La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 75. fejezet

75. fejezet

(Bella szemszöge)

Mostanában sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lesz akkor, hogyha évekre kell elhagynom La Push-t. Most néhány hét miatt teljesen kikészültem a gyermekeim nélkül. Valahogy szoktatnom kell magamat a hiányukhoz, mert különben nagy baj lesz. Nem állapot, hogy nem vagyok képes távol lenni tőlük néhány napnál tovább. Gondolataimból hatalmas csattanás szakított ki, majd néhány pillanattal később már a földön feküdtem.

-          Mi bánt, Bella? – kérdezte Jasper meglepett arccal alattam feküdve.

-          Kicsim, jól vagy? – kapott fel hirtelen Edward.

-          Vámpír vagyok, kedvesem, nehezen eshetne bármi bajom – mosolyogtam szerelmemre.

-          Na és mi bánt? – tette fel a kérdést újra Jasper.

-          Nem bánt semmi, csak elgondolkodtam – mondtam komolyan.

-          Az érzéseid nem feltétlenül erről árulkodnak – állapította meg Jazz. Miért kell neki mindent elkotyognia?

-          Drágám, mit nem mondasz el? – nézett rám Edward kíváncsian.

-          Meddig piknikeztek még itt? Haladjunk, mert minél előbb vissza szeretnék térni a palotába, és szeretném elfelejteni, hogy veletek kellett eljönnöm egy küldetésre – mondta Georgina idegesen.

-          Hidd el, hogy mi is annyira vágyunk a te társaságodra, mint amennyire te vágysz a miénkre – vágtam rá azonnal.

-          Kivételesen igaza van, menjünk – biccentett Jasper.

-          Erről még beszélnünk kell, Bella – mondta Edward mélyen a szemembe nézve. Én pedig azonnal biccentettem. Úgysem fogom megúszni.

-          Merre lehetnek? – néztem kérdőn Jasperre.

-          Nagyjából három kilométerre lesznek keletre – mondta határozottan. – Mindjárt odaérünk – fűzte még hozzá.

Majd rohanni kezdett a helyes irányba. Mi pedig azonnal követtük. Néhány pillanattal később pedig már láttuk is a tábort, amit kerestünk. Én pedig azonnal kieresztettem a pajzsomat mindenkire. Bár azon egy ideig elgondolkodtam, hogy Georgina kapjon-e a pajzsból, vagy sem. Mert szerintem nem lett volna rá szükség. Még jól is járnánk, hogyha valami balesetből kifolyólag ez a perszóna nem térne vissza. Na jó, talán Félix érzéseit egy kicsit sajnálnám, de egyébként nem izgatnám fel magam az elvesztése miatt, az egészen biztos.

-          Bella, megvan a pajzs? – pillantott rám fogadott bátyám. Én pedig azonnal biccentettem neki. Hát persze, hogy felhúztam a pajzsomat.

-          Kik vagytok, és mit akartok? – jelent meg előttünk egy határozott lány.

-          A Volturit képviseljük – mondta Jasper higgadtan.

-          Ez esetben már meg is vannak az első áldozataink – mosolyodott el.

-          Van képed fenyegetni minket? A Volturit? A vámpírok vezetőit? – háborodott fel Georgina.  

-          Békés szándékkal jöttünk – álltam a fiúk, és Georgina elé. – Az én nevem, Bella.

-          Igen, téged már ismerünk, és még kedvelünk is. Segítettél legyőzni Prue félelmeit, és ápoltad is őt.

-          Igen, örülök, hogy újra látlak titeket – biccentettem feléjük, majd folytattam a megkezdett mondanivalómat. - A többiek pedig Georgina, Jasper, Félix és Edward – mutattam be mindenkit. – Ismerjük két nővéreteket – fűztem még hozzá. Hátha ez felcsigázza az érdeklődésüket.

-          Mármint ketten még éltek, amikor mi elmenekültünk? – húzta fel a szemöldökét. – Remélem, hogy tisztességesen eltemettétek őket, mert akkor rátok is kegyes halál vár.

-          Nem temettük el őket, mivel tökéletesen jól vannak, és élnek – vágtam rá.

-          Tehát túszok. Mit kell tennünk, hogy visszakapjuk őket? – nézett ránk kérdőn.

-          Egyáltalán nem túszok. Szabadok – vágtam rá kissé idegesen. Még, hogy túszok. Ez egyszerűen nevetséges. Még egy ilyen gyanakvó, és bizalmatlan lányt.

-          Na és ezt majd el is hisszük. Huszonhat nővérünket temettük el ott. Hidd el, hogy többet már nem szeretnénk – mondta szomorúan. – Nem fogok követeket küldeni védtelenül a kastélyba.

-          Nem is kérünk tőled ilyesmit – vágtam rá.

-          Honnan tudod, hogy védtelenek lennétek? Hiszen ti vagytok a legveszélyesebb képességgel megáldott lányai a társadalmunknak – mondta Edward határozottan.

-          Valóban azok lennénk, hogyha át tudnánk hatolni azon a pajzson, amin már próbálunk legalább öt perce, de nem tudunk. Tehát, egyáltalán nem lennék biztonságban, ha hinnénk is nektek.

-          Nem kell hinnetek nekünk – ráztam meg a fejem. – Viszont egy fontos dolog miatt jöttünk el most hozzátok – néztem a vezetőjükre komolyan.

-          Na és mi lenne az? – húzta fel a lány a szemöldökét.

-          Marcus úgy értesült, hogy meg akarjátok támadni a kastélyt – vágtam a közepébe.

-          Na és vajon tényleg így értesült, vagy csak szeretné, hogyha a többi különleges képességgel rendelkező lány is eltűnne a föld színéről? – kérdezte a lány kíváncsian.

-          Biztosíthatlak, hogy nem akar titeket megtámadni. Békejobbot szeretne nyújtani nektek – mondtam békítően. – Tudjuk, hogy sok volt a veszteségetek, de ti támadtatok, és a Volturinak is komolyak voltak a veszteségei. Marcus elvesztette mindkét testvérét, és megannyi testőrét is. Ti támadtatok, mi pedig védekeztünk.

-          Úgy rémlik, hogy te is velünk együtt támadtál – állapította meg.

-          Nekem pedig úgy rémlik, hogy otthagytatok, ahogy Heathert és Prue-t is – vágtam vissza csípősen. – Egyébként is, én a családom miatt tartottam veletek. Ellenkező esetben kimaradtam volna az egészből. A lényeg pedig még mindig az, hogy Marcus békét ajánl nektek, hogyha hajlandóak vagytok elfogadni. Ellenkező esetben háború lesz köztetek, és a Volturi között.

-          Mi a bizonyíték rá, hogy a Volturi betartja a szavát? – kérdezte kíváncsian.

-          Marcus már elő is készített egy hivatalos szerződést, már csak mindkét félnek alá kell írnia. Szerepel benne, hogy csak és kizárólag akkor árthat nektek Volturi tag, hogyha megszegitek a megállapodást – mondtam határozottan. - Mit szóltok hozzá?

-          Ezt még meg kell tanácskoznom a családom többi tagjával – mondta a lány elgondolkodva.

-          Rendben, ez természetes – biccentettem. – Mi addig itt várunk – tettem még hozzá.

-          Mi a fenét csinálsz? Írásos szerződés? – csattant fel Georgina. – Semmi ilyesmit nem mondott a Mester.

-          Miért, te bíznál bennünk másképpen? – húztam fel a szemöldököm.

-          Természetesen nem, de ez nem jelenti azt, hogy bármit is megígérhetsz ennek a lánynak – mondta dühösen.

-          Nem is akarok én ígérgetni, de hogyha ez a módja annak, hogy békét kössünk a lányokkal vérontás nélkül, akkor nyilván Marcus is bele fog egyezni – mondtam határozottan.  

-          A lányok bizalmatlanok, de tetszik nekik a béke gondolata, főleg, hogyha bizonyítjuk, hogy a két másik társuk valóban életben van – mondta Edward nagyon koncentrálva.

-          Miért is léptél a pajzsomon kívülre? – néztem rá dühösen.

-          Csupán annyi okom volt rá, hogy így tudok egy kicsit hallgatózni – rántotta meg a vállát.

-          Ez veszélyes – dorgáltam meg.

-          Nem lesz baj, nem rám összpontosítanak, hanem a kérdésre – mosolygott rám. – Ügyes húzás volt felfedni a két lány jóllétét, és felajánlani az írásos, hivatalos békét – nézett rám büszkén.

-          Logikus lépés volt – rántottam meg a vállam.

Annyira nem bonyolult. Ők nem bíznak bennünk, mi nem bízunk bennük, de egy dolog biztos, a szerződést soha egyik fél sem fogja megszegni, és így garantálhatjuk a békét, és a hazavezető utat, méghozzá napokon belül. Márpedig ez a lényeg. Sérülés, és harc nélkül béke, utána pedig otthon a családi körben eltöltött minél több idő, és még több szerelem.

-          Lehet, hogy logikus lépés volt, és merész is, Bella, de ettől függetlenül remek ötlet. Lehet, hogy mindent megoldottál két darab papírral – dicsért meg Jasper is.

-          Két darab papírral, és engedély nélkül – szúrta oda Georgina.

-          Mi lenne, hogyha nem hallatnád állandóan a hangodat csak azért, hogy tied legyen az utolsó szó? – szusszantott rá Jasper idegesen.

-          Ti is állandóan hallatjátok a hangotokat, és nyáladzotok a családotokról, tehát, ha ti megtehetitek, akkor én miért ne tehetném? Végül is szólásszabadság van.

-          A fenébe is – morgott fel Jasper. – Félix, megtennéd, hogy magadhoz öleled a feleségedet?

-          Az élettársát, én nem megyek férjhez soha. Nekem egy férfi sem parancsol, amíg csak létezem – mondta dühösen Georgina.

-          Tök mindegy – legyintett Jasper. Majd koncentrálni kezdett, és Georgina szinte azonnal összeesett. – Oh, végre csend – sóhajtott fel megkönnyebbülten.

-          Te meg mi a fenét műveltél vele? – morgott rá Félix.

-          Csak egy kicsit megnyugtattam – rántotta meg a vállát bátyám. – Azt hiszem, hogy bőven eleget hallottuk a hangját.

-          Nem értek egyet a módszereitekkel, de talán nem árt a béke szempontjából, hogyha az én drágám nincs magánál egy kicsit – egyezett bele Félix.

-          Én is így gondoltam – biccentett Jasper. – Legalább most tudom elemezni a lányok érzéseit.

-          Na és mi a véleményed? – kérdeztem kíváncsian.

-          Ami azt illeti a lányok nagy része nagyon fél, egy kisebb része inkább támadna. A harmadik réteg pedig igen bizonytalan – mondta Jasper elgondolkodva. – A lány viszont, akivel beszélgettél, a vezetőjük, hajlana a békére. Nem szeretné elveszíteni több nővérét.

-          A neve, Helen – szólt közbe Edward.

-          Remélem, hogy hallgatnak Helenre, mert én még Marcus parancsára sem lennék képes elkezdeni őket mészárolni – haraptam bele az ajkamba.

-          Ne aggódj, erre nem kerül sor – mosolyodott el Edward. – A feltételeik okosak, és megfontoltak, de hajlandó velünk jönni a Helen nevű lány.

-          Ez remek – lelkesedtem fel. – Legalább majd találkozik Heatherrel, és akkor minden rendben lesz.

-          Két lányt mondtál neki, Bella. Prue-t is látni akarja majd. A lányunknak Olaszországba kell utaznia – mondta Edward határozottan.

-          De hát, Prue és a kis Sam már…

-          Két napot ki fognak bírni. A bevésődés és a farkas nem hal meg egymás nélkül. Hiányozni fognak egymásnak ez biztos, de nem lesz semmi baj, és utána már együtt utazhatunk haza. Egyébként is, így legalább az egyik gyerekünket láthatjuk egy kicsit előbb – állapította meg Edward.

-          Az egyik gyerekünket? – kérdeztem mosolyogva.

-          Édesem, te örökbe fogadtad őt, és a te lányod az én lányom is. Vagyis a mi lányunk – mondta szerelmem határozottan.

Én pedig meghatottan nyomtam csókot kedvesem szájára. Majd hirtelen megjelent előttünk, Helen. Nem sokat beszélgettünk, amikor velük mentem Volterrába. Ez a lány ugyanis mindig Max sátrában volt, és nem igen mozdult ki. Azt hiszem, hogy ő lehetett Max jobb keze. Talán ezért is aggódik annyira a lányokért. Hiszen mindent lányt a gyermekének tekintett Max, még akkor is, hogyha terve volt velük.

-          Veletek megyek, és aláírom a békeszerződést, de csak én egyedül, és nehogy azt higgyétek, hogy a lányok itt maradnak majd, ahol már ránk talált a Volturi. Naponta változtatni fogják a hollétüket, úgyhogy még csak esélyetek sem lesz kijátszani minket – nézett ránk teljes komolysággal. – Oh, és természetesen mindannyian visszatértek velem a várba. Ezek a feltételeim, hogyha megfelel, akkor megköthetjük a békét, hogyha nem felel meg, akkor távozhattok, méghozzá most azonnal.

-          Elfogadjuk a feltételeiteket – mondtam komolyan.

-          Helyes, akkor már indulhatunk is – biccentettem.

-          Mami… mami – szaladt Helen felé egy kislány. – Ne menj el – csimpaszkodott bele a kislány a lábába. Egy kislány? Hiszen ilyen pici gyermek természetesen nem volt velünk legutóbb, de Helen sem tűnt várandósnak.

-          Nem lesz semmi baj, kincsem – emelte fel a kislányt a földről. – Samantha vigyáz rád, amíg nem vagyok itthon, és hamarosan újra találkozunk – nyomott puszit az arcára.

-          Megígéred? – görbítette be a kisujját és az anyukája felé mutatta, aki belehelyezte a saját kisujját a kislányéba.

-          Megígérem – kuncogott fel Helen.

-          Jól van, de siess haza hozzám - mondta a kislány komolyan.

-          Hozzád mindig, picim – nyomott még egy puszit a kislány arcára. Majd átadta őt egy másik lánynak. Gyönyörű picilány volt. A szemei smaragdzöldek, a haja mézszőke, és hosszú, a kis arca pedig pirospozsgás. Nem sok ilyen gyönyörű babát láttam létezésem során.

-          Megkérdezhetem, hogy…

-          Nem, nem voltam terhes, és nem a vérszerinti kislányom – rázta meg a fejét. – Az erdőben bolyongott, egy hete találtam őt. A szüleit valószínűleg valami vadállat támadta meg, de őt még sikerült elrejteniük. Megtaláltuk a helyet, ahol a támadás történt, és eltemettük a két embert. Sophie-t pedig úgy döntöttünk, hogy felneveljük. Ő nem tehet semmiről. Csak egy kislány, akinek szörnyűségeken kellett keresztülmennie. Lányomként fogom felnevelni, és boldog, biztonságos életet fogok biztosítani neki.

-          Ez egy nagyon nemes gesztus – mosolyogtam rá.

-          Boldogan teszem, mindig is vágytam egy gyermekre – mondta boldog mosollyal az arcán. Majd a felé integető kislányra nézett. – Viszont most induljunk, mert még öt perc, és a lányom nem fogja hagyni, hogy elmenjek veletek.

-          Akkor hát indulás – biccentett Jasper. – Gyertek utánam – kezdett el futni. Mi pedig azonnal a nyomába eredtünk. Nagyon reméltem, hogy mihamarabb rendeződik minden, és nem csak miattunk, hogy hazamehessünk, hanem a lányok miatt is. Nem szeretném, hogyha veszélyben élnének.

-          Oh, és Bella, látni szeretném Heathert és Prue-t is – mondta Helen futás közben.

-          Természetesen úgy lesz – bólintottam rá. Nem hiszem, hogy Prue ne lenne hajlandó ideutazni a kedvünkért. Bár nem szívesen választom el őt a farkasától, de Edwardnak igaza van. Nem lesz semmi bajuk attól, hogy néhány napot külön töltenek.

-          Nagyszerű – biccentett Helen. Legnagyobb örömömre látszólag minden sínen van. Az egyetlen egy dolog, ami miatt aggódom az Georgina. Jasper nem tarthatja őt napokig elkábítva. Nekünk pedig Helen tempójával még legalább két nap, amíg elérünk Volterrába…