La Push vámpírja - 45. fejezet

45. fejezet




(Johanna szemszöge)



Hajnali háromnegyed négy, még negyed óra, és Dr. Cullen haza fog zavarni. A kérdés már csak az, hogy vajon beavassam-e a múltam sötét titkaiba, vagy inkább tartsam meg magamnak a gondjaimat. Tény, hogy a mentorom a legjobb orvos egész Amerikában, de ettől még nem biztos, hogy bele kéne rángatnom a személyes drámámba. Hiszen ő olyan jólelkű, és lehet, hogyha segítséget kérek tőle, akkor utána hímes-tojásként fog kezelni, de én ezt nem akarom. Nem vagyok kevesebb egyik gyakornoknál sem, csak azért, mert mások a körülményeim egy kicsit.

- Johanna – szakított ki Dr. Cullen a gondolataimból.

- Igen? – néztem rá kérdőn.

- Lejárt a műszakod. Jó éjszakát, vagy inkább csak jó pihenést – mosolygott rám kedvesen. Majd hátat fordított, és elindult a betegek felé.

- Dr. Cullen – szóltam utána. Ártani nem árthat, hogyha megkérdezem csak úgy általánosan, hogy mi a véleménye. Nem kell tudnia, hogy Justin hozzám tartozik.

- Igen, Johanna? – fordult vissza azonnal.

- Kérdezhetek valamit? – kezdtem bele bizonytalanul.

- Hát persze – jött vissza mellém. Majd leült a mellettem lévő székre. – Hallgatlak.

- Ha egy beteg már tíz éve kómában van, és az orvosok nem látnak sok esélyt a felépülésére, sőt semmit, de az agyműködése még teljesen normális és nem rosszabbodott a kóma alatt, akkor van még remény, hogy valaha felébredjen? – kérdeztem kíváncsian. Bár egy kicsit talán túl összetett mondatot hoztam össze.

- Érdekes eset, olvastál róla valahol a régi cikkek között, vagy konkrét mostani esetről beszélünk? – kérdezte elgondolkozva.

- Igazából konkrét esetről beszélünk – válaszoltam készségesen.

- Nos, amíg az agy működik, addig van remény. Bár nagyon különösnek találom, hogy egy kicsit sem csökkent a tevékenység. Olyan, mintha a beteg már ébren lenne, de valami miatt a teste ezt nem tudja kifejezni – gondolkodott Dr. Cullen hangosan. - Nem lehet, hogy olyan ütést, vagy ütéseket szenvedett el, amitől esetleg olyan sérülése keletkezett, ami akadályozza a mozgási funkciókat a testben?

- Hogy érti? – ráncoltam össze a homlokomat. Nem igazán értettem, hogy mire gondol.

- Mondjuk, van valahol egy rög, vagy egy nem felfedezett egyéb góc, ami akadályozza az áramlást bizonyos helyeken, mint például a karok-lábak, szemhéj. Így nem tud üzenni a külvilág felé a beteg, és olyan, mintha kómában lenne, de csupán nem képes rá, hogy kommunikáljon a külvilággal. Azt hiszem, hogy ilyen eset még csak egyszer fordult elő az egész világon, de akkor egy műtétnél észre nem vett apró belső sérülés okozta a bajt.

- Hogyan derült ki, hogy mi volt a baj? – kérdeztem kíváncsian. Talán csak egy vizsgálat és Justin felébred végre.

- Őszintén szólva a boncolásnál – hajtotta le a fejét Carlisle. – Nem az én betegem volt, csak én voltam aznap odalent a halottasházban, és akkor fedeztem fel azt az apró sérülést, amikor felnyitottam a testet.

- De ha a beteg még él, akkor kimutatható valahogy a probléma? – próbálkoztam tovább. A remény hal meg utoljára. Talán van megoldás.

- Sok alapos vizsgálattal, és türelemmel van rá esély – bólintott rá Dr. Cullen.

- Köszönöm, hogy válaszolt a kérdéseimre – mosolyogtam rá hálásan. Amint indul az első busz, már megyek is Justinhoz. Van még valamennyi félretett pénzem, ami biztosan elég lesz rá, hogy alaposan kivizsgáltassam.

- Nincs mit, Johanna. Nem akarsz mondani még valamit? – nézett rám komolyan.

- Nem, köszönöm – ráztam meg a fejem.

- Rendben, majd ha kész leszel rá, elmondod – bólintott Dr. Cullen.

- De én nem… - kezdtem volna bele, de azonnal leintett.

- Johanna, orvos vagyok, és jó megfigyelő. Egy medikát nem érdekel egy eset ennyire részletesen, még akkor sem, hogyha olyan kivételes, mint te. Túlságosan jól ismered a kórképet. Szóval, majd ha kész leszel rá, akkor elmondhatod nekem, hogy kid fekszik kómában, és ha szeretnéd, akkor boldogan meg is vizsgálom az illetőt – mondta komolyan.

- De… - kezdtem volna megint tiltakozásba.

- Semmi baj, én tudok várni – paskolta meg a térdemet kedvesen. Majd felállt és elindult a betegek felé. A fenébe is, mit veszíthetek azzal, hogyha megkérem, hogy jöjjön velem, és vizsgálja meg Justint. Őt köti az orvosi titoktartás, és soha nem is bánna velem különcként sem. Valakiben meg kell bíznom, és erre ő a legalkalmasabb.

- Meddig van bent Dr. Cullen? – szóltam megint utána.

- Hatig – fordult vissza hozzám. - Ha gondolod, akkor ha kialudtad magad, keress fel, és meglátogathatjuk ezt a titokzatos beteget – mosolygott rám. – Egyébként pedig még mindig Carlisle, nem pedig Dr. Cullen – fűzte még hozzá. Mire én csak megforgattam a szemeimet.

- Köszönöm, Dr… - kezdtem bele reflexszerűen.

- Khm… - köhintett, de láttam, hogy mosolyog.

- Hálás vagyok, Carlisle – böktem ki a keresztnevét.

- Nincs mit. Aludd ki magad, és mondjuk kettőre érted megyek – ajánlotta kedvesen.

- Igazán nem akarom zavarni a pihenőidejében – mondtam bűntudatosan.

- Szívesen teszem – vágta rá őszintén.

- Tudja, hogy hol lakom? – kérdeztem bizonytalanul.

- Igen, a kórházban megvannak az orvosok és a medikusok adatai is – mondta egyértelműen. Mh… ha így belegondolok, tényleg töltettek ki velem adatlapokat. – Szóval kettőkor. Most pedig hazamész, alszol legalább nyolc órát, megebédelsz, nem csokit, és kávét, azután pedig már ott is leszek érted – mondta komolyan. – Lehet, hogy ígéretes orvos tanonc vagy, de a táplálkozási szokásaid botrányosak – csóválta meg a fejét. – Egyél valami zöldet, de ne gumibéka formájában, hogyha van rá mód.

- Rendben, megígérem – forgattam meg megint a szemeim. Állandóan engem figyel? Nem tehetek róla, hogy imádom a gumibékát. A legjobb nassolnivaló a világon.

- Akkor hamarosan találkozunk – mosolyodott el. – Viszlát, Johanna.

- Viszlát, Dr. Carlisle – vigyorogtam rá. Tudtam, hogy azt hitte, hogy megint a vezetéknevén szólítom.

Azonnal az öltöző felé vettem az irányt, de még hallottam, ahogy a mentorom hangosan nevetni kezd. Szerettem a kis vitáinkat, már ha lehet ezeket annak nevezni. Inkább csak mókás civódások. Dr. Cullen sokkal szórakoztatóbb egyéniség, mint azt egy külső szemlélő gondolná.

Miután letusoltam, engedelmesen hazamentem, és befeküdtem a már nagyon régen nem használt ágyamba. Pedig milyen kényelmes. Már el is felejtettem, hogy milyen érzés befeküdni a puha takaró alá, a kényelmes párnákra, és nem egy kórházi pihenőágyon szűkölködni, egy kispárnával, és egy lepedővel. Alig tettem le a fejemet a párnára és takaróztam be, már el is nyomott az álom. Azért a biztonság kedvéért beállítottam fél egyre az órámat, mert nem akartam elaludni. Ez a mai egy fontos nap. Talán életem legfontosabb napja.



(Carlisle szemszöge)



Már hónapok óta sejtettem, hogy Johanna titkol valamit, de már azt hittem, hogy sosem jutunk el odáig, hogy kiadja magából, de csak sikerült. Már csak az van hátra, hogy valahogy megoldjuk a problémát. Ha tudom, akkor mindenképpen felébresztem azt, aki közel áll a szívéhez. Bár halkan reménykedem, hogy nem a szerelme, mert akkor Billy sajnos pórul fog járni, mert Johanna soha nem hagyná el a szerelmét, hogyha eddig várt rá.

Amint lejárt a műszakom, beszálltam az autómba és azonnal hazasiettem. Szükségem lesz Edwardra, mert, hogyha esetleg a kómás betegünk ébren van, csak nem működik a teste úgy, ahogy kell, a gondolatai elárulják, hogy segítségre van szüksége. Ez lenne a jobbik lehetőség. Remélem, hogy otthon találom a fiamat, mert a kórháznál ma reggel nem volt ott a toporzékoló Bella mellett. Edward azt hiszem, hogy jól bírja a kiképzést. Bár Bellát is abszolút megértem, ha az én egyik fogadott gyermekemmel ilyesmi történne, akkor én is így viselkednék. Egy negyed óra alatt hazaértem, de amint beléptem a házunk ajtaján döbbenten álltam meg. Minden tele volt fréziával, és jázminnal a családom pedig jelenleg eltűnt.

- Van itthon valaki? – kiáltottam el magam.

- Elrontod az egészet – sétált ki morcosan Alice a fák közül. A nyomában pedig mindenki más ott volt. – Én sem kedvelem ezt a Johannát. Miatta megy tönkre a tökéletes éjszaka eszményi folytatása – pufogott, majd elment mellettem, és elkezdte összeszedni a virágokat.

- Lemaradtam valamiről? – kérdeztem döbbenten.

- Igazság szerint, sok mindenről – mosolyodott el kedvesem. - Alice, tökéletes éjszakát szervezett Edwardnak és Bellának, ami jól sült el, legalábbis ezt feltételezzük, mert egész reggel pattogott, hogy virág kell, és egyedüllét az egymásra talált párunknak. Összességében a reggelt is csodássá akarta nekik Alice varázsolni, de nemrég látomása volt, és így dühöngve indult vissza a ház felé. Még Jasper is alig tudta megnyugtatni.

- Oh, én sajnálom, ezért most én vagyok a felelős – jöttem rá a lényegre. – Szükségem lenne Edwardra egy kicsit, és Alice valószínűleg láthatta, hogy velem fog jönni, mert mindig is csak egy szavamba került és segített nekem.

- Ez azért még nem a világ vége. Akár Bella is veletek tarthat – ajánlotta szerelmem a lehetőséget.

- Persze, de Alice számára ez most felér egy világméretű járvánnyal, aminek nincs ellenszere – fintorodtam el.

- Hé, rendbe fog jönni, tudod, hogy milyen. Majd Jasper mindjárt helyrehozza – legyintett Esme. – Egyébként is, nem kell Bellát rögtön túlterhelni és Edwardot sem.

- Miért nem kell minket túlterhelni? – hallottuk meg Bella kíváncsi hangját. Azonnal mindketten a hang irányába fordultunk, és mosolyogva vettük tudomásul, hogy fogadott lányunk végre Edward karjaiba simul, ráadásul nem is akárhogyan. Szinte már illetlennek érzem így bámulni őket, de nem tudom levenni a szemem róluk. Annyira régen volt már, amikor így összebújva láttam őket. Edward szeme boldogan csillog, ahogy Belláé is. Alice kétségkívül remek munkát végzett.

- Öhm… szeretném megkérni Edwardot, hogy segítsen nekem egy kórházi ügyben – kezdtem bele nyugodt hangon. Bár nem véletlenül hagytam ki a Johannáról szóló részeket. Tudtam, hogy Bella nem nagyon kedveli, mert már többször is kikosarazta Billyt.

- Ezzel miért terhelnél túl bárkit is? – kérdezte Bella kíváncsian.

- Végre újra egymásra találtatok, és én nem szívesen zavarom meg a boldog pillanatot – mondtam bocsánatkérően.

- Ugyan, ne butáskodj, Carlisle – rázta meg a fejét Bella. – Igazság szerint szeretnék bemenni majd Billyhez, és vinnék neki még abból a nagyon finom kekszből, amit Alice hozott neki tegnapelőtt, de sajnos nem tudom, hogy hol lehet kapni – mondta feltűnően hangosan.

- Elmenjünk vásárolni? – robbant ki az ajtón Alice.

- Jaj, az nagyon jó lenne – játszotta Bella tovább a szerepét. Hálás voltam, amiért felvidította Alice-t, ha már én elrontottam a kedvét. – Mindenképpen venni szeretnék még olyan kekszet, hogy örömet okozhassak vele Billynek, és talán nézhetnénk némi nassolnivalót a többi farkasnak is – mondta komolyan.

- Oké, egy óra múlva nyit az édességes Port Angelesben. Összekészülődök, és már indulhatunk is – mondta Alice boldogan. Majd berohant a házba, és hallottuk, hogy őrült pakolászásba kezd. – Mindjárt kész leszek, addig üljetek le – kiáltott le az emeletről.

- Rendben – mondta Bella, majd Edwarddal a nyomában lehuppant a kanapéra. – Rose, te is velünk tartasz? Na és te, Esme? – fordult a lányok felé.

- Boldogan, lehet csajos a délelőtt, és egyébként is sütöttem egy nagy adag rántott húst Billynek és a fiúknak. Bemehetnénk együtt a kórházba is – lelkesedett fel szerelmem is.

- Én is szívesen mennék. Emmett és Jasper a változatosság kedvéért úgyis megint verekedni akar valami fogadásból kifolyólag – forgatta meg a szemeit Rosalie.

- Akkor ezt a lányok már meg is beszélték – húzta Edward az ölébe Bellát. – Hiányozni fogsz – nyomott egy csókot az ajkaira.

- Te is, de azért egy fél napot csak kibírunk valahogy – karolta át a nyakát Bella. Hát nem úgy néznek ki, mint akik valaha egy pillanatra is el akarnak válni egymástól. Remélem, hogy ez így is marad.

Még egy negyed órát várakoztunk a nappaliban, amikor az emelet zajló heves pakolászás abbamaradt, majd Alice jelent meg a lépcső alján, hatalmas, összehajtott dobozokkal, és Jasper pedig az egyik kocsi tetőcsomagtartóját cipelte, gondolom, hogy felszerelhesse.

- Kitört a harmadik világháború? – kérdezte Emmett rémülten. – Menjünk és mentsük a menthetőt a harctérről?

- Emmett, ez most elég morbid volt – szólt rá Esme. Ezzel a kijelentéssel pedig én sem tudtam vitatkozni.

- Bocsi, de most komolyan, Port Angeles létező összes édességboltját ki akarjátok rámolni? Hagyjatok valamit a gyerekeknek is – mondta Emmett határozottan.

- Nem, Emmett, nem fogjuk teljesen kirámolni, de az úr, akié a bolt megkért, hogy majd vigyem vissza a dobozokat, amikor kiürültek.

- Mondd csak, mikor ürült ki ennyi doboz? A farkasoknak már gurulnia kéne, ha ennyi édességet megettek ilyen rövid idő alatt – állapította meg Bella.

- Hát, nem mindet vittem el a farkasoknak – hajtotta le a fejét Alice.

- Akkor hova lett a keksz? – kérdezte ezúttal Esme. Edward pedig halkan felkuncogott, de nem szólt semmit, csak megrázta a fejét.

- Hé, beavatnátok? – mordult fel Rosalie.

- Na jó, ki akartam használni, hogy Bella vásárolni akart, így elrejtettem a megmaradt kekszet, és nem akartam megmondani, hogy itthon még van egy csomó, és akkor biztosan eljött volna velem vásárolni, de most már biztosan nem fog, mert nem muszáj – magyarázta Alice szomorúan.

- Oh… - döbbentünk meg mindannyian.

- Mondd csak, mennyi kekszről beszélünk? Csak mert elég sokáig pakolásztál – tettem fel az engem égető kérdést.

- Hát olyan húsz dobozról – vigyorodott el Alice.

- Húsz doboz kekszet pakoltál negyed órán át? – döbbent meg Emmett. – Olyan Ace Ventura stílusban visszafele is eljátszottad az elpakolást, meg odafelé is? Vagy mi tartott ennyi ideig?

- Nem olyan kevés húsz doboz keksznek helyet találni, hogy elférjen a szobánkban – mondta Alice morcosan.

- Hadd világosítsalak fel titeket, hogy a húsz doboz, az ezeket a kartondobozokat, és nem a kicsi tasakokat foglalja magában – szállt be Jasper is a társalgásba. Majd felmutatott egy hatalmas dobozt.

- Azt hiszem, hogy holnap viszek némi édességet az árvaháznak is – kerekedtek el Esme szemei.

- Van miből – csóváltam meg én is a fejemet.

- Nos, ez esetben variáljuk át a napunkat – mondta Bella lágyan.

- Tudtam, hogy ez lesz – rogyott le Alice a lépcsőre.

- Hé, még nem gondoltam végig, és nem is mondtam el a tervet – mondta Bella rosszallóan. – Szóval, ha van édességünk, akkor előbb menjünk és látogassuk meg a fiúkat, utána pedig irány Port Angeles. Kéne nekem még egy olyan estélyi, mint ami tegnap rajtam volt – vigyorodott el Bella.

Alice pedig egy szempillantás alatt felpattant a lépcsőről, és Bellára vetette magát. Hát igen, ez a mondat Alice-nek felért egy olyan hírrel, mint amikor egy embernek ötöse van a lottón.

- Oh, beszélgessünk még erről – csillantak fel Emmett szemei. – Hova lett az az estélyi, ami tegnap rajtad volt? – kérdezte kaján vigyorral az arcán.

- Szeretnéd tudni, mi? – búgta Bella. Majd megcsókolta Edwardot. Emmett pedig döbbenten nézte a húgát.

- Te most beszóltál, kiscsaj? – pattant fel Emmett.

- Miért, úgy érezted, hogy igen? – nézett rá Bella érdeklődve. Mindenki más pedig jókat mosolygott a kis párbeszédükön, még Rosalie is.

- Hű, apám, de felvágták a nyelved, és milyen kis perverz lettél – mondta elégedetten. – Az én húgom – húzta ki magát büszkén. – De ettől még térjünk vissza, az eltűnt estélyi kérdésre. Hiába vagy jó, nem tudod elvonni a figyelmem a lényegről – húzkodta a szemöldökét.

- Miért, mi a lényeg? – kérdezett vissza Bella.

- Hova tűnt az estélyi? – kíváncsiskodott Emmett tovább.

- Elvitte a cica – vágta rá Bella.

- Inkább kandúr – vigyorgott Emmett továbbra is.

- Ha tudod a választ, miért kérdezel? – húzta fel Bella a szemöldökét.

- Ha kérdeznek, akkor miért kérdéssel válaszolsz? – kérdezte Emmett.

- Én? Te kérdeztél tőlem, miután én kérdeztem előbb – mondta Bella felháborodva.

- Mit kérdeztél te, amire kérdéssel válaszoltam? – fonta össze Emmett a karjait maga előtt.

- Mi volt a kérdés? – vetette közbe Alice vigyorogva.

- Szerinted tudják tovább ragozni? – kérdezett közbe Edward.

- Most ti meg miért szóltok bele? – morgott Emmett.

- Mibe szólnak bele? – kérdezte Bella nevetve.

- Mindenbe beleszólnak. Nem hallod? – kérdezte Emmett felháborodva.

- Tessék? – kérdezett vissza Bella.

- Lássék – nevetett fel Rosalie is.

- Már te is, baby? – fordult felé Emmett összeráncolt homlokkal. – Hol tartottam? – gondolkodott el aztán.

- Ott, hogy fogadást kötöttetek Jasperrel – terelt Bella.

- Akkor hová lett a kötőtű? – kérdezte Alice.

- Mi közötök nektek ahhoz? – kérdezte Emmett.

- Mondtam én, hogy közöm van hozzá? – hahotázott Bella.

- Te meg minek örülsz ennyire? – ült vissza Emmett a kanapéra.

- Ki mondta, hogy örülök? – folytatta a csipkelődést Bella.

- Kezdem elveszíteni a fonalat – sóhajtott fel Esme.

- Nem is volt fonal – mondta Rosalie.

- Oké, állj! – kiáltott fel Emmett. – Most már tényleg nem tudom, vámpír létemre sem, hogy hol tartott a beszélgetés.

- Sebaj, bátyus. Carlisle remek orvos, csak van megoldás a vámpírkori szenilitásra – veregette meg a vállát Bella.

Mire mindenki hangos nevetésben tört ki. Bella-Emmett egy-null, gondoltam magamban, majd én is nevetni kezdtem. Hihetetlen, hogy az a szende kislány, aki mindig elpirult Emmett miatt, most móresre tanította a legnagyobb dumagépet a családban. Sosem gondoltam volna, hogy Bella egyszer ilyen határozott és fifikás lesz. Bár határozottan jól áll neki.



(Jake szemszöge)



Már lassan nem is tudom, hogy mikor aludtam utoljára. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire fárasztó az alfa élet. Jó lenne egy kicsit pihenni, de sajnos most nem tehetem meg. Alig várom, hogy Billy felépüljön. Ő sokkal jobban csinálja ezt nálam. Talán legalább egy órácskára ledőlök ide a fa tövébe. Ebből nagy baj nem lehet, a szagokat, és a veszélyt így is érzem, de nem bírok tovább talpon maradni. Úgy ahogy voltam farkas alakban lekuporodtam a fa tövébe, és a fejemet a két mellső mancsomra tettem. Már éppen elszenderedtem volna, amikor halk neszezést hallottam meg magam mellől. Mélyet szippantottam a levegőből, és azonnal felismertem szerelmem összetéveszthetetlen illatát, de nem bírtam kinyitni a szemeimet. A következő pillanatban éreztem, ahogy finom kis ujjai beletúrnak a bundámba, majd valami puha és meleg terüld szét a testemen, Gaby pedig szorosan hozzám bújt. Amikor rádöbbentem, hogy szerelmem, aki a legtisztább lény a világon, éppen a koszos földön fekszik, azonnal kipattantak a szemeim. Ő nem feküdhet a puszta földre.

- Mi a baj, Jake? – kérdezte döbbenten. Nem igazán értette, hogy miért pattantam fel mellőle. – Valamit érzel? – aggódott azonnal. Majd mélyeket lélegzett, hogy ő is érezze, amit én, de én csak megráztam a fejem. – Akkor mi a gond? – kérdezte. Viszont most erre mit reagáljak, hogy értse is, amit mondok, illetve amit mondani akarok? A földre néztem, majd a mancsommal megtapogattam azt a helyet, ahol Gaby feküdt. Kedvesem először értetlenül figyelt engem, majd elmosolyodott. – Nem vagyok olyan törékeny virágszál. Szoktam sátorozni, és ez most majdnem olyan. Illetve sokkal jobb, mert amikor hozzád bújtam a bundád selymes volt, és meleg. Az egyik legkényelmesebb fekhely, amihez valaha is szerencsém volt – vakarta meg a fülem tövét. – Nélküled nem jó aludni. Hideg az ágy – ölelt át szorosan. Én pedig felkuncogtam. Annyira aranyos, és megértő volt. Nem akartam sürgetni az első együttlétünket, hiszen Gabriella tiszta volt és ártatlan. Bár mentségemre szóljon, hogy én is ugyanannyi tapasztalattal rendelkeztem-e téren, mint Gaby. Viszont ki tudná kordában tartani magát, amikor egy ilyen tökéletes nő szerelmesen néz rám, és szenvedélyes, vagy éppen csak lágy szavakat mondd neked mindig? Még szerencse, hogy most mozdulni is alig bírok, mert különben azonnal visszaváltoznék és elhalmoznám kedvesemet minden felgyülemlett érzelmemmel, bár ez nem lenne túl jó éppen az erdőben. Az első alkalmat különlegesség fogom tenni az életében, de nem rossz értelemben. – Na jó, Jake. Egy bólintás, igent jelent, két bólintás nemet. Mehet? – kérdezte szerelmem. Én pedig bólintottam. – Szuper. Szóval, nem akarod, hogy a földön aludjak? – bólintás. – Mit szólnál, hogyha mégis veled aludnák, de mondjuk a bundádon? Úgy már megfelelne? – kérdezte kedvesem, én pedig megint bólintottam. – Remek, akkor feküdj le ide szépen, én pedig majd a hátadon pilledek el, mint a múlt héten – motyogta Gaby álmosan. Majd várakozóan rám nézett. Én pedig engedelmesen lefeküdtem a földre, és elterültem, amennyire csak tudtam, hogy kedvesemnek megadjam a kellő kényelmet, legalábbis, amennyire kényelmes lehetett egy farkason, vagy a földön aludni. – Nyugodj meg, Jacob – suttogta lágyan a fülembe. – Nekem a legkényelmesebb fekvőhely itt van – mondta biztatóan. – A lényeg, hogy együtt vagyunk, az hogy hol alszunk, az a legkevésbé sem érdekel, úgyhogy engedd el magad – kérlelt. Én pedig azonnal észbe kaptam. Eddig olyan görcsösen feküdtem, hogy bárminek lehetett nevezni, de kényelmesnek nem nagyon. - Lazíts szerelmem, csak alszunk egy-két órát, és már mehetünk is tovább. Nemsokára pedig minden megoldódik, és akkor megint puha ágyban töltjük majd az estéket. Próbáld meg elengedni magad – kérlelt.

Majd finoman masszírozni kezdett, amitől tényleg ellazultam. Még éreztem, ahogy kedvesem óvatosan felmászik a hátamra, majd kényelmesen elhelyezkedik, magára húzza a takarót. Majd a világ elsötétült, és én végre eljutottam odáig, hogy pihenjek egy kicsit. Az pihenésem viszont nem volt teljes, mert nem mertem mély álomba zuhanni. Egy szerelmes farkasnak vigyáznia kell az életére, amit a bevésődése képvisel, és én most még ráadásul alfa is voltam, akinek vigyáznia kell, hogy minden farkas hazaérjen a szeretteihez. Nem engedhettem meg magamnak a teljes öntudatlanság kellemes varázsát. Eddig még nem éreztem át, hogy mekkora jelentőséggel bír ez a pozíció, de most már teljes mértékben megértem Billyt, aki néha már a kanapén összerogyott a földszinten, mert már az ágyáig sem volt képes felmenni. Alfának, és farkasnak lenni nehéz, de amikor belenézek kedvesem szerelemmel csillogó, mosolygós szemeibe mindig rádöbbenek, hogy ezekért a pillanatokért, bármit megtennék az életben.

La Push vámpírja - 44. fejezet

44. fejezet


Íme a 44. fejezet, amivel nagyon sok Boldog Születésnapot szeretnék kívánni egy kedves barátnőmnek Leiának! Az ő kedvéért ez most Edward/Bellás fejezet, és életbe lép a korhatár is :) Remélem, hogy tetszeni fog. Jó olvasást :D Puszi, Drusilla

(Edward szemszöge)



Mást sem csináltunk már jó ideje, csak a kórház előtt szobroztunk, és őriztük Billyt, amivel alapvetően semmi bajom nem volt, egészen addig, amíg Bella nem kezdett el túl sok haragot táplálni Carlisle szerencsétlen medikája iránt. Néha szó szerint le kellett fognom, hogy ne ugorjon be az ablakon és ne oktassa ki róla a lányt, hogy Billy mennyire fantasztikus férfi, és inkább örülnie kéne, hogy egy ilyen „savanyú kis libát” választott maga mellé. Billyt amennyire láttam egy kicsit még szórakoztatta is a lány vonakodása, mert tetszett neki, hogy harcolnia kell a szerelemért, de látszólag Bella nagyon akarta, hogy a fia már boldog legyen. Mindig azt hangoztatta, hogy Billy az utolsó fia, aki még nem ért révbe, és nem fogja hagyni, hogy ez a nő a boldogsága útjába álljon. Én próbáltam érvelni, hogy ezt bízza rájuk, de erre csak rosszalló pillantásokat kaptam.

Viszont végre nem sokára hazavihetjük Billyt a kórházból. Úgy gondoltam, hogy vihetnénk hozzánk, és ott bármikor kéznél lenne Carlisle, hogyha szükség van rá, de Bella még nem válaszolt az ajánlatomra. Bár remélem, hogy beleegyezik. Talán itt az ideje, hogy rákérdezzek megint? Nem, most nem, éppen most küldtek ki minket Billytől, mert lejárt a látogatási idő, és ilyenkor kicsit ingerültté szokott válni. Így inkább csak átöleltem a derekát, és némán kivezettem a kórházból. Amint kiértünk, azonnal a fa felé vette az irányt. Na jó, eddig egy szót se szóltam, de ez már túlzás. Billy felnőtt férfi, és tudom a gondolataiból, hogy már neki is egy kicsit sok, amit Bella művel. Egy határozott mozdulattal elkaptam Bella kezét, és magamhoz rántottam, ezzel megakadályozva, hogy felugorjon.

- Mi az, Edward? – nézett rám kérdőn.

- Mi lenne, hogyha ma hazamennénk? – kérdeztem lágyan. – Billyre a falka tagjai is vigyáznak. Mindig őrködik itt valaki, úgyhogy nem kell állandóan itt lennünk. Vadásznod sem ártana végre. A szemed kezd feltűnő lenni, és még a végén észreveszik.

- Azt mondom, hogy kontaktlencsém van – rántotta meg a vállát. – Nem fogom egyedül hagyni a fiamat – fűzte hozzá mérgesen. – Lehet, hogy neked nem jelent semmit, mert nem a te gyereked, de én az anyja vagyok.

- Ne forgasd ki a helyzetet. Te is tudod, hogy aki neked fontos, az nekem is az – vágtam vissza.

- Na persze – horkant fel dühösen.

- Már a fiadnak is elege van belőled – csúszott ki a számon, de ahogy kimondtam, már meg is bántam. – Én nem úgy értettem… - nyúltam a karja után. Kedvesem azonban elhúzódott tőlem.

A következő pillanatban pedig már csak Bella hűlt helyét láttam. Olyan gyorsan rohant az erdő mélye felé, hogy szemmel alig bírtam követni. Azonnal utána vetettem magam, hogy bocsánatot kérjek, de amint megindultam volna utána, dühödt morgást hallottam meg az erdő felől.

- Hagyd most békén – hallottam meg Jacob gondolatait. – Az egyetlen dolog, amivel bárki belegázolhat a lelkébe, az ez volt. A fenébe is, gondolkodhatnál néha, mielőtt cselekszel.

- Tudom – hajtottam le a fejem. – Nem gondoltam komolyan.

- Dehogynem – vágta rá azonnal. – Mind tudjuk, hogy anya kicsit túlzásba viszi az aggódást, mindig, de nincs jogod, hogy ezért elítéld őt. A múltban sok mindenkit elveszített, aki fontos volt neki, és most kötelességének érzi, hogy megakadályozza a veszteséget. Mit tennél, ha veszélyben lenne az, akit szeretsz? Amikor elvitték Anthonyt magadon kívül kerested a nyomát, pedig csak most kezded megismerni, de mégis a te véred. Anya minket már pelenkás korunk óta szeret, és nevel. Vagy fogadd el, hogy anyával együtt két potyagyereket is kapsz, vagy el fogod veszíteni. Ezt most nem azért mondom, mert arra vágyom, hogy egy vámpír legyen a második apám, hanem azért, mert mindenkinek fontos nálunk anya boldogsága. Nem lehet csak a tiéd. Bella Black/Swan már hozzánk is tartozik, és mi sem vagyunk hajlandóak lemondani róla, ezért van az, hogy próbálunk veled jóban lenni. Hiszed vagy sem, én még kedvellek is. Van stílusod, és látszik rajtad, hogy szereted. Bár a non-stop önmarcangolásod idegesítő. A lényeg viszont az, hogy anya végre kezd megint boldog lenni. Gondolkozz el ezen. Az, akit szeretsz, csak a családjával együtt lehet a tiéd. Hogyha ezt elfogadod, akkor nyert ügyed lesz nála, de amíg nem, addig csak próbálkozhatsz, de vissza fog utasítani – gondolta határozottan. Tudtam, hogy igaza van, és ámulatba is estem a szavaitól. Képesek az anyjukért bármit megtenni, én meg Bella lelkébe gázolok, amikor nagy szüksége lenne a támogatásra. Nem tehetek róla, de már nagyon bosszantott, hogy csak Billyre koncentrál. Ráadásul olyan szinten, hogy az már tényleg zavarta magát az érintettet is. Jesszusom, féltékeny vagyok. Hülye vámpírösztönök. Mindenáron a sajátomnak kell tudnom azt, aki fontos nekem. Erről le kell szoknom. – Ne állj már itt, mint egy rakás szerencsétlenség. Elmondtam, amit tudnod kellett. Most pedig, menj utána, és mondd meg neki, hogy sajnálod – morgott rám Jake.

- Már biztosan átlépte a határt – hajtottam le a fejem. La Push az egyetlen biztos hely, ahova nem mehetek utána.

- Ráléphetsz a földünkre, de csak egy órát kapsz – ajánlotta Jacob. Én pedig döbbenten meredtem rá. – Az óra már ketyeg, és a többi farkas egy óra múlva kipenderít onnan, ha nem mész magadtól. Úgyhogy indulj, ha jót akarsz. Ha nem mész magadtól, akkor kénytelen leszek ösztönözni. Nem fogod elszúrni még egyszer anya boldogságát. Ha kell, akkor adok némi löketett – morgott rám. Majd egy szempillantás alatt rám vetette magát, és megtépte a kabátomat, de arra ügyelt, hogy nekem ne essen bántódásom. A megdöbbenéstől mozdulni sem tudtam. – Ha nem leszel ügyes, akkor kicakkozok rajtad mást is – morgott még rám, majd leszállt rólam. – Értve vagyok?

- Igen, azt hiszem, hogy kapizsgálom – álltam fel. Majd leszakítottam az elszakított kabátom utolsó cafatjait.

- Helyes, akkor egy óra, mint mondtam – kacsintott rám. Majd eltűnt a fák között.

- Köszönöm – kiáltottam utána.

- Majd akkor köszönd, ha megúszod anya haragját egy darabban – hallottam meg a választ.

Ezután nem vártam tovább, azonnal futásnak eredtem, és egy perccel később már a határ előtt álltam, ahol két farkas várt rám. Mindketten kicsit hátrébb álltak, és bólintással jelezték, hogy átléphetek. Nem is tétlenkedtem tovább. Azonnal újra futásnak indultam, és nagyon reméltem, hogy gyorsan megtalálom Bellát. Nem ismertem ki magam La Push határain belül, hiszen még soha nem jártam itt, de kedvesem illatára koncentráltam, és nem is telt sok időbe, míg megtaláltam. A temetőben volt, és egy sírkő előtt ült. Némán lehajtotta a fejét, és kezeivel a hideg márványt simogatta, miközben könnyek nélkül zokogott.

- Bella – léptem mögé halkan. – Kérlek, bocsáss meg.

- Menj innen, Edward – meresztette rám a szemeit.

- Kérlek, ne küldj el, esküszöm, hogy nem mondtam komolyan, amit mondtam, egyszerűen csak túl sok minden történt az utóbbi hetekben. Ennyi esemény már nekem is sok. Megtudtam, hogy élsz, és vámpír vagy, hogy van egy gyermekünk, hogy La Push vámpírja vagy, hogy… - dőltek belőlem a szavak. Bella azonban felpattant, majd befogta a számat, és dühösen nézett rám.

- Nem arról beszélek, hogy nem akarok veled lenni, vagy, hogy haragszom rád, hanem arról, hogy a fiúk szét fognak tépni, amiért átlépted a határt. Szó szerint – magyarázta hevesen. Oh, tehát értem aggódik. Akkor még nem rontottam el mindent. Gondoltam boldogan. – Tudom, hogy igazad volt, de nem tudok nyugodt lenni, amíg veszélyben vannak.

- Nem lesz semmi baj. Vigyázunk rájuk. Ami pedig a széttépésemet illeti, Jacob engedett át, egy órára – mosolyogtam rá, és megsimogattam az arcát.

- Oh – kerekedtek el a szemei. – Jake szeret kerítőt játszani – csóválta meg a fejét.

- Csak neked akar jót, nagyon szeret téged – mondtam határozottan. Nagyon is kezdem megkedvelni Jacob fiait is. Billy bár nem túl közvetlen, de nagyon megfontolt és határozott. Jake pedig bohókás, és szenvedélyes. Anthony pedig valahol ötvözi az összes tulajdonságukat. Fantasztikus férfiak mindhárman.

- Tudom, Jake mindig is ilyen volt – mosolyodott el végre. – Szóval egy óra? – kérdezte izgatottan.

- Igazából már csak ötven perc –fintorodtam el.

- Gyere, megmutatom a házunkat, ahol történetesen van néhány fotóalbum Anthonyról, Billyről és Jacobról. Ha érdekelnek, megmutatom – csillantak fel a szemei. Hát tudna valaki ellenállni egy ilyen ajánlatnak?

- Nagyon örülnék, ha láthatnám a házat, és az albumokat – mondtam boldogan. Majd magamhoz rántottam egy csókra, és ő legnagyobb örömömre egyáltalán nem ellenkezett.

- Akkor induljunk – ragadott kézen, miután elváltunk. Majd futásnak eredt, én pedig készségesen követtem őt.

Nem telt sok időbe, és Bella már meg is állt egy ház előtt, ami bár fele akkora sem volt, mint a Cullen villa, de nagyon takaros kis ház volt. A színek nagyon kellemesek voltak, kevésbé voltak világosak, mint nálunk, de melegséget árasztottak magukból.

- Gyere – fogta meg a kezem Bella. Majd behúzott a bejáraton. Belülről még inkább tetszett a ház. A nappaliban hatalmas kanapé, tv, és playstation volt. Egy kis tálalóasztallal. – Nyugodtan érezd magad otthon – mosolygott rám Bella. – Mindjárt jövök – fűzte még hozzá, majd eltűnt. Én pedig leültem a kényelmes kanapéra.

Kedvesem pedig néhány pillanattal később visszatért, három hatalmas nagy albummal a kezében. Izgatottan rám mosolygott, majd letelepedett mellém, az albumokat pedig az asztalra tette az egyiket kivéve.

- Ez volt az első albumunk. Ebben benne vannak a képek a pocakom növekedéséről és Anthony összes kiskori fényképe is. Nyaralásokról, kirándulásokról. Első lépésekről, és mindenről, ami csak jellemez egy kisbabát – magyarázta hevesen, majd a kezembe adta.

Én pedig azonnal boldogan kinyitottam az albumot, és azonnal a szemem elé tárultak az első képek. Bella egy lenge nyári ruhában állt a ház előtt, hátát az egyik tartóoszlophoz vetette, míg kezei még alig gömbölyödő pocakján pihentek. A következő kép hasonló volt, csak itt Bella egy szobában állt oldalt a gépnek, így tökéletesen lehetett látni a hatalmas hasát. Az arca őszinte boldogságot tükrözött, és megint csak imádattal fogta a nagy pocakját.

- Gyönyörű voltál – mosolyogtam rá Bellára. Az arca szinte ragyogott minden képen.

- Köszönöm – sütötte le a szemeit szégyenlősen. – Nézd tovább, mert még sok fotó van, és kevés az időnk – szontyolodott el a végére.

- Átmehetnénk hozzánk is az albumokkal, ha megmutattad a házat, Esme, Rose és Alice is biztosan boldogan megnézné ezeket a képeket – ajánlottam. Nagyon reméltem, hogy igent mond.

- Gondolod? – kérdezett vissza bizonytalanul.

- Egészen biztos vagyok benne – bólintottam rá.

- Hát jó, akkor körbevezetlek – pattant fel mellőlem. – De Billynél ugye ott vannak a fiúk? – kérdezte meg pironkodva.

- Igen, többek között Jacob is ott van. Nem lesz semmi baja, hogyha egy kicsit lazítasz te is – mondtam őszintén.

- Hát jó – hajtotta le a fejét.

- Kicsim – sóhajtottam fel. – Hidd el, hogy attól még egy cseppet sem leszel rossz anya, hogyha nem vagy éjjel-nappal a fiad betegágyánál – mondtam komolyan.

- Tudom, csak néha nehéz tudomásul vennem, hogy a fiúk már felnőtt férfiak. Nekem még mindig a kicsikéim – magyarázkodott.

- Elhiszem, néha Esme is úgy kezel minket, mintha öt évesek lennénk – kuncogtam fel. – De komolyra fordítva a szót, nincs semmi baj azzal, hogy ilyen erősek az anyai ösztöneid. Sőt ez csodálatos, de ettől függetlenül el kell engednek a kezüket előbb vagy utóbb.

- Majd igyekszem – ígérte.

- Rendben, kezdhetnéd azzal, hogy velem töltöd a ma éjszakát – mosolyogtam rá. Mire kikerekedett szemekkel nézett rám. – Jaj, nem úgy értettem – javítottam ki magam gyorsan, amikor rájöttem, hogy milyen kétértelmű volt a kijelentésem. Na nem, mintha bántam volna, hogyha igent mond egy ilyen kérésre. – Úgy gondoltam, hogy menjünk át hozzánk, azután pedig elmehetnénk vadászni, reggel pedig visszamehetünk Billyhez – magyarázkodtam.

- Jó, menjünk – nézett rám felhúzott szemöldökkel. – Biztos, hogy így gondoltad az előbbi kijelentésedet? – kérdezte kíváncsian.

- Hát persze – vágtam rá azonnal. Bár sokat elárulhatott rólam, hogy közben nagyot nyeltem. Már csak attól teljesen kikészültem, ha elképzeltem őt az ágyunkban, a karjaimban.

- Hát, ha így gondolod, akkor legyen, pedig lehet, hogy nem mondtam volna nemet – rántotta meg a vállát. Majd a csípőjét ringatva indult el az emelet felé.

- Kegyetlen vagy – morogtam az orrom alatt.

- Nem tehetek róla, hogy nem vagy egyértelmű – fordult vissza gonoszan mosolyogva.

- Te szándékosan kínzol engem – mondtam morcosan.

- Olyannak ismersz te engem? – kérdezte kacéran.

A régi Bella mindig is elképesztően szégyenlős volt, de ez az új Bella hihetetlenül merész lett. Imádtam a régi énjét is, de be kell vallanom, hogy ez az új stílus kifejezetten feltüzelte minden érzékemet. Ezek lehetnek azok a női praktikák, amelyektől a fivéreim is majd megőrülnek néha. Azt hiszem, hogy Bella még komolyabb hadviselést indított ellenem, mint Rose és Alice szokott Emmett és Jasper ellen.

- Hát nem is tudom – vigyorodtam el. Talán ha felveszem a kesztyűt, akkor könnyebb dolgom lesz, mintha csak tűröm, hogy kínozzon.

- Tehát nem is ismersz? – nézett rám morcosan.

- Ezt nem mondtam – tiltakoztam azonnal. Mire kedvesem felnevetett. A francba, a csatát lehet, hogy elvesztettem, de a háborút nem fogom.



„Majd hirtelen egy kép jelent meg a szemem előtt. Bella az ágyán feküdt még emberként, és a nyitott ablakot kémlelte. Amin én ugrottam be néhány pillanattal később. A szobában mindenhol kellemes félhomály uralkodott, Bellán pedig egy nagyon szexi sötétkék hálóing volt. Ez az első szeretkezésünk éjszakája. Döbbentem rá hirtelen.

Lassan közelítettem kedvesem felé, és félmosolyra húztam a számat, mert tudtam, hogy az a kedvence. Bella szívverése hirtelen meglódult, és ezen muszáj volt felkuncognom.

- Gonosz vagy – morgott Bella. Ettől a kis morcosságtól még aranyosabb lett az arckifejezése.

- Csak szeretem, amikor elpirulsz – kacsintottam rá. Mire olyan piros lett az arca, mint egy harmatos rózsa.

- Kérlek, ne hozz most zavarba, már így is kicsit túl kihívónak érzem ezt – mutatott végig a csipkecsodán. Tökéletesen simult a testéhez, és én egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemeimet. A hosszú combjai, a bársonyos bőre. Az apró feszes halmok, amiket most csak egy vékony réteg csipke takart. A kecsesen ívelt nyaka.”



- Elég – ráztam meg a fejem, hogy magamhoz térjek. Majd könyörgően Bellára néztem. Szándékosan ezt az emléket választotta. Még nem jutottunk el a közelébe sem életem leggyönyörűbb éjszakájának, de már most éreztem, hogy a nadrágom szűkebb lett.

- Mh… „elég”? Úgy emlékszem, hogy akkor nem ezt mondtad – kuncogott fel. Majd eltűnt az emeleten.

- Ezt még visszakapod – kiáltottam fel. Majd vettem néhány mély levegőt, hogy lehiggadjak, és utána siettem.

- Csakugyan? – termett előttem hirtelen. – Gyere, ez itt az én szobám – vezetett be egy kicsi, de otthonos helyiségbe.

A polcok tele voltak fényképekkel, de nekem kifejezetten egy fotón állt meg a tekintetem. Én voltam rajta Bellával. Éppen a szobámban voltunk régen, és a hintaszékben üldögéltünk. Emlékeztem erre a képre. Alice kapott le minket egy környező fa tetejéről. Én is ezt a fotót szoktam nézegetni, amikor már nagyon hiányoltam őt.

- Az ott a kedvencem – hallottam meg kedvesem hangját.

- Igen, nekem is – fordultam felé. „Lejárt az egy óra” – hallottam meg az egyik farkas gondolatait. – Mennem kell – hajtottam le a fejem. – Velem jössz? – kérdeztem reménykedve.

- Szívesen veled tartok – egyezett bele szerelmem. Én pedig azonnal kézen fogtam, és lesiettem vele a földszintre, ahol felvettük a fotóalbumokat, majd kiléptünk a házból. Két hatalmas farkas várt a ház előtt.

- Nyugodtan mehettek tovább, Edward és én néhány percen belül a határon kívül leszünk, a szavamat adom – simogatta meg a fejüket Bella. Mire a két farkas bólintott és már el is tűntek.

- Nahát, nem is gondoltam volna, hogy így hallgatnak rád – mondtam elképedve. Azt hittem, hogy minden lépésemet figyelemmel fogják kísérni, amíg át nem léptem a határt.

- Tudják, hogy bízhatnak bennem, és akiben én bízom, abban bíznak ők is. Nincs okuk kételkedni az ítélőképességemben – mondta Bella határozottan. – Viszont most már tényleg mennünk kell – fogott kézen és a határ felé kezdett velem szaladni.

Ahogy Bella ígérte két perc múlva már a határ túloldalán álltunk. Ahol legnagyobb meglepetésemre Jacob várt ránk.

- Szerencséd – gondolta, majd elégedetten vakkantott egyet. A következő pillanatban pedig Bellához sietett és hozzádörgölőzött. Kedvesem azonnal vette a lapot, és megsimogatta a fejét.

- Jól vagyok, Jake – mondta Bella mosolyogva. – Ma éjjel a Cullen házban leszünk, és elmegyek vadászni is. Reggel a kórházban találkozunk. Rendben? – kérdezte. – Vigyázzatok Billyre – tette még hozzá. Tudtam, hogy nem fogja kihagyni ezt a mondatot. Jacob csak hevesen bólogatott, hogy rendben van, majd elszaladt a fák között.

Miután Jake alakja már teljesen eltűnt a szemünk elől mi is útnak indultunk. Az első utunk azonnal a Cullen házba vezetett, ahol tárt karokkal várt minket a családunk. A lányok nagyon örültek, hogy fényképeket hoztunk, és azonnal el is vették tőlünk az összes albumot, majd áhítattal nézegetni kezdték őket. Áhítattal figyeltek minden egyes apró kis változást, amin Anthony keresztülment, de persze boldogan nézegették a kis Jacobot és Billyt is. Folyamatosan kérdezgették Bellát, hogy mi mikor és hogyan történt, és ezekből a történetekből én is megismerhettem a múlt apró mozzanatait. A családunk nem nagyon akart elengedni bennünket, de aztán belátták, hogy Bellának és nekem ideje vadászni mennünk. Úgyhogy ha csak nehezen is, de azért elengedtek.

- „Edward, Edward, mindenképpen a rét felé hozd visszafele Bellát.” – kiabált Alice gondolatban. Majd boldogan körbeugrálta Jaspert, aki csak nagy nehezen tudta megakadályozni, hogy felesége ne repüljön el örömében. Kérdőn néztem rá, mire csak megcsóválta a fejét. – „Nem, nem, úgysem fogom elmondani. Meglepetés.”

Tudtam, hogy most semmit sem fogok tudni kiszedni Alice-ből, úgyhogy beletörődtem a sorsomba, és elindultam vadászni szerelmemmel. Nem tele bele csupán két órába, és már jóllakottan indultunk el visszafelé. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy Alice miért pattogott olyan hevesen, úgyhogy olyan gyorsan futottam szerelmem kezét fogva, amilyen gyorsan csak tudtam. Amikor már a közelben voltunk lágy zeneszó hallatszott a rét felől.

- Debussy – néztünk egymásra Bellával. – Alice – mosolyodtunk el egyszerre. Majd emberi tempóban sétáltunk tovább a rét felé.

Amint odaértünk csodálatos látvány fogadott minket. A rét tele volt apró színes lampionokkal, a közepén pedig egy nagyobb sátor foglalt helyet, ami tele volt selyemtakarókkal és puha párnákkal. Közelebb sétáltunk a sátorhoz, ahol a párnákon két nagyobb doboz foglalt helyet, a dobozokon pedig egy-egy levél volt Alice kézírásával. Az egyiket Bella neve állt, a másikon pedig az enyém. Azonnal kinyitottam a levelet és kíváncsian olvasni kezdtem.



Szia, bátyus!



Gondolom már sejted, hogy mire megy ki a játék. Lényeg a lényeg, hogy csodálatos estétek lesz, láttam. Mielőtt még megkérdeznéd, hogy hogyan. A válasz a kérdésre az, hogy ma este nem rejtették el a farkasok a jövőtöket. Tehát kettesben lesztek a réten, egész éjjel. Sok sikert!

Puszi, Alice



Ui.: Ha elszúrod, akkor hatalmas nagy bajban leszel.



Miután elolvastam a levelet visszaléptem a dobozhoz, és kinyitottam. Egy kényelmes, és nagyon divatos öltöny volt benne, inggel és hozzávaló cipővel. Azonnal felvettem a dobozt, és egy szempillantás alatt eltűntem az erdőben, hogy átöltözzek. Amikor visszaértem azt hittem, hogy káprázik a szemem. Bella egy földig érő, mélyen dekoltált estélyit viselt, ami egészen combközépig fel volt vágva, a vállait pedig szinte teljesen szabadon hagyta.

- Gyönyörű vagy – mondtam elámulva.

- Köszönöm – mondta lesütött szemekkel. Úgy tűnik, hogy visszatért a régi szégyenlőssége, ami kifejezetten tetszett. – Te is remekül festesz – fűzte még hozzá.

- Táncolunk? – nyújtottam felé a kezem.

- Boldogan – csúsztatta bele apró tenyerét az enyémbe. Én pedig azonnal magamhoz húztam, és keringeni kezdtem vele a lágy zene ütemére.

- Szeretlek – súgtam a fülébe, amikor elhaltak az utolsó akkordok.

- Én is szeretlek – bújt hozzám még jobban.

Én pedig gyengéden felemeltem az állát, és lágy csókot nyomtam az ajkaira, amit legnagyobb örömömre ő is hevesen viszonzott. Egyre jobban belemerültünk egymás ajkainak feltérképezésébe, majd egy határozott mozdulattal a karjaimba kaptam szerelmemet, és gyengéden lefektettem a puha párnák, és takarók közé, majd óvatosan fölé gördültem. Kicsit bátortalanul csúsztattam a kezem szerelmem combjára, de amikor egyáltalán nem ellenkezett, finoman elkezdtem a ruhája alját egyre feljebb gyűrni. Ahogy hosszú combja kiszabadult a ruha fogságából egy határozott mozdulattal a csípőm köré tekerte lábait, és olyan közel húzott magához, amennyire csak lehetséges volt. Egyre jobban ziháltunk, és kedvesem egyre türelmetlenebb lett. A zakóm hangos reccsenéssel adta meg magát szerelmem hevességének, én pedig döbbenten pillantottam fel rá. Sosem volt heves természetű, úgyhogy ez most meglepett. A szemei aranybarna helyett már feketén csillogtak a vágytól, ami engem is egyre gyorsabb tempóra sarkallt. Nem volt sok időm gyönyörködni kedvesemben, mert a következő pillanatban ismét magára rántott, én pedig boldogan hagytam magam sodródni az árral. A ruháim egymás után adták meg magukat szerelmem határozottságának, míg én finoman akartam lefejteni róla azt. Bella megelégelve, hogy még mindig csak a ruháján át simogatom, egy határozott mozdulattal letépte magáról az estélyit, és így már csak egy szál fehérneműben feküdt alattam.

- Ráérünk, Szerelmem. Előttünk az egész éjszaka – nyögtem két csók között.

- Ötven évig vártam rád, nem akarok tovább várni – zihálta szinte kétségbeesetten.

- Nem akarlak lerohanni – próbáltam meg józan maradni.

- Én pedig éppen ezt akarom. Már nem kell vigyáznod rám, Edward. Én is pontosan ugyanolyan erős vagyok, mint te. Engedd szabadon az ösztöneid. Kérlek. Már nem kell visszafognod magad, ha hozzám érsz – mondta kedvesem vágytól fűtött hangon.

Én pedig nem tiltakoztam tovább, tenyeremmel, ami eddig a combját simogatta elindultam a gyönyörű keblei felé, majd, amikor elértem a célomat egy határozott mozdulattal megszabadítottam kedvesemet a melltartójától, és a látványra ösztönös morgás tört fel a torkomból. Míg Bella gyönyörteli nyögéssel válaszolt a határozott mozdulataimra.

- Biztos vagy benne? – kérdeztem még. Bár kezem már a bugyija szegélyét szorította, hogy egyetlen heves mozdulattal eltűnjön az utolsó közénk álló ruhadarab is.

- Edward, ne gondolkodj már annyit – nyögte Bella. – Ha nem akarnám, akkor most nem feküdnék alattad kis híján meztelenül. Akarlak téged, Edward.

- Csak téged akarlak én is – téptem le az utolsó ruhadarabját.

- Akkor vedd el, ami kell – emelte meg egy kicsit a csípőjét.

Én pedig azonnal, gondolkodás nélkül a magamévá tettem. Bella hangos sikollyal jutalmazta a mozdulatot, és én magam is felkiáltottam. A testünk ötven hosszú esztendő után újra egybeforrt, és az érzés elsöprőbb volt, mint bármi, amit valaha is éreztem. Lassú, lágy mozgásba kezdtem, és szerelmem készségesen felvette a testem ritmusát, majd egyre gyorsabb iramot diktált. Hosszú percekkel később pedig egy elégedett morgás kíséretében elértem a gyönyör kapuját, ahova Bella is csatlakozott hozzám egy hangos sikoly kíséretében.

Kimerülve hanyatlottam rá kedvesem szintén fáradt testére, és apró csókokkal hintettem be a nyakát. Ő pedig karjaival és lábaival is szorosan körbeölelt, mintha soha többé nem akarna elengedni. Nagyon reméltem, hogy ez így is van, mert én biztosan nem engedem el még egyszer.

Hosszú percekkel később, amikor a légzésünk hevessége már kissé alábbhagyott legördültem szerelmemről, majd a mellkasomra húztam, és betakartam magunkat egy takaróval. Még mindig nem tértem magamhoz teljesen Bella hevességétől. Még soha nem szeretkeztünk így ezelőtt, de nem mondhatnám, hogy ellenemre lett volna egyetlen pillanata is. Azt hiszem, hogy kezdem kapizsgálni Emmett mit kedvel, az ehhez hasonló együttlétekben.

- Hajnalodik – szakított ki szerelmem a gondolataimból.

- Indulni szeretnél? – simítottam végig a hátán.

- Nem, még egy kicsit maradjunk, kérlek – nézett fel rám csillogó szemekkel. – Csak egy-két órát.

- Ameddig csak akarod – simogattam tovább. Akár örökké is boldogan feküdnék itt, hogyha ez lenne a kívánsága.

Néhány óra, és számos heves csók után azonban tényleg felöltöztünk, és elindultunk a Cullen ház felé. Végig kéz a kézben sétáltunk. Egyszerűen nem tudtam betelni kedvesemmel. Végre újra boldog voltam, és nagyon reméltem, hogy ez a boldogság egy örökkévalóságig a miénk lesz.

Blogbarát díj

Blog Barát díj:
Ez a díj, csak a legjobbaknak jár!
Szabályok:


1. Tedd be a logót a blogodba!


2. Nevezd, meg akitől kaptad!
http://www.stories-of-the-volturi.blogspot.com/ Köszönöm, Klau :)

Add tovább 3, legfeljebb 5 embernek:

http://solyablogja.blogspot.com/

http://www.lyliasfanfictions.blogspot.com/

http://www.eclipsefic.blogspot.com/

Mert szeretünk olvasni :D

1. Írd le, hogy ki adta tovább a logót, és linkeld őt.

Köszönöm Dia'snak és Henciinek, hogy gondolt rám is :)



2. Ajánlj röviden (max. 3 mondatban) 3 számodra kedves könyvet.



Nicholas Sparks - Szerelmünk lapjai : Azért imádom ezt a könyvet, mert reménytelenül romantikus, és tökéletes életszerű is egyszerre. Egy jó családból származó lány, az első szerelem, ami el is kíséri egy életen át. Egy szegény, munkás fiú, aki mégis végtelenül életvidám, és soha nem adja fel az álmait....



J. R. Ward - Síron túli szerető: Igazság szerint, aki elkezdi olvasni az rögtön megkedveli a szereplőket. A sorozat már hét kötetesre nőtte ki magát, de az én szívemhez még mindig Rhage és Marie a második könyv főszereplői állnak a legközelebb. Egy kíméletlen háború közepén, amit a vámpírharcosok vívnak a alantosokkal az életbenmaradásért az elátkozott harcos megtalálja a számára tökéletes nőt aki azonban halandó és rákbeteg, végtelen szenvedélyen, és viszontanságon vezet az út, amelyen járnak, de mindketten túlélők, akik soha nem agyják fel a vágyaikat, még akkor sem, hogyha a végzet elkerülhetetlennek látszik.



Gena Sholwater - Éjsötét vágyak: Elátkozott férfiak, akiket azért büntettek meg, mert engedetlenek voltak. Maddox, aki saját fegyverével végzett Pandorával, és így a szelence tartalma elszabadult szörnyű árat fizet a tetteiért, mert az Istenek örök kárhozatra ítélik, és minden nap, amikor éjfélt üt az óra hat szúrást mérnek saját a társai gyomrába, ahogyan ő végzett Pandorával, majd az alvilágban kell töltenie lelkének az éjszakát, míg fel nem virrad a hajnal, meghalni nem tud, hiszen démon szállt belé, akár csak társaiba. Egy lány, aki nem ismeri ezt a világot, csak menekvést keres a különös képességei elől, és véletlenül rátalál a harcosokra, és változást hoz a komor falak közé...



Nos, remélem, hogy felkeltettem az érdeklődéseteket valamelyik könyvvel :)





3. Add tovább minimum 1, legfeljebb 3 embernek, és figyeld, ki mit ajánl – talán így találsz magadnak újabb kedvenceket.



Orsi

Szandra

Netty

FIGYELMEZTETÉS!

Szólni szeretnénk, hogy mostanában egy személy lekoppintja a töriket!Mivel nem szeretnénk, hogy mással is ez történjen kérünk, hogy vigyázz!A következő nevű emberrel ne beszélj vagy próbáld meg elkerülni: Tami, VIV vagy CARLII. Nem mondjuk, hogy mindenki koppint, de vigyázzatok!Könyörgünk ezt tegyétek ki és írjátok ki a blogotokra, hogy egyetértetek velünk abban, hogy ez undorító.Aki szórul-szóra másol az undorító!Léci írd ki a blogodra, hogy lássa a másoló, hogy mi segítjük egymást ellene!Könyörgünk segíts hogy senki más ne járjon úgy mint mi!Itt egy-két dolog amiről megismerhetitek!








Alice oldalát: http://boldogveg.blogspot.com


Erre másolta le: http://ennyitaboldogvegrol.blogspot.com


Ivi oldalát: http://feketeangyalsaga.blogspot.com


Erre másolta le: http://alkonyatmaskepp.blogspot.com


Kérjük írd ki a blogodra, hogy ezt nem tartod etikusnak, hogy érezze, hogy mi mind egy közösség vagyunk!

Díj

Blogger Díj:
1. Tedd be a logót a blogodba!

2. Nevezd, meg akitől kaptad!

3. Válaszolj a kérdéseket!

4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akinek továbbadod!

5. Értesítsd az érintetteket!

Köszönöm szépen a dijat :
http://www.solyablogja.blogspot.com/
http://nita-irasaim.blogspot.com/
http://fictwilightfic.blogspot.com/
http://ginewrafiction.blogspot.com/
http://vampirmesek.blogspot.com/
http://www.stories-of-the-volturi.blogspot.com/
http://titkoskisasszony.blogspot.com/
http://daniellablogja.blogspot.com/
http://vampier-story-twilight.blogspot.com/
http://www.netty-blogja.blogspot.com/
http://angels1996.blogspot.com/

Kérdések: Kedvenc


...íróm:Stephenie Meyer, J. R. Ward, Robin Cook, Jane Austin, Nicholas Sparks
könyvem: Szerelmünk lapjai, Twilight, Burok

ételem: currs csirke

italom: zöld tea, forró csoki

színem: kék

énekesem: Szabó P. Szilveszter

énekes nő: Vágó Zsuzsanna

Együttes: Paramore

Dj: Nincs kedvenc

színészem: Johnny Depp

mozi film: A karib-tenger kalózai

sorozat: Roswell

dalom: A fantom - Operaház fantomja

hangszerem: Zongora

Hónap: Május

nap: Szombat

évszak: Tavasz és Nyár

napszak: Este

sport: asztalitenisz

bloggerem: mindenki akinek olvasom a blogját...

kommentelőm: Minden kommentelőm szeretem :D

Kedvenc idézet: "Olvasd fel nekem-e sorokat, és én visszatérek hozzád"- Nicholas Sparks Szerelmünk lapjai című könyvéből. Mindig megkönnyezem ezt a könyvet. Annyira gyönyörű. Reménytelenül romantikus embereknek kötelező olvasmány!!!!

Akiknek adom a díjat :D
http://cullenesafeherfarkas.blogspot.com/
http://rengitwilight.blogspot.com/
http://bo-szi-lvi.blogspot.com/
http://almaim-hercege.blogspot.com/
http://bd-deletedscences.blogspot.com/
http://doo88twilightfic.blogspot.com/

La Push vámpírja - 43. fejezet

43. fejezet


Sziasztok! Jó hosszú fejit hoztam Nektek :) Remélem, hogy tetszeni fog:) Puszi, Drusilla

(Nathalie szemszöge)



Hát eljött az este. Itt az ideje, hogy elinduljak a határ felé, onnan pedig a Cullen házhoz, ahol Carlisle már vár rám. Nagyon ideges voltam, mert nem tudtam, hogy milyen vizsgálatokat akar elvégezni rajtam. Jobb lett volna, hogyha megkérdezem, hogy mit is fogunk csinálni pontosan. Biztos lesz vérvétel. Utálom a tűket, és az orvosokat se túlzottan kedvelem. Talán nőgyógyászati vizsgálat? Még nem voltam eddig ilyen vizsgálaton, és nem is igazán akarok menni. Vérnyomás vizsgálat? DNS teszt? Mi jöhet számításba? Már el kéne indulnom, de lehet, hogy jobb lenne, hogyha letusolnék még egyszer. Igaz, hogy már kétszer megtettem, de nem akarok gondot okozni senkinek a Cullen házban. Hiszen ott az én illatom kellemetlennek számít.

- Nathalie – lépett be anya a szobámba.

- Itt vagyok – mosolyogtam rá. Bár nem sikerült a mosolyom túl őszintére.

- Kicsim, indulnod kéne már – rázta meg a fejét mosolyogva. – Tudom, hogy ideges vagy, ahogy mindenki, hiszen ezek fontos vizsgálatok, de próbálj meg egy kicsit lazítani. Minden rendben lesz – biztatott kedvesen. – Dr. Cullen a legjobb, és Anthony is ott lesz. Nincs mitől félned, és ezt te is tudod – ölelt magához. – Csak hagyd, hogy tegyék a dolgukat, és meglátod, hogy semmi perc alatt túl leszel az egészen.

- Nem akarsz velem jönni? – kérdeztem reménykedve.

- Ha ezt szeretnéd, akkor szívesen veled tartok, de akkor nagyon el fogunk késni, mert kocsival egy örökkévalóság lesz odaérni. Bár van már egy jelentkező, aki szívesen veled tartana, hogy támogasson – mondta anyám mosolyogva. A következő pillanatban pedig Anthony lépett be az ajtón. Hé, hogy jutott be úgy, hogy nem is vettem észre? Egyáltalán mit keres itt? Úgy volt, hogy ma késő éjjelig járőröznek. Mindenesetre ez fantasztikus. A jelenlététől valahogy máris jobb lett egy kicsit. Már nem féltem annyira ettől az egésztől. Ketten meg fogjuk oldani.

- Szia – lehelt csókot az ajkaimra. Majd magához húzott, és szorosan átölelt. – Ne félj, Carlisle nem harap – próbálta elviccelni a dolgot. Sajnos nekem nem nagyon esett most le a poén. – Kicsim, ez csak néhány hétköznapi vizsgálat.

- Aha, mert mindketten olyan hétköznapiak vagyunk, igaz? – néztem rá a homlokomat ráncolva.

- Hé, csak nyugtatni próbállak – dörzsölgette meg a hátamat.

- Tudod, csak félek, hogy mi van, ha nem kedvezőek az eredmények – sóhajtottam fel. Igazából emiatt féltem a legjobban.

- Kedvezőek lesznek, mert összeillünk – vágta rá Anthony gondolkodás nélkül. – Ha pedig mégsem, akkor még mindig örökbe fogadhatunk egy kisbabát.

- De… - kezdtem bele.

- Nincs de, mert erre nem fog sor kerülni, mert összeillünk, és minden rendben lesz – mondta határozottan. Majd szenvedélyesen megcsókolt. Még soha nem tette ilyen hévvel. A lábaim felmondták a szolgálatot, és hogyha Anthony nem tart erősen, akkor biztosan összecsuklottam volna.

- Khm… nagyon jók a meggyőző érveid, de még én is itt vagyok – köhintett anyukám, én pedig zavartan sütöttem le a szemeimet és elpirultam.

- Elnézést, Mrs. Uley – kért bocsánatot Anthony gyorsan.

- Ugyan már – legyintett anya. – Én is voltam fiatal – kacsintott ránk. – Viszont én inkább most kimegyek. Nektek pedig három perc múlva irány a Cullen ház. Több időt nem hagyok ilyen állapotban, amíg nincsenek meg a vizsgálatok – intett minket játékosan. Majd kisietett a szobából.

- Szerintem is jobb lenne, hogyha indulnák – léptem egy lépést hátrébb Anthonytól. Féltem, hogyha a huzamosabb ideig tart még a karjaiban, akkor itt helyben rávetem magam. Furcsa, hogy ahogy telnek a napok, egyre kevésbé tudom magam visszatartani. Nem tudom, hogy mi ütött belém.

- Vigyelek a karomban, vagy inkább kiszellőztetnéd a fejed? – kérdezte kitárt karokkal. – Ígérem, hogy jó fiú leszek – kacsintott rám.

- De csak, mert megígérted – mosolyodtam el, és elé léptem.

Anthony azonnal a karjaiba kapott, majd lassan kisétált velem a szobából. Ahol anya várt rám a kedvenc macimat szorongatva.

- Ezt vidd magaddal, minden esetre – mosolygott rám, majd megpuszilta az arcom. Jesszus, a legszívesebben magammal vinném a macimat, mert imádom, és mindig megnyugtat. Régen ezzel jártam mindig az oltásokra, de nem akarom, hogy Anthony kinevessen miatta.

- Nem foglak kinevetni. Szerintem ez aranyos – mosolygott rám lágyan kedvesem. Persze, már megint kihallgatott.

- Tényleg? – kérdeztem meglepetten.

- Igen, komolyan – bólintott rá.

- Köszi, anya – vigyorodtam el, majd a maci után kaptam és szorosan magamhoz öleltem.

Még adtam anyának egy puszit, majd elindultunk a Cullen ház felé. Szerettem a száguldást. Egyre jobban esett a sebesség, amit eleinte még gyűlöltem. Anthony nagyon gyors volt, és pár perc alatt átértünk a másik házhoz. Alice nyitott nekünk ajtót, szélesen mosolyogva, majd beinvitált bennünket. Miután már a nappaliban voltunk elmesélte, hogy senki nincs itthon csak Esme, Carlisle, Jasper, és ő. Edward és Bella Billynél vannak. Míg Rosalie és Emmett a falkának segít.

- Huh, azt hiszem, hogy jobb, ha sétálok egyet – állt fel Jasper zavartan a kanapéról. Ennyire nem lehetek büdös neki, hiszen többször is tusoltam, hogy ne okozzak gondot.

- Nem az illatod ellen van kifogása – súgta Anthony a fülembe.

- Biztos? – kérdeztem bizonytalanul.

- Hidd el, hogy semmi baj nincs az illatoddal – mondta komolyan. – Az érzelmek voltak neki túl intenzívek.

- Oh – tört rám a felismerés. Majd azonnal el is pirultam.

- Sziasztok – köszönt le Carlisle a lépcső tetejéről. – Feljönnétek? Már mindent előkészítettem.

- Igen, megyünk – vágta rá Anthony. A következő pillanatban, pedig már egy ágyon feküdtem. Zavartan pislogtam körbe, és kerestem a félelmetes orvosi műszereket, de egyet sem láttam.

- Talán kezdjük a vérvétellel, aztán pedig Nathalie, szeretnék egy ultrahangot készíteni rólad – kezdett bele Carlisle. Majd egy nagy szekrényhez lépett, és kinyitotta. Na, ott vannak a félelmetes műszerek. Gondoltam magamban. Majd nyeltem egy nagyot, és szorosan magamhoz öleltem a macimat.

- Inkább velem kezd – lépett elém Anthony, amikor meglátta az ijedt arcomat.

- Rendben, ahogy gondoljátok – mosolygott rám elnézően. – Nem kell félned, van már tapasztalatom a fájdalommentes vérvételben. Észre sem fogod venni – mondta nekem kedvesen. Majd visszafordult a széken ülő Anthony felé, és levett tőle egy nagy üvegcse vért. Túl nagyot is. Azt hittem, hogy a vérvétel alatt egy kis fiolát ért, nem egy fél litert. – Meg is vagyunk – ragasztotta le az unokája karját. - Még jó, hogy van itthon erősített acél tűm, mert anélkül, ez nem sikerült volna – mondta elmerengve. – Nathalie tőled már vettek vért azóta, hogy farkas lettél? – kérdezte kíváncsian.

- Nem – ráztam meg a fejem. – Miért, a farkasságom bajt jelenthet? – kérdeztem kíváncsian.

- Igazából nem tudom. Még soha nem vizsgáltam alakváltót – nézett rám csillogó szemekkel. Mintha valami kincs lennék. Igaza volt Anthonynak, Carlisle-ban tombol a tudásvágy.

- A múlt héten megvágtam az ujjam a konyhában, ugyanúgy, mint ahogy máskor is előfordult már – merengtem el.

- Oh, akkor azt hiszem, hogy tőled teljesen normálisan is tudok vért venni – mosolygott rám. – A sebed gyorsabban gyógyult be, mint régen? – tette fel a következő kérdést.

- Igen, néhány pillanat alatt beforrt – válaszoltam készségesen.

- Bámulatos – mondta ámulva. – Akkor most csukd be a szemed – ajánlotta Carlisle. – Az egész csak egy perc lesz – mondta biztatóan.

Én pedig azonnal engedelmeskedtem, és behunytam a szemem, az egyik karom kinyújtottam, a másikkal pedig a macimat szorongattam. Anthony pedig a karomat simogatta. Már majdnem elszenderedtem, amikor meghallottam Carlisle hangját.

- Kész is vagyunk – mondta, majd gyengéd simítást éreztem az arcomon. – Nem is volt olyan rossz, igaz? – mondta lágyan.

- Nem is éreztem – mosolyogtam rá hálásan.

- Ennek örülök, akkor most jöhet az ultrahang – húzott az ágy mellé egy gépet. – Tedd szabaddá a hasad, kérlek – mondta, miközben megint a szekrényhez lépett. Én pedig engedelmesen felhúztam a hasamról a ruhát. – Ez kicsit hideg lesz – nyomott a hasamra valami zselét, ami több volt, mint hideg. Úgyhogy halkan fel is sikkantottam. – Oh, elnézést. Nem vettem figyelembe, hogy a te tested jóval forróbb, mint az átlagos. Nagyon hideg?

- Már nem – lazultam el újra.

- Tényleg, ne haragudj – kért megint elnézést.

- Nem haragszom. Annyira nem volt kellemetlen – legyintettem.

Majd Carlisle elkezdte a hasamon mozgatni a gépből kijövő valamit, és komolyan tanulmányozta a monitort. Egy ideig nagy érdeklődéssel figyelte a monitort, és hümmögött, majd rám emelte a tekintetét.

- Most lenne aktuális a menzeszed? – kérdezte hirtelen.

- Ö… - gondoltam utána. Gyorsan végiggondoltam, és arra jutottam, hogy igen. – Igen, most lenne aktuális – bólintottam rá.

- Akkor itt minden a legnagyobb rendben. Elvégzem a teszteket a véreteken. Ez eltart néhány hétig, azután pedig újra találkozunk, és megbeszéljük, hogy hogyan tovább – mondta Carlisle kedvesen. – Most pedig mivel elég sok vért vettem tőletek, menjetek le a konyhába, mert Esme már alig várja, hogy megvendégelhessen titeket.

- Köszönjük – mosolyogtam rá, majd kisiettem a szobából. Anthony pedig mögöttem jött.

Ahogy leértünk egy hatalmas megterített asztal várt ránk. Esme minden finomságot odahalmozott nekünk, amit csak el lehetett képzelni. Éhesen kezdtem el falni a finomságokat, na de persze Antony sem panaszkodhatott, mert legalább annyit evett, mint én, ha nem többet. Esme pedig boldogan figyelte, ahogy elpusztítunk mindent, amit elénk tett. Egészen estig a Cullen házban maradtunk. Már mindenki otthon volt, kivéve persze Edwardot és Bellát. Ők biztosan megint Billy biztonságára figyelnek. Egészen késő estig ott voltunk a Cullen villában, majd hazamentünk. Apa és anya legnagyobb örömömre megint megengedték, hogy Anthony nálam aludjon, de ma éjjel nem beszélgettünk, ahogy mindig. Egyszerűen csak hozzábújtam, és mély álomba merültem. Nagyon kifárasztott ez a nap.



(Billy szemszöge)



Már két hete fekszem itt a kórházban, és nem történik a világon semmi. Anya és Edward minden éjjelt itt tölt az ablakommal szemben lévő fán, mert a fejükbe vették, hogy huszonnégy órás védelmet kell kapnom, míg a többiek próbálják elkapni a nomádokat, bár ez úgy nem annyira egyszerű, hogy közben nem igazán akarják elhagyni a környéket. Johanna pedig eddig nem mutat túl sok hajlandóságot az ismerkedésre. Egy kicsit, na jó, inkább nagyon visszahúzódó. Nem mondom, hogy rávetettem magam, vagy ilyesmi, de a kórlapomon kívül semmiről sem akar beszélgetni velem. Ráadásul bosszantó módon állandóan Mr. Blacknek szólít. Ez ebben a formában igaz is, csak nem akarom, hogy állandóan magázzon. Már annyiszor kértem, hogy tegeződjük, de nem hajlandó. Hogyan puhíthatnék meg egy ilyen makacs női szívet? Nem is olyan egyszerű ez a dolog, mint ahogy hittem. Talán ő azon kevés lányok közül való, akik ellenállnak a bevésődött farkasuknak? Ritka eset, de néha előfordul. Mi van, hogyha éppen én leszek az a farkas, akivel megtörténik? Oh, megint itt jön. Már érzem az illatát. Azért sem fogom feladni, nekem kell ez a lány.

- Jó reggelt, Mr. Black – lépett az ajtón, a kórlapot szorongatva.

- Jó reggelt, Johanna Moore – mosolyogtam rá, mire csak égnek emelte a szemeit. – Nem fogom Ms. Moore-nak szólítani, ezért mit szólna, hogyha maga sem szólítana többet Mr. Blacknek? – próbálkoztam újra.

- Kérem, hagyjon fel ezzel az őrült ötlettel. Maga a páciensem. Egy orvos nem kezdhet viszonyt egy betegével – mondta komolyan.

- De már nem lesz sokáig az orvosom – csillant fel a szemem. – Gyakorlatilag pedig Dr. Cullen betege vagyok – fűztem még hozzá.

- Ne bosszantsuk egymást, kérem. Nem lesz közöttünk semmi – mondtam morogva.

- Miért nem? Talán nem talál elég jóképűnek? Vagy nem vagyok szimpatikus? – kérdeztem csalódottan.

- Ilyet nem mondtam, de most nincs időm kapcsolatokon rágódni – sóhajtott fel bosszúsan Johanna.

- Biztos fárasztó lehet az egyetem, de higgye el, hogy maga remek munkát végez itt. Nincs mitől tartania – bíztattam. Tényleg nagyon precíz volt.

- Soha nem fogja feladni, igaz? – kérdezte idegesen.

- Valószínűleg nem. Legalábbis a közeljövőben nem tervezem, hogy feladom – mosolyogtam rá. Mire a szívritmusa kicsit gyorsabb lett. Na, ez már valami. – Nagyon szép, amikor elpirul – tettem rá még egy lapáttal, mire ténylegesen is elpirult.

- Szóval, minden rendben van, szépen javul, Billy Black – vetett felém egy halvány mosolyt. Ezzel a reakciójával bearanyozta a napomat. Végre sikerült kicsikarnom belőle egy mosolyt, és egy pirulást, ráadásul a Billy Black, már sokkal jobb, mint a Mr. Black, innen már csak egy lépés a Billy. Most már pláne nem adom fel. Hogyha kell, akkor nyomoztatni fogok utána. A Cullenek, vagy a farkasok könnyűszerrel kiderítik, hogyha tényleg valami nagy baj van a háttérben, és ezért nem akar ismerkedni.

- Köszönöm, Johanna Moore. Tudja, remek orvosom van – kontráztam rá.

- Maga javíthatatlan – csóválta meg a fejét. Majd valamit az orra alá dünnyögve elhagyta a szobámat.

Már megint nem jutottunk egyről a kettőre, de legalább most már annyit elértem, hogy egy hangyányival közvetlenebb lett hozzám. Nem túl nagy teljesítmény két hét alatt, de azért már egy cseppnyi kis haladás. Gondolataimból halk kopogtatás szakított ki, majd belépett az ajtón Carlisle, és szélesen rám mosolygott.

- Jó híreim vannak – mondta vidáman.

- Hát az rám is férne – sóhajtottam fel.

- Ma leviszünk téged az intenzívről. Már sokkal jobban vagy, úgyhogy elkezdhetjük a rehabilitációt. Lassan fogunk haladni, de szerintem még egy hét és hazamehetsz, utána pedig az lenne a legjobb, hogyha megpróbálnál némi időt farkasként eltölteni, mert az jelentősen gyorsítaná a rehabilitációs folyamatot – magyarázta halkan, hogy más biztosan ne hallja.

- Egy hét nem lesz elég – sóhajtottam fel.

- Mire? – kérdezte döbbenten. – Oh, persze, Johanna. Hát nem akarlak elkeseríteni, de magas szinten küldi melegebb éghajlatra a férfiakat. Kemény diót fogtál ki, pedig ez a lány nagyon is tehetséges és kedves. Fogalmam sincs, hogy miért nem enged senkit sem közel magához. Igazság szerint, én is próbáltam már beszélgetni vele, és egy kicsit többet megtudni róla, de mindig kitér a válasz elől – gondolkozott el Carlisle. – De hozzád máshogy viszonyul. Már most sokkal oldottabb a közeledben, mint bárki mással. Úgyhogy van remény, ha nem is túl sok – mondta együtt érzően.

- Nem fogom feladni – mondtam elszántan.

- Nem is feltételeznék ilyesmit rólad – bólintott rá Carlisle. – Ha gondolod, kivételesen lehetek kicsit szabálytalan, és beleshetek egy kicsit Johanna előéletébe – ajánlotta a lehetőséget.

- Nem akarom, hogy bajba keveredj miattam – legyintettem. Bár tény, hogy elképesztően csábító volt az ajánlata. El tudtam volna képzelni egy kis támogatást. Hogyha tudnám, hogy miért nem akar közel engedni magához senkit, akkor talán egy kicsit könnyebb lenne meglágyítanom az irányomban.

- Vámpír, emlékszel? Elég jól, és hatékonyan tudom elintézni a dolgokat – mondta komolyan. – Gondold át az ajánlatot. Többet sajnos nem tudok segíteni.

- Ezért is hálás vagyok – biccentettem. – Átgondolom – tettem még hozzá.

- Rendben, akkor most fogadod a látogatóidat? – kérdezte mosolyogva.

- Tippelhetek? – kérdeztem suttogva. – Anya toporog az ajtóm előtt, mert az éjszaka végeztével le kellett másznia a fáról, hogy ne legyen feltűnő, úgyhogy most az ágyam szélén tervezi tölteni a napját – mondtam el az elméletemet.

- Nos, valami ilyesmi van készülőben, igen – nevetett fel Carlisle. Valahogy nem lepett meg a dolog. Imádtam a második anyámat, de néha olyan szinten képes volt az aggódásra, hogy azt egy épelméjű ember már csak nagyon nehezen viselte el. – Magatokra is hagylak – biccentett felém, majd eltűnt. – Természetesen, Edward is itt van – fűzte még hozzá.

- Mint mindig – csóváltam meg a fejem.

A következő pillanatban pedig persze anya és Edward már bent is volt a szobámban, és letelepedtek, úgyhogy mint mindig. Most sem valószínű, hogy korán távozni készülnének. Imádom anyát, de ez már néha egy picit sok a részéről. Biztosan lenne fontosabb dolguk is, mint huszonnégy órás felügyelet alatt tartani engem, de már csak egy kis idő, és újra szabadon szelhetem át az erdőt. Az emberek életéért megérte ez a néhány hét kórház, és így legalább megtaláltam életem párját is, akit igaz, hogy még puhítani kell, de előbb-utóbb engedi fog nekem, ha addig élek is.



(Johanna szemszöge)



Halvány mosollyal az arcomon jöttem ki Billy Black szobájából. Nem tudtam tagadni, hogy nagyon is jól néz ki, és kedves is, de nem terveztem, hogy bárkit is túl közel engedjek magamhoz. A szeretteit csak elveszítheti az ember. Ezt is bizonyítja az a sok baleset, ami mostanában történik. Azért be kell vallanom magamnak, hogy irigylem az ilyen szép családokat, mint amilyen Billynek is van, hiszen nekem is volt valamikor. Ha halványan is, de még akkor is emlékszem, hogy milyen csodálatos volt békében és szeretetben élni. Bár az sajnos jobban megmaradt bennem, hogy milyen egyedül árvaházban lenni. Csoda, hogy össze tudtam dolgozni annyi pénzt, és szerezni annyi ösztöndíjat, hogy elvégezzem az orvosit. Ráadásul Dr. Cullenhez bejutni sem volt könnyű, hogy vegyen fel a medikájának, mert ő a legjobb, de megérte, mert így a legjobbtól tanulhatok.

- Johanna – termett előttem Dr. Cullen. Hogy a fenébe lehet, hogy soha nem hallom, amikor közeledik? A szívrohamot hozza rám naponta hatszor.

- Dr. Cullen – nyújtottam át a kórlapot. Nagyon törődött a Black fiúval, hiszen közel álltak a családhoz, ezért rendszerint előkerült, miután kijöttem a vizitről.

- Kérlek, csak Carlisle – mosolygott rám kedvesen. Vajon miért akarja mindenki azt, hogy tegezzem? Dr. Cullen is ezzel nyaggat, amióta a medikája vagyok, és Billy Black is. Én csak próbálom megadni a kellő tiszteletet a mentoromnak és a páciensemnek is.

- Minden rendben van Mr. Blackkel, Dr. Cullen. Szépen javul az állapota – mondtam, amikor átvette a kórlapot.

- Ez nagyszerű, Johanna – mosolygott rám. – Úgy látom, hogy minden rendben van. Csökkentetted a fájdalomcsillapító adagot is? – kérdezte rám nézve.

- Igen, tudom, hogy nem mondta a doktor úr, de már sokkal jobban van, és attól csak kába volt, és fájdalomra sem panaszkodott, ezért gondoltam úgy, hogy adhatok kevesebbet. Viszont ha helytelenül tettem, akkor azonnal visszaállítatom a dózist – kezdtem heves magyarázkodásba. Ezt elfelejtettem megbeszélni vele.

- Nem, ez így rendben van. Jól tetted – mondta lágyan. Én pedig talán kicsit túl hangosan fújtam ki a bent tartott levegőt.

- Nyugalom, Johanna. Csak egy kérdést tettem fel, nem pedig vizsgáztattalak. Jó, hogy önállóan hozol döntéseket, és biztos vagyok benne, hogy alaposan meg is fontoltad, mielőtt elrendelted a változtatást – mondta határozottan.

- Köszönöm, Dr… - kezdtem bele, de hangosan megköszörülte a torkát. - …Carlisle, de a szabályok szerint nekem még nem szabad önálló döntést hoznom, ezért ki is csaphatna.

- Lehet, hogy megtehetném, de én gyógyításra tanítalak, és ehhez tapasztalat kell. Helyesen döntöttél – tette a vállamra a kezét. Én pedig reflexből elhúzódtam. Nem szeretek senkit sem közel engedni magamhoz, veszélyes.

- Köszönöm, de ha megengedi, most dolgom van – palástoltam a gyors elhúzódást.

- Persze, menj csak. Viszont ma menj haza korábban. Az utóbbi három napban nem is mentél haza - mondta komolyan.

- Dehogynem – vágtam rá azonnal. Majd elgondolkodtam, és rájöttem, hogy tulajdonképpen tényleg nem mentem haza. Tulajdonképpen azt sem tudtam volna megmondani, hogy enni mikor ettem utoljára. Oh, nem is régen. Ma már ettem egy csokit, és ittam négy kávét.

- Láttalak a pihenőágyamon aludni – mosolygott rám. Uh, basszus, lebuktam. Hé, nem is szokott bent lenni éjjel, hogy a fenébe vett észre? Mindig beállítom az órát, hogy még azelőtt eltűnjek, mielőtt megérkezik.

- Sajnálom – hajtottam le a fejem.

- Semmi gond. Én úgysem használom túl sűrűn, úgyhogy csak nyugodtan, de még egyszer mondom, most irány haza. Átveszem az esti műszakot – mondta ellentmondást nem tűrve.

- Szívesen vagyok itt este is – tiltakoztam. Nekem kéne dolgoznom. A medikának kell megpusztulni, nem a tanult orvosnak. Nekem kellene állandóan itt lennem, és minden egyes füttyentésre ugranom. Nem akarom, hogy bárki is csalódjon bennem.

- Efelől nem volt semmi kétségem, te még nálam is súlyosabb eset vagy, de ma szabadságra mész, úgyhogy tűnés innen. Ez most utasítás volt – mutatott az ajtó felé.

- Igenis, Dr. Cullen – kullogtam el szomorúan. Ha nem dolgozom, akkor túl sokat gondolkozom, és nem akarok.

- Gyere vissza tízre – sóhajtott fel. – De csak hajnal négyig lehetsz bent, utána aludnod kell – fűzte hozzá komolyan.

- Köszönöm – mosolyogtam rá boldogan.

- Nincs mit – legyintett. – A kollégák már így is el akarnak szedni tőlem, mert ilyen lelkes medikusunk még nem volt. Nem hagyhatom, hogy egy remek orvosjelöltet elhalásszanak az orrom elől. Te tehetséges vagy – mosolygott rám. – Viszont most tűnés – mutatott újra az ajtó felé. – Tízkor találkozunk.

- Igen, nem fogok elkésni – mondtam boldogan. Majd már igyekeztem is az öltözőm felé.

- Ezt nem is feltételezném rólad – nevetett fel még Dr. Cullen.

Gyorsan berobogtam az öltözőbe, és felvettem az utcai ruhámat, majd azon gondolkoztam, hogy mihez kezdjek magammal. Aztán úgy határoztam, hogy először is valamit ennem kéne, ami nem csokoládé, nem müzli, és semmiképpen nem kávé. Kéne valami tisztességes ételt is bevinnem a szervezetembe. Felpattantam a biciklimre, majd meg is álltam a legközelebbi étteremnél. Ettem egy adag forró levest, ami nagyon is jól esett, majd rántott szeletet, és párolt zöldséget. Ezért már nagyon könyörgött a gyomrom. Legalább két napja. Mivel azóta nem látott semmi normális emberi táplálékot. Ezután hazatekertem, és letusoltam, majd átöltöztem, és felszálltam a port angelesi buszra. Itt volt az ideje, hogy meglátogassak valakit, akinél már nagyon régen nem jártam. A busz gyorsan odaért, aminek örültem, mert így több időm marad a terveim megvalósítására. Ahogy leszálltam az állomáson a kórház felé vettem az irányt, már jól ismertem a járást. Volt időm megtanulni tíz év alatt. Keserűen megálltam a „kómás betegek osztálya” tábla előtt, majd nagyot sóhajtottam, és megint csak csodát várva beléptem a százas szobába. Mindig nagy reményekkel lépek be ezen az ajtón, de soha nem jön a csoda, amire várok. Justin nem ébred fel. Az orvosok szerint nem fog soha, de én nem adom fel. Az agyi tevékenysége döbbenetes módon, de mégsem rosszabbodott az elmúlt tíz évben. Még van remény. Amíg működik az agy, addig van remény. A teste már teljesen felépült, egy-két heg mutatja csak, hogy valaha milyen szörnyű balesetet szenvedett. Leültem az ágya melletti székbe, és megfogtam a kezét, mint mindig, amikor idejövök.

- Szia, Justin. Nem akarsz még felébredni? Hiányzol. Bár lehet, hogy te már nem is emlékszel rám. Nem tudom, hogy mennyi emlékkép maradt meg benned a múltadból, a múltunkból. Csak remélni merem, hogy egyáltalán tudni fogod, hogy ki vagyok, amikor felébredsz.

- Jó napot, Ms. Moore – lépett be Justin orvosa. Ezzel kiszakítva a gondolataimból.

- Jó napot, doktor úr – fordítottam felé a tekintetemet.

- Átgondolta a javaslataimat? – kérdezte csendesen.

- Nem fogom hagyni, hogy abbahagyják a kezelést. Fel fog ébredni – csattantam fel. Tudom, hogy egyszer magához fog térni.

- Ms. Moore, Ön is tudja, hogy erre alig van már remény. Ez így nem élet. Nézzen csak rá. Csöveken tápláljuk már tíz éve, és még csak apró jelét sem mutatja annak, hogy a felépülés felé tart – mondta együtt érzően.

- Amikor behozták ide, akkor azt mondta, hogy nem éri meg a holnapot, és erre már eléggé rácáfolt – néztem rá mérgesen.

- Erős benne az élni akarás, de ez még kevés ahhoz, hogy magához térjen – mondta az orvos komolyan.

- Elég lesz, csak időre van szüksége – mondtam ellentmondást nem tűrve. – Megtornáztatták? Nem hagyhatjuk, hogy az izmai tönkremenjenek.

- Igen, a rehabilitációs szakember, akit fizet, minden nap jön hozzá – bólintott rá az orvos.

- Helyes, ez maradjon is így – mondtam határozottan.

- Rendben, ahogy gondolja – bólintott rá az orvos. – Most magukra hagyom magukat – fűzte még hozzá, majd eltűnt.

- Köszönöm – mosolyogtam rá halványan. A doktor pedig csak biccentett, majd elhagyta a szobát. – Képzeld, újra ostromol egy srác – fordultam vissza Justin felé, majd felkuncogtam. – Tudom te most erre azt mondanád, hogy „vannak még csodák”, de ha hiszed, ha nem, tíz éve alatt egészen dögös csajszi lett belőlem. Nyisd ki a szemed, és te is megláthatod. Szerintem jutányos ajánlat. Te kinyitod a szemed, én pedig boldog leszek egy életre – mondtam, majd vártam. Természetesen nem történt semmi ezúttal sem. – Na jó, ha ma nem, akkor talán majd holnap. Mostantól sűrűbben jövök, ígérem – simogattam meg az arcát. – Viszlát – mondtam még.

Majd felálltam, megpusziltam az arcát, és kisétáltam a szobából. Az ajtóból még visszanéztem, abban a reményben, hogy kinyitotta a szemét, de természetesen ez nem történt meg. Részben boldogan, részben csalódottan indultam vissza Forksba. Boldog voltam, hogy újra láttam Justint, de csalódott, mert továbbra sincs nála változás. Lehet, hogy az orvosának igaza van, és semmi remény? Talán kerítenem kéne egy másik specialistát. Vagy esetleg kikérhetném diszkréten Dr. Cullen véleményét is. Ha valaki, akkor ő biztosan tudna tanácsot adni. Igen, az lesz a legjobb, hogyha ezt még átgondolom. Addig is visszamegyek a kórházba és teszem a dolgomat.

PÁLYÁZAT!!!!!

KEDVES VERSENYZŐK!


NÉHÁNYAN KÉRTÉTEK, HOGY LEGYEN HOSSZABB A LEADÁSI HATÁRIDŐ, MERT NEM LESZTEK KÉSZEN. EZÉRT A PÁLYÁZAT LEADÁSI HATÁRIDEJÉT KIBŐVÍTEM 2010. ÁPRILIS 18. ÉJFÉLIG. AKI MÁR BEKÜLDTE TERMÉSZETESEN ADDIG, HA AKARJA ALAKÍTHATJA, HA ÚGY ÉRZI, ÉS ELKÜLDHET JAVÍTOTT VERZIÓT IS, BÁR SZERINTEM NAGYON JÓK AZ EDDIG BEÉRKEZETT MUNKÁK :D A PÁLYÁZAT BLOGJA IS EL FOG KÉSZÜLNI A HÉTVÉGE FOLYAMÁN :D SOK SIKERT MINDENKINEK!


PUSZI, DRUSILLA

La Push vámpírja - 42. fejezet

42. fejezet


Sziasztok! Ez egy átvezető feji, a következő már izgisebb lesz :D Igyekszem a frissel, amennyire tudok. Valószínűleg heti egy friss lesz egy darabig még, de az mindig hosszú lesz :) Remélem, hogy azért tetszeni fog.
Puszi, Drusilla

(Edward szemszöge)



Miután lejárt a látogatási idő, nagy nehezen sikerült kihoznom Bellát az intenzív osztályról, de nem igazán akarta magára hagyni védtelenül a fiát, amit meg is tudtam érteni, de akkor sem hagyhatom, hogy összetűzésbe keveredjen egy egész kórházzal. Ezért szorosan magamhoz öleltem, és kitereltem a szobából.

- Edward, nem fogok elmenni innen – morogta halkan. Nyilván nem akarta, hogy mások is hallják ezt a beszélgetést, ezért lehalkította hangját.

- Nem mondtam, hogy hosszabb időre távozunk, csak azt, hogy most kimegyünk innen. Láttad a fát, ami nagyjából Billy ablaka előtt van? Diszkréten megfigyelhetjük onnan, úgy, hogy nem zavarunk senkit. Egész éjjel nem maradhatsz itt – súgtam vissza neki. – Próbálj meg ésszerűen gondolkozni. Hazamegyünk, gyorsan átöltözünk, aztán pedig vissza, és a fáról vigyázunk Billy-re – ajánlottam a lehetőséget, és nagyon reméltem, hogy igent mond.

- Az legalább negyed óra, mert észrevétleneknek kell maradnunk. Negyed óra alatt bárki megölheti most, hiszen védtelen – mondta feldúltan.

- Majd Anthony és Nath maradnak, amíg mi visszaérünk – próbálkoztam.

- Remek terv, még hagyjuk itt Jacobot is, és akkor egyszerre ölhetik meg a három fiam és a leendő menyem – mondta szarkasztikusan.

- Bella, ez már túlzás – csattantam fel. Semmi gondom az aggódással, de nem tarthatja vitrin alatt a fiúkat hátralévő életünkben.

- Mi a túlzás? Nemrég ejtették túszul az egyik fiamat, aztán a másikat kórházba jutatták, pedig elvileg mind erős, és szinte legyőzhetetlen férfiak. Nem tudok megnyugodni, sajnálom – motyogta maga elé.

- Nyugi, Bella – lépett elő Jasper a kórház árnyékából, Emmett pedig követte. – Gyere ide – tárta szét a karjait Bella felé.

- Köszi, de nem akarok megnyugodni – legyintett Bella.

- Lehet, hogy nem akarsz, de szükséged lenne egy kis nyugalomra. Edward? – fordult most felém. „Légy szíves és lökd meg egy kicsit felém. A saját érdekében” – tette hozzá gondolatban.

Én pedig gyorsan mérlegeltem a lehetőségeket. Végül is, éppen jó lenne, hogyha Bella egy picit végre megnyugodna, és a jelek szerint én kevés vagyok ehhez, úgyhogy nincs veszítenivalóm, hogyha Jasper beavatkozik. Finoman átöleltem szerelmem derekát, mintha csak támogatni akarnám, majd egy határozott mozdulattal Jasper ölelésre tárt karjaiba taszítottam. Az első reakciója természetesen az volt, hogy dühösen pillantott rám, de nem sokkal később azonnal ellazult fivérem karjaiban.

- Ez az, hagyd, hogy átjárjon – bíztatta Jasper. – Menjetek haza Edwarddal átöltözni, addig én és Emmett itt maradunk, és vigyázunk rá – mondta még nyugtatóan. Majd elengedte Bellát, aki hálásan pillantott rá.

- Köszi, Jazz, ez most tényleg jól esett – mondta Bella mosolyogva.

- Nincs mit. Örülök, hogy segíthettem – fogta meg a kezét bátyám.

- Na, tűnés fiatalok, menjetek és öltözzetek át, aztán vigyázhattok a srácra. Viszont ha felépült és hazament, akkor feltétlenül igényt tartok a magyarázta, hogy minek örült annyira Alice az erdőben. Mert a kis gonosz megtartotta magának a nyilvánvalóan szaftos infókat – mondta kajánul vigyorogva.

- Emmett, ez most nem alkalmas – csattantam fel.

- Nem is most kell elmondanotok, de nemsokára igen – nevetett még fel öblösen. Majd egy határozott ugrással a fán termett. – Hé, Carlisle nem is dicsekedett vele, hogy ilyen dögös kiscsaj a tanonca. Majdnem olyan jó nő, mint Rose baby, de persze csak majdnem.

- Emmett – sóhajtottunk fel mindhárman, és megforgattuk a szemünket. Nem is ő lenne, hogyha nem mondaná el mindenkiről a véleményét.

- Jól van na, csak elismertem, hogy Billy nem hiába mereszti a szemeit ennyire erre a lányra – reagált fivérünk.

- Gyere, menjünk gyorsan, addig majd Emmett és Jasper őrködik itt – fogtam meg Bella kezét és húzni kezdtem a Volvo felé.

- Jól van, menjünk, de siessünk vissza – egyezett bele Bella. Anthony, Jake és Nathalie a kocsi mellett vártak ránk. Amikor odaértünk hozzájuk Anthony és Jacob azonnal magához ölelte Bellát, ő pedig boldogan viszonozta. – Jacob maradj a falkával, kérlek. Ne kezdj magánakciókba – mondta komolyan kedvesem.

- Ne aggódj, nem fogok semmi ostobaságot tenni – bólintott rá Jake azonnal.

- Rendben, hiszek neked – mosolyodott el Bella.

- Anthony, ez rád is vonatkozik – nézett fiunkra szigorúan.

- Vigyázni fogok magamra, nem kell aggódnod. Elkapjuk őket – mosolygott rá Anthony, majd puszit nyomott az arcára. – Menj és öltözz át, én pedig hazaviszem Nathalie-t.

- Nem megyek sehová. Szükség lehet rám. Én is farkas vagyok – mondta Nath dühösen.

- Farkas vagy, de még nem heverted ki teljesen a túszejtést. Hidd el, hogy jobb, ha pihensz még néhány napot – mondta Anthony lágyan.

- Szerintem rád is rád férne még, mégsem teszed – nézett Nathalie dühösen Anthonyra.

- Nem tehetem, a falkának szüksége van rám – mondta fiunk komolyan.

- A falkának rám is szüksége lehet – mondta Nath komolyan. Hát, nem igazán tudtam vitatkozni Nathalie gondolataival, de a fiamat is meg tudtam érteni. Én sem akarnám a kedvesemet a harcvonalban látni.

- De… - kezdett bele Anthony, de a lány csak legyintett.

- Abbahagyni – szólt közbe Jake. – Nathalie, haza mész és nem hagyod el La Push határainak biztonságát, amíg én meg nem engedem – vette elő Jacob az alfa hangját.

- Ahogy parancsolod, alfa – nyögte Nath, majd dühösen Anthonyra nézett. – Sokba fog ez még kerülni neked – mondta dühösen. Majd az erdőbe masírozott. Hallani lehetett a ruhája suhogását, ahogy levette magáról. Majd néhány pillanattal később panaszos vonyítás szakította meg a csendet, és mancsok dobogása töltötte be az erdőt.

- Ezért még nagyon megkapom a magamét – sóhajtott fel Anthony.

- Engem fog utálni, mert én parancsoltam rá – rántotta meg a vállát Jacob. – Ha itt marad, akkor neked se tudnám hasznodat venni.

- Ez igaz, de én meg sem próbáltam megakadályozni a dolgot – állapította meg fiam. – Jogos a felháborodása.

- A saját érdekében tettétek, majd megbékél – bíztattam őket.

- Én megértem Nathalie-t. Emlékszem még, hogy milyen volt úgy érezni, hogy felesleges kolonc vagy. Most ő is éppen így érezheti magát – nézett utána Bella szomorúan. – Attól, hogy nő, még nem kell alábecsülnötök. Néha egy lány is sokat tehet a falka győzelméért. Leah is megmentette párszor többeket rokonát is – fűzte még hozzá Bella kicsit mérgesen, majd beszállt a kocsiba. Én pedig hangtalanul követtem. Majd beindítottam a kocsit, és néhány perc múlva már a Cullen háznál álltunk. Bella berontott az ajtón, és azonnal Alice szobájába sietett, ahol húgom már kikészített neki egy garnitúra tiszta ruhát. Amíg ő átöltözött, én is így tettem, majd a nappaliban vártam rá. Ahogy visszaért, már indultunk vissza a kórházhoz. Jasper és Emmett azonnal diszkréten távoztak, mi pedig egész éjjel őriztük Billyt, ahogy a falka is. Bátyáim pedig a nomádok keresésére indultak.



(Anthony szemszöge)



Nem akartam megbántani Nathalie-t, de tényleg sokkal jobban éreztem magam, miután Jake biztonságba parancsolta szerelmemet. Valahogy azonban muszáj lesz megbékítenem. Talán, hogyha most elmondanám neki, hogy mit szeretnék. Carlisle talán lekötné a vizsgálatokkal, amíg elintézzük a nomád vámpírokat, és akkor minden rendben lenne. Igen, ez lesz a megfelelő időszak a vizsgálatokra. Így Nath biztonságban lesz, hiszen egy vámpírokkal teli házban fog tartózkodni, és talán rám sem fog haragudni, hiszen a jövőnk miatt vizsgáltatjuk ki magunkat nagyapával.

- Jake, tudnál nélkülözni, egy kis ideig? – kérdeztem fivéremet.

- Hát persze, menj utána. Biztosan nagyon megsértődött, de minden rendben lesz – mosolygott rám nyugtatóan. – A bevésődése vagy, úgyhogy esélye sincs, hogy ne imádjon téged.

- Tudom, de talán anyának igaza van, és túlságosan is óvni akarjuk.

- Ez is egy lehetőség, de Nath-nak még nincs harci tapasztalata, úgyhogy jobb, ha ebből kimarad. Ezek a vámpírok nem ma kezdték, hogyha Billyt le tudták teríteni, és téged is még anno – mondta Jacob komolyan.

- Tudom, hogy igazad van, de Nathalie félreérti mindig az ilyen aggódást. Azt hiszi, hogy azért kezeljük így, mert nő – magyaráztam Jake-nek.

- Aha, és ha már itt tartunk, talán nem ezért védelmezed folyamatosan, mert nő, holott a bevésődés értelmében ennek éppen fordítva kéne történnie? – húzta fel testvérem a szemöldökét.

- Nem azért, mert nő, hanem mert olyan sok mindenen kellett keresztülmennie az utóbbi időben. Annyira lágy, tiszta és ártatlan. Eleget szenvedett az átváltozás, és a teste megváltozása miatt, nem hiszem, hogy még rá kéne tenni egy lapáttal. Még nem áll készen rá, hogy a harcmezőn álljon – magyarázkodtam.

- Értem, tehát röviden összefoglalva, de igen, azért védelmezed állandóan, mert nő. Nem akarod, hogy felboruljon a világ örök rendje. Bántaná a férfiúi hiúságodat, hogyha ő vigyázna rád, és nem fordítva – mondta fivérem komolyan. Utáltam, amikor igaza volt.

- Sosem bocsátanám meg magamnak, hogyha baja esne. Nevezheted férfiúi hiúságnak is, de én csak szerelemnek mondanám. Nem fogom hagyni, hogy bármi baja is történjen. Örökké hozzám fog tartozni, és egy karcolás sem eshet rajta – mondtam ellentmondást nem tűrve.

- Ezt magyarázd el neki is, és nyert ügyed lesz – veregetett vállon fivérem. – Na, sok sikert, aztán iparkodj vissza.

- Rendben, igyekezni fogok – mosolyogtam rá.

Majd a következő pillanatban már be is vetettem magam az erdőbe, és Nathalie után vettem az irányt. Nem telt bele néhány percbe és már át is léptem a határt. Nath illata még nagyon is intenzív volt a levegőben. Egyenesen a házuk felé futott, tehát már valószínűleg otthon van. Sam nincs otthon, hiszen ő is ott volt velünk a kórháznál, úgyhogy minden jel szerint csak az édesanyja lesz vele. Amint odaértem, lefékeztem a ház előtt, majd bekopogtattam. Nem tévedtem. Nathalie anyukája nyitott nekem ajtót.

- Jó estét, asszonyom – biccentettem. – Nathalie-hoz jöttem – fűztem még hozzá. Bár ezt minden bizonnyal sejtette.

- Szia, Anthony – mosolygott rám kedvesen. – Nincs jó passzban – folytatta suttogva. – Azt mondta, hogy a falka kiközösíti, és úgy kezeli, mint egy gyereket. Ráadásul még te is cserbenhagytad – magyarázta nekem hevesen. – Mi történt? Nathalie nem szokott ok nélkül kiborulni.

- Nem akarjuk, hogy Nath közelébe kerüljenek azok a nomád vámpírok, akiknek sikerült elrabolnia minket. Nathalie segíteni szeretett volna nekünk a keresésben, de Jacob hazaküldte, és azt mondta, hogy ne hagyja el La Push területét – foglaltam össze a lényeget pár mondatban.

- Értem, akkor ezért volt ennyire feldúlt – bólintott rá Nath anyukája. – A lányom olyan makacs, mint a többi farkas, de jobban sérti a büszkeségét az alfai parancs, mivel úgy érzi, hogy egyedül van, hiába körülötte a falka, a gondolataik nagyon különböznek, hiszen mindenki felnőtt férfi, ő pedig csak egy riadt kislány, aki a szárnyait próbálgatja – magyarázta az édesanyja. – Nagyon meg akar felelni, de eddig nem igazán volt rá alkalma, mert mindig hazaküldik.

- Nagyon sajnálom, de mi úgy gondoljuk, hogy ez az ő érdeke.

- Efelől nincs is kétségem, fiam, de ezt egy fiatal lány nem fogja elfogadni – mondta kedvesen. – Mindenesetre gyere be, a szobájában van – tárta szélesre előttem az ajtót.

- Köszönöm – pillantottam rá hálásan.

Majd azonnal beléptem a házba, azután pedig egyenesen Nathalie szobája felé vettem az irányt. Halkan bekopogtattam, de mivel válasz nem érkezett így úgy határoztam, hogy benyitok. Nath az ágyán feküdt, nyakig betakarózott és a párnáját is a fejére húzta.

- Nathalie – szólítottam meg halkan.

- Hagyj békén – dörrent rám. – Megígérted, hogy többé nem fordulsz ellenem, mégis megtetted – fűzte még hozzá keserűen.

- Nem fordultam ellened, édesem. Sosem tennék ilyet – léptem hozzá közelebb.

- Mégsem tettél semmit, amikor Jacob hazaparancsolt. Eddig az volt a bajotok, hogy nem viselkedem úgy, mint egy farkas, most meg az a bajotok, hogy végre megbékéltem a sorsommal. Mit csináljak, hogy végre megfelelhessek minden egyes elvárásotoknak? – kérdezte szipogva.

- Kicsim, te így vagy tökéletes, ahogy vagy. A férfiak pedig mindig is bizonytalanok voltak – kuncogtam fel idegesen. – Örülök, hogy megbékéltél a sorsoddal, és hidd el, hogy nagyon is sokat segítesz nekünk akkor is, hogyha itt maradsz. Gondolj csak bele, egyszer már bejutottak La Push határain belülre. Ha legközelebb jönnek, és a falka éppen nincs itt, te itt leszel, és képes leszel megvédeni az embereket – mondtam büszkén. Biztos voltam benne, hogy Nath képes lenne rá, bár soha nem fognak ide jutni, mert errefelé kettőzött az őrség, de Nathalie-nak ezt nem kell tudni.

- Ezt komolyan mondod? – fordította végre felém a tekintetét.

- Teljes mértékben – mondtam őszintén. Mire Nathalie szeméből kibuggyant az első könnycsepp.

Azonnal mellé feküdtem az ágyba, és szorosan magamhoz öleltem, majd simogatni kezdtem a haját és a hátát. Türelmesen vártam, míg a kitörése alábbhagyott. Mikor végre megnyugodott felnézett rám, és megszólalt.

- Ezek szerint mégsem vagyok felesleges? – kérdezte kicsit bizonytalanul.

- Te sosem leszel felesleges, Nath – nyomtam gyors csókot az ajkaira. – Ezt most és mindökörré jegyezd meg – fűztem hozzá komolyan. – Érted?

- Igen, értem – bólintott rá.

- Akkor szent a béke? – tettem fel a következő kérdésemet.

- Igen, sajnálom, hogy megint kiborultam – mondta bűntudatosan.

- Semmi baj, megértelek – legyintettem. – Viszont másról is beszélnünk kell – sóhajtottam fel. Most vagy soha. Minél előbb beszélünk a jövőnkről, annál jobb.

- Miről? – nézett rám Nathalie kíváncsian.

- A jövőnkről – vágtam rá azonnal.

- Valami baj van? – kérdezte oldalra biccentett fejjel. – Azt hittem, hogy majd minden kialakul.

- Ez így is van, csak arra gondoltam, hogy tehetnénk néhány előkészületet arra az esetre, hogyha esetleg egyszer majd kisbabát szeretnénk – mondtam kissé idegesen. Fogalmam sem volt róla, hogy hogyan fog reagálni erre Nathalie. Hiszen ő még csak tizenhét éves múlt. Lehet, hogy még nem is gondolkodott ilyesmin.

- Tessék? – kerekedtek el a szemei. Ajaj, tényleg korai voltam még. – Anthony, amíg farkas vagyok, addig nekem nem lehet… és farkas maradok, hogy veled lehessek, és akkor meg végképp. Én… gondoltam rá, de nekünk nem lehet… - makogott össze-vissza idegesen. „Nagyon szeretnék kisbabát majd egyszer, és ezek szerint Anthony is, de én nem tudom megadni neki ezt az ajándékot.” Gondolta szomorúan.

- Gondolkodtunk már ezen, és az jutott eszünkbe, hogy a nagyapám végezhetne vizsgálatokat, hogy nem-e vagyok veszélyes rád nézve, hogyha állapotos leszel tőlem, valamint arra is gondoltunk, hogy mikért eshetnél teherbe – magyaráztam a helyzetet. Talán így, hogy ő is tényleg akarja, nem lesz olyan nehéz meggyőzni róla, hogy végezzük el azokat a teszteket, amiket nagyapa előkészít.

- Megtudhatnám, hogy kivel beszéltél ilyenekről? – nézett rám rémülten.

- Billyvel gondolkodtunk el, és én beszéltem orvosilag a nagyapámmal – válaszoltam őszintén.

- Ezt sutyorogtátok a hátam mögött nem olyan régen? – kérdezte ijedten.

- Igen, ezt – bólintottam rá.

- Nem gondolod, hogy ezt nem kellene az alfámmal kitárgyalnod? Ez mégis csak kínos. Mit gondolhat most? – fakadt ki Nath.

- Azt gondolja, hogy előrelátóak vagyunk – vágtam rá. – Egyébként nem csak az alfád, hanem nekem a testvérem, ezért is beszéltem vele erről. A testvérek megbeszélik a gondjaikat.

- Tudom, hogy a fivéred, de ez olyan kínos – sütötte le a szemeit. – Mindenki tudni foglya a falkában, hogy mi történik a testemmel. Az apám is – húzta a fejére megint a párnát. – Soha többé nem jövök ki innen – morogta az orra alá.

- Ne érezd magad feszélyezve, mi csak szeretnénk, hogyha lehetne talán gyermekem. Hogyha lehetne gyermekünk – fogtam meg a kezét. – Megpróbálnád azt, amit kitaláltunk? – kérdeztem lágyan.

- Mi is az pontosan? – kérdezte kíváncsian, de nem bújt elő.

- Először is, Carlisle elvégezne vizsgálatokat, hogy nem vagyunk-e károsak egymásra, és így egy leendő gyermek számára is – kezdtem bele. – Másodszor pedig, hogyha nagyapa mindent rendben talál, akkor Billy alfai parancsba adná, hogy ne változhass át úgy másfél-két évig. Annak elégnek kellene lennie, hogy a babánk megfoganjon, és megszülessen, de ha mégsem, akkor az időpontot Billy tudja változtatni. Így csak néhány évvel lennél idősebb. Legfeljebb tizenkilenc-húsznak néznél ki, ami még igencsak fiatal, ráadásul családunk is lehetne – magyaráztam az elméletemet.

- Ez nagyon jól hangzik – kukkantott ki Nathalie a párna alól. – Nagyon boldog lennék, hogyha lehetne kisbabánk.

- Én is, Nath, hidd el, nekem sincs ennél nagyobb vágyam – pusziltam meg a feje búbját. – Most viszont vissza kell mennem – sóhajtottam fel. – Holnap este megtennéd, hogy átmész Carlisle-hoz, hogy nekiállhasson a vizsgálatoknak? Addigra megoldom, hogy Jake feloldja rólad a határ elhagyására vonatkozó tiltást.

- Rendben, úgy jó lesz – mosolygott rám, majd lágyan megcsókolt. – Vigyázz magadra – mondta miután elváltunk, és elengedett. Majd fejét a párnájára hajtotta, én pedig betakargattam. Azután lehajoltam, és még egy búcsúcsókot nyomtam ajkaira.

- Te is vigyázz magadra, holnap találkozunk – mondtam még szerelmemnek, majd kimentem a szobából. Elköszöntem Mrs. Uley-tól, és rohantam vissza a kórházhoz, amilyen gyorsan csak tudtam.