La Push vámpírja - 95. fejezet

95. fejezet




(Bella szemszöge)



Már egy hét telt el az unokáim születése óta, és a gyerekek csak egy kicsivel növekedtek lassabban, mint anno Anthony. Amit Timothy egy kicsit nehezen viselt, mivel a bevésődése egyre inkább nagyobb lett nála. Pontosabban Marie most lett akkora, mint amilyen Tim, de mivel gyorsabban növekszik, ezért valószínűleg a végén nem Timnek kell várnia Marie-ra, hanem fordítva, ami láthatóan frusztrálta egy kicsit elsőszülött unokám önbizalmát. Emily pedig legalább annyira makacs kislány, mint Anthony és Nathalie együttvéve, ami azért már nem semmi. Sőt, szinte képtelenség, hogy ennyire makacs legyen valaki. Két napos kora óta makacsul próbál átváltozni, hogy az anyukája, az apukája, és Emmett elvigye magával vadászni, de sehogy sem sikerül a terve. Carlisle ezt azzal magyarázza, hogy túl korán akarja megtenni, hiszen minden farkas pubertás környékén változik át, amikor hevesek az érzelmi reakciók. Így még várnia kell a kis farkasnak, hogy valóban azzá is váljon. Marie pedig, amikor nem éppen Timet próbálja elkápráztatni, akkor Alice-t kényszeríti, hogy alakítsák át a rugdalózóit úgy, hogy biztosan elnyerje Timothy figyelmét. Na nem, mintha Alice ezt ne élvezné bárminél is jobban. Marie személyében igazi kettesszámú divatguru érkezett a családunkba. Bár a csábító ösztönei már most eléggé félelmetesek egy hetesen. A család bármely férfitagjánál elér bármit, amit csak akar. Kicsit aggódunk is emiatt, mivel ez a későbbiekben akár képességgé is alakulhat, ami akár veszélyes is lehet. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz, amikor majd nőiesedni kezd. Mindenesetre elővigyázatosságból idehívtuk Eleazart, és a családját Denaliból, hogy vizsgálja meg ő is a lányokat, hátha érez rajtuk képességet. Az már biztos, hogy a gondolatolvasás egy formáját átvették az édesapjuktól, de szerintem más képesség is lappang bennük, amire még nem jöttünk rá. Sam pedig bármennyire is hihetetlenül hangzik a környezetünkben ilyesmiről is hallani, tökéletesen átlagos kisbabaként viselkedik. Természetesen a farkas gén átöröklődött bele is, mert Carlisle kimutatta a vérében a vizsgálatok során, de ezt leszámítva ő egy tökéletesen normális kisbaba a családban. Már csak arra vár, hogy az anyukája is a karjaiba vegye. Már eltelt egy hét, de Jules még mindig alszik. Folyamatosan van mellette valaki, természetesen főleg Sam, és Carlisle is folyamatosan vizsgálja. A jelek szerint minden rendben, mégsem ébredt fel még mindig, ami miatt most már határozottan kezdek izgulni. A lényeg, hogy rendbe fog jönni, és minden csodálatos az életünkben végre. Nem is emlékszem, hogy valaha kimondhattam-e azt a néhány szót, hogy „most végre minden rendben van”, de ez most az a pillanat, és egyszerűen nem tudok leszállni a fellegekből, és nagyon remélem, hogy jó ideig le sem fogok.

- Carlisle – üvöltötte Billy a nappali felől.

Jézusom, ez nem hangzott jól. Miért pont most? Hiszen éppen azt ecsetelem magamnak Edward karjaiban fekve, hogy végre jól alakul az életünk.

- Oh, a francba – pattant fel Edward.

Majd egy szempillantás alatt magára kapott egy nadrágot és egy inget. Mire én is felkaptam a ruhámat, és a bugyimat. Hála az égnek, hogy kivételesen túlélték a ruháim az éjszakát, különben most kereshetnék valamit a szekrényben, ahelyett, hogy csak rohannék le a nappaliba.

- Mi történt? – kerekedtek ki a szemeim, amikor megláttam Johannát. Billy karjában feküdt eszméletlenül, az orra véres volt. A karján pedig tűszúrás nyoma látszódott, a szíve pedig hevesebben vert, mint valaha.

- Fogalmam sincs, így találtam rá az ágyunkban a járőrözés után. Egy üres fecskendőt találtam csak mellette, és néhány vérrel teli fiolát egy keverőben. Mintha mini labort rendezett volna be odahaza – magyarázta feldúltan fiam.

- Add ide, gyorsan meg kell vizsgálnunk, hogy mit csinált – ért oda hozzánk Carlisle. – Ne haragudjatok, de éppen infúziót cseréltem, hogy Jules nehogy kiszáradjon. Mi történt Johannával?

- Fogalmam sincs… – kezdett bele megint a fiam, de Edward megállította.

- Gyorsan tegyük gépre, nekem van tippem, hogy mi történt. Vegyünk tőle vért – hadarta el, majd Carlisle társaságában eltűnt az emelet irányába.

- Minden rendben lesz – szorítottam magamhoz Billyt. – Justin, hol van?

- Nem itt? – döbbent meg Billy. – Nekem azt mondta, hogy átjön ide, mert hamarosan visszaér Tanya is. Tudod, hogy hazament még a múltkor, hogy egy kicsit a saját családjával legyen, és hogy kibővítsék a házat egy vendégszobával, és megnagyobbítsák Tanya szobáját is, hogy kényelmesen elférjenek benne ketten Justinnal.

- Nem jött át, legalábbis én még nem láttam ma itt – gondolkodtam el. – Biztosan hallottuk volna, ha megérkezik. Meg kell találnunk őt is – mondtam idegesen.

Nem hagyhatjuk, hogy baja essen, hiszen végre mindenki boldog a családban, és ennek így is kell maradnia. Nem fogom hagyni, hogy megint tönkremenjen a tökéletes családi idill, amin eddig dolgoztunk. Az nem lehet. Nem fogok belenyugodni az újabb szerencsétlenségek sorozatába.

- Mi van, ha csak elutazott Tanyához, és nem szólt róla. Lehetett hirtelen döntés is – ajánlotta Billy a lehetőséget.

- Te sem hiszed komolyan, hogy csak úgy lelépett volna, hogy nem szól egy szót sem – csóváltam meg a fejem.

- Nem, de jobb lenne ez a tudat, és nem az, hogy a bevésődésemhez hasonló állapotban fekszik valahol eszméletlenül. Egyáltalán mi a fene történhetett? Mit adott be magának Johanna, és talán Justinnak is? Nem az a fajta lány, aki gyógyszerezi magát, hogyha nincs rá oka. Nem értek semmit.

- Nem tudom, fiam, de ne aggódj. Carlisle és Edward rendbe hozza őt, Anthony és Jacob pedig megtalálják Justint, ha megkérjük őket rá – mondtam egy kicsit hangosabban, mire másik két fiam is mellettünk termett.

- Merre láttad utoljára Justint, és mikor? – kérdezte Jake azonnal.

- Tegnap még Johanna és az ő közös házukban volt, ez biztos – válaszoltam azonnal.

- Akkor először elmegyünk oda – biccentett Anthony. Majd két fiam el is tűnt mellőlünk.

- Gyere, üljünk le egy kicsit – húztam a kanapé felé, mire Billy nagy nehezen leült rá, és kezébe temette az arcát.

- Mit csináltam rosszul? – kérdezte kétségbeesetten. – Miért nem tudok kellőképpen hatni Johanna makacs agyára? Min törhette már megint a fejét? Tudtam, hogy készül valamire, mert már napok óta furcsán viselkedett, de nem kérdeztem rá, mert úgy voltam vele, hogy majd ha akarja, akkor elmondja, ahogy mindig. Ha erélyesebben próbálnám kideríteni a titkait, akkor talán most nem lenne ilyen állapotban.

- Billy, nézz rám – fogtam két kezem közé az arcát, hogy magam felé fordítsam a fejét. – Bármi is történt, az nem a te hibád volt. Megértetted? – kérdeztem komolyan.

- De hiszen…

- Nincs de, megértetted? – mordultam fel.

- Igen, anya – adta meg magát.

- Helyes – mosolyodtam el halványan. – Na, gyere ide – húztam le az ölembe a fejét, majd cirógatni kezdtem a haját, mint régen, amikor kisfiú volt. Soha többé nem fogom kimondani, hogy „minden rendben”, vagy bármi ehhez hasonlót, mert akkor biztosan történik valamit, ami elrontja az egész boldogságot, amiben legalább egy kis ideig részünk volt.

- Azt hiszem, hogy talán fel kéne mennem Johannához – nézett fel rám néhány perc múlva.

- Segíteni nem tudsz nekik. Inkább várd meg, amíg Edward vagy Carlisle lejön, és elmondja, hogy mi a helyzet. Utána felmehetsz hozzá. Nincs mitől félned, rendbe hozzá őt, ez egészen biztos – mondtam határozottan. Legalábbis nagyon remélem. Fűztem hozzá gondolatban, de hát a fiam előtt mégsem mutathatom ki, hogy fogalmam sincs róla, hogy mi a helyzet. Már így is éppen eléggé fél.

- Néhány nap, és rendben lesz – sétált le Carlisle a lépcsőn. Mire Billy azonnal felpattant, ahogy én is. – Edward még köt be neki infúziót, és kap némi altatót is, úgy jobb lesz neki az elkövetkezendő néhány nap.

- Mégis mit művelt? – kérdezte gyermekem idegesen.

- Kifejlesztett egy szérumot, ami ha jól gondoljuk, és attól tartok, hogy nem igazán lehet kétségünk felőle, egyfajta mutációt hoz létre a génekben - kezdett el magyarázkodni Carlisle.

- Mutációt? – kerekedtek ki a szemeim.

- Nos, ez egyelőre csak tipp, mivel nem tudom, hogy min dolgozott pontosan, de úgy hiszem, hogy a fő alkotóelemet Gabriella már átalakult véréből nyerte. A cél pedig nyilvánvalóan a halhatatlanság, vagy az elképesztően lassú öregedési ütem. Örök életet, sértetlenséget, vagy több időt akart nyerni. Az okait nem tudom, de célja volt ezzel, ebben egészen biztos vagyok. Már csak azt nem tudjuk, hogy hogyan titkolta a gondolatait Edward és Anthony elől is. Bár valószínűleg, amikor itt volt, akkor nem koncentráltak rá eléggé, hiszen három szülést vezettünk le egyszerre, a kórházban pedig csak a betegekre koncentrált. A biztos okokat csakis ő tudja majd megmondani – mondta Carlisle határozottan.

- A fenébe – csattant fel Billy. – „Billy, kérlek, ne aggódj. Gondoskodom róla, hogyha valaha is kisbabánk lesz, akkor biztosan soha ne maradhasson a szülei nélkül. Szeretlek, Johanna”. Johanna ezt írta egy papírra. Az ágy mellett volt ma, amikor megtaláltam őt. Sértetlenséget akart fejleszteni magának. Hogy ne legyen „gyenge, kis ember”, ahogy ő fogalmazott. A szülei korai halála miatt fél attól, hogy vele is történhet valami, ami miatt nem láthatja felnőni a gyermekét, vagy gyermekeit – mondta Billy megvilágosodva.

- Ez azért már talán túlzás – sóhajtott fel Edward.

- Nos, figyelembe véve, hogy mennyire szörnyű volt az élete, miután a szülei meghaltak, logikus lépésnek tűnik, hogy efféle megoldáshoz folyamodott, bár eléggé drasztikus, ez tény – gondolkodott el Carlisle.

- Visszafordítható a folyamat? – kérdezte Billy aggódva.

- Nem, ahhoz már túlságosan elterjedt a szervezetében, de ne félj, nem lesz belőle teljes vámpír, semmiképpen. Ahhoz a tiszta mérgünkre lenne szüksége, és Gaby vére messze nem olyan, mint a miénk. A méreganyag töredékét tartalmazza csupán. Így nem fog jellemében megváltozni. Nem lesz vérszomjas, és nem szűnik meg a szíve sem dobogni. Viszont gyorsabb, és erősebb lesz, ez egészen biztos – válaszolta Carlisle azonnal.

- Akkor is őrültség volt, amit tett – mondta Billy idegesen. - Nem tudhatta, hogy hogyan fog elsülni ez az egész. Bele is halhatott volna – csattant fel dühösen. – Imádom őt, de elegem van belőle, hogy kizár az életéből, a fenébe is – remegett meg, majd egy szempillantás alatt átváltozott, és el is tűnt.

- Billy – akartam utána vetni magam, de Edward megállított.

- Hagyd, hogy lenyugodjon – mondta gyengéden. – Sok volt nekik ez az utóbbi időben, és Johanna ismét nélküle döntött valamiben – nyomott puszit a nyakamra. - Azért van igazság abban, amit kigondolt, hiszen rengeteg halhatatlan lény veszi körül. Valaha téged is frusztrált a halandóság, ha jól emlékszem – szorított magához.

- Lehetséges, de te nem tudtál volna velem együtt megöregedni, míg Billy képes lett volna rá – vetettem ellent.

- Ez jogos – bólintott rá szerelmem. – Bár én képes vagyok megérteni Johanna szemszögét is. Ha belegondolsz, így esélye van a szerelmével és a testvérével maradni az idők végezetéig. Szép jövő. Ráadásul amilyen tehetséges, egyszer még csodákra lesz képes a gyógyításban is.

- Igen, ebből a szemszögből nézve, neked van igazad – egyeztem bele. – Majd csak megoldják ezt is valahogy. Billy most haragszik, de nem képes nem szeretni, vagy sokáig haragudni a bevésődésére. Mire Johanna felébred, lenyugszik, és visszajön – mondtam határozottan. Billy sosem hagyná cserben azt, akit szeret.

- Anthony eressz már el – dühöngött Justin. – Meg vagy húzatva? Sosem leszek kész a meglepetéssel Tanya számára, te meg elrángatsz engem a házba. Tudod, hogy mennyi időbe telt nekem, amíg végre felhúztam azt a kis házikót? Holnapig még be kell rendeznem, még ágyunk sincs, a fenébe is – kapálózott Justin. Elég viccesen néztek ki, ahogy Anthony zsákként a vállára hajítva cipelte Justint, miközben az folyamatosan szitkozódott és mondta a magáét.

- Jacob? – kérdezte Edward. – Oh, az jó – bólintott azonnal.

- Mi jó? – húztam fel a szemöldököm.

- Útközben meglátták Billyt tombolni, úgyhogy inkább utána ment. Azt hiszem, hogy most jót fog tenni, ha Jacob vele marad. Szüksége lehet valakire, akivel tud majd beszélgetni, ha lehiggadt.

- Igen, ez mindenképpen így van – egyeztem bele azonnal.

- Elmondanátok végre, hogy mi a fészkes fene folyik itt? – dühödött fel Justin most már teljesen.

- Fogalma sincs semmiről – erősítette meg Edward is a feltevést. Miszerint Justin nem tudott Johanna terveiről, legalábbis egyelőre. Biztosan nem lett volna képes addig beadni a szert az öccsének, amíg nem bizonyosodott meg róla, hogy hatásos, és ártalmatlan is.

- Elmondaná végre valaki, hogy mi a fenéről beszél mindenki? – kérdezte dühösen Justin. – Miért kellett engem ide rángatni, és miért dühöng Billy?

- Ülj le, és mindent elmondunk – kínálta hellyel Carlisle. Justin pedig jobb híján engedelmeskedett…



(Nathalie szemszöge)



Békésen feküdtem az ágyban kedvesemhez bújva, amikor Anthony hirtelen felpattant, és bocsánatkérően nézett rám.

- Mi az? – kérdeztem döbbenten.

- Nem tudom, de anya hív, úgyhogy most mennem kell – nyomott puszit a homlokomra.

- Vigyázol rá? – fordult apa felé.

- Hát persze, menj csak – bólintott rá apu azonnal. Anya még mindig nem ébredt fel, úgyhogy apa el sem mozdult mellőle és a kisöcsém mellől. Na meg persze engem sem akart magamra hagyni egy percre sem, ahogy az unokáit sem.

- Apu, te tudod, hogy hova rohant el mindenki? – kérdeztem kíváncsian.

- Johannával történt valami, ha jól hallottam a szavakat odalentről. Mostanában nem használod ki a képességeidet? – kérdezte apa felhúzott szemöldökkel.

- Nem mertem átváltozni a terhesség alatt, de most már nagyon hiányzik – sóhajtottam fel. – Amint fel tudok kelni, megyek és száguldok egyet.

- Egy hét telt el, édesem. Mindketten tudjuk, hogy már nincs semmi bajod. Miért nem akarsz felkelni? – kérdezte kíváncsian.

- Bután érzem magam – vallottam be.

- Ugyan, miért? – nézett rám apa értetlenül. Majd hozzám suhant, és leült az ágy szélére, hogy megfoghassa a kezem.

- Anthony segítette világra a gyermekeinket – kezdtem magyarázatba.

- Anthony nagyon jó gyógyító, mi ezzel a gond? Hiszen minden rendben ment – folytatta apu az értetlenkedést.

- Igen, de ő nem a nőgyógyászom, mármint a férjem órákon át orvosként tekintett rám, a lehető legkényesebb értelemben. Csak egy páciens voltam, és ez annyira buta helyzet, ez az egész. Látta, ahogy én odalent…

- Drágám, nem hiszem, hogy Anthony egy pillanatig is páciensként tekintett rád – kuncogott fel apa.

- De hát…

- Nincs semmi, „de” kincsem. Gondold át logikusan. Máshogy viselkedik veled Anthony a szülés óta? – kérdezte komolyan.

- Nem – csóváltam meg a fejem.

- Nem érzed úgy, hogy minden pillanatban kíván téged, ha meglát? – tette fel a következő kérdést.

- Jaj, apa – húztam a fejemre a takarót.

- Kicsim, én is voltam fiatal. Te vagy rá az élő bizonyíték – paskolta meg a fenekem. – Na bújj elő szépen, és verd ki a fejedből ezt a butaságot – húzta le rólam a takarót. – A férjed csakis a nőt látja benned, akivel le akarja élni az egész életét, úgyhogy hagyd abba a túlkombinált ötletek gyártását, és ha vele szeretnél lenni, akkor szedd össze magad, és vonuljatok el egy estére. A lányok és én szívesen vigyázunk a lányaitokra – simogatta meg apa az arcomat.

- Szeretlek – öleltem át a nyakát, és puszit nyomtam az arcára.

- Én is szeretlek, kicsikém – simított végig a hajamon.

- Hé, engem se hagyjatok ki a családi ölelésből – motyogta anya gyengén. Mire mindketten felé kaptuk a fejünket, és fel is pattantunk az ágyból.

- Anyu – bújtam be az egyik oldalán az ágyba, míg apu a másik oldalon foglalt helyet.

- Szerelmem – nyomott csókot apa anyu szájára. – Hogy érzed magad?

- Mint akin átment az úthenger – sóhajtotta fájdalmasan. – Mi történt? Csak arra emlékszem, hogy mindenki pánikba esve kezdett el rohangálni körülöttem. Valami baj volt a babával – kezdett el anya zihálni. – Hol van, Sam? Ugye nem esett semmi baja?

- Css… a kisfiúnk nagyon jól van. Na és persze az unokáink is – válaszolt apa azonnal.

- Akkor jó – mosolyodott el anya. – Nath, te is jól vagy? – fordult most felém aggódva.

- Minden rendben, igen – mosolyogtam rá.

- Sajnálom, hogy nem foghattam közben a kezed – simogatta meg az arcomat.

- Semmi baj, anya. A lényeg, hogy mind jól vagyunk, és hogy, végre te is felébredtél – bújtam hozzá szorosan. – Hiányoztál nekünk.

- Ti is nekem – fogta meg a kezünket boldogan. – Hol van, Sam? Na és az unokáim? Láthatom őket?

- Hát persze – mosolyodott el apa. – Sam most éppen alszik, és Emily is, de Marie ébren van. Azonnal idehozom hozzád – pattant fel. Majd egy szempillantás alatt visszaért a gügyögő kisbabámmal a karjaiban.

- Istenem, de gyönyörű – fogta meg anya óvatosan a kislányomat. Aki azonnal rámosolygott a nagymamájára, majd két kis kezével simogatni kezdte az arcát, miközben magyarázni kezdett. – Nagyon szép kislány vagy – cirógatta meg őt anya is. – Nagyon hasonlítasz az anyukádra, ő is ilyen mozgékony kisbaba volt. Még álmában is jártak a kezei és a lábai – magyarázta neki anya, mire Marie tapsikolni és nevetni kezdett. Látszólag tetszett neki, hogy hozzám hasonlítják őt. Csakhogy velem ellentétben, kislányomban megvan a képesség, hogy mindenkit lenyűgözzön, aki csak meglátja. Már percek óta gyönyörködött anya az egyik kicsikémben, amikor Sam is felsírt, ezzel felébresztve Emilyt is. Mire Marie is azonnal elpityeredett. – Ajaj, ez gyakori? Három egyszerre síró kisbaba egy szobában?

- Végül is, pont hárman vagyunk – nevetett fel apa. Majd az öcsémhez lépett, én pedig elsétáltam Emily és Marie bölcsőjéhez, hogy kivehessem belőle másik lányomat. Aki azonnal a hálóingemet kezdte markolászni, jelezve, hogy itt az ideje egy kis evésnek.

- Öhm… csak egy kis időt kérek, meg kell etetnem Emilyt – néztem szüleimre bocsánatkérően.

Majd elhelyezkedtem az ágyamon, és a mellemre tettem a mindig éhes kislányomat. Közben pedig mosolyogva figyeltem, ahogy anya és apa összebújva dajkálják az unokájukat, és a kisfiukat, miközben néha apró csókokat váltanak. Csak remélni merem, hogy mi is így fogjuk dajkálni az unokáinkat Anthonyval. Anya és apa példaértékű házaspár, és még soha nem láttam szebbet az ő kapcsolatuknál. Tudom, hogy a bevésődés az igazit mutatja meg a farkasok számára, de az én szüleim akkor is mindig sokkal mélyebben éreztek egymás iránt, mint bárki, akivel találkoztam életem során. Talán csak Esme és Carlisle vetekedhet a félelmetesen belsőséges szerelmével. Egy rezdülésből is tudják, hogy mit kíván a másik. Gondolataimból Sam nyűgös hangja szakított ki.

- Oh, azt hiszem, hogy Sam is megéhezett – mosolyodott el anya. Majd ő is mellére helyezte a kisöcsémet. Míg Marie boldogan mondta a magáét babanyelven a nagyapjának. Amikor pedig Emily végzett az evéssel, Marie kezdett el felém nyújtózkodni. Úgy tűnik, hogy most nem vért szeretne, hanem tejet. Bár várható volt, mivel tegnap vacsorára, és ma reggelire is vért kért. Úgyhogy a nap hátralévő részében a tej lesz porondon.

- Apa, nem lenne gond, ha cserélnénk egy kicsit? – kérdeztem mosolyogva.

- Dehogy is – lépett mellém rögtön másik kislányommal. Majd egyik kezével kivette a kezemből Emilyt, hogy átnyújthassa nekem Marie-t. – Ők is büfiznek, mint az öcséd? – kérdezte apa, de válaszolni már nem volt időm. Ugyanis Emily egy felnőtteket is megszégyenítő böffentést hallatott. – Oh, tehát elméletben igen, de láthatóan megoldják – nevetett fel apa. Mire Emily jól láthatóan elpirult. Olyan kíváncsi vagyok ilyenkor a lányaim furmányos kis gondolataira. Kár, hogy nem tudok én is belelátni a fejükbe. Még tovább is tudtam volna fonni a gondolataim fonalát, de Marie hangos, türelmetlen cuppantásai visszahoztak a jelenbe, ahol a lányom határozottan éhes volt.

- Te aztán értésére tudod adni az embernek, hogy igyekezzen – szabadítottam ki a másik keblemet, hogy másik lányom is teletömje a pocakját. Miután megetettem Marie-t is, és Sam is megtöltötte a bendőjét, mindhárman anya ágyára hemperedtünk megint. Én Marie-val foglalkoztam, míg Emily apánál volt. Anya pedig ismerkedett az öcsémmel, aki a jelek szerint nem szándékozott többé elszakadni anyukája karjaiból, ugyanis mindig elpityeredett, ha valaki megpróbálta őt kivenni a biztonságot nyújtó kezekből.

- Sziasztok – lépett be Carlisle mosolyogva. – Örömmel látom, hogy már jobban vagy, Jules.

- Igen, sokkal jobban – mosolyodott el anya. Majd puszit nyomott Sam fejére.

- Ezt örömmel hallom. Remélem, hogy éhes vagy, mert Esme rengeteg ételt készített a számotokra. Egy kicsit talán még túlzásokba is esett.

- Elég éhes vagyok, azt hiszem. Ehetek? Mármint nem tudom, hogy mi ez a sok minden, amit bekötöttetek nekem – nézett körbe az infúziókon.

- Igen, nyugodtan ehetsz, és mindjárt enyhítünk a tűk számában is a testedben, de a fájdalomcsillapítót még nem vonom meg tőled. A műtét remekül sikerült, és a varratokat is eltávolítottam tegnap, de még szeretnélek ágyban tartani legalább egy hétig – mondta Carlisle elővéve az orvosi énét.

- Rendben van, ahogy gondolod – egyezett bele anya azonnal. – Nem zavarunk titeket? Úgy értem, már elég régóta vendégeskedünk nálatok, és biztosan sok helyet foglalunk, nem szeretnék alkalmatlankodni.

- A családhoz tartoztok, úgyhogy ne is gondolj ilyen butaságokra – lépett be az ajtón Esme. – Szóval, egy tálca steak és sült krumpli a nagyobbik Sam számára – nyújtotta oda a tálcát Esme. – Neked pedig Jules, zöldségleves, krumplipüré, rántott hús, és kompót. Ahogy neked is Nathalie – adta át a tálcákat Esme mosolyogva mindenkinek. Már lassan profibb, mint egy tapasztalt pincérnő. – Mindjárt hozok nektek innivalót is, csak az már nem fért el a kezemben.

- Köszönjük – néztünk rá hálásan.

Majd a kicsiket letéve az ágyaikba enni kezdtünk. Anya tényleg nagyon éhes lehetett már, mivel néhány perc alatt eltüntetett mindent a tányérjáról, utána pedig még apa sült krumpliját is alaposan megdézsmálta. Bár láthatóan apu egy cseppet sem neheztelt rá emiatt, csak mosolyogva csóválta meg a fejét. Már csak az érdekelt, hogy pontosan mi történt Johannával, és miért tűnt el hirtelen mindenki.

- Carlisle, hogy van Johanna? – kérdeztem hirtelen.

- Jól lesz, nem kell miatta aggódnotok – mondta nyugtatóan.

- Balesetet szenvedet? – kérdezte Sam idegesen. – Csak nem megtámadták?

- Egyik sem. Kifejlesztett egy szérumot, amivel talán örökké élhet – válaszolta Carlisle. – Gabriella vére adta az alapot hozzá, így valószínűleg olyanná fog változni, amilyen most Gaby.

- Te jó ég, ez azért elég kockázatos dolog volt a részéről – kaptam a szám elé a kezem. – Mi lett volna, ha a teste nem tudja feldolgozni a mérget? Gabriella is pengeélen táncolt sokáig. Láttam Jacob fejében.

- Igen, ez így van, de Johanna tovább fejlesztette a mérget, és ha jól sejtem egy kis farkas gén is került a főzetbe, de pontosat csak akkor tudok majd, ha Johanna felébredt, és ő maga meséli el, hogy hogyan is történt az egész – mondta Carlisle. Mi pedig jobb híján megadóan bólintottunk rá a gondolatára…