KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2012. február 27., hétfő

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 46. fejezet

46. fejezet

(Edward szemszöge)

Nem igazán tetszett a gondolat, hogy hamarosan ki kell másznunk az ágyunkból Bellával, és vissza kell mennünk a Cullen villába, ahol feleségem kérésére elnézést kéne kérnem a „barátainktól”. Jó, talán túlzásba estem, de azt nem mondhatnám, hogy csak és kizárólag én vagyok a hibás azért, ami történt. Sőt, hogyha nem provokáltak volna bajt, akkor soha nem támadtam volna le Heathert. Tény, hogy jó szándék vezérelte, de azért abba is belegondolhatott volna, hogy Bellának magának kell döntenie egy ilyen kérdésről. Hiszen ez őt érinti a leginkább, bár annak még jobban örültem volna, hogyha erről már régebben is beszélt volna velem. Nekem kellene segítenem neki, hogyha bármi baj van, és nem valaki másnak.
-         Befejezed valamikor a látszólag véget nem érő eszmefuttatásodat? – kérdezte szerelmem mosolyogva.
-         Nem tudom, hogy mire gondolsz – vágtam rá azonnal.
-         Arra, hogy elmerengtél már vagy húsz perce – állapította meg határozottan.
-         Néha előfordul, hogy jó a saját gondolataimba merülni. Ne mondd, hogy te nem szoktál ilyet tenni – mondtam határozottan.
-         Dehogynem szoktam – válaszolta azonnal. – Csakhogy, rád ez nem annyira jellemző, mint rám.
-         Ez mondjuk tény, de ettől még nem lehetetlen a dolog – rántottam meg a vállam. – Na, essünk túl rajta? – váltottam témát.
-         Mármint, hogy micsodán? – kérdezte döbbenten.
-         A villába való visszatérésen – sóhajtottam fel.
-         Hé, azért ennyire ne legyél mártír – szusszantott fel kedvesem morcosan. – Nem lenne jó, hogyha az esküvőn bárki is fújna bárkire. Mégis csak az egyik fiam, illetve fiúnk fog megnősülni. Ha másért nem legalább Billy és a régi barátod Tanya kedvéért ássátok el a csatabárdot egy kis időre – nézett rám kérlelően.
-         Rendben van, csak túléljük valahogy. Végül is, ha belegondolok, tulajdonképpen még segítettek is nekem, hiszen megnyíltál végre. Elmondtad a problémáidat. Így sokkal könnyebb lesz javítanunk a helyzeteden. Leküzdhetjük végre a félelmeidet.
-         Igen, ez így van – bólintott rá azonnal. – Látod, már megérte, hogy Heather magánakcióba kezdett.
-         Azért ne ess túlzásokba, mert azért még hálás nem leszek neki érte – fogtam be kedvesem száját. Túlságosan is sokat csacsog ez a lány. Méghozzá olyasmiket, amiket tudja, hogy nem kellene pedzegetni.
-         Na jól van, ne vitázzunk ezen. Inkább csak menjünk vissza a többiekhez – nyomott gyors csókot a számra. Majd felpattant mellőlem, és néhány pillanat alatt felkapkodta a ruháit.
-         Hova ez a nagy sietség? – kérdeztem panaszosan.
-         Nagy sietség? Legalább két napja vagyunk az ágyban – forgatta meg a szemeit szerelmem.
-         Az nem lehet – ráztam meg a fejem hitetlenül.
-         Pedig így van – mutatta fel a mobilját, amin tényleg két nappal későbbi dátum volt az érkezésünkhöz képest. – Ez is csak a te hibád – néztem rá szikrázó szemekkel. – Hogyha nem vonnád el így az ember, vagyis vámpír figyelmét, akkor nem kerülnénk ilyen helyzetbe. Egy órácskáról volt szó.
-         Na persze, mert én kényszerítettelek téged, hogy maradjunk az ágyban napokon keresztül – húzta fel az orrát szerelmem.
-         Nem is mondtam, hogy kényszerítettél, de már a lényed is bőven elég hozzá, hogy így legyen – kacsintottam rá.
-         Ez hízelgő, de hálás lennék, hogyha nem néznél rám olyan kajánul, ahogy Emmett szokott Rose-ra. Indulunk, méghozzá most, úgyhogy tessék felöltözni – nézett rám ellentmondást nem tűrve.
-         Jól van na, nekem is lehetnek néha pajzán gondolataim – mondtam határozottan.
Majd szándékosan kipattantam az ágyból egy szál semmiben, és lassan, komótosan, emberi tempóban kezdtem el öltözködni.
-         Ez egy kicsit sem tisztességes – nyögött fel Bella. – Én direkt gyorsan öltözködtem fel, hogy ne kínozzalak.
-         Értékelem, hogy ilyen jó vagy hozzám, de nekem egyáltalán nem sürgős az indulás – dőltem vissza az ágyra kényelmesen.
-         Edward, hogyha pimaszkodsz, akkor nem lesz rosszalkodás az elkövetkező két hétben – villantak meg szerelmem szemei.
-         Azt úgysem lennél képes megtenni – vágtam rá.
-         Biztos vagy benne? – nézett rám kedvesem kérdőn.
-         Sajnos nem – nyögtem fel a határozottságát látva.
-         Akkor azt hiszem, hogy jobban teszed, hogyha hallgatsz a jó szóra, és szépen felöltözöl, most rögtön – adta ki az utasítást.
-         Túl sok időt töltesz a lányokkal – keltem fel durcásan.
Majd felvettem a maradék ruháimat, és magamhoz rántottam Bellát egy csókra, már csak azért is alapon. Na nem, mintha az én kis feleségem tiltakozott volna a dolog ellen.
-         Indulás, te csábító – nevetett fel, amikor elváltunk.
-         Jól van na, ezt még muszáj volt – fogtam kézen. Majd kisétáltunk a házból, és mindketten szaladni kezdtünk a Cullen villa felé. Ahova besietve azonnal szembetaláltuk magunkat a többiekkel. – Nézzétek, sajnálom, hogy rátok támadtam, ne haragudj Heather – estem túl gyorsan a bocsánatkérésen. Bella pedig azonnal szélesen elmosolyodott.
-         Kedves tőled, hogy kimondtad, bár tudom, hogy kényszerítettek rá – mosolygott rám Heather. – Semmi gond, én is elnézést kérek, amiért kérdés nélkül akartam törölni a feleséged rossz emlékeit.
-         Akkor kvittek vagyunk? – kérdeztem.
-         Hát persze – bólintott rá Heather mosolyogva.
-         Helyes – mosolyodtam el.
Na jó, annyira nem is volt szörnyű bocsánatot kérnem. Bár magamtól soha nem tettem volna meg, az egészen biztos.
-         Akkor, most, hogy ezt megbeszéltük, menjünk és készítsük elő az udvart a duplaesküvőhöz – mondta Alice lelkesen.
-         Én majd megcsinálom a virágcsokrokat – ajánlkozott azonnal Marie.
-         Én meg lefestem a padokat, hogy szépek legyenek – mondta Emily lelkesen. – Emmett bácsi azt mondta, hogy segít nekem.
-         Naná, hogy segítek, kiscsaj – csapott bele finoman az apró tenyérbe, amit Emily felmutatott felé.
-         Lehet, hogy Emmett túl sok időt tölt együtt az unokánkkal, nem gondolod? – kérdezte Bella suttogva.
-         Hát az biztos, hogy több dologgal tömi tele a fejét, mint amennyivel szükséges lenne – bólintottam rá. – Bár Emily már magától is egy fejlett kislány. Tudja, hogy miről beszélünk, amikor arról beszélünk – suttogtam vissza.
-         Lehet, viszont Marie-nak nagyon ügyesen nem mondja el. Emmett mellett pedig nem csoda, hogy már tisztában van mindennel – legyintett Bella.
-         Téged ez egyáltalán nem is zavar? – kérdeztem döbbenten.
-         Ami azt illeti, nem igazán, hiszen, hogyha belegondolsz engem is felvilágosított anyukám a férfi és nő közötti kapcsolatról már tíz éves koromban, mert szerinte a gyerekek már túl korán érnek a mai világban, és inkább előbb tudjanak róla, hogy mit jelent két ember kapcsolata, mint később, amikor már valami baj történik a tudatlanságuk miatt – magyarázta szerelmem.
-         Nos, azt meg kell hagyni, hogy ebben van valami – bólintottam rá.
-         Na látod, tehát, végső soron nem is olyan rossz, hogy Emmett néha kicsit többet mondd, mint amennyit kellene – vigyorodott el Bella.
-         Na jó, de azért vannak határok – morogtam fel, amikor meghallottam, hogy Emmett éppen megveregeti a vállát gondolatban. Na persze, hallgatózott már megint. – Bocsáss meg egy percre, de muszáj megnevelni egy kicsit az én lökött bátyámat – nyomtam puszit szerelmem szájára. Majd egy szempillantás alatt Emmett előtt termettem. – Te és én az udvarra, most – böktem mellkason.
-         Huhú, Edy fiú, csak nem születésnapom van ma? – kérdezte lelkesen. – Minek köszönhetem ezt az izgalmasnak ígérkező kis balhét?
-         Legyen elég annyi, hogy túlságosan is sokat foglalkozol Emily elméleti oktatásával – suttogtam halkan, hogy csak ő hallja, és a többi teljes vámpír.
-         Hé, nem tehetek róla, hogy a kiscsaj roppant fogékony, és intelligens – rántotta meg a vállát. – Viszont, ha már felbosszantottalak, akkor tényleg indulás kifelé – rohant ki az ajtón. Én pedig követtem. Már nem is voltam dühös rá, de most már felkínáltam neki egy jó kis bunyó lehetőségét, és nem akartam lelombozni a lelkesedését, így utánamentem.
-         Majd én leszek a bíró – igyekezett utánunk Jasper is.
-         Ezt nem hagyom ki – kezdte el szedni utánunk Emily is a kis lábait.
-         Fiúk, erre most nincs időnk – kiabált utánunk Alice.
-         Ugyan, Alice, hagyd őket egy kicsit játszani, majd utána jobban megy nekik a munka – hallottam meg szerelmem határozott hangját.
-         Jól van, húsz percet kaptok – kiáltott kobold húgunk utánunk. – Ha tovább tart, akkor szétcsapok köztetek én – fűzte még hozzá.
-         Nyugi, annyi idő alatt bőségesen végzünk. Részemről két perc alatt elintézem a dolgot – mondta Emmett lelkesen.
-         Hihetetlen, hogy még nagyjából kétszáz vereség után is azt hiszi, hogy legyőzhetetlen – forgatta meg a szemeit Rosalie.
-         Köszi a biztatást, baby, ez azért még később megbeszéljük – forgatta meg a szemeit Emmett.
-         Jól van, tudod, hogy hogy értem, édes – vágta rá Rose.
-         Nem, nem tudom – rázta meg a fejét Emmett morcosan.
-         Edward eleve előnyben van veled szemben, hiszen, ha belegondolsz, ő minden gondolatodat látja előre – magyarázta Rosalie. – Mindenesetre én így is neked drukkolok, ha pedig nem nyersz, akkor kapsz majd némi vigaszdíjat – kacsintott rá férjére Rosalie.
-         Jaj, könyörgöm – forgattam meg a szemeimet. – Most akarsz bunyózni, vagy… - még mielőtt befejezhettem volna a mondanom már neki is csapódtam egy fának.
-         Ez az – öklözött a levegőbe Emmett. Én pedig azonnal felpattantam, és hozzásegítettem egy sziklafalhoz fivéremet. – Na, megállj csak – pattant fel azonnal.
Majd azonnal nekem indult. Ezúttal azonban már figyeltem, és nem ért váratlanul Emmett nekem csapódása. Kivételesen, szándékosan nem olvastam a gondolataiban, hogy sokáig tartson a kis játékunk, de azért a végén be kell vallanom, hogy egy kicsit csaltam. Azt hittem, hogy ettől a ténytől majd Emmett nagyon csalódott lett, de ehelyett egészen máshogyan reagált.
-         Majdnem sikerült, láttátok? – kiáltott fel elégedetten. – Kis híján elintéztem Edwardot. Erre még sohasem volt példa – öklözött a levegőbe elégedetten.
-         Ügyes vagy, drágám – sietett oda hozzá Rosalie, hogy megcsókolja. Majd Emily is a nyakába vetette magát. Így szinte igazi győztesként vonult be a házba.
-         Ez rendes volt tőled, Edward – üzente Jasper gondolatban. Én pedig csak értetlenül néztem rá. – Na ne nézz hülyének, nem használtad a képességedet – mondta halkan.
-         Egyszer hadd legyen jó napja – legyintettem.
-         Na látod, mondtam, hogy rendes volt tőled – veregetett vállba fivérem.
-         Szerintem is kedves tőled, hogy hagytad érvényesülni – nyomott puszit az arcomra Bella.
-         Néha neki is lehet jó napja – szorítottam magamhoz a feleségemet. – Egyébként pedig nagyon sokat fejlődött. Már-már tényleg legyőzött, pedig minden erőmet latba vetettem.
-         Na, most már elég lesz a hőstettekből, és a szórakozásból, mert ezer dolgunk van. Tehát, indulás, és hordjátok a padsorokat oda, ahová kijelöltem, azután jöhetnek a virágcserepek, amelyekbe Marie fogja elhelyezni a virágokat. Végül pedig elkészítjük a kis pavilont, ahol a pap összeadhatja a két boldog párt – mondta el Alice egy szuszra, és közben hevesen mutogatott, hogy éppen miről beszél.
-         Drágám, nyugalom, tudod, hogy van még időnk – csitította Jasper halkan.
-         De hát nyakunkon a két esküvő, úgyhogy nincsenek vesztegetnivaló perceink – mondta húgom határozottan.
-         Jól van, akkor hát munkára fel – tapsolt egyet Bella. – Mindenki hallotta, hogy Alice mit mondott, úgyhogy indulás – mondta szerelmem lelkesen.
-         Bella? Oh, te jó ég, ha tudnék sírni, akkor most biztosan záporoznának a könnyeim a boldogságtól – borult barátnője nyakába. – Önként segít nekem, sőt még a többieket is unszolja. Ez most olyan érzés, mintha te magad kértél volna meg, hogy elmenjünk vásárolni – mondta Alice meghatottan. – Ez egyszerűen hihetetlen.
-         Hé, Alice, nyugalom, csak gyere és essünk neki – kuncogott szerelmem.
Nekem pedig muszáj volt csatlakoznom hozzá. Kobold húgunk nagyon is aranyos volt, amikor így meghatódott ilyen apróságokon. Hiszen természetes, hogy Bella lelkes volt. Ez az esemény olyan számára, mint amikor Anthony nősült meg. Billy pontosan ugyanúgy számít, ahogy majd Jacob is fog, hogyha sor kerül az ő esküvőjére.
-         Segítség – hallottunk meg hirtelen egy kétségbeesett kiáltást, ami Gabriellától származott.
-         Mi történt? – rontottam be azonnal a házba.
-         A magzatvíz – nyögte Gaby miközben össze is görnyedt. – Azt hiszem, hogy itt az idő.
-         Hol van, Jake? – kérdeztem idegesen a lányoktól.
-         Ma ő járőrözik – vágta rá Anthony. – Azonnal megyek és leváltom, ne izgulj, Gaby, mindjárt itt lesz.
-         Mi történt? – rontott be Jacob hirtelen.
-         Hát te? – néztünk rá döbbenten. A farkasok soha nem szokták elhagyni az őrhelyüket.
-         Éreztem, hogy Gabriellának nagyon fáj – nézett a feleségére aggódva. – Egy ideje már érzem, amikor Phoebe pánikba esik valami miatt.
-         Össze tud kötődni veled? – kérdeztem tátott szájjal.
-         Ne legyél már, Carlisle, ezt majd később megbeszéljük, a menyasszonyom éppen szül – szólt rám Jake hisztérikusan.
-         Férfiak – forgatta meg a szemeit Rose. Majd Gabriellát felkapva süvített el az emelet felé. – Bella, hozz forró vizet, és tiszta törölközőket – adta ki az utasítást.
-         Itt vagyok már – rontottam be az ajtón utánuk.
-         Ez sokkal, de sokkal jobban fáj, mint anno Timnél – sikoltott fel Gaby. Majd hirtelen elhallgatott, mintha elvágták volna a fájdalmát.
-         Rose, még korai volt a fájdalomcsillapítás, nem tudjuk, hogy hány percesek a fájások – szóltam rá testvéremre.
-         Még itt a kezemben a tű, nagyokos – lengette meg előttem Rose a fiolát.
-         Én voltam, gondoltam, hogyha gépre kötöd, akkor úgyis látod, hogy milyen időközönként jönnek a fájások, ha pedig a tolófájások jönnek, akkor majd leveszem az érzéstelenítést – lépett be Alec is a szobába.
-         Ez nem egy tanulószoba szülésből, azonnal kifelé, legalább öt embernek – lett hisztérikus Gabriella hangja. – Edward, Rose, Jacob, és Alec maradhat, mindenki más kifelé.
-         Ez jogos – mondta szerelmem határozottan. – A szülés elég intim dolog, úgyhogy kifelé mindenki, most azonnal – vágta rá kedvesem. Majd mindenkit kiterelt. – Vigyázzatok rá – nézett még rám egy pillanatra. Azután pedig eltűnt maga mögött becsukva az ajtót. Mi pedig türelmesen vártunk, hogy a Phoebe mikor dönt úgy, hogy itt az ideje elindulni. Rose közben átöltöztette a barátnőjét, és előkészítette a szülésre.
-         Alec, ez az, most vedd vissza az erődet Gabrielláról – pattantam fel, amikor megláttam azokat az értéteket a monitoron, amire vártunk.
-         Rendben, Gaby készülj – mondta Alec. – Egy… kettő… három – számolt el háromig, majd Gabriella azonnal felsikított a fájdalomtól.
-         Gyerünk, nyomnod kell most – mondtam határozottan.
-         Azt csinálom, nem látod – nézett rám morcosan Gabriella.
-         Erősebben, gyerünk – parancsoltam rá. – Ez nem az első alkalom, és reméljük nem is az utolsó, erősebben. Mi itt mind tudjuk, hogy micsoda nő vagy. Meg tudod csinálni – néztem rá biztatóan.
-         Igen, Edwardnak igaza van – vágta rá Rose és Jake szinte egyszerre.
-         Nyomom – szuszogta Gabriella.
-         Nagyon jól csinálod, már látom a fejét. Szőke hajacskát látok – mosolyogtam Gabira. – Még egy nagyot, egy nagyon nagyot nyomj – mondtam neki határozottan.
-         Én ezt nem bírom tovább, még légvétel nélkül sem – rontott ki Alec a szobából.
-         Bella, ne hagyd egyedül elmenni – kiabáltam le a földszintre.
-         Ne aggódj, Emmett már utána vetette magát Briannel együtt – kiáltott vissza kedvesem. Majd hirtelen gyereksírás töltötte be a szobát. Egy apró kis lény, vékonyka, de annál határozottabb hangja töltötte meg az egész házat, sőt, talán még az udvart is.
-         Gratulálok, anyuka – nyújtottam át Gabriellának az immár törölközőbe tekert apróságot.
-         Egyszerűen gyönyörű. Hát itt vagy végre, édesem – simogatta meg az apró arcot Gabriella.
-         Szia, szépségem. Azt már most látom, hogy nem győzöm majd a kérőket elkergetni a közeledből – mondta Jacob boldogan.
-         Mami, most már megnézhetem a hugit? – kopogtatott be az ajtón Tim. – Légy szíves, hadd nézzem meg Phoebe babát – mondta kérlelően.
-         Majd én elintézem – ajánlkozott Rosalie.
-         Nem, semmi baj, nyugodtan hozd ide, Rose. Szerintem megnézheti a kishúgát – mondta Gaby határozottan.
-         Biztos? – nézett rám testvérem kérdőn.
-         Persze, nyugodtan. Timohty semmiféle vámpíri részt nem örökölt, így egészen biztos, hogy nem zavarja őt a vérszag – mondtam határozottan. De gyorsan letakartam Gabriellát egy takaróval, nehogy Tim megijedjen.
-         Hol a baba? – kérdezte Timothy izgatottan, amikor Rose behozta.
-         Itt van a húgod, kincsem – mosolygott rá anyukája azonnal.
-         Nahát, milyen picike – kerekedtek ki a szemei, amikor meglátta. – Nagyon aranyos – nevetett rá Tim. Mire Phoebe szintén mosolyt formált a kis ajkaival…

2012. február 20., hétfő

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 45. fejezet

45. fejezet

(Bella szemszöge)

Azonnal a hang irányába vetettem magam, és néhány pillanat alatt ott is termettem, hogy kiderítsem, mi lehet a baj. Edward dühösen meredt Brianre, barátom mögött pedig néha kikukucskált a húga, Heather, akit még Alec is maga mögé utasított.
-         Hogy a fenébe merészelted bántani a feleségemet? Na és az még jobb kérdés, hogy hogyan voltál képes áthatolni a pajzsán? – kérdezte feldúltan.
-         Talán azért voltam képes áthatolni rajta, mert Bella átengedett. Méghozzá azért, mert nem akar emlékezni a félelmeire, és nem is muszáj neki – vágta rá Heather kilépve Brian mögül.
-         Ne akard nekem bemesélni, hogy megkérdezted Bellát, mielőtt még áthatoltál a pajzsán – vágta rá kedvesem.
-         Nem is kérdeztem meg, de hogyha akart volna ellenállni az erőmnek, akkor automatikusan megtette volna a képessége segítségével. Ő viszont inkább beengedett engem, hogy törölhessem a fájdalmát. Tehát, hogyha jól átgondolod, akkor gyakorlatilag teljes mértékben az engedélyével történt a dolog – mondta határozottan.
-         Ez egy nevetséges elmélet – vágta rá Edward.
-         Valóban? Veled még soha nem történt meg, hogy véletlenül elkaptad egy gondolatát, mert éppen nem koncentrált, hogy kizárjon. Vagy még jobb indok. Talán azért kaptad el a gondolatot, mert Bella is azt akarta, hogy elkapd – érvelt tovább Heather.
-         Na jó, nekem ebből elegem van – morgott rá Edward. Mire Alec is elé állt. – Azonnal add vissza az érzékeimet Alec, különben neked is nagyon komoly bajod fog esni – vágta rá szerelmem határozottan.
-         Álljatok le, most – kiabáltam rájuk. – Azonnal hagyjátok abba ezt az egészet – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Tudtam, hogy Heather mit akar, amikor megláttam, hogy utánam jön, és én is akartam, hogy megbűvöljön. Talán annyira hihetetlen, hogy tényleg, őszintén felejteni akarok? – kérdeztem dühösen. – A tűzhely környékére sem mertem eddig odamenni, hiszen túlságosan is meleg, és nem rajongok az ilyesmiért, amióta megtörtént velem az, ami igazából nem is történt meg. Gyakorlatilag teljesen mindegy. A lényeg, hogy ne vádold Heathert és a többieket olyasmivel, amiről nem tehetnek. Én őszintén hiszem, hogy csak segíteni akart.
-         Bella, nem gondolod komolyan, hogy te…
-         De, nagyon is komolyan gondolom, úgyhogy hagyd békén a vendégeinket – mondtam határozottan. – Alec, neked pedig hálás lennék, hogyha visszaadnád a férjem látását – fordultam most felé.
-         Garantálod, hogy nem ugrik a szerelmem torkának, hogyha visszaadom az érzékelését – nézett rám kérdőn.
-         Garantálom – vágtam rá azonnal.
-         Rendben, hiszek neked – biccentett Alec. Edward pedig pislogott néhányat, majd csalódottan meredt rám, és kirontott az ajtón.
-         Huh, azt hiszem, hogy utána kéne mennem – sóhajtottam fel. Majd el is indultam szerelmem illata után. Aki néhány mérfölddel arrébb a tisztásunk közepén feküdt.
-         Kérlek, hagyd most a lelki beszédet, Bella – mondta komolyan, közben viszont felém se nézett.
-         Nem akartam lelki beszédet tartani – sétáltam mellé, majd én is lefeküdtem a fűbe.
-         Beszédet tartani nem akarsz, de azt sem akarod, hogy én segítsek neked túllépni a nehéz dolgokon, igaz? Miért nem hagytad, hogy szép lassan visszaszoktassalak a normális életedbe? Miért nem hagyod, hogy én legyek a támaszod? – kérdezte mérgesen. – Egyébként pedig, miért is emlékszel most mégis, hogyha Heather már egyszer elbűvölt?
-         Nem akarom, hogy bárki is gyengének, vagy elveszettnek lásson. Már nem az a Bella vagyok, akit régen ismertél. Nem vagyok az a lány, aki összetör, hogyha bármi is történik vele – válaszoltam ellentmondást nem tűrve. – Egyébként pedig a kis műsorod tett róla, hogy minden emlékem visszatérjen.
-         Valóban nem? Nem vagy már az a lány, akit megismertem? Nem én vártam több, mint ötven évig, hogy visszamenjek Charlie és a te régi házatokba – pattant fel ingerülten. Én pedig reflexből felpattantam utána, és lekevertem neki egy akkora pofont, amekkorát csak bírtam.
-         Lehet, de én nem hagytalak el téged mindenféle megbeszélés nélkül, mert azt hittem, hogy megcsaltál – vágtam a fejéhez.
Majd egy szempillantás alatt elindultam La Push felé. Lehetséges, hogy már ő is bejöhet, de hogyha szólok útközben a fiúknak, akkor bizony nem jut be a határainkon belülre. Most elvetette a sulykot, méghozzá nem is kicsit.
-         A francba, Bella várj – kiáltott utánam, de nekem eszem ágában sem volt megvárni őt. Már megint olyasvalamin kezdünk el veszekedni, amit ő nem érezhet át. – Kérlek, beszéljük meg, nem gondoltam komolyan, amit mondtam – kapcsolt még gyorsabb tempóra. Majd néhány pillanattal később rám vetette magát, amitől hanyatt estem. – Nem engedlek el, amíg nem beszéltük ezt meg.
-         Mit kéne megbeszélnünk? – kérdeztem mérgesen.
-         Ezt az egészet – vágta rá. – Azt, hogy milyen félelmeid vannak, miért nem hagyod, hogy segítsek neked? Csak mondd, hogy mit tehetnék, és én megteszem. Ne veszekedjünk. Mindkettőnket feldúlt ez az egész ügy, azt hiszem, de nem az a megoldás, hogyha egymás torkának esünk.
-         Én nem akartam senki torkának esni. Azért engedtem be Heathert, hogy felejtsek, és a családom ne figyeljen állandóan árgus szemekkel, hogy nehogy megijedjek egy gyufától. Lehet, hogy nem szándékosan engedtem be Heathert, de tény, hogy nem bánom a dolgot. Bár így, hogy megint emlékszem mindenre nem volt sok értelme ennek az egész drámázásnak – szusszantottam fel.
-         Ugyan már, kicsim. A drámázás az egész családunk lételeme, ha még nem jöttél volna rá – kacsintott rám pajkosan.
-         Ettől még haragszom rád –mondtam megjátszott morcossággal.
-         Nem is te lennél, hogyha már ennyivel el lenne intézve a dolog – kuncogott fel. – Nyugodtan szabhatsz rám ki büntetést is. Bármit megteszek.
-         Nem akarlak megbüntetni, mert azért volt, amiben igazad volt – mondtam komolyan. – Habár egyvalamit megtehetnél – néztem rá ártatlanul.
-         Na és mi lenne az? – kérdezett vissza azonnal.
-         Elnézést kérhetnél a barátainktól azért, hogy majdnem megtámadtad őket – haraptam az ajkamba.
-         Na ne, ezt nem gondolod komolyan – nyögött fel.
-         Dehogynem gondolom komolyan – vágtam rá határozottan. – Hogyha szeretsz, akkor most szépen visszajössz velem együtt, és bocsánatot kérsz tőlük. Tudom, hogy csak azért voltál rájuk dühös, mert azt hitted, hogy elcsenték a szabad akaratomat, de tulajdonképpen nem is tettek semmi ilyesmit. Tényleg csak azért tudott áthatolni a pajzsomon, mert azt hiszem, hogy én is akartam. Nem tudatosan nyitottam meg a pajzsomat előtte, de mégis megnyitottam. Tehát nem hibás. Nem volt erőszak.
-         Jó, talán igazad van, de akkor sem cselekedett helyesen – morgolódott tovább.
-         Tudom, kincsem, de ettől még nem fogok jó képet vágni a dologhoz – adta meg magát.
-         Nem is gondoltam, hogy jó képet fogsz vágni a dologhoz – nevettem fel. – Az nem az én Edwardom lenne.
-         Túl jól ismersz – szusszantott fel.
-         Nem véletlenül vagyok a feleséged – mondtam elégedetten. – Na gyere, menjünk vissza a többiekhez mielőtt még aggódni kezdenek.
-         Rendben, menjünk – fogott kézen.
Majd mindketten futni kezdtünk a Cullen villa felé. Furcsa volt ez az egész, de mintha mégis megváltozott volna valami bennem. Olyan, mintha már nem is félnék annyira a tűztől, és az életünktől. Valahogy más lett minden. Talán attól, hogy végre úgy érzem, hogy szembe merek nézni a világgal, és a félelmeimmel. Újra önmagam akarok lenni, és ezt most egészen biztos. Tudom, hogy Edwarddal együtt sikerülni fog.
-         Edward – álltam meg hirtelen.
-         Igen? – nézett rám mosolyogva.
-         Azt hiszem, hogy holnap elkezdhetnénk egy kicsit gyakorolni, hogy megint képes legyek tűz közelébe menni, tudom, hogy veled menni fog, csak kezdjük apránként – magyaráztam szemlesütve.
-         Ez már egy hatalmas lépés, édesem – szorított magához hirtelen.
-         Igyekszem mindent megtenni azért, hogy minél gyorsabban haladjunk – mondtam határozottan.
-         Ez már tulajdonképpen fél siker – nyomott csókot a számra. – Azt hiszem, hogy ezt figyelembe véve talán mégis bocsánatot kell kérnem a barátaidtól, mert ők jutattak el eddig a lépésig – mondta elgondolkodva.
-         Na látod, megint csak oda jutottunk, hogy nekem van igazam – húztam ki magam büszkén.
-         Ami azt illeti, ez valószínűleg tényleg így van. Viszont most már eleget dicsértük a sziporkázó, és mindig igazat mondó énedet – csapott játékosan a fenekemre.
-         Talán nem tudnál dicsérni egész nap, vagy egész évben? – kérdeztem vissza ártatlanul.
-         Dehogynem, de hogyha ezt állandóan az orrodra kötném, akkor folyamatosan nagy bajban lennék – vágta rá nevetve.
-         Az lehetséges, de ez így van jól. A feleséged vagyok, úgyhogy kötelező bosszantanom téged, olykor – kacsintottam rá. – Na gyere, itt az ideje, hogy visszamenjünk.
-         Na és mi lenne, hogyha tartanánk egy kis kitérőt? – kapott fel, majd a határ menti ház felé vette az irányt.
-         Hékás, te meg miben sántikálsz? – kérdeztem nevetve.
-         Arra gondoltam, hogy jó lenne egy kicsit kettesben lenni – simított végig a combomon.
-         Na jó, talán elcsábulok egy órácskára, de utána visszamegyünk a házba, megígéred? – néztem rá kérdőn.
-         Egy óra? – nyögött fel.
-         Talán lehet szó kettőről is – kuncogtam fel.
-         Ez a beszéd – lelkesedett fel szerelmem.
Majd tovább indult a ház felé velem a karjaiban. Amikor pedig megérkeztünk, azonnal felvitt engem a szobánkba, és az ágyra dobott.
-         Te kis heves – nevettem fel. Edwardból ritkán bújik elő a vadállat, de kifejezetten élvezem, amikor ezt csinálja.
-         Te hozod ki belőlem, úgyhogy csakis te vagy érte a felelős – mondta határozottan. Majd egy szempillantás alatt rám vetette magát.
-         Két óra, egy perccel sem több – ziháltam halkan.
-         Hát persze, ahogy ígértem – bólintott rá azonnal. Majd egy szempillantás alatt letépkedte rólam a ruhákat.
-         Helyes – mormoltam halkan. – Két órán át viszont nem hagyhatod abba, amit most elkezdtél – adtam ki az utasítást.
-         Kérésed számomra parancs – mondta, majd visszahajolt a nyakamhoz.
Elképesztően vad és szenvedélyes volt ez a két óra, amit együtt töltöttünk, de minden egyes pillanatát élveztem, mint mindig. Edward és én mindig is összeillettünk, minden lehetséges emberi és vámpíri értelemben. Ezt a tényt pedig soha nem cserélném el, semmiért sem. A félelmeim soha többé nem fognak legyőzni, mert tudom, hogy együtt erősebbek vagyunk mindennél, és csakis ez az egy számít. Semmi más nem fontos, csakis az együtt töltött idő. A hátralevő örökkévalóság, amit csakis boldogságban fogunk eltölteni egymás mellett…

(Alice szemszöge)

Már alig volt egy hét az esküvő napjáig, és végre minden megoldódni látszik. Edward és Bella boldogabbak együtt, mint valaha. Brian és Angela szerelme végérvényesen beteljesedett. Heather kezd beilleszkedni közénk, ahogy Alec is. Nathalie is hamarosan rendbe jön, és már volt róla látomásom, hogy az orvvadászokat is el fogják kapni. A rendőrség már forró nyomon van, és holnap reggel rajtuk is fog ütni. Úgyhogy minden a legnagyobb rendben van.
-         Drágám, ideje lenne, hogy megnézd a lányok ruháját, mert már tűkön ül mind a két kis csöppség.
-         Oh, hát persze – pattantam fel azonnal. – Már fel is vették a ruhákat? – kérdeztem izgatottan.
-         Igen, már majd kiugranak a bőrükből, hogy megnézd őket – bólintott rá szerelmem.
-         Akkor én most át is megyek a lányok szobájába – nyomtam csókot szerelmem arcára. Majd egy szempillantás alatt átsiettem a lányokhoz. Azonnal megismertem, hogy melyikük. Hiszen Emily természetesen sárga ruhácskában volt, míg Marie mi mást választott volna, mint a rózsaszínt.
-         Na, hogy tetszik, Alice néni? – pördült meg Marie izgatottan.
-         Gyönyörűek vagytok, édeseim – mondtam elámulva. Mindketten tökéletesen megtalálták a lehető, legtökéletesebb ruhát.
-         Köszi – lelkesedtek fel. – Már csak a hajunkkal kell csinálnunk valamit. Szerinted kontyba kéne fogni, vagy loknis legyen, vagy esetleg hagyjuk lógni, és csak szárítsuk be? – sorolta a lehetőségeket Marie.
-         Azt hiszem, hogy a lokni lenne a legjobb neked – mondtam Marie-nak határozottan. – Emily pedig lefogadom, hogy egyszerűen be szeretné szárítani – néztem kérdőn Emily felé.
-         Igen, tökéletesen igazad van – bólogatott Emily hevesen. – Én is a sima, egyszerű frizura mellett döntenék. Viszont nekem is, és Marie-nak is szüksége van még egy-egy ruháinkhoz illő balerinára.
-         Ez tökéletesen így igaz – bólintottam rá azonnal. – Holnap el is megyünk, és megvesszük. Addigra már az anyukátok is felépül.
-         Igen, az biztos, mert már egy órával ezelőtt is jártunk nála, és akkor már sétálgatott – mondta Marie lelkesen. – Tegnap még kicsit gyenge volt, de ma már szinte tökéletesen volt. A seb is alig látszik már.
-         Ez nagyszerű hír – mosolyogtam rájuk. – Bár azon csodálkozom, hogy Anthony egyáltalán megmozdulni hagyta őt.
-         Nem is nagyon lett volna szabad felkelnie anyunak, legalábbis gondolom, mert amint meghallotta apát már pattant is vissza az ágyba – kuncogott fel Emily.
-         Oh, így már mindjárt más a helyzet – nevettem fel én is. – A farkasok eléggé izgága teremtmények.
-         Kikérem magamnak az összes farkas nevében – húzta ki magát Emily azonnal. – Mi nem vagyunk „izgága teremtmények”. Legfeljebb csak egy icipicit makacsak – mutatott fel egy apró távolságot két kis ujjacskája között.
-         Oh, bocsánat, akkor a farkasok egy picit makacs teremtmények- javítottam ki magam azonnal. – Így már megfelel?
-         Igen, így már valós az állítás – kuncogott fel Emily, és Marie is.
-         Rendben, akkor ennél fogok maradni – biccentettem azonnal.
-         Mi ez a nagy kuncogás? – lépett Anthony a szobába. – Te jó ég lányok, egyszerűen gyönyörűek vagytok – mondta az apukájuk elámulva. – Ezt nevezem. Már kész hölgyek vagytok.
-         Ugyan már, apu – pirultak el mindketten.
-         Dehogynem, két gyönyörű kisasszony – ölelte magához mindkét lányát Anthony.
-         Hát még a mamájuk – mosolyodtam el, amikor megláttam Nathalie-t a macis hálóingjében.
-         Az én szerelmem van, amiben mindig gyermek marad – villantak meg Anthony szemei. – Imádom a kislányos pizsamáidat – csókolt bele felesége nyakába.
-         Valóban? Pedig azt hittem, hogy a fekete csipkecsodák jobban tetszenek – fordult körbe mosolyogva, hogy minden oldalról láthassuk az állatfigurás pizsamáját.
-         Ami azt illeti, azokat is imádom – vágta rá Anthony. – Igazából mindent imádok, ami csak rajtad van. Teljesen mindegy, hogy mi az – mondta határozottan.
-         Azt hiszem lányok, hogy jobb lenne, hogyha átöltöznétek, és megnéznénk ma azokat a cipőket – mondtam határozottan. – Látomásom volt az imént néhány tökéletes topánkáról.
-         Jaj, de jó, akkor tíz perc múlva a kocsinál – futott el Marie azonnal, hogy átöltözzön.
-         Te cipőnek hívod, Alice néni? A Monopolynak még van logikája, mert az játék, de a cipőt nem értem – nézett rám Emily kíváncsian.
-         Nem értem, hogy miről beszélsz, kicsim – válaszoltam kissé zavarban.
-         Persze, persze – legyintett Emily. – Inkább én is átöltözöm, hogy mehessünk vásárolni, csak ne tartson egy örökkévalóságig, mint a múltkor – sétált el Emily is sóhajtva.
-         A lányaitok úgy néznek ki, mint két tojás, de igazából olyan különbözőek, hogy az valami hihetetlen – szusszantottam fel. Marie imád velem vásárolni, de Emily tisztára úgy viselkedik, mint a fiúk. Csak túl akar esni rajta.
-         Ugyan már, Alice, nincs két egyforma ember – legyintett Nathalie. – Emily jobban szereti a természetet, mint a bevásárlóközpontokat, ennyi az egész.
-         Jó, tudom, de nekem ez akkor is olyan bosszantó. Olyan jókat tudnék vásárolni vele is.
-         Nem szeretheti mindenki a vásárlást, Alice – mondta Anthony határozottan.
-         Na látod, ez az, amit én soha nem fogok megérteni. Hogyan képes egy nőt hidegen hagyni a vásárlás? Ez számomra megfejthetetlen rejtély.
-         Pont neked, te kis orákulum? – nevetett fel Nathalie.
-         Látod, még előttem is vannak rejtett dolgok a földön – sóhajtottam fel. Majd dobtam nekik egy-egy puszit, és elindultam, hogy előkészítsem a kocsit a délutáni vásárláshoz…

2012. február 13., hétfő

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 44. fejezet

44. fejezet

(Anthony szemszöge)

Nem tudtam, hogy miért, vagy egyáltalán, hogy jutott eszükbe, hogy idehívják azt a Volturi tagot, de egyáltalán nem terveztem, hogy jó képet vágok ehhez a dologhoz. Annyit megteszek, hogy nem csinálok balhét, és La Push határain belül maradok. Ide csak azok jöhetnek be, akiket szeretek, vagy legalább kedvelek. Azt hiszem, hogy ez a legjobb megoldás, ami csak lehetséges.
-         Anthony – hallottam meg szerelmem gondolatait. Nah, most jön a, „Alec már nem Volturi tag, és Brian húgához tartozik, úgyhogy próbálj meg jó képet vágni a dologhoz típusú szónoklat”. – Várj meg, légy szíves – kért kedvesen. – Anthony, azonnal állj meg, ne bosszants – szólt rám kissé erélyesebben, amikor figyelmen kívül hagytam a kérését, és tovább mentem. – Hidd el, hogy nem teszed zsebre, amit tőlem kapsz, ha nem érlek utol két percen belül.
-         Jól van már, na – kiáltottam fel. Tudtam, hogy úgyis meghallja. Hiszen kitűnő hallással rendelkezik. – Egyébként pedig nem vagyok már öt éves, úgyhogy ne kezelj úgy, mint egy gyereket.
-         Nem vagy már öt éves, de most éppen úgy viselkedsz, mintha az lennél, úgyhogy ne lepődj meg, hogyha a feleséged is úgy kezel – termett előttem Nathalie. Azután pedig egy szempillantás alatt átváltozott emberré, és úgy ahogy volt, meztelenül felém indult.
-         Megőrültél? Nincs rajtad semmi, bárki megláthat – kaptam le a kabátomat, és egy szempillantás alatt ráterítettem.
-         Láttál már így egy párszor, és a többi farkas pedig nem tekint rám nőként. Nekik én csak egy vagyok a testvéreik közül, úgyhogy teljesen mindegy, hogy mi van rajtam. Egyébként pedig ne tereld a témát. Tudom, hogy mi zajlik le benned, de talán az első benyomás nem a végleges, ahogy az édesapáddal is így volt a helyzet. Először el akartátok üldözni őket, most pedig jóformán sülve-főve együtt vagytok. Gondold át ezt a dolgot. Heather is ellenség volt először. Talán Alec is érdemelne egy második esélyt – mondta határozottan kedvesem.
-         Talán, de nem csak így néhány héttel anya esete után – vágtam rá azonnal.
-         Az édesanyád sincs Alec ellen, szerintem – mondta határozottan.
-         Honnan tudod? Anya és apa még azt sem tudják, hogy Alec idejön – fintorodtam el.
-         Nos, alapvetően nem tudják még, de nem hiszem, hogy így reagálna a dologra. Bella nem haragszik rá, hiszen, ha belegondolsz, neki semmi köze nincs az egészhez. Hiszen Alec már bőven nem volt ott, amikor Bellát megkínozták. Légy tárgyilagos. Mindig is imádtam benned azt, amikor képes voltál elvonatkoztatni, és nem ítéltél valakit meg a származása alapján. Úgyhogy legyél önmagad, és húzd vissza a feneked a Cullen villába, ahol a többiek is várják a vendégeket – parancsolt rám.
-         Na ez már talán egy kicsit túlzás – morogtam fel. – Nem kell semmit sem megtenni, amit nem akarok.
-         Szokj hozzá a gondolathoz, hogy vannak kötelességeid a családod irányába. A fenébe is, az öcséd esküvője lesz. Billy el fogja venni Johannát, és az esküvőn Alec is ott lesz. Tényleg fújtatni akarsz egész esküvő alatt az egyik vendégre? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-         Nem, hát persze, hogy nem akarok – vágtam rá morcosan.
-         Akkor legyél az a férfi, akibe halálosan beleszerettem, és higgadj le szépen, azután pedig gyere vissza velem a házhoz, ahol a lányok már alig várják, hogy együtt elmenjünk vadászni – bújt hozzám szerelmem.
-         Jól van, meggyőztél, de nem ígérek semmit – mondtam határozottan. – Megpróbálom elviselni, ennyit megígérhetek.
-         Nekem ennyi jelenleg pont elég lesz – nyomott gyors csókot a számra.
-         Helyes, akkor ezt meg is beszéltük – bólintottam rá. Majd egy határozott mozdulattal a karjaimba kaptam szerelmemet, és elindultam vele a Cullen villa irányába.
-         Várj, mindjárt visszaváltozom, és akkor nem kell vinned – mondta Nathalie komolyan.
-         Inkább szeretnélek vinni téged – néztem rá határozottan.
-         De hát… - kezdett bele.
-         Nincs de hát, ha azt szeretnéd, hogy visszamenjek, akkor nyugodtan maradj csak így – néztem végig kedvesemen vágyakozva. Micsoda idomok, micsoda nő. Egyszerűen csodálatos. Nem találok rá szavakat még mindig – sóhajtottam fel vágyakozva.
-         Anthony, ugyan én nem tudom, hogy mit gondolsz most éppen, de úgy érzem, hogy helytelen, vagyis pontosabban, szenvedélyes gondolatok futnak át éppen az agyadon, amihez nem a legalkalmasabb helyen tartózkodunk – húzta egy kicsit összébb magán a kabátomat.
-         Helytelennek semmiképpen nem mondanám a dolgot, hiszen férj és feleség vagyunk. Nos, az, hogy hol van a legalkalmasabb hely arra a tevékenységre, amire gondolok, na ez vitatható – nyomtam puszit a homlokára.
-         Ami azt illeti, te nehezményezted, hogy egy szál semmiben, vagyis pontosabban anyaszült meztelenül jelentem meg előtted, úgyhogy a hely valóban nem alkalmas – vágta rá Nath, majd kiöltötte a nyelvét. Nagyon is pimaszul. Igazán pimasz ez a nő, hogyha az igazáért harcol.
-         Ne öltögesd, mert leharapom – morogtam rá szelíden.
-         Csak akkor, hogy elkapsz – ugrott ki az ölemből hirtelen.
Majd egy szempillantás alatt futni kezdett. Viszont nem vette fel a farkas alakját, ami annyit jelentett, hogy könnyedén utolérhettem őt. Ebből pedig az következik, hogy nem is igazán akar elmenekülni előlem.
-         El foglak kapni, méghozzá hamarosan – indultam meg utána nevetve.
Néhány pillanattal később pedig már meg is fogtam kedvesem karcsú derekát, és finoman eldöntöttem a fűben.
-         Gyors vagy, még mindig – mondta nevetve.
-         Vagy inkább csak nem akartál annyira elmenekülni előlem – vágtam rá.
-         Talán tényleg nem akartam – bólintott rá. – Viszont az is lehet, hogy ez csak egy trükk – lökött le magáról hirtelen. Majd ismét futásnak eredt.
-         Ezért még megkapja a magáét Mrs. Black Cullen – kiabáltam utána.
-         Csak akkor, hogyha utolér, Mr. Black Cullen – dobta le a kabátomat, majd felvette a farkas alakját, és elsüvített.
Én csak nevetve csóváltam meg a fejem, és utána iramodtam, amikor furcsa gondolatokat hozott felém a szél. Vadászok, méghozzá nem is akármilyenek. Bármilyen trófeára, vagy nagy vadra hajtanak.  
-         Nathalie – kiáltottam fel kétségbeesve. – Fordulj vissza most azonnal. Veszélyben vagy – kiabáltam még mindig.
Majd hirtelen meghallottam a lövést, és egy fájdalmas vonyítást. Így még gyorsabb tempóra kapcsoltam, és rohanni kezdtem. A következő pillanatban pedig egy szempillantás alatt előttem termett Nath. Látszólag tökéletesen jól volt, de mindenekelőtt meg akartam vizsgálni. Hiszen felismertem a hangját. Ő volt az, aki felkiáltott farkas alakban. Nyilvánvalóan a fájdalomtól.
-         Jól vagyok, ne aggódj – nézett rám szelíden.
-         Változz vissza most, és már itt sem vagyunk – mondtam határozottan. Mire szerelmem azonnal teljesítette a kérésemet. – Jól vagy? – öleltem magamhoz.
-         Igen, csak súrolt a golyó, de azt hiszem, hogy nagyon is ideje lenne eltűnnünk innen – válaszolta Nathalie.
-         Igen, még a közelben vannak, próbálnak téged lekövetni arra, amerre menekültél – olvastam bele a gondolataikba. – Most azonnal elmegyünk innen, és feljelentést teszünk orvvadászok ellen – mondtam ellentmondást nem tűrve.
-         Rendben van – bólintott rá Nathalie. – Azt hiszem, hogy néhány napig hanyagolnunk kell a vadászatot az erdőben. Főleg, hogyha nem kapják el őket.
-         Igen, egyetértek – bólintottam rá. – Azt hiszem, hogy a lányoknak be kell érni még egy kicsit a hagyományos, emberi koszttal.
-         Szerintem nem lesz tőle semmi bajuk – legyintett Nath. – Eddig is jól elvoltak rajta, és ez ezután is így lesz. Nincs miért aggódni. Majd, ha biztonságos lesz, akkor azonnal elvisszük őket.
-         Jó ötlet, de most azonnal eltűnünk innen – vágtam rá, majd már süvítettem is a Cullen villa felé. Még véletlenül sem szeretném, hogyha bárkinek baja esne a családból. Néhány perc múlva pedig már be is rontottam az ajtón. – Mindenki itthon van? – kérdeztem idegesen.
-         Igen, rátok vártunk, hogy elmehessünk vadászni, azután pedig kirándulni – sietett elénk Marie. – Már alig várjuk, apa.
-         Most nem mehetünk, kicsim – válaszoltam azonnal.
-         Miért? – kérdezték a többiek döbbenten.
-         Orvvadászok vannak az erdőben – válaszolt Nathalie helyettem. – Engem is kis híján lelőttek. Ma nem hiszem, hogy el kéne mennünk vadászni.
-         A körmükre kéne néznünk – mondta Emmett dühösen.
-         Nem, inkább bízzuk ezt a rendőrségre – vágtam rá azonnal. – Nem hiszem, hogy bele kéne keverednünk ebbe az ügybe.
-         Szerintem meg rájuk ijeszthetnénk egy kicsit – vágott közbe Emmett.
-         Én viszont a törvényes út mellett lennék, hogyha van rá mód – jelent meg Edward is. – Kevésbé lenne feltűnő, hogyha a rendőrség kapná el őket.
-         Hát jó, legyen, ahogy akarjátok – morogta Emmett. Edward pedig már tárcsázta is a rendőrség telefonszámát, és néhány pillanattal később már le is tette.
-         Azonnal elindulnak, hogy elkaphassák őket – válaszolta apa a kíváncsi tekinteteket látva.
-         Nagyon helyes, azt kapják, amit megérdemelnek – biccentett Emmett. – Legalábbis nagyon remélem.
-         Ebben azt hiszem, hogy biztosak lehetünk – mondtam azonnal. – A helyi rendőrfőnök társa la pushi, így pontosan tudja, hogy milyen fontos, hogy ne kerüljenek ide orvvadászok. Gondolj csak bele, hogyha a falkára lövöldöznének.
-         Anyu, biztosan jól vagy? – nézett Emily idegesen az édesanyjára.
-         Igen, minden rendben van – vágta rá kedvesem azonnal. Majd kipattant az ölemből és magához szorította mindkét kislányunkat.
-         Várjatok, hol van Brian és Angela, Heather, és Alec? – jutott eszembe hirtelen.
-         Itt vagyunk – lépett be Brian és Angela éppen abban a pillanatban. Mögöttük pedig már meg is érkezett Heather, és Alec. – Mi történt?
-         Semmi, most már minden rendben – vágtam rá. Majd Nathalie-val együtt megindultam az emeleti szobánk felé. – Emmett, figyelnél egy kicsit a lányokra?
-         Természetesen – bólintott rá Emmett azonnal. „Megvizsgálod Nathalie-t?” kérdeztem apámat gondolatban. Mire ő némán biccentett, és néhány pillanattal később követett minket egy gyors, mondvacsinált indokkal.
-         Anthony, jól vagyok, ez még csak nem is súlyos sérülés. Szerencsére ügyetlenül lőtt az az idióta – tiltakozott szerelmem azonnal.
-         Azért hadd nézze meg egy orvos – mondtam neki határozottan.
-         Jól van, úgyse úszom meg – dőlt hátra az ágyban, mikor belépett Edward az ajtón. – Úgy látom, hogy ti már úgyis megbeszéltétek – mutatott a fejére a szemeit forgatva.
-         Hát, valami ilyesmi történt, ezt nem tagadom – biccentett rá apa mosolyogva.
-         Mint már mondtam, jól vagyok, de egyébként itt van a sebem – húzta le a takarót a hátáról, hogy megmutathassa az apró sebet. 
-         Ez ennél sokkal nagyobb volt – mutattam fel a belülről jól láthatóan véres kabátomat.
-         A jelek szerint nem maradt benne semmi ártalmas – nézte meg a sebet Edward. – Egy egyszerű fertőtlenítés, és minden rendben lesz. Nagyon gyorsan gyógyulsz, szerencsére – mondta megkönnyebbülten Nathalie szemébe nézve.
-         Ez remek hír – csillantak fel szerelmem szemei. – Látod, semmi bajom – nézett rám kicsit rosszallóan.
-         Az, hogy aggódom érted még előjog – vágtam rá azonnal. – Tudod, hogy szeretlek –húztam magamhoz szorosan.
-         Én is szeretlek – dőlt hátra, hogy kényelembe helyezze magát.
-         Ma még azért pihenjen, és egyen is valamit, szüksége van a kalóriákra ahhoz, hogy gyorsabban gyógyuljon – mondta Edward.
-         Rendben van, mindjárt hozok neki valamit enni – biccentettem azonnal.
-         Rántottát kérek, szalonnával és sajttal, és néhány csepp ketchupot is kérek rá – sorolta Nathalie a kívánságait. – Oh, egy kis mályvacukrot is kérek – kiáltott még utánam.
-         Ketchup, mályvacukor? Csupa olyasmi, amit akkor kért, amikor először… Nem, az nem lehet, azt már elmondta volna, arról tudnék – ráztam meg a fejem. Majd ismét útnak indultam a konyha felé.
-         Szia – vigyorgott rám Prue. – Egy rántotta szalonnával, sajttal és ketchuppal, hozzá pedig egy csomag mályvacukor – nyújtott át nekem egy megpakolt tálcát. – Oh, és egy csésze kamillatea. Gondoltam, egy ilyen sokk után nem árt neki egy kis természetes nyugtató – tett még egy csészét a tálcára.
-         Köszönöm – nyomtam puszit az arcára.
-         Nincs mit – kacsintott rám kedvesen.
Én pedig azonnal visszasiettem Nathalie-hoz. Aki már ugyan félig aludt, de amikor beléptem a finom étellel, azonnal megérezte az illatát, amitől fel is ébredt, és miután a tálcát az ölébe helyeztem falatozni is kezdett.

(Bella szemszöge)

Nagyon örültem Brian és Angela visszatértének, úgyhogy, amint megláttam őket azonnal szorosan meg is ölelgettem mindkét barátomat. Akik között csak úgy forrt a levegő. Ráadásul Angela is magabiztosabban viselkedett, mint eddig bármikor, és ez csak egyet jelenthet. Pontosan tudom, hogy én mikor változtam ilyen magabiztos nővé kislányból. Amikor Edward és én életünk legtökéletesebb éjszakáját töltöttük el először együtt.
-         Örülök, hogy újra itt vagytok – mondtam vigyorogva.
-         Mi is örülünk, hogy látunk – nyomtak puszit mindketten az arcomra. – Hogy érzed magad? – kérdezték szinte egyszerre.
-         Tökéletesen jól vagyok – vágtam rá gondolkodás nélkül.
-         Szia, Bella, én köszönöm – lépett elém Heather. – Ha te nem vagy, akkor Alec és én talán soha nem lehettünk volna újra egy pár – szorította meg a kezem.
-         Én is hálával tartozom – lépett elém Alec is. – Köszönöm, hogy észhez térítettél, és olyan gyorsan elzavartál engem Volterrából Heatherrel együtt – nézett mélyen a szemembe. Nekem pedig azonnal feltűnt a változás. Már majdnem aranyszínűek.
-         Örülök, hogy újra egymásra találtatok – válaszoltam őszintén.
-         Köszönjük – mosolygott rám Heather.
-         Heather – sikkantott fel Prue, amikor bejött a konyhából.
-         Prue – mondta Heather is boldogan. Majd egy szempillantás alatt egymás karjaiba vetették magukat. – Istenem, azt hittem, hogy téged is elkaptak, és megöltek – mondta Heather pityeregve.
-         Nem, jól vagyok – vágta rá Prue. – Időben elmenekültem onnan – fűzte még hozzá. – Őszinte részvétem az édesapád miatt – mondta szomorúan.
-         Köszönöm – sóhajtott fel Heather. – Azt hiszem, hogy neki ott a legjobb, ahol most van. Biztos vagyok benne, hogy anyával egymásra találtak.
-         Igen, ez biztosan így van – bólintott rá Prue is.
-         Itt élsz? Mármint a Cullen klán befogadott? – kérdezte Heather kíváncsian.
-         Igen, családtag lehetek, és szeretnek. Bella a lányává tett – magyarázta örömteli hangon.
-         Ez csodálatos – mondta Heather boldogan. – Mindig is erre vágytál. Egy nagy családra, ahol önmagad lehetsz.
-         Igen, minden vágyam valóra vált – mondta Prue lelkesen. – Viszont te sem panaszkodhatsz. A szerelem, amit oly régóta áhítottál csak utolért – pillantott Alec felé.
-         Igen, nekem sincs okom panaszra – pirult el Heather.
Így most olyan gyermeki volt. Olyan kedves, és kislányos. Sehol sem volt a régi önmaga. Az állandóan aggódó, és gondterhelt lány helyett egy kedves, fiatal, és szerelmes lány állt előttem.
-         Hogy érzed magad, Bella? – kérdezte Brian a fülembe suttogva.
-         Mire gondolsz? – kérdeztem vissza döbbenten.
-         Alice elénk jött, és elmesélte, hogy mi történt veled miután elkaptak. Szóval, hogy érzed magad? – kérdezte meg újra.
-         Jól vagyok, Brian, nem kell miattam aggódnod – mondtam határozottan.
-         Én nem ezt hallottam – nézett rám fürkészően.
-         Nincs bajom, amíg nem kell tűz közelébe mennem – vallottam be.
-         Tehát félsz a tűztől – bólintott rá Brian.
-         Tudod, ez a vámpíroknál azért nem egyedi eset – vágtam vissza csípősen.
-         Nem, valóban nem, de azért feltételezem, hogy te jelenleg jobban félsz a tűztől, mint ahogy egy átlag vámpír fél tőle.
-         A helyzetemben azt hiszem, hogy ez nem megdöbbentő, és nem akarok erről beszélni – hagytam faképnél Briant. Elegem van belőle, hogy mindenki velem van elfoglalva. Mindig is utáltam, hogyha túlságosan nagy figyelem van rám fordítva, de ilyenkor meg pláne utálom.
-         Bella – hallottam Heather hangját.
-         Igen? – fordultam felé azonnal.
-         Nem félsz a tűztől, a félelmedet most elengedet, és soha nem hagyod, hogy visszatérjen. Bármilyen rossz emléked is van, azt most elfelejted. Most pedig visszajössz a házba, mintha mi sem történt volna, és mostantól boldog leszel, ahogy annak lennie kell. Megmentetted a családod, és visszatértél hozzájuk, erre csakis büszke lehetsz – mondta mélyen a szemembe nézve. – Most pedig elfelejted, hogy egyáltalán itt álltam előtted, de azt fogod tenni, amit mondtam. Olyan lesz, mintha egy belső hang szólna hozzád. Megértetted? – kérdezte a hang.
-         Igen, megértettem – válaszoltam rá azonnal.
-         Helyes - hallottam a hangot a fülemben, de látni már nem láttam senkit. Megráztam a fejem, majd hirtelen meghallottam egy dühös kiáltást, ami Edwardtól származott…