La Push vámpírja II. Új nemzedék - 21. fejezet

21. fejezet

SZIASZTOK! SZERENCSÉSEN HAZAÉRKEZTEM, ÉS MEG IS HOZTAM A FRISS FEJEZETET :D PUSZI, DRUSILLA

(Anthony szemszöge)

A lányok egész úton csak ficánkoltak az autóban a gyerekülésekben. Alig várták, hogy odaérjünk a vidámparkba. Egyszerűen még soha életemben nem láttam őket ennyire felpörögve. Egész úton csak kérdésekkel bombáztak engem és az édesanyjukat is. Hogy milyen az a hullámvasút, hogy milyen volt, amikor én először ültem fel rá. Amikor kipróbáltam a körhintát, és a mesefolyamot. Annyi mindent tudtak már a vidámparkról, de fogalmuk sem volt róla, hogy mennyi mindent tartogat még számukra az a hely. Hiszen elképzelni és megtapasztalni egészen más. Még mindig emlékszem, amikor kiskoromban apa és anya elhoztak ide. Minden annyira színes volt, és nyüzsgő. Egyik élményem követte a másikat. Apa felvitt engem mindenre, amire csak rámutattam, míg anya fintorgott és morgolódott, hogy miért enged meg nekem mindent, hiszen még kicsi vagyok hozzá. Mintha csak ma történt volna, amikor apa meglátta a hullámvasútnál dolgozó lányt. Ahogy meglátta a bevésődését megszűnt körülötte a világ, és teljes egészében átadta magát a gyönyörű, fiatal lány látványának. Aznap szomorúan feküdtem le, mert anya azt mondta, hogy mikor felébredek már nem otthon leszünk, hanem elindulunk, és megkeressük az új otthonunkat, de reggel mégis a szobámban voltam, és halk beszélgetésfoszlányokat hallottam az ebédlőből. A látvány pedig, ami elém tárult majdnem a szokásos volt, csak egy kicsit még annál is jobb. Dawn apa ölében ült, míg anya rántottát, és palacsintát sütött, ahogy minden reggel, miközben békésen beszélgettek. Nem volt semmi jele annak, hogy anya és Dawn ne kedvelnék egymást, vagy hogy apa meg akarna szabadulni tőlünk, most, hogy már saját családja lehet. Csodálatos reggel volt, talán az egyik legszebb a létezésem során. Akkor értettem meg igazán, hogy mit jelent apához tartozni, hogy mit jelent La Push népéhez tartozni. Akit egyszer a szívükbe fogadtak, azt soha többé nem engedik el, történjék bármi.

-         Megjöttünk – szakított ki szerelmem hangja a gondolataimból.

-         Jaj, de jó – sikkantottak fel a lányok, majd hevesen kezdték el kicsatolni az öveiket. Olyan kis türelmetlenek voltak, de megértettem őket. Hiszen ki ne lenne izgatott, amikor játékot és kacagást ígér az egész nap.

-         Hékás, csak türelem – fordultam hátra hozzájuk. – Senkire sem moroghattok rá, még akkor sem, hogyha nagyon idegesít titeket. Nem hallgattok Emmett bácsi felbujtó mondataira, hanem végig mellettünk maradtok, és legfőképpen nem változunk át nyilvános helyen, történjék bármi. Ha veszélyt éreztek, akkor sem. Ha pedig elszakadnánk egymástól, akkor…

-         Akkor La Push erdejében találkozunk – fejezték be a lányok a megkezdett mondatomat.

-         Nagyon jó – simogattam meg az arcukat. – Akkor már indulhatunk is – szálltam ki a kocsiból. Majd az ölembe kaptam Marie-t, míg Emilyt Nathalie vette fel.

-         Mi az a karamellás alma? – kérdezte Emily kíváncsian. – Úgy láttam, hogy Gaby nagyon szereti, legalábbis felcsillant a szeme, amikor az mondta, hogy vattacukrot kér, és karamellás almát.

-         A karamellás alma egy meseszép alma, ami pontosan úgy néz ki, mint Hófehérke almája, csak még be van vonva egy fényes, és áttetsző cukorréteggel is. Szeretnéd megkóstolni? – kérdeztem kíváncsian.

-         Még szép – bólintott rá Emily azonnal.

-         Én vattacukrot szeretnék, állítólag émelyítően édes, és elolvad a szánkban. Ez tényleg így van, anya? – nézett kérdőn Marie az anyukájára.

-         Igen, kicsim, én magam is szívesen ennék egy igazi, finom vattacukrot – bólintott rá szerelmem.

-         Na mi van, fiatalok? – jelent meg mellettünk Emmett. – Ne lazsáljatok. Tim és én mindjárt elérjük a körhintát, és akkor lesz ám buli a javából – siettek el mellettünk.

-         Emmett, ha baja esik a keresztfiamnak, akkor nem teszed zsebre, amit tőlem kapsz – kiáltott utánuk Rose.

-         Gyere, Billy, szeretnék egy hatalmas, plüss pandamacit – sietett el Johanna is mellettünk.

-         Johanna, lassabban – szólt rá Carlisle, miközben Esme kezét fogva elsétáltak mellettünk. – Hihetetlenül rossz beteg ez a lány, még nálatok is rosszabb – csikizte meg a dédunokáit, majd továbbindultak Johanna és Billy után. A fivérem éppen sikerrel lőtte le a szerelme által áhított plüss mackót, így Johanna boldogan ölelte magához a puha játékot.

-         Apu, én is szeretnék egy plüsst – rángatta meg az ingemet Marie.

-         Igen, én is. Egy kutyust – kontrázott rá Emily is.

-         Én pedig azt a rózsaszín sárkányt – mutatott rá Marie is a választottjára.

-         Rendben, a tiétek lesz – nevettem fel. – Na és te? Mit szeretne az én gyönyörű feleségem hazavinni?

-         Téged – búgta a fülembe.

-         Ez igazán hízelgő, de én arra gondoltam, hogy milyen plüsst lőhetnék neked – pusziltam a nyakába.

-         Hát, nem pont ezt a választ vártam, de ha már nem kapok jobb ajánlatot, akkor azt a fehér macit szeretném.

-         Éppen, mint kiskorodban – hallottuk meg a már ismerős hangot a hátunk mögül.

-         Anya, apa – fordult meg Nathalie boldog mosollyal az arcán. – Oh, és még a kis Sam is. Hogy kerültök ide?

-         A férjed megsúgta, hogy ma merre jártok, és gondoltuk csatlakozunk hozzátok, ha nem zavarunk – ölelte meg Sam a lányát.

-         Még szép, hogy velünk tartotok – szorította magához kedvesem a családját.

-         Mit is jelképez a fehér maci? – kérdeztem meg hirtelen, miután elengedték egymást.

-         Amikor kislány voltam, és először voltunk vidámparkban apától a fehér macit kértem, és meg is kaptam. Nemrég ment tönkre a kis plüssállatka, amikor először átváltoztam. Nem tudtam kontrollálni magam, és a macit magamhoz szorítva próbáltam megnyugodni, így szegényt szétmarcangoltam, amikor a karmaim kinőttek – magyarázta kissé zavarban.

-         Értem, akkor mindenképpen megkapod azt a macit – nyomtam puszit a szájára. Majd beálltam a sorba. Először szerelmemnek lőttem le a maciját, majd Marie sárkányát, végül pedig Emily kutyusát. Életem mind a három értelme boldogan ölelgette magához a játékokat, én pedig a lelkesedésükön felbuzdulva még egy kis farkast is megszereztem Sam számára, aki azonnal lelkesen tömte a szájába az állatka fülét.

-         Hékás, az nem ennivaló, pöttöm – húztam ki a szájából a játékot.

-         Ugyan – legyintett Jules nevetve. – Tudod, ő egy átlagos alakváltó kisbaba, és a babák bizony rágcsálják a játékukat, vagy olykor csorgatják a nyálukat, ahogy a mellékelt ábra is mutatja – törölte meg kisfia száját mosolyogva anyósom.

-         Billyre és Jacobra emlékeztet – villantottam ki rá a fogaimat. Mire a kissrác azonnal apró morgó hangot hallatott. – Igen, teljesen olyan, mint amilyenek ők voltak – kuncogtam fel.

-         A hagyományos kis farkasok már csak ilyenek – emelte ki a kocsiból Jules a kisfiát. – Ugye, Sam? – nyomott puszit a pufók arcocskára, mire a kisbaba beletúrt a hajába, és kacarászni kezdett. Gyönyörű szép jelenet volt.

-         Ezért érdemes harcolni – gondoltam magamban.

-         Ahogy mondod, fiam – jelent meg apa mellettem. – Az ilyen pillanatok mindennél csodálatosabbak a létezésünk során.

-         Ezzel nem tudok vitatkozni – bólintottam rá azonnal. – Merre van anya?

-         Már a körhintán van a feleségeddel és a lányokkal együtt – mutatott apa a játék felé. Ahol a lányok boldogan kacagva lóbálták a lábukat, miközben egyre gyorsabban kőröztek a levegőben.

-         Boldognak tűnnek – mosolyodtam el.

-         Nem csak annak tűnnek, hanem azok is – mondta apa határozottan. – Bár ezt te pontosan ugyanolyan jól tudod, ahogy én.

-         Ma még boldogok, de holnap meg kell magyaráznom Marie-nak, hogy most segítenie kell Maxnek, amit attól félek, hogy nem nagyon fog megérteni. Nem azért, mert nem értelmes, hanem mert valóban nem logikusak a dolgok, amik körülötte történnek. Nézz csak rá – mutattam a kislányom felé. – Nézd, hogy hogyan kacarászik. Egy órával ezelőtt még kimerülten dőlt el a kanapén, most pedig felhőtlenül játszik. Nem érti ezt az egészet. Még gyermek a lelke.

-         Ne becsüld alá, Marie pontosan ugyanúgy érti a dolgokat, mint ahogy Emily, csak ő túllép rajtuk, mert úgy van vele, hogy a felnőttek majd megoldják, hiszen ő még csak egy gyerek, és élvezni akarja a gyermekkor szépségeit. Figyeld őket. Amikor Emily elkomorul, akkor Marie koncentrál, és nézd, a lányod megint mosolyog. Nem figyelted még meg őket?

-         Nem tudom, hogy mire gondolsz – ráncoltam össze a homlokomat. Bár elkezdtem figyelni a lányokat.

-         Figyelj, most megint – mutatott a lányok felé. Ezúttal Emily koncentrált és Marie nevetett fel. 

-         Te jó ég, szavak nélkül kommunikálnak, és én észre sem vettem – kerekedtek ki a szemeim. – Mióta? Úgy értem, hogy észrevetted ezt már máskor is?

-         Nem, ma először, de nem tudhatjuk, hogy mióta képesek erre a kommunikációra. Mindenesetre ügyesen titkolták a dolgot – vigyorodott el apa.

-         Az egyszer biztos, majd megkérdezem őket este, most inkább hagyom őket, hadd élvezzék a játékokat – mondtam határozottan. Ez a fajta kommunikáció még jócskán a hasznunkra válhat. Így Emily talán kimondatlan szavakkal is kordában tudja tartani a testvérét.  

-         Előbb tudjuk meg, hogy tényleg beszélgetnek-e, vagy csupán érzelmeket közvetítenek egymás felé. A lényeg, hogy ne ijeszd el őket.

-         Egyelőre nem igazán értem, hogy miért titkolóznak előttünk, hiszen mi mindent megbeszélünk – mondtam kissé csalódottan.

-         Ugyan már, a lányok még kicsik, ráadásul ikrek, kell, hogy meglegyenek a maguk kis titkai. Rengeteg dolog van, amit mi sem tudunk Rose-ról és Alice-ről. A nők már csak ilyenek, titkolóznak előttünk, de nem rosszindulatból, vagy azért, hogy megbántsanak bennünket, egyszerűen csak vannak titkaik, ahogy minden gyermeknek – legyintett apám.

-         Apu, gyere, üljünk fel a hullámvasútra is – szaladtak hozzám a lányok. Én pedig azonnal lehajoltam, és felkaptam őket. Majd puszit nyomtam a fejükre. – Tényleg olyan gyors, mint ahogy Emmett bácsi mondta? – kérdezték kíváncsian.

-         Mit mondott Emmett bácsi, milyen gyors? – kérdeztem vissza.

-         Azt mondta, hogyha kinyitjuk rajta a szánkat, és kidugjuk a nyelvünket, akkor akkora lesz, mint egy békáé, mert olyan gyorsan repeszt a kocsi – magyarázták hevesen. Miközben illusztrálták is, hogy hogyan is kell ülni Emmett szerint a hullámvasúton.

-         Nem, kicsikéim – nevettem fel. – Emmett bácsi csak viccelt – mondta komolyan. Majd rosszalló pillantást küldtem Emmett felé, aki csak nevetett és elsütötte a fényképezőgépet, amíg még a lányok nyelve ki volt dugva.

-         Ez tuti jó kép lett – hahotázott a nagy mackó. – Anthony, te is dugd ki a nyelved, és Nathalie, állj melléjük, ez nagyon jó családi kép lesz.

-         Idióta – forgattam meg a szemeit Edward.

-         Ne már, ezt poén, apu. Csináljunk vicces fotót – rángatta meg Emily az ingem. Uh, túl sok időt tölt Emmettel. Azt hiszem, hogy mérsékelnem kell a kettejük közötti csínytevő faktort, különben a lányom is olyan lesz, mint Emmett, és akkor leshetünk. – Légyszi, apa – nézett rám boci szemekkel.

-         Na jó, de csak egyszer – adtam be a derekam. Majd átadtam Marie-t Nath-nak, és magamhoz öleltem őket, míg Emily az én karomban maradt.

-         Szuper, akkor most mondjátok, hogy „Á”, mint a doktor bácsinál – adta ki az utasítást Emmett. Mi pedig engedelmesen mondtuk ki a betűt, bár Nathalie kicsit elnevette a dolgot, de ez csak emelni fogja a lökött családi fotó fényét. Legalábbis szerintem. – Ez szuper lett, abszolút díjesélyes a családi fotótárban – mutatta fel elégedetten a hüvelykujját. – Na, jössz velem hullámvasutazni, csajszi? – nyújtotta a karjait Emily felé.

-         Mehetünk – pattant le a karomból kislányom. Majd Emmetthez rohant, aki azonnal feldobta a levegőbe. Miután pedig elkapta elsiettek a játék felé.

-         Apu, gyere, ne maradjunk le, nézd már Tim is ott van Rose nénivel – mondta türelmetlenül.

-         Jól van, már megyünk – nyomtam puszit a fejére. – Te is jössz, kicsim?

-         Inkább nem, egyszer ültem rajta életemben, és nem volt kellemes az érkezés. Sőt, ha jól emlékszem még a hot-dog is kijött belőlem – húzta el a száját szerelmem.

-         Én is így emlékszem – helyeselt Sam is. – Mit szólnál, ha hullámvasút helyett ezúttal csak hot-dog lenne terítéken – fogta meg a lánya kezét.

-         Ami azt illeti, tudnék enni – csillant fel kedvesem szeme.

-         Helyes, mert én is, és azt hiszem, hogy az anyukád és az öcséd is osztja a véleményem – nézett a többiekre.

-         Tulajdonképpen el tudnék viselni egy szép, nagy csirkeburgert – vágta rá Jules.

-         Akkor gyertek, meghívlak titeket bármire, ami csak megtetszik – húzta magával a lányokat, és Samet.

-         Apu, Tim mindjárt felszáll, gyerünk már – ficánkolt Marie a karomban.

-         Jól van, már megyünk is – szaladtam oda Rose-hoz és Timhez.

-         Megyünk egy kocsival, Tim? – simogatta meg az arcát Marie.

-         Hát persze – szorította meg Marie kezét Timothy.

Annyira édes gesztusaik vannak. Érezhető a kötődés, de valahogy mégis benne van a gyermeki félénkség is. Tüneményes reakciók. Bár azt is imádom nézni, amikor Emily simogatja Johanna pocakját. Annyira édes, amikor suttog a babának, hogy mennyire várja már, hogy megismerhesse.

-         Hát nem édesek? – mosolyodott el Rosalie.

-         Dehogynem – helyezkedtem el Marie mellett.

-         Keresztanyu, ülhetek közéd és Marie közé? – kérdezte Tim Rose-tól.

-         Hát persze, kincsem – biccentett Rosalie azonnal, majd becsatolta Timothy övét, ahogy én Marie-ét.

-         Hahó, Emily – integetett neki Marie lelkesen.

-         Sziasztok – intett vissza Emily nevetve. Azután pedig a vasút elindult. Marie kíváncsian nézelődött, de amikor az első emelkedő tetejére értünk egy kicsit megszeppent.

-         Apu, ez nagyon magas, és nagyon meredek – kerekedtek ki a kis szemei.

-         Ne félj, jó lesz, próbáld meg behunyt szemmel – suttogtam a fülébe.

Mire azonnal behunyta a szemeit, azután pedig kacagva kezdett sikoltozni, ahogy megindult a kocsi alattunk. Az első megszeppenés helyét, egy nagyon boldog, és élvezettel teli utazás vette át. Én pedig mosolyogva kapkodtam a fejem a lányaim között, akik mind a ketten kacagva és sikongatva élvezték a játékot. Talán még soha életemben nem láttam Emilyt ennyire gyereknek. Csak amikor még kisbaba volt. Örülök, hogy elhoztam őket még ma a vidámparkba, mert nem tudom, hogy mikor lesz ilyesmire legközelebb lehetőségünk.

-         Ez szuper volt – nevetettek fel a gyerekek.

-         Ennek örülök, akkor most jöhet egy kiadós ebéd? Anya biztosan rendelt valamit nektek is – mutattam a teli asztal felé, aminél Nathék ültek.

-         Én éhes vagyok – mászott fel Emily Emmett nyakába. Majd el is szaladtak az asztal felé.

-         Nem megyünk még egy kört, apa? – kérdezte Marie a pilláit rebegtetve.

-         Na jó, de ma már csak egyet, annyi hullámvasút elég lesz mára – mondtam komolyan.

-         Oké – vigyorodott el kislányom. Majd hátradőltünk, és vártuk, hogy elinduljon a következő menet, ahogy Tim és Rose is…

(Gabriella szemszöge)

A változatosság kedvéért, ma már legalább huszadszor settenkedtem le a hűtőhöz, és nyitottam ki, hogy keressek magamnak valami finomságot. Valahogy több dolgot kívánok most, mint anno Timothyval. Habár a kislányom a jelek szerint a gyümölcsöt és sajtot többre értékeli az édességnél, mert általában szőlőt, almát, és mindenféle sajtokat kívánok. Ami nem rossz, mert kevésbé hízókúra, mint a Tim által megkövetelt sütihalmok. Habár abban is megvolt az élvezet, ez kétségtelen.

-         Szia – ölelt át hátulról szerelmem.

-         Szia – mosolyodtam el. Majd kikaptam egy fürt szőlőt a hűtőből.

-         Készítettem nektek egy fürdőt – puszilt a nyakamba.

-         Hm… serkentőt? – kérdeztem lelkesen.

-         Nem éppen – kuncogott fel Jake. – Lazítót, levendulásat, Rose ajánlotta, hogy próbáld ki.

-         Jól hangzik, de ha megint elalszom, akkor meghiúsulnak a tervek, amiket szőttem mára – simítottam végig a mellkasán kihívóan.

-         Roppant csábító az ajánlatod, de inkább erőt veszek magamon, és pihenésre ítéllek titeket – mondta kedvesem komolyan.

-         Hát jó – húztam el a számat.

-         Hé, te is tudod, hogy mekkora önuralom kell ahhoz, hogy ne vessem rád magam, de te is tudod, hogy most pihenned kell. Viszont, ha szundítottál egyet, akkor utána csak és kizárólag a tiéd vagyok.

-         Kezd elfogadhatóvá válni az ajánlat, de van egy feltételem – emeltem fel az ujjam jelentőségteljesen.

-         Halljuk – mosolyodott el.

-         Velem fürdesz – néztem rá komolyan.

-         Azt hiszem, hogy ez nagyon csábító ajánlat, úgyhogy boldogan veled tartok – kapott fel. Majd egy szempillantás alatt a fürdőben termett velem.

-         Hé, a szőlőm, még nem fejeztem be – néztem rá kissé morcosan. Szükségem van arra a szőlőfürtre.

-         Bocsánat, azonnal hozom, és majd a vízben megeszed.

-         Addig nyugodtan szállj be a kádba – sietett el Jacob. Én pedig úgy tettem, ahogy mondta. Lekapkodtam magamról a ruháimat, és elmerültem a kellemes illatú vízben. Viszont Jake már percek óta nem tért vissza. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Biztosan csak azért késik, mert leszemezi a szőlőt, vagy ilyesmi. Azonban egy idő után türelmetlenné váltam.

-         Drágám, jól vagy? – kiabáltam le. Választ azonban nem kaptam. Így kiszálltam a kádból, és a köntösömet magamra kapva indultam el a földszint felé. – Jacob? – néztem körbe kissé idegesen. Mire egy szinte láthatatlan pajzs jelent meg körülöttem. – Jake – sikoltottam fel.

-         Itt vagyok – rohant be kedvesem az ajtón. – Bocsáss meg, nem hallottalak eddig – mondta bűnbánóan. Kedvesem után, pedig sorban jöttek a Denalik és Justin is. Viszont, mielőtt még hozzám érhetett volna visszapattant egészen a falig.

-         Ez aztán valami – csillant fel Eleazar szeme.

-         Kicsim, nem bántunk senkit a jelenlévők közül, és mindenekelőtt elnézést kérünk apától, amiért áthajítottuk a szobán – simogattam meg a hasamat. – Ne haragudj – sétáltam oda Jacobhoz. – Attól tartok a pici még nem mindig van tisztában vele, hogy mikor védekezzen, és mikor maradjon nyugton – húztam fel a földről. Majd apró csókot nyomtam a szájára.

-         Semmi gond, a kiabálást nem szereti, az már egyszer biztos – simogatta meg ő is a hasamat. – Legközelebb majd higgadtabb formában közelítek, csak azt hittem, hogy baj van.

-         Ahogy én is. Nem jöttél vissza már legalább tíz perce, pedig amikor együtt fürdünk, akkor soha nem szoktál eltűnni – böktem mellkason.

-         Oh, ezek szerint megzavartunk titeket, elnézést – nézett rám bocsánatkérően Carmen.

-         Nem történt semmi – legyintettem. – Azt hiszem, hogy leülök a nappaliban, és elmajszolom azt a szőlőt végre – sóhajtottam fel. Majd elvánszorogtam a nappaliig. A mai terveim egyáltalán nem így képzeltem el. De hát ez van, ezt kell szeretni. Bár azt egyáltalán nem bánom, hogy kaptunk egy kis erősítést a holnapi naphoz…

La Push vámpírja II. Új nemzedék - 20. fejezet

20. fejezet

SZIASZTOK! A JÖVŐ HETI FRISS NYARALÁS MIATT ELMARAD, ÚGYHOGY CSAK AZ AZT KÖVETŐ HÉTEN, AUGUSZTUS 29-ÉN JELENTKEZEK LEGKÖZELEBB. MEGÉRTÉSETEKET ELŐRE IS KÖSZÖNÖM. PUSZI, DRUSILLA

(Brian szemszöge)

Már napok óta keményen edzettünk a lányokkal, és Emily egyre ügyesebben hárította el Marie képességét. Lassanként rá kellett döbbennem arra, hogy ez az ikerpár sokkal, de sokkal erősebb, mint amilyen én és Heather vagyunk, pedig minket sem lehet gyengének nevezni. Azonban Emily jóval felettem áll. Én még kómába is estem, amíg félvér voltam, hogyha megpróbáltam megállítani Heathert, de Emily csak elfárad. Ráadásul már többször is sikerült legyőznie Marie-t. Ami egyáltalán nem kis teljesítmény, főleg nem ilyen rövid idő alatt.

-         Drágám, itt vagy? – fészkelte magát Angela az ölembe.

-         Persze, ne haragudj, csak a lányokon gondolkodtam – néztem rá kedvesemre.

Annyira gyönyörű volt, és ártatlan. Tökéletes nő. Még soha életemben nem találkoztam hozzá foghatóval. Kedves, makulátlan, akiben egy egészen apró, szemernyi harag sincs, annak ellenére sem, hogy szörnyű átváltozáson kellett túlesnie.

-         Nincs semmi baj, csak azt mondtam, hogy inkább lazítsunk egy kicsit. Napok óta csak a lányokkal gyakorolunk, és nem sok időnk volt egymásra mostanában – fúrta a fejét a nyakamba. – Hiányzol. Tudom, hogy sokat foglalkoztat a családod most, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, és ilyen közel vannak, de nem tudod megakadályozni, hogy elkövessék a saját butaságaikat.

-         Butaságaikat? Ez nagyon finom kifejezés – mosolyogtam rá elnézően. Imádom, hogy ilyen kis lágy, és gyengéd. Soha nem ejtene ki a száján egyetlen egy szitokszót sem.

-         Tudod, hogy nem vagyok bosszúálló típus, nincs értelme, hiszen, ami megtörtént, az megtörtént. Miután átváltoztam, én is elkezdhettem volna Victoriát keresni, azért, amit tett, de nem lett volna értelme. Miért válljak én is gyilkossá valaki más hibájából? – kérdezte miközben lágyan végigsimított az arcomon. – Persze, elismerem, hogy ha bántotta volna valaki az édesanyámat, akkor én is minden bizonnyal elindítom a magam kis hadjáratát, de nem tudom, hogy a bosszúm után vajon meg tudtam volna-e könnyebbülni. Nem jó dolog másokat bántani. Eleget láttam a középiskolában, hogy hogyan bántották a diákok a másikat. Kiközösítették egymást, verekedtek, gyűlölködtek, de egyikük sem volt boldog. Én viszont elégedett voltam az életemmel.

-         Tudom, kicsim, értelek téged, de nem lehet mindenki annyira érzékeny, és gyengéd teremtés, mint amilyen te vagy – nyomtam gyors csókot a szájára.

Szerelmem azonban többre vágyott, mert a lábát átvetette a csípőm felett, és kényelmesen elhelyezkedett a combjaimon. Pedig nem szokott ilyen heves lenni, főleg, hogy mi még nem is voltunk úgy együtt. Nem akarok elsietni semmit ezzel a lánnyal, hiszen számomra ő a tökéletes társ. Mindennek fantasztikusnak kell lennie, hogyha megtörténik, és mindenképpen szeretném, hogy Angela a nászéjszakáig ártatlan maradjon. Tudom, hogy mindig is így álmodta meg az esküvőjét. Bár, ha így folytatja ezt a csókot, akkor nem biztos, hogy vissza tudom tartani magam, annak ellenére sem, hogy nagyon szeretném valóra váltani az esküvőről szőtt álmait.

-         Töltsük kettesben a ma éjszakát, mit szólsz hozzá? – harapott az ajkába zavartan. Majd kicsit ügyetlenül kezdett babrálni az ingem gombjaival. Én viszont lefogtam a kutató kis kezeit.

-         Természetesen kettesben töltjük – nyomtam apró csókot a tenyereibe. – Mit szólnál egy jó filmhez?

-         Filmhez? – kerekedtek ki Angela szemei a döbbenettől. – Jó, persze – pattant fel az ölemből, mintha megütötte volna az áram.

-         Hé – húztam vissza az ölembe. – Ne értsd félre a dolgot. Te vagy a világ legkívánatosabb teremtménye, de szeretném, hogyha minden úgy történne köztünk, ahogy megálmodtad régen. Tudom, hogy eredetileg nem én voltam a szerencsés férfi, akivel mindezt elképzelted, de most, hogy az enyém lett a megtiszteltetés, hogy melletted élhetek, viszonozni szeretném neked.

-         Nem kell, hogy minden úgy történjen meg, ahogy én több, mint fél évszázada megálmodtam. Azóta sokat változott a világ. Na és persze én is.

-         Valami nem változik – simogattam meg az arcát. – Ha eddig tudtam várni, akkor egy kis plusz idő már nem számít. Egyébként is, már a társaságod is felér egy csodával. A te közeledben mindig olyan nyugodt, és kiegyensúlyozott vagyok. – Szóval, eljössz velem mozizni? – kérdeztem mosolyogva.

-         Inkább tegyünk be egy filmet itthon, és bújjunk össze. Nem akarok most elmenni innen – ajánlotta szerelmem a lehetőséget.

-         Hm… egy ilyen ajánlatot hogyan is utasíthatnék vissza – mosolyodtam el boldogan. – Akkor mit szólnál egy zenés filmhez? Tudom, hogy imádod őket.

-         Igen, az nagyon jó lenne. Mondjuk, Hair? Egyszerűen sosem tudok betelni vele – lelkesedett be kedvesem.

-         Nekem jó lesz – bólintottam rá. Egészen jó zenék vannak benne, így egyáltalán semmi okom tiltakozni a dolog ellen.

-         Akkor te tedd be a filmet, én pedig előkészítem az ágyunkat – nyomott még egy gyors puszit a számra. Majd elszaladt a hálószoba irányába.

-         Mindjárt megkeresem – álltam fel nevetve.

Az előkészítem az ágyat nála általában annyit tesz, hogy az összes párnát a fejtámlához gyűjti, a takarókat pedig átteszi a kanapéra. Így kényelmesen tudunk összebújni. Nem telt sok időbe és már meg is találtam a keresett dvd-t. Azonnal felpattantam vele, és már tettem is be a lejátszóba. Angela már kényelembe helyezte magát. Amint a film elindult, én is mellé feküdtem. Kedvesem pedig azonnal hozzám bújt, és elhelyezkedett a mellkasomon. Szerettem, amikor így összebújva feküdtünk filmnézés közben. Reflexszerűen kezdtem el simogatni a hátát, amitől jólesően megborzongott, és még közelebb húzódott hozzám, az egyik lábát pedig átvetette a derekamon.

-         Szeretem ezt – nyújtózott meg, mint egy kiscica.

-         Mit, kicsim? – kérdeztem mosolyogva.

-         Ezeket az estéket, amikor kettesben vagyunk, és olyan, mintha randiznánk. Mindig is az ilyen meghitt randik voltak a kedvenceim – magyarázta boldogan.

-         Ha emberek lennénk, akkor elhalmozhatnálak bonbonokkal, elvihetnélek vacsorázni egy romantikus étterembe, és még sok ehhez hasonló dolgot tehetnénk kettesben – sóhajtottam fel.

Szerettem azt az időszakot, amikor még volt bennem emberi. Imádtam a csokoládét, és az édességet. Jó lenne néha nassolni, normális, emberi dolgokat tenni, és érezni a szívdobbanásaimat. Soha nem bántam meg, hogy megmentettem az apám életét ott, akkor, de van, ami mégis nagyon hiányzik.

-         Ha emberek lennénk, akkor sok minden másképpen lenne, de én nem bánom, hogy így történtek a dolgok. Ha ember maradtam volna, akkor soha nem találkozhattam volna veled. Így viszont most itt fekhetek a karjaidban, és ez mindennél többet jelent a számomra.  Sosem voltak nagy igényeim, nekem az ilyen randik a legjobbak, ez egészen biztos – nézett fel rám mosolyogva.

-         Örülök, hogy ezt mondod, mert még nagyon sok ilyen romantikus estét tervezek a számunkra – kuncogtam fel.

Ha tudná, hogy milyen kellemes kis kiruccanással készülök nekünk. Amint elül a vihar mi ketten már itt sem leszünk. Lesz egy szép, romantikus esküvőnk, amilyenről kedvesem álmodozik, azután pedig elviszem messzire, ahol csak egymással kell foglalkoznunk. Nincsenek gondok, család, és semmi, ami megzavarja a békénket. Különös, hogy én, aki mindig is nagy családra vágytam, most már csak arra vágyom, hogy békén hagyjon mindenki, és ne legyen viszály sem a vámpírok, sem pedig az emberek között. Békére vágyom. Nyugalomra, felhőtlen boldogságra. Elegem van a stresszből. Újra önmagam akarok lenni, az a fiú, aki az édesanyám halála előtt voltam.

-         Brian, vége a filmnek – hallottam meg szerelmem lágy suttogását a fülem mellett. – Ne foglalkozz most a gondokkal, inkább koncentrálj rám – nyomott csókot a számra. – A lányok ügyesek, és amikor hamarosan találkozol a családoddal, nekik kell elnézést kérniük azért, hogy így bántak veled, nem pedig neked aggódni azon, hogy hogyan fogtok kijönni egymással. Az apádnak kéne elnézést kérnie, te nem vagy hibás semmiben – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

-         Igen, tudom, hogy igazad van, de olyan furcsán érzem magam. Azt hittem, hogy menni fog, de mégsem vagyok rá képes, hogy közömbösen nézzem őket. A húgom végső-soron nem tett semmi rosszat, az apám pedig nyilván az elvakultsága miatt tagadott ki. Én, tudom, hogy nem vagyok egyszerű eset, de mégsem érzem úgy, hogy joguk volt ehhez, de aztán ott van az is, hogy amikor eljöttem, akkor tényleg el akartam jönni, és meg akartam szakítani a kapcsolatot, és mindent velük, de mégsem vagyok rá képes ezek szerint. Nem értem a saját érzéseimet, és ilyen még soha nem történt velem a létezésem során – fakadtam ki.

-         Hé, emiatt ne izgulj. A családi viszonyok soha nem egyszerűek, főleg egy nagy veszteség után. Mindenki másképpen éli túl az egyik szeretet személy elmúlását. Valamelyik család még jobban összetart utána, de van olyan is, amikor eltávolodnak egymástól az ellentétek miatt, amiket addig, amíg mind együtt voltak nem is éreztek. Tudod, nem könnyű az ilyesmin túllépni. Nekem is nehéz volt a búcsú, amikor elveszítettem a szüleimet, de ők is épp olyan nehezen engedtek el engem.

-         Azért a kettőnk helyzete között van némi különbség, kicsim – motyogtam halkan.

-         Nyilván van, de akkora különbség nincs közötte. Valaki gyorsabban engedni el a kedvesét, valaki lassabban. Nekem is beletelt néhány évtizedbe, mire eljutottam odáig, hogy nem állandóan az ő arcát láttam mindenhol. Tudom, hogy milyen érzés a fájdalom, amikor előtted hal meg az, akit szeretsz – komorodott el Angela. – Az édesapád csupán nem képes megtenni ezt a lépést. Még nem találta meg azt a nőt, aki képes lesz rá, hogy elfeledtesse vele az édesanyádat. Ő örökké bennetek fog élni, de akkor is el kell engednetek. Az élet sajnos néha fájdalommal is jár, de kár lenne feladni érte a szép perceket. Látod, hogy mi is egymásra találtunk – nyomott puszit a nyakamra.

-         Gondolod, hogy az apámnak még van esélye egy boldog életre? – kérdeztem hitetlenül. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy apám újra mosolyogni fog, ahogy azt akkor tette, amikor anyám csak rápillantott, vagy hozzáért.

-         Ne mondj még le róla – simított végig az arcomon. – Remek alkalmunk nyílik rá hamarosan, hogy jobb belátásra bírjuk.

-         Nem hiszem, hogy ezt sikerülne kivitelezni – ráztam meg a fejem lemondóan.

-         Ha meg sem próbálod, akkor sosem tudhatod meg – nézett a szemembe határozottan…

(Johanna szemszöge)

Kicsit egyhangúak voltak az utóbbi napok. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal, amióta Carlisle ágynyugalomra ítélt. Sosem voltam az a nyugodt természet, de ez, hogy egész nap itt kellett feküdnöm, és pihennem szinte már őrjítő volt. Én mindig tudtam mit kezdeni magammal, de így, hogy nem mehettem sehová elég unalmas volt a világ. Pedig én már mindent megpróbáltam, duzzogtam, beszüntettem a vitaminszedést, bár azt csak elméletileg, mert igazából minden bevettem, amit Carlisle mondott, hiszen nem akartam ártani a babának, de nem bírok tovább itt feküdni. Egyszerűen nem vagyok rá képes. Egyébként is, már a rosszulléteim is alábbhagytak. Ezt nem lehet elviselni. Talán, ha Billy behozza az ebédet, akkor lesz esélyem megkörnyékezni, hogy sétáljon velem egyet, vagy bármi ilyesmi.

-         Szia, kicsim – lépett be az említett mosolyogva. Én viszont még mindig duzzogtam. Nem vagyok hajlandó jó képet vágni a szobafogsághoz. – Johanna, édesem, kérlek, hagyd abba a hisztizést. Te is tudod, hogy csakis a saját érdekedben és a baba érdekében vagy ágyhoz kötve. Carisle hamarosan hazaér, és megvizsgál, és ha minden igaz, akkor talán ma már felkelhetsz.

-         Tegnap is ezt mondtad – húztam fel az orrom. Ez csak egy ígéret, tegnap sem mehettem el sétálni egy kicsit.

-         Valóban, de tegnap még gyengébb voltál, azonban ma már sokkal jobban festesz – mondta komolyan.

-         Neked tegnap is már jobban festettem – morogtam az orrom alatt.

-         Hé, én nem hazudnék neked soha, tényleg jobban festesz ma, még a tegnapinál is – vágta rá határozottan. – Most pedig szépen megeszed ezt a gyümölcssalátát, Esme direkt neked csinálta. Tele van a kedvenc nassolnivalóiddal.

-         Nem vagyok éhes – morogtam komoran.

Az áruló gyomrom azonban elárult. Amint elért hozzám a friss alma, és körte illata azonnal összefutott a nyál a számban, de továbbra is szorosan összepréseltem az ajkaimat. Most nem fogom megadni magam. Ma nem.

-         Rendben, akkor én most csak leteszem ide ezt a tányért, és ha gondolod, akkor hagyod megromolni – rántotta meg a vállát. Én pedig döbbenten néztem rá. Semmi győzködés? Semmi, fenyegetőzés? Egyáltalán semmi reakció?

-         Na, itt is vagyok, bocsánat, hogy késtem – lépett be Carlisle. – Johanna, jól nézel ki – mosolygott rám elégedetten. – Mérünk megint egy vérnyomást, és egy vércukorszintet, és ha mindent rendben találok, akkor már mehettek is.

-         Tényleg? – húztam fel a szemöldököm.

-         Csak néhány gyors vizsgálat, ha én is úgy látom, hogy jól vagy, akkor ígérem, hogy felkelhetsz – mondta határozottan.

-         Rendben, akkor vizsgálj meg gyorsan – vigyorodtam el. Bárcsak mehetnénk már sétálni. Alig várom.

-         A vérnyomásod rendben – mondta Carlisle elégedetten. – Most kérem az ujjadat – tett elém egy gyorstesztet.

-         Nem szédülök, jó a vércukrom – dugtam el a kezeimet a takaró alatt.

-         Vagy túlesünk ezen, vagy kénytelen leszek téged további ágynyugalomra ítélni – csúsztatta hozzám közelebb a tesztet.

-         Zsarnok – fintorodtam el. Majd félig lehunyt szemmel hagytam, hogy az apró tű átszúrja az ujjam bőrét. Utáltam ezt a tesztet, sőt, még másokon megcsinálni is utáltam. A lehető legrosszabb érzés, amikor az ember ujját szúrja meg valami. – Au – nyögtem panaszosan, miután végeztünk.

-         Sajnálom, de tudod, hogy ezt muszáj elvégezni a várandós hölgyeknél – nézett rám Carlisle bocsánatkérően.

-         Tudom hát, de ez ettől még kínzás – mutattam felé a még mindig piros mutatóujjamat. – Ez holnapra sem fog innen eltűnni.

-         Azért valahogy csak túléled – nevetett fel Carlisle. – Milyen doktornéni leszel te, hogyha nem tudsz elvégezni egy ilyen tesztet?

-         Én sebész leszek, nem pedig nőgyógyász. A sebészek nem csinálnak ilyet – vágtam rá azonnal.

-         Istenem, egy szívet meg tudsz műteni, de egy vércukorszintet nem tudsz megmérni – forgatta meg a szemeit Carlisle.

-         Inkább beszéljünk az eredményről – böktem a teszt felé. Mire „orvosom” azonnal az apró lapocskára fordította a figyelmét.

-         Hm… úgy látom, hogy rendben vagy. Egy nagyon kicsit tér el a normálistól, de az a különleges mivoltod miatt is lehet. Úgyhogy engedélyezek egy kis sétát. Legfeljebb három órát felkelhetsz. Meglátjuk, hogy hogy bírod, azután pedig fokozatosan növelni fogjuk a fent töltött idődet. Rendben?

-         A semminél több – lelkesedtem fel azonnal. Végre, kiszállhatok az ágyból, éljen. Lelöktem magamról a takarót, felkaptam a gyümölcsös tálkámat, és azonnal a konyha felé vettem az irányt.

-         Hé, lassabban – rohant utánam Billy és átkarolta a derekam.

-         Nhem szállhattam khi innen máhr napok óta – magyaráztam a hevességem, miközben egyesével a számba tömtem a gyümölcsöket.

-         Kicsim, nem kell egyszerre enni, és beszélni, kivárom, amíg megtömöd a hasad – nevetett fel Billy.

-         Ó, hallgass – nyomtam a nyitott szájába egy darab almát.

-         Na, ezért még megkapod a magadét, de nem most – csapott a fenekemre.

-         Bántalmazol egy kismamát? – néztem rá rosszallóan. – Ezt megjegyeztem – fűztem még hozzá. – Lesheted, hogy mikor aludhatsz velem legközelebb.

-         Tényleg? – húzta fel a szemöldökét. – Szóval azt mondod, hogy kibírnád nélkülem?

-         Igen, könnyedén – vágtam rá azonnal. Bár magamban nagyon drukkoltam, hogy ne gondolja komolyan.

-         Csakugyan? – húzta végig az ujjait a gerincem mentén. – Nagy kár, pedig az volt a ma esti tervem, hogy álomba simogatlak, de hogyha te anélkül is jól alszol…

-         Talán mégsem bírnám ki nélküled – mondtam kétségbeesetten.

-         Ezt úgy értsem, hogy mégis aludjak veled? – kuncogott fel.

-         Igen, szeretném, ha velem aludnál – haraptam az ajkamba. – Meg gyümölcssalit is nagyon szeretnék még – pillogtam fel rá ártatlanul.

-         Akkor menjünk a konyhába. A hűtőben még van egy hatalmas tállal – fogta meg a kezem, majd maga után húzott a konyhába.

-         Szia, Esme – mosolyogtam rá. – Köszönöm szépen a salátát. Kérhetek még? – nyújtottam felé az üres tányérom.

-         Hát persze, kincsem. Örülök, hogy felkelhettél, és hogy ízlik a saláta – mosolygott rám kedvesen.

Majd egy szempillantás alatt visszatért elém egy teli tányérral. Én pedig a házban sétálgatva ettem meg az mennyei hűtött gyümölcsöt. Azután pedig lassan kisomfordáltam a kertbe. Már éppen készültem volna kicsit bemenni az erdőbe is, amikor egy rosszalló szempár tűnt fel előttem. Majd a szempárhoz társult egy hatalmas test is. Egy farkasé. Lassan nyújtottam felé a kezem, hogy engedi-e, hogy megérintsem. Tudtam, hogy az egyik La Pusht szolgáló farkas, de nem tudtam, hogy melyikük ő.

-         Szia – mosolyodtam el, amikor a fejét a kezem alá csúsztatta, jelezve, hogy nyugodtan megsimogathatom a bundáját. – Hát te mit keresel erre? – kérdeztem kíváncsian. A farkas azonban hirtelen hátat fordított nekem, és felvonyított, majd védekező állást vett fel előttem. – Billy – sikoltottam el magam. Ez biztosan nem jelent jót. Néhány másodperccel később pedig már csak azt vettem észre, hogy valaki letesz a házban. – Jasper? – néztem rá döbbenten. – Hol van Billy? – kérdeztem kétségbeesve.

-         Odakint, Nathalie mellett áll – mutatott az ablak felé. Tehát Nathalie volt az a farkas, akivel találkoztam. – Te maradj itt. Esme, vigyázz rá – süvített ki Jasper is.

-         Ki az? – kérdeztem az éppen mellém álló Esmétől.

-         Inkább kik azok – válaszolta Esme.

-         Többen vannak?

-         Két illatot érzünk. Az egyik Max, ez biztos – válaszolta készségesen. – Nincs mitől félni, Bella már kivonta a pajzsát, és Anthony is vele van. Nem tudnak az elménkbe férkőzni.

-         Akkor jó – bólintottam rá.

-         Max vagyok, de ezt már tudjátok – lépett ki a fák közül az említett. – Ő pedig itt Prue, az egyik lányom – mondta, mire a lány mellette elfintorodott. – Bellához jöttünk, békés szándékkal – mondta nyugodtan. – Nem fogunk támadni, hiszen megígértük, úgyhogy nem kell tartanotok tőlünk.

-         Hiszünk nektek, nyugalom – lépett eléjük Bella.

-         Csak azért jöttünk, hogy megkérdezzük, hogy a gyermekek készen állnak-e ránk, vagy még várjunk? – kérdezte kíváncsian. Hm… mi ez a kedvesség? Valaki agymosta ezt a fickót, amióta nem láttuk?

-         Marie és Emily kellőképpen felkészült, ahogy megbeszéltük, holnap kezdhetjük a felkészülést – válaszolta Bella azonnal.

-         Rendben – bólintott Max. – Akkor holnap itt leszünk pontban tízkor – mondta határozottan. Majd Piperre nézett, aki bólintott. - Ha megtennétek, akkor hálás lennék érte, hogyha Brian is velünk tartana az edzéseken – forgatta meg a szemeit Max.

-         Természetesen a fiad is ott lesz – nyomta meg a „fiad” szót Bella.

-         Nem a tiszted eldönteni, hogy mit miért teszek, vagy tettem, de a lényeg, hogy Brian legyen jelen – morogta Max.

-         Valóban nem az én tisztem, ha nincs annyi eszed, hogy lásd, hogy még mindig szeret titeket, akkor az csakis a te bajod – vágta hozzá Bella. Max azonban meg sem rezdült. Mintha teljesen hidegen hagyná a dolog. Viszont én ilyen messziről láttam a mozdulatot, ahogy megszorította Piper kezét, hogy ne reagáljon semmit az előző mondatra.

-         Nem azért jöttem ide, hogy majd te megmondod nekem, hogy mi a helyes. Volt egy megállapodásunk, és én csak annyit kérek, hogy ehhez tartsd magad – csattant fel Max. Mire Edward azonnal morogni kezdett.

-         Ne aggódj, én tartom a szavam, mindig – vágta rá Bella határozottan.

-         Akkor ezt meg is beszéltük – biccentett Max. – Holnap találkozunk – fűzte még hozzá, majd a védencével együtt távozott a területünkről.

-         Huh, ilyen mogorva teremtményt – húztam el a számat.

-         Tény, hogy a lelke sokkal jobban el van torzulva, mint a teste, de nem tudhatjuk, mit érez. El sem tudom képzelni, hogy mit tennék, ha Carlisle-t valaki elszakítaná tőlem. Brian barátságos, és kedves fiú, egy vad, kegyetlen apa nem ilyen gyermeket nevelt volna – nézett utána Esme együtt érzően. Hát igen, Esme nem változik, mindenkiben meglátja a szépet. Ezt imádom benne annyira.

-         Ma már hagyjuk pihenni a lányokat, holnap lesz elég bajuk – jöttek be a többiek. – Elviszem őket a vidámparkba Nathalie-val és Timmel. Rose és Emmett is velünk jön – mondta Anthony lelkesen. – Bárkit szívesen látunk – fűzte még hozzá körbepillantva a házon.

-         Én Jasperrel vadászom ma éjjel – vigyorodott el Alice. Na gondolom, hogy milyen vadászat lesz abból.

-         Mi szívesen veletek tartunk – mondta Bella és Edward. Én pedig kérdőn néztem Carlisle-ra. Bár lehet, hogy inkább könyörgőnek nézett ki.

-         Kapsz még két órát a vidámparkban – sóhajtotta Carlisle. Én pedig azonnal a nyakába ugrottam.

-         Köszönöm – nyomtam puszit az arcára.

-         Nem megy olyan egyszerűen ám ez – nevetett fel, amikor elengedtem. – Esme, és én is veletek tartunk.

-         Mi pedig vigyázunk a házra – jött be Jake, Gabriellát a karjaiban tartva.

-         Addig én kifosztom a hűtőt – csúszott ki Gaby Jacob karjai közül a hűtő felé igyekezve. – Hozzatok nekem vattacukrot, és karamellás almát – mondta egy darab sajtot majszolva. Amin mi csak jóízűen felnevettünk. Majd elindultunk a kocsikhoz, hogy szórakoztassuk egy kicsit a gyerekeket, és talán saját magunkat is… 

  

La Push vámpírja II. Új nemzedék - 19. fejezet

19. fejezet

(Carlisle szemszöge)

Miután összeszedtük az ultrahanggép romjait, és újra felvittem a vizsgálóba, megint nekiláttam az átvizsgálásának, és a javításának. Közben Edward és Jasper voltak szívesek kicserélni a kirobbant ablaküveget. Johannán legalább sikerült elvégeznem a vizsgálatot, és kiderült, ahogy vártuk, hogy egy apró lényt hordoz a szíve alatt. A nemét még nem tudtam megmondani, de minden valószínűség szerint kisfiú lesz, hiszen Emily már be is vésődött. Gabrielláról azonban még mindig nem tudtam meggyőződni, hogy terhes-e. Habár hallom azt az apró kis szívhangot, így szinte biztos, hogy egy apró élet van Gabriella pocakjában is, de valamiért soha nem jutok el odáig, hogy teljes mértékben meg is győződhessek róla.

-         Átvizsgáltam a vezetékeket a felső szinten. Minden rendben van. A vizsgáló áramellátása tökéletes – jött be Anthony.

-         Sejtettem – bólintottam rá.

-         Akkor hol a hiba? – kérdezte Edward kíváncsian. Hát persze, ő sem tudja, hiszen még én is bizonytalan vagyok a gondolataimmal.

-         Én arra tippelnék leginkább, hogy az egyik kisbaba vicces kedvében van, vagy fél valamitől – mondtam el az elméletem.

-         Az egyik? – húzta fel a szemöldökét Anthony. – Billyéknek ikrei lesznek?

-         Nem, úgy gondolom, hogy Johanna és Gaby is gyermeket vár. Mivel Johanna babája hagyta magát megvizsgálni, így arra tippelek, hogy Gabriella kisbabája játszadozik, vagy próbálgatja az erejét. Esetleg megijedt valamitől, de nem vagyok benne biztos. Ehhez el kéne jutnom odáig, hogy tényleg megvizsgálhassam Gabyt – magyaráztam.

-         Mi lenne, hogyha megpróbálnád a kórházban? – kérdezte Anthony hirtelen.

-         Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – vetette ellen Edward. – Gondolj csak bele, mi lesz, hogyha a kicsi megint gondol egyet és robbantgatósat játszik?

-         Nem hiszem, hogy nyilvános helyen megtenné – rázta meg a fejét Anthony. – Az összes kisbaba, aki a miénk már az anyaméhben intelligens volt. Szerintem Gabriella babája sem árulná el magát nyilvános helyen.

-         Akkor miért nem hagyta, hogy megvizsgáljam itthon? Hiszen itt a családja körében van, és biztonságban. Senki sem bántaná – gondolkodtam el. Miért érezné magát egy kórházban nagyobb biztonságban, mint a saját otthonunkban?

-         Egy próbát megér. A gyerekek logikája néha nem feltétlenül érthető a mi számunkra. Nézzétek csak meg Emilyt vagy Marie-t. Annyira máshogy gondolkoznak, és annyira különböznek még egymástól is. Talán a baba gondolatai sem logikusak, és nyilvános helyen szeretné, ha megvizsgálnád – mondta Anthony.

-         Nos, végül is, nincs sok veszítenivalónk. Most éjszaka van. Talán, ha most becsempésszük Gabriellát az éjszakai ügyeletre, akkor minden rendben lesz – egyeztem bele végül. Veszítenivalónk tényleg nincs.

-         Vigyétek magatokkal Jacobot is, én majd átveszem tőle a járőrözést – mondta Anthony határozottan.

-         Rendben, akkor szólj neki, én addig felébresztem Gabyt – biccentettem. Majd már el is tűntem. Halkan mentem be Gabriellához, mert nem akartam megijeszteni. – Gabriella – léptem az ágyához csendesen. – Gaby, ébredj – fogtam meg óvatosan a vállát.

-         Jake? – motyogta halkan. Majd az oldalára fordult, és magához ölelte a mellette fekvő pulóvert, ami feltételezhetően Jacob ruhája volt.

-         Gabriella, ébresztő – ráztam meg kicsit határozottabban.

-         Hm… - nyitotta ki a szemeit értetlenül. – Carlisle? Valami baj van? – nézett rám kérdőn.

-         Semmi baj, de most velem kell jönnöd. Ne aggódj, nem megyünk messzire, és Jake is velünk jön.

-         Éjszaka van, Carlisle, fáradt vagyok. Nem várhatunk reggelig? – fészkelte be magát még jobban az ágyba.

-         Sajnálom, de minél előbb túlesünk a dolgon, annál jobb. Reggel már kockázatosabb lenne minden – válaszoltam csendesen.

Szegénykém tényleg nagyon fáradtnak tűnt, és nem szívesen zavartam meg a pihenését, de ha a baba véletlenül megint viccelődik, akkor nem hagyhatom, hogy mindenki lássa. 

-         Jól van, mindjárt felkelek – ásított egy nagyot.

-         Hagyd, Carlisle, majd én – jött be Jake mosolyogva. Majd azonnal az ágyhoz lépett, és maga felé fordította kedvesét. – Gyere, kicsim, kapaszkodj bele a nyakamba – nyomott puszit az arcára.

-         Mindjárt felkelek, tudom, hogy mennünk kell – motyogta halkan, és közben belecsimpaszkodott Jake-be.

-         Ne, aludj csak, majd én viszlek – emelte fel Jacob finoman. – Mehetünk – fordult felém. Én pedig azonnal kinyitottam nekik az ajtót.

-         Fektesd a hátsó ülésre – nyitottam ki a kocsim hátsó ülését. – Ott még pihenhet egy kicsit.

-         Rendben – fektette be Jake.

Azután mindketten beültünk és elindultunk a kórház felé. Nem telt sok időbe, amíg odaértünk. Jacob ismét a karjába emelte kedvesét, azután pedig felhozta a vizsgálóba, ahol letette őt az ágyra.

-         Itt az ideje felébreszteni őt – mondtam komolyan.

-         Drágám, ébresztő – nyomott puszit Jake az ajkaira. – Carlisle meg szeretne vizsgálni téged. Néhány pillanat lesz az egész, utána pedig hazaviszlek és aludhatsz tovább – suttogta a fülébe. Gabriella pedig elmosolyodott. Azután pedig kinyitotta az álmos szemeit.

-         Jól van, akkor megint megpróbálunk egy ultrahangot – ültem le mellé a székre. Azután pedig tettem egy kis gélt a hasára. – Reméljük, hogy most minden rendben lesz – kezdtem el közelíteni a hasa felé a géppel. Azonban amikor már majdnem elértem a bőrét a gép hirtelen szikrázni kezdett. Én pedig azonnal elkaptam a gépet. – Ez így nem lesz jó. Ezt a gépet nem tehetem tönkre. Meg kell nyugtatnotok a kicsit.

-         Hogyan? – kerekedtek ki Jake kezei.

-         Talán majd én – mondta Gaby. – Kicsim, Carlisle nem akar bántani, és én is szeretnélek látni téged. Kérlek, engedd, hogy megvizsgáljon. Nem akar bántani téged, ígérem – mormolta neki lágyan. – Most odateszi a gépet a hasamhoz, te pedig engedni fogod neki, rendben? – simogatta meg a pocakja oldalát, hogy ne kenje szét a gélt.

-         Akkor most nagyon lassan ráteszem a gépet az anyukád hasára – mondtam finoman. Majd óvatosan ráhelyeztem a felületre a gépet. Ezúttal legnagyobb örömömre sikerrel.

-         Nagyon ügyes vagy – dicsérte meg Gaby azonnal.

-         Na lássuk csak – kezdtem el keresni az apró kis gyöngysort. – Meg is vagy – mosolyodtam el. – Oh, milyen kis szégyenlős – döbbentem meg. – Olyan picire húzza össze magát, amilyen picire csak lehetséges.

-         Minden rendben van, kincsem, itt nem bánt téged senki – suttogta Jake Gaby hasának. Mire a kicsi elengedte magát.

-         Még életemben nem láttam ilyen félős kisbabát. Már csak azt nem értem, hogy mitől retteg ennyire – gondolkoztam el.

-         Talán csak érzi a feszültséget, ami van bennem – harapott az ajkába Gabriella. – Egy merő stressz vagyok már egy ideje. A sok izgalom, és idegeskedés. Talán ő is átéli mindezt.

-         Lehetséges, hogyha tisztában van azzal, ami körülötte történik, akkor lehet, hogy megpróbál védekezni. Ez egy természetes mechanizmus a babáknál. Meg akarja védeni a mamáját és saját magát is – bólintottam rá. – A kisbaba lehet ideges attól,  hogy te is az vagy. Meg tudsz nyugodni, vagy jobb lenne neked, ha elutaznátok Jacobbal?

-         Drágám, soha nem mondtad, hogy ennyire feszült vagy – nézett rá Jake kissé rosszallóan. – Azonnal visszaviszlek titeket La Pushba, és ott is maradtok egészen addig, amíg vége nem lesz ennek az egésznek. Nem akarom, hogy neked vagy a kicsinek bármi baja legyen, vagy esetleg ijedtében ő rátámadjon másokra.

-         Nem, Marie-nak szüksége van Timre, nem választhatjuk szét őket most – mondta komolyan.

-         Tim napközben Marie-val és velem lesz, esténként pedig nálad, és én is annyi időt fogok veled tölteni, amennyit csak lehet – mondta Jacob ellentmondást nem tűrve.

-         Én, nem is tudom. Nem akarlak elszakítani titeket ilyen helyzetben a többiektől. Mi jól leszünk a babával, lehiggadok, ígérem – esküdözött Gabriella.

-         Hadd ajánljak én is valamit – szóltam közbe halkan.

-         Hallgatunk – nézett rám Gaby kíváncsian.

-         Menjetek a határ mentén álló házba. Onnan te tudsz járőrözni, és vigyázni is tudsz rájuk, míg Gaby sem lesz túl messze tőlünk, de mégsem olyan közel, hogy legyen oka aggódni – ajánlottam a lehetőséget.

-         Ez jó ötlet – mosolyodott el Gabriella. Majd teljesen ellazult, amire a baba is elengedte magát.

-         Ez az, lazíts – mondtam elégedetten. – Látjátok, már a kicsi is elengedte magát, ahogy te – biccentettem boldogan. Majd megmutattam az ultrahangon is, hogy hogyan nyugodott meg a babájuk.

-         Jól van, akkor legyen így, ha ez téged is megnyugtat – simogatta meg Gaby arcát Jake. – Azonnal a határ menti házba megyünk, azután pedig a holmidat is elhozom neked – mondta komolyan kedvese. – Viszont eszedbe se jusson, hogy akár csak egy kis időre is elhagyod a házat, hacsak nem La Pushba készülsz. Nem akarom, hogy felidegesítsd magad. Még a végén bajotok esik – mondta határozottan. Azután pedig felém fordult. – Köszönjük, Carlisle, akkor mi most megyünk is – emelte a karjaiba kedvesét.

-         Várjatok, elviszlek titeket – álltam fel én is. – Neked pedig felírok egy nagyon enyhe nyugtató teakészítményt. Naponta háromszor idd meg, nem akarom, hogy túl sokat idegeskedj, mert az most se neked, sem pedig a kicsinek nem tesz jót. Szigorú pihenést rendelek el a számodra. Rosalie és Emmett pedig átköltözik hozzád – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-         Ne, ez igazán nem szükséges, én nem akarom, hogy bárki is eljöjjön a háztól miattam, én… - kezdett bele megint az aggódásba. Mire az orvosi berendezések vibrálni kezdtek.   

-         Nyugodj meg, ne idegeskedj. Rose-t, ha akarnám, sem tudnám visszatartani attól, hogy vigyázzon rád. Ráadásul, te is tudod, hogy senki már nem viselné olyan áhítattal a gondodat, mint a legjobb barátnőd.

-         Én is örülnék, ha Rose és Emmett vigyázna rátok – bólintott rá Jake is.

-         Rendben, legyen, ha szükségetek lesz rájuk, akkor úgyis tudjátok, hogy hol találjátok őket – egyeztem bele. A babánkért mindent.

-         Helyes, akkor menjünk – emelte a karjaiba Jacob.

Én pedig azonnal kinyitottam nekik az ajtót. Miután pedig beültünk a kocsiba a határ menti házhoz hajtottam, és kitettem őket…

(Gabriella szemszöge)

Sosem gondoltam volna, hogy miattam van a kisbabám ilyen állapotban. Szegénykém, hogy félhetett miattam. Ha tudtam volna, hogy miattam történik minden, akkor már régen megnyugtattam volna magam valahogy. Hiszen nekem vigyáznom kell a gyermekemre, mindennél jobban.

-         Sajnálom, Carlisle, hogy többször is bántott a kicsi miattam. Biztos vagyok benne, hogy nem volt szándékos – kértem elnézést tőle.

-         Nincs semmi baj, nem tudhattad – legyintett Carlisle. – Most viszont feküdj le, és pihenj. Rose hamarosan itt lesz – mondtam határozottan.

-         Rendben, úgy lesz – bólintottam rá.

-         Ne aggódj, nem hagyom, hogy egy pillanatig is idegeskedni merjen – mondta Jake határozottan. Majd jelentőségteljesen rám nézett. Ajaj, azt hiszem, hogy most nagyon nagy bajban vagyok.

-         Ezt neked el is hiszem – bólintott rá Carlisle. – Na menjetek, én is megyek – csukta be az ajtót, és már indult is tovább.

-         Mennyire haragszol rám? – pislogtam ártatlanul Jacob felé.

-         Haragszom? Már miért haragudnék? – kerekedtek ki szerelmem szemei. – Édesem, én nagyon is boldog vagyok, hiszen újabb kisbabánk lesz – simogatta meg a hasamat. – Viszont, ha csak egy pillanatra is idegeskedni mersz mostantól kezdve, akkor hatalmas nagy bajban leszel – vágta rá ellentmondást nem tűrve. – Megértetted? – kérdezte komolyan.

-         Igen, megértettem. Nem fogok aggódni, nagyon – ígértem meg.

-         Helyes, akkor most szépen lefekszel, én pedig most azonnal megfőzöm az első adag teát, amit Carlisle felírt neked – kapott a karjaiba, majd már csak az ágyban tett le. – Mindjárt jövök – nyomott puszit a számra. Azután pedig már el is tűnt. Én pedig kényelmesen elhelyezkedtem.

-         Kincsem, ne haragudj, hogy eddig féltél miattam – simogattam meg a hasamat. – Nem akartam, hogy te is átvedd az én félelmeimet. Bár fogalmam sem volt róla, hogy már útban vagy, édesem. Hogyha tudtam volna, akkor soha nem tettem volna ilyet veled. Viszont most már ígérem, hogy jó anyukád leszek, nem foglak bántani. Boldog, és kiegyensúlyozott kisbaba leszel – mondtam neki határozottan. Mire boldog, jóleső érzés lett úrrá rajtam. Ezzel is jelezve, hogy a kicsi is teljesen nyugodt.

-         Hogy vagytok? – lépett be Rose, hatalmas vigyorral az arcán. – Én leszek a hivatalos ápolónőd, úgyhogy vigyázz magadra. Egyetlenegy kis jele az idegeskedésnek, és rád uszítom Jacobot, és Carlisle-t is.

-         Jól vagyok, köszönöm – mosolyodtam el. – Nem kell miattam aggódnod, mert ígérem, hogy nagyon jó anyukája leszek mostantól a keresztlányodnak – simogattam meg a hasam.

-         A keresztlányomnak? – húzta fel a szemöldökét.

-         Igen, kislány lesz, és ugyanúgy te és Emmett lesztek a keresztszülei, persze, csak ha szeretnétek – bólintottam rá.

-         Tetszik az ötlet. Nagyon el tudnék kényeztetni egy kislányt – kuncogott fel.

-         Na látod, ebben egészen biztos vagyok – kuncogtam fel halkan.

Kétség kívül nagyon el tudna kényeztetni egy kislányt. Mennyi ruha, frizura és divat tudásában lesz ez a kis csöppség. Phoebe. Igen, így fogják hívni. Egy barnahajú, igéző kék szemű, karcsú lány lesz belőle. Olyan, mint az álmaimban. Vajon, hogyan voltam rá képes, hogy álmodjak róla? Az álmomban hófehér ruhában volt, és én nyugtatgattam. Menyasszony volt. Márpedig akkor egészen biztosan megérjük, hogy a lányom felnőttkorba lépjen. Boldogok voltunk, és kiegyensúlyozottak. Ez biztosan így lesz. Akkor pedig nincs is miért aggódnom. Minden rendben lesz.

-         Gabriella, hahó, itt vagy? – legyezte meg Rose a kezét előttem. – Idd meg szépen a teádat – mondta szigorúan. – Carlisle azt mondta, hogy ez majd jót tesz neked. Alszol tőle egy nagyot.

-         Jake hol van? Nagyon haragszik rám, ugye? – kérdeztem halkan.

-         Jake? Haragudni? Rád? – kérdezett vissza tagoltan. – Kedves, ezt te sem gondolhatod komolyan. Jacob boldog, hogy megint kisbabátok lesz, de nagyon aggódik érted, és a babáért is. Kicsit talán csalódott, hogy nem mondtad el neki, hogy ennyire féltél a kialakult helyzettől, de más baja nincs.

-         Nem akartam még több gondot akasztani a nyakába – haraptam az ajkamba.

-         Ő úgy érzi, hogy nem bíztál benne eléggé – ült le Rose az ágyam szélére. – Tudod a férfiak néha nem értik a nőket. Én értem, hogy nem akartad, hogy még miattad is aggódjon és ezért hallgattál, de ő ezt nem érti. Hiszen ti egyek vagytok. Hogyha valakik képesek erre, akkor ti ketten tökéletesen kiegészítitek egymást. Még soha nem láttam ilyen párt, mint amilyenek ti vagytok. Tökéletesen lekövetitek egymást. Ha Jake megmozdul, te vele mozdulsz, ha ő elkezd egy mondatot, te már be is fejezted gondolatban. Ritka az ilyen pár.

-         Meg is jöttem – lépett be hirtelen Jake. – Köszönöm, Rose.

-         Igazán nincs mit – legyintett barátnőm. – Akkor én most magatokra is hagylak titeket – indult ki a szobából. – Hogyha bármire szükségetek van, akkor csak szóljatok. Itt leszek a házban.

-         Köszönöm, Rose – mondtam hálásan.

-         Ugyan – legyintett megint. – Nincs mit köszönni, igazán – lépett ki az ajtón.

-         Bocsáss meg – néztem bűnbánóan szerelmemre. – Nem akartalak megbántani, én nem is tudtam, hogy ennyire görcsös vagyok mostanában. Nem éreztem úgy, hogy félek, vagy, hogy baj van, vagyis tény, hogy stresszes voltam, de csak azért, mert eszembe jutottak néha rossz dolgok. Úgy tűnik, hogy a tudatalattim jobban tudja, hogy mit érzek, mint én - magyarázkodtam.

-         Gabriella, nézz rám – fordította maga felé az arcomat. – Én nem haragszom rád. Sokkal inkább magamra haragszom, hogy nem vettem észre a jeleket. Hiszen mostanában valóban nagyon görcsös voltál, de azt hittem, hogy ez majd elmúlik, és hamarosan megnyugszol. Nem vettem észre az árulkodó jeleket. Hiszen forgolódtál az ágyban. Alig aludtál valamennyit.

-         Nehogy magad okold, nem kell nekem még a bűntudat is – csattantam fel kicsit hangosabban.

-         Nem, tényleg nem kell, mostantól figyelni fogok rátok, minden egyes pillanatban rajtad fogom tartani a szememet, vagyis rajtatok – mondta ellentmondást nem tűrve.

-         Nem szakíthatlak el a falkától – ráztam meg a fejem.

-         A falka jól meglesz nélkülem néhány hétig. Ha szükségük van rám, akkor tudják, hogy hol találnak, és járőrözni el fogok menni velük, de amikor nem vagyok beosztva, akkor itt leszek. Amíg pedig mégis muszáj, addig itt lesz veled Rose.

-         Rendben, így már jobban hangzik – mosolyodtam el. – Nem hagynám, hogy elhanyagold miattam a falkát, a család többi részét.

-         Te még ilyenkor sem tudsz önző lenni egyetlenegy pillanatra sem – rázta meg a fejét Jake hitetlenül. – Egyszerűen elképesztő vagy.

-         Csak tudom, hogy mi az elsődleges – vágtam rá azonnal.

-         Nem, nem tudod – bújt be mellém az ágyba. – Te vagy az elsődleges. Mindennél, és mindenkinél többet jelentesz nekem – simított végig az arcomon. Majd gyengéd csókot nyomott a számra. – Most pedig lazítani fogunk, mind a ketten, mert az jót tesz, neked is, és a babának is. Én pedig élvezem, hogy nektek jó – fordított a hasamra. Azután pedig egy gyors mozdulattal kibújtatott a pólómból, és masszírozni kezdte a hátamat.

-         Öhm… ez is nagyon jóleső érzés, de tudod a kismamák valami másféle lazítást még ennél is többre értékelnek – próbáltam meg megfordulni.

-         Arról most szó sem lehet – tiltakozott Jake. – Most szépen álomba foglak masszírozni, és te pihenni fogsz, mert most ez a helyes. Reggel pedig alaposan ellazítalak más értelemben is – harapott a fülcimpámba finoman.

-         Ez a büntetésem? – kérdeztem egy halk nyögés közepette.

-         Tekintheted büntetésnek is, bár a masszírozást a legtöbb ember jutalomként szokta felfogni – nyomott puszit a vállamra nevetve.

-         Normális esetben igen, de te most szándékosan izgatsz közben – mondtam panaszosan.

-         Nem tudom, hogy mire gondolsz – harapott bele a nyakamba is.

-         Arról, hogy a gyenge pontjaimat támadod meg – sóhajtottam fel, amikor végighúzta az ujjait a gerincem mentén. – Ez kínzás – fűztem még hozzá.

-         Akkor álomba foglak kínozni – nevetett halkan.

-         Kegyetlen vagy – fordultam meg egy hirtelen mozdulattal, és magam alá gyűrtem a kedvesem.

-         Rossz kislány – nevetett fel Jake, amikor letéptem róla a nadrágját.

-         Nem ajánlatos egy kismamával játszadozni, ezt már megtanulhattad volna – vágtam rá komolyan.

-         Nem mernék veled packázni – nevetett fel Jake. – Kisbabánk lesz, megint – kiáltott fel boldogan. Majd újra maga alá gyűrt, és szenvedélyesen megcsókolt.

-         Na de fiatalok – kiáltott Emmett valahonnan a házból. – A szoba maradjon egyben, nincs kedvem megint építkezni – fűzte még hozzá.

-         Emmett – hallottam meg egy nagy koppanást. Ez általában a taslit jelenti, amit Emmett kiérdemelt.

-         Baby, úgy érzem, hogy megint meg kell nevelnem téged – mondta. Majd egy nagy csattanás, és Rose elégedett nyögése következett.

-         A ház marad, nem akarok most építkezni – forgatta meg a szemeit Jake.

Válasz azonban már nem érkezett. Csak az egyik ajtó csapódását hallottam. Azután pedig már csak a félreérthetetlen hangokat. Az én ajkaimon pedig orvul kiszökött egy apró ásítás, amit sikeresen palástoltam Jake előtt. Így nem hagyta abba a nyakam kényeztetését. A terveimben, vad és heves szeretkezés szerepelt, de Jacob gyengédsége, és türelme egyszerűen felülmúlhatatlan volt, ismét. Olyan kedvesen és gyengéden bánt velem, mint első alkalommal, és én teljesen elvesztem az érzések kavalkádjában. Percekkel, vagy talán órákkal később pedig boldogan, elégedetten pihegtem kedvesem mellkasán. Aki fáradhatatlanul simogatta a hátamat, én pedig lassan álomba merültem…