La Push vámpírja - 92. fejezet

92. fejezet




(Anthony szemszöge)



Anyának és apának gyönyörű esküvője volt, és szívesen maradtam volna még egy kicsit, de Nathalie szemmel láthatóan már nagyon fáradt volt, amit nem is csodálok, hiszen a hatalmas pocakjával táncolt egész este, ráadásul korán fel is ébredt reggel. A kicsit mostanság nagyon is izgágák lettek. Egyszerűen egy szinte egy pillanatra sem állnak meg, és folyamatosan rugdalóznak. Nem kéne néha nekik is szunyókálni egyet odabent?

- Hol vagyunk? – motyogta Nath, amikor letettem az ágyunkra.

- Itthon vagyunk, kicsim. Aludj csak – mondtam halkan, miközben levettem róla a cipőit.

- Rendben – gördült az oldalára, hogy kényelmesen feküdjön.

Majd szinte abban a pillanatban el is aludt. Gyorsan levettem róla a felesleges ruhákat, és belebújtattam az egyik bő pólómba, hogy kényelmes legyen neki pihenni. Azután pedig betakargattam egy jó meleg paplannal. Én pedig elszaladtam zuhanyozni. Csak néhány perc volt az egész, de amikor visszaértem egy vékony hangocska ütötte meg a fülemet.

- Meny máj ajjébb, nem féjek el tőled – mondta panaszosan.

- Nyem önszántamból csúsztam ide, hanem, mejt ana az oldalán fekszik. Szokj hozzá kutalány – vágott vissza a másik hangocska.

- Elhajapom a tojkod te vámpíj – mondta dühösen a vékonyka hang. – Egyébként is miattad fullad ana, te idióta – fűzte még hozzá.

- Hé – léptem Nath pocakjához. – Ti beszéltek odabent? – kérdeztem halkan.

- Apa? – kérdezték egyszerre.

- Ajaj, most jebuktunk – motyogta az egyikük.

- Hogy értettétek azt, hogy anya az egyikőtök miatt fullad? – kérdeztem kíváncsian. Lehet, hogy ők tudják a megoldást.

- Az ő hibája, mejt nem bíj az ösztöneivel – mondta a „hangosabbik” leendő gyermekem.

- Szomjas vagyok, nem tehetek róla, ana nem iszik véjt, és nekem az is kellene – pityeredett el a másik. – Amikor ana josszul van, akkor én vagyok josszul. Mármint olyankor fulladok, amikor már nagyon ég a tojkom.

- Az egyikőtök inkább vámpír, míg a másik inkább farkas? – kérdeztem mosolyogva.

- Igen – válaszolták egyszerre. Legalább valamiben egyetértenek. Ha már egyébként állandóan vitatkoznak, ha jól hallom.

- Szóval, ha itatok egy kis vért az anyukátokkal, akkor nem fog fulladni egyikőtök sem? – kérdeztem reménykedve.

- Nekem eddig se volt bajom – morgolódott tovább a mi kis farkasunk.

- Miéjt kell utálnod? Én nem utállak téged, pedig nyem vagy éppen józsaillatú – pityeredett el a kis vámpírunk.

- Jól van, tudod, hogy én is szejetlek téged – enyhült meg a kis méregzsák.

- Jól hallom, hogy kislányok vagytok? – kérdeztem boldogan.

- Igen – vágták rá megint egyszerre.

- Holnap akartunk titeket megnézni ultrahanggal, hogy kisfiúk, kislányok, vagy egy kislány egy kisfiú vagytok-e – meséltem boldogan.

- Miéjt, nem mindegy? – kérdezték meglepetten. – Kisfiúkat akajtál? – jött a második kérdés kissé csalódottan.

- Dehogy, teljesen mindegy, hogy mi a nemetek, csak az a fontos, hogy vagytok. Viszont be kell rendeznünk a gyerekszobát, és egy kislánynak másmilyen szoba kell, mint egy kisfiúnak.

- Józsaszínt – gondolta valószínűleg a kis vámpír. Eléggé hasonló hangjuk volt, de azért volt néhány különbség.

- Nyem, sájgát – vetette ellen a másik kislány.

- Értem, tehát rózsaszín és sárga színeket szeretnétek – bólintottam rá. – Nos, ez megoldható. Egyébként honnan tudjátok, hogy mit szeretnétek? Mármint, még csak odabent voltatok eddig, így nem tudhatjátok, hogy milyen idekint.

- Ana gondojt nemrég a saját szobájára. Arra, amilyen kislánykorában volt. Láttuk a fejében, hogy milyen színek voltak ott – magyarázkodtak.

- Értem, tehát látjátok, amit anya gondol – vigyorodtam el.

Ezt tőlem örökölték, a gondolatolvasás egy formáját birtokolják ez már biztos. Vajon lesz saját erejük is ezen kívül, ami különbözik az enyémtől?

- Igen, onnan tudom, hogy a józsaszín lesz az igazi – lelkesedett fel az egyik kislányom.

- De én sájgát szejetnék – duzzogott a másik. Hajaj, lesz bajunk a két kis rosszcsonttal.

- Mit szólnátok, hogyha mindkét szín lenne? – ajánlottam a lehetőséget. – Vagy csíkos lesz, vagy a szoba egyik fele rózsaszín, míg a másik fele sárga. Melyiket szeretnétek?

- Fele-fele – vágták rá megint egyszerre.

- Rendben – kuncogtam fel. – Több dologban hasonlítotok, mint képzelnétek – állapítottam meg.

- Nyem, én jád hasonlítok, ő meg anára – mondta kislányom határozottan.

- Akkor is testvérek vagytok, tehát valamilyen szinten hasonlítotok, és ránk is egyformán fogtok hasonlítani – mondtam gyengéden.

- Lehet, hogy igazad van, apa – egyezett bele a kis vámpír. Jaj, nevet kell találnunk nekik. Nem hívhatom a lányaimat kisvámpírnak és kisfarkasnak.

- Majd meglátjuk – morgolódott megint a kis farkas. Azt hiszem, hogy ő lesz, aki majd a több kihívást jelenti kettejük közül. – Oh, éhes vagyok – korgott fel Nathalie gyomra.

- Én pedig, szomjas – panaszkodott a másik kislányom is. Mire Nath köhögött egyet, majd kicsit nehezebben kezdett lélegezni. – Bocsánat – fűzte még hozzá a kicsi.

- Semmi baj, majd megbeszélem anyával, hogy vérre van szükséged – simogattam meg szerelmem pocakját.

- Kösz, apa – mondta kislányom most már nyugodtan.

- Nyekem pedig szalonnás tojásja van szükségem, és nyarancslére – adta le a rendelést a másik kislányom is.

- Két kis diktátor – kuncogtam fel. – Rendben, mindent megkaptok, amit szeretnétek, amint anya felébredt – adtam meg magam.

Három ilyen határozott nővel élni nem lesz egyszerű, de már alig várom. Bár, mintha a vámpírgénekkel megáldott kislányom, érdekes módon, mintha szerényebb és visszafogottabb lenne, mint a másik lányom. Gondolataimból Nath mocorgása zökkentett ki, aki éppen átfordult a másik oldalára.

- Oh, na végre – sóhajtott a kis farkas elégedetten.

- Összejapítasz a nagy fenekeddel – panaszkodott ezúttal a másik lányom.

- Jegalább tudod, hogy milyen éjzés – vált ismét támadóvá a kis farkasom.

- Nem hiszem, hogy annyira szörnyű érzés lenne, amikor az anyukátok az oldalán fekszik. El kell férnetek ketten egymás mellett – mondtam szigorúan.

- Azéjt annyira nem sok itt a hely – mondta a kis farkas.

Jaj, ha Nath felébredt, akkor ő lesz az első, akivel megbeszélem ezt az egészet. Azonnal neveket kell találnunk a kicsiknek, hogy meg tudjam őket szólítani rendesen.

- Máj úgysem leszünk sokáig idebent – mondta a másik kislány.

- Igaz, csak egy-két nap, és megyünk is kifelé. Jó idebent, de kíváncsi vagyok máj a többiekje – mondta határozottan.

- Hogy értitek? – kérdeztem kíváncsian.

- Én Em bácsival fogok bunyózni, máj alig vájom – mondta a kis hang, és szerintem még a tenyereit is dörzsölgette.

- Én pedig Alice nénivel megyek vásájolni – mondta a másik kislány határozottan.

- Hé, és mi lesz a szüleitekkel? – kérdeztem kissé felháborodva.

- Tejmészetesen veletek leszünk a legtöbbet, de amikoj kettesben akajtok majd néha lenni, akkoj valakinek vigyáznia kell jánk – állapították meg.

- Oké, ez jogos – bólintottam rá.

- Micsoda a jogos? – motyogta szerelmem.

- Hé, jó reggelt, kicsim – mosolyogtam rá, amikor felém fordította az arcát. Majd fölé gördültem, és lágyan megcsókoltam.

- Neked is jó reggelt – mosolyodott el miután elváltunk.

- Elképesztő dolog történt – kezdtem bele mosolyogva.

- Igazán, és mi volt azt? – kerekedtek ki a szemei.

- Beszélgettem a kicsikkel a pocakodban – vallottam be minden kertelés nélkül.

- Hogy mi? – kérdezte döbbenten. – Milyen a hangjuk? Kislányok, kisfiúk, mindkettő? Jól vannak? Szükségük van valamire? Mit mondtak?

- Hé, nyugi, édesem – tettem az mutatóujjam a szájára. – Vegyél levegőt is közben – fűztem még hozzá.

- Hogy nyugodnék meg, mesélj el mindent, kérlek – nézett rám boci szemekkel.

- Mindent elmondok, de előbb még hozok neked gyorsan reggelit – mondtam határozottan.

- Oké, tényleg éhes vagyok – bólintott rá.

Gyorsan kiszaladtam a konyhába, és első-körben odatettem a szalonnát pirulni, hogy majd tudjak rá tojást ütni. Utána pedig kivettem egy vésztartalék tasak vért a hűtőből, amiből töltöttem egy bögrébe, majd egy kicsit rámelegítettem, hogy ne legyen olyan hideg. Majd besiettem vele szerelmemhez.

- Anthony, ez itt…

- Igen, ez itt vér – bólintottam rá. – Meg kell, hogy idd, mert az egyik gyermekünk inkább vámpír, és szüksége van a vérre – nyújtottam felé a bögrét.

- Értem – nyelt egy nagyot. Majd elvette tőlem a bögrét, behunyta a szemét, és bár kissé fintorogva, de megitta a bögre egész tartalmát. – Uh, annyira nem is volt szörnyű, mint hittem, hogy lesz – sóhajtott fel megkönnyebbülten.

- Mindjárt hozom a másik reggelidet is – siettem ki a konyhából, majd gyorsan ütöttem tojást a szalonnára.

Néhány perc múlva pedig egy nagy tányérra halmoztam a rántottát, és kivettem egy üveg narancslevelet is a hűtőből, amit szintén bevittem szerelmemnek, aki azonnal jóízűen falatozni kezdett. Tényleg éhesek lehettek mindhárman, hogyha Nathalie ilyen mohó ma reggel. Ráadásul szerencsére a vért is egészen jól fogadta.

- Nos, most már elmesélsz mindent? Megittam és megettem mindent, amit kértél – tette le a villáját elégedetten.

- Tehát, tegnap este, miután átöltöztettelek és betakartalak, elmentem letusolni, és mikor visszajöttem meghallottam őket a pocakodban. Elkezdtem velük beszélgetni, és elmondták, hogy az egyikük inkább a farkasok felé húz, míg a másik kicsi inkább vámpír géneket örökölt – mondtam mosolyogva. – Ahhoz képest, hogy két mennyire különböző jellem, azért vannak közöttük hasonlóságok, viszont tény, hogy a két kislány tűz és jég. Elég nehezen kerülnek egy hullámhosszra, de téged mindketten imádnak. - A kicsi, aki jobban hasonlít a vámpírokhoz szólt, hogy vérre van szüksége, mert olyankor van rosszul, hogyha már túl nagy a hiánya vérből, és te is olyankor leszel beteg. Ezért itattam meg veled egy bögrényit. A másik lányod pedig szalonnás tojást rendelt narancslével – fűztem hozzá nevetve.

- Irigykedem – húzta el a száját szerelmem. – Te már beszéltél velük, és hallottad a hangjukat is – mondta kissé szomorúan.

- Ugyan, kicsim – simítottam végig az arcán. – Várj, támadt egy ötletem – csillantak fel a szemeim. Majd egyik kezemet Nath pocakjára simítottam, a másikat pedig szerelmem arcára, és koncentrálni kezdtem, hogy szerelmem elméjében is körvonalazódjanak a kislányaink képei. A két gyönyörű, piros pozsgás kis arcocska.

- Istenem, de gyönyörűek – indult el egy könnycsepp szerelmem szeméből. – Egyszerűen csodálatosak vagytok, drágáim – simogatta meg a hasát. Mire elégedett rugdalózás volt a válasz.

- Neveket is találnunk kell nekik – mondtam boldogan. – Nem hívhatom őket egynek és kettőnek, vagy kisvámpírnak, és kisfarkasnak. Gondolkodtál már lányneveken?

- Még nem igazán jutottam el odáig, bár igazad van, hiszen mindjárt megszületnek, és még azt sem tudjuk, hogy hogyan fogják hívni őket.

- Én arra gondoltam, hogy esetleg az anyai dédnagymamájuk tiszteletére lehetne az egyik kislány neve, Emily – ajánlottam a lehetőséget. – Emily Black Cullen, szerintem nagyon szép név lenne a picinek.

- Tényleg jól hangzik – bólintott rá kedvesem meghatottan. – Uh, valakinek szintén tetszik odabent.

- Majd én leszek Emily, nyekem tetszik – lelkesedett a kis farkasunk.

- A másik kicsit, akkor elnevezhetnénk a te anyukád második neve után, lehetne Marie. Így nem lenne két Isabella a családban, de nekem mindig is tetszett a Marie név. Marie Black Cullen.

- Jól hangzik, édesem – nyomtam puszit az arcára.

- Igen, nekem is tetszik. Majie leszek – kezdett el rugdalózni a kis vámpír is. – Gyönyörű név. Olyan, mint egy kis hejcegnő – ábrándozott.

Na ezeket a géneket nem tudom, hogy honnan örökölte. Hogyha nem tudnám, hogy a mi kislányunk, akkor azt hinném, hogy Alice babája gondol ilyeneket. Habár egy időben Nathalie is vonzódott a divathoz, de miután átváltozott már csak magazinokat sem lapozgatott, mert nem akart olyan ruhákról ábrándozni, amiket fel sem tud venni, anélkül, hogy szétszakítaná őket.

- Tetszik nekik? – kérdezte Nath az ajkába harapva.

- Igen, mindketten megtalálták a nekik való nevet – válaszoltam elégedetten.

- Rendben, akkor Emily és Marie Black Cullen – vetette magát szerelmem a nyakamba. Mire a két kislányunk egyszerre sikkantott fel. Biztos egy kicsit megijedtek a hirtelen mozdulatsortól.

- Mondd meg anának, hogy ez ne csinálja, mejt visszaküldöm a jeggelit – morgolódott Emily.

- Nekem bejött, csináljuk még egyszer, légy szíves – lelkesedett Marie.

- Azt hiszem, hogy azért át kéne mennünk a Cullen házba, hiszen anyáék várnak minket – állapította meg szerelmem. – Ráadásul meg kéne tudni, hogy öcsi, vagy hugi lesz a kistesóm, és mikor.

- Igen, tökéletesen igazad van – egyeztem bele azonnal. – Öltözz fel, drágám. Addig én elintézem a koszos edényeket, és mehetünk is.

- Rendben, öt percet kérek – pattant fel az ágyból kedvesem.

- Tízet is kapsz, csak ne erőltesd meg magad – nyomtam csókot a homlokára. Majd a pocakja is kapott kettőt. – Viselkedjetek, amíg nem vagyok itt – fűztem még hozzá szigorúan.

- Apa… - nyafogtak rögtön a lányok.

- Jól van, tudom, hogy jó kislányok lesztek – kuncogtam fel.

Egy újabb dolog, amiben egyetértenek. Menni fog ez a testvérviszály nélküli lét, legalábbis az esetek többségében. Elégedetten sétáltam ki a szobánkból, majd gyorsan elmosogattam, ahogy ígértem. Mire visszaértem a szobába szerelmem már egy helyes citromsárga kismama farmerben volt, amin rózsaszín virágok voltak, ezt még abban a kis butikban vettem neki Hawaii szigetén. Muszáj volt felkuncognom a választásán, hiszen Emily és Marie pontosan ezt a két színt kérték a szobájukba. Ez mindenképpen érdekes választás, de nagyon is tetszett.

- Mit nézel? – kérdezte döbbenten.

- Csak arra gondoltam, hogy Emily és Marie éppen sárga és rózsaszín holmikat szeretnének – mondtam mosolyogva.

- Oh, nos, akkor lehet, hogy tudatalatti sugallás történt – mosolyodott el ő is.

- Benne van a pakliban – bólintottam rá. – Mehetünk? – tártam szét a karjaimat.

- Igen, induljunk - karolta át a nyakamat szerelmem, én pedig azonnal a karjaimba emeltem.

- Kocsival, vagy inkább…

- Inkább futva. Hiányzik a száguldás – vágta rá szerelmem lelkesen.

- Akkor még adok rád egy kabátot – tettem le egy pillanatra, majd kivettem egy dzsekit a szekrényből.

- Tudod, hogy még mindig farkas vagyok, ugye? Így is majd megsülök állandóan, nem kell még egy adag plusz ruha – fintorodott el.

- Neked lehet, hogy nem, de a gyerekek talán igénylik – mondtam ellentmondást nem tűrve.

- Jól van – sóhajtott fel. Majd engedelmesen belebújt a dzsekibe.

- Helyes, akkor indulás – kaptam fel újra, majd néhány perc alatt át is értem szerelmemmel a Cullen házhoz.

A nappaliban ott volt Gaby, Jake, Rose, Emmett, Alice, Jasper, Johanna, és Billy is. Viszont Nathalie szüleinek kocsija már kint parkolt. Úgyhogy biztosan fent vannak már Carlisle és Esme társaságában. Akkor még lehet, hogy Bella és Edward még nem ért ide.

- Sziasztok – köszöntünk rájuk, mire mosolyogva ők is visszaköszöntek.

- Mi a helyzet? – lépett be anya és apa sietve.

- Nagypapi, és nagymami – sikkantottak fel a lányok boldogan szerelmem hasában.

- Csak nem? – vigyorodott el apa.

- De igen, éjszaka hallottam meg őket először – biccentettem.

- Nahát, ez fantasztikus – mosolyodott el.

- Mi történt? – kérdezte anya kíváncsian.

- Nos, Nath pocakjában, ha jól hallom, két kislány van – mondta apa boldogan.

- Oh, ez nagyszerű – lelkesedett rögtön Alice. – Két potenciális hercegnő, akiket végre megtaníthatok a divat minden apró fontos részére – tapsikolt örömében.

- Igen, igen, igen – gondolta Marie elégedetten.

- Te jó ég, valaki mentsen meg – nyögött fel Emily.

- Úgy hallom, hogy korántsem lesznek egyformák – kuncogott fel apa.

- Hát, nem nagyon – bólintottam rá a feltevésre.

- Abbahagyni a belső csevejt, vagyis a félmondatokat – csattantak fel a többiek.

- Bocsi – kértem elnézést azonnal. – Szóval, tegnap este óta hallom a kislányaink gondolatait, akik igencsak beszédesek, és aranyosak. Már most tisztában vannak vele, hogy ki kicsoda, és alig várják, hogy idekint lehessenek velünk – foglaltam össze dióhéjban.

- A mindenit, kislányok, akkor már mehetünk is vásárolni – viharzott fel Alice valószínűleg a táskájáért.

- Józsaszínt – kántálta Marie.

- Sájgát – mondta Emily határozottan.

- Oké, megmondom neki – bólintottam rá.

- Milyen kis akaratosak vagyunk – húzta fel a szemöldökét apa.

- Hát, volt kitől örökölni a határozottságot – vigyorodtam el. Se Nathalie, sem pedig én nem voltunk éppen könnyű esetek soha életünkben.

- Hahó, idelent. Akarjátok látni a jövő kis farkasát? – kiabált le Nath anyukája vidáman.

- Megyünk – sikkantott fel Nath, majd futni kezdett a lépcső felé.

- Hé, lassan, kicsim – kiáltottam utána. Mire megtorpant. – Tudod, megfontoltan, és nyugodtan.

- Oké – biccentett, majd nyugodtabb tempóban indult el fölfelé.

Én pedig azonnal a nyomába szegődtem. Amint felértünk benyitottunk a vizsgálóba, ahol Jules már a vizsgálóasztalon feküdt, Carlisle pedig az ultrahangon mutatta meg, amikre Jules és Sam kíváncsiak voltak.

- Úgy néz ki, hogy öcséd lesz, Nathalie – fordult felénk boldogan Nath anyukája.

- Ez csodálatos, gratulálok nektek – lépett közelebb Nathalie velem együtt.

- Minden rendben van a babával, Jules – mondta Carlisle elégedetten. Majd egy apró törlőkendővel megtisztította Jules hasát. – Nathalie, ha gondolod, te jössz, csak kinyomtatom a fotókat az öcsédről.

- Hogy fogják hívni? – kérdezte Nathalie izgatottan.

- Sam lesz, mint minden első fiú a családban – vágta rá anya azonnal.

- A mi kisbabáink pedig Emily és Marie – simítottam kezemet szerelmem pocakjára.

- Honnan tudjátok, hogy kislányok? – kérdezték döbbenten.

- Az éjszaka beszélgettek az apukájukkal – mosolyodott el szerelmem.

- Nocsak – csillantak fel Carlisle szemei.

- Nyugi, nagyapa, majd ha megszülettek azonnal megvizsgálhatod őket – mondtam határozottan.

- Rendben, de ettől még szívesen csinálnék most egy ultrahangot, hogy hogyan vannak – mondta komolyan.

- Részemről, rendben – indult el Nath a vizsgálóasztalhoz.

Majd kényelmesen elfeküdt rajta, és kicsatolta a nadrágját, hogy a pocakja szabadon lehessen. Carlisle pedig azonnal nyomott egy kis zselét a hasára. Azután pedig óvatosan ráhelyezte a műszert, és a lányok néhány pillanat múlva már a képernyőn is voltak.

- Integetnek? – kerekedtek ki Carlisle szemei.

- Szia, dédpapi – gondoltál a lányaink. Én pedig felkuncogtam azon, hogy milyen kis aranyosak.

- Öhm… üdvözölnek mindenkit – válaszoltam a rám pillantó szempároknak.

- De édesek – fogta meg Jules Nath egyik kezét, míg a másikat én szorítottam. Sam pedig gyors csókot lehelt lánya homlokára.

- Nos, úgy látom, hogy valóban két nagyon is jól fejlett kislány van odabent – mosolyodott el Carlisle is.

Hosszasan néztük a két kicsi lányt, akik szándékosan mindenféle pózokba helyezkedtek, és megállás nélkül integettek, vagy incselkedtek az idekint lévőkkel. Mindenki csak csóválta a fejét, vagy éppen jókat kuncogott rajtuk, amit mindketten nagyon is élveztek.

- Mikorra várhatóak? – kérdeztem nagyapát hirtelen.

- Legfeljebb egy-két nap – válaszolta Carlisle higgadtan.

- Nekem még van egy hetem – vágott közbe Jules. – Elég furcsa, hogy az unokáim előbb születnek meg, mint a gyermekem – mondta elképedve.

- Hát, nem hétköznapi, de nálunk mi az, anya? – szorította meg Nath a kezét.

- Ez is igaz – bólintott rá Jules.

- Végeztünk – törölte le Carlisle a gélt feleségem hasáról. – Készítettem néhány aranyos képet a lányaitokról – nyújtott át egy fotósorozatot. – Ez pedig a tiétek – adta oda Jules-nak a kis Samről készült fényképeket is.

- Köszönjük – vette el Sam a fotókat.

- Jules, Sam, esetleg, ha gondoljátok, akkor maradjatok itt. Elfértek, és biztosan szeretnétek itt lenni az unokáitok születésénél – ajánlotta nagyapa a lehetőséget. – Na és természetesen a ti fiatokat is örömmel segítek a világra hozni, ha gondoljátok – fűzte még hozzá.

- Szerintem ez nem rossz ötlet – egyezett bele Sam azonnal.

- Én is örömmel maradnék – bólintott rá Jules is.

- Helyes, akkor én most hazamegyek, és összeszedek némi ruhát, ti addig csak maradjatok, és érezzétek jól magatokat – mondta határozottan Sam.

Ez már nagy haladás. Itt merje hagyni testőrség nélkül a feleségét a Cullen házban. Ezek szerint végül mégiscsak sikerült elnyernünk a teljes bizalmát.

- Jól van, drágám, siess vissza – bújt hozzá Jules egy pillanatra.

- Hozzád mindig, kedvesem – nyomott még egy csókot a szájára Sam, majd távozott a házból.

- Hol van, Alice? – harapott az ajkába kedvesem idegesen. Oh, tényleg, Alice néni elviharzott vásárolni. Fel kell hívnunk.

- Nyugi, már telefonáltunk neki, hogy Emily a sárgát szereti, Marie pedig a rózsaszínt – lépett be a szobába apa és anya is.

- Ugye azt is elmondtátok neki, hogy két lánynak és egy kisfiúnak vásároljon csak, és nem egy hadseregnek? – kérdezte szerelmem aggódva.

- Nyugodj meg, és törődj bele leginkább. Tudod, Alice-t nem könnyű leállítani, de Jasper feláldozta magát és vele ment – mondta anya együtt érzően.

- Oké, végül is, csak a lányoknak akar jót – bólintott rá kedvesem. Hm… ez könnyebben ment, mint hittem, hála az égnek.

- Készítettem nektek egy kis egészséges nasit, gyertek le, és egyetek – mondta Esme kedvesen.

Nathalie és Jules pedig azonnal a földszint felé vette az irányt. Esménél az egészséges nasi egy hatalmas adag gyümölcssalátát szokott takarni, amit a lányok nagyon is imádnak. Mi pedig hevesen beszélgetve követtük őket. Mire leértünk a lányok már falatoztak a kanapén, miközben lelkesen beszélgettek. Mi pedig odatelepedtünk köréjük és beszálltunk a társalgásba. Már csak néhány nap, és a karomban tarthatom a kislányainkat.