16-17. fejezet
Sziasztok! Remélem tetszik a meglepetés :D Azért van dupla fejezet, mert Heather, egy kedves olvasóm részt vett egy játékban a The Beauty and the Bear blogomon, és ez volt a nyereménye. Szóval, sok szerettel ajánlom ezt neked Heather :D Puszi, Drusilla
(Carlisle szemszöge)
Miután Esme és én felmentünk a szobánkba, gondterhelten ültem le az ágyra. Megértettem Max indokait, de valahogy mégsem láttam helyesnek azt, amire készültünk, mert ez három régi barátom halálához vezetne. Tudom, hogy nem olyan már a viszonyunk, mint egykor volt, és talán akkor sem voltak hozzám maradéktalanul őszinték, de nem vagyok biztos benne, hogy helyesen cselekszünk. Nem akarom, hogy bárki is az életét veszítse, ha nem feltétlenül szükséges.
- Mi a baj, drágám? – ült le mellém Esme. Majd kedvesen, és nyugtatóan hozzám bújt.
- Nem tetszik ez nekem, ez az igazság – sóhajtottam fel.
- Mi nem tetszik, Carlisle? Hidd el, én sem szimpatizálok ezzel az egész helyzettel, de valamelyik oldalon állnunk kell. Mindkét félnek megvan a maga véleménye a helyzetről, de ha engem kérdezel, akkor én most azt mondom, hogy Max a kisebbik rossz. Aro begyűjtené magának Marie-t, Emilyt és valószínűleg Timet is. Nem is beszélve Gabrielláról és Johannáról. Na és persze közülünk is szemet vetett már nem egyszer Edwardra, Alice-re, és nyilvánvalóan Anthonyt és Bellát is akarnák. Ez nem normális dolog. Max bosszút akar, ez tény, ami nem helyes, de Aro minden tehetséget maga köré akar rabszolgának. Látod, hogy hogyan jár az a család, aki ellenszegül nekik. Max feleségének is az volt a legnagyobb bűne, hogy nem akart csatlakozni hozzájuk.
- Tudom, drágám, de akkor sem tudok megbékélni a gondolattal, hogy tétlenül nézem, ahogy meggyilkolják őket. Mások az elveik, de azért még érző lények – magyaráztam halkan.
- Carlisle, nézd, nincs más választásunk – ölelt át Esme gyengéden. – Gyere, dőlj le ide egy kicsit – döntött hanyatt az ágyon. Majd óvatosan a hasamra fordított. – Lazíts – kezdte el felgyűrni a pulóveremet. – Nagyon görcsös vagy. Nem válthatod meg a világot, kedvesem – nyomott puszit az arcomra.
- Tudom, hogy nem, de valamit mégis tennem kell – sóhajtottam fel.
- Jelenleg annyit kell tenned, hogy reggelig szépen megnyugszol, amiben én segíteni fogok, és amikor megérkezik Johanna és Gabriella a legjobb tudásod szerint mind a kettőjüket megvizsgálod. Azután majd még beszélünk a helyzetről. Ne félj, még semmi sem lefutott ügy. Viszont, amíg Max itt edz a lányaival, addig van időnk, hogy gondolkodjunk a tökéletes megoldáson – kezdte el masszírozni a hátamat. Esmének nagyon-nagyon jó keze, és kisugárzása volt hozzá, hogy néhány perc alatt elfeledtesse velem a gondjaimat. Tényleg tökéletes társra találtam benne.
- Hogy lehetséges az, hogy mindig én adok tanácsot, és egy ilyen kritikus helyzetben talán én vagyok az egyetlen, aki tanácstalan?
- Valószínűleg úgy, hogy jelen helyzetben nem tudsz tárgyilagos maradni, mivel a Volturik a barátaid voltak egykor. Sőt, te még mindig barátként tekintesz rájuk.
- Az is benne van a dologban, de már évezredek óta ők irányítják a világunkat. Kellenek a korlátok, nem lehet, hogy csak úgy élje minden vámpír a saját életét. Ha nincs kontroll, visszatartó erő, akkor a vadabb vámpírok eluralkodnak a világon, és akkor már nem tehetünk majd semmit.
- Ki mondta, hogy hagyjuk Maxet hatalomra kerülni? – kérdezte szerelmem higgadtan.
- Hogyha Aro, Marcus, és Caius meghal…
- Akkor nem ők lesznek ezután a vezetők, de nem is feltétlenül kell átadni a hatalmat Max kezébe – mondta kedvesem határozottan. – Tehetünk úgy, mintha segítenénk neki, azután pedig átadhatjuk a hatalmat egy olyan klánnak, aki képes lesz kezelni a helyzetet. Mondjuk az ír barátaidnak. Vagy akár a Denaliknak. Gondolj csak bele, Eleazar közéjük tartozott, hallgatnának rá a katonák. Képes lenne vezetni egy olyan hatalmas szervezetet, mint amilyen a Volturi klán.
- Sosem gondoltam volna, hogy tudsz ennyire csavarosan gondolkozni – fordultam hátra, hogy Esme szemébe nézhessek.
- Ez a mondat nem volt túl hízelgő rám nézve – fintorodott el kedvesem. Majd egy határozott mozdulattal megroppantotta a már nagyon is görcsös vállamat.
- Tudod, hogy hogyan értettem, kicsim – mentegetőztem azonnal. Valóban nem jól válogattam meg a szavaimat. – Úgy értettem, hogy ez a néhány mondatod már maga egy zseniális terv. Igazán jól hangzik az egész gondolatmenet. Megfontolt, és alapos.
- Köszönöm, így már mindjárt más – mosolyodott el szerelmem. – Most már viszont maradj nyugton – szólt rám erélyesen. – Koncentrálnom kell.
- Mire kell koncentrálnod? – húztam fel a szemöldököm. Hiszen beszélgetés közben is profin masszíroz.
- Csak maradj nyugton, és akkor vegyél levegőt, amikor szólok, vedd fel a ritmust az én mozgásommal – mondta szerelmem határozottan.
- Oké, bár még mindig nem értem – próbáltam meg hátrafordulni.
- Most rá fogok állni a hátadra – mondta Esme. Majd megéreztem először az egyik, azután pedig a másik lábát is a hátamon. – Most pedig lélegezzünk együtt. Beszív – mondta határozottan, majd megmozdult az egyik lábával. – Ez az, most pedig kifúj. Lélegezz velem, egyenletesen és lassan, ahogy a lában mozog a hátadon. Közben pedig próbálj meg csak rám koncentrálni, semmi másra. Ürítsd ki az elméd.
- Mit olvastál, szerelmem? Ez már megint egy új masszázsfajta – mondtam határozottan.
- Igen, most a thai masszázs a legújabb szenvedélyem – mondta kuncogva kedvesem. – Tudtad, hogy egyes helyeken még plusz szolgáltatásokra is szert lehet tenni, de persze csak bizonyos masszázsszalonokban – dorombolta csábosan.
- Ami azt illeti, mintha valamit hallottam volna erről a dologról – mosolyodtam el. Majd egy határozott mozdulattal felemelkedtem, aminek következtében Esme elvesztette az egyensúlyát, és hangos sikkantással zuhant a padló felé, de természetesen elkaptam, és az ölembe húztam.
- Ez egyáltalán nem volt szép – bökött mellkason felháborodva.
- Megbocsátok, hogyha azt mondod, hogy megnyugodtál egy kicsit – húzta fel az orrát szerelmem. – Különben kénytelen leszek megsértődni, és ez a tetteimben is megnyilvánul majd.
- Olyannyira ellazultam, hogy kedvet kaptam, ahhoz a bizonyos plusz-szolgáltatáshoz – markoltam bele finoman a formás, kerek hátsójába.
- Hm… ígéretes első kísérlet volt ez az iménti akkor – nyögött fel elégedetten.
- Szóval? Jár nekem a plusz-szolgáltatás? – kérdeztem miközben a nyakát kezdtem el csókolgatni.
- Azt hiszem, hogy tárgyalhatunk róla – harapott az ajkába kedvesem. Majd egy szempillantás alatt kiugrott a karjaimból, és lekaptam magáról a ruháit a melltartót és a bugyit kivéve. Azután pedig hasra feküdt az ágyon, és kényelmesen elhelyezkedett. – Olyan görcsös itt a vállam – mutatta panaszosan.
- Valóban? – kuncogtam fel. – Talán én el tudom lazítani – helyezkedtem el mellette, majd lágyan masszírozni kezdtem a hátát, és a vállát.
- Jó kísérletnek tűnik – fészkelődött alattam egy picit. Majd még jobban elterpeszkedett az ágyunkon. – Azt hiszem, hogy egy picit a derekam táján is szükségem lenne a gyengédségre – dorombolta, mint egy kiscica.
- Na, és ehhez mit szólnál? – feküdtem rá a hátára óvatosan. Majd a kezemet szerelmem alá fúrtam, hogy megérinthessem a legtitkosabb pontját.
- Oh, igazad van, ott is szükségem van a masszírozásra. Eddig ez eszembe se jutott.
- Én valahogy máshogy érzem a helyzetet – morogtam halkan a fülébe.
- Valóban? Nem is értem, hogy miből gondolod ezt – sóhajtott fel.
- Köszönöm, kicsim – nyomtam gyengéd csókot a tarkójára.
- Mit?
- Azt, hogy elfeledtetted velem a gondjainkat – fordítottam a hátára. – Nélküled néha megőrülnék – motyogtam a hajába.
- Ez kölcsönös, nélküled én sem lennék ilyen boldog és kiegyensúlyozott.
- Akkor kijelenthetjük, hogy továbbra is nagyon jól kiegészítjük egymást – csókoltam meg szenvedélyesen. Ő pedig, mint mindig, most is azonnal átadta magát a szerelmünknek. Annyira tökéletes, és odaadó feleség volt már az első pillanattól, hogy egyszerűen nem tudok betelni vele.
- Szerinted mikor jönnek haza gyerekek? – kérdezte kedvesem, amikor elváltunk egymás ajkaitól.
- Szerintem már nem érnek vissza az éjszaka folyamán – válaszoltam, miközben végigsimítottam a keblei közötti kis völgyön.
- Akkor azt hiszem, hogy mindenképpen folytassuk, amit elkezdtünk – húzott vissza magához.
- Ez egy remek gondolat – helyezkedtem el a combjai között. – Helyesen feltételezem, hogy nem véletlenül ezt az alsóneműt vetted fel?
- Nos, általában nem véletlenül húzok fel fehérneműt, de valóban szándékaim voltak a két oldalt megkötős fazonnal – sütötte le a szemeit.
- Több ilyen fehérneműt kéne vásárolnod. Ez több, mint praktikus – bontottam ki a két kis masnit, majd kihúztam Esme alól az apró anyagot.
- Kár, hogy neked nincs ilyened – nevetett fel szerelmem.
- Nos, tény, hogy roppant csábítóan festenék benne, de inkább maradok a hagyományos alsóknál – nevettem fel én is.
- Ez esetben ennek sajnos csúnya vége lesz – hallottam meg az anyag reccsenését. Majd gyönyörű feleségem egy szempillantás alatt körém tekeredett. – Szeress engem, kérlek – húzott még közelebb magához.
- A legnagyobb örömmel – forrasztottam össze a testünket.
Majd lágy mozgásba kezdtem. Eszem ágában sem volt elsietni semmit sem. Sőt, minél jobban el akartam nyújtani a pillanatot. Hiszen olyan ritkán van ilyen éjszakánk együtt. Talán, majd ha ismét minden rendben lesz, akkor meglepem szerelmemet egy egzotikus utazással, vagy egyszerűen csak meglátogatjuk a szigetünket. Végül is mindegy, az a fontos, hogy együtt legyünk. Gondolataimból Esme sikolya, és féktelen mocorgása szakított ki. Boldogan figyeltem, ahogy gyönyörű feleségem átlépte a mennyország kapuját, majd én is elengedtem magam, és követtem őt a gyönyörök a birodalmába.
- Szeretlek – húztam a mellkasomra és lágyan cirógattam a hátát és a vállát.
- Én is szeretlek téged – vetette át a egyik lábát a derekamon. Majd arcát a nyakamba fúrta. – Bármi is történjék – fűzte még hozzá, és lágy puszit nyomott az államra.
- Bármi is történjék – ismételtem meg én is szerelmem szavait. Az éjszaka hátralévő részét, csendben, egymás karjaiban feküdve töltöttük el. Csodálatos éjszaka volt, mint mindig, amikor volt alkalmunk kettesben maradni…
(Gabriella szemszöge)
Másnap reggel korán ébredtem a buli után. Nem sok kedvem volt vizsgálatra menni Carlisle-hoz, mert nagyon is fáradtnak éreztem magam, de nem igen volt más választásom, mert megígértem Jake-nek, hogy kivizsgáltatom magam. Bár szerintem feleslegesen. Úgysem fog Carlisle semmit sem találni, hiszen nem nagyon lehetek beteg. Erős vagyok, és valószínűleg halhatatlan is. Legalábbis amióta megtámadtak egyáltalán nem öregszem Na mindegy, legalább estére Jacob megnyugszik, ha megmondom, hogy nincs semmi bajom, mert Carlisle nem talált semmit. Viszont Johanna kisbabájára kíváncsi vagyok, úgyhogy nagyon remélem, hogy megengedi, hogy megnézzem majd az ultrahangvizsgálatot. Annyira izgalmas, hogy végre nekik is lesz kisbabájuk. Ráadásul egy kisfiú, legalábbis feltételezhetően kisfiú. Vajon olyan lesz, mint Tim? Olyan gyorsan nő majd a pocakja, vagy más lesz? Hosszabb, vagy rövidebb ideig fogja hordani a kicsit, mint én?
- Jó reggelt, kicsim – kúszott hozzám Jake közelebb, és szorosan magához ölelt. Majd puszit nyomott a vállamra, mint minden reggel.
- Neked is, jó reggelt – fészkeltem magam még egy picit közelebb hozzá.
- Hány órára mentek át a Cullen házba? – kérdezte a derekamat simogatva.
- Olyan tizenegy felé tervezzük a dolgot. Johanna mostanában fáradékonyabb, és reggeli rosszullétei is vannak, úgyhogy nem akarom sürgetni – magyaráztam csukott szemmel.
- Akkor még ráérsz – sóhajtotta Jake. – Még csak fél nyolc van, úgyhogy pihenjünk még egy kicsit.
- Támogatom az ötletet – bólintottam rá. Szerettem csak így feküdni néha reggelente. Főleg, hogy Tim még nem bukkant fel reggelit követelve. Hé, hol lehet Timothy? Ilyenkor már mindig éhes szokott lenni. – Lehet, hogy rá kéne néznem Timre – adtam hangot a gondolataimnak.
- Anya és Edward már etetik a gyerekeket. Úgy egy órával ezelőtt kukkantottak be, hogy megnézzék ébren vagyunk-e, úgyhogy nyugodtan pihengess még. Jól el van a nagyszüleivel – mondta kedvesem mosolyogva.
- Rendben van, akkor talán még egy picit fekszem, de nem sokáig, még szeretnék játszani egy kicsit a fiúnkkal mielőtt mennem kell – fordultam kedvesem felé, hogy a mellkasához bújhassak.
- Oké, én pedig megvárom, amíg elmentek Johannával, és utána indulok el járőrözni. A mai műszak az enyém lesz – mondta Jake halkan.
- Ha jól értem, akkor ma már nem találkozunk – néztem fel rá.
- Hajnalban visszajövök. Ígérem, hogy úgy sietek, ahogy csak tudok – simogatta meg az arcomat. – Viszont Billy megígérte, hogy amint kiderül, hogy mi van veled, és Johannával megkeres, és elmondja, hogy mi a helyzet.
- Rendben van – sóhajtottam fel megadóan.
- Tudod, hogy már nagyon régóta nem vállaltam éjszakát te és a kisfiúnk kedvéért, de egyszer muszáj vagyok újra elkezdeni járőrözni éjszaka is. Főleg most, hogy a helyzetünk elég kiélezett – simított végig az arcomon.
- Igen, tudom, csak… hiányozni fogsz – haraptam az ajkamba.
- Te is nekem, de ne aggódj, mire felébredsz holnap reggel, már itt is leszek – ígérte meg azonnal.
- Ez nagyon jól hangzik – mosolyodtam el. – Mit szólnál, ha elmennénk holnap piknikezni? – kérdeztem hirtelen. Nem is tudom, hogy honnan jött ez az egész, de úgy éreztem, hogy el kell mennünk a kedvenc helyünkre. Timnek még nem is volt alkalma velünk jönni oda. – Mit gondolsz? Meg kéne mutatnunk a rétet Timnek is.
- Hm… tetszik az ötlet – simított végig Jacob a hátamon. – Majd reggel készítünk szendvicseket, meg hűtünk be üdítőt.
- Én pedig készítek ma süteményt, ha visszajöttem. Meghívod a falkát vacsorára? Rég jártak már itt mindannyian – néztem fel rá kérdőn.
- Neked nem kéne inkább pihenned? – kérdezte kissé rosszallóan.
- Talán kéne, de te is tudod, hogy a sütés számomra kikapcsolódás – vágtam rá gondolkodás nélkül. - Te is tudod, hogy az almás, és túrós pitém verhetetlen.
- Ezt soha, de soha nem vonnám kérdőre – nyelt egy nagyot. Tudtam, hogy imádja a pitét. Sosem tudott leállni, hogyha azt sütöttem.
- Tehát, megengeded, hogy fent maradjak, és süssek egy-két pitét? – kérdeztem mosolyogva. Vagy inkább nyolcat-tízet, ha jönnek a többiek is.
- Na jó, meggyőztél, de csak mert egyszerűen verhetetlen a sütési tudományod – simított végig a combomon. – Viszont, ha elfáradsz, akkor pihenned kell, és ez nem vicc – mondta komolyan.
- Jól van, megígérem – egyeztem bele. Úgysem nyugszik meg addig, amíg meg nem ígérem a dolgot.
- Anyu, apu – szaladt be Tim a szobánkba váratlanul.
- Szia, kincsem – tártam ki felé a karomat. Ő pedig azonnal felugrott az ágyra, és belemászott az ölelésembe. Jake pedig mindkettőnket átölelt.
- Mami, ki az a Phoebe? – nézett rám Tim kíváncsian.
- Milyen Phoebe? – kerekedtek ki a szemeim.
- Emily és Marie arról beszéltek, hogy Phoebe-t szólongattad, amikor aludtál. Azt viszont egyikünk sem tudja, hogy az kicsoda – érdeklődött az én kis gyönyörűségem.
- Nem ismerek egy Phoebe-t sem – húztam össze a szemöldököm. Nem tudom, hogy miért beszélhettem egy lányról álmomban. Nem rémlik, hogy ismernék ilyen nevű lányt.
- Pedig én is hallottam, édesem. Tényleg ezt motyogtad álmodban – erősítette meg Jake is.
- Akkor sem tudom, hogy ki az – mondtam határozottan.
- Nem baj, kincsem. Talán ez valami fejlődő képesség, vagy csak egy régi elfojtott emlék – gondolkozott el szerelmem.
- Nem hiszem, hogy lennének elfojtott emlékeim, de képesség még akár lehetne is – rántottam meg a vállam. Végül is, szerintem ez nem fontos. Biztosan egyszer majd kiderül, hogy ki az a Phoebe, ha pedig mégsem, akkor az sem baj, a lényeg, hogy mi boldogok legyünk. Biztosan csak összeálmodtam megint mindenféle butaságot. Túl sok Bűbájos Boszorkákat nosztalgiáztam, és talán álmomban találkoztam a személyes kedvencemmel Phoebe-vel. Mindegy is, a lényeg, hogy ez csakis egy álom lehetett.
- Majd kiderül, esetleg kérdezd meg róla Carlisle-t is – nyomott puszit Jake az arcomra.
- Rendben, esetleg megkérdezem – egyeztem bele. Jobb, ha megadom magam, különben addig hallgatom a dolgot, amíg be nem adom a derekam. Ismerem már ezt a fajta hangsúlyt. Tudom, hogy Jacob csak aggódik, de néha túlzásba viszi a dolgot.
- Jól van, akkor most játsszunk valamit? – kérdezte Jake Timtől.
- Még szép – pattant fel a kisfiúnk. – Baseball, gyere apu, már vissza tudom ütni a labdát, majd meglátod – lelkesedett fel Timothy. – Anyu, te is gyere, te meg majd elkapod azt, amit én elütök – szaladt Tim az ütőért.
- Kicsim, az az ütő nagyobb, mint te – kuncogtam fel, amikor megláttam, hogy az apukája ütőjét cipeli kifelé a szobából.
- Elbírom – manőverezte a vállára. – Majd meglátod, hogy milyen ügyes vagyok már – húzta ki magát büszkén. – Gyere, apu, hadd mutassam meg, hogy mit tanultam – szaladt ki a szobából.
- Jól van, megyek már – kapott fel Jake egy nadrágot. – Majd gyere utánunk, kicsim – nyomott gyors csókot a számra.
Azután pedig egy szempillantás alatt eltűnt. Én pedig szépen lassan kikászálódtam az ágyunkból, és felkaptam magamra egy kényelmes melegítő nadrágot a felsőjével együtt. Végül is, a tervek szerint ma csak Carlisle-hoz kell mennem, meg legfeljebb bevásárolni, és ahhoz bőven megfelel ez a viselet is. Ráadásul nagyon is kényelmes, ha már úgyis baseballt játszik újabban az én gyönyörű kisfiam. Van egy olyan érzésem, hogy Emmett keze vastagon benne van a dologban, hogy Tim már ekkora ütőkkel rohangál. Biztosan cukkolta a fiamat, vagy éppen az égig magasztalta, hogy kedvet kapjon. Bár nem hiszem, hogy a közel jövőben együtt játszhatna a farkasokkal és a vámpírokkal. Majd miután átváltozott talán, de most még semmiképpen sem. Még csak az hiányozna, hogy halálra aggódjam magam miatta, mert az egészen biztos, hogy megsérülne, hogyha engedném a többiekkel játszani. Szép lassan sétáltam csak ki az udvarra, nem akartam sietni, mert a lábaimat nem éreztem a lehető legstabilabbnak.
- Jól vagy, Gaby? – fogta meg a karomat Johanna hirtelen. Én pedig hálásan pillantottam rá, de rá kellett jönnöm, hogy éppen egymást támogatjuk, és nem elkapni akart engem.
- Azt hiszem, hogy nem vagyok jobban, mint te – mosolyodtam el kényszeredetten.
- Utálom a reggeli rosszullétet – szorította a szája elé a kezét. – Azt hiszem, hogy még nincs végre – futott el hirtelen a mosdó felé.
- Ajaj – húztam el a számat. Szegénykém. Én azért ennyire nem voltam rosszul reggelente. Nem voltam jól, de azért annyira rosszul sem, mint amennyire Johanna kinézett.
- Nem láttad Johannát? – kérdezte Billy egy bögre kamillateával a kezében.
- Attól tartok, hogy éppen a fürdőben van, és nem érzi túlságosan jól magát – mutattam a csukott ajtó felé.
- Uh, már megint? Éjszaka is egyfolytában szaladt kifelé – fintorodott el Billy. – Azt hiszem, hogy jobb, ha megnézem, és ha rendbe jött, akkor visszadugom még az ágyba. Nagyon gyenge mostanában.
- Talán feküdnie kéne néhány napig – ajánlottam a lehetőséget.
- Igen, ez nekem is megfordult a fejemben, de láttad te már Johannát nyugton ülni tíz percen túl? – kérdezte bosszúsan.
- Kötözzük meg - mondtam vigyorogva. – Ha magától nem pihen, akkor majd kényszerítjük.
- Támogatnám az ötletedet, de nem akarom felizgatni, az csak tetézné a bajt, legalábbis szerintem – szusszantott fel Billy. Majd halkan becsúszott a fürdőszoba ajtaján, mire barátnőm azonnal felsikoltott.
- Billy, azonnal tűnj el innen – mondta ingerülten. – Nem, nem kell fogni sem engem, sem pedig a hajamat. Nem láthatsz így, kifelé – kiabálta magából kikelve. A következő pillanatban pedig Billy már ki is menekült a fürdőből.
- Huh, azt kell, hogy mondjam, hogy szinte félek tőle – csukta be maga mögött az ajtót.
- Csak a hormonok teszik vele ezt. Mindjárt sírva fog a nyakadba borulni – legyintettem.
Én már csak tudom, hiszen én sem voltam könnyű eset, amikor Timet vártuk. Néhány perccel később pedig Johanna ki is lépett a fürdőből könnyes szemekkel, ahogy megmondtam.
- Ne haragudj – nézett Billyre kissé zavarban. Majd hevesen rágcsálni kezdte a szája szélét. – Nem tudom, hogy miért kiabáltam veled, tudom, hogy csak kedves akartál lenni velem.
- Hé, nincs semmi baj – húzta magához Billy, hogy átölelhesse. – Majd csak túl leszünk ezen az első időszakon, amikor túlságosan tombolnak az érzelmeid – kezdte el lágyan simogatni a hátát. Olyan édesek voltak együtt, hogy én magam is elkezdtem könnyezni már csak a látványuktól is.
- Édes, mi a baj? Miért sírsz? – lépett be Jake és Tim aggódva.
- Nincs semmi baj. Nem tudom, hogy mi ütött belém, csak Johanna és Billy annyira aranyosak és szépek, hogy könny szökött a szemembe – szipogtam halkan.
- Oh, az más, tehát csak elérzékenyültél – bólintott kedvesem. – Már azt hittem, hogy rosszul vagy, vagy fáj valamid – nyomott lágy csókot a számra. – Egyébként, Tim egy őstehetség – mondta szerelmem vigyorogva. – Tényleg elbírja az ütőt, és tényleg hatalmasat tud ütni – mesélte Jacob büszkén. – Viszont azt még azért nem engedem meg neki, hogy játsszon Emmettel, az még korai lenne.
- Tudtam, hogy Emmett keze lesz a dologban – kuncogtam fel.
- Ki másnak jutna eszébe már most felnőtt méretű ütőt adni egy ilyen kicsi gyerek kezébe? – kérdezte Jake is nevetve. – Viszont az tény, hogy remekül megbirkózott a nagy ütővel.
- Láttál engem, mami? – rohant oda hozzám Tim. – Láttad, hogy mekkora nagyot tudok ütni? – kérdezte izgatottan. Én pedig kérdő pillantást vetettem Jake-re. Nem akartam hazudni a kisfiamnak, de megbántani sem akartam vele, hogy nem figyeltem rá eléggé. Amikor viszont Jacob aprót biccentett, mosolyogva válaszoltam a kisfiúnknak.
- Egyszerűen fantasztikus voltál, Timothy, mint mindig. Egy igazi kis izomkolosszus – kaptam fel a második szerelmemet. Majd puszikkal hintettem be az egész arcát.
- Anyu, neee… ez csiklandós – takarta el a kis nyakát nevetve Tim. – Menjünk Rose nénihez, és Em bácsihoz. Ma megint elvisznek fagyizni és játszani. Elmehetek velük, ugye?
- Hát persze, kincsem, ahogy tegnap megbeszéltük – bólintottam rá. – Csak előbb megvárjuk Johannát, hogy összeszedje magát. Mert ő is velünk fog jönni. Rendben?
- Igen, amúgy is még Marie és Emily sem készült el, pedig ők is jönnek velünk, mert Anthony és Brian valami kis edzést emlegetett. Nem tudom pontosan, hogy hogyan is értették, de az biztos, hogy Marie a kulcsfigura a dologban, meg Emily.
- Értem, akkor biztosan gyakorolnak ma egy kicsit. Te pedig attól még nyugodtan elmehetsz a keresztszüleiddel szórakozni egy kicsit, és mire visszaérsz, addigra biztosan Emily és Marie is végeznek – simogattam meg kisfiam fejét.
- Lassan mennem kell, kicsim – nyomott puszit Jake a számra. Majd Timet és megpuszilta, és összeborzolta a haját, ahogy mindig.
- Ne már apu, tudod, hogy ezt nem szeretem – állította be a haját Timothy azonnal. – Ne borzolj össze ennyire.
- Jól van, te kis gézengúz – nevetett fel Jake. Majd kilépett a házból, mi pedig követtük. Egy pillanatra megrázkódott, majd immár farkas alakban futott tovább az erdőbe. Ahonnan azonnal felcsendültek a farkasok vonyításai.
- Majd én elviszlek titeket – lépett mellém Billy. – Nem örülnék, ha Johanna ma vezetne, és Jake megkért, hogy téged se hagyjalak vezetni – nézett rám komolyan.
- Nem vagyok beteg – forgattam meg a szemeimet.
- Tudjuk, illetve, Jake szerint nagyon is lappang benned valami. A lényeg akkor is az, hogy nem fogod megúszni a vizsgálatot, akármennyire is szeretnéd. Ugyanis szigorúan megtiltotta a kedves vőlegényed, hogy hagyjam neked elsumákolni a dolgot.
- Úgysem úsznám meg, mert már Carlisle számára is beharangozta a dolgot – húztam el a szám.
- Hé, nyugi, csak egyszer kell túlesned a dolgon – legyintett Billy. – Induljunk is. Johanna végre egy kicsit összeszedte magát. Reményeim szerint Carlisle tud ajánlani valamit ezekre a reggeli rosszullétekre. Egyébként miért hívják reggeli rosszullétnek? Johannánál egész nap eltart, nem csak reggel.
- Nem tudom, hogy miért ez az elnevezés, de Johanna szerintem az átlagnál többet látogatja a mosdót – mondtam kicsit aggódva.
- Én is ettől tartok – bólintott rá Billy.
- Hé, fel a fejjel, Carlisle majd rendbe hozza – simítottam végig a karján.
- Igen, tudom – biccentett nem túl lelkesen.
- Mehetünk? – lépett ki Johanna gyengén a szobájukból.
- Persze, induljunk – bólintottam rá. – Mit hozol? – néztem kérdőn a kezében tartott kis csomagra.
- Zacsik, arra az esetre, hogyha ismét ki akarna jönni belőlem valami, amit nem is ettem meg – fintorodott el barátnőm.
- Próbáltál már sós kekszet rágcsálni? – kérdeztem lágyan.
- Semmit nem próbáltam még rágcsálni, és nem is fogok mostanában – szorította a szája elé a kezét. – Ne említs semmit, amit meg lehet enni – fűzte hozzá halkan.
- Oké, bocsi, én csak segíteni akartam – emeltem fel a kezeimet védekezően.
- Tudom, nem a te hibád, csak nem viselem ezt túl jól – legyintett barátnőm. – Csak már másfél hete nem ettem egy jót, ami odabent is maradt volna, és ez kezd nagyon frusztráló lenni – magyarázkodott.
- Ne aggódj, nemsokára elmúlik – mondtam biztatóan.
- Remélem, hogy igazad lesz – motyogta Johanna.
- Biztosan, csak bízz bennem – mosolyogtam rá.
- Na, mehetünk, hölgyeim? – kérdezte Billy.
- Igen, induljunk – egyeztünk bele azonnal. Majd mind beszálltunk az autóba. A többiek majd jönnek, de mi időre ígértük magunkat Carlisle rendelőjébe…
(Max szemszöge)
A szokásos módon indult a reggel, leszámítva, hogy ma kiengedtem a házfogságból a lányomat. Nem szerettem keménykedni vele, de amikor állandóan butaságokat csinál az érzelmei miatt azzal nagyon fel tud bosszantani. Ahelyett, hogy nyugton maradna, és tenné, amit mondok, állandóan érzelmi útra tereli a dolgokat. Akárcsak az édesanyja. Túlságosan hasonlít rá, ezért nem hagyhatom, hogy a saját útját járja. Őt nem fogják bántani. Azt soha, de soha nem bocsátanám meg magamnak, hogyha baja esne egy ficsúr miatt. Főleg nem egy Volturi tag miatt. Akármennyire is fog rám haragudni a lányom Alecnek vesznie kell a három vezetővel, és Jane-nel együtt. Nem fog hozzáérni a lányomhoz egy ujjal sem. Hiába hasznos a képessége, mert veszélyes a lányomra nézve.
- Max, öhm…. a fi… - lépett be Prue.
- Nekem már régóta nincs, fiam – csattantam fel.
- Bocsáss meg – hajtotta le azonnal a fejét. – Brian, keres – mondta remegő szájjal. Majd megfordult és ki akart sétálni, de előtte termettem mielőtt még elmehetett volna.
- Sajnálom, nem akartam rád förmedni – öleltem magamhoz egy pillanatra.
- Semmi baj – legyintett, majd egy szempillantás alatt eltűnt.
Szegény lány. Talán jobb lenne neki, hogyha elküldeném. Túlságosan régóta ringatja magát abban a reményben, hogy valamikor én is akarom majd őt. Nem mondom, hogy nem kívánatos jelenség, én tényleg imádnivaló, és még szeretem is, de nem lenne értelme a kapcsolatunknak. Hiszen nem áll szándékomban már sokáig életben maradni. Elintézem a magam kis bosszúját, és megyek a feleségem után. Ez így normális, így természetes. Nincs jogom új életet kezdeni. Egyébként is, egy olyan lány, mint Prue talál magának szebbet, és jobbat is, mint amilyen én vagyok.
- Max – lépett be az ajtón Brian.
- Brian – biccentettem. – Kedves, hogy meglátogatsz, de azt hiszem, hogy ugyanezzel a lendülettel távozhatsz is.
- Ajánlattal jöttem hozzád – huppant le a székbe. – Egyébként pedig mindketten tudjuk, hogy szükséged van rám ahhoz, hogy felerősítsem a húgom erejét, mert ha jól sejtem nagy dobásra készülsz. Két olyan ikerpár, mint mi Heatherrel, és Marie Emilyvel bőven elég ahhoz, hogy elintézd egész Volterrát, és akár még a Cullen klánt is.
- Nem tervezem lemészárolni a Culleneket, velük nincs bajom – ráztam meg a fejem.
- Nocsak, van, akit nem akarsz megölni a világon? Hát ezt is megértük? – nézett rám döbbenten.
- Vannak még csodák – rántottam meg a vállamat. – Térj a lényegre, vagy tűnj el – ültem le vele szemben.
- Csak az érdekel, hogy betartod-e a szavad – mondta komolyan. – Ha Marie és Emily segít neked a bosszúhadjáratodban, akkor elengeded őket, vagy begyűjtöd, mint a több hasonló képességű lényt? – tette fel a kérdést. Sejtettem, hogy ezt fogja kérdezni.
- Az attól függ – rántottam meg a vállam. – Hogyha teljesítik a feladat rájuk eső részét, akkor soha többé nem fognak látni – mondtam határozottan. – Viszont, ha az egyezséggel kötött módszer nem elég helytálló, akkor kénytelen leszek elvinni őket, és magam kiképezi.
- Kiképezni? – húzta fel a szemöldökét Brian. – Vagyis? Simán elviszed őket, ahogy eredetileg tervezted, és amazonokat gyártasz belőlük is?
- Valami ilyesmi – bólintottam rá. – Hogyha megtették azt, amit meg kell tenniük, akkor a családjuk visszakapja őket – fűzte még hozzá.
- Ők még csak két kislány az fenébe is – dörrent Brian hangja. – Tönkre akarod tenni őket, ahogy a saját családodat is?
- Nem én tettem tönkre a családomat, hanem a Volturi – dühödtem fel, majd hatalmas pofont kevertem le Briannek, aki alatt össze is tört a szék, amikor nekicsapódott a falnak vele együtt.
- Hm… igazán remek nevelési módszereid vannak – állt fel Brian. Majd higgadtan leporolta magát. – Nézz a szemembe – mondta az elbűvölő hangján. Csak ott a bökkenő, hogy én már immunis vagyok rá, hála a húga vérének.
- Sajnálom, de ez nálam nem válik be – mondtam nevetve. – Szép próbálkozás volt, hogy megmentsd tőlem a két kislányt, de az egyezség már megköttetett, és rájuk szükség van. Legalábbis egyelőre.
- Brian – hallottam meg lányom sikítozását. Majd berobbant az ajtón, és bátyja karjaiba vetette magát, aki azonnal szorosan magához húzta őt.
- Heather, téged még nem engedtelek ki – dörrentem rá.
- Sajnálom, apa, de Briannel nem találkozhatok minden nap – nézett rám bűnbánóan. – Egyébként is, nagyon jó volt a magaviseletem a büntetés alatt. Ezt bárki alátámasztja, ha megkérdezed – mondta komolyan.
- Hm… ez mondjuk tény, de akkor sincs itt most helyed – mutattam az ajtó felé. – Éppen tárgyalunk, úgyhogy menj vissza a szobádba, amíg ki nem engedlek – mondtam ellentmondást nem tűrve.
- De hát…
- Heather, most azonnal menj a szobádba – kiabáltam rá. Mire lányom azonnal összehúzta magát, és bebújt a bátyja háta mögé.
- Gratulálok, az egyik gyereked száműzted, a másik pedig rettegésben él. Nem látod, hogy Heather fél tőled? – kérdezte dühösen Brian. – Imád téged, de hogy éljen veled, ha így bánsz vele?
- Heather tudja, hogy mindent csak érte teszek – váltottam eggyel finomabb hangnemre.
- Igen, persze, látszik rajta – forgatta meg a szemeit Brian.
- Semmi baj, jól vagyok – merészkedett elő Heather a bátyja háta mögül. – A szobámban leszek – indult el remegő lábakkal. Engem pedig legalább öt méteres körben került meg. – Örülök, hogy láttalak – fordult még gyorsan Brian felé. Majd kiviharzott az ajtón.
- Látod, hogy mit műveltél? – fordultam Brian felé dühösen. – Még soha nem kiabáltam így rá a lányomra, és most miattad megijesztettem.
- Mert? Talán tüzes vassal álltam a hátad mögött, és fenyegettelek, hogy bántsd őt? – húzta fel a szemöldökét Brian.
- Éppen elég a jelenléted, hogy összevesszek a lányommal – dörrentem rá.
- Oh, nem kell amiatt aggódnod, hogy túl sokáig maradok, nem tervezem, hogy visszatérek ebbe a remek környezetbe – mondta gúnyosan. – Annyit akartam tisztázni, hogy bosszúddal egyetértek, de a módszereiddel nem, úgyhogy figyelni foglak, és ha kell, akkor megállítalak. Megértetted? – kérdezte szinte már fenyegetően.
- Ebben egy pillanatig sem kételkednék – biccentettem.
Na nem, mintha meg tudna állítani, hogyha én nem akarom. Kicsit többet is tudnak a lányaim a bűvölésnél, de ezt ő természetesen nem tudja, és nem is fogom az orrára kötni. Majd meglátják, hogy mire képesek a lányaim. Sokkal több van bennük, mint bármelyiküknek is fogalma lehetne róla.
- Tartsd magad a megállapodáshoz, különben én magam fogom kitekerni a nyakad – mondta Brian határozottan. Majd kiviharzott a házamból. Gondolom épp visszafelé tart az imádott Cullen családjához.
- Majd meglátjuk, hogy hozza érvényre az akaratát, fiam – mosolyodtam el. Jobban hasonlít rám, mint valaha is gondoltam volna. Bár ez nem fog engem eltántorítani a terveimtől egy pillanatig sem. Én mondom ki a végső szót a Volturi ügyében. Ha tetszik nekik, ha nem. Ez az én bosszúm, és nem engedek belőle, még Brian kedvéért sem. Akinek vesznie kell, az veszni is fog. Mindegy, hogy Volturi, Cullen, vagy akár a saját vérem…
