La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 102. fejezet

102. fejezet

(Heather szemszöge)

Már tűkön ülve vártam, hogy Alice végre megérkezzen, és reméltem, hogy Bella is vele tart, mert kettejük jelenléte mindig nagyon megnyugtat. Alec ma nem aludt a szobánkban, hogy megtarthassa a magán kis legénybúcsúját, a legjobb barátaival, na és persze, hogy betartsuk a hagyományokat. Én nem akartam leánybúcsút. Meggondoltam magam, pedig lehetett volna, de nem tudtam volna összeszedni egy csapat lányt, akik már régóta a barátnőim. A többi lánnyal a csapatból jóban vagyunk, de még alig ismerjük egymást, és a Cullen lányokkal sem melegedtem még össze teljes mértékben, talán Alice-t és Bellát tartom igazi barátnőimnek. Lehet, hogy ez butaság, de sosem voltam könnyen feloldódó típus.

-          Heather, bejöhetünk? – kopogtatott be az ajtón Alice.

-          Hát persze – vágtam rá azonnal. A következő pillanatban pedig már mellettem is voltak. Alice és Bella. Gondolhattam volna, hogy ő is jönni fog, mindig olyan kedves hozzám.

-          Hogy vagy? – kérdezte Alice izgatottan.

-          Azt hiszem, hogy nagyon idegesen, de egyben boldogan is – mondta a száját rágcsálva.

-          Ez természetesen – vágta rá Alice. – Na, mindjárt csinálok neked egy finom, forró fürdőt, az majd ellazít, mi pedig addig előkészítjük a sminkhez, frizurához, és ruhához szükséges kiegészítőket.

-          Ez jól hangzik – bólintottam rá azonnal. Egy fürdő talán tényleg jót fog tenni.

-          Helyes – biccentett, majd egy szempillantás alatt eltűnt a fürdőszobámban.

-          Nincs miért izgulnod, minden lagzi tökéletes, amihez Alice-nek köze van, csak ezt ne mondd ki neki hangosan, mert elbízza magát – suttogta Bella a fülembe. – Egyébként hoztam neked valami kéket – kuncogott fel. Majd a zsebéből előhúzott egy apró kis csipke harisnyakötőt, amin szépséges gyöngyökből kirakott virágdíszítés volt.

-          Ez csodálatos – vettem el tőle mosolyogva.

-          Örülök, hogy tetszik – viszonozta Bella a mosolyomat.

-          Hé, én pedig hoztam neked, valami régit, ami tényleg nagyon régi – mutatott fel egy csodaszép nyakláncot, a hozzá tartozó fülbevalóval. – Ez azon túl, hogy régi, még kölcsönkapott is lesz, mert ezt viseltem, amikor először hozzámentem Jasperhez, már nagyon-nagyon régen. Úgy gondolom, hogy nekünk szerencsét hozott, remélem, hogy nektek is jó ómen lesz.

-          Ez is csodaszép, köszönöm – mosolyodtam el szélesen. Hihetetlenül szép meglepetések.

-          Én pedig hoztam valami újat – dugta be a fejét Prue-t az ajtón. Majd elénk libegett, és boldogan nyújtotta át nekem a hófehér gyöngyökkel díszített hajtűt.

-          Köszönöm, ez káprázatosan szép – öleltem meg fogadott hugicámat. – Majd, ha eljön a te időd, hogy egybekelj a kis hódolóddal, akkor mindenképpen visszaadom kölcsön.

-          Megegyeztünk – kuncogott fel Prue.

-          Na jól van, most, hogy minden megvan, gyerünk, befelé a kádba, és mosd meg a hajad is, majd én megszárítom – adta ki Alice a parancsot. – Áztathatsz nyugodtan, akár egy órát is, mert még bőségesen van időnk – mondta kedvesen.

-          Rendben van, az jó lesz – siettem be a fürdőszobába. Majd ledobáltam magamról a ruháimat, és kényelmesen elnyúltam a forró vízben. Furcsa érzés volt, hogy néhány óra múlva feleség leszek. Persze, az természetes, hogy miután Alec megkérte a kezemet és én igent mondtam eljön ez a nap, de mégis egy kicsit hirtelen történt minden. Bár talán ettől lesz olyan különleges is, hiszen olyan régóta várok már rá, hogy valaki szeressen engem, igazán és őszintén. Hosszú évek vándorló életmódja után most otthonom van, igazi családom, és hamarosan férjem. Azután remélhetőleg gyermekeink. Mit kívánhatnék még az életemtől? Azt hiszem, hogy végül is, mindent megkaptam, amit csak egy lány kívánhat. Elégedetten megyek az oltár elé, és boldogan.

-          Heather, ideje kijönnöd a vízből, mert készülődnöd kell – kopogtatott be Alice az ajtón.

-          Már olyan régóta bent vagyok? – lepődtem meg.

-          Másfél órája, még a végén békauszonyaid nőnek – kuncogott fel.

-          Egy perc és megyek – vágtam rá nevetve.

-          Helyes, mi már mindent előkészítettünk – vágta rá lelkesen.

-          Köszönöm – mosolyodtam el hálásan.

-          Ez csak természetes – vágta rá Alice. – Na, öt perced van kijönni, vagy bemegyünk érted.

-          Mindjárt kint leszek – nevettem fel. Egy kicsit türelmetlen, de akkor is imádom a szervezésmániáját. Mindenesetre, az utasításnak megfelelően gyorsan megmosakodtam, megmostam a hajamat, és már bújtam is bele a puha, meleg köntösömbe, és kimentem a lányokhoz a szobába. Közben már Angela is csatlakozott a kis csapathoz, ahogy Esme és Rose is, na meg persze Marie és Emily. Minden lány az én szobámban volt, aminek őszintén örültem. – Sziasztok – köszöntem nekik boldogan.

-          Szia – vágtak rá egyszerre.

-          Na mesélj, hogy vagy? – kérdezte Angela vigyorogva. – Gondolom, izgulsz – csillantak fel a szemei. – Az esküvők olyan izgalmasak, amikor Brian és én… - kezdett bele, de félbehagyta a mondatot.

-          Hogyan? – néztem rá cinkosan. – Mutasd csak a kezed, ami a zsebedben van – mondtam határozottan.

-          Nincs azon semmi különös – legyintett Angela.

-          Azért én szeretném látni – vontam fel a szemöldököm. – Egy hete mindig elrejted valamivel azt a bizonyos ujjad, most pedig azt hiszem, hogy elszóltad magad, tehát, mutasd csak. Én vagyok az ara, és ma minden kívánságom szent.

-          Heather, ez butaság, vedd úgy, hogy nem mondtam semmit – legyintett Angela. Bella pedig mögé lopakodott, és kihúzta a kezét, amit eddig rejtegetett.

-          Hoppá, csoda, hogy ekkora gyémánt, és karikagyűrű nem tépi le az ujjadat – kerekedtek ki Bella szemei, ahogy mindenki másé is. Alice pedig nagyon morcos arcot vágott.

-          Ezt mégis, hogy a fenébe képzeltétek? – csattant fel. – Hol házasodtatok össze a tudtom nélkül, és hogyan játszottatok ki engem?

-          Nem játszottunk ki téged, Alice, történetesen, te velünk voltál az esküvőn, csak éppen nem emlékszel – kuncogott fel Angela.

-          De hát, miért nem tartottunk nektek nagy lagzit? Ha én szerveztem, akkor hogy lehet, hogy…

-          Nem szerettem volna nagy felhajtást néhány héttel a ti esküvőtök előtt – nézett rám Angela kedvesen. – Én mindig szolid és kedves kis esküvőt képzeltem el. Csak én és a párom, és két tanú. Ez így volt tökéletes. Mindig erre vágytam.

-          Mondd meg a férjednek, hogy kérem vissza az emlékeimet, de gyorsan, ugyanis látnom kell a ruhádat. Remélem, hogy nem valami szörnyűséges kosztümben esküdtetek, hanem rendes, fehér ruhád volt.

-          Ne aggódj, Alice, minden tökéletes volt, és a ruhát is te magad segítettél kiválasztani.

-          Mikor is tűntél el te néhány napra? – nézett kérdőn Bella Alice-re.

-          Még én sem tudom, de ki fogom deríteni – nézett Angela felé Alice szigorúan.

-          Nyugi, nem akartunk kihagyni belőle titeket, mi csak nem akartuk Heather nagy napját elhalványítani magunk miatt, és én egyébként is mindig kis esküvőre vágytam, nem kell nagy feneket keríteni a dolognak. Tény, hogy lebuktam, de ettől még ma Heather esküvője van, holnap mindent elmesélek, és te is visszakapod az emlékeidet, ígérem - sóhajtott fel Angela megadóan. – El tudjátok ezt így fogadni?

-          Részemről rendben – állt Angela mellé Bella.

-          Na jó – szusszantott fel Alice.

-          Oké, de mindenről be kell számolnotok – adtam meg magam én is.

-          Ígérem, és ne haragudj, Heather, hogy elszóltam magam, pont az esküvőd napján – hajtotta le a fejét bűnbánóan.

-          Én nem haragszom, Angela, ne butáskodj már – csóváltam meg a fejem, majd magamhoz öleltem. – Boldog vagyok, hogy most már hivatalosan is a sógornőm és a nővérem vagy.

-          Én is örülök – ölelt vissza Angela azonnal.

-          Na, ma nem sír senki, abbahagyni, de rögtön – szólt ránk Alice morcosan. – Itt az ideje, hogy felkészítsük a menyasszonyt, veletek pedig majd holnap számolok, de azért gratulálok – mondta vigyorogva.

-          Köszönjük – mosolyodott el Angela is.

-          Na, akkor most az arát a székbe – nyomott le egy kényelmes karosszékre Alice. Bella és Alice pedig azonnal nekiesett a hajamnak, ami nem sokkal később gyönyörű kontyba volt fogva. Közben Emily és Marie elsietett, hogy befejezzék a tortán az utolsó simításokat, mert Marie úgy döntött, hogy élővirággal fog kidíszíteni. A hófehér tortán, csodálatos vörös virágok lesznek. Már alig várom, hogy lássam a remekművét. Amint a konty megvolt, Alice azonnal nekem esett a sminkkel, Angela pedig segített neki végig. Nem sokkal később pedig, amikor a tükörbe néztem, fel sem ismertem magam. Annyira más voltam kisminkelve, és összefogott hajjal. Nem mondom, hogy nem tetszett, sőt, nagyon is csinosnak éreztem magam, de mégis, valahogy egy kicsit furcsa volt az élmény. – Ennyire szörnyű? – kérdezte Alice kicsit csalódottan. – Tudtam, hogy inkább loknik kellettek volna konty helyett.

-          Nem, ez tökéletes, csak egy kicsit szoknom kellett – mosolyogtam rá sugárzóan. – Most, hogy egy kicsit hozzászoktam már azt kell, hogy mondjam, hogy tökéletes.

-          Akkor jó – nyugodott meg Alice azonnal.

-          Akkor most vedd fel a fehérneműt – nyomott a kezembe egy gyönyörű fűzőt, és a hozzá tartozó francia bugyit, amit együtt vettünk nemrég. Na meg persze a combfixet. Én sima harisnyát szerettem volna, de Alice és a többiek rábeszéltek, hogy sokkal szexisebb a combfix, harisnyakötővel. Valószínűleg igazuk is van. Hiszen nekik több tapasztalatuk van a férfiak terén.

-          Mindjárt jövök – szaladtam ki a fürdőbe, majd lekaptam a köntösömet, és felvettem a csodaszép fehérneműt, majd visszamentem, hogy rám adhassák a gyönyörű esküvői ruhámat. Már alig vártam, hogy belebújhassak.

-          Hát ez nem lesz sokáig rajtad, ha Alec meglátja – vigyorogtam rám a lányok, én pedig azonnal elvörösödtem. Nem voltam hozzászokva, hogy bárki is fehérneműben lát engem, még akkor sem, hogyha az illetők mind nőneműek. Azt hiszem, hogy jobb lenne, hogyha estig hozzászoknék a dologhoz, mert ma éjjel nászéjszakám lesz. Bár nem hiszem, hogy Alec meglepődne a zavaromon. Bár odáig már eljutottunk, hogy egyszer-kétszer látott engem fehérneműben, vagy fürdőruhában, de ez a helyzet akkor is egy kicsit mást.

-          Ez lenne a cél, vagy nem? – kérdeztem halványan elmosolyodva. Itt az ideje, hogy tanuljak egy kis önbizalmat, mert már nagyon itt lenne az ideje.

-          Na ez a beszéd, kislány – csillogott fel Alice arca. – Érzem végre a magabiztosságot, ezen munkálkodunk már hetek óta – húzta ki magát büszkén. – Most pedig bújj bele a ruhádba, mert Brian mindjárt itt lesz érted – adta ki a következő utasítást. Én pedig boldogan teljesítettem a kérést, hiszen alig vártam, hogy Alec láthasson engem ebben a tökéletes ruhában. Azt hiszem, hogy minden lány álma, hogy végre eljöjjön a nap, amikor felveheti a hófehér ruháját, és az oltár elé sétálhat benne, ahhoz a férfihez, aki mindent meg fog adni neki, méghozzá egy örökkévalóságon át. Mert Alec ez a férfi, ez egészen biztos.

-          Hahó, készen vagytok? – kopogtatott be bátyám pont akkor, amikor már a lányok is felöltözve, és teljes pompában álltak körül engem.

-          Igen, gyere csak – válaszoltam azonnal. Ő pedig azonnal kíváncsian lépett be a szobába.

-          Húgocskám, egyszerűen káprázatosan nézel ki – mondta elámulva. – Egyszerűen csodálatos a ruha, a smink, a frizura, de persze, főleg te vagy lélegzetelállító. Még sosem láttam ilyen csillogást a szemedben.

-          Igazán köszönöm, de a bókok ellenére még számolunk, ugye tudod? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

-          Tulajdonképpen mit is követtem el? – lepődött meg bátyám.

-          Ne haragudj, drágám, de attól tartok, hogy lebuktam – sütötte le a szemeit Angela.

-          Semmi gond, várható volt, hogy egyszer feltűnik a dolog a lányoknak, hiszen mindenképpen hordani szeretted volna a gyűrűt, ami számomra nagyon hízelgő. Maradjunk annyiban, hogy majd megbeszéljük a dolgot a lagzi után.

-          Legyen, de mindent tudni akarok – emeltem fel a mutatóujjam komolyan.

-          Ígérem – vágta rá Brian azonnal. – Viszont most indulnunk kéne – nyújtotta felém a karját. Én pedig boldogan elfogadtam.

-          Hé, egy pillanat, előbb a koszorúslányok – szólt ránk Alice hirtelen.

-          Oh, persze, bocsánat – álltunk félre az útból bátyámmal kuncogva. A lányok pedig elénk slisszoltak. Mi pedig mosolyogva követtük őket.

-          Szerinted apa és anya lát most? – súgtam Brian felé kíváncsian.

-          Ez nem is lehet kérdés – vágta rá azonnal.

-          Én is így érzem – válaszoltam boldogan. - Már itt is vagyunk? – lepődtem meg, amikor Félix vigyorogva kitárta előttünk a kétszárnyú ajtót. Amint az ajtó kinyílt, hihetetlen látvány tárult elénk. A székeken és az asztalokon, mindenhol virágdíszek, ahogy a mennyezeten is. Marcus állt a hatalmas terem közepén, előtte pedig ott várt rám Alec. A kis Phoebe pedig ott állt Alec mellett, és lelkesen dobálta a vörös rózsaszirmokat.

-          Kicsim, neked Heather előtt kell dobálnod a szirmokat, nem pedig Alec előtt – kuncogott fel Gabriella.

-          Jaj, álljatok meg, már jövök – kezdett el rohanni felénk a kis angyalka krémszínű ruhakölteményben. Mire mindenki halkan kuncogni kezdett. Majd amikor elénk ért, gyorsan megfordult és lelkesen dobálni kezdte a szirmokat, azután pedig gyorsan szedte a kis lábait előttünk a szirmokat szétszórva az egész teremben. Mi pedig mosolyogva követtük őt. Annyira édes volt, igazi kislány, közben pedig néha szinte már komoly felnőtt. Annyira belemerültem ebbe a kislányba, hogy észre sem vettem, amikor Alec elé értünk, aki megbabonázva nézett engem.

-          Gyönyörű vagy – súgta oda nekem.

-          Rád bízom, de ígérd meg, hogy vigyázol rá – nézett Brian komolyan leendő férjemre.

-          Akár az életem árán is – ígérte kedvesem határozottan.

-          A gyűrűk – nyújtotta fel Phoebe lelkesen a két karikát.

-          Még nem tartunk ott, kicsilány – mosolyodott el Marcus.

-          Akkor majd szóljatok, hogy mikor – sóhajtott fel Phoebe.

-          Úgy lesz, ülj le nyugodtan, szólok időben – ígérte Marcus.

-          Hát jó – foglalt helyet a kislány az anyukája ölében.

-          Mindent elrontok – morogta halkan Gabriellának.

-          Dehogyis, nagyon ügyes vagy – vágta rá Gaby.

-          Kedves családjaink, azért gyűltünk össze a mai napon, hogy ezt a vámpírt, összeadjuk ezzel a félvérrel. Ha bárkinek bármilyen kifogása van a frigy ellen, akkor az most mondja meg – nézett körbe Marcus a termen, de senki nem reagált semmit. – Rendben, reméltem, hogy így lesz – biccentett Marcus. – Alec Volturi, akarod-e Heathert hites feleségedül?

-          Igen – hangzott a határozott válasz szerelmemtől.

-          Heather, elfogadod őt, mint férjed, és védelmeződ?

-          Igen – vágtam rá én is határozottan.

-          Ezennel férjjé és feleséggé nyilvánítalak benneteket – mondta Marcus lágyan. – Kisasszony, a gyűrűket legyen szíves – nézett Phoebe felé mosolyogva.

-          A gyűrűk – termett előttünk ismét Phoebe és magasba tartotta a két gyűrűt a párnával együtt. Mi pedig mosolyogva vettük el tőle, és húztuk fel egymás ujjára a karikákat. – Most már táncolunk? – kérdezte Phoebe nagy szemekkel Marcus felé fordulva.

-          Még egy pillanat, kislány – mosolygott rá Marcus. – Kérnénk az első hitvesi csókot – nézett ránk, mi pedig boldogan teljesítettük a kérését.

-          Most táncolunk? – ugrott fel Marcus nyakába.

-          A kérése számomra parancs, hölgyem, bár nem vagyok nagy táncos – válaszolta Marcus mosolyogva.

-          Szabad? – kérdezte szerelmem mosolyogva.

-          Boldogan – csúsztattam a kezem a tenyerébe a másikat pedig a vállára, és lágyan kezdtünk el lépdelni a zene ütemére. Hát végre megtörtént, megtaláltam az igaz szerelmemet, akivel leélhetem az életemet, ami remélhetőleg az örökké lesz…