Kötelékek - 13. fejezet

13. fejezet

(Jenna szemszöge)

Nem igazán akartam gondolkodni, hiszen az életem alapjaiban odalett. Hiszen eddig szerettem a bátyámat is és Maria-t is, és őszintén reméltem, hogy újra össze tudom őket hozni. Most viszont gyűlölöm Maria-t, gyilkos lett belőlem, ráadásul egészen biztos, hogy a lehetséges jövőm, Jasper is utál, hiszen meg akartam gyilkolni a mostani feleségét, és megöltem azt a vámpírt, aki átváltoztatta. Azt hiszem, hogy nem áll túlságosan jól a szénám. Bár annak mindenképpen örülök, hogy végre kiderült az igazság, és így most már értem, hogy Jasper miért volt olyan dühös, amikor bántani akartam Alice-t. A jelek szerint ő tényleg nem tehetett semmiről, sőt szebbé tette a bátyám életét, és megtanította őt szeretni. Azt hiszem, hogy jobb volt és jobb is lesz nekik nélkülem. Hazamegyek, és új életet fogok kezdeni, egyedül, de figyelni fogom Jaspert, hogy az élete továbbra is szép legyen az új családja mellett. Ez lesz a legjobb, amit tehetek érte. Nem hiszem, hogy jogom lenne vele lenni azok után, ami történt.

-          Jenna, állj már meg – hallottam meg a hangját futás közben.

-          Menj haza, Jasper – kiabáltam hátra. Majd még gyorsabb tempóra kapcsoltam. Semmi szükségem alamizsnára. Engem nem kell istápolniuk csak azért, mert a testvére vagyok. Márpedig más okuk nincs arra, hogy utánam jöjjenek.

-          Hazamegyek, de csakis veled – mondta ellenmondást nem tűrve.

-          Nincs szükségem a sajnálatodra. Kérlek, menj haza, és élj boldogan. Én jól megleszek egyedül – mondtam kissé ingerülten. Mindig úgy éltem az életem, hogy másokra támaszkodtam, de azt hiszem, hogy már nagyon is itt az ideje, hogy a saját lábamra álljak.

-          Jenna, tudom, hogy most nagyon rosszul érzed magad, és hidd el, hogy én is nagyon sajnálom, ami történt, de állj már meg a fenébe is – kiáltott utánam dühösen. – Úgysem foglak békén hagyni, amíg nem állsz meg, úgyhogy akár el is fogadhatnád, hogy nem hagylak békén, amíg meg nem beszéljük a dolgokat – ajánlotta a lehetőséget.

-          Nem állok meg, elkezdem a saját utamat – mondtam ellenmondást nem tűrve. A következő pillanatban azonban valami, pontosabban valaki rám vetette magát. – Eressz el – morogtam rá bátyámra. – Haza akarok menni.

-          Akkor hová mész? – fordított szembe magával, és lefogta mind a két karomat a fejem fölött.

-          Hazamegyek, oda, ahol a szüleinkkel éltem – mondtam határozottan.

-          Ezt te sem gondolhatod komolyan, Jenna – csóválta meg a fejét Jasper. – Hogyha a házunk esetleg még épségben is van, már akkor is valaki másé lett. Biztosan élnek benne, és nem tudod visszaszerezni magadnak.

-          Még, hogy nem tudom visszaszerezni? – vontam fel a szemöldököm. – Semmi perc alatt kiteszem a lakókat onnan – vigyorodtam el.

-          Jenna, te igazából nem vagy ilyen – sóhajtott fel Jasper. – Szerintem teljesen felesleges ez az egész hajcihő, gyere velem haza, és megtanítunk téged áttérni a vegetáriánus életmódra, és utána nagyon könnyen be fogsz illeszkedni ismét a világba – ajánlotta a lehetőséget. – Hidd el, hogy nem is olyan nehéz, mint ahogy azt te hiszed. Még nekem is sikerült, pedig én pár évvel ezelőtt még nagyon szerettem volna megkóstolni a mostani sógornőmet. Micsoda illata volt, te jó ég.

-          Komolyan? Erről nem szólt a híres történet – nézett rám Jenna meglepetten.

-          Ami azt illeti, azt hiszem, hogy a történetünkbe mindenki csak Nessie születése után csatlakozott be. Bár elég furcsa érzés, hogy ennyire ismertek lettünk a történtek után.

-          Nem csak ti, hanem Nahuel, és a nagynénje is – fűzte hozzá Jenna. – Igazából előtettek soha senki nem hallott félvér gyermekről. Bár szerintem csodálatos, hogy létezik ilyesmi. Mármint, mindig azt hittük, hogy egy vámpírnak nem lehet gyereke, de látod, mégis lehet. Van ebben valami romantikus.

-          Ne térjünk el a tárgytól. Mindenképpen haza akarlak vinni magunkhoz – mondta mélyen a szemembe nézve.

-          Na és miért tennél ilyet? Nem félsz, hogy egy óvatlan pillanatban megölöm a feleségedet? – kérdeztem idegesen.

-          Nos, lenne rá még bármi okod most, hogy már tisztában vagy vele, hogy mi történt valójában? – kérdezte kíváncsian. – Kérlek, őszintén válaszolj.

-          Nem, természetesen semmi okom nem lenne rá, hiszen nem is ő volt az, aki megkeserítette az életedet, hanem Maria, ő pedig már jól láthatóan nem fog zaklatni téged többé. Viszont akkor sem értem, hogy miért akarsz ennyire visszavinni magatokhoz, hiszen nem illek a családotok képébe, ez teljesen nyilvánvaló. Ráadásul az összes lány teljesen jogosan utálhat, na meg persze a férfiak is, de Esme, Alice és Bella biztosan gyűlöl, hiszen épp eleget tettem nektek keresztbe azóta, amióta itt vagyok.

-          Nos, a családom mondjuk úgy, hogy valóban haragudott rád, de azt hiszem, hogy mindketten tudjuk, hogy a Cullen család nem haragtartó, főleg nem úgy, hogy közben minden tisztázódott.

-          Na, de Esme – tiltakoztam azonnal. – Olyan arccal nézett rám, hogy eszem ágában sem lenne többé a szeme elé kerülni. Annyi fájdalmat és csalódottságot láttam benne, amennyit még soha senki tekintetében.

-          Ugyan már, Esme szerintem már most megbocsátott neked mindent – vágta rá Jasper azonnal. – Ő mindenki anyukája, ha még nem tudnád. Erről nem szóltak a hírek? – kérdezte mosolyogva.

-          Esme jóságáról ódákat zengtek mindig is, de én azt hiszem, hogy nagyon, de nagyon bántó voltam. Hiszen ő egy pillanat alatt befogadott, amíg én csak hazudtam mindenről. Ráadásul még meg is védett, pedig semmi oka nem volt rá.

-          Tényleg csak azért nem jössz vissza velem, mert félsz a család reakciójától? – kérdezte Jasper mélyen a szemembe nézve.

-          Nos, ami azt illeti, nem csak ez az oka, bár ez a nagyobbik ok – sóhajtottam fel.

-          Akkor mi a kisebbik ok? – kérdezte bátyám kíváncsian.

-          Sosem álltam még a saját lábamon. Mindig anyára és apára hagyatkoztam a születésem óta. Az átváltozásom óta pedig csakis Maria határozta meg a tetteimet. Úgyhogy azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy egy kicsit a saját lábamra álljak. Szeretném megismerni önmagamat.

-          Na és az nem érdekel, hogy én pedig szeretnélek megismerni téged? – kérdezte kissé csalódottan.

-          Dehogynem, mindennél jobban szeretnélek megismerni én is téged, hiszen a bátyám vagy – vágtam rá gondolkodás nélkül.

-          Akkor fogadj el tőlem egy lehetőséget – ajánlotta mosolyogva.

-          Halljuk – egyeztem bele azonnal. Végül is abból túl nagy baj nem lehet, hogy hajlandó vagyok végighallgatni az ajánlatát.

-          Mi lenne, hogyha egy kis időre hozzánk költöznél? Meg tudnánk ismerni egymást, és megtaníthatnánk téged is a vegetáriánus életmódra. Utána pedig, hogyha úgy érzed, akkor elhagyhatsz minket, és elmehetsz a saját utadat járni, és esetleg utána visszatérhetnél és élhetnél velünk.

-          Nem is tudom – gondolkodtam el.

-          Mit veszíthetsz vele, hogyha adsz egy esélyt? – kérdezte Jasper reménykedve.

-          Tényleg szeretnéd, hogy visszamenjek veled? – haraptam az ajkamba.

-          Igen, mindenképpen szeretném – vágta rá gondolkodás nélkül.

-          A többiek is befogadnának a házukba egy olyan lányt, aki gondolkodás nélkül gyilkolt az imént? Szerintem nem vagyok közéjük való.

-          Azt hittem, hogy Emmett mindenki igaz történetét elmesélte – nézett rám kérdőn.

-          A felesége történetét nem, de a többiekét igen – válaszoltam halkan.

-          Ez esetben tisztában vagyunk vele, hogy egyik családtagunk sem makulátlan, na persze, kivéve Carlisle-t, de ettől még egytől-egyig csodálatos lények. Szerintem te is egy ilyen csiszolatlan gyémánt vagy – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Honnan tudod? – kérdeztem döbbenten.

-          Nagyon egyszerű, hogyha egy cseppet sem érdekelne téged az, ami az elmúlt napokban történt, akkor nem érezném felőled ezt a nagymennyiségű fájdalmat, és bűnbánatot, amit érzek. Bízz bennem, és hagyd, hogy a bátyád legyek. Tudom, hogy nem leszek tökéletes, hiszen nem is voltam sosem igazi bátyus szerepben, de hiszem, hogy rá tudok érezni, és talán te is boldogabb leszel a családod közelében. Adj nekem egy lehetőséget.

-          Na és te? Adsz nekem egy lehetőséget, hogy jó húgod legyek, és mindent helyrehozzak, amit elkövettem ellenetek?

-          Ebben soha ne kételkedj, mindent rendbe fogunk hozni – válaszolta azonnal. – Tehát, hazajössz velem?

-          Amennyiben hajlandó leszel végre leszállni rólam, akkor azt hiszem, hogy igen, nagyon szívesen visszamegyek veled – bólintottam rá lelkesen.

-          Oh, bocsánat – pattant fel rólam bátyám azonnal. Majd kedvesen a kezét nyújtotta felém, hogy felsegítsen, én pedig boldogan elfogadtam a felajánlott kezet.

-          Semmi gond, máshogy nem tudtál volna megállítani, ez egészen biztos – legyintettem nevetve.

-          Nos, akkor mehetünk – kapott a karjaiba hirtelen.

-          Öhm… tudok járni – állapítottam meg.

-          Tisztában vagyok vele, de a mostani érzéseidet kielemezve jobb lesz, hogyha én viszlek magammal, mert még nem vagy teljesen magabiztos – kuncogott fel. – Tetszik, hogy olyan szeleburdi lány vagy, mint a család legtöbb lány tagja.

-          Nos, élek egy ideje, de szeleburdinak utoljára anya nevezett, ha jól emlékszem – húztam el a számat.

-          Anya remek emberismerő volt – biccentett rá Jasper. – Nem emlékszem túl sokra az emberi életemből, de arra határozottan, hogy mennyire imádtam anyát, apa néha inkább kicsit félelmetes volt, de anya mindig is imádnivaló volt, és úgy gondolta, hogy mindenre gyógyír…

-          Egy nagy pohár mézes tej – szakítottam félbe, mert pontosan tudtam, hogy mit akar mondani. Anya engem is mindig így altatott el, hogyha valami nyomta a lelkemet.

-          Ahogy mondod – nevetett fel. – Egy csipetnyi fahéjjal.

-          Akkor tökéletesen ugyanúgy nevelt minket, leszámítva persze, hogy én lány vagyok, te pedig nem – állapítottam meg.

-          Nos, azért örülök, hogy engem nem lánynak akart nevelni – forgatta meg a szemeit Jasper.

-          Ez mondjuk tényleg nagy szerencse, a rózsaszín nem a te színed – nevettem fel hangosan. Várjunk csak, mi a fenétől lett hirtelen ilyen jó kedvem, amikor néhány perce még teljes letargiában voltam? – Ugye te nem…

-          Sajnálom, de igen – vágta rá. – A húgom vagy, és most vissza fogsz velem jönni, ha tetszik, ha nem, mert minden egyes szót tökéletesen őszintén mondtam, amit mondtam, és a többiek is vissza akarnak kapni. Egyébként is már igent mondtál, ezért mertem egy kicsit manipulálni az érzéseid.

-          Kérlek, tegyél le – próbáltam magam eltolni a mellkasától. Lehet, hogy én is vissza akarok menni vele a szívem mélyén, de nem akarom, hogy megint manipuláljon valaki.

-          Nem tehetem, mert rá kellett jönnöm, hogy boldog vagyok, hogy van egy húgom, és a beszélgetésünk alatt nem manipuláltam az érzéseidet. Erre a szavamat adom. Csak utána, amikor elöntött a bizonytalanság egy pillanatra. Kérlek, adj még egy esélyt, és megígérem, hogy soha többé nem fog előfordulni, ami az imént megtörtént – mondta esdeklőn.

-          Mindenre megesküszöl, ami számodra fontos? – kérdeztem komolyan.

-          Igen, mindenre esküszöm – bólintott rá. – A kérdés csak az, hogy hajlandó és képes vagy-e bennem megbízni – fűzte még hozzá.

-          Hát ez egy nagyon jó kérdés – sóhajtottam fel. Nem érzem úgy, hogy mostantól bárkiben is azonnal meg kellene bíznom, talán még akkor sem, hogyha a vérszerinti testvérem.

-          Bizonytalanságot érzek, és most ebben nincs semmi befolyásolás, ezek tények – szólalt meg Jasper csalódottan.

-          Ne aggódj, el fog múlni a bizonytalanságom, ha nem adsz rá okot, hogy megtartsam – mosolyogtam bátyámra. Biztos vagyok benne, hogy mi nagyon is jóban leszünk, csak kell még egy kis idő, amíg megszokom az új helyzetet.

-          Nos, időnk az van bőven, úgyhogy én bőven ráérek – mondta mosolyogva. – Várjunk csak, lehet egy kérdésem? – nézett rám kíváncsian.

-          Hát persze – vágtam rá.

-          Mondd csak, hogyan jutottál ki a celládból? Hiszen többször is átvizsgáltam és biztos vagyok benne, hogy nem hagytam rajta támadási pontot.

-          Tényleg nem volt rajta támadási pont – bólintottam rá.

-          Akkor, hogyan jutottál ki?

-          Az unokahúgod engedett el – vágtam rá azonnal.

-          Tessék? – kérdezte szinte sokkos állapotban. – Hogy a fenébe került oda Nessie?

-          Visszasomfordált, hátha segítségre lesz szükségetek, de ti akkor már elmentetek. Én pedig meggyőztem róla, hogy most már veletek vagyok, és engedjen ki, hogy segíthessek.

-          Ennyi? Nessie fogta magát, és kiengedett a cellából? – forgatta meg a szemeit. – Azt hiszem, hogy ismét el kell beszélgetnem vele a fogoly kifejezés jelentőségéről.

-          Ha ez vígasztal, akkor azért nem ment annyira könnyen a kijutás – állapítottam meg. – Legalább tízszer meggondolta magát, mire végre eljutottunk odáig, hogy tényleg kinyitotta az ajtót – vettem a védelmembe az unokahúgát. – Tényleg nagyon megfontolt volt a kislány.

-          Ez attól tartok, hogy nem mentség – állapítottam meg.

-          Ugyan már, végül is jól sült el, és néha hallgatnunk kell az ösztöneinkre, ezt neked kellene tudnod a legjobban – forgattam meg a szemeimet. – A vámpírok eléggé ösztönlénynek számítanak.

-          Valóban, de ez nem mindig jó dolog – mondta bátyám tárgyilagosan.

-          Jesszus, te tényleg katona voltál – nyögtem fel.

-          Vannak dolgok, amik nem változnak – nevetett fel. – Rajtad is látszik, hogy anya próbált belőled hölgyet nevelni.

-          Ezt miből gondolod?

-          Tökéletesen összeválogatott ruhák, viszonylag választékos beszéd, és nemes testtartás, még harc közben is – kezdett bele.

-          Jól van, tudom, hogy le kéne lazulnom, de talán neked sem ártana – vágtam a szavába.

-          Megpróbálhatnánk együtt lelazulni egy kicsit – ajánlotta a lehetőséget.

-          Részemről rendben – bólintottam rá. Majd kényelmesen elhelyezkedtem a karjaiban, és hagytam, hogy visszavigyen a Cullen házhoz. Bár szerintem nem lesz olyan egyszerű a beilleszkedésem, mint ahogy Jasper hiszi, mert még nagyon sok megbeszélnivalónk lesz egymással, ez egészen biztos, de kezdettnek nekem már annyi is elég, hogy talán visszakaphatom a bátyámat…

Kötelékek - 12. fejezet

12. fejezet

(Jasper szemszöge)

Már néhány perce üldöztem Mariát, aki mint mindig, most is nagyon ügyesen taktikázott, hiszen egész létezése alatt csakis ezzel foglalkozott, de most megint feltűnt előttem, és minden gond nélkül el fogom kapni. Már éppen rá akartam vetni magam, amikor megcsörrent a telefonom. Alice volt az, és bármennyire is szerettem volna felvenni a telefont és megnyugtatni, hogy minden rendben, most mégsem volt rá időm. Egyszer, s mindenkorra szerettem volna lezárni ezt a dolgot köztem és Maria között. Életem megkeserítője pedig egyre közelebb volt hozzám. Méghozzá már annyira, hogy tényleg csak egyetlen egy apró mozdulat választott el tőle. A legnagyobb meglepetésemre azonban még mielőtt elkaptam volna a földre kerültem egyetlen egy szempillantás alatt. Hogy a fenében nem vettem észre, hogy van még embere a környéken? Még soha életemben nem voltam ilyen figyelmetlen. Már eleve azt hittem, hogy győzelmet arattunk, de a jelek szerint tévedtem. Te jó ég, szegény Alice, biztosan figyelmeztetni akart.

-          Kötözzétek le, húzzatok zsákot a fejére, és azután pedig indulhatunk haza. A családját majd hazai terepen elintézzük – mondta elégedetten.

-          Nehogy azt hidd, hogy ilyen egyszerűen megúszhatod ezt az egészet. Ki fogok szabadulni, méghozzá gyorsan, és ezt te is tudod – mondtam határozottan.

-          A mobiltelefonodon van egy nem fogadott hívás a kis szívszerelmedtől, és egy sms Alice-től, hogy ez csapda. Ha már olyan ügyes kis asszonykád van, aki belelát a jövőbe a döntéseink alapján, talán nem ártana hallgatni rá, vagy legalább tartani vele a kapcsolatot – állapított meg.

-          Alice-nek ehhez az egészhez semmi köze – vágtam hozzá dühösen.

-          Ugyan már, hogyha nem bukkan rád az a kis perszóna, akkor egyszer biztosan visszatértél volna hozzám, de az a nyavalyás kis szajha annyira elkényeztetett téged, annyira szelíddé tett, hogy nem maradt már választásom, mint visszaszerezni téged, így, vagy úgy – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Ha rábukkanok Alice-re, ha nem, hozzád egészen biztosan nem mentem volna vissza, és nem fogok nálad maradni soha. Mi a terved? Egy örökkévalóságon keresztül fogva tartasz? Annak meg mi értelme van? Akkor nem tudok neked segíteni.

-          Nekem már a szenvedő arcod látványa is egy élmény lesz, amikor megölöm a kis asszonykádat a húgoddal együtt. Ha viszont meg akarnál szökni, akkor biztosan megtalálom a megoldást arra, hogy meggondold magad. Sok különleges vámpír él a földön, és az egyik talán pont képes lesz arra, hogy elfeledtesse veled Alice-t, úgy ahogy volt, és csak rám emlékezz és a boldog múltunkra – mondta elégedetten, és éreztem a hangján, hogy vigyorog.

-          Sosem fogod ezt elérni – vágtam rá ellentmondást nem tűrő hangon.

-          Nos, én mindent el tudok érni, csak akarni kell – válaszolta azonnal. – Most viszont induljunk, mert nemsokára utolér a kis családod, és azt nem szeretném. Lányok, megvan a pulcsija? – kérdezte. Mire a pulóverem eltűnt rólam egy nagy reccsenéssel, és csak az ing maradt rajtam. – Csaljátok tévútra a családját, mi addig eltűnünk – mondta határozottan. Szegénykém csak abba nem gondolt bele, hogy nekem egyáltalán nem áll szándékomban velük tartani, és talán megpróbáltak lekötözni, de ez erősen gyenge kísérlet volt, ugyanis könnyedén kiszabadítottam a kezeimet, csak éppen erről az aprócska tényről még nem tudnak. Viszont nemsokára tudni fogják. Csak a megfelelő pillanatot kell kivárnom, ami hamarosan biztosan el fog érkezni.

-          Igenis – vágta rá két, vagy három lány. Majd éreztem, ahogy az illatuk egyre távolodni kezd. Úgyhogy már csak annyi volt hátra, hogy megtudjam pontosan, hányan vannak.

-          Na ehhez mit szólsz? Mire a családod a nyomodra bukkanna, akkor mi már a környéken sem leszünk – motyogta a fülembe Maria. Én pedig ezt a pillanatot választottam arra, hogy kiszabaduljak, és elkapjam a torkát.

-          Ha bárki is közelít felém, akkor egyszerűen kitekerem a nyakát, és letépem a fejét – mondtam elégedetten. – Na és te, mit szólsz ehhez? – kérdeztem vigyorogva.

-          Szép fogás, de mégis hogyan szabadultál ki? – kérdezte dühösen.

-          Tudod, az évek során ragadt rám néhány új technika is. Nem álltam meg azon a szinten a harcban, amin régen voltam. Te viszont egyáltalán nem fejlesztetted magad, hogyha jól gondolom – mondtam elégedetten. – Sohasem voltál a változások híve, pedig akkor most nem szabadultam volna ki ilyen könnyen. Mindenesetre én csak örülök neki, hogy így történt.

-          Nem fogsz messzire jutni, azt ugye tudod? – kérdezte kíváncsian.

-          Nem is akarok eljutni sehová, egyszerűen csak megpróbálom megértetni veled, hogy hagyj békén engem és a családomat, mert ha nem teszed, akkor egyszerűen levadászlak.

-          Levadászol? Na ugye, tudtam én, hogy még mindig az én Jasperem vagy. Van, ami sosem fog megváltozni – dorombolta, miközben az ágyékomhoz dörgölte a hátsóját. Régen egyszerűen imádtam ezt, de ma már egyáltalán nem tud meghatni vele. Immunis lettem a bájaira, hiszen most már tudom, hogy sosem érdekelték az érzéseim, csak egy eszköz voltam.

-          Nem, már régen nem vagyok a te Jaspered. A szívem mélyén sosem voltam az, mert te egy szívtelen, kegyetlen, és kiállhatatlan nő vagy – mondtam komolyan. – Egy darabig át tudtál verni az álszentségeddel, de ennek már rég vége.

-          Meddig szórakozunk még itt? – sóhajtott fel. – Mindketten tudjuk, hogy nem fogsz megölni, mert megváltoztál. A lányok is azért haltak meg, mert ostobák voltak. Hogyha mindent pontosan a terv szerint tettek volna, és elkapják az unokahúgodat, akkor sokkal egyszerűbb lett volna a dolgom, de persze levédted a kicsikét a farkasok által. Még, hogy megváltoztál – mondta elégedetten.

-          Jasper – hallottam meg szerelmem kétségbeesett kiabálását.

-          Itt vagyok, szerelmem – kiáltottam vissza. – Vigyázzatok, még itt vannak a társai – fűztem még hozzá. – Lányok, van egy ajánlatom – fordultam most Maria társai felé. – Nem tudom, hogy tisztában vagytok-e a ténnyel, de Maria egyáltalán nem szeret benneteket. Van köztetek akár egy is, aki már túl van az első évén vámpírként? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nem régen változtunk át, de ennek elvileg nincs jelentősége, mert halhatatlanok vagyunk – válaszolta az egyik lány.

-          A jelentősége csak annyi, hogy egy év után Maria elintézi, hogy meghalljatok, mert akkor már nem lesztek erősebbek az átlagos vámpíroknál, és így kevesebb lesz az értéketek – magyaráztam nekik. Jobb lenne, hogyha felfognák, hogy mi is az igazi helyzet. Akkor most egyszerűen elhagynák ezt a nőt, és élnék tovább az életüket.

-          Nem hiszem, Maria jól bánik velünk – legyintett az egyik lány.

-          Jól bánik veletek, amíg van számára értéketek, de utána már nem fogja érdekelni semmi, ami veletek kapcsolatos – mondtam határozottan. – Kérlek, higgyetek nekem. Pontosam tudom, hogy miről beszélek, mert én sokáig segítettem neki ebben, és a mai napig bűntudatom van a sok halott vámpír miatt, akik közül sokaknak én oltottam ki az életét.

-          Ugyan már, ne hallgassatok rá, hiszen nyilvánvaló, hogy csak ki akar szabadulni, de kérlek, ne kételkedjetek abban, amit mondok. Szeretlek titeket, minden gyermekemet szeretem, és szeretni is fogom örökké – vetette ellen Maria. – A kérdés már csak az, hogy nekem hisztek, aki biztosítja számotokra a megfelelő mennyiségű táplálékot, vagy neki, aki egyszerűen csak ki akar szabadulni innen.

-          Ami azt illeti, az életetek múlik rajta, hogy most mit válaszoltok a kérdésre – jelent meg Alice, és vele együtt az egész családom is. Mindannyian egy-egy lány torkát ragadták meg.

-          Mi legyen, Maria? Elengeded Jaspert békében, vagy inkább hagyod meghalni a lányokat? – kérdezte Edward kíváncsian.

-          Nem fogjátok megölni őket, mert nem vagytok gyilkosok – vágta rá Maria tárgyilagosan.

-          Neked fogalmad sincs, hogy mire vagyunk képesek a családunkért – morgott fel Esme, ami azért meglehetősen ritka pillanatnak számított, ugyanis Esmét nagyon ki kell hozni ahhoz a sodrából, hogy ilyet tegyen.

-          Ugyan már, mi értelme ennek a fene nagy boldogságnak, hogyha nincs semmitek? Nincs terület, ami felett uralkodhattok, nincs egy tanya, ahol csakis az általatok átváltoztatott vámpírok vannak. Most őszintén, mi van nektek?

-          Boldogság, szeretet, béke, és normális élet, már amennyire egy vámpírnak lehet normális élete – vágta rá szerelmem. – Nálunk minden megvan, amire Jaspernek ahhoz volt szüksége, hogy elfelejtsen téged – mondta Alice komolyan. – Te tönkretetted ezt a csodálatos lényt, de nekem sikerült meggyógyítanom. Nekem és a családunknak.

-          Főleg neked, kicsim – kacsintottam rá.

-          Te jó ég, hagyjátok abba ezt az ömlengést, mert mindjárt rosszul leszek vámpír létemre, és kidobom a taccsot – húzta el a száját Maria.

-          Az már nem a mi felelősségünk, hogy nem vagy képes egészséges emberi érzésekre – sóhajtott fel Bella a szemeit forgatva.

-          Igen, a hangsúly pontosan ezen van. Azért nem vagyok képes egészséges emberi érzésekre, mert nem vagyok ember, ahogy ti sem. A vámpírok természetes tápláléka az ember, nem pedig a barátaink.

-          Az nem is érdekel, hogy te is voltál ember? – kérdezte Emmett kissé agresszívan. – Hogyha emberek nem lennének, akkor tulajdonképpen te sem léteznél.

-          Teljesen felesleges próbálkoznotok, úgysem tudjátok meggyőzni – mondta Edward határozottan. – Hidd el, hogy sosem fog megváltozni. Szerintem már csak az a kérdés, hogy ki az, akit elengedhetünk, és ki az, akit kénytelenek leszünk kiiktatni.

-          Ez talán túlzás – állapította meg Carlisle. – Próbáljunk megmaradni a békés megoldásnál.

-          Békés megoldásnál? – nyögtem fel. Azért van egy határ még a békés megoldásokban is.

-          Fiam, hidd el, hogy megértem a nézeteidet, de ha nem muszáj, akkor inkább nem tartok mészárlást, már így is többen meghaltak ma.

-          A lányok részemről még dönthetnek. Ők nem ártottak nekem. Legalábbis nem szándékosan – mondtam határozottan. – Ez csak az ő döntésükön múlik.

-          Azt hiszem, hogy mindenki nevében mondhatom, hogy inkább békésen távozunk. Nem akarom itt lelni a halálomat, amikor még olyan sok dolgot tehetnék az életben.

-          Egyetértek – bólintott rá a második lány is. Aztán a többiek is sorban.

-          Edward? – fordultam felé kíváncsian. Ha valaki tudja, hogy megbízhatunk-e bennük, akkor az Edward.

-          Egyikük sem akar bajt. Ráadásul eddig természetesen nem tudták, hogy Maria egy év után kivégeztetné őket. Nem fogjuk őket látni többé, hacsak nem véletlenül, ebben biztosak lehetünk.

-          Ez esetben azt hiszem, hogy elengedhetjük őket – bólintottam rá. Mire a családom tagjai bár nagyon óvatosan, de elengedték a lányokat, akik nagyon gyorsan elhagyták a területünket. – Ennyi volt a hatalmad, Maria. Most pedig utoljára kérdezem meg, elmész, vagy meghalsz? Ez az utolsó esélyed az életre.

-          Ugyan már, Jasper, ha megölsz, akkor egy kis részed visszatér a régi énedhez, ami azért jó, mert akkor rájössz, hogy mekkora hibát követtél el, amikor elhagytál.

-          Te jó ég, ez már beteges. Jasper ez a nő a megszállottad – nyögött fel Edward.

-          Mondja ezt az, aki betegesen beleesett egy emberbe – vágott vissza Maria azonnal.

-          Nos, ami azt illeti, neked sem ártana, hogyha keresnél magadnak másik szenvedélyt, aki esetleg viszonozza a nézeteidet – vágott vissza bátyám.

-          Én amondó vagyok, hogy egyszerűen essünk túl a dolgon. Öljük meg, és hadd menjen mindenki haza, elegem van már ebből – szusszantott Rose.

-          Rosalie – szólt rá Alice.

-          Nehogy azt mondd, hogy te el akarod engedni ezt a nőt – nyögtem fel.

-          Az mellékes, hogy nekem mi a véleményem, de te még mindig csak szorongatod a torkát, és a jelek szerint eszed ágában sincs kitekerni a nyakát – nézett rám szerelmem gyengéden. – Én megértem, hiszen ő változtatott át, és sokáig úgy érezted, hogy szerelem, amit iránta érzel, úgyhogy nem kell megtenned, ha nem akarod – mondta gyengéden.

-          Megteheti más is, nem kell Jaspernek – ajánlotta Emmett nyugodtan. – Add át nekem, sosem volt semmi közöm hozzá azon kívül, hogy bántani akarta a családomat.

-          Akár én is megteszem, ha ezen múlik – bólintott rá Edward.

-          Nem, képes vagyok rá, és az én feleségem fenyegette meg – mondtam határozottan. – Viszont nem akarom, hogy Alice lássa, hogy milyen tudok lenni.

-          Ez badarság – csóválta meg a fejét szerelmem.

-          Mi a fenén gondolkodtok már ennyit?  - ugrott ránk Jenna teljesen váratlanul, majd akkorát lökött rajtam, hogy kivittem az egyik fát az erdőben. – Ha ti nem teszitek meg, akkor majd én elintézem – morgott fel, majd egy szempillantás alatt kitörte Maria nyakát. – Ezt a szüleinkért – lökte földre az élettelen testet, majd még mielőtt bármit is tehettünk, vagy mondhattunk volna, ugyanúgy elrohant, mint ahogy érkezett.

-          Na, azt hiszem, hogy most először egyet értettem a húgoddal valamiben – mondta Alice kissé sokkos állapotban, miközben a tekintete még mindig Maria élettelen tetemét nézte.

-          Edward, hogy a fenébe nem hallottad a gondolatait? – kérdeztem bátyámat döbbenten.

-          Bocsánat, de jelenleg Maria gondolataira koncentráltam – nézett rám Edward, de az ő szemei is olyan döbbentek voltak, mint mindenkié.

-          Öhm… én nem igazán értek a családegyesítéshez, de most, hogy Jenna tudja az igazságot, és rájött, hogy mi vagyunk a jófiúk, nem kéne esetleg utánamennünk? – kérdezte Emmett kíváncsian.

-          Emmett kivételesen igazat beszél – bólintott rá Rose. Viszont még mindig mindenki sokkos állapotban állt ott, ahol eddig.

-          Intézzétek el Maria testét, kérlek, én a húgom után megyek – mondtam komolyan.

-          Várj, Jasper, veled megyek, nagyon ki lehet készülve szegény – állított meg Alice.

-          Egyelőre még nem lenne jó ötlet, hogyha találkoznátok. Szerintem össze van zavarodva. Majd én hazahozom – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Kérlek, addig rendezz el neki mindent, hogy kényelmesen lakjon nálunk – néztem rá könyörögve. A húgomnak most mindenekelőtt rám van szüksége, legalábbis remélem, hogy így van.

-          Rendben, ahogy akarod – bólintott rá szerelmem bizonytalanul.

-          Hozd őt vissza, Jasper – nézett rám Esme gyengéden. – Vigyáznunk kell rá, főleg most, hogy megtudta végre az igazságot.

-          Úgy lesz, anya – bólintottam rá. Majd gyors csókot nyomtam szerelmem ajkaira, és már rohantam is a húgom után. Mindenképpen nekem kell őt megtalálnom. Bár az érdekelne, hogy hogyan jutott ki a cellából, mert az biztos, hogy alaposan be volt zárva…