La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 55. fejezet

55. fejezet

(Esme szemszöge)

Kíváncsian kémleltem körbe, ahogy éjszaka kiszálltunk a repülőből. Még nem nagyon jártam Olaszországban ezelőtt, és nem is bántam, hogy újra eljutok ide is, de nem ilyen körülmények között terveztem. Még teljesen körbe sem értem a termen, ahol a Volturis küldöttekre vártunk, amikor megjelent előttünk Bella.

-          Édesem, te hogy kerülsz ide? – kérdeztem döbbenten.

-          Hello, Georgina – nézett rá Carlisle mérgesen.

-          Ugyan már, Carlisle. Ne mondd, hogy még mindig nem érted a tréfát – kuncogott a lány. Majd az ajtó felé bökött a fejével. – Menjünk – indult meg egy nagydarab férfi felé.

-          Volnál szíves levetni magadról a lányom arcát? – kérdeztem dühösen. Még soha életemben nem téptem meg senkit a fajtánkból, ne ennek a kis perszónának érik egy alapos nevelés, az már biztos. Vendéglátó ide vagy oda. Egészen biztos, hogy ez az elkényesztetett kis csitri kínozta Edwardot és Bellát.

-          Ne haragudj, Esme, de nem hiszem, hogy nyilvánosság előtt kellene átváltoznom – állapította meg.

-          Neked, Mrs. Cullen – morogtam halkan.

-          Nos, ha Mrs. Cullen, akkor sem áll módomban visszaváltozni most. Majd ha már a kocsiban leszünk – rántotta meg a vállát. Én pedig már éppen vissza akartam szólni neki, de Carlisle határozottan megszorította a kezemet. Majd intett a fejével, hogy hagyjam rá a dolgot.

-          Még nem zártam le a témát – suttogtam, hogy csak ő hallja meg.

-          Tudom, én sem – válaszolt szerelmem. – Nyugodj meg, ennek nem most van itt az ideje.

-          Jól van, visszafogom magam – szusszantottam mérgesen.

-          A kocsi előállt – nyitotta ki nekünk az ajtót a nagydarab fickó.

-          Kösz, édes – simított végig a nyílt színen a kis szajha a férfi férfiasságán. Majd kisétált az ajtón.

-          Hát mégiscsak megszerezted a jégkirálynőt, Félix – kérdezte Carlisle felhúzott szemöldökkel.

-          Csak falhoz kellett vágni a kicsikét, az szereti – vigyorodott el a Félix nevű. – Hálás vagyok az udvarlási tanácsaidért, Carlisle, de Georginánál ez nem jön be. Ő egy kicsit, hogy is mondjam. Vadabb nálad. Sőt, ha tudnád – nevetett fel boldogan.

-          Ezt inkább hagyjátok, ha nem akarjátok, hogy vámpír létemre elhánnyam magam – sétáltam tovább. Carlisle pedig csak csendben követett.

-          Kicsim, mondtam, hogy ők mások, mint mi – simított végig Carlisle a karomon.

-          Igen, mondtad, hogy mások, mint mi, de azt nem mondtad, hogy undorítóak, közönségesek, és arrogánsak – soroltam az eddigi észrevételeimet.

-          Ennyire azért nem rossz a helyzet. Tudod, Georgina mindig elég szabadelvű volt, de azért nem ez a teljesen átlagos viselkedés a Volturinál. Ő a leglázadóbb testőrük volt mindig is – magyarázta szerelmem.

-          Na és a híres Volturi engedte, hogy egy embere így viselkedjen? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-          Nos, ami azt illeti, a vezetőivel mindig is tökéletesen viselkedett, viszont a vendégek, és az ellenségek már más lapra tartoznak – magyarázta. – Egyébként Georgi sem olyan, mint amilyennek mutatja magát. Nehéz léte volt emberként, és ez erőteljesen kihat a mostani létére is.

-          Kérlek, ne akard megvédeni, mert nem hiszem, hogy meg fogom kedvelni ezt a nőt – mondtam teljes komolysággal.

-          Kedvelni nem fogod, ebben egészen biztos vagyok, de elviselni el fogod, mert így kívánja meg a helyzet – bólintott rá szerelmem. Majd besegített az autóba, amire Félix rámutatott.

-          Nem hivalkodó egy kicsit ez az autó? – kérdeztem a limuzinban ülve.

-          Nos, ami azt illeti, lehet, hogy kicsit hivalkodó, de elképesztően kényelmes, és Marcus megteheti. Ha gondoljátok felhúzzuk az ablakot, és kipróbálhatjátok a hátsó üléseket – kacsintott ránk Félix.

-          Mégis mit képzel? – hökkentem meg.

-          Azt, hogy magára férne egy kis ágytorna, Mrs. Cullen – hangsúlyozta ki a „Mrs. Cullen” megszólítást a kis dög.

-          Georgina – szólt rá szerelmem határozottan.

-          Nyugi, Carlisle. Csak próbálom ellazítani az asszonykádat. Eléggé karótnyelt szegény – bosszantott tovább.

-          Te pedig eléggé könnyűvérű kis nőcske – forgattam meg a szemeimet. Majd egy határozott mozdulattal felhúztam az ablakot. Mielőtt még bármit is mondhatott volna. Néhány pillanattal később pedig már húzta volna le, hogy elmondhassa a véleményét, de egy határozott mozdulattal eltörtem a kart, ami irányította az ablak funkcióját.

-          Drágám, ez Marcus autója – szisszent fel Carlisle. – Diplomatikusnak kell lennünk, mert Bella és Edward még száz évig bármikor ide utazhatnak, hogyha Marcus úgy határozik. Kérlek, próbáld megőrizni a diplomatikus oldalad. Én pedig beszélek Marcus fejével, hogy fogja vissza a testőrét, amint odaértünk.

-          Megígéred? – kérdeztem mélyen a szemébe nézve.

-          Igen, ígérem, kedvesem. Arról is gondoskodom, hogy minél kevesebbet kelljen találkoznod Georginával – ígérte határozottan.

-          Rendben van, viselkedem. Bár legszívesebben megtépném – bújtam hozzá kedvesem mellkasához.

-          Nos, nem tagadom, hogy én is szívesen rendre tanítanám, de most még nem lehet. Eljön még a mi időnk – kacsintott rám.

-          Száz év múlva? – húztam fel a szemöldököm.

-          Talán annyit nem kell várnunk – nézett rám sejtelmesen.

-          Oké, én bízom benned – biccentettem rá. Nem volt rám jellemző ez az ármánykodás, de elegem volt már abból, hogy ez a nő szándékosan bosszant, mert az egészen biztos, hogy direkt csinálja.

-          Én kis anyatigrisem – nyomott csókot Carlisle a homlokomra.

-          Még szép, hogy nem hagyom annyiban, amikor ez a nő láthatóan egy szadista, és élvezi, hogyha másokat bánthat – vágtam rá azonnal. Az autó pedig hirtelen megállt.

-          Megérkeztünk -  nyitotta ki az ajtómat Félix, majd a karját nyújtotta. Amit elfogadtam. Végül is ez egy udvarias gesztus.

-          Köszönöm – biccentettem, amikor már kint álltam Carlisle-ra várva.

-          Örömmel, hölgyem – mosolygott rám Félix. Nocsak, úgy látom, hogy ez a Félix még olyan korból származik, hogy számított valamit a jómodor.

-          Azt hiszem, hogy a barátodat kedvelem – súgtam halkan Carlisle fülébe.

-          Félixet? Ő régi korok szülötte, amikor még az udvariasság alapvető volt – mosolyodott el Carlisle.

-          Kár, hogy ez ma már homályba veszett. Van, ami hiányzik – sóhajtottam fel.

-          A világ változik, kedvesem – nyújtotta felém a karját, amit én azonnal elfogadtam. Majd hagytam, hogy bevezessen a hatalmas ajtón. Talán még életemben nem láttam ekkora kaput. Az egyszer biztos, hogy sokkal, de sokkal idősebb nálam.

-          A vár eléggé régi, és ennél fogva itt-ott dohosnak fogod érezni. Folyamatosan tisztítják, de egy régi épület, az régi épület. Főleg a mi vámpír érzékeinknek – súgta a fülembe Carlisle.

-          Értem – bólintottam rá azonnal.

-          Marcus már vár titeket, úgyhogy most rögtön odamegyünk – mondta Félix kedvesen.

-          Rendben van – bólintott rá szerelmem.

-          A csomagjaink? – kérdeztem kíváncsian.

-          Már a szobátokba vitettem őket. Marcus nem messze a saját lakosztályától szállásolt el titeket – válaszolta Félix.

-          Oh, micsoda megtiszteltetés – hökkent meg kedvesem.

-          Miért? – néztem rá kíváncsian.

-          A vezető közel helyezett el magához. Ez az abszolút, és feltétel nélküli bizalom jele itt Volterrában – magyarázta Carlisle.

-          Ez esetben ez valóban nagyon megtisztelő – gondolkodtam el. Ezek szerint még Marcus is emlékszik, hogy milyen jó barátok voltak a férjemmel.

-          Régen az volt a szokás, hogyha a trónusok elé érünk, akkor meghajolunk a vezetők előtt. Ezért, kérlek egy apró, de határozott pukedlit tegyél meg.

-          Rendben, persze – biccentettem. Ha ez a szokás, akkor én nem fogok kilógni a sorból. Éppenhogy válaszoltam már nyílt is az ajtó, és egy hatalmas terembe léptünk be. A terem közepén három hatalmas trónus állt, és a bal szélsőben ott ült egy fakó bőrű, és búskomor arcú férfi.

-          Carlisle, barátom – mosolyodott el hirtelen, amikor felfigyelt ránk. Nagyon belemerühetett a gondolataiba, mivel a jelek szerint csak most vett észre minket.

-          Marcus – hajolt meg Carlisle. Én pedig azonnal előadtam életem legtökéletesebb pukedlijét. – Engedd meg, hogy bemutassam a feleségemet, Esme Cullent.

-          Nagyon örvendek, asszonyom – mosolygott rám Marcus érdeklődően. Majd a szemei elrévedtek. Néhány pillanattal később pedig boldog mosollyal az arcán, és csillogó tekintettel nézett ránk. – Elképesztően erős kötelék. Talán még erősebb, mint a fiadnál és a feleségénél. Azt hiszem, hogy ilyen csodálatos párosítást még nem láttam előtetek.

-          Nos, azt hiszem, hogy ezt mindketten örömmel halljuk – ölelt át Carlisle mosolyogva.

-          Nem tudom pontosan, hogy miről van szó, de az biztos, hogy jó hangzik – nyomtam gyors puszit kedvesem arcára.

-          Gyertek, hagyjuk el a tróntermet. A lakosztályomban nyugodtabban beszélgethetünk – invitált kedvesen. – Közben pedig megnézhetitek a szobátokat is. Utólagos engedelmeddel, Carlisle. Ezúttal nem a régi szobádat kapod, mert az kettőtöknek szerintem kicsi lenne.

-          Köszönjük előre is a tágas szobát – biccentett Carlisle. – Beszélhetnénk még valamiről? – kérdezte szerelmem.

-          Természetesen, hallgatlak – bólintott rá Marcus azonnal.

-          Georgináról lenne szó – szusszantott Carilsle.

-          Ajaj, mit csinált már megint? – kérdezte Marcus aggódva. – Tiszteletlen volt? – kérdezte ránk nézve.

-          Ami azt illeti, Bella alakjában várt ránk a repülőtéren, és ez Esmét igencsak megviselte, és be kell vallanom, hogy nekem is rosszul esett – vallotta be Carlisle.

-          Elnézéseteket kérem – sóhajtott fel Marcus. – Georgina mindig is nehezen kezelhető volt. Bár fantasztikus testőr. Ha ő nincs, akkor már én sem lennék, de beszélek vele, hogy ne legyen veletek tiszteletlen. Tudod, hogy nehéz emberi élete volt, így nem akarok erőszakos eszközökhöz folyamodni, de mindenképpen utasításba adom neki, hogy ne legyen tiszteletlen veletek, hiszen ti a vendégeim vagytok.

-          Köszönjük, ennyi éppen elég lesz – bólintott rá kedvesem.

-          Bocsáss meg Esme, kérlek – nézett rám kedvesen.

-          Semmi gond – adtam meg magam. Marcus őszintének tűnt, így eszem ágában sem volt veszekedni vele, hiszen, akármennyire is szeretném ellenségesnek látni, mégsem tudok rá negatívum mondani egyenlőre. Sőt. Eddig nagyon kedvesnek tűnik.

-          Szóval, ez lenne a ti lakosztályotok – mutatott egy szobára, mi pedig kíváncsian léptünk be az ajtón. Ami pedig elénk tárult, az káprázatos volt. Igazi, klasszikus, baldachinos ágy, nehéz vörös bársony függönnyel körbevéve. A szoba fő színe a vörös volt, de voltak néhány helyen fekete díszítű betétek. – Remélem, hogy megfelel az elvárásaitoknak.

-          Ez csodálatos lakosztály – vágtam rá azonnal.

-          A fürdőt felújítattam, négyszemélyes jakuzzi van benne, hogy kényelmesen fürdőzhessetek, a falak pedig minden szobában hangsúlyozottan hangszigeteltek, hiszen mi elég hangosak tudunk lenni, hogyha házaséletről van szó. Igazából azóta szigetelünk minden szoba, amióta Georgina és Félix egymásra talált. Mindenkit meglehetősen idegesített a helyzet, így minden szobát felújítottunk, és hangszigeteltünk.

-          Miért is nem vagyok meglepve – motyogtam az orrom alá.

-          Nos, ha nem gond Esme, mi most magadra hagynánk egy kicsit, úgy látom, hogy jól érzed magad itt, és nyilván szívesen felfrissítenéd magad. Én pedig régen találkoztam már Carlisle-jal és szeretnék beszélgetni vele egy kicsit négyszemközt. Persze, csak ha nem haragszol – fűzte hozzá gyorsan.

-          Nem, nincs semmi gond – ráztam meg a fejem. Bár kíváncsi lettem volna rá, hogy miről akar feltétlenül négyszemközt beszélgetni Marcus a férjemmel, de Carlisle nyilván el fog mesélni mindent, miután visszaért hozzám.

-          Akkor, Carlisle, velem tartanál? – nézett kérdőn kedvesemre.

-          Persze – bólintott rá azonnal. – Sietek vissza – nyomott gyors csókot a számra. – Addig fedezd fel a szobánkat.

Majd eltűntek az ajtó mögött mind a ketten. Én pedig elkezdtem kicsomagolni a ruháinkat. A gardrób hatalmas volt. Így a ruháink a negyedét sem töltötték be, pedig egy hónapra csomagoltam be. Miután ezzel végeztem, átmentem a fürdőszobába, hogy megnézzem azt a helyiséget is. A látvány pedig, ami elém tárult, valóban elképesztő volt. Egyszerűen imádtam. A jakuzzi, a többfuvókás kétszemélyes zuhanykabin. Duplamosdókagyló. Egyszerűen hihetetlen volt. Mintha egy ötcsillagos wellnes hotelben találtam volna magam. Amikor pedig kinyitottam a szekrényeket, újra elképedtem. A legpuhább, legjobb minőségű köntösök, és törölközők. Na és egy elrejtett kétszemélyes kis szauna. Lehet, hogy vámpír vagyok, és már nem hatnak a testemre olyan szinten a wellnes részlegek, mint egy emberére, de azért még így is nagyon élvezem őket. Azt hiszem, hogy ki is próbálom a jakuzzit, amíg Carlisle visszatértére várok. El is kezdtem tele engedni a kádat. Közben levetkőztem, és belebújtam egy kényelmes köntösbe. Öt perccel később pedig már el is merültem a kellemes vízben, és azonnal be is kapcsoltam a fúvókákat, hogy élvezhessem az egész testemet körbeölelő bizsergést. Ahogy a buborékok lágyan csiklandozták a bőrömet, az szinte maga volt a menyország. Behunyt szemmel élveztem a kényeztetést, amiből hirtelen szerelmem hangja szakított ki.

-          Esme, itt vagy? – kérdezte a szobából.

-          A fürdőben vagyok, gyere, csatlakozz hozzám te is – mondtam mosolyogva. Mire Carlisle azonnal belépett a fürdőbe. – Mindent megbeszéltetek Marcus-szal? – kérdeztem kíváncsian.

-          Igen, régen találkoztunk, és mindketten elmeséltük a másiknak, hogy mi történt velünk az elmúlt évtizedek alatt.

-          Lehetnek azok talán már évszázadok is – mosolyodtam el.

-          Nos, hosszú idő volt, az biztos – biccentett. Majd elkezdett levetkőzni, én pedig élvezettel figyeltem, ahogy immáron meztelenül beugrott hozzám a jakuzziba. – Öhm… összefutottam útközben Georginával, és elnézésedet kéri. Komolyan és őszintén.

-          Mert utasításba kapta? – kérdeztem morcosan.

-          Nem, talán ő is érzi, hogy Bellának kiadnia magát erős volt – mondta Carlisle komolyan.

-          Több volt, mint erős – mondtam határozottan. – Most viszont nem akarok azzal a perszónával foglalkozni. Sokkal jobban érdekel a mi mai esténk – kacsintottam rá. Majd kényelmesen elhelyezkedtem az ölében.

-          Mostanában elég heves lettél – nézett rám Carlisle meglepetten.

-          Talán nem tetszik? – kérdeztem kíváncsian. – Ha gondolod, akkor nem csinálok többet ilyeneket. Csak gondoltam, most, hogy nincsenek a gyerekek a közelben, kihasználhatnánk a lehetőséget. Ráadásul Marcus szerint hangszigeteltek a falak is – mondtam kacéran.

-          Csábító ajánlat – simított végig a hátamon.

-          Akkor csábulj el, és hagyd magad – nyomtam csókot a szájára.

-          Örömmel, de nem is vagy kíváncsi, hogy mit egyeztettem Marcus-szal? – kérdezte kíváncsian.

-          Drágám, itt vagyunk még egy hónapig. Hogyha nem érzel valami baljósat az ittlétünkkel kapcsolatban, akkor ezt később is megbeszélhetjük – mondtam határozottan.

-          Rendben van, már meg is győztél. Baljós dologról szó sincs – csókolt a nyakamba. Majd mindketten átadtuk magunkat a másik becézgetéseinek…

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 54. fejezet

54. fejezet

(Esme szemszöge)

Tudtam, hogy megígértük Marcusnak, hogy meglátogatjuk. Pontosabban Carlisle ígérte meg, hogy ellátogat, én pedig természetesen vele akartam tartani, de most, hogy elindultunk, valahogy elment a kedvem. Az az igazság, hogy egyáltalán nem volt hangulatom itthagyni a legújabb dédunokámat, de tudtam, hogy jó kezekben lesz a kis Will.

-          Nincs kedved velem jönni – állapította meg szerelmem komolyan.

-          Drágám, ez butaság – vágtam rá azonnal.

-          Nem, nem az – sóhajtott fel Carlisle. – Visszaviszlek, még nem járunk messze – fűzte hozzá.

-          Eszedbe ne jusson – szóltam rá szigorúan. – Egyszerűen csak nehezen hagyom itt a gyerekeket, mint mindig.

-          Tehát nem arról van szó, hogy legszívesebben a pokolba küldenéd Marcust? – nézett rám kérdőn.

-          Nem, dehogyis – ráztam meg a fejem komolyan. – Hiszen te azt mondtad, hogy a hármak közül Marcus volt az egyetlen, akit igazán a barátodnak tekintesz, így nincs kétségem afelől, hogy nem rossz a lelke, de akármennyire is szörnyű ezt kimondani, nem könnyű eltekintenem attól, hogy minek tette ki Bellát, és Edwardot is. Bella még csak most kezd újra a tűzhely közelébe menni, ez is nagyon nehezen sikerült neki. Akárhogy is nézzük az egyik lányunknak elképesztően nagy traumát okozott ez a Marcus, amit nem tudok jó szemmel nézni. Na és persze Edwardnak is bűntudata volt sokáig, amiért másik nőt csókolt, még akkor is, hogyha az a vámpírlány tökéletesen ért az álcázáshoz. Mindent összevetve, valóban nem kedvelem egyenlőre, de majd igyekszem betartani az illem szabályait, és közelebbről megismerni a barátodat, mivel lehet, hogy tévedek, de az első benyomásom róla egyenlőre negatív – mondtam el a határozott véleményemet.

-          Nos, megértem az indokaidat – biccentett szerelmem. – Viszont az is tény, hogy elvesztette a testvéreit, méghozzá Bella közreműködésével. A bátyjai nem voltak éppen kedvesek, de mégiscsak a testvérei voltak. Na és azért is hálásak lehetünk, hogy elengedte haza, hozzánk Edwardot és Bellát is. Ott tarthatta volna őket erre a száz évre – mondta gyengéden.

-          Oké, megpróbálok mindent, hogy kedves legyek, és ne legyenek előítéleteim – szusszantottam fel.

-          Úgy látom, hogy előtört belőled az anyatigris – simította egyik kezét a combomra.

-          Még szép, hogy előtör, amikor meg kell védenem a gyerekeinket – vágtam rá, de már mosolyogtam.

-          Igen, tudom, hogy neked a család az első. Ez az egyik dolog, amit a legjobban imádok benned a sok többi közül. Lazulj el egy kicsit, kérlek. Nem szeretném, hogyha végig rosszul éreznéd magad az utazásunk alatt – kezdte el finoman simogatni a combomat.

-          Carlisle, mit művelsz? – kérdeztem az ajkamba harapva.

-          Emlékszel még, hogy mit csináltunk az első modern autónkban? – nézett rám vágyakozva.

-          Carlisle, akkor még nagyon fiatalak és vadak voltunk – kuncogtam fel.

-          Kicsim, te soha nem voltál vad – nevetett fel Carlisle hangosan.

-          Dehogynem, én még emlékszem rá, hogy milyen volt, amikor nem tudtuk tűrtőztetni a vágyainkat. Legalábbis akkor nem, ha a gyerekek nem voltak a közelben – kuncogtam fel.

-          Igen, ez tényleg így volt – egyezett bele kedvesem végül. – Na és mi lenne, hogyha még egyszer felidéznénk a vadságot, ami egykor volt? – kérdezte, majd azonnal egy erdei útra rántotta a kormányt, és mélyen behajtott az erdő sűrűjébe.

-          Carlisle, mi van veled? – kérdeztem hitetlenkedve.

-          Talán csak túlságosan sok hév volt mostanában a házban. A gyerekek nem fogják vissza magunkat, mi pedig igen. Viszont most nincs rá okunk, hogy türtőztessük a vágyainkat. Én is csak férfi vagyok, még akkor is, hogyha általában nem lesznek úrrá rajtam az ösztönök – állította meg az autót, majd egy hirtelen mozdulattal az ölébe rántott.

-          Na, de Carlisle – sikkantottam fel a meglepetéstől. Bár rögtön sóhajba fulladt, amikor az ajkai a nyakamhoz értek. – Mikor is csináltunk ilyet utoljára? – kezdtem el kigombolni az ingjét.

-          Nem tudom már pontosan. Mikor is volt az, hogy ilyesmi történt? – gondolkodott el. – Nagyjából huszonöt éve, amikor elhagytuk egy hétre a családot, hogy kettesben lehessünk.

-          Igen, tényleg – bólintottam rá. – Szépen leamortizáltuk azt az erdei házat – oldottam ki az övét is.

-          Ugyan már, két nap kellett hozzá, hogy teljesen tönkremenjem – legyintetett. – Most az a tervem, hogy mindezt egy nap alatt fogjuk véghezvinni, de előtte még fel kéne avatnunk a kocsit is. Itt még sohasem szerelmeskedtünk.

-          Nos ez igaz – bólintottam rá. Majd leszedtem róla a nadrágot, és az alsót is.

-          Imádom, hogy majdnem mindig szoknyát viselsz – vigyorodott el.

Majd a szoknyámat egyszerűen felhúzta, a bugyimat pedig félrehúzta. Általában hagyunk időt egy kis előjátéknak, de most az is feltüzelt, hogy ilyen hevesen nekem esett. Mint egy igazi vad, aki becserkészi az áldozatát. Carlisle nagyon ritkán viselkedett így, de olyankor kiélveztem minden egyes pillanatot, ami megadatott nekünk. Szerettem, sőt imádtam a gyengéd, finom szeretkezést, amiben általában részem volt, de nem utasítottam vissza a fajtánkra jellemző vadságot sem.

-          Carlisle – sikkantottam fel, amikor eggyé vált a testünk. – Szeretlek – kezdtem el mozgatni a csípőmet.

-          Én is szeretlek – markolt finoman a fenekembe.

Azután pedig egy ritmusra kezdtünk el mozogni. A tempónk heves volt, és féktelen, mégis lágy, és csodálatos érzés. Egyre fokoztam a csípőm mozgását, ezzel is az őrületbe kergetve férjemet. Néhány perc után pedig egyszerre csapott le ránk a gyönyör. Mindketten elégedetten morogtunk fel. Majd egymásba kapaszkodva próbáltuk meg lecsillapítani a testünket.

-          Azt hiszem, hogy ez már ránk fért – kuncogott Carlisle alattam.

-          Igen, egyetértek – pihegtem a vállába.

-          Azt hiszem, hogy ezt a szoknyát, és blúzt többet nem nagyon tudod felvenni, a melltartó talán még menthető – simított végig a hátamon. Mikor tépte szét a blúzomat? Ezt észre sem vettem. Na és a szoknyámat? Azt hiszem, hogy nagyon is elterelődött a figyelmem, ettől a heves, és szenvedélyes szeretkezéstől.

-          Sebaj, van még ruhám bőven. Ráadásul Alice csak örülni fog annak, hogyha elvihet vásárolni. Tudod, hogy mindig nagyon lelkes, amikor valakinek új ruhatárra van szüksége – mondtam határozottan.

-          Nah, azért egy garnitúra még nem az egész ruhatárad – tiltakozott Carlisle.

-          Valóban nem, de mi lesz, ha mire hazamegyünk, addigra nem lesz elég ruhám? – kérdeztem pajkosan.

-          Hm… szóval ki szeretnéd cserélni a ruhatáradat? – kérdezte szerelmem felhúzott szemöldökkel.

-          Miért? Ha ezt szeretném, akkor állsz rendelkezésemre? – kacsintottam rá.

-          Még szép, óhajod számomra parancs – csippentette el a bugyim szegélyét is. – Hupsz, ez most nem volt szándékos.

-          Vagy talán mégis? – kuncogtam fel. Bár ez sóhajba is fulladt, mert kedvesem megmozdította a csípőjét. Én pedig éreztem, hogy a férfiassága megint készen áll arra, hogy egyesüljünk. – Carlisle – kerekedtek ki a szemeim.

-          Igen? – villantak rám a szemei. Majd a nyakamhoz hajolt, és finoman végigcsókolta az a részt, ahol az általa okozott harapásnyom volt.

-          Ne hagyd abba – kapaszkodtam meg a vállaiban.

-          Eszemben sincs – válaszolta mosolyogva. Majd gyengéd mozgásba kezdett. Ez most igazi, finom szeretkezés volt, nem olyan vad, és heves, mint az előző, de ez is éppolyan tökéletes volt, mint mindegyik eddig közös életünk során.

-          Ez csodálatos volt – nyomtam lágy csókot az ajkaira.

-          Igen, tényleg az volt, és még nincs vége – mondta szerelmem boldogan. – Öltözz át, és mutatok valamit – nyomott csókot a számra. Majd kicsusszant alólam, és a csomagtartóhoz sietve kinyitotta a bőröndömet, és kivett belőle egy kényelmes farmert, és felsőt. Ráadásul pedig még egy edzőcipőt is.

-          Talán vadászni megyünk? – kérdeztem döbbenten. Általában akkor viselek ilyen szerelést, hogyha vadászni megyek, vagy hogyha futni szeretnénk.

-          Nem, nem vadászni megyünk, hanem, mint mondtam, mutatok valamit – magyarázta lelkesen. Nagyon lelkesen. Biztosan valami meglepetésre készül.

-          Rendben, kíváncsian várom – kezdtem el gyorsan átöltözni. A szakadt ruháimat egyszerűen csak a hátsó ülésre dobtam. Majd felkaptam azt a garnitúrát, amit Carlisle hozott be nekem. – Indulhatunk – szálltam ki a kocsiból, amint átöltöztem. Közben pedig már Carlisle is felvette a farmerjét, és a pulóverét.

-          Rendben, akkor menjünk – fogta meg a kezem, és futni kezdett. Én pedig boldogan követtem őt. – Hunyd be a szemed – állt meg hirtelen szerelmem.

-          Miért? – néztem körbe meglepetten.

-          Hamarosan meglátod – kacsintott rám.

-          Rendben van – hunytam le a szemeimet engedelmesen. A következő pillanatban pedig eltűnt a talaj a lábam alól, és suhanni kezdtünk valamerre. – Úgy érzem magam, mint egy tizenéves csitri – nevettem fel.

-          Az nagyon jó, mert én is hirtelen fiatalodtam néhány száz évet. Legalábbis úgy érzem – válaszolta szerelmem.

-          Ha már öregedni nem tudunk – bújtam hozzá szorosabban.

-          Most kinyithatod a szemeidet – suttogta a fülembe, amikor megálltunk. Én pedig azonnal kinyitottam, és kíváncsian kémleltem körbe. Viszont arra, ami a szemem elé tárult nem voltam felkészülve. Egy csodálatos kis ház volt, rengeteg ablakkal, és egy kis virágoskerttel az elején.

-          Ez káprázatos – mondtam meghatottan.

-          A gyerekek ajándéka – mosolyodott el Carlisle. – Kaptunk tőlük egy helyet, ami közel van a Cullen házhoz, La Push határához, mégis kettesben lehetünk.

-          Miért kaptuk? – kérdeztem kíváncsian.

-          Mert évfordulónk van. A családunk évfordulója. Ez volt az a nap, amikor Bella bekerült a családunkba, és a Cullen klán teljes lett. Mintha csak tegnap lett volna, hogy Edward hazahozta Bellát, és mi azonnal magunk közé fogadtuk. Valahogy meg szerették volna köszönni a sok szeretetet és törődést, támogatást, amit tőlünk kaptak az évek során – magyarázta kedvesem.

-          Ez egyszerűen csodálatos – képedtem el. – Nem is tudom, hogy mit mondhatnék.

-          Azt hiszem, hogy nem kell semmit sem mondanod – ölelte át a derekamat. – Mi lenne, hogyha inkább megnéznénk belülről is? Én is még csak kívülről láttam, és már nagyon kíváncsi vagyok a többi részére is, de Alice szigorúan meghagyta, hogy csak együtt nézhetjük meg.

-          Akkor mire várunk még? – kérdeztem boldogan. Majd elindultam a ház felé Carlisle oldalán.

-          Nézz be a zsebedbe. Alice azt mondta, hogy ott a kulcs. Ő csempészte bele – nézett rám szerelmem várakozóan.

-          Oké – biccentettem. Majd a zsebembe nyúlva azonnal meg is találtam a kulcsot. Fél pillanattal később pedig már kattant is a zár, és hirtelen megint Carlisle karjaiban találtam magam. Aki boldogan vitt át engem a küszöbön. – Jézusom – kaptam a szám elé a kezemet. – Hiszen ez a ház pontosan olyan, mint…

-          Igen, tökéletes mása a szigeteden lévő háznak, csak egy kisebb kiadásban – mondta ki szerelmem helyettem.

-          Nézzük meg a többi helyiséget is – lelkesedtem fel. Majd lehuppantam az öléből, és magam után húztam. Tényleg minden olyan volt, mint a szigetemen, csak kisebb kiadásban. – Ez egyszerűen káprázatos lett.

-          Igen, az egyszer biztos, hogy Alice és a többiek nagyon is szép munkát végeztek. Sőt, szinte már egy álom, amit itt létrehoztak – vágta rá kedvesem boldogan.

-          Ha visszajöttünk Volterrából, akkor talán eltölthetnénk itt néhány napot – ajánlottam a lehetőséget.

-          Mindenképpen eltöltünk itt egy kis időt, ígérem. Vagy akár több időt is – mondta határozottan. – Viszont most mennünk kell, mert a gép már vár ránk.

-          Igen, tudom – sóhajtottam fel.

-          Hé, ne csüggedj, visszajövünk még, nem is egyszer – ölelt magához Carlisle kedvesen.

-          Tudom, és Olaszországban pedig lesz alkalmam vásárolgatni, mert Alice szerint három napot felhős lesz az ég – mondtam mosolyogva. – Már meg is mondta Alice, hogy melyik boltban van a számára tökéletes ajándék.

-          Na és az egész boltot kell megvásorolnod neki, vagy csak egy-két fontosabb ruhadarabot? – kérdezte nevetve.

-          Na, de drágám, hogy kérdezhetsz ilyet? A lányunk egész butikot sosem venne, mert akkor nem lenne meg a vásárlás izgalma. Nem szereti, hogyha túlságosan sok ruha kerül egyszerre a birtokába. Legfeljebb annyi, amennyit egy hónap alatt elhordhat, mert imád vásárolni. Hiszen ezt te is tudod – mondtam szigorúan.

-          Bocsánat, nem mondtam semmit – rázta meg a fejét. – Csak el tudom képzelni, amint vennem kell még négy bőröndöd, hogy haza tudjuk szállítani a ruharendelést, amit Rose, és Alice leadott.

-          Nos, talán még egy bőrönd nem árt majd – kuncogtam halkan. – Négyre azért nem lesz szükség. – Bár az az egy, az nagy legyen – fűztem hozzá nevetve.

-          Egy bőrönd? Biztos, hogy Alice adta le rendelést, és nem Bella cenzúrázva? – csipkelődött még egy kicsit Carlisle.

-          Drágám, te is tudod, hogy Alice milyen kis lelkes, ne törd le a lelkesedését. Ő a ruhákban találja meg önmagát – szóltam rá finoman. – Na és te is tudod, hogy mindent lát, szóval ne bántsd meg.

-          Bocsánat – vágta rá azonnal. – Alice, kincsem, ha most éppen figyelsz minket, akkor hidd el, hogy csak vicceltem, és nincs semmi gondom a vásárlás imádatoddal – mondta, mire a telefonja rögtön csörögni is kezdett. Mi pedig szinte egyszerre szólaltunk meg.

-          Alice – nyögtünk fel mindketten. Carlisle pedig azonnal felkapta a telefont.

-          Megbocsátok, de csak akkor, ha kapok tőled egy igazit Gucci-t, Carlisle – hallottam meg Alice mosolygós hangját.

-          Oké, Esme biztosan tudja, hogy mi az – egyezett bele Carlisle. – Majd megkapod a bankkártyámat – nézett rám komolyan.

-          Oké, szeretlek titeket, és mindannyian örülünk, hogy tetszik az új házatok – mondta boldogan. Majd a vonal megszakadt.

-          Alice – nevettünk fel mindketten. Majd kedvesem is letette a telefonját. Hát igen, ilyen a mi mindig cserfes, és vidám kislányunk.

-          Indulnunk kell, kicsim, de hamarosan újra itt leszünk – mondta Carlisle gyengéden. Majd húzni kezdett engem kifelé a házból. Én pedig kissé fájó szívvel zártam be az ajtót, de mégis boldog voltam, hiszen nem most jártunk itt utoljára. Sőt, ez még csak a kezdet…