KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2013. január 28., hétfő

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 92. fejezet



92. fejezet

(Bella szemszöge)

Éppen a vadászatról tértem haza, amikor hirtelen megcsörrent a telefonom, és legnagyobb meglepetésemre Jasper neve villogott fel a kijelzőn.
-          Szia – vettem fel azonnal. – Ugye nincs semmi baj? – kérdeztem aggódva.
-          Igazából nincs, vagyis nem hiszem, de szükségem lenne Edward tanácsára, csakhogy nem értem el.
-          Emmettel ment fel a hegyekbe, hogy oroszlánra és grizzly-re vadásszanak, de itthon hagyta a mobilját, ezért nem érted el.
-          Értem – vágta rá Jasper megkönnyebbülten. – Már azt hittem, hogy valami baj van.
-          Itt semmi baj nincs, de nálatok van valami, hogyha Edward képességére és tanácsára van szükség. Baj van az újszülöttekkel?
-          Az egyik nekem nagyon gyanús, és szeretném, ha belehallgatna a gondolataiba. Olyan, mintha keresne valakit, és nem jövök rá, hogy kit.
-          Szerinted rossz szándékkal érkezett? – kérdeztem kíváncsian.
-          Nem, azt erősen kétlem – vágta rá határozottan. – Őszintén úgy gondolom, hogy keres valakit, az érzelmei is erre utalnak.
-          Értem, amint Edward hazaér azonnal visszahív – mondtam mosolyogva. – Oh, várjunk csak, úgy érzem, hogy már foglalhatok is két jegyet ma estére, hogyha Alice már nem foglalt.
-          Alice, még nem foglalt, de igen, hálás lennék egy kis erősítésért – vallotta be Jasper bocsánatkérő hangon. – Sajnálom, tudom, hogy nem éppen az az álmotok, hogy ide gyertek, de jelenleg nincs jobb ötletem.
-          Semmi gond, Jasper – vágtam rá határozottan. – Végül is, az ígéretünkhöz híven van még néhány évünk, amíg Marcus szolgálatában állunk. Holnap érkezünk, majd hívlak, hogy mikor – mondtam határozottan.
-          Köszönöm, Bella – vágta rá hálásan. – Ígérem, hogy amilyen gyorsan csak tudjuk, elintézzük a dolgot, és már mehettek is haza.
-          Ugyan már, néhány hét múlva úgyis itt az ideje a lagzinak, úgyhogy akár maradhatunk is – legyintettem mosolyogva. – Sőt, talán Brian és Angela is szívesen velünk tart.
-          Az erősítés csak jól jöhet – mondta Jasper elővéve a katonai énjét, ami bevallom eléggé gyakran megesik, de általában tökéletesen igaza is van, amikor ez megtörténik.
-          Helyes, akkor igyekszünk – mondtam a fejemet csóválva. Jasper már csak Jasper marad örökké. – Egyébként ne aggódj, itt minden rendben, úgyhogy semmi akadálya az elutazásnak. Tehát, hamarosan.
-          Oké, várunk – köszönt el Jasper. Majd lerakta a telefont. Én pedig azonnal felhívtam Angelát, és Briant, akik persze azonnal igent mondtak, majd csomagolni kezdtem. Már éppen húztam be a cipzárt Edward bőröndjén, amikor karok vontak gyengéden magukhoz.
-          Kiköltöztetsz? – kérdezte miközben a nyakamba puszilt. – Mit vétettem?
-          Nem költöztetlek ki, és nem vétettél semmit, hanem egyszerűen csak elutazunk – mondtam felé fordulva.
-          Elutazunk? Hová? – kérdezte döbbenten.
-          Jasper hívott délután – kezdtem bele.
-          Valami baj van? – kérdezte azonnal idegesen. – Jól vannak?
-          Persze, nincs semmi bajuk – válaszoltam azonnal, nehogy feleslegesen aggódni kezdjen. – Egyszerűen csak szüksége van Jaspernek a képességedre.
-          Az újszülötteknél?
-          Igen, természetesen – bólintottam rá. – Az egyik újszülöttre gyanakszik Jasper, hogy keres valakit, és nem véletlenül sikerült a testőrségnek elkapnia, és Volterrába vinnie.
-          Érdekes elmélet, és Jasper megérzései mindig is páratlanok voltak – mondta Edward mosolyogva. – Hogyha ő azt mondja, akkor egészen biztos, hogy van valami a háttérben, úgyhogy már csak az a kérdés, hogy mikor indulunk.
-          Az esti géppel megyünk, Brian és Angela is velünk tart. Hamarosan ideérnek – mondtam lelkesen. Mostanában olyan kevés időnk volt egymással beszélgetni, hogy semmit nem tudok róla, hogy hogyan alakul Angela kapcsolata Brian-nel, bár azt hiszem, hogy aggodalomra semmi ok, mert határozottan boldognak tűnnek.
-          Sziasztok – robbant be Angela vigyorogva. – Már alig várom, hogy menjünk. Nagyon szeretnék részt venni az esküvői előkészületekben.
-          Én pedig majd nektek segédkezem az újszülötteknél – sétált be Brian is az ajtón.
-          Az jó lesz, még szükség lehet a képességedre – mondta Edward komolyan. – Végszükség esetén el tudod bűvölni az egész csapatot, és ki is deríthetjük, amit akarunk, hogyha az én képességem valamilyen oknál fogva kudarcot vall.
-          Nincs miért aggódni, hacsak nem, amiatt a Georgina miatt – vágtam rá elhúzva a számat. – Ha valaki élete veszélyben van Volterrában, akkor az az a nőszemély. Komolyan mondom, hogyha csak rossz szemmel néz rám, vagy akárkire, akit szeretek, akkor alaposan ellátom a baját.
-          Csak okosan, kicsim – simított végig a karomon Edward. – Semmi szükség rá, hogy megint összetűzésbe kerüljetek, ha nem muszáj.
-          Nem hiszem, hogy én húznám a rövidebbet – morogtam fel.
-          Ezt már megbeszéltük, Marcus megpróbált kibékíteni titeket, több-kevesebb sikerrel ugyan, de egy kis ideig elviseltétek egymást. Próbálj meg nem kiprovokálni egy esetleges összetűzést – nézett a szemeimbe komolyan.
-          Én sosem provokáltam semmit – vágtam rá dühösen. – Nehogy azt hidd, hogyha belém köt, akkor nem fogom megvédeni magam, vagy akár a családom.
-          Bella, még ott sem vagyunk, és már felhúztad magad Georginán – sóhajtott fel Edward. – Pontosan ezt akarja elérni majd, amikor odaérünk. Tudja, hogy mit tegyen, vagy mondjon, amikor fel akar dühíteni. Egyszerűen engedd el a füled mellett. Hallod? Vagy maradj itthon, és majd gyere utánunk a többiekkel.
-          Maradjak itthon? – kérdeztem szinte kiabálva. – Azt hiszed, hogy nem tudom kezelni a helyzetet?
-          Hé, miről maradtunk le? – szólt közbe Brian döbbenten.
-          Ebbe most ne avatkozz bele, kérlek – nézett rá Edward egy pillanatra. Majd visszafordította felém a pillantását, hogy farkasszemet nézzen velem, ismét.
-          Oké, ebből elég. Mindenki szépen nyugodjon meg, és mondjátok el, hogy mi bajotok van – mondta Angela higgadtan. – Ezt a beszélgetést azt hiszem, hogy egyikőtök sem gondolja komolyan. Leginkább azért, mert ti nem vagyok ilyenek. Ti imádjátok egymást, és nem vesztek össze egy idióta vámpír miatt a világ túlsó felén.
-          Én csak nem akarom, hogy megint megbüntessék feleslegesen – vágta rá Edward még mindig farkasszemet nézve velem.
-          Tehát szerinted egyértelműen az én hibám volt – vontam fel a szemöldököm. Hát ez jó. Még a végén én leszek a rossz.
-          Semmi sem volt a te hibád. Érthető okokból nem kedveled. Én sem kedvelem, de én tudom kezelni őt, ellentétben veled – vágta az arcomba kicsit mondjuk már legalább higgadtabban.
-          Én is tudom kezelni őt – vágtam vissza azonnal. – Három nap alatt nem öltük meg egymást, ezután sem fogjuk. Egyébként pedig nem volt kérdés. Veletek megyek, és kész. Hogyha nem tetszik, akkor nagyon sajnálom, de így jártál. Ha gondolod, akkor te itthon maradhatsz, és majd Brian segít Jaspernek.
-          Bella, beszéljünk ésszerűen – sóhajtott fel Edward kicsit lehiggadva. – Megígéred, hogy nem húzod fel magad jobban, mint amennyire szükséges? – kérdezte lágyan. – Nem szeretném, hogyha megint magánzárkában találnád magad három napra.
-          Nem ígérek meg semmit – morogtam rá.
-          Hej, ebből elég legyen – csattant fel Angela. – Ti mindig is a romantikus, egymást imádó pár voltatok, úgyhogy ezt most azonnal hagyjátok abba, és inkább induljunk. Edward, majd én figyelek Bellára. Bella, Edward csak aggódik érted, úgyhogy te is higgadj le. Rendben, most, hogy ezt megbeszéltük. Fiúk a csomagokat, a kocsi már vár ránk, nem kéne lekésni a repülőt – adta ki az utasításokat Angela. Mi pedig köpni-nyelni nem tudtunk. Nem csak én a többiek se. Ezt a harcias, és határozott Angelát még azt hiszem, hogy egyikünk sem látta. Bár, ha engem kérdeznek, akkor igazán félelmetes, és az aranyszín szemei is elsötétültek.
-          Rendben, Angelának igaza van – húzott magához Edward. – Nagyon sajnálom, kicsim. Csak annyit kérek, hogy vigyázz magadra, és ne engedd, hogy provokáljon.
-          Rendben van, megígérem – válaszoltam halkan. Végül is, tényleg igaza van Angelának. Csak meg akar védeni engem, mert szeret. Ezért nincs okom rá, hogy kiabáljak, és rátámadjak. Bár szerintem néha egy kicsit jobban is bízhatna bennem.
-          Szeretlek – nyomott gyengéd csókot a számra.
-          Én is szeretlek – válaszoltam mosolyogva.
-          Na, erről beszélek – vigyorgott Angela elégedetten. – Most viszont tényleg indulás – fűzte még hozzá. Mi pedig engedelmesen követtük őt a földszint felé…

(Marie szemszöge)

Annyira izgatott voltam, hogy Alice telefonált nekem, hogy gondoljak ki egy tortát Heather és Alec esküvőjére. Már alig vártam, hogy elkészítsem életem első, igazi megrendelését. Bár, ami azt illeti, nagyon izgultam. Ezen kár lenne bármit is szépíteni, hiszen mi van, hogyha elrontok valamit? Ha túl sok lesz a cukor a krémben, ha a piskóta összeesik, ha a marcipánmáz nem tapad eléggé a tortához és felpúposodik, ha a rózsa és liliomdíszek nem lesznek tökéletesek. Még soha nem volt tétje annak, hogy tortát sütöttem, és azt hiszem, hogy most ezért tölt el ekkora idegességgel a sütemény elkészítése. Úgy gondolom, hogy csinálnom kéne néhány próbatortát, mielőtt még élesben készítem el Heather menyasszonytortáját.
-          Szia, kicsim – jelent meg Tim hirtelen a konyha ajtajában.
-          Szia – mosolyogtam rá. – Jót aludtál? Milyen volt az őrjárat?
-          Nagyon jót aludtam, bár hiányoztál, amikor felébredtem – mosolygott rám gyengéden.
-          Te pedig akkor hiányoztál, amikor én elaludtam – vágtam vissza finoman. – Na és milyen volt?
-          Nem volt semmi különös – rántotta meg a vállát. – Szokásos kis éjjeli járőrözés. A környék tökéletesen biztonságos. Szerencsére.
-          Ez jó hír – mosolyogtam rá boldogan.
-          Na és te min dolgozol éppen? Na és miért vagy ennyire ideges? – kérdezte kíváncsian.
-          Honnan veszed, hogy ideges vagyok? – kérdeztem vissza meglepetten.
-          Nagyon egyszerű – kuncogott fel. – Egy doboz áfonya van a kezedben, ami nálad áfonyás palacsintát jelent, ami egyértelmű jele annak, hogy valamiért ideges vagy. Ugyanis mindig palacsintát sütsz, hogyha így van – magyarázta büszkén.
-          Túl jól ismersz – nevettem fel én is.
-          Volt időm kiismerni téged, Marie – vette el tőlem az áfonyát. Majd szorosan magához ölelt. – Tehát, elmondod, hogy min idegeskedsz?
-          Alice megkért, hogy én készítsem el Heather tortáját – haraptam az ajkamba.
-          Na és miért vagy ideges? – emelte fel a fejemet az államnál fogva. – Rengeteg tortát készítettél már, és mindegyik fantasztikusan sikerült. Sőt, több volt, mint fantasztikus egytől-egyig.
-          Te elfogult vagy – legyintettem zavarban.
-          Nos, bevallom, hogy van bennem némi elfogultság is, de tény, hogy mindenki imádja az általad készített süteményeket. Úgyhogy csak találd ki, hogy milyen legyen az íz, és a díszítés, és valósítsd meg, mert biztosan gyönyörű lesz – mondta határozottan.
-          Köszönöm, hogy ennyire bízol bennem – simítottam végig az arcán. Ő pedig azonnal belesimult a tenyerembe, ahogy mindig szokta ilyenkor.
-          Ki bíztatna, ha nem én? – hajolt egészen közel az arcomhoz, én pedig izgatottan hunytam le a szemeimet. Talán most történik meg? Már olyan sokszor elképzeltem az első csókunkat, de nem hittem, hogy ilyen hamar eljön a mi pillanatunk. Viszont a várt pillanat csaknem történt meg. Helyette egy lágy puszit kaptam az arcom bal felére. Azután pedig gyengéden a mellkasára húzott.
-          Timothy? – súgtam a mellkasába.
-          Igen? – kérdezte ő is suttogva.
-          Miért nem… - kezdtem volna bele, de félbeszakított.
-          Azért, mert máshogy képzeltem el. Nem a konyhában, amikor az orrod is lisztes – puszilt bele a hajamba. – Egyébként sem szeretnénk elsietni semmit, ezt már megbeszéltük. Nem igaz? – simított végig gyengéden a hátamon.
-          Nem, természetesen nem szeretnénk – sóhajtottam a mellkasába kissé lemondóan. Nem akartam még messzire menni, de az utóbbi néhány napban egyszerűen nem tudok leállni a fantáziálásról az első csókunkat illetően. Talán nem kéne ilyen sok romantikus filmet néznem. Az emberben önkéntelenül is megjelennek az ilyesfajta gondolatok. Legalábbis azt hiszem.  
-          Hé, nem kell már sokáig várnunk – ígérte gyengéd mosollyal az arcán. – Sütsz nekem palacsintát? – nézett rám könyörgő tekintettel.
-          Hát persze – vágtam rá mosolyogva. Hogyan is tudnék ellenállni egy ilyen tekintetnek? Ráadásul tudom, hogy imádja a palacsintámat.
-          Dőlj még vissza pihengetni az ágyba, én pedig felviszem neked, miután rendbe szedtem magam – ajánlottam a lehetőséget.
-          Ez egy nagyszerű gondolat – villantak meg azonnal a szemei. Majd még egy lágy puszi után már el is tűnt az emeleten, én pedig mosolyogva néztem utána. Azután pedig belekevertem az áfonyát a tésztába, és már sütöttem is az édességet. Miután készen lettem két tányérra halmoztam az ételt, és tálcára tettem, méghozzá eperrel, lekvárral, és csokoládéval együtt.
-          Tim, kinyitnád az ajtót? – kérdeztem, amikor felértem a szobánkhoz.
-          Hát persze – vágta rá, és az ajtó szinte azonnal ki is nyílt. A látvány azonban, ami fogadott, határozottan váratlan volt. A padlóra egy kényelmes pokróc volt leterítve, a közepén egy váza teli vörös vadrózsával, ami valószínűleg Esme kertjéből való, és az egyik kedvenc virágom. Amin viszont fel kellett kuncognom az a pezsgősvödörben lévő kölyökpezsgő volt. – Öhm… mégiscsak kiskorúak vagyunk – rántotta meg a vállát. Majd kivette a kezemből a tálcát, és letette azt is a pokrócra.
-          Ez gyönyörű – foglaltam helyet mellette meghatottan. – Miért kapom? – csúsztam közelebb hozzá az ajkamba harapva.
-          Szerintem mindketten tudjuk – fogta a két keze közé az arcomat. Majd lassan, mélyen a szemeimbe nézve közelített az ajkaimhoz a saját ajkaival. Én pedig megbabonázva néztem az ajkait, majd mikor már majdnem eggyé váltak az enyéimmel behunytam a szemem. – Szeretlek – suttogta lágyan. Majd megéreztem a forró, puha és gyengéd száját az enyémre forrni. Csak pár pillanat volt az egész, de még soha nem éreztem ilyen hatalmas érzelemhullámot, ami most végigcikázott az egész testemben. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, amikor bevésődött nekem Tim anno. – Marie, jól vagy? – hallottam meg hirtelen Timothy aggódó hangját.
-          Tessék? – pattantak fel a szemeim.
-          Öhm… nem volt jó? – nézett rám bizonytalanul.
-          Hogy nem volt jó? – kérdeztem rekedten. – Még életemben nem volt részem ilyen csodálatos élményben.
-          Akkor jó – fújta ki az eddig bent tartott levegőt. – Már azt hittem, hogy valami baj van, úgy lefagytál egy kis időre.
-          Nincs semmi baj – bújtam hozzá boldogan. – Olyan boldog vagyok.
-          Én is, Marie. El sem tudod képzelni, hogy mennyire – nyomott még egy gyors csókot a számra. Amit hihetetlen módon már természetesnek is éreztem.
-          Éhes vagy? – kérdeztem mosolyogva.
-          Mint mindig – vágta rá azonnal, és már fel is kapta az egyik tányért, és falatozni kezdett. Én pedig követtem a példáját, és nekiestem az én palacsintámnak. Evés után pedig nekilátok a tökéletes esküvői torta elkészítéséhez. Azt hiszem, hogy éppen az imént kaptam ihletet ahhoz, hogy mire van szüksége Heathernek…

2013. január 21., hétfő

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 91. fejezet



91. fejezet

(Alice szemszöge)

Nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyet mondok, de egyszerűen imádtam Volterrában lenni, hiszen mindenki hagy engem érvényesülni. Szó szerint mindenki hagy engem érvényesülni. Akármerre megyek mindenhol a vámpírok stílusához megfelelő öltözéket látok. Annyira jól áll nekik a saját korukhoz, és stílusukhoz megfelelő ruha. Egyszerűen öröm volt rájuk nézni. Bár a legnehezebb rész még hátravan. Marcusnak azért nem lehet akármilyen kollekcióval előállni, hiszen ő ennél sokkal, de sokkal bonyolultabb lélek. Egy nagyon-nagyon régi kor szülötte, így valami konzervatívabb ruhatárat kellene összehoznom. Olyan ruhatárat, amit szívesen viselne, és illik egy vezetőhöz, de mégis egy kicsit modern, és mindenképpen nagyon stílusos.
-          Mi a helyzet, kicsim? Hogy álltok? – jelent meg hirtelen szerelmem.
-          Azt hiszem, hogy nagyszerűen – vágtam rá határozottan. – Leszámítva, hogy a mai tervem Marcus, és egyenlőre egy kicsit tanácstalan vagyok az üggyel kapcsolatban.
-          Alice, ha valaki megtalálja a megfelelő öltözéket a Volturi vezetőjének, akkor az te leszel, ebben egészen biztos vagyok – mondta határozottan. – Csak vedd le a méreteket, azután pedig fogd magad, és vedd a nyakadba a várost. Estére pedig egy komplett új ruhatárral érkezel vissza, ami tetszeni fog Marcusnak nem is csak egy kicsit, hanem nagyon, ez egészen biztos.
-          Igazad van, meg tudom csinálni – vágtam rá határozottan. Miért is kételkednék magamban? Hiszen eddig is mindenkinek tetszett az alkotásom.
-          Még szép, hogy meg tudod csinálni – kacsintott rám.
-          Na és, hogy meg az újszülöttekkel? – kérdeztem kíváncsian. – Mivel sokat vagyok Heather-rel, még nem is láttam őket. Hogy boldogultok?
-          Egész jól – mondta kedvesem határozottan.
-          Oké, és mi az, amit nem akarsz elmesélni? – kérdeztem kíváncsian.
-          Semmi – vágta rá azonnal.
-          Attól tartok, hogy mégis van valami, tehát hallgatlak – mondtam ellentmondást nem tűrve, és kényelembe helyeztem magam. – Annyi időm még bőven van, hogy meghallgassam a problémát.
-          Van egy srác, aki nagyon, de nagyon emlékeztet a régi énemre. A nagyon-nagyon régi énemre – kezdett bele.
-          Pontosabban? – kérdeztem kissé értetlenül.
-          Ez a fiú nem véletlenül van itt, érzem – kezdett bele végre. – Azt hiszem, hogy irányítja őt valaki, vagy csak nagyon furmányos, és valami mást akar. Más, mint a többi újszülött. Nagyon figyel, mármint nem csak arra, amit mondok, hanem arra, hogy mi merre van a kastélyban, hogy hogyan tudja kiismerni a folyosókat, hogyan jut be a tömlöcökhöz. Valami nem stimmel.
-          Nos, ha neked ilyen megérzésed van, akkor azt nem szabad félvállról venni – mondtam határozottan. – Azt hiszem, hogy szólnunk kéne Marcusnak is, hátha együtt ki tudnátok deríteni, hogy miért van itt.
-          Igen, én is gondoltam már rá, de bajba sem akarom keverni, mert tehetséges ez a fiú, és nem hiszem, hogy rossz szándékú. Olyan, mintha keresne valakit – gondolkodott el Jasper.
-          Mintha keresne valakit? Na de kit? – kérdeztem döbbenten.
-          Nem tudom, de azt is megkockáztatom, hogy ez a fiú már nagyon nem újszülött, csak nagyon jól játssza a szerepét – magyarázta Jazz. – A vadság a szemében van, de mégsem érzem benne azt az elviselhetetlen szomjat, mint amit a többiek árasztanak felém, és mindenki felé.
-          Na de mégis kit kereshet? – kérdeztem kíváncsian. – Van itt valaki, akit ismer? Akkor miért nem kutat utána határozottabban? Vagy miért nem jött el egyszerűen ide, hogy megkérdezze itt van-e? Talán ártani akar valakinek?
-          Nem, azt nem hiszem – rázta meg a fejét. – Keres valakit, de nem tudom, hogy kit, még, de ki fogom deríteni.
-          Egy kicsit zavaros a történeted, de ha gondolod, akkor szívesen segítek. Talán lemehetnék veled a következő kiképzésre. Hátha látnék valamit a fiú döntéseiből. Lehetséges, hogy meglátok általa valamit a jövőben, amiből kiderül, hogy mit szeretne.
-          Nem is tudom, kicsim – mondta Jasper bizonytalanul. – Nem vagyok biztos benne, hogy teljesen biztonságos lesz számodra, hogyha lejössz. Nagyon vadak még.
-          Erős vámpír vagyok – vágtam rá határozottan. – Ráadásul előre látom minden döntésüket, és talán tudnék segíteni neked.
-          Meglátjuk, édesem, még adj egy kis időt, és ha nem jövök rá, akkor mindenképpen szólok – ígérte meg őszintén.
-          Jól van, legyen, de azért majd nyitva tartom a szemeimet – mondtam komolyan. – Nem szeretném, hogyha bármiféle baj történne az esküvő körül. Heather így is kellőképpen ideges szokott lenni mostanában mindenért.
-          Ne aggódj, sosem hagynám, hogy megzavarja valami az esküvőt, addig még úgyis van néhány hét, amit feltételezem, hogy itt fogunk tölteni.
-          Nos, azt hiszem, hogy a jelenlegi helyzet fényében jobb, hogyha itt maradunk – bólintottam rá. – Sőt, talán jobb lenne, ha hívnánk erősítést – néztem rá elgondolkodva.
-          Erősítést? – vonta fel a szemöldökét Jasper.
-          Edward talán el tudná kapni a gondolataiból, hogy miért van itt – vágtam rá egyértelműen.
-          Hm… jó ötlet, kicsim, de nem hiszem, hogy Bella és Edward szeretne sokkal előbb ideutazni, mint amennyire muszáj.
-          Szerintem meg, hogyha segítségre van szükségünk, akkor nem lesz semmi akadálya annak, hogy előbb érkezzenek. Az esküvőre pedig amúgy is jön majd mindenki – mondtam határozottan.
-          Az igazat megvallva nem lenne rossz egy gondolatolvasó a csapatomban – vallotta be végre. – Alec nagyszerű támadóerő a képességével, de kideríteni nem tudjuk, hogy ki gondolja komolyan azt, hogy megtanul uralkodni magát, és ki próbálja az életét menteni, hogy utána rombolhasson tovább a világban.
-          Akkor nincs is több gondolkodnivaló – vágtam rá. – Este felhívom Edwardot, hogyha visszajöttem a vásárlásból. Addig te még próbálkozz meg kideríteni, hogy mit akarhat az a fiú.
-          Mindenképpen – vágta rá szerelmem. – Megyek is és folytatom az oktatást. Este semmiképpen sem megyek a környékre, mert akkor lesz számukra a szomjoltás – húzta el a száját kedvesem.
-          Tudod, hogy az életvitelükbe nem szólhatunk bele – simítottam végig a karján.
-          Igen, tudom – bólintott rá kedvesem. – Csak rossz belegondolni, hogy egy csoport embert gyakorlatilag összezárnak egy csoport újszülöttel, nem túl szép halálnem – mondta sajnálattal a hangjában. Hát igen, meg tudtam érteni a gondolatait ezzel kapcsolatban. Egy érett vámpír sem finomkodik, de egy újszülött még sokkal, de sokkal rosszabb.
-          A lényeg, hogy maradj távol, amíg táplálkoznak. Tudod mit? Menjünk el este mi is vadászni az erdőbe – ajánlottam a lehetőséget.
-          Hm… nem is rossz ötlet. Régen voltunk már együtt vadászni – egyezett bele azonnal. Tudtam, hogy az immáron tökéletes önuralma ellenére is nehezen viseli, ha a környékén emberi vér folyik. Most már nem támad azonnal, ha megérzi a vért, de még mindig vadul reagál egy kicsit.  
-          Akkor ezt már meg is beszéltük – nyomtam gyors csókot a szájára. – Most viszont megyek, mert még ma el kell intéznem Marcus ruháit, délután pedig még egyeztetnem kéne Heatherrel is a lagzi kapcsán egy-két dolgot. Találkozzunk, mondjuk hatkor a nyugati kapunál – ajánlottam a lehetőséget.
-          Rendben van, kicsim, az tökéletes lesz – bólintott rá Jasper. – Az emberek hétre érkeznek meg, addig elég távolra jutunk.
-          Helyes, akkor este – nyomtam még egy puszit az arcára.
-          Vigyázz magadra – mondta komolyan, amikor elindult az ajtó felé.
-          Nem sok okod van aggódni, hacsak nem támad rám egy kegyetlen eladónő – nevettem fel.
-          Ez is igaz – kuncogott fel ő is. Majd egy szempillantás alatt eltűnt. Én pedig már mentem is Marcushoz, hogy levegyem a méreteit a vásárláshoz. Amint elértem a nagyterem ajtaját Félix csak vigyorogva biccentett, majd kitárta előttem az ajtót. Én pedig besuhantam az ajtón.
-          Szép reggelt, Alice – mosolygott rám, amint meglátott.
-          Önnek is, Marcus – viszonoztak a gesztust.
-          Nem kértem még, hogy tegezz? – vonta fel a szemöldökét.
-          Nem, azt hiszem, hogy még nem – vágtam rá azonnal.
-          Ez esetben, kérlek, tegeződjünk – mondta kedvesen.
-          Örömmel, Marcus – mondtam boldogan. – Szeretnék méretet venni rólad, ha alkalmas az időpont – mutattam fel a centimet.
-          Oh, máris én jövök? – lepődött meg.
-          Igen, eljött az idő a ruhatár felújításnak – bólintottam komolyan.
-          Nos, ebben az esetben természetesen meghajlok óhajod előtt – állt fel azonnal. Majd levette a köpenyét, és a székre tette. Nem tudtam nem elmosolyodni az alatta viselt ruhán. Hogy is mondjam, annyira nem volt régies, mint hittem, hogy lesz, de azért az biztos, hogy olyan kétszáz évvel ezelőtt volt divatos ez a fazon. – Igen, tudom, hogy nem éppen mai darab – mosolyodott el a megkövült alakom láttán.
-          Valóban elég hagyományőrző – próbáltam kedvesen fogalmazni.
-          Nem vagyok túl változatos – rántotta meg a vállát.
-          Sebaj, ezen még változtathatunk – siettem hozzá közelebb, majd levettem róla a méreteket. – Nos, végeztünk is – mondtam elégedetten, miután minden méretével tisztába kerültem ruha szinten.
-          Esetleg tehetek érted még valamit? – kérdezte kíváncsian.
-          Nem, köszönöm – ráztam meg a fejem. – Mindent megkaptam, amire szükségem volt. Délután hozom a ruhákat, és akkor fel is próbálhatod őket.
-          Az nagyszerű lesz, köszönöm – mosolyodott el Marcus. - Annyit még szeretnék kérni, hogy a ruhákat egyből a lakosztályomba hozd – fűzte még hozzá.
-          Ahogy kívánod – egyeztem bele azonnal.
-          Akkor este, Alice – vette vissza a köpenyét. Én pedig már siettem is az autó felé, amit az itteni tartózkodásom idejére kaptam…

(Jasper szemszöge)

Miután szerelmem elindult Marcushoz én is visszamentem az újszülöttekhez. Alec éppen a ködjébe burkolta az egyik lányt. Aki kétségbeesve sikoltozott, és vergődött, mert elvesztette minden érzékét.
-          Megtudhatnám, hogy mit művelsz? – kérdeztem idegesen. Nem fenyítünk agresszív módszerekkel csak akkor, hogyha végképp nincs más megoldás.
-          Jenny éppen Heather után vette az útját – morogta Alec. Oh, ebben az esetben örülhetek, hogy a lány még életben van. Egy szerelmes vámpírférfinál kevés lény halálosabb.
-          Na és Heather mit keresett a környéken? – tettem fel a következő kérdést.
-          Heather csak szeretett volna kérdezni valamit az esküvővel kapcsolatban, de nem jött túl közel a lány valahogy mégis megérezte, és megindult felé – magyarázta Alec. – Mindjárt elengedem, de gondoltam nem árt, ha tudja, hogy nem csak segíteni tudok rajta, hanem könnyedén árthatok is, hogyha a kedvesemet, vagy a családomat fenyegeti.
-          Sajnálom, hogy meg akartam támadni a lányt, többé nem fordul elő – üvöltötte Jenny magából kikelve. – Kérlek.
-          Alec, azt hiszem, hogy eleget kapott – tettem a vállára a kezem. – Megtanulta a leckét.
-          Rendben, elengedem - sóhajtott fel Alec. Azután pedig visszahúzta a ködét, és Jenny abbahagyta végre a vergődést. – Ha még egyszer a menyasszonyomra támadsz, akkor ennél sokkal, de sokkal rosszabbul jársz.
-          Értettem – mondta a lány félve. Látszott rajta, hogy őszintén megijedt Alectől az előbb, úgyhogy biztosan nem fog még egyszer Heathernek támadni, még akkor sem, hogyha lehetősége nyílik rá.
-          Helyes, akkor szent a béke? – nyújtotta felé a kezét Alec. Mire a lány felmorgott.
-          Önuralom, Jenny. Nyugodj meg – szóltam rá határozottan. – Vegyél egy mély levegőt, és nyugalom.
-          Mély levegő – bólintott a lány. Szegénykém, hány éves lehet? Tizenöt, tizenhat? – Mindjárt megnyugszom – kezdett el sétálgatni az udvaron. – Bocsánat, itt vagyok – fogadta el Alec felajánlott kezét néhány pillanat után. – Nagyon sajnálom, hogy kis híján megtámadtam a menyasszonyodat, és ígérem, hogy soha többé nem fog előfordulni.
-          Rendben, bocsánatkérés elfogadva – mosolyodott el Alec. – Én is sajnálom, talán nem kellett volna ennyire brutálisan tudtodra adnom a képességemet. Ezt csak végső esetben, vagy parancsra szoktam használni.
-          Remek, ez gyönyörű volt – mondtam elégedetten. – Mindketten megmutattátok, hogy a vámpír mögött még mindig ott van az ember is. Ezt a szálat kell erősítenünk, méghozzá minél jobban. Én is vad voltam fiatalon, de sikerült megváltoznom, és le is higgadtam, még akkor is, hogyha nehezen. Ezt a példát kell követnetek, és akkor teljes életet élhettek vámpírként.
-          Ezt elég nehéz elhinni – húzta el a száját ismét Jenny.
-          Ha megengeded, este bemutatok neked valakit, aki élő bizonyíték arra, hogy igenis lehetséges. Mindenkinek bemutatom, aki szeretné megismerni a társamat, akivel már nagyon-nagyon régóta együtt vagyunk, és boldogan élünk az emberek között. Még ez is lehetséges, bár az elején elég nehéz, de van rá mód.
-          Úgy, hogy állatokon élünk? – kérdezte a srác, akire gyanakodtam.
-          Igen, először tényleg elég borzalmas, de utána egyáltalán nem lesz már rossz. Csak meg kell találnotok, hogy kinek mi a kedvence. A bátyám például a medvét szereti, az öcsém a hegyi oroszlánt. Az apám pedig a szarvast, ahogy az anyám is. Nem olyan rossz ez az életmód. Ha valaki szeretné kipróbálni az én módszeremet, akkor kérek rá engedélyt Marcustól – ajánlottam a lehetőséget. Majd kíváncsian vártam a reakciókat…