La Push vámpírja - 92. fejezet

92. fejezet




(Anthony szemszöge)



Anyának és apának gyönyörű esküvője volt, és szívesen maradtam volna még egy kicsit, de Nathalie szemmel láthatóan már nagyon fáradt volt, amit nem is csodálok, hiszen a hatalmas pocakjával táncolt egész este, ráadásul korán fel is ébredt reggel. A kicsit mostanság nagyon is izgágák lettek. Egyszerűen egy szinte egy pillanatra sem állnak meg, és folyamatosan rugdalóznak. Nem kéne néha nekik is szunyókálni egyet odabent?

- Hol vagyunk? – motyogta Nath, amikor letettem az ágyunkra.

- Itthon vagyunk, kicsim. Aludj csak – mondtam halkan, miközben levettem róla a cipőit.

- Rendben – gördült az oldalára, hogy kényelmesen feküdjön.

Majd szinte abban a pillanatban el is aludt. Gyorsan levettem róla a felesleges ruhákat, és belebújtattam az egyik bő pólómba, hogy kényelmes legyen neki pihenni. Azután pedig betakargattam egy jó meleg paplannal. Én pedig elszaladtam zuhanyozni. Csak néhány perc volt az egész, de amikor visszaértem egy vékony hangocska ütötte meg a fülemet.

- Meny máj ajjébb, nem féjek el tőled – mondta panaszosan.

- Nyem önszántamból csúsztam ide, hanem, mejt ana az oldalán fekszik. Szokj hozzá kutalány – vágott vissza a másik hangocska.

- Elhajapom a tojkod te vámpíj – mondta dühösen a vékonyka hang. – Egyébként is miattad fullad ana, te idióta – fűzte még hozzá.

- Hé – léptem Nath pocakjához. – Ti beszéltek odabent? – kérdeztem halkan.

- Apa? – kérdezték egyszerre.

- Ajaj, most jebuktunk – motyogta az egyikük.

- Hogy értettétek azt, hogy anya az egyikőtök miatt fullad? – kérdeztem kíváncsian. Lehet, hogy ők tudják a megoldást.

- Az ő hibája, mejt nem bíj az ösztöneivel – mondta a „hangosabbik” leendő gyermekem.

- Szomjas vagyok, nem tehetek róla, ana nem iszik véjt, és nekem az is kellene – pityeredett el a másik. – Amikor ana josszul van, akkor én vagyok josszul. Mármint olyankor fulladok, amikor már nagyon ég a tojkom.

- Az egyikőtök inkább vámpír, míg a másik inkább farkas? – kérdeztem mosolyogva.

- Igen – válaszolták egyszerre. Legalább valamiben egyetértenek. Ha már egyébként állandóan vitatkoznak, ha jól hallom.

- Szóval, ha itatok egy kis vért az anyukátokkal, akkor nem fog fulladni egyikőtök sem? – kérdeztem reménykedve.

- Nekem eddig se volt bajom – morgolódott tovább a mi kis farkasunk.

- Miéjt kell utálnod? Én nem utállak téged, pedig nyem vagy éppen józsaillatú – pityeredett el a kis vámpírunk.

- Jól van, tudod, hogy én is szejetlek téged – enyhült meg a kis méregzsák.

- Jól hallom, hogy kislányok vagytok? – kérdeztem boldogan.

- Igen – vágták rá megint egyszerre.

- Holnap akartunk titeket megnézni ultrahanggal, hogy kisfiúk, kislányok, vagy egy kislány egy kisfiú vagytok-e – meséltem boldogan.

- Miéjt, nem mindegy? – kérdezték meglepetten. – Kisfiúkat akajtál? – jött a második kérdés kissé csalódottan.

- Dehogy, teljesen mindegy, hogy mi a nemetek, csak az a fontos, hogy vagytok. Viszont be kell rendeznünk a gyerekszobát, és egy kislánynak másmilyen szoba kell, mint egy kisfiúnak.

- Józsaszínt – gondolta valószínűleg a kis vámpír. Eléggé hasonló hangjuk volt, de azért volt néhány különbség.

- Nyem, sájgát – vetette ellen a másik kislány.

- Értem, tehát rózsaszín és sárga színeket szeretnétek – bólintottam rá. – Nos, ez megoldható. Egyébként honnan tudjátok, hogy mit szeretnétek? Mármint, még csak odabent voltatok eddig, így nem tudhatjátok, hogy milyen idekint.

- Ana gondojt nemrég a saját szobájára. Arra, amilyen kislánykorában volt. Láttuk a fejében, hogy milyen színek voltak ott – magyarázkodtak.

- Értem, tehát látjátok, amit anya gondol – vigyorodtam el.

Ezt tőlem örökölték, a gondolatolvasás egy formáját birtokolják ez már biztos. Vajon lesz saját erejük is ezen kívül, ami különbözik az enyémtől?

- Igen, onnan tudom, hogy a józsaszín lesz az igazi – lelkesedett fel az egyik kislányom.

- De én sájgát szejetnék – duzzogott a másik. Hajaj, lesz bajunk a két kis rosszcsonttal.

- Mit szólnátok, hogyha mindkét szín lenne? – ajánlottam a lehetőséget. – Vagy csíkos lesz, vagy a szoba egyik fele rózsaszín, míg a másik fele sárga. Melyiket szeretnétek?

- Fele-fele – vágták rá megint egyszerre.

- Rendben – kuncogtam fel. – Több dologban hasonlítotok, mint képzelnétek – állapítottam meg.

- Nyem, én jád hasonlítok, ő meg anára – mondta kislányom határozottan.

- Akkor is testvérek vagytok, tehát valamilyen szinten hasonlítotok, és ránk is egyformán fogtok hasonlítani – mondtam gyengéden.

- Lehet, hogy igazad van, apa – egyezett bele a kis vámpír. Jaj, nevet kell találnunk nekik. Nem hívhatom a lányaimat kisvámpírnak és kisfarkasnak.

- Majd meglátjuk – morgolódott megint a kis farkas. Azt hiszem, hogy ő lesz, aki majd a több kihívást jelenti kettejük közül. – Oh, éhes vagyok – korgott fel Nathalie gyomra.

- Én pedig, szomjas – panaszkodott a másik kislányom is. Mire Nath köhögött egyet, majd kicsit nehezebben kezdett lélegezni. – Bocsánat – fűzte még hozzá a kicsi.

- Semmi baj, majd megbeszélem anyával, hogy vérre van szükséged – simogattam meg szerelmem pocakját.

- Kösz, apa – mondta kislányom most már nyugodtan.

- Nyekem pedig szalonnás tojásja van szükségem, és nyarancslére – adta le a rendelést a másik kislányom is.

- Két kis diktátor – kuncogtam fel. – Rendben, mindent megkaptok, amit szeretnétek, amint anya felébredt – adtam meg magam.

Három ilyen határozott nővel élni nem lesz egyszerű, de már alig várom. Bár, mintha a vámpírgénekkel megáldott kislányom, érdekes módon, mintha szerényebb és visszafogottabb lenne, mint a másik lányom. Gondolataimból Nath mocorgása zökkentett ki, aki éppen átfordult a másik oldalára.

- Oh, na végre – sóhajtott a kis farkas elégedetten.

- Összejapítasz a nagy fenekeddel – panaszkodott ezúttal a másik lányom.

- Jegalább tudod, hogy milyen éjzés – vált ismét támadóvá a kis farkasom.

- Nem hiszem, hogy annyira szörnyű érzés lenne, amikor az anyukátok az oldalán fekszik. El kell férnetek ketten egymás mellett – mondtam szigorúan.

- Azéjt annyira nem sok itt a hely – mondta a kis farkas.

Jaj, ha Nath felébredt, akkor ő lesz az első, akivel megbeszélem ezt az egészet. Azonnal neveket kell találnunk a kicsiknek, hogy meg tudjam őket szólítani rendesen.

- Máj úgysem leszünk sokáig idebent – mondta a másik kislány.

- Igaz, csak egy-két nap, és megyünk is kifelé. Jó idebent, de kíváncsi vagyok máj a többiekje – mondta határozottan.

- Hogy értitek? – kérdeztem kíváncsian.

- Én Em bácsival fogok bunyózni, máj alig vájom – mondta a kis hang, és szerintem még a tenyereit is dörzsölgette.

- Én pedig Alice nénivel megyek vásájolni – mondta a másik kislány határozottan.

- Hé, és mi lesz a szüleitekkel? – kérdeztem kissé felháborodva.

- Tejmészetesen veletek leszünk a legtöbbet, de amikoj kettesben akajtok majd néha lenni, akkoj valakinek vigyáznia kell jánk – állapították meg.

- Oké, ez jogos – bólintottam rá.

- Micsoda a jogos? – motyogta szerelmem.

- Hé, jó reggelt, kicsim – mosolyogtam rá, amikor felém fordította az arcát. Majd fölé gördültem, és lágyan megcsókoltam.

- Neked is jó reggelt – mosolyodott el miután elváltunk.

- Elképesztő dolog történt – kezdtem bele mosolyogva.

- Igazán, és mi volt azt? – kerekedtek ki a szemei.

- Beszélgettem a kicsikkel a pocakodban – vallottam be minden kertelés nélkül.

- Hogy mi? – kérdezte döbbenten. – Milyen a hangjuk? Kislányok, kisfiúk, mindkettő? Jól vannak? Szükségük van valamire? Mit mondtak?

- Hé, nyugi, édesem – tettem az mutatóujjam a szájára. – Vegyél levegőt is közben – fűztem még hozzá.

- Hogy nyugodnék meg, mesélj el mindent, kérlek – nézett rám boci szemekkel.

- Mindent elmondok, de előbb még hozok neked gyorsan reggelit – mondtam határozottan.

- Oké, tényleg éhes vagyok – bólintott rá.

Gyorsan kiszaladtam a konyhába, és első-körben odatettem a szalonnát pirulni, hogy majd tudjak rá tojást ütni. Utána pedig kivettem egy vésztartalék tasak vért a hűtőből, amiből töltöttem egy bögrébe, majd egy kicsit rámelegítettem, hogy ne legyen olyan hideg. Majd besiettem vele szerelmemhez.

- Anthony, ez itt…

- Igen, ez itt vér – bólintottam rá. – Meg kell, hogy idd, mert az egyik gyermekünk inkább vámpír, és szüksége van a vérre – nyújtottam felé a bögrét.

- Értem – nyelt egy nagyot. Majd elvette tőlem a bögrét, behunyta a szemét, és bár kissé fintorogva, de megitta a bögre egész tartalmát. – Uh, annyira nem is volt szörnyű, mint hittem, hogy lesz – sóhajtott fel megkönnyebbülten.

- Mindjárt hozom a másik reggelidet is – siettem ki a konyhából, majd gyorsan ütöttem tojást a szalonnára.

Néhány perc múlva pedig egy nagy tányérra halmoztam a rántottát, és kivettem egy üveg narancslevelet is a hűtőből, amit szintén bevittem szerelmemnek, aki azonnal jóízűen falatozni kezdett. Tényleg éhesek lehettek mindhárman, hogyha Nathalie ilyen mohó ma reggel. Ráadásul szerencsére a vért is egészen jól fogadta.

- Nos, most már elmesélsz mindent? Megittam és megettem mindent, amit kértél – tette le a villáját elégedetten.

- Tehát, tegnap este, miután átöltöztettelek és betakartalak, elmentem letusolni, és mikor visszajöttem meghallottam őket a pocakodban. Elkezdtem velük beszélgetni, és elmondták, hogy az egyikük inkább a farkasok felé húz, míg a másik kicsi inkább vámpír géneket örökölt – mondtam mosolyogva. – Ahhoz képest, hogy két mennyire különböző jellem, azért vannak közöttük hasonlóságok, viszont tény, hogy a két kislány tűz és jég. Elég nehezen kerülnek egy hullámhosszra, de téged mindketten imádnak. - A kicsi, aki jobban hasonlít a vámpírokhoz szólt, hogy vérre van szüksége, mert olyankor van rosszul, hogyha már túl nagy a hiánya vérből, és te is olyankor leszel beteg. Ezért itattam meg veled egy bögrényit. A másik lányod pedig szalonnás tojást rendelt narancslével – fűztem hozzá nevetve.

- Irigykedem – húzta el a száját szerelmem. – Te már beszéltél velük, és hallottad a hangjukat is – mondta kissé szomorúan.

- Ugyan, kicsim – simítottam végig az arcán. – Várj, támadt egy ötletem – csillantak fel a szemeim. Majd egyik kezemet Nath pocakjára simítottam, a másikat pedig szerelmem arcára, és koncentrálni kezdtem, hogy szerelmem elméjében is körvonalazódjanak a kislányaink képei. A két gyönyörű, piros pozsgás kis arcocska.

- Istenem, de gyönyörűek – indult el egy könnycsepp szerelmem szeméből. – Egyszerűen csodálatosak vagytok, drágáim – simogatta meg a hasát. Mire elégedett rugdalózás volt a válasz.

- Neveket is találnunk kell nekik – mondtam boldogan. – Nem hívhatom őket egynek és kettőnek, vagy kisvámpírnak, és kisfarkasnak. Gondolkodtál már lányneveken?

- Még nem igazán jutottam el odáig, bár igazad van, hiszen mindjárt megszületnek, és még azt sem tudjuk, hogy hogyan fogják hívni őket.

- Én arra gondoltam, hogy esetleg az anyai dédnagymamájuk tiszteletére lehetne az egyik kislány neve, Emily – ajánlottam a lehetőséget. – Emily Black Cullen, szerintem nagyon szép név lenne a picinek.

- Tényleg jól hangzik – bólintott rá kedvesem meghatottan. – Uh, valakinek szintén tetszik odabent.

- Majd én leszek Emily, nyekem tetszik – lelkesedett a kis farkasunk.

- A másik kicsit, akkor elnevezhetnénk a te anyukád második neve után, lehetne Marie. Így nem lenne két Isabella a családban, de nekem mindig is tetszett a Marie név. Marie Black Cullen.

- Jól hangzik, édesem – nyomtam puszit az arcára.

- Igen, nekem is tetszik. Majie leszek – kezdett el rugdalózni a kis vámpír is. – Gyönyörű név. Olyan, mint egy kis hejcegnő – ábrándozott.

Na ezeket a géneket nem tudom, hogy honnan örökölte. Hogyha nem tudnám, hogy a mi kislányunk, akkor azt hinném, hogy Alice babája gondol ilyeneket. Habár egy időben Nathalie is vonzódott a divathoz, de miután átváltozott már csak magazinokat sem lapozgatott, mert nem akart olyan ruhákról ábrándozni, amiket fel sem tud venni, anélkül, hogy szétszakítaná őket.

- Tetszik nekik? – kérdezte Nath az ajkába harapva.

- Igen, mindketten megtalálták a nekik való nevet – válaszoltam elégedetten.

- Rendben, akkor Emily és Marie Black Cullen – vetette magát szerelmem a nyakamba. Mire a két kislányunk egyszerre sikkantott fel. Biztos egy kicsit megijedtek a hirtelen mozdulatsortól.

- Mondd meg anának, hogy ez ne csinálja, mejt visszaküldöm a jeggelit – morgolódott Emily.

- Nekem bejött, csináljuk még egyszer, légy szíves – lelkesedett Marie.

- Azt hiszem, hogy azért át kéne mennünk a Cullen házba, hiszen anyáék várnak minket – állapította meg szerelmem. – Ráadásul meg kéne tudni, hogy öcsi, vagy hugi lesz a kistesóm, és mikor.

- Igen, tökéletesen igazad van – egyeztem bele azonnal. – Öltözz fel, drágám. Addig én elintézem a koszos edényeket, és mehetünk is.

- Rendben, öt percet kérek – pattant fel az ágyból kedvesem.

- Tízet is kapsz, csak ne erőltesd meg magad – nyomtam csókot a homlokára. Majd a pocakja is kapott kettőt. – Viselkedjetek, amíg nem vagyok itt – fűztem még hozzá szigorúan.

- Apa… - nyafogtak rögtön a lányok.

- Jól van, tudom, hogy jó kislányok lesztek – kuncogtam fel.

Egy újabb dolog, amiben egyetértenek. Menni fog ez a testvérviszály nélküli lét, legalábbis az esetek többségében. Elégedetten sétáltam ki a szobánkból, majd gyorsan elmosogattam, ahogy ígértem. Mire visszaértem a szobába szerelmem már egy helyes citromsárga kismama farmerben volt, amin rózsaszín virágok voltak, ezt még abban a kis butikban vettem neki Hawaii szigetén. Muszáj volt felkuncognom a választásán, hiszen Emily és Marie pontosan ezt a két színt kérték a szobájukba. Ez mindenképpen érdekes választás, de nagyon is tetszett.

- Mit nézel? – kérdezte döbbenten.

- Csak arra gondoltam, hogy Emily és Marie éppen sárga és rózsaszín holmikat szeretnének – mondtam mosolyogva.

- Oh, nos, akkor lehet, hogy tudatalatti sugallás történt – mosolyodott el ő is.

- Benne van a pakliban – bólintottam rá. – Mehetünk? – tártam szét a karjaimat.

- Igen, induljunk - karolta át a nyakamat szerelmem, én pedig azonnal a karjaimba emeltem.

- Kocsival, vagy inkább…

- Inkább futva. Hiányzik a száguldás – vágta rá szerelmem lelkesen.

- Akkor még adok rád egy kabátot – tettem le egy pillanatra, majd kivettem egy dzsekit a szekrényből.

- Tudod, hogy még mindig farkas vagyok, ugye? Így is majd megsülök állandóan, nem kell még egy adag plusz ruha – fintorodott el.

- Neked lehet, hogy nem, de a gyerekek talán igénylik – mondtam ellentmondást nem tűrve.

- Jól van – sóhajtott fel. Majd engedelmesen belebújt a dzsekibe.

- Helyes, akkor indulás – kaptam fel újra, majd néhány perc alatt át is értem szerelmemmel a Cullen házhoz.

A nappaliban ott volt Gaby, Jake, Rose, Emmett, Alice, Jasper, Johanna, és Billy is. Viszont Nathalie szüleinek kocsija már kint parkolt. Úgyhogy biztosan fent vannak már Carlisle és Esme társaságában. Akkor még lehet, hogy Bella és Edward még nem ért ide.

- Sziasztok – köszöntünk rájuk, mire mosolyogva ők is visszaköszöntek.

- Mi a helyzet? – lépett be anya és apa sietve.

- Nagypapi, és nagymami – sikkantottak fel a lányok boldogan szerelmem hasában.

- Csak nem? – vigyorodott el apa.

- De igen, éjszaka hallottam meg őket először – biccentettem.

- Nahát, ez fantasztikus – mosolyodott el.

- Mi történt? – kérdezte anya kíváncsian.

- Nos, Nath pocakjában, ha jól hallom, két kislány van – mondta apa boldogan.

- Oh, ez nagyszerű – lelkesedett rögtön Alice. – Két potenciális hercegnő, akiket végre megtaníthatok a divat minden apró fontos részére – tapsikolt örömében.

- Igen, igen, igen – gondolta Marie elégedetten.

- Te jó ég, valaki mentsen meg – nyögött fel Emily.

- Úgy hallom, hogy korántsem lesznek egyformák – kuncogott fel apa.

- Hát, nem nagyon – bólintottam rá a feltevésre.

- Abbahagyni a belső csevejt, vagyis a félmondatokat – csattantak fel a többiek.

- Bocsi – kértem elnézést azonnal. – Szóval, tegnap este óta hallom a kislányaink gondolatait, akik igencsak beszédesek, és aranyosak. Már most tisztában vannak vele, hogy ki kicsoda, és alig várják, hogy idekint lehessenek velünk – foglaltam össze dióhéjban.

- A mindenit, kislányok, akkor már mehetünk is vásárolni – viharzott fel Alice valószínűleg a táskájáért.

- Józsaszínt – kántálta Marie.

- Sájgát – mondta Emily határozottan.

- Oké, megmondom neki – bólintottam rá.

- Milyen kis akaratosak vagyunk – húzta fel a szemöldökét apa.

- Hát, volt kitől örökölni a határozottságot – vigyorodtam el. Se Nathalie, sem pedig én nem voltunk éppen könnyű esetek soha életünkben.

- Hahó, idelent. Akarjátok látni a jövő kis farkasát? – kiabált le Nath anyukája vidáman.

- Megyünk – sikkantott fel Nath, majd futni kezdett a lépcső felé.

- Hé, lassan, kicsim – kiáltottam utána. Mire megtorpant. – Tudod, megfontoltan, és nyugodtan.

- Oké – biccentett, majd nyugodtabb tempóban indult el fölfelé.

Én pedig azonnal a nyomába szegődtem. Amint felértünk benyitottunk a vizsgálóba, ahol Jules már a vizsgálóasztalon feküdt, Carlisle pedig az ultrahangon mutatta meg, amikre Jules és Sam kíváncsiak voltak.

- Úgy néz ki, hogy öcséd lesz, Nathalie – fordult felénk boldogan Nath anyukája.

- Ez csodálatos, gratulálok nektek – lépett közelebb Nathalie velem együtt.

- Minden rendben van a babával, Jules – mondta Carlisle elégedetten. Majd egy apró törlőkendővel megtisztította Jules hasát. – Nathalie, ha gondolod, te jössz, csak kinyomtatom a fotókat az öcsédről.

- Hogy fogják hívni? – kérdezte Nathalie izgatottan.

- Sam lesz, mint minden első fiú a családban – vágta rá anya azonnal.

- A mi kisbabáink pedig Emily és Marie – simítottam kezemet szerelmem pocakjára.

- Honnan tudjátok, hogy kislányok? – kérdezték döbbenten.

- Az éjszaka beszélgettek az apukájukkal – mosolyodott el szerelmem.

- Nocsak – csillantak fel Carlisle szemei.

- Nyugi, nagyapa, majd ha megszülettek azonnal megvizsgálhatod őket – mondtam határozottan.

- Rendben, de ettől még szívesen csinálnék most egy ultrahangot, hogy hogyan vannak – mondta komolyan.

- Részemről, rendben – indult el Nath a vizsgálóasztalhoz.

Majd kényelmesen elfeküdt rajta, és kicsatolta a nadrágját, hogy a pocakja szabadon lehessen. Carlisle pedig azonnal nyomott egy kis zselét a hasára. Azután pedig óvatosan ráhelyezte a műszert, és a lányok néhány pillanat múlva már a képernyőn is voltak.

- Integetnek? – kerekedtek ki Carlisle szemei.

- Szia, dédpapi – gondoltál a lányaink. Én pedig felkuncogtam azon, hogy milyen kis aranyosak.

- Öhm… üdvözölnek mindenkit – válaszoltam a rám pillantó szempároknak.

- De édesek – fogta meg Jules Nath egyik kezét, míg a másikat én szorítottam. Sam pedig gyors csókot lehelt lánya homlokára.

- Nos, úgy látom, hogy valóban két nagyon is jól fejlett kislány van odabent – mosolyodott el Carlisle is.

Hosszasan néztük a két kicsi lányt, akik szándékosan mindenféle pózokba helyezkedtek, és megállás nélkül integettek, vagy incselkedtek az idekint lévőkkel. Mindenki csak csóválta a fejét, vagy éppen jókat kuncogott rajtuk, amit mindketten nagyon is élveztek.

- Mikorra várhatóak? – kérdeztem nagyapát hirtelen.

- Legfeljebb egy-két nap – válaszolta Carlisle higgadtan.

- Nekem még van egy hetem – vágott közbe Jules. – Elég furcsa, hogy az unokáim előbb születnek meg, mint a gyermekem – mondta elképedve.

- Hát, nem hétköznapi, de nálunk mi az, anya? – szorította meg Nath a kezét.

- Ez is igaz – bólintott rá Jules.

- Végeztünk – törölte le Carlisle a gélt feleségem hasáról. – Készítettem néhány aranyos képet a lányaitokról – nyújtott át egy fotósorozatot. – Ez pedig a tiétek – adta oda Jules-nak a kis Samről készült fényképeket is.

- Köszönjük – vette el Sam a fotókat.

- Jules, Sam, esetleg, ha gondoljátok, akkor maradjatok itt. Elfértek, és biztosan szeretnétek itt lenni az unokáitok születésénél – ajánlotta nagyapa a lehetőséget. – Na és természetesen a ti fiatokat is örömmel segítek a világra hozni, ha gondoljátok – fűzte még hozzá.

- Szerintem ez nem rossz ötlet – egyezett bele Sam azonnal.

- Én is örömmel maradnék – bólintott rá Jules is.

- Helyes, akkor én most hazamegyek, és összeszedek némi ruhát, ti addig csak maradjatok, és érezzétek jól magatokat – mondta határozottan Sam.

Ez már nagy haladás. Itt merje hagyni testőrség nélkül a feleségét a Cullen házban. Ezek szerint végül mégiscsak sikerült elnyernünk a teljes bizalmát.

- Jól van, drágám, siess vissza – bújt hozzá Jules egy pillanatra.

- Hozzád mindig, kedvesem – nyomott még egy csókot a szájára Sam, majd távozott a házból.

- Hol van, Alice? – harapott az ajkába kedvesem idegesen. Oh, tényleg, Alice néni elviharzott vásárolni. Fel kell hívnunk.

- Nyugi, már telefonáltunk neki, hogy Emily a sárgát szereti, Marie pedig a rózsaszínt – lépett be a szobába apa és anya is.

- Ugye azt is elmondtátok neki, hogy két lánynak és egy kisfiúnak vásároljon csak, és nem egy hadseregnek? – kérdezte szerelmem aggódva.

- Nyugodj meg, és törődj bele leginkább. Tudod, Alice-t nem könnyű leállítani, de Jasper feláldozta magát és vele ment – mondta anya együtt érzően.

- Oké, végül is, csak a lányoknak akar jót – bólintott rá kedvesem. Hm… ez könnyebben ment, mint hittem, hála az égnek.

- Készítettem nektek egy kis egészséges nasit, gyertek le, és egyetek – mondta Esme kedvesen.

Nathalie és Jules pedig azonnal a földszint felé vette az irányt. Esménél az egészséges nasi egy hatalmas adag gyümölcssalátát szokott takarni, amit a lányok nagyon is imádnak. Mi pedig hevesen beszélgetve követtük őket. Mire leértünk a lányok már falatoztak a kanapén, miközben lelkesen beszélgettek. Mi pedig odatelepedtünk köréjük és beszálltunk a társalgásba. Már csak néhány nap, és a karomban tarthatom a kislányainkat.

La Push vámpírja - 91. fejezet

91. fejezet

(Edward szemszöge)

Életem legcsodálatosabb pillanata volt, amikor kimondta nekem az igent, gyönyörű szerelmem. Még akkor is, hogyha Emmett volt az, aki összeadott minket, ráadásul igazán Emmettes stílusban. Egy kicsit féltem, hogy Bella mit fog szólni ehhez az egészhez, de legnagyobb örömömre nem csinált belőle felfordulást. Pedig megérdemeltem volna, hogy alaposan ellássa a bajomat, és otthagyjon az oltár előtt, amiért hagytam ezt megtörténni, de hát Jasper és Emmett mindig véghezviszik a fogadásokat, amiket kötnek, akkor is, hogyha elképesztően idióta dolog az, amiben megegyeztek. Bár szerelmem szerint ez így volt tökéletes. Azért majd néhány évtized múlva, amikor újra megkérem a kezét, azt hiszem, hogy ennél romantikusabb esküvőt fogunk tartani, amit nem a pajzán bátyánk vezényel.

-         Most, hogy mindenki gratulált nekünk, táncolhatnánk egyet, nem gondolod? – simult hozzám kedvesem.

-         Dehogynem, boldogan – öleltem magamhoz, és a parkett közepére vezettem.

Amint megálltunk egymással szemben felcsendült a Claire de Lune dallama. Hálásan pillantottam kobold húgom felé, aki csak kacsintott egyet. Majd azonnal Jasper karjaiba vetette magát, hogy ők is táncoljanak. Gabriella és Jake nem messze tőlünk keringett, kihasználták az időt, amíg Timothy aludt. Billy és Johanna szerelmesen csókolózott a parkett szélén, míg Nath és Anthony próbáltak minél közelebb simulni egymáshoz, de Nathalie pocakja eléggé megnehezítette a dolgukat.

-         Már sokkal nagyobb a hasa, mint nekem volt, amikor Anthonyt vártam. Hamarosan meglesz a második és a harmadik unokánk is – mosolygott fel rám kedvesem izgatottan.

-         Az nagyszerű lesz – húztam ki magam büszkén.

Ötven évig azt hittem, hogy vége a létezésemnek, most pedig feleségem van, egy saját fiam, két fogadott fiam, és nemsokára már három unokám is. Soha nem hittem volna, hogy én a mazochista oroszlán, ahogy a buta bárányom szokta mondani, még ilyen felhőtlenül boldog leszek. Tökéletes létezésünk lenne az idők végezetéig, hogyha meg tudnám győzni róla szerelmemet, hogy tartson velem három-négy év múlva, amikor el kell költöznünk.

-         Szóval, elmeséled, hogy mi volt a fogadás tárgya? – szakított ki szerelmem a gondolataimból. – Csak mert eléggé meglepett, hogy ezt az Emmettes akciót senki nem akadályozta meg.

-         Miután visszajöttünk Forskba, és megtudtuk, hogy életben vagy, Emmett és Jasper fogadtak, hogy mikor fogunk kibékülni, ha egyáltalán megbocsátasz nekem valaha. Ekkor esett meg az a meggondolatlan fogadás, miszerint Emmett arra voksolt, hogy két éven belül a feleségem leszel, míg Jasper szerint jó, hogyha néhány évtized alatt megbékítelek. Én nem akartam belemenni ebbe az ostobaságba, de a fiúk addig élcelődtek, amíg végül én is azt mondtam, hogy jó, hogyha évtizedek alatt sikerül majd elérnem, hogy egyáltalán szóba állj velem. Így Emmett azt mondta, hogyha két éven belül igent mondasz nekem, és a feleségem leszel, akkor ő lesz a pap az esküvőnkön. Mindenki rábólintott a dologra, még Alice is, hiszen egyikünk sem hitte, hogy két év elegendő lesz hozzá, hogy eljussunk idáig. Úgyhogy nem igazán volt más választásunk, mint hagyni, hogy Emmett beteljesítse a nyereményét, és személyesen adjon össze minket – meséltem el az egész fogadási ügyet szerelmemnek.

-         Gondolom, Alice már hetek óta próbálja meggyőzni Emmettet, hogy legyen normális, amíg összead minket – nevetett fel szerelmem.

-         Hát, mi tagadás, eléggé feldúlta ez a helyzet a hugicámat. Egy ideig a farkasokra fogta, hogy miattuk nem látta, hogy meg fogsz bocsájtani ilyen hamar, és ezért nem akadályozta meg a fogadás létrejöttét. Viszont mivel nem haragudtál meg a kis attrakcióért, sőt még vissza is vágtál Emmettnek, mindenki megnyugodott. Igazából rettegtem, hogy mit fogsz reagálni, amikor az idióta bátyám neki kezd a még idiótább szertartásnak – mondtam most már mosolyogva. Reggel még azt tervezgettem, hogy hogyan fogom elrabolni a szerelmemet Vegasba, hogy ne Emmett adjon össze minket.

-         Összességében különleges volt az esküvőnk, és ez a lényeg. Sosem tudtam nekünk egy átlagos lagzit elképzelni – kuncogott fel.

-         Ezt örömmel hallom – nyomtam puszit az ajkaira.

-         Hát igazak a hírek – csendült fel egy vadidegen hang mögöttem. – A mindig fagyos, és megközelíthetetlen Isabella Marie Swan Black férjhez ment – mondta elégedetten. – Megmondtam, hogy nem fogsz tudni örökké ellenállni a szerelem erejének. Az már csak mellékes, hogy nem én vagyok számodra az igazi, hanem az, aki miatt nem tudtalak behálózni – mondta határozottan. Mire Bella csak elvigyorodott.

-         Honnan tudtad meg, Brian? – mosolygott Bella az ismeretlenre.

-         A jó hírek gyorsan terjednek a nomádok között – rántotta meg a vállát.

-         Ki ez? – morogtam fel. Túlságosan is közvetlen viszonyban van ez a fickó a feleségemmel.

-         Csak egy régi barát – válaszolta szerelmem.

-         Hát igen, csak egy régi barát, aki több szeretett volna lenni – fintorodott el egy pillanatra.

-         Megtalálod az igazit, hiszen kedves, és jóképű férfi vagy – bókolt neki Bella.

-         Oh, még a végén zavarba jövök, Mrs. Cullen, ha jól hallottam az új nevedet – fogta meg szerelmem kezét, majd lágy csókot lehelt rá.

-         Lökött vagy még mindig – forgatta meg a szemeit kedvesem. – Bemutatom Brian Everwoodot. Vega, nomád vámpír. Egy régi kedves barát – magyarázta mosolyogva. – Ő pedig itt a férjem, akiről már volt szerencséd hallani, Edward Anthony Masen Cullen.

-         Örvendek a szerencsének – nyújtotta ki a jobbját felém Brian.

-         Részemről a megtiszteltetés – motyogtam az orrom alá. Remélem, hogy nem marad a környéken három percen túl. Nem tetszik a képe.

-         Drágám, nem volt köztem és Brian között soha semmi, úgyhogy légy kedves. Igazán tisztességes vámpír – üzente szerelmem gondolatban. – Ráadásul ő is zenekedvelő, akár össze is hozhatnátok valami jó kis dalt. Brian gitározik.

Imádtam, amikor meglepett engem egy-egy gondolatban üzent mondattal. Megtiszteltetésnek vettem, ha hallhattam a hangját a fejemben. Válaszul pedig csak biccentettem felé egy aprót. Moderálom magam szerelmem kedvéért. Úgysem marad itt ez a ficsúr túl sokáig. Legalábbis nagyon remélem.

-         Nyugi, Edward. Régen odáig voltam a feleségedért, de csak fellángolás volt, amiért annyira tökéletes. Ráadásul nagyon hálás voltam neki, amiért megmentette az életemet, és megtanított rá, hogy nem kell embereket gyilkolnom, ha nem akarok. Csodálatos asszonyod van, de csak azt hittem, hogy szerelmes vagyok belé. Nem sokkal később rájöttem, hogy inkább csak túláradt a hálám iránta. Bár meg kell hagyni, hogy nem dobnám ki az ágyamból, hogyha engem akarna – nevetett fel. Bella pedig gyomorszájon csapta.

-         Jól van, szóval csak fellángolás voltam neked, és hálából akartál engem. Ezt most egy életre megjegyeztem – emelte fel a fejét dacosan szerelmem.

-         Tudod, hogy hogyan értettem – kacsintott rá Bellára.

-         Jó persze, tudom – csóválta meg a fejét szerelmem.

-         Elrabolhatom a gyönyörű feleségedet egy tánc erejéig? – kérdezte Brian komolyan. Mire kérdőn néztem kedvesemre, aki aprót biccentett. Így, ha kelletlenül is, de átadtam a lehetőséget ennek a Brian gyereknek. Bár ha csak belegondoltam, hogy Bellához ért akár valaha is, máris szétáradt bennem a harci ideg.

-         Mi van öcsisajt? Már lenyúlták az asszonykádat? – lépett mellém Emmett. – Amúgy ki az a csóka, akivel táncol?

-         Valami régi ismerős – morogtam dühösen.

-         Nem érez szerelmet Bella iránt. Szeretetet, azt igen, de a szerelem szikrája sincs meg köztük – mondta Jasper rövid koncentrálás után. – Nincs okod ilyen nagyfokú féltékenységre, amit érzel – fűzte még hozzá. – Az érzelmei és a viselkedése alapján jófiúnak tűnik.

-         Annak tűnik, de a farkas is járhat báránybőrben. Nem bízom benne – morogtam tovább. – Ki kéne dobni innen, hogy a lába se érje a földet – mosolyodtam el.

-         Nem lenne tanácsos, ha kidobnád Bella egy barátját az esküvőtökről. Emmettet még eltűrte, de még egy atrocitás szerintem nem hiányzik a lagzitokon – lépett hozzánk Carlisle is. – Megkérdeztem Billyt a vámpírról. Aki azt mondta, hogy még kisfiú volt, amikor utoljára látta a férfit. Jacob meg akarta ölni, mint minden nomádot, aki La Push közelébe tévedt, de Bella megkérte, hogy ne tegye, mert Brian volt az egyetlen fajtársa, akivel találkozott az átváltoztatása óta. Így egy időre Bella megengedte neki, hogy a Cullen házban lakjon, és gyakran látogatta annak reményében, hogy jó útra téríthet valakit, és talán barátra lel, ha nem is szerelemre. Néhány évig itt élt, és Bella megtanította a tökéletes önuralomra, de amikor közeledni próbált Bellához mindig visszautasítást kapott, így egy idő után feladta, és továbbállt, hátha megtalálja az igaz szerelmét a nagyvilágban – mesélte fogadott apám komolyan. – Ha Bella megbízik benne, akkor én is – tette még hozzá. – Szerintem adjatok neki egy esélyt – tette a vállamra a kezét. – A feleséged sosem lenne hozzád hűtlen, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy több, mint ötven évig várt rád. Türtőztesd magad, és légy kedves, a saját érdekedben.

-         Gyanús, hogy éppen most bukkant fel – ráztam meg a fejem.

-         A hírek gyorsan terjednek. Még Aro is felhívott és gratulált a fiam házasságához – rántotta meg a vállát fogadott apám. – Nem lesz baj a nomáddal, ha pedig mégis, akkor egy szempillantás alatt elintézzük az ügyet. Legyél ésszerű, fiam.

-         Rendben – bólintottam rá.

Bár legbelül még mindig a halál legdurvább módjain gondolkodtam, hogy hogyan fogom kitépni a ficsúr szívét, ha a keze akár csak egy centivel is lejjebb csúszik feleségem karcsú derekáról, a formás hátsója felé.

-         Srácok, valakinek fel kéne kérnie Angelát is. A farkasok már megtáncoltatták, most rajtunk a sor – állapította meg Emmett.

-         Majd én, úgyis régen beszéltünk már egymással – indultam meg Ang felé. Legalább addig is van, ami eltereli a gondolataimat. Sok mindent rejteget ez a jólelkű kislány. Igen, bármennyire is szörnyű dolgok történtek meg vele, ő mégis az a jólelkű kislány maradt, aki akkor volt, amikor még emberkorában megismertük. – Szabad egy táncra? – nyújtottam felé a kezem mosolyogva.

-         Örömmel – fogadta el a felajánlott karomat. Majd hagyta, hogy a parkett közepére kísérjem, azután pedig magamhoz húzzam, és táncolni kezdjek vele.

-         Merre jártál az ötven éved alatt? – kérdeztem kíváncsian.

-         Igazság szerint bejártam a világot, és mindent megnéztem, amit valaha is szerettem volna, de valahogy mindig is itt Forskban éreztem magam a legjobban. Bár tény, hogy Európa egyszerűen fenséges. Anglia, Olaszország, Hollandia… azt hiszem, hogy ezek voltak a kedvenceim. Hollandiában a virágok, Angliában a táj szépsége, és sok nappali kint lét, Olaszországban pedig a forgatag bűvölt el.

-         Mikor talált rád Viktória? – váltottam hirtelen témát.

-         Ezt ne itt – suttogta idegesen. – Nem akarom elmondani Bellának, hogy Viktória volt. Rögtön magát hibáztatná, és azt te sem akarhatod.

-         Nem fogja megtudni, de én szeretnék tisztán látni – válaszoltam halkan.

-         Miután elmentetek két nappal. Az első napot és éjjelt az eltűnésetek után Bellával töltöttem. Akkor mesélte el, hogy kisbabát vár tőled, de ti csak úgy itt hagytátok. Végigsírta az egész napot és éjjelt. Nem értette, hogy miért nem kellett már nektek. Másnap be kellett mennem dolgozni, és mikor hazafele mentem, akkor kapott el. Láttak engem Bellával, azért esett rám a választásuk. Az eredeti tervük az volt, hogy megölnek, és kiszögeznek meglepetésnek Belláék ajtajára, de Eric megakadályozta őket. Meg akart lepni és elém jött, éppen akkor ért oda hozzám, amikor el akartak ragadni. Mondtam neki, hogy ne tegye, de mégis nekirohant a két támadómnak. Viktória belém meresztette a fogait, hogy ne tudjak menekülni, majd Ericre támadtak, akit azon nyomban meg is öltek. Annyi időre azonban feltartotta őket Eric, amíg én odébb kúsztam, és legurultam egy hatalmas dombról, bele a vízbe. A víz alatt feküdtem, ami elnyomta a fájdalmas sikolyaimat, és a hűvössége valamelyest enyhítette az átváltozásomat. Három nappal később, amikor elmúlt a fájdalmam, azonnal Bellához akartam menni, hátha még megmenthetem, de a házuk már üres volt. Csak a vérszagot éreztem, és a dulakodás nyomait. Tudtam, hogy elkéstem. Eric testét megtaláltam nem messze onnan, ahol megtámadtak engem. Megmosdattam, és elvittem a kórház elé, hogy a testét a szülei örök nyugalomra tudják helyezni. Megmentette az életemet. Illetve megpróbált megmenteni. Arról nem tudtam, hogy Bellát megmentették, csak akkor értesültem róla, amikor Alice rám talált valahogy és idehívott. Ötven évig abban a hitben éltem, hogy meghalt a kisbabájával a hasában.

-         Hihetetlen, hogy ilyen lágy maradtál, ilyen szörnyűségek után is – öleltem magamhoz egy kicsit.

-         Sosem voltam egy vérengző típus – állapította meg. – Bellára sem tudtam haragudni egy percig sem. Nem az ő hibája volt ez az egész. Rosszkor volt rossz helyen, így Viktória meg akarta ölni. Amikor pedig eljött ez a pillanat, akkor én voltam rosszkor rossz helyen. Ennyi. A sors útjai kifürkészhetetlenek. Ez mindig is így volt. Egyébként is már nagyon régen történt, és a sebek egy idő után, ha nehezen is, de begyógyulnak. Egyedül a magány volt nyomasztó a létezésemben. Mivel akármennyire is próbáltam beilleszkedni az emberek közé, teljes mértékben nem tudtak elfogadni, de akármennyire is próbáltam vámpírokkal ismerkedni, nem igazán nyerte el a tetszésemet az átlagos táplálkozási formánk – sóhajtott fel. – Bár már életemben is eléggé különcnek számítottam, így azt hiszem, hogy nem olyan nagy dolog, hogy nem igazán tudtam sohasem beilleszkedni.

-         Hihetetlen életfelfogásod van – mosolyodtam el.

-         Azért mert nem vagyok mazochista, ahogy Bella emlegeted téged olyan sokszor? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. – Attól, hogy sok szörnyűség történt velem, és nem úgy alakult az életem, ahogy terveztem, még nem volt rossz. Csak meg kell találni a szépet, és jót a világban. Azután nem lesz semmi gond. Neked ezt Bella és Anthony jelenti. Nekem pedig a művészetek, és a másokon való segítség…

-         Lekérhetem a gyönyörű hölgyet, cserébe a feleségedért? – szólalt meg mellettem Brian.

-         A gyönyörű hölggyel éppen beszélgettünk – forgattam meg a szemeimet.

-         Ugyan, semmi gond, majd folytatjuk – mosolygott rám Angela. Majd a hang tulajdonosa felé fordult, és zavarában egyből le is sütötte a szemét. Brian pedig megragadta Angela egyik kezét, és lágy csókot lehelt rá.

-         Megtisztelne ezzel a tánccal, kisasszony? – kérdezte elbűvölően mosolyogva Brian.

Mire Ang csak szemlesütve biccentett. Látszólag nagyon is zavarba jött újdonsült vendégünktől. Néhány pillanattal később azonban már a ritmusra keringtek a parketten.

-         Lehetnél egy kicsit kedvesebb is, drágám – nézett rám Bella rosszallóan.

-         Ne haragudj, de eléggé tenyérbe mászó a barátod – morogtam fel.

-         Edward viselkedj, különben nem lesz nagyon szép, hosszadalmas nászéjszakád velem, tele meglepetéssel – mondta kedvesem kissé fenyegető éllel a hangjában. Mire én nagyot nyeltem.

-         Jó leszek – néztem rá ártatlanul.

-         Nagyon helyes. Egyébként, szerintem Brian megtalálta az egész estére szóló partnerét, és ahogy látom Angelának sincs ellenére a társaság – mosolyodott el Bella. Miközben aprót biccentett az összesimult párocska felé.

-         Hát nem tudom, Angela elég szerény a barátodhoz képest – húztam el a számat. Ha egy szóval is megbántja azt a lányt, én kitekerem a nyakát.

-         Amennyire én tudom, az ellentétek sokszor vonzzák egymást – simult hozzám szerelmem. – Egy gyenge kis ember, egy buta bárány, és a sebezhetetlen vámpír, a mazochista oroszlány is egymásba szerethet. Akkor a macsó és szende miért ne lehetnének egymáséi?

-         Oké, megadom magam, úgyis addig mondod az okosságaidat, ameddig nem adok neked igazat – kuncogtam fel.

-         Na látod, ez pontosan így van – bólintott rá szerelmem. – Na és mivel ilyen jófiú voltál ezért jutalmat is kapsz – fonta a nyakam köré a karjait.

Majd szenvedélyesen megcsókolt. Olyan vad és heves volt, hogy még Rose és Emmett is sírva kérhette volna a receptet, hogy egyetlen érintéssel így feltüzeljék a másikat. Már éppen megfordult a fejemben a gondolat, hogy nem törődve se illemmel, sem pedig szabályokkal felcibálom szerelmem a legközelebbi szobába, és azonnal elhálom vele a nászt, amikor idegesítő húgom kezdett el szétszedni minket.

-         Bellának át kell öltöznie, már újasszony és nem menyasszony – csilingelte lelkesen. – Ha ezt a ruhát le akartad tépni róla, akkor majd még jobban beindulsz, ha meglátod a másikat – kacsintott rám Alice.

-         Sietek vissza – nyomott még egy gyors csókot a számra, majd eltűnt Alice, és Angela társaságában.

-         Ha bántani mered egy szóval is Angelát, akkor kitekerem a nyakad – léptem Brian mellé.

-         Neked súlyos komplexusaid vannak – forgatta meg a szemeid Brian. – Én is csak társra vágyom, ahogy te is arra vágytál hajdanán, és Angela nem csak gyönyörű, hanem intelligens is. Miért ne ismerhetnénk meg egymást egy kicsit jobban? Ang már vámpír, nem úgy, mint a feleségem volt – hajtotta le a fejét.

-         Volt feleséged? – kerekedtek ki a szemeim.

-         Igen, egyszer, régen, amikor még ember voltam, volt asszonyom. Az átváltozásom után azonban nem mertem visszamenni hozzá, és vele élni. Csendben kísértem végig az életét. Láttam, amint újra szerelembe esett hét évvel az eltűnésem után. Majd újra férjhez ment, és a férfi tökéletes volt a számára. Megadta azt a feleségemnek, amit én már nem tudtam volna. Gyengédséget, szerelmet és hosszú, boldog életet.

-         Képes voltál végignézni, ahogy a feleséged mást szeret? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

-         Nem, én azt néztem végig, hogy boldog, ez csak nézőpont kérdése. Én hogyan tettem volna boldoggá? Bármelyik érintésem megölhette volna, bármelyik pillanatban a nyakába mélyeszthettem volna a fogaimat. Van, ami fontosabb, mint a saját jólétünk – magyarázta őszintén. Na jó, talán nem is annyira rosszfiú, mint amilyennek kinéz.

Már éppen békejobbot akartam nyújtani új barátunknak, amikor Emmett gátlástalan füttykoncertje törte meg a hirtelen jött békés hangulatot, és abban a pillanatban megláttam Bellát, amint egy mélykék, sokat sejtető ruhában jön lefelé a lépcsőn, ráadásul kecsesebben, mint valaha. Ha a szívem képes lett volna dobogni, akkor már kiugrott volna a helyéből. Micsoda szépség. Tökéletes, gyönyörű, ellenállhatatlan, és csak az enyém, testestől-lelkestől. Feleségem, amint meglátta a bárgyú vigyorra húzódó számat felkuncogott, és néhány gyors lépéssel előttem termett.

-         Lélegzetelállító vagy – búgtam a fülébe. – Most már elrabolhatlak? – kérdeztem, miközben szorosan magamhoz húztam.

-         Csak még egy táncot járok Anthonyval, mert már csak ő maradt ki, azután a tiéd vagyok – harapott a fülcimpámba. – Addig te kérd fel Nathalie-t, biztosan örülne neki – fűzte még hozzá. Mire én engedelmesen Nath elé léptem, aki csak mosolyogva a vállamba csimpaszkodott. Bella pedig elcsípte Anthonyt, aki boldogan vette karjaiba édesanyját.

-         Oh – pillantottam le Nath pocakjára.

-         Ők is buliznak – kuncogott fel Nathalie.

-         Nem fáj, amikor így püfölnek? – húztam fel a szemöldököm.

-         Azt hiszem már megszoktam. Hogyha nem találják el a májamat mondjuk, akkor nincs semmi baj, ha sikerül nekik, akkor kétrét görnyedek – rántotta meg a vállát. – Ez is a terhességgel jár, és szeretem, amikor mocorognak. Jó érzés tudni, hogy már hamarosan itt lesznek velünk, és nem a pocakomban.

-         Ami azt illeti már én is alig várom, hogy láthassam az unokáimat, akárcsak Bella. Kisfiúk, vagy kislányok? Kiderült már?

-         Még nem néztük meg – rázta meg a fejét. – Olyan sok minden történt mostanában. Igazából holnap készültünk egy teljes kivizsgálásra. Anya is jön, így egymás után fogjuk megtudni a babáink nemét. Carlisle csak miattunk vett ki egy egész szabadnapot – mondta pirulva.

-         Mindenképpen idejövünk mi is Bellával, hogy megtudjuk – mosolyogtam rá.

-         Helyes, örülnénk nektek – mondta boldogan.

Majd csendben táncoltunk tovább. Miközben a babák intenzíven rugdalóztak, és én minden egyes rezdülésüket éreztem Nath pocakjából. Hihetetlenül jó érzés volt érezni őket. Az unokáimat. A zene lassan elhalkult, és Anthony termett mellettünk a gyönyörű feleségemmel együtt.

-         Kicsim, ideje lesz pihenned egy kicsit. Már így is nagyon sokáig hagytalak bulizni – mondta fiam gyengéden feleségének.

-         Nem kell győzködni, örömmel lepihenek – bújt Anthony karjaiba. – Elég fáradt vagyok.

-         Helyes – nyomott csókot fiam kedvese szájára, majd a karjaiba kapta. – Sziasztok, további szép estét – mosolygott ránk.

-         Köszönjük, nektek pedig jó pihenést – válaszoltuk Bellával szinte egyszerre.

-         Mit gondolsz, most már elrabolhatom a feleségemet? – rántottam magamhoz Bellát.

-         Ami azt illeti, már alig vártam, hogy előrukkolj ezzel a gondolattal – csimpaszkodott a nyakamba.

Én pedig értve a célzást, azonnal az ölembe kaptam, és már száguldottam is vele a meglepetés felé. Pontosabban Emmett engesztelő meglepetése felé. Szerelmemnek még fogalma sem volt róla, hogy hová megyünk. Amitől csak még izgatottabb lettem, mert nem tudtam, hogy mit fog reagálni, amikor meglátja azt, amit Emmett művelt. Csak akkor kezdett rám kíváncsian sandítani, amikor elhagytam a határ menti házunkat.

-         Meglepetés, legyél egy kicsit türelmes – válaszoltam a ki nem mondott kérdésére. Mire csak mosolyogva bólintott, és a fejét a mellkasomba fúrta. – Megérkeztünk – fékeztem le a faház előtt néhány perccel később.

-         Hűha – kerekedtek el szerelmem szemei. A hegy tetején álltunk, a telihold megvilágította a völgyet, és a hegy legmagasabb pontján állt a meghitt kis faház, ami nem is volt olyan kicsi, mert Emmett saját bevallása szerint belefért öt darab franciaágy, ami azért nem semmi. – Ez gyönyörű – mondta boldogan. – Mikor építetted?

-         Igazából ez Emmett műve. Egyfajta nászajándék – vallottam be. Nem lett volna illendő azt füllentenem, hogy én készítettem.

-         Bemegyünk? – kérdezte izgatottan.

-         Még szép – bólintottam rá.

Majd azonnal az ajtónál termettem, kinyitottam, és átléptem kedvesemmel a küszöbön, de azonnal le is fagyott a vigyor az arcomról. Az öt darab franciaágy valóban ott volt, ami a kényelmünket szolgálta, de azt Emmett nem említette, hogy „tippeket” is festett körbe a falon. Ráadásul vörössel, hogy jól látható legyen. Már éppen készültem visszafordulni a Cullen ház felé, hogy megöljem az idióta bátyámat, de Bella hirtelen felkacagott.

-         Szerinted ezt, hogy csinálják? - terült el az ágyon kedvesem, majd a lábait lehetetlen pocizóba emelve próbálta utánozni, nagy valószínűséggel a Káma-Szútra egyik pózát. – Ez nagyon kényelmetlen – torzult el az arca. – Próbáljunk ki egy másikat – nézett körbe a faházon. – Oh, megvan, ez az – csillantak fel a szemei. Azután pedig pontosan követte a képen látható megnyilvánulást, hogy így mondjam. – Mit gondolsz, ez tetszene? – kérdezte a fejét felém fordítva.

-         Neked ez tetszik? – kérdeztem döbbenten. – Ez a nászéjszakánk, és ennek nagyon romantikusnak, és tökéletesnek, és gyengédnek kéne lennie. Gyertyafényesnek, amire egész örökkévalóságunkban emlékezni fogsz… - fakadtam ki.

-         Vagy vadnak és szenvedélyesnek, minél több újat kipróbálva – vett fel egy újabb pózt. – Ne mondd, hogy téged egy picit sem izgatnak fel ezek az ötletek – harapta be az alsó ajkát.

-         Nos, ami azt illeti, ilyeneket még kétségkívül nem próbáltunk, de biztos, hogy ilyesmire vágysz éppen a nászéjszakánkon?

-         Hé, most fogadtam meg neked, hogy a nap huszonnégy órájában pajzán gondolataim lesznek, és minél több tapasztalatot szerzek veled, úgyhogy ne akadékoskodjon férjuram, hanem teljesítse házastársi kötelességeit – helyezkedett egy újabb pózba.

-         Ezek szerint itt az ideje, hogy megcsonkítsam a ruhatáradat? – vigyorodtam el.

-         Többek között – terült el az ágyon. – Csonkítsd meg a ruhatáramat, azután pedig válasz egy képet. Ma a ház legjobb kurtizánja áll egész éjjel a rendelkezésére, uram – mondta kihívóan.

-         Akkor először így szeretném – böktem egy igencsak kívánatos képre.

-         Amit csak kívánsz – kacsintott rám szempilláit rebegtetve.

Majd felvette a pózt, és hívogatóan megrázta a csípőjét is. Nekem sem kellett már több, inkább én is élveztem a játékot, ha már Bellának is tetszik. Lassan közelítettem meg szerelmemet, mint egy vadász, aki éppen a prédáját cserkészi be. Míg kedvesem csak kihívóan mosolygott rám, és a szempilláit rebegtette, amivel mindig levett a lábamról. Majd egy hirtelen és váratlan mozdulattal a lábait körém tekerte, és magához rántott, azután pedig egy szempillantás alatt már a hátamon feküdtem, szerelmem pedig rajtam.

-         Te kis vadmacska – kuncogtam fel.

-         Ha már a férjem a jelek szerint ilyen nyámnyila. Valakinek kezébe kell vennie a dolgokat – sóhajtott fel tetetett szörnyülködéssel.

-         Majd adok én neked nyámnyilát – téptem le először a szoknyáját, azután pedig a fűzőjét is egy pillanat alatt. Majd egy szempillantás alatt magam alá gyűrtem. – Szóval, szépséges kurtizánom, hogy is volt az a kívánt póz, amit kértem?

-         Valahogy így – emelte mind a két lábát a vállamra.

-         Hm… elég izgalmas testhelyzet – nehezedtem rá egy picit. Ügyelve arra, hogy azért még ne nyomjam agyon. – Neked nem kényelmetlen? – kérdeztem gyengéden.

-         Nem, egy kicsit furcsa, de nem rossz értelemben. Bár ahogy Emmett mondaná, és most idézet következik „akcióban is ki kellene próbálni” – kacsintott rám pimaszul.

-         Na és mi lesz a gyengéd előjátékkal, amit terveztem? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-         Talán az még belefér – nyelt egy nagyot, majd lesütötte a szemeit. 

-         Helyes, ezt én is így gondoltam – helyeztem a lábait egyelőre a derekam köré, hogy hozzáférjek a nyakához végre.

Amint lecsaptam szerelmem kecses nyakára halkan felsóhajtott, majd elégedetten felnyögött, amikor harapdálni kezdtem. Már emberkorában is pontosan tudtam, hogy mi a gyenge pontja, de vámpírként csak még kiélezettebb lett a helyzet, hála az égnek. Csak néhány percembe telt, és Bella már önkívületi állapotban nyögdécselt alattam. Azt hittem, hogy már nyert ügyem van a tervemben, miszerint ma csak én kényeztetem őt, amikor keze hirtelen a férfiasságomra tévedt, én pedig azonnal jólesően mordultam fel.

-         Ma éjjel olyan ajándékot kapsz tőlem, amit soha nem felejtesz el – fogta szerelmem két keze közé az arcomat.

Majd tényleg olyan meglepetést kaptam, ami a világ minden kincsénél is többet ért. Bella megnyitotta előttem az elméjét, és minden egyes gondolata és vágya rám zúdult azon a gyönyörű, lágy hangján, amit mindig is vágytam a fejemben hallani. Minden egyes gondolatát meg akartam valósítani. Így gyengéden magamhoz öleltem, majd kecses lábait a vállamra emeltem, hogy kipróbálhassuk végre azt a pózt, amit kiszemeltünk mindketten. Elég érdekes volt, ahogy a testünk kissé nehézkesen simult össze az első néhány percben, de utána egyre inkább megtaláltuk a közös mozdulatokban rejlő gyönyört. Szerelmem pedig talán még soha nem sikoltozott ilyen önkívületben, mint most, miközben gondolaiban hangosan is sikoltozta a nevemet, és hogy hogyan érintsem meg még, hogy még jobb legyen neki. Majd hosszú remegéshullámok után egyszerre kiáltott fel hangosan és sikította a nevemet gondolatban is, hogy teste néhány pillanattal később elernyedjen, amikor én is eljutottam a csúcsra.

-         Annyira szeretlek – csókoltam, ahol csak értem. – Életem legszebb ajándékát adtad nekem. Pontosabban már a második legnagyobb ajándékomat kapom tőled Anthony után.

-         Én is szeretlek – fordított meg minket, hogy most ő legyen felül. – Ha szeretnéd, akkor egész éjjel is képes vagyok nyitva tartani a pajzsomat.

-         Az csodálatos lenne – mosolyogtam rá. Majd szenvedélyesen megcsókoltam miután megint meghallottam a gondolatait, amiben megmutatta, hogy melyik kép legyen a második, amit ki kell próbálnunk ma éjszaka.

-         A fejedbe vetted, hogy ma Emmett minden hülyeségében benne vagy? – kérdeztem nevetve.

-         Amíg van benne partnerem, és tömény erotikáról van szó, addig miért ne? – kacsintott rám.

-         Boszorkány – kuncogtam fel.

-         Így szeretsz, nem igaz? – nevetett fel ő is. – Egyébként is, a férjem vagy. Azt tehetsz velem, amit akarsz, és én is azt tehetem veled, amit csak akarok – harapta be az alsó ajkát.

-         Szóval addig kell veled szerelmeskednem, ameddig el nem fogynak a képek? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-         Ez lenne a terv – bólintott rá gyönyörű feleségem.

-         A fenébe – fintorodtam el.

-         Mi a baj? – kérdezte szerelmem döbbenten.

-         Túl kevés képet festett Emmett a falra – mondtam szörnyülködve.

-         Ezt is elég lesz kivégezni egy éjszaka alatt – fordult hasra szerelmem. Majd egy párnát tuszkolt a hasa alá. – Szerintem menjünk sorban – mutatott az első általunk kipróbált kép felé. – Balról jobbra – mutatott körbe.

-         Ahogy kívánod – simultam hozzá azonnal. Majd elkezdtük a féktelen száguldást a beteljesülés felé, miközben Bella számtalan szerelmes és pajzán gondolattal árasztotta el az elmémet…

La Push vámpírja - 90. fejezet

90. fejezet




(Bella szemszöge)



- Szia, Bella – csilingelte lágy hangján.

Nekem pedig elakadt a lélegzetem, amikor pedig levette a kapucniját, és arany szemei az enyémbe fúródtak egyenesen eltátottam a számat.



Egyszerűen nem tudtam, hogy tényleg hihetek-e a szemeimnek. Hiszen ő nem lehet itt. Hogyhogy nem tudtam róla, hogy vámpír lett? Egyáltalán hogyan lett olyan, mint mi, és miért? Na és Alice honnan tudott róla? Annyi kérdés, amire csakis ő adhat választ. Az egykori egyik legkedvesebb barátnőm, aki Alice után a legtöbbet jelentette a számomra mindig.

- Angela? Tényleg te vagy az? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Már attól féltem, hogy fel sem ismersz – mosolyodott el.

- Más vagy a szemüveged nélkül – mosolyodtam el én is. – Az emlékeimben és a fotóimon is mindig csak szemüvegben láttalak.

- Nos, igen – kuncogott fel. – Tudod miután átváltoztam feltettem a szemüvegemet és rosszabbul láttam vele, mint emberként, úgyhogy inkább elhagytam. Eleinte nagyon hiányzott, de ilyen hosszú idő után már nem zavar a hiánya. Valahogy az udvarlóm is több volt, mióta elhagytam azt a kiegészítőt. Sőt, rengeteg hódolom van, de egyik sem az igazi – fintorodott el. – Szörnyűek ezek a faji különbségek, amik a kapcsolataim útjába állnak. Hiszen hogyan lehetnék együtt egy emberrel? Viszont nem akarok együtt lenni egy olyan vámpírral sem, aki embereket gyilkol. Kemény dió szingli vegának lenni, és néha meglehetősen unalmas is. Viszont, ha a madárkák igazat csiripeltek, akkor Bella Swan hamarosan nem lesz többé szingli vega, amiért kifejezetten irigyellek, de azért gratulálok – suhant hozzám közelebb, és szorosan magához ölelt, amit én boldogan viszonoztam.

- Köszönöm – motyogtam hálásan. – Mondd, hogy változtál át? – kérdeztem kíváncsian.

- Ez egy hosszú történet és most nem is ez a lényeg. Majd egy másik alkalommal mindent megbeszélünk. Előbb még sokkal fontosabb az esküvőd és a nászutad. Utána lesz elég időnk kitárgyalni a dolgokat. Úgy ahogy régen. Jut eszembe, a kisbabádból is vámpír lett?

- Nem éppen. Anthony félvér, hiszen Edward már akkor is vámpír volt, én pedig halandó, így a fiam a két világ közé született. Gyere beljebb, és bemutatom neked - fogtam meg a kezét. – Úgy örülök neked – öleltem meg még egyszer. – Nem tudom, hogy hogyan lettél vámpír, és miként talált rád Alice, de nagyon örülök, hogy itt vagy velünk.

- Én is örülök nektek – viszonozta a gesztust. – Őszintén szólva, a suliban is tudtam már, hogy furcsák a Cullenek, de sosem feltételeztem volna róluk, hogy nem emberek. Mondjuk mindig is rajongtam az arany szemükért, és most nekem is olyan van – mutatott büszkén a szemeire. – Ráadásul most már szemüveg sem takarja őket – fűzte még hozzá.

- A szüleid? – álltam meg a egy pillanatra. – Na és Eric?

- A szüleimnek csodálatos élete volt, a háttérből figyeltem őket, és a testvéremet. Sosem felejtettek el engem, és mindig szerettek. Megőrizték a szobámat miután eltűntem, és anya mindig gondosan kitakarította, hátha egy napon visszatérek, de nem tettem. Nem akartam, hogy kérdéseket tegyenek fel, és mivel más lettem, így könnyedén lebukhattam volna, hogyha velük maradok – szomorodott el. – Eric meghalt, nem sokkal az átváltozásom előtt.

- Hogyan történt? – kérdezgettem volna tovább, de akkor kicsapódott az ajtó.

- Angela – vetette magát Alice a nyakába. – Úgy örülök, hogy eljöttél, és ideértél. Remélem, hogy sok ruhát hoztál, mert jó ideig nem fogunk elengedni téged. Esme már alig várja, hogy újra lásson, na és Carlisle hallotta, hogy ápolónőként dolgozol, és ajánlana neked egy állást, és Emmett már elsütött vagy nyolc poént egy szemüveges vámpírról, úgyhogy jó lenne, hogyha megvédenéd magad és megmutatnád annak a meláknak, hogy nem is vagy szemüveges, na és végül, de nem utolsó sorban mindenki nagyon kíváncsi már a titokzatos vendégre – hadarta el egy levegővel. Nekem pedig az az érzésem támadt, hogy Angela és Alice valamiért nem akarja barátnőm múltját nagy dobra verni, úgyhogy kénytelen leszek kifaggatni Edwardot.

- Alice, inkább csak menjünk be – kuncogott fel Ang. Annyira örültem neki, de kíváncsi is voltam rá.

- Helló, kiscsaj, hová lett a szódásszifon? – kacsintott rá Emmett.

- Emmett – vágta kupán Rose azonnal. – Ne is figyelj rá – legyintett Rosalie.

- Nem fogok, talán inkább csúfos bosszút állok rajta – vigyorodott el gonoszul.

- Na azt megnézem, cicám – villantak meg Emmett szemei.

- Bocsánatért fogsz esedezni – vágta rá Angela határozottan.

- Bírom a spinét – húzta magához Emmett és megpörgette.

- Mi is megismerhetjük a barátnődet, anya? – kérdezte Jacob kíváncsian.

- Hát persze – mosolyogtam a fiamra. – Angela, ők itt a fiaim, Anthony, Jake és Billy – mutattam a három büszkeségemre. – Ők pedig a párjaik, Nathalie, aki nem mellékesen ikreket vár, úgyhogy hamarosan háromszoros nagyi leszek. Gabriella, kezében Timmel, aki az első unokám, és Johanna, Billy párja.

- Én még nem tudok unokát felmutatni – kacsintott Angelára Johanna.

- Már az is szép teljesítmény, hogy párod van a gyerekkorodban történtek után – ölelte magához Johannát.

- Hé, ti ismeritek egymást? – húztam fel a szemöldököm.

- Én láttam el a lábtörését anno, és vele töltöttem az éjszakát is, miután a rendőrség kihallgatta a történtekről – magyarázta Angela. – Nem hittem volna, hogy még találkozunk – fűzte még hozzá. – Főleg azt nem, hogy még itt, Forksban.

- Én sem hittem volna, de örülök neki – mosolygott rá őszintén Johanna. – Még nem is ismered a testvéremet. Justin – fordult körbe. – Justin – szólt egy kicsit erélyesebben.

- Szerintem Justin lehet az az ember, akit mindjárt felfal az a szőke vámpírlány – sütötte le Angela a szemeit.

Nem, nem lehet, hogy Ang még mindig… de bizony. Én is pont ilyen voltam, amíg nem szeretkeztem Edwarddal. A legkisebb csóktól is zavarba jöttem, hát még egy ilyen igen csak túlfűtött pillanattól, amit Tanya és Justin a nap huszonnégy órájában produkál.

- Öhm… igen, ők azok. Tudod, tettek egy lökött fogadalmat miszerint egy hónapig semmi szex, és ez valahogy mostanában jár le, illetve lehet, hogy pont ma éjjel, úgyhogy hagyjuk is. Valószínűleg az elkövetkezendő néhány hétben nem fogjuk látni őket az esküvő után pirult el Johanna.

- Sebaj, egyszer majd csak elszakadnak egymástól, és akkor majd megismerkedem vele – rántotta meg a vállát Angela.

- Erre ne vegyél mérget – kuncogott fel Billy.

- Örülök, hogy látlak Angela, és sajnálom – lépett mögém Edward, és átkarolt.

- Ugyan, már régen történt – válaszolta barátnőm. – Neked több sajnálnivalód van – fűzte még hozzá. – Éppen itt volt már az ideje, hogy elvedd a barátnőmet. Már akkor meg kellett volna kérned a kezét, amikor először megláttad. Egyértelmű volt, hogy ti ketten egymásnak vagytok teremtve.

- Jogos – biccentett Edward. – A férfiak már csak ilyen hülyék – csapta össze a tenyerét. - Na, vidámabb témákra. Megdajkálhatom a kisbabát? – nézett Gaby felé csillogó szemekkel. – Mióta átváltoztam, sajnos nem igazán engedtek a közelembe egy kisbabát sem. Az anyukákban kiéleződik a gyermekük iránti féltés, én viszont imádom a kicsiket. Esküszöm, hogy nem fogom bántani – nyújtotta Tim felé a kezét. Az arcán viszont látszott, hogy már felkészült a visszautasításra.

- Csak nyugodtan – csúsztatta bele Angela kezébe a kisfiát Gaby.

- Komolyan? – jelent meg hatalmas mosoly barátnőm arcán. – Szia, pöttöm – simított végig Tim arcán, aki azonnal gügyögni kezdett neki. – Istenem, de édes vagy. Tudsz már ülni, vagy sétálni?

- Nem, ahhoz még túl kicsi, de talán hamarosan eljutunk idáig – válaszolta Gabriella mosolyogva.

- Bella, Edward gyertek ti is, rugdosnak – hallottuk meg Nathalie boldog hangját.

- Megbocsátasz egy pillanatra? – fordultam Angela felé.

- Hát persze, mi jól elleszünk itt Timmel, és Gabriellával, ugye?

- Természetesen – mosolyodott el Gaby.

- Akkor mindjárt jövünk – kaptam el Edward kezét, és odarohantam a fiamhoz és a feleségéhez szerelmemmel a nyomomban.

Nath azonnal elkapta mindkettőnk egy-egy kezét, és a pocakjára helyezte. A következő pillanatban pedig erőteljes rúgások és mocorgások voltak érezhetőek a pocakjában. Hogyha képes lennék rá, akkor sírnék a boldogságtól. Annyira tökéletes volt ez az éjszaka. Ráadásul igaza volt Alice-nek, tényleg nagyon örültem a meglepetés vendégemnek, aki a jelek szerint nagyon is jól kijön Johannával, és Gabriellával is, na és még, bármilyen hihetetlen is, de az egész farkas falkával is. A Cullen család pedig már eleve is nagyon kedvelte Angelát, úgyhogy ezen nem volt min meglepődni. Mindent egybevetve tökéletes éjszakánk volt. Mindenki boldog volt, és végre a családunk is együtt volt, mindenki, ráadásul hamarosan férjhez megyek, és ez a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt velem, persze a fiaimon kívül.

- Elrabolhatom a menyasszonyt egy kicsit? – lépett mellém Angela hajnaltájt.

- Hát persze – engedett el Edward. – Holnap találkozunk, kicsim. Az oltárnál foglak várni – ölelt magához még egy pillanatra. Majd lágy csókot nyomott a számra. – Tudod, legénybúcsú – forgatta meg a szemeit.

- Élvezd ki, mert utána nőuralom lesz a házban – simítottam végig a mellkasán kihívóan.

- Öhm… talán mégsem kéne elengednem téged. Tegyük át az esküvőt most azonnalra – rántott magához.

- Na azt már nem, Edward Cullen. Az esküvő menetrend szerint fog zajlani – lépett elénk Alice. – Engedd el szépen Bellát – fejtegette le kedvesem kezeit rólam.

- Nem, ő már az enyém – fúrta kedvesem a fejét a nyakamba. Majd finomat végigpuszilta a sebhelyemet, és a fogaival ugyanott belém harapott egy kicsit.

- Edward – nyögtem fel.

- Khm… van itt némi társaságotok – állapította meg Rose. – Nem mintha engem zavarna a túlfűtöttség, de kiskorúak is jelen vannak – ölelte magához a leendő keresztfiát.

- Ja, nem kéne már most megrontani a kiscsávót. Nekem kell elrontani ezt a gyereket, mint jó keresztapja, úgyhogy viselkedjetek. Az esküvőig szűzi életet kell élnetek. Lehet, hogy ez szívás, de ez van skacok – veregette hátba Edwardot. – Neked nem kell szűzi életet élned, tulajdonképpen, csak asszonykádnak.

- Szégyelld magad – vágta kupán Rose. – Azt hiszem, hogy ma Timmel alszom helyetted – húzta fel az orrát. Tim pedig elvigyorodott, és gyűrögetni kezdte Rosalie felsőjét. – Oh, vacsorát kér – mosolyodott el Rose. Azután pedig eltűnt Timothyval a karjaiban. Valószínűleg a hűtőhöz ment, ami roskadozott az üvegezett anyatejtől.

- Bocsi, srácok, de mennem kell kiengesztelni az asszonyt – sóhajtott fel Emmett. Amin mi csak mosolyogni tudtunk, majd egy szempillantás alatt ő is eltűnt.

- Muszáj elengednem téged, igaz? – csípte Edward a fülcimpámat a fogai közé.

- Ha sokáig izgatsz még, akkor összedől a ház, és elmarad az esküvő, mert élhetünk bűnben házassági levél nélkül is – sóhajtoztam elégedetten.

- Azt már nem, el szeretnélek venni – tolt el magától. – Imádlak, és a tenyerem foglak hordozni, amint kimondod azt az igent – villantotta rám a kedvenc féloldalas mosolyomat.

- Szavadon foglak – kacsintottam rá. Majd hagytam, hogy Alice és Angela maga után húzzon.

Fogalmam sem volt, hogy mit terveznek, csak azt tudtam, hogy biztosan valami újabb jó következik az életemben, ami miatt érdemes volt ennyi időt várni a menyegzőmre. Egyre több unokám születik, egyre több az esküvő körülöttem. Minden olyan, mint amilyennek elképzeltem emberkoromban. Vagy talán még annál is sokkal jobb.

- Felkészültél a meglepire? – kérdezte Alice izgatottan.

- Igen, már alig várom – mondtam lelkesen.

- Tádám… - mutattam a meglepetésre. - Megvásároltam egy férfiaknak fenntartott bárt, ahol eltöltjük az esküvődig hátralévő időt tanulással, utána pedig átalakítom menő étteremmé, és a fiaidnak adom, hogy a farkasok folyamatosan biztos bevételhez jussanak, és így kevesebb gondjuk legyen a járőrözés mellett. Angela már fel is ajánlotta, hogy segít az átalakításban, és kapunk tőle néhány titkos családi receptet is. „Black kifőzde” néven jegyeztettem be. Ez az én ajándékom neked, és a fiúknak az esküvő alkalmából. Legalábbis egy része. Port Angelesnek már nagy szüksége van egy igazán jó étteremre.

- Alice, ez elképesztő. Köszönöm, a fiúk nevében is – borultam a nyakába.

- Bármikor – kacsintott rám Alice. – Most viszont tartozol némi táncleckével, ha jól emlékszem. Holnap nagy lesz a környéken a babaáldás, mert megőrjítem az én Jasperemet. Egész Forks szeretkezni fog, ha rajtam múlik. Sőt még lehet, hogy Port Angeles is – nevetett fel vidáman. – Johannára úgyis pont ráfér, hogy kihúzza azt a karót. Épp itt az ideje egy kis balesetnek.

- Alice, ezt nem teheted meg vele és Billyvel – tiltakoztam hevesen.

- Nyugi, úgysem bántanám, de ha baleset történik, akkor azt nem fogom megbánni – kacsintott rám.

- Rossz vagy még mindig te kis kobold – ráztam meg a fejem.

- Azt hiszem, hogy akkor én a lagzi után elmenekülök egy időre – fintorodott el Angela.

- Angela, te még…

- Igen, szűz vagyok, tudom, hogy látszik – húzta a fejére a kapucniját. – Mindig azt hittem, hogy majd Eric és én, de nem, és utána nem volt senki, akivel, és áááá…

- Hé, nyugi, biztosan megtalálod a megfelelő társat magad mellé - öleltem magamhoz. – Viszont, ha már mind itt vagyunk, megtarthatnám azt az órát, amit ígértem. A későbbiekben még bárkinek jó lehet egy kis hevítés céljából – mondtam kihívóan.

- Hogy te mennyit változtál – nevetett fel Angela.

- Te viszont semmit, és ez fantasztikus. Még mindig ugyanolyan kedves, és vidám lány vagy, mint amikor idejöttem – mondtam őszintén.

- Na, kezdődik már a buli? – jelent meg Rose Johanna kíséretében.

- Hát persze, gyertek – nyitotta ki Alice az ajtót. Majd felkapott egy zsákot az egyik székről. – Mindenki vegye fel az egyiket – adta ki a parancsot.

- Hű, ezek elképesztőek, Alice – emeltem ki egy mélykék melltartót tangával, és harisnyakötővel. Na meg persze az elképesztő combfix társaságával együtt, ami az egész szettet megkoronázta.

- Ezt én nem veszem fel – nyögött fel Angela.

- Dehogynem – vágtuk rá azonnal. – Dögösnek kell lenned, és senki sem fog látni, csak mi. Jó buli lesz – nézett rá Alice boci szemekkel.

- Én…

- Légy szíves – meresztett rá boci szemeket Johanna is.

- Na jó – sóhajtott fel Angela, majd egy szempillantás alatt átöltözött.

- Huh, életemben először irigykedem – nyelt egy nagyot Rose.

- Az nem kifejezés – kontrázott rá Alice is.

- Csatlakozom az előttem szólókhoz – biccentettem.

- Én csak egy ember vagyok, úgyhogy nekem van csak igazán jogom irigykedni – mondta legörbülő szájjal.

- Egyáltalán nincs okod panaszra – vágtuk rá mindannyian.

- Ezt akartam hallani – húzta ki magát büszkén. – Ha már négy vámpír is ezt állítja, akkor igaz lehet.

- Tényleg gyönyörű vagy, kincsem – lépett be Esme is. – Ne nézzetek rám így. A hírek gyorsan terjednek, és ha hiszitek, ha nem Carlisle is igen szenvedélyes férfi, amit most inkább nem fogok firtatni – kacsintott ránk.

- Gyere csak, anya, neked is jut rúd, és szexi fehérnemű is – fogtam meg a kezét, hogy beljebb invitálhassam.

- Nagyon helyes, mert úgysem tágítottam volna – kuncogott fel. - Majd ha már több, mint százötven éve lesztek házasok, akkor megtudjátok, hogy néha fel kell dobni a szexuális életeteket. Na nem mintha a hagyományos dolgok nem lennének fantasztikusak, de az ilyesmi új lendületet ad – mondta komolyan.

- Ebben biztosan igazad van, anya – bólintottunk rá mind. Ha valaki tudja, akkor az ő, hiszen tényleg ő van a legrégebb óta férjnél, és irigylésre méltó a házasságuk.

Miután Esme is átöltözött, mindenkit beállítottam egy rúdhoz a színpadon, míg én az egyik előttük álló asztalon helyezkedtem el. Majd a távirányító segítségével bekapcsoltam a magnót, amiben nem meglepő módon azonnal egy erotikus dallam csendült fel. Azonnal felvette ma ritmust, majd tekerni kezdtem a csípőmet, lassan, és behunyt szemmel, mélyen átérezve a ritmust, miközben azt képzeltem, hogy Edwardnak táncolok. Majd a térdeimet behajlítva leguggoltam, és széttárt térdekkel ringattam magam tovább.

- Hé, ez roppant kényelmetlen – nyögött fel Johanna.

- Semmi gond, akkor próbáld így – fordultam szembe velük. Majd egy szimpla guggolásból lassan, kígyózó mozgással haladtam felfelé.

- Ez jó – vigyorodott el Alice. – Na és ilyet mikor mutatsz? – kérdezte a kis kobold. Majd a rudat megragadva felkapta a lábait a földről, és először egy rendkívül laza spárgába húzta a lábait, majd lassan lecsúszott a talajra.

- Ez igen, és még te mondod, hogy táncórákat adjak neked? – csóváltam meg a fejem.

- Láttam már néhány filmet, amiket kedvelnek a férfiak is – kacsintott rám.

- Igen, szóval, ha akarjátok, akkor ilyeneket is mutathatok nektek – mondtam még mindig elképedve.

- Részemről kezdeném az alapoknál – állapította meg Johanna. – Így sem vagyok túl csábos, és olyat nem hiszem, hogy tudnék, amit az előbb Alice produkált.

- Ne legyél kishitű, Johanna – léptem oda hozzá. – Először is jó erősen fogd meg a rudat – mondtam határozottan.

- De csúszik – rázta meg a fejét.

- Vagy csak félsz még a saját csáberődtől – simítottam végig a karján. – Szóval, gyerünk, fogd meg ezt a rudat jó erősen.

- Jól van – morogta az orra alatt. – Hé, egész jó – lelkesedett fel. – De spárgázni nem tudok – fűzte hozzá azonnal.

- Semmi baj, akkor kulcsold a lábaidat a rúd köré, és forgasd körbe magad a kezeddel, amíg le nem érsz a földre. Igen, ez az, nagyon ügyes vagy – mondtam elismerően. – Csak egy kicsit kevésbé görcsösen, és akkor tökéletes lesz az egész. Most pedig megtanulunk egy tipikus kezdő táncot, ami egyszerű mozdulatokat tartalmaz, de nagyon szexi lesz ettől függetlenül – mondtam komolyan. – Szóval mindenki egyszerre – ugrottam vissza az asztalra.

Majd elkezdtem a csábos mozgást, amit már igen régen gyakoroltam, de most mégis jobban élveztem, mint valaha. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha Dawn, és Jacob most lát odafentről, akkor mindketten mosolyognak, majd barátnőm ellejt egy igazi, vérbeli rúdtáncot a legjobb barátomnak, miközben fél szemüket rajtunk tartják, ahogy mindig is. Ettől a gondolattól egészen átszellemültem, de azért néha-néha hátrasandítottam, és elégedetten figyeltem, ahogy a lányok már elsőre profikat megszégyenítő módon táncolnak. A szám végén elégedetten néztem végig a lányokon.

- Fantasztikusak voltatok – tapsoltam meg őket boldogan.

- Akkor most jöhet az est második fele, meglepetés a menyasszonynak – szaladt el Alice egy szempillantás alatt. Majd ugyanolyan gyorsan vissza is jött. – Ezt Esme és én készítettük az évek során. Most pedig szeretnénk neked átadni, hiszen neked készült mindvégig – adott át egy fotóalbumot.

Fellapoztam, és eltátottam a számat. Minden itt volt. Az első fényképeink Edwarddal. Minden egyes elkapott gyönyörű pillanat, és egyik kép csodálatosabb volt, mint a másik. Azután pedig meglepő látvány fogadott. La Pushban készült fotók. Én hatalmas pocakkal, Anthony csecsemőként, Dawn és Jake első randija. Boldog pillanatok, ahogy lassan felnőtt a fiam, majd Dawn Billyvel a pocakjában, és mellette Jacob, amint előtte térdel, és a pocakját puszilgatja. Mindig is irigyeltem ezt a pillanatot, mert ilyenkor mindig elképzeltem, amikor Edward teszi ezt az én pocimmal. Utána megint Dawn, ezúttal a kis Jacobbal a pocijában. Annyira tündéri volt az egész helyzet.

- Ez csodálatos, köszönöm – öleltem meg őket. – Életem legszebb ajándéka.

- Oh, ezt még most elcsenjük egy kicsit, hogy majd beletehessem az esküvői fotóitokat is.

- Már alig várom – sóhajtottam fel.

- Na csajok, akkor kezdődhet a leánybúcsú? – kiáltott fel Alice.

- Még szép – lépett be az ajtón Gaby, és mögötte nagyjából egy egész tucat táncossrác.

- Na ne – kezdtem el hátrálni a hátsó kijárat felé.

- Na de – kaptam el a lányok, majd letaszítottak egy asztalra, és odabilincseltek a rúdhoz.

- Ez egyáltalán nem vicces. Egy szál fehérnemű van rajtam – mondtam hisztérikusan.

- Legalább hamarabb eláll a srácok lélegzete – kacsintott rám Alice.

A fenébe, most mit csináljak? Nem, ez határozottan nem jó, és nem akarom, hogy egy bár kifejezetten izmos, ámbár semmiképpen nem vámpírtest, ráadásul nem Edward körbenyálazza a fedetlen idomaimat.

- Alice, ezért még megkapod a magadét – sziszegtem dühösen. – Elintézem, hogy Edward kivételesen tényleg kitekerje a vékony kis nyakadat.

- Úgysem tennél ilyet – csilingelte nevetve.

- Jaj, ne már – görbült le a szám széle.

- Nyugi, ez csak egy poén volt – legyintett Alice. – Viszlát fiúk, köszönöm, hogy itt voltatok, a menyasszony hűségesnek bizonyult – vigyorodott el barátnőm.

- Nagy kár, pedig örömmel körbetáncoltuk volna a menyasszonyt. Ezt a lányt, akár ingyen is – mondták a srácok kissé csalódottan.

- Büszke vagyok rád, Bella – csatolta ki a kezeim Alice.

- Ez egyáltalán nem volt vicces – morogtam rá.

- Jól van, sejthettem volna, hogy ilyen szinten nem szoktad érteni a tréfát – nézett rám boci szemekkel. – Ne haragudj, kérlek – pislogott rám ártatlanul. – Csak egy ártatlan vicc volt – mondta komolyan. – Most jön az igazi buli – sikkantott fel.

- Jövünk már – lépett be Nathalie pizsamában, míg Anthony egy hatalmas zsákot húzott maga után, amiben szemmel láthatóan párnák és hálózsákok voltak. – Párnacsata – kiáltotta el magát Nath.

A lányok pedig azonnal megszerezték, amit csak tudtak, míg én aggódva védtem Nathalie-t minden apró kis ütéstől. Tudtam, hogy a párnák nem okozhatnak nála gondot, hiszen nem is ütnénk soha nagyot a pocijára, de akkor is ösztönös volt.

- Hálás vagyok, anya, de nem lesz baja – tolt egy kicsit arrébb Anthony. – A babák és a mamájuk is nagyon erősek – nyomott puszit az arcomra.

- Sajnálom, ez reflex – rántottam meg a vállam.

- Semmi baj, jól esett a gesztus – mosolygott rám fiam felesége. – Oh – szusszantott fel kétségbeesve. – Anthony, én… nem kapok…

- Lazíts - ültette le a padlóra Anthony. – Semmi baj, kicsim, már itt is van – kapott elő egy tűt a kabátjából, majd egy szempillantás alatt beadta az injekciót. – Belégzés, kilégzés. Mélyet, tüdőből – tette fiam felesége mellkasára a kezét. – Lélegezz velem. Ez az – bíztatta tovább. – Jól van, ügyes vagy, kincsem.

- Mi ez az egész? – kérdeztem hisztérikusan.

- Ez a terhessége egy tünete – válaszolta fiam. – Valószínűsíthetően vagy az egyik vagy mindkét baba erősebben örökölte a vámpír génjeimet, és ezt egy alakváltó szervezete méregként is felfoghatja.

- Ne hívd így a kisbabánkat – görbült le Nath szája. – Ő a miénk. Nem lehet méreg. Csak más, mint egy átlagos baba.

- Tisztán tudományos alapon mondtam ezt. Természetesen nem méreg, hanem a kisfiúnk, vagy kislányunk, aki még nem tudja, hogy mit miért tesz – csitította Anthony a feleségét kedvesen. – Most már rendben lesz, napi egy légút-tágító, és semmi baj, de azért vigyázzatok rá – nézett rám kérlelőn.

- Ha szeretnéd, akkor itt maradhatsz – ajánlottam a lehetőséget.

- Nem, jól vagyok, és Anthony megígérte Edwardnak, hogy ott lesz a legénybúcsún – tiltakozott Nath.

- Edward biztosan megértené, hogy most más a legfontosabb – mondtam határozottan.

- Kérlek, jól vagyok, ha bármi történik, ígérem, hogy hívlak, itt a mobil a zsebemben – mondta Nath komolyan.

- Megígéred? – húzta fel a szemöldökét Anthony.

- Esküszöm, mint a feleséged – vágta rá azonnal.

- Rendben, kicsim – csókolta meg Anthony. – Mindent csak szép lassan, és igyál meg legalább fél liter folyadékot még egy órán belül.

- Úgy lesz – mondta engedelmesen.

- Helyes, szeretlek – nyomott még egy csókot Nath szájára, majd a pocakjához hajolt és kettőt cuppantott rá – Titeket is szeretlek, és téged is anya – kaptam én is egy puszit. – Sziasztok – köszönt el, majd már el is tűnt.

Majd gyorsan elszaladtam egy nagy adag narancsléért Nathalie számára, amit azonnal fel is hajtott, ahogy azt Anthonynak ígérte. Azután kezdetét vehette a fergeteges leánybúcsúm, ami tényleg felejthetetlen élmény volt, leszámítva azt a tényt, hogy fél szemem mindig Nath-on tartottam, mert nem tetszett nekem ez az egész rosszullét, amit még az est elején láttam. Viszonylag korán el is aludt, valószínűleg a gyógyszer hatása miatt, de egyáltalán nem bántam. Jobb, hogyha vigyázz magára és kipiheni a fáradalmakat, mert szüksége lesz még az erejére.



Még felocsúdni sem volt időm, és már el is jött a pillanat, amikor elérkezett az idő a készülődésre. Még sohasem voltam ilyen izgatott egész életemben. Talán csak akkor, amikor Anthony volt a pocakomban. Már alig vártam, hogy elkészüljek. Parancsszóra megfürödtem, utána pedig izgatottan vettem fel először a fehérneműt, utána pedig a ruhát. Egyszerűen fantasztikus volt az egész. Mindig is azt hittem, hogy rettegni fogok az esküvőm napján, de most sokkal inkább izgatott várakozással tekintettem az elkövetkezendő néhány órára. A ruhám tökéletes volt, ahogy a sminkem is, amit természetesen Alice készített el nekem. A hajamról nem is beszélve, amik gyönyörű csigákban omlottak alá a vállamra. Még soha nem láttam magam ilyen sugárzóan szépnek, és felszabadultnak. Majd hirtelen felcsendültek a már oly régóta várt hangok.

- Anya, itt az idő – lépett be a szobába Anthony. – Gyönyörű vagy. Alice néni, tökéletes munkát végeztél – bókolt fiam nagynénjének.

- Köszönöm – ugrott barátnőm Anthony nyakába. – Gyere Angela, ideje indulnunk – vették fel a csokrokat.

- Csodás vagy, Bella – kacsintott rám Ang, majd kiviharzottak a szobából.

- Köszönöm – siettem utána és mindkettőjüket gyorsan megöleltem.

- Mehetünk? – állt mellém Anthony a karját nyújtva.

- Igen – vettem egy mély levegőt.

Majd belekaroltam fiamba, aki csókot nyomott a kezemre, és boldogan indult el velem a zene ütemére a kertbe, ahol ki fogom mondani Edwardnak a boldogító igent. Annyira hihetetlen volt az egész. A házat beborította a fehér rózsa, és a narancsvirág, éppen olyan csokrokban, mint amilyen az én csokrom is volt. Egyszerűen tökéletes volt minden. Angela, Alice és Rosalie előttünk libegett lefelé a lépcsőn, mindhárman csodálatos levendula színű ruhát viseltek. Amikor a teraszajtóhoz értünk Angela és Rosalie szélesre tárták azt előttünk, és én végre megláthattam a vőlegényemet, aki hófehér öltöny viselt, de a zakóján a minta pontosan ugyanolyan volt, mint amilyen az én ruhámon. Még a szám is tátva maradt egy pillanatra, mivel ma kivételesen sütött a nap, és így családom minden tagja szikrázott a napfényben, ahogy én is. Mintha az ég is úgy akarná, hogy itt és most mondjuk ki a boldogító igent.

- Anyu, gyönyörű vagy, és tudom, hogy nagyon sokat vártál erre a pillanatra, de azért nem kéne szó szerint rohannod az oltárhoz. Alig tudlak visszatartani – suttogta fiam a fülembe.

- Oh, te jó ég – kaptam a szám elé a kezem. – Azt hiszem a legjobb lesz, ha most rögtön lesújt rám egy villám.

- Ugyan anya, akkor lenne baj, hogyha nem így éreznél – nyomott puszit a fejem búbjára Anthony. – Gyere, indulás tovább, mert apa még aggódni kezd, hogy miért nem megyünk tovább.

- Jézusom, most meg megálltam? – néztem fel fiamra rémültem. – Meghalni – haraptam az ajkamba.

- Talán kicsit mégis idegesebb vagy, mint mutattad – simított végig a hátamon Anthony. – Mély levegő, és indulunk – irányított fiam határozottan leendő férjem felé.

- Köszönöm, hogy legalább te ennyire nyugodt vagy – ragadtam meg fiam kezét a másik kezemmel is.

- Vele boldog leszel, ezért pártolom ezt az esküvőt – rántotta meg a vállát.

- Akkor is hálás vagyok – mondtam, amikor Edward elé értünk végre.

- Bármikor – nyomott lágy puszit az arcomra. Majd a kezemet belecsúsztatta édesapja kezébe. Majd megpaskolta Edward vállát. – Ideje volt, már régóta – állapította meg. Amin Edward csak jó mosolygott, és kissé megcsóválta a fejét.

- Tudom – mosolyodott el Edward. – Az elkövetkezendőkért pedig előre is bocsi, fogadás volt még nagyon régen, és nem tehettem ellene semmit.

- Miről beszélsz? – kérdeztem, de ekkor megfordult a „pap”, akinek a személyét eddig nem is figyeltem.

- Kedves egybegyűltek – fordult felénk… Emmett? Na nem, hol van Carlisle? – Azért gyűltünk itt össze a mai napon, hogy összeadjuk ezt a két bűnös lelket, akik köztudottan már több, mint ötven éve elhálták a nászt, amiből még mag is csírázott, de végre rászánták magukat a lépésre, hogy igába hajtsák fejüket, ezzel is bizonyítva, hogy szerelmük örökké tart. Lényeg a lényeg, az én öcsikém mohó, rossz kisfiú volt, aki engedett ennek a nagyon is pajzán kislánynak, és ebből lett a nagyon jó fej uncsiöcsi, Anthony. Megjegyzem, hogy egyáltalán nem bánom, és nem tartom rossznak, hogy így történtek a dolgok. Szóval, miután mind egybegyűltünk, megkérdezném, hogy van-e valakinek kifogása ellene, hogy a mindig dögös, ámbár már sokkal kevésbé ügyetlen, Isabella Marie Swan Black, és a mindig komoly, ám a lelke mélyén sziporkázó, Edward Anthony Masen Cullen házasságot kössön? Senki? Egyetlen egy kósza jelentkező sem? Biztos?

- Emmett, szerintem senkinek nincs ellene kifogása – forgattam meg a szemeimet.

- Huh, de heves kis menyecske – kacsintott rám idióta bátyám.

Akármennyire is haragudni akartam rá, azért csak el kellett mosolyodnom az egészen. Mindig is különleges esküvőre vágytam, de nem ilyen értelemben, de ha már így alakult, akkor kiélvezem. Ha játsszunk, akkor játsszunk rendesen.

- Drágám, ha ez a pap még sokat süketel, akkor kénytelen leszek itt helyben leteperni téged, mindenki előtt – simultam Edwardhoz.

- Türelem, kincsem, nemsokára már a feleségem leszel, és akkor eltűnünk innen – győzködtem tovább.

- Hé, gyerekek, „előbb a mise, addig nem d… ti se”, hogy egy nagy kedvencemet idézzem – tolt el szerelmemtől Emmett. – Viszont, mivel tudom milyen a nélkülözés – kacsintott Rose-ra. – Ezért rövidre fogom. Szóval, Isabella Marie Swan Black, akarod-e az itt megjelent Edward Anthony Masen Cullent törvényes férjedül? Jesszusom, sehol nem fog kiférni a nevetek. Kezdjétek el gyakorolni a kis betűk írását – fűzte hozzá szem forgatva. – Kufircolsz-e vele, amikor csak úgy kívánja, és vele éled-e le az örökkévalóságod pajzán dolgokat művelve, amelyeknek remélhetőleg néha fültanúja leszek?

- Igen, ígérem, hogy a nap huszonnégy órájában pajzán gondolataim töltik majd be a házunkat, hogy minél több szép élménnyel, és tapasztalattal gazdagodjak – mondtam. Mire Emmett arcáról lefagyott a vigyor, Edward azonban felnevetett, ahogy mindenki más is.

- Edward Anthony Masen Cullen, nem mellékesen öcsi bogyó, akarod-e Isabella Marie Swan Black-et törvényes feleségedül? Kielégíted-e asszonyodat minden nap akárhányszor, és amikor csak úgy kívánja, évente összetöröd-e vele legalább egyszer a hálószoba bútort, és szétszaggatod a komplett ruhatárát? – kérdezte Emmett komolyan.

- Igen, ígérem, hogy már a nászéjszakán elkezdem a ruhatár megcsonkítását – biccentett Edward.

- Ezennel férj és feleség vagytok. Ledöntheted a lábáról az asszonyt – intett Emmett nagylelkűen. Mire Edward felkapott és szenvedélyesen megcsókolt, miközben megforgatott a levegőben.

- Szeretlek, és később mindent megmagyarázok – nyomott még egy puszit az arcomra Edward.

- Én is szeretlek, és kíváncsian várom a magyarázatot – kuncogtam fel. – Azért én élveztem az esküvőnket – bújtam hozzá.

- Örülök, hogy azért tetszett, de ha akarod, akkor tarthatunk egy hagyományost is – mosolygott rám.

- Nem, mi nem vagyunk átlagosak, és ez így volt tökéletes – rántottam meg a vállam. – Táncoltasson meg én uram.

- Örömmel, én asszonyom – nyomott még egy puszit a számra. Majd a tömeg felé fordított, hogy mindenki gratulálhasson nekünk…