La Push vámpírja II. Új nemzedék - 14. fejezet

14. fejezet

(Johanna szemszöge)

Ez az étkezésem is a vécében kötött ki. Gondoltam miközben lerogytam a földre, miután végeztem. A gyomrom mostanában alig hajlandó befogadni bármit is. Bár legalább a folyadékot nem taszítja el magától a szervezetem, mert, ha még azt sem lennék képes magamban tartani, akkor már régen egy kórházi ágyat nyomnék. Még jó, hogy mostanában Billy nem sokat tartózkodik itthon, mert bőven van mit csinálnia a falka körül, így még nem tűntek fel neki a rosszulléteim. Egy ideig még nem szeretném neki elmondani, hogy több fogamzásgátlót is elfelejtettem bevenni, és a végén egy kis csöppség lett belőle. Sosem voltam felelőtlen ember, de annyi minden történt mostanában, hogy a legkisebb gondom a védekezés volt. Ami igazán nem rám vall, hiszen mindig is ügyeltem a részletekre. Még nem akartunk kisbabát. Billy is várni akart vele, ameddig megoldódnak a gondok a családunk körül, erre én elrontom az egészet.

-         Kicsim, odabent vagy? – hallottam meg Billy kissé aggódó hangját.

-         Igen, itt vagyok – szóltam ki vidáman. – Gondoltam kimosok néhány adag ruhát. Azután pedig lehet, hogy valamelyik nap kéne vásárolnunk is párat neked, mert az utóbbi időben néhány garnitúrát leamortizáltál. Mármint a rövidnadrágokat legalábbis, mivel jóformán csak azt hordasz – kuncogtam fel. Miközben feltápászkodtam a földről, és kicsit megigazgattam a ruhámat, és kiöblítettem a szám egy kis szájvízzel.

-         Hm… talán nem tetszik a viseletem? – lépett be az ajtón. Majd cinkos tekintettel nézett rám. – Ha nem tetszik a rövidnadrágom, akkor nem muszáj viselnem – kapta le magáról az egyetlen ruhadarabot, ami eltakarta a testét.

-         Billy – sütöttem le a szemeimet, és nagyot nyeltem. – Nemsokára hazaérnek a többiek. Jake és Anthony már biztosan alig várja a viszontlátást. Nem találhatnak minket az ágyban – haraptam az ajkamba.

-         Ki mondta, hogy az ágyba megyünk? – termett előttem, majd egy gyors mozdulattal a derekamra tűrte a szoknyámat. A bugyimmal azonban már nem volt ilyen kíméletes.

-         Drágám, nem hiszem, hogy sok időnk lenne még, mielőtt ideérnek – sóhajtottam fel. Billy most eléggé lényegre törő volt, pedig ez nem jellemző rá. Általában lassan és gyengéden szeretkezünk. Bár, be kell, hogy valljam, nem mondhatnám, hogy nem esett jól a hevessége. Hiszen én váltom ki belőle az érzést, ami miatt nem bír magával.

-         Majd gyorsak leszünk – harapott a fülcimpámba. Majd gyengéden mozgatni kezdte az ujjait a lábaim között. – Már pontosan tudom, hogy hogyan kell téged az őrületbe kergetni.

-         Efelől semmi kétség – nyögtem fel. – Abba ne hagyd – feszítettem magam még jobban a kezéhez.

-         Eszem ágában sincs – mosolyodott el. Majd egy határozott mozdulattal megfordított, hogy háttal álljak neki. Azután pedig egy kicsit előredöntött, hogy a kezeimmel megtámaszkodjak a mosdókagylón.

-         Billy, mi van veled? – fordítottam hátra a fejem.

-         Már meg sem kívánhatlak bármikor? – tett a magáévá lassan, és gyengéden.

-         Dehogynem – nyögtem fel elégedetten.

Ha engem kérdez, akkor minden egyes percben itt lenne a helye mögöttem, vagy előttem, teljesen mindegy, hogy hol és mikor. Csak az számít, hogy velem legyen, mert leginkább imádom őt, ráadásul pedig, egyszerűen tombolnak a hormonjaim. Nem tudok ellenállni a legkisebb simogatásnak sem. Görcsösen szorítottam a mosdókagylót, és ha lehetséges még hátrébb toltam a fenekemet, hogy Billy a lehető leginkább hozzám férhessen. Gátlástalanul sóhajtoztam, és sikoltoztam egészen addig, amíg a gyönyör át nem járta minden egyes porcikámat, és még a kislábujjam is görcsbe rándult a kielégültségtől. Nem sokkal később pedig kedvesem is követett engem. Ha Billy nem tartott volna olyan erősen, akkor egészen biztosan összerogyok, de így csak hátradőltem szerelmem mellkasához, és a gyengéd cirógatásait élveztem. Bárcsak örökké tartana ez a pillanat. 

-         Hahó – hallottuk meg Jake türelmetlen hangját.

-         Mindjárt megyünk, várj egy picit – kiáltott ki Billy a testvérének. Majd egy szempillantás alatt elvált tőlem, és felkapta a nadrágját, és még egy pólót is. Én pedig gyorsan lekaptam egy bugyit a szárítóról. – Kész vagy? – nyújtotta felém szerelmem a kezét mosolyogva.

-         Igen, mehetünk – fogadtam el a felajánlott kezet. Majd hagytam, hogy Billy kivezessen a többiekhez. Próbáltam figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy majdnem rajtakaptak minket egy meghitt pillanaton, de nem igazán sikerült. Mi van, ha már elég közel voltak hozzá, hogy hallják a sikolyaimat? Hiszen a gyerekek is velük vannak.

-         Billy – ragadta magához kedvesemet a két testvére.

-         Johanna – rohant felém Emily, majd egy szempillantás alatt a nyakamba vetette magát.

-         Szia, pöttöm – öleltem magamhoz az apró testet.

Vajon nekünk is ilyen tüneményes kisbabánk lesz? Emily és Marie olyan gyönyörű és aranyos. Csak remélni merem, hogy a mi kisbabánk is ilyen tüneményes kis lény lesz. Habár az én gyermekem minden bizonnyal nem lesz egyszerű lélek, de a nagyon türelmes, és fantasztikus apukája biztosan lágyítani fog a pici stílusán.

-         Szia, Johanna – mosolygott rám Emily. – Szia – tette az egyik kis kezét a hasamra, és finoman megsimogatta a pocakomat.

-         Emily – kaptam levegő után. – Honnan? – kérdeztem meg suttogva.

-         Ö lesz az én társam – simogatta tovább a pocakomat. – Billy még nem tudja, ugye? – kezdett el ő is suttogni.

-         Nem, még nem mondtam el neki – válaszoltam halkan.

-         Miért nem? Nem örülsz neki? – kérdezte kissé csalódottan.

-         Dehogynem, ő a legszebb ajándék, de még nem tudom, hogy hogyan kéne elmondanom neki. Tudod, nem igazán volt betervezve még.

-         Ha megtörtént, hát megtörtént, én örülök neki – simult hozzám szorosan.

-         Igen, én is örülök – mosolyodtam el. Tulajdonképpen mindig is szerettem volna kisbabát, de erre csak most jöttem rá igazán.

-         Johanna – termett előttem Justin. Én pedig csak döbbenten meredtem rá.

-         Mi történt veled? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

-         Olyanná váltam, mint te – húzott magához egy ölelésre. – Remélem, hogy nem nagyon fogod bánni, hogy örökké el kell viselned engem – nyomott puszit az arcomra.

-         Nem, sokkal inkább örülök neki – szorítottam magamhoz erősen. Miért nem jutott ez nekem eszembe előbb? Hiszen tökéletes megoldás. Justin nem változott teljes vámpírrá, de mégis elég erős, és halhatatlan ahhoz, hogy soha ne veszítsem el. Ez egyszerűen tökéletes. Ennél többet nem is kívánhatnék.

-         Akkor jó, mert egy kicsit izgultam a reakcióid miatt – sóhajtott fel megkönnyebbülten.

Ezután mindannyian leültünk a nappaliban, és vidám beszélgetésbe kezdtünk. Közben előkerült egy apró nyuszi is, akit Anthony tett le az asztalra. Emily azonnal odarohant az apukája és a nyuszi mellé. Majd óvatosan megsimogatta a rémült kis állatkát.

-         Szia, Folti – cirógatta meg a nyuszit. – Ne aggódj, apa és én meggyógyítunk – fűzte még hozzá. Majd Anthony vezényletével sínbe tették a nyuszi lábát, és egy fáslival alaposan körbetekerték.

-         Hoztam neki répát – szaladt oda hozzájuk Marie is. – Ugye a nyuszik szeretik az ilyesmit? – kérdezte kissé csalódottan, amikor a nyuszi nem kezdett el azonnal enni.

-         Igen, szeretik, csak adjatok neki egy kis időt, most még meg van rémülve szegényke. Néhány perc múlva nekiesik majd a répának – mondta Anthony határozottan. – Hagyjátok egy kicsit levegőhöz jutni, és szép fokozatosan elkezd majd bízni bennetek – magyarázta a lányoknak.

-         Jól van, értjük – válaszolták a lányok. Majd leültek a kanapéra, és türelmesen várták, hogy a nyuszi megnyugodjon, és enni kezdjen. Emily természetesen az én ölembe ült, és amikor a többiek nem figyeltek lopva végigsimított a hasamon. Amin én csak mosolyogni tudtam.

-         Nem vagytok éhesek? – kérdeztem meg hirtelen. Már jócskán vacsoraidő volt, és mintha Marie gyomra is rosszul viselné az ürességet, legalábbis, ha jól hallottam. Na és őszintén szólva már én is el bírtam volna viselni néhány falat ételt.

-         Én tudnék enni – bólintott rá azonnal Emily.

-         Elvileg anyáék főztek nekünk, úgyhogy ha gondoljátok, gyertek át ti is a Cullen házba vacsorázni – mondta Anthony mosolyogva.

-         Én ma este inkább pihennék egy kicsit, ha nem haragszotok, de holnap átmegyünk – utasítottam el kedvesen.

Szeretném megmondani ma este Billynek, hogy kisbabánk lesz. Nem akarom, hogy mástól tudja meg a hírt. Üzentem gondolatban Anthonynak, aki alig láthatóan biccentett egyet. Hogyha Emily tudja, akkor biztosan a többiek is tudják a hírt. Te jó ég, már régen el kellett volna mondanom neki. Pont a kisbaba apja lesz az utolsó, aki megtudja, hogy apuka lesz? Azt nem engedhetem meg. Csak van valaki, aki még meglepődik majd a jó hírek hallatán. Már mindenki tudja? Kérdeztem meg Anthonyt gondolatban. A legnagyobb örömömre aprót rázott a fején, ezzel választ adva nekem.

-         Akkor mi megyünk is, hogy pihenhessetek egy kicsit – állt fel Anthony. – Holnap reggel átjöttök hozzánk? – fordult még Billy és én felém.

-         Mindenképpen – bólintott rá azonnal szerelmem.

-         Szia, Johanna – lépett elém Emily. Majd nagy, cuppanós puszit adott nekem, és azután Billynek is. Végül pedig a nyuszi felé fordult, és lassan kezdett el közelíteni felé. – Szia, Folti. Ne félj, nem foglak bántani – simított végig óvatosan a fején. Amikor pedig a nyuszi nyugodtan feküdt tovább, óvatosan alányúlt, és felvette, hogy gyengéden magához ölelhesse. Majd még egy pulóverrel is betakarta a kis állatott. – Az én szobámban fogsz aludni – nyomott puszit a fejére. Úgy láttam, hogy nagyon is kedveli ezt az apró teremtményt. Nem tudom, hogy hol találta, de nem hiszem, hogy egykönnyen képes lenne elengedni maga mellől. – Apu, viszel? – nézett Anthonyra kérlelőn.

-         Hát persze – vette az ölébe azonnal az apukája.

-         Én utazhatok Jake bácsin, Gabyval és Timmel? – kérdezte Marie az anyukáját.

-         Hát persze, kincsem – bólintott rá Nathalie azonnal.

Lassan mindenki kiment, és mi is kikísértük őket az ajtón. Nathalie nem törődve a ruháival gyorsan átváltozott, ahogy Jacob is. Ezután pedig mindenki nekiiramodott, hogy átmenjen a Cullen házba, kivéve Justint, és Tanyát.

-         Mi hazamegyünk Denaliba, és magunkkal hozzuk a többieket is, már aggódhatnak értünk – magyarázta bátyám. – Néhány napon belül visszaérünk. Addig is nagyon vigyázzatok magatokra és egymásra is – ölelt magához Justin. Majd Tanya is elbúcsúzott mind a kettőnktől, és elfutottak az erdő irányába.

Billy és én még jó ideig figyeltük a távolodó alakokat, egészen addig, amíg végleg el nem tűntek a látóhatárunkból, majd szerelmem felkapott, és meg sem állt velem a hálószobáig.

-         Mit szólnál egy forró fürdőhöz? Az előbb nem sok időnk volt egy kis utójátékra – csókolt a nyakamba.

-         Nagyon jól hangzik – sóhajtottam fel. Szerettem, hogy ügyelt a részletekre, és imádtam a szeretkezéseink utáni perceket, amikor csak simogattuk, és szeretgettük egymást.

-         Rendben, te addig csak pihenj – nyomott még egy puszit a homlokomra, majd eltűnt. Én pedig felültem az ágyon, és vártam. Ameddig pedig ott ültem, próbáltam kitalálni, hogy hogyan lenne a legkíméletesebb közölnöm a tényt, hogy teherbe estem.

-         Billy, terhes vagyok – suttogtam magam elé. Nem jó, túl hétköznapi. – Billy, eljön hozzánk a gólya, úgy hét hónap múlva – próbálkoztam újra. Uh, ez több, mint szánalmas. – Kisbabánk lesz – motyogtam magam elé. Hm… egyszerű, és célravezető. – Áldott állapotban vagyok – gondolkodtam tovább. Nem, ez olyan, mintha száz évvel korábban lennénk. Manapság már nem igazán szokás ilyet mondani. Hogy is csinálta Gabriella? Vett egy kiscipőt, és odaajándékozta Jacobnak, aki ebből rájött, hogy gyermekük lesz. Valami ilyesmi lenne az igazi. Ez olyan gesztus, ami szép, és meghitt, nem hétköznapi.

-         Kicsim, kész a fürdő – sétált vissza hozzám szerelmem. – Gyere, mártózzunk egyet, azután pedig aludjunk egy nagyot.

-         Ma nem mész járőrözni? – csillant fel a szemem.

-         Nem, Anthony elvállalta a falkát ma éjszakára, azt mondta, hogy pihennem kéne egyet, mert nyúzott vagyok – mondta kedvesem. Ezt majd holnap meg kell hálálnom neki, mert biztosan azért vállalta el, hogy Billy velem tölthesse az éjszakát.

-         Ez nagyszerű hír – mosolyodtam el szélesen.

-         Hm… ennyire hiányoztam? – ült le elém az ágyba.

-         Az nem kifejezés – bújtam hozzá. Mióta is vagyok én ilyen bújós? Ez Billy előtt soha nem volt az én stílusom. Most pedig még inkább igénylem az ölelgetést, és a szeretgetést, mint valaha.

-         Ezt örömmel hallom – emelt fel az ágyról. Azután pedig magával vitt a fürdőbe, és felemelte mindkét karomat a fejem fölé. Majd gyorsan lehúzta rólam a ruhámat. Én pedig boldogan hagytam, hogy megszabadítson minden egyes darabtól. – Egy picit nőtt a pocakod – mosolyodott el boldogan.

-         Hogy mondod? – kerekedtek ki a szemeim a rémülettől. Nem lehet, hogy már rájött magától.

-         Jaj, kicsim, nem úgy értettem, ahogy gondolod – mentegetőzött Billy azonnal. – Egyáltalán nem vagy kövér, vagy bármi ilyesmi. Én csak, nekem tetszik, hogy már nem vagy annyira beesett pocakú. Szerintem, csodálatosan nézel ki.

-         Oh, így már egészen máshogy hangzik az előző mondatod – mosolyodtam el. Kis híján szívrohamot kaptam, hogy már réges rég tud róla, hogy kisbabát várok. Azt akartam, hogy tőlem tudja meg. Látni akarom az első reakcióit. Az őszinte, és igaz megnyilvánulásait.

-         Furcsa vagy ma, Johanna. Mi a baj? – simított végig az arcomon.

-         Nem, nincs semmi baj. Gyere, bújjunk be a vízbe, mielőtt még kihűlne – fogtam meg a kezét. Majd magam után húztam a kádba. Miután mindketten kényelmesen elhelyezkedtünk a gondolataim újra a vallomásom körül kezdtek el forogni.

-         Johanna, itt vagy? – szakított ki a gondolataimból Billy kissé morcos hangja. – Mi bánt? Ki vele. Addig nem foglak békén hagyni, ameddig nem mondod el, hogy mi a baj.

-         Én… hogy is mondjam, öhm… - gondolkodtam el. Nem tudtam, hogy végül is hogyan nyögjem ki a tényeket. Mi lesz, ha Billy megharagszik érte?

-         Nézd, sajnálom, hogy az előbb rád förmedtem, csak mondd el, kérlek, hogy mi a baj – cirógatta meg a karomat.       

-         Igazából, nincs semmi baj – fordítottam hátra a fejemet, hogy rá nézhessek. – Mi, hogy is mondjam csak. Mit szólnál, ha mostantól hárman lennénk? – simítottam a tenyerét a pocakomra.

-         Hogy mi? – kerekedtek ki a szemei. Majd olyan szélesen elmosolyodott, amilyet még soha életemben nem láttam. Ilyen boldog mosolyt talán még soha életemben nem láttam senkitől sem.

-         Tényleg örülsz neki? – kérdeztem bizonytalanul.

-         Most viccelsz? Apa leszek – kiáltott fel boldogan. – Igaz, hogy azt nem értem, hogy hogyan lehetséges, hiszen fogamzásgátlót szedsz, de elképesztően örülök neki, hogy kisbabánk lesz – kezdte el simogatni a hasamat. – Miért féltél ennyire elmondani? – lett az arca gondterhelt hirtelen.

-         Én, igazság szerint, nagyon sok gondod volt mostanában, és nem akartalak még én is terhelni. Ráadásul, még nem beszéltünk róla, hogy akarunk kisbabát.

-         Dehogynem – vágott közbe. – Már akkor reménykedtem, hogy valamelyik teszted pozitív lesz, amikor behoztad magaddal azt az ötliteres narancslevet a fürdőbe, és egymás után öt tesztet végeztél el, és én rajtakaptalak.

-         Tényleg? – kérdeztem döbbenten.

-         Nem is tudod, hogy mennyire sajnáltam, hogy nem estél teherbe már akkor. Alig vártam, hogy végre én is apa lehessek. Köszönöm – nyomott puszit a nyakamra. – Nagyon szeretlek.

-         Én is nagyon szeretlek – fordultam szembe vele, és magamhoz szorítottam.

Annyira boldog voltam. Eddig még soha nem éreztem ilyesmit. Anya leszek, saját családom lesz, ami nem csak a bátyámból fog állni, hanem a leendő férjemből, és a gyermekünkből. Egy apró, kisfiú. Igen, biztosan kisfiú lesz, mert Emily már be is vésődött ebbe az apró kis életbe. Olyan boldogság fogott el, amilyet még soha életemben nem éreztem ez előtt. Felhőtlenül boldog voltam. Igazán, és őszintén. Olyan érzések kerítettek hatalmukba, amelyeket azt hittem, hogy végleg kiöltem magamból, amikor az árvaházba kerültem. Hiszen annyiszor elismételtem ott, hogy soha nem lesz gyermekem, mert bármelyik pillanatban balesetet szenvedhetek, és ő is az én sorsomra fog jutni. Bedugják egy árvaházba, és úgy rángatják, ahogy csak a kedvük tartja. Nem lesz, aki magához ölelje, ha fél, nem fogják éjszakánként betakargatni, és megpuszilni. Szeretettel elhalmozni, vigasztalni, ha szomorú. Rajongani érte, amíg csak él. Viszont Billy szinte sebezhetetlen, és most már én is határozottan erős vagyok. Ráadásul ezt a kisbabát egy hatalmas család fogja körülvenni. Soha, semmilyen körülmények között nem marad majd egyedül, hiszen egy halhatatlan család veszi majd körül őt.

-         Azt hiszem, hogy ideje lenne kiszállnunk a vízből – állt fel Billy óvatosan engem is magával húzva.

-         Hm? – pillantottam fel rá kissé kábán.

-         Úgy látom, hogy itt az ideje egy kis pihenésnek – törölgetett meg Billy gyengéden. Majd belebújtatott a köntösömbe, és ő is felkapta magára a sajátját. Azután pedig egymást ölelve sétáltunk el az ágyig, ahol gyorsan bebújtam a takaró alá, úgy köntösben, ahogy voltam. Billy pedig követte a példámat.

-         Jó éjszakát – ásítottam fel. Majd keresni kezdtem a kezét, ami néhány pillanattal később már a hasamon pihent, és lágyan cirógatta az említett testrészt.

-         Neked is jó éjt, kicsim. Na és persze neked is – simított még párat a pocakomon.

Majd a kezét megpihentette rajta. Néhány pillanattal később pedig már egyenletesen szuszogott mögöttem. Szegény, már napok óta nem aludt rendes ágyban. Ha odakint egyáltalán aludt egy szemhunyásnyit is. Nagyon fáradt volt, ez látszott rajta már akkor is, amikor hazaért. Így egyáltalán nem vettem zokon, hogy már alszik is. Inkább még egy kicsit közelebb fészkeltem magam hozzá, néhány perccel később pedig követtem őt én is az álmok birodalmába.

Nem tudom, hogy mikor kezdhettem el ébredezni, de azt éreztem, hogy a nap már süt rám az ablakon keresztül, és halk motoszkálást hallottam a szobában. Billy már biztosan felébredt, és készülődik, hogy átmenjünk a többiekhez a Cullen házba.

-         Mindjárt magamhoz térek – motyogtam halkan, majd a másik oldalamra fordultam.

-         Ráérsz még, pihenj csak – éreztem meg egy forró érintést az arcomon. Ami jóleső borzongással járt át. Szerettem ezt a természetes mozdulatot, amivel minden reggel megajándékozott.

-         Nem, mindjárt kelek, mennünk kell, tudom – ásítottam egy nagyot.

-         Annyira azért nem kell sietnünk – csapta meg az orromat a finom kávéillat.

Amire rögtön kipattantak a szemeim. A látványtól pedig, ami elém tárult egyszerűen elakadt a lélegzetem. Az ágyunkon körbe lufik voltak felkötözve, és egy hatalmas plüss farkas nézett vissza rám az ágy végéből. A szoba egyik sarkában pedig egy apró citromfa állt. A boldogságtól könnybe lábadt a szemem. Még életemben nem volt részem ilyen csodálatos meglepetésben. Vajon mikor kelhetett fel Billy, hogy mindezt előkészítse?

-         Ez egyszerűen gyönyörű – mosolyogtam rá szerelmemre.

-         Ez a legkevesebb – nyomott édes csókot a számra. Majd a kezembe adta a reggeli kávémat. – Koffeinmentes – mondta komolyan. – Mostantól nem kapsz semmi koffeint, ameddig a kicsi odabent van.

-         Hm… nagyon alapos – mosolyodtam el.

Azután pedig belekortyoltam a kávéba. Az íze pontosan ugyanolyan finom volt, mintha rendes kávé lenne, úgyhogy jóízűen kortyoltam el a forró italt, miután Billyt is lehúztam magam mellé az ágyra. Egész reggel gyönyörködtem a meglepetésekben. A plüss farkas természetesen a kisbabánké lesz. A citromfát viszont én kaptam. Billy biztosan észrevette, hogy már hetek óta vágyakozva néztem ezt a növényt a virágboltban. Annyira vágytam mindig is rá, hogy saját citromot termeszthessek. Csak annyit, amennyi nekem elég a teámba.

-         Nagyon szépen köszönöm, de igazán nem kellett volna – nyomtam puszit kedvesem nyakára.

-         Inkább én köszönöm – nyomott puszit a hasamra. – El sem tudod képzelni, hogy milyen boldoggá tettél.

-         Szerintem egymást tettük boldoggá – kuncogtam fel. – Mit szólnál, ha ebben kiegyeznénk?

-         Jól hangzik – bólintott rá Billy. – Remélem éhes vagy, mert ez még nem minden – mutatott körbe a szobán boldogan.

-         Mint a farkas – biccentettem.

-         Helyes válasz – nevetett fel Billy.

Majd kikecmeregtünk az ágyból, és azonnal a konyhába mentünk. Ahol igazi terülj-terülj asztalkám fogadott. Bőségesen elkészített tojásrántotta, péksütemények. Még kávé, tea, és gyümölcslé. Na és még ki tudja, hogy mi minden. 

-         Ki fogja ezt mind megenni? – kérdeztem nagyot nyelve.

-         Hát természetesen mi – vezetett Billy az asztalhoz.

Majd ő is leült, és mindketten nekiestünk a reggelinek. Éhesebb voltam, mint gondoltam, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy alig maradt néhány falat étel az egész asztalon, pedig én egyáltalán nem szoktam ennyit enni, de ez most annyira jól esett. Meglepő módon most még a gyomrom sem émelygett. Hm… talán végre megmarad bennem egy reggeli, olyan hosszú idő után? Nagyon remélem, hogy így lesz.

-         Mikor megyünk át a többiekhez? Azt hiszem, hogy be kéne jelentenünk a jó hírt – néztem kedvesemre mosolyogva.

-         Amint elkészültél te is – válaszolta szerelmem. – Amíg te letusolsz és felöltözöl, addig én rendbe rakom a konyhát. – Mit szólnál, ha kiegyeznénk egy fél órában?

-         Az bőven elég lesz – hörpintettem ki a poharamból a narancslevem utolsó kortyait, majd felálltam és besiettem a fürdőbe.

Azonnal ledobtam a köntösöm és már készültem beállni a zuhany alá, amikor megláttam magam a tükörben. Még soha nem láttam magam ilyen sugárzónak. Az arcom nem volt beesett az állandó kialvatlanságtól. A szemem alól eltűntek a karikák, amik már kislánykorom óta ott voltak. A testem is kicsit erősebb lett, mint amilyen volt. Egyáltalán nem lettem kövér, vagy csak duci, de mégis teltebb lettem. Egészségesebb. Még néhány pillanatig vizsgálgattam az új önmagamat a tükörben. Majd széles mosollyal az arcomon léptem be a zuhany alá. Tetszett az új Johanna. Jobban tetszett, mint valaha.

-         Mint egy szerelmes kis csitri – csóváltam meg a fejem, amikor belegondoltam, hogy hogyan is viselkedem. Azután pedig széles mosollyal az arcomon nyitottam meg a zuhanyt…