La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 55. fejezet

55. fejezet

(Esme szemszöge)

Kíváncsian kémleltem körbe, ahogy éjszaka kiszálltunk a repülőből. Még nem nagyon jártam Olaszországban ezelőtt, és nem is bántam, hogy újra eljutok ide is, de nem ilyen körülmények között terveztem. Még teljesen körbe sem értem a termen, ahol a Volturis küldöttekre vártunk, amikor megjelent előttünk Bella.

-          Édesem, te hogy kerülsz ide? – kérdeztem döbbenten.

-          Hello, Georgina – nézett rá Carlisle mérgesen.

-          Ugyan már, Carlisle. Ne mondd, hogy még mindig nem érted a tréfát – kuncogott a lány. Majd az ajtó felé bökött a fejével. – Menjünk – indult meg egy nagydarab férfi felé.

-          Volnál szíves levetni magadról a lányom arcát? – kérdeztem dühösen. Még soha életemben nem téptem meg senkit a fajtánkból, ne ennek a kis perszónának érik egy alapos nevelés, az már biztos. Vendéglátó ide vagy oda. Egészen biztos, hogy ez az elkényesztetett kis csitri kínozta Edwardot és Bellát.

-          Ne haragudj, Esme, de nem hiszem, hogy nyilvánosság előtt kellene átváltoznom – állapította meg.

-          Neked, Mrs. Cullen – morogtam halkan.

-          Nos, ha Mrs. Cullen, akkor sem áll módomban visszaváltozni most. Majd ha már a kocsiban leszünk – rántotta meg a vállát. Én pedig már éppen vissza akartam szólni neki, de Carlisle határozottan megszorította a kezemet. Majd intett a fejével, hogy hagyjam rá a dolgot.

-          Még nem zártam le a témát – suttogtam, hogy csak ő hallja meg.

-          Tudom, én sem – válaszolt szerelmem. – Nyugodj meg, ennek nem most van itt az ideje.

-          Jól van, visszafogom magam – szusszantottam mérgesen.

-          A kocsi előállt – nyitotta ki nekünk az ajtót a nagydarab fickó.

-          Kösz, édes – simított végig a nyílt színen a kis szajha a férfi férfiasságán. Majd kisétált az ajtón.

-          Hát mégiscsak megszerezted a jégkirálynőt, Félix – kérdezte Carlisle felhúzott szemöldökkel.

-          Csak falhoz kellett vágni a kicsikét, az szereti – vigyorodott el a Félix nevű. – Hálás vagyok az udvarlási tanácsaidért, Carlisle, de Georginánál ez nem jön be. Ő egy kicsit, hogy is mondjam. Vadabb nálad. Sőt, ha tudnád – nevetett fel boldogan.

-          Ezt inkább hagyjátok, ha nem akarjátok, hogy vámpír létemre elhánnyam magam – sétáltam tovább. Carlisle pedig csak csendben követett.

-          Kicsim, mondtam, hogy ők mások, mint mi – simított végig Carlisle a karomon.

-          Igen, mondtad, hogy mások, mint mi, de azt nem mondtad, hogy undorítóak, közönségesek, és arrogánsak – soroltam az eddigi észrevételeimet.

-          Ennyire azért nem rossz a helyzet. Tudod, Georgina mindig elég szabadelvű volt, de azért nem ez a teljesen átlagos viselkedés a Volturinál. Ő a leglázadóbb testőrük volt mindig is – magyarázta szerelmem.

-          Na és a híres Volturi engedte, hogy egy embere így viselkedjen? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-          Nos, ami azt illeti, a vezetőivel mindig is tökéletesen viselkedett, viszont a vendégek, és az ellenségek már más lapra tartoznak – magyarázta. – Egyébként Georgi sem olyan, mint amilyennek mutatja magát. Nehéz léte volt emberként, és ez erőteljesen kihat a mostani létére is.

-          Kérlek, ne akard megvédeni, mert nem hiszem, hogy meg fogom kedvelni ezt a nőt – mondtam teljes komolysággal.

-          Kedvelni nem fogod, ebben egészen biztos vagyok, de elviselni el fogod, mert így kívánja meg a helyzet – bólintott rá szerelmem. Majd besegített az autóba, amire Félix rámutatott.

-          Nem hivalkodó egy kicsit ez az autó? – kérdeztem a limuzinban ülve.

-          Nos, ami azt illeti, lehet, hogy kicsit hivalkodó, de elképesztően kényelmes, és Marcus megteheti. Ha gondoljátok felhúzzuk az ablakot, és kipróbálhatjátok a hátsó üléseket – kacsintott ránk Félix.

-          Mégis mit képzel? – hökkentem meg.

-          Azt, hogy magára férne egy kis ágytorna, Mrs. Cullen – hangsúlyozta ki a „Mrs. Cullen” megszólítást a kis dög.

-          Georgina – szólt rá szerelmem határozottan.

-          Nyugi, Carlisle. Csak próbálom ellazítani az asszonykádat. Eléggé karótnyelt szegény – bosszantott tovább.

-          Te pedig eléggé könnyűvérű kis nőcske – forgattam meg a szemeimet. Majd egy határozott mozdulattal felhúztam az ablakot. Mielőtt még bármit is mondhatott volna. Néhány pillanattal később pedig már húzta volna le, hogy elmondhassa a véleményét, de egy határozott mozdulattal eltörtem a kart, ami irányította az ablak funkcióját.

-          Drágám, ez Marcus autója – szisszent fel Carlisle. – Diplomatikusnak kell lennünk, mert Bella és Edward még száz évig bármikor ide utazhatnak, hogyha Marcus úgy határozik. Kérlek, próbáld megőrizni a diplomatikus oldalad. Én pedig beszélek Marcus fejével, hogy fogja vissza a testőrét, amint odaértünk.

-          Megígéred? – kérdeztem mélyen a szemébe nézve.

-          Igen, ígérem, kedvesem. Arról is gondoskodom, hogy minél kevesebbet kelljen találkoznod Georginával – ígérte határozottan.

-          Rendben van, viselkedem. Bár legszívesebben megtépném – bújtam hozzá kedvesem mellkasához.

-          Nos, nem tagadom, hogy én is szívesen rendre tanítanám, de most még nem lehet. Eljön még a mi időnk – kacsintott rám.

-          Száz év múlva? – húztam fel a szemöldököm.

-          Talán annyit nem kell várnunk – nézett rám sejtelmesen.

-          Oké, én bízom benned – biccentettem rá. Nem volt rám jellemző ez az ármánykodás, de elegem volt már abból, hogy ez a nő szándékosan bosszant, mert az egészen biztos, hogy direkt csinálja.

-          Én kis anyatigrisem – nyomott csókot Carlisle a homlokomra.

-          Még szép, hogy nem hagyom annyiban, amikor ez a nő láthatóan egy szadista, és élvezi, hogyha másokat bánthat – vágtam rá azonnal. Az autó pedig hirtelen megállt.

-          Megérkeztünk -  nyitotta ki az ajtómat Félix, majd a karját nyújtotta. Amit elfogadtam. Végül is ez egy udvarias gesztus.

-          Köszönöm – biccentettem, amikor már kint álltam Carlisle-ra várva.

-          Örömmel, hölgyem – mosolygott rám Félix. Nocsak, úgy látom, hogy ez a Félix még olyan korból származik, hogy számított valamit a jómodor.

-          Azt hiszem, hogy a barátodat kedvelem – súgtam halkan Carlisle fülébe.

-          Félixet? Ő régi korok szülötte, amikor még az udvariasság alapvető volt – mosolyodott el Carlisle.

-          Kár, hogy ez ma már homályba veszett. Van, ami hiányzik – sóhajtottam fel.

-          A világ változik, kedvesem – nyújtotta felém a karját, amit én azonnal elfogadtam. Majd hagytam, hogy bevezessen a hatalmas ajtón. Talán még életemben nem láttam ekkora kaput. Az egyszer biztos, hogy sokkal, de sokkal idősebb nálam.

-          A vár eléggé régi, és ennél fogva itt-ott dohosnak fogod érezni. Folyamatosan tisztítják, de egy régi épület, az régi épület. Főleg a mi vámpír érzékeinknek – súgta a fülembe Carlisle.

-          Értem – bólintottam rá azonnal.

-          Marcus már vár titeket, úgyhogy most rögtön odamegyünk – mondta Félix kedvesen.

-          Rendben van – bólintott rá szerelmem.

-          A csomagjaink? – kérdeztem kíváncsian.

-          Már a szobátokba vitettem őket. Marcus nem messze a saját lakosztályától szállásolt el titeket – válaszolta Félix.

-          Oh, micsoda megtiszteltetés – hökkent meg kedvesem.

-          Miért? – néztem rá kíváncsian.

-          A vezető közel helyezett el magához. Ez az abszolút, és feltétel nélküli bizalom jele itt Volterrában – magyarázta Carlisle.

-          Ez esetben ez valóban nagyon megtisztelő – gondolkodtam el. Ezek szerint még Marcus is emlékszik, hogy milyen jó barátok voltak a férjemmel.

-          Régen az volt a szokás, hogyha a trónusok elé érünk, akkor meghajolunk a vezetők előtt. Ezért, kérlek egy apró, de határozott pukedlit tegyél meg.

-          Rendben, persze – biccentettem. Ha ez a szokás, akkor én nem fogok kilógni a sorból. Éppenhogy válaszoltam már nyílt is az ajtó, és egy hatalmas terembe léptünk be. A terem közepén három hatalmas trónus állt, és a bal szélsőben ott ült egy fakó bőrű, és búskomor arcú férfi.

-          Carlisle, barátom – mosolyodott el hirtelen, amikor felfigyelt ránk. Nagyon belemerühetett a gondolataiba, mivel a jelek szerint csak most vett észre minket.

-          Marcus – hajolt meg Carlisle. Én pedig azonnal előadtam életem legtökéletesebb pukedlijét. – Engedd meg, hogy bemutassam a feleségemet, Esme Cullent.

-          Nagyon örvendek, asszonyom – mosolygott rám Marcus érdeklődően. Majd a szemei elrévedtek. Néhány pillanattal később pedig boldog mosollyal az arcán, és csillogó tekintettel nézett ránk. – Elképesztően erős kötelék. Talán még erősebb, mint a fiadnál és a feleségénél. Azt hiszem, hogy ilyen csodálatos párosítást még nem láttam előtetek.

-          Nos, azt hiszem, hogy ezt mindketten örömmel halljuk – ölelt át Carlisle mosolyogva.

-          Nem tudom pontosan, hogy miről van szó, de az biztos, hogy jó hangzik – nyomtam gyors puszit kedvesem arcára.

-          Gyertek, hagyjuk el a tróntermet. A lakosztályomban nyugodtabban beszélgethetünk – invitált kedvesen. – Közben pedig megnézhetitek a szobátokat is. Utólagos engedelmeddel, Carlisle. Ezúttal nem a régi szobádat kapod, mert az kettőtöknek szerintem kicsi lenne.

-          Köszönjük előre is a tágas szobát – biccentett Carlisle. – Beszélhetnénk még valamiről? – kérdezte szerelmem.

-          Természetesen, hallgatlak – bólintott rá Marcus azonnal.

-          Georgináról lenne szó – szusszantott Carilsle.

-          Ajaj, mit csinált már megint? – kérdezte Marcus aggódva. – Tiszteletlen volt? – kérdezte ránk nézve.

-          Ami azt illeti, Bella alakjában várt ránk a repülőtéren, és ez Esmét igencsak megviselte, és be kell vallanom, hogy nekem is rosszul esett – vallotta be Carlisle.

-          Elnézéseteket kérem – sóhajtott fel Marcus. – Georgina mindig is nehezen kezelhető volt. Bár fantasztikus testőr. Ha ő nincs, akkor már én sem lennék, de beszélek vele, hogy ne legyen veletek tiszteletlen. Tudod, hogy nehéz emberi élete volt, így nem akarok erőszakos eszközökhöz folyamodni, de mindenképpen utasításba adom neki, hogy ne legyen tiszteletlen veletek, hiszen ti a vendégeim vagytok.

-          Köszönjük, ennyi éppen elég lesz – bólintott rá kedvesem.

-          Bocsáss meg Esme, kérlek – nézett rám kedvesen.

-          Semmi gond – adtam meg magam. Marcus őszintének tűnt, így eszem ágában sem volt veszekedni vele, hiszen, akármennyire is szeretném ellenségesnek látni, mégsem tudok rá negatívum mondani egyenlőre. Sőt. Eddig nagyon kedvesnek tűnik.

-          Szóval, ez lenne a ti lakosztályotok – mutatott egy szobára, mi pedig kíváncsian léptünk be az ajtón. Ami pedig elénk tárult, az káprázatos volt. Igazi, klasszikus, baldachinos ágy, nehéz vörös bársony függönnyel körbevéve. A szoba fő színe a vörös volt, de voltak néhány helyen fekete díszítű betétek. – Remélem, hogy megfelel az elvárásaitoknak.

-          Ez csodálatos lakosztály – vágtam rá azonnal.

-          A fürdőt felújítattam, négyszemélyes jakuzzi van benne, hogy kényelmesen fürdőzhessetek, a falak pedig minden szobában hangsúlyozottan hangszigeteltek, hiszen mi elég hangosak tudunk lenni, hogyha házaséletről van szó. Igazából azóta szigetelünk minden szoba, amióta Georgina és Félix egymásra talált. Mindenkit meglehetősen idegesített a helyzet, így minden szobát felújítottunk, és hangszigeteltünk.

-          Miért is nem vagyok meglepve – motyogtam az orrom alá.

-          Nos, ha nem gond Esme, mi most magadra hagynánk egy kicsit, úgy látom, hogy jól érzed magad itt, és nyilván szívesen felfrissítenéd magad. Én pedig régen találkoztam már Carlisle-jal és szeretnék beszélgetni vele egy kicsit négyszemközt. Persze, csak ha nem haragszol – fűzte hozzá gyorsan.

-          Nem, nincs semmi gond – ráztam meg a fejem. Bár kíváncsi lettem volna rá, hogy miről akar feltétlenül négyszemközt beszélgetni Marcus a férjemmel, de Carlisle nyilván el fog mesélni mindent, miután visszaért hozzám.

-          Akkor, Carlisle, velem tartanál? – nézett kérdőn kedvesemre.

-          Persze – bólintott rá azonnal. – Sietek vissza – nyomott gyors csókot a számra. – Addig fedezd fel a szobánkat.

Majd eltűntek az ajtó mögött mind a ketten. Én pedig elkezdtem kicsomagolni a ruháinkat. A gardrób hatalmas volt. Így a ruháink a negyedét sem töltötték be, pedig egy hónapra csomagoltam be. Miután ezzel végeztem, átmentem a fürdőszobába, hogy megnézzem azt a helyiséget is. A látvány pedig, ami elém tárult, valóban elképesztő volt. Egyszerűen imádtam. A jakuzzi, a többfuvókás kétszemélyes zuhanykabin. Duplamosdókagyló. Egyszerűen hihetetlen volt. Mintha egy ötcsillagos wellnes hotelben találtam volna magam. Amikor pedig kinyitottam a szekrényeket, újra elképedtem. A legpuhább, legjobb minőségű köntösök, és törölközők. Na és egy elrejtett kétszemélyes kis szauna. Lehet, hogy vámpír vagyok, és már nem hatnak a testemre olyan szinten a wellnes részlegek, mint egy emberére, de azért még így is nagyon élvezem őket. Azt hiszem, hogy ki is próbálom a jakuzzit, amíg Carlisle visszatértére várok. El is kezdtem tele engedni a kádat. Közben levetkőztem, és belebújtam egy kényelmes köntösbe. Öt perccel később pedig már el is merültem a kellemes vízben, és azonnal be is kapcsoltam a fúvókákat, hogy élvezhessem az egész testemet körbeölelő bizsergést. Ahogy a buborékok lágyan csiklandozták a bőrömet, az szinte maga volt a menyország. Behunyt szemmel élveztem a kényeztetést, amiből hirtelen szerelmem hangja szakított ki.

-          Esme, itt vagy? – kérdezte a szobából.

-          A fürdőben vagyok, gyere, csatlakozz hozzám te is – mondtam mosolyogva. Mire Carlisle azonnal belépett a fürdőbe. – Mindent megbeszéltetek Marcus-szal? – kérdeztem kíváncsian.

-          Igen, régen találkoztunk, és mindketten elmeséltük a másiknak, hogy mi történt velünk az elmúlt évtizedek alatt.

-          Lehetnek azok talán már évszázadok is – mosolyodtam el.

-          Nos, hosszú idő volt, az biztos – biccentett. Majd elkezdett levetkőzni, én pedig élvezettel figyeltem, ahogy immáron meztelenül beugrott hozzám a jakuzziba. – Öhm… összefutottam útközben Georginával, és elnézésedet kéri. Komolyan és őszintén.

-          Mert utasításba kapta? – kérdeztem morcosan.

-          Nem, talán ő is érzi, hogy Bellának kiadnia magát erős volt – mondta Carlisle komolyan.

-          Több volt, mint erős – mondtam határozottan. – Most viszont nem akarok azzal a perszónával foglalkozni. Sokkal jobban érdekel a mi mai esténk – kacsintottam rá. Majd kényelmesen elhelyezkedtem az ölében.

-          Mostanában elég heves lettél – nézett rám Carlisle meglepetten.

-          Talán nem tetszik? – kérdeztem kíváncsian. – Ha gondolod, akkor nem csinálok többet ilyeneket. Csak gondoltam, most, hogy nincsenek a gyerekek a közelben, kihasználhatnánk a lehetőséget. Ráadásul Marcus szerint hangszigeteltek a falak is – mondtam kacéran.

-          Csábító ajánlat – simított végig a hátamon.

-          Akkor csábulj el, és hagyd magad – nyomtam csókot a szájára.

-          Örömmel, de nem is vagy kíváncsi, hogy mit egyeztettem Marcus-szal? – kérdezte kíváncsian.

-          Drágám, itt vagyunk még egy hónapig. Hogyha nem érzel valami baljósat az ittlétünkkel kapcsolatban, akkor ezt később is megbeszélhetjük – mondtam határozottan.

-          Rendben van, már meg is győztél. Baljós dologról szó sincs – csókolt a nyakamba. Majd mindketten átadtuk magunkat a másik becézgetéseinek…