Kötelékek - 14. fejezet

14. fejezet

SZIASZTOK, KEDVES OLVASÓIM! MEGHOZTAM A KÖTELÉKEK UTOLSÓ FEJEZETÉT. NAGYON REMÉLEM, HOGY TETSZENI FOG :D MOST A TÖRTÉNET VÉGEZTÉVEL KIVESZEK NÉHÁNY HÉT "SZABADSÁGOT", MERT AZ ELKÖVETKEZENDŐ ÖT-HAT HÉTBEN NAGYON SŰRŰ LESZ AZ ÉLETEM, DE UTÁNA VISSZATÉREK, EZT MEGÍGÉRHETEM. :D VIGYÁZZATOK MAGATOKRA, ÉS SOK-SOK PUSZI MINDENKINEK. DRUSILLA

(Jasper szemszöge)

Tudtam, hogy a családom képes lesz megbocsátani Jenna kis merényletét, ahogy én is, de abban már nem voltam annyira biztos, hogy mindez azonnal sikerülni fog nekik. Tudom, hogy a kedvemért vissza fogják őt fogadni, de nem akartam, hogy Jenna egy pillanatig is fogolynak érezze magát a saját otthonunkban, márpedig Edward nyilvánvalóan meg fogja őt figyelni még egy ideig a biztonság kedvéért, és igaz, ami igaz, nem vitathatom a bizalmatlanságát. Bár Jenna érzéseiből most már tökéletesen le tudom mérni, hogy ő tényleg nem tehetett semmiről sem. Maria amióta csak vámpírrá tette gyakorlatilag ellenünk képezte ki, vagyis csakis Alice ellen, hogyha egészen pontosak akarunk lenni a kérdésben, és nem vitathatom a tényt, hogy Jenna jól is oldotta meg a feladatát, csupán néhány másodperc választotta el a küldetése sikerétől, és ez megrémít. Túlságosan is jó kiképzést kapott. Olyat, amilyenben én egy ilyen ártatlan lányt soha nem részesítettem volna, hiszen még gyermek. Legalábbis a lelke még az. Látszik rajta. Annyira vágyik szeretetre, és megértésre, mint ahogy Nessie is. Na és a magabiztossága is eléggé a béke feneke alatt van, legalábbis nagyon úgy tűnik.

-          Hogyha kellőképpen kielemezted az érzelmi viharomat, akkor figyelhetnél rám is egy kicsit – bökött vállba hirtelen húgom morcosan.

-          Tessék? – néztem rá meglepetten.

-          Öt perce beszélek hozzád, de te csak bambán mész előre – kezdett bele. – Ne akarj átvágni, tutira engem elemzel, mert mindketten tudjuk, hogy most mennyire zavaros a fejemben, és a szívemben is minden, úgyhogy akár hangosan is diagnosztizálhatsz.

-          Elnézést, nem volt szándékos a dolog, mondhatjuk úgy is, hogy ez a képességemmel járó ártalom, mint Edwardnál az automatikus kutakodás mások fejében.

-          Értem én, hogy menő képességeitek vannak, amilyen nekem nincs, de ettől még igenis idegesítő tud lenni, hogy elemezgetsz engem, és velem nem is osztod meg a diagnózist, mint pácienseddel – állapította meg komolyan. – Tehát, hallgatom, dr. Jasper.

-          Mit mondhatnék, amit még nem tudsz? – kérdeztem mosolyogva.

-          Kicsit konkrétabb diagnózisra számítottam – állapította meg.

-          Jól van, elmondom a véleményem, de nem biztos, hogy tetszeni fog – sóhajtottam fel.

-          Sebaj, ígérem, hogy nem sértődök meg – vágtam rá.

-          Hát jól van – bólintottam rá. Úgysem fog addig békén hagyni, amíg nem mondom el neki a véleményemet. – Azt hiszem, hogy nem kaptál mostanában elég őszinte szeretetet és ettől némiképpen frusztrált vagy, legalábbis így gondolom, de vitathatod a dolgot.

-          Te most zavarban vagy? – vigyorodott el pimaszul.

-          Ami azt illeti, igen – vallottam be. – Vagyis azt hiszem, hogy nem is zavarban vagyok, hanem sokkal inkább nem akarlak megbántani, és nagyon szeretném, ha boldog lennél mellettem, és ennek azt hiszem, hogy nem az a módja, hogy folyamatosan elemezlek.

-          Nahát, magadtól rájöttél a megoldásra. Valóban akkor leszek boldog, hogyha nem viszed túlzásba az elemzést, vagy egyszerűen csak beszélgetsz velem. Tudod, elkezdhetnénk ismerkedni – ajánlotta a lehetőséget. – Mármint, persze, sok dolgot tudok rólad abból, amit anyáék meséltek, és abból, amit Maria mesélt, de jó lenne a te saját szádból hallani, hogy milyen is vagy valójában.

-          Akkor, kérdezz, és utána én is kérdezek, mit szólsz ehhez a lehetőséghez? – kérdeztem kíváncsian.

-          Akkor első kérdés – gondolkodott el egy pillanatig. – Mikor szerettél bele Alice-be? Oh, és nem hiszem el, hogy amint megláttad, mert az egyáltalán nem vallana rád – fűzte még hozzá.

-          Nos, ha hiszed, ha nem, már amikor megláttam őt megvolt a bizsergés kettőnk között, de valóban a szerelem folyamatosan tört rám, de nem tartott sokáig, amíg eljutottam odáig, hogy halálosan imádjam őt.

-          Miért? Mi volt benne olyan különleges? Vagyis mi benne olyan különleges? – kérdezte kíváncsian.

-          Az egész lénye, ahogy van. Sohasem gondolt csak magára amióta csak ismerem. Ő volt a család és az én lelkem. Majdnem annyira, mint Esme. Egyszerűen hihetetlen, hogy mekkora szíve van, ha tehetné, akkor az egész világot magához ölelné. Egyszerűen csodálatos. Ráadásul soha nem kételkedett bennem, még akkor sem, amikor kis híján bántottam Bellát. Nem haragudott rám, és megértett még akkor is, amikor még én sem értettem saját magam.

-          Akkor tényleg különleges lány ez az Alice, örülök, hogy nem sikerült bántanom – mosolyodott el Jenna. – Azt hiszem, hogy itt lenne az ideje, hogy megismerjem.

-          Igen, szerintem is itt lenne az ideje – bólintottam rá. - Sőt, mindenkit meg kell ismerned, mert mostantól ők mind a te családod is lesznek.

-          Azt szerintem ki kellene érdemelni – állapította meg Rosalie, amint kiért a többiekkel a ház teraszára.

-          Baby, legyél egy kicsit megértő – csitította rögtön Emmett. – A csajszit átverték, de most már észhez tért, úgyhogy hagyd békén a hugit, és inkább segíts neki beilleszkedni.

-          Ennyi? Szerintetek el is van felejtve, hogy veszélybe sodorta a családot? – nyögött fel Rosalie.

-          Szerintem adjunk neki esélyt – vágta rá Edward.

-          Félrevezették, Rose, ez nem az ő hibája – mondta Esme határozottan. – Én azt javaslom, hogy kapjon legalább próbaidőt.

-          Én támogatom Esme javaslatát – bólintott rá Carlisle is.

-          Szerintem is maradjon – mondta Nessie. – Hogyha éppen nem tervez a család ellen merényletet, akkor egész kedves.

-          Köszönöm, azt hiszem – húzódott mosolyra húgom szája. Na, úgy látom, hogy Nessie és Jenna jóban lesznek egymással.

-          Adjunk neki esélyt – mondta Bella is, amiért nagyon is hálás voltam neki. Bár ha Nessie és Edward már beleegyezett, akkor az ő válasza azt hiszem, hogy egyértelmű volt.

-          Én tudom, hogy nem a személyem ellen szólt a merénylet, vagyis hazugságok miatt támadtál rám, úgyhogy részemről szent a béke, ha nem próbálsz meg még egyszer elintézni – libbent elénk kecsesen Alice. Majd egy szempillantás alatt magához rántotta Jennát, aki először egy kicsit ugyan megszeppent, de utána boldogan ölelte magához gyönyörű feleségemet. – Gyere, már előkészítettük a szobádat – ragadta kézen Alice, majd maga után húzta, én pedig boldogan követtem őket. – Láttam, hogy nagyon tetszeni fog, de azért élőben is jó lenne látni az arcodat, amikor először megpillantod – kezdett el csacsogni gyönyörű kedvesem. – Na, mit szólsz hozzá? – kérdezte izgatottan, amikor kinyitotta az ajtót.

-          Ez egyszerűen káprázatos – ámult el húgom. – Rajongok a filmekért, és ti csináltatok nekem egy igazi mozis szobát, tele plakátokkal és házimozival. Köszönöm – vetette ezúttal Jenna magát feleségem nyakába. – Honnan tudtátok? – kérdezte boldogan.

-          Amikor Nessie kiengedett a celládból, megtalálta a tárcádat, ami telis-tele volt filmes képekkel, és filmcímekkel. Ebből már nem volt nehéz kitalálni, hogy minek örülnél igazán – magyarázta Alice.

-          Én, egyszerűen nem is tudom, hogy mit mondhatnék – harapott az ajkába. – Annyira sajnálom azt, ami történt. Ha tudtam volna, hogy Jasper ilyen boldog veled, akkor soha nem jutott volna eszembe megtámadni téged. Kérlek, bocsáss meg – kérte húgom őszintén.

-          Spongyát rá – legyintett Alice mosolyogva. Az én szívem pedig egy pillanatra talán újra megdobbant, legalábbis képletesen. Most már két értelme van az életemnek, természetesen a családomon kívül, és ha rajtam múlik, akkor soha többé nem fogom egyiküket sem boldogtalannak látni.

(Jenna szemszöge)

Hm… eltelt tíz év. Nagyon különös ezt mondani, de tíz nagyon is boldog év áll mögöttem. Különös arra gondolni, hogy mennyi minden történt az életemben ennyi idő alatt. Először megtámadtam a bátyám feleségét, mert Maria átvert engem, utána pedig hihetetlen módon ő lett a legjobb barátnőm, a nővérem, a legkedvesebb az életemben a bátyám után. Ezt soha életemben nem gondoltam volna. Na de térjünk vissza egy kicsit a közelmúltba. Micsoda kezdett volt. Mindenki legnagyobb megdöbbenésére sokkal gyorsabban ráéreztem a vega életmódra, mint ahogy azt a többiek bármikor hitték volna, pedig nem is volt olyan nehéz, mint mindenki magyarázta. Három hónappal azután, hogy Jasper hazavitt a Cullen házba már képes voltam tökéletesen uralkodni magamon, így elkezdhettem az iskolát, ami a többieknek már nem tartogatott újdonságot, de nekem sokkal több izgalmat jelentett. Hiszen én csupán írni, olvasni, és alapszinten számolni tudtam. Amikor én voltam gyermek, akkor még a biológiának, a környezetnek, a fizikának és a kémiának nem volt ilyen jelentős szerepe. Főleg nem egy leánygyermek számára, hiszen nekem az volt a feladatom, hogy szép legyek, és olvassak, vagy hímezzek szabadidőmben. Így nagyon megváltozott számomra a világ, amikor megismerkedhettem az élet nagy csodáival. Olyannyira megváltoztatta az életem az iskola felfedezése, hogy azóta, abba se hagytam. Elvégeztem a középiskolát, együtt a többiekkel, aztán többé-kevésbé a saját lábamra állva elvégeztem az egyetemet, méghozzá pszichológiát. Nagyon remélem, hogy lesz majd alkalmam segíteni, lehetőleg minél több páciensemen. Nem volt nehéz megszeretni ezt a szakot, hiszen át tudtam érezni a hátterét a csalódásnak, a fájdalomnak, és a kétségbeesésnek is. Carlisle pedig már helyet is talált nekem a kórházon belül, a bántalmazott páciensek mellett fogok segíteni, hogy újra tudják kezdeni az életüket, ahogy anno nekem is segítettek újrakezdeni. Ráadásul azt hiszem, hogy titkos segítségem is lesz ebben, ugyanis a bátyám és Edward is beígérte, hogy szükség esetén segédkeznek az elemzésben, hogyha valaki nem képes megnyílni nekem. Tudom, hogy ez egy kicsit csalás, de a lényeg, hogy az embereken segíteni tudjak.

-          Mi van, csajszi, merre jár a csinos kis fejecskéd? – huppant le mellém Emmett a kanapéra. – Izgatott vagy az első melós nap miatt? Kár, hogy én megint a középiskolában fogok unatkozni – csapott a combomra váratlanul. – Az a sok bige, aki mind csak rólam álmodozik. Ezekről az izmokról, erről a testről… oh, én szegény hátrányos helyzetű vámpír. Járhatnék majd hozzád kezelésre?

-          Ne is figyelj rá – huppant le Rose Emmett ölébe. – Majd én kikezelem a fickót, hogyha egyáltalán csak ránéz valamelyik kis perszónára – vigyorgott rám. Oh, igen, Rosalie és az én kapcsolatom is révbe ért. Az eleinte igencsak ellenséges hangulat után végre elkezdtünk beszélgetni, és kiöntöttük egymásnak a lelkünket. Akkor határoztam el végérvényesen, hogy pszichológus leszek, mert nagyon is láttam Rosalie-n a pozitív változásokat, miután kiadta magából a kétségeit, és a múltja fájdalmas pillanatait.

-          Még mit nem, fogadj szót, asszony, és maradj szépen csendben. Attól, hogy szeretem, ha csodálnak, még nem adom oda magam akárkinek – mondta Emmett határozottan.

-          Adok én neked odaadást – vágta rá Rose, és fejbe kólintotta a férjét, ahogy mindig szokta, amikor kötekedni kezdenek egymással.

-          Most nézd meg, ez családon belüli erőszak, most azonnal sürgősségi kezelést kérek – nézett rám Emmett tettetett felháborodással.

-          Gyerekek, a családon belüli erőszakkal nem tudok mit kezdeni itthon. Hiszen megmondtátok, hogy titeket csak nagyon indokolt esetben kezelhetlek – emeltem fel a kezeimet.

-          Szép kis orvos vagy te – húzta el a száját Emmett. – Szemet hunysz egy igen komoly probléma felett, méghozzá szemrebbenés nélkül.

-          Na jól van, elég a gyereknapból, gyere, elviszlek – jelent meg Jasper mosolyogva a nappaliban.

-          Sok sikert, drágám – lépett ki Esme a konyhából mosolyogva. – Tessék, készítettem egy kis csokis kekszet a pácienseknek, hogy könnyebben megtörjön a jég – nyújtott felém egy süteményes dobozt.

-          Köszönöm – öleltem magamhoz hálásan. Majd kivettem a kezéből a kis dobozt.

-          Számomra még mindig hihetetlen, hogy te vagy az egyetlen a családból, akinek még mindig nincs jogsija – szólt utánam Emmett.

-          Nekem nem jogsim van, hanem sofőröm. Elegáns hölgy vagyok – fordultam vissza, és rákacsintottam.

-          Egyébként miért nem akarsz jogsit? – kérdezte Jasper kíváncsian, amikor már a kocsiban ültünk.

-          Akarok majd, de a kocsimat a saját fizumból szeretném megvenni – mondtam komolyan.

-          Kicsim, te is tudod, hogy én boldogan vennék neked már egy autót, hogyha hagynád végre. Vagy járhatnál az enyémmel is, hogyha szükséged lenne rá – mondta bátyám a fejét csóválva.

-          Tudom – sóhajtottam fel. – Ez most csak egy vágyam, hogy legyen valami, amit a saját fizetésemből, a munkámmal érek el.

-          Oké, nem szólok bele, de akkor legalább azt engedd meg, hogy a fizetésed Alice befektethesse – vigyorodott el bátyám.

-          Jasper…

-          Jenna… - forgatta meg a szemeit. – Két lehetőséged van, vagy hagyod Alice-nek, hogy befektesse a fizetésed, vagy hagyod, hogy én vegyek neked egy autót.

-          Jól van, akkor a kisebbik csalást választom, Alice befektetheti a fizetésem – adtam be a derekam. Úgysem tudok mit tenni a komplett család ellen, mert mindenkinek lételeme, hogy meglepjen egy autóval. Na nem, mintha panaszkodnék, de egy kicsit túlzásnak érzem mindazt, amit kaptam hosszú éveken keresztül, méghozzá ingyen.

-          Helyes, akkor ezt meg is beszéltük, végre – vidult fel bátyám azonnal. Egyetlen egy rossz szavam sem lehet róla, hiszen eszményi báty, amióta csak egymásra találtunk, de néha úgy érzem, hogy túlságosan el akar kényeztetni. – Mikor végzel? Ha gondolod, akkor szívesen érted jövök – nézett rám kérdőn.

-          Köszönöm, de Esme már felajánlotta, hogy értem jön, mert úgyis meg akarja látogatni Carlisle-t – válaszoltam azonnal.

-          Rendben, akkor este találkozunk – egyezett bele Jasper. – Áll a vadászat?

-          Hát persze – vágtam rá. Már rám fog férni egy vadászat. Majdnem két hete voltam utoljára.

-          Helyes, ügyes legyél – nyomott puszit az arcomra. Majd utamra engedett. Én pedig boldogan indultam el a kórház recepciója felé, hogy megtudjam merre is lesz a szobám. Természetesen az első, akit megláttam a recepció mellett várakozni az Carlisle volt, és ahogy meglátott szélesen elmosolyodott, ahogy én is.

-          Dr. Quinn, engedje meg, hogy bemutassam a fogadott lányomat, dr. Hale-t – mutatott be Carlisle a leendő főnökömnek.

-          Nagyon örülök – nyújtottam felé a kezemet azonnal.  

-          Részemről a szerencse – rázta meg a kezem Dr. Quinn azonnal. – Mindig öröm új munkatársat üdvözölni ebben a kis kórházban. Jöjjön velem, megmutatom a szobáját, hogy be tudjon rendezkedni.

-          Köszönöm – mosolyogtam rá a doktornőre hálásan.

-          Később meglátogatlak, kicsim, most még van egy kis dolgom – ölelt meg Carlisle egy pillanatra. – Nagyon büszke vagyok rád – súgta még a fülembe. Majd elengedett.

-          Rendben, viszlát – mondtam meghatódva. Sosem gondoltam volna, hogy Carlisle valaha ilyen büszke lesz rám, és az egész család is.

-          Kérem, jöjjön velem, dr. Hale – karolt belém kedves főnöknőm, és vezetni kezdett a szobám felé, ahol végre megkezdhetem a praktizálásomat, amire oly régóta várok. Az életem gyökeresen megváltozott az utóbbi tíz évben, de azt kell mondanom, hogy jobb nem is lehetne, és soha nem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok érezni, de egy kicsit hálás voltam Maria kegyetlenségéért, hiszen így visszakaphattam a bátyámat, és ajándékba kaptam egy új családot is, akiket imádok. Mit kívánhatnék még ezen kívül? Azt hiszem, hogy az életem tökéletes, és ha rajtam múlik, akkor ez így is marad, méghozzá örökre.

Kötelékek - 13. fejezet

13. fejezet

(Jenna szemszöge)

Nem igazán akartam gondolkodni, hiszen az életem alapjaiban odalett. Hiszen eddig szerettem a bátyámat is és Maria-t is, és őszintén reméltem, hogy újra össze tudom őket hozni. Most viszont gyűlölöm Maria-t, gyilkos lett belőlem, ráadásul egészen biztos, hogy a lehetséges jövőm, Jasper is utál, hiszen meg akartam gyilkolni a mostani feleségét, és megöltem azt a vámpírt, aki átváltoztatta. Azt hiszem, hogy nem áll túlságosan jól a szénám. Bár annak mindenképpen örülök, hogy végre kiderült az igazság, és így most már értem, hogy Jasper miért volt olyan dühös, amikor bántani akartam Alice-t. A jelek szerint ő tényleg nem tehetett semmiről, sőt szebbé tette a bátyám életét, és megtanította őt szeretni. Azt hiszem, hogy jobb volt és jobb is lesz nekik nélkülem. Hazamegyek, és új életet fogok kezdeni, egyedül, de figyelni fogom Jaspert, hogy az élete továbbra is szép legyen az új családja mellett. Ez lesz a legjobb, amit tehetek érte. Nem hiszem, hogy jogom lenne vele lenni azok után, ami történt.

-          Jenna, állj már meg – hallottam meg a hangját futás közben.

-          Menj haza, Jasper – kiabáltam hátra. Majd még gyorsabb tempóra kapcsoltam. Semmi szükségem alamizsnára. Engem nem kell istápolniuk csak azért, mert a testvére vagyok. Márpedig más okuk nincs arra, hogy utánam jöjjenek.

-          Hazamegyek, de csakis veled – mondta ellenmondást nem tűrve.

-          Nincs szükségem a sajnálatodra. Kérlek, menj haza, és élj boldogan. Én jól megleszek egyedül – mondtam kissé ingerülten. Mindig úgy éltem az életem, hogy másokra támaszkodtam, de azt hiszem, hogy már nagyon is itt az ideje, hogy a saját lábamra álljak.

-          Jenna, tudom, hogy most nagyon rosszul érzed magad, és hidd el, hogy én is nagyon sajnálom, ami történt, de állj már meg a fenébe is – kiáltott utánam dühösen. – Úgysem foglak békén hagyni, amíg nem állsz meg, úgyhogy akár el is fogadhatnád, hogy nem hagylak békén, amíg meg nem beszéljük a dolgokat – ajánlotta a lehetőséget.

-          Nem állok meg, elkezdem a saját utamat – mondtam ellenmondást nem tűrve. A következő pillanatban azonban valami, pontosabban valaki rám vetette magát. – Eressz el – morogtam rá bátyámra. – Haza akarok menni.

-          Akkor hová mész? – fordított szembe magával, és lefogta mind a két karomat a fejem fölött.

-          Hazamegyek, oda, ahol a szüleinkkel éltem – mondtam határozottan.

-          Ezt te sem gondolhatod komolyan, Jenna – csóválta meg a fejét Jasper. – Hogyha a házunk esetleg még épségben is van, már akkor is valaki másé lett. Biztosan élnek benne, és nem tudod visszaszerezni magadnak.

-          Még, hogy nem tudom visszaszerezni? – vontam fel a szemöldököm. – Semmi perc alatt kiteszem a lakókat onnan – vigyorodtam el.

-          Jenna, te igazából nem vagy ilyen – sóhajtott fel Jasper. – Szerintem teljesen felesleges ez az egész hajcihő, gyere velem haza, és megtanítunk téged áttérni a vegetáriánus életmódra, és utána nagyon könnyen be fogsz illeszkedni ismét a világba – ajánlotta a lehetőséget. – Hidd el, hogy nem is olyan nehéz, mint ahogy azt te hiszed. Még nekem is sikerült, pedig én pár évvel ezelőtt még nagyon szerettem volna megkóstolni a mostani sógornőmet. Micsoda illata volt, te jó ég.

-          Komolyan? Erről nem szólt a híres történet – nézett rám Jenna meglepetten.

-          Ami azt illeti, azt hiszem, hogy a történetünkbe mindenki csak Nessie születése után csatlakozott be. Bár elég furcsa érzés, hogy ennyire ismertek lettünk a történtek után.

-          Nem csak ti, hanem Nahuel, és a nagynénje is – fűzte hozzá Jenna. – Igazából előtettek soha senki nem hallott félvér gyermekről. Bár szerintem csodálatos, hogy létezik ilyesmi. Mármint, mindig azt hittük, hogy egy vámpírnak nem lehet gyereke, de látod, mégis lehet. Van ebben valami romantikus.

-          Ne térjünk el a tárgytól. Mindenképpen haza akarlak vinni magunkhoz – mondta mélyen a szemembe nézve.

-          Na és miért tennél ilyet? Nem félsz, hogy egy óvatlan pillanatban megölöm a feleségedet? – kérdeztem idegesen.

-          Nos, lenne rá még bármi okod most, hogy már tisztában vagy vele, hogy mi történt valójában? – kérdezte kíváncsian. – Kérlek, őszintén válaszolj.

-          Nem, természetesen semmi okom nem lenne rá, hiszen nem is ő volt az, aki megkeserítette az életedet, hanem Maria, ő pedig már jól láthatóan nem fog zaklatni téged többé. Viszont akkor sem értem, hogy miért akarsz ennyire visszavinni magatokhoz, hiszen nem illek a családotok képébe, ez teljesen nyilvánvaló. Ráadásul az összes lány teljesen jogosan utálhat, na meg persze a férfiak is, de Esme, Alice és Bella biztosan gyűlöl, hiszen épp eleget tettem nektek keresztbe azóta, amióta itt vagyok.

-          Nos, a családom mondjuk úgy, hogy valóban haragudott rád, de azt hiszem, hogy mindketten tudjuk, hogy a Cullen család nem haragtartó, főleg nem úgy, hogy közben minden tisztázódott.

-          Na, de Esme – tiltakoztam azonnal. – Olyan arccal nézett rám, hogy eszem ágában sem lenne többé a szeme elé kerülni. Annyi fájdalmat és csalódottságot láttam benne, amennyit még soha senki tekintetében.

-          Ugyan már, Esme szerintem már most megbocsátott neked mindent – vágta rá Jasper azonnal. – Ő mindenki anyukája, ha még nem tudnád. Erről nem szóltak a hírek? – kérdezte mosolyogva.

-          Esme jóságáról ódákat zengtek mindig is, de én azt hiszem, hogy nagyon, de nagyon bántó voltam. Hiszen ő egy pillanat alatt befogadott, amíg én csak hazudtam mindenről. Ráadásul még meg is védett, pedig semmi oka nem volt rá.

-          Tényleg csak azért nem jössz vissza velem, mert félsz a család reakciójától? – kérdezte Jasper mélyen a szemembe nézve.

-          Nos, ami azt illeti, nem csak ez az oka, bár ez a nagyobbik ok – sóhajtottam fel.

-          Akkor mi a kisebbik ok? – kérdezte bátyám kíváncsian.

-          Sosem álltam még a saját lábamon. Mindig anyára és apára hagyatkoztam a születésem óta. Az átváltozásom óta pedig csakis Maria határozta meg a tetteimet. Úgyhogy azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy egy kicsit a saját lábamra álljak. Szeretném megismerni önmagamat.

-          Na és az nem érdekel, hogy én pedig szeretnélek megismerni téged? – kérdezte kissé csalódottan.

-          Dehogynem, mindennél jobban szeretnélek megismerni én is téged, hiszen a bátyám vagy – vágtam rá gondolkodás nélkül.

-          Akkor fogadj el tőlem egy lehetőséget – ajánlotta mosolyogva.

-          Halljuk – egyeztem bele azonnal. Végül is abból túl nagy baj nem lehet, hogy hajlandó vagyok végighallgatni az ajánlatát.

-          Mi lenne, hogyha egy kis időre hozzánk költöznél? Meg tudnánk ismerni egymást, és megtaníthatnánk téged is a vegetáriánus életmódra. Utána pedig, hogyha úgy érzed, akkor elhagyhatsz minket, és elmehetsz a saját utadat járni, és esetleg utána visszatérhetnél és élhetnél velünk.

-          Nem is tudom – gondolkodtam el.

-          Mit veszíthetsz vele, hogyha adsz egy esélyt? – kérdezte Jasper reménykedve.

-          Tényleg szeretnéd, hogy visszamenjek veled? – haraptam az ajkamba.

-          Igen, mindenképpen szeretném – vágta rá gondolkodás nélkül.

-          A többiek is befogadnának a házukba egy olyan lányt, aki gondolkodás nélkül gyilkolt az imént? Szerintem nem vagyok közéjük való.

-          Azt hittem, hogy Emmett mindenki igaz történetét elmesélte – nézett rám kérdőn.

-          A felesége történetét nem, de a többiekét igen – válaszoltam halkan.

-          Ez esetben tisztában vagyunk vele, hogy egyik családtagunk sem makulátlan, na persze, kivéve Carlisle-t, de ettől még egytől-egyig csodálatos lények. Szerintem te is egy ilyen csiszolatlan gyémánt vagy – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Honnan tudod? – kérdeztem döbbenten.

-          Nagyon egyszerű, hogyha egy cseppet sem érdekelne téged az, ami az elmúlt napokban történt, akkor nem érezném felőled ezt a nagymennyiségű fájdalmat, és bűnbánatot, amit érzek. Bízz bennem, és hagyd, hogy a bátyád legyek. Tudom, hogy nem leszek tökéletes, hiszen nem is voltam sosem igazi bátyus szerepben, de hiszem, hogy rá tudok érezni, és talán te is boldogabb leszel a családod közelében. Adj nekem egy lehetőséget.

-          Na és te? Adsz nekem egy lehetőséget, hogy jó húgod legyek, és mindent helyrehozzak, amit elkövettem ellenetek?

-          Ebben soha ne kételkedj, mindent rendbe fogunk hozni – válaszolta azonnal. – Tehát, hazajössz velem?

-          Amennyiben hajlandó leszel végre leszállni rólam, akkor azt hiszem, hogy igen, nagyon szívesen visszamegyek veled – bólintottam rá lelkesen.

-          Oh, bocsánat – pattant fel rólam bátyám azonnal. Majd kedvesen a kezét nyújtotta felém, hogy felsegítsen, én pedig boldogan elfogadtam a felajánlott kezet.

-          Semmi gond, máshogy nem tudtál volna megállítani, ez egészen biztos – legyintettem nevetve.

-          Nos, akkor mehetünk – kapott a karjaiba hirtelen.

-          Öhm… tudok járni – állapítottam meg.

-          Tisztában vagyok vele, de a mostani érzéseidet kielemezve jobb lesz, hogyha én viszlek magammal, mert még nem vagy teljesen magabiztos – kuncogott fel. – Tetszik, hogy olyan szeleburdi lány vagy, mint a család legtöbb lány tagja.

-          Nos, élek egy ideje, de szeleburdinak utoljára anya nevezett, ha jól emlékszem – húztam el a számat.

-          Anya remek emberismerő volt – biccentett rá Jasper. – Nem emlékszem túl sokra az emberi életemből, de arra határozottan, hogy mennyire imádtam anyát, apa néha inkább kicsit félelmetes volt, de anya mindig is imádnivaló volt, és úgy gondolta, hogy mindenre gyógyír…

-          Egy nagy pohár mézes tej – szakítottam félbe, mert pontosan tudtam, hogy mit akar mondani. Anya engem is mindig így altatott el, hogyha valami nyomta a lelkemet.

-          Ahogy mondod – nevetett fel. – Egy csipetnyi fahéjjal.

-          Akkor tökéletesen ugyanúgy nevelt minket, leszámítva persze, hogy én lány vagyok, te pedig nem – állapítottam meg.

-          Nos, azért örülök, hogy engem nem lánynak akart nevelni – forgatta meg a szemeit Jasper.

-          Ez mondjuk tényleg nagy szerencse, a rózsaszín nem a te színed – nevettem fel hangosan. Várjunk csak, mi a fenétől lett hirtelen ilyen jó kedvem, amikor néhány perce még teljes letargiában voltam? – Ugye te nem…

-          Sajnálom, de igen – vágta rá. – A húgom vagy, és most vissza fogsz velem jönni, ha tetszik, ha nem, mert minden egyes szót tökéletesen őszintén mondtam, amit mondtam, és a többiek is vissza akarnak kapni. Egyébként is már igent mondtál, ezért mertem egy kicsit manipulálni az érzéseid.

-          Kérlek, tegyél le – próbáltam magam eltolni a mellkasától. Lehet, hogy én is vissza akarok menni vele a szívem mélyén, de nem akarom, hogy megint manipuláljon valaki.

-          Nem tehetem, mert rá kellett jönnöm, hogy boldog vagyok, hogy van egy húgom, és a beszélgetésünk alatt nem manipuláltam az érzéseidet. Erre a szavamat adom. Csak utána, amikor elöntött a bizonytalanság egy pillanatra. Kérlek, adj még egy esélyt, és megígérem, hogy soha többé nem fog előfordulni, ami az imént megtörtént – mondta esdeklőn.

-          Mindenre megesküszöl, ami számodra fontos? – kérdeztem komolyan.

-          Igen, mindenre esküszöm – bólintott rá. – A kérdés csak az, hogy hajlandó és képes vagy-e bennem megbízni – fűzte még hozzá.

-          Hát ez egy nagyon jó kérdés – sóhajtottam fel. Nem érzem úgy, hogy mostantól bárkiben is azonnal meg kellene bíznom, talán még akkor sem, hogyha a vérszerinti testvérem.

-          Bizonytalanságot érzek, és most ebben nincs semmi befolyásolás, ezek tények – szólalt meg Jasper csalódottan.

-          Ne aggódj, el fog múlni a bizonytalanságom, ha nem adsz rá okot, hogy megtartsam – mosolyogtam bátyámra. Biztos vagyok benne, hogy mi nagyon is jóban leszünk, csak kell még egy kis idő, amíg megszokom az új helyzetet.

-          Nos, időnk az van bőven, úgyhogy én bőven ráérek – mondta mosolyogva. – Várjunk csak, lehet egy kérdésem? – nézett rám kíváncsian.

-          Hát persze – vágtam rá.

-          Mondd csak, hogyan jutottál ki a celládból? Hiszen többször is átvizsgáltam és biztos vagyok benne, hogy nem hagytam rajta támadási pontot.

-          Tényleg nem volt rajta támadási pont – bólintottam rá.

-          Akkor, hogyan jutottál ki?

-          Az unokahúgod engedett el – vágtam rá azonnal.

-          Tessék? – kérdezte szinte sokkos állapotban. – Hogy a fenébe került oda Nessie?

-          Visszasomfordált, hátha segítségre lesz szükségetek, de ti akkor már elmentetek. Én pedig meggyőztem róla, hogy most már veletek vagyok, és engedjen ki, hogy segíthessek.

-          Ennyi? Nessie fogta magát, és kiengedett a cellából? – forgatta meg a szemeit. – Azt hiszem, hogy ismét el kell beszélgetnem vele a fogoly kifejezés jelentőségéről.

-          Ha ez vígasztal, akkor azért nem ment annyira könnyen a kijutás – állapítottam meg. – Legalább tízszer meggondolta magát, mire végre eljutottunk odáig, hogy tényleg kinyitotta az ajtót – vettem a védelmembe az unokahúgát. – Tényleg nagyon megfontolt volt a kislány.

-          Ez attól tartok, hogy nem mentség – állapítottam meg.

-          Ugyan már, végül is jól sült el, és néha hallgatnunk kell az ösztöneinkre, ezt neked kellene tudnod a legjobban – forgattam meg a szemeimet. – A vámpírok eléggé ösztönlénynek számítanak.

-          Valóban, de ez nem mindig jó dolog – mondta bátyám tárgyilagosan.

-          Jesszus, te tényleg katona voltál – nyögtem fel.

-          Vannak dolgok, amik nem változnak – nevetett fel. – Rajtad is látszik, hogy anya próbált belőled hölgyet nevelni.

-          Ezt miből gondolod?

-          Tökéletesen összeválogatott ruhák, viszonylag választékos beszéd, és nemes testtartás, még harc közben is – kezdett bele.

-          Jól van, tudom, hogy le kéne lazulnom, de talán neked sem ártana – vágtam a szavába.

-          Megpróbálhatnánk együtt lelazulni egy kicsit – ajánlotta a lehetőséget.

-          Részemről rendben – bólintottam rá. Majd kényelmesen elhelyezkedtem a karjaiban, és hagytam, hogy visszavigyen a Cullen házhoz. Bár szerintem nem lesz olyan egyszerű a beilleszkedésem, mint ahogy Jasper hiszi, mert még nagyon sok megbeszélnivalónk lesz egymással, ez egészen biztos, de kezdettnek nekem már annyi is elég, hogy talán visszakaphatom a bátyámat…