mászott fel Timothy Rosalie ölébe. – Anyu szerint olyan vagyok, mint egy igazi kis cápa – villantotta ki a fogait.

-         Azt el tudom képzelni rólad, Timothy – nevetett fel Rose. – Na gyere, mutasd meg, hogy milyen félelmetes kis cápa bújt beléd – kapta fel Rosalie boldogan. Majd semmi pillanat alatt kirohant a fiammal a házból.

-         Hé, várjatok meg – kiáltott utánuk Marie. – Esme, gyere, előzzük meg őket – fogta meg a dédije kezét, és azonnal eltűntek ők is. Azonban, amint ők eltűntek, kinyílt az ajtó, és Bella lépett ki rajta Emilyt a karjaiban tartva. Edward azonnal elindult feléjük, de csak egy fejrázást kapott válaszul.

-         Kicsim, én… - indult el még egyszer. Bár Bella gyilkos pillantása elég gyorsan megállásra késztette.

-         Anya, jól vagy? – kérdezte Jacob idegesen. Majd mellé lépett, és kitárta a karjait, Bella pedig azonnal hozzábújt. – Nem veszítjük el, Billy nem ostoba. Hogyha hagyta, hogy elvegyék az emlékeit, akkor biztos volt benne, hogy ez a legjobb megoldás. Tombold ki magad, de ne úgy, hogy a gyerekek, az unokáid meglássák benned a vadállatot, hanem úgy, ahogy hozzád illik. Kecsesen, és fortélyosan.

-         Semmi baj, Jacob, tudom, hogy mit miért csinálok – simított végig a fia arcán. – Emily és én most egy kis időt szeretnénk kettesben eltölteni, ezért felvonulunk, és elfoglaljuk az egyik szobát. Ajánlom, hogy ne zavarjatok bennünket, mert annak súlyos következményei lesznek. Érthetően fogalmaztam?

-         Bella, szerintem… – próbálkozott Alice.

-         Másodszor döntöttetek helyettem, és már az első alkalom is igen nagy ötlet volt, igaz? – vágta rá Bella indulatosan. – Ti mindig mindent jobban tudtok, és soha nem tévedtek, igaz? Kettesben akarok lenni az unokámmal, és ő is velem. Érthetően fogalmaztam?

-         Igen, felfogtuk – biccentett Edward. – Annyi időt kaptok, amennyit csak kell. Ha Emily éhes, vagy szüksége van valamire, akkor csak kiáltsatok és letesszük az ajtó elé – fűzte még hozzá. Mire Bella bólintott egyet. Majd egy szempillantás alatt eltűnt az emeleten Emilyvel együtt. Ekkor vettem észre, hogy Jake a közös karkötőjét nézi, amilyenje a családja tagjainak van. Többek között Billynek is.

-         Hé, gyere ide – húztam magamhoz szerelmemet. Majd gyengéden simogatni kezdtem őt ahol csak értem. Billy, Anthony és ő mindig is elválaszthatatlanok voltak, és biztos voltam benne, hogy nagyon megviseli mindkettőjüket a bátyjuk hiánya. Anthony arcán sem láttam még megvillanni egy igazi mosolyt sem, csak akkor, amikor meglátta a lányait, de a tekintete még akkor is szomorú volt. – Nem lesz semmi baja, mi pedig hamarosan visszamegyünk hozzájuk – nyomtam csókot a nyakára. Mire Jake hirtelen felemelt a fenekemnél fogva, majd kiszáguldott velem az ajtón, és rohanni kezdett a sziget belseje felé. – Drágám, mit csinálsz? – kérdeztem még erősebben belecsimpaszkodva a nyakába. Viszont választ már nem kaptam. Csak azt éreztem, hogy hirtelen egy fa nyomódik a hátamhoz, Jacob pedig már szedte is le rólam a ruháimat, miközben rávetette magát az ajkaimra. – Jake, várj, állj, lassabban – kaptam el a kezeit, amikor már magáról feszegette le a ruhákat. – Nézz rám, Jacob – kértem lágyan. Mire végre a szemembe nézett. – Te nem hibáztál semmiben, ha ott lettünk volna, Billy akkor is ezt választotta volna. Nem hagyta volna el a falkát. Te is tudod, hogy mennyire fontos neki a család vezetése. Ettől függetlenül azonban biztos vagyok benne, hogy hamarosan látjuk még egymást. Legfeljebb néhány hét. Nyugodj meg, kérlek – simítottam végig a mellkasán. – Minden rendben lesz, csak bízz bennem – nyomtam gyengéd csókot a szájára. Még sosem láttam így kiborulni, talán csak egyszer, amikor Billy kórházba került. Nagyon erős a kapocs közte és a bátyjai között, és én úgy vélem, hogy mindig is Jacob volt a leginkább összetartó kapocs közöttük. Neki van a legnagyobb szíve, amit le sem tagadhatna.

-         Sajnálom, hogy letámadtalak – adta rám az ingét gyengéden. – Nem tudom, hogy mi ütött belém – sóhajtott fel bűntudatosan.

-         Csak meg szeretnél nyugodni, és erre köztudottan én vagyok a legmegfelelőbb segítség – mosolyodtam el büszkén. – Vagy csak nem tudtál ellenállni az elképesztően szexi testemnek. Végül is egy dévaj szex-istennőnek nem kéne meglepődnie azon, hogy letámadja a választottja – nevettem fel. Reméltem, hogy belemegy a játékba, és magunk mögött hagyjuk a bűntudatot. Nem szerettem őt ilyennek látni.

-         Te már megint Bridget Jones barátnődet nézted az éjjel? – simított végig a fenekemen.

-         Mert szeretnél a nagyon rossz fiú lenni a lábaim között? – villantak meg a szemeim.

-         Mindig – tekerte a lábaimat a derekára. Én pedig néhány határozott mozdulattal lejjebb toltam a nadrágját.

-         Helyes válasz – húztam magamhoz még közelebb. Majd jólesően felsóhajtottam, amikor végre egybeforrasztotta a testünket. A szokottnál is lassabban, és gyengédebben szeretkeztünk a pálmafának dőlve, amit még mindig a bűntudatának tudtam be. Hiszen azért ennyire nem vagyok törékeny. – Jake, engedd el magad, kérlek – búgtam a fülébe. Majd belemarkoltam mindkét kezemmel a fenekébe. Tudtam, hogy az a lehető leggyengébb pontja, és nem is tévedtem, mert kedvesem azonnal felnyögött, és határozottabb mozdulatokkal repített a gyönyör felé. Néhány perc múlva pedig összebújva feküdtünk a földön elszórt ruháinkon.

-         Nagyon szeretlek, kicsim – nyomott puszit a vállamra. Majd lassan, lágy csókokkal kényeztette egyre lejjebb a hátamat is.

-         Én is nagyon szeretlek, téged – csúsztam még egy kicsit hátrébb, hogy egész testemmel hozzásimulhassak. – Megnyugodtál? – kérdeztem aggódva.

-         Igen, egy kicsit most már jobb – húzott magához még közelebb. Pedig már eddig sem fért közénk egy porszem sem.

-         Ennek örülök – fordultam vele szembe. Majd fejemet a mellkasára hajtottam, és éreztem, ahogy egyre inkább elnehezülnek a szemhéjaim. – Jake, el fogok aludni – motyogtam a mellkasába.

-         Csak nyugodtan, úgyis szeretnék egy kicsit kettesben lenni, csakis veled. Most nem tudom, hogy kivel, hogyan kéne viselkednem a házban – fűzte még hozzá.

-         Minden rendbe jön, ne félj – nyomtam puszit a nyakára. Majd szerelmem hátamat simogató kezének köszönhetően már el is aludtam…

(Tanya szemszöge)

Már napok óta itt fekszem ebben a cellában és még mindig nem történik semmi. A kitöréshez túl erősek a falak. Max még csak esélyt sem hagy rá, hogy megkörnyékezhessen, pedig akkor lenne esélyem elmenekülni és többé egészen biztosan nem jönnék vissza. Még akkor sem, hogyha tudom, hogy Heathernek az lenne a legjobb, hogyha abbahagyná ezt az őrült bosszúhadjáratot, aminek sosem lesz vége. Merengésemből a zár kattanása szakított ki. Hirtelen pattantam fel a földről, és azonnal támadóállásba álltam, és már ugrottam is, ahogy kinyílt az ajtó.

-         Én is örülök neked, kicsim, de azért ez talán már túlzás – nyögött fel alattam Justin. Justin? Hogy a fenébe került ide Justin, és mi történt a szemével?

-         Te meg, hogy nézel ki? – kérdeztem döbbenten.

-         Ezt majd megbeszéljük, inkább tűnjünk el innen észrevétlenül, amíg lehet, és majd Denaliban megtárgyaljuk. Gyerünk – kapott a karjába. Majd rohanni kezdett velem, de olyan gyorsan, ahogyan talán még én sem tudok rohanni. Ráadásul volt benne annyi energia, hogy meg sem állt velem Denali határáig.

-         Justin? – simítottam végig az arcán. – Mi történt veled?

-         Szükséged volt rám – szorított magához.

-         Valóban, de ettől még tudni szeretném, hogy miért vörös az íriszed széle? Hogyan lettél ennyire gyors, és leginkább hogy jutottál be úgy, hogy nem látott meg téged senki? – záporoztak a kérdéseim. Semmit nem értettem ebből az egészből.

-         Eltűntél – kezdett bele rosszallóan. – Amikor reggel felébredtem, fogalmam sem volt, hogy hol vagy, de gondoltam, hogy majd visszajössz. Aztán eltelt egy egész nap, a családod hazaért, de senki nem tudta, hogy hol vagy. A többiek keresni kezdtek téged. Természetesen először a Cullen házhoz mentek, hátha valamiért oda kellett menned sürgősen, de az egész Cullen család eltűnt, ráadásul a farkasok üldözni kezdték őket. Irina megtalálta a testvérem szérumát egy fiolában, amit elhozott nekem. Én pedig beadtam magamnak, hogy segíteni tudjak a keresésben. Ez lett belőlem. Egyelőre még csak egy napja vagyok ilyen, de azt hiszem, hogy nagyon tetszik.

-         Miattam kockáztattál? – kérdeztem meghatódva.

-         A menyasszonyom vagy, még szép, hogy bármit megtennék érted – húzott magához kedvesen. – Viszont most haza kell mennünk, mert valami nagy baj van La Push környékén ez biztos – vett ismét a karjaiba. Majd futni kezdett velem a ház felé. Én pedig boldogan karoltam át a nyakát. Még sosem voltam én a megmentésre váró áldozat, de határozottan tetszett, hogy maga a vőlegényem jött el értem. – Várjunk csak, hogyan találtál rám? – jutott eszembe hirtelen. Senki nem tudta, hogy hová megyek.

-         Eleazar szerint remek nyomkövető leszek – mosolyodott el szerelmem. – Már most simán megtaláltalak téged, pedig napokkal ezelőtt tűntél el. Hát nem fantasztikus? Bárkit megtalálok, aki elveszett. Ez egy csodálatos képesség.

-         Tényleg az – nyomtam puszit a nyakára. Majd a fejemet a vállára hajtottam, és hagytam, hogy hazavigyen. Amint kinyílt az ajtó Carmen már a nyakamban is volt. Ő volt a családunk szíve. Irina és Kate csak meghúzták a hajamat kifejezve ezzel nemtetszésüket, miszerint megléptem anélkül, hogy szóltam volna hová megyek. Eleazar pedig egy határozott mozdulattal visszahúzta maga mellé Irinát, és folytatta a karja bekötését.

-         Mi történt veled? – kerekedtek ki a szemeim.

-         Az egyik farkas kis híján letépte a karomat, nem is értem, hogy mi ütött beléjük. Idegenként kezeltek minket, és ránk támadtak. Carlisle és a családja pedig eltűntek. Semmit nem értünk – válaszolta testvérem.

-         Ostoba voltál, és felelőtlen – nézett rám Eleazar szigorúan. – Nem vagy már néhány hónapos kis újszülött, mit mondtam neked a felelősségről?

-         Ne ítéljétek el, csak azt tette, amit úgy érzett, hogy tennie kell – kelt a védelmemre Justin.

-         Ebben biztosak vagyunk, de a helyzetünk elég válságos jelen helyzetben. Meg kell tudnunk, hogy mi történt a Cullen klánnal. Nem hagyhatjuk, hogy bármi bajuk essen. A farkasokkal történt valami, és nagyon remélem, hogy nem kell majd azt megtudnunk, hogy ők tűntették el az egész családot. Ha értitek, hogy mire gondolok – mondta Eleazar idegesen.

-         Nem hiszem, hogy el tudták volna őket kapni, hiszen Alice és Edward még időben rájöttek volna. Ráadásul Bella és Edward gyerekei a falkavezérek. Ez egyáltalán nem logikus – vetettem ellent. – Johanna is eltűnt? – fordultam kedvesem felé.

-         Nem, Johanna La Push határain belül van, de megrémült Carmentől, és bezárta magát a pincébe. Rettegett a lányoktól. Valami történt vele is – hajtotta le a fejét Justin.

-         Kiderítjük, hogy mi történt, ne félj – húztam magamhoz szerelmemet. Az nem lehet, hogy mindenki hirtelen megőrült. Valaminek kell a háttérben lennie, és az a valami, vagy éppen valaki talán pont Max. Ők össze tudták zavarni a farkasokat, és ellophatták Johanna emlékeit is.

-         Mi lenne, ha Justin megpróbálná megkeresni őket? Egész ügyesen használja a képességét, ahhoz képest, hogy még csak egy napja próbálgatja. Könnyedén megtalálta Tanyát – ajánlotta Irina a lehetőséget.

-         Tanyát könnyedén megtalálta az érzelmei miatt, amik erősítették őt, de egy egész csapat vámpírra összpontosítani sokkal nehezebb – állapította meg Eleazar.

-         Menni fog, majd ketten megyünk, és segítek neki, értek valamennyire a nyomkövetéshez, tőled tanultam, jó vagyok – mondtam határozottan.

-         Rendben, mi pedig akkor még egyszer megpróbálunk tárgyalni a farkasokkal – mondta Eleazar. – Talán valaki összezavarta őket. – Megvárjuk, amíg Irina karja begyógyul. Addig is hozok neki egy szarvast, hogy gyorsabb legyen a regeneráció. Ti pedig induljatok el, és hívjatok, hogyha megvannak.

-         Jó, ti is hívjatok, hogyha valami történik – fogtam kézen Justint. Majd elindultunk megkeresni a barátainkat...