La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 109. fejezet

109. fejezet

SZIASZTOK, KEDVES OLVASÓIM! HOGYHA ESETLEG HIBA MARADT A FEJEZETBEN, AKKOR ELNÉZÉST KÉREK, DE NINCS ENERGIÁM ÁTOLVASNI, MERT NAGYON-NAGYON MEGFÁZTAM. HA HIBÁT TALÁLTOK, AKKOR ÍGÉREM, HOGY HAMAROSAN JAVÍTANI FOGOM. PUSZI, DRUSILLA

(Edward szemszöge)

Egyszerűen nem tudtam betelni a családommal. Ha valaki tíz évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy ne aggódjak, mert hamarosan visszakapom Bellát, és megtalálom vele együtt a boldogságomat is, akkor egyszerűen leüvöltöm a fejét, vagy a képébe röhögök, ez azt hiszem, hogy az aktuális idegi állapotomtól függött volna. Most viszont szinte hihetetlen látványt nyújt együtt az a hatalmas család, aminek a része lehetek. Alice kitalálta, hogy készítsünk egy családi fotót, amin mindenki rajta van, és azt kell, hogy mondjam, igencsak nagy kihívás volt beleférnünk a kamerába, hiszen annyira nagy lett a családunk. Az ötlete mondjuk ettől függetlenül osztatlan sikert aratott, hiszen így mindenkit láthatunk bármikor, és egyébként is, azt hiszem, hogy ilyen kaliberű családi fotót még nem nagyon készített senki sem a világon.

-          Hahó, most éppen engem kéne szórakoztatnod, nagypapi – szakított ki egy apró hangocska a gondolataimból.

-          Mit szeretnél, Eddy? – néztem azonnal az ágyon forgolódni próbáló unokámra.

-          Nem tudom – vágta rá gondolatban. – Tudsz vicces arcokat vágni, mint Emmett?

-          Nem mondhatnám, hogy a specialitásom – ráztam meg a fejem nevetve. – Az efféle szórakoztatást meghagyom inkább Emmettnek.

-          Hm… Alice énekelni szokott – tette a következő javaslatát.

-          Én inkább megkíméllek az éneklésemtől – vágtam rá azonnal. – Viszont, zongorázhatok neked, vagy olvashatok egy szép történetet.

-          Szeretem, amikor zongorázol – jött a válasz azonnal az unokámtól. Annyira tökéletes, és gyönyörű gyermek volt. Mindegyik unokámat ugyanúgy imádom, ezt tökéletesen egyértelmű, de be kell vallanom, hogy Eddy nagyon különleges a számomra.

-          Ez esetben nagyon szívesen megmutatnék neked valamit zongorán – mosolyogtam rá. Majd betettem őt a kis hordozójába, hogy kényelmesen feküdjön, és már suhantam is lefelé a földszintre a zongorámhoz. Letettem Edet magam mellé, majd belekezdtem a legújabb szerzeményembe, amit tulajdonképpen neki írtam. A dal olyan volt, mint maga Eddy. Egy kicsit bohókás, gyermeki, és nagyon vidám.

-          Ez nagyon jó – kezdett el tapsikolni unokám a hordozójából. – Felveszed nekem cd-re?

-          Hogyha szeretnéd, akkor mindenképpen – vágtam rá azonnal. Az unokáimnak bármit. Akármelyik unokámnak megtennék bármit a boldogsága érdekében.

-          Hát ti meg mit csináltok itt? – kérdezte szerelmem hirtelen. – A kis Ednek már régen aludnia kellene – fűzte még hozzá egy kicsit szigorúan.

-          Csak jól éreztük magunkat, ha már a szülők is elmentek egy kicsit szórakozni – rántottam meg a vállam. Miért ne rúghatnánk ki egy kicsit mi is a hámból? – Egyébként mit keresel itt, Bella?

-          Talán baj, hogy jöttem? Bocsánat, ha zavarok, akkor már megyek is – állapította meg kissé csalódottan.

-          Te sosem zavarsz, csak azt hittem, hogy mára egész napos programod van Jacobbal és Gabriellával.

-          Igen, úgy is volt, de láttam rajtuk, hogy most jobban éreznék magukat kettesben, ha érted mire gondolok – kuncogott fel kedvesem. – Vagy mondhatjuk úgy is, hogy a fiam megkért, hogy hagyjam őket kettesben, mert úgy jobban fog menni a takarítás.

-          Takarítás, na persze – nevettem fel.

-          Na és ti mi jót csináltok? Jól elvoltatok, most hogy Anthony és Nathalie elment kirándulni egyet? – kérdezte szerelmem. Mire a kis Ed azonnal tapsolni és kacagni kezdett. – Ezt igennek veszem – vette ki a hordozóból Eddyt Bella.

-          Éppen játszottam neki egy dalt, amit neki írtam, és minden jel szerint nagyon tetszik neki – mondtam mosolyogva.

-          Akkor halljuk – tette le a hordozót a földre, majd helyet foglalt mellettem Ed társaságában.

-          Akkor elkezdem elölről, hogy te is halld az egészet – ajánlottam a lehetőséget.

-          Jó ötlet – bólintott rá azonnal. Én pedig játszani kezdtem. Ed megint úgy reagált, ahogy az előbb, ebből is arra következtettem, hogy nagyon tetszik neki, amit hall, míg Bella boldogan mosolygott a vidám kis dalon. – Ez fantasztikus lett – mondta szerelmem elismerően, miután az utolsó hangok is elhalkultak a zongorán. – Tényleg olyan, mint Eddy. Egy kicsit bohókás, és nagyon energikus.

-          Ez volt a cél, hogy hasonlítson rá – vágtam rá azonnal. Bella mindig is tökéletesen átérezte a dolgokat, ahogy most is. Pontosan tudta a kezdetektől fogva mindig, hogy mire gondolok, csak azt nem vette észre soha, amikor füllentettem neki valamiért, mert túlságosan is megbízott bennem. Ezért is hoztam magunkat olyan buta helyzetbe több, mint ötven éve, amikor egyszerűen eltűntem. Mekkora idióta voltam akkor, most már tudom. Bárcsak akkor is tudtam volna.

-          Esme szerint csak azóta komponálsz újra, amióta visszajöttetek – mondta szerelmem hirtelen.

-          Igen, így van – válaszoltam őszintén.

-          Miattam? – nézett mélyen a szemembe.

-          Ezt így nem mondanám. Inkább a saját hülyeségem miatt. Bíznom kellett volna benned, feltétel nélkül. Az, hogy elhagytalak a legkevésbé sem a te hibád volt – mondtam határozottan.

-          Talán csak annyiban, hogy elmondhattam volna azonnal – mondta Bella elgondolkodva.

-          Ha elmondtad volna, akkor is lehet, hogy tragédiába torkollott volna a dolog – húzta el a száját Edward.

-          Miért? – lepődött meg szerelmem.

-          Magamat ismerve elvakított volna a féltékenység, és egyszerűen megvádoltalak volna, hogy a gyerek nem tőlem van, hiszen vámpíroknak nem lehet gyereke. Akkor te magad küldtél volna el melegebb éghajlatra, ráadásul jogosan – mondtam őszintén.

-          Nem hiszem, hogy ne hittél volna nekem – vágta rá Bella. – Bár ha belegondolok, akkor végül is egy gondolatfoszlány elég volt, hogy elhagyj – húzta el a száját.

-          Látod, jobban ismersz, mint bárki más – biccentettem.

-          Hé, most velem kéne foglalkoznotok, vagy nem? – hallottam meg Eddy panaszos gondolatát.

-          Bocsánat – néztem rá azonnal.

-          Semmi baj – válaszolták Bellával egyszerre.

-          Öhm… most Ed gondolatára válaszoltam – néztem szerelmemre mosolyogva.

-          Oh, és mit mondott? – kérdezte kíváncsian.

-          Azt hogy, most vele kéne foglalkoznunk – kuncogtam fel.

-          Hát, tulajdonképpen igaza van – mondta Bella komolyan. – Na és mit kíván a kisunokánk?

-          Enni – vágta rá Ed azonnal. – Palacsintát, és juharszirupot, lehetőség szerint kakaóval.

-          Nos, a fiatalember vacsorát rendelt – néztem Bellára. Ha szerencsém van, akkor megcsinálja helyettem Eddy vacsoráját, mert én a legkevésbé sem vagyok tehetséges ebben a kérdésben. Régen próbáltam Bellának ételt készíteni, de sajnos nem mindig sikerült osztatlan sikert aratnom a lelkesedésemmel.

-          Jól sejtem, hogy némi segítségre szorulnál a kérdésben? – nézett rám Bella kérdőn.

-          Hát, ha meg akarom tartani az unokámmal a jó kapcsolatot, akkor szerencsésebb lesz, hogyha te készítesz neki vacsorát – válaszoltam megkönnyebbülten. A legkevésbé sem szerettem volna valami borzalmast adni az unokánknak.

-          Na és mit rendelt? Várj, kitalálom, ma második nap van, úgyhogy palacsintát, juharszirupot, és kakaót – mondta Bella mosolyogva.

-          Nocsak, mindig ezt szokta kérni?

-          A kedvence – biccentett szerelmem.

-          Hát, ez van, kiismerhető vagyok – állapította meg unokánk gondolatban.

-          Megtanítod, hogy mik a mennyiségek? – néztem rá kérlelőn. – Akkor legközelebb már én is meg tudom csinálni – fűztem még hozzá.

-          Hát persze, nagyon szívesen – válaszolta gyengéden. Majd mindhárman elindultunk a konyha felé, hogy elkészítsük a vacsorát Ed számára…

(Anthony szemszöge)

Már az idejét sem tudom, hogy mikor volt időnk szerelmemmel csak így kettesben eljönni sátorozni, de az egyszer biztos, hogy már nagyon hiányzott. Mindkettőnknek ez volt az egyik kedvenc közös programunk, így nagyon örültem, amikor anya felajánlotta, hogy apa és ő nem csak egy napra vállalják el a kis Edet, hanem kettőre is. Így egy éjszakát kint maradhatunk az erdőben. Ami mindenképpen csodálatos lesz. Ezért is tervezem úgy, hogy a forrás mellett fogunk letáborozni.

-          Anthony, biztosan jó ötlet ez? Ed még csak egy hónapos, talán nem kéne még egyedül hagynunk – nézett rám szerelmem bizonytalanul. Azóta aggódik, amióta elmondtam neki, hogy egy éjszakára itt maradunk.

-          Ed már mindent tud enni, mert kint vannak a fogai, és a legkevésbé sem tűnik úgy, hogy rosszul érezné magát a nagyszüleivel. Nem lesz semmi gond. Tudod, hogy imádja Edwardot és Bellát – erősítettem meg ismét, amit már néhányszor elmondtam. – Viszont, ha vissza akarsz menni, akkor inkább menjünk, mert annak sincs értelme, ha nem lazítasz semmit, inkább aggódsz. Egyébként megjegyzem, hogy annyi vámpír és farkas között, ha valami baja esik, akkor legalábbis egy hadsereg támad rájuk – fűztem hozzá kissé csalódottan. Szerettem volna egy kis kikapcsolódást, és romantikázást, hiszen mostanában elég sok minden történt velünk, de ha nem akarja, akkor elfogadom a döntését.

-          Jól van, tudom, hogy igazad van, ne haragudj – sóhajtott fel szerelmem. – Én is szeretnék maradni – bújt hozzám, mint egy kiscica.

-          Ez a beszéd – nyomtam puszit a feje búbjára. – Akkor felállítom a sátrat – engedtem el kedvesemet.

-          Segítsek? – ajánlotta Nath azonnal.

-          Nem, menj és fuss egyet nyugodtan, már régóta szeretnél átváltozni, és most már meg is teheted – mosolyogtam rá.

-          Biztosan nem gond? – harapott az ajkába.

-          Dehogy, egy óra múlva gyere vissza – mondtam neki mosolyogva. Tudtam, hogy már nagyon hiányzott neki a száguldás. Már éppen itt volt az ideje, hogy lazítson egy kicsit. Ahhoz képest, hogy mennyire gyűlölte a farkas létet, amikor először átváltozott most már nagyon jól harmóniában él a benne élő varázslattal.

-          Köszi – kezdte el lekapkodni magáról a ruháit azonnal, hogy átváltozhasson. – Öhm… tudom, hogy nem vagyok annyira karcsú, mint három gyerekkel ezelőtt – mondta zavartan, amikor rajta felejtettem a szemeimet.

-          Nathalie, ne találj ki butaságokat – forgattam meg a szemeimet. – Nem azért felejtettem rajtad a szemeimet, mert nem tetszik a látvány, hanem pontosan azért, mert nagyon is tetszik – léptem közelebb hozzá. Majd szorosan magamhoz húztam.

-          Tényleg? – nézett fel rám mosolyogva.

-          Egészen biztos lehetsz benne, hogyha visszajöttél, akkor be is bizonyítom, mondjuk a forrás partján – mondtam neki csábítóan.

-          Talán mégsem akarok futni – kulcsolta a nyakam köré vékony karjait.

-          Dehogynem akarsz, és miután visszajöttél beváltom az ígéretem – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Megígéred? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.

-          Természetesen megígérem – bólintottam rá azonnal. – Sőt, tudod mit? Ma éjszaka nem hagylak aludni. Hajnalig nem lesz megállás – villantottam rá a legcsábítóbb mosolyomat.

-          Ez remekül hangzik – nyelt egy nagyot szerelmem.

-          Igen, szerintem is – haraptam bele a nyaka lágy bőrébe egy kicsit. – Úgyhogy most menj, hogy minél előbb visszatérj hozzám – adtam ki az utasítást.

-          Legfeljebb egy óra és itt leszek, hogy betartassam a szavad – indult el a fák közé anyaszült meztelenül.

-          Már alig várom – szóltam utána. Mire pimaszul körbefordult előttem, megmutatva ezzel gyönyörű, telt idomait, majd egy kecses mozdulattal felugrott, és átváltozott a levegőben, és már rohanni is kezdett az erdő mélye felé. Én pedig visszatértem a sátorunkhoz, hogy mire szerelmem visszatér előkészítsem a kis meglepetésemet. A sátorfelállításával nem foglalatoskodtam sokáig, hiszen már kiskorom óta sátoroztunk rendszeresen a családommal, így nem jelent kihívást az előkészület. A többi része az már inkább. Nem vagyok híres a szép terítésről. Ami azt illeti, elég ügyetlen vagyok ilyen szinten, de azért remélem, hogy Nathalie meg lesz elégedve a kis ajándékommal. Alice volt kedves és vett nekünk egy fantasztikus piknik kosarat, Marie pedig készített egy fantasztikus csokitortát két személyre. Az új pokrócot viszont én magam vettem, ahogy az édes, fehér bort is, amit Nathalie úgy imád. Tehát igyekeztem kivenni a részem én is az előkészületekből. Na és a szendvicsek is az én tehetségemet dicsérik. Ez sem egy utolsó szempont. A pokróc kellemesen meleg volt, és puha, a kosár tartalmának pedig nagyszerű illata volt. Így a két tányérra kikészítettem a sültet és a salátát. A tortát még bent hagytam a hidegben, nehogy baja legyen. A bort pedig akkor szándékoztam kinyitni, ha Nath már itt lesz. Nem telt bele egy órába, és már mindennel készen voltam. A forráshoz is készítettem egy kényelmes pokrócot, és két törölközőt. A tábortűzhöz is előkészítettem a fát. Már csak kedvesem hiányzott a tökéletes estéhez.

-          Mik ezek a mennyei illatok? – jelent meg szerelmem csillogó szemekkel. – Már kilométerekről megcsapott a friss sült illata.

-          Csak egy kis meglepetés az én gyönyörű feleségemnek – néztem rá boldogan.

-          Hol rejtegetted ezeket eddig? – kérdezte döbbenten.

-          Betettem a túrahátizsákomba – válaszoltam egyértelműen. – A lényeg az volt, hogy ne vedd észre – nyitottam ki a bort. Miközben szerelmem felkapott magára egy kényelmes egybe ruhát, és letelepedett mellém a plédre.

-          Szeretlek – mondta, amikor átnyújtottam neki a poharát.

-          Én is szeretlek – válaszoltam boldogan. Majd összekoccintottuk a két műanyag borospoharat, és egyszerre kortyoltunk bele. – Együnk, azután pedig lemehetünk a forráshoz – ajánlottam a lehetőséget.

-          Ez egy remek ötlet – bólintott rá szerelmem azonnal.

-          Felszabadultabb vagy. Jólesett a futás? – kérdeztem meg a desszert közben. Feleségem arca egyszerűen ragyogott a boldogságtól.

-          Az nem is kifejezés. A futás is jólesett, és a meglepetés még jobban – mondta egy elégedett sóhaj kíséretében. – Ha Marie még ennél is finomabb süteményeket tanul majd készíteni, akkor akkora leszek, mint egy ház – vett még egy falatot a szájába.

-          Nem lehet panasz a tehetségére, az egyszer biztos – bólintottam rá én is. A lányunk azt hiszem, hogy még nagyon is sokra viheti egy saját cukrászdával. – Remélem, hogy ízlett a vacsora – néztem rá kérdőn.

-          Egyszerűen fantasztikus volt – vágta rá szerelmem, miután letette a desszertes tányérját.

-          Akkor talán folytassuk az estét a forrásnál – kaptam a karjaimba egy szempillantás alatt.

-          Anthony – sikkantott fel.

-          Mi az? Az utóbbi néhány hétben nem volt sok időnk egymásra, úgyhogy be kell pótolnunk – mondtam határozottan. – Vagy talán az ellenedre van a tervem?

-          Dehogy van ellenemre a terved – rázta meg a fejét azonnal. – Sőt, kifejezetten ínyemre vannak a terveid – harapott finoman a nyakam bőrébe.

-          Akkor ne is húzzuk tovább az időt – süvítettem át édes terhemmel a forráshoz, hogy az este hátralévő részét ott folytathassuk…

La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 108. fejezet

108. fejezet

(Bella szemszöge)

Lassan két hónapja, hogy hazaértünk Volterrából, és az idő szinte repülni kezdett, amióta itthon vagyunk. Minden békés, és nyugodt. Egy idegen vámpír sem garázdálkodott mostanában a környéken. A fiaim a családjaiknak élnek, és persze egymásnak, ahogy mi is igyekszünk minél több időt eltölteni velük. Jenny pedig nagyon szépen halad. Egy-két kisebb majdnem baleseten kívül semmi nem történt, amióta itt van, és egyre jobban el tudja viselni az emberek közelségét. Bár közöttünk nem nagyon van teljes ember, de Carlisle szerint az már jó jel, hogy nem reagál különösebben a farkasokra, azon kívül, hogy nagyon megkedvelte a fiúkat. Edward és én örömmámorban úszunk, akárhányszor csak meglátogatjuk az unokáinkat, vagy családi pikniket tartunk valahol az erdőben. A kicsi Edward a szokottnál egy picit gyorsabban fejlődik, de ezt a farkas géneknek tudjuk be. A jelek szerint nem sok vámpírság szorult belé, ő inkább Nathalie-ra hasonlít ilyen szinten. Majdnem biztosak vagyunk benne, hogy egyszer át fog változni. Will a szokott ütemben fejlődik, ahogy eddig is, és Emily a lehető legtöbb időt vele tölti. Prue és Sam is nagyon boldogok. A kis Sam elkezdett egy picivel gyorsabbal fejlődni, valószínűleg Prue titkon erre vágyott, és mivel ő Sam bevésődése, ő teljesíti akarja minden kívánságát. Marie és Tim mindketten bejutottak az iskolába, amire vágytak, így egy hónap múlva megkezdhetik a szemesztert. Az unokáink élete tökéletesen alakul, és a gyermekeink sem panaszkodhatnak. Johanna elkezdte a munkát a La Push béli kórházban, ahol szinte azonnal ő lett az új főorvos. Carlisle sokat segít neki, és ez a lány tényleg egy őstehetség. Billy vezeti a falkát, és próbál minél több időt tölteni közben a családjával, ami elégedettséggel tölti. Jacob és Gabriella, róluk nem nagyon van mit mondani, ők Jacob és Gabriella. La Push tökéletes párja, Phoebe pedig igazi kis rosszcsont, de a maga módján annyira elbűvölő, hogy senki sem haragszik meg a különféle csínytevésekért. Anthony pedig, ő ahhoz képest, hogy azt hitte, hogy soha nem lesz családja, már három gyermeke is van, és gyönyörű felesége. Ki gondolta volna, hogy ennyire gyorsan megváltozik mindannyiunk élete. Hiszen ötven éven át szinte minden ugyanaz volt az életünkben. A napok ugyanúgy teltek, a hetek tökéletes rutinban haladtak mellettünk, aztán az élet hirtelen begyorsult, és minden a feje tetejére állt, bár ezt egyáltalán nem bánom. Csodálatos dolgok történtek velünk az elmúlt évek során, és emiatt nincs is okom a legcsekélyebb panaszra sem.

Angela és Brian is tökéletes boldogságban tengetik a napjaikat, bár mostanában kevesebbet beszélünk egymással, mert úgy döntöttek, hogy visszamennek Volterrába, hogy Heather és Alec mellett lehessenek. Oh, igen, Heather és Alec, Carlisle hamarosan visszatér Volterrába, ugyanis Heather a múlt héten tudta meg, hogy kisbaba érkezik a családba. Aminek mind nagyon örülünk. Tanya és Justin pedig jövő héten érkezik, hogy most egy fél évet Johanna mellett töltsenek, és a mi családunk mellett. Úgyhogy azt hiszem, hogy joggal érezhetem magam a világ legboldogabb vámpírjának. Vagy legalábbis az egyik legboldogabb vámpírjának.

-          Szia, csajszi – rontott be Emmett a szobába.

-          Szia, Emmett, valami gond van? – néztem rá meglepetten.

-          Már miért lenne gond? – kérdezte kíváncsian.

-          Nem szoktál csak így berontani – állapítottam meg.

-          Na jó, éppen menekülök, bújtass el, légy szíves – húzta el a száját.

-          Na és mi elől menekülsz? – kérdeztem kíváncsian.

-          Alice és a törpe terrorista elöl – vágta rá Emmett, mintha ez teljesen egyértelmű lenne.

-          Bocsánat, de ki az a törpe terrorista? – néztem rá értetlenül.

-          Kicsit, szőke, és jobban zizeg, mint Alice és Rose együtt – vágta rá Emmett.

-          Oh, szóval Alice és Phoebe megint vásárolni akar, és el akarnak rángatni téged is, hogy cipekedj – állt össze a kép.

-          Na ja, és még Rose is menni akar – forgatta meg a szemeit. – Nem akarsz inkább te a feleségem lenni? Te olvasol, mászkálsz az erdőben, és nem változott hetente plázaszörnnyé – nézett rám könyörgőn.

-          Ezt hallottam, Emmett Cullen – dörrent fel Rose hangja.

-          A francba, most aztán bajban vagyok – nyögött fel Emmett. Majd egy szempillantás alatt kiugrott a nyitott ablakomon. A lányok pedig berontottak a szobámba.

-          Az ablakon át távozott – néztem rájuk mosolyogva.

-          Akkor kapjuk el – ugrott fel Phoebe Alice hátára, aki azonnal követte Emmettet az ablakon keresztül.

-          Öhm, szerintem nem akar veletek vásárolni menni – állapítottam meg mosolyogva Rose-nak.

-          Soha nem akar vásárolni jönni velünk, de mivel elvesztette a fogadást a múltkor Phoebe ellen, így muszáj lesz neki – rántotta meg Rose a vállát. – Tudod, hogy ő is mindig betartatja a fogadást a másokkal, hogyha ő nyer, úgyhogy ennek fordítva is így kell lennie – mondta ellentmondást nem tűrve.

-          Akkor viszont kapjátok el – kuncogtam fel. Ezek szerint Emmett most megérdemli, amit kapni fog.

-          Sziasztok – lépett be Edward a szobába. – Miért menekül Emmett Alice és Phoebe elől? – kérdezte szerelmem vigyorogva. – Na nem, mintha nem tetszett volna a látvány.

-          Hosszú történet, és most nem érek rá, mert el kell kapnom a férjemet, hogy betartassam vele a fogadást – ugrott ki Rose is az ablakomon.

-          Semmi komoly, csak Emmett elveszített egy fogadást, és most fizetnie kell érte. Tudod, minden fogadásnak vannak következményei – állapítottam meg.

-          Ha már fogadásoknál tartunk, mi nem fogadtunk valami olyasmiben, hogyha két napon belül teljesen ki fog ürülni a ház egy kicsit, akkor azt teszek veled, amit csak szeretnék? – terített le hirtelen az ágyra szerelmem.

-          A ház még nem ürült ki teljesen, ugyanis Alice és Phoebe kezében még nem volt táska, ahogy Rose-nál sem – állapítottam meg.

-          Lehet, de tíz percen belül üres lesz a ház – villantotta rám a szemeit.

-          Nos, amennyiben igazad lesz, úgy boldogan állok rendelkezésedre – kacsintottam rá.

-          Szeretem, amikor ilyen kacér vagy – nyomott gyors csókot a számra.

-          Szeretem, amikor ilyen heves vagy – mondtam kihívóan.

-          Megőrjítesz, te nőszemély – nyögött fel Edward, amikor kigomboltam a blúzom felső gombjait, és kivillantottam egy gyönyörű tűzvörös csipkemelltartót, fekete díszítéssel.

-          Számítottam a támadásra – állapítottam meg. – Legalábbis, nagyon reméltem, hogy ma, amikor mindenki tervez valamit, eljössz végre értem.

-          Ami azt illeti, eddig is csak kérned kellett volna, és én már el is jöttem volna érted, ezen ne múljék a dolog – kezdte tovább gombolni a blúzomat, ami ellen nekem egyáltalán nem volt kifogásom. Sőt, kifejezetten tetszett, hogy megint úrrá lett rajta a vámpír énje.

-          Fiatalok, inkább gyertek velünk vásárolni, igazán velünk jöhetnétek, legalább nem unatkoznék – hallottuk meg Emmett hangját.

-          Sajnos, most nem érünk rá – kiáltottunk le egyszerre Edwarddal.

-          Na látjátok, ezt meg tudom érteni, ha fordított lenne a helyzet, és én lennék odafönt Rose babyvel, akkor én sem lennék hajlandó sehová sem elindulni. Jó mulatást – fűzte még hozzá.

-          Meglesz – vágta rá Edward vigyorogva, majd hallottuk, amint odalent nyílik az ajtó, és végre elindulnak vásárolni. Így most már tényleg a miénk volt a ház, ahogy már egy ideje vártuk…

(Gabriella szemszöge)

Nagyon izgatott voltam, hiszen egy hét múlva kinyit az éttermünk, ami hatalmas dolog lesz a családunk életében. Azt hiszem, hogy nagyszerűen sikerült a felújítás, és az átalakítás is. Már néhányan be is jöttek megkérdezni, hogy mikor nyitunk már ki, mert megkapták a szórólapunkat, és már nagyon kíváncsiak várják, hogy megnyissunk. A gyereksarok Phoebe-nek hála egyszerűen tökéletes lett. A bútorokat Esme nagyszerűen kiválasztotta, és mindenki szerint a dekorációm is jól sikerült, amin hosszú heteken át dolgoztam.

-          Szia, kicsim – jelent meg az ajtóban Jacob egy hatalmas virágcsokorral a kezében. – Hogy haladsz a takarítással? Biztosan nem kell egy kis segítség? Hallottam a lányoktól, hogy senkinek sem hagytad, hogy segítsen. Mindenkit hazaküldtél, hogy pihenjenek.

-          Csak egy kicsit szerettem volna egyedül lenni itt. Hiszen olyan sok munkám van benne, és gondoltam egy napra lehetne csak az enyém a hely – magyaráztam mosolyogva.

-          Kicsim, ez a hely a tiéd, ezt mindannyian elismerjük – lépett beljebb szerelmem. – Bár a bevétel részén sajnos kénytelen leszel osztozni velünk, de a tiéd.

-          Sosem gondolnék olyasmire, hogy a bevétel nem a családunk tulajdona – vágtam rá morcosan.

-          Na és mikor nyitunk ki? – lépett közelebb még egy lépést.

-          Mintha nem tudnád – forgattam meg a szemeimet.

-          Ezt a csokrot neked hoztam – állt meg előttem a gyönyörű virágcsokorral. – A kedvenced, mert én akkor is szeretlek, hogyha morcos vagy – nyújtotta át a virágot, majd gyengéden magához húzott, és szenvedélyesen megcsókolt. – Jobban vagy? – kérdezte gyengéden, amikor elengedett.

-          Hogy érted ezt? – néztem rá kérdőn. – Nem is voltam rosszul.

-          Nem te magad voltál rosszul, csak a hangulatod – állapította meg szerelmem. – Reggel is elég morgósan indultál el, ami csakis egyetlen dolgot jelenthet. Beugrottam Johannához a rendelőbe – vett elő egy kis tasakot a zsebéből.

-          Ugyan miért? – kérdeztem értetlenül.

-          Azért, mert mindketten tudjuk, hogy milyen vagy a rossz napjaid előtt, hogy úgy mondjam. Ez egy egyszerű görcsoldó, azt mondta Johanna, hogy naponta szükség esetén akár hármat is bevehetsz belőle – vett ki egy üdítőt a hűtőből. – Szóval, szerintem vegyél be egyet most – nyújtotta felém a fantát, és a gyógyszert. – Tudom, hogy csak végszükség esetén vagy hajlandó gyógyszer bevenni, de hidd el, hogy ez végszükség, mert nagyon morcos voltál reggel.

-          Jól van, attól tartok, hogy igazad van – sóhajtottam fel. Tényleg elviselhetetlen vagyok ilyenkor néha.

-          Néha? – vonta fel a szemöldökét szerelmem.

-          Na jó, elismerem, hogy általában – bólintottam rá. Kár lenne tagadni, hogy a rossz napjaimat megelőző napokon igencsak rossz a hangulatom.

-          Mi lenne, hogyha megpróbálnám javítani a hangulatodat? – simított végig a karomon.

-          Jake, te olyan kis perverz vagy néha – csóváltam meg a fejem.

-          Miért? Még nincsenek olyan napok, ez még csak az előszele, és pontosan tudom, hogy ilyenkor jobban kívánod, hogy együtt legyünk, csak mivel már három napja egyfolytában járőröztem nem volt rád elég időm, amiért elnézést kérek, de most van rád időm, egész nap a tiéd vagyok – mondta lelkesen.

-          Ki kell takarítanom, hogy holnap elkezdhessék a munkát a dolgozók – vetettem ellent, bár talán egy kissé határozatlanul. Mármint nem voltam túlságosan meggyőző, mert Jacob csak jót mosolygott rajtam.

-          Úgy láttam a múltkor, hogy egészen szép ruhatár van itt egy kicsit hátrébb – termett a bejárati ajtónál, és ráfordította a kulcsot.

-          Jake? – néztem rá döbbenten.

-          Mi az? Nincs kedved egy kis izgalomhoz? – kapott a karjaiba, és berontott velem a ruhatárba, ahol a pultra ültetett. – Valamikor illik felavatni az éttermünket, nem gondolod? – kezdte el kigombolni a ruhámat. – Imádom ezt a farmerruhádat, nagyon könnyű téged megszabadítani tőle.

-          Ki kell takarítanom – nyögtem fel, amikor kezébe vette a melleimet.

-          Segítek kitakarítani egy kicsit később – húzta félre az utolsó zavaró ruhadarabomat az útból, majd gyengéden végigsimított rajtam, amit már nem voltam képes tétlenül tűrni. Ez már túllépet minden határon. Egyszerűen nem tudtam tovább tűrni a gyengéd kínzást, és nem is akartam tovább visszafogni magam. Végül is, hosszú még a nap, és lesz időnk kitakarítani. Így gyorsan kigomboltam szerelmem ingjét, és nadrágját, majd magamra rántottam. Ő pedig azonnal tudta, hogy mit szeretnék, és hevesen mozogni kezdett.

-          Ne hagyd abba – sikkantottam fel a gyönyörtől. – Ez már úgy hiányzott.

-          Csak két nap volt – állapította meg szerelmem.

-          Nekem egy örökkévalóságnak tűnt – sóhajtottam fel. Majd kényelmesen hátradőltem a pulton, és hagytam, hogy szerelmem teljes mértékben átvegye az irányítást.

-          Nem tagadom, hogy te is hiányoztál – simított végig a testemen lágyan. Én pedig teljesen átadtam magam a gyengéd érintéseknek. Bár bevallom őszintén, hogy néha talán már túlságosan is gyengédnek éreztem szerelmemet.

-          Gyorsabban, kérlek – kulcsoltam át a derekát a lábaimmal.

-          Kérésed számomra parancs – mosolyodott el, majd még hevesebb támadásba kezdett, ami engem már teljesen önkívületi állapotba repített, de a hangokból ítélve szerelmemnek sem volt oka panaszra. Néhány pillanat múlva pedig egyszerre csapott le ránk a kielégültség édes érzése.

-          Ez elképesztő volt – suttogtam lehunyt szemmel.

-          Egyetértek – feküdt rám lágyan kedvesem, majd gyengéden megcsókolt. Én pedig boldogan viszonoztam a csókját. – Most már örömmel segítek kitakarítani, hogyha gondolod – fűzte még hozzá nevetve.

-          Azt hiszem, hogy még egy kicsit ráérünk – kuncogtam fel. – Talán még szükségem lesz a közeljövőben hangulatjavításra.

-          Boldogan állok rendelkezésedre – nevetett fel ő is. – Oh, és csak, hogy legyen még egy jó hírem. Most egy egész hétig nem vagyok beosztva, úgyhogy csakis a tiéd vagyok – villantotta rám a szemeit. – Akár minden nap bejövök és segítek neked, ha szeretnéd.

-          Ez nagyon jól hangzik, csak az a kérdés, hogy ez a segítség hátráltatja a nyitás időpontját, vagy segíti – jelent meg kaján vigyor az arcomon.

-          Az csakis attól függ, hogy neked milyen típusú segítségre lesz éppen szükséged – incselkedett velem tovább.

-          Nos, az biztos, hogyha veled dolgozom, akkor többféle segítséget is igénybe fogok venni – mondtam határozottan.

-          Hm… zene füleimnek – puszilt bele a nyakamba szerelmem. Majd óvatosan felkelt rólam, és rendbe tette magát, azután pedig engem is finoman felöltöztetett. – Nos, hallgatom, asszonyom. Adja ki a parancsot – segített le a pultról. Majd várakozóan nézett rám. Én viszont ahelyett, hogy kiadtam volna az utasítást csak ledöntöttem őt a földre, hogy ott folytathassuk, ahol az előbb abbahagytuk…