La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 104. fejezet

104. fejezet

(Jacob szemszöge)

Már nagyon vártam ezt a kirándulást a fiammal. Tudtam, hogy nem buta, és már pontosan tudja, hogy milyen is a bevésődés élménye, de én mégis szerettem volna megosztani a tapasztalataimat. Valahogy már sokkal könnyebb volt elképzelni a lehetséges jövőnket Gabriellával, hiszen alapos felkészítést kaptam belőle, hogy mikor miért érzek úgy, ahogy, hogy mennyire fontos számomra, hogy szerethessem, hogy törődhessek azzal, aki nekem teremtetett. Szerencsére nagyon ritka az olyan eset, amikor a bevésődés nem szeretne életünk társa is lenni egyben. Csak egy, vagy két feljegyzés szól arról a tényről, hogy a bevésődése egy farkasnak csupán barátot, vagy testvért látott a farkasban, és nem szerelmet. Örömmel vettem tudomásul, hogy Tim és Marie esetében egyértelműen szerelem lett a bevésődésből. Bár öröm volt nézni, ahogy először testvérekként, azután barátokként, most pedig szerelmesekként néznek a másikra. Nagy dolgok ezek egy farkas életében, és természetesen egy bevésődésében is.

-          Megérkeztünk, erről a tisztásról beszéltem – szakított ki fiam a gondolataimból.

-          Ez tényleg nagyon szép hely – állapítottam meg.

-          Akkor nem gond, hogy ide jöttünk? – kérdezte fiam.

-          Egyáltalán nem – vágtam rá azonnal.

-          Ez remek hír – vette le a táskáját, majd azonnal nekilátott a sátor felállításának.

-          Várj, segítek – mentem oda azonnal, és én is nekiláttam a sátrunk felállításának.

-          Egyedül is megy ám – állapítottam meg Timothy a fejét csóválva. – Amikor Marie-val sátoroztam, akkor is egyedül állítottam fel a sátrat gyakorlatilag. Nem azért mert nem akart segíteni, hanem mert semmi érzéke hozzá. Azt hiszem, hogy az ő kezében sokkal jobban áll egy jó díszítőkészlet, mint egy sátorváz – állapította meg fiam mosolyogva.

-          Ebből is látszik, hogy még az ikrek is lehetnek teljesen különbözőek. Emily gyorsabban felállít egy sátrat, minthogy én kettőt pislantanék – nevettem fel.

-          Végül is, Emily szíve is az erdőhöz húz, hiszen farkas lett belőle – rántotta meg a vállát Tim. – Elég logikus, hogy ő jobban élvezi a farkasos dolgokat.

-          Na és Marie mit élvez?

-          A sátorozást is szereti, de attól tartok, hogyha azt mondanám neki, hogy menjünk el a plázába vásárolni sátorozás helyett, akkor kapva-kap az alkalmon – húzta el a száját Timothy. – Még szerencse, hogy a nagynénjei szívesen mennek vele, mert én nem nagyon szeretem a plázákat, bár az biztos, hogy az ő kedvéért gondolkodás nélkül bevállalnám a dolgot.

-          Ezt elhiszem, fiam. Én is örülök, hogy anyád nem egy plázafüggő – bólintottam rá nevetve.

-          Viszont az étterem határozottan jól alakul, úgy hallottam. Phoebe folyamatosan ódákat zeng róla, hogy milyen szép lesz – mondta Tim mosolyogva.

-          Igen, az édesanyád és a húgod a lányokkal és Esmével együtt csodálatos munkát végez. Jó is, hogy Phoebe ennyire érdeklődő, mert Gaby neki szeretné majd átadni az étterem irányítását. Sajnos nekünk úgy sincs annyi időnk, hogy komolyan foglalkozzunk vele. Viszont nagyszerű bevételi forrás lesz belőle, ebben egészen biztos vagyok.

-          Afelől semmi kétség, hogy ilyen házias ízekben gazdag étteremnek nem lesznek bevételi gondjai – egyezett bele fiam azonnal. – Viszont nem az étterem miatt jöttünk ma ide, legalábbis így gondolom – nézett rám kérdőn fiam.

-          Ami azt illeti, tényleg nem – biccentettem.

-          Akkor, most már elárulod, hogy miért jöttünk ide? – kérdezte kíváncsian.

-          Ez egyfajta hagyomány a farkasoknál, amolyan apa-fia tapasztalatcsere – kezdtem bele.

-          Oh, szóval a bevésődésről szeretnél velem beszélgetni – bólintott rá fiam mosolyogva.

-          Pontosan – vágtam rá azonnal.

-          Nos, ha engem kérdezel, apa. Marie és köztem minden a lehető legjobban alakul – húzta ki magát büszkén.

-          Ebben eszemben sincs kételkedni, csak gondoltam szeretnéd meghallgatni a tapasztalatokat, hiszen minden bevésődés más és más – mondtam komolyan.

-          Örömmel meghallgatom a tapasztalataidat. Talán helyezzük magunkat kényelembe, és már hallgatlak is, apa – húzta ki a vacsorát a hátizsákból, én pedig beleegyezően bólintottam. Majd kényelmesen elhelyezkedtem a sátor egyik felén, míg fiam a másik felét foglalta el.

-          Biztosan nem zavar, hogy felnőtt férfi létedre egy sátorban leszel velem két napig? – kérdeztem bizonytalanul. Mi még kisebbek voltunk, amikor apa elhozott minket erre a beszélgetésre.

-          Nyugi, az apám vagy, nincs semmi elképesztő abban, hogy egy négyszemélyes sátorban alszunk ketten. Nem érzem feszélyezve magam – mondta teljesen határozottan.

-          Akkor jó – sóhajtottam fel megkönnyebbülve. – Tudom, hogy már nem vagy kisfiú, de gondoltam, hogy így lesz egy kis nosztalgia is az ittlétünkben.

-          Ami azt illeti, tetszik ez a helyzet. Már régen voltunk így sátorozni – vallotta be őszinte mosollyal az arcán. Majd felém dobott egy szendvicset, amit én azonnal el is kaptam.

-          Öhm… lekvár, mogyoróvaj, és smarties? – húztam fel a szemöldököm nevetve.

-          Ezek szerint Phoebe is csinált nekünk néhány szendvicset – kuncogott fel fiam. – Várj, mindjárt adok egy másikat.

-          Dehogy, a lányom nekem csinálta, megeszem – nevettem fel. Majd beleharaptam. Elég sajátos volt az íz élmény, de ha már a lányom ilyen aranyos volt, hogy szendvicseket csempészett a táskánkba, akkor mindenképpen meg kell becsülnünk.

-          Sok sikert – kuncogott fel fiam. – Bár szerintem nekem is biztosan csinált egyet – fűzte még hozzá a fejét csóválva.

-          Erre elég nagy esélyed van – haraptam bele még egyet a smarties segítségével igencsak roppanós szendvicsembe. – Vigasztaljon a gondolat, hogy egészen ehető – állapítottam meg. Bár nem voltam az édes szendvicsek híve, még annak ellenére sem, hogy Gabriella odavolt az ilyesmiért.

-          Ez nem hangzik túlságosan biztatóan, de mindenképpen megeszem én is az enyémet – kuncogott fel Tim. – Szóval, közben hallgatom a tapasztalataidat – nézett rám kíváncsian.

-          Amikor megláttam az édesanyádat, azonnal tudtam, hogy számomra ő lesz az igazi, de azt hiszem, hogy ezzel te is tökéletesen tisztában vagy. Az a pillanat, amikor meglátod őt, és a világ szinte megszűnik létezni a számodra.

-          Igen, pontosan tudom, hogy mire gondolsz – mosolyodott el Tim.

-          Nekem sajnos nem volt túl sok időm arra, hogy gyönyörködjek a tökéletességében, mert egy őrült ámokfutó kis híján elgázolta őt, de azt a pillanatot soha életemben nem fogom elfelejteni. A csodálatos haja, a csillogó szemei, a kecses, magabiztos járása. Egyszerűen tökéletes volt minden szempontból. A bevésődés gyorsan, és magától értetődően alakul ki valaki iránt, viszont a közös élet azért tartogat meglepetéseket, és problémákat, fiam, még akkor is, hogyha tökéletesen összeillesz azzal, akit neked rendelt a sors. Az édesanyád például annak ellenére, hogy elképesztően simulékony, és csodálatos, mégis határozott, és néha nem lehet vele tárgyalni bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Például lásd a munkakérdést. Egyszerűen nem tudtam meggyőzni, hogy maradjon csak otthon veletek.

-          Na és ez annyira nagy baj? Anya imád dolgozni – nézett rám fiam kérdőn.

-          Természetesen nem baj, de ez is bizonyítja, hogy akármennyire is egymásért élünk, azért van olyan dolog, amiben nem feltétlenül értünk együtt, de mindenképpen kompromisszumokkal kell kezelni a helyzetet, nem pedig veszekedéssel – mondtam határozottan. – Az éttermünk által, az édesanyád rugalmas munkaidőben dolgozhat, tehát megkapja azt, amire vágyik, de bármikor lesz elég ideje a családjára is, így megkaptam én is azt, amire vágyom.

-          Azt hiszem, hogy értem, hogy mire gondolsz – mosolyodott el fiam. – Marie számára is nagyon fontos a cukrászat, és szeretné tanulni is, ezért már beszéltünk néhány jövőbeli dologról, hogy hogyan lenne jó mind a kettőnknek. Itt most a tanulmányainkra gondolok.

-          Na és hallhatnám én is?

-          Természetesen – bólintottam rá. – Ahogy te is tudod, engem az autók érdekelnek.

-          Igen, ez nagyon is nyilvánvaló – bólintottam rá azonnal. Már pelenkás kora óta érdeklik az autók.

-          Igen, nos, találtunk két iskolát az általános utánra, ami csupán ötpercnyi sétára van egymástól, és ő így tanulhat cukrászatot, én pedig autószerelést. Már persze csak akkor, hogyha ti is beleegyeztek majd.

-          Na és hol van ez a két iskola? – néztem rá kíváncsian.

-          Port Angelesben – vágta rá fiam büszkén. – Közel kerestünk iskolát, hogy nektek és nekünk is tökéletesen megfeleljen.

-          Tehát nem a Forks Gimnázium sorait fogjátok erősíteni – állapítottam meg.

-          Jobban szeretnénk olyan megoldást választani, ami megfelelhet mindenki számára – nézett rám kissé bizonytalanul. – Nem szeretnénk ítélkezni a forksi iskola felett, de úgy érezzük, hogy a célirányos tanulás hatékonyabb lenne, főleg, miután már mindketten pontosan tudjuk, hogy mit szeretnénk.

-          Ez egy komoly, és megfontolt válasz volt – mondtam elégedett mosollyal az arcomon. Pontosan ez az, ami elvárható egy ifjú felnőttől.

-          Ezek szerint van esélyünk?

-          Szerintem mindenképpen – vágtam rá büszkén. – Ha kell, akkor beszélek majd Anthony-val is, hogyha itt lesz az idő.

-          Köszönöm, előre is – mondta fiam boldogan. – Tudod, imádom Anthony bácsi, de azért egy kicsit néha nagyon félti tőlem Marie-t.

-          Ezek apai ösztönök, egyszer te is át fogod élni, amit most ő, és akkor majd jobban megérted, de ettől függetlenül nagyon is örül nektek, és büszke, mindkettőtökre.

-          Ezt biztos forrásból tudod? – nézett rám bizonytalanul.

-          Igen, ezt maga Anthony mondta nekem, amikor megkérdeztem, hogy miért olyan szigorú veled – vallottam be őszintén.

-          Ez nagyon jó hír – villantott rám ezer wattos mosolyt.

-          Hé, nem engem kell elkápráztatni, fiam, hanem Marie-t – kuncogtam fel.

-          Maradjunk annyiban, hogy szerencsére nála inkább beválik, mint nálad – nevetett fel fiam. Majd hatalmasat ásított.

-          Úgy látom, hogy ideje lenne aludnod egyet – toltam felé a melegebb hálózsákot. Nekem bőven elég egy kicsit hűvösebb fekvőhely is.

-          Kösz, apa, de ugye tudod, hogy pontosan ugyanolyan a hőmérsékletünk – nézett rám kérdőn.

-          Természetesen tudom, de itt még én vagyok a szülő, úgyhogy jogom van hozzá, hogy a melegebb hálózsákba parancsoljalak.

-          Oké, megegyeztünk – adta meg magát fiam. Én pedig elégedetten figyeltem, ahogy bebújik a hálózsákba, és néhány pillanattal később már aludt is…

(Bella szemszöge)

Nem voltam biztos magamban. Egyáltalán nem, de hallgatnom kell a családom, és a barátaink ösztöneire, hogy Georgina és Steven nem fognak átverni minket. Hogy megtartják a szavukat, pontosabban csak Georgina megtartja a szavát, és így nem kell Brian-nek tömlöcbe mennie.

-          Bella, mi aggaszt? – kérdezte szerelmem, amikor megálltunk a bálterem előtt.

-          Mi van, hogyha mégis átvág minket Georgina? Én nem tudok megbízni benne.

-          Nem gondolt semmiféle turpisságra, amíg ideértünk. Viszont őszintén aggódik amiatt, hogy elveszítheti az öccsét, hogyha túlságosan sok bajt kevernek – mondta szerelmem határozottan.

-          Menjünk és derítsük ki, hogy mi a helyzet odabent – szorítottam meg a kezét.

-          Helyes, ez jó ötlet – biccentett szerelmem.

Amikor pedig beléptünk a bálterembe, számomra nagyon is meglepő módon nagyon kellemes látvány fogadott minket. Marcus még mindig a kis Phoebe-t tartotta a karjaiban, de a kislány most már mélyen aludt. Georgina éppen Félix karjaiban táncolt, míg Brian és Angela is éppen helyet foglalt a parketten, hogy keringeni kezdjenek a lassú dal ütemére. Steven pedig egy Volturi családtagot kért fel éppen.

-          Számomra akármennyire is hihetetlen, Georgina tényleg betartotta a szavát – mondtam elámulva.

-          Vannak még kellemes csalódások az életben, látod, szerelmem? – nyomott gyors csókot a számra szerelmem.

-          Le vagyok nyűgözve. Ez az első tényleg őszinte emberi reakció, amit produkált, amióta először találkoztunk vele.

-          Valóban az első, de talán nem az utolsó. Az ő szíve is meggyógyulhat idővel – mondta Edward halkan, hogy csak mi ketten halljuk.

-          Mindenesetre a remény hal meg utoljára – suttogtam vissza.

-          Én inkább szeretnék visszamenni a szobámba, ha nem gond – jelent meg mellettünk Jenny idegesen.

-          Mi a baj, Jenny?

-          Nem akarok a közelében lenni – pillantott Brian felé. Majd a nyakához kapta a kezét.

-          Jenny – kezdtem bele halkan.

-          Csak hadd menjek a szobámba – nézett ránk nagyot nyelve.

-          Hát persze, Jenny, nyugodtan menj és vegyél egy forró fürdőt – mondta Edward kedvesen.

-          Köszönöm – mosolygott rá Jenny. Majd egy szempillantás alatt el is tűnt.

-          Nem akarom, hogy féljen Briantől – néztem Edwardra határozottan.

-          Senki sem akarja ezt, de nem hiszem, hogy ma este kéne ezt megbeszélnünk vele. Te is láttad, hogy most sokkos állapotban van. Hagyjuk, hogy megnyugodjon, majd holnap beszélünk vele – ajánlotta Edward.

-          Biztos vagy benne? – kérdeztem bizonytalanul. – Talán jobb lenne, ha már most beszélnék vele.

-          Bízz bennem, jól lesz, csak meg kell nyugodnia. Most egyedül szeretne lenni – mondta Edward határozottan.

-          Biztosan nem készül szökni? – kérdeztem rá az engem leginkább nyomasztó dologra.

-          Tulajdonképpen, de, át akar szökni éjszakára Esme szobájába. Tudja, hogy Carlisle át akarja beszélgetni az éjszakát Marcus-szal, hogy mindent egyeztessenek vele kapcsolatban.

-          Oh, értem, anyai szeretetre vágyik – mosolyodtam el.

-          Igen, és Esménél azt hiszem jó kezekben lesz, hogy megnyugodjon.

-          Az egyszer biztos – vágtam rá azonnal. Az egészen biztos, hogy senki más nem tud úgy megnyugtatni egy lényt, mint ahogy Esme.

-          Akkor most már megnyugodtál? – kérdezte Edward gyengéden.

-          Igen, azt hiszem, hogy most már minden rendben – bólintottam rá.

-          Helyes, akkor folytassuk a táncot – pörgetett meg hirtelen. – Hosszú még az éj – nyomott gyengéd csókot a számra, amit én sokkal nagyobb hévvel viszonoztam, jelezve, hogy az este hátralévő részében valami egészen más programot tervezek…