KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2013. április 29., hétfő

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 105. fejezet



105. fejezet

(Bella szemszöge)

Az este további része fantasztikusan telt, és a jelek szerint Georgina tényleg komolyan gondolta a fegyverszünetet a családjaink között, ami nagyon jó hír, mert így nincs miért aggódnunk tovább, hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy a mi kis incidensünk ne kerüljön Marcus fülébe.
-          Szia – nyitott ajtót nekem Esme, amikor odaértem.
-          Még nem is kopogtam – néztem rá felvont szemöldökkel.
-          Valóban nem kopogtál, de megtorpantál, ami azt engedi hinni, hogy hozzám jöttél, és mivel Jenny is itt éjszakázott nyilván az ő hogyléte felől szeretnél érdeklődni – mondta Esme mosolyogva.
-          Túlságosan is jól ismersz – kuncogtam fel.
-          Ez lenne az anyák dolga – rántotta meg a vállát mosolyogva.
-          Na és, hogy van Jenny? – kukkantottam be a válla mellett a szobába.
-          Most már egészen jól, azt hiszem, hogy teljesen megnyugodott. Úgy tíz perce ment vissza a saját szobájába átöltözni a mai gyakorláshoz.
-          Nocsak, visszamegy Jasperhez, és Brianhez? – kérdeztem boldogan.
-          Nem, ma én és Carlisle foglalkozunk vele. Elvisszük vadászni, és szoktatjuk egy kicsit az új életéhez. Carlisle úgy gondolja, hogy jobb lesz, hogyha minél előbb hozzászokik ahhoz, hogy mi vagyunk a szülei most már, mert akkor jobban fogja érezni magát otthon.
-          Csak nem újabb örökbefogadott lányotok van? – érdeklődtem mosolyogva.
-          A jelek szerint, de – bólintott rá Esme boldogan. – Jenny szeretné befejezni az iskolát, és új életet kezdeni, úgyhogy az lesz neki a legjobb, hogyha le tud telepedni egy-egy helyen hosszabb időre, és ezt mi tökéletesen biztosítani tudjuk a számára, és mivel az utazásaink során sokszor találkozunk más vámpírokkal, még arra is van esélye, hogy találjon magának társat, hogyha eljön az ideje.
-          Jól hangzik – biccentettem.
-          Igen, szerintem is – vágta rá Esme.
-          Marcus mindenbe beleegyezett? – kérdeztem kíváncsian.
-          Igen, tegnap éjjel Carlisle és Marcus mindenben megegyezett. Jenny szabadon velünk jöhet, hogyha tényleg ezt akarja. Viszont látom rajtad, hogy nem csak Jenny miatt jöttél, kedvesem. Mi aggaszt?
-          Nem aggaszt semmi – vágtam rá azonnal.
-          Akkor gyere be és meséld el, hogy mit szeretnél – tárta még szélesebbre az ajtót. Én pedig azonnal beléptem rajta.
-          Edward említette, hogy lassan el kell kezdenünk új otthont keresni magunknak, és megkért, hogy segítsek, hogy olyan helyet találhassunk, ami alkalmas lenne akár sok vendég fogadására is. Hátha meg akarnak majd látogatni a fiúk.
-          Igen, ezen már én is gondolkodtam, és arra jutottam, hogy bármelyik erdei házunk mellé tudunk építeni egy másik házat, és így kényelmesen elférnénk. Tulajdonképpen a fiúk két nap alatt megoldják az építkezést, a ti segítségetekkel pedig egy nap alatt berendezzük, és akkor már jöhetnek is a fiaid, akár családostól.
-          Ez nagyszerűen hangzik – mondtam elégedetten. Nem is hittem volna, hogy Esme ilyen gyorsan megoldja a helyzetet. – Na és a lehetséges helyek listáját megkaphatom? Hol voltatok ötven évnél régebben?
-          Azt még ki kell gyűjtenem, de ha szeretnéd, akkor holnapra kilistázom a lehetőségeket, és akkor megbeszélhetjük, hogy hová szeretnél menni – ajánlotta kedvesen.
-          Rendben, akkor ezt már meg is beszéltük – bólintottam rá.
-          Na és szeretnél még valamit? – kérdezte kíváncsian.
-          Nem, azt hiszem, hogy ez minden – vágtam rá.
-          Akkor, ha nem haragszol, megyek, és megkeresem Jenny-t – nézett rám kérdőn.
-          Hát persze, menj csak nyugodtan, én addig megkeresem Alice-t és Angelát, mert, ha jól tudom, hogy akkor Alice ma komoly kihallgatásra készül.
-          Igen, én is így hallottam – bólintott rá fogadott anyám kuncogva. – Alice elég morcos, hogy törölték az emlékeit.
-          Hát az nem csoda, de Brian szerintem ma inkább visszaadja őket, hogyha jót akar – nevettem fel.
-          Igen, szerintem is – biccentett Esme. – Jó mulatást, drágám, majd meséld el nekem is, hogy milyen volt az esküvő, este találkozunk – simított végig a karomon. Majd egy szempillantás alatt eltűnt. Én pedig folytattam az utamat Angela és Brian szobája felé. Mikor odaértem azonnal kopogni szerettem volna, de még mielőtt megtehettem volna az ajtó kinyílt, és valaki berántott a szobába.
-          Na végre, hogy itt vagy, már alig vártam, hogy ideérj, így Angela végre elkezdi a történetet, Brian pedig most azonnal visszaadja az elcsent emlékeimet – mondta Alice ellentmondást nem tűrve. Brian és Angela pedig szinte vigyázban ült az ágyán.  
-          Mióta zaklat titeket ez a mini terrorista? – kérdeztem őket nevetve.
-          Ami azt illeti, már igencsak vártuk az érkezésed – sóhajtott fel Angela.
-          Alice, megígérted, hogy békén hagyod őket reggelig – néztem rá dorgálón.
-          Reggel hatkor érkeztem – vágta rá.
-          Hiszen már nyolc óra van – nyögtem fel. – Nagyon sajnálom, srácok, ha tudtam volna, hogy már itt van, akkor előbb jövök.
-          Semmi gond, végül is szórakoztató jelenség, amikor toporzékol, mint egy kislány – állapította meg Brian nevetve.
-          Toporzékoltál? – fordultam kérdőn Alice felé.
-          Ha egyszer a boci szemek nem váltak be, mit tehettem volna? – kérdezte morcosan. – Azt mondták, hogy meg akarnak várni téged is, de én gondoltam nem haragszol, hogyha én előbb megtudom a sztorit, de Angela hajthatatlan volt.
-          Nos, most már itt vagyok, úgyhogy kezdhetjük, utána pedig Alice is megnyugszik végre – ajánlottam a lehetőséget.
-          Remek ötlet – vágták rá mindhárman.
-          Na ugye, hogy van, amiben egyetértetek – állapítottam meg. Majd kényelmesen helyet foglaltam az egyik fotelben az ággyal szemben, és Alice-t is lelöktem a mellettem lévőre.
-          Előre leszögezem, hogy visszaadom Alice emlékeit, és én már itt sem vagyok – nézett ránk Brian határozottan. – Ne haragudjatok meg, de nem nagyon vagyok kíváncsi a csajos beszélgetésre, ami utána fog zajlani.
-          Helyes, ott már nem is lesz rád szükség – vágta rá Alice. – Na gyerünk már, most már nagyon türelmes voltam mindenkihez képest a világon.
-          Azért vannak még nálad türelmesebb emberek a földön, Alice, és természetesen nálad türelmesebb vámpírok is vannak – vigyorodtam el.
-          Lényegtelen, csak add vissza az emlékeimet, Brian, légy szíves – meresztett boci szemeket az előtte ülőre.
-          Rendben, akkor most engedd el magad – adta ki Brian a parancsot. Alice pedig hátradőlt a fotelban, és behunyta a szemét.
-          Kész vagyok – vágta rá hirtelen.
-          Rendben, akkor most figyelj – mondta Brian. Majd koncentrálni kezdett. Alice pedig szinte azon nyomban elvigyorodott.
-          Nahát, ez a tudatátvitel egyszerűen mennyei – sóhajtott fel Alice. – Öhm… oké, elég, ezt a részt, majd inkább Angela elmeséli.
-          Brian, mit művelsz? – csapott férje combjára Angela.
-          Bocsi, csak kicsit beleéltem magam, hiszen olyan szép emlékek – nézett feleségére bocsánatkérően. – Káprázatosan gyönyörű voltál, és még sorolnám, hogy ezen kívül mi minden, de ezt inkább majd a négyszemközt töltött órákra hagyom – kacsintott feleségére. Aki azonnal lesütötte a pillantását zavarában. – Imádlak – nyomott gyors csókot kedvese szájára. – Most viszont, ha nem gond, akkor magukra hagyom a hölgyeket, hogy beszélgethessenek – állt fel az ágyról. – Ma még sok dolgunk van Jasperrel és az újszülöttekkel – mondta, majd egy szempillantás alatt eltűnt.
-          Más nem akarja az állati vért választani, mint Jenny? – kérdeztem kíváncsian.
-          Hát, akad olyan, aki kipróbálta, de nem akarja ezt az utat, a többiek pedig egyáltalán nem is gondolnak ilyesmire. Jenny marad az egyetlen lehetséges vegetáriánus, legalábbis Brian ezt mondta – válaszolta Angela.
-          Végül is a semminél több – állapítottam meg.
-          Nagyon kevés vámpír választja ezt az utat – mondta Alice is határozottan.
-          Az is jó hír, hogy lesz egy újabb, aki a mi utunkat választja – mosolygott Angela elégedetten. – Végül is, nem az a lényeg, hogy milyen gyors léptekkel haladunk, hanem az a lényeg, hogy egyáltalán haladunk.
-          Ez is igaz – vágtuk rá mindketten.
-          Akkor nincs miért búslakodni, viszont, Alice, most már látod, hogy micsoda tökéletes esküvőm volt. Na, mit gondolsz?
-          Azt gondolom, hogy a szervezési készségeimmel még mindig nincs probléma – húzta ki magát pöttöm húgom büszkén.
-          Az egyszer biztos, mindig is ilyen esküvőre vágytam – áradozott Angela.
-          Na és mi miért nem voltunk hivatalosak az eseményre? – kérdeztem kissé csalódottan.
-          Nem akartuk, hogy Heather úgy érezze, hogy elcsentük tőle a nagy napját – vágta rá Angela azonnal.
-          Ez butaság, Angela. Heather, akár duplaesküvőt is boldogan tartott volna – vetettem ellent azonnal. Ő legalább olyan kis ártatlan és jószívű lány, mint Angela.
-          Tudom, hogy felajánlotta volna, ha tudja, hogy mire készülünk, de szerintem egy esküvő szóljon egy menyasszonyról – mondta határozottan. – Hidd el, Bella, az én esküvőm is csodálatos volt, úgy, ahogy volt. Én sosem kívántam nagy lagzit. Én, a szerelmem és két tanú. Tökéletes.
-          Na és ki volt a másik tanú? – néztem rá kérdőn.
-          Hát Jasper – vágta rá Angela.
-          Jaspert is el tudtátok vinni? – kérdeztem döbbenten.
-          Brian képességével nem nehéz bárkit elvinni innen – rántotta meg a vállát Angela. – Ráadásul így teljesen jó volt, mert négyesben ünnepelhettünk utána. Ne haragudj, Alice, hogy elcsentük az emlékeidet, de így láttuk a legjobbnak a dolgot, hogy nyugodtan tudj csak Heatherrel foglalkozni.
-          De hát veletek is foglalkoztam, ez látszik, hiszen nagyon szép lett az esküvőtök – állapította meg Alice.
-          Csodálatos tehetség vagy, ehhez kétség sem fér, ugyanis, ha hiszed, ha nem, ezt a fantasztikus lagzit egyetlen nap alatt sikerült összehoznod – mondta Angela elámulva.
-          Bár én is láthattam volna, amit ti – sóhajtottam fel vágyakozva. Jó lett volna látni az egyik legjobb barátnőmet, amikor férjhez megy.
-          Sejtettem, hogy így érzel majd, úgyhogy hívtam egy kis segítséget – vigyorgott rám.
-          Sziasztok – lépett be az ajtón Anthony.
-          Szia – vágtuk rá egyszerre.
-          Miért hívtál, Angela?
-          Szeretném, ha segítenél anyukádnak, hogy láthassa az esküvőmet – nézett a fiamra kérlelőn.
-          Természetesen – suhant azonnal Angela mellé, majd a kezébe vette a kezét, majd a másik kezével megfogta az enyémet. Én pedig néhány pillanattal később már láttam is mindent, amit Angela átélt. Alice gyönyörű levendulaszínű ruhában sétált Angela előtt, akit Jasper vezetett az oltárhoz. A barátnőm csodálatos, hófehér ruhát viselt, ami ugyan egyszerű volt, de egyszerűségében volt tökéletes. Igazán illet Angela stílusához. Jobban, mint bármely másik esküvői ruha. A szertartás is nagyon szép volt, pontosan olyan, ami illett Angelához és Brianhez is.
-          Alice, tényleg kitettél magadért – mondtam mosolyogva. – Angela, te pedig gyönyörű voltál.
-          Köszönöm – mondta Angela boldogan.
-          Kár, hogy a többiek nem látták ezt a gyönyörű esküvőt – sóhajtott fel Alice.
-          Még láthatják – kuncogott Angela.
-          Hogy érted ezt? – néztem rá kíváncsian.
-          Úgy, hogy Alice hívott oda egy profi kamerást, így minden pillanat meg van örökítve, hogy megnézhessük bármikor, amikor csak szeretnénk. Na és persze ti is, hogyha szeretnétek.
-          Na és hol van a felvétel? – kérdeztem rá azonnal. Biztosan a többiek is szeretnék látni, hogy milyen volt két családtag esküvője.
-          Elvileg egy hét múlva küldik a felvételt, már átutaltam az árát – mesélte Ang lelkesen.
-          Az nem is hosszú idő – vigyorgott Alice boldogan.
-          Bizony, hogy nem sok idő, és pont akkor jön vissza Heather és Alec is, így ők is megnézhetik, hogyha van kedvük.
-          Szerintem ez nem is lehet kérdés – vágtam rá azonnal. Heather imádja a testvérét, és Angelát is nagyon kedveli. Alec pedig mindenre kíváncsi, ami Heathert érdekli.
-          Akkor, ha rám már nincs szükségetek, visszamegyek Nathalie-hoz, elég nyugtalanul alszik mostanában, és a dereka is nagyon fáj.
-          Gondolod, hogy ezek jelek? – kérdeztem izgatottan. Legutóbb is nyugtalanul kezdett el aludni néhány nappal a szülés előtt.
-          Nem tudom, mert ez a terhessége merőben már, mint a lányokkal volt, de a fiam már egy ideje panaszkodik, hogy nagyon kevés odabent a hely, úgyhogy holnap hazaviszem őket.
-          Nincs már rá idő – rontott be a szobába Emily, és Marie. – Most azonnal gyere, Carlisle már ott van – zihálta idegesen.  
-          Mi történt? – pattant fel Anthony az ágyról.
-          A magzatvíz, éppen az előbb…
-          Te jó ég, ne, még ne, hiszen ha Nath itt bent a várban vérezni fog, akkor a Volturi tagok…
-          Menjetek, és álljatok mind az ajtó elé, ne engedjetek be senkit, én pedig most azonnal megyek Marcushoz, hogy adjon parancsot annak a szárnynak az elkerülésére – mondtam határozottan, miközben már el is indultam.
-          Rendben, mindenki a dolgára, gyorsan – rohant utánam Alice is. – Én szólok Jaspernek, hogy vigye ki innen az újszülötteket.
-          Jó ötlet – bólintottam rá. Ők a legveszélyesebbek most Nathalie-ra és a babára nézve.
-          Mindenki nyugodjon meg – kiabált utánunk Gabriella. – Phoebe már levédte a szobát, senki nem fog átjutni rajta, hacsak nem akar egy méretes áramütést bezsebelni. Egyelőre csak Anthony tud átjutni a pajzsán. Rosalie pedig már elrohant Marcushoz, hogy biztonságos legyen a szárny, ahol Nath szül. Az itt lévő farkasok pedig bekerítették a szobát.
-          Hogy voltál ennyire gyors? – álltunk meg mindketten tágra nyílt szemekkel.
-          Minden csak szervezés kérdése – vágta rá Gabriella. – Sokat tanultam a falkától, amióta együtt vagyok Jacobbal – mondta egyértelműen. – A legfontosabb, hogy a család mindig biztonságban legyen. Már tegnap óta készenlétben állunk, amióta Nathalie elmondta, hogy enyhe nyomást érez a hasában. Minden rendben lesz – mondta elszántan. Olyan volt, mint egy igazi amazon. Megint meg kellett állapítanom magamban, hogy Gaby bizony mindig tartogat meglepetéseket a számunkra, és a családunk mindig össze fog tartani, amíg csak világ a világ. Így már megnyugodva, és izgatottan indultunk el Nathalie és Anthony szobája felé, hogy hamarosan megláthassuk a család legifjabb tagját…

2013. április 22., hétfő

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 104. fejezet



104. fejezet

(Jacob szemszöge)

Már nagyon vártam ezt a kirándulást a fiammal. Tudtam, hogy nem buta, és már pontosan tudja, hogy milyen is a bevésődés élménye, de én mégis szerettem volna megosztani a tapasztalataimat. Valahogy már sokkal könnyebb volt elképzelni a lehetséges jövőnket Gabriellával, hiszen alapos felkészítést kaptam belőle, hogy mikor miért érzek úgy, ahogy, hogy mennyire fontos számomra, hogy szerethessem, hogy törődhessek azzal, aki nekem teremtetett. Szerencsére nagyon ritka az olyan eset, amikor a bevésődés nem szeretne életünk társa is lenni egyben. Csak egy, vagy két feljegyzés szól arról a tényről, hogy a bevésődése egy farkasnak csupán barátot, vagy testvért látott a farkasban, és nem szerelmet. Örömmel vettem tudomásul, hogy Tim és Marie esetében egyértelműen szerelem lett a bevésődésből. Bár öröm volt nézni, ahogy először testvérekként, azután barátokként, most pedig szerelmesekként néznek a másikra. Nagy dolgok ezek egy farkas életében, és természetesen egy bevésődésében is.
-          Megérkeztünk, erről a tisztásról beszéltem – szakított ki fiam a gondolataimból.
-          Ez tényleg nagyon szép hely – állapítottam meg.
-          Akkor nem gond, hogy ide jöttünk? – kérdezte fiam.
-          Egyáltalán nem – vágtam rá azonnal.
-          Ez remek hír – vette le a táskáját, majd azonnal nekilátott a sátor felállításának.
-          Várj, segítek – mentem oda azonnal, és én is nekiláttam a sátrunk felállításának.
-          Egyedül is megy ám – állapítottam meg Timothy a fejét csóválva. – Amikor Marie-val sátoroztam, akkor is egyedül állítottam fel a sátrat gyakorlatilag. Nem azért mert nem akart segíteni, hanem mert semmi érzéke hozzá. Azt hiszem, hogy az ő kezében sokkal jobban áll egy jó díszítőkészlet, mint egy sátorváz – állapította meg fiam mosolyogva.
-          Ebből is látszik, hogy még az ikrek is lehetnek teljesen különbözőek. Emily gyorsabban felállít egy sátrat, minthogy én kettőt pislantanék – nevettem fel.
-          Végül is, Emily szíve is az erdőhöz húz, hiszen farkas lett belőle – rántotta meg a vállát Tim. – Elég logikus, hogy ő jobban élvezi a farkasos dolgokat.
-          Na és Marie mit élvez?
-          A sátorozást is szereti, de attól tartok, hogyha azt mondanám neki, hogy menjünk el a plázába vásárolni sátorozás helyett, akkor kapva-kap az alkalmon – húzta el a száját Timothy. – Még szerencse, hogy a nagynénjei szívesen mennek vele, mert én nem nagyon szeretem a plázákat, bár az biztos, hogy az ő kedvéért gondolkodás nélkül bevállalnám a dolgot.
-          Ezt elhiszem, fiam. Én is örülök, hogy anyád nem egy plázafüggő – bólintottam rá nevetve.
-          Viszont az étterem határozottan jól alakul, úgy hallottam. Phoebe folyamatosan ódákat zeng róla, hogy milyen szép lesz – mondta Tim mosolyogva.
-          Igen, az édesanyád és a húgod a lányokkal és Esmével együtt csodálatos munkát végez. Jó is, hogy Phoebe ennyire érdeklődő, mert Gaby neki szeretné majd átadni az étterem irányítását. Sajnos nekünk úgy sincs annyi időnk, hogy komolyan foglalkozzunk vele. Viszont nagyszerű bevételi forrás lesz belőle, ebben egészen biztos vagyok.
-          Afelől semmi kétség, hogy ilyen házias ízekben gazdag étteremnek nem lesznek bevételi gondjai – egyezett bele fiam azonnal. – Viszont nem az étterem miatt jöttünk ma ide, legalábbis így gondolom – nézett rám kérdőn fiam.
-          Ami azt illeti, tényleg nem – biccentettem.
-          Akkor, most már elárulod, hogy miért jöttünk ide? – kérdezte kíváncsian.
-          Ez egyfajta hagyomány a farkasoknál, amolyan apa-fia tapasztalatcsere – kezdtem bele.
-          Oh, szóval a bevésődésről szeretnél velem beszélgetni – bólintott rá fiam mosolyogva.
-          Pontosan – vágtam rá azonnal.
-          Nos, ha engem kérdezel, apa. Marie és köztem minden a lehető legjobban alakul – húzta ki magát büszkén.
-          Ebben eszemben sincs kételkedni, csak gondoltam szeretnéd meghallgatni a tapasztalatokat, hiszen minden bevésődés más és más – mondtam komolyan.
-          Örömmel meghallgatom a tapasztalataidat. Talán helyezzük magunkat kényelembe, és már hallgatlak is, apa – húzta ki a vacsorát a hátizsákból, én pedig beleegyezően bólintottam. Majd kényelmesen elhelyezkedtem a sátor egyik felén, míg fiam a másik felét foglalta el.
-          Biztosan nem zavar, hogy felnőtt férfi létedre egy sátorban leszel velem két napig? – kérdeztem bizonytalanul. Mi még kisebbek voltunk, amikor apa elhozott minket erre a beszélgetésre.
-          Nyugi, az apám vagy, nincs semmi elképesztő abban, hogy egy négyszemélyes sátorban alszunk ketten. Nem érzem feszélyezve magam – mondta teljesen határozottan.
-          Akkor jó – sóhajtottam fel megkönnyebbülve. – Tudom, hogy már nem vagy kisfiú, de gondoltam, hogy így lesz egy kis nosztalgia is az ittlétünkben.
-          Ami azt illeti, tetszik ez a helyzet. Már régen voltunk így sátorozni – vallotta be őszinte mosollyal az arcán. Majd felém dobott egy szendvicset, amit én azonnal el is kaptam.
-          Öhm… lekvár, mogyoróvaj, és smarties? – húztam fel a szemöldököm nevetve.
-          Ezek szerint Phoebe is csinált nekünk néhány szendvicset – kuncogott fel fiam. – Várj, mindjárt adok egy másikat.
-          Dehogy, a lányom nekem csinálta, megeszem – nevettem fel. Majd beleharaptam. Elég sajátos volt az íz élmény, de ha már a lányom ilyen aranyos volt, hogy szendvicseket csempészett a táskánkba, akkor mindenképpen meg kell becsülnünk.
-          Sok sikert – kuncogott fel fiam. – Bár szerintem nekem is biztosan csinált egyet – fűzte még hozzá a fejét csóválva.
-          Erre elég nagy esélyed van – haraptam bele még egyet a smarties segítségével igencsak roppanós szendvicsembe. – Vigasztaljon a gondolat, hogy egészen ehető – állapítottam meg. Bár nem voltam az édes szendvicsek híve, még annak ellenére sem, hogy Gabriella odavolt az ilyesmiért.
-          Ez nem hangzik túlságosan biztatóan, de mindenképpen megeszem én is az enyémet – kuncogott fel Tim. – Szóval, közben hallgatom a tapasztalataidat – nézett rám kíváncsian.
-          Amikor megláttam az édesanyádat, azonnal tudtam, hogy számomra ő lesz az igazi, de azt hiszem, hogy ezzel te is tökéletesen tisztában vagy. Az a pillanat, amikor meglátod őt, és a világ szinte megszűnik létezni a számodra.
-          Igen, pontosan tudom, hogy mire gondolsz – mosolyodott el Tim.
-          Nekem sajnos nem volt túl sok időm arra, hogy gyönyörködjek a tökéletességében, mert egy őrült ámokfutó kis híján elgázolta őt, de azt a pillanatot soha életemben nem fogom elfelejteni. A csodálatos haja, a csillogó szemei, a kecses, magabiztos járása. Egyszerűen tökéletes volt minden szempontból. A bevésődés gyorsan, és magától értetődően alakul ki valaki iránt, viszont a közös élet azért tartogat meglepetéseket, és problémákat, fiam, még akkor is, hogyha tökéletesen összeillesz azzal, akit neked rendelt a sors. Az édesanyád például annak ellenére, hogy elképesztően simulékony, és csodálatos, mégis határozott, és néha nem lehet vele tárgyalni bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Például lásd a munkakérdést. Egyszerűen nem tudtam meggyőzni, hogy maradjon csak otthon veletek.
-          Na és ez annyira nagy baj? Anya imád dolgozni – nézett rám fiam kérdőn.
-          Természetesen nem baj, de ez is bizonyítja, hogy akármennyire is egymásért élünk, azért van olyan dolog, amiben nem feltétlenül értünk együtt, de mindenképpen kompromisszumokkal kell kezelni a helyzetet, nem pedig veszekedéssel – mondtam határozottan. – Az éttermünk által, az édesanyád rugalmas munkaidőben dolgozhat, tehát megkapja azt, amire vágyik, de bármikor lesz elég ideje a családjára is, így megkaptam én is azt, amire vágyom.
-          Azt hiszem, hogy értem, hogy mire gondolsz – mosolyodott el fiam. – Marie számára is nagyon fontos a cukrászat, és szeretné tanulni is, ezért már beszéltünk néhány jövőbeli dologról, hogy hogyan lenne jó mind a kettőnknek. Itt most a tanulmányainkra gondolok.
-          Na és hallhatnám én is?
-          Természetesen – bólintottam rá. – Ahogy te is tudod, engem az autók érdekelnek.
-          Igen, ez nagyon is nyilvánvaló – bólintottam rá azonnal. Már pelenkás kora óta érdeklik az autók.
-          Igen, nos, találtunk két iskolát az általános utánra, ami csupán ötpercnyi sétára van egymástól, és ő így tanulhat cukrászatot, én pedig autószerelést. Már persze csak akkor, hogyha ti is beleegyeztek majd.
-          Na és hol van ez a két iskola? – néztem rá kíváncsian.
-          Port Angelesben – vágta rá fiam büszkén. – Közel kerestünk iskolát, hogy nektek és nekünk is tökéletesen megfeleljen.
-          Tehát nem a Forks Gimnázium sorait fogjátok erősíteni – állapítottam meg.
-          Jobban szeretnénk olyan megoldást választani, ami megfelelhet mindenki számára – nézett rám kissé bizonytalanul. – Nem szeretnénk ítélkezni a forksi iskola felett, de úgy érezzük, hogy a célirányos tanulás hatékonyabb lenne, főleg, miután már mindketten pontosan tudjuk, hogy mit szeretnénk.
-          Ez egy komoly, és megfontolt válasz volt – mondtam elégedett mosollyal az arcomon. Pontosan ez az, ami elvárható egy ifjú felnőttől.
-          Ezek szerint van esélyünk?
-          Szerintem mindenképpen – vágtam rá büszkén. – Ha kell, akkor beszélek majd Anthony-val is, hogyha itt lesz az idő.
-          Köszönöm, előre is – mondta fiam boldogan. – Tudod, imádom Anthony bácsi, de azért egy kicsit néha nagyon félti tőlem Marie-t.
-          Ezek apai ösztönök, egyszer te is át fogod élni, amit most ő, és akkor majd jobban megérted, de ettől függetlenül nagyon is örül nektek, és büszke, mindkettőtökre.
-          Ezt biztos forrásból tudod? – nézett rám bizonytalanul.
-          Igen, ezt maga Anthony mondta nekem, amikor megkérdeztem, hogy miért olyan szigorú veled – vallottam be őszintén.
-          Ez nagyon jó hír – villantott rám ezer wattos mosolyt.
-          Hé, nem engem kell elkápráztatni, fiam, hanem Marie-t – kuncogtam fel.
-          Maradjunk annyiban, hogy szerencsére nála inkább beválik, mint nálad – nevetett fel fiam. Majd hatalmasat ásított.
-          Úgy látom, hogy ideje lenne aludnod egyet – toltam felé a melegebb hálózsákot. Nekem bőven elég egy kicsit hűvösebb fekvőhely is.
-          Kösz, apa, de ugye tudod, hogy pontosan ugyanolyan a hőmérsékletünk – nézett rám kérdőn.
-          Természetesen tudom, de itt még én vagyok a szülő, úgyhogy jogom van hozzá, hogy a melegebb hálózsákba parancsoljalak.
-          Oké, megegyeztünk – adta meg magát fiam. Én pedig elégedetten figyeltem, ahogy bebújik a hálózsákba, és néhány pillanattal később már aludt is…

(Bella szemszöge)

Nem voltam biztos magamban. Egyáltalán nem, de hallgatnom kell a családom, és a barátaink ösztöneire, hogy Georgina és Steven nem fognak átverni minket. Hogy megtartják a szavukat, pontosabban csak Georgina megtartja a szavát, és így nem kell Brian-nek tömlöcbe mennie.
-          Bella, mi aggaszt? – kérdezte szerelmem, amikor megálltunk a bálterem előtt.
-          Mi van, hogyha mégis átvág minket Georgina? Én nem tudok megbízni benne.
-          Nem gondolt semmiféle turpisságra, amíg ideértünk. Viszont őszintén aggódik amiatt, hogy elveszítheti az öccsét, hogyha túlságosan sok bajt kevernek – mondta szerelmem határozottan.
-          Menjünk és derítsük ki, hogy mi a helyzet odabent – szorítottam meg a kezét.
-          Helyes, ez jó ötlet – biccentett szerelmem.
Amikor pedig beléptünk a bálterembe, számomra nagyon is meglepő módon nagyon kellemes látvány fogadott minket. Marcus még mindig a kis Phoebe-t tartotta a karjaiban, de a kislány most már mélyen aludt. Georgina éppen Félix karjaiban táncolt, míg Brian és Angela is éppen helyet foglalt a parketten, hogy keringeni kezdjenek a lassú dal ütemére. Steven pedig egy Volturi családtagot kért fel éppen.
-          Számomra akármennyire is hihetetlen, Georgina tényleg betartotta a szavát – mondtam elámulva.
-          Vannak még kellemes csalódások az életben, látod, szerelmem? – nyomott gyors csókot a számra szerelmem.
-          Le vagyok nyűgözve. Ez az első tényleg őszinte emberi reakció, amit produkált, amióta először találkoztunk vele.
-          Valóban az első, de talán nem az utolsó. Az ő szíve is meggyógyulhat idővel – mondta Edward halkan, hogy csak mi ketten halljuk.
-          Mindenesetre a remény hal meg utoljára – suttogtam vissza.
-          Én inkább szeretnék visszamenni a szobámba, ha nem gond – jelent meg mellettünk Jenny idegesen.
-          Mi a baj, Jenny?
-          Nem akarok a közelében lenni – pillantott Brian felé. Majd a nyakához kapta a kezét.
-          Jenny – kezdtem bele halkan.
-          Csak hadd menjek a szobámba – nézett ránk nagyot nyelve.
-          Hát persze, Jenny, nyugodtan menj és vegyél egy forró fürdőt – mondta Edward kedvesen.
-          Köszönöm – mosolygott rá Jenny. Majd egy szempillantás alatt el is tűnt.
-          Nem akarom, hogy féljen Briantől – néztem Edwardra határozottan.
-          Senki sem akarja ezt, de nem hiszem, hogy ma este kéne ezt megbeszélnünk vele. Te is láttad, hogy most sokkos állapotban van. Hagyjuk, hogy megnyugodjon, majd holnap beszélünk vele – ajánlotta Edward.
-          Biztos vagy benne? – kérdeztem bizonytalanul. – Talán jobb lenne, ha már most beszélnék vele.
-          Bízz bennem, jól lesz, csak meg kell nyugodnia. Most egyedül szeretne lenni – mondta Edward határozottan.
-          Biztosan nem készül szökni? – kérdeztem rá az engem leginkább nyomasztó dologra.
-          Tulajdonképpen, de, át akar szökni éjszakára Esme szobájába. Tudja, hogy Carlisle át akarja beszélgetni az éjszakát Marcus-szal, hogy mindent egyeztessenek vele kapcsolatban.
-          Oh, értem, anyai szeretetre vágyik – mosolyodtam el.
-          Igen, és Esménél azt hiszem jó kezekben lesz, hogy megnyugodjon.
-          Az egyszer biztos – vágtam rá azonnal. Az egészen biztos, hogy senki más nem tud úgy megnyugtatni egy lényt, mint ahogy Esme.
-          Akkor most már megnyugodtál? – kérdezte Edward gyengéden.
-          Igen, azt hiszem, hogy most már minden rendben – bólintottam rá.
-          Helyes, akkor folytassuk a táncot – pörgetett meg hirtelen. – Hosszú még az éj – nyomott gyengéd csókot a számra, amit én sokkal nagyobb hévvel viszonoztam, jelezve, hogy az este hátralévő részében valami egészen más programot tervezek…