La Push vámpírja - 68. fejezet

68. fejezet




(Esme szemszöge)



Végre eljött a bál napja. Már hajnalban elkezdtem süteményeket sütni. Először még csak egyedül, azután pedig csatlakozott hozzám, Alice, Bella és végül Rosalie is. Tökéletes boldogságmámorban úsztam, mert mind a három lányom velem sürgött-forgott a konyhában. Együtt volt a család. Mindenki a párjával volt, ráadásul még unokám is született, bár ötven évig fogalmam sem volt róla. Na és ha ez még nem lenne elég, akkor kaptam még két unokát ajándékba, hiszen aki Bellához tartozik, az hozzánk tartozik. Gyönyörű gyerekek, és hihetetlenül jól neveltek.

- Anya, sok lesz a cukor a sütibe – szakított ki Alice a gondolataimból.

- Hogy? Tessék? – emeltem fel a kezem. Észre sem vettem, hogy gondolkodás közben a cukortartó megindult a kezemben.

- Semmi, csak tedd le a cukrot, amíg tovább álmodozol – mosolygott rám Bella is.

- Álmodozom? Honnan veszitek, hogy ez csak álmodozás? Csupa boldog tényre gondoltam, amitől az élet szebb, mint valaha – mondtam boldogan.

- Oké, akkor ameddig elterelődik a figyelmed a boldog pillanatok miatt, addig ülj le ide – tolt alám egy széket Rose.

- Mióta esküdtök össze ellenem? – fintorodtam el egy pillanatra. – Ti nem vagytok elképesztően elégedettek, és boldogok?

- Dehogynem, de rajtad sugárzik keresztül a legjobban – lépett be Jasper is a konyhába. – Meghoztam a marcipán díszeket, amiket rendeltél, kicsim – sétált Alice mellé. Majd mélyen a szemébe nézett és magához ölelte.

- Köszi, drágám – nyomott gyors csókot lányom férje szájára.

- Nincs mit, de most megyek is, nemsokára találkozunk – mosolygott ránk fiam, majd kisietett a házból.

- Kéne még néhány csoki torta vanília mázzal – harapta be Bella az alsó ajkát. – Megígértem Billynek, hogy azt is sütünk Johannának.

- Oh, értem, rendben, akkor keressünk egy receptet és már süthetjük is – pattantam fel a székről. Johannát, Gabriellát, és Nathalie-t is imádom.

- Tudom a receptet, amit szeretnek, csak jó sok étcsokoládé, és vaníliaszirup kell, na meg persze tejszínhab bőségesen – mosolyodott el Bella.

- Akkor essünk neki – kapott fel Alice egy hatalmas dobozt a földről. Majd felnyitotta, és legalább húsz féle étcsokoládét pakolt ki belőle. – Melyik jó bele? Hatvan százalékos? Hetven? Esetleg nyolcvanöt? A kilencvenkilenc állítólag már nagyon keserű, úgyhogy valami kisebb lenne a jó. Vagy, van egy jobb ötletem, keverjünk össze többfélét – lelkesedett be lányom. Annyira aranyos volt, amikor felpörgött.

- Azt hiszem, hogy az összekeverés jó ötlet. Én is úgy szoktam – mosolyodott el Bella.

Miután mindent előkészítettünk megsütöttük a tortákat is. Végül pedig úgy határoztunk, hogy majd folyamatosan fogjuk megsütni estére a pitéket, hogy melegen tudjuk tálalni. A lányok is elmentek már készülődni. Én még egyszer ellenőriztem mindent. Már majdnem minden rendben volt. A torták a hűtőben, a többi sütemény a kamrában. Minden készen áll ahhoz, hogy tökéletes parti legyen. Már csak egy adag tejet kell összeforralnom mézzel és fahéjjal Gabriellának, mert a sütihez az a kedvence.

- Van itthon valaki? – hallottam meg szerelmem hangját.

Ezek szerint betartotta az ígéretét, és ma nem vállalt hosszú műszakot. Ma csak az enyém lesz egész este, és éjjel. Régen volt már, hogy ilyen korán hazaért. Néha nagyon tud hiányozni az, hogy kettesben lehessek vele.

- A konyhában, drágám – mondtam mosolyogva, miközben a tejet kevergettem.

- Szia – karolt át hátulról, majd belecsókolt a nyakamba. – A gyerekek?

- Mindenki készülődik valamerre. Most éppen csak én vagyok itthon – mosolyogtam fel rá.

- Tehát kettesben vagyunk a házban? – szorított magához még jobban.

- Igen – válaszoltam kuncogva. Hát igen, egy ideje már nem volt alkalmunk házaséletet élni, pedig egy szerelmes vámpír férfi…

- Sok dolgot kell még elintézned az este körül? – csipkedte meg fogaival a nyakamat. Mindig is szerette a heget, amit még ő ejtett rajtam a harapásával. Szent dologként csókolta körbe minden egyes nap.

- Ezt a tejet kell átforralnom és kihűtenem. Aztán felöltöznöm, és kezdhetem is sütni a pitéket – mondtam kissé csalódottan. Felelősségteljes a feladat, és boldogan is teszem, akár minden nap, de nekem is ínyemre lettek volna Carlisle tervei.

- Értem, tehát ne is próbálkozzak – mondta szerelmem kicsit csalódottan. – Ez esetben, segíthetek valamit? – húzódott el egy picit.

- Te is nyugodtan készülődj a bálra. Ígérem, hogy éjjel mindent bepótolunk, ami most elmaradt – fordultam felé. Majd szenvedélyesen megcsókoltam.

- Még meggondolhatod magad, csak ketten vagyunk a házban – zilálta, amikor elváltunk.

- Szerelmem, te is tudod, hogy ez most nem a legalkalmasabb pillanat. Kárpótolni foglak, amint a sátrunkhoz érünk. Hidd el, nem fogod megbánni – simogattam meg az arcát. Majd a mellkasához bújtam. Mindig is a karjaiban éreztem magam a legnagyobb biztonságban. Ha Carlisle a közelben van, akkor nem történhet semmi rossz.

- Jól van, de ígérd meg, hogyha minden rendeződik, akkor elutazunk valahová kettesben, mert már ránk férne egy kis szabadság. Utoljára akkor hagytuk egyedül két hétre a srácokat, mielőtt még egyáltalán tudtunk volna Bella létezéséről. Jóval több, mint fél évszázada nem töltöttünk néhány hetet külön. Ez természetesen nem szemrehányás, de nem egyszerű egy házban apának maradni melletted, és figyelni, hogy nehogy túl hangosak, vagy szenvedélyesek legyünk. Nekünk is jár egy kis magánélet.

- Ne félj, abban ma nem lesz hiány, még meg is unsz reggelre – ugrattam szerelmemet.

- Én… megunlak… téged? – kérdezte tagoltan. – Hát viccnek ez egy kicsit erős, nem gondolod?

- Jól van na, csak meg akartam győződni róla, hogy ennyi év házasság után még mindig ugyanannyira akarsz engem, mint régen.

- Nem, drágám, már nem…

- Hogy mondod? – néztem rá döbbenten. Az egy dolog, hogy már nem igazán tudunk újat kipróbálni, de ezt így a szemembe vágni, azért ez félelmetes.

- Még sokkal jobban akarlak… - vigyorodott el az elképedt arcom láttán.

- Ez… nagyon… gonosz… volt – biggyesztettem le az ajkam.

- Kiengesztelhetlek? – mormolta a számba.

- Talán – kínáltam fel neki az ajkaimat. Miközben egy gyors mozdulattal odébb tettem a tejet a tűzhelyen, hogy hűlhessen.

- Akkor már kezdem is a bocsánatkérést – kapott fel hirtelen. Mire én felsikkantottam. A következő pillanatban pedig már a pulton ültem.

- Anya – hallottam meg Emmett hangját. El akartam húzódni Carlisle-tól, de már késő volt. – Á… Jesszus, bocsi, izé, juj… ezt nem akartam látni. Van némi perverz beütésem, de a szüleimet a konyhapulton. Uh, asszem megvakultam. Én értékelem az egészséges erotikát, és az ingyen pornót, de kérlek, ti menjetek szobára. Ez olyan… huh. Értitek? - nézelődött fiam jobbra-balra, hogy ne minket lásson.

- Igen, azt hiszem, hogy tisztában vagyunk vele, hogy mire gondolsz – felelte Carlisle higgadtan.

- Remek, akkor én megyek is. Ráér később is a kérdés, amit fel akartam tenni – viharzott ki Emmett a házból. Idegesen kezdtem el rágcsálni az alsó ajkam, de Carlisle csak felkuncogott.

- Szerinted ez vicces? – kérdeztem döbbenten. – A fiúnk épp most látta, amint a konyhapulton egymásnak esünk. Jézusom, mindjárt elsüllyedek szégyenemben – temettem a fejem férjem mellkasába.

- Igen, drágám. Ez több, mint vicces volt. Láttad, hogy Emmett milyen arcokat vágott? Láttad már ezt a nagy mackót ennyire zavarba jönni? Hogyha ember lenne, még azt is megkockáztatnám, hogy kis híján elpirult – nevetett Carlisle tovább.

- Most, hogy így mondod – mosolyodtam el én is.

Tényleg aranyos arcot vágott Emmett, de akkor is nekünk kellett volna jobban vigyáznunk, hogy ne lássanak meg. Bár senki sem róhatja fel nekem, hogy szeretem a férjem társaságát.

- Na ugye, még a végén egyszer sikerül meggyőznöm téged, hogy ne legyél olyan kis szégyenlős – mondta elégedetten.

- Nem szégyenlős vagyok, hanem megfontolt, mégiscsak a gyerekeink – mondtam határozottan.

- Édesem, minden gyereked elmúlt száz éves. Na jó, Bella még nem, de a többiek azért már jócskán – forgatta meg szerelmem a szemeit. – Attól, hogy fiatalnak néznek ki, még nem azok. Tudom, hogy neked örökké a gyermekeid lesznek, ami tökéletesen érthető is, hiszen én is úgy tekintek rájuk, de néha gondolj bele, hogy egyáltalán nem újdonság nekik egy csók látványa.

- Tudom, majd igyekszem – fixíroztam a földet.

- Oké, értettem. Mostantól fokozottan vigyázok, hogy ne lássanak meg minket túl intim pillanatunkban – simogatta meg az arcomat Carlisle. – Látom, hogy ez fontos neked.

- Köszönöm – villantottam rá egy vakító mosolyt. Majd hirtelen felindulásból a nyakába vetettem magam. – Annyira szeretlek.

- Én is szeretlek, édesem. Viszont így kicsit nehezebb türtőztetni magam – fejtette le derekáról a lábaimat. – Na nem mintha nem tetszene ez a pozíció, de épp az előbb mondtad, hogy ne tegyünk ilyet. Bár én nem tiltakoznék, ha meggondolnád magad.

- Na de, Carlisle… - hajtottam le a fejem.

- Imádom, amikor elpirulsz – vigyorodott el elégedetten.

- Én már nem is tudok – temettem az arcomat a kezeimbe.

- Lehet, hogy már nem látszik, de én még emlékszem, amikor elpirultál előttem még emberként a kórházban, amikor kezeltelek. Sosem fogom elfelejteni azokat az apró rózsás pírokat, amik az arcod két felén játszottak. Még soha nem reagált egyetlen nő sem így az érintésemre előtted. Mindig látom rajtad azt a gyönyörű pírt, amikor ilyen zavarban vagy – magyarázta áhítattal.

- Ezt még sosem mondtad – kerekedtek el a szemeim. Vajon milyen pillanatunkat őrzi még ilyen féltett kincsként?

- Megvannak a magam kis titkai – kacsintott rám. – Már emberként is olyan gyönyörű, és kívánatos voltál, mint most vámpírként. A szépséged csak erősödik az idő múlásával. A szemed pedig szinte folyamatosan ragyog. Ez is nagyon különleges és ritka a fajtánkban. Sugárzik belőle a melegség, és a tökéletes boldogság. Nincs nálad különlegesebb a földön.

- Le akar venni a lábamról, uram? – néztem rá pironkodva. Hogy tud ilyen bókáradatot zúdítani rám minden egyes nap. Csoda, hogyha zavarba jövök?

- Csak, hogyha nincs ellenére, hölgyem – lehelt csókot a kezemre.

- Egyáltalán nincs ellenemre, sőt, elvárom, hogy mindig így bánj velem – mondtam határozottan.

- Ne félj, szerelmem. Veled nem is tudnék máshogyan bánni. Viszont most már tényleg össze kell szednünk magunkat, mert hamarosan jönnek a vendégek – kapott fel hirtelen szerelmem. A következő pillanatban pedig már a szobánkban állított talpra. – Hol van a ruhád? Azt hittem, hogy már előkészítetted. Miért csak a szmokingom van a szekrényre akasztva?

- Ami azt illeti, én ma szeretnék Alice-nél készülődni – sütöttem le a szemeimet ismét. – Meglepetés lesz – fűztem még hozzá.

- Értem – mosolyodott el Carlisle. – Ez esetben, a bálon találkozunk szép hölgyem. Remélem, hogy nincs tele a táncrendje – fűzte még hozzá.

- Ami azt illeti, már szinte minden táncomat a férjemnek ígértem – nyomtam még egy csókot a szájára. Majd átsiettem Alice és Jasper szobájába, hogy elkészüljek.

- Ezt el is várom – hallottam még meg Carlisle mosolygós hangját. Mire nekem is fel kellett kuncognom.

A sötétlila hálóinget már előkészítettem, nem volt egyszerű elcsempészni a sátorig, de azért csak sikerült. Most pedig szépen felvettem a levendula színű francia bugyimat, és csipkés melltartómat, azután pedig a színben harmonizáló ruhámat is magamra vettem. A ruha felvétel azonban csak a kezdett volt. A smink és a frizura sokkal tovább tartott, de megérte. Tökéletesen sikerült. Kevés festéket használtam, mint mindig, de ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy kiemeljem az ajkaimat, és a szemeimet.

- Drágám, érkeznek a vendégek – kiáltott fel szerelmem. Szerencsére már éppen az utolsó simításokat végeztem a megjelenésemen.

- Jövök már – válaszoltam boldogan. Egy pillanattal később pedig beleugrottam a cipőmbe, és lesiettem a nappaliba, hogy köszöntsem a vendégeket. Azután pedig a konyhába siettem, hogy betegyem a pitéket sülni.

- Gyönyörű vagy – kapott el hirtelen Carlisle.

- Köszönöm, te is remekül festesz – nyomtam egy puszit az arcára. – Az első táncnál találkozunk – fűztem még hozzá.



(Carlisle szemszöge)



A vendégek sorban érkeztek, és egyik gyermekem szebb volt, mint a másik. Nem is beszélve az unokáimról, és a szerelmeikről. A legcsodálatosabb viszont természetesen az én gyönyörű Esmém volt. Hiszen ki is lehetne tökéletesebb a feleségemnél? A lila árnyalatai annyira fantasztikusan kiemelték a bájait, és ezt pontosan tudta is. Boldogan figyeltem egész este, ahogy készíti a süteményeket, beszélget mindenkivel, törődik Johanna és Billy kapcsolatával. Egyszerűen hihetetlen, hogy tényleg mindenre oda tud figyelni. Már alig vártam, hogy elérkezzünk az első tánchoz, és csakis az enyém legyen egész éjszakára a feleségem. Természetesen az illata alapján könnyedén megtaláltam kedvesem harisnyakötőjét. Amint levettem a szememről a kötést, szerelmem elé léptem, és a karomat nyújtottam.

- Szabad egy táncra? – kérdeztem mosolyogva.

- Nagyon szívesen – karolt belém boldogan. Két hölgy is megtisztelt engem a nyitótánccal, amit megtiszteltetésnek vettem. Hiszen szegény Irina és Kate pár nélkül érkezett, de azért nagyon élvezték a bált.

- Sikerült beszélned Johannával? – kérdeztem kíváncsian, miután kettesben maradtunk szerelmemmel.

- Igen, szerintem már nem lesz gond – mondta elégedetten.

- Nagyon ügyes vagy, kedvesem.

- Ugyan, csak érteni kell a gyerekek nyelvén. Meg kell érteni Johannát, de most már fel fog engedni. Bízik bennünk. Az este mostantól már csak kettőnkről szólhat. A gyerekek már megoldják – simítottam végig a mellkasán.

- Ez nagyon jól hangzik – szorítottam magamhoz egy gyors csókra.

Csak egy pillanatig tartott, és máris visszaálltunk hagyományos tánctartásba, hiszen Esme mindig is fejedelmien táncolt, és én is így tanultam meg még nagyon régen. Szinte az egész estét áttáncoltuk, és a jelek szerint sikeresen titokban tartottam mindenki előtt a jó hírt, hogy Gaby kisbabát várt. Ő szerette volna elmondani először Jacobnak, és azután a többieknek is. Bár amikor Emmett megszorongatta Gabriellát nem volt sok híja, hogy elszóljam magam, hogy ilyet ne merészeljen egy várandós kismamával, de még időben észbe kaptam, hogy mit ígértem. Biztosan nagyon boldog lesz mindenki, hogyha megtudják a nagy hírt. Vajon Anthony mikor ajándékoz meg minket egy dédi unokával? Remélem, hogy Nath és ő mégis csak úgy fog dönteni, hogy megpróbálkoznak a kisbabával. Szegény lány eléggé rémült, hogyha szóba kerül a gyermek téma. Bár nem csodálom, hogy fél. Eléggé sok lehetőség áll fenn ezzel kapcsolatban.

- Nézd milyen szépek – szakított ki Esme a gondolataimból. Majd körbemutatott a nappalinkon.

- Tényleg azok – mosolyodtam el boldogan.

Alice és Jasper mélyen egymás szemébe néztek, mint mindig, és szikrázott körülöttük a levegő. Annyi érzelem volt bennük egymás iránt, hogy azt ésszel fel sem lehetett mérni. Rose és Emmett hozta a formáját, és a testi örömöket részesítette előnyben. Persze mind tudtuk, hogy sokkal több ennél a kapcsolatuk. Imádják egymást, de leginkább így mutatják ki egymás iránt az érzelmeiket. Edward és Bella pedig, mint régen. Edward a fejedelmi úriember, Bella pedig a szende kislány. Aki már korántsem olyan szende, mint amikor megismertük, de ettől függetlenül nagyon különleges lány marad a számunkra örökké. Gabriella és Jake, akik úgy idomulnak egymáshoz, mint két mágnes. Billy és Johanna, akik tűz és jég, de ettől passzolnak össze annyira. Nathalie és Anthony pedig nagyon hasonlít Bellára és Edwardra. Anthony igazi úriember. Nath pedig minden apró kis bókba belepirul. Őszintén megvallva nekem Tanya és Justin is nagyon szépek voltak. Összeillettek egymással, csak ezt a többiek nehezen látták be. Bár felmerül a kérdés még, hogy hogyan is fog Johanna és Justin reagálni a titkainkra. Könnyen lehet, hogy kiborulnak. Nem is hibáztatná őket ezért senki sem. Hiszen nem éppen hétköznapi családba csöppentek bele.

- Hé, most egy kicsit bennem is gyönyörködj – fordította vissza a fejemet maga felé kedvesem. – Ígértél ma éjjelre egy véget nem érő simogatást sok egyéb mással fűszerezve. Behajtom az ígéreteidet – suttogta a fülembe.

- Tőlem akár most rögtön is indulhatunk a sátrunkhoz – ajánlottam készségesen.

- Előbb várjuk meg, hogy a gyerekek elmenjenek, utána csakis miénk az éjjel. Szeretném, ha minden tökéletes lenne, de utána csak ketten leszünk – motyogta halkan.

- Rendben, legyen, ahogy szeretnéd – egyeztem bele azonnal.

Igazság szerint engem is fűtött a kíváncsiság, hogy hogyan is alakulnak majd az esték. Remélem, hogy reggel mindenki felhőtlenül boldogan tér vissza reggelizni. Szerelmemmel boldogan táncoltunk, és néztük, ahogy a párok lassacskán elszállingóznak a sátrak felé. Azután villámgyorsan összepakoltam, és elmosogattam, amíg Esme bekeverte a reggeli rántottáknak és palacsintáknak valót, majd betette a hűtőbe.

- Azt hiszem, hogy mindennel készen vagyunk – csukta be a hűtő ajtaját elégedetten.

- Mire is mennénk nélküled – öleltem magamhoz. – Az jutott eszembe, hogy sok időt megspórolnánk, hogyha sátor helyett a szobánkban folytatnánk az estét. Lefogadom, hogy reggel te akarsz lenni az első, aki itt van, hogy csodálatos falatokat varázsolj az asztalra, így nyerhetnénk egy órácskát még kettőnknek – ajánlottam a lehetőséget.

- Ez egy nagyszerű ötlet – bólogatott hevesen kedvesem.

- Ez esetben… – kaptam fel a karjaimba. Majd meg sem álltam vele a hálószobánkig. Igazság szerint már régóta terveztem, hogy mi ketten itt maradunk a házban, amíg a többiek sátoroznak. Itt volt az ideje egy kis meglepetésnek, ami igazán illik Esméhez. Már évek óta készítettem neki ezt az ajándékot, és csak remélni merem, hogy tetszeni fog, amit lát. - Van egy kis meglepetésem a számodra – fektettem le az ágyra.

- Mi az? – ült fel izgatottan.

- Mindjárt meglátod – tettem le elé a hatalmas fotóalbumot. Majd izgatottan vártam, hogy kinyissa, és megnézze a képeket, amik benne vannak. Sok munkámba telt, mire tökéletessé tettem ezt az albumot.

- Te jó ég, te vagy, még emberként – nyíltak tágra a szemei. – Honnan sikerült szert tenned ilyen régi képre?

- Kutattam egy kicsit, és reméltem, hogy ezzel örömet szerezhetek neked – ültem le mellé az ágyra. – Nézd tovább – bíztattam.

Az albumban minden létező fotó szerepelt először rólam, azután pedig az egyre bővülő családunkról. Egészen a mostani legfiatalabbikig, tehát Anthony, Jake és Billy felnőttkoráig. Bella sokat segített nekem abban, hogy az album vége is tökéletes legyen, amiért örökké hálás leszek neki.

- Ez egyszerűen káprázatos, köszönöm – simult hozzá a mellkasomhoz, miután befejezte a képek tanulmányozását. – A legszebb ajándék, amit valaha is kaptam.

- Nagyon örülök, hogy tetszik, édesem – csókoltam meg szenvedélyesen.

Lassan kivettem szerelmem kezéből a családi albumot, majd visszadöntöttem a puha párnák közé. Nem fogom tudni elégszer meghálálni a világnak, hogy nekem adta ezt a gyönyörű nőt. Esme nélkül üres volt az életem. Minden érintésemmel szerettem volna a tudtára adni újra és újra, hogy mennyire fontos a számomra. Soha többé nem lennék képes nélküle létezni.

- Jaj, ne, a meglepetésed a sátorban van már – ült fel hirtelen szerelmem.

- Édesem, szerintem, amit ez alatt a gyönyörű ruha alatt találok, az is tökéletes lesz – haraptam bele finoman a fülcimpájába.

- Nos, ez valószínűleg így van, de különleges estét szerettem volna kettőnknek – nyögött fel.

- Szerintem ez az éj több, mint különleges – kapkodtam le kedvesemről a felesleges darabokat. – Mikor volt utoljára csakis kettőnkké a ház? Ki kell használni a lehetőséget – simítottam végig a belső combján. Majd felkaptam és a nappali felé vettem az irányt édes terhemmel.

- Mit csinálsz? – sikkantott fel Esme.

- Újítunk egy kicsit – kacsintottam rá. Majd letelepedtem a kanapén, szerelmemet pedig az ölembe húztam.

- Ne de mi van ha… - kezdett bele kedvesem. Tudtam, hogy a feleségemből megint fel fog törni a felelősségteljes anya, de ezúttal nem fogom hagyni.

- Senki nem fog ma éjjel hazajönni, és mi most el vagyunk foglalva. Ne gondolkozz – simítottam végig a szeméremdombján.

- Én…

- Te? – vágtam a szavába. Majd mindkét kezemmel a formás fenekébe markoltam. – Mit is akarsz mondani?

- Abbahagyom a beszédet, és inkább veled foglalkozom – vetette rá magát a nyakamra.

Azonnal apró csókokat lehelt az érzékeny felületre. Pontosan tudta, hogy ettől teljesen megőrülök. Kapkodva szabadítottam meg szerelmemet az utolsó ruhadaraboktól, de mégis gyengéden tettem a magamévá. Apró karjait a nyakam köré fonta, és szégyenlősen mozogni kezdett. Több, mint egy évszázadnyi együtt élés után is képes volt zavarba jönni, hogyha tökéletesen ráláttam az idomaira. Hosszú percekig hagytam, hogy kedvesem irányítson, és eszemben sem volt megszakítani az egyre felszabadultabb mozdulatait. Végre tökéletesen elengedte magát, és így lehetőségünk nyílt egy kis vadságra, amit nem igazán szoktunk megengedni magunknak. Esme hirtelen felsikoltott, amikor én is felnyögtem, majd teljes erejéből megragadta a kanapé hátlapját, ami hangos reccsenéssel adta meg magát szerelmem szorításának.

- Te jó ég – zihálta a nyakamba.

- Egyetértek – simítottam végig a hátán mosolyogva. – Gyakrabban kellene elengednünk magunkat, és kevésbé felelősségteljesnek lennünk.

- Édesem, tudod, hogy ezt nem tehetjük meg bármikor. Mi vagyunk a szülők – simogatta meg az arcomat. – Bár nem mondom, hogy néha ne iktassuk be az ehhez hasonló újításokat.

- Szavadon foglak - fordítottam magam felé az arcát. Majd gyengéden megcsókoltam. Azután felkaptam szerelmemet, és felrohantam vele a szobánkba. Óvatosan lefektettem az ágyra, majd fölé gördültem, hogy ott folytathassuk, ahol az előbb abbahagytuk.

- Szeretlek – suttogtam a fülébe hajnalban. Amikor már ernyedten feküdtünk a takaró alatt.

- Én is szeretlek – csókolt meg lágyan. Tökéletes éjszaka volt, mint az összes többi is, amióta a feleségem velem van.