La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 110. fejezet

110. fejezet

(Johanna szemszöge)

Will egyszerűen hihetetlen ütemben kezdett növekedni az utóbbi időben, és ezt abszolút Emily hatásának tudtam be. Hetente centiket nőt, ami jócskán átlagon felüli egy kisgyermek esetében. Ez azért kicsit ijesztő, de Carlisle és én is folyamatosan megfigyeljük, és minden tökéletesen normálisan fejlődik a szervezetében a gyors tempó ellenére is, úgyhogy kezdek megnyugodni. Bár ma is behoztam magammal inkább a munkahelyemre, az a biztos, hogyha szem előtt van a kisfiam.

-          Sziasztok – lépett be Emily az ajtón.

-          Szia – mosolyogtam rá, és Will is nagyon lelkesen integetett neki.

-          Mi a helyzet? Még mindig túl gyorsan növekszik? – kérdezte idegesen.

-          Nincs miért aggódni – vágtam rá azonnal.

-          Ha bármi baja esne én…

-          Ne butáskodj, Emily – szóltam rá fejcsóválva. – Hiszen ő egy kicsi farkas, nem lesz semmi baja, csak szeretne minél előbb felnőni hozzád.

-          Nem várom el tőle – mondta Emily őszintén.

-          Tudom, hogy nem várod el tőle, de ő mégis ezt szeretné. Úgyhogy nincs mitől aggódni – mondtam komolyan. – Na most viszont tehetnétek nekem egy szívességet – néztem leendő menyemre kérlelőn.

-          Mi lenne a kívánság? – lelkesedett fel Emily.

-          Úgy tudom, hogy megszerezted a jogosítványt – néztem rá kérdőn.

-          Igen, a múlt héten vizsgáztam – bólintott boldogan.

-          Ez esetben mit gondolsz, kísérővel el tudnál menni a Black Wolfba? Gabriella állítólag ma próbálja ki a kettesszámú menüsort, és a kedvemért az egyik lehetőség a májgombóc leves, rántott pulykamell sajttal, és tejföllel, párolt zöldség, és kapros-túrós pite. Az igazat megvallva már nagyon vártam, hogy megkóstolhassam.

-          Tehát szeretnél megkérni, hogy hozzak neked egy menüt? – kérdezte mosolyogva.

-          Ami azt illeti, igen – haraptam az ajkamba. – Nehogy azt hidd, hogy éppen le akarlak rázni – fűztem hozzá gyorsan.

-          Nem hiszem azt, de nem megyek most el autóval – vágta rá vigyorogva.

-          Oh, még biztosan nem vagy elég magabiztos – biccentettem. – Semmi baj, majd később megkérek valakit, hogy hozzon.

-          Hé, te tényleg azt hiszed, hogy nem hozok neked ebédet? – nevetett fel Emily. – Ha tudni akarod, akkor egy kismadár azt csicseregte reggel, hogy nagyon örülnél neki – emelt fel egy szatyrot.

-          Ki volt az a kismadár? – kérdeztem meglepetten.

-          Történetesen Billy-nek hívják, és a falkavezérem. Ma egy órával előbb elengedett, hogy hozzak neked ebédet – kuncogott fel.

-          Az én férjem egy főnyeremény – vettem el tőle az szatyrot. – Huhú, nem csoda, hogy nem éreztem az illatát, ezt aztán alaposan becsomagolták.

-          Mondtam, hogy messzire viszem – rántotta meg a vállát Emily. – Egyébként teljesen egyedül autóztam el oda-vissza – húzta ki magát büszkén.

-          Anthony hagyott egyedül vezetni? – lepődtem meg.

-          Öhm… nem tudja – harapott az ajkába Emily kissé zavarban. – Szerettem volna egy kicsit gyakorolni úgy, hogy az apám nem kap mellettem ötpercenként szívrohamot. Egyébként sem vagyok olyan törékeny, mint egy átlagos lány. Tény, hogy nem sűrűn van szükségem autóra, de ma éppen jól jött a friss jogosítványom, nem igaz? – kérdezte elégedetten.

-          Elismerem, hogy most nincs ellenemre – vettem elő az evőeszközeimet, és azonnal elkezdtem kicsomagolni az ebédemet. Egészen furcsa, hogy mennyire rászoktam a normális étkezésre, amióta bekerültem a családba. Régen egész nap két kávén egy szelet kenyéren éltem napokon, heteken, sőt hónapokon keresztül, de ma már rendesen étkezem, még annak ellenére is, hogy én vagyok a főorvos a La Push kórházban.

-          Jó étvágyat – mosolygott rám Emily kedvesen. – Ha nem gond, akkor megyek, és besegítek egy kicsit az ebédosztásban. Az önkéntesek mindig túl kevesen vannak, én pedig éppen ráérek.

-          Emily, szeretnél a kórházban dolgozni? – néztem rá kérdőn.

-          Tessék? Miből gondolod? Én csak…

-          Te csak minden nap megjelensz az ebédidő környékén, és önkéntesként dolgozol folyamatosan – mondtam határozottan.

-          Szeretek segíteni a betegeken – vágta rá azonnal.

-          Tudom, és ezért is ajánlom fel, hogy kaphatsz itt egy állást, amennyiben tényleg szeretnéd elvégezni az ápoló képzőt. Bár a te tehetségeddel akár elvégezhetnéd az orvosit is – fűztem még hozzá.

-          Jó lesz nekem az ápolóképző, én nem lennék képes műtéteket végezni – mondta határozottan.

-          Egészen biztos vagy benne? – kérdeztem rá még egyszer.

-          Igen, egészen biztos vagyok benne – bólintott rá. – Én nem vagyok képes élet és halál között harcolni, és dönteni. Az ápolás mindig ugyanaz. Segítek az embereken, bármilyen az állapotuk – mondta határozottan. – Úgy érzem, hogy nekem ez a hivatásom.

-          Ahogy gondolod, Emily – bólintottam rá. Végül is, ennek az ő döntésének kell lennie, hogyha nem szeretne orvos lenni, hanem inkább ápoló, akkor úgy lesz. Mindkét feladat egyaránt fontos a kórház életében.

-          Köszönöm, akkor én megyek is – mondta lelkesen. Majd dobott egy puszit Will felé, és már el is tűnt az ajtó mögött.

-          Na mit szólsz, William? A leendő feleséged egy igazi jótét lélek, ráadásul a legönzetlenebb ember, akit valaha ismertem – mondtam fiamnak komolyan. Majd nekiestem az ebédemnek.

-          Hahó, elvihetem a fiúnkat, mint tesztalanyt? – dugta be a fejét szerelmem, éppen, amikor végeztem a rántott pulykámmal. Will valamiért ma nem volt hajlandó ebédelni, bár így most már sejtem, hogy miért.

-          Miféle tesztalanyt szeretnél csinálni a fiúnkból? – kérdeztem kíváncsian.

-          Gabriella minden gyerkőccel szeretné tesztelni a gyerekmenüket, akik a családhoz tartoznak, mielőtt felszolgálják élesben. Ezért elvinném a kis lurkót, hogy megkóstolja a menüket. Persze csak akkor, hogyha nem gond.

-          Miért lenne gond? Ha olyan mennyei ételt ad a gyerekeknek is, mint amilyet nekem küldött, akkor Will csakis jól járhat – mondtam határozottan.

-           Igen, látom, hogy ízlett – kuncogott fel szerelmem. – Gabriella külön a te kedvedért sütetett már korán reggel egy adagot a saját menüsorodból.

-          Ez igazán kedves tőle. Kérlek, mondd meg neki, hogy nagyon finom volt az ebéd, és köszönöm szépen – mondtam szerelmemnek komolyan.

-          Természetesen átadom – biccentett kedvesem. – Akkor viszem is Willt ebédelni – kapta fel a kisfiúnkat, majd egy gyors csók után már el is tűntek. Én pedig elindultam, hogy elvégezzem az esedékes vizitet a betegek és a kórházi dolgozók körében egyaránt…

(Nathalie szemszöge)

Az éjszaka egyszerűen csodálatos volt Anthony-val. Egészen hihetetlen, hogy még mindig úgy bánik velem, mintha porcelánból lennék, pedig ez már jó ideje nem mondható el rólam, hiszen farkassá változásom óta nem sokan tudnak kárt tenni bennem. Sőt, gyakorlatilag senki sem képes kárt tenni bennem. Ami nem is baj. Így legalább nem aggódik értem szerelmem állandóan.

-          Jó reggelt, mormota – suttogta a fülembe kedvesem.

-          Honnan tudod, hogy már ébren vagyok? – kérdeztem döbbenten.

-          Hallom a gondolataidat, emlékszel? – kuncogott fel. – Igazán hízelgőek a gondolataid – fűzte még hozzá.

-          Te pimasz fráter – forgattam meg a szemeimet.

-          Még, hogy én? – fordított a hátamra, és egy szempillantás alatt, és már fölém is gördült. – Én nem vagyok pimasz fráter – mondta komolyan.

-          Vagy inkább nem akarod elismerni – állapítottam meg.

-          Most te pimaszkodsz velem, legalábbis szerintem – kezdte el csiklandozni az oldalamat. Én pedig hangosan felnevettem. Pontosan tudja, hogy hol vannak a gyenge pontjaim, ha csiklandozásról volt szó.

-          Megadom magam – könyörögtem erőtlenül. – Kérlek, kegyelmezz – néztem mélyen a szemébe.

-          Hát, nem is tudom, mit ajánlasz cserébe a kegyelemért? – vonta fel a szemöldökét vigyorogva.

-          Mit ajánlhatnék valakinek, akinek mindene megvan? – kérdeztem vissza.

-          Talán van még olyan dolog, amit sosem unok meg, és akkor mégiscsak van mit felajánlanod – simított végig a combomon.

-          Tippeljem meg, hogy mire gondolsz, vagy elárulod? – villantottam rá a szemeimet.

-          Szerintem nyugodtan megtippelheted, hogy mire gondoltam – csúsztatta be a combjait az enyémek közé.

-          Ez esetben azt kell, hogy mondjam, hogy nincs kifogásom az ellen, amit szeretnél – kacsintottam rá.

-          Reméltem, hogy ezt fogod mondani – harapott finoman az ajkamba. Majd gyengéd mozdulattal összeforrasztotta a testünket, amitől megint jóleső borzongás futott végig a testemen, ahogy mindig is, amikor együtt voltunk. Egyszerűen elképesztő volt az a tempó, amit szerelmem diktált. Mindent ő uralt a testemben. A szenvedélyt, a lüktetést, és a gyönyört is, ami hamarosan elárasztott.

-          Anthony, mi van veled? – kérdeztem a heves együttlétünk után.

-          Hogy érted? – kérdezte meglepetten.

-          Szeretem, amikor úrrá lesz rajtad a hév, de ez olyan ritka volt mostanában – válaszoltam azonnal.

-          Nos, amíg pocakod volt, addig nem lett volna túl jó ötlet, és mivel mostanában nem voltunk kettesben, hanem a gyerekek is mindig a házban voltak, így logikus volt nem túl hangos lelkesedésre ösztökélni téged. Most viszont határozottan itt volt a lehetőség – mondta elégedetten sóhajtva. – Már eléggé hiányoztál, ami azt illeti.

-          Te is nekem, szerelmem – mosolyogtam rá boldogan.

-          Akkor talán elcsábíthatlak még egy fürdőre, mielőtt hazamegyünk? – kérdezte lelkesen.

-          Nem is tudom – vágtam elgondolkodó arcot.

-          Oké, akkor döntök helyetted – mondta, majd egy szempillantás alatt felpattant, és magával rántott engem is.

-          Egyébként igent mondtam volna – nevettem fel, amikor rohanni kezdett velem a forrás felé.

-          Tudom, hogy igent mondtál volna, ezért is nem vártam a válaszodra, hanem csak elindultam veled – vágta rá azonnal. Majd beugrott velem együtt a kellemesen meleg vízbe.

-          Szeretem ezt a helyet – fészkeltem be magam az ölébe, amikor elhelyezkedett az egyik sziklán.

-          Igen, nálam felkerül a kedvenc helyek listájára – bólintottam rá.

-          Többször is eljöhetnénk ide, főleg mivel számos bébiszitter áll a rendelkezésünkre, hogyha Edet egy picit le szeretnénk adni – ajánlotta a lehetőséget kedvesem.

-          Ez nagyszerű ötlet. Már természetesen akkor, hogyha Ed jól viselte a hiányunkat – mondtam halkan. Semmiképpen sem szeretném, hogy Eddy úgy érezze, hogy nem foglalkozunk vele eleget.

-          Amiatt nem kell aggódnod szerintem, hogy Ed esetleg elhanyagolva érzi magát most, hiszen imád mindenkit, és érte is rajong mindenki. Jobb helyen nem is lehetne, mint a nagyszülőknél – mondta Anthony határozottan.

-          Igen, ebben egészen biztos vagyok – egyeztem bele azonnal. Edward rajong a legújabb unokájáért, és Bella is nagyon szereti, úgyhogy egészen biztosan fantasztikusan érzi magát. – Mit szólnál hozzá, hogyha fürdés után futnánk még egyet, mielőtt visszamennénk.

-          Tényleg? – csillantak fel a szemeim. Olyan ritkán tudok mostanában átváltozni, és azt hiszem, hogy hiányzik. Ahhoz képest, hogy régen nagyon gyűlöltem ezt az énemet most olyan szinten vágyom a száguldásra, hogy az hihetetlen. Bár, ha jobban belegondolok, a farkas részemnek köszönhetem Anthony-t és mindhárom gyermekünket, tehát azt hiszem, hogy most már nagyon is szeretem az életemnek ezt a felét.

-          Hát persze, hogy tényleg – bólintott rá szerelmem azonnal. – Nem mellékesen pedig én is örülök a farkas énednek, hogy a gondolataidra válaszoljak. Bár nem kérdezted, de ettől még így igaz.

-          Mostanában túlságosan is sokat kíváncsiskodsz – sóhajtottam fel.

-          Igen, tudom, de éppen ezért is tennék egy javaslatot – simított végig gyengéden az arcomon.

-          Hallgatlak – néztem rá kíváncsian.

-          Menj át a szüleidhez egy ideig, vidd Edet is. Tudom, hogy hiányoznak neked, és szeretnél több időt tölteni velük most, hogy az édesapád végleg feladta a farkas létét – mondta kedvesem gyengéden.

-          Nincs semmi baj, csak furcsa a tudat, és a látvány, hogy apa elkezdett öregedni. Mármint, nem nagyon változott még meg, hiszen nem gyorsabb a folyamat, mint bármelyik másik embernél, de mégis különös érzés, hogy az apám, aki nagyon-nagyon régóta élt fiatalon most felhagyott az örökélet lehetőségével, és…

-          Te is megtetted volna ugyanezt, hogyha halandó párba vésődsz be – mondta kedvesem komolyan. – Lényeg a lényeg, hogy tölts velük több időt, mert gyakran járnak körülöttük a gondolataid.

-          Nem akarlak elhanyagolni téged, most már saját családom is van, akikről gondoskodnom kell – motyogtam idegesen. Bár az igazat megvallva tényleg szívesen töltöttem volna több időt a szüleimmel.

-          Nem lennénk elhanyagolva, hogyha hetente két, vagy három délutánt otthon töltenél, sőt szombatonként akár még együtt is átmehetünk hozzájuk, vagy akár ők is átjöhetnek ebédre. Mit szólsz a tervhez?

-          Az igazat megvallva nagyon tetszik, de van egy feltételem – mondtam komolyan.

-          Rendben, mi a feltétel? – kérdezte kíváncsian.

-          Te is tölts több időt a szüleiddel, mert mindketten tudjuk, hogy hamarosan elköltöznek – nyomtam gyengéd csókot a szájára. – Tudom, hogy hiányozni fognak neked, és nekünk is.

-          Oké, ezt a feltételt boldogan teljesítem – biccentett rá szerelmem.

-          Remek, ez esetben mehetünk futni? – kérdeztem lelkesen. Majd kiugrottam a forrásból, és egy szempillantás alatt átváltoztam. – Kapj el, ha tudsz – mondtam gondolatban Anthony-nak. Majd rohanni kezdtem, ahogy csak bírtam.

-          Ha elkaplak, akkor nagyon nagy bajban leszel – kiáltott utánam szerelmem, én viszont csak kuncogni tudtam ezen, és cikázni kezdtem, hogy egy kicsit megnehezítsem a dolgát…