La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 75. fejezet

75. fejezet

(Bella szemszöge)

Mostanában sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lesz akkor, hogyha évekre kell elhagynom La Push-t. Most néhány hét miatt teljesen kikészültem a gyermekeim nélkül. Valahogy szoktatnom kell magamat a hiányukhoz, mert különben nagy baj lesz. Nem állapot, hogy nem vagyok képes távol lenni tőlük néhány napnál tovább. Gondolataimból hatalmas csattanás szakított ki, majd néhány pillanattal később már a földön feküdtem.

-          Mi bánt, Bella? – kérdezte Jasper meglepett arccal alattam feküdve.

-          Kicsim, jól vagy? – kapott fel hirtelen Edward.

-          Vámpír vagyok, kedvesem, nehezen eshetne bármi bajom – mosolyogtam szerelmemre.

-          Na és mi bánt? – tette fel a kérdést újra Jasper.

-          Nem bánt semmi, csak elgondolkodtam – mondtam komolyan.

-          Az érzéseid nem feltétlenül erről árulkodnak – állapította meg Jazz. Miért kell neki mindent elkotyognia?

-          Drágám, mit nem mondasz el? – nézett rám Edward kíváncsian.

-          Meddig piknikeztek még itt? Haladjunk, mert minél előbb vissza szeretnék térni a palotába, és szeretném elfelejteni, hogy veletek kellett eljönnöm egy küldetésre – mondta Georgina idegesen.

-          Hidd el, hogy mi is annyira vágyunk a te társaságodra, mint amennyire te vágysz a miénkre – vágtam rá azonnal.

-          Kivételesen igaza van, menjünk – biccentett Jasper.

-          Erről még beszélnünk kell, Bella – mondta Edward mélyen a szemembe nézve. Én pedig azonnal biccentettem. Úgysem fogom megúszni.

-          Merre lehetnek? – néztem kérdőn Jasperre.

-          Nagyjából három kilométerre lesznek keletre – mondta határozottan. – Mindjárt odaérünk – fűzte még hozzá.

Majd rohanni kezdett a helyes irányba. Mi pedig azonnal követtük. Néhány pillanattal később pedig már láttuk is a tábort, amit kerestünk. Én pedig azonnal kieresztettem a pajzsomat mindenkire. Bár azon egy ideig elgondolkodtam, hogy Georgina kapjon-e a pajzsból, vagy sem. Mert szerintem nem lett volna rá szükség. Még jól is járnánk, hogyha valami balesetből kifolyólag ez a perszóna nem térne vissza. Na jó, talán Félix érzéseit egy kicsit sajnálnám, de egyébként nem izgatnám fel magam az elvesztése miatt, az egészen biztos.

-          Bella, megvan a pajzs? – pillantott rám fogadott bátyám. Én pedig azonnal biccentettem neki. Hát persze, hogy felhúztam a pajzsomat.

-          Kik vagytok, és mit akartok? – jelent meg előttünk egy határozott lány.

-          A Volturit képviseljük – mondta Jasper higgadtan.

-          Ez esetben már meg is vannak az első áldozataink – mosolyodott el.

-          Van képed fenyegetni minket? A Volturit? A vámpírok vezetőit? – háborodott fel Georgina.  

-          Békés szándékkal jöttünk – álltam a fiúk, és Georgina elé. – Az én nevem, Bella.

-          Igen, téged már ismerünk, és még kedvelünk is. Segítettél legyőzni Prue félelmeit, és ápoltad is őt.

-          Igen, örülök, hogy újra látlak titeket – biccentettem feléjük, majd folytattam a megkezdett mondanivalómat. - A többiek pedig Georgina, Jasper, Félix és Edward – mutattam be mindenkit. – Ismerjük két nővéreteket – fűztem még hozzá. Hátha ez felcsigázza az érdeklődésüket.

-          Mármint ketten még éltek, amikor mi elmenekültünk? – húzta fel a szemöldökét. – Remélem, hogy tisztességesen eltemettétek őket, mert akkor rátok is kegyes halál vár.

-          Nem temettük el őket, mivel tökéletesen jól vannak, és élnek – vágtam rá.

-          Tehát túszok. Mit kell tennünk, hogy visszakapjuk őket? – nézett ránk kérdőn.

-          Egyáltalán nem túszok. Szabadok – vágtam rá kissé idegesen. Még, hogy túszok. Ez egyszerűen nevetséges. Még egy ilyen gyanakvó, és bizalmatlan lányt.

-          Na és ezt majd el is hisszük. Huszonhat nővérünket temettük el ott. Hidd el, hogy többet már nem szeretnénk – mondta szomorúan. – Nem fogok követeket küldeni védtelenül a kastélyba.

-          Nem is kérünk tőled ilyesmit – vágtam rá.

-          Honnan tudod, hogy védtelenek lennétek? Hiszen ti vagytok a legveszélyesebb képességgel megáldott lányai a társadalmunknak – mondta Edward határozottan.

-          Valóban azok lennénk, hogyha át tudnánk hatolni azon a pajzson, amin már próbálunk legalább öt perce, de nem tudunk. Tehát, egyáltalán nem lennék biztonságban, ha hinnénk is nektek.

-          Nem kell hinnetek nekünk – ráztam meg a fejem. – Viszont egy fontos dolog miatt jöttünk el most hozzátok – néztem a vezetőjükre komolyan.

-          Na és mi lenne az? – húzta fel a lány a szemöldökét.

-          Marcus úgy értesült, hogy meg akarjátok támadni a kastélyt – vágtam a közepébe.

-          Na és vajon tényleg így értesült, vagy csak szeretné, hogyha a többi különleges képességgel rendelkező lány is eltűnne a föld színéről? – kérdezte a lány kíváncsian.

-          Biztosíthatlak, hogy nem akar titeket megtámadni. Békejobbot szeretne nyújtani nektek – mondtam békítően. – Tudjuk, hogy sok volt a veszteségetek, de ti támadtatok, és a Volturinak is komolyak voltak a veszteségei. Marcus elvesztette mindkét testvérét, és megannyi testőrét is. Ti támadtatok, mi pedig védekeztünk.

-          Úgy rémlik, hogy te is velünk együtt támadtál – állapította meg.

-          Nekem pedig úgy rémlik, hogy otthagytatok, ahogy Heathert és Prue-t is – vágtam vissza csípősen. – Egyébként is, én a családom miatt tartottam veletek. Ellenkező esetben kimaradtam volna az egészből. A lényeg pedig még mindig az, hogy Marcus békét ajánl nektek, hogyha hajlandóak vagytok elfogadni. Ellenkező esetben háború lesz köztetek, és a Volturi között.

-          Mi a bizonyíték rá, hogy a Volturi betartja a szavát? – kérdezte kíváncsian.

-          Marcus már elő is készített egy hivatalos szerződést, már csak mindkét félnek alá kell írnia. Szerepel benne, hogy csak és kizárólag akkor árthat nektek Volturi tag, hogyha megszegitek a megállapodást – mondtam határozottan. - Mit szóltok hozzá?

-          Ezt még meg kell tanácskoznom a családom többi tagjával – mondta a lány elgondolkodva.

-          Rendben, ez természetes – biccentettem. – Mi addig itt várunk – tettem még hozzá.

-          Mi a fenét csinálsz? Írásos szerződés? – csattant fel Georgina. – Semmi ilyesmit nem mondott a Mester.

-          Miért, te bíznál bennünk másképpen? – húztam fel a szemöldököm.

-          Természetesen nem, de ez nem jelenti azt, hogy bármit is megígérhetsz ennek a lánynak – mondta dühösen.

-          Nem is akarok én ígérgetni, de hogyha ez a módja annak, hogy békét kössünk a lányokkal vérontás nélkül, akkor nyilván Marcus is bele fog egyezni – mondtam határozottan.  

-          A lányok bizalmatlanok, de tetszik nekik a béke gondolata, főleg, hogyha bizonyítjuk, hogy a két másik társuk valóban életben van – mondta Edward nagyon koncentrálva.

-          Miért is léptél a pajzsomon kívülre? – néztem rá dühösen.

-          Csupán annyi okom volt rá, hogy így tudok egy kicsit hallgatózni – rántotta meg a vállát.

-          Ez veszélyes – dorgáltam meg.

-          Nem lesz baj, nem rám összpontosítanak, hanem a kérdésre – mosolygott rám. – Ügyes húzás volt felfedni a két lány jóllétét, és felajánlani az írásos, hivatalos békét – nézett rám büszkén.

-          Logikus lépés volt – rántottam meg a vállam.

Annyira nem bonyolult. Ők nem bíznak bennünk, mi nem bízunk bennük, de egy dolog biztos, a szerződést soha egyik fél sem fogja megszegni, és így garantálhatjuk a békét, és a hazavezető utat, méghozzá napokon belül. Márpedig ez a lényeg. Sérülés, és harc nélkül béke, utána pedig otthon a családi körben eltöltött minél több idő, és még több szerelem.

-          Lehet, hogy logikus lépés volt, és merész is, Bella, de ettől függetlenül remek ötlet. Lehet, hogy mindent megoldottál két darab papírral – dicsért meg Jasper is.

-          Két darab papírral, és engedély nélkül – szúrta oda Georgina.

-          Mi lenne, hogyha nem hallatnád állandóan a hangodat csak azért, hogy tied legyen az utolsó szó? – szusszantott rá Jasper idegesen.

-          Ti is állandóan hallatjátok a hangotokat, és nyáladzotok a családotokról, tehát, ha ti megtehetitek, akkor én miért ne tehetném? Végül is szólásszabadság van.

-          A fenébe is – morgott fel Jasper. – Félix, megtennéd, hogy magadhoz öleled a feleségedet?

-          Az élettársát, én nem megyek férjhez soha. Nekem egy férfi sem parancsol, amíg csak létezem – mondta dühösen Georgina.

-          Tök mindegy – legyintett Jasper. Majd koncentrálni kezdett, és Georgina szinte azonnal összeesett. – Oh, végre csend – sóhajtott fel megkönnyebbülten.

-          Te meg mi a fenét műveltél vele? – morgott rá Félix.

-          Csak egy kicsit megnyugtattam – rántotta meg a vállát bátyám. – Azt hiszem, hogy bőven eleget hallottuk a hangját.

-          Nem értek egyet a módszereitekkel, de talán nem árt a béke szempontjából, hogyha az én drágám nincs magánál egy kicsit – egyezett bele Félix.

-          Én is így gondoltam – biccentett Jasper. – Legalább most tudom elemezni a lányok érzéseit.

-          Na és mi a véleményed? – kérdeztem kíváncsian.

-          Ami azt illeti a lányok nagy része nagyon fél, egy kisebb része inkább támadna. A harmadik réteg pedig igen bizonytalan – mondta Jasper elgondolkodva. – A lány viszont, akivel beszélgettél, a vezetőjük, hajlana a békére. Nem szeretné elveszíteni több nővérét.

-          A neve, Helen – szólt közbe Edward.

-          Remélem, hogy hallgatnak Helenre, mert én még Marcus parancsára sem lennék képes elkezdeni őket mészárolni – haraptam bele az ajkamba.

-          Ne aggódj, erre nem kerül sor – mosolyodott el Edward. – A feltételeik okosak, és megfontoltak, de hajlandó velünk jönni a Helen nevű lány.

-          Ez remek – lelkesedtem fel. – Legalább majd találkozik Heatherrel, és akkor minden rendben lesz.

-          Két lányt mondtál neki, Bella. Prue-t is látni akarja majd. A lányunknak Olaszországba kell utaznia – mondta Edward határozottan.

-          De hát, Prue és a kis Sam már…

-          Két napot ki fognak bírni. A bevésődés és a farkas nem hal meg egymás nélkül. Hiányozni fognak egymásnak ez biztos, de nem lesz semmi baj, és utána már együtt utazhatunk haza. Egyébként is, így legalább az egyik gyerekünket láthatjuk egy kicsit előbb – állapította meg Edward.

-          Az egyik gyerekünket? – kérdeztem mosolyogva.

-          Édesem, te örökbe fogadtad őt, és a te lányod az én lányom is. Vagyis a mi lányunk – mondta szerelmem határozottan.

Én pedig meghatottan nyomtam csókot kedvesem szájára. Majd hirtelen megjelent előttünk, Helen. Nem sokat beszélgettünk, amikor velük mentem Volterrába. Ez a lány ugyanis mindig Max sátrában volt, és nem igen mozdult ki. Azt hiszem, hogy ő lehetett Max jobb keze. Talán ezért is aggódik annyira a lányokért. Hiszen mindent lányt a gyermekének tekintett Max, még akkor is, hogyha terve volt velük.

-          Veletek megyek, és aláírom a békeszerződést, de csak én egyedül, és nehogy azt higgyétek, hogy a lányok itt maradnak majd, ahol már ránk talált a Volturi. Naponta változtatni fogják a hollétüket, úgyhogy még csak esélyetek sem lesz kijátszani minket – nézett ránk teljes komolysággal. – Oh, és természetesen mindannyian visszatértek velem a várba. Ezek a feltételeim, hogyha megfelel, akkor megköthetjük a békét, hogyha nem felel meg, akkor távozhattok, méghozzá most azonnal.

-          Elfogadjuk a feltételeiteket – mondtam komolyan.

-          Helyes, akkor már indulhatunk is – biccentettem.

-          Mami… mami – szaladt Helen felé egy kislány. – Ne menj el – csimpaszkodott bele a kislány a lábába. Egy kislány? Hiszen ilyen pici gyermek természetesen nem volt velünk legutóbb, de Helen sem tűnt várandósnak.

-          Nem lesz semmi baj, kincsem – emelte fel a kislányt a földről. – Samantha vigyáz rád, amíg nem vagyok itthon, és hamarosan újra találkozunk – nyomott puszit az arcára.

-          Megígéred? – görbítette be a kisujját és az anyukája felé mutatta, aki belehelyezte a saját kisujját a kislányéba.

-          Megígérem – kuncogott fel Helen.

-          Jól van, de siess haza hozzám - mondta a kislány komolyan.

-          Hozzád mindig, picim – nyomott még egy puszit a kislány arcára. Majd átadta őt egy másik lánynak. Gyönyörű picilány volt. A szemei smaragdzöldek, a haja mézszőke, és hosszú, a kis arca pedig pirospozsgás. Nem sok ilyen gyönyörű babát láttam létezésem során.

-          Megkérdezhetem, hogy…

-          Nem, nem voltam terhes, és nem a vérszerinti kislányom – rázta meg a fejét. – Az erdőben bolyongott, egy hete találtam őt. A szüleit valószínűleg valami vadállat támadta meg, de őt még sikerült elrejteniük. Megtaláltuk a helyet, ahol a támadás történt, és eltemettük a két embert. Sophie-t pedig úgy döntöttünk, hogy felneveljük. Ő nem tehet semmiről. Csak egy kislány, akinek szörnyűségeken kellett keresztülmennie. Lányomként fogom felnevelni, és boldog, biztonságos életet fogok biztosítani neki.

-          Ez egy nagyon nemes gesztus – mosolyogtam rá.

-          Boldogan teszem, mindig is vágytam egy gyermekre – mondta boldog mosollyal az arcán. Majd a felé integető kislányra nézett. – Viszont most induljunk, mert még öt perc, és a lányom nem fogja hagyni, hogy elmenjek veletek.

-          Akkor hát indulás – biccentett Jasper. – Gyertek utánam – kezdett el futni. Mi pedig azonnal a nyomába eredtünk. Nagyon reméltem, hogy mihamarabb rendeződik minden, és nem csak miattunk, hogy hazamehessünk, hanem a lányok miatt is. Nem szeretném, hogyha veszélyben élnének.

-          Oh, és Bella, látni szeretném Heathert és Prue-t is – mondta Helen futás közben.

-          Természetesen úgy lesz – bólintottam rá. Nem hiszem, hogy Prue ne lenne hajlandó ideutazni a kedvünkért. Bár nem szívesen választom el őt a farkasától, de Edwardnak igaza van. Nem lesz semmi bajuk attól, hogy néhány napot külön töltenek.

-          Nagyszerű – biccentett Helen. Legnagyobb örömömre látszólag minden sínen van. Az egyetlen egy dolog, ami miatt aggódom az Georgina. Jasper nem tarthatja őt napokig elkábítva. Nekünk pedig Helen tempójával még legalább két nap, amíg elérünk Volterrába…

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 74. fejezet

74. fejezet

(Jasper szemszöge)

Még csak hajnal volt, amikor elhagytam a szobámat. Edward és Bella már rég átment a saját lakosztályába, mert szerettek volna egy kicsit kettesben is lenni. Így viszont eléggé egyedül éreztem magam. Amikor elvállaltam ezt a küldetést abban reménykedtem, hogy Alice is velem tart. Hiszen ez Olaszország, és a divat azt diktálná, hogy egy ilyen kis guru, mint a feleségem repesve várja, hogy ideérjen, de hatalmasat tévedtem. Bár tény, hogy elég sok volt mostanában, és még lesz is. Jake és Gaby csakis Bellára és Edwardra várt már az esküvővel. Addigra talán már Phoebe is a saját kis lábacskáin viszi a gyűrűiket az oltár felé. Vagyis ez momentán biztos is. Olyan kis kelekótya érzelmei vannak annak a kis csöppségnek. Bár, azt hiszem, hogy ez a kelekótyaság hamar elmúlik majd nála. Az érzései viszont csodálatosak. Annyi szeretet, és kedvesség van benne az egész család számára, amennyit eddig talán csak Esmében fedeztem fel. Csodálatos ifjú hölgy lesz belőle. Próbáltam a gondolataimat elterelni szerelmemről, és a családomról, de egyszerűen nem sikerült. Aztán a mobilom hirtelen csörögni kezdett, éppen akkor, amikor az erdőbe vetettem magam. A kijelzőn szerelmem neve villogott, úgyhogy azonnal felkaptam.

-          Te is nagyon hiányzol – szólt bele mosolygós hangon.

-          Ha tudnád, hogy mennyire – sóhajtottam fel.

-          Hidd el, tudom, de legalább boldog lesz a viszontlátás. Azt mondják, hogy egy párkapcsolatnak nem árt, ha néha kicsit külön van a két fél egymástól. Hidd el, mire visszajössz már ki is találom, hogy hogyan pótoljuk ezeket az egymás nélkül töltött napokat – mondta lelkesen.

-          Ezt nem kétlem – nevettem fel. Annyira imádtam, hogy Alice mindig és minden helyzetben fel tudott engem vidítani. Olyan kedves, és bájos. Mindenki imádja. Bár ezen egyáltalán nem csodálkozom. Ennyi lelkesedés, és hevesség nem sok lénybe szorul a földön, az egyszer biztos. Talán pont emiatt, és az iránta érzett elsöprő szerelmem miatt hiányzik ennyire.

-          Helyes, akkor ne csüggedj, te is hiányzol, de legalább még jobban beleélem magam a szervezésbe, mint általában. Te a munkába vesd bele magad, és akkor gyorsan el fog szaladni az idő – mondta szerelmem határozottan. – Mindenesetre, ha elfogadsz egy javaslatot, akkor délfelé indulj – fűzte hozzá. – Arrafelé látok sötét foltot a jövőben, tehát valószínűleg arra lehetnek a lányok.

-          Rendben, kicsim, kösz a tippet – vágtam rá mosolyogva.

-          Igazán nincs mit – kuncogott fel. – Most viszont azt hiszem, hogy elindulok, hogy felvegyem Gabriellát, ki kell ma választania a tortát. Na és persze Nathalie is velünk jön, hiszen ő most kívánós, és minden édességre ráugrik. Ilyenkor jó vele cukrászdába menni, mert egyébként mindig vigyáz az alakjára.

-          Jó mulatást, édesem – nevettem fel.

-          Neked pedig jó vadászatot, mármint legyél ügyes – kuncogott kedvesem is. Majd megszakította a vonalat. Igaz, hogy csak néhány percre hallottam a hangját, de máris feldobódtam tőle. Alice már csak Alice, de pontosan azért imádom, amilyen.

-          Jasper? Nahát, jó reggelt – ütközött belém Georgina hirtelen.

-          Neked is jó reggelt, Georgina – válaszoltam neki. – Merre jártál? – kérdeztem kíváncsian.

-          Gondoltam jobb, hogyha leszámolok a szomjúságommal, még mielőtt megtaláljuk a lányokat, nehogy még meg találjam őket kóstolni – mondta vigyorogva.

-          Értem, és amint látom, sikeres vadászaton vagy túl – állapítottam meg.

-          Mi az hogy – nyalta meg a szája szélét. – Nincs jobb egy reggeli erőszakolónál, aki nyeregben érzi magát egy nő ellen, de semmi pillanat alatt megváltozott a véleménye. Ami azt illeti az ilyen reggelek igazán boldoggá tesznek.

-          Miért nem próbálsz meg nyitni a világ felé? – kérdeztem meg hirtelen. Nem igazán értettem ennek a nőnek az érzéseit. Nem is gyűlölt mindenkit, csak úgy tett, mintha így lenne. Na jó, Bellát határozottan nem kedvelte, és Heathert, te a többiekkel nem volt különösebb problémája.

-          Miért próbálnék nyitni a világ felé? – kérdezett vissza. – A világ se nyitott az én irányomba. Így az a legjobb, hogyha egyszerűen békén hagyjuk egymást.

-          Ez is egy hozzáállás, de szerintem nem a legjobb megoldás – rántottam meg a vállam. – Viszont, hogyha neked ez kell, akkor én nem fogok beleszólni a dolgodba, ez egészen biztos.

-          Helyes, végre valaki, aki békén hagy úgy, ahogy kértem. Már vagy, mint a testvéreid – állapította meg.

-          Nos, valamilyen szinten talán megértelek téged. Nekem is van az életemben sötét időszak, amivel együtt kell élnem. Ezzel nem igazán van mit tenni. Viszont azt már én döntöttem el, hogy nem maradok abban a mocsárban, amibe belekeveredtem, hanem kijövök belőle, és élvezni fogom az életet a szerelmem oldalán.

-          Én is élvezem az életem Félix mellett – vágta rá határozottan.

-          Jól érzed magad Félix mellett, de az biztos, hogy vannak dolgok, amiket hiányolsz. Mint például egy olyan virágcsokrot, amivel Alec kedveskedett Heather számára. Vagy egy olyan családot, amilyen Bellának lett. Érzem az érzéseidet, úgyhogy hiába próbálsz átverni, nem fog menni – mondtam komolyan.

-          Nézd, neked ehhez az égvilágon semmi közöd nincsen – mondta határozottan. – Ez az én életem, és az én döntéseim, hogyha nekem így jó, akkor így jó. Nincs min gondolkozni ezen, és kész.

-          Tőlem – rántottam meg a vállam. – Én csak beszélgetni próbáltam, és megérteni téged, de ha nem, hát nem – mondtam határozottan. Majd otthagytam. Nem igazán vagyok kíváncsi az önsajnálatára.

-          Már éppen ideje volt, hogy békén hagyjál – kiáltott utánam elégedetten. – Vagy inkább én ne hagyjalak békén most egy kicsit, hogy megtud milyen az, amikor állandóan csesztetnek? – termett előttem. Majd hirtelen úgy nézett ki, mint Alice.

-          Ne merészeld – ragadtam karon. – Azonnal változz vissza a saját kinézetedre.

-          Mert különben? Talán megölsz? – kérdezte pimaszul.

-          Még az is meglehet – állapítottam meg. Majd a nyakánál fogva megemeltem, majd elhajítottam. Akkorát csapódott a közeli sziklához, hogy azonnal visszaváltozott az eredeti alakjába. – Ezt csak a miheztartás végett kaptad – fűztem még hozzá, majd visszaindultam a palotába.

-          Még nem játszottuk le a kis játékunkat, Jasper – kiabált utánam dühösen.

-           Én el sem kezdtem semmilyen játékot, Georgina – kiáltottam vissza határozottan. Micsoda egy perszóna, ez egyszerűen elképesztő. Hiszen én csak jót akartam neki erre, mint valami őrült nekem támad. Semmiféle negatív dolgot nem mondtam neki, ebben egészen biztos vagyok. Vagy legalábbis nem szándékosan bántottam meg, azt tuti biztos.

-          Jó reggelt, Jasper – mosolygott rám Bella boldogan.

-          Neked is jó reggelt – nyomtam puszit az arcára. Amióta megjöttem egyszerűen csak úgy sugárzik. Ez nagyon is jól esik a lelkemnek. Sőt. Jó őt ilyen boldognak látni. Mindig is kedveltem, de tény, hogy ameddig ember volt, addig eléggé nehezen viseltem a közelségét.

-          Senki sem hibáztatott érte, Jasper – vágta rá Edward. – Mármint, hogy nem tudtál a feleségem közelében lenni sokáig.

-          Tudom, hogy nem nehezteltetek érte, de én azért egy kicsit hülyén éreztem magam, méghozzá elég gyakran.

-          Viszont most már nem lesz ilyen, soha többé – vágta rá Bella. – Megyek, elköszönök Heather-től, azután pedig részemről indulhatunk.

-          Remek, már ideje lesz, Félix merre jár? Jó lenne, ha féken tartaná a nejét – mondtam szemforgatva.

-          Mit csinált már megint? – nyögött fel Edward.

-          Felvette Alice alakját, és azt hiszem, hogy megkísérelt elcsábítani is – szusszantottam idegesen.

-          Hát, mit is mondhatnék erre – sóhajtott fel Edward. – Elég különös ez a nő, de így kell elfogadni, attól tartok, mert kompromisszumokat nem köt, ezt tapasztalatból mondom.

-          Vagy esetleg történhetne vele egy kis baleset – ajánlottam a lehetőséget. – Balesetek bármikor és bárhol megeshetnek.

-          Na, de Jasper – húzta fel a szemöldökét Edward.

-          Mondd, hogy nem élveznéd, hogyha egy kicsit megleckéztetnénk – néztem rá kérdőn.

-          Na jó, nem tudom letagadni, hogy élvezném, de akkor is úgy gondolom, hogyha nem hajlandó egy cseppet simulékonyabb lenni, akkor nagyon nagy bajban van. Nem fogom tűrni, hogy a feleségemnek adja ki magát.

-          Nem hiszem, hogy még egyszer megpróbálná, ilyenkor csak bepróbálkozik, hátha valakinél eléri, hogy megbolonduljon, és magára haragítsa Marcust. Én inkább nem veszek róla tudomást, és kész – legyintett Edward.

-          Csoda, hogy nem tudod tenni – állapítottam meg. – Azok után, hogy hogyan elbánt Bellával, amikor legutóbb a Volturinál voltunk.

-          Az viszont Marcus utasítása volt, amiért rá még mindig haragszom, de jobb, ha megbékélünk a dologgal. Bella is már jól van. Nem kap sokkot, hogyha tüzet lát, és azt hiszem, hogy túl van a nehezén az emlékeknek is. Úgyhogy inkább csak túl akarunk lenni ezen a küldetésen és hazamenni.

-          Jól van, megpróbálom visszafogni magam, de nem ígérek semmit – mondtam komolyan. – Ha kell, akkor túlnyugtatom, bántani nem fogom, de lehet, hogy elaltatom egy időre, hogyha elviselhetetlen lesz.

-          Azt hiszem, hogy ebben abszolút kiegyezhetünk – vigyorodott el Edward is. – Az néha jól esne, az biztos.

-          Kezet rá – nyújtottam a kezem bátyám felé, amit azonnal meg is ragadott.

-          Részemről indulhatunk, fiúk. Heather mindenkit üdvözöl – jelent meg Bella.

-          Akkor már csak Félix és Georgina kéne – mondtam kissé hangosan, hogy biztosan meghallják.

-          Már egy órája csak rátok várunk – vágta rá Georgina. – A ti kis Bellátok búcsúzkodik mindenféle alaktól.

-          Csak Heathertől köszöntem el, aki nem mindenféle alak, hanem a családod egyik tagja – vágott vissza Bella.

-          Nem családtag, hanem betolakodó – mondta az az idegesítő nőszemély.

-          Mi lenne, ha egyszer nem csak azért szólalnál meg, hogy hűtsd a gyomrod, hanem értelme is lenne? – kérdezte Bella idegesen.

-          Jaj, ne haragudj, ha megbántottam a kicsi szíved – kapta a kezeit a szája elé színpadiasan.

-          Menjünk, hosszú lesz ez a néhány nap, jó lenne minél előbb túlesni rajta – morogtam fel. Majd egy szempillantás alatt elindultam dél felé, amerre szerelmem javasolta.

-          Az biztos, hogy hosszabb lesz ez az út, mint amennyit szeretnék eltölteni a Cullen klánnal – vágott még vissza Georgina, de egyáltalán nem foglalkoztam vele. Ha nem törődik vele az ember, vagyis vámpír, akkor talán nem jár állandóan a szája. Gondoltam magamban, majd még gyorsabb tempóra kapcsoltam. Itt az ideje, hogy a testvéreim hazajöjjenek hozzánk, ahová tartoznak…

(Marie szemszöge)

Nem telt sok időbe, hogy Tim és én futva elérjük a helyet, ahol sátorozni fogunk. Már alig vártam ezt a napot, pontosabban ezt a hétvégét, de most valahogy mégis olyan idegesség lett úrrá minden egyes porcikámon. Hiszen nemrégen még csak egy kislány és egy kisfiú voltunk. Most viszont a testünk már felnőtt, de a lelkünk, vagy legalábbis az én lelkem még nem. Tim mindjárt elkezdhet járőrözni a többi farkas férfival, ahogy Emily is, míg én a lelkem mélyén érzem, hogy még nem lennék képes ilyen felelősséget vállalni. Sőt, én még egy ideig szeretnék csak gyermek maradni, aki élvezi a szüleivel, a barátaival, és minden szeretett személlyel eltöltött időt. Talán ez bután hangzik, hiszen én ugyanolyan értelmi színvonallal rendelkezem, mint amilyennel ők, de mégsem akarok még ilyen felelősséget vállalni semmiért sem.

-          Min gondolkozol, Marie? – kérdezte Tim, amikor megálltunk.

-          Csak a különbségeken, ami köztem és a testvérem között van. Hiszen ő már hamarosan járőrözni fog – vallottam be őszintén. – Úgy, ahogy te is.

-          Igen, de bennünk farkas gének vannak, te pedig inkább vámpír vagy, így neked ilyesmiben egyáltalán nem kell gondolkodnod – mondta határozottan.

-          Tudom, hogy nekem nem kell, de úgy érzem, hogy nem vagyok elég érett hozzátok képest. Ti már most képesek vagytok felelősséget vállalni egy egész népért, én pedig eközben otthon fogok aludni, vagy olvasni. Ti pedig az életeteket is kockára téve fogjátok az erdőt járni – mondtam komolyan.

-          Te támogatni fogsz minket, és lélekben mindig velünk leszel, és ez bőven elég. Sőt, én még örülök is neki, hogy abban a megtiszteltetésben lesz részem, hogy én magam őrizhetem az álmodat – ölelt magához gyengéden. Majd puszit nyomott a homlokomra. Oh, hogy milyen aranyos. Mindig tudja, hogy mikor, és mit kell mondania ahhoz, hogy elfeledjem minden gondom, és tökéletesen egyetértsek vele bármiben. Tényleg ő a számomra tökéletes társ.

-          Ez igazán hízelgő a számomra is, uram – mondtam pirulva. Majd puszit nyomtam az arcára.

-          Verjük fel a sátrat – mosolygott rám.

-          Öhm… oké, biztos nem lehet túl bonyolult – haraptam az ajkamba.

-          Ne aggódj, ketten gyorsan készen leszünk vele, és én szívesen megtanítalak rá, hogy hogyan kell – ajánlotta a lehetőséget.

-          Az jó lenne – bólintottam rá azonnal. Hiszen én még soha nem próbáltam sátrat állítani.

-          Ne aggódj, nem olyan nehéz, mint azt sokan hiszik – mondtam biztatóan. Majd egy szempillantás alatt kicsomagolt mindent, és tartóvasról, tartóvasra elmagyarázta, hogy hogyan kell, és nem sokkal később valóban ott állt előttünk a mi saját sátrunk. Amint ez megvolt, rögtön be is költöztem. Majd kiterítettem a hálózsákomat is.

-          Oh – mondta Tim meglepetten.

-          Valami baj van? – kérdeztem azonnal. Talán túlzás, hogy mindenem rózsaszín, de ha egyszer ez a kedvenc színem, nem tudok mit tenni ellene.

-          Nem, dehogy is – rázta meg a fejét azonnal. De ekkor vettem észre, hogy egy kétszemélyes hálózsák van nála.

-          Oh – lepődtem meg ezúttal én. – Szívesen beköltözöm a hálózsákodba, hogyha még áll az ajánlat – mosolyogtam rá.

-          Neked bármikor – vágta rá azonnal, boldogan mosolyogva. Én pedig már el is tettem a saját hálózsákomat. – Van kedved megfürödni a forrásban? – kérdezte hirtelen.

-          Az remek lenne – vágtam rá azonnal. – Akkor felveszem a fürdőruhám.

-          Rendben, én idekint várok – bólintott rá Tim. Majd egy szempillantás alatt már ki is ment a sátorból, és udvariasan behúzta maga után a cipzárt. Én pedig már most tudtam, hogy ez lesz életem eddigi legcsodálatosabb hétvégéje, ehhez kétség sem fér…