La Push vámpírja - 95. fejezet

95. fejezet




(Bella szemszöge)



Már egy hét telt el az unokáim születése óta, és a gyerekek csak egy kicsivel növekedtek lassabban, mint anno Anthony. Amit Timothy egy kicsit nehezen viselt, mivel a bevésődése egyre inkább nagyobb lett nála. Pontosabban Marie most lett akkora, mint amilyen Tim, de mivel gyorsabban növekszik, ezért valószínűleg a végén nem Timnek kell várnia Marie-ra, hanem fordítva, ami láthatóan frusztrálta egy kicsit elsőszülött unokám önbizalmát. Emily pedig legalább annyira makacs kislány, mint Anthony és Nathalie együttvéve, ami azért már nem semmi. Sőt, szinte képtelenség, hogy ennyire makacs legyen valaki. Két napos kora óta makacsul próbál átváltozni, hogy az anyukája, az apukája, és Emmett elvigye magával vadászni, de sehogy sem sikerül a terve. Carlisle ezt azzal magyarázza, hogy túl korán akarja megtenni, hiszen minden farkas pubertás környékén változik át, amikor hevesek az érzelmi reakciók. Így még várnia kell a kis farkasnak, hogy valóban azzá is váljon. Marie pedig, amikor nem éppen Timet próbálja elkápráztatni, akkor Alice-t kényszeríti, hogy alakítsák át a rugdalózóit úgy, hogy biztosan elnyerje Timothy figyelmét. Na nem, mintha Alice ezt ne élvezné bárminél is jobban. Marie személyében igazi kettesszámú divatguru érkezett a családunkba. Bár a csábító ösztönei már most eléggé félelmetesek egy hetesen. A család bármely férfitagjánál elér bármit, amit csak akar. Kicsit aggódunk is emiatt, mivel ez a későbbiekben akár képességgé is alakulhat, ami akár veszélyes is lehet. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz, amikor majd nőiesedni kezd. Mindenesetre elővigyázatosságból idehívtuk Eleazart, és a családját Denaliból, hogy vizsgálja meg ő is a lányokat, hátha érez rajtuk képességet. Az már biztos, hogy a gondolatolvasás egy formáját átvették az édesapjuktól, de szerintem más képesség is lappang bennük, amire még nem jöttünk rá. Sam pedig bármennyire is hihetetlenül hangzik a környezetünkben ilyesmiről is hallani, tökéletesen átlagos kisbabaként viselkedik. Természetesen a farkas gén átöröklődött bele is, mert Carlisle kimutatta a vérében a vizsgálatok során, de ezt leszámítva ő egy tökéletesen normális kisbaba a családban. Már csak arra vár, hogy az anyukája is a karjaiba vegye. Már eltelt egy hét, de Jules még mindig alszik. Folyamatosan van mellette valaki, természetesen főleg Sam, és Carlisle is folyamatosan vizsgálja. A jelek szerint minden rendben, mégsem ébredt fel még mindig, ami miatt most már határozottan kezdek izgulni. A lényeg, hogy rendbe fog jönni, és minden csodálatos az életünkben végre. Nem is emlékszem, hogy valaha kimondhattam-e azt a néhány szót, hogy „most végre minden rendben van”, de ez most az a pillanat, és egyszerűen nem tudok leszállni a fellegekből, és nagyon remélem, hogy jó ideig le sem fogok.

- Carlisle – üvöltötte Billy a nappali felől.

Jézusom, ez nem hangzott jól. Miért pont most? Hiszen éppen azt ecsetelem magamnak Edward karjaiban fekve, hogy végre jól alakul az életünk.

- Oh, a francba – pattant fel Edward.

Majd egy szempillantás alatt magára kapott egy nadrágot és egy inget. Mire én is felkaptam a ruhámat, és a bugyimat. Hála az égnek, hogy kivételesen túlélték a ruháim az éjszakát, különben most kereshetnék valamit a szekrényben, ahelyett, hogy csak rohannék le a nappaliba.

- Mi történt? – kerekedtek ki a szemeim, amikor megláttam Johannát. Billy karjában feküdt eszméletlenül, az orra véres volt. A karján pedig tűszúrás nyoma látszódott, a szíve pedig hevesebben vert, mint valaha.

- Fogalmam sincs, így találtam rá az ágyunkban a járőrözés után. Egy üres fecskendőt találtam csak mellette, és néhány vérrel teli fiolát egy keverőben. Mintha mini labort rendezett volna be odahaza – magyarázta feldúltan fiam.

- Add ide, gyorsan meg kell vizsgálnunk, hogy mit csinált – ért oda hozzánk Carlisle. – Ne haragudjatok, de éppen infúziót cseréltem, hogy Jules nehogy kiszáradjon. Mi történt Johannával?

- Fogalmam sincs… – kezdett bele megint a fiam, de Edward megállította.

- Gyorsan tegyük gépre, nekem van tippem, hogy mi történt. Vegyünk tőle vért – hadarta el, majd Carlisle társaságában eltűnt az emelet irányába.

- Minden rendben lesz – szorítottam magamhoz Billyt. – Justin, hol van?

- Nem itt? – döbbent meg Billy. – Nekem azt mondta, hogy átjön ide, mert hamarosan visszaér Tanya is. Tudod, hogy hazament még a múltkor, hogy egy kicsit a saját családjával legyen, és hogy kibővítsék a házat egy vendégszobával, és megnagyobbítsák Tanya szobáját is, hogy kényelmesen elférjenek benne ketten Justinnal.

- Nem jött át, legalábbis én még nem láttam ma itt – gondolkodtam el. – Biztosan hallottuk volna, ha megérkezik. Meg kell találnunk őt is – mondtam idegesen.

Nem hagyhatjuk, hogy baja essen, hiszen végre mindenki boldog a családban, és ennek így is kell maradnia. Nem fogom hagyni, hogy megint tönkremenjen a tökéletes családi idill, amin eddig dolgoztunk. Az nem lehet. Nem fogok belenyugodni az újabb szerencsétlenségek sorozatába.

- Mi van, ha csak elutazott Tanyához, és nem szólt róla. Lehetett hirtelen döntés is – ajánlotta Billy a lehetőséget.

- Te sem hiszed komolyan, hogy csak úgy lelépett volna, hogy nem szól egy szót sem – csóváltam meg a fejem.

- Nem, de jobb lenne ez a tudat, és nem az, hogy a bevésődésemhez hasonló állapotban fekszik valahol eszméletlenül. Egyáltalán mi a fene történhetett? Mit adott be magának Johanna, és talán Justinnak is? Nem az a fajta lány, aki gyógyszerezi magát, hogyha nincs rá oka. Nem értek semmit.

- Nem tudom, fiam, de ne aggódj. Carlisle és Edward rendbe hozza őt, Anthony és Jacob pedig megtalálják Justint, ha megkérjük őket rá – mondtam egy kicsit hangosabban, mire másik két fiam is mellettünk termett.

- Merre láttad utoljára Justint, és mikor? – kérdezte Jake azonnal.

- Tegnap még Johanna és az ő közös házukban volt, ez biztos – válaszoltam azonnal.

- Akkor először elmegyünk oda – biccentett Anthony. Majd két fiam el is tűnt mellőlünk.

- Gyere, üljünk le egy kicsit – húztam a kanapé felé, mire Billy nagy nehezen leült rá, és kezébe temette az arcát.

- Mit csináltam rosszul? – kérdezte kétségbeesetten. – Miért nem tudok kellőképpen hatni Johanna makacs agyára? Min törhette már megint a fejét? Tudtam, hogy készül valamire, mert már napok óta furcsán viselkedett, de nem kérdeztem rá, mert úgy voltam vele, hogy majd ha akarja, akkor elmondja, ahogy mindig. Ha erélyesebben próbálnám kideríteni a titkait, akkor talán most nem lenne ilyen állapotban.

- Billy, nézz rám – fogtam két kezem közé az arcát, hogy magam felé fordítsam a fejét. – Bármi is történt, az nem a te hibád volt. Megértetted? – kérdeztem komolyan.

- De hiszen…

- Nincs de, megértetted? – mordultam fel.

- Igen, anya – adta meg magát.

- Helyes – mosolyodtam el halványan. – Na, gyere ide – húztam le az ölembe a fejét, majd cirógatni kezdtem a haját, mint régen, amikor kisfiú volt. Soha többé nem fogom kimondani, hogy „minden rendben”, vagy bármi ehhez hasonlót, mert akkor biztosan történik valamit, ami elrontja az egész boldogságot, amiben legalább egy kis ideig részünk volt.

- Azt hiszem, hogy talán fel kéne mennem Johannához – nézett fel rám néhány perc múlva.

- Segíteni nem tudsz nekik. Inkább várd meg, amíg Edward vagy Carlisle lejön, és elmondja, hogy mi a helyzet. Utána felmehetsz hozzá. Nincs mitől félned, rendbe hozzá őt, ez egészen biztos – mondtam határozottan. Legalábbis nagyon remélem. Fűztem hozzá gondolatban, de hát a fiam előtt mégsem mutathatom ki, hogy fogalmam sincs róla, hogy mi a helyzet. Már így is éppen eléggé fél.

- Néhány nap, és rendben lesz – sétált le Carlisle a lépcsőn. Mire Billy azonnal felpattant, ahogy én is. – Edward még köt be neki infúziót, és kap némi altatót is, úgy jobb lesz neki az elkövetkezendő néhány nap.

- Mégis mit művelt? – kérdezte gyermekem idegesen.

- Kifejlesztett egy szérumot, ami ha jól gondoljuk, és attól tartok, hogy nem igazán lehet kétségünk felőle, egyfajta mutációt hoz létre a génekben - kezdett el magyarázkodni Carlisle.

- Mutációt? – kerekedtek ki a szemeim.

- Nos, ez egyelőre csak tipp, mivel nem tudom, hogy min dolgozott pontosan, de úgy hiszem, hogy a fő alkotóelemet Gabriella már átalakult véréből nyerte. A cél pedig nyilvánvalóan a halhatatlanság, vagy az elképesztően lassú öregedési ütem. Örök életet, sértetlenséget, vagy több időt akart nyerni. Az okait nem tudom, de célja volt ezzel, ebben egészen biztos vagyok. Már csak azt nem tudjuk, hogy hogyan titkolta a gondolatait Edward és Anthony elől is. Bár valószínűleg, amikor itt volt, akkor nem koncentráltak rá eléggé, hiszen három szülést vezettünk le egyszerre, a kórházban pedig csak a betegekre koncentrált. A biztos okokat csakis ő tudja majd megmondani – mondta Carlisle határozottan.

- A fenébe – csattant fel Billy. – „Billy, kérlek, ne aggódj. Gondoskodom róla, hogyha valaha is kisbabánk lesz, akkor biztosan soha ne maradhasson a szülei nélkül. Szeretlek, Johanna”. Johanna ezt írta egy papírra. Az ágy mellett volt ma, amikor megtaláltam őt. Sértetlenséget akart fejleszteni magának. Hogy ne legyen „gyenge, kis ember”, ahogy ő fogalmazott. A szülei korai halála miatt fél attól, hogy vele is történhet valami, ami miatt nem láthatja felnőni a gyermekét, vagy gyermekeit – mondta Billy megvilágosodva.

- Ez azért már talán túlzás – sóhajtott fel Edward.

- Nos, figyelembe véve, hogy mennyire szörnyű volt az élete, miután a szülei meghaltak, logikus lépésnek tűnik, hogy efféle megoldáshoz folyamodott, bár eléggé drasztikus, ez tény – gondolkodott el Carlisle.

- Visszafordítható a folyamat? – kérdezte Billy aggódva.

- Nem, ahhoz már túlságosan elterjedt a szervezetében, de ne félj, nem lesz belőle teljes vámpír, semmiképpen. Ahhoz a tiszta mérgünkre lenne szüksége, és Gaby vére messze nem olyan, mint a miénk. A méreganyag töredékét tartalmazza csupán. Így nem fog jellemében megváltozni. Nem lesz vérszomjas, és nem szűnik meg a szíve sem dobogni. Viszont gyorsabb, és erősebb lesz, ez egészen biztos – válaszolta Carlisle azonnal.

- Akkor is őrültség volt, amit tett – mondta Billy idegesen. - Nem tudhatta, hogy hogyan fog elsülni ez az egész. Bele is halhatott volna – csattant fel dühösen. – Imádom őt, de elegem van belőle, hogy kizár az életéből, a fenébe is – remegett meg, majd egy szempillantás alatt átváltozott, és el is tűnt.

- Billy – akartam utána vetni magam, de Edward megállított.

- Hagyd, hogy lenyugodjon – mondta gyengéden. – Sok volt nekik ez az utóbbi időben, és Johanna ismét nélküle döntött valamiben – nyomott puszit a nyakamra. - Azért van igazság abban, amit kigondolt, hiszen rengeteg halhatatlan lény veszi körül. Valaha téged is frusztrált a halandóság, ha jól emlékszem – szorított magához.

- Lehetséges, de te nem tudtál volna velem együtt megöregedni, míg Billy képes lett volna rá – vetettem ellent.

- Ez jogos – bólintott rá szerelmem. – Bár én képes vagyok megérteni Johanna szemszögét is. Ha belegondolsz, így esélye van a szerelmével és a testvérével maradni az idők végezetéig. Szép jövő. Ráadásul amilyen tehetséges, egyszer még csodákra lesz képes a gyógyításban is.

- Igen, ebből a szemszögből nézve, neked van igazad – egyeztem bele. – Majd csak megoldják ezt is valahogy. Billy most haragszik, de nem képes nem szeretni, vagy sokáig haragudni a bevésődésére. Mire Johanna felébred, lenyugszik, és visszajön – mondtam határozottan. Billy sosem hagyná cserben azt, akit szeret.

- Anthony eressz már el – dühöngött Justin. – Meg vagy húzatva? Sosem leszek kész a meglepetéssel Tanya számára, te meg elrángatsz engem a házba. Tudod, hogy mennyi időbe telt nekem, amíg végre felhúztam azt a kis házikót? Holnapig még be kell rendeznem, még ágyunk sincs, a fenébe is – kapálózott Justin. Elég viccesen néztek ki, ahogy Anthony zsákként a vállára hajítva cipelte Justint, miközben az folyamatosan szitkozódott és mondta a magáét.

- Jacob? – kérdezte Edward. – Oh, az jó – bólintott azonnal.

- Mi jó? – húztam fel a szemöldököm.

- Útközben meglátták Billyt tombolni, úgyhogy inkább utána ment. Azt hiszem, hogy most jót fog tenni, ha Jacob vele marad. Szüksége lehet valakire, akivel tud majd beszélgetni, ha lehiggadt.

- Igen, ez mindenképpen így van – egyeztem bele azonnal.

- Elmondanátok végre, hogy mi a fészkes fene folyik itt? – dühödött fel Justin most már teljesen.

- Fogalma sincs semmiről – erősítette meg Edward is a feltevést. Miszerint Justin nem tudott Johanna terveiről, legalábbis egyelőre. Biztosan nem lett volna képes addig beadni a szert az öccsének, amíg nem bizonyosodott meg róla, hogy hatásos, és ártalmatlan is.

- Elmondaná végre valaki, hogy mi a fenéről beszél mindenki? – kérdezte dühösen Justin. – Miért kellett engem ide rángatni, és miért dühöng Billy?

- Ülj le, és mindent elmondunk – kínálta hellyel Carlisle. Justin pedig jobb híján engedelmeskedett…



(Nathalie szemszöge)



Békésen feküdtem az ágyban kedvesemhez bújva, amikor Anthony hirtelen felpattant, és bocsánatkérően nézett rám.

- Mi az? – kérdeztem döbbenten.

- Nem tudom, de anya hív, úgyhogy most mennem kell – nyomott puszit a homlokomra.

- Vigyázol rá? – fordult apa felé.

- Hát persze, menj csak – bólintott rá apu azonnal. Anya még mindig nem ébredt fel, úgyhogy apa el sem mozdult mellőle és a kisöcsém mellől. Na meg persze engem sem akart magamra hagyni egy percre sem, ahogy az unokáit sem.

- Apu, te tudod, hogy hova rohant el mindenki? – kérdeztem kíváncsian.

- Johannával történt valami, ha jól hallottam a szavakat odalentről. Mostanában nem használod ki a képességeidet? – kérdezte apa felhúzott szemöldökkel.

- Nem mertem átváltozni a terhesség alatt, de most már nagyon hiányzik – sóhajtottam fel. – Amint fel tudok kelni, megyek és száguldok egyet.

- Egy hét telt el, édesem. Mindketten tudjuk, hogy már nincs semmi bajod. Miért nem akarsz felkelni? – kérdezte kíváncsian.

- Bután érzem magam – vallottam be.

- Ugyan, miért? – nézett rám apa értetlenül. Majd hozzám suhant, és leült az ágy szélére, hogy megfoghassa a kezem.

- Anthony segítette világra a gyermekeinket – kezdtem magyarázatba.

- Anthony nagyon jó gyógyító, mi ezzel a gond? Hiszen minden rendben ment – folytatta apu az értetlenkedést.

- Igen, de ő nem a nőgyógyászom, mármint a férjem órákon át orvosként tekintett rám, a lehető legkényesebb értelemben. Csak egy páciens voltam, és ez annyira buta helyzet, ez az egész. Látta, ahogy én odalent…

- Drágám, nem hiszem, hogy Anthony egy pillanatig is páciensként tekintett rád – kuncogott fel apa.

- De hát…

- Nincs semmi, „de” kincsem. Gondold át logikusan. Máshogy viselkedik veled Anthony a szülés óta? – kérdezte komolyan.

- Nem – csóváltam meg a fejem.

- Nem érzed úgy, hogy minden pillanatban kíván téged, ha meglát? – tette fel a következő kérdést.

- Jaj, apa – húztam a fejemre a takarót.

- Kicsim, én is voltam fiatal. Te vagy rá az élő bizonyíték – paskolta meg a fenekem. – Na bújj elő szépen, és verd ki a fejedből ezt a butaságot – húzta le rólam a takarót. – A férjed csakis a nőt látja benned, akivel le akarja élni az egész életét, úgyhogy hagyd abba a túlkombinált ötletek gyártását, és ha vele szeretnél lenni, akkor szedd össze magad, és vonuljatok el egy estére. A lányok és én szívesen vigyázunk a lányaitokra – simogatta meg apa az arcomat.

- Szeretlek – öleltem át a nyakát, és puszit nyomtam az arcára.

- Én is szeretlek, kicsikém – simított végig a hajamon.

- Hé, engem se hagyjatok ki a családi ölelésből – motyogta anya gyengén. Mire mindketten felé kaptuk a fejünket, és fel is pattantunk az ágyból.

- Anyu – bújtam be az egyik oldalán az ágyba, míg apu a másik oldalon foglalt helyet.

- Szerelmem – nyomott csókot apa anyu szájára. – Hogy érzed magad?

- Mint akin átment az úthenger – sóhajtotta fájdalmasan. – Mi történt? Csak arra emlékszem, hogy mindenki pánikba esve kezdett el rohangálni körülöttem. Valami baj volt a babával – kezdett el anya zihálni. – Hol van, Sam? Ugye nem esett semmi baja?

- Css… a kisfiúnk nagyon jól van. Na és persze az unokáink is – válaszolt apa azonnal.

- Akkor jó – mosolyodott el anya. – Nath, te is jól vagy? – fordult most felém aggódva.

- Minden rendben, igen – mosolyogtam rá.

- Sajnálom, hogy nem foghattam közben a kezed – simogatta meg az arcomat.

- Semmi baj, anya. A lényeg, hogy mind jól vagyunk, és hogy, végre te is felébredtél – bújtam hozzá szorosan. – Hiányoztál nekünk.

- Ti is nekem – fogta meg a kezünket boldogan. – Hol van, Sam? Na és az unokáim? Láthatom őket?

- Hát persze – mosolyodott el apa. – Sam most éppen alszik, és Emily is, de Marie ébren van. Azonnal idehozom hozzád – pattant fel. Majd egy szempillantás alatt visszaért a gügyögő kisbabámmal a karjaiban.

- Istenem, de gyönyörű – fogta meg anya óvatosan a kislányomat. Aki azonnal rámosolygott a nagymamájára, majd két kis kezével simogatni kezdte az arcát, miközben magyarázni kezdett. – Nagyon szép kislány vagy – cirógatta meg őt anya is. – Nagyon hasonlítasz az anyukádra, ő is ilyen mozgékony kisbaba volt. Még álmában is jártak a kezei és a lábai – magyarázta neki anya, mire Marie tapsikolni és nevetni kezdett. Látszólag tetszett neki, hogy hozzám hasonlítják őt. Csakhogy velem ellentétben, kislányomban megvan a képesség, hogy mindenkit lenyűgözzön, aki csak meglátja. Már percek óta gyönyörködött anya az egyik kicsikémben, amikor Sam is felsírt, ezzel felébresztve Emilyt is. Mire Marie is azonnal elpityeredett. – Ajaj, ez gyakori? Három egyszerre síró kisbaba egy szobában?

- Végül is, pont hárman vagyunk – nevetett fel apa. Majd az öcsémhez lépett, én pedig elsétáltam Emily és Marie bölcsőjéhez, hogy kivehessem belőle másik lányomat. Aki azonnal a hálóingemet kezdte markolászni, jelezve, hogy itt az ideje egy kis evésnek.

- Öhm… csak egy kis időt kérek, meg kell etetnem Emilyt – néztem szüleimre bocsánatkérően.

Majd elhelyezkedtem az ágyamon, és a mellemre tettem a mindig éhes kislányomat. Közben pedig mosolyogva figyeltem, ahogy anya és apa összebújva dajkálják az unokájukat, és a kisfiukat, miközben néha apró csókokat váltanak. Csak remélni merem, hogy mi is így fogjuk dajkálni az unokáinkat Anthonyval. Anya és apa példaértékű házaspár, és még soha nem láttam szebbet az ő kapcsolatuknál. Tudom, hogy a bevésődés az igazit mutatja meg a farkasok számára, de az én szüleim akkor is mindig sokkal mélyebben éreztek egymás iránt, mint bárki, akivel találkoztam életem során. Talán csak Esme és Carlisle vetekedhet a félelmetesen belsőséges szerelmével. Egy rezdülésből is tudják, hogy mit kíván a másik. Gondolataimból Sam nyűgös hangja szakított ki.

- Oh, azt hiszem, hogy Sam is megéhezett – mosolyodott el anya. Majd ő is mellére helyezte a kisöcsémet. Míg Marie boldogan mondta a magáét babanyelven a nagyapjának. Amikor pedig Emily végzett az evéssel, Marie kezdett el felém nyújtózkodni. Úgy tűnik, hogy most nem vért szeretne, hanem tejet. Bár várható volt, mivel tegnap vacsorára, és ma reggelire is vért kért. Úgyhogy a nap hátralévő részében a tej lesz porondon.

- Apa, nem lenne gond, ha cserélnénk egy kicsit? – kérdeztem mosolyogva.

- Dehogy is – lépett mellém rögtön másik kislányommal. Majd egyik kezével kivette a kezemből Emilyt, hogy átnyújthassa nekem Marie-t. – Ők is büfiznek, mint az öcséd? – kérdezte apa, de válaszolni már nem volt időm. Ugyanis Emily egy felnőtteket is megszégyenítő böffentést hallatott. – Oh, tehát elméletben igen, de láthatóan megoldják – nevetett fel apa. Mire Emily jól láthatóan elpirult. Olyan kíváncsi vagyok ilyenkor a lányaim furmányos kis gondolataira. Kár, hogy nem tudok én is belelátni a fejükbe. Még tovább is tudtam volna fonni a gondolataim fonalát, de Marie hangos, türelmetlen cuppantásai visszahoztak a jelenbe, ahol a lányom határozottan éhes volt.

- Te aztán értésére tudod adni az embernek, hogy igyekezzen – szabadítottam ki a másik keblemet, hogy másik lányom is teletömje a pocakját. Miután megetettem Marie-t is, és Sam is megtöltötte a bendőjét, mindhárman anya ágyára hemperedtünk megint. Én Marie-val foglalkoztam, míg Emily apánál volt. Anya pedig ismerkedett az öcsémmel, aki a jelek szerint nem szándékozott többé elszakadni anyukája karjaiból, ugyanis mindig elpityeredett, ha valaki megpróbálta őt kivenni a biztonságot nyújtó kezekből.

- Sziasztok – lépett be Carlisle mosolyogva. – Örömmel látom, hogy már jobban vagy, Jules.

- Igen, sokkal jobban – mosolyodott el anya. Majd puszit nyomott Sam fejére.

- Ezt örömmel hallom. Remélem, hogy éhes vagy, mert Esme rengeteg ételt készített a számotokra. Egy kicsit talán még túlzásokba is esett.

- Elég éhes vagyok, azt hiszem. Ehetek? Mármint nem tudom, hogy mi ez a sok minden, amit bekötöttetek nekem – nézett körbe az infúziókon.

- Igen, nyugodtan ehetsz, és mindjárt enyhítünk a tűk számában is a testedben, de a fájdalomcsillapítót még nem vonom meg tőled. A műtét remekül sikerült, és a varratokat is eltávolítottam tegnap, de még szeretnélek ágyban tartani legalább egy hétig – mondta Carlisle elővéve az orvosi énét.

- Rendben van, ahogy gondolod – egyezett bele anya azonnal. – Nem zavarunk titeket? Úgy értem, már elég régóta vendégeskedünk nálatok, és biztosan sok helyet foglalunk, nem szeretnék alkalmatlankodni.

- A családhoz tartoztok, úgyhogy ne is gondolj ilyen butaságokra – lépett be az ajtón Esme. – Szóval, egy tálca steak és sült krumpli a nagyobbik Sam számára – nyújtotta oda a tálcát Esme. – Neked pedig Jules, zöldségleves, krumplipüré, rántott hús, és kompót. Ahogy neked is Nathalie – adta át a tálcákat Esme mosolyogva mindenkinek. Már lassan profibb, mint egy tapasztalt pincérnő. – Mindjárt hozok nektek innivalót is, csak az már nem fért el a kezemben.

- Köszönjük – néztünk rá hálásan.

Majd a kicsiket letéve az ágyaikba enni kezdtünk. Anya tényleg nagyon éhes lehetett már, mivel néhány perc alatt eltüntetett mindent a tányérjáról, utána pedig még apa sült krumpliját is alaposan megdézsmálta. Bár láthatóan apu egy cseppet sem neheztelt rá emiatt, csak mosolyogva csóválta meg a fejét. Már csak az érdekelt, hogy pontosan mi történt Johannával, és miért tűnt el hirtelen mindenki.

- Carlisle, hogy van Johanna? – kérdeztem hirtelen.

- Jól lesz, nem kell miatta aggódnotok – mondta nyugtatóan.

- Balesetet szenvedet? – kérdezte Sam idegesen. – Csak nem megtámadták?

- Egyik sem. Kifejlesztett egy szérumot, amivel talán örökké élhet – válaszolta Carlisle. – Gabriella vére adta az alapot hozzá, így valószínűleg olyanná fog változni, amilyen most Gaby.

- Te jó ég, ez azért elég kockázatos dolog volt a részéről – kaptam a szám elé a kezem. – Mi lett volna, ha a teste nem tudja feldolgozni a mérget? Gabriella is pengeélen táncolt sokáig. Láttam Jacob fejében.

- Igen, ez így van, de Johanna tovább fejlesztette a mérget, és ha jól sejtem egy kis farkas gén is került a főzetbe, de pontosat csak akkor tudok majd, ha Johanna felébredt, és ő maga meséli el, hogy hogyan is történt az egész – mondta Carlisle. Mi pedig jobb híján megadóan bólintottunk rá a gondolatára…

La Push vámpírja - 94. fejezet

94. fejezet




(Nathalie szemszöge)



Már alig vártam, hogy a kisbabáinkat a karomban tarthassam, de már eltelt öt nap, amióta Carlisle azt mondta, hogy nagyjából két nap múlva meg fognak születni. Én pedig kezdtem aggódni. Persze, jó nekik odabent, ezt én tökéletesen megértem, de már felkelni is alig bírok, akkora a pocakom. Ráadásul a lányok is azt mondták, hogy már ideje lenne kijönniük, de mégsem jönnek, pedig Anthony minden nap beszélget velük, és tolmácsol nekem is, hogy én se maradjak ki a szép pillanatokból, de Marie és Emily még mindig azt mondták a kérdésre, hogy mikor fognak végre megszületni, hogy hamarosan. Amióta kap Marie is vért minden nap egy kicsit, azóta nem lett sürgős kijönni a pocakomból.

- Hogy vagy, kicsim? – jött vissza Anthony a szobába.

- Akkora vagyok, mint egy bálna – duzzogtam. – Már fel sem bírok kelni magamtól, és te sem szoktál hozzámérni – húztam magamra a takarót.

- Édesem, hiszen minden éjjel veled alszom, és magamhoz ölellek – simított végig az arcomon.

- Nem úgy értettem – pirultam el.

- Tudom, hogy hogyan értetted, drágám. Nath, nézd, te is tudod, hogy nem azért nem voltunk együtt egy ideje, mert így nem tetszel, hanem azért, mert kettővel többen vagyunk jelen a szobában, mint kellene – suttogta a fülembe. – Hamarosan kijönnek onnan a picikéink, addig még legyél egy kicsit türelmes. Hidd el, hogy nekem sem könnyű a feleségem nélkülözése, de megéri várni rád – kacsintott rám.

- Kezdek hinni neked – haraptam az ajkamba.

- Helyes – mosolyodott el. Majd szenvedélyesen megcsókolt, és egészen addig abba sem hagyta, amíg zihálni nem kezdtem.

- Mi az? – kérdeztem hirtelen, amikor a vágyat átváltotta a döbbenet a szemében.

- A lányok azt gondolták, hogy „anya, és apa puszilkózik”, és közben még a szemüket is befogták. Édes volt a gondolatmenet, de egyáltalán nem jöttek zavarba – mesélte nevetve.

- Te jó ég. Ők még csak csecsemők, még nem érthetik, hogy mi itt… nem, ez nem normális dolog – estem pánikba.

- Nathalie, te alakváltó vagy, én félig vámpír, félig ember, a gyerekeink pedig ember-vámpír-alakváltók, koránt sem egyszerű a helyzet. Viszont nézd a pozitív oldalát. Intelligensek, erősek, és gyönyörűek lesznek. Valószínűleg átlag feletti, vagy örök élettel. Mit kívánhatna még egy szülő? – kérdezte mosolyogva.

- Azt hiszem, hogy semmit – bólintottam rá. – Oh, ajaj…

- Mi a baj? – ijedt meg Anthony.

- Azt hiszem, hogy bepisiltem – húztam a fejemre a takarót. Ez annyira kellemetlen. Most mit gondolhat rólam a férjem. Bepisiltem felnőtt nő létemre.

- Én pedig azt hiszem, hogy nem – esett kicsit pánikba szerelmem. – Carlisle – kiáltotta el magát Anthony. – Nath magzatvize elfolyt – kapott karjaiba. A következő pillanatban pedig már a kialakított szülőszobán voltam Carlisle és Anthony társaságában.

- Nem lehet a magzatvíz, akkor fájásomnak kéne… ááá – görnyedtem össze azonnal.

- Nyugalom, kicsim – szorította meg a kezem Anthony. – Lélegezz úgy, ahogy gyakoroltuk, és minden rendben lesz – simogatta meg az arcom. – Szólok a szüleidnek, rendben? – nyomott csókot a számra.

- Az jó lesz, köszi – engedtem el kedvesem kezét. – Carlisle, ugye minden rendben lesz? – kérdeztem ijedten. A szüléstől eddig nem féltem, de most, amikor már itt tartok, nagyon is félelmetesnek tűnik.

- Nyugodt meg, Nathalie. Nem hagyom, hogy bárkinek bármi baja essen a családomból – mosolygott rám kedvesen. – Szeretnél fájdalomcsillapítót?

- Nem, nem akarom, hogy bármiféle külső behatás érje a lányaimat, kibírom – mondtam határozottan.

- Rendben, akkor hozok legalább egy kis jeget, az jól fog esni a vajúdás alatt – mondta Carlisle, de már előttem is termett Esme egy tál jéggel.

- Szia, kincsem – mosolygott rám. – Carlisle, kijönnél egy pillanatra? – pillantott a férjére.

- Valami baj van? Most nem nagyon szeretném itt hagyni egyedül Nathalie-t – válaszolta Carlisle.

- Menj csak, addig itt maradok – lépett be Anthony. – Hoztam neked egy kis hideg limonádét – mosolygott azután rám.

- Mi folyik itt? – kérdeztem idegesen.

- Semmi baj, kicsim – terelt Anthony. Majd fájdalmas nyögés ütötte meg a fülemet, amit nem én adtam ki, de a hangot pontosan ismertem.

- Anya? Ugye nem pont most… ő… is? – váltam hisztérikussá.

- Sh… semmi baj, édesem – simogatta meg a hajam. – Meg tudjuk csinálni. Én itt leszek veled, amíg be nem indul ténylegesen a szülés, nagyapa pedig átmegy anyukádhoz. Akinél előbb beindul, Carlisle ott terem, nekem is van egy orvosim. Le tudom vezetni az egyik szülést, képes vagyok rá – mondta mélyen a szemembe nézve.

- Nem jó ez így – sírtam el magam. – Ott akartam lenni az öcsém születésénél – akartam felkelni.

- Nem, nem kelhetsz fel – nyomott vissza az ágyra Anthony. – Nem lesz semmi baj – puszilta meg a fejemet.

- Dehogynem baj, nem akarok egyszerre szülni anyuval. Azt akartam, hogy fogja a kezem, aztán majd én az övét, amikor itt az idő, nem jó ez így – zokogtam fel.

- Kicsikém, nyugodj meg – termett mellettem apa. – Anya is azt kéri, hogy higgadj le, és azt üzeni, hogy tudja, hogy ott akartál lenni vele, de nem tehet róla egyikőtök sem, hogy egyszerre akarnak kibújni a kisbabák.

- Apu, neked most anya mellett kéne lenned – mondtam. Viszont ezzel szemben két kézzel csimpaszkodtam belé.

- Az igazság az, hogy mindkettőtöknél kéne lennem egyszerre, de ez igen nehezen kivitelezhető, tekintve, hogy csak egy van belőlem. Mindenesetre az a tervem, hogy nagyjából tízpercenként fogok egyik szobából futni a másikba, és akkor mindkettőtöknek tudok jelentést adni az aktuális helyzetről – nevetett fel apa. Amin nekem is fel kellett kuncognom. Majd fájdalmas nyögés hagyta el a számat, amikor a következő fájás is elérkezett.

- Csak négypercesek a fájások – szólalt meg Anthony. – Jules még hétperces. Eddig úgy néz ki, hogy Marie és Emily érkezik meg előbb, nem pedig Sam – mondta kedvesem, majd felkapta a fejét.

- Sam, menj vissza a feleségedhez – mondta hirtelen. – Az előbb téged hívott – fűzte még hozzá, de nekem gyanús volt.

- Jól van, akkor megnézem anyut, te csak légy ügyes, és lélegezz, mindjárt visszajövök – puszilta meg apa a homlokomat, majd eltűnt.

- Tudom, hogy nem mondasz el valamit – néztem a férjemre komolyan. – Mi van anyával? – szegeztem neki a kérdést.

- Minden rendben lesz – tett hideg borogatást a homlokomra.

- De én tudom, hogy… uh… - nyögtem fel újra.

- Nyugodj meg, kicsim. Nincs semmi baj, lélegezz – simogatta meg a fejem. – Már nagyon rövidek a fájások közti időszakok, gyorsan haladunk a lányok érkezése felé. Most rájuk kell koncentrálnod.

- De anya… - szuszogtam újra.

- Anyukádnak mindjárt meglesz a kisbabája. Hamarosan világra jön az öcséd – mondta nyugtatóan. – Neked pedig most az a feladatod, hogy meglegyenek a kisbabáink, ha bármi történik a másik szobában, akkor azonnal szólok, ígérem – simogatta meg az arcomat. – Bízz bennem, Nathalie, tudod, hogy nem hagynám, hogy bármi baja essen neked, vagy a család bármely tagjának – mondta határozottan. – Most pedig szuszogni fogsz, és azután pedig nyomsz egy nagyot, mert itt az idő – mondta ellentmondást nem tűrve. – Még öt… négy… három… kettő… egy…- számolt vissza. Én pedig nagy levegőt vettem, és összeszorított fogakkal akkorát nyomtam, amekkorát csak tudtam. – Remek, akkor most pihenünk egy kicsit, és ha úgy érzed, akkor nyomj, érezni fogod – törölte le megint a homlokomat. – Nagyi, anya, valaki jöhet a törölközőkkel – kiáltott ki Anthony. Mire Bella azonnal berontott a szobába Alice-szel karöltve. Csodálom, hogy Johanna nem akar jelen lenni egy szülésnél.

- Azt hiszem, hogy most jön – nyögtem.

- Akkor gyerünk, kicsim – bíztatott. Én pedig tettem, amit mondott. Iszonyatos fájdalmaim voltak, de mégis enyhítette a gondolat a kínjaimat, hogy nemsokára meglesznek a kislányaink, és a kisöcsém is úton van már.

- Ez az, nagyon jó, Nath. Már látom a fejét. Sötét színű hajacskát látok – mosolygott fel rám. – Még egyszer, egy jó nagyot, gyerünk – nézett rám biztatóan. Én pedig engedelmesen mély levegőt vettem, és nyomtam. Majd a következő pillanatban a lányunk édes kis hangja csendült fel. – Sh… most már velünk vagy, Emily – mondta nyugtatóan. Mire kislányunk azonnal abbahagyta a sírást, és gőgicsélni kezdett. Anthony pedig átadta őt Bellának.

- Szia, pöttöm – fogta meg az unokáját. Anthony óvatosan elvágta a köldökzsinórt. Bella pedig megmutatta nekem Emilyt, azután pedig elvitte fürdeni.

- Megint jön – nyögtem fel újra.

- Oké, gyerünk, ne add fel – mosolygott rám Anthony biztatóan. Én pedig nyomtam, de már alig volt erőm. Farkas létemre alig éreztem a testem, és egyre jobban úrrá lett rajtam a zsibbadtság.

- Fáradt vagyok – dőltem hátra.

- Nem, nem alszunk – szólt rám komolyan. – Alice, jeges borogatást Nath-ra, gyorsan.

- Ne, jól vagyok – mondtam nyűgösen. – Nem akarok több hideget.

- Alice, csináld, amit mondtam – szólt rá Anthony a nagynénjére is. – Nathalie, nyomj, Marie számít rád, és én is. Még néhány nyomás, és a kislányunk kint lesz a pocakodból. Utána akár napokig is aludhatsz, és mindent megteszek neked, amit csak kívánsz, de most még nyomni fogunk – parancsolt rám.

- Nyomni fogunk? Te is nyomsz? Neked is fáj? – ripakodtam rá. – Te tetted ezt velem. Miattad fekszem itt kínok között már órák óta – kiabáltam eszeveszetten.

- Üvölts, kiabálj, amit csak akarsz, csak ne aludj el – mosolyodott el Anthony. – Most pedig nyomj, de nagyot – fűzte még hozzá.

- Nem bírom tovább – sírtam el magam.

- Dehogynem, gyerünk – rontott be apa is kék köpenyben, és egy apró kék csomaggal a kezében. – Látod, az öcséd csak megelőzte legalább az egyik unokánkat – mutatta meg az öcsémet. Gyönyörű kisfiú volt. Egyszerűen tökéletes. – Most pedig nyomni fogsz, hogy én is megláthassam mindkét unokám pirospozsgás kis arcát – parancsolt rám ő is.

- Anyu jól van? – kérdeztem félve.

- Igen, de ezt majd elmeséljük, ha minden rendben lesz veled is – nyomott puszit apa a homlokomra.

- Mi a helyzet? – rontott be Carlisle, Edward és Johanna is egyszerre. – Nathalie-nál minden rendben? – kérdezték idegesen.

- Igen, minden jól megy. Már látom a fejét – mondta szerelmem boldogan. – Még egy nagy nyomást kérek, és meglesz Marie is.

- Miért voltak hárman beöltözve anyánál? – kérdeztem ingerülten. – Hol van, anyu? – sírtam el magam. Senki nem mondja el, hogy mi történt a másik szobában.

- Anyukád most alszik – szólalt meg végre Johanna. – Ha Marie is idekint lesz, akkor az utolsó részletig elmesélek mindent – fűzte még hozzá.

- Nyomj – harsogta Anthony. – Még egy nyomás és kint lesz a második lányunk is. Gyerünk, most azonnal.

- Nyomom – szűrtem a fogaim között. Majd ismét felcsendült egy csilingelő kis hang.

- Szia, Marie – mosolygott rá Anthony. Mire második kislányunk is abbahagyta a sírást, és gagyarászni kezdett, ha jól láttam, akkor Emily felé, aki azonnal válaszolt rá. – Ügyes voltál, édesem – mosolygott rám szerelmem. – Nagypapa, elvágod a köldökzsinórt? – nézett apura.

- Igen, szeretném – mosolyodott el Sam. Majd az ifjabb Samet Johanna kezébe csúsztatta, aki először mereven, és rémülten bámult a babára, de utána halványan elmosolyodott, és dajkálni kezdte őt. Sőt, mintha még halkan dudorászott is volna neki. – Itt vágjam el? – kérdezte izgatottan apa.

- Igen, ott pont jó lesz – adta át az ollót Anthony.

- Meg is van – csordult ki egy könnycsepp apa szeméből. – Hát ti is megvagytok, és mindenki jól van – tekert egy steril törölközőt Marie köré. Bella pedig kivette a kezéből, hogy elvigye megfürdeni.

- Gratulálok, kedves anyuka – adta a kezembe Emilyt Anthony.

- Én is neked, apuka – csókoltam meg a száját. Majd minden figyelmemet a kislányunkra fordítottam. – Szia, kincsem – simítottam végig az arcocskáját. Mire még jobban belefúrta a kis fejét a tenyerembe. Marie pedig azonnal sírni kezdett. – Mi a baj, édesem? – próbáltam kicsit feljebb ülni, hogy lássam, de nem igazán sikerült.

- Egy kicsit féltékeny, mert ő még nem lehet a karodban – mondta szerelmem nyugtatóan.

- Mindjárt jöhetsz, édesem. Ahogy a nagyi feladta rád a rugdalózót már jöhetsz is – dobtam puszit Marie felé, aki azonnal megnyugodott.

- Anya, Marie azt üzeni, hogy vámpír létedre elég lassú vagy – nevetett fel szerelmem.

- Kis diktátor – csikizte meg Bella kislányunk hasát miután rajta volt a ruhácskája. Azután pedig felvette, és a jobb karomba tette, mivel Emily már elfoglalta a balt.

- Szia, édesem – pusziltam meg Marie fejecskéjét, azután pedig rögtön Emily is kapott egy puszit. Majd néhány perc múlva Marie az apukája felé kezdett el nyújtózkodni, én pedig készségesen átadtam őt neki.

- Hahó – jött a halk kopogtatás az ajtóból. – Most már a büszke rokonság is bejöhet? – dugta be Emmett a fejét az ajtón.

- Egy pillanat – szólt ki Anthony. Majd rám terített egy hatalmas lepedőt. – Most már szabad – mondta mosolyogva. Mire Emmett és Jasper is bejött hozzánk. Azután pedig Billy, Gabriella és Jake is megérkezett, Rose-zal együtt. Emily pedig szinte azonnal tapsikolni kezdett, és Emmett felé mutogatott.

- Öhm… azt hiszem, hogy megismerkedne a harcos Emmett bácsival, aki majd megtanítja Emilyt medvéket ölni – csóváltam meg a fejem.

- Hohó, már most bírom a kiscsajt – lépett elém Emmett. Majd óvatosan elvette tőlem a kislányomat. – Adj egy pacsit, babám – tette oda a tenyerét Emily tenyeréhez. A kisbaba pedig legnagyobb megdöbbenésemre minden erejét összeszedve csapott bele a hatalmas kézbe. – Ez már valami, csajszi – tapogatta meg az icipici bicepszet. – Vagány lány vagy, ha kicsit idősebb lennél, akkor később elcsábítanálak – nyomott puszit a homlokára.

- Emmett McCharty Cullen – csattant fel Rose. – Emily még nincs egy órás, és te már ilyeneket mondasz előtte? – kérdezte dühösen. Mire kislányom édes is vigyort meresztett ránk.

- Most már elmondjátok, hogy mi történt anyával? – kérdeztem meg ismét. Egy kicsit ugyan lehiggadtam a körülöttem lévő boldogságtól, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy apa miután megnézte az unokáit, és gratulált nekem is, megint eltűnt.

- Az öcsédre rátekeredett a köldökzsinór, és ezért anyukád nem tudta természetes úton megszülni őt. Sajnos nem volt sok megoldása a helyzetnek. Császármetszést szerettem volna alkalmazni, de a feje már a szülőcsatornában volt. Így gyorsan kellett cselekednem. Samet óvatosan visszanyomtam a méhbe, majd Johanna és Edward segítségével elvégeztük a kisműtétet, és az öcséddel minden rendben is volt, de az anyukád nagyon elkezdett vérezni, ezért szükség volt egy kicsit komolyabb beavatkozásra is, de nem kell félned, az anyukád tökéletesen rendbe fog jönni, de néhány hétig ágyban kell maradnia, amíg a szervezete újra felerősödik – magyarázta Carlisle.

- Na és miért kellett akkor Johanna és Edward is? – kérdeztem félve.

- Asszisztáltak nekem, hogy gyorsabban, és jobban tudjak dolgozni – válaszolt Carlisle azonnal.

- Láthatom anyut? – kérdeztem félve.

- Most alszik, és még egy ideig aludni is fog – mondta Esme kedvesen. – Viszont, ha nagyon szeretnéd, akkor át tudjuk gurítani mellé az ágyadat – fűzte hozzá gyengéden.

- Igen, szeretném látni, anyut – bólintottam rá. – Esetleg a lányok kiságyát is átvihetjük? Biztosan szeretné látni az unokáit, ha felébredt.

- Hát persze – fordított Anthony az ajtó felé. – Először megmosdatnak a lányok, utána pedig odaviszünk anyukádhoz. Addig majd mi vigyázunk a lányokra – tolt át kedvesem a hatalmas fürdőbe.

- Rendben van – egyeztem bele. Határozottan jó tervnek tűnt. – Anthony – szóltam utána, amikor magamra akart hagyni a lányokkal.

- Tessék, édesem – jött vissza azonnal mellém.

- Sajnálom, hogy olyanokat mondtam neked, amikor vajúdtam még. Ne haragudj rám, kérlek. Én nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Nem tudom, hogy hogyan bújt belém a kisördög, én… - folytattam volna még a mentegetőzést, de szerelmem a számra tette az ujját, hogy elhallgattasson.

- Nincs semmi baj, Nath. Azt hiszem, hogy ez tökéletesen természetes a szüléskor. Minden kismama az apát vonja felelősségre a fájdalmaiért – nevetett fel. – Igazából még úgysem veszekedtünk, és bár ez sem volt az, de legalább egy kicsit megismerhettem a morcosabb oldaladat – nyomott puszit a nyakamra. Tudta, hogy azt imádom. – Szeretlek, te „kisördög” –nevetett fel boldogan. – Köszönöm, hogy apa lehetek.

- Én pedig, hogy anya lehetek, kétszeresen is – karoltam át a nyakát.

- Gyerekek, tudom, hogy ezek boldog pillanatok, de Nathalie egy fürdő után sokkal jobban fogja magát érezni, és akkor össze is bújhattok – szólt ránk Bella gyengéden.

- Jól van, már itt sem vagyok – engedett el nagy nehezen Anthony. – A lányokkal anyukádnál várunk rád – nyomott még egy puszit a homlokomra.

Majd egy szempillantás alatt eltűnt. Engem pedig gyorsan, és alaposan megfürdettek, de azért nagyon is gyengédek voltak hozzám. Alig bírtam megállni a lábaimon, de a támogatásnak köszönhetően, amit kaptam, azért kibírtam azt a tíz percet, amíg tiszta lettem, és kaptam egy meleg, száraz pizsamát. Gabriella pedig már egy tiszta ággyal várt odakint. Amibe fáradtan belefeküdtem, és félálomban hagytam, hogy áttoljanak anyuhoz és a lányokhoz. Még halványan láttam, hogy apu anya ágya mellett ül, aki még mindig alszik. A lányok mellett pedig ott állt Anthony, és mindkettejük szájában cumisüveg volt. Majd elnyomott az álom. Amikor legközelebb kinyitottam a szemem, fogalmam sem volt, hogy milyen napszak van, vagy, hogy mennyit aludtam, de azt éreztem, hogy valaki fogja a kezemet. Oldalra fordítottam a fejemet, és megláttam a mellettem alvó férjemet, aki egy széken görnyedt miattam, ki tudja, hogy mióta. Lassan átfordultam a másik oldalamra, hogy lássam anyát, aki még mindig aludt, de az arca nyugodt volt, és békés. Apu pedig ugyanúgy ült egy széken és fogta anya kezét, mint ahogy Anthony ült mellettem. A következő pillanatban pedig Carlisle jött be, a nyomában Esmével.

- Sziasztok – suttogtam nekik.

- Szia – mosolyogtak rám.

- Kipihented magad, kedvesem? – lépett elém Esme egy nagy adag rántottával. – Remélem, hogy éhes vagy, mert szükséged van az egészséges táplálkozásra, hogy elég tejed legyen a lányok számára.

- Igen, nagyon éhes vagyok – vettem el a tálcát. – Carlisle, anyu hogy érzi magát? Rendben lesz?

- Egyre jobban van. Nem kell aggódnod miatta. Sok vért vesztett, ezért egy ideig még infúziózni fogom, és adtam neki néhány egység vért is, de hamarosan felébred, és nem lesz semmi baj. Néhány hét múlva pedig arra sem fog emlékezni, hogy bármi baj is történt a szülésnél – mondta Carlisle nyugodtan.

- Köszönöm – néztem rá hálásan. – Jó hogy ott voltál vele, és vigyáztál rá. A kórházban nem kapott volna ilyen tapasztalt ellátást.

- Ez csak természetes – mosolygott rám. – Téged is megnézlek, rendben? – kérdezte kedvesen.

- Persze – bólintottam rá azonnal.

- Akkor légy szíves húzd fel a térdeidet egy pillanatra – hajtotta fel a takarót. – Óvatosan meg foglak tapogatni, ha fáj valahol, akkor szólj – mondta lágyan.

- Rendben – adtam vissza a tálcámat egy kicsit Esmének.

- Jól van, itt minden rendben. Teljesen egészséges vagy – biccentett Carlisle elégedetten, amikor kitapintotta a hasam minden négyzetcentijét. – Akkor most jó étvágyat. Egyél, amíg lehet, mert hamarosan a lányok is felébrednek és kérik majd a jussukat – kuncogott fel Carlisle. – Emily nagyon kis bélpoklos. Háromszor annyi ételt követel, mint Marie. Valószínűleg a már viszonylag aktív farkas gének miatt éhes állandóan. Marie vegyesen táplálkozik, felesben szereti a vér és a tej kombinációját. Egyszer ezt kéri, egyszer pedig azt. Neki most éppen egy adag vér jön majd. Úgyhogy Emily lesz nagyon éhes ismét. Marie pedig viszonylag szomjas, nem olyan vérszomjas, mint egy vámpír, és még egy kicsit kevésbé is, mint egy félvér. Kevesebb vért kér, mint az nálunk átlagos, de azért kér. Bár a fejlődését ez nem akadályozza meg. Még nem tudom pontosan, hogy hogyan jellemezzem őket, de különlegesek mind a ketten. Nem lesz semmi baj velük, ezt garantálom.

- Nos, ez azt hiszem, hogy jól hangzik – mosolyodtam el. – Végül is, ők egy teljesen egyedi, és különálló kis faj, úgyhogy idő kell nekik, de tudom, hogy gyönyörűek lesznek, és tökéletesek. Mi pedig biztosítani fogjuk nekik a boldog és felhőtlen életet. Ebben biztos vagyok.

- Ez egy remek hozzáállás – mondta Esme boldogan.

- Igen, szerintem is – bólintott rá Carlisle is. A következő pillanatban pedig Emily felsírt, ahogy azt a dédpapája is megjósolta. Anthony pedig azonnal felkapta a fejét, ahogy apa is.

- Sh… ne sírj, kicsikém – próbáltam csitítani, de mire megnyugodott volna felsírt Marie is, aztán őt követte Sam is. – Ajaj – húztam el a szám. – Fiúk-lányok eggyel kevesebb helyem van, mint ahányan vagytok – néztem kétségbeesetten a három picire.

- Marie nem tejet szeretne – lengette meg a vörös folyadékkal teli cumisüveget szerelmem, mire kisebbik lányunk azonnal cuppogni kezdett. Majd Esme a karjaiba vette, és odaadta neki a cumit. Anthony pedig odahozta hozzám Emilyt, aki egy szempillantás alatt vetette rá magát az éltető tejre.

- Sammel mi lesz? – néztem a kisöcsémre.

- Fejtem le tejet anyukádtól, amennyi elég a kicsinek. Gaby mindjárt itt lesz vele, csak egy picit megmelegíti – mondta Esme felpillantva Marie arcocskájáról.

- Milyen vért itattok vele? – néztem a cumisüvegre.

- Ez most éppen szarvas, ez volt a közelben – szorította meg a kezem Anthony. – Ne aggódj, nem hagynám, hogy embervérrel táplálkozzon. Tudod, hogy megbeszéltük ezt. A szarvas vére kitart két napig, közben majd elmegyek vadászni – mondta azonnal. – Vagy elmegy Emmett, mert az élete értelme, hogy macit is itasson a lányunkkal.

- Részemről rendben – bólintottam rá. Ha már állatvért iszik, akkor állítólag a húsevők finomabbak, és az én kicsikéimnek a legjobb táplálékot kell kapniuk.

- Jövök már, itt vagyok, bocsi, csak közben Timothy is felébredt, és sírni kezdett, mert éhes volt – szaladt be Gabriella a cumisüveggel az öcsém számára.

Marie pedig éppen befejezte az evést. Azután minden olyan gyorsan történt. Marie cuppantott még párat, majd megnyalta a száját. Erre Tim felé kapta a fejét, mire kislányom hevesen tapsikolni, és gagyarászni kezdett. Timothy pedig vakkantott néhány aprót.

- Anthony… Marie és Tim most…

- Igen… főleg azért is biztos, mert Marie folyamatosan azt gondolja, hogy Timothy milyen dögös baba, és szívesen megmutatná neki a rugdalózóit.

- Jézusom, hiszen még alig bújt ki a hasamból – mutattam Marie-re kétségbeesve.

- Hát, a bevésődés nem válogat, édesem – nyomott puszit a homlokomra Anthony. A lányom pedig éppen puszit dobott Timnek. Aki tapssal fejezte ki elégedettségét. – Ne félj, megoldjuk. Timet a pelenkájánál fogva lógatom ki az ablakon, ha meghúzza Marie haját – kuncogott fel.

- Hé, éppen a fiamat fenyegeted – morgolódott Gaby. - Ez nem volt vicces.

- Gabynak igaza van, ez tényleg nem vicces – böktem mellkason, de közben én is mosolyogtam. Ahogy Gabriella is felkuncogott. Azt hiszem, hogy ilyen korai bevésődés még nem volt a falkánk történetében.

La Push vámpírja - Valentin napi különkiadás

Valentin napi különkiadás


SZIASZTOK! GONDOLTAM A BLOGON IS MEGÜNNEPELJÜK A SZERELMESEK ÜNNEPÉT :D EZ A FEJEZET KAPCSOLÓDIK A LA PUSH VÁMPÍRJÁHOZ, AHOGY LÁTNI IS FOGJÁTOK, DE NEM SZÁMÍTOM BELE A 100 FEJEZETBE, AMIBŐL ÁLLNI FOG A TÖRTÉNET, ÚGYHOGY TEKINTSÉTEK EZT EGY BÓNUSZ FEJINEK. ERŐSEN 18+, ÚGYHOGY CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE :D PUSZI, DRUSILLA

(Alice szemszöge)



Már nagyon készültem erre az éjszakára Jasperrel. Mindenkit megkértem, hogy csak ma éjjel hagyjanak minket kettesben a házban, és a szobánkban is felszereltem az ideiglenes tánc rudamat, bár ki tudja, lehet, hogyha Jasper meglátja, hogy mit tanultam Bellától, akkor soha többé nem engedi meg, hogy leszereljem innen ezt a darabot. Egy szexis fehérnemű szettet is vettem külön erre az éjszakára természetesen, és egy tépnivaló hálóinget. A szó pozitív értelmében. Már csak Jazz hiányzik, aki néhány pillanaton belül itt lesz. Már jön felfelé a lépcsőn, és nem érti, hogy hová tűnt mindenki, amíg ő vadászni volt. Gyorsan berohantam a fürdőbe, hogy szerelmem ne lásson meg azonnal, de előtte még felkapcsoltam a hangulatvilágítást, ami vörösre festette az egész szobánkat.

- Alice, itt vagy, kicsim? – kérdezte szerelmem. Majd el is akadt a szava, amikor kinyitotta az ajtót.

- Helyezkedj el kényelmesen az ágyon – adtam ki az utasítást.

- Egész nap sejtettem, hogy készülsz valamire – mondta vidáman.

- Az érzéseimet sosem tudtam elrejteni, akkor miért most próbálkoztam volna? – mosolyodtam el. – Na, gyerünk. Fogadj szót szépen, és helyezd magad kényelembe, azután pedig csukd be a szemed.

- Rendben – sóhajtott fel. – Egyébként eléggé izgatottá tett ez a díszlet – állapította meg.

- Ez lenne a cél – haraptam az ajkamba.

A határozottságom egy picit alábbhagyott, hiszen én még csak egy-két órát vettem Bellától, és megnéztem néhány témába vágó videót, de azért még korántsem érzem magam profinak ebben a rúdtánc dologban. Bár kétségkívül nagyon is izgalmas. Csak a célt érjem el vele. Úgy szeretném annyira felhergelni a férjemet, hogy semmit se tudjon magában kontrollálni. Érezni lehet a szeretkezéseinkből, hogy próbálja magát visszafogni. Nem testileg, hanem érzelmileg. Nem akar városokat megingató hullámot gerjeszteni az erejével, de én éppen ezt szeretném. Még az sem érdekel, hogyha elképesztően nagy baba-bumm lesz kilenc hónap múlva. Ma éjjel, akkor is kihozom belőle a színtiszta önmagát, a vágyakkal, és szenvedéllyel teli, érzelmes férfit, aki hiába élt egész létében szigorú szabályok közepette, ma akkor is tombolni fog, mert olyat fog látni, amit eddig még reményeim szerint soha életében.

- Ideges vagy, nagyon. Mi a baj? – kérdezte kedvesen.

- Nincs baj, én csak egy pillanatra azt hiszem, hogy lányos zavarba jöttem – motyogtam az orrom alá. Ez elég viccesen hangzik így több évtized távlatából. Bár miért ne izgulhatnék, hogyha valami újat próbálunk ki.

- Lányos zavarba? – nevetett fel egy pillanatra. – Édesem, azért annál egy kicsit régebb óta vagyunk együtt. Nem hiszem, hogy van olyan porcikája a testednek, amit még nem láttam.

- Tudom, de ilyet még nem csináltunk – nyeltem egy nagyot. Na, gyerünk Alice, bátorság. Nagy levegő, és indulás. Amint ezt elhatároztam, már kint is álltam a rúd mellett.

- Kinyithatom már a szemeimet? – kérdezte Jasper kedvesen.

- Egy pillanat – sóhajtottam néhány mélyet. Majd a cd lejátszóhoz léptem, és felkapcsoltam a klubból szerzett zenét, ami azonnal még több erotikus felhangot adott a szobának. – Rendben, kinyithatod – vettem fel a kezdő pozíciómat. Azután pedig izgatottan vártam az első reakciót, ami nagyon is ínyemre volt. Ugyanis szerelmem szemei kikerekedtek, és akkorát nyelt, hogy talán még a többiek is hallották az erdőben. – A következő tánc csakis a tiéd – doromboltam halkan. Majd lassú, ütemes csípőmozgásba kezdtem, miközben lecsúsztattam magamról a lenge hálóingem pántjait, ami után a puha selyem anyag halk puffanással végezte a padlón. Láttam kedvesem szemében, hogy legszívesebben felpattanna, de nemet intettem a fejemmel. – Te maradj csak ott, és élvezd a látvány. Most mindent a szemnek, utána pedig jöhet minden más.

- Nem fogok tiltakozni – dőlt hátra, és kényelmesen a feje alá fektette a kezeit.

Ezen csak elmosolyodtam, majd folytattam a mindent elsöprő táncomat. Legalábbis nagyon remélem, hogy tényleg annyira jól fog sikerülni, mint ahogy terveztem. Bár Jazz elakadó lélegzete, és egyre fékevesztettebb zihálása biztosított arról, hogy igenis jól táncolok. Bevetettem mindent, amit csak Bella tanított, sőt, még egy kicsit többet. A csípőtekerésen, dekoltázs kiemelésen, és őrjítő fehérneműn kívül is tökéletesen uraltam a szobát, és a rudat, ami körül táncoltam. Egy lendületes mozdulattal megpördültem a rúd körül, majd egy gyors guggolás után kiegyenesítettem a lábaimat, hogy kedvesem tökéletesen rálásson a fenekemre, és a helyes kis szívecskére, ami a bugyim hátsó részén volt megtalálható. Majd erősen megragadtam a rudad, ahogy Bella tanította, és miközben a lábaimat spárgába helyeztem, hogy őrjítően lassan csúsztassam le magam a földre.

- Hol tanultad ezt? – fordult hasra Jasper az ágyon, hogy a feje felém legyen, és közelebb kerüljön hozzám.

- Css… majd utána megtudsz mindent – fordítottam vissza hátára, majd a rudat magára hagyva megálltam Jazz fölött, hogy azután az ágykeretben megkapaszkodva lassan, ringó csípővel ereszkedjek ágyékára, amire egy elégedett nyögés volt a válasz.

- Ezen ne múljék – morgott fel hangosan. Majd megragadta a csípőmet, de ott még nem tartottunk a terveimben, hogy máris engedjek a kísértésnek, és megadjam magam férjemnek. Lassan hátradőltem a párnánk felé, miközben Jasper továbbra is a csípőmet markolta, és előhúztam a selyemsálat, amit kifejezetten ma éjszakára vettem. Először kéjesen a nyakam köré tekertem, és végigsimogattam vele a dekoltázsomtól kiindulva, egészen a bugyim széléig, majd az ajkamba harapva emeltem fel szerelmem kezeit a fém ágykerethez. – Mire készülsz, szépségem?

- Felborzolom egy kicsit az érzékeidet – búgtam ellenállhatatlanul. Azután pedig a kezeit az ágykerethez kötöztem. Tudtam, hogy ki tud szabadulni, hogyha nagyon akar, de volt egy olyan érzésem, hogy ő pontosan ugyanannyira élvezi a játékot, mint ahogy én. – Ígérd meg, hogy nem szabadítod ki magad – mondtam szigorúan.

- Csak ha megígéred, hogy utána én is megkötözhetlek téged – villantak meg a szemei.

- Megbeszéltük – vigyorodtam el. Még soha nem játszottunk soha kötözős játékot sem, de nagyon is izgalmasnak ígérkezett, és azt szokták mondani, hogy egyszer mindent ki kell próbálni.

- Helyes, akkor tégy velem, amit akarsz – emelte meg egy kicsit a csípőjét, és már a nadrágon keresztül is tökéletesen érezhető volt a vágya, ami majd szétfeszítette a ruhadarabot.

- Nem leszek kíméletes – hajoltam az ajkaihoz.

- Ez nagyon jó hír – morgott fel, amikor óvatosan az ajkába haraptam.

Majd az ajkaira tapadtam, és szenvedélyesen csókolni kezdtem, amit hevesen viszonzott, miközben a kezei automatikusan el akartak indulni a csípőm felé, de amikor enyhe ellenállásba ütközött észbekapott, hogy nem szabad eltépnie a sálat, ami fogva tartja a csuklóit. Így lassan visszaengedte a karjait. Én pedig lassan körözni kezdtem az ágyékán a csípőmmel, hogy még jobban az őrületbe kergessem. Majd egy határozott mozdulattal megszabadítottam az ingjétől, hogy hozzáférhessek a szálkás, izmos felsőtestéhez, amit imádtam. Tökéletesen kidolgozott izmokkal rendelkezett, mégsem volt túlságosan is izmos. Tökéletes férfi ideál a részemről. Nehezen ugyan, de végül csak elhagytam édes ajkait, és lassan lefelé kezdtem haladni, hogy számmal is feltérképezhessem férjem minden porcikáját. Az esetek többségében hajthatatlanul ő kényeztet engem, de éppen itt az ideje ennyi idő után, hogy ezúttal én szeressem őt. Amikor elértem a nyakát elhaló lélegzettel adta tudtomra, hogy érzékeny pontra sikerült tapintanom, úgyhogy el is kalandoztam azon a részen először még csak a nyelvemmel, utána pedig a fogaimat is bevetettem, de csak óvatosan, hiszen Maria harapásait, és a sok sérülést, amiket a háborúkban szerzett soha nem heverte ki igazán a lelke, így én még csak véletlenül sem szerettem volna komolyabban megharapni. Viszont az óvatos karcolás mindig is feltüzelte szerelmemet. Mi sem bizonyította ezt jobban, mint hogy megint akkorát emelt a csípőjén, hogy meg kellett kapaszkodnom az ágykeretben, hogy ne zuhanjak le az öléből. Egy pillanatra mosolyogva felpillantottam a szemeibe, és elégedetten tapasztaltam, hogy azok már feketén izzanak a vágytól.

- Ne hagyd abba – hunyta le a szemeit a fejét pedig hátrahajtotta.

- Nem terveztem olyasmit, hogy bármit is abbahagyunk ma éjjel. Sőt – cirógattam végig a nyakát a nyelvemmel.

Majd birtokba vettem a mellkasát is, különös tekintettel a már ágaskodó gombocskákra. Pontosan tudtam, hogy mellbimbói kényeztetése neki is akkora örömet fog okozni, mint ahogy nekem szokott. Sokáig időztem ezen a részen, kéjesen harapdálva, és néha megsimítva felváltva hol az egyiket, hogy a másikat. Amikor szinte ledobott szerelmemről egy hirtelen jött érzelemhullám, amitől elöntött a forróság, és kis híján össze kellett szorítanom a lábaimat, hogy uralkodni tudjak magamon. Nem is emlékszem rá, hogy produkált-e valaha is ekkora hullámot Jazz a szeretkezéseink alkalmával. Ráadásul még szinte alig kezdtem hozzá a megőrjítéshez. Mi lesz, ha rátérek a lejjebbi tájakra? Talán itt az ideje, hogy egy kicsit tovább kalandozzak. Lassan, apró puszikkal haladtam a köldöke felé, és amikor odaértem néhány gyors köröcskét írtam le a nyelvemmel az említett területre.

- Alice… ki fogom… akasztani… az egész… várost – zihálta nehezen.

- Remélem, hogy még, La Push környékét is – villantottam rá a mosolyomat.

Majd kínzó lassúsággal kigomboltam a nadrágját, és megszabadítottam a feleslegessé vált ruhadarabtól, de még nem kegyelmeztem neki. Csak egy kicsit csúsztattam lejjebb az alsónadrágját, hogy hozzáférjek a csípőcsontjához, amiről már pontosan tudtam, hogy szintén egy igen érzékeny része a testének. Amint végigsimítottam rajta újabb érzelemhullám, és egy nagy reccsenés volt a jutalmam, ami az ágytámlánk egy részének végét jelentette, de most egyáltalán nem érdekelt. Majd lesz másik. Jasper legnagyobb örömömre már szinte pattanásig feszült idegekkel vonaglott alattam, de még csak most jött a java a kényeztetésének. Már én is alig bírtam az érzelmeimmel, így egy határozott mozdulattal megszabadítottam szerelmemet az alsónadrágtól. Úgyis nemrég vettem néhány garnitúrát, legfeljebb megint elmegyek vásárolni.

- Kicsim, ez ebben az állapotomban elég kockázatos – nyögött fel, amikor végigsimítottam már feléledt büszkeségén, és gyengéd puszit nyomtam a hegyére. – Alice – kiáltott fel, majd még egy darabot tört le az ágytámlánkból. – Gyanúsan sok kisbaba fog foganni ma éjjel, ha így folytatod.

- Sebaj, állítólag úgyis csökken a népesség – kuncogtam fel, de nem hagytam abba a kínzást sem. – Csak engedd el magad, úgy igazán, a kedvemért. Kíváncsi vagyok, hogy mire vagy már képes az erőddel.

Tökéletes pontossággal igazítottam magam szerelmem méreteihez, és mélyen magamba fogadtam, amit már nem állt meg egy hangos, vad morgás nélkül. Szerettem felborzolni a vadabbik énét, amit mindig elrejtett, hogy kontrollálja magát, de itt, velem az ágyban nem volt szükség az önuralomra. Sőt, minden igyekezettel azon voltam, hogy a szikrája se maradjon a fegyelmének. Azt hiszem, hogy gyakran fogjuk alkalmazni ezt a rúdtáncos bemelegítést, mert megtette a hatását, az biztos. Először még csak lassan, és érzékien mozgattam az ajkaimat szerelmemen, azután pedig egyre gyorsítottam a tempón, hogy aztán vad és szenvedélyes táncba kezdjek a nyelvemmel is besegítve. Ez volt az a pillanat, amikor Jasper nem bírta tovább, és teljesen kikelve magából elengedte magát. A gyönyör elsöprő érzése azonnal elért engem is, ahogy őt, és nem bírtam ki az édes kínokat hatalmas sikoltás nélkül. Olyan volt, mint egy robbanás, ami felemészt mindent, ami a környezetében van. Amíg meg nem tapasztaltam, hogy kedvesem mire képes, el sem tudtam képzelni ezt a tomboló vágyat, a kielégülés mámorát, és a testemben szétáradó elégedett zsibbadtságot. Még soha nem éreztem ilyet ezelőtt. Vámpír létemre szinte fáradtan rogytam Jazz mellkasára, és remegő kezekkel oldoztam ki a kezeit. Bár már semmi nem tartotta ott a kezeit az ágytámlánál, mégis megtartotta az ígéretét, én nem tett semmit, ami hatalmas önuralomra vall egy ilyen élmény átélése után. Aztán valami olyasmi történt, ami Jaspertől egyáltalán nem volt megszokott dolog. Halk, ütemes dorombolás hangja töltötte meg a szobánkat, miközben szorosan magához ölelt, majd olyan gyorsan megfordított minket az ágy ép vége felé, hogy még sikkantásra se volt időm. Mire legközelebb feleszméltem a kezeim már a fejem fölé voltak kötözve a sállal, ami az imént még az ő kezeit tartotta béklyóban.

- Felszítottad a tüzet, édesem – búgta a fülembe szinte már földöntúli hangon.

- Ez lett volna a cél – nyögtem fel. Majd lenéztem, úgy éreztem, mintha simogatna odalent, de mindkét keze az arcomon pihent.

- Hogyan? – kerekedtek ki a szemeim.

- A képességem növekedésével járó plussz dolog. Képes vagyok olyan érzéseket kelteni benned, amik nem is történnek meg veled fizikailag, de emlékszel rá, hogy milyen érzés – mosolygott rám Jasper. – Emlékszel, amikor néhány hete a zuhanyzóban elélveztél a vízsugártól? – szélesedett ki szerelmem mosolya.

- Az te voltál? – kérdeztem döbbenten. – Azt hittem, hogy már csak túlságosan is régen voltunk együtt, és akkor történt, amikor erőteljesen rád kezdtem koncentrálni, hogy milyen az érintésed, milyen a csókod, és minden ehhez hasonló dolog – gondolkodtam el.

- Igen, éreztem, hogy megkívántál akkor, de nem akartalak letámadni, mert éppen egy fontos estére készülődtünk, amit természetesen te szerveztél, úgyhogy gondoltam elhalasztjuk a közös éjszakát, és inkább az újraegyesült családunkkal töltjük az időt egy szép estén – mosolyodott el Jasper.

- Annyira szeretlek – haraptam az ajkamba.

- Én is téged – nyomott gyors csókot a számra.

Majd egy határozott mozdulattal kipattintotta a melltartóm kapcsát, és míg egyik keblemet a kezébe vette, a másikat a szájával kezdte kényeztetni. Mire én elégedetten felnyögtem, és erőteljesen elgondolkoztam, hogy ki kéne szabadítanom a kezeimet, de tudtam, hogy most türtőztetnem kell magam, hiszen szerelmem is megtette, amit kértem. A testem szinte lángolt, pedig Jasper még alig ért hozzám, bár ez eddig sem volt másként, de ma éjjel valahogy mégis erőteljesebb és elsöprőbb volt, mint valaha. Talán azért, mert még sosem tapasztaltam meg, amikor szerelmem ennyire tudatosan használja a képességét csakis rajtam. Bár meg tudnám szokni ezt az érzést.

- Most koncentrálj rám, és engedd el magad – búgta a fülembe. Én pedig döbbenten vettem tudomásul, hogy az egész testem bizsergett és lángolt. Mintha száz kéz simogatná egyszerre minden egyes porcikámat. – Lazíts, és felejthetetlen pillanatban lesz részed – suttogta a fülembe. – Hunyd be a szemed, és képzeld el, hogy mindegyik kéz, amit érzel belőlem van, én simogatlak, a simogatás viszont hirtelen abbamarad, és nedves csíkot érzel a köldöködtől kezdve haladni a kebleid közötti völgyön át, egészen a füled mögötti gödröcskéig – folytatta Jasper a kínzásomat. – Most pedig végigfújok az általam hagyott nedves csíkon, amitől mindig csiklandósan felkacagsz.

- Jazz – nyögtem fel gátlástalanul. – Kérlek, gyere…

- Css… még nem végeztem veled – harapott a fülcimpámba.

- Ez kínzás – szorítottam össze a lábaimat. Már alig bírtam elviselni ép ésszel, amit tett velem. Nem mintha bármelyik gondolata, vagy sugallata egy pillanatig is rossz érzés lett volna a számomra.

- A kínzásról én is tudnék mesélni az előbbi kis akciód után – nézett rám kedvesem kissé rosszallóan. – Tudod, hogy micsoda fellángolást küldtem Forksra, La Push-ra, és ki tudja, talán még Port Angelesre is?

- Remélem, hogy jó nagyot, és akkor mindenkinek olyan csodálatos az éjszakája, mint nekem – vigyorodtam el elégedetten.

- Nos, annyit bizton állíthatok, hogy egyáltalán nem voltak kicsik a hullámok, amiket gerjesztettem.

- Nagyon helyes, ezen a napon mindenkinek jól kell éreznie magát – mondtam határozottan. Na és, mi lehetne jobb időtöltés, mint egymást szeretni, gyengéden kényeztetni, játékosan évődni, és közösen átlépni a gyönyör kapuját? Az igaz szerelem felszabadult szabad pillanatait átélni ritka adottság, és én egy pillanatot sem vagyok hajlandó eltékozolni belőle, amíg csak lehetőségem van Jaspert imádni, testestől-lelkestől.

- Abban nem lesz hiba – futott át Jasper arcán is egy halvány mosoly. – Viszont hiába próbálsz figyelem-elterelni, még nem végeztem veled – mondta komolyan. Majd szenvedélyesen megcsókolt, az én szemeim pedig felpattantak, amikor megéreztem ajkát legérzékenyebb pontomon is.

- Jasper? – toltam el magamtól egy picit. – Ez nem fair. Én nem tudlak téged így kényeztetni.

- Dehogynem, ami neked jó érzés, azt én is mind átélem veled, úgyhogy ne aggódj emiatt, ráadásul te sokkal többet is tudsz, mint hinnéd. Nem véletlenül veszítettem el az imént az önuralmam, és engedtem szabadjára a vágyak erejét.

- Tényleg? – mosolyogtam rá.

- Igen, a lehető legkomolyabban – mondta őszintén, majd újra az ajkaimra tapadt.

Én pedig ezúttal hagytam, hogy azt tegyen velem, amit akar, és egyáltalán nem bántam meg. Jasper elhalmozott engem a világ legszebb érzéseivel, és közben olyan érzést is keltett bennem, mintha az egész világ engem cirógatna, és ajkait is több ponton érezhettem a testemen. A gyönyör hullámokban öntött el, és nem tudtam megállni hangos sikoltások és kéjes vonaglások nélkül. A testem csak lassan higgadt le, de kedvesem mindvégig gyengéden simogatott közben. Majd mikor kissé alábbhagyott a tűz bennem, kikötözte a kezeimet, és lassan fölém gördült.

- Hm… levezetjük ezt a felejthetetlen éjszakát? – néztem rá vágyakozva.

- Még szép, hiszen ténylegesen még meg sem kaptalak, pedig nagyon szeretnélek – mondta lágy csókot nyomva a számra.

- Ezzel nem vagy egyedül – sóhajtottam.

- Zene füleimnek – csippentette el a fehérneműmet. – Remélem, hogy még nem nőtt nagyon hozzád ez a csinos kis darab.

- Egyből kettőt vettem belőle, mert sejtettem, illetve reméltem, hogy nem lesz hosszú életű – villantottam rá egy mosolyt.

- Hm… előrelátó – kuncogott fel.

- Ami azt illeti, megvan hozzá a képességem – kacsintottam rá. – Bár ma éjjel többször is megleptél, képesség ide vagy oda – mondtam szemlesütve.

- Hála az égnek, ezek szerint még én is tudok neked meglepetést okozni – mondta elégedetten.

- Elég sokszor megleptél már az évek során – bólintottam rá.

- Akkor ehhez a kis meglepetéshez mit szólsz? – dörgölte büszkeségét a legérzékenyebb pontomhoz.

- Határozottan örülök neki – tekertem a lábaimat a dereka köré.

Majd kedvesem egy határozott, de gyengéd mozdulattal a magáévá tett, és őrjítően lassú ritmusba kezdett. Én pedig még szorosabban köré tekeredtem, hogy a testem automatikusan felvehesse Jasper ritmusát. Az egész éjszaka csodálatos volt a férjemmel, de kétség sem férhet ahhoz, hogy nincs annál csodálatosabb érzés, mint amikor a testünk egy ritmusra mozdul, követve a szerelem ősi hangját, miközben szorosan magához ölel, és gyengéden csókolózik velem. Néhány örökkévalóságnak tűnő perc után pedig a mozdulataink egyre hevesebbek és gyorsabbak lettek, hogy ezúttal egyszerre érjük el a beteljesülés tökéletességét, és szorosan egymáshoz simulva, a másikat cirógatva, apró csókokat váltva merüljünk el a minket körülvevő igaz szerelem, és szeretet érzésében.

- Nagyon szeretlek – suttogtam kedvesem fülébe.

- Én is nagyon szeretlek téged – simított végig a hátamon.

Majd legördült mellém, és a mellkasára húzott. Én pedig felrántottam magunkra a takarót, és arcomat a mellkasán pihentetve pihegtem, mintha szükségem lenne az éltető oxigénre. A nap első sugarai is az ágyban találtak minket, és én mérhetetlenül boldog voltam a ténytől, hogy még a természet is minket ünnepel, hiszen ma reggel nem a felhők látták csak meg a nap szikrázó fényét, hanem nekünk lehetőségünk nyílt megfürödni a forró sugarakban. Annyira idilli volt minden, hogy legszívesebben örökké így maradtam volna, de tudtam, hogy nem lehet.

- Mindjárt ideérnek a többiek – sóhajtotta szerelmem.

- Nekem mondod, Emmett már kötözködni készül – fintorodtam el.

- Mi lenne, ha nem jutna el idáig, hogy belénk kössön? – vigyorodott el Jasper.

- Jó ötlet – mosolyodtam el. – Jó lenne még egy kicsit élvezni ezt a tökéletességet.

- Akkor most figyelj – kezdett el koncentrálni Jasper.

Azután pedig hirtelen az éppen nyíló ajtó visszacsapódott. Emmett hangosan felmorgott, Rose pedig felsikkantott, amikor férje felkapta és elviharzott vele, vissza az erdő felé.

- Szép teljesítmény – kuncogtam fel. – Mennyire izgattad fel Emmettet?

- Ma már nyugtunk lesz tőle – nyomott csókot a számra.

- Helyes, akkor van még időnk élvezni a kettesben töltött perceket – simultam hozzá még jobban.

- Igen, még egy ideig ráérünk – bólintott rá. Majd magához húzott egy gyengéd csókra, amit én boldogan viszonoztam…

La Push vámpírja - 93. fejezet

93. fejezet


SZIASZTOK! MEGHOZTAM A FEJIT. ÁTVEZETŐ FEJEZET, A KÖVETKEZŐBEN IZGALMAS ESEMÉNYEK FOGNAK TÖRTÉNNI, EZT GARANTÁLOM :D PUSZI, DRUSILLA

(Johanna szemszöge)



Már három napja késik, ráadásul elfelejtettem bevenni az utolsó három szem gyógyszerem is ebben a hónapban. Most meg itt állok a drogériában, és terhességi teszteket veszek. Nem hiszem, hogy ez velem történik. Mindig óramű pontossággal működök, erre most elfelejtettem háromszor is az egyik legfontosabb napi teendőmet. Ez egyszerűen képtelenség. Még jó, hogy ma szabadnapos vagyok, Billy pedig őrjáraton van, így enyém a ház. Mármint a Black ház, mert a sajátomat megint megszállta Justin és Tanya, így oda most semmiképpen nem mennék. Ötféle teszt van, azt hiszem, hogy mindegyikből veszek egyet a biztonság kedvéért. A legegyszerűbb az lenne, ha elvégezném a vizsgálatot a kórházban, de azt Carlisle biztosan észrevenné, és elmondaná a többieknek is, hogy milyen teszteket végzek, úgyhogy így a legbiztosabb, azt hiszem.

- Jó napot – mosolyogtam az eladónőre.

- Önnek is – viszonozta a gesztust. – Hűha, gratulálhatok a hölgynek? – kérdezte kedvesen.

- Öhm… nem tudom, azért kell a teszt – húztam el a számat.

- Igaz – kuncogott fel a nő. – Akkor sok sikert kívánok – húzta le a vonalkódokat.

Én pedig villámgyorsan kifizettem a teszteket, majd a biciklimre pattantam és amilyen gyorsan csak tudtam tekertem is La Push felé. Szerencsére rutinos biciklista vagyok már, így nem tartott, csupán húsz percembe, és már le is szállhattam a Black háznál. Igaz, hogy úgy ziháltam, mint aki lefutotta a maratont, de a lényeg, hogy ideértem végre. Azonnal letámadtam a hűtőt, és kivettem egy literes üveg narancslevet. Majd a szatyrommal és a narancslével együtt bevonultam a fürdőszobába. Kinyitottam az üdítőt, és eszeveszetten kezdtem inni, hogy minél előbb tesztképes legyek. Szerencsére elég jól működik az anyagcserém, úgyhogy negyed óra múlva már neki is kezdhettem. Mind az öt tesztet megcsináltam egymás után, majd idegesen sétálgattam a fürdőben, hogy leteljen az a mindent meghatározó három-öt perc, amennyi időbe az telt, hogy a teszt kimutassa, hogy igen, vagy nem. Épp az ajtó előtt sétáltam végig, amikor hirtelen kicsapódott az ajtó, és hanyatt is estem volna, hogyha Billy nem kap el.

- Kicsim, te jó ég, jól vagy? – kérdezte aggódva.

- Igen, semmi bajom – nyögtem fel.

- Mit keresel itt? Mármint természetesen nem zavarsz, de azt hittem, hogy csak este találkozunk – mosolygott rám kedvesen. – Oh, szóval itt a narancslé – pillantotta meg az üveget. – Várjunk csak, miért idebent iszol… - kezdett bele, de el is akadt a szava, amikor meglátta a mosdókagylón sorakozó tesztjeimet. – Azok ott…

- Igen, azok ott terhességi tesztek – haraptam az ajkamba.

- Én azt hittem, hogy te…

- Elfelejtettem az utolsó három bogyót bevenni – motyogtam az orrom alá. Tudtam, hogy így is meghallja.

- Értem, nem lesz semmi baj, édesem – simított végig az arcomon.

- Már hogyne lenne baj? Késik – mondtam idegesen.

- Mióta késik? – kérdezte Billy.

- Három napja – húztam el a számat.

- Na és lefogadom, hogy te három napja spannolod magad, hogy biztosan terhes lettél – fogta a két keze közé az arcomat. – Tegnap is feszült voltál, amikor magamhoz öleltelek. Miért nem mondtad el?

- Én, nem akartam reményeket kelteni benned – sütöttem le a szemeimet. – Te már biztosan nagyon szeretnél kisbabát, és nem is biztos még, hogy én terhes lettem, de a bátyáidnak már mind van kisbabájuk, illetve hamarosan, és te biztos… - magyarázkodtam összevissza.

- Johanna, én tudom, hogy nekünk még nem jött el az idő – fordította maga felé az arcomat. – Nem hiszem, hogy teherbe estél, legalábbis kicsi a valószínűsége, de ha mégis, akkor is meg fogjuk oldani – mondta komolyan. Majd az órám csipogni kezdett. – Hát ez?

- Lejárt az öt perc – bontakoztam ki az öleléséből. Majd a tesztekhez siettem, de mielőtt még rápillantottam volna becsuktam a szemeimet. – Nézd meg, légy szíves – kértem Billyt. A következő pillanatban már éreztem is, hogy mellém lép, és átkarolja a derekamat.

- Uh, ehhez kellenek a dobozok, mert nem tudom, hogy melyik jel mit jelent – kuncogott fel.

- Csak gyorsan, kérlek – toporogtam idegesen.

- Mindjárt – kapkodott Billy. – Az első negatív, a második is… a harmadik is, a negyedik is, és végezetül az ötödik is az. Nyugodj meg, látod, nem volt miért idegeskedned – simított végig Billy a hátamon. – Nem akarod kinyitni a szemeidet? – kérdezte kíváncsian.

- Azt hiszem nem – ráztam meg a fejem.

- Na és miért nem? – nevetett fel Billy.

- Próbálok elsüllyedni, és nagyon remélem, hogy sikerül is – suttogtam idegesen.

- Ugyan miért, kincsem? Na, gyere ide, nyugi – ölelt magához, majd elkezdte cirógatni a hátamat. Én pedig kissé higgadtabban simultam a mellkasához. – Bepánikoltál, igaz?

- Attól tartok, hogy nagyon is – sóhajtottam fel. – Ne haragudj – fűztem még hozzá.

- Ugyan miért haragudnék? – kérdezte döbbenten.

- Most biztosan azt hiszed rólam, hogy én egy hisztérikus fruska vagyok, aki retteg az elkötelezettségtől, és attól, hogy örökre hozzákösse magát valakihez – fintorodtam el.

- Leszámítva a hisztérikus fruskát, valóban van valami abban, amit mondasz, de szerintem csak egy kis idő kell még neked, és hamarosan eljut a kapcsolatunk egy magasabb szintre. Fiatalok vagyunk még, nem kell elsietni semmit. Ha öt év múlva lesz kisbabánk, akkor majd akkor fogunk neki örülni. Nem kell ekkora feneket kerekíteni ennek az egésznek. Most te ne haragudj meg, kicsim, de néha túldramatizálod a dolgokat, de a tudatalattid mégiscsak szerette volna, hogyha veled vagyok most, mert ide jöttél, és az én fürdőszobámban végezted el a teszteket. Előbb-utóbb rá fogsz jönni, hogy te is éppen annyira vágysz a saját családra, mint ahogy én. Bár, ha jobban belegondolsz, akkor téged máris egy hatalmas család vesz körül, akik soha nem fognak elhagyni – simított végig az arcomon. – Szóval, nem kell zavarban lenned emiatt a kis incidens miatt.

- Azért egy kicsit kellemetlen, hogy egyrészt rajtakaptál, másrészt pedig sokkal jobban kezeled a krízishelyzeteket, mint én, pedig én leszek sürgősségi orvos. Akkor, hogy van ez?

- Édesem, melyik fiatal hajadon lány ne pánikolna be, aki azt hiszi, hogy terhes? – kérdezte mosolyogva.

- Gabriella nem pánikolt be, ő kifejezetten örült neki – morogtam fel.

- Nos, Gaby és te nem sok dologban hasonlítotok egymásra – állapította meg. – Ő egészen más természet.

- Ez igaz – sóhajtottam fel. – Vele jobban jártál volna. Jobbat érdemelnél egy hisztérikánál – lábadt könnybe a szemem.

Én tényleg szeretem őt, de nem vagyok képes olyan lazán kezelni ezt az egész helyzetet, mint ahogy Gaby és Nath. Ez a bevésődésesdi nem az én világom. Miért kéne Billynek velem lennie életem végéig, amikor állandóan csak fejtörést okozok neki? Még csak le se üvöltötte a fejemet egyszer sem, egy hülyeségem miatt sem.

- Hé, ne sírj, kicsim – törölte le a könnyeimet. - Most megint kimondtad életed legnagyobb butaságát. Te nem vagy hisztérika, csak nehéz gyerekkorod volt. Előbb-utóbb úgyis áttöröm valahogy a gátat, amit még mindig magadban tartasz – kapott az ölébe. Majd egy szempillantás alatt az ágyánál termett, lefektetett rá, és betakart egy meleg pokróccal.

- Már semmilyen gátam nincs az irányodba – suttogtam csukott szemmel. – Már nem attól félek, hogy elhagysz.

- Akkor mitől? – kérdezte döbbenten.

- Attól félek, hogy történik velünk valami, és azután mi lesz a kisbabánkkal, vagy kisbabáinkkal? Nem kockáztathatom meg, hogy nélkülünk nőjenek fel. Szülők nélkül – magyaráztam csendesen.

- Édesem, az minden percben benne lesz az életünkben egész végig, hogy történhet velünk valami, de nem élhetjük le félelemben az életünket – fordított maga felé, miközben mellém feküdt. – Hogyha velünk bármi is történne, de hangsúlyozom, hogy nem fog, akkor egy elég nagy család venné a gondjaiba őket, és úgy szeretnék, mintha a saját gyermekük lenne. Kicsi a valószínűsége, hogy mindenkit egyszerre ér szörnyűség a családunkból. Gondold végig logikusan, kérlek. Nincs mitől félned, nem maradnak egyedül sosem, de mi sem fogjuk elhagyni a gyermekünket, vagy gyermekeinket. Csak bízz bennem – nézett rám komolyan.

- Bízom benned – válaszoltam halkan.

- Nem hallottam tisztán – mondta halványan elmosolyodva.

- Bízom benned – motyogtam egy kicsit hangosabban.

- Már majdnem hallottam – mosolyodott el.

- Bízom benned – kiáltottam el magam hangosan.

- Na, ezt hallottam – virított rám egy szemkápráztató mosolyt.

- Huh, ez jól esett – mosolyodtam el én is. – Azt hiszem, hogy igazad lehet. Talán túlságosan is kiéleztem a jövőnk gondolatát a katasztrófákra.

- Lehet, de majd változtatunk a nézeteden – nyomott gyengéd csókot a számra. – Be fogom bizonyítani neked, hogy semmi okod nincs arra, hogy félj a gyermekeink jövőjétől, mert ők lesznek a világ legboldogabb és legszebb gyermekei.

- Úgy legyen – mosolyodtam el.

Majd össze is rándultam a rám törő görcstől. Azt hiszem, hogy eljött az idő, hogy ismét meglátogassam a mosdót.

- Ajaj, görcsoldó, vagy fürdőszoba? - kérdezte együtt érző arccal.

- Én megyek a fürdőbe, te hozd a görcsoldót – nyögtem fel.

- Rendben, a pizsamád a felső polcon, ahogy mindig, a női holmik pedig a tükrös szekrényben, ahová a legutóbb tetted – mondta kedvesen. Azután pedig felkapott és a fürdőbe vitt. – Csak lassan, nem kell sietned sehová – puszilta meg a homlokom. Azután pedig eltűnt.

Én pedig csigalassúsággal levettem a ruháimat, majd beledobáltam mindent a szennyes-kosárba. A teszteket pedig a kukába száműztem dobozostól. Majd bekászálódtam a kádba, hogy letusoljak. Gyorsan megmosakodtam, majd miután megtörölköztem belebújtam a finom selyem pizsamámba, amit nemrég kaptam Billytől, és egyszerűen imádtam. Azután előkerítettem a szükséges női kellékeimet, ahogy szerelmem szokta mondani, és dolgom végeztével kivánszorogtam a szobába, vissza az ágyig. Ahol legnagyobb örömömre már ott volt Billy, egy pohár vízzel, és egy levél görcsoldóval a kezében. Bebújtam mellé az ágyra, majd hálásan vettem el tőle a pirulás levélkét, amiből kettőt azonnal be is vettem egy korty vízzel.

- Köszönöm – sóhajtottam fel. Majd összehúztam magam olyan kicsire, amennyire csak tudtam, hátha az enyhíteni tud a fájdalmamon.

- Nincs mit – simított végig a hátamon. - Nagyon fáj?

- Túlélem – nyögtem halkan.

- Efelől eddig sem volt kétségem – kuncogott fel Billy. – Na gyere, van egy ötletem – húzott magára, és tényleg jobb lett. A csípője pontosan ott nyomta a hasamat, ahol nagyon fájt nem sokkal előtte, és az enyhe nyomástól valahogy jobb lett.

- Ez jó – motyogtam a mellkasába.

- Ennek örülök – mondta kedvesem mosolyogva. – Pihenj csak. Még jó, hogy ma nem kell bemenned a kórházba – simított végig a hátamon.

- Főzni akartam neked vacsorát – motyogtam félálomban.

- Majd eszünk néhány szendvicset, vagy rendelünk egy pizzát – legyintett Billy.

- Ne haragudj – néztem rá bűnbánó szemekkel. – Nem csak a vacsiért, hanem az egész cirkuszért.

- Eddig nem haragudtam, de ha sokat esdekelsz még a bocsánatért, akkor meg fogok haragudni – mondta szigorúan.

- Rendben, visszafogom magam – ásítottam el magam. A görcsoldónak mindig is megvolt nálam ez a jótékony hatása.

- Aludj, majd később megbeszéljük még ezt, ha már jobban leszel, rendben?

- Igen, az jó lesz – helyezkedtem el kényelmesen kedvesemen.

Majd a kezéhez dörgölőztem egy kicsit. Mire a keze azonnal elindult a hátamon én pedig jólesően megborzongtam. Nem sokkal később pedig elnyomott az álom.



(Angela szemszöge)



Ez a Brian, nagyon is kedvemre való srác. Jóképű, vegetáriánus, kedves, és a jelek szerint én is tetszem neki, de nem tudom még, hogy mit akarok. Mindenesetre egy randi még nem kerül semmibe. Nem is emlékszem már, hogy mikor voltam utoljára moziban. Egyedül nem igazán volt kedvem mászkálni esténként, inkább a házamban ücsörögtem, és olvastam, vagy hosszú, forró fürdőket vettem. Amikor egyedül mentem el otthonról mindig udvarolni kezdtek nekem a férfiak, és nem akartam, hogy ostromoljanak, amikor úgyis tudtam, hogy mindenkinek nemet kell mondanom. Viszont ez most olyan hülye helyzet. Azt sem tudom, hogy mit vegyek fel, Brian meg mindjárt itt lesz.

- Szia – dugta be a fejét mosolyogva Alice.

- Szia – fintorodtam el.

- Ezt vedd fel – dobott felém egy fekete farmert, egy bordó blúzt, és egy szexis fehérnemű szettet. – Bújj bele gyorsan, mindjárt jövök és megcsinálom a hajadat.

- Oké – adtam meg magam.

Végül is Alice ízlése mindig is kiváló volt. Gyorsan felkaptam magamra a szerelést, és valóban nagyon jó volt, úgy ahogy volt. Még a fekete dzsekim kell hozzá, meg egy csizma, és tökéletes.

- Na, gyere, ülj le gyorsan – rontott be Alice a szobába. – Semmi perc alatt gyönyörű loknikat varázsolok a tincseidből – kapta a kezébe a hajsütővasat. Negyed óra múlva pedig tényleg egy fantasztikus hajkölteménnyel ültem a tükör előtt. – Nyugi, nincs miért izgulnod. Brian jó fej srác, és szép estétek lesz együtt. Nyugi, láttam – villantak meg Alice szemei.

- Hálás lennék, ha nem leskelődnél a romantikus pillanatok után – sütöttem le a szemeimet.

- Nyugi, minden rendben lesz, és esküszöm, hogy nem szoktam belemenni a részletekbe a látomások alkalmával – mondta komolyan.

- Rendben, ezért hálás vagyok – mosolyogtam rá. Majd a következő pillanatban csengettek.

- Na látod, már itt is van – pattant fel Alice és máris rohant a lépcső felé.

- Várj Alice, ezt nekem kéne, nem? – rohantam utána. Végül is az én vendégem érkezik meg éppen.

- Hízelgő, hogy a ház hölgyei lélekszakadva rohannak elém – vigyorodott el Brian. Én pedig legszívesebben visszamenekültem volna a szobámba. Még el sem indultunk a randira, de már kellemetlen helyzetbe hoztam magam. – Szabadjon megjegyeznem, hogy gyönyörű vagy – lépett közelebb hozzám Brian, hogy a fülembe suttoghasson.

- Köszönöm – pislantottam fel rá ártatlanul.

- Mehetünk? – nyújtotta a karját. – A film két óra múlva kezdődik, és előtte még szeretnék veled sétálni is egyet, ha van kedved.

- Örömmel – karoltam belé mosolyogva. Majd hagytam, hogy kivezessen a ház elé, és beültessen a fekete BMW-be, ami a ház előtt parkolt. Gyönyörű autója van. Kár, hogy nekem nincs, de amióta vámpír lettem nem igazán éreztem szükséget egy autóra, de lehet, hogy be kéne szereznem egyet, hogy néha kiélhessem a vezetés iránti vágyaimat.

- Szereted a klasszikus zenét? Mondjuk gitáron előadva? – nézett rám mosolyogva, miután elindultunk.

- Igen, nagyon szeretem a klasszikus zenét – bólintottam rá lelkesen. Mire Brian bekapcsolta a cd lejátszót, és én csak ámultan a színtiszta, lágy dallam, gyönyörű csengésén. – Ki játssza ezt a dalt? Gyönyörű, de nem emlékszem rá, hogy hallottam volna valaha is.

- Tudod, ez az én dalom – mosolygott rám.

- Te írtad? – kérdeztem tátott szájjal.

- Igen, és én is játszom – bólintott rá. – Már több lemezem is van, csak nem publikálhatom őket.

- Miért nem? – kérdeztem döbbenten. – A világ csakis nyerne vele, ha ezt a zenét hallgathatná.

- Lehet, hogy másoknak is tetszene, de mivel nem öregszem, így a nyilvánosság nem tenne jót nekem, és egy vámpírnak sem – magyarázta komolyan.

- Ez jogos – bólintottam rá. Kár, pedig tényleg fantasztikus zenét írt, és játszik is. – Mit is nézünk meg?

- Egy romantikus, családi filmet, tetszeni fog. A régi filmeket játszó moziban lesz. Nekem nagy kedvencem, már nagyon-nagyon régóta – magyarázta lelkesen. – Szerintem te is imádni fogod.

- Rendben, kíváncsian várom. Mi a címe?

- Kőkemény család. Tényleg nagyon jó film. A színészek is fantasztikusan játszották a szerepüket. Igazi kikapcsolódás, miközben van benne megannyi tanulság is – simította egyik kezét a combomra. Mire egy pillanatra ijedten megrándultam. – Bocsánat – kapta el a kezét.

- Semmi baj, én csak meglepődtem – fogtam meg a kezét, majd visszahelyeztem a combomra.

- Oké, akkor legközelebb majd lassabb mozdulatokat teszek – kuncogott fel.

- Helyes, tedd azt – biccentettem morcosan.

- Ugyan már, tudod, hogy nem úgy értettem, Angela – szorította meg egy pillanatra a combomat.

- Talán, ha jó fiú leszel, akkor még az este folyamán kiengesztelhetsz – húzódott cinkos mosolyra szám.

Utoljára Eric csókolt meg, és az már nagyon-nagyon régen volt. Bár, mentségemre szóljon, hogy nem is akartam soha senkit megcsókolni azóta, egészen mostanáig. Bár ki tudja. Lehet, hogy csak egy kis tapasztalatlan fruskának tartana, hiszen, neki biztosan szeretők tömkelege fordult már meg az ágyában, de az én ágyamban még soha nem volt senki. Ez egy kicsit kínos, így hatvannyolc év távlatából. Mármint, minden normális nő megtalálja azt a férfit ennyi idő alatt, akinek nekiadja teste legnagyobb kincsét. Ezzel szemben én, apácaéletet éltem egész időm alatt.

- Megérkeztünk – mosolygott rám miután leállította a motort. – Várj itt, mindjárt kinyitom az ajtód – fűzte még hozzá. Majd kiugrott a kocsiból, hogy emberi tempóban, de sietősen az én oldalamra kerüljön, és kinyissa nekem az autót.

- Köszönöm – nyomtam puszit az arcára, miután kisegített az autóból.

- Részemről az öröm – kulcsolta össze az ujjainkat. Majd bezárta az autót, és húzni kezdett a park felé.

- Ez gyönyörű – ámultam el a hatalmas park láttán.

Hatalmas, méregzöld lombú fák, amelyeknek ágain madarak és mókusok mocorogtak. Eldugott kis padok, ahol a szerelmespárok eltölthetnek némi időt, a romantika jegyében. Na és a hatalmas, kerek telihold, ami most ezüstös fénybe burkolja az egész parkot, ami körülvesz minket.

- Örülök, hogy tetszik – emelte fel az összekulcsolt kezünket. Majd lágy csókot lehelt a kézfejemre. – Sajnos lassan vissza kell mennünk. Kezdődik a filmünk.

- Sebaj, biztosan nagyon jó lesz – mondtam határozottan. Azután pedig visszasétáltunk a mozihoz, és rajtam kislányos izgatottság lett úrrá. Emberkoromban egy moziban kaptam életem első csókját. Kicsit feszengve foglaltam el a helyemet Brian mellett, pedig nem volt igazán okom zavarban lenni.

- Mi a baj? – karolta át a vállamat. – Lazíts egy kicsit. Nem foglak megenni – suttogta a fülembe.

- Tényleg nem? – kérdeztem mosolyogva. Valahogy a viccelődése egy kicsit tényleg ellazít.

- Csak, ha nem te magad kéred, hogy azt tegyem – emelte esküre a kezét.

- Rendben, szavadon foglak – kuncogtam fel.

Kezdtem végre feloldódni megint. Brian fura dolgokat vált ki belőlem, amiket nem mindig értek. Hirtelen ötlettől vezérelve a köztünk levő karfát felhajtottam, de az eredeti tervemet, hogy odabújok hozzá, már nem volt bátorságom kivitelezni.

- Annyira édes vagy ilyenkor – mosolyodott el Brian. Majd átkarolta a vállamat, és magához húzott. Én pedig a meglepetéstől mozdulni sem tudtam. – Lélegezz, kedves. Tudod, mások nem tudják, hogy oxigén nélkül is nagyon jól elvagyunk.

- Hogy tudod ilyen lazán kezelni ezt az egész helyzetet? – morogtam a mellkasának.

- Angela, ez egyelőre csak egy randi. Azért hívtalak meg, mert miután sokat beszélgettünk, és jól éreztük magunkat, gondoltam, talán te is jól érzed magad velem. Az esküvőn nem voltál ennyire görcsös – sóhajtott fel.

- Sajnálom, én csak… több, mint ötven éve nem randiztam, és azt hiszem, hogy ennyi idő alatt egy kicsit berozsdásodtam – húztam el a számat.

- Csak lazíts, és érezd jól magad, hogyha magadat mutatod meg nekem, akkor tetszeni fog, amit látok – simított végig a gerincemen.

- Oké, megpróbálom – simultam hozzá még szorosabban, és kényelmesen elhelyezkedtem.

- Na látod, megy ez – nyomott puszit a homlokomra, majd tovább néztük a filmet.

Bár én nem sokat vettem ki a történetből, mert sokkal jobban lekötött, hogy Brian tökéletes vonásait tanulmányozzam. Tényleg nagyon tetszett nekem ez a srác. Isten látja lelkem, hogy Eric óta soha egy férfira sem vetettem szemet, de ő más. Ő az a fajta férfi, aki kedves, gyengéd, és gondoskodó azzal, akit szeret. Látszik abból, ahogy rám néz. Bármennyire is rettegek egy esetleges csalódástól annyira, valahogy mégis úgy hiszem, hogy Brian mellett nagyon is boldog lehetnék.

- Hogy tetszik a film? – suttogott a fülembe.

- Nagyon jó – tértem magamhoz egy pillanat alatt.

- Oké, akkor miről szólt eddig? – húzta fel a szemöldökét.

- Egy családról – mondtam magabiztosan.

- Ezt bővebben is kifejtenéd? – kuncogott fel.

- Inkább nézzük a filmet – haraptam az ajkamba.

- Nézhetjük tovább a filmet, vagy… - kezdett el közelíteni óvatosan az ajkaim felé.

Mire én ösztönösen lehunytam a szemeimet, és vártam életem második első csókját, ami legnagyobb örömömre nem is váratott magára sokáig. Brian ajkai puhák voltak, és gyengéden. A csók egy cseppet sem volt erőszakos, mégis a gyengédség mellett nagyon is jól átéreztem a szenvedélyt, ami engem is feltüzelt. Karjaimat a nyaka köré fontam, és még jobban magamhoz húztam őt. A következő pillanatban pedig a lábaim már Brian lábain voltak, és pedig félig feküdtem a hátamat a falnak döntve. Majd hirtelen beugrott, hogy hol is vagyunk valójában.

- Brian, ezt nem kéne – toltam el egy picit a mellkasánál fogva.

- Miért, túl gyors? – zihálta a szemeimbe nézve.

- Nyilvános helyen vagyunk, és bárki megláthatja, amint mi itt éppen…

- Nem hiszen, hogy bárki is felfigyelne rá, de majd visszafogom magam – nyomott még egy csókot a számra.

Azután pedig gyengéden magához húzott, és cirógatni kezdte egyik kezével a vállamat, a másikkal pedig a mellkasán nyugvó kezemet. A film végén szorosan egymáshoz bújva sétáltunk ki az épületből, majd amikor a kocsihoz értünk Brian kinyitotta előttem az ajtót, én pedig készségesen beszálltam. Miután pedig ő is beült mellém azonnal összekulcsoltam az ujjainkat.

- Van kedved eljönni hozzám? – kérdezte mosolyogva.

- Oh, én… nem is tudom… azt hiszem, hogy ez még… - hadováltam összevissza. Nagyon is kedveltem Briant, de ez az őrületes tempó nem az én stílusom, attól tartok.

- Nem gondoltam semmi olyasmire, amire most te gondolsz. Csak szeretnék minél több időt veled tölteni, ha te is akarod. Nem foglak letámadni, és tökéletes úriember leszek, ígérem. Csak beszélgetünk, csókolózunk, és összebújunk. A randi meghosszabbítása, ígérem.

- Oh, ebben az esetben boldogan veled tartok – mosolyogtam rá őszintén.

Tudhattam volna, hogy nincsenek hátsó szándékai, vagy nem hiszi azt, hogy könnyen kapható lány vagyok. Az utunk nem tartott hosszú ideig, amikor is Brian megállt egy kis erdei házikónál. Nagyon szép volt maga a kis zug is, és az erdő is, ami körbevette a helyet.

- Megérkeztünk – nyitotta ki az ajtómat Brian.

Most nem foglalkozott az emberi tempóval, hanem egy szempillantás alatt előttem termett, és fel is kapott a karjaiba. Legközelebb pedig már csak az ágyán tett le. Ahol azonnal fölém is gördült, és szenvedélyesen csókolni kezdte az ajkaimat. A lábaimat reflexszerűen a dereka köré csavartam, és szorosan magamhoz húztam, amikor hirtelen megéreztem a férfiasságát hozzám nyomódni.

- Brian, te most? – toltam el magamtól egy kicsit.

- Ne haragudj. Tudom, hogy tökéletes úriembert ígértem neked, de a testem reakciójáról nem tehetek – mondta kissé zavarban. – Tudod, elég régen volt már, amikor utoljára ilyen helyzetbe kerültem egy lánnyal. Bár az igazat megvallva, te valószínűleg mindenképpen ezt a reakciót váltanád ki belőlem – sütötte le a szemeit. Az este folyamán most volt először ő zavarban. Pedig eddig annyira magabiztosnak látszott. – Öhm… ha gondolod, hazaviszlek – ajánlotta fel.

- Ne, nem akarok haza menni, szeretnék nálad maradni, én csak meglepődtem – haraptam az ajkamba.

- Ez édes – kuncogott fel.

- Mi édes? – kérdeztem döbbenten.

- Az, ahogy mindig meglepődsz – simított végig az arcomon.

- Szokj hozzá, hogyha velem szeretnél lenni – sütöttem le a szemeimet, és ha tudtam volna, akkor el is pirultam volna.

- Mindenképpen veled szeretnék lenni, és már hozzá is szoktam ahhoz, hogy mindenen meglepődsz – nehezedett ismét óvatosan rám. – Így kényelmesen fekszel? – kérdezte kedvesen.

- Igen, tökéletesen – húztam magamhoz. Úgy kaptam az ajkai után, mint szomjazó a víz után, és már egyáltalán nem is lepődtem meg, amikor megint megéreztem az éledő férfiasságát a lábaim között.

- Sajnálom, hogy… - kezdett volna bele, de nem hagytam, hogy befejezze.

- Ne törődj vele, azt hiszem, hogy a helyzet igazán hízelgő az én szemszögemből – fogtam egy pillanatra két kezem közé az arcát. – Jó veled, és határozottan úgy érzem, hogy neked is jó velem. Csak tegyük ezt az éjszakát felejthetetlenné – mondtam határozottan.

- Na és talán az összes többit is, ami ezután köszönt ránk – nézett rám boldogan.

- Igen, azt hiszem, hogy én is ezt szeretném – sóhajtottam fel, ahogy a keze végigsimított a nyakamtól kezdve, le egészen a térdhajlatomig. – Hol is tartottunk? – húztam vissza magamhoz. Még soha életemben nem kaptam ilyen észveszejtő csókot, mint amilyet Briannel éltem át, és még sokáig szerettem volna ezt élvezni, remélhetőleg egészen addig, amíg világ a világ…