La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 109. fejezet

109. fejezet

SZIASZTOK, KEDVES OLVASÓIM! HOGYHA ESETLEG HIBA MARADT A FEJEZETBEN, AKKOR ELNÉZÉST KÉREK, DE NINCS ENERGIÁM ÁTOLVASNI, MERT NAGYON-NAGYON MEGFÁZTAM. HA HIBÁT TALÁLTOK, AKKOR ÍGÉREM, HOGY HAMAROSAN JAVÍTANI FOGOM. PUSZI, DRUSILLA

(Edward szemszöge)

Egyszerűen nem tudtam betelni a családommal. Ha valaki tíz évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy ne aggódjak, mert hamarosan visszakapom Bellát, és megtalálom vele együtt a boldogságomat is, akkor egyszerűen leüvöltöm a fejét, vagy a képébe röhögök, ez azt hiszem, hogy az aktuális idegi állapotomtól függött volna. Most viszont szinte hihetetlen látványt nyújt együtt az a hatalmas család, aminek a része lehetek. Alice kitalálta, hogy készítsünk egy családi fotót, amin mindenki rajta van, és azt kell, hogy mondjam, igencsak nagy kihívás volt beleférnünk a kamerába, hiszen annyira nagy lett a családunk. Az ötlete mondjuk ettől függetlenül osztatlan sikert aratott, hiszen így mindenkit láthatunk bármikor, és egyébként is, azt hiszem, hogy ilyen kaliberű családi fotót még nem nagyon készített senki sem a világon.

-          Hahó, most éppen engem kéne szórakoztatnod, nagypapi – szakított ki egy apró hangocska a gondolataimból.

-          Mit szeretnél, Eddy? – néztem azonnal az ágyon forgolódni próbáló unokámra.

-          Nem tudom – vágta rá gondolatban. – Tudsz vicces arcokat vágni, mint Emmett?

-          Nem mondhatnám, hogy a specialitásom – ráztam meg a fejem nevetve. – Az efféle szórakoztatást meghagyom inkább Emmettnek.

-          Hm… Alice énekelni szokott – tette a következő javaslatát.

-          Én inkább megkíméllek az éneklésemtől – vágtam rá azonnal. – Viszont, zongorázhatok neked, vagy olvashatok egy szép történetet.

-          Szeretem, amikor zongorázol – jött a válasz azonnal az unokámtól. Annyira tökéletes, és gyönyörű gyermek volt. Mindegyik unokámat ugyanúgy imádom, ezt tökéletesen egyértelmű, de be kell vallanom, hogy Eddy nagyon különleges a számomra.

-          Ez esetben nagyon szívesen megmutatnék neked valamit zongorán – mosolyogtam rá. Majd betettem őt a kis hordozójába, hogy kényelmesen feküdjön, és már suhantam is lefelé a földszintre a zongorámhoz. Letettem Edet magam mellé, majd belekezdtem a legújabb szerzeményembe, amit tulajdonképpen neki írtam. A dal olyan volt, mint maga Eddy. Egy kicsit bohókás, gyermeki, és nagyon vidám.

-          Ez nagyon jó – kezdett el tapsikolni unokám a hordozójából. – Felveszed nekem cd-re?

-          Hogyha szeretnéd, akkor mindenképpen – vágtam rá azonnal. Az unokáimnak bármit. Akármelyik unokámnak megtennék bármit a boldogsága érdekében.

-          Hát ti meg mit csináltok itt? – kérdezte szerelmem hirtelen. – A kis Ednek már régen aludnia kellene – fűzte még hozzá egy kicsit szigorúan.

-          Csak jól éreztük magunkat, ha már a szülők is elmentek egy kicsit szórakozni – rántottam meg a vállam. Miért ne rúghatnánk ki egy kicsit mi is a hámból? – Egyébként mit keresel itt, Bella?

-          Talán baj, hogy jöttem? Bocsánat, ha zavarok, akkor már megyek is – állapította meg kissé csalódottan.

-          Te sosem zavarsz, csak azt hittem, hogy mára egész napos programod van Jacobbal és Gabriellával.

-          Igen, úgy is volt, de láttam rajtuk, hogy most jobban éreznék magukat kettesben, ha érted mire gondolok – kuncogott fel kedvesem. – Vagy mondhatjuk úgy is, hogy a fiam megkért, hogy hagyjam őket kettesben, mert úgy jobban fog menni a takarítás.

-          Takarítás, na persze – nevettem fel.

-          Na és ti mi jót csináltok? Jól elvoltatok, most hogy Anthony és Nathalie elment kirándulni egyet? – kérdezte szerelmem. Mire a kis Ed azonnal tapsolni és kacagni kezdett. – Ezt igennek veszem – vette ki a hordozóból Eddyt Bella.

-          Éppen játszottam neki egy dalt, amit neki írtam, és minden jel szerint nagyon tetszik neki – mondtam mosolyogva.

-          Akkor halljuk – tette le a hordozót a földre, majd helyet foglalt mellettem Ed társaságában.

-          Akkor elkezdem elölről, hogy te is halld az egészet – ajánlottam a lehetőséget.

-          Jó ötlet – bólintott rá azonnal. Én pedig játszani kezdtem. Ed megint úgy reagált, ahogy az előbb, ebből is arra következtettem, hogy nagyon tetszik neki, amit hall, míg Bella boldogan mosolygott a vidám kis dalon. – Ez fantasztikus lett – mondta szerelmem elismerően, miután az utolsó hangok is elhalkultak a zongorán. – Tényleg olyan, mint Eddy. Egy kicsit bohókás, és nagyon energikus.

-          Ez volt a cél, hogy hasonlítson rá – vágtam rá azonnal. Bella mindig is tökéletesen átérezte a dolgokat, ahogy most is. Pontosan tudta a kezdetektől fogva mindig, hogy mire gondolok, csak azt nem vette észre soha, amikor füllentettem neki valamiért, mert túlságosan is megbízott bennem. Ezért is hoztam magunkat olyan buta helyzetbe több, mint ötven éve, amikor egyszerűen eltűntem. Mekkora idióta voltam akkor, most már tudom. Bárcsak akkor is tudtam volna.

-          Esme szerint csak azóta komponálsz újra, amióta visszajöttetek – mondta szerelmem hirtelen.

-          Igen, így van – válaszoltam őszintén.

-          Miattam? – nézett mélyen a szemembe.

-          Ezt így nem mondanám. Inkább a saját hülyeségem miatt. Bíznom kellett volna benned, feltétel nélkül. Az, hogy elhagytalak a legkevésbé sem a te hibád volt – mondtam határozottan.

-          Talán csak annyiban, hogy elmondhattam volna azonnal – mondta Bella elgondolkodva.

-          Ha elmondtad volna, akkor is lehet, hogy tragédiába torkollott volna a dolog – húzta el a száját Edward.

-          Miért? – lepődött meg szerelmem.

-          Magamat ismerve elvakított volna a féltékenység, és egyszerűen megvádoltalak volna, hogy a gyerek nem tőlem van, hiszen vámpíroknak nem lehet gyereke. Akkor te magad küldtél volna el melegebb éghajlatra, ráadásul jogosan – mondtam őszintén.

-          Nem hiszem, hogy ne hittél volna nekem – vágta rá Bella. – Bár ha belegondolok, akkor végül is egy gondolatfoszlány elég volt, hogy elhagyj – húzta el a száját.

-          Látod, jobban ismersz, mint bárki más – biccentettem.

-          Hé, most velem kéne foglalkoznotok, vagy nem? – hallottam meg Eddy panaszos gondolatát.

-          Bocsánat – néztem rá azonnal.

-          Semmi baj – válaszolták Bellával egyszerre.

-          Öhm… most Ed gondolatára válaszoltam – néztem szerelmemre mosolyogva.

-          Oh, és mit mondott? – kérdezte kíváncsian.

-          Azt hogy, most vele kéne foglalkoznunk – kuncogtam fel.

-          Hát, tulajdonképpen igaza van – mondta Bella komolyan. – Na és mit kíván a kisunokánk?

-          Enni – vágta rá Ed azonnal. – Palacsintát, és juharszirupot, lehetőség szerint kakaóval.

-          Nos, a fiatalember vacsorát rendelt – néztem Bellára. Ha szerencsém van, akkor megcsinálja helyettem Eddy vacsoráját, mert én a legkevésbé sem vagyok tehetséges ebben a kérdésben. Régen próbáltam Bellának ételt készíteni, de sajnos nem mindig sikerült osztatlan sikert aratnom a lelkesedésemmel.

-          Jól sejtem, hogy némi segítségre szorulnál a kérdésben? – nézett rám Bella kérdőn.

-          Hát, ha meg akarom tartani az unokámmal a jó kapcsolatot, akkor szerencsésebb lesz, hogyha te készítesz neki vacsorát – válaszoltam megkönnyebbülten. A legkevésbé sem szerettem volna valami borzalmast adni az unokánknak.

-          Na és mit rendelt? Várj, kitalálom, ma második nap van, úgyhogy palacsintát, juharszirupot, és kakaót – mondta Bella mosolyogva.

-          Nocsak, mindig ezt szokta kérni?

-          A kedvence – biccentett szerelmem.

-          Hát, ez van, kiismerhető vagyok – állapította meg unokánk gondolatban.

-          Megtanítod, hogy mik a mennyiségek? – néztem rá kérlelőn. – Akkor legközelebb már én is meg tudom csinálni – fűztem még hozzá.

-          Hát persze, nagyon szívesen – válaszolta gyengéden. Majd mindhárman elindultunk a konyha felé, hogy elkészítsük a vacsorát Ed számára…

(Anthony szemszöge)

Már az idejét sem tudom, hogy mikor volt időnk szerelmemmel csak így kettesben eljönni sátorozni, de az egyszer biztos, hogy már nagyon hiányzott. Mindkettőnknek ez volt az egyik kedvenc közös programunk, így nagyon örültem, amikor anya felajánlotta, hogy apa és ő nem csak egy napra vállalják el a kis Edet, hanem kettőre is. Így egy éjszakát kint maradhatunk az erdőben. Ami mindenképpen csodálatos lesz. Ezért is tervezem úgy, hogy a forrás mellett fogunk letáborozni.

-          Anthony, biztosan jó ötlet ez? Ed még csak egy hónapos, talán nem kéne még egyedül hagynunk – nézett rám szerelmem bizonytalanul. Azóta aggódik, amióta elmondtam neki, hogy egy éjszakára itt maradunk.

-          Ed már mindent tud enni, mert kint vannak a fogai, és a legkevésbé sem tűnik úgy, hogy rosszul érezné magát a nagyszüleivel. Nem lesz semmi gond. Tudod, hogy imádja Edwardot és Bellát – erősítettem meg ismét, amit már néhányszor elmondtam. – Viszont, ha vissza akarsz menni, akkor inkább menjünk, mert annak sincs értelme, ha nem lazítasz semmit, inkább aggódsz. Egyébként megjegyzem, hogy annyi vámpír és farkas között, ha valami baja esik, akkor legalábbis egy hadsereg támad rájuk – fűztem hozzá kissé csalódottan. Szerettem volna egy kis kikapcsolódást, és romantikázást, hiszen mostanában elég sok minden történt velünk, de ha nem akarja, akkor elfogadom a döntését.

-          Jól van, tudom, hogy igazad van, ne haragudj – sóhajtott fel szerelmem. – Én is szeretnék maradni – bújt hozzám, mint egy kiscica.

-          Ez a beszéd – nyomtam puszit a feje búbjára. – Akkor felállítom a sátrat – engedtem el kedvesemet.

-          Segítsek? – ajánlotta Nath azonnal.

-          Nem, menj és fuss egyet nyugodtan, már régóta szeretnél átváltozni, és most már meg is teheted – mosolyogtam rá.

-          Biztosan nem gond? – harapott az ajkába.

-          Dehogy, egy óra múlva gyere vissza – mondtam neki mosolyogva. Tudtam, hogy már nagyon hiányzott neki a száguldás. Már éppen itt volt az ideje, hogy lazítson egy kicsit. Ahhoz képest, hogy mennyire gyűlölte a farkas létet, amikor először átváltozott most már nagyon jól harmóniában él a benne élő varázslattal.

-          Köszi – kezdte el lekapkodni magáról a ruháit azonnal, hogy átváltozhasson. – Öhm… tudom, hogy nem vagyok annyira karcsú, mint három gyerekkel ezelőtt – mondta zavartan, amikor rajta felejtettem a szemeimet.

-          Nathalie, ne találj ki butaságokat – forgattam meg a szemeimet. – Nem azért felejtettem rajtad a szemeimet, mert nem tetszik a látvány, hanem pontosan azért, mert nagyon is tetszik – léptem közelebb hozzá. Majd szorosan magamhoz húztam.

-          Tényleg? – nézett fel rám mosolyogva.

-          Egészen biztos lehetsz benne, hogyha visszajöttél, akkor be is bizonyítom, mondjuk a forrás partján – mondtam neki csábítóan.

-          Talán mégsem akarok futni – kulcsolta a nyakam köré vékony karjait.

-          Dehogynem akarsz, és miután visszajöttél beváltom az ígéretem – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Megígéred? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.

-          Természetesen megígérem – bólintottam rá azonnal. – Sőt, tudod mit? Ma éjszaka nem hagylak aludni. Hajnalig nem lesz megállás – villantottam rá a legcsábítóbb mosolyomat.

-          Ez remekül hangzik – nyelt egy nagyot szerelmem.

-          Igen, szerintem is – haraptam bele a nyaka lágy bőrébe egy kicsit. – Úgyhogy most menj, hogy minél előbb visszatérj hozzám – adtam ki az utasítást.

-          Legfeljebb egy óra és itt leszek, hogy betartassam a szavad – indult el a fák közé anyaszült meztelenül.

-          Már alig várom – szóltam utána. Mire pimaszul körbefordult előttem, megmutatva ezzel gyönyörű, telt idomait, majd egy kecses mozdulattal felugrott, és átváltozott a levegőben, és már rohanni is kezdett az erdő mélye felé. Én pedig visszatértem a sátorunkhoz, hogy mire szerelmem visszatér előkészítsem a kis meglepetésemet. A sátorfelállításával nem foglalatoskodtam sokáig, hiszen már kiskorom óta sátoroztunk rendszeresen a családommal, így nem jelent kihívást az előkészület. A többi része az már inkább. Nem vagyok híres a szép terítésről. Ami azt illeti, elég ügyetlen vagyok ilyen szinten, de azért remélem, hogy Nathalie meg lesz elégedve a kis ajándékommal. Alice volt kedves és vett nekünk egy fantasztikus piknik kosarat, Marie pedig készített egy fantasztikus csokitortát két személyre. Az új pokrócot viszont én magam vettem, ahogy az édes, fehér bort is, amit Nathalie úgy imád. Tehát igyekeztem kivenni a részem én is az előkészületekből. Na és a szendvicsek is az én tehetségemet dicsérik. Ez sem egy utolsó szempont. A pokróc kellemesen meleg volt, és puha, a kosár tartalmának pedig nagyszerű illata volt. Így a két tányérra kikészítettem a sültet és a salátát. A tortát még bent hagytam a hidegben, nehogy baja legyen. A bort pedig akkor szándékoztam kinyitni, ha Nath már itt lesz. Nem telt bele egy órába, és már mindennel készen voltam. A forráshoz is készítettem egy kényelmes pokrócot, és két törölközőt. A tábortűzhöz is előkészítettem a fát. Már csak kedvesem hiányzott a tökéletes estéhez.

-          Mik ezek a mennyei illatok? – jelent meg szerelmem csillogó szemekkel. – Már kilométerekről megcsapott a friss sült illata.

-          Csak egy kis meglepetés az én gyönyörű feleségemnek – néztem rá boldogan.

-          Hol rejtegetted ezeket eddig? – kérdezte döbbenten.

-          Betettem a túrahátizsákomba – válaszoltam egyértelműen. – A lényeg az volt, hogy ne vedd észre – nyitottam ki a bort. Miközben szerelmem felkapott magára egy kényelmes egybe ruhát, és letelepedett mellém a plédre.

-          Szeretlek – mondta, amikor átnyújtottam neki a poharát.

-          Én is szeretlek – válaszoltam boldogan. Majd összekoccintottuk a két műanyag borospoharat, és egyszerre kortyoltunk bele. – Együnk, azután pedig lemehetünk a forráshoz – ajánlottam a lehetőséget.

-          Ez egy remek ötlet – bólintott rá szerelmem azonnal.

-          Felszabadultabb vagy. Jólesett a futás? – kérdeztem meg a desszert közben. Feleségem arca egyszerűen ragyogott a boldogságtól.

-          Az nem is kifejezés. A futás is jólesett, és a meglepetés még jobban – mondta egy elégedett sóhaj kíséretében. – Ha Marie még ennél is finomabb süteményeket tanul majd készíteni, akkor akkora leszek, mint egy ház – vett még egy falatot a szájába.

-          Nem lehet panasz a tehetségére, az egyszer biztos – bólintottam rá én is. A lányunk azt hiszem, hogy még nagyon is sokra viheti egy saját cukrászdával. – Remélem, hogy ízlett a vacsora – néztem rá kérdőn.

-          Egyszerűen fantasztikus volt – vágta rá szerelmem, miután letette a desszertes tányérját.

-          Akkor talán folytassuk az estét a forrásnál – kaptam a karjaimba egy szempillantás alatt.

-          Anthony – sikkantott fel.

-          Mi az? Az utóbbi néhány hétben nem volt sok időnk egymásra, úgyhogy be kell pótolnunk – mondtam határozottan. – Vagy talán az ellenedre van a tervem?

-          Dehogy van ellenemre a terved – rázta meg a fejét azonnal. – Sőt, kifejezetten ínyemre vannak a terveid – harapott finoman a nyakam bőrébe.

-          Akkor ne is húzzuk tovább az időt – süvítettem át édes terhemmel a forráshoz, hogy az este hátralévő részét ott folytathassuk…