KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2014. július 25., péntek

Liz Volturi - 24. fejezet



24. fejezet

(Liz szemszöge)

A zuhanyozás kifejezetten jól esett, egy kicsit megnyugtatta a jelenleg nem túl jó állapotban levő idegeimet. Amikor megtörölköztem, nagyot sóhajtottam a lehetséges hálóingeim között állva. Amiket Renata vett nekem egytől-egyig fantasztikus darabok voltak, de jelenlegi állapotomban nem gondoltam, hogy jól lennének, az én hagyományos hálóingeim viszont talán nem elég szexisek, hogy Alec előtt viseljem őket. Habár, ha belegondolok eddig mindenben tetszettem neki, és egyébként is megbeszéltük, hogy fogunk egy kicsit gyakorolni, bár ezt biztosan nem ma estére terveztem be. Majd néhány nap múlva, amikor már nyugodtan tudok venni egy forró fürdőt, és ellazíthatom kellőképpen az izmaimat.
-          Liz, jól vagy? – kérdezte Alec az ajtó mögül.
-          Persze, mi baj lenne? – kérdeztem vissza.
-          Idegesen járkálsz fel-alá, és a légzéseden is hallom, hogy valami nincs rendben – válaszolta azonnal. – Engem nem nagyon lehet átverni.
-          Csak nem tudom, hogy mit vegyek fel – szusszantottam olyan halkan, hogy remélhetőleg a végét meg se hallja.
-          Mondjuk hálóinget? – kérdezte Alec értetlenül.
-          Oh, férfiak – forgattam meg a szemeimet. Ezek szerint mégiscsak meghallotta.
-          Most meg mi rosszat mondtam? Alváshoz ez elég logikus viselet, vagy nem? – kérdezte, és el tudtam képzelni, hogy közben olyan értetlen arcot vág, mint amikor elhatározza magában, hogy nem érti a női nemet.
-          Igen, de tudod hálóingből is igen nagy a választék – vágtam vissza.
-          Nekem az a múltkori Renata által választott darab nagyon is tetszett – mondta nagyot nyelve.
-          Te kéjenc – nevettem fel.
-          Azt ígértem, hogy jófiú leszek, és fokozatosan haladunk, de azt nem mondtam, hogy a szememet is csukva tartom. Nézni szabad – állapította meg kissé felháborodva. Az én szemem pedig megakadt egy gyönyörű sötét-bordó, mélyen dekoltált darabon. Istenem, soha nem gondoltam volna, hogy ilyeneket fogok hordani, de ha egyszer annyira tetszik Alecnek, akkor miért tagadnám meg tőle a látványt? – Öhm… segítsek választani? – kérdezett csintalan éllel a hangjában.
-          Nem, azt hiszem, hogy már megvan a tökéletes – válaszoltam azonnal. Majd ledobtam a köntösömet, belebújtam a fehérneműbe, és a hálóingbe is, majd visszavettem magamra a köntöst, hogy mégse egy szál hálóingben rontsak rá azonnal Alecre. Bár lehet, hogy imponálna neki a látvány. Talán mégiscsak köntös nélkül kéne kisétálnom innen? Végül is, feszegetni akarjuk Alec határait. Várjunk csak? Mióta lettem én ilyen könnyűvérű liba, aki alig várja, hogy végre komolyabbra forduljanak a dolgok? Nem tehetek ilyeneket, nem hazudtolhatom meg a neveltetésemet, nem lehetek kurtizán, hiszen egy vallásos lány ártatlan, szerény, és semmiképpen sem próbálja elcsábítani a férfiakat az egészséges határon túl. – Mi a fenét művelek? – vettem vissza magamra a köntöst. Jézusom, a múltkor is úgy néztem ki, mint egy kurtizán? Miért is vettem fel azt a hálóinget?
-          Liz, mi a baj? – kezdett el Alec aggódni.
-          Semmi – válaszoltam nagyot nyelve. Majd jó alaposan összehúztam magamon a köntöst, és kisétáltam a fürdőből.
-          Dehogyis nincs baj, ne néz bolondnak – vonta fel a szemöldökét. – Oké, mi jutott eszedbe a múltadból? Bár, valószínűleg most éppen ledér nőszemélynek képzeled magad, mert úgy összehúztad a nyakadig a köntöst, hogy egy apáca is megirigyelhetné – forgatta meg a szemeit. – Attól, hogy tetszeni akarsz a párodnak, még nem leszel erkölcstelen lány – fűzte még hozzá. – Sőt, én pontosan tudom, hogy csak és kizárólag én láthatlak így, és egy férfi, vagy nő sem látott téged így azelőtt. Igazam van?
-          Hát persze, hogy nem látott így még senki. Még csak az kéne – vágtam rá felháborodva.
-          Akkor? – nézett rám kérdőn.
-          Mi van, akkor? – kérdeztem vissza.
-          Én csak szeretném, ha túllépnénk az újabb fóbiádon – huppant le az ágyra. – Megjegyzem legutóbb, abban a gyönyörű darabban nem voltál ilyen feszélyezett. Zavarban voltál egy kicsit, de ennyire nem akadtál ki rajta, hogy így látlak téged.
-          Talán túl sokat beszéltünk ma az apámról, és megint úrrá lett rajtam a pánik – tártam szét a karjaimat.
-          Na látod, ezt el tudom képzelni én is – bólintott rá. Majd felpattant és előttem termett. – Megengeded? – mutatott köntös öve felé.
-          Igen – haraptam az ajkamba. Ő pedig óvatosan kioldotta a masnit, de nem tett semmi mást. Nem nyitotta szét a köntösömet, hogy lássa, mi van alatta, csak felemelte az állam, és finom csókot nyomott a számra, aztán egy szempillantás alatt visszahuppant az ágyra.
-          Kővé dermedtél, kedves? – kérdezte vigyorogva.
-          Azt hittem, hogy…
-          Nem, te fogod megtenni, majd, ha készen állsz rá, én csak segítettem neked a helyes döntés meghozatalában. Nem akarlak irányítani, Liz, én csak próbállak támogatni a döntéseidben. Szerintem azzal, sokkal többre megyünk, mint azzal, ha irányítani akarlak, ahogy azt eddig tették veled. Önálló személyiség vagy. Egy csodálatos ember, akinek meg találni önmagát, a saját hangját, méghozzá minél előbb – mondta határozottan.
-          Nahát, sosem gondoltam volna, hogy ilyet fogok hallani valaha is egy férfitól – kerekedtek el a szemeim. Ennyire fontos lennék Alecnek? Annyira, hogy egyenrangú társának szeretne, nem pedig csak a feleségének, aki csinosan mutat a kirakatban?
-          Akkor sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy nem sok helyesen gondolkodó férfival találkoztál eddig életed során – állapította meg. – Na, nem akarsz lepihenni? Nem ártana, ha kipihennéd magad holnapra, méghozzá minél jobban. Tudod, holnap akkor jönni fog Vince, hogy egyeztessünk, de Jane is azt ígérte, hogy meglátogat minket, hogyha ideje engedi, és akkor egy kicsit talán össze tudtok barátkozni – mondta lelkesen.
-          Nem tudom, hogy tudnék-e most aludni – vettem le a köntösöm, majd kényelmesen elhelyezkedtem mellette az ágyon. Válasz helyett azonban csak egy elégedett morgást kaptam válaszul. Olyan doromboló hangot, amibe rögtön belepirultam, majd Alec a hátamhoz simult, és gyengéden magához szorított.
-          Azért egy kicsit mégiscsak kéne aludnod – suttogta a fülembe. – Neked még fel kell töltődnöd, ellentétben velem – súgta lágyan a fülembe. – Gyere, fordulj a hasadra – mondta gyengéden. – Megkapod a masszázst, amit ígértem, és akkor el fogod felejteni a gondjaidat, és kiszáll belőled a feszültség.
-          Alec, ez igazán nem szükséges, hiszen egész nap kényeztettél és lested minden kívánságomat. Igazán nem várhatom el tőled, hogy továbbra is engem kényeztess – tiltakoztam erőtlenül. Tudtam, hogy jól esne a masszázs, de nem szerettem volna, hogyha azt hiszi, hogy mindig, mindenben a kedvemre kell tennie. Az egyoldalú dolgokat nem igazán szeretem, úgyhogy nekem is viszonoznom kell majd ezt a sok gyengédséget, és kedvességet, amit kapok.
-          Tudom, hogy nem szükséges, de mint már mondtam, nagyon is élvezem, ha megérinthetlek, úgyhogy szerintem hagyd magad, és előbb szabadulsz – kacsintott rám. – Egyébként ez a hálóing, megint csak elképesztő – fűzte még hozzá nagyot nyelve.
-          Köszönöm – haraptam az ajkamba. Talán mégiscsak hagynom kellene, hogy Renata elvigyen vásárolni, mert úgy látom, hogy Alecnek nagyon is imponálnak az ilyen finom, de mégis merész holmik.
-          Liz, neked tényleg nem nagyon bókoltak eddigi életed során – sóhajtott fel Alec. – Nem is értem, hogy hogy lehet az, hogy a férfiak nem csúsztak előtted térden állva a kegyeidért. Nem volt senki, aki udvarolt volna neked az apád által választott vőlegényeden kívül?
-          Az apám minden lehetséges udvarlóm tudtára adta, hogy ő már elrendezte a hátralévő életemet – válaszoltam halkan.
-          Neked sem tetszett senki, aki udvarolni akart neked? – kérdezte kíváncsian.
-          Alec, a téma kezd egy kicsit kínossá válni – nyögtem fel.
-          Tehát volt – mondta határozottan. – Úgy tudtam – állapította meg elégedetten.
-          Semmi komoly – ráztam meg a fejem gyorsan.
-          Halljuk, milyen volt a srác? – kérdezte kíváncsian.
-          Alec, hiszen alig ismertem, mindössze kétszer táncoltam vele, és alig beszélgettünk – mondtam ellenmondást nem tűrve.
-          Azt viszont szögezzük le, hogy te inkább őt választottad volna társadul – állapította meg tárgyilagosan.
-          Nos, nem tagadom, hogy imponált az udvariassága, és a gyengédsége. Olyan gyengéden ért hozzám, amikor táncoltunk, és nem morgolódott, ha elrontottam a lépést, hanem csak kuncogott egyet és már vezetett is tovább a parketten.
-          Oké, mindjárt leolvadsz az ágyról – morgolódott Alec.
-          Hé, te kérdezted, hogy miért volt más – védekeztem azonnal.
-          Talán meg kéne keresned őt – sóhajtott fel.
-          Hogy mi? – fordultam felé hirtelen, amivel csak annyit értem el, hogy megint kellemetlen helyzetbe hoztam magunkat, mert az előbb még a hátamat masszírozó kezei a mellemen folytatták a mozdulatsort.
-          Jesszus, Liz, nem tudsz nyugton maradni? – kérdezte Alec kissé idegesen.
-          Te pedig miért folytatod a masszázst – sóhajtottam fel. Bár tulajdonképpen ezt folytathatná még, akármeddig, hogy ez micsoda érzés.
-          Bocsánat – kapta el a kezeit.
-          Semmi gond, nagyon jó volt – csúszott ki a számon. Szégyenemben pedig legszívesebben elsüllyedtem volna. Ezt most tényleg kimondtam hangosan is? A francba.
-          Oh, ezt bóknak veszem – vigyorodott el.
-          Ne mondj nekem többé olyat, hogy meg akarsz szabadulni tőlem – tereltem el a témát.
-          Nem mondtam, hogy meg akarok szabadulni tőled. Csak a legjobbat szeretném neked, és örülnék, ha én lennék a legjobb, de persze megértem, hogyha mást választasz. Az én képességeimet kevesen nem tartják nagyon félelmetesnek, megértem, ha te is így érzel – hajtotta le a fejét.
-          A te képességeid, vagyis képességed nem félelmetes – mondtam határozottan. – Na jó, talán egy kicsit mégis az, de egyáltalán nem vészes. Én például egyáltalán nem félek tőle – mondtam határozottan.
-          Mintha nem így vélekedtél volna, amikor az erdőben sikoltoztál, hogy nem látsz – állapította meg, miközben elhúzta a száját.
-          Bocsánat, hogy nem készültem fel rá, hogy szinte azonnal megvakulok – forgattam meg a szemeimet. – Egyébként pedig, azóta szerintem nagyon is jól viselem az ehhez hasonló helyzeteket. Vagy talán nem így van? Amióta tudom, hogy mi a képességed, azóta már nem rémülök meg, amikor esetleg használni próbálod rajtam.
-          Nem szoktam használni rajtad… - kezdett bele, de leintettem. Már éppen szólásra nyitottam volna a számat, amikor a kezét az ajkaimra tapasztotta.
-          Oké, elismerem, hogy néha szoktam, de csak nagyon-nagyon ritkán – adta meg magát inkább. 
-          Na ugye – kuncogtam fel, majd kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon, újra a hasamra, hogy folytathassa, amit elkezdett. – Még nem untam ám meg a masszázst – néztem rá jelentőségteljesen, amikor nem mozdult.
-          Te kis telhetetlen – kuncogott fel.
-          Nem is igaz, alig néhány percet kaptam még csak belőle, és az igazán nem sok – mondtam határozottan.
-          Jól van, ebben igazad van – bólintott rá. – Végül is azt ígértem, hogy alapos masszázst fogsz kapni.
-          Helyes, szeretem, ha betartják az emberek az ígéreteiket – vigyorodtam el elégedetten. Majd tényleg teljesen ellazultam a finom mozdulatok hatására. – Talán mégsem kéne túlzásba vinni azt, amit csinálsz – ásítottam el magam.
-          Ugyan miért ne kéne? – kérdezett vissza kíváncsian.
-          Azért, mert így vészesen gyorsan el fogok aludni – motyogtam magam elé.
-          Sziasztok, gerlicék – huppant be Renata az ablakon át. – Upsz, bocsánat, nem gondoltam, hogy zavarok – kért elnézést azonnal, amint meglátta, hogy milyen helyzetben vagyunk. – Nem akartam rárontani a romantikára, de Jane összefutott este Vince-szel, és furcsállta, hogy itt vagy, és azután kikérdezte őt, úgyhogy Aro tudomást szerzett a kis kutatásodról.
-          Remek, mennyire dühös? – kérdezte Alec idegesen.
-          Rád nem dühös, de Charles Evenson elég nagy bajba keveredett. Már egyszer felajánlotta Esmének, hogy a Volturi elintézi azt az embert, hiszen tudod, hogy mennyire szereti a Mester Carlisle-t, és a családját, de akkor Esme nemet mondott, mint tudjuk, de ez már a második eset, hogy bele keveredik valamibe, az az ember, amibe nem kéne.
-          Mikor indulnak a testőrök? – kérdezte Alec idegesen.
-          Holnap este, a Mester még előtte szeretett volna értesíteni benneteket, és beszélni is akar veletek, ezért küldött ide engem – magyarázta Renata.
-          Máris megyek, és felöltözöm – kezdtem el feltápászkodni az ágyról, bár nem voltam a legjobb formámban, mert már tényleg nagyon álmos voltam.
-          Ne, maradj csak, a Mester holnap reggelre vár benneteket, addig semmi sem fog történni – mondta Renata határozottan.
-          Nem, nem tudnék aludni annak tudatában, hogy mi készül. Csak adjatok tíz percet, és már indulhatunk is – keltem fel végre. Egy kicsit lassan akartak a végtagjaim engedelmeskedni nekem miután ilyen remekül ellazultam a kényeztetéstől.
-          Oh, pontosan eltaláltam a méreted – lelkesedett Renata, amikor végigmért. Na persze, neki ha valami igazán fontos, akkor az a fehérnemű, és a hálóing. Imád intim holmikat vásárolni. Bár, be kell vallanom, hogy nekem is kezd tetszeni a dolog, hiszen Alec mindig olyan lelkes, amikor felveszek egy igazán csodálatos darabot.
-          Ezért én magam is csak hálás lehetek – mondta Alec elismerően. Majd megint azt a doromboló hangot hallatta, amit akkor, amikor meglátott. Ezt még ki kell tárgyalnom majd a barátnőmmel, ha lesz rá időm, de most sokkal fontosabb, hogy beszéljünk Aróval, így berohantam a fürdőszobába, és amilyen gyorsan csak tudtam felöltöztem, és már vissza is mentem a többiekhez.
-          Indulhatunk – mondtam határozottan. Mire Alec megadóan a karjába kapott, a következő pillanatban pedig már a tetőkön röpködtünk úton a kastély felé…

2014. július 18., péntek

Liz Volturi - 23. fejezet



23. fejezet

(Alec szemszöge)

Nem tudtam mit kezdeni hirtelen ezzel az információval. Valami indoknak kell lennie, hiszen Liz létezik, határozottan. Ebből következik, hogy marad az örökbefogadás, vagy a papírok meghamisítása, csak még azt nem tudjuk, hogy melyik lehetőség történt meg a valóságban. Vince éppen mondani akart valamit, amikor egy halk sikoly belé fojtotta a szót.
-          Segítség, egy hölgy elájult – mondta a hang kétségbeesetten. Én pedig már éreztem, hogy valami nem stimmel, úgyhogy azonnal kisiettem a sikátorból, és sajnos a sejtésem be is igazolódott, mert Liz feküdt a hideg kövön, ájultan.
-          Liz, miért nem tudsz hallgatni rám, legalább néha? – sóhajtottam fel. Majd lehajoltam, hogy felnyaláboljam az én kíváncsi kis kedvesemet. Miért is vagy ennyire kíváncsi, ha nyugton tudtál volna maradni, akkor már csak a történet végét meséltem volna el neked.
-          Ismeri a hölgyet? – lépett mellém a lány félve. Láttam rajta, hogy aggódik Lizért, ezért gondoltam inkább megnyugtatom, mint megijesztem. Még a végén rám hívja a rendőrséget.
-          Ne aggódjon, kisasszony. A hölgy a jegyesem, aki már megint egy kicsit szorosra húzta a fűzőjét. Sajnos nem ez az első eset, hogy elájult emiatt.
-          Hogy hívják a kisasszonyt? – fordult Liz felé gyanakvóan.
-          Liz, a leendő feleségem neve, Liz – vágtam rá gondolkodás nélkül.
-          Hihet neki, kisasszony – jelent meg Vince is mellettünk. – Ismerem az urat, és a hölgyet is – mondta bársonyos hangon. A lány eddig fenyegető testtartása pedig rögtön enyhült.
-          Rendben van, ha már ketten mondják, akkor azt hiszem, hogy hihetek önöknek – mondta kissé megnyugodva. – Hol szálltak meg? Esetleg segíthetek a hazamenetelben? – kérdezte kedvesen.
-          Nem, köszönjük – ráztam meg a fejem. – Itt szálltunk meg szemben a hotelben – böktem a szálloda felé.
-          Értem – bólintott a lány. – Akkor jobbulást a kisasszonynak – mondta a lány, majd elindult tovább az úton.
-          Köszönöm, nagyon kedves – szóltam utána. Értékeltem, hogy vigyázni akart Lizre, de kicsit felbosszantott, hogy szembe mert volna szállni velem.
-          Sajnálom, uram, de nem vettem észre, hogy a kisasszony követett bennünket – mondta Vince bűnbánóan.
-          Én magam is jobban figyelhettem volna – legyintettem. Majd elindultam a szállodába édes terhemmel. Miért nem voltam óvatosabb? Tudhattam volna, hogy mindig győz a kíváncsisága a józanész felett. – Liz nagyon makacs, és kíváncsi, de azt nem tudtam, hogy ilyen ügyesen követni tud minket. Tényleg észrevétlen volt.
-          Megbeszéljük a további részleteket? – kérdezte Vince.
-          Azt hiszem, hogy jobb, hogyha holnap eljössz hozzánk, és megbeszéljük. Most már Liz is hallhat nyugodtan mindent, hiszen a lényeget már kihallgatta – mondtam határozottan. – Úgysem hagyna békén, hogy áruljak el neki mindent, úgyhogy jobb lesz így.
-          Rendben, akkor holnap este?
-          Igen, gyere nyolcra – bólintottam rá.
-          Jó éjszakát, uram – biccentett Vince, majd a szokásos bordélyház felé vette az irányt.
-          Jó mulatást, Vince – búcsúztam el én is, mert nyilvánvaló volt, hogy nem aludni fog ma éjjel.
Miután eltűnt a láthatárról az informátorom, besétáltam Lizzel a szállodába, és meg sem álltam a szobánkig. Ott óvatosan lefektettem az ágyra, majd meglazítottam az ügyetlenül bekötözött fűzőjét. Valószínűleg nagyon siethetett vele, azért lett egy kicsit csálé. Vajon jobban járnék, ha áthívnám a legjobb barátnőjét, és kérnék egy kis segítséget, amikor felébred? Talán Renata jobban tudja, hogy mit kell ilyenkor mondani, mégis csak nő. Vagy talán Jane? Nem, a húgom nem igazán ért az érzelmi válsághoz, ebben egészen biztos vagyok. Bár, valószínűleg én is meg tudom oldani a dolgot. Azt olvastam, hogy a beszélgetés, a türelem és a kedvesség kell ilyenkor egy hölgynek. Valószínűleg ezt én is meg tudom oldani. Meg talán egy üveg bor? Nem, azt azért nem kéne. Jobb lesz, ha holnap tiszta fejjel tud gondolkodni, hogy mi legyen az információval, amit megtudtunk.
-          Alec? – kezdte el nyitogatni a szemét Liz.
-          Szia – mosolyogtam rá.
-          Furcsa álmom volt – sóhajtott fel, majd visszacsukta a szemét.
-          Miféle álom? – néztem rá értetlenül. Talán a tudatalattija próbálja eltusolni a hallottakat?
-          Azt álmodtam, hogy nem is létezem – kuncogott fel. – Az informátorod azt mondta, hogy nem az apám lánya vagyok, és hogy nem is létezem – nevetett tovább. Oké, idegösszeomlás? Talán hívnom kéne Carlisle-t? – Várjunk csak, miért van rajtam ruha, és cipő? – pillantott végig magán. – Jézusom, nem álmodtam, igaz? – kerekedtek ki a szemei. Oké, Carlisle ideiglenesen elvetve, talán mégsem idegösszeomlás, csak zavartság? – Mondj már valamit – kiabált rám.
-          Liz, szerintem próbálj megnyugodni – léptem hozzá közelebb.
-          Nem nyugszom meg – pattant fel dühösen, majd hátrálni kezdett tőlem. – Milyen jogon turkáltatsz a múltamban egy vadidegennel? Hogy képzelted, hogy lenyomoztatod a szüleimet? Mi a fenét képzelsz te magadról? Azért, mert Volturi vagy, neked mindent szabad? Semmi közöd hozzá, hogy ki az anyám. Eddig legalább volt apám, de te még őt is sikeresen elvetted tőlem – kezdett el kétségbeesetten kiabálni. - Volt családom még akkor is, hogyha csak csonka, de most már az sincs. Az egész életem egy hazugság lett miattad. Miért nem hagytál meg a boldog tudatlanságban? Muszáj volt mindenáron megpróbálni felkutatni azt a szajhát, aki az anyám, amikor megmondtam, hogy nem érdekel? Elhagyott még pólyás koromban, nem mindegy akkor neki?   
-          Liz, nyugalom – tettem felé még egy lépést.
-          Ne merészeld – mutatta fel a kezeit elutasítóan.
-          Csak magamhoz szeretnélek ölelni – léptem még egyet felé óvatosan.
-          Ölelgesd az informátorodat – mondta elutasítóan. Oké, akkor most mi a jó fenét kéne tennem, hogy egy kicsit megnyugodjon?
-          Hozhatok neked valamit? – kérdeztem kedvesen.
-          Mondjuk egy kést, amivel felvágom az ereimet – forgatta meg a szemeit.
-          Őrült ötleteken kívül valami mást? – szusszantottam dühösen.
-          Egy kis nyugalmat – húzta el a száját Liz. – Magamra hagynál egy kicsit? – nézett rám kérdőn.
-          Azután hagyjalak magadra, hogy éppen az előbb akartál egy kést, hogy öngyilkosságot kísérelj meg? Ne is álmodozz róla, hogy magadra maradsz akár egy percre is – mondtam határozottan.
-          Még a mosdóba is kikísérsz? – vonta fel a szemöldökét.
-          Ha muszáj – bólintottam rá.
-          Te nem vagy normális – nyögött fel dühösen.
-          Jelenleg te sem vagy beszámítható – vágtam rá. – Egyébként pedig, egyszer még hálás leszel nekem érte, hogy kiderítem a téged körülölelő titkot, csak most érzel így – fűztem még hozzá. Próbáljuk meg máshonnan megközelíteni a helyzetet.
-          Miért lennék hálás azért, mert a múltam egy hazugság? – kérdezte még mindig elég ingerülten.
-          Azért, mert így lehetőséged lesz kideríteni mindent, ha viszont nem nyomozok, akkor sosem derül ki, hogy ki is vagy valójában – mondtam határozottan.
-          Na és ha nem fog tetszeni, amit találok? – kérdezte szomorúan.
-          Te egy csodálatos lány vagy, Liz, nem számít, hogy mit fogunk találni, nekem akkor is tetszeni fogsz – mondtam teljes meggyőződéssel.
-          Én ebben nem vagyok olyan biztos – húzta el a száját. – Lehet, hogy ott hagytak apa küszöbén, vagy árvaházi vagyok, vagy az anyám valójában egy rosszhírű nő…
-          Vagy az édesanyád nagyon szeretett és szeret téged, csak talán el kellett válnia tőled, hogy neked jobb legyen – ajánlottam egy némiképp pozitívabb lehetőséget. Eléggé negatív irányba gondolkodik ez a lány.
-          Nem vagyok biztos benne, hogy szeretnék többet tudni – rázta meg a fejét Liz.
-          Te nem szeretnél többet tudni? A kíváncsiság szobrát rólad mintáznák – vontam fel a szemöldököm.
-          Oké, akkor úgy fogalmazok, hogy félek az igazságtól – sóhajtott fel idegesen.
-          Neked nincs mitől félned, legfeljebb azoknak, akik ártottak neked bármikor is – mondtam határozottan. – Kérlek, bízz bennem, érzem, hogy valami nem stimmel az édesanyád eltűnésével kapcsolatban. Hiszem, hogy valami van a háttérben.
-          Miért érdekel ennyire az édesanyám? – kérdezte értetlenül.
-          Mert hinni akarom, hogy a te édesanyád sokkal, de sokkal jobb, mint az enyém volt – mondtam ellentmondást nem tűrve.
-          Alec – tett felém egy tétova lépést.
-          Most már megölelhetlek, lehiggadtál egy kicsit? – néztem rá kérdőn.
-          Akkor is a hátam mögött ügyködtél – állapította meg.
-          Makacs egy nőszemély vagy te – sóhajtottam fel. Majd magamhoz rántottam, és átöleltem persze csak annyira, hogy még véletlenül se okozzak fájdalmat.
-          Bagoly mondja… - állapította meg azonnal.
-          Oké, tény, hogy kérted, hogy ne nyomozzak, de igazából nem is kellett volna megtudnod. Csak akkor akartam elmondani neked az igazságot, amikor már mindent megtudtam. Nem szerettem volna, hogy sokkot kapj, ahogy az előbb – magyarázkodtam. Ha tudtam volna, hogy ilyen trükkös ez a lány, akkor soha nem maradtunk volna ilyen közel Vince-szel. – Nem mellékesen pedig eszembe sem jutott kételkedni abban, hogy az apád, nem az apád. Bár erre még nincs bizonyíték – gondolkodtam el.
-          Egyelőre ne is legyen – nyelt egy nagyot. – Szeretnék még egy kicsit hinni benne, hogy az apám, tényleg az apám.
-          Szerintem még ne mondj le róla. Még az is lehet, hogy Vince egyszerűen tévedett – ajánlottam a lehetőséget.
-          Hányszor fordult elő, hogy tévedett? – kérdezte kíváncsian.
-          Hát, őszintén szólva még soha nem fordult elő, hogy tévedett volna – húztam el a számat. – Bár, ha belegondolunk, akkor ez változhat. Senki sem tévedhetetlen. Nos, reggelig döntened kell. Szeretnéd, hogy lemondjam a holnapi találkozót, ahol megbeszélnénk, hogy hogyan tovább, vagy esetleg folytassuk a kutatást, ha már belekezdtünk és járjunk az ügy végére?
-          Nem is tudom – harapott az ajkába.  Láttam a szemében, hogy a kíváncsiság fog győzni, de nem akartam sürgetni, vagy befolyásolni, szeretném, hogyha ő döntené el, hogy mit szeretne. Ha viszont mindent szeretne megtudni, akkor mélyebbre kell ásnunk, és talán el kéne mennünk a Cullen családhoz is, hiszen Charles Evensonról a legtöbb információt Esme tudja nekünk szolgáltatni. Bár, amiket Carlisle-ról hallottam, erősen kétlem, hogy Esme szívesen emlékezne vissza az emberi életére.
-          Semmi gond, még van időd eldönteni, ráérek akár holnap délután is szólni neki – ajánlottam a lehetőséget.
-          Azt hiszem, hogy jobb lenne, ha minél előbb a végére járnánk a múltamat övező titkoknak, nem igaz? – nézett rám bizonytalanul.
-          Ezt most kérdezed, vagy mondod? – néztem rá kérdőn. – Megmondtam, semmiképpen sem foglak befolyásolni.
-          Rendben, akkor mondom – mondta már majdnem teljesen határozottan. – Szeretnék az ügy végére járni, ha már így alakult.
-          Jól van, akkor nem mondom le az időpontot, és holnap este kitaláljuk, hogy hogyan tovább – bólintottam rá elégedetten. – Viszont most szerintem pihenj egy kicsit, mert rád fér.
-          Előbb még megfürdöm, azt hiszem – mondta elgondolkodva. Majd kicsusszant a kezeim közül, és a fürdőszoba felé vette az irányt.
-          Akkor ezért értél utol minket ilyen gyorsan – állapítottam meg.
-          Nos, ami azt illeti egy kicsit füllentettem, hogy minél előbb utánad mehessek – pirult el hirtelen.
-          Nagyon szép volt, még csak gyanút sem fogtam – mondtam elismerően.
-          Köszönöm, nagyon igyekeztem – kuncogott fel. – Öhm… hallottam még valamit, ami eléggé sokkolt – nézett rám bizonytalanul.
-          Mi lenne az? – paskoltam meg magam mellett az ágyat, mire Liz azonnal helyet foglalt mellettem.
-          Igaz, hogy Esme Cullen emberi férje apa volt, mármint Charles Evenson? – kérdezte olyan halkan, hogy alig hallottam meg még vámpír létemre is.
-          Igen, így van – bólintottam rá azonnal.
-          Az nem lehet – mondta értetlenül. – Esme Cullen a városban élt, boldogan a férjével, és öngyilkos lett, amikor a kisbabája meghalt.
-          Na és ez nem lehetett a te születésed előtt, vagy nagyon azon a környéken? – kérdeztem vissza kíváncsian.
-          Ha a születésem környékén történt, akkor az apám sehogy nem lehetett Esme férje – rázta meg a fejét. – Kizárt dolog, hogy az apám…
-          Bocsáss meg, kedvesem, de mi van, ha az apádnak volt szeretője? Akkor megtörténhet, hogy szinte egyszerre születik meg a két gyermek, két édesanyától – ajánlottam a lehetőséget.
-          Az én apám egészen biztosan nem tartott szeretőt, hiszen tisztességes férfi – háborodott fel Liz.
-          Bocsáss meg, kicsim, de ez is egy eshetőség. Könnyen lehet, hogy nincs igazam, de azért előfordulhat, hogy mégis – emeltem fel a kezeimet védekezően. – Most viszont tényleg menj fürdeni. Hosszú napunk volt, és még ez a meglepetés is az este végén. Holnap sok időnk lesz gondolkodni ezen az egészen, és Vince nagyon jó informátor, mindent ki fog deríteni idővel.
-           Ennyire biztos vagy benne, hogy meg fogjuk találni a válaszokat?
-          Igen, tökéletesen biztos vagyok a kérdésben, és eszem ágában sincs feladni. Ki fogunk deríteni mindent, és ehhez, ha kell, akkor Esme segítségét is kérni fogom. Sok kérdésre csak ő tud válaszolni nekünk.
-          Szeretném megismerni, de azt hiszem, hogy egy kicsit félek is tőle. Most, hogy ennyi kétes kimenetelű információm van nem tudom, hogy kiről mit gondoljak. Hiszen még sosem láttam Esmét, és lehet, hogy apa felesége volt, és akkor ki volt az én anyám valójában? Mert ezek szerint nem Mrs. Evenson, hanem valaki más. Nem mehetnénk el megkérdezni az apámat?
-          Annak is eljön az ideje, kedvesem. Felelni fog minden kérdésre, efelől nincs semmi kétség – mondtam ellentmondást nem tűrve.
-          Azért egyvalamit ígérj meg – nézett rám kérlelőn.
-          Bármit, kedvesem – bólintottam rá azonnal.
-          Ígérd meg, hogy nem fogod bántani az apámat, bármi is történjen – mondta komolyan.
-          Liz, én…
-          Ígérd meg – mondta megint ellentmondást nem tűrve.
-          Jól van, ígérem – adtam meg magam. Végül is neki van joga dönteni ebben a kérdésben.
-          Köszönöm – nyomott gyors csókot a számra. Majd egy szempillantás alatt eltűnt a fürdőszobában. Azt hiszem, hogy kijelenthetem, sokkal jobban fogadta, mint ahogy gondoltam, hogy fogja…