70. fejezet
Sziasztok! Ez az utolsó báli éjszaka. Ezután folytatódik a történet menete. Remélem, hogy élveztétek ezeket a báli kitekintőket. Többek kérésére ez az Emmett/Rose fejezet nem csak tömény, perverz erotika, na persze az is. Viszont belekevertem egy kis humort, és lazítást is. Puszi, Drusilla
(Emmett szemszöge)
Már alig vártam a bál estéjét. Ötven évig mindenki depresszióba burkolózott körülöttem, és ez az én jókedvemet is meggyilkolta. Na jó, nem tagadom, hogy nekem is hiányzott a csetlő-botló kishúgom, és én is éreztem a hiányát, hiszen mint mindenkinek a családból, már az én életemnek is a részét képezte. Megjegyzem, hogy arról már nem én tehetek, hogy Edward egy ilyen töketlen barom tud lenni néha, de amikor meg akartam győzni, hogy térjen már magához le lettem állítva azzal a felkiáltással, hogy ez az ő élete, és úgy éli, ahogy akarja. Persze, mert Edwardnak mindig mindent szabad. Pedig egy alapos náspángolással elintéztem volna minden problémánkat. Ideje lenne, hogyha a család végre rájönne, hogy hogyan kell nevelni Edwardot, mert őt csak egyféleképpen lehet a helyes útra terelni. Az az út pedig az, amikor kitörünk vele egy fél erdőt. Ez egy nagyon fontos nevelési kérdés. Még hogy én nagy gyerek, amikor mindig én tudom, hogy mi a helyes döntés. Felháborító!
- Emmett, kérlek, még én is a házban vagyok Bellával együtt – morgolódott Edward. Na persze, fáj az igazság.
- Belluskának nem fáj, amit gondolok, ha pedig neked igen, akkor vagy hallgass a jó szóra, vagy ne hallgatózz, öcsipók – kuncogtam fel.
- Em, légy szíves ne kötekedj már megint Edwarddal – sóhajtott fel Bella.
- Már megint a kis drágádnak kell megvédenie? – hecceltem tovább Edwardot. Hogyha minden jól megy, akkor felhúzom annyira, hogy egy jó kis bál előtti bunyó még összejöjjön.
- Ha birkózásra hajtasz, akkor rossz helyen keresgélsz. Már megígértük Alice-nek, hogy nem romboljuk le az erdőt ma éjjelre, mert most minden tökéletes – mondta Edward határozottan.
- Jaj, ne már… – nyávogtam kisfiúsan. Alice az a bosszantó kis perszóna. Miért kell elrontania a bulit? Most lett volna sanszom egy jó kis balhéra. Edwarddal mókás verekedni, még akkor is, hogyha tud olvasni a gondolataimban. Öcsi, hogyha te nem játszol velem, akkor kénytelen leszek a kis szívszerelmedet felbosszantani, és akkor majd ő hajlandó lesz engem szórakoztatni egy kicsit. Üzentem gondolatban a tesókámnak.
- Emmett, holnap lejátsszuk ezt, csak a ma estét ne szúrd el, légy szíves – szusszantott Edward dühösen.
- Oké, de ez most ígéret volt, úgyhogy már nem lesz visszaút – vigyorodtam el. Tudtam, hogyha Bellán át idegesítem fel, akkor sikerülni fog a tervem.
- Jól van, csak higgadj már, macikám – nevetett fel Bella.
- Hé, kinek vagy te még a macikája rajtam kívül? – lépett be Rosalie dühösen.
- Nekem – szólt le Bella ismét.
- Hát így állunk? Emmett McCarty Cullen, te utolsó… nem is tudom, hogy mi a jó szó rád. Hogy voltál képes ezt tenni velem és Edwarddal? Na és te Bella? Mikor végre befogadlak a családunkba elveszed a férjem?
- Mi a fenéről beszélsz, baby? – néztem rá döbbenten. Itt mindenki megőrült? – Én és Bella csak testvérek vagyunk.
- Persze, nagyon közeli testvérek. Hogyha én is ilyen testvéri viszonyba kezdek Edwarddal, vagy Jasperrel, akkor te is hagyod? – kérdezte feldúltan.
- Mi van? Teljesen meghibbantál, drágám? – húztam fel a szemöldököm.
- Téged csak én nevezhetlek macikámnak, emlékszel? – kérdezte idegesen.
- Bella csak éppen ezt a kifejezést tartotta jónak ide, nem kell így mellre szívni – legyintettem.
- Hát hogyne, én meg hívő lélek vagyok – válaszolta flegmán.
- Na jó, most esett le, ne szórakozzatok velem, mert többé nem dőlök be Bella ócska kis trükkjeinek. Ügyes próbálkozás volt, de lebuktatok – nevettem fel öblösen. Azt hitték, hogy átverhetnek, és majd pánikba esve könyörgöm Rose bocsánatáért. Hát abból nem esznek.
- Vesztettél, Bells – nevetett fel Rosalie.
- Na jól van, lerombolhatjátok a sátratokat. Milyen kár érte – mondta húgom sajnálkozva.
- Hé, ez most egy fogadás volt? – kérdeztem döbbenten.
- Igen, a tét a sátrunk épsége volt. Bella azt mondta, hogy át tudunk verni tíz percig, de én azt mondtam, hogy nem. Ha mi veszítettünk volna, akkor a sátrunkon egyetlen egy karcolást sem ejthetnénk. Így viszont kötelességünk apró cafatokban visszahozni – villant meg Rose szeme.
- Te kis huncut – kaptam el a derekánál fogva. Majd felemeltem a földről és szenvedélyesen megcsókoltam. Már éppen kezdtünk volna belejönni, amikor a világ legbosszantóbb kishúga kezdett el randalírozni a nappaliban.
- Abbahagyni, most azonnal. Erre még lesz időtök éjjel, de neked Rose még át kell öltöznöd, nektek pedig fel kell öltöznötök – mondta kicsit hangosabban Edwardnak és Bellának, mire hangosan felnevettem.
- Tudjátok a ruhák azok az izék, amik a szekrényeitekben vannak, tudom, hogy régen nem láttatok már olyat, bár Bella neked egy lepedő is elég, mint tudjuk, de azért ma este próbáljatok meg viselkedni. Mégis csak itt lesz a kis trónörökös, és milyen lenne már, hogyha látná, hogy mit műveltek, juj. Hogyha nem tudnám, hogy vámpírok vagytok, akkor azt hinném, hogy tombolnak a hormonjaitok – mondtam nevetve.
- Emmett viselkedj, vagy a sátor mégis állva marad – morgolódott Rose.
- Most mondjam azt erre, hogy valami más fog khm… tudod – kacsintottam rá vigyorogva.
- Emmett, viselkedj – lépett be Esme is a nappaliba. Na, már megint mindenki összeesküdött ellenem. Most mondja azt valaki, hogy nincs igazam.
- El vagyok nyomva – mondtam dühösen, majd teátrálisan elhagytam a nappalit. Akkor majd idegesítem Justint, ő legalább vevő a poénjaimra. Nem úgy, mint az én begyöpösödött családom, akik nem is értékelik a tréfát. Na jó, nem is sértődtem meg, de ilyenkor Rose baby mindig utánam jön, és utána hajaj…
- Ugyan már, én hatalmas, erős mackóm – jött utánam Rosalie. Tudtam, hogy ez be fog jönni. – Tudod, hogy én imádom a pajzán, és a perverz gondolataidat, és azt is, hogy idegesíted a családot. Te vagy az én mindig vidám plüssöm – bújt hozzám a pilláit rebegtetve.
- Ez még kevés lesz, asszony, hogyha ki akarsz engesztelni – fordítottam el a fejem. Bár határozottan tetszett a műsor.
- Na és mi lenne, hogyha kapnál egy kis előleget az esti programból – simított végig a mellkasomon.
- Talán elgyengülök – nyeltem egy nagyot. Szeretem, amikor megpróbál elcsábítani az én dögös csajom, na nem mintha nagyon kéretném magam. Sőt, kifejezetten hamar meg fogom adni magam a feleségem csáberejének.
- Ha csak talán, akkor majd este találkozunk, talán – fordult meg kuncogva. Majd visszafutott a házba.
- Ezt még többszörösen behajtom, Mrs. McCarty Cullen – kiáltottam utána nevetve.
- Állok elébe – fordult vissza felém. Majd befutott az ajtón.
Az én csábító, kíméletlen feleségem. Hogy tudja, hogy mire van szükségem. Na meg persze az is igaz, hogy ő a legcsodálatosabb, leggyönyörűbb nő a világon. Az én Rose babym nyomába senki sem érhet. Azt hiszem, hogy mégis kihagyom most Justint, és előkészítek egy kis meglepetést a feleségemnek. Na persze olyat, amit jómagam is nagyon fogok élvezni. Azonnal a sátrunk felé vettem az irányt, és néhány perc múlva már ott is álltam a tökéletes szerelmi fészek előtt. Na de ez a fészek nem igazán fog sokáig kitartani. Egy sátor nem kifejezetten ellenfél Rose és az én számomra. Így villámgyorsan elkezdtem összeszedni az erdő megfelelő méretű kidőlt fáit és a sátrunk közé halmoztam. Majd az erőmet kihasználva megfelelő méretűre törtem őket. Már csak szögekre és kalapácsra van szükségem. Azt hiszem, hogy a régi garázsunkban van még ilyesmi. Gyorsan elrohantam a garázshoz, majd berontottam rajta, és meg is találtam, amit kerestem. Miután visszaértem a sátrunkhoz, gyorsan köré halmoztam a már előre elkészített fatörzseket, és elkezdtem összeszerelni a lakosztályunk köré egy kellemes kis fakunyhót. Minden szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy kunyhóépítésben én vagyok a világbajnok. Már számtalanszor építettem ilyen házikót, hogy Rosalie és én kellemesen tölthessünk néhány órát. Remélem, hogy Alice nem kotyogta ki, hogy mire készülök, hiszen ez meglepetés lesz az én egyetlen szerelmemnek. Miután elkészült a remekmű, újra hazaindultam a Cullen házba. Rose illatát nem éreztem, de Esme illata nagyon erős volt, a konyha felől jött. Majd tőle megkérdezem, hogy hol van a feleségem. Ő biztosan tudja.
- Anya – szólítottam meg Esmét, de választ nem kaptam, így bementem a konyhába. – Á… Jesszus, bocsi, izé, juj… ezt nem akartam látni. Van némi perverz beütésem, de a szüleimet a konyhapulton. Uh, asszem megvakultam. Én értékelem az egészséges erotikát, és az ingyen pornót, de kérlek, ti menjetek szobára. Ez olyan… huh. Értitek? – nézelődtem jobbra-balra. Tudom, hogy Carlisle és Esme is erejük teljében lévő emberek voltak, amikor átváltoztak, és azt is gondoltam, hogy szoktak házaséletet élni, na de így látni őket. Ez… ez még nekem is sok volt. Kezdem kapizsgálni, hogy mit érez Anthony, amikor látja, hogy Edward és Bella nyalják-falják egymást.
- Igen, azt hiszem, hogy tisztában vagyunk vele, hogy mire gondolsz – felelte Carlisle higgadtan.
- Remek, akkor én megyek is. Ráér később is a kérdés, amit fel akartam tenni – viharzottam ki a házból. Te jóságos ég. Hát minden jel szerint a szüleinknek is remek éjszakája lesz, de az biztos, hogy én és Rosalie kellő távolságban leszünk tőlük ahhoz, hogy semmit ne tudjunk meg abból, ami köztük történik.
Miután kellő távolságba menekültek a házunktól, kellemes meglepetésben volt részem. Rose-t kaptam rajta, amint egy nagy köteg fát cipel a sátrunk irányába. Ez annyira aranyos. Ennyi év után mondjuk nem csoda, hogyha egy rugóra jár az agyunk.
- Már elkéstél, cicus – füttyentettem neki oda.
- Miért is, macus? – fordult felém vigyorogva.
- A sátor körül már áll a kunyhónk – kacsintottam rá. – Igaz, hogy ez meglepetés lett volna, de látom, hogy te is arra készültél, amit én kitaláltam.
- Komolyan? Készítettél nekünk kunyhót? – mosolyodott el boldogan.
- Igen, csakis nekünk – bólintottam.
- Istenem, Emmett. Már annyira régen csináltál ilyesmit. Én olyan boldog vagyok – dobta el a fákat, majd a nyakamba vetette magát. – Szeretlek, te lökött medve – nyomott csókot az ajkaimra.
- Imádlak, te lökött tyúk – kaptam a karjaimba. – Gyere, először is dögös cuccba vágjuk magunkat, és alaposan megtáncoltatlak, utána pedig leromboljuk a sátrat és a kunyhót, rendben?
- Ez egy nagyszerű terv – csókolt a nyakamba szerelmem.
Néhány perc alatt a házunkba értem édes terhemmel, és azonnal a szobánkba siettem vele. Amint lábra állítottam izgatottan kezdte el összeállítani a ma esti szerelését. Gyorsan beszaladt a fürdőbe, és egy káprázatos fehérnemű szettben jött vissza. Mire belőle elégedett morgás szakadt fel. Milyen gyönyörű nő. Vajon mivel érdemeltem ki?
- Csak nem tetszik, amit látsz? – fordult körbe elégedetten.
- Ami azt illeti, hogyha sokáig illegeted magadat, akkor nem lesz hosszú életű ez a szett – mondtam vágytól fűtött hangon.
- Csak néhány óra, és ez mind a tiéd lesz – kacsintott rám.
- Igen, tudom, de most veszek egy jeges zuhanyt – rohantam be én is a fürdőbe.
Majd leültem a padlóra, és mélyeket lélegeztem, hogy lenyugodjak. Nem teperhetem le, és téphetem szét a ruháit még idő előtt, bár legszívesebben ezt tenném. Annyira lélegzetelállító.
- Drágám, jól vagy? – kérdezte kicsit aggódva.
- Persze, csak ma éjjel a kedvedért megpróbálok úriember maradni, és nem leteperni téged még idő előtt – mondtam nevetve.
- Ez nagyon kedves tőled, és hidd el, hogy meg is lesz a jutalma – lépett be kedvesem immáron felöltözve.
Egy csodálatos ruhakölteményt viselt, ami legnagyobb örömömre a piros színeiben játszott. Mindig is fantasztikusan nézett ki ebben az árnyalatban. A keblei pontosan annyira sejlettek fel, amennyire már tökéletesen izgatóak voltak, de mégis diszkrétek. A szoknyája pedig combközépig fel volt vágva, ami mindig is nagyon jól állt neki, mert a lábai formásak és tökéletesek, mint ahogy a teste mindegy egyes porcikája is.
- Hm… ezt a csomagolást kár lenne idő előtt letépni rólad. Elképesztően gyönyörű vagy – mondtam megigézve.
- Köszönöm – sütötte le a szemeit szégyenlősen. Büszke voltam rá, hogy én vagyok az egyetlen a világon, aki zavarba tudja hozni.
- Menj előre, egy perc és én is ott leszek veled – húztam le magamhoz egy csókra.
A következő pillanatban pedig szerelmem már el is tűnt a szemem elől, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam letusoltam, és felöltöztem. Majd néhány perccel később, már a nappaliban voltam, ahol azonnal Rose felé vettem az irányt. Aki boldogan bújt a karjaimba. Sokáig figyeltük a többieket, és én magamban jókat kuncogtam a párbeszédeken. Bár a kis kedvencem továbbra is Gaby volt, mert annyira aranyos volt az egész lány, ráadásul még Rose szívét is meglágyította. Miután Rosalie eltűnt a lányokkal oda is mentem hozzá, és Jacobhoz.
- Na, mikor jön a gólya nálatok, fiatalok? Stramm kiskutyákat akarok sétáltatni – léptem melléjük vigyorogva.
- Nagyon vicces vagy – vágott mellkason durcásan Jake. Jaj, úgyis tudja, hogy nem sértésnek szántam. Vagy lehet, hogy kicsit erős voltam? Mindenesetre inkább bocsánatot kérek.
- Ugyan már, tudod, hogy csak vicceltem – veregettem hátba.
- Persze, hogy tudom – köhintett fel. Talán túlságosan is erősen döngettem meg a hátát?
- Te se haragudj, kiscsaj. Tőled csak jót örökölnek majd a lurkók – kaptam fel Gabriellát. Láttam az arcán, hogy ő értette a tréfát.
- Hé… – kezdett bele Jake, de Carlisle közbeszólt.
- Emmett, Gabriella erősebb, mint egy ember, de azért legyél szíves és vigyázz rá, ettől még törékeny – mondta fogadott apám erényesen.
- Jól van, bocsi – biggyesztettem le az ajkam. Nem akartam bántani, azért arra vigyáztam, hogy ne legyek túl erős.
- Semmi baj, Emmett – mosolygott fel rám Gaby. Na ezért imádom a csajszit, érti a tréfát, és olyan kedves.
- Hát ti meg mit csináltok? – kérdezte kedvesem mosolyogva. Majd megölelgette óvatosan a barátnőjét.
- Csak beszélgettünk – mondta Gabriella kedvesen. – Most viszont irány a nyitótánc, a lányok már beálltak – csillant fel a szeme.
Rosalie és én is odamentünk a többiekhez, és lelkesen vártam, hogy elkezdődjön végre a bál. Igazság szerint már hiányzott Alice pörgése, Esme konyhamániája, és szerelmem csodálatos ruhái. Egyszóval a családi idill. Na meg az én béna kishúgom, aki már nem is olyan béna. Még az én humorom is megérezte, hogy milyen sokáig baj volt nálunk. Miután eltáncoltuk a nyitótáncot, azonnal folytatódott a parti. Egészen sokáig bírtuk a feleségemmel, mire végre egymásnak estünk. Na jó, nyílt színen, azért nem tépem le róla a ruhát, na nem mintha ne fordult volna meg a fejemben, de türtőztetem magam, mert megígértem. A lényeg az volt, hogy nagyon is élveztük az estét. Szuper társaság, jópofa táncversenyek, fantáziadús nyeremények, és az éjszaka megkoronázásaként csakis kettesben lenni azzal, akit szeretsz.
- Lassan ideje lenne mennünk – suttogtam szerelmem fülébe hajnaltájt. Itt is nagyon jó falni az édes ajkait, mint ahogy azt teszem nagyjából a bál közepe óta, de itt nem jutunk tovább, nekem pedig nagy terveim vannak vele. Még le kell rombolnunk a kunyhónkat.
- Igen, nekem is hasonló gondolataim vannak – csípett fogaival a nyakamba.
- Akkor tűnjünk el most azonnal – fogtam meg a kezét, és kihúztam a házból. Miután kiértünk a nappaliból a karjaimba kaptam kedvesemet, és azonnal a sátor felé száguldottam édes terhemmel. Meg sem álltam vele a sátorban levő puha takarókig.
Ezúttal nem akartam vadul neki esni Rose ruhájának, így inkább lassan, és gyengéden fűztem ki a fűzőjét, hogy megmaradjon ez a fantasztikus szerelés. Néhány perc alatt elértem, hogy már csak a fehérnemű legyen rajta, és elégedetten néztem végig a művemen. Milyen elképesztően különleges nő. Boldogan tűri a perverz kis akciómat, és soha nem szid le, hogyha tönkremegy a fehérnemű, amit visel. Mint ahogy most is. A csipkecsoda, ami a formás kebleit, és vágya központját eddig elzárta előlem hangos reccsenéssel adta meg magát a szenvedélyemnek. Mikor felszabadult a tökéletes test minden egyes millimétere azonnal birtokba vettem szerelmem ajkait, miközben kezem a feszes kebleken kalandozott, melyet ajkam is követett. Egyre lejjebb haladtam a fantasztikus idomokon, majd amikor elértem a vágy központját hangos morgással adtam Rose tudtára, hogy mennyire kívánom, majd lecsaptam édes kelyhére. Mindketten imádtuk ezt a fajta érintkezést, és büszkeséggel töltött el, hogy milyen hatást tudok gyakorolni Rose-ra a nyelvemmel. Feleségem néhány percnyi ingerlés után hangosan felsikoltott a sátor főoszlopa pedig megszűnt létezni.
- Hm… egy a javamra. Béna ez a sátor.
- Olyan bolond vagy – nyögte Rose.
- Ugyan, drágám. Tudom, hogy ezért imádsz – kacsintottam rá. Majd újra szenvedélyesen az ajkaira tapadtam.
Nem is igazán akartam őket elengedni soha többé. A sátor csupán néhány percig bírt ellenállni szenvedélyes rohamunknak, ami büszkeséggel töltött el, hiszen minden jel szerint tökéletes volt az előző élmény Rosalie számára.
- Emmett, kérlek, szeress – nyögte feleségem.
Én pedig nem haboztam teljesíteni a vágyait. Azonnal a magamévá tettem, és először lassú, majd egyre gyorsabb izgató mozgásba kezdtem, hogy az őrületbe, és gyönyörbe kergessem tökéletes asszonyomat. Az éjszaka hátralévő részét végig szeretkeztük. Ezért senki sem ítélhet el, hiszen ki ne akarna egy ilyen tökéletes nővel együtt lenni. Reggel pedig elégedetten néztem végig a művűnkön. A sátrunk cafatokban hevert mindenhol a földön, a kunyhónk pedig egyértelműen faforgáccsá avanzsált. Szerelmem a mellkasomon pihegett, én pedig vigyorogva távolítottam el a hajából az apró fadarabokat. Már régen nem volt ennyire féktelen esténk, de azt hiszem, hogy sűrűbben be kéne iktatnunk.
2010. augusztus 29., vasárnap
2010. augusztus 23., hétfő
La Push vámpírja - 69. fejezet
69. fejezet
Sziasztok! Kicsit "elloptam" a saját ötletemet ehhez az éjszakához az Alice/Jasper ficemből. Nem nagyon, csak egy picit, csak az egyik ott felmerült ötletemhez kötöttem a történések egy részét, remélem, hogy nem haragszotok meg érte, és tetszeni fog, ettől függetlenül :) Puszi, Drusilla
(Alice szemszöge)
Jasper és én egész éjjel táncoltunk, és én közben büszkén figyeltem a művemet, hiszen a jelek szerint az este pontosan úgy sikerült, ahogy elterveztem. Bárcsak a folytatások is olyan tökéletesek lennének, ahogy én szeretném. Mindegyik pár megérdemli a tökéletes boldogságot. Ennyi makulátlan lélek egy helyen. Kijár nekik a gyönyörű, szép élet.
Nehéz kezdett után Johanna is kicsit közelebb került Billyhez, legalábbis szemmel láthatóan, legalábbis itt a bálon biztosan, de a többi részét az estélyüknek esélyem sincs látni, mert Billyn nem látok túl. Mindenesetre mindenki nagyszerűen szórakozik, ez biztos, ráadásul a kedvenc bátyám, végre meg fogja kérni a legjobb barátnőm kezét. Már csak az idegesít, hogy amíg nem kéri meg, addig Bella nem dönt, és nem láthatom, hogy mi lesz az estéjük vége, ez annyira bosszantó, már nagyon szeretném tudni, hogy mit válaszol Bella, bár biztosan igent. Hiszen szereti a bátyámat. Nathalie-nak és Anthony-nak száz százalék, hogy szép estéje lesz a továbbiakban is, hiszen azt mi magunk szerveztük meg Bellával és Nath-tal. Igaz, hogy nem látom a farkasok és a félvérek jövőjét, de tökéletes este lesz, ehhez nem férhet kétség. Rose és Emmett hozza a formáját, amiben semmi meglepő, de arra nem vagyok kíváncsi, a lényeg, hogy boldogok. Carlisle és Esme, na, azt inkább szintén nem néztem végig a látomásomban, de jól érzik majd magukat, és ez a fontos. Gaby és Jake ugyanúgy fehér folt a számomra, mint Johannáék, és Nath-ék. Bár Gabriella és Jacob sokban olyanok, mint Jasper és én. Elválaszthatatlanok, boldogok, és végtelenül szerelmesek. Kiegészítik egymást, és ettől vannak annyira összhangban. Tanyában kellemesen csalódtam, mert tényleg fontos neki Justin. Tulajdonképpen maximálisan elégedett vagyok magammal. Mindenkit sikerült boldoggá tennem. Jasper pedig engem fog boldoggá tenni ma éjjel, vagyis, izé, én még erről természetesen nem tudok, mert mások jövőjét figyeltem, legalábbis elméletileg, de amit a sátrunkba varázsolt meglepetésként, na, az nem semmi. Majd jól meglepődőm a gyönyörű éjszakán, és úgy teszek, mint aki nem tudott semmiről. Nem akarom letörni a lelkesedését, hiszen azt hiszi, hogy ezúttal sikerült meglepnie, mivel mások jövőjét figyeltem. Szerelmem mindig ilyenkor szervez meglepetést, úgyhogy ilyenkor reflexből meglesem a mi jövőnket is. Istenem, az a díszítés, amit a sátorra varázsolt, és az az ajándék, ráadásul pedig még előkészítette a kedvenc táskámat is, a legjobb ruhámmal és cipőmmel, hogy azonnal indulhassak majd reggel Port Angelesbe, te jó ég. Hogy lehetek akkora mázlista, hogy Jasper lehet a férjem? Nála figyelmesebb, kedvesebb, szerelmesebb, gyengédebb, tökéletesebb férfi, talán nem is nagyon van a föld kerekén.
- Édesem, térj magadhoz az álmodozásból – simogatta meg Jasper az arcomat.
- Hogy, tessék? – néztem fel rá kérdőn.
- Csak azt mondtam, hogy „Édesem, térj magadhoz az álmodozásból”. Már régen egy gyorsabb dallam megy, de te meg sem mozdulsz velem. Mi vonta el ennyire a figyelmedet? – kérdezte kíváncsian.
- Én csak… arra gondoltam, hogy milyen csodálatos ez az este – mosolyogtam rá ártatlanul.
- Ez így igaz, és mi bosszant? – kérdezte mosolyogva.
- Az, hogy nem látom mindenki éjszakáját, így nem fogom tudni, hogy hogyan alakult az estéjük – duzzogtam egy kicsit.
- Oké, és mit titkolsz előlem? – jött a következő kérdés.
- Semmit – vágtam rá azonnal.
- Alice, tudod, hogy érzem az érzéseidet – nézett rám szigorúan.
- Láttam néhány pár éjszakáját, ugye, a képességem miatt, és Edward ma nagy lépésre szánta el magát, és nekem fogalmam sincs, hogy mi fog történni – morgolódtam. – Bella még nem döntött, mert még nem kérdezte meg őt Edward.
- Drágám, ugye megbeszéltük, hogy ez nem csak a család estélye lesz, hanem a miénk is – nézett rám komolyan. – Hagynod kell, hogy mindenki élje a saját életét, te mindent megadtál ahhoz, hogy mindenki számára tökéletes legyen az éjszaka, de neked is kijár a pihenés, és a romantika. Úgyhogy majd reggel úgyis kiderül, hogy mi történt, addig pedig garantáltan lefoglalom minden figyelmedet – búgta a fülembe. – Nos, tulajdonképpen meg is nézhetnénk lassan a sátrunkat. Már csak Esme és Carlisle vannak itt, és táncolnak. Gyere, menjünk mi is a sátrunkhoz, hogy kettesben legyünk, régen volt már, hogy ilyen estét tartottunk, ahol csak mi voltunk.
- Rendben, menjünk – mosolyogtam rá. Majd Jasper felkapott engem, és egy gyors köszönés után eltűntünk a hátsókert irányába.
- Most pedig csukd be a szemed, kérlek – suttogta a fülembe. – Meglepetésem van.
- Rendben – temettem az arcom a mellkasába.
- Láttad már, hogy mit csináltam, igaz? – kérdezte kicsit csalódottan. A francba, túl hamar engedelmeskedtem neki. Elfelejtettem, hogy álcázás gyanánt egy kicsit húzódozni szoktam.
- Nem – vágtam rá a kelleténél kicsit hangosabban.
- Te is tudod, hogy nem tudsz engem átverni – mosolyodott el. – Kedves tőled, hogy füllenteni próbáltál, de ismerlek már – sóhajtott fel. – Pedig szándékosan csak a leges legutolsó pillanatban döntöttem el, hogy milyen legyen a sátor.
- Sajnálom – bújtam hozzá még szorosabban.
- Ugyan, én így szeretlek, de néha jó érzés lenne meglepni a feleségemet – puszilt bele a nyakamba. – Mindenesetre az ajándéknak biztosan nagyon örülsz – mosolyodott el szerelmem.
- Igen… igen… igen – néztem fel rá vakító mosollyal. – Nem tudom, hogy mennyibe került ezt elintézned nekem, de egyszerűen hihetetlen, fantasztikus, elképesztő, és minden ehhez hasonló szó, amit csak el tudsz képzelni. Egy divatbemutató csak nekem, ráadásul a Versace összes jövő évi ruhakölteményével, és még vásárolhatok is belőlük. Hát ez egyszerűen hihetetlen – kezdtem el áradozni.
Nehéz volt eddig visszafognom magam, de ez egy olyan szintű ajándék volt, amire nem tudtam igazán mit reagálni. Legszívesebben össze-vissza ugrálnék örömömben amióta csak láttam, hogy mit tett Jasper a kedvemért. Ez annyira különleges, és egyedi ajándék, és kedvesem pontosan tudta, hogy ezzel teljes mértékben le tud venni a lábamról. Bár melyik nő ne örülne egy ilyen lehetőségnek. Ez egyszerűen, nem találok rá szavakat.
- Reméltem, hogy ilyen hatást váltok ki belőled ezzel az ötlettel – kuncogott fel Jasper. – Imádlak, édesem. Szeretem, hogyha így felpörögsz – csókolt meg gyengéden.
- Én pedig imádom, amikor így felpörgetsz. Mi lenne, hogyha megkoronáznánk az estét? – simítottam végig a mellkasán.
- El akar csábítani, Mrs. Witchlock Hale Cullen? – kérdezte Jasper a nyakamat harapdálva.
- Megfordult a fejemben – mosolyodtam el. – Ritkán vagyunk annyira kettesben, hogy ne legyenek határok. Emlékszel még a nászutunkra? Hogy micsoda élmény volt, amikor teljesen elengedted a képességedet, és megmutattad, hogy te mit érzel? – pislogtam rá ártatlanul.
- Hogyne emlékeznék rá – csillant fel a szeme. – Életem legszebb éjjele volt úgy látni téged. Szeretnéd újra érezni? – kérdezte izgatottan.
- Igen, nagyon jó lenne - bólogattam hevesen. – Szerinted elég messze leszünk a várostól és a többiektől, hogy megtehessük?
- Majd megpróbálom csak rád korlátozni az energiáimat – mondta komolyan, majd szenvedélyesen megcsókolt. Én pedig már éreztem is, ahogy szétárad bennem a szenvedély, a szerelem, és határtalan gyönyör érzése.
- Hm… Jasper, előbb jussunk el a sátorig, mert Carlisle és Esme még nincs túl messze, ráadásul, ha ezt megtesszük, akkor te is tudod, hogy mennyire hangos leszek – haraptam be az alsó ajkam.
- Szeretem, amikor elengeded magad az érzelmeim alatt – mosolygott rám elégedetten. – Úgyis régen eresztetted már ki a hangodat nekem.
- Csak azért, mert mindig otthon vannak a többiek – sütöttem le a szemeimet.
- Tudom, hogy a hálószoba csak ránk tartozik, és tudom, hogy milyen hatással vagyok rád, de néha jól esik egy kis megerősítés. Talán gyakrabban kéne sátoroznunk a hegyekben, kettesben – ajánlotta a lehetőséget. – Nem minden éjjel, hiszen nem akarom magára hagyni a családot, ahogy te sem, de mondjuk, néhány havonta egy-egy hétvégét csak megengedhetnénk magunknak.
- Részemről rendben – temettem az arcom a nyakába.
Olyan régen adtuk ki magunkból a szenvedélyünket. Az érzelmeink kifejezése általában nagyon mély, és a külvilág számára szinte észrevehetetlen, hiszen egyikünk sem érzi úgy, hogy mindenkinek tudnia kell a hálószoba titkainkat, de belül forr a vérünk. Nem sűrűn fordul elő, hogy elveszítjük a kontrollt az érzelmeink felett, de hát ki ne kívánná meg néha eszméletlenül a férjét. Jaspert csak szeretni lehet. A világ legtökéletesebb társa. Az esetek jelentős százalékában a szerelmünk kifejezésére elég egy pillantás, vagy egy érintés, ami többet mond minden szónál, de ma éjjel valami többre, teljesebbre vágyom. Valamire, amit csak Jasper tud megadni nekem. Tökéletes boldogságot, gyengédséget, végtelen szerelmet. Ezt érzem szerelmem mellett minden egyes pillanatban, de amikor elengedi az érzéseit, és engem átjár az a hurrikánszerű villanás, amit kiváltunk egymásból, az az érzés nem fogható semmihez sem. Minden közös pillanatunk minden érzelme egyszerre fut végig a testemben egyetlen sóvárgó pontra összpontosulva. Leírhatatlan az, amit akkor éreztem Esme szigetén. Az a tökéletes összhang, földöntúli szenvedély, végtelen szerelem, határtalan boldogság. Ez a sok érzelem mind egyszerre taglózott le a férjem iránti vággyal fűszerezve, és én azt hittem, hogy vámpír létemre menten elájulok az érzelmek ilyen szintű kavalkádjától. Mély, teljes, intenzív élmények, amelyekre szinte szavak sincsenek.
- Akkor kapaszkodj, Életem, mert mindjárt ott leszünk, a mi kis szerelmi fészkünknél – nyomott egy gyors puszit a hajamra.
Majd egy szempillantás alatt rohanni kezdett, és néhány pillanattal később már ott voltam, ahol lenni akartam, a férjemmel együtt. A sátorunknál, ami tényleg hihetetlenül gyönyörű volt. A sátor előtere ki volt nyitva, és a takaróink, és párnáink mellett minden tele volt szórva mandulavirággal, amit nagyon szerettem, ráadásul mindenhol kellemes, halvány fény borította az egész sátrat.
- Élőben még sokkal, de sokkal szebb, mint a látomásomban volt – mondtam boldogan.
- Köszönöm, nagyon igyekeztem tökélyre fejleszteni a világítást, és kellemes illattal belepni az egész sátrat – mondta büszkén.
- Tökéletes lett. Menjünk közelebb – búgtam a fülébe. – Itt az ideje, hogy elfoglaljuk a sátrunkat.
- Nekem is ez járt a fejemben – kuncogott fel. – Túl sokat vagy Edwarddal, ha már gondolatot is olvasol – vigyorgott rám pimaszul. – El foglak tiltani titeket egymástól – mondta tettetett komolysággal.
- Akkor, én meg letiltalak Emmettről, mert piszkos gondolataid vannak – vigyorodtam el.
- Azt hittem, hogy ma éjjel tetszenek az ehhez hasonló gondolataim – csókolt bele a kulcscsontomba.
- Talán meg tudsz győzni – nyögtem elégedetten.
Mire szerelmem azonnal végigfektetett a párnákon és a takarókon. Majd azonnal fölém gördült és szenvedélyesen csókolni kezdett, amit minden lehetséges módon viszonoztam. Szerelmem elmélyítette a csókunkat, aminek kifejezetten örültem, amikor hirtelen látomás tört rám. Edward volt az, amint dühösen, fújtatva felöltözik, és otthagyja a legjobb barátnőmet az új házukban.
- Az a hülye, idióta – toltam el magamtól Jaspert.
- Hogy mondod? – kerekedtek ki a szemei.
- Az a félnótás bátyánk éppen most teszi tönkre megint az életét, úgyhogy most azonnal odamegyek, és kiverem belőle azt a hülyeséget, hogy bármikor életében egyáltalán eszébe jusson még egyszer elhagyni Bellát. Hogy lehet valaki ekkora idióta? – mondta dühösen. Majd fel akartam kelni, de Jasper visszarántott, és lefogta a kezeimet.
- Kicsim, miről beszéltünk nemrégen? – kérdezte komolyan.
- Arról, hogy ma csodálatos éjszakánk lesz – válaszoltam halkan. – Az lesz, csak pár perc, és már itt is vagyok – mondtam határozottan.
- Nem, arról, hogy ez a mi esténk. A miénk, érted? Nem kell mindig mindenki hibáit megakadályoznod. Hagynod kell, hogy egyszer Edward jöjjön rá, hogy hibázott. Ha mindig megpróbálod kijavítani a hibáit, akkor sohasem fog önálló lépéseket tenni, azért, hogy jó legyen a kapcsolata Bellával. Felnőtt emberek. Edward bőségesen elmúlt százötven éves, és Bella is már jócskán túl van a fél évszázadon. Hagyd, hogy elkövessék a saját hibáikat – mondta határozottan.
- De hát…
- Nincs semmi, de hát… - vágott közbe Jasper. – Nem dönthetsz mások helyett. Ma a mi esténk van, tudom, hogy nem fogsz lenyugodni, amíg nem történik valami az újabb Bella és Edward krízishelyzettel, de akkor is ki kell bírnod, hogy Edward döntsön.
- De hát Edward már döntött, otthagyta Bellát zokogni a szobában – mondtam morcosan. Nem igaz, hogy nem érti meg, hogy ez most mennyire fontos.
- Rendben, egyezzünk meg – sóhajtott fel Jasper.
- Miben akarsz megegyezni? – kérdeztem döbbenten.
- Itt várunk nyugodtan tíz percet, és hogyha Edward megint el akarja követni az ötven évvel ezelőtti ballépését, akkor én magam intézem el, hogy egy ideig ne ugráljon, de hogyha rájön, hogy megint mekkora idióta volt, és visszamegy Bellához, akkor békén hagyod őket mostantól. Megegyeztünk? – nézett rám kérdőn.
- Legyen – szusszantottam fel. – De tíz perc hosszú idő, addig Edward messzire juthat.
- Ne aggódj, tíz perc múlva már Bella bocsánatáért könyörög majd – ölelt magához Jasper.
- Én ebben nem vagyok annyira biztos – morgolódtam, de azért hozzábújtam szerelmemhez.
- Még csak három perc telt el – szorított magához kedvesem, amikor fel akartam pattanni.
- Most kínozni akarsz? – néztem rá vádlón.
- Egyáltalán nem – rázta meg a fejét. – Csak bebizonyítom, hogy néha a férfiak is meg tudják oldani azt, amit elszúrtak – mondta magabiztosan.
- Mitől vagy ennyire biztos benne, hogy Edward ezúttal nem szúrja el? – kérdeztem kíváncsian.
- Ez egyszerű – vágta rá azonnal. – Bellát az életénél is jobban szereti, így logikus, hogy nem kell sok idő, és rájön, hogy már megint elszúrt mindent, így visszakullog, és bocsánatért könyörög majd – mondta kedvesem magabiztosan.
- Hát, szerintem… - kezdtem bele. Majd újabb látomásom támadt, amiben Edward valóban visszament Bellához, és a bocsánatáért esedezett. Barátnőm pedig bátyám nagy szerencséjére meg is bocsátotta neki a bűneit. – Rendben, igazad volt – vigyorodtam el.
- Na látod – tepert le újra a párnák közé. – Hol a jutalmam?
- Miféle jutalom? – kerekedtek el a szemeim.
- Ami azért jár, mert nem engedtelek ki a sátorból. Mindketten tudjuk, hogyha odamész és ráparancsolsz Edwardra, akkor csak azt érted volna el, hogy még makacsabbul ragaszkodjon az ostobaságához – mondta Jasper határozottan. Ha jobban belegondolok, végül is igaza van. Már megint túl hirtelen akartam cselekedni.
- Mit kívánsz cserébe? – rebegtettem meg a pilláimat.
- Hát lenne néhány ötletem – fűzte ki a ruhámat. – Igazság szerint elég sok tervem van ma éjszakára veled – kezdte el harapdálni a nyakamat. Néhány pillanattal később pedig éreztem, ahogy elárasztanak az érzelmek.
- Jasper – nyögtem fel.
- Csak engedd el magad, és sodródj az árral, ahogy a szigeten is tetted, a többit bízd rám – suttogta a fülembe. Majd egy szempillantás alatt levette rólam a ruháimat, de azért a fehérnemű, amit viseltem előcsalt belőle egy elégedett morgást. – Gyönyörű vagy, mint mindig – mondta csodálattal.
A következő pillanatban azonban már a hasamon feküdtem, és a fehérneműim is eltűntek rólam. Jasper kínzó lassúsággal, és mérhetetlen gyengédséggel ért hozzám, miközben én majd felrobbantam az érzésektől, és a gyönyörtől, amiket átéltem férjem képességének hála. Én is szerettem volna őt kényeztetni, de nem hagyta, hogy megmoccanjak. Egyre jobban elragadott a vágy, és minden másodperccel hevesebben vonaglottam férjem alatt, de ő továbbra sem hagyta, hogy hozzáérjek, és én is kényeztessem őt. Azonban a sikolyok, és szemérmetlen nyögések egyre hangosabban és sűrűbben törtek fel belőlem, pedig Jazz még alig ért hozzám. Próbáltam a párnába harapva visszafogni a sikolyaimat, de szerelmem ezt látva, hirtelen megfordított, és fölém gördülve a fejem fölé emelte mindkét kezemet, és elvette a párnát, amit már kis híján szétmarcangoltam.
- Nem hall minket senki, elég messze vagyunk. Ma éjjel ne fogd vissza magad, csak mi vagyunk – mondta komolyan. Majd szenvedélyesen megcsókolt. Miközben egy még intenzívebb gyönyörhullámot küldött felém. – Hagyd, hogy sodorjanak az érzelmek – simított végig a melleimen. Én pedig nem voltam képes tovább visszatartani magam, és hagytam, hogy átjárjon a már jól ismert, forróság, amit csakis Jasper képes kiváltani belőlem.
- Köszönöm – dőlt mellém elégedetten. Majd szorosan a mellkasára húzott.
- Te mit köszönsz? Nekem kellene ezt mondanom – pihegtem a nyakába.
- Nem is tudod, hogy micsoda érzés a számomra, hogy ilyen hatással vagyok rád, és most még a hangodat is hallattad hozzá. Néha hiányzik, hogy féktelenek legyünk, kihasználva a képességeim határait, és az, hogy mindent megadhassak neked, amire csak vágysz a hálószobánkban is.
- Én tökéletesen boldog vagyok, csak általában véve csendes – kuncogtam fel. – Kivéve, amikor ezt teszed velem. Már nagyon hiányzott ez az érzés, ami csak az érzelmek kavalkádjában jár át.
- Én is boldog vagyok, természetesen. Veled ki ne lenne az, édesem? A legtökéletesebb nő vagy a világon. Csakis nekem teremtve – gördült újra fölém.
- Csakis neked, ahogy te nekem – öleltem át lábaimmal a derekát.
- Mit szólnál, hogyha még egyszer megpróbálnánk, még egy kicsit intenzívebben? Most még csak félig eresztettem ki az erőmet – mosolyodott el.
- Félig? Csoda, hogy túléltem, na jó, persze csak képletesen. A szigeten még ez volt a legintenzívebb érzelemhullám, amit felém küldtél. Legalábbis nagyjából ilyen erős volt – döbbentem meg. – Mennyit fejlődött az erőd? Mármint, mire vagy képes most? Na és persze, miért nem mondtad el nekem?
- Nem voltál éppen jó állapotban érzelmileg az elmúlt fél évszázadban, így jobbnak láttam, hogyha nem terhellek még ezzel is. Alig sikerült mosolyt csalnom egyáltalán az arcodra miután elhagytuk Bellát. Jobbnak láttam, hogyha nem zúdítom rád még az én gondjaimat is. Elég gyorsan megtanultam kontrollálni a fejlődést, ami végbement bennem. Igazság szerint az uralmam az érzelmek felett, most már nagyjából egy New York méretű városra is kiterjedhet, hogyha akarom – magyarázta büszkén. – Persze még nem nagyon próbáltam ki a lehetőséget. Csak egyszer teszteltem, amikor mindenkinek jó kedve volt, úgy húsz évvel később, miután elhagytuk Bellát. Csak egy napra próbáltam ki, de nagyon jó érzés volt.
- Jesszusom, az te voltál? – kerekedtem ki a szemeim. – Aznap, amikor először mentem újra önszántamból vásárolni?
- Igen, az én voltam. Ne haragudj, de egy kicsit már muszáj volt kizökkentenem téged. Muszáj volt visszahoznom az életbe, Esmével együtt.
- Ezért sose kérj elnézést. Aznap boldoggá tettél, és tényleg visszahoztál az életbe – öleltem át a nyakát. Sosem gondoltam volna, hogy azt csakis neki köszönhettem.
- Nélküled én sem lehettem boldog – puszilt bele a hajamba. – Gyere – ölelt magához szorosan. Majd körénk csavarta a takarót, és simogatni kezdte a hátamat.
- Mit csinálsz? – néztem fel rá döbbenten. – Arról volt szó, hogy ma féktelen esténk lesz.
- Nem kell feltétlenül annak lennie, nekem így is tökéletes – puszilt bele a nyakamba.
- Nekem is, de azért szívesen ragaszkodnék az eredeti terveinkhez – simítottam végig a mellkasán.
- Hm… ha tényleg így gondolod – fordított újra maga alá.
- Tényleg így gondolom – mosolyodtam el. – Várj csak, ha egy New York méretű várost is az érzelmeid alá tudsz vonni, akkor most az erdőt… nem? – kérdeztem pironkodva.
- Nem, ne aggódj. Senki érzelmeit nem befolyásolom, jelenleg csak rád koncentrálok, úgyhogy ne félj, nem fogják a többiek romba dönteni egész Forks-ot miattam – nevetett fel.
- Jól van, én bízom benned – kacsintottam rá. – Csábítson el, uram.
- Ahogy óhajtja, hölgyem – simított végig a combom belső oldalán. Majd néhány pillanat múlva már éreztem is, ahogy újra eluralkodnak rajtam az érzelemhullámok. Nem bírtam volna tovább az édes kínzást, úgyhogy lábaimat a dereka köré fontam, és egy határozott mozdulattal magamhoz rántottam szerelmemet. – Kis türelmetlen.
- Te akartad előhozni belőlem a vadmacskát – kezdtem el harapdálni a nyakát.
Az éjszaka hátralévő részében már eszünk ágában sem volt beszélgetni. Sokkal inkább egymással voltunk elfoglalva, és ez így is volt rendjén. Felidéztük a tökéletes nászutunk minden egyes pillanatát, és közben új élményekkel is gazdagodtunk. Egyszerűen tökéletes éjszaka volt. A nehéz idők ellenére, amiket ki kellett állnia a szerelmünknek, nemhogy gyengültek volna az érzelmeink egymás iránt, hanem csak még erősebb lett az egymás iránt érzett szeretetünk. Reggel elégedetten, és boldogságban úszva feküdtem szerelmem mellkasán, aki a világot jelenti a számomra. Mindenki boldog volt a családunkban is, ráadásul még ki is bővült a klánunk. Az élet még soha nem volt ennyire tökéletes, már csak remélni merem, hogy az is marad.
Sziasztok! Kicsit "elloptam" a saját ötletemet ehhez az éjszakához az Alice/Jasper ficemből. Nem nagyon, csak egy picit, csak az egyik ott felmerült ötletemhez kötöttem a történések egy részét, remélem, hogy nem haragszotok meg érte, és tetszeni fog, ettől függetlenül :) Puszi, Drusilla
(Alice szemszöge)
Jasper és én egész éjjel táncoltunk, és én közben büszkén figyeltem a művemet, hiszen a jelek szerint az este pontosan úgy sikerült, ahogy elterveztem. Bárcsak a folytatások is olyan tökéletesek lennének, ahogy én szeretném. Mindegyik pár megérdemli a tökéletes boldogságot. Ennyi makulátlan lélek egy helyen. Kijár nekik a gyönyörű, szép élet.
Nehéz kezdett után Johanna is kicsit közelebb került Billyhez, legalábbis szemmel láthatóan, legalábbis itt a bálon biztosan, de a többi részét az estélyüknek esélyem sincs látni, mert Billyn nem látok túl. Mindenesetre mindenki nagyszerűen szórakozik, ez biztos, ráadásul a kedvenc bátyám, végre meg fogja kérni a legjobb barátnőm kezét. Már csak az idegesít, hogy amíg nem kéri meg, addig Bella nem dönt, és nem láthatom, hogy mi lesz az estéjük vége, ez annyira bosszantó, már nagyon szeretném tudni, hogy mit válaszol Bella, bár biztosan igent. Hiszen szereti a bátyámat. Nathalie-nak és Anthony-nak száz százalék, hogy szép estéje lesz a továbbiakban is, hiszen azt mi magunk szerveztük meg Bellával és Nath-tal. Igaz, hogy nem látom a farkasok és a félvérek jövőjét, de tökéletes este lesz, ehhez nem férhet kétség. Rose és Emmett hozza a formáját, amiben semmi meglepő, de arra nem vagyok kíváncsi, a lényeg, hogy boldogok. Carlisle és Esme, na, azt inkább szintén nem néztem végig a látomásomban, de jól érzik majd magukat, és ez a fontos. Gaby és Jake ugyanúgy fehér folt a számomra, mint Johannáék, és Nath-ék. Bár Gabriella és Jacob sokban olyanok, mint Jasper és én. Elválaszthatatlanok, boldogok, és végtelenül szerelmesek. Kiegészítik egymást, és ettől vannak annyira összhangban. Tanyában kellemesen csalódtam, mert tényleg fontos neki Justin. Tulajdonképpen maximálisan elégedett vagyok magammal. Mindenkit sikerült boldoggá tennem. Jasper pedig engem fog boldoggá tenni ma éjjel, vagyis, izé, én még erről természetesen nem tudok, mert mások jövőjét figyeltem, legalábbis elméletileg, de amit a sátrunkba varázsolt meglepetésként, na, az nem semmi. Majd jól meglepődőm a gyönyörű éjszakán, és úgy teszek, mint aki nem tudott semmiről. Nem akarom letörni a lelkesedését, hiszen azt hiszi, hogy ezúttal sikerült meglepnie, mivel mások jövőjét figyeltem. Szerelmem mindig ilyenkor szervez meglepetést, úgyhogy ilyenkor reflexből meglesem a mi jövőnket is. Istenem, az a díszítés, amit a sátorra varázsolt, és az az ajándék, ráadásul pedig még előkészítette a kedvenc táskámat is, a legjobb ruhámmal és cipőmmel, hogy azonnal indulhassak majd reggel Port Angelesbe, te jó ég. Hogy lehetek akkora mázlista, hogy Jasper lehet a férjem? Nála figyelmesebb, kedvesebb, szerelmesebb, gyengédebb, tökéletesebb férfi, talán nem is nagyon van a föld kerekén.
- Édesem, térj magadhoz az álmodozásból – simogatta meg Jasper az arcomat.
- Hogy, tessék? – néztem fel rá kérdőn.
- Csak azt mondtam, hogy „Édesem, térj magadhoz az álmodozásból”. Már régen egy gyorsabb dallam megy, de te meg sem mozdulsz velem. Mi vonta el ennyire a figyelmedet? – kérdezte kíváncsian.
- Én csak… arra gondoltam, hogy milyen csodálatos ez az este – mosolyogtam rá ártatlanul.
- Ez így igaz, és mi bosszant? – kérdezte mosolyogva.
- Az, hogy nem látom mindenki éjszakáját, így nem fogom tudni, hogy hogyan alakult az estéjük – duzzogtam egy kicsit.
- Oké, és mit titkolsz előlem? – jött a következő kérdés.
- Semmit – vágtam rá azonnal.
- Alice, tudod, hogy érzem az érzéseidet – nézett rám szigorúan.
- Láttam néhány pár éjszakáját, ugye, a képességem miatt, és Edward ma nagy lépésre szánta el magát, és nekem fogalmam sincs, hogy mi fog történni – morgolódtam. – Bella még nem döntött, mert még nem kérdezte meg őt Edward.
- Drágám, ugye megbeszéltük, hogy ez nem csak a család estélye lesz, hanem a miénk is – nézett rám komolyan. – Hagynod kell, hogy mindenki élje a saját életét, te mindent megadtál ahhoz, hogy mindenki számára tökéletes legyen az éjszaka, de neked is kijár a pihenés, és a romantika. Úgyhogy majd reggel úgyis kiderül, hogy mi történt, addig pedig garantáltan lefoglalom minden figyelmedet – búgta a fülembe. – Nos, tulajdonképpen meg is nézhetnénk lassan a sátrunkat. Már csak Esme és Carlisle vannak itt, és táncolnak. Gyere, menjünk mi is a sátrunkhoz, hogy kettesben legyünk, régen volt már, hogy ilyen estét tartottunk, ahol csak mi voltunk.
- Rendben, menjünk – mosolyogtam rá. Majd Jasper felkapott engem, és egy gyors köszönés után eltűntünk a hátsókert irányába.
- Most pedig csukd be a szemed, kérlek – suttogta a fülembe. – Meglepetésem van.
- Rendben – temettem az arcom a mellkasába.
- Láttad már, hogy mit csináltam, igaz? – kérdezte kicsit csalódottan. A francba, túl hamar engedelmeskedtem neki. Elfelejtettem, hogy álcázás gyanánt egy kicsit húzódozni szoktam.
- Nem – vágtam rá a kelleténél kicsit hangosabban.
- Te is tudod, hogy nem tudsz engem átverni – mosolyodott el. – Kedves tőled, hogy füllenteni próbáltál, de ismerlek már – sóhajtott fel. – Pedig szándékosan csak a leges legutolsó pillanatban döntöttem el, hogy milyen legyen a sátor.
- Sajnálom – bújtam hozzá még szorosabban.
- Ugyan, én így szeretlek, de néha jó érzés lenne meglepni a feleségemet – puszilt bele a nyakamba. – Mindenesetre az ajándéknak biztosan nagyon örülsz – mosolyodott el szerelmem.
- Igen… igen… igen – néztem fel rá vakító mosollyal. – Nem tudom, hogy mennyibe került ezt elintézned nekem, de egyszerűen hihetetlen, fantasztikus, elképesztő, és minden ehhez hasonló szó, amit csak el tudsz képzelni. Egy divatbemutató csak nekem, ráadásul a Versace összes jövő évi ruhakölteményével, és még vásárolhatok is belőlük. Hát ez egyszerűen hihetetlen – kezdtem el áradozni.
Nehéz volt eddig visszafognom magam, de ez egy olyan szintű ajándék volt, amire nem tudtam igazán mit reagálni. Legszívesebben össze-vissza ugrálnék örömömben amióta csak láttam, hogy mit tett Jasper a kedvemért. Ez annyira különleges, és egyedi ajándék, és kedvesem pontosan tudta, hogy ezzel teljes mértékben le tud venni a lábamról. Bár melyik nő ne örülne egy ilyen lehetőségnek. Ez egyszerűen, nem találok rá szavakat.
- Reméltem, hogy ilyen hatást váltok ki belőled ezzel az ötlettel – kuncogott fel Jasper. – Imádlak, édesem. Szeretem, hogyha így felpörögsz – csókolt meg gyengéden.
- Én pedig imádom, amikor így felpörgetsz. Mi lenne, hogyha megkoronáznánk az estét? – simítottam végig a mellkasán.
- El akar csábítani, Mrs. Witchlock Hale Cullen? – kérdezte Jasper a nyakamat harapdálva.
- Megfordult a fejemben – mosolyodtam el. – Ritkán vagyunk annyira kettesben, hogy ne legyenek határok. Emlékszel még a nászutunkra? Hogy micsoda élmény volt, amikor teljesen elengedted a képességedet, és megmutattad, hogy te mit érzel? – pislogtam rá ártatlanul.
- Hogyne emlékeznék rá – csillant fel a szeme. – Életem legszebb éjjele volt úgy látni téged. Szeretnéd újra érezni? – kérdezte izgatottan.
- Igen, nagyon jó lenne - bólogattam hevesen. – Szerinted elég messze leszünk a várostól és a többiektől, hogy megtehessük?
- Majd megpróbálom csak rád korlátozni az energiáimat – mondta komolyan, majd szenvedélyesen megcsókolt. Én pedig már éreztem is, ahogy szétárad bennem a szenvedély, a szerelem, és határtalan gyönyör érzése.
- Hm… Jasper, előbb jussunk el a sátorig, mert Carlisle és Esme még nincs túl messze, ráadásul, ha ezt megtesszük, akkor te is tudod, hogy mennyire hangos leszek – haraptam be az alsó ajkam.
- Szeretem, amikor elengeded magad az érzelmeim alatt – mosolygott rám elégedetten. – Úgyis régen eresztetted már ki a hangodat nekem.
- Csak azért, mert mindig otthon vannak a többiek – sütöttem le a szemeimet.
- Tudom, hogy a hálószoba csak ránk tartozik, és tudom, hogy milyen hatással vagyok rád, de néha jól esik egy kis megerősítés. Talán gyakrabban kéne sátoroznunk a hegyekben, kettesben – ajánlotta a lehetőséget. – Nem minden éjjel, hiszen nem akarom magára hagyni a családot, ahogy te sem, de mondjuk, néhány havonta egy-egy hétvégét csak megengedhetnénk magunknak.
- Részemről rendben – temettem az arcom a nyakába.
Olyan régen adtuk ki magunkból a szenvedélyünket. Az érzelmeink kifejezése általában nagyon mély, és a külvilág számára szinte észrevehetetlen, hiszen egyikünk sem érzi úgy, hogy mindenkinek tudnia kell a hálószoba titkainkat, de belül forr a vérünk. Nem sűrűn fordul elő, hogy elveszítjük a kontrollt az érzelmeink felett, de hát ki ne kívánná meg néha eszméletlenül a férjét. Jaspert csak szeretni lehet. A világ legtökéletesebb társa. Az esetek jelentős százalékában a szerelmünk kifejezésére elég egy pillantás, vagy egy érintés, ami többet mond minden szónál, de ma éjjel valami többre, teljesebbre vágyom. Valamire, amit csak Jasper tud megadni nekem. Tökéletes boldogságot, gyengédséget, végtelen szerelmet. Ezt érzem szerelmem mellett minden egyes pillanatban, de amikor elengedi az érzéseit, és engem átjár az a hurrikánszerű villanás, amit kiváltunk egymásból, az az érzés nem fogható semmihez sem. Minden közös pillanatunk minden érzelme egyszerre fut végig a testemben egyetlen sóvárgó pontra összpontosulva. Leírhatatlan az, amit akkor éreztem Esme szigetén. Az a tökéletes összhang, földöntúli szenvedély, végtelen szerelem, határtalan boldogság. Ez a sok érzelem mind egyszerre taglózott le a férjem iránti vággyal fűszerezve, és én azt hittem, hogy vámpír létemre menten elájulok az érzelmek ilyen szintű kavalkádjától. Mély, teljes, intenzív élmények, amelyekre szinte szavak sincsenek.
- Akkor kapaszkodj, Életem, mert mindjárt ott leszünk, a mi kis szerelmi fészkünknél – nyomott egy gyors puszit a hajamra.
Majd egy szempillantás alatt rohanni kezdett, és néhány pillanattal később már ott voltam, ahol lenni akartam, a férjemmel együtt. A sátorunknál, ami tényleg hihetetlenül gyönyörű volt. A sátor előtere ki volt nyitva, és a takaróink, és párnáink mellett minden tele volt szórva mandulavirággal, amit nagyon szerettem, ráadásul mindenhol kellemes, halvány fény borította az egész sátrat.
- Élőben még sokkal, de sokkal szebb, mint a látomásomban volt – mondtam boldogan.
- Köszönöm, nagyon igyekeztem tökélyre fejleszteni a világítást, és kellemes illattal belepni az egész sátrat – mondta büszkén.
- Tökéletes lett. Menjünk közelebb – búgtam a fülébe. – Itt az ideje, hogy elfoglaljuk a sátrunkat.
- Nekem is ez járt a fejemben – kuncogott fel. – Túl sokat vagy Edwarddal, ha már gondolatot is olvasol – vigyorgott rám pimaszul. – El foglak tiltani titeket egymástól – mondta tettetett komolysággal.
- Akkor, én meg letiltalak Emmettről, mert piszkos gondolataid vannak – vigyorodtam el.
- Azt hittem, hogy ma éjjel tetszenek az ehhez hasonló gondolataim – csókolt bele a kulcscsontomba.
- Talán meg tudsz győzni – nyögtem elégedetten.
Mire szerelmem azonnal végigfektetett a párnákon és a takarókon. Majd azonnal fölém gördült és szenvedélyesen csókolni kezdett, amit minden lehetséges módon viszonoztam. Szerelmem elmélyítette a csókunkat, aminek kifejezetten örültem, amikor hirtelen látomás tört rám. Edward volt az, amint dühösen, fújtatva felöltözik, és otthagyja a legjobb barátnőmet az új házukban.
- Az a hülye, idióta – toltam el magamtól Jaspert.
- Hogy mondod? – kerekedtek ki a szemei.
- Az a félnótás bátyánk éppen most teszi tönkre megint az életét, úgyhogy most azonnal odamegyek, és kiverem belőle azt a hülyeséget, hogy bármikor életében egyáltalán eszébe jusson még egyszer elhagyni Bellát. Hogy lehet valaki ekkora idióta? – mondta dühösen. Majd fel akartam kelni, de Jasper visszarántott, és lefogta a kezeimet.
- Kicsim, miről beszéltünk nemrégen? – kérdezte komolyan.
- Arról, hogy ma csodálatos éjszakánk lesz – válaszoltam halkan. – Az lesz, csak pár perc, és már itt is vagyok – mondtam határozottan.
- Nem, arról, hogy ez a mi esténk. A miénk, érted? Nem kell mindig mindenki hibáit megakadályoznod. Hagynod kell, hogy egyszer Edward jöjjön rá, hogy hibázott. Ha mindig megpróbálod kijavítani a hibáit, akkor sohasem fog önálló lépéseket tenni, azért, hogy jó legyen a kapcsolata Bellával. Felnőtt emberek. Edward bőségesen elmúlt százötven éves, és Bella is már jócskán túl van a fél évszázadon. Hagyd, hogy elkövessék a saját hibáikat – mondta határozottan.
- De hát…
- Nincs semmi, de hát… - vágott közbe Jasper. – Nem dönthetsz mások helyett. Ma a mi esténk van, tudom, hogy nem fogsz lenyugodni, amíg nem történik valami az újabb Bella és Edward krízishelyzettel, de akkor is ki kell bírnod, hogy Edward döntsön.
- De hát Edward már döntött, otthagyta Bellát zokogni a szobában – mondtam morcosan. Nem igaz, hogy nem érti meg, hogy ez most mennyire fontos.
- Rendben, egyezzünk meg – sóhajtott fel Jasper.
- Miben akarsz megegyezni? – kérdeztem döbbenten.
- Itt várunk nyugodtan tíz percet, és hogyha Edward megint el akarja követni az ötven évvel ezelőtti ballépését, akkor én magam intézem el, hogy egy ideig ne ugráljon, de hogyha rájön, hogy megint mekkora idióta volt, és visszamegy Bellához, akkor békén hagyod őket mostantól. Megegyeztünk? – nézett rám kérdőn.
- Legyen – szusszantottam fel. – De tíz perc hosszú idő, addig Edward messzire juthat.
- Ne aggódj, tíz perc múlva már Bella bocsánatáért könyörög majd – ölelt magához Jasper.
- Én ebben nem vagyok annyira biztos – morgolódtam, de azért hozzábújtam szerelmemhez.
- Még csak három perc telt el – szorított magához kedvesem, amikor fel akartam pattanni.
- Most kínozni akarsz? – néztem rá vádlón.
- Egyáltalán nem – rázta meg a fejét. – Csak bebizonyítom, hogy néha a férfiak is meg tudják oldani azt, amit elszúrtak – mondta magabiztosan.
- Mitől vagy ennyire biztos benne, hogy Edward ezúttal nem szúrja el? – kérdeztem kíváncsian.
- Ez egyszerű – vágta rá azonnal. – Bellát az életénél is jobban szereti, így logikus, hogy nem kell sok idő, és rájön, hogy már megint elszúrt mindent, így visszakullog, és bocsánatért könyörög majd – mondta kedvesem magabiztosan.
- Hát, szerintem… - kezdtem bele. Majd újabb látomásom támadt, amiben Edward valóban visszament Bellához, és a bocsánatáért esedezett. Barátnőm pedig bátyám nagy szerencséjére meg is bocsátotta neki a bűneit. – Rendben, igazad volt – vigyorodtam el.
- Na látod – tepert le újra a párnák közé. – Hol a jutalmam?
- Miféle jutalom? – kerekedtek el a szemeim.
- Ami azért jár, mert nem engedtelek ki a sátorból. Mindketten tudjuk, hogyha odamész és ráparancsolsz Edwardra, akkor csak azt érted volna el, hogy még makacsabbul ragaszkodjon az ostobaságához – mondta Jasper határozottan. Ha jobban belegondolok, végül is igaza van. Már megint túl hirtelen akartam cselekedni.
- Mit kívánsz cserébe? – rebegtettem meg a pilláimat.
- Hát lenne néhány ötletem – fűzte ki a ruhámat. – Igazság szerint elég sok tervem van ma éjszakára veled – kezdte el harapdálni a nyakamat. Néhány pillanattal később pedig éreztem, ahogy elárasztanak az érzelmek.
- Jasper – nyögtem fel.
- Csak engedd el magad, és sodródj az árral, ahogy a szigeten is tetted, a többit bízd rám – suttogta a fülembe. Majd egy szempillantás alatt levette rólam a ruháimat, de azért a fehérnemű, amit viseltem előcsalt belőle egy elégedett morgást. – Gyönyörű vagy, mint mindig – mondta csodálattal.
A következő pillanatban azonban már a hasamon feküdtem, és a fehérneműim is eltűntek rólam. Jasper kínzó lassúsággal, és mérhetetlen gyengédséggel ért hozzám, miközben én majd felrobbantam az érzésektől, és a gyönyörtől, amiket átéltem férjem képességének hála. Én is szerettem volna őt kényeztetni, de nem hagyta, hogy megmoccanjak. Egyre jobban elragadott a vágy, és minden másodperccel hevesebben vonaglottam férjem alatt, de ő továbbra sem hagyta, hogy hozzáérjek, és én is kényeztessem őt. Azonban a sikolyok, és szemérmetlen nyögések egyre hangosabban és sűrűbben törtek fel belőlem, pedig Jazz még alig ért hozzám. Próbáltam a párnába harapva visszafogni a sikolyaimat, de szerelmem ezt látva, hirtelen megfordított, és fölém gördülve a fejem fölé emelte mindkét kezemet, és elvette a párnát, amit már kis híján szétmarcangoltam.
- Nem hall minket senki, elég messze vagyunk. Ma éjjel ne fogd vissza magad, csak mi vagyunk – mondta komolyan. Majd szenvedélyesen megcsókolt. Miközben egy még intenzívebb gyönyörhullámot küldött felém. – Hagyd, hogy sodorjanak az érzelmek – simított végig a melleimen. Én pedig nem voltam képes tovább visszatartani magam, és hagytam, hogy átjárjon a már jól ismert, forróság, amit csakis Jasper képes kiváltani belőlem.
- Köszönöm – dőlt mellém elégedetten. Majd szorosan a mellkasára húzott.
- Te mit köszönsz? Nekem kellene ezt mondanom – pihegtem a nyakába.
- Nem is tudod, hogy micsoda érzés a számomra, hogy ilyen hatással vagyok rád, és most még a hangodat is hallattad hozzá. Néha hiányzik, hogy féktelenek legyünk, kihasználva a képességeim határait, és az, hogy mindent megadhassak neked, amire csak vágysz a hálószobánkban is.
- Én tökéletesen boldog vagyok, csak általában véve csendes – kuncogtam fel. – Kivéve, amikor ezt teszed velem. Már nagyon hiányzott ez az érzés, ami csak az érzelmek kavalkádjában jár át.
- Én is boldog vagyok, természetesen. Veled ki ne lenne az, édesem? A legtökéletesebb nő vagy a világon. Csakis nekem teremtve – gördült újra fölém.
- Csakis neked, ahogy te nekem – öleltem át lábaimmal a derekát.
- Mit szólnál, hogyha még egyszer megpróbálnánk, még egy kicsit intenzívebben? Most még csak félig eresztettem ki az erőmet – mosolyodott el.
- Félig? Csoda, hogy túléltem, na jó, persze csak képletesen. A szigeten még ez volt a legintenzívebb érzelemhullám, amit felém küldtél. Legalábbis nagyjából ilyen erős volt – döbbentem meg. – Mennyit fejlődött az erőd? Mármint, mire vagy képes most? Na és persze, miért nem mondtad el nekem?
- Nem voltál éppen jó állapotban érzelmileg az elmúlt fél évszázadban, így jobbnak láttam, hogyha nem terhellek még ezzel is. Alig sikerült mosolyt csalnom egyáltalán az arcodra miután elhagytuk Bellát. Jobbnak láttam, hogyha nem zúdítom rád még az én gondjaimat is. Elég gyorsan megtanultam kontrollálni a fejlődést, ami végbement bennem. Igazság szerint az uralmam az érzelmek felett, most már nagyjából egy New York méretű városra is kiterjedhet, hogyha akarom – magyarázta büszkén. – Persze még nem nagyon próbáltam ki a lehetőséget. Csak egyszer teszteltem, amikor mindenkinek jó kedve volt, úgy húsz évvel később, miután elhagytuk Bellát. Csak egy napra próbáltam ki, de nagyon jó érzés volt.
- Jesszusom, az te voltál? – kerekedtem ki a szemeim. – Aznap, amikor először mentem újra önszántamból vásárolni?
- Igen, az én voltam. Ne haragudj, de egy kicsit már muszáj volt kizökkentenem téged. Muszáj volt visszahoznom az életbe, Esmével együtt.
- Ezért sose kérj elnézést. Aznap boldoggá tettél, és tényleg visszahoztál az életbe – öleltem át a nyakát. Sosem gondoltam volna, hogy azt csakis neki köszönhettem.
- Nélküled én sem lehettem boldog – puszilt bele a hajamba. – Gyere – ölelt magához szorosan. Majd körénk csavarta a takarót, és simogatni kezdte a hátamat.
- Mit csinálsz? – néztem fel rá döbbenten. – Arról volt szó, hogy ma féktelen esténk lesz.
- Nem kell feltétlenül annak lennie, nekem így is tökéletes – puszilt bele a nyakamba.
- Nekem is, de azért szívesen ragaszkodnék az eredeti terveinkhez – simítottam végig a mellkasán.
- Hm… ha tényleg így gondolod – fordított újra maga alá.
- Tényleg így gondolom – mosolyodtam el. – Várj csak, ha egy New York méretű várost is az érzelmeid alá tudsz vonni, akkor most az erdőt… nem? – kérdeztem pironkodva.
- Nem, ne aggódj. Senki érzelmeit nem befolyásolom, jelenleg csak rád koncentrálok, úgyhogy ne félj, nem fogják a többiek romba dönteni egész Forks-ot miattam – nevetett fel.
- Jól van, én bízom benned – kacsintottam rá. – Csábítson el, uram.
- Ahogy óhajtja, hölgyem – simított végig a combom belső oldalán. Majd néhány pillanat múlva már éreztem is, ahogy újra eluralkodnak rajtam az érzelemhullámok. Nem bírtam volna tovább az édes kínzást, úgyhogy lábaimat a dereka köré fontam, és egy határozott mozdulattal magamhoz rántottam szerelmemet. – Kis türelmetlen.
- Te akartad előhozni belőlem a vadmacskát – kezdtem el harapdálni a nyakát.
Az éjszaka hátralévő részében már eszünk ágában sem volt beszélgetni. Sokkal inkább egymással voltunk elfoglalva, és ez így is volt rendjén. Felidéztük a tökéletes nászutunk minden egyes pillanatát, és közben új élményekkel is gazdagodtunk. Egyszerűen tökéletes éjszaka volt. A nehéz idők ellenére, amiket ki kellett állnia a szerelmünknek, nemhogy gyengültek volna az érzelmeink egymás iránt, hanem csak még erősebb lett az egymás iránt érzett szeretetünk. Reggel elégedetten, és boldogságban úszva feküdtem szerelmem mellkasán, aki a világot jelenti a számomra. Mindenki boldog volt a családunkban is, ráadásul még ki is bővült a klánunk. Az élet még soha nem volt ennyire tökéletes, már csak remélni merem, hogy az is marad.
2010. augusztus 17., kedd
La Push vámpírja - 68. fejezet
68. fejezet
(Esme szemszöge)
Végre eljött a bál napja. Már hajnalban elkezdtem süteményeket sütni. Először még csak egyedül, azután pedig csatlakozott hozzám, Alice, Bella és végül Rosalie is. Tökéletes boldogságmámorban úsztam, mert mind a három lányom velem sürgött-forgott a konyhában. Együtt volt a család. Mindenki a párjával volt, ráadásul még unokám is született, bár ötven évig fogalmam sem volt róla. Na és ha ez még nem lenne elég, akkor kaptam még két unokát ajándékba, hiszen aki Bellához tartozik, az hozzánk tartozik. Gyönyörű gyerekek, és hihetetlenül jól neveltek.
- Anya, sok lesz a cukor a sütibe – szakított ki Alice a gondolataimból.
- Hogy? Tessék? – emeltem fel a kezem. Észre sem vettem, hogy gondolkodás közben a cukortartó megindult a kezemben.
- Semmi, csak tedd le a cukrot, amíg tovább álmodozol – mosolygott rám Bella is.
- Álmodozom? Honnan veszitek, hogy ez csak álmodozás? Csupa boldog tényre gondoltam, amitől az élet szebb, mint valaha – mondtam boldogan.
- Oké, akkor ameddig elterelődik a figyelmed a boldog pillanatok miatt, addig ülj le ide – tolt alám egy széket Rose.
- Mióta esküdtök össze ellenem? – fintorodtam el egy pillanatra. – Ti nem vagytok elképesztően elégedettek, és boldogok?
- Dehogynem, de rajtad sugárzik keresztül a legjobban – lépett be Jasper is a konyhába. – Meghoztam a marcipán díszeket, amiket rendeltél, kicsim – sétált Alice mellé. Majd mélyen a szemébe nézett és magához ölelte.
- Köszi, drágám – nyomott gyors csókot lányom férje szájára.
- Nincs mit, de most megyek is, nemsokára találkozunk – mosolygott ránk fiam, majd kisietett a házból.
- Kéne még néhány csoki torta vanília mázzal – harapta be Bella az alsó ajkát. – Megígértem Billynek, hogy azt is sütünk Johannának.
- Oh, értem, rendben, akkor keressünk egy receptet és már süthetjük is – pattantam fel a székről. Johannát, Gabriellát, és Nathalie-t is imádom.
- Tudom a receptet, amit szeretnek, csak jó sok étcsokoládé, és vaníliaszirup kell, na meg persze tejszínhab bőségesen – mosolyodott el Bella.
- Akkor essünk neki – kapott fel Alice egy hatalmas dobozt a földről. Majd felnyitotta, és legalább húsz féle étcsokoládét pakolt ki belőle. – Melyik jó bele? Hatvan százalékos? Hetven? Esetleg nyolcvanöt? A kilencvenkilenc állítólag már nagyon keserű, úgyhogy valami kisebb lenne a jó. Vagy, van egy jobb ötletem, keverjünk össze többfélét – lelkesedett be lányom. Annyira aranyos volt, amikor felpörgött.
- Azt hiszem, hogy az összekeverés jó ötlet. Én is úgy szoktam – mosolyodott el Bella.
Miután mindent előkészítettünk megsütöttük a tortákat is. Végül pedig úgy határoztunk, hogy majd folyamatosan fogjuk megsütni estére a pitéket, hogy melegen tudjuk tálalni. A lányok is elmentek már készülődni. Én még egyszer ellenőriztem mindent. Már majdnem minden rendben volt. A torták a hűtőben, a többi sütemény a kamrában. Minden készen áll ahhoz, hogy tökéletes parti legyen. Már csak egy adag tejet kell összeforralnom mézzel és fahéjjal Gabriellának, mert a sütihez az a kedvence.
- Van itthon valaki? – hallottam meg szerelmem hangját.
Ezek szerint betartotta az ígéretét, és ma nem vállalt hosszú műszakot. Ma csak az enyém lesz egész este, és éjjel. Régen volt már, hogy ilyen korán hazaért. Néha nagyon tud hiányozni az, hogy kettesben lehessek vele.
- A konyhában, drágám – mondtam mosolyogva, miközben a tejet kevergettem.
- Szia – karolt át hátulról, majd belecsókolt a nyakamba. – A gyerekek?
- Mindenki készülődik valamerre. Most éppen csak én vagyok itthon – mosolyogtam fel rá.
- Tehát kettesben vagyunk a házban? – szorított magához még jobban.
- Igen – válaszoltam kuncogva. Hát igen, egy ideje már nem volt alkalmunk házaséletet élni, pedig egy szerelmes vámpír férfi…
- Sok dolgot kell még elintézned az este körül? – csipkedte meg fogaival a nyakamat. Mindig is szerette a heget, amit még ő ejtett rajtam a harapásával. Szent dologként csókolta körbe minden egyes nap.
- Ezt a tejet kell átforralnom és kihűtenem. Aztán felöltöznöm, és kezdhetem is sütni a pitéket – mondtam kissé csalódottan. Felelősségteljes a feladat, és boldogan is teszem, akár minden nap, de nekem is ínyemre lettek volna Carlisle tervei.
- Értem, tehát ne is próbálkozzak – mondta szerelmem kicsit csalódottan. – Ez esetben, segíthetek valamit? – húzódott el egy picit.
- Te is nyugodtan készülődj a bálra. Ígérem, hogy éjjel mindent bepótolunk, ami most elmaradt – fordultam felé. Majd szenvedélyesen megcsókoltam.
- Még meggondolhatod magad, csak ketten vagyunk a házban – zilálta, amikor elváltunk.
- Szerelmem, te is tudod, hogy ez most nem a legalkalmasabb pillanat. Kárpótolni foglak, amint a sátrunkhoz érünk. Hidd el, nem fogod megbánni – simogattam meg az arcát. Majd a mellkasához bújtam. Mindig is a karjaiban éreztem magam a legnagyobb biztonságban. Ha Carlisle a közelben van, akkor nem történhet semmi rossz.
- Jól van, de ígérd meg, hogyha minden rendeződik, akkor elutazunk valahová kettesben, mert már ránk férne egy kis szabadság. Utoljára akkor hagytuk egyedül két hétre a srácokat, mielőtt még egyáltalán tudtunk volna Bella létezéséről. Jóval több, mint fél évszázada nem töltöttünk néhány hetet külön. Ez természetesen nem szemrehányás, de nem egyszerű egy házban apának maradni melletted, és figyelni, hogy nehogy túl hangosak, vagy szenvedélyesek legyünk. Nekünk is jár egy kis magánélet.
- Ne félj, abban ma nem lesz hiány, még meg is unsz reggelre – ugrattam szerelmemet.
- Én… megunlak… téged? – kérdezte tagoltan. – Hát viccnek ez egy kicsit erős, nem gondolod?
- Jól van na, csak meg akartam győződni róla, hogy ennyi év házasság után még mindig ugyanannyira akarsz engem, mint régen.
- Nem, drágám, már nem…
- Hogy mondod? – néztem rá döbbenten. Az egy dolog, hogy már nem igazán tudunk újat kipróbálni, de ezt így a szemembe vágni, azért ez félelmetes.
- Még sokkal jobban akarlak… - vigyorodott el az elképedt arcom láttán.
- Ez… nagyon… gonosz… volt – biggyesztettem le az ajkam.
- Kiengesztelhetlek? – mormolta a számba.
- Talán – kínáltam fel neki az ajkaimat. Miközben egy gyors mozdulattal odébb tettem a tejet a tűzhelyen, hogy hűlhessen.
- Akkor már kezdem is a bocsánatkérést – kapott fel hirtelen. Mire én felsikkantottam. A következő pillanatban pedig már a pulton ültem.
- Anya – hallottam meg Emmett hangját. El akartam húzódni Carlisle-tól, de már késő volt. – Á… Jesszus, bocsi, izé, juj… ezt nem akartam látni. Van némi perverz beütésem, de a szüleimet a konyhapulton. Uh, asszem megvakultam. Én értékelem az egészséges erotikát, és az ingyen pornót, de kérlek, ti menjetek szobára. Ez olyan… huh. Értitek? - nézelődött fiam jobbra-balra, hogy ne minket lásson.
- Igen, azt hiszem, hogy tisztában vagyunk vele, hogy mire gondolsz – felelte Carlisle higgadtan.
- Remek, akkor én megyek is. Ráér később is a kérdés, amit fel akartam tenni – viharzott ki Emmett a házból. Idegesen kezdtem el rágcsálni az alsó ajkam, de Carlisle csak felkuncogott.
- Szerinted ez vicces? – kérdeztem döbbenten. – A fiúnk épp most látta, amint a konyhapulton egymásnak esünk. Jézusom, mindjárt elsüllyedek szégyenemben – temettem a fejem férjem mellkasába.
- Igen, drágám. Ez több, mint vicces volt. Láttad, hogy Emmett milyen arcokat vágott? Láttad már ezt a nagy mackót ennyire zavarba jönni? Hogyha ember lenne, még azt is megkockáztatnám, hogy kis híján elpirult – nevetett Carlisle tovább.
- Most, hogy így mondod – mosolyodtam el én is.
Tényleg aranyos arcot vágott Emmett, de akkor is nekünk kellett volna jobban vigyáznunk, hogy ne lássanak meg. Bár senki sem róhatja fel nekem, hogy szeretem a férjem társaságát.
- Na ugye, még a végén egyszer sikerül meggyőznöm téged, hogy ne legyél olyan kis szégyenlős – mondta elégedetten.
- Nem szégyenlős vagyok, hanem megfontolt, mégiscsak a gyerekeink – mondtam határozottan.
- Édesem, minden gyereked elmúlt száz éves. Na jó, Bella még nem, de a többiek azért már jócskán – forgatta meg szerelmem a szemeit. – Attól, hogy fiatalnak néznek ki, még nem azok. Tudom, hogy neked örökké a gyermekeid lesznek, ami tökéletesen érthető is, hiszen én is úgy tekintek rájuk, de néha gondolj bele, hogy egyáltalán nem újdonság nekik egy csók látványa.
- Tudom, majd igyekszem – fixíroztam a földet.
- Oké, értettem. Mostantól fokozottan vigyázok, hogy ne lássanak meg minket túl intim pillanatunkban – simogatta meg az arcomat Carlisle. – Látom, hogy ez fontos neked.
- Köszönöm – villantottam rá egy vakító mosolyt. Majd hirtelen felindulásból a nyakába vetettem magam. – Annyira szeretlek.
- Én is szeretlek, édesem. Viszont így kicsit nehezebb türtőztetni magam – fejtette le derekáról a lábaimat. – Na nem mintha nem tetszene ez a pozíció, de épp az előbb mondtad, hogy ne tegyünk ilyet. Bár én nem tiltakoznék, ha meggondolnád magad.
- Na de, Carlisle… - hajtottam le a fejem.
- Imádom, amikor elpirulsz – vigyorodott el elégedetten.
- Én már nem is tudok – temettem az arcomat a kezeimbe.
- Lehet, hogy már nem látszik, de én még emlékszem, amikor elpirultál előttem még emberként a kórházban, amikor kezeltelek. Sosem fogom elfelejteni azokat az apró rózsás pírokat, amik az arcod két felén játszottak. Még soha nem reagált egyetlen nő sem így az érintésemre előtted. Mindig látom rajtad azt a gyönyörű pírt, amikor ilyen zavarban vagy – magyarázta áhítattal.
- Ezt még sosem mondtad – kerekedtek el a szemeim. Vajon milyen pillanatunkat őrzi még ilyen féltett kincsként?
- Megvannak a magam kis titkai – kacsintott rám. – Már emberként is olyan gyönyörű, és kívánatos voltál, mint most vámpírként. A szépséged csak erősödik az idő múlásával. A szemed pedig szinte folyamatosan ragyog. Ez is nagyon különleges és ritka a fajtánkban. Sugárzik belőle a melegség, és a tökéletes boldogság. Nincs nálad különlegesebb a földön.
- Le akar venni a lábamról, uram? – néztem rá pironkodva. Hogy tud ilyen bókáradatot zúdítani rám minden egyes nap. Csoda, hogyha zavarba jövök?
- Csak, hogyha nincs ellenére, hölgyem – lehelt csókot a kezemre.
- Egyáltalán nincs ellenemre, sőt, elvárom, hogy mindig így bánj velem – mondtam határozottan.
- Ne félj, szerelmem. Veled nem is tudnék máshogyan bánni. Viszont most már tényleg össze kell szednünk magunkat, mert hamarosan jönnek a vendégek – kapott fel hirtelen szerelmem. A következő pillanatban pedig már a szobánkban állított talpra. – Hol van a ruhád? Azt hittem, hogy már előkészítetted. Miért csak a szmokingom van a szekrényre akasztva?
- Ami azt illeti, én ma szeretnék Alice-nél készülődni – sütöttem le a szemeimet ismét. – Meglepetés lesz – fűztem még hozzá.
- Értem – mosolyodott el Carlisle. – Ez esetben, a bálon találkozunk szép hölgyem. Remélem, hogy nincs tele a táncrendje – fűzte még hozzá.
- Ami azt illeti, már szinte minden táncomat a férjemnek ígértem – nyomtam még egy csókot a szájára. Majd átsiettem Alice és Jasper szobájába, hogy elkészüljek.
- Ezt el is várom – hallottam még meg Carlisle mosolygós hangját. Mire nekem is fel kellett kuncognom.
A sötétlila hálóinget már előkészítettem, nem volt egyszerű elcsempészni a sátorig, de azért csak sikerült. Most pedig szépen felvettem a levendula színű francia bugyimat, és csipkés melltartómat, azután pedig a színben harmonizáló ruhámat is magamra vettem. A ruha felvétel azonban csak a kezdett volt. A smink és a frizura sokkal tovább tartott, de megérte. Tökéletesen sikerült. Kevés festéket használtam, mint mindig, de ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy kiemeljem az ajkaimat, és a szemeimet.
- Drágám, érkeznek a vendégek – kiáltott fel szerelmem. Szerencsére már éppen az utolsó simításokat végeztem a megjelenésemen.
- Jövök már – válaszoltam boldogan. Egy pillanattal később pedig beleugrottam a cipőmbe, és lesiettem a nappaliba, hogy köszöntsem a vendégeket. Azután pedig a konyhába siettem, hogy betegyem a pitéket sülni.
- Gyönyörű vagy – kapott el hirtelen Carlisle.
- Köszönöm, te is remekül festesz – nyomtam egy puszit az arcára. – Az első táncnál találkozunk – fűztem még hozzá.
(Carlisle szemszöge)
A vendégek sorban érkeztek, és egyik gyermekem szebb volt, mint a másik. Nem is beszélve az unokáimról, és a szerelmeikről. A legcsodálatosabb viszont természetesen az én gyönyörű Esmém volt. Hiszen ki is lehetne tökéletesebb a feleségemnél? A lila árnyalatai annyira fantasztikusan kiemelték a bájait, és ezt pontosan tudta is. Boldogan figyeltem egész este, ahogy készíti a süteményeket, beszélget mindenkivel, törődik Johanna és Billy kapcsolatával. Egyszerűen hihetetlen, hogy tényleg mindenre oda tud figyelni. Már alig vártam, hogy elérkezzünk az első tánchoz, és csakis az enyém legyen egész éjszakára a feleségem. Természetesen az illata alapján könnyedén megtaláltam kedvesem harisnyakötőjét. Amint levettem a szememről a kötést, szerelmem elé léptem, és a karomat nyújtottam.
- Szabad egy táncra? – kérdeztem mosolyogva.
- Nagyon szívesen – karolt belém boldogan. Két hölgy is megtisztelt engem a nyitótánccal, amit megtiszteltetésnek vettem. Hiszen szegény Irina és Kate pár nélkül érkezett, de azért nagyon élvezték a bált.
- Sikerült beszélned Johannával? – kérdeztem kíváncsian, miután kettesben maradtunk szerelmemmel.
- Igen, szerintem már nem lesz gond – mondta elégedetten.
- Nagyon ügyes vagy, kedvesem.
- Ugyan, csak érteni kell a gyerekek nyelvén. Meg kell érteni Johannát, de most már fel fog engedni. Bízik bennünk. Az este mostantól már csak kettőnkről szólhat. A gyerekek már megoldják – simítottam végig a mellkasán.
- Ez nagyon jól hangzik – szorítottam magamhoz egy gyors csókra.
Csak egy pillanatig tartott, és máris visszaálltunk hagyományos tánctartásba, hiszen Esme mindig is fejedelmien táncolt, és én is így tanultam meg még nagyon régen. Szinte az egész estét áttáncoltuk, és a jelek szerint sikeresen titokban tartottam mindenki előtt a jó hírt, hogy Gaby kisbabát várt. Ő szerette volna elmondani először Jacobnak, és azután a többieknek is. Bár amikor Emmett megszorongatta Gabriellát nem volt sok híja, hogy elszóljam magam, hogy ilyet ne merészeljen egy várandós kismamával, de még időben észbe kaptam, hogy mit ígértem. Biztosan nagyon boldog lesz mindenki, hogyha megtudják a nagy hírt. Vajon Anthony mikor ajándékoz meg minket egy dédi unokával? Remélem, hogy Nath és ő mégis csak úgy fog dönteni, hogy megpróbálkoznak a kisbabával. Szegény lány eléggé rémült, hogyha szóba kerül a gyermek téma. Bár nem csodálom, hogy fél. Eléggé sok lehetőség áll fenn ezzel kapcsolatban.
- Nézd milyen szépek – szakított ki Esme a gondolataimból. Majd körbemutatott a nappalinkon.
- Tényleg azok – mosolyodtam el boldogan.
Alice és Jasper mélyen egymás szemébe néztek, mint mindig, és szikrázott körülöttük a levegő. Annyi érzelem volt bennük egymás iránt, hogy azt ésszel fel sem lehetett mérni. Rose és Emmett hozta a formáját, és a testi örömöket részesítette előnyben. Persze mind tudtuk, hogy sokkal több ennél a kapcsolatuk. Imádják egymást, de leginkább így mutatják ki egymás iránt az érzelmeiket. Edward és Bella pedig, mint régen. Edward a fejedelmi úriember, Bella pedig a szende kislány. Aki már korántsem olyan szende, mint amikor megismertük, de ettől függetlenül nagyon különleges lány marad a számunkra örökké. Gabriella és Jake, akik úgy idomulnak egymáshoz, mint két mágnes. Billy és Johanna, akik tűz és jég, de ettől passzolnak össze annyira. Nathalie és Anthony pedig nagyon hasonlít Bellára és Edwardra. Anthony igazi úriember. Nath pedig minden apró kis bókba belepirul. Őszintén megvallva nekem Tanya és Justin is nagyon szépek voltak. Összeillettek egymással, csak ezt a többiek nehezen látták be. Bár felmerül a kérdés még, hogy hogyan is fog Johanna és Justin reagálni a titkainkra. Könnyen lehet, hogy kiborulnak. Nem is hibáztatná őket ezért senki sem. Hiszen nem éppen hétköznapi családba csöppentek bele.
- Hé, most egy kicsit bennem is gyönyörködj – fordította vissza a fejemet maga felé kedvesem. – Ígértél ma éjjelre egy véget nem érő simogatást sok egyéb mással fűszerezve. Behajtom az ígéreteidet – suttogta a fülembe.
- Tőlem akár most rögtön is indulhatunk a sátrunkhoz – ajánlottam készségesen.
- Előbb várjuk meg, hogy a gyerekek elmenjenek, utána csakis miénk az éjjel. Szeretném, ha minden tökéletes lenne, de utána csak ketten leszünk – motyogta halkan.
- Rendben, legyen, ahogy szeretnéd – egyeztem bele azonnal.
Igazság szerint engem is fűtött a kíváncsiság, hogy hogyan is alakulnak majd az esték. Remélem, hogy reggel mindenki felhőtlenül boldogan tér vissza reggelizni. Szerelmemmel boldogan táncoltunk, és néztük, ahogy a párok lassacskán elszállingóznak a sátrak felé. Azután villámgyorsan összepakoltam, és elmosogattam, amíg Esme bekeverte a reggeli rántottáknak és palacsintáknak valót, majd betette a hűtőbe.
- Azt hiszem, hogy mindennel készen vagyunk – csukta be a hűtő ajtaját elégedetten.
- Mire is mennénk nélküled – öleltem magamhoz. – Az jutott eszembe, hogy sok időt megspórolnánk, hogyha sátor helyett a szobánkban folytatnánk az estét. Lefogadom, hogy reggel te akarsz lenni az első, aki itt van, hogy csodálatos falatokat varázsolj az asztalra, így nyerhetnénk egy órácskát még kettőnknek – ajánlottam a lehetőséget.
- Ez egy nagyszerű ötlet – bólogatott hevesen kedvesem.
- Ez esetben… – kaptam fel a karjaimba. Majd meg sem álltam vele a hálószobánkig. Igazság szerint már régóta terveztem, hogy mi ketten itt maradunk a házban, amíg a többiek sátoroznak. Itt volt az ideje egy kis meglepetésnek, ami igazán illik Esméhez. Már évek óta készítettem neki ezt az ajándékot, és csak remélni merem, hogy tetszeni fog, amit lát. - Van egy kis meglepetésem a számodra – fektettem le az ágyra.
- Mi az? – ült fel izgatottan.
- Mindjárt meglátod – tettem le elé a hatalmas fotóalbumot. Majd izgatottan vártam, hogy kinyissa, és megnézze a képeket, amik benne vannak. Sok munkámba telt, mire tökéletessé tettem ezt az albumot.
- Te jó ég, te vagy, még emberként – nyíltak tágra a szemei. – Honnan sikerült szert tenned ilyen régi képre?
- Kutattam egy kicsit, és reméltem, hogy ezzel örömet szerezhetek neked – ültem le mellé az ágyra. – Nézd tovább – bíztattam.
Az albumban minden létező fotó szerepelt először rólam, azután pedig az egyre bővülő családunkról. Egészen a mostani legfiatalabbikig, tehát Anthony, Jake és Billy felnőttkoráig. Bella sokat segített nekem abban, hogy az album vége is tökéletes legyen, amiért örökké hálás leszek neki.
- Ez egyszerűen káprázatos, köszönöm – simult hozzá a mellkasomhoz, miután befejezte a képek tanulmányozását. – A legszebb ajándék, amit valaha is kaptam.
- Nagyon örülök, hogy tetszik, édesem – csókoltam meg szenvedélyesen.
Lassan kivettem szerelmem kezéből a családi albumot, majd visszadöntöttem a puha párnák közé. Nem fogom tudni elégszer meghálálni a világnak, hogy nekem adta ezt a gyönyörű nőt. Esme nélkül üres volt az életem. Minden érintésemmel szerettem volna a tudtára adni újra és újra, hogy mennyire fontos a számomra. Soha többé nem lennék képes nélküle létezni.
- Jaj, ne, a meglepetésed a sátorban van már – ült fel hirtelen szerelmem.
- Édesem, szerintem, amit ez alatt a gyönyörű ruha alatt találok, az is tökéletes lesz – haraptam bele finoman a fülcimpájába.
- Nos, ez valószínűleg így van, de különleges estét szerettem volna kettőnknek – nyögött fel.
- Szerintem ez az éj több, mint különleges – kapkodtam le kedvesemről a felesleges darabokat. – Mikor volt utoljára csakis kettőnkké a ház? Ki kell használni a lehetőséget – simítottam végig a belső combján. Majd felkaptam és a nappali felé vettem az irányt édes terhemmel.
- Mit csinálsz? – sikkantott fel Esme.
- Újítunk egy kicsit – kacsintottam rá. Majd letelepedtem a kanapén, szerelmemet pedig az ölembe húztam.
- Ne de mi van ha… - kezdett bele kedvesem. Tudtam, hogy a feleségemből megint fel fog törni a felelősségteljes anya, de ezúttal nem fogom hagyni.
- Senki nem fog ma éjjel hazajönni, és mi most el vagyunk foglalva. Ne gondolkozz – simítottam végig a szeméremdombján.
- Én…
- Te? – vágtam a szavába. Majd mindkét kezemmel a formás fenekébe markoltam. – Mit is akarsz mondani?
- Abbahagyom a beszédet, és inkább veled foglalkozom – vetette rá magát a nyakamra.
Azonnal apró csókokat lehelt az érzékeny felületre. Pontosan tudta, hogy ettől teljesen megőrülök. Kapkodva szabadítottam meg szerelmemet az utolsó ruhadaraboktól, de mégis gyengéden tettem a magamévá. Apró karjait a nyakam köré fonta, és szégyenlősen mozogni kezdett. Több, mint egy évszázadnyi együtt élés után is képes volt zavarba jönni, hogyha tökéletesen ráláttam az idomaira. Hosszú percekig hagytam, hogy kedvesem irányítson, és eszemben sem volt megszakítani az egyre felszabadultabb mozdulatait. Végre tökéletesen elengedte magát, és így lehetőségünk nyílt egy kis vadságra, amit nem igazán szoktunk megengedni magunknak. Esme hirtelen felsikoltott, amikor én is felnyögtem, majd teljes erejéből megragadta a kanapé hátlapját, ami hangos reccsenéssel adta meg magát szerelmem szorításának.
- Te jó ég – zihálta a nyakamba.
- Egyetértek – simítottam végig a hátán mosolyogva. – Gyakrabban kellene elengednünk magunkat, és kevésbé felelősségteljesnek lennünk.
- Édesem, tudod, hogy ezt nem tehetjük meg bármikor. Mi vagyunk a szülők – simogatta meg az arcomat. – Bár nem mondom, hogy néha ne iktassuk be az ehhez hasonló újításokat.
- Szavadon foglak - fordítottam magam felé az arcát. Majd gyengéden megcsókoltam. Azután felkaptam szerelmemet, és felrohantam vele a szobánkba. Óvatosan lefektettem az ágyra, majd fölé gördültem, hogy ott folytathassuk, ahol az előbb abbahagytuk.
- Szeretlek – suttogtam a fülébe hajnalban. Amikor már ernyedten feküdtünk a takaró alatt.
- Én is szeretlek – csókolt meg lágyan. Tökéletes éjszaka volt, mint az összes többi is, amióta a feleségem velem van.
(Esme szemszöge)
Végre eljött a bál napja. Már hajnalban elkezdtem süteményeket sütni. Először még csak egyedül, azután pedig csatlakozott hozzám, Alice, Bella és végül Rosalie is. Tökéletes boldogságmámorban úsztam, mert mind a három lányom velem sürgött-forgott a konyhában. Együtt volt a család. Mindenki a párjával volt, ráadásul még unokám is született, bár ötven évig fogalmam sem volt róla. Na és ha ez még nem lenne elég, akkor kaptam még két unokát ajándékba, hiszen aki Bellához tartozik, az hozzánk tartozik. Gyönyörű gyerekek, és hihetetlenül jól neveltek.
- Anya, sok lesz a cukor a sütibe – szakított ki Alice a gondolataimból.
- Hogy? Tessék? – emeltem fel a kezem. Észre sem vettem, hogy gondolkodás közben a cukortartó megindult a kezemben.
- Semmi, csak tedd le a cukrot, amíg tovább álmodozol – mosolygott rám Bella is.
- Álmodozom? Honnan veszitek, hogy ez csak álmodozás? Csupa boldog tényre gondoltam, amitől az élet szebb, mint valaha – mondtam boldogan.
- Oké, akkor ameddig elterelődik a figyelmed a boldog pillanatok miatt, addig ülj le ide – tolt alám egy széket Rose.
- Mióta esküdtök össze ellenem? – fintorodtam el egy pillanatra. – Ti nem vagytok elképesztően elégedettek, és boldogok?
- Dehogynem, de rajtad sugárzik keresztül a legjobban – lépett be Jasper is a konyhába. – Meghoztam a marcipán díszeket, amiket rendeltél, kicsim – sétált Alice mellé. Majd mélyen a szemébe nézett és magához ölelte.
- Köszi, drágám – nyomott gyors csókot lányom férje szájára.
- Nincs mit, de most megyek is, nemsokára találkozunk – mosolygott ránk fiam, majd kisietett a házból.
- Kéne még néhány csoki torta vanília mázzal – harapta be Bella az alsó ajkát. – Megígértem Billynek, hogy azt is sütünk Johannának.
- Oh, értem, rendben, akkor keressünk egy receptet és már süthetjük is – pattantam fel a székről. Johannát, Gabriellát, és Nathalie-t is imádom.
- Tudom a receptet, amit szeretnek, csak jó sok étcsokoládé, és vaníliaszirup kell, na meg persze tejszínhab bőségesen – mosolyodott el Bella.
- Akkor essünk neki – kapott fel Alice egy hatalmas dobozt a földről. Majd felnyitotta, és legalább húsz féle étcsokoládét pakolt ki belőle. – Melyik jó bele? Hatvan százalékos? Hetven? Esetleg nyolcvanöt? A kilencvenkilenc állítólag már nagyon keserű, úgyhogy valami kisebb lenne a jó. Vagy, van egy jobb ötletem, keverjünk össze többfélét – lelkesedett be lányom. Annyira aranyos volt, amikor felpörgött.
- Azt hiszem, hogy az összekeverés jó ötlet. Én is úgy szoktam – mosolyodott el Bella.
Miután mindent előkészítettünk megsütöttük a tortákat is. Végül pedig úgy határoztunk, hogy majd folyamatosan fogjuk megsütni estére a pitéket, hogy melegen tudjuk tálalni. A lányok is elmentek már készülődni. Én még egyszer ellenőriztem mindent. Már majdnem minden rendben volt. A torták a hűtőben, a többi sütemény a kamrában. Minden készen áll ahhoz, hogy tökéletes parti legyen. Már csak egy adag tejet kell összeforralnom mézzel és fahéjjal Gabriellának, mert a sütihez az a kedvence.
- Van itthon valaki? – hallottam meg szerelmem hangját.
Ezek szerint betartotta az ígéretét, és ma nem vállalt hosszú műszakot. Ma csak az enyém lesz egész este, és éjjel. Régen volt már, hogy ilyen korán hazaért. Néha nagyon tud hiányozni az, hogy kettesben lehessek vele.
- A konyhában, drágám – mondtam mosolyogva, miközben a tejet kevergettem.
- Szia – karolt át hátulról, majd belecsókolt a nyakamba. – A gyerekek?
- Mindenki készülődik valamerre. Most éppen csak én vagyok itthon – mosolyogtam fel rá.
- Tehát kettesben vagyunk a házban? – szorított magához még jobban.
- Igen – válaszoltam kuncogva. Hát igen, egy ideje már nem volt alkalmunk házaséletet élni, pedig egy szerelmes vámpír férfi…
- Sok dolgot kell még elintézned az este körül? – csipkedte meg fogaival a nyakamat. Mindig is szerette a heget, amit még ő ejtett rajtam a harapásával. Szent dologként csókolta körbe minden egyes nap.
- Ezt a tejet kell átforralnom és kihűtenem. Aztán felöltöznöm, és kezdhetem is sütni a pitéket – mondtam kissé csalódottan. Felelősségteljes a feladat, és boldogan is teszem, akár minden nap, de nekem is ínyemre lettek volna Carlisle tervei.
- Értem, tehát ne is próbálkozzak – mondta szerelmem kicsit csalódottan. – Ez esetben, segíthetek valamit? – húzódott el egy picit.
- Te is nyugodtan készülődj a bálra. Ígérem, hogy éjjel mindent bepótolunk, ami most elmaradt – fordultam felé. Majd szenvedélyesen megcsókoltam.
- Még meggondolhatod magad, csak ketten vagyunk a házban – zilálta, amikor elváltunk.
- Szerelmem, te is tudod, hogy ez most nem a legalkalmasabb pillanat. Kárpótolni foglak, amint a sátrunkhoz érünk. Hidd el, nem fogod megbánni – simogattam meg az arcát. Majd a mellkasához bújtam. Mindig is a karjaiban éreztem magam a legnagyobb biztonságban. Ha Carlisle a közelben van, akkor nem történhet semmi rossz.
- Jól van, de ígérd meg, hogyha minden rendeződik, akkor elutazunk valahová kettesben, mert már ránk férne egy kis szabadság. Utoljára akkor hagytuk egyedül két hétre a srácokat, mielőtt még egyáltalán tudtunk volna Bella létezéséről. Jóval több, mint fél évszázada nem töltöttünk néhány hetet külön. Ez természetesen nem szemrehányás, de nem egyszerű egy házban apának maradni melletted, és figyelni, hogy nehogy túl hangosak, vagy szenvedélyesek legyünk. Nekünk is jár egy kis magánélet.
- Ne félj, abban ma nem lesz hiány, még meg is unsz reggelre – ugrattam szerelmemet.
- Én… megunlak… téged? – kérdezte tagoltan. – Hát viccnek ez egy kicsit erős, nem gondolod?
- Jól van na, csak meg akartam győződni róla, hogy ennyi év házasság után még mindig ugyanannyira akarsz engem, mint régen.
- Nem, drágám, már nem…
- Hogy mondod? – néztem rá döbbenten. Az egy dolog, hogy már nem igazán tudunk újat kipróbálni, de ezt így a szemembe vágni, azért ez félelmetes.
- Még sokkal jobban akarlak… - vigyorodott el az elképedt arcom láttán.
- Ez… nagyon… gonosz… volt – biggyesztettem le az ajkam.
- Kiengesztelhetlek? – mormolta a számba.
- Talán – kínáltam fel neki az ajkaimat. Miközben egy gyors mozdulattal odébb tettem a tejet a tűzhelyen, hogy hűlhessen.
- Akkor már kezdem is a bocsánatkérést – kapott fel hirtelen. Mire én felsikkantottam. A következő pillanatban pedig már a pulton ültem.
- Anya – hallottam meg Emmett hangját. El akartam húzódni Carlisle-tól, de már késő volt. – Á… Jesszus, bocsi, izé, juj… ezt nem akartam látni. Van némi perverz beütésem, de a szüleimet a konyhapulton. Uh, asszem megvakultam. Én értékelem az egészséges erotikát, és az ingyen pornót, de kérlek, ti menjetek szobára. Ez olyan… huh. Értitek? - nézelődött fiam jobbra-balra, hogy ne minket lásson.
- Igen, azt hiszem, hogy tisztában vagyunk vele, hogy mire gondolsz – felelte Carlisle higgadtan.
- Remek, akkor én megyek is. Ráér később is a kérdés, amit fel akartam tenni – viharzott ki Emmett a házból. Idegesen kezdtem el rágcsálni az alsó ajkam, de Carlisle csak felkuncogott.
- Szerinted ez vicces? – kérdeztem döbbenten. – A fiúnk épp most látta, amint a konyhapulton egymásnak esünk. Jézusom, mindjárt elsüllyedek szégyenemben – temettem a fejem férjem mellkasába.
- Igen, drágám. Ez több, mint vicces volt. Láttad, hogy Emmett milyen arcokat vágott? Láttad már ezt a nagy mackót ennyire zavarba jönni? Hogyha ember lenne, még azt is megkockáztatnám, hogy kis híján elpirult – nevetett Carlisle tovább.
- Most, hogy így mondod – mosolyodtam el én is.
Tényleg aranyos arcot vágott Emmett, de akkor is nekünk kellett volna jobban vigyáznunk, hogy ne lássanak meg. Bár senki sem róhatja fel nekem, hogy szeretem a férjem társaságát.
- Na ugye, még a végén egyszer sikerül meggyőznöm téged, hogy ne legyél olyan kis szégyenlős – mondta elégedetten.
- Nem szégyenlős vagyok, hanem megfontolt, mégiscsak a gyerekeink – mondtam határozottan.
- Édesem, minden gyereked elmúlt száz éves. Na jó, Bella még nem, de a többiek azért már jócskán – forgatta meg szerelmem a szemeit. – Attól, hogy fiatalnak néznek ki, még nem azok. Tudom, hogy neked örökké a gyermekeid lesznek, ami tökéletesen érthető is, hiszen én is úgy tekintek rájuk, de néha gondolj bele, hogy egyáltalán nem újdonság nekik egy csók látványa.
- Tudom, majd igyekszem – fixíroztam a földet.
- Oké, értettem. Mostantól fokozottan vigyázok, hogy ne lássanak meg minket túl intim pillanatunkban – simogatta meg az arcomat Carlisle. – Látom, hogy ez fontos neked.
- Köszönöm – villantottam rá egy vakító mosolyt. Majd hirtelen felindulásból a nyakába vetettem magam. – Annyira szeretlek.
- Én is szeretlek, édesem. Viszont így kicsit nehezebb türtőztetni magam – fejtette le derekáról a lábaimat. – Na nem mintha nem tetszene ez a pozíció, de épp az előbb mondtad, hogy ne tegyünk ilyet. Bár én nem tiltakoznék, ha meggondolnád magad.
- Na de, Carlisle… - hajtottam le a fejem.
- Imádom, amikor elpirulsz – vigyorodott el elégedetten.
- Én már nem is tudok – temettem az arcomat a kezeimbe.
- Lehet, hogy már nem látszik, de én még emlékszem, amikor elpirultál előttem még emberként a kórházban, amikor kezeltelek. Sosem fogom elfelejteni azokat az apró rózsás pírokat, amik az arcod két felén játszottak. Még soha nem reagált egyetlen nő sem így az érintésemre előtted. Mindig látom rajtad azt a gyönyörű pírt, amikor ilyen zavarban vagy – magyarázta áhítattal.
- Ezt még sosem mondtad – kerekedtek el a szemeim. Vajon milyen pillanatunkat őrzi még ilyen féltett kincsként?
- Megvannak a magam kis titkai – kacsintott rám. – Már emberként is olyan gyönyörű, és kívánatos voltál, mint most vámpírként. A szépséged csak erősödik az idő múlásával. A szemed pedig szinte folyamatosan ragyog. Ez is nagyon különleges és ritka a fajtánkban. Sugárzik belőle a melegség, és a tökéletes boldogság. Nincs nálad különlegesebb a földön.
- Le akar venni a lábamról, uram? – néztem rá pironkodva. Hogy tud ilyen bókáradatot zúdítani rám minden egyes nap. Csoda, hogyha zavarba jövök?
- Csak, hogyha nincs ellenére, hölgyem – lehelt csókot a kezemre.
- Egyáltalán nincs ellenemre, sőt, elvárom, hogy mindig így bánj velem – mondtam határozottan.
- Ne félj, szerelmem. Veled nem is tudnék máshogyan bánni. Viszont most már tényleg össze kell szednünk magunkat, mert hamarosan jönnek a vendégek – kapott fel hirtelen szerelmem. A következő pillanatban pedig már a szobánkban állított talpra. – Hol van a ruhád? Azt hittem, hogy már előkészítetted. Miért csak a szmokingom van a szekrényre akasztva?
- Ami azt illeti, én ma szeretnék Alice-nél készülődni – sütöttem le a szemeimet ismét. – Meglepetés lesz – fűztem még hozzá.
- Értem – mosolyodott el Carlisle. – Ez esetben, a bálon találkozunk szép hölgyem. Remélem, hogy nincs tele a táncrendje – fűzte még hozzá.
- Ami azt illeti, már szinte minden táncomat a férjemnek ígértem – nyomtam még egy csókot a szájára. Majd átsiettem Alice és Jasper szobájába, hogy elkészüljek.
- Ezt el is várom – hallottam még meg Carlisle mosolygós hangját. Mire nekem is fel kellett kuncognom.
A sötétlila hálóinget már előkészítettem, nem volt egyszerű elcsempészni a sátorig, de azért csak sikerült. Most pedig szépen felvettem a levendula színű francia bugyimat, és csipkés melltartómat, azután pedig a színben harmonizáló ruhámat is magamra vettem. A ruha felvétel azonban csak a kezdett volt. A smink és a frizura sokkal tovább tartott, de megérte. Tökéletesen sikerült. Kevés festéket használtam, mint mindig, de ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy kiemeljem az ajkaimat, és a szemeimet.
- Drágám, érkeznek a vendégek – kiáltott fel szerelmem. Szerencsére már éppen az utolsó simításokat végeztem a megjelenésemen.
- Jövök már – válaszoltam boldogan. Egy pillanattal később pedig beleugrottam a cipőmbe, és lesiettem a nappaliba, hogy köszöntsem a vendégeket. Azután pedig a konyhába siettem, hogy betegyem a pitéket sülni.
- Gyönyörű vagy – kapott el hirtelen Carlisle.
- Köszönöm, te is remekül festesz – nyomtam egy puszit az arcára. – Az első táncnál találkozunk – fűztem még hozzá.
(Carlisle szemszöge)
A vendégek sorban érkeztek, és egyik gyermekem szebb volt, mint a másik. Nem is beszélve az unokáimról, és a szerelmeikről. A legcsodálatosabb viszont természetesen az én gyönyörű Esmém volt. Hiszen ki is lehetne tökéletesebb a feleségemnél? A lila árnyalatai annyira fantasztikusan kiemelték a bájait, és ezt pontosan tudta is. Boldogan figyeltem egész este, ahogy készíti a süteményeket, beszélget mindenkivel, törődik Johanna és Billy kapcsolatával. Egyszerűen hihetetlen, hogy tényleg mindenre oda tud figyelni. Már alig vártam, hogy elérkezzünk az első tánchoz, és csakis az enyém legyen egész éjszakára a feleségem. Természetesen az illata alapján könnyedén megtaláltam kedvesem harisnyakötőjét. Amint levettem a szememről a kötést, szerelmem elé léptem, és a karomat nyújtottam.
- Szabad egy táncra? – kérdeztem mosolyogva.
- Nagyon szívesen – karolt belém boldogan. Két hölgy is megtisztelt engem a nyitótánccal, amit megtiszteltetésnek vettem. Hiszen szegény Irina és Kate pár nélkül érkezett, de azért nagyon élvezték a bált.
- Sikerült beszélned Johannával? – kérdeztem kíváncsian, miután kettesben maradtunk szerelmemmel.
- Igen, szerintem már nem lesz gond – mondta elégedetten.
- Nagyon ügyes vagy, kedvesem.
- Ugyan, csak érteni kell a gyerekek nyelvén. Meg kell érteni Johannát, de most már fel fog engedni. Bízik bennünk. Az este mostantól már csak kettőnkről szólhat. A gyerekek már megoldják – simítottam végig a mellkasán.
- Ez nagyon jól hangzik – szorítottam magamhoz egy gyors csókra.
Csak egy pillanatig tartott, és máris visszaálltunk hagyományos tánctartásba, hiszen Esme mindig is fejedelmien táncolt, és én is így tanultam meg még nagyon régen. Szinte az egész estét áttáncoltuk, és a jelek szerint sikeresen titokban tartottam mindenki előtt a jó hírt, hogy Gaby kisbabát várt. Ő szerette volna elmondani először Jacobnak, és azután a többieknek is. Bár amikor Emmett megszorongatta Gabriellát nem volt sok híja, hogy elszóljam magam, hogy ilyet ne merészeljen egy várandós kismamával, de még időben észbe kaptam, hogy mit ígértem. Biztosan nagyon boldog lesz mindenki, hogyha megtudják a nagy hírt. Vajon Anthony mikor ajándékoz meg minket egy dédi unokával? Remélem, hogy Nath és ő mégis csak úgy fog dönteni, hogy megpróbálkoznak a kisbabával. Szegény lány eléggé rémült, hogyha szóba kerül a gyermek téma. Bár nem csodálom, hogy fél. Eléggé sok lehetőség áll fenn ezzel kapcsolatban.
- Nézd milyen szépek – szakított ki Esme a gondolataimból. Majd körbemutatott a nappalinkon.
- Tényleg azok – mosolyodtam el boldogan.
Alice és Jasper mélyen egymás szemébe néztek, mint mindig, és szikrázott körülöttük a levegő. Annyi érzelem volt bennük egymás iránt, hogy azt ésszel fel sem lehetett mérni. Rose és Emmett hozta a formáját, és a testi örömöket részesítette előnyben. Persze mind tudtuk, hogy sokkal több ennél a kapcsolatuk. Imádják egymást, de leginkább így mutatják ki egymás iránt az érzelmeiket. Edward és Bella pedig, mint régen. Edward a fejedelmi úriember, Bella pedig a szende kislány. Aki már korántsem olyan szende, mint amikor megismertük, de ettől függetlenül nagyon különleges lány marad a számunkra örökké. Gabriella és Jake, akik úgy idomulnak egymáshoz, mint két mágnes. Billy és Johanna, akik tűz és jég, de ettől passzolnak össze annyira. Nathalie és Anthony pedig nagyon hasonlít Bellára és Edwardra. Anthony igazi úriember. Nath pedig minden apró kis bókba belepirul. Őszintén megvallva nekem Tanya és Justin is nagyon szépek voltak. Összeillettek egymással, csak ezt a többiek nehezen látták be. Bár felmerül a kérdés még, hogy hogyan is fog Johanna és Justin reagálni a titkainkra. Könnyen lehet, hogy kiborulnak. Nem is hibáztatná őket ezért senki sem. Hiszen nem éppen hétköznapi családba csöppentek bele.
- Hé, most egy kicsit bennem is gyönyörködj – fordította vissza a fejemet maga felé kedvesem. – Ígértél ma éjjelre egy véget nem érő simogatást sok egyéb mással fűszerezve. Behajtom az ígéreteidet – suttogta a fülembe.
- Tőlem akár most rögtön is indulhatunk a sátrunkhoz – ajánlottam készségesen.
- Előbb várjuk meg, hogy a gyerekek elmenjenek, utána csakis miénk az éjjel. Szeretném, ha minden tökéletes lenne, de utána csak ketten leszünk – motyogta halkan.
- Rendben, legyen, ahogy szeretnéd – egyeztem bele azonnal.
Igazság szerint engem is fűtött a kíváncsiság, hogy hogyan is alakulnak majd az esték. Remélem, hogy reggel mindenki felhőtlenül boldogan tér vissza reggelizni. Szerelmemmel boldogan táncoltunk, és néztük, ahogy a párok lassacskán elszállingóznak a sátrak felé. Azután villámgyorsan összepakoltam, és elmosogattam, amíg Esme bekeverte a reggeli rántottáknak és palacsintáknak valót, majd betette a hűtőbe.
- Azt hiszem, hogy mindennel készen vagyunk – csukta be a hűtő ajtaját elégedetten.
- Mire is mennénk nélküled – öleltem magamhoz. – Az jutott eszembe, hogy sok időt megspórolnánk, hogyha sátor helyett a szobánkban folytatnánk az estét. Lefogadom, hogy reggel te akarsz lenni az első, aki itt van, hogy csodálatos falatokat varázsolj az asztalra, így nyerhetnénk egy órácskát még kettőnknek – ajánlottam a lehetőséget.
- Ez egy nagyszerű ötlet – bólogatott hevesen kedvesem.
- Ez esetben… – kaptam fel a karjaimba. Majd meg sem álltam vele a hálószobánkig. Igazság szerint már régóta terveztem, hogy mi ketten itt maradunk a házban, amíg a többiek sátoroznak. Itt volt az ideje egy kis meglepetésnek, ami igazán illik Esméhez. Már évek óta készítettem neki ezt az ajándékot, és csak remélni merem, hogy tetszeni fog, amit lát. - Van egy kis meglepetésem a számodra – fektettem le az ágyra.
- Mi az? – ült fel izgatottan.
- Mindjárt meglátod – tettem le elé a hatalmas fotóalbumot. Majd izgatottan vártam, hogy kinyissa, és megnézze a képeket, amik benne vannak. Sok munkámba telt, mire tökéletessé tettem ezt az albumot.
- Te jó ég, te vagy, még emberként – nyíltak tágra a szemei. – Honnan sikerült szert tenned ilyen régi képre?
- Kutattam egy kicsit, és reméltem, hogy ezzel örömet szerezhetek neked – ültem le mellé az ágyra. – Nézd tovább – bíztattam.
Az albumban minden létező fotó szerepelt először rólam, azután pedig az egyre bővülő családunkról. Egészen a mostani legfiatalabbikig, tehát Anthony, Jake és Billy felnőttkoráig. Bella sokat segített nekem abban, hogy az album vége is tökéletes legyen, amiért örökké hálás leszek neki.
- Ez egyszerűen káprázatos, köszönöm – simult hozzá a mellkasomhoz, miután befejezte a képek tanulmányozását. – A legszebb ajándék, amit valaha is kaptam.
- Nagyon örülök, hogy tetszik, édesem – csókoltam meg szenvedélyesen.
Lassan kivettem szerelmem kezéből a családi albumot, majd visszadöntöttem a puha párnák közé. Nem fogom tudni elégszer meghálálni a világnak, hogy nekem adta ezt a gyönyörű nőt. Esme nélkül üres volt az életem. Minden érintésemmel szerettem volna a tudtára adni újra és újra, hogy mennyire fontos a számomra. Soha többé nem lennék képes nélküle létezni.
- Jaj, ne, a meglepetésed a sátorban van már – ült fel hirtelen szerelmem.
- Édesem, szerintem, amit ez alatt a gyönyörű ruha alatt találok, az is tökéletes lesz – haraptam bele finoman a fülcimpájába.
- Nos, ez valószínűleg így van, de különleges estét szerettem volna kettőnknek – nyögött fel.
- Szerintem ez az éj több, mint különleges – kapkodtam le kedvesemről a felesleges darabokat. – Mikor volt utoljára csakis kettőnkké a ház? Ki kell használni a lehetőséget – simítottam végig a belső combján. Majd felkaptam és a nappali felé vettem az irányt édes terhemmel.
- Mit csinálsz? – sikkantott fel Esme.
- Újítunk egy kicsit – kacsintottam rá. Majd letelepedtem a kanapén, szerelmemet pedig az ölembe húztam.
- Ne de mi van ha… - kezdett bele kedvesem. Tudtam, hogy a feleségemből megint fel fog törni a felelősségteljes anya, de ezúttal nem fogom hagyni.
- Senki nem fog ma éjjel hazajönni, és mi most el vagyunk foglalva. Ne gondolkozz – simítottam végig a szeméremdombján.
- Én…
- Te? – vágtam a szavába. Majd mindkét kezemmel a formás fenekébe markoltam. – Mit is akarsz mondani?
- Abbahagyom a beszédet, és inkább veled foglalkozom – vetette rá magát a nyakamra.
Azonnal apró csókokat lehelt az érzékeny felületre. Pontosan tudta, hogy ettől teljesen megőrülök. Kapkodva szabadítottam meg szerelmemet az utolsó ruhadaraboktól, de mégis gyengéden tettem a magamévá. Apró karjait a nyakam köré fonta, és szégyenlősen mozogni kezdett. Több, mint egy évszázadnyi együtt élés után is képes volt zavarba jönni, hogyha tökéletesen ráláttam az idomaira. Hosszú percekig hagytam, hogy kedvesem irányítson, és eszemben sem volt megszakítani az egyre felszabadultabb mozdulatait. Végre tökéletesen elengedte magát, és így lehetőségünk nyílt egy kis vadságra, amit nem igazán szoktunk megengedni magunknak. Esme hirtelen felsikoltott, amikor én is felnyögtem, majd teljes erejéből megragadta a kanapé hátlapját, ami hangos reccsenéssel adta meg magát szerelmem szorításának.
- Te jó ég – zihálta a nyakamba.
- Egyetértek – simítottam végig a hátán mosolyogva. – Gyakrabban kellene elengednünk magunkat, és kevésbé felelősségteljesnek lennünk.
- Édesem, tudod, hogy ezt nem tehetjük meg bármikor. Mi vagyunk a szülők – simogatta meg az arcomat. – Bár nem mondom, hogy néha ne iktassuk be az ehhez hasonló újításokat.
- Szavadon foglak - fordítottam magam felé az arcát. Majd gyengéden megcsókoltam. Azután felkaptam szerelmemet, és felrohantam vele a szobánkba. Óvatosan lefektettem az ágyra, majd fölé gördültem, hogy ott folytathassuk, ahol az előbb abbahagytuk.
- Szeretlek – suttogtam a fülébe hajnalban. Amikor már ernyedten feküdtünk a takaró alatt.
- Én is szeretlek – csókolt meg lágyan. Tökéletes éjszaka volt, mint az összes többi is, amióta a feleségem velem van.
2010. augusztus 10., kedd
Élménybeszámoló
Volterra és Montepulciano
A város hegyen található, ahová eléggé kacskaringós szerpentin vezet fel, de megéri a hosszú út, mert jutalmul elénk tárul egy nagyon kellemes kisváros, ami kifejezetten régi időkre emlékezteti az embert. A kilátóból lenézve, pedig elénk tárul a csodálatosan szép Toszkán táj, ami szerintem Olaszországban egyedülálló. Hatalmas szőlősök, vad rétek, és ameddig a szem ellát minden méregzöldben pompázik. Érintetlen természet veszi körül ezt a helyet, ugyanúgy, ahogy Montepulcianót is. A dolog érdekessége, hogy én nem akarok megbántani senkit sem, de Volterra és Montepulciano sok mindenben nagyon hasonlít egymáshoz. Mindkét kisváros hegyre épült, és a föld színeiben pompázik. Semmi csicsa, semmi túlzás, csupán gyönyörű épületek, és apró sikátorok, ahogy az a régi korokra volt jellemző. Mivel hegyre épült az utcák folyamatosan felfelé haladnak, egészen addig, amíg el nem értük a főteret és az óratornyot. A két óratorony is nagyon hasonlított egymásra. Éppen csak az ajtó különbözött, és ezen kívül volt még egy-két apró eltérés, de a fő jegyek teljesen ugyanazok voltak.
Volterra főterén az óratoronytól nem messze információs pult segíti az oda látogató embereket, külön tekintettel a Twilight rajongókra, akik szuveníreket vásárolhatnak, és megnézhetik a Volturi által is dedikált fotókat, valamint a Volturi fényképeit. A városkának gyönyörű kézműves múltja van, amit ki is használnak, és csodálatos dísztárgyakkal kedveskednek az odalátogatónak. Összességében gyönyörű, és nagyon kellemes kisváros szerintem. Egy egész napot el tudtam sétálgatni jóízűen. Az emberek kedvesek és segítőkészek, egyáltalán nem zavarja őket a tömeg, és a kíváncsiskodás.
Montepulciano, mint már mondtam nagyon hasonlított Volterrához, de az emberek már korántsem voltak annyira kedvesek, mint ott, valahogy kicsit távolságtartóbban viselkedtek. Sokkal inkább ki akarják használni az odalátogatók szenvedélyét a Twilight iránt, mint Volterrában. Nyilván, mivel a film egy részét is ott forgatták. Annak nagyon örültem, hogy fantasztikus szuvenírekkel lehettem gazdagabb, de nagyon meg kellett nézni, hogy hol veszi meg az ember. Az óratoronyhoz közel még nagyon drága volt minden, de ahogy távolodtam már fél áron kínálták ugyanazokat a termékeket. Visszatérve a városkára. Nekem kicsit csalódást okozott, hogy már lebontották a szökőkutat, amit csak a film miatt építettek fel. Most a szökőkút helyén szabadtéri színház található. Viszont az óratorony nem okozott csalódást, még be is tudtam lépni oda, ahova Demetri, Félix és Jane Edwardért, Belláért, és Alice-ért ment. A torony mellett pedig egy kedves kis vendéglőben „Twilight menüvel” kínálták a megfáradt vámpírt, aminek szíve természetesen Montepulciano egyik legfinomabb vörösbora volt. A környék bővelkedik szőlőtőkékben, és fenséges száraz, illetve félédes vörösborokkal kínálják az odatévedőt. Egy-két üveggel még haza is hoztam, mert nem sűrűn ittam még ennyire testes, és kellemes zamatú száraz bort.
Így előljáróban ennyi, mert nem tudom, hogy pontosan mire vagytok kíváncsiak. Kérdezzetek, és én igyekszem majd válaszolni.
Legközelebb jövő hét hétfőn leszek, mert megint nyaralok, de ha hazajöttem minden kérdésre válaszolok, ha van.
Még valami. Evcu, remélem, hogy olvasod ezt. Ne haragudj, hogy ilyen sokáig tartott, de jövő hét kedden megkapod a Paul/Jane ajándék duplafejezetet, már 8 oldal megvan :D
Puszi, Drusilla
A város hegyen található, ahová eléggé kacskaringós szerpentin vezet fel, de megéri a hosszú út, mert jutalmul elénk tárul egy nagyon kellemes kisváros, ami kifejezetten régi időkre emlékezteti az embert. A kilátóból lenézve, pedig elénk tárul a csodálatosan szép Toszkán táj, ami szerintem Olaszországban egyedülálló. Hatalmas szőlősök, vad rétek, és ameddig a szem ellát minden méregzöldben pompázik. Érintetlen természet veszi körül ezt a helyet, ugyanúgy, ahogy Montepulcianót is. A dolog érdekessége, hogy én nem akarok megbántani senkit sem, de Volterra és Montepulciano sok mindenben nagyon hasonlít egymáshoz. Mindkét kisváros hegyre épült, és a föld színeiben pompázik. Semmi csicsa, semmi túlzás, csupán gyönyörű épületek, és apró sikátorok, ahogy az a régi korokra volt jellemző. Mivel hegyre épült az utcák folyamatosan felfelé haladnak, egészen addig, amíg el nem értük a főteret és az óratornyot. A két óratorony is nagyon hasonlított egymásra. Éppen csak az ajtó különbözött, és ezen kívül volt még egy-két apró eltérés, de a fő jegyek teljesen ugyanazok voltak.
Volterra főterén az óratoronytól nem messze információs pult segíti az oda látogató embereket, külön tekintettel a Twilight rajongókra, akik szuveníreket vásárolhatnak, és megnézhetik a Volturi által is dedikált fotókat, valamint a Volturi fényképeit. A városkának gyönyörű kézműves múltja van, amit ki is használnak, és csodálatos dísztárgyakkal kedveskednek az odalátogatónak. Összességében gyönyörű, és nagyon kellemes kisváros szerintem. Egy egész napot el tudtam sétálgatni jóízűen. Az emberek kedvesek és segítőkészek, egyáltalán nem zavarja őket a tömeg, és a kíváncsiskodás.
Montepulciano, mint már mondtam nagyon hasonlított Volterrához, de az emberek már korántsem voltak annyira kedvesek, mint ott, valahogy kicsit távolságtartóbban viselkedtek. Sokkal inkább ki akarják használni az odalátogatók szenvedélyét a Twilight iránt, mint Volterrában. Nyilván, mivel a film egy részét is ott forgatták. Annak nagyon örültem, hogy fantasztikus szuvenírekkel lehettem gazdagabb, de nagyon meg kellett nézni, hogy hol veszi meg az ember. Az óratoronyhoz közel még nagyon drága volt minden, de ahogy távolodtam már fél áron kínálták ugyanazokat a termékeket. Visszatérve a városkára. Nekem kicsit csalódást okozott, hogy már lebontották a szökőkutat, amit csak a film miatt építettek fel. Most a szökőkút helyén szabadtéri színház található. Viszont az óratorony nem okozott csalódást, még be is tudtam lépni oda, ahova Demetri, Félix és Jane Edwardért, Belláért, és Alice-ért ment. A torony mellett pedig egy kedves kis vendéglőben „Twilight menüvel” kínálták a megfáradt vámpírt, aminek szíve természetesen Montepulciano egyik legfinomabb vörösbora volt. A környék bővelkedik szőlőtőkékben, és fenséges száraz, illetve félédes vörösborokkal kínálják az odatévedőt. Egy-két üveggel még haza is hoztam, mert nem sűrűn ittam még ennyire testes, és kellemes zamatú száraz bort.
Így előljáróban ennyi, mert nem tudom, hogy pontosan mire vagytok kíváncsiak. Kérdezzetek, és én igyekszem majd válaszolni.
Legközelebb jövő hét hétfőn leszek, mert megint nyaralok, de ha hazajöttem minden kérdésre válaszolok, ha van.
Még valami. Evcu, remélem, hogy olvasod ezt. Ne haragudj, hogy ilyen sokáig tartott, de jövő hét kedden megkapod a Paul/Jane ajándék duplafejezetet, már 8 oldal megvan :D
Puszi, Drusilla
2010. augusztus 9., hétfő
La Push vámpírja - 67. fejezet
67. fejezet
(Jacob szemszöge)
Mosolyogva figyeltem Gabriellát, ahogy már majdnem egy egész tál süteményt eltüntetett a Cullenek bálján. Annyira édes volt, mikor tömte magát. Persze messze nem tudott annyit enni, mint amennyit én, de akkor is csábító volt a számomra a falánksága. Az én bélpoklos kis szépségem. Mindig zavarba jött, amikor megemlítettem, hogy mennyire tetszik, amikor gátlások nélkül eszik, pedig nem kellene, hogy emiatt rosszul érezze magát.
- Jake, ne nézd, amikor így falom a sütit – pirult el, amikor mellé léptem.
- Nagyon szexisen eszel, úgyhogy nem könnyű levennem rólad a szemem – öleltem magamhoz. – Csak nehogy túl edd magad – fűztem még hozzá.
- Jól van na, az csak egyszer fordult elő, azóta uralkodom magamon – biggyesztette le az ajkát, és letette a sütit a kezéből.
- Hé, nem akartam elvenni a kedved – emeltem vissza a szájához az édességet.
- Oké – egyezett bele azonnal, és folytatta, amit elkezdett. – Viszont sokkal jobban esne, hogyha segítenél elpusztítani ezt a tálcát – tett egy szelet édességet a szám elé.
- Rajtam ne múljék – vigyorodtam el. Majd engedelmesen megettem a nekem felajánlott süteményt.
- Aha, tudtam én, hogy csak a süteményemre hajtasz, azért néztél, hogy neked több jusson – szegte fel dacosan az állát. Én pedig felnevettem.
- Rafinált egy nőszemély vagy te – nyomtam apró csókot a szájára. – Pont ezért szeretlek. Na meg az ellenállhatatlan alakodért, és az eszedért, és sok minden másért, amit inkább majd négyszemközt fejtek ki – búgtam a fülébe.
- Te szex-mániás – kuncogott fel Gaby.
- Nem is tudom, hogy ki ugrott rám reggel kétszer – haraptam a nyakába.
- Gyerekek, viselkedjetek – vert hátba Anthony. Majd elcsent egy tálca sütit valószínűleg Nathalie-nak. – A gondolataitoktól elég nehéz másra koncentrálni. Úgyhogy eldöntve a vitát, mindketten súlyos nimfomániában szenvedtek.
- Nem is igaz – mondtuk egyszerre szerelmemmel.
- Erre nem reagálok semmit, valahogy túl egyszerre kezdtetek el tiltakozni – vigyorgott ránk.
- Bosszantó vagy – morogtam magam elé.
- Én is szeretlek, öcsi – nevetett fel Anthony. Pf… testvérek. Imádom őket, de néha elég bosszantóak, tényleg. Talán mostanában a bátyuskám túl sokat társalgott Emmettel.
- Na, mikor jön a gólya nálatok, fiatalok? Stramm kiskutyákat akarok sétáltatni – lépett mellénk az említett. Na, ez tipikus esete az emlegetett szamárnak.
- Nagyon vicces vagy – vágtam mellkason.
Igazán kedves, hogy a leendő gyermekeinket lekiskutyázta. Gyönyörű kisbabák lesznek, kivételes gyerekek, hogyha egyszer egyáltalán sikerül nekünk családot alapítani. Ez nálunk még komplikáltabb, mint bárki másnál. Legalábbis a jelek szerint. Még csak pár hete magyarázta Carlisle az ilyen meg olyan elváltozásokat Gabriella testében, és az én megváltozott génjeimet, meg, hogy ketten együtt milyen közös, és eltérő elváltozásokat hordozunk magunkban egy egyszerű emberhez képest. Na jó, igazság szerint úgy a harmadik percnél totálisan elvesztettem a fonalat, pedig Anthony nagyapja nagyjából egy órán át vetett fel minden egyes lehetőséget, ami számításba jöhet. Lényeg a lényeg, hogy minden csak a természeten múlik.
- Ugyan már, tudod, hogy csak vicceltem – veregetett hátba Emmett. Még jó, hogy erősek a csontjaim, különben most ripityára törve feküdnék a padlón.
- Persze, hogy tudom – köhintettem, mikor újra levegőhöz jutottam.
- Te se haragudj, kiscsaj. Tőled csak jót örökölnek majd a lurkók – szorongatta meg kedvesemet is.
- Hé… – kezdtem volna bele, de valaki közbeszólt.
- Emmett, Gabriella erősebb, mint egy ember, de azért legyél szíves és vigyázz rá, ettől még törékeny – mondta Carlisle erényesen.
- Jól van, bocsi – biggyesztette le az ajkát Emmett. Majd óvatosan a földre állította kedvesemet.
- Semmi baj, Emmett – mosolygott fel rá szerelmem.
Elég mókás látványt nyújtottak, mert Emmett csaknem két fejjel magasabb volt Gabynál, így most rendesen kiütköztek a magasságkülönbségek. Na meg persze szerelmem jó, ha hatvan kilót nyomhat most, míg ez a nagy medve majdnem kétszer annyit.
- Hol is tartottunk? – lépett vissza a tálca elé. – Szóval, eddig az enyém, az pedig a tiéd, így igazságos – húzta meg a határvonalat.
- Én akkor sem haragszom, hogyha mindent felfalsz, és több mázsát fogsz nyomni – tömtem a szájába még egy szelet süteményt.
- Pazar jövőkép – fintorodott el rágás közben. – Inkább nem kérek többet. Azt hiszem, hogy egy pohár tejjel viszont le tudsz venni a lábamról – pislogott rám ártatlanul. - Hát még ha belecsempészel egy kis fahéjat is valahonnan, meg egy kiskanál mézet – fűzte még hozzá.
- Mi történt a pezsgőimádatoddal? – kérdeztem döbbenten.
- Még mindig imádom a pezsgőt, de a sütihez jobban szeretem a tejet – rántotta meg a vállát. – Azt mondtad még reggel, hogy bármit megteszel értem – simított végig a mellkasomon.
- Még szép, csak az a kérdés, hogy itt tartanak-e tejet. Mindjárt kiderítjük – simítottam végig az arcán. Azután pedig a konyhába siettem, ahol Esme tevékenykedett. – Esme, esetleg nem lenne egy pohár tej, egy kis fahéj, és egy kiskanál méz? – kérdeztem nem túl sok reménnyel a hangomban.
- Dehogynem – mosolyodott el. – Hoztam haza, mert Gabriella mindig azt kér a sütihez, amikor itt van, vagy itt vagytok Carlisle-nál. Már át is főztem egy adagot, hogy hideg legyen estére. A hűtőben megtalálod, rá van írva az üvegre, hogy „Gaby”. Várható volt, hogy megint ezt kér majd, mivel ma bővelkedünk édességben – magyarázta gyengéden. Micsoda kedvesség. Hogyan tudnám én ezt valaha is meghálálni ennek a családnak. Megmentették a szerelmemet, boldoggá tették anyát, és még a részletekre is figyelnek.
- Köszönöm – mosolyogtam rá. Majd hirtelen felindulásból puszit nyomtam az arcára. Amin igencsak meglepődött, de úgy láttam, hogy örült neki. A következő pillanatban pedig egy poharat nyomott a kezembe.
- Nagyon szívesen. Szeretünk titeket – simogatta meg az arcomat.
Majd kivett a sütőből egy újabb adag almás pitét. Hihetetlen mennyiségű finomságot halmoztak fel ide. Az ember nem is gondolná, hogy lehet egyáltalán ennyit sütni egy nap leforgása alatt. Miután töltöttem egy nagy pohár tejet, visszasiettem szerelmemhez, akinek a szája azonnal széles mosolyra húzódott, ahogy meglátta a kezemben az italát.
- Köszi – vette el a poharat tőlem. Majd egy gyors csók után egy hajtásra kiitta a pohár teljes tartalmát. Én csak néztem rá nagy szemekkel. Fél liter tej egy húzásra. Szép teljesítmény. Biztosan nagyon szomjas volt már, szólhatott volna előbb is.
- Nincs mit – vettem el tőle az üres poharat. – Még? - kérdeztem kíváncsian.
- Nem, ez bőven elég volt, tényleg – nyomatékosította, mert nem igazán hittem neki. Volt már rá példa, hogy meg sem állt egy liter tejig esténként.
- Oké – bólintottam rá.
Majd egy szempillantás alatt letettem a poharat a konyhában, és visszasiettem Gabyhoz. A parti még csak most kezdődik igazán. Éppen most érkezett meg Johanna és Billy is, úgyhogy elkezdődhet végre a tánc. Mindig is imádtam táncolni, úgyhogy már alig várom, hogy lehetőségem nyíljon alaposan könnyíteni a párom cipellőjén.
- Ajaj – húzta el a száját Gabriella.
- Mi a baj? – kérdeztem döbbenten.
- Már megint összeszólalkoztak, vagy valami, mert mindketten olyan arcot vágnak, mint aki citromba harapott – mutatott kedvesem az érkezőkre.
- Uh, igazad lehet – húztam el a szám én is, amikor jobban szemügyre vettem őket. Johanna megkaphatja a földkerekség legmakacsabb bevésődése címet, az már egyszer biztos. Még én féltem Gabriellától? Ő legalább közel engedett magához. Johanna már szinte fagyos, pedig szegény bátyám készséggel kiolvasztaná.
- Biztosan megoldják – simított végig kedvesem, amikor elkomorultam. – Johanna aranyos lány, csak nehéz élete volt eddig. Nehéz közel engedni magunkhoz idegen embereket.
- Úgy rémlik, hogy te nem voltál ennyire nehéz eset – mosolyogtam rá.
- Hát, mindenki más. Én lényemtől fogva elragadó vagyok, így nem nehéz a közelembe férkőzni. Nem tehetek róla, hogy a bájaim elkápráztattak, és éppen jókor voltál jó helyen, hogy még a kegyeimbe is fogadtalak – szegte fel az állát büszkén. – Mindig is tudtam, hogy nincs nálam szebb kerek-e világon.
- Nos, igen, ezzel nem mondasz újat, aki tud, az tud. Ember létedre engem azonnal elkápráztattál – pusziltam bele a hajába. Majd legnagyobb sajnálatomra gyorsan abba kellett hagynom az elcsábítását, mivel bátyám mellettem termett, úgyhogy ha nehezen is, de elszakítottam magam kedvesemtől.
- Mennyire zárkózott be ezúttal? – kérdezte Gaby kissé elfintorodva.
- Jobban, mint amennyire kellene. Én már nem tudok mihez kezdeni. Egyszer már majdnem langyos, azután pedig hideg, aztán megint langyos, utána pedig fagyosba vált. Nem tudom, hogy mikor érinthetem meg egyáltalán, vagy mikor nem akarja, mindig a hangulatától függ, hogy milyen éppen a kapcsolatunk. Én értem, hogy fél egy komoly kapcsolattól, de ez azért már túlzás. Hogyan segítsek, hogyha azt sem tudom, hogy hol rontom el? Hogyan legyek az, amire szüksége van, hogyha a bevésődésem sem tudja, hogy mit akar valójában? Lehet, hogy barátnak akar, lehet, hogy szerelmének, de lehet, hogy csak egy kedves ismerősnek. Akkor most melyik? Legalább ő eldönthetné, hogy én is kapjak valami viszonyítási alapot – fakadt ki bátyám.
Ez tökéletesen jogos volt, és értettem a fájdalmát, ahogy Gabriella is mondta, Johanna helyzete elég nehéz, hiszen nem volt könnyű élete, és ez most nagy változás, de biztosan megoldják majd valahogy. Bármennyire is próbáltam meggyőzni bátyámat, hogy a nyitótáncnál majd minden megváltozik, és Johanna is biztosan felenged egy kicsit, makacsul tartotta magát a terveihez, miszerint majd táncol anyával, és Edwardot kéri meg, hogy kérje fel Johannát. Szerintem ez rossz ötlet, bár ki tudja. Talán, hogyha Johanna közeledik Billy felé, akkor könnyebben menne a dolog.
Természetesen én a szerelmem harisnyakötőjét húztam ki, amikor eljött az idő, és boldogan álltam meg előtte, hogy táncba hívjam. Szerelmem azonnal a nyakam köré fonta a karjait, és természetesen simult hozzám. Annyira csodálatos érzés volt. Összeilletünk, olyanok voltunk, mintha két testben lett volna egy lélek. Még nem éreztem ehhez fogható csodát, soha Gabriella előtt.
- Nézz csak oda – fordított meg minket szerelmem.
- Na, ez már valami – vigyorodtam el elégedetten. Johanna végre nyitott Billy felé. Azt hiszem, hogy erre már elég régóta vártunk, már nem csak Billy, hanem mindkét család, és az egész falka ezen drukkol, amióta az alfánk bevésődött.
- Mondtam, hogy csak idő kell neki – húzta ki magát büszkén Gaby. Majd visszabújt a mellkasomhoz, és elégedetten felsóhajtott.
- Szeretlek – pusziltam bele a hajába. Ezt muszáj volt minél többször elmondanom neki, hogy még véletlenül se legyen esélye kételkedni a szerelmemben.
- Én is szeretlek – mosolygott fel rám. – Ma éjjelre tartogatok nekünk egy kis meglepetést – simított végig a mellkasomon.
- Már előre tetszik a dolog. Előre hozzuk a közös esténket? – ajánlottam a lehetőséget.
- Azt ígérted, hogy ma alaposan megtáncoltatsz – koppintott az orromra. – Követelem a hosszan tartó táncot, amit ígértél. Tudod, hogy imádok szórakozni, hogyha tehetem – rebegtette meg a szempilláit.
- Jól van, tudod, hogy kérésed számomra parancs – simítottam végig a hátán. Tényleg megígértem.
- Vagy te talán nem élvezed? Ha nem érzed jól magad, akkor mehetünk – pislantott fel zavartan a dal végén.
- Édesem, én mindent imádok, ami veled kapcsolatos, ráadásul táncolni is szeretek, úgyhogy ez egy gyönyörű este – biztosítottam.
Majd szenvedélyesen megcsókoltam. Azután pedig tovább pörögtem kedvesemmel. Azt esténk hátralévő része csendben telt. Leginkább csak élveztük a partit, amibe az összes pár kellőképpen belemelegedett. Még Esme és Carlisle is. A maguk nemes tartásával táncoltak, amit csak nagyon régen volt jellemző az ilyen eseményeken, de mégis tapintani lehetett a szenvedélyt, ami forrt közöttük. Csodálatos, példaértékű páros voltak. Nem sokáig kémleltem a körülöttünk lévőket, mert éreztem, hogy Gabriella egyre inkább elernyed a karomban.
- Fáradt vagy, édesem? – kérdeztem halkan, egészen közel a füléhez.
- Hát, nem vagyok friss, és üde, de bírom még – pislogott fel rám. Látszott rajta, hogy már csak erőlködik, hogy ébren maradjon, és ezt semmiképpen sem akartam. Lesz még alkalmunk szórakozni. Nem akarom, hogy szegénykém teljesen kimerüljön most csak azért, mert én nem viszem eleget szórakozni. A jövőben majd beiktatunk táncos estéket is. Rajtam ne múljék.
- Kicsim, mindjárt összeesel. Gyere, elmegyünk aludni, és a jövőben ígérem, hogy többet viszlek szórakozni és táncolni. Pihenned kell – pusziltam meg a nyakát.
- Ezt erőltesd – hajtotta hátra a fejét. – Ettől felébredek – csillantak meg a szemei pimaszul.
- Oké, de ezt inkább majd a sátorban fogom folytatni, mert itt elég feltűnőek lennénk – kuncogtam fel. A kis heves.
- Jól van, meggyőztél, de tényleg el kell vinned szórakozni – nézett rám szigorúan.
- Esküszöm, hogy már a jövő héten elmegyünk táncolni valahová – tettem le a nagy esküt. Majd keresünk valami kellemes helyet, ahol tudunk andalogni.
- Rendben, ez esetben megengedem, hogy az ideiglenes szállásunkra vigyél – harapta be az ajkát.
- Tudtam, hogy imádsz farkason utazni – vigyorodtam el. Eddig tagadta, de tudtam, hogy élvezi a hátamon száguldást.
- Én egy szóval sem mondtam, hogy nem – rebegtette meg a pilláit.
- Folyton tiltakoztál, amikor vinni akartalak – mondtam kicsit morcosan.
- Azért, mert akkor vadásztunk az ellenségre, és semmi szükséged nem volt rá, hogy még én is folyamatosan gyengítselek. Amúgy sem akartál már csak magaddal vinni sem, kolonc pedig végképp nem akartam lenni a hátadon – magyarázkodott. Nos, ez valóban logikus, de akkor én máshogy fogtam fel a helyzetet.
- Értem – bólintottam komolyan.
- Igen, én is hallottam, hogy végre koppant, hogy miért nem akartam akkor, hogy vigyél. Néha egy kicsit tökfej vagy – kopogtatta meg a homlokomat.
- Te pedig pimasz – nyomtam egy gyors csókot az ajkaira.
- Lehet, de én ezt tudom a nap huszonnégy órájában produkálni – kacsintott rám.
- Ezzel nem tudok vitatkozni – forgattam meg a szemeim. Tényleg egyfolytában pimaszkodik velem. – Most viszont indulás, pihenned kell – kaptam a karjaimba. A többiek pedig tapsviharban törtek ki, mire kedvesem elpirult.
- Na látjátok srácok, így kell ezt csinálni – vigyorgott ránk Emmett. – Jacobnak van stílusa.
- Köszi – biccentettem a nagy mackó felé. Emmett gyakran bár idegesítő, de igazából csupa szív, és bármit megtenne érted. Nem gondoltam volna, hogy még valaha ezt mondom, de tényleg kedvelem ezt a vámpírt. Meg az egész Cullen famíliát.
Miután mindenkitől elköszöntünk kivittem kedvesemet, és addig emberként sétáltam vele, amíg el nem tűntünk a fák között. Mikor már elég messze jártunk, gyorsan ledobáltam a ruháimat, és átváltoztam. Gabriella összeszedte minden göncömet, és felszállt a hátamra. Én pedig viszonylag lassan elindultam. Valami furcsa érzésem volt Gabyval kapcsolatban mostanában, így nem mertem vele teljes sebességgel futni. Mintha mostanában törékenyebb lenne, mint amilyen volt az utóbbi időben. Fáradtabb is, és könnyebben legyengül. Valami nem stimmel, én eddig nem faggatóztam, de holnap ki fogom deríteni, hogy mi a baj. Ha kell, akkor Carlisle-hoz megyek, és követelem a válaszokat. Lehet, hogy a vámpírméreg mégsem tart ki örökké a szervezetében, és szép lassan megint teljesen emberré válik? Vagy talán a méreg erősödik és gyengíti őt? Semmiképpen sem lehet jó dolog, ami történik.
- Jake, csigalassan haladunk – mondta a fülembe panaszosan. – Ha fáradt vagy, akkor inkább tegyél le, megyek a saját lábamon – simogatta meg a bundámat. Én pedig megráztam a fejem, hogy nem. – Hát jó, akkor magadra vess, hogyha elalszom itt rajtad, mire odaérünk. Akkor bizony a meglepetés is elmarad, és hoppon maradsz ezen a gyönyörű estén – búgta a fülembe. Mi ez, ha nem kínzás? A férfi nagy dilemmája. Óvni a szeretett nőt, vagy szeretni a szeretett nőt egy eldugott helyen? Hát igen, nehéz a döntés, de inkább nézem, ahogy alszik, minthogy bármilyen kárt is okozzak benne. – Oké, akkor magadra vess – feküdt el a hátamon, és a bundámba túrva szuszogni kezdett. Nem zavart, hogy el fog aludni. Majd reggel bepótoljuk, ami most elmaradt. A lényeg, hogy pihenjen.
Még egy jó tíz percig eltartott, mire odaértem vele a sátorunkhoz. Gabriella pedig már mélyen aludt. Óvatosan feküdtem le a puha fűre, nehogy felébresszem, azután pedig átváltoztam. Majd a karjaimba véve Gabyt bevittem a sátorunkba, azután pedig felöltöztem. Szerelmem édesen szuszogott, és ahogy letettem a takarómra az oldalára fordult, és összegömbölyödött. Mindig így aludt. Meglazítottam a ruháját, és gyorsan ráadtam a meleg pizsamát, majd betakartam. Ezután vettem észre a sátor másik sarkában levő apró kis dobozt, amire az volt írva, hogy „Jake”. Ezek szerint abban rejlik a meglepetés, amiről beszélt az este kedvesem. Már csak az a kérdés, hogy mi van benne? Eléggé kicsi, és tökéletesen kocka formájú dobozban van. Egyelőre ötletem sincs, hogy mit rejthet. Mindenesetre gondolom nem lenne illendő a szerelmem engedélye nélkül kinyitni az ajándékomat, hiszen biztosan szeretné látni, hogyan reagálok a meglepetésre. Na és, ha csak belekukkantanék? Csak egy picikét. Éppen hogy kinyitnám, és már vissza is csuknám a dobozt. Á, nem, nagy a kísértés, de nem tehetem ezt. Majd, hogyha Gabriella felébredt. Kibírom addig. Inkább befekszem mellé, és én is alszom néhány órát. Így is lett. Felkaptam egy bokszert, majd bebújtam szerelmem mellé, és a mellkasomra húztam.
- Jake? – kérdeztem kedvesem halkan.
- Igen? – kérdeztem vissza. Bár szinte biztos voltam benne, hogy álmában beszél.
- A doboz, nyisd ki a dobozt – bújt hozzám még szorosabban. – Fontos.
- Majd reggel kinyitjuk együtt, nincs semmi baj, csak aludj – simogattam meg a hátát.
- De…
- Nincs semmi de, már így is félig alszol. Kibírom reggelig, akkor viszont az lesz az első dolgom. Most pedig aludj, kicsim – mondtam ellentmondást nem tűrve.
- Jól van – sóhajtott fel. Majd néhány pillanattal később már szuszogott is.
Nekem sem telt bele sok időbe, hogy elaludjak. Néhány perccel később magával ragadott az álmok birodalma, és én egyáltalán nem tiltakoztam, hosszúak voltak a napok az utóbbi időben. Nem igazán volt időnk kipihenni magunkat. Gabriella is biztosan ettől készült ki ennyire.
Reggel szerelmem apró csókjaira ébredtem. Nem tudtam, hogy mennyi az idő, de még nem régen világosodhatott ki, mivel a madarak sem csipogtak egyelőre. Lassan nyitottam ki a szemem, mire Gabriella elvigyorodott, és apró csókot nyomott a számra. Majd a csomagot kezdte el a szemem előtt húzogatni.
- Jó reggelt – vigyorodott el. – Nem nyitottad ki, pedig ez nagyon fontos – mondta komolyan.
- Neked is jó reggelt – pusziltam a hajába. – Már nyitom is – vettem el tőle a dobozt. Mire Gabriella izgatottan felült, és feszülten figyelte az arcomat. Gyorsan kibontottam a csomagolópapírt, és felemeltem a doboz tetejét. Amit ott találtam, attól szó szerint elállt a lélegzetem. – Ez… ez az, amire gondolok? – kérdeztem döbbenten. Nem tudtam mást kinyögni jelen pillanatban.
- Igen, ez az, amire gondolsz – mosolygott rám Gabriella, és láttam, hogy a szemében már csillognak az öröm könnyei. – Sikerült – fűzte még hozzá.
Óvatosan emeltem ki a dobozból azt az egy pár apró kis cipőcskét, hogy közelebbről is szemügyre vehessem őket. A kisbabánk első cipőcskéje. Egyszerű, fehér kis lábbeli volt, de most mégis a világot jelentette számomra ez az apró kis ajándék.
- Mióta tudod? – kérdeztem izgatottan.
- Már egy ideje sejtettem, de Carlisle csak két napja tudta biztosan megmondani – válaszolta izgatottan.
- Annyira szeretlek – öleltem magamhoz, és szenvedélyesen megcsókoltam. – Na és persze, téged is, picim – hajoltam le a hasához.
Majd felhúzva a felsőjét apró puszik hadával leptem be a területet, ahol a kisbabánk volt. Gaby csiklandósan felkuncogott, de egyáltalán nem tiltakozott a pocakját ért támadás miatt. Hát ezért volt mostanában ilyen fáradékony, és gyenge. Az első harmadban van, ami elég nehéz egy kismamának, de én mindenben a segítségére leszek, amiben csak tudok. Órákon át feküdtünk még csendben a sátorban, apró csókokat váltva, és én egyszerűen nem tudtam betelni a gondolattal, hogy hamarosan kisbabánk lesz. A mi picikénk. Remélem, hogy kislány lesz, hogy olyan gyönyörű lehessen, mint a mamája.
(Jacob szemszöge)
Mosolyogva figyeltem Gabriellát, ahogy már majdnem egy egész tál süteményt eltüntetett a Cullenek bálján. Annyira édes volt, mikor tömte magát. Persze messze nem tudott annyit enni, mint amennyit én, de akkor is csábító volt a számomra a falánksága. Az én bélpoklos kis szépségem. Mindig zavarba jött, amikor megemlítettem, hogy mennyire tetszik, amikor gátlások nélkül eszik, pedig nem kellene, hogy emiatt rosszul érezze magát.
- Jake, ne nézd, amikor így falom a sütit – pirult el, amikor mellé léptem.
- Nagyon szexisen eszel, úgyhogy nem könnyű levennem rólad a szemem – öleltem magamhoz. – Csak nehogy túl edd magad – fűztem még hozzá.
- Jól van na, az csak egyszer fordult elő, azóta uralkodom magamon – biggyesztette le az ajkát, és letette a sütit a kezéből.
- Hé, nem akartam elvenni a kedved – emeltem vissza a szájához az édességet.
- Oké – egyezett bele azonnal, és folytatta, amit elkezdett. – Viszont sokkal jobban esne, hogyha segítenél elpusztítani ezt a tálcát – tett egy szelet édességet a szám elé.
- Rajtam ne múljék – vigyorodtam el. Majd engedelmesen megettem a nekem felajánlott süteményt.
- Aha, tudtam én, hogy csak a süteményemre hajtasz, azért néztél, hogy neked több jusson – szegte fel dacosan az állát. Én pedig felnevettem.
- Rafinált egy nőszemély vagy te – nyomtam apró csókot a szájára. – Pont ezért szeretlek. Na meg az ellenállhatatlan alakodért, és az eszedért, és sok minden másért, amit inkább majd négyszemközt fejtek ki – búgtam a fülébe.
- Te szex-mániás – kuncogott fel Gaby.
- Nem is tudom, hogy ki ugrott rám reggel kétszer – haraptam a nyakába.
- Gyerekek, viselkedjetek – vert hátba Anthony. Majd elcsent egy tálca sütit valószínűleg Nathalie-nak. – A gondolataitoktól elég nehéz másra koncentrálni. Úgyhogy eldöntve a vitát, mindketten súlyos nimfomániában szenvedtek.
- Nem is igaz – mondtuk egyszerre szerelmemmel.
- Erre nem reagálok semmit, valahogy túl egyszerre kezdtetek el tiltakozni – vigyorgott ránk.
- Bosszantó vagy – morogtam magam elé.
- Én is szeretlek, öcsi – nevetett fel Anthony. Pf… testvérek. Imádom őket, de néha elég bosszantóak, tényleg. Talán mostanában a bátyuskám túl sokat társalgott Emmettel.
- Na, mikor jön a gólya nálatok, fiatalok? Stramm kiskutyákat akarok sétáltatni – lépett mellénk az említett. Na, ez tipikus esete az emlegetett szamárnak.
- Nagyon vicces vagy – vágtam mellkason.
Igazán kedves, hogy a leendő gyermekeinket lekiskutyázta. Gyönyörű kisbabák lesznek, kivételes gyerekek, hogyha egyszer egyáltalán sikerül nekünk családot alapítani. Ez nálunk még komplikáltabb, mint bárki másnál. Legalábbis a jelek szerint. Még csak pár hete magyarázta Carlisle az ilyen meg olyan elváltozásokat Gabriella testében, és az én megváltozott génjeimet, meg, hogy ketten együtt milyen közös, és eltérő elváltozásokat hordozunk magunkban egy egyszerű emberhez képest. Na jó, igazság szerint úgy a harmadik percnél totálisan elvesztettem a fonalat, pedig Anthony nagyapja nagyjából egy órán át vetett fel minden egyes lehetőséget, ami számításba jöhet. Lényeg a lényeg, hogy minden csak a természeten múlik.
- Ugyan már, tudod, hogy csak vicceltem – veregetett hátba Emmett. Még jó, hogy erősek a csontjaim, különben most ripityára törve feküdnék a padlón.
- Persze, hogy tudom – köhintettem, mikor újra levegőhöz jutottam.
- Te se haragudj, kiscsaj. Tőled csak jót örökölnek majd a lurkók – szorongatta meg kedvesemet is.
- Hé… – kezdtem volna bele, de valaki közbeszólt.
- Emmett, Gabriella erősebb, mint egy ember, de azért legyél szíves és vigyázz rá, ettől még törékeny – mondta Carlisle erényesen.
- Jól van, bocsi – biggyesztette le az ajkát Emmett. Majd óvatosan a földre állította kedvesemet.
- Semmi baj, Emmett – mosolygott fel rá szerelmem.
Elég mókás látványt nyújtottak, mert Emmett csaknem két fejjel magasabb volt Gabynál, így most rendesen kiütköztek a magasságkülönbségek. Na meg persze szerelmem jó, ha hatvan kilót nyomhat most, míg ez a nagy medve majdnem kétszer annyit.
- Hol is tartottunk? – lépett vissza a tálca elé. – Szóval, eddig az enyém, az pedig a tiéd, így igazságos – húzta meg a határvonalat.
- Én akkor sem haragszom, hogyha mindent felfalsz, és több mázsát fogsz nyomni – tömtem a szájába még egy szelet süteményt.
- Pazar jövőkép – fintorodott el rágás közben. – Inkább nem kérek többet. Azt hiszem, hogy egy pohár tejjel viszont le tudsz venni a lábamról – pislogott rám ártatlanul. - Hát még ha belecsempészel egy kis fahéjat is valahonnan, meg egy kiskanál mézet – fűzte még hozzá.
- Mi történt a pezsgőimádatoddal? – kérdeztem döbbenten.
- Még mindig imádom a pezsgőt, de a sütihez jobban szeretem a tejet – rántotta meg a vállát. – Azt mondtad még reggel, hogy bármit megteszel értem – simított végig a mellkasomon.
- Még szép, csak az a kérdés, hogy itt tartanak-e tejet. Mindjárt kiderítjük – simítottam végig az arcán. Azután pedig a konyhába siettem, ahol Esme tevékenykedett. – Esme, esetleg nem lenne egy pohár tej, egy kis fahéj, és egy kiskanál méz? – kérdeztem nem túl sok reménnyel a hangomban.
- Dehogynem – mosolyodott el. – Hoztam haza, mert Gabriella mindig azt kér a sütihez, amikor itt van, vagy itt vagytok Carlisle-nál. Már át is főztem egy adagot, hogy hideg legyen estére. A hűtőben megtalálod, rá van írva az üvegre, hogy „Gaby”. Várható volt, hogy megint ezt kér majd, mivel ma bővelkedünk édességben – magyarázta gyengéden. Micsoda kedvesség. Hogyan tudnám én ezt valaha is meghálálni ennek a családnak. Megmentették a szerelmemet, boldoggá tették anyát, és még a részletekre is figyelnek.
- Köszönöm – mosolyogtam rá. Majd hirtelen felindulásból puszit nyomtam az arcára. Amin igencsak meglepődött, de úgy láttam, hogy örült neki. A következő pillanatban pedig egy poharat nyomott a kezembe.
- Nagyon szívesen. Szeretünk titeket – simogatta meg az arcomat.
Majd kivett a sütőből egy újabb adag almás pitét. Hihetetlen mennyiségű finomságot halmoztak fel ide. Az ember nem is gondolná, hogy lehet egyáltalán ennyit sütni egy nap leforgása alatt. Miután töltöttem egy nagy pohár tejet, visszasiettem szerelmemhez, akinek a szája azonnal széles mosolyra húzódott, ahogy meglátta a kezemben az italát.
- Köszi – vette el a poharat tőlem. Majd egy gyors csók után egy hajtásra kiitta a pohár teljes tartalmát. Én csak néztem rá nagy szemekkel. Fél liter tej egy húzásra. Szép teljesítmény. Biztosan nagyon szomjas volt már, szólhatott volna előbb is.
- Nincs mit – vettem el tőle az üres poharat. – Még? - kérdeztem kíváncsian.
- Nem, ez bőven elég volt, tényleg – nyomatékosította, mert nem igazán hittem neki. Volt már rá példa, hogy meg sem állt egy liter tejig esténként.
- Oké – bólintottam rá.
Majd egy szempillantás alatt letettem a poharat a konyhában, és visszasiettem Gabyhoz. A parti még csak most kezdődik igazán. Éppen most érkezett meg Johanna és Billy is, úgyhogy elkezdődhet végre a tánc. Mindig is imádtam táncolni, úgyhogy már alig várom, hogy lehetőségem nyíljon alaposan könnyíteni a párom cipellőjén.
- Ajaj – húzta el a száját Gabriella.
- Mi a baj? – kérdeztem döbbenten.
- Már megint összeszólalkoztak, vagy valami, mert mindketten olyan arcot vágnak, mint aki citromba harapott – mutatott kedvesem az érkezőkre.
- Uh, igazad lehet – húztam el a szám én is, amikor jobban szemügyre vettem őket. Johanna megkaphatja a földkerekség legmakacsabb bevésődése címet, az már egyszer biztos. Még én féltem Gabriellától? Ő legalább közel engedett magához. Johanna már szinte fagyos, pedig szegény bátyám készséggel kiolvasztaná.
- Biztosan megoldják – simított végig kedvesem, amikor elkomorultam. – Johanna aranyos lány, csak nehéz élete volt eddig. Nehéz közel engedni magunkhoz idegen embereket.
- Úgy rémlik, hogy te nem voltál ennyire nehéz eset – mosolyogtam rá.
- Hát, mindenki más. Én lényemtől fogva elragadó vagyok, így nem nehéz a közelembe férkőzni. Nem tehetek róla, hogy a bájaim elkápráztattak, és éppen jókor voltál jó helyen, hogy még a kegyeimbe is fogadtalak – szegte fel az állát büszkén. – Mindig is tudtam, hogy nincs nálam szebb kerek-e világon.
- Nos, igen, ezzel nem mondasz újat, aki tud, az tud. Ember létedre engem azonnal elkápráztattál – pusziltam bele a hajába. Majd legnagyobb sajnálatomra gyorsan abba kellett hagynom az elcsábítását, mivel bátyám mellettem termett, úgyhogy ha nehezen is, de elszakítottam magam kedvesemtől.
- Mennyire zárkózott be ezúttal? – kérdezte Gaby kissé elfintorodva.
- Jobban, mint amennyire kellene. Én már nem tudok mihez kezdeni. Egyszer már majdnem langyos, azután pedig hideg, aztán megint langyos, utána pedig fagyosba vált. Nem tudom, hogy mikor érinthetem meg egyáltalán, vagy mikor nem akarja, mindig a hangulatától függ, hogy milyen éppen a kapcsolatunk. Én értem, hogy fél egy komoly kapcsolattól, de ez azért már túlzás. Hogyan segítsek, hogyha azt sem tudom, hogy hol rontom el? Hogyan legyek az, amire szüksége van, hogyha a bevésődésem sem tudja, hogy mit akar valójában? Lehet, hogy barátnak akar, lehet, hogy szerelmének, de lehet, hogy csak egy kedves ismerősnek. Akkor most melyik? Legalább ő eldönthetné, hogy én is kapjak valami viszonyítási alapot – fakadt ki bátyám.
Ez tökéletesen jogos volt, és értettem a fájdalmát, ahogy Gabriella is mondta, Johanna helyzete elég nehéz, hiszen nem volt könnyű élete, és ez most nagy változás, de biztosan megoldják majd valahogy. Bármennyire is próbáltam meggyőzni bátyámat, hogy a nyitótáncnál majd minden megváltozik, és Johanna is biztosan felenged egy kicsit, makacsul tartotta magát a terveihez, miszerint majd táncol anyával, és Edwardot kéri meg, hogy kérje fel Johannát. Szerintem ez rossz ötlet, bár ki tudja. Talán, hogyha Johanna közeledik Billy felé, akkor könnyebben menne a dolog.
Természetesen én a szerelmem harisnyakötőjét húztam ki, amikor eljött az idő, és boldogan álltam meg előtte, hogy táncba hívjam. Szerelmem azonnal a nyakam köré fonta a karjait, és természetesen simult hozzám. Annyira csodálatos érzés volt. Összeilletünk, olyanok voltunk, mintha két testben lett volna egy lélek. Még nem éreztem ehhez fogható csodát, soha Gabriella előtt.
- Nézz csak oda – fordított meg minket szerelmem.
- Na, ez már valami – vigyorodtam el elégedetten. Johanna végre nyitott Billy felé. Azt hiszem, hogy erre már elég régóta vártunk, már nem csak Billy, hanem mindkét család, és az egész falka ezen drukkol, amióta az alfánk bevésődött.
- Mondtam, hogy csak idő kell neki – húzta ki magát büszkén Gaby. Majd visszabújt a mellkasomhoz, és elégedetten felsóhajtott.
- Szeretlek – pusziltam bele a hajába. Ezt muszáj volt minél többször elmondanom neki, hogy még véletlenül se legyen esélye kételkedni a szerelmemben.
- Én is szeretlek – mosolygott fel rám. – Ma éjjelre tartogatok nekünk egy kis meglepetést – simított végig a mellkasomon.
- Már előre tetszik a dolog. Előre hozzuk a közös esténket? – ajánlottam a lehetőséget.
- Azt ígérted, hogy ma alaposan megtáncoltatsz – koppintott az orromra. – Követelem a hosszan tartó táncot, amit ígértél. Tudod, hogy imádok szórakozni, hogyha tehetem – rebegtette meg a szempilláit.
- Jól van, tudod, hogy kérésed számomra parancs – simítottam végig a hátán. Tényleg megígértem.
- Vagy te talán nem élvezed? Ha nem érzed jól magad, akkor mehetünk – pislantott fel zavartan a dal végén.
- Édesem, én mindent imádok, ami veled kapcsolatos, ráadásul táncolni is szeretek, úgyhogy ez egy gyönyörű este – biztosítottam.
Majd szenvedélyesen megcsókoltam. Azután pedig tovább pörögtem kedvesemmel. Azt esténk hátralévő része csendben telt. Leginkább csak élveztük a partit, amibe az összes pár kellőképpen belemelegedett. Még Esme és Carlisle is. A maguk nemes tartásával táncoltak, amit csak nagyon régen volt jellemző az ilyen eseményeken, de mégis tapintani lehetett a szenvedélyt, ami forrt közöttük. Csodálatos, példaértékű páros voltak. Nem sokáig kémleltem a körülöttünk lévőket, mert éreztem, hogy Gabriella egyre inkább elernyed a karomban.
- Fáradt vagy, édesem? – kérdeztem halkan, egészen közel a füléhez.
- Hát, nem vagyok friss, és üde, de bírom még – pislogott fel rám. Látszott rajta, hogy már csak erőlködik, hogy ébren maradjon, és ezt semmiképpen sem akartam. Lesz még alkalmunk szórakozni. Nem akarom, hogy szegénykém teljesen kimerüljön most csak azért, mert én nem viszem eleget szórakozni. A jövőben majd beiktatunk táncos estéket is. Rajtam ne múljék.
- Kicsim, mindjárt összeesel. Gyere, elmegyünk aludni, és a jövőben ígérem, hogy többet viszlek szórakozni és táncolni. Pihenned kell – pusziltam meg a nyakát.
- Ezt erőltesd – hajtotta hátra a fejét. – Ettől felébredek – csillantak meg a szemei pimaszul.
- Oké, de ezt inkább majd a sátorban fogom folytatni, mert itt elég feltűnőek lennénk – kuncogtam fel. A kis heves.
- Jól van, meggyőztél, de tényleg el kell vinned szórakozni – nézett rám szigorúan.
- Esküszöm, hogy már a jövő héten elmegyünk táncolni valahová – tettem le a nagy esküt. Majd keresünk valami kellemes helyet, ahol tudunk andalogni.
- Rendben, ez esetben megengedem, hogy az ideiglenes szállásunkra vigyél – harapta be az ajkát.
- Tudtam, hogy imádsz farkason utazni – vigyorodtam el. Eddig tagadta, de tudtam, hogy élvezi a hátamon száguldást.
- Én egy szóval sem mondtam, hogy nem – rebegtette meg a pilláit.
- Folyton tiltakoztál, amikor vinni akartalak – mondtam kicsit morcosan.
- Azért, mert akkor vadásztunk az ellenségre, és semmi szükséged nem volt rá, hogy még én is folyamatosan gyengítselek. Amúgy sem akartál már csak magaddal vinni sem, kolonc pedig végképp nem akartam lenni a hátadon – magyarázkodott. Nos, ez valóban logikus, de akkor én máshogy fogtam fel a helyzetet.
- Értem – bólintottam komolyan.
- Igen, én is hallottam, hogy végre koppant, hogy miért nem akartam akkor, hogy vigyél. Néha egy kicsit tökfej vagy – kopogtatta meg a homlokomat.
- Te pedig pimasz – nyomtam egy gyors csókot az ajkaira.
- Lehet, de én ezt tudom a nap huszonnégy órájában produkálni – kacsintott rám.
- Ezzel nem tudok vitatkozni – forgattam meg a szemeim. Tényleg egyfolytában pimaszkodik velem. – Most viszont indulás, pihenned kell – kaptam a karjaimba. A többiek pedig tapsviharban törtek ki, mire kedvesem elpirult.
- Na látjátok srácok, így kell ezt csinálni – vigyorgott ránk Emmett. – Jacobnak van stílusa.
- Köszi – biccentettem a nagy mackó felé. Emmett gyakran bár idegesítő, de igazából csupa szív, és bármit megtenne érted. Nem gondoltam volna, hogy még valaha ezt mondom, de tényleg kedvelem ezt a vámpírt. Meg az egész Cullen famíliát.
Miután mindenkitől elköszöntünk kivittem kedvesemet, és addig emberként sétáltam vele, amíg el nem tűntünk a fák között. Mikor már elég messze jártunk, gyorsan ledobáltam a ruháimat, és átváltoztam. Gabriella összeszedte minden göncömet, és felszállt a hátamra. Én pedig viszonylag lassan elindultam. Valami furcsa érzésem volt Gabyval kapcsolatban mostanában, így nem mertem vele teljes sebességgel futni. Mintha mostanában törékenyebb lenne, mint amilyen volt az utóbbi időben. Fáradtabb is, és könnyebben legyengül. Valami nem stimmel, én eddig nem faggatóztam, de holnap ki fogom deríteni, hogy mi a baj. Ha kell, akkor Carlisle-hoz megyek, és követelem a válaszokat. Lehet, hogy a vámpírméreg mégsem tart ki örökké a szervezetében, és szép lassan megint teljesen emberré válik? Vagy talán a méreg erősödik és gyengíti őt? Semmiképpen sem lehet jó dolog, ami történik.
- Jake, csigalassan haladunk – mondta a fülembe panaszosan. – Ha fáradt vagy, akkor inkább tegyél le, megyek a saját lábamon – simogatta meg a bundámat. Én pedig megráztam a fejem, hogy nem. – Hát jó, akkor magadra vess, hogyha elalszom itt rajtad, mire odaérünk. Akkor bizony a meglepetés is elmarad, és hoppon maradsz ezen a gyönyörű estén – búgta a fülembe. Mi ez, ha nem kínzás? A férfi nagy dilemmája. Óvni a szeretett nőt, vagy szeretni a szeretett nőt egy eldugott helyen? Hát igen, nehéz a döntés, de inkább nézem, ahogy alszik, minthogy bármilyen kárt is okozzak benne. – Oké, akkor magadra vess – feküdt el a hátamon, és a bundámba túrva szuszogni kezdett. Nem zavart, hogy el fog aludni. Majd reggel bepótoljuk, ami most elmaradt. A lényeg, hogy pihenjen.
Még egy jó tíz percig eltartott, mire odaértem vele a sátorunkhoz. Gabriella pedig már mélyen aludt. Óvatosan feküdtem le a puha fűre, nehogy felébresszem, azután pedig átváltoztam. Majd a karjaimba véve Gabyt bevittem a sátorunkba, azután pedig felöltöztem. Szerelmem édesen szuszogott, és ahogy letettem a takarómra az oldalára fordult, és összegömbölyödött. Mindig így aludt. Meglazítottam a ruháját, és gyorsan ráadtam a meleg pizsamát, majd betakartam. Ezután vettem észre a sátor másik sarkában levő apró kis dobozt, amire az volt írva, hogy „Jake”. Ezek szerint abban rejlik a meglepetés, amiről beszélt az este kedvesem. Már csak az a kérdés, hogy mi van benne? Eléggé kicsi, és tökéletesen kocka formájú dobozban van. Egyelőre ötletem sincs, hogy mit rejthet. Mindenesetre gondolom nem lenne illendő a szerelmem engedélye nélkül kinyitni az ajándékomat, hiszen biztosan szeretné látni, hogyan reagálok a meglepetésre. Na és, ha csak belekukkantanék? Csak egy picikét. Éppen hogy kinyitnám, és már vissza is csuknám a dobozt. Á, nem, nagy a kísértés, de nem tehetem ezt. Majd, hogyha Gabriella felébredt. Kibírom addig. Inkább befekszem mellé, és én is alszom néhány órát. Így is lett. Felkaptam egy bokszert, majd bebújtam szerelmem mellé, és a mellkasomra húztam.
- Jake? – kérdeztem kedvesem halkan.
- Igen? – kérdeztem vissza. Bár szinte biztos voltam benne, hogy álmában beszél.
- A doboz, nyisd ki a dobozt – bújt hozzám még szorosabban. – Fontos.
- Majd reggel kinyitjuk együtt, nincs semmi baj, csak aludj – simogattam meg a hátát.
- De…
- Nincs semmi de, már így is félig alszol. Kibírom reggelig, akkor viszont az lesz az első dolgom. Most pedig aludj, kicsim – mondtam ellentmondást nem tűrve.
- Jól van – sóhajtott fel. Majd néhány pillanattal később már szuszogott is.
Nekem sem telt bele sok időbe, hogy elaludjak. Néhány perccel később magával ragadott az álmok birodalma, és én egyáltalán nem tiltakoztam, hosszúak voltak a napok az utóbbi időben. Nem igazán volt időnk kipihenni magunkat. Gabriella is biztosan ettől készült ki ennyire.
Reggel szerelmem apró csókjaira ébredtem. Nem tudtam, hogy mennyi az idő, de még nem régen világosodhatott ki, mivel a madarak sem csipogtak egyelőre. Lassan nyitottam ki a szemem, mire Gabriella elvigyorodott, és apró csókot nyomott a számra. Majd a csomagot kezdte el a szemem előtt húzogatni.
- Jó reggelt – vigyorodott el. – Nem nyitottad ki, pedig ez nagyon fontos – mondta komolyan.
- Neked is jó reggelt – pusziltam a hajába. – Már nyitom is – vettem el tőle a dobozt. Mire Gabriella izgatottan felült, és feszülten figyelte az arcomat. Gyorsan kibontottam a csomagolópapírt, és felemeltem a doboz tetejét. Amit ott találtam, attól szó szerint elállt a lélegzetem. – Ez… ez az, amire gondolok? – kérdeztem döbbenten. Nem tudtam mást kinyögni jelen pillanatban.
- Igen, ez az, amire gondolsz – mosolygott rám Gabriella, és láttam, hogy a szemében már csillognak az öröm könnyei. – Sikerült – fűzte még hozzá.
Óvatosan emeltem ki a dobozból azt az egy pár apró kis cipőcskét, hogy közelebbről is szemügyre vehessem őket. A kisbabánk első cipőcskéje. Egyszerű, fehér kis lábbeli volt, de most mégis a világot jelentette számomra ez az apró kis ajándék.
- Mióta tudod? – kérdeztem izgatottan.
- Már egy ideje sejtettem, de Carlisle csak két napja tudta biztosan megmondani – válaszolta izgatottan.
- Annyira szeretlek – öleltem magamhoz, és szenvedélyesen megcsókoltam. – Na és persze, téged is, picim – hajoltam le a hasához.
Majd felhúzva a felsőjét apró puszik hadával leptem be a területet, ahol a kisbabánk volt. Gaby csiklandósan felkuncogott, de egyáltalán nem tiltakozott a pocakját ért támadás miatt. Hát ezért volt mostanában ilyen fáradékony, és gyenge. Az első harmadban van, ami elég nehéz egy kismamának, de én mindenben a segítségére leszek, amiben csak tudok. Órákon át feküdtünk még csendben a sátorban, apró csókokat váltva, és én egyszerűen nem tudtam betelni a gondolattal, hogy hamarosan kisbabánk lesz. A mi picikénk. Remélem, hogy kislány lesz, hogy olyan gyönyörű lehessen, mint a mamája.
2010. augusztus 3., kedd
La Push vámpírja - 66. fejezet
66. fejezet
Sziasztok! Szuper volt a nyaralás, és majd írok egy hosszabb lélegzetvételű beszámolót is, hogyha letöltöttem a képeket a gépemre, mert majd meg is mutatom, hogy hogyan nézett ki :) Addig is itt a friss:D Puszi, Drusilla
(Bella szemszöge)
Már olyan régóta nem voltam bálban, és nem táncoltam. Tudom, hogy régen gyűlöltem az ilyesmit, de mindig, amikor nosztalgiáztam miután elhagyott engem Edward és a Cullen család, az a gyönyörű báli éjjel jutott eszembe, amit eltöltöttem a szerelmemmel. Mindig is bántam, hogy nem jártunk el sűrűbben táncolni akkoriban, mert fantasztikus érzés volt, csak én eléggé két bal lábas voltam, de ez szerencsére mára már nincs így. Az egész este csodálatos volt, főleg az a része, amikor nosztalgiáztunk Edwarddal. Annyira tökéletes pillanat volt, amikor felidéztük, ahogy a lábán álltam, és ő így forogta velem körbe a termet. Azonban valami máson is megakadt a pillantásom. A fiaim boldog arcán. Anthony és Nath tökéletesen kiegészítették egymást. Mindig is jól megértették a másikat, és egyáltalán nem szégyellték felvállalni, hogy hogyan is éreznek egymás iránt. Gabriella és Jake pedig úgy simulnak egymáshoz, mint két mágnes, szinte már nem is ketten vannak. Két test, de egy lélek. Hihetetlen az az összetartozás, amit a külvilág is tökéletesen lát rajtuk. Billy és Johanna pedig tűz és jég. Billy határozott, de türelmes jellem, amilyennek egy alfának lennie kell, ezzel szemben Johanna temperamentumos, és vad, megállíthatatlan. Azonban, ami határozottan közös bennük az az, hogy mindketten hihetetlenül kitartóak. Soha nem adják fel, bár ez legnagyobb örömömre, mindhárom fiamra igaz.
- Elbambultál – suttogta Edward a fülembe. – Min gondolkozol ennyire? – kérdezte kíváncsian. A lehelete lágyan simogatta a nyakamat, amitől minden egyes porcikám megborzongott.
- Csak azon elmélkedtem, hogy milyen gyönyörű párokat alkotnak a fiúk a kedveseikkel – válaszoltam őszintén és végigfutattam a pillantásom még egyszer a fiaimon.
- Nos, amennyire hallom őket, a gondolataik alapján mindannyian egész életükre együtt maradnak – mosolygott rám kedvesen. – Tudod az örökkévalóság hosszú idő, és jó, hogyha az embernek, farkasnak, vagy vámpírnak van társa, akivel megoszthatja az életet – motyogta a hajamba.
- Mire akarsz kilyukadni? – kérdeztem értetlenül.
Valóban fontos, hogy legyen társ melletted, de nem az idő, és a hely a fontos. Szerethetünk valakit a világ másik végéről, nem kell együtt lenned ahhoz valakivel, hogy szerethessem. Edward is ilyen volt számomra ötven éven keresztül. Azután is nagyon szerettem, hogy elhagyott, és bár nem tudtam, hogy merre jár, tudtam, hogy valahol talán ő is rám gondol, vagy ha nem is, akkor is jó volt a gondolat, hogy még találkozhatunk. Akármennyire is dühös voltam rá, akkor is mindig velem volt valamilyen szinten. Volt valami kapocs, ami összekötött bennünket.
- Csak arra, hogy milyen szép a szerelem, és az összetartozás – válaszolt Edward. – A fiunk hamarosan feleségül veszi Nathalie-t, azután talán még unokáink is lehetnek, és ez nagyon jó érzés. Sosem gondoltam volna, hogy saját családom lehet, és gyermekem. Nem akarom elveszíteni soha többé ezt a csodát.
- Nem fogod, emiatt nem kell aggódnod – bújtam hozzá szorosan. Legalábbis négy-öt évig, amíg itt vagytok biztosan nem, azután pedig majd látogatjuk egymást. Tettem hozzá gondolatban.
- Azt hiszem, hogy ezt szerettem volna hallani – nyomott lágy csókot az ajkaimra.
Nem akartam elrontani az esténket. Valamikor beszélnünk kell a jövőről, de nem most, nem ma éjjel. Most csak élvezni akarom az érintéseit, a csókjait, érezni a szerelem mindent elsöprő mámorát, az összetartozás csodáját. A mai éjjel nem a búslakodásé, hanem a boldogságé, a szerelemé, és a vágyaké.
- Ennek örülök – mosolyogtam rá.
- Mit gondolsz, mehetünk a sátrunkhoz, már majdnem mindenki elszivárgott – csókolt bele a nyakamba. Hm… felhívás keringőre? Hát részemről rendben van. Én semmi jónak nem leszek elrontója, sőt, kifejezetten tetszik a gondolatmenet.
- Nathalie és Anthony hamarosan távozik, és akkor már mehetünk is – kértem még egy kis türelemre szerelmemet.
- Rendben, ez mondjuk biztos, mert eléggé nagy tervei vannak a hölgynek mára – mosolyodott el Edward halványan.
- Nehogy zavarba merd hozni – szóltam rá határozottan. – Már így is eléggé ideges – fűztem még hozzá.
- Igen, ezt nem is tudná tagadni, legalábbis a gondolatai alapján semmiképpen. Biztosan gyönyörű éjszakájuk lesz. Te is hasonlóképpen viselkedtél, az első éjszakánk előtt – simított végig az oldalamon.
- Mikre nem emlékszel, te vén kéjenc? – villantottam rá a szemeimet.
- Viselkedj te kis fruska, ha nem akarod, hogy elfenekeljelek – húzott magához még közelebb.
A pillanatot azonban Anthony és Nathalie ölelése szakította félbe. Pontosabban csak Anthonyé, mivel ő ért oda hozzánk előbb.
- Jó éjt anya, Edward – ölelt meg minket Anthony.
- Sajnálom az előbbi, hogy is mondjam, gondolati kitörésemet – harapta be idegesen az alsó ajkát Nath, miközben Edwardra nézett.
- Semmi gond – ölelte át szerelmem. – Sehol nem vagy Rose-hoz és Emmetthez képest. Sőt a te gondolataid kifejezetten aranyosak voltak – kacsintott még rá. Ahhoz képest, hogy azt ígérte nem hozza szegényt zavarba, egészen jól sikerült.
- Jó éjt, drágám – öleltem át leendő menyemet. – Mindent előkészítettem – súgtam még a fülébe úgy, hogy csak ő hallja.
Szegénynek zavarában, és izgatottságában azonnal felgyorsult a szívverése, legalább a kétszeresére. Tudtam, hogy mit érez. Én is emlékeztem az első alkalom előtti kis félelemre, és szorongása. Félelmetes dolog odaadni valakinek az egyetlen kincsed, de ha megfelelő a férfi, akkor nincs annál gyönyörűbb pillanat.
- Köszönöm – suttogta hálásan.
- Ugyan már, boldogan tettem – engedtem el végül. – Remélem, hogy gyönyörű éjszakátok lesz – nyomtam egy puszit az arcára.
Annyira aranyos volt, ahogy készülődött, és félve kért segítséget tőlem és Alice-től, pedig szerintem csodálatos, hogy ilyen gyönyörű éjszakát szeretett volna kettejüknek a fiammal.
- Ebben egészen biztos vagyok – pirult el.
- Miről beszéltek? – kérdezte Anthony kíváncsian.
- Nem kell mindig mindenről tudnod, fiam – intettem játékosan. Kis kíváncsi, mindig is ilyen volt. – Még a végén olyan leszel, mint apád – forgattam meg a szemeimet. Persze csak ugrattam, eszem ágában sem volt rosszat mondani a fiamról, vagy a szerelmemről, hiszen ők jelentenek minden boldogságot a számomra az életben.
- Hé, én is itt vagyok – mondta szerelmem felháborodva. – Ezért még számolunk, hölgyem – folytatta tettetett felháborodással, majd belemarkolt a fenekembe. Én csak elmosolyodtam ezen, és még egy kicsit hozzádörgöltem magam a gyengéd érintéshez, de Nath kifejezetten zavarba jött a szituációtól. Igazság szerint Nathalie nagyon emlékeztetett a régi önmagamra, persze leszámítva a farkas géneket.
- Akkor mi megyünk is – mondta Anthony kicsit rosszallóan nézve ránk. Majd kézen fogta kedvesét, és a kijárat felé kezdte húzni. – Legalább a fiatok jelenlétében mellőzhetnétek ezt a fajta, hm… testi kontaktust – szólt még hátra a fiunk
Ezen a kijelentésén pedig nagyon jót kuncogtunk. Talán néha tényleg túlzásba visszük az enyelgést, ahogy Emmett szokta mondani, de hogyha egyszer ilyen jó, akkor miért fosztanám meg magam tőle? Eszem ágában sincs nélkülözni egy ilyen fenséges érzést, mint a szerelem mámora, vagy a testi vágy gyönyöre, a tudat, hogy melletted van, és szeret az, akit te viszont szeretsz. Különleges kapocs, ami soha nem múlik el.
- Szóval, most, hogy mi vagyunk az utolsó páros, mit gondolsz, mehetünk? – kérdezte Edward izgatottan.
- Te készülsz valamire? – sandítottam rá. – Már megint meglepetésen töröd a fejed? – kérdeztem összeszűkülő szemekkel. Kis hamis, állandóan kitalál valamit.
- Tulajdonképpen, igen, van egy meglepetésen, amihez be kéne kötnöd a szemed. Esküszöm, hogy nagyon fog tetszeni – simított végig a gerincemen.
Persze, tudta, hogy ezzel majd levesz a lábáról, mert egyszerűen rajongtam ezért az apró mozdulatért. A gerincem elképesztően imádott minden egyes gyengéd érintést. Valóban az volt talán a testem legérzékenyebb pontja. Habár ha Edwardról volt szó, akkor fel tudtam még mutatni néhány igen érzékeny helyet.
- Na jó, legyen – szusszantottam tettetett bosszússággal.
Tényleg nem szerettem a meglepetéseket, ez azóta sem változott, hogy átváltoztam. Kivéve persze Anthonyt, ő volt életem legszebb meglepetése. Hiszen azt hittük, hogy lehetetlen egy vámpírtól teherbe esni.
- Imádlak – csókolt meg Edward.
Láthatóan nagyon boldoggá tette a tény, hogy hagytam magam. Egy szempillantás alatt bekötötte a szemem, majd felkapott a karjaiba, és már száguldottunk is valahová. Nagyjából érzékeltem, hogy hová megyünk, attól függetlenül, hogy nem láttam, hiszen az érzékeim nagyon erősek voltak. Tudtam az illatokból, hogy az erdőben vagyok, és sokáig a rétünk felé tartottunk, de egy kicsivel előtte Edward elfordult velem. Eddig azt hittem, hogy tudom mire készül, de most aztán elvesztettem a fonalat. Úgy volt, hogy a réten éjszakázunk, és én azt hittem, hogy ott csinált valami meglepetést, de ezek szerint nagyot tévedtem. Egy-két perccel később Edward végre megállt, és letett a lábaimra, majd megfordított, és hátulról átkarolt.
- Felkészültél? – kérdezte izgatottan.
- Igen, azt hiszem – mosolyodtam el.
- Akkor most… - rántotta le rólam gyengéden a leplet. Én pedig kíváncsian kémleltem körbe, hogy mi is az a nagy meglepetés. Amikor megláttam elállt a lélegzetem is. Gyönyörű volt. A Cullen ház szinte tökéletes mása állt a határ két oldalán. Ahogy egyszer beszéltünk róla Edwarddal. A ház fele a farkasok területén állt, míg a másik fele a Cullenek oldalán. Döbbenten néztem fel Edwardra, aki csak szélesen elmosolyodott. – Valahogy így képzelted el a házunkat?
- Igen, ez egyszerűen tökéletes, de hogyan… - akartam kérdezni, de közbevágott.
- Anthony, Billy és Jacob a tervek alapján felépítette a farkasok oldalán lévő részt, míg Jasper és Emmett nekem segített felépíteni a mi oldalunkon levő részét. Hatan nagyon gyorsan elkészültünk az egésszel, azután pedig Alice rendezte a mi oldalunkat, míg Nathalie, és Gaby a farkasok felét. Egy kicsit nehéz volt eleinte összehozni mindenkit, és megoldani a dolgot, de aztán csak sikerült. Billynek eleinte nem igazán tetszett az ötlet, hiszen alfa révén az egész törzs jólétét figyelembe kell vennie, de aztán megegyeztünk. A ház közepén, pontosan a határvonalon meghúztuk a határ csíkját, hogy meddig mehetek el a házban. Te természetesen az egészet bejárhatod, hiszen La Push vámpírja vagy, én pedig boldogan beérem a saját oldalunkkal, ha veled lehetek – magyarázta lelkesen. – Megnézzük? Már teljesen készen van az egész.
- Még szép, hogy megnézzük. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mikor csináltátok mindezt. Bár van egy sejtésem, mivel mostanában a kelleténél is sokkal többet vadásztatok, vagy járőröztetek a fiúkkal – esett le a tantusz. Eddig nem gondolkodtam ilyesmin, csak egyszer játszottam el a gondolattal, hogy sumákolnak, de ezek szerint nem tévedtem.
- Hát, ami azt illeti, nem akartam, hogy idő előtt megtudd, hogy mit művelünk az erdő mélyén – vigyorodott el.
- Ki mondta, hogy nem tudtam? Talán csak nem akartam elrontani az örömödet – rántottam meg a vállam.
- Ki árulta el? – sötétültek el a szemei.
- Nyugi, senki nem mondott semmit, csak kíváncsi voltam, hogy mit reagálnál, ha ilyen helyzetbe kerülnél – vigyorodtam el ezúttal én.
- Gonosz vagy – rázta meg a fejét.
- Én? – rebegtettem meg a pilláimat.
- Ezért most megkapod a magadét – állt támadóállásba.
- Csak, hogyha elkapsz – rohantam el a ház irányába. Az ajtó szerencsére nyitva volt, különben a házat azonnal sikerült volna megrongálnom, pedig nem akartam, de hát hogyha menekül az ember, vagyis vámpír, akkor sietni kell.
- Úgyis elkaplak – hallottam meg magam mögött Edward hangját.
Én pedig gyorsan átszaladtam a határvonalon, tudom, hogy ez gonosz dolog, de megálltam a vonal pontosan túlsó felén. Tudtam, hogy nem jöhet át, és szerettem volna egy kicsit húzni az idegeit. Néha kell egy kis gonoszkodás.
- Vagy talán mégsem tudsz elkapni – kuncogtam fel, mikor megláttam az arcát.
- Ez nem fair játék így, Bella – húzta el a száját.
- Oh, adok én neked esélyt – nevettem fel. Majd a vonal egyik végére szaladtam, és áttettem a kezem a Cullenek oldalára. – Ha elkapsz, akkor nagy jutalmat kapsz – kacsintottam rá.
- Hát jó, úgy látom, játszani akarsz, de megkapod a magadét, hogyha visszaszerezlek – sötétültek el a szemei a vágytól.
- Abban nem is kételkedem – vigyorogtam rá. Majd hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem kibontogatni a fűzőmet, miközben gonoszan figyeltem szerelmem reakcióit.
- Mégis, mit művelsz? – nyelt egy nagyot Edward.
- Csak eszembe jutott, hogy talán ösztönözhetlek rá, hogy ügyesebb legyél – dobtam le magamról a ruhám felsőrészét, így már csak egy sötétkék melltartó takarta a felsőtestem. Majd a szoknyámat kezdtem el lefejteni magamról.
- Bella, ez már kínzás – zihálta kedvesem.
Na jó, lehet, hogy egy kicsit gonosz vagyok most, de majd gyorsan hagyom magam elkapni, de így még nagyobb lesz a hév Edwardban. Szeretem, amikor elengedi magát, és nem arra koncentrál, hogy nehogy összetörjön. Néha már betegesen óvni akar mindentől, ami jó érzés, de meg kell tanulnia, hogy már nem vagyok törékeny. Sőt, kifejezetten erős vagyok.
- Akkor ehhez mit szólsz? – haraptam be az alsó ajkam.
Azután pedig szemérmetlenül lecsúsztattam magamról a szoknyát is, így előlibbent a francia bugyim, és a harisnyakötőm is, aminek Edward soha nem tudott ellenállni. Megspékeltem az egészet egy kis szempilla rebegtetéssel is, így kergetve őt az őrületbe.
- Ezt már nem fogod megúszni szárazon az biztos – mosolyodott el.
Mintha csak valami ördögi terv fogalmazódott volna meg benne. Kíváncsian figyeltem, hogy mikor tűnik fel újra. Meg voltam győződve róla, hogy ez csak valami trükk, hogy visszamenjek a ház másik oldalára, úgyhogy inkább csak vártam. Néhány pillanattal később erotikus dallamú zene csapta meg a fülemet, majd Edward megjelent egy kényelmesnek látszó székkel, és egy köteg bankjeggyel.
- Te meg mit művelsz? – kérdeztem döbbenten.
- Játszani akartál, hát játszok veled – kacsintott rám. – Szóval, táncoljon, hölgyem – emelt ki egy bankjegyet, majd felém nyújtotta. – Nos, szívesen a helyére illeszteném ezt a csekélységet, hogy jó estélye legyen, de túl messze van – fűzte még hozzá.
- Te most komolyan sztriptíztáncosnőnek nézel? – búgtam vágyakozó hangon. Majd a nappali közepén lévő oszlopba kapaszkodva kígyózó mozgásba kezdtem, miközben minden gátlás nélkül végigsimítottam a melleimen az csipkén keresztül.
- Oké, ez mégsem volt olyan jó ötlet, amíg nem érhetek hozzád – hunyta be a szemét. – Ha sokáig csinálod még ezt, akkor átlépem a határt, és visszacibállak, szerződés ide vagy oda – magyarázta csukott szemmel.
Én pedig megsajnáltam szegényt, bár kifejezetten élveztem, hogy egy kicsit felhúzhattam, hiszen mi tölthette el nagyobb elégedettséggel, mint az, hogy alig bírja visszafogni magát. Még mindig behunyt szemmel ült, amikor lassan odalopóztam elé, és folytattam a táncot, amit elkezdtem lejteni nem sokkal ezelőtt, csak ezúttal átvetettem a lában Edward felett, és a csípőmet csábosan mozgatva egyre közelebb értem szerelmem éppen leginkább lüktető pontjához. Kedvesem szemei egy szempillantás alatt kipattantak, és azonnal megragadta a csípőmet, közel rántson magához, de rácsaptam a kezére.
- Nem érhet a dolgozókhoz fiatalember – intettem szigorúan. – Hacsak nem fizeti meg jól – fűztem még hozzá.
- Túl sok időt töltünk Emmettel – nevetett fel Edward. – Mikor lettünk ilyen kis perverzek?
- Nos, én nem látom itt Emmettet, úgyhogy ezt most hagyjuk is. Én nem nevezném perverzitásnak, sokkal inkább csak feldobjuk a szexuális életünket. Vagy talán nem tetszik? – fordítottam hátat neki, és lassan az ölébe ereszkedtem, majd hozzádörgöltem a hátsómat Edward ágyékához.
- Nem mondtam, hogy nem tetszik – nyögött fel.
- Na látod, akkor engedd el magad, és élvezd, amit nyújthatok neked – búgtam a fülébe. Majd egy szempillantás alatt a szék háta mögött termettem, azután pedig egy gyors mozdulattal széttéptem szerelmem ingjét, és végigsimítottam a mellkasán.
- Ezt meg hol tanultad? – kérdezte döbbenten.
- Talán majd egyszer elmondom – mondtam sejtelmesen.
Azután pedig folytattam, amit elkezdtem. Ha azt hitte, hogy ezzel a kis akcióval meg tud fogni, hát tévedett. Egyszer még régen Dawn addig könyörgött, amíg hajlandó voltam vele elmenni egy ilyen tanfolyamra. Jacob szerelme már harmincas éveiben járó nő volt, és szeretett volna újra szexisen, és csábosan hatni a férjére, na nem mintha Jake ne imádta volna mindig minden porcikáját a bevésődésének. Mindenesetre csak elmentem vele, és annyira mókás volt az egész, hogy folyamatosan kezdtük járni néhány évig az erotikus táncoktatásra. Eddig még ugyan nem volt alkalmam kipróbálni ezt a kis játékot, de azt hiszem, hogy most kamatoztathatom a tudást, amit akkor megszereztem. Amikor Dawn bevetette ezeket a mozdulatsorokat az tisztán hallatszott. Olyankor mindig elhagytam a házat diszkréten, hogy ne zavarjam meg az idillt. Ilyen hosszú idő után már éppen ideje, hogy kamatoztassam a megszerzett tudást.
- Igazad van, most kár lenne beszélni – pattant fel Edward. Majd egy szempillantás alatt egy hatalmas baldachinos ágyon találtam magam.
- Hé, még nem fejeztem be a magánszámot – ráncoltam össze az orromat. – Nem illik félbeszakítani a művésznőt.
- Tekintsd, kérlek, elismerésnek, minden határomat túlfeszítetted az ellenállhatatlan előadásoddal, nem bírom tovább nélküled – mondta, majd azonnal betapasztotta az ajkaimat a sajátjaival.
- Akkor bizonyítsd be, hogy mennyire tetszett – szakítottam meg a csókot pimaszul.
- Mire gondolsz? – villantottam rám a kedvenc mosolyomat.
- Nem is tudom, egy csókkal még nem sikerült meggyőznöd, de hagyom, hogy próbálkozz még – toltam kicsit lejjebb a fejét. Imádtam, amikor a nyakamat kényeztette, és most is éppen erre vágytam.
- Ahogy szeretnéd – motyogtam a nyakamba, majd finoman harapdálni kezdett.
Nem kellett hozzá sok idő, hogy a kéjtől nyögdécseljek, és doromboljak Edwardnak. Pontosan tudta, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy előhozza belőlem a vámpírt, ami egyáltalán nem baj. Sőt, kifejezetten élveztem, amikor teljesen elengedhettem magam. A szerelmünknek semmi nem szabhatott határt. Kellemes bizsergés járta át a testem, amit kedvesem hirtelen mozdulata szakított félbe. Egy villámgyors mozdulattal a hasamra fordított, és megszabadított a melltartómtól. Vissza akartam fordulni, hogy én is megszabadítsam őt a ruháitól, de nem hagyta.
- Edward? – ficánkoltam bosszúsan. Miért nem hagy érvényesülni? Még nem csinált ilyet ezelőtt.
- Maradj csak ott, ahol vagy – suttogta a fülembe.
Majd valami kellemes frézia illatú dologgal csiklandozni kezdte a hátamat. Majd egyre lejjebb haladt, végigcirógatva a fenekemen, és a lábaimon is. Azután pedig újabb gyors helyzetváltoztatással újra a hátamon találtam magam. Ekkor láttam meg, hogy mivel simogatott Edward. Valóban egy szál fréziát tartott a kezében, amit most a nyakamhoz érintett, és egyre lejjebb húzott, végigsimítva a kebleim közötti kis völgyön, körbesimítva a már felhevült halmokat, majd le egészen a lábujjaim végéig a leginkább sajgó pontomat gondosan kihagyva a kényeztetésből. A virágszirmok nemcsak csodálatosan kényeztettek, hanem felerősítették a már így is jellegzetes illatomat. Edward elégedett nézett végig reszkető testemen. Majd mélyen magába szívta a számára oly ellenállhatatlan illatomat.
- Hm… még mindig nem tudok betelni az illatoddal – harapdálta meg finoman a már nem lüktető artériámat.
- Még mindig az énekesed vagyok? – túrtam bele a hajába.
- Örökké az leszel – nézett mélyen a szemembe.
Majd szenvedélyesen megcsókolt. Ezután nem igazán beszélgettünk. Sokkal jobban lefoglalt, hogy végre letéphettem Edward feleslegessé vált ruháit, amíg ő is megszabadított engem a harisnyakötőmtől, és a bugyimtól. Keze kínzóan lassan végigsimított a combom belső felén, majd megállíthatatlanul tört utat magának legérzékenyebb pontom felé. Na nem, mintha tiltakoztam volna egy pillanatig is. Sőt. Nyöszörögve vonaglottam az ágyon, mire szerelmem végre fölém gördült és a magáévá tett. Semmihez sem fogható érzés volt, amikor a testünk újra egyesült. Nem is tudom, hogy hogyan tudtam ezt nélkülözni ötven éven át, és hogyan fogom megint kivárni, amíg visszaköltözhetnek. Az érintések, a csókok, a beszélgetések, az, hogy befejezzük egymás mondatait, elveszíteni egy időre a másik feled nehéz, de ki fogjuk bírni. Hosszú idő lesz, az biztos. de erre megéri várni, Edwardra akármeddig várnék. A gyönyör egyre inkább eluralkodott a testem felett, éreztem, hogy már nem bírom.
- Edward – sikoltottam fel. Majd szorosan magamhoz öleltem. Néhány lassú mozdulat után pedig kedvesem is követett engem a gyönyör hullámaira.
- Szeretlek – fúrta a fejét a nyakamba miután rám hanyatlott.
- Én is szeretlek – mosolyodtam el.
Jó volt hallani tőle ezt nap, mint nap. Hosszú percekig csak feküdtünk egymás karjaiban. Majd Edward átnyúlva felettem kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, és egy apró kis bársony dobozt húzott elő. Jaj, ne, ne pont ma este. Ezt nem egy ilyen éjszakán akartam megbeszélni vele. Nem láncolhatom magamhoz, amikor tudom, hogy el kell majd hagynia engem.
- Isabella – csúszott le az ágyról, hogy a térdére ereszkedjen.
- Edward, én…
- Kérlek, gyere hozzám feleségül. Légy az enyém örök időkre. Esküszöm, hogy te vagy, te voltál, és te leszel az egyetlen, akit egy örökkévalóságon át szeretni fogok – nézett rám csillogó szemekkel. – Tudom, hogy ezt már nagyon régen meg kellett volna tennem, de kérlek, bocsásd meg a késlekedésemet, és a szerencsétlenkedésemet is. Soha többé nem fogok kételkedni benned.
- Edward, én, nem tehetem, sajnálom – fordultam el tőle. Nem akartam még ezt megbeszélni. Még egy kicsit élvezni akartam, hogy újra az enyém az amire mindig is vágytam.
- Miért nem teheted? – fordított vissza maga felé. – Tudom, hogy hatalmasat hibáztam, amikor elhagytalak, de azt hittem, hogy miután újra együtt vagyunk, és még egy gyermekünk is, te is akarod majd.
- Edward, nem veled van a baj – sütöttem le a szemeidet. – Én akarnám, de nincs jogom, hogy magamhoz láncoljalak, amikor ti néhány év múlva elköltöztök, én pedig itt maradok a fiúkkal, és a kedveseikkel.
- Hogy mi? – nézett rám döbbenten. – Én azt hittem, hogy te…
- Hidd el, én is veled akarok menni, veletek akarok menni, de…
- De mégsem fogsz, igaz? – nézett rám szomorúan.
- Sajnálom – simítottam végig a karján.
- Miért nem? A fiúk már nagyok, elboldogulnak magukban is. Anthonyt és Nathalie-t pedig magunkkal vihetnénk. Vagy akár Billy és Jake is jöhetnek, mind elmehetünk – próbálkozott kétségbeesetten.
- Billy és Jake alfai képességekkel rendelkeznek, ahogy Nath is. A falka összes potenciális alfája nem hagyhatja el a törzset – ráztam meg a fejem. – Anthony pedig nem hagyná el a testvéreit. A család a mindene.
- Mi is a családja vagyunk – nézett rám könyörgőn. – A családotok vagyok.
- Igen, de… - nem, ezt inkább nem mondom ki. Bárcsak ki sem nyitottam volna a számat.
- De nem voltam veletek, igaz? Jacob volt veletek, nem én, pedig nekem kellett volna – kezdte az önsanyargatást. – Ha nem hagylak el, akkor minden másképpen történt volna. Most egy család lennénk, igazán.
- Azok vagyunk – öleltem magamhoz. – Akkor is ti voltatok a családom, amikor nem voltatok velem. Mi pedig mindig is a te családot voltunk, és leszünk. Veled akarok lenni, de nem hagyhatom elveszni a lehetőséget, hogy lássam felnőni az unokáimat, mert biztosan sokan lesznek – magyarázkodtam.
- Meglátogathatnánk őket, visszajöhetnénk, a tengeren át, majd olyan helyre költözünk, ahol közel a víz, és akár minden nap át tudsz úszni a fiúkhoz – próbálkozott kétségbeesetten.
- Annak nem lenne értelme, hogy nappal átúszom a vizet, éjjel pedig vissza. Gondolkodj egy kicsit Edward. Te mit tennél? – kérdeztem keserűen.
- Én veled mennék bárhová – suttogta. Majd felállt mellőlem, és gyorsan öltözködni kezdett. – Most hová mész? – kérdeztem idegesen.
- Nem mindegy neked? – sétált ki az ajtón. Én pedig visszaborultam az ágyra, és magamra húzva a takarót könnytelen zokogásba kezdtem. Nem hittem, hogy ennyire szörnyű lesz ez a beszélgetés. – Kicsim – hallottam meg néhány perc múlva Edward hangját mögöttem. Majd gyengéden maga felé fordított. – Ne haragudj, túlzásba vittem, igazad van. Én is minden pillanatban sajnálom, hogy nem láttam Anthonyt felnőni. Az unokáinkra is igaz lenne ugyanez. Nem lennél boldog távol a fiúktól, akármennyire is szeretném, hogy velem gyere. Viszont találhatnánk megoldást. Nem költözünk el túl messzire, és évente néhány hetet, esetleg hónapot velem tölthetnél. Hozhatnál képeket az unokáinkról, és akár mind eljöhetnétek. Nem akarlak megint ötven évre elveszíteni – szorított magához.
- Nem fogsz. Kitalálunk valamit – fúrtam a fejem a nyakához.
- Ez a lánykérés nem sikerült valami jól – sóhajtott fel csalódottan.
- Csak azért mondtam nemet, mert nem akarlak magamhoz láncolni, amikor nem lehetek mindig veled – simítottam végig a mellkasán.
- Na és ha azt mondanám, hogy engem nem zavar, és így is szeretnélek elvenni? – fordította maga felé az arcomat.
- Akkor boldogan lennék a feleséged – néztem mélyen a szemébe. Tényleg így éreztem. Másra sem vágytam csak erre. Edwardhoz tartozni, örökké.
- Ez esetben újra felteszem a kérdést, hogy hozzám jössz-e – vette elő ismét a gyűrűt. – Isabella, lennél a feleségem? – kérdezte a vállamat cirógatva.
- Igen – válaszoltam boldogan. – Nagyon szeretnék – haraptam be az alsó ajkam.
- Szeretlek – mosolyodott el. Majd kivette a gyűrűt a kis dobozból, és az ujjamra húzta. Azután pedig gyengéden megcsókolt.
- Gyönyörű – néztem meg a jegygyűrűmet, miután elváltunk.
- Az édesanyámé volt – mondta büszkén. – Annak szerettem volna adni, aki a világot jelenti a számomra.
- Köszönöm, nagyon fogok rá vigyázni – simultam hozzá.
- Ebben sosem kételkednék – szorított magához.
Az éjszakánk hátralévő része csendben telt. Csak élveztük egymás közelségét, és magamban boldogan gondolkoztam az új nevemen. Isabella Swan-Black Cullen, Bella Cullen, Mrs. Cullen, Isabella Cullen. Mind nagyon jól hangzik. Hajnalban pedig elámulva figyeltem, ahogy a gyűrűmön ugyanúgy megcsillant a nap fénye, mint ahogy Edward és az én bőrömön is. Ragyogtam, és nem csak a naptól, hanem a boldogságtól is. Edward minden gondunk ellenére ugyanúgy akar engem, mint ahogy én őt.
Sziasztok! Szuper volt a nyaralás, és majd írok egy hosszabb lélegzetvételű beszámolót is, hogyha letöltöttem a képeket a gépemre, mert majd meg is mutatom, hogy hogyan nézett ki :) Addig is itt a friss:D Puszi, Drusilla
(Bella szemszöge)
Már olyan régóta nem voltam bálban, és nem táncoltam. Tudom, hogy régen gyűlöltem az ilyesmit, de mindig, amikor nosztalgiáztam miután elhagyott engem Edward és a Cullen család, az a gyönyörű báli éjjel jutott eszembe, amit eltöltöttem a szerelmemmel. Mindig is bántam, hogy nem jártunk el sűrűbben táncolni akkoriban, mert fantasztikus érzés volt, csak én eléggé két bal lábas voltam, de ez szerencsére mára már nincs így. Az egész este csodálatos volt, főleg az a része, amikor nosztalgiáztunk Edwarddal. Annyira tökéletes pillanat volt, amikor felidéztük, ahogy a lábán álltam, és ő így forogta velem körbe a termet. Azonban valami máson is megakadt a pillantásom. A fiaim boldog arcán. Anthony és Nath tökéletesen kiegészítették egymást. Mindig is jól megértették a másikat, és egyáltalán nem szégyellték felvállalni, hogy hogyan is éreznek egymás iránt. Gabriella és Jake pedig úgy simulnak egymáshoz, mint két mágnes, szinte már nem is ketten vannak. Két test, de egy lélek. Hihetetlen az az összetartozás, amit a külvilág is tökéletesen lát rajtuk. Billy és Johanna pedig tűz és jég. Billy határozott, de türelmes jellem, amilyennek egy alfának lennie kell, ezzel szemben Johanna temperamentumos, és vad, megállíthatatlan. Azonban, ami határozottan közös bennük az az, hogy mindketten hihetetlenül kitartóak. Soha nem adják fel, bár ez legnagyobb örömömre, mindhárom fiamra igaz.
- Elbambultál – suttogta Edward a fülembe. – Min gondolkozol ennyire? – kérdezte kíváncsian. A lehelete lágyan simogatta a nyakamat, amitől minden egyes porcikám megborzongott.
- Csak azon elmélkedtem, hogy milyen gyönyörű párokat alkotnak a fiúk a kedveseikkel – válaszoltam őszintén és végigfutattam a pillantásom még egyszer a fiaimon.
- Nos, amennyire hallom őket, a gondolataik alapján mindannyian egész életükre együtt maradnak – mosolygott rám kedvesen. – Tudod az örökkévalóság hosszú idő, és jó, hogyha az embernek, farkasnak, vagy vámpírnak van társa, akivel megoszthatja az életet – motyogta a hajamba.
- Mire akarsz kilyukadni? – kérdeztem értetlenül.
Valóban fontos, hogy legyen társ melletted, de nem az idő, és a hely a fontos. Szerethetünk valakit a világ másik végéről, nem kell együtt lenned ahhoz valakivel, hogy szerethessem. Edward is ilyen volt számomra ötven éven keresztül. Azután is nagyon szerettem, hogy elhagyott, és bár nem tudtam, hogy merre jár, tudtam, hogy valahol talán ő is rám gondol, vagy ha nem is, akkor is jó volt a gondolat, hogy még találkozhatunk. Akármennyire is dühös voltam rá, akkor is mindig velem volt valamilyen szinten. Volt valami kapocs, ami összekötött bennünket.
- Csak arra, hogy milyen szép a szerelem, és az összetartozás – válaszolt Edward. – A fiunk hamarosan feleségül veszi Nathalie-t, azután talán még unokáink is lehetnek, és ez nagyon jó érzés. Sosem gondoltam volna, hogy saját családom lehet, és gyermekem. Nem akarom elveszíteni soha többé ezt a csodát.
- Nem fogod, emiatt nem kell aggódnod – bújtam hozzá szorosan. Legalábbis négy-öt évig, amíg itt vagytok biztosan nem, azután pedig majd látogatjuk egymást. Tettem hozzá gondolatban.
- Azt hiszem, hogy ezt szerettem volna hallani – nyomott lágy csókot az ajkaimra.
Nem akartam elrontani az esténket. Valamikor beszélnünk kell a jövőről, de nem most, nem ma éjjel. Most csak élvezni akarom az érintéseit, a csókjait, érezni a szerelem mindent elsöprő mámorát, az összetartozás csodáját. A mai éjjel nem a búslakodásé, hanem a boldogságé, a szerelemé, és a vágyaké.
- Ennek örülök – mosolyogtam rá.
- Mit gondolsz, mehetünk a sátrunkhoz, már majdnem mindenki elszivárgott – csókolt bele a nyakamba. Hm… felhívás keringőre? Hát részemről rendben van. Én semmi jónak nem leszek elrontója, sőt, kifejezetten tetszik a gondolatmenet.
- Nathalie és Anthony hamarosan távozik, és akkor már mehetünk is – kértem még egy kis türelemre szerelmemet.
- Rendben, ez mondjuk biztos, mert eléggé nagy tervei vannak a hölgynek mára – mosolyodott el Edward halványan.
- Nehogy zavarba merd hozni – szóltam rá határozottan. – Már így is eléggé ideges – fűztem még hozzá.
- Igen, ezt nem is tudná tagadni, legalábbis a gondolatai alapján semmiképpen. Biztosan gyönyörű éjszakájuk lesz. Te is hasonlóképpen viselkedtél, az első éjszakánk előtt – simított végig az oldalamon.
- Mikre nem emlékszel, te vén kéjenc? – villantottam rá a szemeimet.
- Viselkedj te kis fruska, ha nem akarod, hogy elfenekeljelek – húzott magához még közelebb.
A pillanatot azonban Anthony és Nathalie ölelése szakította félbe. Pontosabban csak Anthonyé, mivel ő ért oda hozzánk előbb.
- Jó éjt anya, Edward – ölelt meg minket Anthony.
- Sajnálom az előbbi, hogy is mondjam, gondolati kitörésemet – harapta be idegesen az alsó ajkát Nath, miközben Edwardra nézett.
- Semmi gond – ölelte át szerelmem. – Sehol nem vagy Rose-hoz és Emmetthez képest. Sőt a te gondolataid kifejezetten aranyosak voltak – kacsintott még rá. Ahhoz képest, hogy azt ígérte nem hozza szegényt zavarba, egészen jól sikerült.
- Jó éjt, drágám – öleltem át leendő menyemet. – Mindent előkészítettem – súgtam még a fülébe úgy, hogy csak ő hallja.
Szegénynek zavarában, és izgatottságában azonnal felgyorsult a szívverése, legalább a kétszeresére. Tudtam, hogy mit érez. Én is emlékeztem az első alkalom előtti kis félelemre, és szorongása. Félelmetes dolog odaadni valakinek az egyetlen kincsed, de ha megfelelő a férfi, akkor nincs annál gyönyörűbb pillanat.
- Köszönöm – suttogta hálásan.
- Ugyan már, boldogan tettem – engedtem el végül. – Remélem, hogy gyönyörű éjszakátok lesz – nyomtam egy puszit az arcára.
Annyira aranyos volt, ahogy készülődött, és félve kért segítséget tőlem és Alice-től, pedig szerintem csodálatos, hogy ilyen gyönyörű éjszakát szeretett volna kettejüknek a fiammal.
- Ebben egészen biztos vagyok – pirult el.
- Miről beszéltek? – kérdezte Anthony kíváncsian.
- Nem kell mindig mindenről tudnod, fiam – intettem játékosan. Kis kíváncsi, mindig is ilyen volt. – Még a végén olyan leszel, mint apád – forgattam meg a szemeimet. Persze csak ugrattam, eszem ágában sem volt rosszat mondani a fiamról, vagy a szerelmemről, hiszen ők jelentenek minden boldogságot a számomra az életben.
- Hé, én is itt vagyok – mondta szerelmem felháborodva. – Ezért még számolunk, hölgyem – folytatta tettetett felháborodással, majd belemarkolt a fenekembe. Én csak elmosolyodtam ezen, és még egy kicsit hozzádörgöltem magam a gyengéd érintéshez, de Nath kifejezetten zavarba jött a szituációtól. Igazság szerint Nathalie nagyon emlékeztetett a régi önmagamra, persze leszámítva a farkas géneket.
- Akkor mi megyünk is – mondta Anthony kicsit rosszallóan nézve ránk. Majd kézen fogta kedvesét, és a kijárat felé kezdte húzni. – Legalább a fiatok jelenlétében mellőzhetnétek ezt a fajta, hm… testi kontaktust – szólt még hátra a fiunk
Ezen a kijelentésén pedig nagyon jót kuncogtunk. Talán néha tényleg túlzásba visszük az enyelgést, ahogy Emmett szokta mondani, de hogyha egyszer ilyen jó, akkor miért fosztanám meg magam tőle? Eszem ágában sincs nélkülözni egy ilyen fenséges érzést, mint a szerelem mámora, vagy a testi vágy gyönyöre, a tudat, hogy melletted van, és szeret az, akit te viszont szeretsz. Különleges kapocs, ami soha nem múlik el.
- Szóval, most, hogy mi vagyunk az utolsó páros, mit gondolsz, mehetünk? – kérdezte Edward izgatottan.
- Te készülsz valamire? – sandítottam rá. – Már megint meglepetésen töröd a fejed? – kérdeztem összeszűkülő szemekkel. Kis hamis, állandóan kitalál valamit.
- Tulajdonképpen, igen, van egy meglepetésen, amihez be kéne kötnöd a szemed. Esküszöm, hogy nagyon fog tetszeni – simított végig a gerincemen.
Persze, tudta, hogy ezzel majd levesz a lábáról, mert egyszerűen rajongtam ezért az apró mozdulatért. A gerincem elképesztően imádott minden egyes gyengéd érintést. Valóban az volt talán a testem legérzékenyebb pontja. Habár ha Edwardról volt szó, akkor fel tudtam még mutatni néhány igen érzékeny helyet.
- Na jó, legyen – szusszantottam tettetett bosszússággal.
Tényleg nem szerettem a meglepetéseket, ez azóta sem változott, hogy átváltoztam. Kivéve persze Anthonyt, ő volt életem legszebb meglepetése. Hiszen azt hittük, hogy lehetetlen egy vámpírtól teherbe esni.
- Imádlak – csókolt meg Edward.
Láthatóan nagyon boldoggá tette a tény, hogy hagytam magam. Egy szempillantás alatt bekötötte a szemem, majd felkapott a karjaiba, és már száguldottunk is valahová. Nagyjából érzékeltem, hogy hová megyünk, attól függetlenül, hogy nem láttam, hiszen az érzékeim nagyon erősek voltak. Tudtam az illatokból, hogy az erdőben vagyok, és sokáig a rétünk felé tartottunk, de egy kicsivel előtte Edward elfordult velem. Eddig azt hittem, hogy tudom mire készül, de most aztán elvesztettem a fonalat. Úgy volt, hogy a réten éjszakázunk, és én azt hittem, hogy ott csinált valami meglepetést, de ezek szerint nagyot tévedtem. Egy-két perccel később Edward végre megállt, és letett a lábaimra, majd megfordított, és hátulról átkarolt.
- Felkészültél? – kérdezte izgatottan.
- Igen, azt hiszem – mosolyodtam el.
- Akkor most… - rántotta le rólam gyengéden a leplet. Én pedig kíváncsian kémleltem körbe, hogy mi is az a nagy meglepetés. Amikor megláttam elállt a lélegzetem is. Gyönyörű volt. A Cullen ház szinte tökéletes mása állt a határ két oldalán. Ahogy egyszer beszéltünk róla Edwarddal. A ház fele a farkasok területén állt, míg a másik fele a Cullenek oldalán. Döbbenten néztem fel Edwardra, aki csak szélesen elmosolyodott. – Valahogy így képzelted el a házunkat?
- Igen, ez egyszerűen tökéletes, de hogyan… - akartam kérdezni, de közbevágott.
- Anthony, Billy és Jacob a tervek alapján felépítette a farkasok oldalán lévő részt, míg Jasper és Emmett nekem segített felépíteni a mi oldalunkon levő részét. Hatan nagyon gyorsan elkészültünk az egésszel, azután pedig Alice rendezte a mi oldalunkat, míg Nathalie, és Gaby a farkasok felét. Egy kicsit nehéz volt eleinte összehozni mindenkit, és megoldani a dolgot, de aztán csak sikerült. Billynek eleinte nem igazán tetszett az ötlet, hiszen alfa révén az egész törzs jólétét figyelembe kell vennie, de aztán megegyeztünk. A ház közepén, pontosan a határvonalon meghúztuk a határ csíkját, hogy meddig mehetek el a házban. Te természetesen az egészet bejárhatod, hiszen La Push vámpírja vagy, én pedig boldogan beérem a saját oldalunkkal, ha veled lehetek – magyarázta lelkesen. – Megnézzük? Már teljesen készen van az egész.
- Még szép, hogy megnézzük. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mikor csináltátok mindezt. Bár van egy sejtésem, mivel mostanában a kelleténél is sokkal többet vadásztatok, vagy járőröztetek a fiúkkal – esett le a tantusz. Eddig nem gondolkodtam ilyesmin, csak egyszer játszottam el a gondolattal, hogy sumákolnak, de ezek szerint nem tévedtem.
- Hát, ami azt illeti, nem akartam, hogy idő előtt megtudd, hogy mit művelünk az erdő mélyén – vigyorodott el.
- Ki mondta, hogy nem tudtam? Talán csak nem akartam elrontani az örömödet – rántottam meg a vállam.
- Ki árulta el? – sötétültek el a szemei.
- Nyugi, senki nem mondott semmit, csak kíváncsi voltam, hogy mit reagálnál, ha ilyen helyzetbe kerülnél – vigyorodtam el ezúttal én.
- Gonosz vagy – rázta meg a fejét.
- Én? – rebegtettem meg a pilláimat.
- Ezért most megkapod a magadét – állt támadóállásba.
- Csak, hogyha elkapsz – rohantam el a ház irányába. Az ajtó szerencsére nyitva volt, különben a házat azonnal sikerült volna megrongálnom, pedig nem akartam, de hát hogyha menekül az ember, vagyis vámpír, akkor sietni kell.
- Úgyis elkaplak – hallottam meg magam mögött Edward hangját.
Én pedig gyorsan átszaladtam a határvonalon, tudom, hogy ez gonosz dolog, de megálltam a vonal pontosan túlsó felén. Tudtam, hogy nem jöhet át, és szerettem volna egy kicsit húzni az idegeit. Néha kell egy kis gonoszkodás.
- Vagy talán mégsem tudsz elkapni – kuncogtam fel, mikor megláttam az arcát.
- Ez nem fair játék így, Bella – húzta el a száját.
- Oh, adok én neked esélyt – nevettem fel. Majd a vonal egyik végére szaladtam, és áttettem a kezem a Cullenek oldalára. – Ha elkapsz, akkor nagy jutalmat kapsz – kacsintottam rá.
- Hát jó, úgy látom, játszani akarsz, de megkapod a magadét, hogyha visszaszerezlek – sötétültek el a szemei a vágytól.
- Abban nem is kételkedem – vigyorogtam rá. Majd hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem kibontogatni a fűzőmet, miközben gonoszan figyeltem szerelmem reakcióit.
- Mégis, mit művelsz? – nyelt egy nagyot Edward.
- Csak eszembe jutott, hogy talán ösztönözhetlek rá, hogy ügyesebb legyél – dobtam le magamról a ruhám felsőrészét, így már csak egy sötétkék melltartó takarta a felsőtestem. Majd a szoknyámat kezdtem el lefejteni magamról.
- Bella, ez már kínzás – zihálta kedvesem.
Na jó, lehet, hogy egy kicsit gonosz vagyok most, de majd gyorsan hagyom magam elkapni, de így még nagyobb lesz a hév Edwardban. Szeretem, amikor elengedi magát, és nem arra koncentrál, hogy nehogy összetörjön. Néha már betegesen óvni akar mindentől, ami jó érzés, de meg kell tanulnia, hogy már nem vagyok törékeny. Sőt, kifejezetten erős vagyok.
- Akkor ehhez mit szólsz? – haraptam be az alsó ajkam.
Azután pedig szemérmetlenül lecsúsztattam magamról a szoknyát is, így előlibbent a francia bugyim, és a harisnyakötőm is, aminek Edward soha nem tudott ellenállni. Megspékeltem az egészet egy kis szempilla rebegtetéssel is, így kergetve őt az őrületbe.
- Ezt már nem fogod megúszni szárazon az biztos – mosolyodott el.
Mintha csak valami ördögi terv fogalmazódott volna meg benne. Kíváncsian figyeltem, hogy mikor tűnik fel újra. Meg voltam győződve róla, hogy ez csak valami trükk, hogy visszamenjek a ház másik oldalára, úgyhogy inkább csak vártam. Néhány pillanattal később erotikus dallamú zene csapta meg a fülemet, majd Edward megjelent egy kényelmesnek látszó székkel, és egy köteg bankjeggyel.
- Te meg mit művelsz? – kérdeztem döbbenten.
- Játszani akartál, hát játszok veled – kacsintott rám. – Szóval, táncoljon, hölgyem – emelt ki egy bankjegyet, majd felém nyújtotta. – Nos, szívesen a helyére illeszteném ezt a csekélységet, hogy jó estélye legyen, de túl messze van – fűzte még hozzá.
- Te most komolyan sztriptíztáncosnőnek nézel? – búgtam vágyakozó hangon. Majd a nappali közepén lévő oszlopba kapaszkodva kígyózó mozgásba kezdtem, miközben minden gátlás nélkül végigsimítottam a melleimen az csipkén keresztül.
- Oké, ez mégsem volt olyan jó ötlet, amíg nem érhetek hozzád – hunyta be a szemét. – Ha sokáig csinálod még ezt, akkor átlépem a határt, és visszacibállak, szerződés ide vagy oda – magyarázta csukott szemmel.
Én pedig megsajnáltam szegényt, bár kifejezetten élveztem, hogy egy kicsit felhúzhattam, hiszen mi tölthette el nagyobb elégedettséggel, mint az, hogy alig bírja visszafogni magát. Még mindig behunyt szemmel ült, amikor lassan odalopóztam elé, és folytattam a táncot, amit elkezdtem lejteni nem sokkal ezelőtt, csak ezúttal átvetettem a lában Edward felett, és a csípőmet csábosan mozgatva egyre közelebb értem szerelmem éppen leginkább lüktető pontjához. Kedvesem szemei egy szempillantás alatt kipattantak, és azonnal megragadta a csípőmet, közel rántson magához, de rácsaptam a kezére.
- Nem érhet a dolgozókhoz fiatalember – intettem szigorúan. – Hacsak nem fizeti meg jól – fűztem még hozzá.
- Túl sok időt töltünk Emmettel – nevetett fel Edward. – Mikor lettünk ilyen kis perverzek?
- Nos, én nem látom itt Emmettet, úgyhogy ezt most hagyjuk is. Én nem nevezném perverzitásnak, sokkal inkább csak feldobjuk a szexuális életünket. Vagy talán nem tetszik? – fordítottam hátat neki, és lassan az ölébe ereszkedtem, majd hozzádörgöltem a hátsómat Edward ágyékához.
- Nem mondtam, hogy nem tetszik – nyögött fel.
- Na látod, akkor engedd el magad, és élvezd, amit nyújthatok neked – búgtam a fülébe. Majd egy szempillantás alatt a szék háta mögött termettem, azután pedig egy gyors mozdulattal széttéptem szerelmem ingjét, és végigsimítottam a mellkasán.
- Ezt meg hol tanultad? – kérdezte döbbenten.
- Talán majd egyszer elmondom – mondtam sejtelmesen.
Azután pedig folytattam, amit elkezdtem. Ha azt hitte, hogy ezzel a kis akcióval meg tud fogni, hát tévedett. Egyszer még régen Dawn addig könyörgött, amíg hajlandó voltam vele elmenni egy ilyen tanfolyamra. Jacob szerelme már harmincas éveiben járó nő volt, és szeretett volna újra szexisen, és csábosan hatni a férjére, na nem mintha Jake ne imádta volna mindig minden porcikáját a bevésődésének. Mindenesetre csak elmentem vele, és annyira mókás volt az egész, hogy folyamatosan kezdtük járni néhány évig az erotikus táncoktatásra. Eddig még ugyan nem volt alkalmam kipróbálni ezt a kis játékot, de azt hiszem, hogy most kamatoztathatom a tudást, amit akkor megszereztem. Amikor Dawn bevetette ezeket a mozdulatsorokat az tisztán hallatszott. Olyankor mindig elhagytam a házat diszkréten, hogy ne zavarjam meg az idillt. Ilyen hosszú idő után már éppen ideje, hogy kamatoztassam a megszerzett tudást.
- Igazad van, most kár lenne beszélni – pattant fel Edward. Majd egy szempillantás alatt egy hatalmas baldachinos ágyon találtam magam.
- Hé, még nem fejeztem be a magánszámot – ráncoltam össze az orromat. – Nem illik félbeszakítani a művésznőt.
- Tekintsd, kérlek, elismerésnek, minden határomat túlfeszítetted az ellenállhatatlan előadásoddal, nem bírom tovább nélküled – mondta, majd azonnal betapasztotta az ajkaimat a sajátjaival.
- Akkor bizonyítsd be, hogy mennyire tetszett – szakítottam meg a csókot pimaszul.
- Mire gondolsz? – villantottam rám a kedvenc mosolyomat.
- Nem is tudom, egy csókkal még nem sikerült meggyőznöd, de hagyom, hogy próbálkozz még – toltam kicsit lejjebb a fejét. Imádtam, amikor a nyakamat kényeztette, és most is éppen erre vágytam.
- Ahogy szeretnéd – motyogtam a nyakamba, majd finoman harapdálni kezdett.
Nem kellett hozzá sok idő, hogy a kéjtől nyögdécseljek, és doromboljak Edwardnak. Pontosan tudta, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy előhozza belőlem a vámpírt, ami egyáltalán nem baj. Sőt, kifejezetten élveztem, amikor teljesen elengedhettem magam. A szerelmünknek semmi nem szabhatott határt. Kellemes bizsergés járta át a testem, amit kedvesem hirtelen mozdulata szakított félbe. Egy villámgyors mozdulattal a hasamra fordított, és megszabadított a melltartómtól. Vissza akartam fordulni, hogy én is megszabadítsam őt a ruháitól, de nem hagyta.
- Edward? – ficánkoltam bosszúsan. Miért nem hagy érvényesülni? Még nem csinált ilyet ezelőtt.
- Maradj csak ott, ahol vagy – suttogta a fülembe.
Majd valami kellemes frézia illatú dologgal csiklandozni kezdte a hátamat. Majd egyre lejjebb haladt, végigcirógatva a fenekemen, és a lábaimon is. Azután pedig újabb gyors helyzetváltoztatással újra a hátamon találtam magam. Ekkor láttam meg, hogy mivel simogatott Edward. Valóban egy szál fréziát tartott a kezében, amit most a nyakamhoz érintett, és egyre lejjebb húzott, végigsimítva a kebleim közötti kis völgyön, körbesimítva a már felhevült halmokat, majd le egészen a lábujjaim végéig a leginkább sajgó pontomat gondosan kihagyva a kényeztetésből. A virágszirmok nemcsak csodálatosan kényeztettek, hanem felerősítették a már így is jellegzetes illatomat. Edward elégedett nézett végig reszkető testemen. Majd mélyen magába szívta a számára oly ellenállhatatlan illatomat.
- Hm… még mindig nem tudok betelni az illatoddal – harapdálta meg finoman a már nem lüktető artériámat.
- Még mindig az énekesed vagyok? – túrtam bele a hajába.
- Örökké az leszel – nézett mélyen a szemembe.
Majd szenvedélyesen megcsókolt. Ezután nem igazán beszélgettünk. Sokkal jobban lefoglalt, hogy végre letéphettem Edward feleslegessé vált ruháit, amíg ő is megszabadított engem a harisnyakötőmtől, és a bugyimtól. Keze kínzóan lassan végigsimított a combom belső felén, majd megállíthatatlanul tört utat magának legérzékenyebb pontom felé. Na nem, mintha tiltakoztam volna egy pillanatig is. Sőt. Nyöszörögve vonaglottam az ágyon, mire szerelmem végre fölém gördült és a magáévá tett. Semmihez sem fogható érzés volt, amikor a testünk újra egyesült. Nem is tudom, hogy hogyan tudtam ezt nélkülözni ötven éven át, és hogyan fogom megint kivárni, amíg visszaköltözhetnek. Az érintések, a csókok, a beszélgetések, az, hogy befejezzük egymás mondatait, elveszíteni egy időre a másik feled nehéz, de ki fogjuk bírni. Hosszú idő lesz, az biztos. de erre megéri várni, Edwardra akármeddig várnék. A gyönyör egyre inkább eluralkodott a testem felett, éreztem, hogy már nem bírom.
- Edward – sikoltottam fel. Majd szorosan magamhoz öleltem. Néhány lassú mozdulat után pedig kedvesem is követett engem a gyönyör hullámaira.
- Szeretlek – fúrta a fejét a nyakamba miután rám hanyatlott.
- Én is szeretlek – mosolyodtam el.
Jó volt hallani tőle ezt nap, mint nap. Hosszú percekig csak feküdtünk egymás karjaiban. Majd Edward átnyúlva felettem kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, és egy apró kis bársony dobozt húzott elő. Jaj, ne, ne pont ma este. Ezt nem egy ilyen éjszakán akartam megbeszélni vele. Nem láncolhatom magamhoz, amikor tudom, hogy el kell majd hagynia engem.
- Isabella – csúszott le az ágyról, hogy a térdére ereszkedjen.
- Edward, én…
- Kérlek, gyere hozzám feleségül. Légy az enyém örök időkre. Esküszöm, hogy te vagy, te voltál, és te leszel az egyetlen, akit egy örökkévalóságon át szeretni fogok – nézett rám csillogó szemekkel. – Tudom, hogy ezt már nagyon régen meg kellett volna tennem, de kérlek, bocsásd meg a késlekedésemet, és a szerencsétlenkedésemet is. Soha többé nem fogok kételkedni benned.
- Edward, én, nem tehetem, sajnálom – fordultam el tőle. Nem akartam még ezt megbeszélni. Még egy kicsit élvezni akartam, hogy újra az enyém az amire mindig is vágytam.
- Miért nem teheted? – fordított vissza maga felé. – Tudom, hogy hatalmasat hibáztam, amikor elhagytalak, de azt hittem, hogy miután újra együtt vagyunk, és még egy gyermekünk is, te is akarod majd.
- Edward, nem veled van a baj – sütöttem le a szemeidet. – Én akarnám, de nincs jogom, hogy magamhoz láncoljalak, amikor ti néhány év múlva elköltöztök, én pedig itt maradok a fiúkkal, és a kedveseikkel.
- Hogy mi? – nézett rám döbbenten. – Én azt hittem, hogy te…
- Hidd el, én is veled akarok menni, veletek akarok menni, de…
- De mégsem fogsz, igaz? – nézett rám szomorúan.
- Sajnálom – simítottam végig a karján.
- Miért nem? A fiúk már nagyok, elboldogulnak magukban is. Anthonyt és Nathalie-t pedig magunkkal vihetnénk. Vagy akár Billy és Jake is jöhetnek, mind elmehetünk – próbálkozott kétségbeesetten.
- Billy és Jake alfai képességekkel rendelkeznek, ahogy Nath is. A falka összes potenciális alfája nem hagyhatja el a törzset – ráztam meg a fejem. – Anthony pedig nem hagyná el a testvéreit. A család a mindene.
- Mi is a családja vagyunk – nézett rám könyörgőn. – A családotok vagyok.
- Igen, de… - nem, ezt inkább nem mondom ki. Bárcsak ki sem nyitottam volna a számat.
- De nem voltam veletek, igaz? Jacob volt veletek, nem én, pedig nekem kellett volna – kezdte az önsanyargatást. – Ha nem hagylak el, akkor minden másképpen történt volna. Most egy család lennénk, igazán.
- Azok vagyunk – öleltem magamhoz. – Akkor is ti voltatok a családom, amikor nem voltatok velem. Mi pedig mindig is a te családot voltunk, és leszünk. Veled akarok lenni, de nem hagyhatom elveszni a lehetőséget, hogy lássam felnőni az unokáimat, mert biztosan sokan lesznek – magyarázkodtam.
- Meglátogathatnánk őket, visszajöhetnénk, a tengeren át, majd olyan helyre költözünk, ahol közel a víz, és akár minden nap át tudsz úszni a fiúkhoz – próbálkozott kétségbeesetten.
- Annak nem lenne értelme, hogy nappal átúszom a vizet, éjjel pedig vissza. Gondolkodj egy kicsit Edward. Te mit tennél? – kérdeztem keserűen.
- Én veled mennék bárhová – suttogta. Majd felállt mellőlem, és gyorsan öltözködni kezdett. – Most hová mész? – kérdeztem idegesen.
- Nem mindegy neked? – sétált ki az ajtón. Én pedig visszaborultam az ágyra, és magamra húzva a takarót könnytelen zokogásba kezdtem. Nem hittem, hogy ennyire szörnyű lesz ez a beszélgetés. – Kicsim – hallottam meg néhány perc múlva Edward hangját mögöttem. Majd gyengéden maga felé fordított. – Ne haragudj, túlzásba vittem, igazad van. Én is minden pillanatban sajnálom, hogy nem láttam Anthonyt felnőni. Az unokáinkra is igaz lenne ugyanez. Nem lennél boldog távol a fiúktól, akármennyire is szeretném, hogy velem gyere. Viszont találhatnánk megoldást. Nem költözünk el túl messzire, és évente néhány hetet, esetleg hónapot velem tölthetnél. Hozhatnál képeket az unokáinkról, és akár mind eljöhetnétek. Nem akarlak megint ötven évre elveszíteni – szorított magához.
- Nem fogsz. Kitalálunk valamit – fúrtam a fejem a nyakához.
- Ez a lánykérés nem sikerült valami jól – sóhajtott fel csalódottan.
- Csak azért mondtam nemet, mert nem akarlak magamhoz láncolni, amikor nem lehetek mindig veled – simítottam végig a mellkasán.
- Na és ha azt mondanám, hogy engem nem zavar, és így is szeretnélek elvenni? – fordította maga felé az arcomat.
- Akkor boldogan lennék a feleséged – néztem mélyen a szemébe. Tényleg így éreztem. Másra sem vágytam csak erre. Edwardhoz tartozni, örökké.
- Ez esetben újra felteszem a kérdést, hogy hozzám jössz-e – vette elő ismét a gyűrűt. – Isabella, lennél a feleségem? – kérdezte a vállamat cirógatva.
- Igen – válaszoltam boldogan. – Nagyon szeretnék – haraptam be az alsó ajkam.
- Szeretlek – mosolyodott el. Majd kivette a gyűrűt a kis dobozból, és az ujjamra húzta. Azután pedig gyengéden megcsókolt.
- Gyönyörű – néztem meg a jegygyűrűmet, miután elváltunk.
- Az édesanyámé volt – mondta büszkén. – Annak szerettem volna adni, aki a világot jelenti a számomra.
- Köszönöm, nagyon fogok rá vigyázni – simultam hozzá.
- Ebben sosem kételkednék – szorított magához.
Az éjszakánk hátralévő része csendben telt. Csak élveztük egymás közelségét, és magamban boldogan gondolkoztam az új nevemen. Isabella Swan-Black Cullen, Bella Cullen, Mrs. Cullen, Isabella Cullen. Mind nagyon jól hangzik. Hajnalban pedig elámulva figyeltem, ahogy a gyűrűmön ugyanúgy megcsillant a nap fénye, mint ahogy Edward és az én bőrömön is. Ragyogtam, és nem csak a naptól, hanem a boldogságtól is. Edward minden gondunk ellenére ugyanúgy akar engem, mint ahogy én őt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
