La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 112. fejezet

112. fejezet

KEDVES OLVASÓIM! HA HISZITEK, HA NEM, ELÉRKEZTÜNK A TÖRTÉNETÜNK VÉGÉRE. EZ EGYRÉSZRŐL ÖRÖM, MÁSRÉSZRŐL VISZONT EGY KIS SZOMORÚSÁG IS. 2009 OKTÓBER 26. EZ VOLT ENNEK A BLOGNAK A NYITÁSI DÁTUMA, ÉS MOST 2013.06.17-ÉN FELKERÜL AZ UTOLSÓ FEJEZET. EZ EDDIGI FANFIC PÁLYAFUTÁSOM CSÚCSPONTJA, HA MONDHATOK ILYET. MÉG SZERETTEM VOLNA EREDETILEG PÁR FEJEZETTEL HOSSZABBRA ÍRNI, DE MÁR TÖBBEN JELEZTÉTEK, HOGY TÚL SOK LESZ A HAPPY END, EZÉRT ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY LEZÁROM A TÖRTÉNETET, HISZEM A KRITIKA AZ KRITIKA, ÉS BIZTOSAN ÍGY ÉREZTEK, HOGYHA MEGOSZTOTTÁTOK VELEM A GONDOLATAITOKAT. NAGYON REMÉLEM, HOGY NEM OKOZTAM CSALÓDÁST AZ IROMÁNYOMMAL EGYIK OLVASÓMNAK SEM. MINDENKINEK KÖSZÖNÖM, AKI VELEM TÖLTÖTTE EZT A HOSSZÚ IDŐT HÉTRŐL HÉTRE. A BLOG TERMÉSZETESEN NEM ZÁR BE, HANEM ITT MARAD. JÖVŐ HÉT UTÁNI HÉT HÉTFŐN PEDIG FELKERÜL AZ ELSŐ FEJEZET EGY MINITÖRTÉNETBŐL, AMIT AZ EGYIK OLVASÓM ALAPÖTLETE ALAPJÁN FOGOK MEGÍRNI. IVETT, REMÉLEM, HOGY MÉG OLVASOL. :D MINDENKINEK SZERETETTEL AJÁNLOM AZ UTOLSÓ FEJEZETET, ÉS IMÁDLAK BENNETEKET. PUSZI, DRUSILLA 

(Anthony szemszöge)

Furcsa dolog az idő. Az elmúlt ötven évem olyan nyugodtan vánszorgott a maga kis medrében. Szinte semmi nem történt fél évszázad alatt leszámítva, hogy természetesen járőröztünk, és hogyha szükséges volt, akkor megvédtük a törzset, de nagyjából ennyi. Billy és Jacob nem vésődött be, én nem is kerestem párt magamnak, hiszen tudtam, hogy halhatatlan vagyok, így nem akartam egy embernőt sem magam mellé, hogy azután elveszítsem. Azután Dawn ideje sajnos lejárt, és apa sem volt már a régi önmaga. Nem sokkal később pedig ő is elhagyott minket, és minden begyorsult, a Cullen család visszatért, és vissza akarták hódítani anyát maguk mellé, ahogy engem is, és ez az öt év, amit itt töltöttek az egyszerűen csak elszállt. Annyi minden történt, hogy követni is alig tudtam a dolgokat. Jake bevésődött, azután Nathalie belém vésődött, Billy is megtalálta a párját. Brian újra előkerült, megérkeztek a kis Black babák, anya és apa kibékültek és összeházasodtak, ennyi élményben már nagyon-nagyon régóta nem volt része a családunknak, azt hiszem. Bár tény, hogy az előző ötven év is csodálatos volt, de mindig minden ment a maga medrében, és azt hiszem, hogy jót tett nekünk egy kis felrázás.

-          Anthony, itt vagy, drágám? – hallottam meg anya gyengéd hangját.

-          Igen, itt vagyok, egy pillanat és jövök – válaszoltam azonnal. – Apa is megérkezett már? – kérdeztem kíváncsian.

-          Mivel együtt jöttünk, így igen, ő is itt van már – állapította meg anya. Hát igen, tulajdonképpen ebben a formában elég bután hangozhat a kérdés, hiszen nyilvánvaló, hogy mindig mindenhová együtt mennem.

-          Már itt is vagyok – siettem le a nappaliba, ahol Edward természetesen már kis Eddy társaságát élvezte, aki lelkesen lebegtetett egy aprócska szobrot.

-          Nocsak, a fiam már megint dicsekszik a tehetségével? – mosolyodtam el.

-          Tudod, hogy imádják egymást – mondta anya boldogan.

-          Hiányozni fogtok neki, és nekem is – szorítottam magamhoz anyát egy pillanatra.

-          Igen, ti is nagyon fogtok hiányozni nekem, de már egy ideje tudjuk, hogy eljön ez a pillanat – sóhajtott fel anya. – Tudom, hogy már megbeszéltük, de én őszintén nagyon sajnálom, hogy nem titeket választottalak.

-          Ne butáskodj, nem választottál senkit – kuncogtam fel. – Mindannyian tudjuk, hogy így boldogabb leszel, mintha itt maradnál. Nagyfiúk vagyunk már, és vigyázunk egymásra. Egyébként is, elég gyakran fogunk találkozni, úgyhogy ne izgasd fel magad ilyesmiken.

-          Igen, tudom, de mégis különös, holnap elhagyom Forks kis városát, ami az otthonom már oly sok éve, és belevágok az ismeretlenbe egy új helyen.

-          Hé, ne kezdjétek ezt el, a mai nap még a miénk – jelent meg apa hirtelen. – Használjuk ki a lehetőséget.

-          Ez egy nagyon is jó gondolat. Akkor irány a város?

-          Mármint, Seattle? – kérdezte anya.

-          Hát persze – bólintottam rá azonnal. – Arról volt szó, hogy nosztalgiázunk egy kicsit, úgyhogy elmehetnénk egy-két közös helyre, ahol régen jártunk.

-          Nekem tetszik a gondolat – állapította meg Edward. – Mindig is szerettem volna megtudni, hogy hol jártatok, amíg én nem voltam mellettetek. Esetleg elvihetnétek oda, ahová Jacobbal is jártatok, hogyha nem túl nagy kérés. Esküszöm, hogy sosem szeretném megsérteni Jake emlékét. Tisztelem és becsülöm azért a sok dologért, amit a családomért tett, csak szeretnék egy kicsit része lenni én is általatok a múltnak. Lehetséges lenne?

-          Azt hiszem, hogy semmi akadálya – mosolyogtam apámra. Most először tényleg éreztem, hogy mennyire hálás fogadott apámnak azért, amit értünk tett. Jacob volt a lehető legjobb apa, akit a saját édasapám helyett csak kaphattam, és sosem fogom elfelejteni őt.

-          Köszönöm – mondta őszinte hálával a hangjában.

-          Akkor hol kezdjük? – kérdezte anya kíváncsian.

-          Szerintem menjünk első körben a szokásos állatkert, vidámpark variációra – mondtam nevetve. A világ családi programja volt egész életemben. – Viszont ott nem vadászhatsz – tettem hozzá viccesen.

-          Na ne mondd, pedig ott a lehető legkönnyebb elkapni egy oroszlánt, esetleg kettőt, nem igaz? – forgatta meg a szemeit Edward.

-          Ezt a tréfát Jake sütötte el neki mindig, mert, amikor először voltunk az állatkertben Anthony megszomjazott az illatoktól, és kis híján bemászott az oroszlánok közé, ami igencsak nagy feltűnést keltett volna. Főleg, hogyha leteper egy oroszlánt élesben – mondta Bella mosolyogva. – Most már egy vicces emlék, de ott akkor a szívroham kerülgetett. Illetve kerülgetett volna, hogyha még lett volna szívdobogásom.

-          Te tényleg el akarták kapni egy oroszlánt az állatkertben, fiam? – kérdezte Edward mosolyogva.

-          Nos, éppen akkor nagyon jó ötletnek tűnt – rántottam meg a vállam. – A lényeg, hogy itt és most egyezzünk meg abban, hogy ezúttal egy állat sem kerül veszélybe, amíg ott vagyunk.

-          Azt hiszem, hogy ez egy nagyon jó ötlet – vágta rá anya. – Na, akkor indulás, én vezetek – csente el a kulcsot anya, apa zsebéből.

-          Abból nem eszel, ugyanis nálam van a kulcs – vigyorodott el apa.

-          Csak nálad volt a kulcs – helyesbített anya nevetve.

-          Oh, te kis zsebtolvaj, ez csalás – mondta Edward morcosan.

-          Te is szoktál csalni – vágott vissza anya.

-          Gyerekek, ide a kulccsal, majd én vezetek – nevettem fel. Majd kikaptam anya kezéből a kulcsot. – Hoppá – mutattam fel a megszerzett kulcsomat.

-          Hé – mondták mindketten kissé dühösen.

-          Késő bánat – állapítottam meg. – Most, hogy már képes vagyok egyedül is nyomni a pedálokat sajnos senki nem vehet az ölébe. Megoldom egyedül az odajutást – indultam el a kocsi felé. – Velünk jössz, drágám a kis Eddel? – kérdeztem Nathalie-t mosolyogva.

-          Nem, legyen ez most a ti napotok, mi addig elmegyünk, és meglátogatjuk Gabriellát, és a többieket. Elvileg Prue és Sam is átjönnek ma – mondta szerelmem lelkesen. – Érezzétek jól magatokat, és este gyertek át ti is – ajánlotta kedvesem.

-          Ez egy remek ötlet – bólintottam rá azonnal. – Hétre visszaérünk – mondtam határozottan.

-          Akkor addigra készen lesz a vacsi – bólintott szerelmem.

-          Szülők, indulás – adtam ki az utasítást.

-          Gyerünk, és érezzétek jól magatokat – nyílt ki az ajtó előttünk hirtelen.

-          Eddy – szóltam rá fiamra szigorúan.

-          Mi az? Körültekintő voltam, hiszen csak mi vagyunk itt – vágta rá Ed. – Máskor nem mozgatok tárgyakat, csak ilyenkor – mondta határozottan.

-          Tudom, kicsim, de néha még meglepsz ezzel a képességgel – nevettem fel. – Emlékszem, amikor először használtad a tehetséged. A tele kakaós bögréd berepült a szobádba mi meg csak bámultuk az anyukáddal.

-          Én magam is eléggé meglepődtem, amikor kakaóra vágytam, és egyszer csak ott volt – nevetett fel Ed. - Bár határozottan tetszett.

-          Most már viszont menjetek, mert hétre vissza kell érnetek a határ menti házba – mondta Nath komolyan.

-          Jól van, indulás – sétáltam ki az ajtón, a szüleim pedig azonnal követtek. Egy kicsit furcsa érzés volt, hogy az állatkert és a vidámpark felé tartunk kocsival, és én vezetek, anya mellett pedig nem Jacob ül, hanem Edward.  

-          Tudom, hogy szokatlan élmény lehet ez számodra – szólalt meg apa. – Meggondolhatod magad, hogyha nem szeretnéd a klasszikus családi programot végigjárni velem.

-          Csak elgondolkodtam, és ezt nem kell azonnal félreérteni, szeretném, ha együtt is végigjárnánk az utat, mert így több emlékem lesz rólatok, ami közös. Komolyan is gondoltam, amit mondtam – fűztem még hozzá, hogy nyomatékosítsam a tényeket.

-          Köszönöm, hogy megosztjátok velem is – mondta Edward boldog mosollyal az arcán.

-          Igazán nincs mit – nyomott csókot anya férje szájára. Nagyon szép jelenet volt, és őszintén örültem, hogy anya boldog, ahogy mi is boldogok vagyunk mindannyian. Ki más kívánhatna ezen kívül bármit is?

-          Ezzel maximálisan egyetértek – mondta mosolyogva. – Megkérdezhetem, hogy mi ez a kényeztetés, hogy mindketten bevontatok a pajzsotok alá, és hallgatom a gondolataitokat? – kérdezte Edward boldogan.

-          Nos, úgy gondoltuk, hogy ennyi jár neked – mosolyogtunk rá.

-          Ez több, mint amit valaha reméltem – nyitotta ki az ajtót. Azután pedig kinyitotta anyának is. Közben pedig én is kiszálltam.

-          Öhm… még nem igazán jártam állatkertben, de ez biztosan érdekes lesz – mondta Edward, amikor odaértünk a bejárathoz. – Ma mindketten az én vendégeim vagytok természetesen – fűzte még hozzá.

-          Örömmel elfogadjuk a meghívást – vágtuk rá anyával egyszerre. Majd miután megvettük a jegyeket már útnak is indultunk a kis sétánkra. Apa nagyon jól bírta a dolgot, bár amikor az oroszlánok, és egyéb ragadózók kellemesen édes illatához értünk felmordult még önkéntelenül is, hiszen elég közel voltunk hozzájuk, de ettől függetlenül láthatóan nagyon élvezte, hogy hármasban lehet velünk. Miután körbejártuk az állatkertet, természetesen átmentünk a vidámparkba is, ahol ismét gyereknek éreztem magam, hiszen Edward mindenre fel akart ülni velem, mintha csak néhány éves lennék. Egyszerűen fantasztikus volt. Még anya vállalt ma minden őrültséget a kedvünkért, ami egyszerűen elképesztő élmény volt. – Mi szeretnétek még csinálni?

-          Mindig megálltunk hazafelé az út menti hamburgeresnél – állapítottam meg halkan.

-          Akkor most is megállunk – vágta rá Edward azonnal. – Szeretném, hogyha teljes lenne az utolsó napunk – mondta határozottan apa.

-          Szuper – állítottam meg a kocsit a szokott helyen, és már ki is pattantam. Imádom az itteni hamburgert. Mindig is ez volt a kedvenc helyem.

-          Anthony, Bella – mosolygott ránk Fergus azonnal. – Na és még egy vendég. Csak nem a híres, vagy hírhedt Edward?

-          Tudja, hogy mik vagyunk? – nézett ránk apa értetlenül.

-          Fergus egy La Push-hoz hasonló törzs tagja, aki pontosan ugyanúgy tudja, hogy mik vagyunk, ahogy a farkasok – magyarázta anya azonnal.

-          Oh, az mindjárt más – biccentett Edward.

-          Igen, én vagyok Edward, és örvendek, Fergus – nyújtotta apa bizonytalanul felé a kezét.

-          Már éppen ideje volt, hogy összekaptad magad, fiam, ez a kislány teljesen ki volt készülve nélküled – mondta komolyan, és egyben felháborodva is. – Hogy hagyhattad magára ezt a kedves lánykát, és ezt az elbűvölő gyereket?

-          Elhiszi, ha azt mondom, hogy minden egyes nap megbántam ezt a tettemet? – kérdezte Edward nagyot sóhajtva.

-          Hát látod, fiam, ezt elhiszem – biccentett Fergus. Mindig is kedveltem ezt a férfit, és bár, amikor megismertem még csak kezdő volt itt az édesapja mellett, mára pedig idős úr, még mindig rengeteg békét árasztott magából, és ugyanolyan lelkesedéssel készítette a hamburgereket és a sült krumplit, mint pályafutása legelején.

-          A szokásosat, Anthony? – kérdezte tőlem kíváncsian.

-          Hát mi mást? – néztem rá mosolyogva.

-          Na és természetesen plusz két adagot – jelent meg Billy és Jake.

-          Hát ti? – kérdeztem döbbenten.

-          Csak arra gondoltunk, hogy a nap végére lehetnénk egy kicsit ötösben, ha nem zavarunk, végül is, a mi anyukánk is Bella. Ráadásul most már Edwardot is nagyon kedveljük – mondták testvéreim vigyorogva.

-          Jó, hogy itt vagytok – öleltem magamhoz bátyáimat. Akik utánam átölelték anyát, és még apát is. Az én szívemben pedig rengeteg melegség lett úrrá, hiszen a bátyáim, akik farkasok, őszintén megölelték az apámat, aki teljes vámpír. Márpedig ezt nem túl sok vámpír mondhatja el magáról.

-          Gyertek fiúk, egyetek – tett le három tálcát a pultra Fergus. Mi pedig azonnal falatozni kezdtünk…

(Edward szemszöge)

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos lehet az életem, és most, hogy itt állok, és nézem, ahogy a fiam eszik egy együtt töltött nap után, és a fogadott fiammal beszélget, méghozzá önfeledten, Bella a karjaimba simul, és egy törzstag, akinek gyűlölnie kellene kedves mosollyal néz ránk, akkor azt mondom, hogy az életem csak azért is csodálatos. Egyszerűen megtanultam élni, és most nem csak léteztem, hanem szerettem élni. Szeretek élni.

-          Köszönöm neked – suttogtam szerelmem fülébe lágyan.

-          Mit? – nézett rám kedvesem értetlenül.

-          Mindent, azt, hogy egyáltalán létezel. Bella, te egy igazi csoda vagy. Megmentetted a lelkem, családot, és életet adtál nekem. Kibékítetted a törzset a családunkkal. Egyszerűen hihetetlen vagy. Vámpír szerintem ilyesmire még soha nem volt képes. Még Carlisle sem, pedig benne rengeteg kedvesség és gyengédség van a világ felé. Egyszerűen hihetetlen vagy, csak ennyit tudok mondani rád. Még talán szó sincs rá, ami kellőképpen kifejezi, hogy mennyi mindent köszönhetek neked – öntöttem ki a lelkem szerelmemnek. Igen a lelkem, ugyanis most már egészen biztos, hogy nekem is van lelkem, ahogy a családom mindent tagjának is.

-          Ugyan, Edward, én csak tettem, amit a szívem diktált – mondta kedvesem szemlesütve. Ha tudott volna, akkor egészen biztos vagyok benne, hogy elpirult volna, mint régen, amikor bókot kapott tőlem. Annyira imádtam az én kis piros arcú, szerény kedvesemet, de ezt a határozott, és vagány Bellát is imádom, aki lett belőle.

-          Azt hiszem, hogy határozottan az a mi szerencsénk, hogy te mindig a szívedre hallgattál, és soha, még egyetlen egy pillanatra sem az eszedre, mert akkor elfutottál volna még mielőtt megismertél minket. Mielőtt megismertél engem.

-          Én már akkor is láttam benned a jót, amikor neked fogalmad sem volt róla – mondta szerelmem ellentmondást nem tűrve.

-          Igen, most már tudom – mosolyogtam rá.

-          Gyere, menjünk közelebb hozzájuk, úgyis mindjárt végeznek az evéssel, és akkor jöhet még egy kis beszélgetés. Szeretem őket hallgatni – húzott maga után Bella a fiúk felé, én pedig természetesen hagytam magam.

-          Na, miről folyik a szó? – kérdezte Bella kíváncsian.

-          Csak a szokásos dolgokról. Család, ki mit tervez, hogyan tudjuk beosztani a falka járőrözését – válaszolta Billy azonnal.

-          Na és, hogy megy?

-          Mint a karikacsapás, ahogy mindig – kacsintott Jake Bellára. – Tudod, hogy már profik lettünk ennyi idő alatt.

-          Az nem is kérdés – bólintott rá szerelmem azonnal. – Viszont csak óvatosan. Nagyon kell vigyáznotok egymásra, amíg nem vagyok itt, halljátok? Hogyha valakinek baja esik, akkor visszajövök, és mindhárman megkapjátok a magatokét – mondta szigorúan.

-          Anya, eddig is tökéletesen megoldottunk mindent, és ezután is meg fogunk, nem kell aggódnod miattunk. Éld az életed, lehetőség szerint minél boldogabban, és ha eljön az idő, akkor úgyis visszatérsz hozzánk, mi pedig itt fogunk várni – mondta Jake határozottan.

-          Így van, apa is megmondta, hogy ne hagyjunk itt maradni, hogyha eljön az idő – vágta rá Billy.

-          Tessék? – döbbent meg szerelmem.

-          A múlt héten érkezett tőle ez a levél, nekünk címezve. Szigorúan megadta, hogy most kell kézbesíteniük. Arra kért bennünket, hogyha esetleg még bizonytalan lennél, akkor győzzünk meg, hogy menj Edwarddal és élj boldogan, ahogy megérdemled – lengetett meg egy levelet Billy a kezében.

-          Jacob – csóválta meg a fejét mosolyogva kedvesem. – Hogy mennyire ismert – fűzte hozzá kuncogva.

-          Még annál is jobban – vágták rá a fiúk nevetve. Ez biztosan valami bennfentes poén volt, mert én nem teljesen értettem, de mindenki nagyon jót kacagott rajta, úgyhogy én magam is csatlakoztam a jókedvükhöz. Bár miért is ne lenne jó kedvem? Hiszen óriási családom van, gyermekeim, unokáim, és a szerelmemet is visszakaptam. Ezek után jöhet bármi, én már akkor is ez az életvidám Edward maradok, aki itt lett belőlem néhány év leforgása alatt…

(Bella szemszöge)

Amint a hazafelé vezető úton mentünk furcsa érzés kerített a hatalmába. Nem rossz érzés, csak valami furcsa. Talán csak egy csipetnyi félsz az ismeretlentől, ami rám vár. Tudtam, hogy a gyermekeim, és az unokáim is képesek megvédeni magukat, de különös lesz nem vigyázni rájuk kellő távolságból, vagy nem várni rájuk éjszaka, hogy épségben hazatérjenek. több, mint ötven éven keresztül volt egy nyugodt, csendes életem, ami talán már túlságosan is nyugodt volt, aztán hirtelen az élet elkezdet rohanni, és én beszálltam ebbe a forgatagba, ami felém tartott, és milyen jó dolog, hogy beszálltam. Így visszakaphattam a szerelmemet, és azt a régi életet, amire mindig is vágytam. Viszont, ha valaki megkérdezné tőlem, hogy bármit is másként csinálnék-e, ha visszapörögne az idő, akkor egyértelműen azt mondanám neki, hogy nem. Ha Edwardék maradnak, és magukkal visznek miután eljött az idő, akkor soha nem lett volna ilyen kapcsolat a törzs és a Cullen család között. Így viszont nem is egy, hanem két családom van az idők végezetéig. Ha elmegyek, akkor soha nem lett volna alkalmam rá, hogy legyen két ilyen tökéletes fogadott fiam a saját gyermekemen kívül. Anthony és Nathalie kapcsolata nem indult volna ilyen csodálatosan, és talán sohasem találkoztak volna, hogy egymásba vésődjenek, és boldogan éljenek. Rose sosem lett volna többszörös keresztanya, és nem csattanna majd ki a boldogságtól. Jenny most lenne boldog, és kiegyensúlyozott vámpírlány az egyetemen. Jasper nem kapott volna egy újabb kishúgot Jenny személyében. Nem is gondoltam volna, hogy egy olyan apró porszem, mint amilyen én vagyok egész lavinát képes elindítani egyetlen tettével. Egy lélek sokkal több, mint amennyire a legtöbben megbecsülik magukat. Sokkal több, mint azt valaha is gondolnánk saját magunkról.

-          Gyönyörű gondolatmenet volt szerelmem, de megérkeztünk – szakított ki Edward hangja az elmélkedésből hazafelé menet.

-          Hűha, hát itt meg mi folyik? – néztem körbe mosolyogva a csodálatos díszítésen.

-          Azt hiszem, hogy egy kis búcsúpartit kaptunk a családunktól – állapította meg Edward mosolyogva.

-          Azért ez nem teljesen igaz – vetették ellen a fiúk. – Ez nem búcsúparti, hanem inkább egy amolyan várunk vissza parti, hiszen találkozunk még. Ötven év nem is olyan sok, hogyha a családjára vár az ember – mondtam határozottan. – Mi pedig itt leszünk, és pontosan ugyanúgy fogunk szeretni benneteket, mint eddig.

-          Imádlak titeket, drágáim – szorítottam magamhoz mindhárom fiamat néhány pillanatra.

Majd hagytam, hogy szerelmem bevezessen a közös házunk nappalijába, ahol már ott volt mindenki, aki fontos nekünk. Alice és Jasper összebújva a kanapén Jenny beszámolóját hallgatta, aki mindig minden iskolai élményét megosztotta velük. Esme és Carlisle csendbe burkolózva figyelt mindenkit, miközben boldog mosoly cikázott végig az arcukon. Rosalie és Emmett a keresztlányukkal játszottak. Johanna éppen Emilyvel és Will-lel beszélgetett. Gabriella boldogan hallgatta Tim és Marie beszámolóját, akik annak ellenére, hogy kaptak egy saját lakást, a legtöbb hétvégét mégis itthon töltötték a családjukkal. Phoebe láthatóan megint valami csintalanságon törte a fejét, ami valószínűleg Emmetten fog csattanni, mert imádják ugratni egymást. Nem hiába Emmett a büszke keresztapa.  Brian és Angela a szőnyegen ültek és Molly-t szórakoztatták, aki Heather és Alec kislánya volt, nem mellékesen pedig a mi kis Edünk bevésődése. Bár hihetetlen, de ily módon a Volturival is összekapcsolódott a családunk, és bár eddig sem tartottunk attól, hogy Marcus bármiféle merényletet tervez ellenünk, de ezután még csak véletlenül sem fordulhat elő ilyesmi, hiszen így bár közvetetten, de mi is a Volturihoz tartozunk. Prue és Sam, ahogy mindig most is önfeledten játszottak. Sam láthatóan rajongott Prue-ért, és ez tökéletesen kölcsönös volt, ez látszott is rajtuk. Tanya és Justin is eljött, annak ellenére, hogy ők most a Denali klánnál szokványos félévüket töltötték. Természetesen eljöttek hozzánk elbúcsúzni, nem csak ők, hanem az egész klán. Ami pedig a legfontosabb volt a számomra, az az, hogy a fiaim itt álltak mellettem, és tökéletesen biztosítottak róla engem, hogy hazavárnak, akármikor is lesz az. Edward pedig arról biztosított, hogy örökké imádni fog, amíg világ a világ. Ki gondolta volna, hogy egyszer így végződik a történetünk? Hiszen néhány évvel ezelőtt még egy egyedülálló vámpír voltam, aki azt hitte, hogy társ nélkül fogja leélni az életét. Azután az események felgyorsultak, és most itt vagyok a hatalmas családom körében, a szerelmem karjaiban, és csakis hálát tudok adni az égnek, hogy én lehettem, lehetek, és leszek is mindig, La Push vámpírja. Holnap ugyan elindulok az otthonomból, hogy új kalandok után nézzek, a második családom oldalán, Edward oldalán, de tudom, hogy én mindig is az maradok, aki voltam, és hogyha eljön az idő, akkor visszatérek velük ide. Addig pedig amilyen gyakran lehetséges meglátogatjuk majd egymást a családunk többi tagjával. Hosszú, és rögös volt az út a boldogságig, de kitartottunk, és megkaptuk a megérdemelt jutalmunkat a sorstól.

-          Szeretlek – suttogta a fülembe szerelmem.

-          Örökké – mosolyogtam rá, és tudtam, hogy bár az életünk végtelen az örökké mégsem tarthat olyan sokáig, hogy valaha is beteljek azzal a sok ajándékkal, amit a végzet nekem ajándékozott…

TTHE END

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 111. fejezet

111. fejezet

(Heather szemszöge)

Hosszú idő telt el azóta, hogy hazatértünk a nászútról, és azóta mindenki, még Georgina is teljes értékű Volturi tagként kezel, ami egyrészről határozottan furcsa érzés, másrészről pedig jól is esik. Bár jelenleg sajnos nincs igazán feladatom, mivel, amióta kiderült, hogy végre, fél év után teherbe estem, azóta egyetlen egy küldetést sem kaptam, és Marcus szerint még a kisbabánk születése utána első évben sem lenne szabad túlságosan sűrűn elhagynom a várat. Nagyon kedves, hogy így aggódnak értem, de őszintén szólva egy kicsit kezdem magam elunni a folytonos kényeztetéstől, amivel Alec és Marcus elkényeztet. Már lassan eljutunk arra a szintre, hogy fel sem kelhetek majd, nehogy baja essen ennek a kis lénynek a pocakomban. Bár nagyon figyelmesek, de tényleg jól esne egy kis kaland. Még alig nőtt a hasam, úgyhogy legalább vadászni eljárhatnék néha, szerintem. Ha így folytatják, akkor fogom magam, és egyszerűen elkápráztatom az utamba állókat, és kisurranok néhány órára. Ez az, ez tökéletesen jó ötlet.

-          Szia – lépett be szerelmem óriási vigyorral az arcán. – Hogy érzitek ma magatokat?

-          Nagyon jól, de egy kicsit unatkozunk – válaszoltam azonnal. – Már reggel sem szoktam rosszul lenni, szerintem egy kis séta nagyon jót tenne.

-          Hát persze, menjünk, merre szeretnél sétálni? A vár északi szárnyát még nem is láttad – ajánlotta szerelmem.

-          Nem, én úgy gondoltam, hogy kimehetnénk egy kicsit a várból – mosolyogtam rá ellenállhatatlanul.

-          Nem, kedvesem, nem szeretném, hogyha bármiféle veszély kerülne közeletekbe – rázta meg a fejét szerelmem.

-          Legfeljebb csak tíz percre – mondtam búgó hangon, mire szerelmem azonnal feladta ellenem a harcot.

-          Hát persze, Heather, amit csak szeretnél – nyújtotta felém a karját, én pedig boldogan belekaroltam. Na végre, kijutok a várból.

-          Szép munka, húgocskám – jelent meg nevetve Brian, és Angela. – Egyébként mi lennénk a meglepetés, akit Alec hozott neked, de hogyha inkább manipulálod a férjedet, akkor nem zavarunk. Bár hallottam már olyasmiről nem is egyszer, hogy a hölgyek eléggé változó hangulatban vannak a terhességük idején. Ezek a fránya hormonok, nem igaz?

-          Hát ti? – siettem oda bátyámhoz, és feleségéhez, közben viszont véletlenül elengedtem Alec elméjét.

-          Heather – dörrent rám szerelmem kicsit idegesen. – Hányszor egyezzünk még meg benne, hogy nem manipulálhatsz engem, és én sem használom rajtad a képességemet, soha, semmilyen körülmények között.

-          Bocsánat – haraptam az ajkamba. Tényleg megígértem, de valahogy csak el kell érnem, amit szeretnék. – Öhm… miért is van rajtatok köpeny?

-          Hát azért, mert most már teljes jogú tagjai lettünk a Volturi sorainak – rántotta meg a vállát bátyám.

-          Tessék? – kerekedtek ki a szemeim. – Úgy döntöttetek, hogy örökre itt maradtok?

-          Hát, ha nem is örökre, de nagyon-nagyon hosszú időre, hiszen te vagy az egyetlen élő rokonom, na és persze a pocaklakó, úgyhogy szeretnénk a közeletekben maradni. Természetesen csak akkor, hogyha nincs ellene kifogásod.

-          Kifogásom? Te megőrültél? Ez egyszerűen fantasztikus – ugrottam bátyám nyakába.

-          Ne aggódj, majd én kijuttatlak innen – suttogta a fülembe halkan.

-          Oké – válaszoltam halkan.

-          Úgy látom, hogy jól ellesztek itt, úgyhogy én vissza is megyek a nagyterembe, mert a Mester szeretett volna tőlem valamit. Nyilván nekem is szeretné megmondani, hogy mostanában csak ritkán számítsak küldetésre – nyomott gyors csókot a számra Alec, majd megsimogatta a már kicsit gömbölyödő pocakomat is. Majd olyan gyorsan távozott, ahogyan jött is. 

-          Oké, indulás kifelé – kuncogott fel Angela.

-          Tessék? – lepődtem meg.

-          Hoztunk neked egy köpeny – terítette rám bátyám. – Vedd fel a kapucniját is, és már itt sem vagyunk. Már előkészítettük a nyugati titkos kijáratot. Félix egy ideig nem fog reagálni semmire – adta ki az utasítást.

-          Na és hová megyünk? – kérdeztem izgatottan.

-          Csak egyet sétálni – vágta rá Angela. – Úgy hallottuk, hogy nagyon szeretnél kijutni már innen, de nem igazán hagynak érvényesülni, még egy séta erejére sem.

-          Oh, titeket az ég küldött – bújtam el a kapucni alatt gyorsan. Majd hagytam, hogy Brian és Angela kijutassanak engem a várból.

-          Azt erősen kétlem, de szívesen segítünk egy kicsit kijutni innen – legyintett bátyám. – Tudom, hogy nem igazán bírod a bezártságot.

-          A lényeg, hogy gyerünk már – indultam el előttük a kapu felé, ők pedig kuncogva követtek. Egy szempillantás alatt elsurrantam Félix mellett, és szinte futva tettem meg az utat az erdőig, persze nem hagytam le a kísérőimet, mert nem akartam kísérteni a sorsot, de tényleg szinte repültem a boldogságtól. – Oh, végre – sóhajtottam fel, amikor kibújtam a papucsomból, és éreztem a nyirkos füvet a talpam alatt és a lábujjaim között.

-          Még mindig mezítláb jársz a füvön? – kérdezte Brian mosolyogva.

-          Mindig – bólintottam rá lelkesen. Kislánykorom óta imádtam, amikor a harmatos fű simogatja a lábaimat.

-          Merre szeretnél sétálni? – kérdezte Angela.

-          Akármerre, csak sétáljunk egyet – vágtam rá azonnal.

-          Akkor talán menjünk egy kicsit beljebb az erdőben, úgy Alec egy kicsit lassabban fog megtalálni bennünket – ajánlotta Brian.

-          Basszus, Alec, nem akarom, hogy folyton miattam aggódjon – szusszantottam fel.

-          Hidd el, hogy jobb most egy kis összezörrenés a pároddal, mint az, hogy egyáltalán nem mehetsz sehová, amíg meg nem született a gyermeketek – mondta Angela határozottan.

-          Gondolod? – néztem rá bizonytalanul.

-          Gondolom – vágta rá barátnőm. – Szóval merre menjünk?

-          Akkor egy kicsit az erdő mélye felé. Van ott egy nagyon kellemes kis tisztás vad virágokkal. Szeretek oda kimenni, és virágot szedni.

-          Akkor vezess minket – vágta rá Brian.

-          Rendben, erre gyertek – indultam el a tisztás felé. Egyszerűen csodálatos volt, hogy megint hallottam a madarak csicsergését, és érezhettem a friss erdei levegőt, ahogy belekap a hajamba. Nem is telt sok időbe, és már oda értünk a réthez. Azonnal kiszaladtam a napsütésbe, és kényelmesen elheveredtem a virágok között. – Ez egyszerűen mennyei – sóhajtottam fel, majd átadtam magam az erdő hangjainak és illatainak.

-          Kedvesem, ideje indulnunk? Karold át a nyakam – hallottam meg Brian halk hangját.

-          Mi történt? – pislogtam fel rá fáradtan.

-          Semmi gond, csak egy kicsit elaludtál – válaszolta bátyám kedvesen.

-          Oh, mostanában előfordul néha – kulcsoltam a karjaimat Brian nyaka köré.

-          Akkor talán ezért nem akar téged Alec és Marcus kiengedni a várból – állapította meg bátyám. – Ebben a formában tényleg veszélyes lehet.

-          Szívesen leszek önkéntes kísérője, és testőre, ha ezen múlik – ajánlkozott azonnal Angela. Mindig annyira kedves és önzetlen volt, amióta csak ismerem.

-          Ez majd megbeszéljük, hogyha visszaértünk a várba – dörrent szerelmem ideges hangja. – Hogy a fenébe képzeltétek, hogy kiszöktetitek a várból? – kérdezte dühösen.

-          Nem zárhatják kalitkába – vágta rá testvérem. – Nem fogoly, nem tett semmi rosszat.

-          Nem azért van bezárva, mert fogoly, hanem azért, hogy biztonságban legyen – válaszolta Alec ellentmondást nem tűrve. – Bár az ötlet, amit Angela felhozott tetszett – állapította meg. – Hogyha tényleg vigyáznál rá mindig, amikor kimegy, akkor kiegyezhetünk heti három kiruccanásban – mondta határozottan.

-          Részemről, már el is fogadtam az ajánlatot – ásítottam fel. Majd hagytam, hogy bátyám visszavigyen a szobámba, és befektessen az ágyba. – Alec? – nyújtottam felé a kezem, miután Angela és Brian kimentek a szobából.

-          Hogy képzelted ezt, Heather? Tudod, hogy mennyire aggódom értetek – kezdett bele Alec a leszidásomba.

-          Alec, megfojtasz, amióta gyermeket várok, vagyis várunk – ültem fel. Most az egyszer határozott leszek, és elmondom neki a véleményemet. – Mondd csak, mióta nem voltunk együtt? Vagy már nem is kívánsz engem? Vagy mikor mentünk el utoljára vacsorázni, vagy csak úgy sétálni az esti városban? Én nem vagyok képes hónapokon keresztül bezárva élni.

-          Igen, tudom, Brian is rávezetett erre a tényre, amikor megérkeztek – sóhajtott fel szerelmem. – Most már tudom, hogy nagyon is túlzásba vittem az aggódást, és még egyszer nem szeretnék ebbe a hibába esni, úgyhogy megbeszélem Angelával, hogyha tényleg elkísér téged, akkor bármikor kimehetsz a várból, én egyetlen egy szót sem fogok szólni. Rendben lesz így?

-          Természetesen – vágtam rá egy hálás mosoly kíséretében. – Egyébként pedig, hogyha esetleg te is ráérsz, akkor nagyon szeretném, ha te vinnél ki olykor – ajánlottam a lehetőséget.

-          Nagy örömömre fog szolgálni, ha néha én is kísérhetlek téged – bólintott rá azonnal. – Most viszont aludj egyet, mindjárt leragadnak a szemeid – nézett rám gyengéden.

-          Rendben van – helyezkedtem el kényelmesen az ágyunkban, majd néhány pillanattal később el is nyomott az álom…

(Marie szemszöge)

Már fél éve, hogy felvettek a képzőbe, ahová mindennél jobban szerettem volna bejutni, és Timnek is sikerült bejutnia az iskolába, amit kinézett magának. Eddig a lányok kollégiumában laktam, és Tim is koleszos volt, most viszont nagy dolog történt. Olyasmi, amire egyáltalán nem számítottam még egy ideig. Apa tegnap meglátogatott anyával, és Tim szüleivel, és átadtak nekünk két kulcsot. Két nagyon fontos kulcsot. Az egyik kulcs azt a Nissant nyitja, amit ajándékba kaptunk, hogy könnyen eljussunk reggelente az iskolába. A másik kulcs pedig azt a gyönyörű hatvan négyzetméteres lakást nyitja, amit a szüleinktől kaptunk, hogy együtt élhessünk itt, amíg el nem érkeznek a szünetek, amikor természetesen hazamegyünk. Ki gondolta volna, hogy apa a szigorú „csakis a leánykollégium jöhet szóba” után maga adja át a szerelmemmel közös lakásunk kulcsát? Egyszer egyszerűen fantasztikus érzés volt. Nem csak a lakás és az autó, hanem az, hogy apa ezzel kijelentette, hogy végérvényesen eldöntötte, hogy tökéletesen megbízik bennünk. Ennél csodálatosabb ajándékot még életemben nem kaptam, ebben tökéletesen biztos vagyok.

-          Minden csomagod itt van? – kérdezte Tim, amikor az utolsó bőröndömet is betette az autóba.

-          Igen, minden megvan, és ki is jelentkeztem a kollégiumból, úgyhogy mehetünk – pattantan be boldogan az autóba.

-          Helyes – szállt be ő is mellém, és már el is indította a motort, hogy minél előbb visszaérjünk a közös kis lakásunkba. Már alig vártam, hogy kipakoljam a bőröndjeinket, amíg Tim mindent beüzemel a lakásban. Ez a mi igazi közös életünknek a kezdete. – Akkor menjünk haza – fűzte még hozzá. Majd elindult a lakásunk felé. Nem kellett sok idő, hogy odaérjünk, ugyanis a kis otthonunk mindössze tíz perce volt az iskolámtól autóval, ami azt jelenti, hogy Tim iskolájától nagyjából negyed órára. – Én beviszem a csomagokat, te csak nyisd az ajtót, rendben? – nézett rám kérdőnk, amikor leállította motort.

-          Tökéletes – bólintottam rá azonnal. – Majd kár ki is pattantam az autóból, és kinyitottam az ajtót. Majd megnyomtam a liftgombot is, hiszen az ötödiken lakunk, és oda azért kényelmesebb lifttel felmenni. Főleg, hogy csomagjaink is vannak.

-          Köszönöm – pillantott rám szerelmem hálásan, amikor kitártam előtte az ajtót.

-          Nagyon szívesen – biccentettem vigyorogva. Annyira izgalmas volt a közös életünk kezdete. Még csak próbálgatjuk a szárnyainkat, de talán pont ezért van benne ilyen sok izgalom. Legalábbis az én szemszögemből. Bár szerintem Tim is így érez. 

-          Izgatott vagy? – kérdezte tőlem mosolyogva.

-          Az nem is kérdés – bólintottam rá. – Na és te?

-          Még szép – nevetett fel Tim. – Hogy legyen? Azt mondtad, hogy a bőröndöket te szeretnéd kipakolni, addig én mindent beüzemelek a házban. Rendeljünk vacsorát, vagy eszünk néhány szendvicset?

-          Azt hiszem, hogy egy pizza nagyon jó lenne – ajánlottam a lehetőséget. A pizzát mindketten imádjuk.

-          Remek ötlet – vágta rá Tim. – Na és gondolom, hogy jöhet hozzá egy panna cotta is – nézett rám kérdőn.

-          Tudod, hogy az mindig jöhet – bólintottam rá azonnal. Az egyik kedvenc édességem mindig is az volt.

-          Tehát a szokásosat – nevetett fel Tim.

-          Bagoly mondja… - forgattam meg a szemeimet. Hiszen ő is mindig ugyanazt rendeli, nem csak én.

-          Jól van, tudod, hogy csak viccelek – nyomott gyengéd csókot a számra, majd el is tűnt a szobából. A következő pillanatban pedig már hallottam is, ahogy rendeli a vacsoránkat. Én pedig nekiláttam a pakolásnak. Nem tartott sokáig, amíg elkészültem, hiszen pontosan megterveztem már tegnap este, hogy melyik szekrény, és melyik fiók lesz az enyém. Így adott volt, hogy Tim melyik szekrényeket kapja meg. – Hogy állsz, kicsim? – dugta be a fejét kíváncsian Timothy.

-          Éppen most lettem kész – válaszoltam, miközben becsuktam a szekrény ajtaját.

-          Nagyszerű, ugyanis pont most ért ide a vacsora, és beüzemeltem a nappaliban a tv-t, és a dvd lejátszót is.

-          Szuper, és mit nézünk? – kérdeztem kíváncsian.

-          Az utolsó vakáció?

-          Jaj, azt imádom – vigyorodtam el. Egyszerűen fantasztikus az a vígjáték. Külön imádom, hogy rengeteg finom fogás van a filmben, és néhánynak a receptjét nagyjából még el is tudtam csípni film közben.

-          Igen, tudom – bólintott rá Tim. - Nem mellékesen pedig nekem is az egyik kedvencem.

-          Akkor már indíthatjuk is a filmet – kapcsoltam be a lejátszót, Tim pedig betette a lemezt. Majd nekiestünk a vacsinak, és utána a kanapénkon összebújva néztük tovább a filmet. Tökéletes első este volt az új lakásunkban…