La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 46. fejezet

46. fejezet

(Edward szemszöge)

Nem igazán tetszett a gondolat, hogy hamarosan ki kell másznunk az ágyunkból Bellával, és vissza kell mennünk a Cullen villába, ahol feleségem kérésére elnézést kéne kérnem a „barátainktól”. Jó, talán túlzásba estem, de azt nem mondhatnám, hogy csak és kizárólag én vagyok a hibás azért, ami történt. Sőt, hogyha nem provokáltak volna bajt, akkor soha nem támadtam volna le Heathert. Tény, hogy jó szándék vezérelte, de azért abba is belegondolhatott volna, hogy Bellának magának kell döntenie egy ilyen kérdésről. Hiszen ez őt érinti a leginkább, bár annak még jobban örültem volna, hogyha erről már régebben is beszélt volna velem. Nekem kellene segítenem neki, hogyha bármi baj van, és nem valaki másnak.

-         Befejezed valamikor a látszólag véget nem érő eszmefuttatásodat? – kérdezte szerelmem mosolyogva.

-         Nem tudom, hogy mire gondolsz – vágtam rá azonnal.

-         Arra, hogy elmerengtél már vagy húsz perce – állapította meg határozottan.

-         Néha előfordul, hogy jó a saját gondolataimba merülni. Ne mondd, hogy te nem szoktál ilyet tenni – mondtam határozottan.

-         Dehogynem szoktam – válaszolta azonnal. – Csakhogy, rád ez nem annyira jellemző, mint rám.

-         Ez mondjuk tény, de ettől még nem lehetetlen a dolog – rántottam meg a vállam. – Na, essünk túl rajta? – váltottam témát.

-         Mármint, hogy micsodán? – kérdezte döbbenten.

-         A villába való visszatérésen – sóhajtottam fel.

-         Hé, azért ennyire ne legyél mártír – szusszantott fel kedvesem morcosan. – Nem lenne jó, hogyha az esküvőn bárki is fújna bárkire. Mégis csak az egyik fiam, illetve fiúnk fog megnősülni. Ha másért nem legalább Billy és a régi barátod Tanya kedvéért ássátok el a csatabárdot egy kis időre – nézett rám kérlelően.

-         Rendben van, csak túléljük valahogy. Végül is, ha belegondolok, tulajdonképpen még segítettek is nekem, hiszen megnyíltál végre. Elmondtad a problémáidat. Így sokkal könnyebb lesz javítanunk a helyzeteden. Leküzdhetjük végre a félelmeidet.

-         Igen, ez így van – bólintott rá azonnal. – Látod, már megérte, hogy Heather magánakcióba kezdett.

-         Azért ne ess túlzásokba, mert azért még hálás nem leszek neki érte – fogtam be kedvesem száját. Túlságosan is sokat csacsog ez a lány. Méghozzá olyasmiket, amiket tudja, hogy nem kellene pedzegetni.

-         Na jól van, ne vitázzunk ezen. Inkább csak menjünk vissza a többiekhez – nyomott gyors csókot a számra. Majd felpattant mellőlem, és néhány pillanat alatt felkapkodta a ruháit.

-         Hova ez a nagy sietség? – kérdeztem panaszosan.

-         Nagy sietség? Legalább két napja vagyunk az ágyban – forgatta meg a szemeit szerelmem.

-         Az nem lehet – ráztam meg a fejem hitetlenül.

-         Pedig így van – mutatta fel a mobilját, amin tényleg két nappal későbbi dátum volt az érkezésünkhöz képest. – Ez is csak a te hibád – néztem rá szikrázó szemekkel. – Hogyha nem vonnád el így az ember, vagyis vámpír figyelmét, akkor nem kerülnénk ilyen helyzetbe. Egy órácskáról volt szó.

-         Na persze, mert én kényszerítettelek téged, hogy maradjunk az ágyban napokon keresztül – húzta fel az orrát szerelmem.

-         Nem is mondtam, hogy kényszerítettél, de már a lényed is bőven elég hozzá, hogy így legyen – kacsintottam rá.

-         Ez hízelgő, de hálás lennék, hogyha nem néznél rám olyan kajánul, ahogy Emmett szokott Rose-ra. Indulunk, méghozzá most, úgyhogy tessék felöltözni – nézett rám ellentmondást nem tűrve.

-         Jól van na, nekem is lehetnek néha pajzán gondolataim – mondtam határozottan.

Majd szándékosan kipattantam az ágyból egy szál semmiben, és lassan, komótosan, emberi tempóban kezdtem el öltözködni.

-         Ez egy kicsit sem tisztességes – nyögött fel Bella. – Én direkt gyorsan öltözködtem fel, hogy ne kínozzalak.

-         Értékelem, hogy ilyen jó vagy hozzám, de nekem egyáltalán nem sürgős az indulás – dőltem vissza az ágyra kényelmesen.

-         Edward, hogyha pimaszkodsz, akkor nem lesz rosszalkodás az elkövetkező két hétben – villantak meg szerelmem szemei.

-         Azt úgysem lennél képes megtenni – vágtam rá.

-         Biztos vagy benne? – nézett rám kedvesem kérdőn.

-         Sajnos nem – nyögtem fel a határozottságát látva.

-         Akkor azt hiszem, hogy jobban teszed, hogyha hallgatsz a jó szóra, és szépen felöltözöl, most rögtön – adta ki az utasítást.

-         Túl sok időt töltesz a lányokkal – keltem fel durcásan.

Majd felvettem a maradék ruháimat, és magamhoz rántottam Bellát egy csókra, már csak azért is alapon. Na nem, mintha az én kis feleségem tiltakozott volna a dolog ellen.

-         Indulás, te csábító – nevetett fel, amikor elváltunk.

-         Jól van na, ezt még muszáj volt – fogtam kézen. Majd kisétáltunk a házból, és mindketten szaladni kezdtünk a Cullen villa felé. Ahova besietve azonnal szembetaláltuk magunkat a többiekkel. – Nézzétek, sajnálom, hogy rátok támadtam, ne haragudj Heather – estem túl gyorsan a bocsánatkérésen. Bella pedig azonnal szélesen elmosolyodott.

-         Kedves tőled, hogy kimondtad, bár tudom, hogy kényszerítettek rá – mosolygott rám Heather. – Semmi gond, én is elnézést kérek, amiért kérdés nélkül akartam törölni a feleséged rossz emlékeit.

-         Akkor kvittek vagyunk? – kérdeztem.

-         Hát persze – bólintott rá Heather mosolyogva.

-         Helyes – mosolyodtam el.

Na jó, annyira nem is volt szörnyű bocsánatot kérnem. Bár magamtól soha nem tettem volna meg, az egészen biztos.

-         Akkor, most, hogy ezt megbeszéltük, menjünk és készítsük elő az udvart a duplaesküvőhöz – mondta Alice lelkesen.

-         Én majd megcsinálom a virágcsokrokat – ajánlkozott azonnal Marie.

-         Én meg lefestem a padokat, hogy szépek legyenek – mondta Emily lelkesen. – Emmett bácsi azt mondta, hogy segít nekem.

-         Naná, hogy segítek, kiscsaj – csapott bele finoman az apró tenyérbe, amit Emily felmutatott felé.

-         Lehet, hogy Emmett túl sok időt tölt együtt az unokánkkal, nem gondolod? – kérdezte Bella suttogva.

-         Hát az biztos, hogy több dologgal tömi tele a fejét, mint amennyivel szükséges lenne – bólintottam rá. – Bár Emily már magától is egy fejlett kislány. Tudja, hogy miről beszélünk, amikor arról beszélünk – suttogtam vissza.

-         Lehet, viszont Marie-nak nagyon ügyesen nem mondja el. Emmett mellett pedig nem csoda, hogy már tisztában van mindennel – legyintett Bella.

-         Téged ez egyáltalán nem is zavar? – kérdeztem döbbenten.

-         Ami azt illeti, nem igazán, hiszen, hogyha belegondolsz engem is felvilágosított anyukám a férfi és nő közötti kapcsolatról már tíz éves koromban, mert szerinte a gyerekek már túl korán érnek a mai világban, és inkább előbb tudjanak róla, hogy mit jelent két ember kapcsolata, mint később, amikor már valami baj történik a tudatlanságuk miatt – magyarázta szerelmem.

-         Nos, azt meg kell hagyni, hogy ebben van valami – bólintottam rá.

-         Na látod, tehát, végső soron nem is olyan rossz, hogy Emmett néha kicsit többet mondd, mint amennyit kellene – vigyorodott el Bella.

-         Na jó, de azért vannak határok – morogtam fel, amikor meghallottam, hogy Emmett éppen megveregeti a vállát gondolatban. Na persze, hallgatózott már megint. – Bocsáss meg egy percre, de muszáj megnevelni egy kicsit az én lökött bátyámat – nyomtam puszit szerelmem szájára. Majd egy szempillantás alatt Emmett előtt termettem. – Te és én az udvarra, most – böktem mellkason.

-         Huhú, Edy fiú, csak nem születésnapom van ma? – kérdezte lelkesen. – Minek köszönhetem ezt az izgalmasnak ígérkező kis balhét?

-         Legyen elég annyi, hogy túlságosan is sokat foglalkozol Emily elméleti oktatásával – suttogtam halkan, hogy csak ő hallja, és a többi teljes vámpír.

-         Hé, nem tehetek róla, hogy a kiscsaj roppant fogékony, és intelligens – rántotta meg a vállát. – Viszont, ha már felbosszantottalak, akkor tényleg indulás kifelé – rohant ki az ajtón. Én pedig követtem. Már nem is voltam dühös rá, de most már felkínáltam neki egy jó kis bunyó lehetőségét, és nem akartam lelombozni a lelkesedését, így utánamentem.

-         Majd én leszek a bíró – igyekezett utánunk Jasper is.

-         Ezt nem hagyom ki – kezdte el szedni utánunk Emily is a kis lábait.

-         Fiúk, erre most nincs időnk – kiabált utánunk Alice.

-         Ugyan, Alice, hagyd őket egy kicsit játszani, majd utána jobban megy nekik a munka – hallottam meg szerelmem határozott hangját.

-         Jól van, húsz percet kaptok – kiáltott kobold húgunk utánunk. – Ha tovább tart, akkor szétcsapok köztetek én – fűzte még hozzá.

-         Nyugi, annyi idő alatt bőségesen végzünk. Részemről két perc alatt elintézem a dolgot – mondta Emmett lelkesen.

-         Hihetetlen, hogy még nagyjából kétszáz vereség után is azt hiszi, hogy legyőzhetetlen – forgatta meg a szemeit Rosalie.

-         Köszi a biztatást, baby, ez azért még később megbeszéljük – forgatta meg a szemeit Emmett.

-         Jól van, tudod, hogy hogy értem, édes – vágta rá Rose.

-         Nem, nem tudom – rázta meg a fejét Emmett morcosan.

-         Edward eleve előnyben van veled szemben, hiszen, ha belegondolsz, ő minden gondolatodat látja előre – magyarázta Rosalie. – Mindenesetre én így is neked drukkolok, ha pedig nem nyersz, akkor kapsz majd némi vigaszdíjat – kacsintott rá férjére Rosalie.

-         Jaj, könyörgöm – forgattam meg a szemeimet. – Most akarsz bunyózni, vagy… - még mielőtt befejezhettem volna a mondanom már neki is csapódtam egy fának.

-         Ez az – öklözött a levegőbe Emmett. Én pedig azonnal felpattantam, és hozzásegítettem egy sziklafalhoz fivéremet. – Na, megállj csak – pattant fel azonnal.

Majd azonnal nekem indult. Ezúttal azonban már figyeltem, és nem ért váratlanul Emmett nekem csapódása. Kivételesen, szándékosan nem olvastam a gondolataiban, hogy sokáig tartson a kis játékunk, de azért a végén be kell vallanom, hogy egy kicsit csaltam. Azt hittem, hogy ettől a ténytől majd Emmett nagyon csalódott lett, de ehelyett egészen máshogyan reagált.

-         Majdnem sikerült, láttátok? – kiáltott fel elégedetten. – Kis híján elintéztem Edwardot. Erre még sohasem volt példa – öklözött a levegőbe elégedetten.

-         Ügyes vagy, drágám – sietett oda hozzá Rosalie, hogy megcsókolja. Majd Emily is a nyakába vetette magát. Így szinte igazi győztesként vonult be a házba.

-         Ez rendes volt tőled, Edward – üzente Jasper gondolatban. Én pedig csak értetlenül néztem rá. – Na ne nézz hülyének, nem használtad a képességedet – mondta halkan.

-         Egyszer hadd legyen jó napja – legyintettem.

-         Na látod, mondtam, hogy rendes volt tőled – veregetett vállba fivérem.

-         Szerintem is kedves tőled, hogy hagytad érvényesülni – nyomott puszit az arcomra Bella.

-         Néha neki is lehet jó napja – szorítottam magamhoz a feleségemet. – Egyébként pedig nagyon sokat fejlődött. Már-már tényleg legyőzött, pedig minden erőmet latba vetettem.

-         Na, most már elég lesz a hőstettekből, és a szórakozásból, mert ezer dolgunk van. Tehát, indulás, és hordjátok a padsorokat oda, ahová kijelöltem, azután jöhetnek a virágcserepek, amelyekbe Marie fogja elhelyezni a virágokat. Végül pedig elkészítjük a kis pavilont, ahol a pap összeadhatja a két boldog párt – mondta el Alice egy szuszra, és közben hevesen mutogatott, hogy éppen miről beszél.

-         Drágám, nyugalom, tudod, hogy van még időnk – csitította Jasper halkan.

-         De hát nyakunkon a két esküvő, úgyhogy nincsenek vesztegetnivaló perceink – mondta húgom határozottan.

-         Jól van, akkor hát munkára fel – tapsolt egyet Bella. – Mindenki hallotta, hogy Alice mit mondott, úgyhogy indulás – mondta szerelmem lelkesen.

-         Bella? Oh, te jó ég, ha tudnék sírni, akkor most biztosan záporoznának a könnyeim a boldogságtól – borult barátnője nyakába. – Önként segít nekem, sőt még a többieket is unszolja. Ez most olyan érzés, mintha te magad kértél volna meg, hogy elmenjünk vásárolni – mondta Alice meghatottan. – Ez egyszerűen hihetetlen.

-         Hé, Alice, nyugalom, csak gyere és essünk neki – kuncogott szerelmem.

Nekem pedig muszáj volt csatlakoznom hozzá. Kobold húgunk nagyon is aranyos volt, amikor így meghatódott ilyen apróságokon. Hiszen természetes, hogy Bella lelkes volt. Ez az esemény olyan számára, mint amikor Anthony nősült meg. Billy pontosan ugyanúgy számít, ahogy majd Jacob is fog, hogyha sor kerül az ő esküvőjére.

-         Segítség – hallottunk meg hirtelen egy kétségbeesett kiáltást, ami Gabriellától származott.

-         Mi történt? – rontottam be azonnal a házba.

-         A magzatvíz – nyögte Gaby miközben össze is görnyedt. – Azt hiszem, hogy itt az idő.

-         Hol van, Jake? – kérdeztem idegesen a lányoktól.

-         Ma ő járőrözik – vágta rá Anthony. – Azonnal megyek és leváltom, ne izgulj, Gaby, mindjárt itt lesz.

-         Mi történt? – rontott be Jacob hirtelen.

-         Hát te? – néztünk rá döbbenten. A farkasok soha nem szokták elhagyni az őrhelyüket.

-         Éreztem, hogy Gabriellának nagyon fáj – nézett a feleségére aggódva. – Egy ideje már érzem, amikor Phoebe pánikba esik valami miatt.

-         Össze tud kötődni veled? – kérdeztem tátott szájjal.

-         Ne legyél már, Carlisle, ezt majd később megbeszéljük, a menyasszonyom éppen szül – szólt rám Jake hisztérikusan.

-         Férfiak – forgatta meg a szemeit Rose. Majd Gabriellát felkapva süvített el az emelet felé. – Bella, hozz forró vizet, és tiszta törölközőket – adta ki az utasítást.

-         Itt vagyok már – rontottam be az ajtón utánuk.

-         Ez sokkal, de sokkal jobban fáj, mint anno Timnél – sikoltott fel Gaby. Majd hirtelen elhallgatott, mintha elvágták volna a fájdalmát.

-         Rose, még korai volt a fájdalomcsillapítás, nem tudjuk, hogy hány percesek a fájások – szóltam rá testvéremre.

-         Még itt a kezemben a tű, nagyokos – lengette meg előttem Rose a fiolát.

-         Én voltam, gondoltam, hogyha gépre kötöd, akkor úgyis látod, hogy milyen időközönként jönnek a fájások, ha pedig a tolófájások jönnek, akkor majd leveszem az érzéstelenítést – lépett be Alec is a szobába.

-         Ez nem egy tanulószoba szülésből, azonnal kifelé, legalább öt embernek – lett hisztérikus Gabriella hangja. – Edward, Rose, Jacob, és Alec maradhat, mindenki más kifelé.

-         Ez jogos – mondta szerelmem határozottan. – A szülés elég intim dolog, úgyhogy kifelé mindenki, most azonnal – vágta rá kedvesem. Majd mindenkit kiterelt. – Vigyázzatok rá – nézett még rám egy pillanatra. Azután pedig eltűnt maga mögött becsukva az ajtót. Mi pedig türelmesen vártunk, hogy a Phoebe mikor dönt úgy, hogy itt az ideje elindulni. Rose közben átöltöztette a barátnőjét, és előkészítette a szülésre.

-         Alec, ez az, most vedd vissza az erődet Gabrielláról – pattantam fel, amikor megláttam azokat az értéteket a monitoron, amire vártunk.

-         Rendben, Gaby készülj – mondta Alec. – Egy… kettő… három – számolt el háromig, majd Gabriella azonnal felsikított a fájdalomtól.

-         Gyerünk, nyomnod kell most – mondtam határozottan.

-         Azt csinálom, nem látod – nézett rám morcosan Gabriella.

-         Erősebben, gyerünk – parancsoltam rá. – Ez nem az első alkalom, és reméljük nem is az utolsó, erősebben. Mi itt mind tudjuk, hogy micsoda nő vagy. Meg tudod csinálni – néztem rá biztatóan.

-         Igen, Edwardnak igaza van – vágta rá Rose és Jake szinte egyszerre.

-         Nyomom – szuszogta Gabriella.

-         Nagyon jól csinálod, már látom a fejét. Szőke hajacskát látok – mosolyogtam Gabira. – Még egy nagyot, egy nagyon nagyot nyomj – mondtam neki határozottan.

-         Én ezt nem bírom tovább, még légvétel nélkül sem – rontott ki Alec a szobából.

-         Bella, ne hagyd egyedül elmenni – kiabáltam le a földszintre.

-         Ne aggódj, Emmett már utána vetette magát Briannel együtt – kiáltott vissza kedvesem. Majd hirtelen gyereksírás töltötte be a szobát. Egy apró kis lény, vékonyka, de annál határozottabb hangja töltötte meg az egész házat, sőt, talán még az udvart is.

-         Gratulálok, anyuka – nyújtottam át Gabriellának az immár törölközőbe tekert apróságot.

-         Egyszerűen gyönyörű. Hát itt vagy végre, édesem – simogatta meg az apró arcot Gabriella.

-         Szia, szépségem. Azt már most látom, hogy nem győzöm majd a kérőket elkergetni a közeledből – mondta Jacob boldogan.

-         Mami, most már megnézhetem a hugit? – kopogtatott be az ajtón Tim. – Légy szíves, hadd nézzem meg Phoebe babát – mondta kérlelően.

-         Majd én elintézem – ajánlkozott Rosalie.

-         Nem, semmi baj, nyugodtan hozd ide, Rose. Szerintem megnézheti a kishúgát – mondta Gaby határozottan.

-         Biztos? – nézett rám testvérem kérdőn.

-         Persze, nyugodtan. Timohty semmiféle vámpíri részt nem örökölt, így egészen biztos, hogy nem zavarja őt a vérszag – mondtam határozottan. De gyorsan letakartam Gabriellát egy takaróval, nehogy Tim megijedjen.

-         Hol a baba? – kérdezte Timothy izgatottan, amikor Rose behozta.

-         Itt van a húgod, kincsem – mosolygott rá anyukája azonnal.

-         Nahát, milyen picike – kerekedtek ki a szemei, amikor meglátta. – Nagyon aranyos – nevetett rá Tim. Mire Phoebe szintén mosolyt formált a kis ajkaival…