La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 89. fejezet

89. fejezet

(Bella szemszöge)

Boldogan néztem, ahogy Alice, Rose és a lányok beszállnak az autóba, és már indulnak is vásárolni. Ritkán mentek el mostanában, úgyhogy ez már határozottan rájuk fért. Én is szívesen velük tartottam volna, de most különleges vendéget várok. Alec és Heather délután érkezik, én pedig átcsábítottam Angelát és Briant, hogy velük találkozhassanak először. Már alig vártam, hogy bejelentsék az eljegyzést. Szeretem, amikor mindenki boldog körülöttem, és ki is fogom élvezni ezt a két évet, amit még itt tölthetünk. Ez idő alatt pedig mindent dokumentálni fogok, hogy magammal vihessem a képeket és a kamerafelvételek, amíg távol kell maradnunk az igazi otthonunktól, ami természetesen mindig Forks lesz.

-          Hahó, van itthon valaki? – hallottam meg Prue hangját a földszinten.

-          Itt vagyok fent, kicsim, gyere csak - válaszoltam mosolyogva.

-          Szia – vetette magát azonnal a karjaim közé. – Hogy vagy?

-          Én remekül vagyok, édesem. Na és te?

-          Én is nagyszerűen – mondta boldogan csillogó szemekkel. – Egyszerűen fantasztikus minden. Az Uley család úgy bánik velem, mintha csak a saját lányuk lennék, ahogy ti is. Mi mást kívánhatnék még? Az életem csodálatos. Annyira, amennyire sosem mertem volna még csak remélni sem.

-          Helyes, ennek nagyon örülök – simítottam végig a haján. – Nincsenek már rémálmaid a volt nevelőszüleidről, ugye? – néztem rá komolyan. Megbeszéltük, hogyha nem múlik el néhány hónapon belül, akkor elviszem őt egy jó szakemberhez, hogy kibeszélhesse magából a fájdalmát, ha már velünk nem akart erről beszélni.

-          Nem, nyugodtan alszom, már egy jó ideje nincs semmi baj – mondta komolyan.

-          Ennek nagyon örülök – nyomtam puszit a hajába. – Na és, mi járatban erre?

-          Holnapra egy kis pikniket tervezünk, és szeretnénk titeket is elhívni, ha van kedvetek – mondta lelkesen. – Bár azt hittem, hogy mindenki itthon van, de sebaj, visszajöhetek később is, vagy megvárhatom őket, hogyha nem mentek messzire.

-          Nos, a lányok vásárolni mentek. Edward, Anthony, Jasper és Emmett elmentek vadászni. Carlisle dolgozik, Johanna a Black házban van Will-lel, Esme pedig az árvaházba ment.

-          Na és te miért maradtál itthon egyedül? – kérdezte kíváncsian.

-          Mert meglepetésvendégeket várok – vágtam rá vigyorogva.

-          Kik jönnek? - kérdezte azonnal.

-          Alec és Heather jönnek látogatóban Volterrából – árultam el a kis titkomat. Úgyis néhány perc múlva itt lesznek.

-          De jó – sikkantott fel Prue. – Már úgyis régen beszéltem Heather-rel. Biztosan izgalmas az élet Volterrában. Mármint most, hogy béke van, és boldogan él a párjával, nem lehet rossz hely. A város nagyon szép volt, már amennyit láttam belőle. Meddig maradnak? Remélem, hogy sokáig.

-          Hát egy-két hétig biztosan – mondtam határozottan. – Nekem legalábbis ezt mondták.

-          Ha ezt tudtam volna, akkor készítettem volna valami finomat nekik – sóhajtott fel Prue.

-          Nos, Alec nem igen enne semmit úgysem, de Heather imádja a tojást, tehát egy jóféle omlett azt hiszem, hogy bőségesen megteszi, amikor ideértek.

-          Jó ötlet – vágta rá Prue.

-          Bella? Megjöttünk – kiáltotta el magát Heather lelkesen. – Brian, itt vagytok már? – tette fel a következő kérdést. Mi pedig Prue-val együtt gyorsan lesiettünk eléjük.

-          Sziasztok – ugrott Heather nyakába fogadott lányom. – Hiányoztál.

-          Te is nekem – válaszolta Heather meghatottan.

-          Bella – biccentett felém Alec mosolyogva.

-          Alec, a szemed – mondtam csodálattal. Aranybarna. Annak ellenére, hogy visszatért Volterrába megtartotta a vegetáriánus életmódot.

-          Igen, most már nagyon jól megy – húzta ki magát büszkén. – Marcus engedélyezte, hogy folytassam, amit elkezdtem, de ettől függetlenül a Volturi többi része még nem lett vegetáriánus, úgyhogy egyedül vagyok, így egy kicsit nehezebb, főleg, hogy szokás szerint érkezik az úgynevezett szállítmány, mindig, amikor letelik a két hét.

-          Tartod magad, és ez a lényeg – mondtam biztatóan.

-          Bármire képes lennék azért, hogy Heather boldog legyen, úgyhogy soha többé nem ölök embert a vére miatt.

-          A vére miatt? – néztem rá kérdőn.

-          Hogyha parancsot kapok, vagy hogyha valaki veszélyezteti Heather biztonságát, akkor nem fogok habozni, és bárkivel végzek – magyarázta meg a dolgot. Én pedig egy pillanatig sem kételkedtem benne, hiszen a vérszomj ott motoszkált az aranybarna szempár mögött. Ez viszont nem az a fajta vérszomj volt, ami a vámpírokra jellemző, hanem a féltés ösztöne, és ennek nagyon örültem. Látszott rajta, hogy soha, semmilyen körülmények között nem hagyná, hogy baja essen Heather-nek.

-          Drágám, azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük – simult hozzá Alechez Heather. – Nem fog senki sem megtámadni engem, és Marcus nem adna olyan küldetést neked, ami miatt ember kellene ölnöd. Szóval, mély levegő, és kifúj. Ez az – nyomott puszit az arcára.

-          Azt hiszem, hogy gyorsan elmegyek vadászni – rontott ki Alec az ajtón.

-          Valami rosszat tettem? – néztem kérdőn a lányokra. – Nem akartam felzaklatni.

-          Nem te zaklattad fel – legyintett Heather. – Szerelmes vámpírférfi, aki még nem teljesen ura az ösztöneinek. Ne aggódj miatta. Vadászik egyet és lehiggad. Csak amióta megijedtem a menstruációm miatt, azóta egy kicsit komolyabban veszi a védelmemet, mint kéne. Vagyis sokkal komolyabban. Beszéltem már vele erről, de nem tudom meggyőzni róla, hogy nem vagyok törékeny kis virágszál.

-          Nem baj, ha annak tart. Edward szemében én is mindig az leszek, és mostanra már kifejezetten élvezem is a helyzetem – mondtam vigyorogva. – Majd hozzászoksz – fűzte még hozzá.

-          Igen, igazad lehet – biccentett Heather. – Mindenesetre még soha nem voltam ilyen boldog, mint amilyen vele, és azt hiszem, hogy ez a lényeg. Már csak abban reménykedem, hogy mind eljöttök az esküvőnkre, még akkor is, hogyha Volterra várában lesz.

-          Ne butáskodj, ki nem hagynánk – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Szívesen meglátogatunk titeket, és persze Marcust is. Vagyis a Mestert – javítottam ki magam.

-          Nem hinném, hogy zokon venné, hogy Marcusnak szólítod – legyintett barátnőm.

-          Nem, igazából én sem gondolnám – vágtam rá én is.

-          Bella, miért kellett ilyen gyorsan hazautaznunk? Még lett volna három napunk a kempingben… - jött be Brian a házba, de a szava el is állt, ahogy meglátta a húgát. – Heather – kapta a karjaiba azonnal.

-          Meglepetés – kiáltotta el magát Heather nevetve.

-          Ráadásul milyen szép meglepetés – nyomott puszit Brian húga arcára. – Na és, hol van az udvarlód? Nagyon remélem, hogy nem engedett el téged teljesen egyedül ilyen messzire.

-          Dehogy, csak elment vadászni. Hamarosan visszajön ő is – vágta rá Heather.

-          Szia Angela, hogy vagy? – köszöntöttem barátnőmet. Már egy ideje nem jártak nálunk, és igazság szerint már nagyon hiányoltam a társaságát.

-          Köszönöm szépen. Nagyon jól. Sőt, azt hiszem, hogy még soha nem voltam ennyire jól – harapott az ajkába.

-          Ennek igazán örülök – öleltem magamhoz egy pillanatra. A családom és a barátnőm is boldogabb, mint valaha, és ennél többet azt hiszem, hogy nem is kívánhatok. A gondolataim az elmúlt éveken jártak, és elégedettség öntötte el a szívemet. Kivéve egy dolgot. Valakiket az utóbbi időben elhanyagoltam, amiért nagyon is szégyellem magam. Ki kell mennem a szüleim, valamint Jacob és Dawn sírjához. Nemsokára hosszú időre elmegyek, és azt hiszem, hogy addig is sűrűbben meg kellene látogatnom őket. Hiszen mindent, ami vagyok, azt nekik köszönhetem.

-          Bella, hol jársz? – legyezett Angela a szemem előtt.

-          Bocsánat, egy kicsit elkalandoztam – néztem rá bűnbánóan.

-          Nem tesz semmit, csak azt kérdeztem, hogy mikor érnek haza a többiek – nézett rám érdeklődve.

-          A fiúk nemsokára. A lányoknál már nehezebb kérdés, bár már elmentek egy ideje, és a boltok nyolckor bezárnak, úgyhogy legkésőbb fél kilencre itthon lesznek – mondtam mosolyogva. – Addig is gyertek, és egyetek valamit. Már, aki eszik emberi ételt.

-          Én éhes vagyok – bólintott rá Heather azonnal.

-          Én is tudok enni – vágta rá Prue.

-          Ez esetben, foglaljunk helyet a konyhában. Csinálok nektek egy kiadós rántottát.

-          Az jó lesz – pattantak fel a bárszékekre azonnal. Én pedig nekiláttam az ételnek. Közben pedig megérkeztek a fiúk, őket követte Esme és azután Carlisle. Anthony is átment Nathalie-ért. Azután pedig Johanna is átjött a kis Will társaságában.

-          Alec még mindig nem ért vissza – kezdett el aggódni Heather. – Nem találkoztatok vele az erdőben? – fordult a fiúk felé.

-          Nem, nem láttuk, és az illatát sem éreztük, de Alec olyan vámpír, aki gond nélkül meg tudja védeni magát – mondták a fiúk határozottan.

-          Azért, ha egy órán belül nem ér vissza, akkor azt hiszem, hogy utána megyek – mondta idegesen.

-          Már itt vagyok, kicsim – szólalt meg hirtelen az ajtóból Alec. – Csak egy kicsit elkalandoztam.

-          Havasi gyopár? – kerekedtek ki Heather szemei. – A kedvencem, de itt a környéken sehol sem…

-          Valóban elég messze honos innen ez a virág – mosolyodott el Alec.

-          Halálra aggódtam magam – bújt hozzá kedveséhez.

-          Tudod, hogy tudok vigyázni magamra – mondta komolyan.

-          Azért legközelebb szólj, hogy ilyen messzire készülsz – vette el tőle a virágot, majd gyors csókot nyomott a szájára.

-          Rendben van, ígérem – ígérte Alec.

-          Helyes – szagolt bele a virágokra Heather. Majd szeretettel simított végig az apró szirmokon.

-          Na és milyen az élet Volterrában? – kérdezte Brian kíváncsian.

-          Nagyon jó – vágta rá Heather. – Marcus nagyon kedves, és igazságos vezető, és csodálatos a szobánk is. Amit inkább lakosztálynak neveznék olyan hatalmas. Sőt, szinte már egy kisebb lakás. Az ottani erdők pedig egyszerűen csodálatosak. Imádok ott lenni, de be kell, hogy valljam, azért nagyon hiányoztok. Jó lenne, ha néha meg tudnátok látogatni, és én is szívesen eljövök, amikor nektek is megfelel.

-          Én is örülnék, ha többet találkoznánk – szorította magához Brian a húgát. – Na de meséljetek, miért jöttetek? Küldetésben vagytok, vagy látogatóban?

-          Ami azt illeti is-is – kuncogott fel Heather. – Én és Alec szeretnénk bejelenteni valamit – pirult el.

-          Csak nem? – villantak meg Angela szemei. Brian arckifejezését pedig nem tudtam megítélni. Mintha idegesebb lett volna, mint a húga.

-          Tisztelettel megkérném a húgod kezét – állt Brian elé Alec.

-          Én pedig örömmel adom neked, hiszen a húgom is ezt akarja. Látszik rajta – fogott kezet mosolyogva a két fiú.

-          Azt hiszem, hogy ezt illene tisztességesen megünnepelni – jelent meg Alice és a lányok egy hatalmas tortával. – A saláta és a sült még a kocsiban van fiúk – mondta jelentőségteljesen.

-          Azonnal hozzuk – csóválta meg a fejét Jasper mosolyogva.

-          Alice sosem fog megváltozni – nevetett fel Heather.

-          Nem gondolod, hogy a család egy tagjának nem lesz eljegyzési partija? – kérdezte Alice felháborodva. – Ha ezt hitted, akkor nem ismersz te még engem eléggé. Én mindent látok és hallok.

-          Nagyon kellemes meglepetés, Alice. Köszönöm – ölelte magához Heather legjobb barátnőmet.

-          Nagyon szívesen – vágta rá Alice. – Oh, és igen, örömmel vállalom az esküvő szervezését is. Egy hét múlva átutazom Jasperrel Volterrába, és veled maradunk az esküvő végéig.

-          Az csodálatos lenne – hatódott meg Heather.

Lassacskán pedig mindenki odament a leendő ifjú párhoz, hogy gratuláljanak nekik. Én pedig ezt a pillanatot választottam arra a célra, hogy egy negyed órára eltűnjek, és meglátogassam azokat, akik már nem lehetnek velünk ezekben a boldog órákban. Amint odaértem a temetőhöz azonban meglepő látvány fogadott. Azt hittem, hogy a sírok el lesznek hanyagolva a hibámból, de tökéletesen rendben voltak, ráadásul friss vadvirág is díszítette őket.

-          A fiúk felváltva járnak ki ide hetente, hogy rendben tartsák, és hogy beszélgessenek velük – hallottam meg kedvesem hangját, amikor végigsimítottam a tökéletesen tiszta sírokon. – Tudták mind a hárman, hogy hamarosan újra kilátogatsz majd te is – fűzte még hozzá.

-          Elhanyagoltam őket – sóhajtottam fel. – A hirtelen jött boldogságom miatt szinte elfelejtkeztem róla, hogy kijárjak hozzájuk.

-          Nem hiszem, hogy rossz szemmel nézik ezt odafentről – mondta Edward komolyan. – Egyszer, egy bölcs ember azt mondta, hogy bármennyire is szeretjük a halottainkat, akkor is el kell engednünk őket innen a földről. A szívűnkben úgyis tovább élnek majd.

-          Na és ki volt ez a bölcs ember? – kérdeztem kíváncsian.

-          Az édesapád – vágta rá szerelmem. Én pedig döbbenten meredtem rá. – Az édesapád elmondta, hogy mennyire fájt neked a nagymamád halála, és szinte minden nap a sírjánál talált rád, amíg ott voltatok a városban. Az apukád hitte, hogy a nagymamád fentről figyel benneteket, és nem az a lényeg, hogy milyen sűrűn látogatsz el a nyughelyére, hanem hogy megtartsd őt a szívedben. Tudom, hogy most is néznek téged, és pontosan tudják, hogy mennyire szereted őket, ahogy ők is téged.

-          Köszönöm – bújtam hozzá szorosan.

-          Igazán nincs mit, kicsim. Tudom, hogy mennyire hiányoznak neked – nyomott puszit a fejem búbjára. – Azért mert nem jöttél ki mostanában még ne érezd úgy, hogy elfelejtkeztél róluk, hiszen tudom, hogy sokat gondoltál rájuk.

-          Igazad van – mosolyogtam fel rá.

-          Helyes – nyomott puszit az homlokomra. – Most azért magatokra hagylak titeket, de egy fél órán belül kérlek, gyere vissza, mert előbb-utóbb a többiek is hiányolni fognak.

-          Nem maradok sokáig, ígérem – bólintottam rá. Mire Edward biccentett, és visszament a házba. Én pedig leültem néhány percre a sírok elé, és felidéztem a legszebb közös emlékeimet a szüleimmel, és Jacobbal, meg persze Dawn-nal. Azután pedig felálltam és visszasiettem a családomhoz, hogy együtt ünnepelhessek velük…