Liz Volturi - 23. fejezet

23. fejezet

(Alec szemszöge)

Nem tudtam mit kezdeni hirtelen ezzel az információval. Valami indoknak kell lennie, hiszen Liz létezik, határozottan. Ebből következik, hogy marad az örökbefogadás, vagy a papírok meghamisítása, csak még azt nem tudjuk, hogy melyik lehetőség történt meg a valóságban. Vince éppen mondani akart valamit, amikor egy halk sikoly belé fojtotta a szót.

-          Segítség, egy hölgy elájult – mondta a hang kétségbeesetten. Én pedig már éreztem, hogy valami nem stimmel, úgyhogy azonnal kisiettem a sikátorból, és sajnos a sejtésem be is igazolódott, mert Liz feküdt a hideg kövön, ájultan.

-          Liz, miért nem tudsz hallgatni rám, legalább néha? – sóhajtottam fel. Majd lehajoltam, hogy felnyaláboljam az én kíváncsi kis kedvesemet. Miért is vagy ennyire kíváncsi, ha nyugton tudtál volna maradni, akkor már csak a történet végét meséltem volna el neked.

-          Ismeri a hölgyet? – lépett mellém a lány félve. Láttam rajta, hogy aggódik Lizért, ezért gondoltam inkább megnyugtatom, mint megijesztem. Még a végén rám hívja a rendőrséget.

-          Ne aggódjon, kisasszony. A hölgy a jegyesem, aki már megint egy kicsit szorosra húzta a fűzőjét. Sajnos nem ez az első eset, hogy elájult emiatt.

-          Hogy hívják a kisasszonyt? – fordult Liz felé gyanakvóan.

-          Liz, a leendő feleségem neve, Liz – vágtam rá gondolkodás nélkül.

-          Hihet neki, kisasszony – jelent meg Vince is mellettünk. – Ismerem az urat, és a hölgyet is – mondta bársonyos hangon. A lány eddig fenyegető testtartása pedig rögtön enyhült.

-          Rendben van, ha már ketten mondják, akkor azt hiszem, hogy hihetek önöknek – mondta kissé megnyugodva. – Hol szálltak meg? Esetleg segíthetek a hazamenetelben? – kérdezte kedvesen.

-          Nem, köszönjük – ráztam meg a fejem. – Itt szálltunk meg szemben a hotelben – böktem a szálloda felé.

-          Értem – bólintott a lány. – Akkor jobbulást a kisasszonynak – mondta a lány, majd elindult tovább az úton.

-          Köszönöm, nagyon kedves – szóltam utána. Értékeltem, hogy vigyázni akart Lizre, de kicsit felbosszantott, hogy szembe mert volna szállni velem.

-          Sajnálom, uram, de nem vettem észre, hogy a kisasszony követett bennünket – mondta Vince bűnbánóan.

-          Én magam is jobban figyelhettem volna – legyintettem. Majd elindultam a szállodába édes terhemmel. Miért nem voltam óvatosabb? Tudhattam volna, hogy mindig győz a kíváncsisága a józanész felett. – Liz nagyon makacs, és kíváncsi, de azt nem tudtam, hogy ilyen ügyesen követni tud minket. Tényleg észrevétlen volt.

-          Megbeszéljük a további részleteket? – kérdezte Vince.

-          Azt hiszem, hogy jobb, hogyha holnap eljössz hozzánk, és megbeszéljük. Most már Liz is hallhat nyugodtan mindent, hiszen a lényeget már kihallgatta – mondtam határozottan. – Úgysem hagyna békén, hogy áruljak el neki mindent, úgyhogy jobb lesz így.

-          Rendben, akkor holnap este?

-          Igen, gyere nyolcra – bólintottam rá.

-          Jó éjszakát, uram – biccentett Vince, majd a szokásos bordélyház felé vette az irányt.

-          Jó mulatást, Vince – búcsúztam el én is, mert nyilvánvaló volt, hogy nem aludni fog ma éjjel.

Miután eltűnt a láthatárról az informátorom, besétáltam Lizzel a szállodába, és meg sem álltam a szobánkig. Ott óvatosan lefektettem az ágyra, majd meglazítottam az ügyetlenül bekötözött fűzőjét. Valószínűleg nagyon siethetett vele, azért lett egy kicsit csálé. Vajon jobban járnék, ha áthívnám a legjobb barátnőjét, és kérnék egy kis segítséget, amikor felébred? Talán Renata jobban tudja, hogy mit kell ilyenkor mondani, mégis csak nő. Vagy talán Jane? Nem, a húgom nem igazán ért az érzelmi válsághoz, ebben egészen biztos vagyok. Bár, valószínűleg én is meg tudom oldani a dolgot. Azt olvastam, hogy a beszélgetés, a türelem és a kedvesség kell ilyenkor egy hölgynek. Valószínűleg ezt én is meg tudom oldani. Meg talán egy üveg bor? Nem, azt azért nem kéne. Jobb lesz, ha holnap tiszta fejjel tud gondolkodni, hogy mi legyen az információval, amit megtudtunk.

-          Alec? – kezdte el nyitogatni a szemét Liz.

-          Szia – mosolyogtam rá.

-          Furcsa álmom volt – sóhajtott fel, majd visszacsukta a szemét.

-          Miféle álom? – néztem rá értetlenül. Talán a tudatalattija próbálja eltusolni a hallottakat?

-          Azt álmodtam, hogy nem is létezem – kuncogott fel. – Az informátorod azt mondta, hogy nem az apám lánya vagyok, és hogy nem is létezem – nevetett tovább. Oké, idegösszeomlás? Talán hívnom kéne Carlisle-t? – Várjunk csak, miért van rajtam ruha, és cipő? – pillantott végig magán. – Jézusom, nem álmodtam, igaz? – kerekedtek ki a szemei. Oké, Carlisle ideiglenesen elvetve, talán mégsem idegösszeomlás, csak zavartság? – Mondj már valamit – kiabált rám.

-          Liz, szerintem próbálj megnyugodni – léptem hozzá közelebb.

-          Nem nyugszom meg – pattant fel dühösen, majd hátrálni kezdett tőlem. – Milyen jogon turkáltatsz a múltamban egy vadidegennel? Hogy képzelted, hogy lenyomoztatod a szüleimet? Mi a fenét képzelsz te magadról? Azért, mert Volturi vagy, neked mindent szabad? Semmi közöd hozzá, hogy ki az anyám. Eddig legalább volt apám, de te még őt is sikeresen elvetted tőlem – kezdett el kétségbeesetten kiabálni. - Volt családom még akkor is, hogyha csak csonka, de most már az sincs. Az egész életem egy hazugság lett miattad. Miért nem hagytál meg a boldog tudatlanságban? Muszáj volt mindenáron megpróbálni felkutatni azt a szajhát, aki az anyám, amikor megmondtam, hogy nem érdekel? Elhagyott még pólyás koromban, nem mindegy akkor neki?   

-          Liz, nyugalom – tettem felé még egy lépést.

-          Ne merészeld – mutatta fel a kezeit elutasítóan.

-          Csak magamhoz szeretnélek ölelni – léptem még egyet felé óvatosan.

-          Ölelgesd az informátorodat – mondta elutasítóan. Oké, akkor most mi a jó fenét kéne tennem, hogy egy kicsit megnyugodjon?

-          Hozhatok neked valamit? – kérdeztem kedvesen.

-          Mondjuk egy kést, amivel felvágom az ereimet – forgatta meg a szemeit.

-          Őrült ötleteken kívül valami mást? – szusszantottam dühösen.

-          Egy kis nyugalmat – húzta el a száját Liz. – Magamra hagynál egy kicsit? – nézett rám kérdőn.

-          Azután hagyjalak magadra, hogy éppen az előbb akartál egy kést, hogy öngyilkosságot kísérelj meg? Ne is álmodozz róla, hogy magadra maradsz akár egy percre is – mondtam határozottan.

-          Még a mosdóba is kikísérsz? – vonta fel a szemöldökét.

-          Ha muszáj – bólintottam rá.

-          Te nem vagy normális – nyögött fel dühösen.

-          Jelenleg te sem vagy beszámítható – vágtam rá. – Egyébként pedig, egyszer még hálás leszel nekem érte, hogy kiderítem a téged körülölelő titkot, csak most érzel így – fűztem még hozzá. Próbáljuk meg máshonnan megközelíteni a helyzetet.

-          Miért lennék hálás azért, mert a múltam egy hazugság? – kérdezte még mindig elég ingerülten.

-          Azért, mert így lehetőséged lesz kideríteni mindent, ha viszont nem nyomozok, akkor sosem derül ki, hogy ki is vagy valójában – mondtam határozottan.

-          Na és ha nem fog tetszeni, amit találok? – kérdezte szomorúan.

-          Te egy csodálatos lány vagy, Liz, nem számít, hogy mit fogunk találni, nekem akkor is tetszeni fogsz – mondtam teljes meggyőződéssel.

-          Én ebben nem vagyok olyan biztos – húzta el a száját. – Lehet, hogy ott hagytak apa küszöbén, vagy árvaházi vagyok, vagy az anyám valójában egy rosszhírű nő…

-          Vagy az édesanyád nagyon szeretett és szeret téged, csak talán el kellett válnia tőled, hogy neked jobb legyen – ajánlottam egy némiképp pozitívabb lehetőséget. Eléggé negatív irányba gondolkodik ez a lány.

-          Nem vagyok biztos benne, hogy szeretnék többet tudni – rázta meg a fejét Liz.

-          Te nem szeretnél többet tudni? A kíváncsiság szobrát rólad mintáznák – vontam fel a szemöldököm.

-          Oké, akkor úgy fogalmazok, hogy félek az igazságtól – sóhajtott fel idegesen.

-          Neked nincs mitől félned, legfeljebb azoknak, akik ártottak neked bármikor is – mondtam határozottan. – Kérlek, bízz bennem, érzem, hogy valami nem stimmel az édesanyád eltűnésével kapcsolatban. Hiszem, hogy valami van a háttérben.

-          Miért érdekel ennyire az édesanyám? – kérdezte értetlenül.

-          Mert hinni akarom, hogy a te édesanyád sokkal, de sokkal jobb, mint az enyém volt – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Alec – tett felém egy tétova lépést.

-          Most már megölelhetlek, lehiggadtál egy kicsit? – néztem rá kérdőn.

-          Akkor is a hátam mögött ügyködtél – állapította meg.

-          Makacs egy nőszemély vagy te – sóhajtottam fel. Majd magamhoz rántottam, és átöleltem persze csak annyira, hogy még véletlenül se okozzak fájdalmat.

-          Bagoly mondja… - állapította meg azonnal.

-          Oké, tény, hogy kérted, hogy ne nyomozzak, de igazából nem is kellett volna megtudnod. Csak akkor akartam elmondani neked az igazságot, amikor már mindent megtudtam. Nem szerettem volna, hogy sokkot kapj, ahogy az előbb – magyarázkodtam. Ha tudtam volna, hogy ilyen trükkös ez a lány, akkor soha nem maradtunk volna ilyen közel Vince-szel. – Nem mellékesen pedig eszembe sem jutott kételkedni abban, hogy az apád, nem az apád. Bár erre még nincs bizonyíték – gondolkodtam el.

-          Egyelőre ne is legyen – nyelt egy nagyot. – Szeretnék még egy kicsit hinni benne, hogy az apám, tényleg az apám.

-          Szerintem még ne mondj le róla. Még az is lehet, hogy Vince egyszerűen tévedett – ajánlottam a lehetőséget.

-          Hányszor fordult elő, hogy tévedett? – kérdezte kíváncsian.

-          Hát, őszintén szólva még soha nem fordult elő, hogy tévedett volna – húztam el a számat. – Bár, ha belegondolunk, akkor ez változhat. Senki sem tévedhetetlen. Nos, reggelig döntened kell. Szeretnéd, hogy lemondjam a holnapi találkozót, ahol megbeszélnénk, hogy hogyan tovább, vagy esetleg folytassuk a kutatást, ha már belekezdtünk és járjunk az ügy végére?

-          Nem is tudom – harapott az ajkába.  Láttam a szemében, hogy a kíváncsiság fog győzni, de nem akartam sürgetni, vagy befolyásolni, szeretném, hogyha ő döntené el, hogy mit szeretne. Ha viszont mindent szeretne megtudni, akkor mélyebbre kell ásnunk, és talán el kéne mennünk a Cullen családhoz is, hiszen Charles Evensonról a legtöbb információt Esme tudja nekünk szolgáltatni. Bár, amiket Carlisle-ról hallottam, erősen kétlem, hogy Esme szívesen emlékezne vissza az emberi életére.

-          Semmi gond, még van időd eldönteni, ráérek akár holnap délután is szólni neki – ajánlottam a lehetőséget.

-          Azt hiszem, hogy jobb lenne, ha minél előbb a végére járnánk a múltamat övező titkoknak, nem igaz? – nézett rám bizonytalanul.

-          Ezt most kérdezed, vagy mondod? – néztem rá kérdőn. – Megmondtam, semmiképpen sem foglak befolyásolni.

-          Rendben, akkor mondom – mondta már majdnem teljesen határozottan. – Szeretnék az ügy végére járni, ha már így alakult.

-          Jól van, akkor nem mondom le az időpontot, és holnap este kitaláljuk, hogy hogyan tovább – bólintottam rá elégedetten. – Viszont most szerintem pihenj egy kicsit, mert rád fér.

-          Előbb még megfürdöm, azt hiszem – mondta elgondolkodva. Majd kicsusszant a kezeim közül, és a fürdőszoba felé vette az irányt.

-          Akkor ezért értél utol minket ilyen gyorsan – állapítottam meg.

-          Nos, ami azt illeti egy kicsit füllentettem, hogy minél előbb utánad mehessek – pirult el hirtelen.

-          Nagyon szép volt, még csak gyanút sem fogtam – mondtam elismerően.

-          Köszönöm, nagyon igyekeztem – kuncogott fel. – Öhm… hallottam még valamit, ami eléggé sokkolt – nézett rám bizonytalanul.

-          Mi lenne az? – paskoltam meg magam mellett az ágyat, mire Liz azonnal helyet foglalt mellettem.

-          Igaz, hogy Esme Cullen emberi férje apa volt, mármint Charles Evenson? – kérdezte olyan halkan, hogy alig hallottam meg még vámpír létemre is.

-          Igen, így van – bólintottam rá azonnal.

-          Az nem lehet – mondta értetlenül. – Esme Cullen a városban élt, boldogan a férjével, és öngyilkos lett, amikor a kisbabája meghalt.

-          Na és ez nem lehetett a te születésed előtt, vagy nagyon azon a környéken? – kérdeztem vissza kíváncsian.

-          Ha a születésem környékén történt, akkor az apám sehogy nem lehetett Esme férje – rázta meg a fejét. – Kizárt dolog, hogy az apám…

-          Bocsáss meg, kedvesem, de mi van, ha az apádnak volt szeretője? Akkor megtörténhet, hogy szinte egyszerre születik meg a két gyermek, két édesanyától – ajánlottam a lehetőséget.

-          Az én apám egészen biztosan nem tartott szeretőt, hiszen tisztességes férfi – háborodott fel Liz.

-          Bocsáss meg, kicsim, de ez is egy eshetőség. Könnyen lehet, hogy nincs igazam, de azért előfordulhat, hogy mégis – emeltem fel a kezeimet védekezően. – Most viszont tényleg menj fürdeni. Hosszú napunk volt, és még ez a meglepetés is az este végén. Holnap sok időnk lesz gondolkodni ezen az egészen, és Vince nagyon jó informátor, mindent ki fog deríteni idővel.

-           Ennyire biztos vagy benne, hogy meg fogjuk találni a válaszokat?

-          Igen, tökéletesen biztos vagyok a kérdésben, és eszem ágában sincs feladni. Ki fogunk deríteni mindent, és ehhez, ha kell, akkor Esme segítségét is kérni fogom. Sok kérdésre csak ő tud válaszolni nekünk.

-          Szeretném megismerni, de azt hiszem, hogy egy kicsit félek is tőle. Most, hogy ennyi kétes kimenetelű információm van nem tudom, hogy kiről mit gondoljak. Hiszen még sosem láttam Esmét, és lehet, hogy apa felesége volt, és akkor ki volt az én anyám valójában? Mert ezek szerint nem Mrs. Evenson, hanem valaki más. Nem mehetnénk el megkérdezni az apámat?

-          Annak is eljön az ideje, kedvesem. Felelni fog minden kérdésre, efelől nincs semmi kétség – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Azért egyvalamit ígérj meg – nézett rám kérlelőn.

-          Bármit, kedvesem – bólintottam rá azonnal.

-          Ígérd meg, hogy nem fogod bántani az apámat, bármi is történjen – mondta komolyan.

-          Liz, én…

-          Ígérd meg – mondta megint ellentmondást nem tűrve.

-          Jól van, ígérem – adtam meg magam. Végül is neki van joga dönteni ebben a kérdésben.

-          Köszönöm – nyomott gyors csókot a számra. Majd egy szempillantás alatt eltűnt a fürdőszobában. Azt hiszem, hogy kijelenthetem, sokkal jobban fogadta, mint ahogy gondoltam, hogy fogja…