La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 51. fejezet

51. fejezet

(Tanya szemszöge)

Annyira boldog voltam, mint még soha. Az esküvőnk, hála Alice-nek és a többieknek csodálatos volt. Mindenkivel táncoltam, akivel csak lehetséges volt, és egyszerűen rajongtam a hangulatért, ami eluralkodott az egész családunkon. Mindenkin éreztem a tökéletes nyugalmat és a boldogságot. Justin pedig egyszerűen csodálatos volt. Nem tudtam betelni a gyengédségével, és a szerelmével. Minden egyes pillanatban éreztem, hogy mennyire imád engem, elég volt, hogyha csak a szemeibe néztem.

-         Felkérhetem még egy táncra, hölgyem? – kérdezte szerelmem hozzám simulva.

-         Örömmel táncolok önnel, uram – fordultam meg, majd a karjaiba simultam.

-         Hogy állsz a készülődéssel? – kérdezte néhány perc után.

-         Azt hiszem, hogy nagyjából tíz perc még, és mindennel készen állok – mondtam vigyorogva. – Betettem a sífelszerelést is, és a snowboardot is. Sosem lehet tudni, hogy mihez lesz majd kedvünk. Az ottani házvezetőnknek pedig már szóltam, hogy legyen szíves bőségesen telepakolni a hűtőt mindenféle finomsággal, amit enni szoktál. Vitettem oda tojást, bacont, sajtokat, tejet, gyümölcsöket, szalámikat, zöldségeket, meg ilyesmiket. Oh, és igen, joghurtokat is. Kihagytam valamit? Még odaszólhatok neki, hogyha esetleg szeretnél ezen kívül is valamit.

-         Azt hiszem, hogy ez igen bőséges mennyiségű finomság lesz – vágta rá szerelmem. – Bár van egy olyan tippem, hogy azért csak akad valami bolt elérhető közelségben. Arról nem is beszélve, hogy egy-két hétig véren is elélek most már.

-         Igen, azt hiszem, hogy talán egy kicsit túlzásba vittem, de nem hiszem, hogy ne tudnál mindent felfalni, ami bekerült a hűtőbe. Elég jó az étvágyad – mondtam nevetve.

-         Ezt most azért mondod, mert két nap alatt felfaltam hárompolcnyi finomságot a hűtőből Denaliban? – kérdezte tettetett morcossággal.

-         Ami azt illeti, lenyűgöző volt, ahogy felfaltál egyhelyben egy kilós kenyeret, jól megpakolva szalámival és zöldségekkel – mondtam kuncogva.

-         Hé, éveken keresztül csak valami pépes izét tömtek belém, azt hiszem, hogy minden jogom megvan rá, hogy befaljak egy szép, nagy adag finomságot, amikor csak tehetem – mondta határozottan.

-         Hékás, én egy cseppet sem sajnálom tőled a finom ételeket – nyomtam gyors csókot a szájára. – Na és, hogy ezt az állításomat alá is támasszam – mondtam kinyitva az egyik kisebb táskámat, amit telepakoltam finomsággal.

-         Csokis keksz, mogyoró, nutella, táblás csoki, és chips? – kerekedtek ki a szemei. Majd felkapott és megpörgetett.

-         Jól van, örülök, hogy tetszik neked a kis meglepetésem – nevettem fel hangosan is. – Te kis édesszájú – fűztem még hozzá, amikor letett.

-         Igen, azt le se tagadhatnám, hogy édesszájú vagyok, de amióta nem csak ember vagyok, hogy valami hibrid, azóta még inkább igénylem az édes ételeket – vallotta be.

-         Nos, a kis Marie is az édességeket imádja, úgyhogy ez egyfajta sajátossága lehet a félvéreknek – gondolkodtam hangosan.

-         Lehetséges – biccentett szerelmem.

-         Hahó, ne haragudjatok, de indulnotok kell, hogyha szeretnétek simán odaérni – kopogtatott be Alice. – Tudom, hogy autóval mentek, és mivel napsütésben nem mutatkozhat Tanya, ezért az lesz a legjobb, hogyha tíz percen belül indultok, mert akkor alkonyatkor értek oda, és még bemehettek az egyik helyi kis étterembe, ahol Justin megeheti élete eddig legjobb steakjét, sült krumplival, és csalamádéval. Utána pedig továbbmentek a házhoz. Ahol majd örültök, hogy Justin megvacsorázott, mert a házvezetőnő elnéz a naptárat, és egy nappal később fog felmenni az ételekkel. Mire felébredtek a nászút első éjszakája után, már ott lesz a hűtő, tökéletesen csordultig pakolva – mondta Alice lelkesen.

-         Alice, ugye olyan dolgokat nem lestél ki, amit nem illik – nyeltem egy nagyot. Egy meglehetősen szexi fehérneművel készültem az érkezésünk utánra, de azért nem örülnék, hogyha Alice azt is kielemezné a dolgot.

-         Ne aggódj, olyasmit, amit nem akarok látni, azokat a lehetőségeket azonnal el tudom kerülni. Nem vagyok már amatőr a dologgal kapcsolatban – morogta Alice kissé sértetten.

-         Ne haragudj, nagyon kedves vagy, hogy megnézted a jövőnket, és szóltál nekünk, hogy álljunk meg vacsorázni – mondtam békítően.

-         Nah, ezt már szeretem – mondta, én pedig hallottam a hangján, hogy vigyorog. – Most pedig pakolás és indulás. Ne húzzátok keresztül a számításaimat, indulnotok kell.

-         Néhány perc és megyünk – vett fel két jó nagy bőröndöt szerelmem. – Igaz, Tanya? – nézett rám kérdőn.

-         Igen, így van. Már csak egy bőrönd van hátra – mondtam határozottan.

-         Helyes, akkor gyerünk. Már mindeni odalent vár titeket, hogy elbúcsúzhasson – mondta határozottan.

-         Köszönjük, Alice – vágtuk rá egyszerre.

-         Nincs mit – kuncogott fel. Majd hallottam, ahogy lerohant a lépcsőn.

-         Azt hiszem, hogy a saját érdekünkben jobb, hogyha már megyünk is – állapította meg Justin.

-         Igen, én is így gondolom – bólintottam rá. Majd néhány villámgyors mozdulattal, amit a vámpírsebességemnek köszönhetek bepakoltam az utolsó bőröndöt, és behúztam rajta cipzárt. – Mehetünk – húztam ki magam büszkén.

-         Akkor indulás – vette ki a kezemből a harmadik táskát is.

-         Ne segítsek? – kérdeztem aggódva. Alig fért ki az ajtón a csomagokkal.

-         Nem kell, te csak gyere kényelmesen. El akarlak kényeztetni – mondta határozottan.

-         Oké, hagyom magam – mondtam mosolyogva.

Majd boldogan libbentem le a lépcsőn szerelmem után. A nappaliban pedig ott várt ránk már tényleg az egész család. Mindenki csak arra várt, hogy elinduljunk. Legalábbis erre gondolok, mivel nem szoktak azért ennyire összeülni minden reggel.

-         Kellemes nászutat – szorított magához Irina és Kate kedvesen.

-         Köszönöm, biztosan szuper lesz – mondtam lelkesen.

-         Kedvesem, legyen szép a nászutatok – ölelt meg Esme is kedvesen. – Néhány hónap múlva pedig találkozunk.

-         Néhány hónap? – kérdeztem döbbenten.

-         Mi is indulunk Carlisle-jal. Itt az ideje, hogy meglátogassuk Marcust ígéretünkhöz híven – mondta halkan.

-         Oh, értem – bólintottam rá. – Már el is felejtkeztem róla, hogy oda vagytok hivatalosak.

-         Hát igen, nem sűrűn szoktunk huzamosabb időre külön válni a családtól – harapott az ajkába Esme. – Bár biztosan kellemes kiruccanás lesz – fűzte hozzá elgondolkozva.

-         Nos, ebben egészen biztos vagyok – szorítottam meg a kezét bátorítóan.

Hát igen, ezt még nekem és Justinnak is meg kell beszélnünk. Én nagyon szeretnék továbbra is a családommal maradni Denaliban, de persze nem várhatom el, hogy elhagyja a testvérét. Még nem tudom, hogy hogyan fogjuk ezt megoldani.

-         Viszlát, Tanya – lépett elém Edward. Majd egy pillanatra a karjaiba húzott,d e szinte azonnal el is engedett.

-         Ez furcsa volt – nyeltem egy nagyot.

-         Igen, nekem is – nevetett fel halkan Edward. – Eddig mindig úgy gondoltál rám, mint egy lehetséges férjre, szerelemre. A jövődre. Most viszont éreztem, és hallottam a gondolataidon is, hogy ez egy igaz baráti ölelés volt – mondta mosolyogva.

-         Na és az rossz dolog? – kérdeztem bizonytalanul.

-         Nem, ez nagyon is jó, tetszik, hogy most már így gondolsz rám – nyomott puszit az arcomra.

Mindenki egyesével elbúcsúzott tőlünk. Carmen volt az utolsó. Ő várt bennünket az ajtó előtt. Amint odaértünk szorosan magához ölelt, majd Justint is elkapta, és magához húzta.

-         Nagyon vigyázzatok magatokra, és legyen csodálatos a nászutatok – mondta lágyan. Szinte már olyan volt a hangja, mintha tényleg az anyukám szólt volna hozzám. Annyira gyengéd, és megértő volt, hogy szinte már égették az szemem a nem létező könnyeim. – Na, menjetek, és legyen csodálatos a nászutatok.

-         Egészen biztosan csodálatos lesz – lelkesedtem.

Majd hagytam, hogy Justin összekulcsolja az ujjainkat, és kivezessen az autóhoz. Ahogy már megbeszéltük, én vezettem, mert így folyamatosan tudtunk haladni, és Justin pihenhetett is útközben a kocsi hátsó ülésén is, hogyha aludni szeretett volna. Én viszont egyáltalán nem voltam fáradt, hiszen nem is tudok az lenni. Néhány hosszú nap után, pedig, ahogy Alice is megjósolta alkonyatkor értük el a kis falut, ahol síelni fogunk. Amint megláttam a kis éttermet, amiről Alice beszélt azonnal megálltam, de Justin mélyen aludt az anyósülésen. Márpedig nem fogom hagyni, hogy éhesen maradjon éjszakára, de felébreszteni sem akartam, úgyhogy gyorsan beszaladtam az étterembe, és megrendeltem az ételt, amiről Alice beszélt. Azután pedig kilestem gyorsan, hogy Justin alszik-e még. Mivel még csak meg sem moccant úgy gondoltam, hogy visszamehetek az étterembe, hogy megvárjam Justin vacsoráját. Közben pedig elolvastam az aktuális hó állásról való híreket. Nem árt tudni, hogy melyik pályára érdemes menni, hogyha esetleg ki akarunk próbálni valamit.

-         Elkészült a steak, sült krumplival, és csalamádéval – hallottam meg a pincér hangját magam mellett.

-         Bocsánat? – kaptam rá a pillantásom.

-         Készen van a rendelésre, kisasszony – villantott rám egy csábos mosolyt a pincér. Összességében nagyon dögös pasi volt, de engem egyáltalán nem érdekelt. Évszázadok óta először mosolygott rám egy nagyon is helyes fiatal férfi, és még csak kísértésbe se jöttem. – Magányosan fogyasztja el a vacsoráját, kisasszony? Hogyha esetleg társaságra vágyna, akkor egy óra múlva végzek – nézett rám kihívóan.

-         Öhm… nagyon hízelgő a felajánlás, de már asszony vagyok – mutattam fel a kezemet, amin ott díszelgett a gyönyörű gyűrű, ami jelképezte, hogy már nem vagyok egyedülálló.

-         Oh, milyen kár – mondta csalódottan. – Mindig sajnálatos, amikor egy ilyen gyönyörű nő megmutatja a gyűrűjét, és rá kell jönnöm, hogy már esélyem sincs elcsábítani – sóhajtott fel csalódottan. – Viszont, ha valaha is úgy dönt, hogy a férje nem elég jó önnek.

-         Akkor tudom, hogy kihez forduljak – bólintottam rá. Majd hozzáfűztem. – Bár sajnos, vagy inkább szerencsére, erre meglehetősen kicsi az esély, ugyanis a férjem egy rendkívüli ember.

-         Annak kell lennie, hogyha ilyen fiatalon igent mondott neki – biccentett a srác. – A vacsorájuk – adta a kezembe a csomagot.

-         Köszönöm – mosolyogtam rá.

Majd elvettem a vacsorát, és egy nagyobb borravalót hagyva magam után elköszöntem. Mikor visszaértem az autóhoz Justin még mindig az igazak álmát aludta, és nem úgy nézett ki, mint aki mostanában fel akar ébredni, ezért inkább hagytam is tovább pihenni. Betettem az ételt a hátsó ülésre, majd indítottam is az autót. Azonban néhány perccel később szerelmem orra fel-le kezdett járni, mintha szimatolna valamit. Majd a szemei kipattantak, és azonnal a hátsó ülés felé kezdett kukucskálni.

-         Szia, álomszuszék – vigyorogtam rá.

-         Jó reggelt – mosolyodott el ő is. – Jól érzem, hogy valami finom van a hátsó ülésen?

-         Először is, inkább jó estét, és igen, valami finom van a hátsó ülésen. Az a steak, sült krumpli, és csalamádé, amiről Alice áradozott, hogy mennyire ízleni fog neked. Ha gondolod, akkor nyugodtan vadászt le – kacsintottam rá.

-         Szavadon foglak – kaptam egy szempillantás előtt előre az ételt.

-         Csak azért nem ébresztettelek fel, mert gondoltam, elfogyaszthatod útközben, vagy a házban is, és akkor kettesben lehetünk – motyogtam halkan. Reméltem, hogy nem haragszik meg érte, hogy egy kicsit keresztülhúztam Alice látomását. Egyszerűen csak olyan jó ötletnek tűnt hirtelen.

-         Remek ötlet volt, és nagyon aranyos tőled, hogy hagytál aludni – mondta vigyorogva. Majd rávetette magát a sült krumplira, a csalamádéra, majd a húsra is.

-         Na milyen? Finomat rendeltem neked? – kérdeztem lelkesen.

-         Az nem is kifejezés – harapott még egy falatot a húsból. – Azt hiszem, hogy ehetnénk itt máskor is – dőlt hátra immáron tele hassal, és roppant elégedetten.

-         Még egy perc, és megérkezünk – mondtam boldogan, amikor ráfordultam a hegyi útra. – Oh, és igen, akkor jövünk le ebbe az étterembe, amikor csak akarod.

-         Mindkét hírnek nagyon örülök – tette a kezét a sebváltón nyugvó kezemre. – Szeretlek, kicsim.

-         Én is szeretlek – fordultam felé egy pillanatra mosolyogva.

Majd ismét az utat tüntettem ki figyelmemmel, mert meglehetősen jeges volt, és semmiképpen sem akartam, hogy bármi baj legyen az utunk során. Hiszen hamarosan elérjük a célunkat. Már alig várom, hogy ott legyünk. Mindig is ez volt az egyik kedvenc helyem a családunk házai közül. Itt olyan meghitt, és békés.

-         Ez káprázatos – mondta elámulva, amikor a ház látszódni kezdett.

-         Igen, szerintem is gyönyörű – mosolyodtam el.

Mikor is voltam itt utoljára? Legalább ötven éve nem jöttem ide. Igen, akkor menekültem ide először, amikor Edward megint visszautasított, és mesélt nekem Belláról. Akkor még azt hittem, hogy számomra Edward a tökéletes, és sosem gondoltam volna, hogy legközelebb a férjemmel térek ide vissza.

-         Jól vagy, édesem? – kérdezte Justin aggódva.

-         Hát persze, minden rendben, csak egy kicsit elkalandoztak a gondolataim – mondtam bocsánatkérően.

-         Semmi gond, előfordul – vágta rá Justin azonnal. Én pedig leparkoltam a ház előtt. Justin szinte egy szempillantás alatt pattant ki a kocsiból, a következő pillanatban pedig már ki is rántotta a mellettem levő ajtót, és a karjaiba kapott. – Remélem, hogy a zsebedben van a ház kulcsa.

-         Történetesen valóban a zsebemben van, miért? – néztem rá kérdőn.

-         Azért, mert most átviszlek ezen a küszöbön – mondta lelkesen. – Úgyhogy elő a kulcsot, és nyisd ki szépen ezt az ajtót.

-         Azonnal – kuncogtam fel, és már a kezemben is volt a kulcs, hogy kinyissam az ajtót.

-         Isten hozta jelenlegi otthonunkban, asszonyom – léptem be vele boldogan a nappaliba.

-         Köszönöm, uram – szorítottam magamhoz. Ő pedig azonnal az ajkaimra tapadt. – Egész életemben erre vártam – sóhajtottam, amikor gyengéden lerakott a kanapéra. Majd a szám elé kaptam a kezem, remélve, hogy ezt nem hallotta meg.

-         Én is pontosan ugyanígy érzek – vágta rá vigyorogva. – Ne mozdulj, mindjárt behozom a csomagokat, és innen folytatjuk – nyomott még egy gyors csókot a számra. Majd egy szempillantás alatt eltűnt az ajtó mögött. Én pedig nevetve dőltem el a kanapén, és csak élveztem, hogy a nászutamon vagyok, a szerelmemmel, aki mindennél többet jelent a számomra. Egy tökéletes férfi, aki csakis velem akar lenni. A társam akar lenni egy életen, sőt egy örökkévalóságon át.

-         Már megint azt csinálod – mondta nevetve.

-         Micsodát? – kaptam felé a tekintetem.

-         Elmerengsz – vágta rá azonnal. – Nagyon a gondolataidba merültél, amióta elindultunk otthonról.

-         Igen, nekem csak olyan új ez a helyzet, de értsd félre, élvezem, nagyon is élvezem – mondtam határozottan. – Annyira tökéletes minden. Néha azt hiszem, hogy egyszer csak kipukkad ez az álom, és akkor eltűnsz.

-         Ne aggódj, ez a veszély nem fenyeget. Nem szabadulsz meg tőlem – termett előttem, majd szenvedélyesen megcsókolt.

-         Hm… behoztad a csomagokat? – kérdeztem az ajkamba harapva.

-         Igen, minden idebent van – vágta rá azonnal.

-         Na és bezártad a ajtót? – incselkedtem vele tovább.

-         Igen, az ajtót is bezártam, bár inkább az féljen, aki bántani akar minket – vágott vissza finoman.

-         Meg kell védened szegény, védtelen feleséged – mondtam komolyan.

-         Nos, akkor először is, biztonságba kell helyeznem téged. Mondjuk, le kellene fürödnöd az én szigorú felügyeletem alatt – ajánlotta a lehetőséget.

-         Ez jól hangzik – vágtam rá lelkesen.

-         De még milyen jól – kapott fel hirtelen. Majd egy szempillantás alatt már a hálóban is volt velem együtt…