La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 84. fejezet

84. fejezet

(Jacob szemszöge)

Istenem, mióta várok már erre a pillanatra? Bár nem egészen így képzeltem el a dolgot, mármint, örültem volna, hogyha a szüleim is itt vannak mellettem, de mégis úgy éreztem, hogy ez most a tökéletes hely, és idő. Gabriella a világ legcsodálatosabb nője, aki már kétszer is életed adott a csodálatos gyermekeinknek. Mást nem is kívánhatnék az élettől, mint azt, hogy végre minden módon magamhoz köthessem őt, ahogy csak emberileg lehetséges.

-          Na mi a helyzet? Izgulsz már, öcskös? – lépett be hirtelen Billy az ajtón.

-          Nem mondhatnám – ráztam meg a fejem. – Pontosan tudom, hogy őt akarom, úgyhogy nincs miért izgulni.

-          Mázlista, én bizony még akkor is féltem egy kicsit, amikor Johanna már az oltár felé sétált Carlisle oldalán – mondta nevetve.

-          Na és mitől féltél? – kérdeztem kíváncsian.

-          Egyszerű – kuncogott fel. – Johanna nem volt híve az elkötelezettségnek, így félő volt, hogy még akár az oltárnál is faképnél hagyhat – húzta el a száját Billy. – Ami az illeti, egészen addig rettegtem, hogy igent fog-e mondani, amíg ki nem mondta, de akkor viszont én lettem a világ legboldogabb embere.

-          Nekem nincs okom attól tartani, hogy Gabriella nem mond igent – mondtam határozottan. – Ő a tökéletes nő.

-          Tudom, de azért az esküvő előtt illik izgulni – vágott hátba Anthony. – Én is ideges voltam – fűzte még hozzá. – Pedig tudtam, hogy mit akarok én, és mit akar Nath. Bár így visszagondolva, még mindig egyszerűbb volt a helyzet, mint most, hogy várandós.

-          Na mesélj – néztünk rá kíváncsian.

-          Tombolnak a hormonjai – mondta bátyám keserűen. – Az egyik pillanatban még cukrot akar, azután leteper, aztán leszúr, hogy miért nem hoztam neki cukrot? Egyszer azt akarja, hogy lányunk legyen megint, aztán fiút akar, azután pedig kiabál velem, mert én tehetek róla, hogy most szó szerint idézem „dagad, mint egy disznó”. Én imádom a feleségemet, de néha menekülök előle.

-          A terhes nők kiszámíthatatlanok – kuncogtam fel. – Gabriellának is voltak rossz pillanatai.

-          Ez így igaz, Johanna is volt néha elviselhetetlen – legyintett Billy is.

-          Lehetséges, de Nathalie legutóbb nem volt ennyire nehéz eset terhesen, pedig akkor ikreket várt. Én imádom a feleségemet, de néha nem tudok mit tenni a hangulatváltozásaival.

-          Hamarosan elmúlik – mondtuk teljes meggyőződéssel.

-           Igen, tudom, csak az a baj, hogy gondolatolvasás ide, vagy oda, nem tudom, hogy mit szeretne, mert három másodpercenként megváltoztatja a véleményét, így pedig nem tudom őt boldoggá tenni jó férjként.

-          Én is lehetnék jobb feleséged – jelent meg hirtelen Nath az ajtóban. Majd eltűnt.

-          Basszus – kapott a fejéhez bátyám, majd eltűnt a felesége után.

-          Ajaj – mondtam felvont szemöldökkel.

-          Minden esküvőre kell dráma – legyintett Billy. – Úgysem tudnak három másodpercen túl haragudni egymásra – fűzte még hozzá.

-          Ez mondjuk igaz – biccentettem. Majd egy kicsit hallgatózni kezdtem. Néhány pillanattal később pedig már csak egy puffanás, és Nathalie jóleső sóhaja hallatszott.

-          Na látod, kibékültek – kuncogott Billy. – Csak a lagzidat ne késsék le.

-          Olyat sosem tennének – legyintettem. – Remélem, hogy Gaby már nem ideges.

-          Miért lenne az?

-          Nem tudom, egy hete mindig idegesen a száját rágcsálja, miközben gondolkodik. Szerintem a lagzi körül forogtak a gondolatai.

-          Minden lány ideges ilyenkor szerintem, ahogy a férjjelöltek is – fűzte még hozzá.

-          Én inkább boldog vagyok – mondtam teljes meggyőződéssel. Bármennyire is hihetetlen már alig várom, hogy az oltárhoz mehessek.

-          Nos, te mindig is másmilyen voltál, mint mi, Jake – veregetett hátba Billy.

-          Indulnunk kell – lépett be Anthony kócosabban, mint az normális volt tőle.

-          Örülök, hogy megbeszéltétek Nathalie-val a nézeteltérést – vigyorogtam rá.

-          Van, ami idővel csak jobb és jobb lesz – mondta kuncogva.

-          Szóval, itt az idő? – vettem fel a zakómat.

-          Bizony, itt az idő – vágta rá mindkét bátyám.

-          Akkor indulás – siettem az ajtó felé, majd beszálltam a kocsiba, Billy és Anthony pedig azonnal ott termett, ahogy Nath is.

Néhány pillanattal később pedig már indították is az autót. Anthony hihetetlenül óvatosan vezetett, nyilván azért, mert Nath és a leendő kisbabájuk is a kocsiban volt, de a lényeg, hogy időben odaértünk. Boldogan pattantam ki, és mentem a helyemre, az oltár elé. Ahová bátyáim is követtek engem. Már a családunk és a barátaink is elfoglalták a helyüket, amikor felcsendült a nászinduló és megjelent kedvesem is. Akit legnagyobb meglepetésemre, és örömömre anya kísért az oltár felé. Gabriella egyszerűen káprázatosan festett. Ismeretségünk minden pillanatában gyönyörű nő volt, de most még magát is messze túlszárnyalta. Egy pillanatra attól féltem, hogy ez csak egy csodálatos káprázat, de amikor rám mosolygott, és mélyen a szemembe nézett, már tudtam, hogy ez a valóság.

-          Vigyázz a lányomra, fiam – nyújtotta át Gaby kezét anya az enyémbe.

-          Úgy lesz – nyomtam puszit az arcára.

Majd mindketten a tiszteletes felé fordultunk, hogy végre elkezdődhessen a szertartás. Az idő szinte repült, amint gyönyörű hitvesem szemébe nézve mondtam a szövegemet a pap után. Életem egyik legboldogabb pillanata volt, amikor kimondtuk egymásnak az „igent”, és felhúztuk egymás ujjára a gyűrűt. Ezután a pap kijelentette, hogy férj és feleség vagyunk, és megcsókolhatom a menyasszonyt. Nem tétlenkedtem, azonnal a karjaimba kaptam szerelmemet, és szenvedélyesen megcsókoltam, mire a vendégek éljenezni kezdtek.

-          A többit majd inkább a nászéjszakán, fiatalok – mondta Emmett hahotázva. – Addig még lennie kéne itt egy táncmulatságszerű dolognak.

-          Csak azt ne próbáld bebeszélni nekem Emmett Cullen, hogy te nem voltál boldog, amikor először feleségedként szoríthattad magadhoz a szerelmedet, és így csókolhattad meg – néztem Emmettre kérdőn, miután elengedtem gyönyörű feleségemet.

-          Nálam más a helyzet – legyintett Emmett.

-          Na és mégis miben más? – kérdeztem kíváncsian.

-          Én perverz vagyok, és ezt mindenki tudja is rólam, de hogy a szende kis Gabriella és Jacob így egymásnak esik nyilvánosság előtt, azt több, mint szórakoztató – állapította meg.

-          Inkább nem fejtem ki, hogy mi mindenre vagyunk képesek együtt – kacsintott Gabriella Emmettre, mire mindenki nevetni kezdett.

-          Na szép, kettő az egy ellen, már megint a kisebbet bántják – fonta karba a karjait maga előtt Emmett. Rose pedig, mint mindig most is kupán vágta. Amin megint csak jó nevetett mindenki.

-          Szerintem itt az ideje a gratulációknak – sietett oda hozzánk anya, és Edward. – Úgy örülök nektek – szorított magához mindkettőnket.

-          Köszi, anya – nyomtam puszit az arcára. Ezután sorban jöttek a többiek is. Mindenki kifejezte jókívánságait, és én úsztam a boldogságban, hiszen mi mást kívánhatnék még ezen kívül. Itt van velem minden, és mindenki, amire egész létezésem során szükségem lehet.

-          Akkor most lássuk az első táncot – sietett Alice a lejátszóhoz. Mi pedig Gabriellával besétáltunk a parkett közepére és hivatalosan is megnyitottunk a lagzit. A táncunk után pedig mindenki a parkettre gyülekezett és elkezdődött a közös mulatság is végre.

-          Boldog vagy? – öleltem magam kedvesemet a következő lassú számnál.

-          Azt szavakkal le sem lehetne írni – mosolygott rám angyalian.

-          Nos, ez határozottan jól hangzik – nyomtam gyors csókot a szájára.

-          Lekérhetem a hölgyet? – jelent meg mellettünk fiunk.

-          Természetesen – bólintottam rá azonnal. Majd magamhoz húztam Marie-t, aki a fiam mellett állt mosolyogva. – Szabad, kisasszony?

-          Örömmel – bólintott rá azonnal, majd készségesen hozzám simult.

-          Hogy vagytok mostanában Timmel? – kérdeztem kíváncsian.

-          Öhm… jól megvagyunk – mondta elpirulva. – Több, mint jól – harapott az ajkába. – Legalábbis azt hiszem.

-          Miért érzem úgy, hogy nem vagy biztos a válaszban? – húztam fel a szemöldököm.

-          Ne értsd félre. Minden rendben van velünk – mosolygott rám. – Csak én változom, azt hiszem. Kicsit gyors az, ahogy növekedek, ha érted mire gondolok. Tim és Emily sokkal, de sokkal jobban lépést tudnak tartani a testükkel, mint én.

-          Ez nem feltétlenül rossz dolog – állapítottam meg. – Te tovább élvezheted a gyermeki lét szépségét.

-          Igen, tudom, de eközben kíváncsi vagyok a felnőttkori élményekre is, amiket ők már tökéletesen megértenek – pirult el. – Én még csak most kezdem kapizsgálni.

-          Ez sem hiszem, hogy gondot jelentene – néztem rá értetlenül. – Tudod, hogy Timnek csak az a fontos, hogy veled lehessen, a többi dolog nem számít.

-          Igen, tudom, de azért én is változom, még akkor is, hogyha lassabban, mint a testvérem, és Tim.

-          Ez így is van rendjén – bólintottam rá. – Csak arra próbálok rávilágítani, hogy nem kell sietnetek semmivel sem, és neked sem kell lépést tartani a testvéreddel és Timmel csak azért, mert nem tudod kivárni, amíg veled is egyszerűen megtörténik.

-          Igen, értem, hogy mire gondolsz, és hidd el, hogy semmiképpen sem szeretnék elsietni semmit sem, én csak éppen rádöbbenek mostanában bizonyos dolgokra.

-          Lányosan titokzatos vagy – kuncogtam fel.

-          Nos, erre csak annyit tudok mondani, hogy lány vagyok – mosolygott rám őszintén. – Mindenesetre maradjunk annyiban, hogy én mindig is én leszek, és nem akarok elsietni semmit. Viszont most inkább csak táncoljunk – mondta egy kissé zavarban. – Végül is ez a ti napotok. A tiéd és Gabrielláé.

-          Igen, ez is igaz – nyomtam puszit az arcára.

-          Lekérhetem a hölgyet? – termett mellettünk hirtelen Anthony.

-          Hát persze – nyújtottam át neki a lányát azonnal.

-          Van kedved táncolni egy óriási pocakkal és velem? – kérdezte Nath vigyorogva.

-          Már hogyne lenne – öleltem magamhoz nevetve. Már amennyire ez a pocakjától lehetséges volt. – Hogy vagy, Nathalie? – kérdeztem kíváncsian.

-          Furcsa, hogy megint nem változhatok át egy ideig, de boldog vagyok, hogy újra lesz kisbabánk – válaszolta őszintén. – Ami azt illeti, tudom, hogy mostanában nehéz velem, amiért elnézést kérek, de annyi biztos, hogy nagyon, de nagyon boldog vagyok.

-          Ebben sosem kételkedett egyikünk sem – mondtam határozottan. Majd felnevettem, amikor megéreztem a határozott és erőteljes kis rúgást. – A kis vasgyúró.

-          Igen, nagyot tud rúgni, az egyszer biztos – nevetett fel ő is. – A lényeg, hogy egészséges. Na és, te meg Gabriella? Tervezitek az újabb trónörököst?

-          Ami azt illeti, most egy kicsit várunk vele, mert Phoebe leköti a legtöbb időnket. Ne értsd félre, ez természetesen nem teher. Csak a sokszínű képessége miatt több odafigyelést és gyakorlást igényel, így most szeretnénk minden figyelmünket rá összpontosítani, és persze Timothy-ra is.

-          Ez érthető – biccentett Nathalie. – Phoebe nagyon különleges kislány.

-          Az egyszer biztos – húztam ki magam büszkén. Mindkét gyermekünk egyszerűen csodálatos, és remélem, hogy még sokszor átélhetjük a babavárás, és gyermeknevelés csodáját.

-          Visszakaphatom a férjemet? – jelent meg a szám végén mellettünk Gaby.

-          Hát persze – vágta rá Nath azonnal.

-          Helyes, már régóta hajtok rád, kiscsaj – kapta el Emmett hirtelen Nathalie-t. – Én még meg sem pörgettelek ma.

-          Akkor itt a lehetőség – kuncogott fel Nath.

-          Jó, hogy végre visszakaptalak – húztam magamhoz szerelmemet.

-          Igen, már te is hiányoztál nekem – bújt hozzám azonnal.

-          Mindenki legyen szíves, és foglaljon helyet – szerezte meg Alice ismét a mikrofont. – Elérkezett az ideje, hogy az ifjú pár megkapja a tortáját – mondta lelkesen. Majd a fiúk egy hatalmas ötemeletes menyasszonytortát toltak be egy hatalmas asztalon.

-          Ez káprázatos – ámult el szerelmem.

-          Hát nem együtt választottatok? – lepődtem meg.

-          Én háromemeletest kértem, de úgy tűnik, hogy Alice észrevette, hogy másik két torta ízébe is beleszerettem. Ez nagyon kedves tőle – mondta Gaby meghatottan. Én pedig magamhoz ragadtam a mikrofont egy hirtelen ötlettől vezérelve.

-          Kedves vendégek, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy kedves családunk – kezdtem bele. – Nem készültem igazán beszéddel, de szeretném megköszönni mindenkinek, hogy a kezdetektől velünk vannak. Külön kifejezném hálámat Rose-nak és Alice-nek, amiért olyan bátran és önzetlenül megmentették kedvesemet attól a vámpírtól, aki megtámadta, és a többi Cullennek is köszönöm, hogy befogadták kedvesemet, és azonnal értesítettek minket, nélkülük ez a nap soha nem jöhetett volna létre, és nem lehetne két ilyen csodálatos gyermekünk – fordultam először a Cullen család felé. – Anya, neked köszönöm, hogy volt bátorságod utánam szaladni a lebukás veszélyének ellenére félrelökni minket a száguldó autó elöl. A falkának és párjaiknak pedig köszönöm, vigyáznak ránk, ahogy mi is vigyázunk egymásra, és hogy ők a második családunk. Nem tudom eléggé meghálálni, hogy vagytok nekünk. Azt hiszem, hogy ennyit szerettem volna mondani – tettem le a mikrofont végül.

-          Ahhoz képest, hogy nem készültél beszéddel, egészen jól sikerült – állapította meg Emmett. Hát persze, neki muszáj volt megszólalnia. Bár ezúttal nem volt benne semmi vicces megjegyzés, vagy kötekedés, inkább csak a tények.

-          Nos, van, aki született beszélő tehetség, de most inkább felvágjuk a tortát, a szó szaporítása helyett – fogtam meg kedvesem kezét, aki már a kést szorongatta, hogy felvághassa ezt a hatalmas tortát.

-          Mindenki soroljon ide egy tányérral – mondta Gaby lelkesen. – Már persze azok, akik szeretnének enni belőle. Nem kötelező mindenkinek érthető okok miatt – kuncogott fel.

-          Na látod ezért hálásak vagyunk – állapította meg természetesen Emmett.

-          Ha így folytatod, akkor neked külön elteszek egy szeletet – vágott vissza Gabriella.

-          Már be is fogtam a számat – emelte fel a kezét Emmett védekezően. Amin mindenki jót mosolygott. A torta után pedig folytatódott a mulatság, egészen hajnalig…

La push vámpírja II. Új Nemzedék - 83. fejezet

83. fejezet

SZIASZTOK! EZ MOST EGY KICSIT LAZÁBB ÁTVEZETŐ FEJEZET. :D REMÉLEM, HOGY AZÉRT TETSZENI FOG:D PUSZI, DRUSILLA

(Gabriella szemszöge)

Hát ez a nap is eljön mindjárt. Már csak tizenkét óra, és Jacob felesége leszek. Bár a lányok meggyőztek róla, hogy tökéletesen áll rajtam a ruha, és minden csodálatos lesz, azért ettől függetlenül egy kicsit ideges voltam. Ami pedig csak még jobban tetézte az idegességem az az volt, hogy Jake ma nem aludt velem. A hagyományokat tiszteletben tartva ő ma a szülőotthonában aludt, míg én a határ menti házban Phoebe pedig itt szunyókált mellettem. Tim az apjával maradt, és Marie-val természetesen.

-          Te miért nem alszol? – settenkedett be Alice a szobámba.

-          Te meg honnan tudod, hogy nem…

-          Jasper elárult téged – vigyorodott el.

-          Na ezért még számolok vele, az egészen biztos – vágtam rá.

-          Ugyan már, Jazz csak jót akar neked. Aggódott az érzéseid miatt, azt mondta, hogy ideges vagy, és félsz – táncolt el az ágyig, majd kényelmesen elhelyezkedett mellettem. – Mesélj, mi a baj?

-          Nem igazán félek, vagyis, legfeljebb csak egy kicsit. Nem attól, hogy nem lesz valami tökéletes az esküvőn, hiszen te páratlan parti szervező vagy. Csak elgondolkodtam. Mi lesz, ha még néhány baba múlva Jake kiszeret a foltos bőrömből, és az egyre szélesebb csípőmből?

-          Gaby, te még mindig ezen aggódsz? – mosolyodott el barátnőm hitetlenül.

-          A férfiak a szép nőket szeretik. Mármint, az olyan topmodell féléket – húztam el a számat.

-          Nem, a férfiak azt szeretik, aki hozzájuk való – vágta rá határozottan. – Hidd el, hogy Jake csakis veled lehet boldog, egy topmodell számára sosem lenne elég jó. Bár szerintem ezt te is tudod. Tehát, hallgatlak, mi a baj?

-          Tudom, hogy minden tökéletes lesz, de mégsem így képzeltem el ezt a napot – sóhajtottam fel. – Amikor kislány voltam, mindig úgy képzeltem el, hogy majd az apukám kísér az oltárhoz, és az édesanyám ott fog állni mosolyogva, és büszkén néz majd rám. Azután a felnőtt kor küszöbén hirtelen elvesztettem őket, és most olyan furcsa érzés lesz egyedül az oltárhoz sétálni. Valahogy olyan, nem is tudom. Mintha minden tökéletes lenne, de mégsem. Nem tudom, hogy hogyan magyarázhatnám el a dolgot értelmesen.

-          Figyelj rám, Gabriella – sóhajtott fel Alice lágyan. – Tudom, hogy minden lánynak van egy elképzelése arról, hogy milyen lesz majd férjhez menni. Nekem is megvolt a kis elméletem már öt évesen.

-          Hogyan? Hiszen te nem is emlékszel a múltadra – kerekedtek ki a szemeim.

-          Nem emlékszem mindenre, de ami fontos, arra emlékszem – vágtam rá. – A lényeg, hogy kislánykoromban én is úgy képzeltem, hogy apám fog oltárhoz kísérni és a családom boldogan fog figyelni, amint odaérek a választottamhoz. Aztán elkezdődtek a látomásaim. Először megijedtem tőlük, de utána áldásként tekintettem rájuk, hiszen mi lehetne jobb annál, mint az, hogy segíthetek az embereken. Azután viszont láttam, ahogy az édesapám esik össze holtan az udvarunkon, és bármennyire is igyekeztem, hogy elmondjam az szüleimnek, az anyám őrültnek hitt már akkor is. Apám pedig azt hitte, hogy csupán rosszat álmodtam, így nem is vett komolyan. Azután az apám tényleg meghalt, az anyám pedig engem tett felelőssé, hiszen én mindent előre láttam. Veszélyesnek gondolt, egy őrültnek, aki bármelyik pillanatban újra robbanhat, ezért vitetett el abba az elmegyógyintézetbe, ahol nem vettek emberszámba…

-          Uramisten – kaptam a kezem a szám elé. – Én ezt nem is tudtam. Annyira sajnálom – szorítottam meg a kezét.

-          Nem is tudhattad – mosolygott rám gyengéden. – A történetem lényege, hogy az én életemben is voltak pillanatok, amelyeket egyáltalán nem úgy képzeltem el, mint ahogyan történt, de mégis kiderült, hogy mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt, és ma én vagyok a világ legboldogabb asszonya. Ezt akár írásba is adom neked bármikor.

-          El sem tudnám képzelni, hogy Phoebe-t valaha is bántsam, még akkor sem, hogyha néha félelmetes dolgokat csinál, amikor megijed. Ő az én gyermekem, és úgy szeretem, ahogy van. Ő így tökéletes. Te pedig így vagy tökéletes – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Jó ezt hallani – kuncogott fel. – Azt hiszem, hogy Phoebe-nek is nagyon tetszett az előbbi vallomásod – mosolyodott rá lányomra.

-          Hékás, te mióta vagy ébren? – vettem azonnal a karjaimba. Olyan aranyos volt, amikor hízelgett. Most pedig egyértelműen hízelgett, mert a kis kezeivel az arcomat simogatta. Majd a kis ujjával egy tincsét kezdte csavargatni, és megint egyre laposabbakat pislogott. Mindig így szokta elaltatni saját magát. Olyan aranyos ilyenkor. Bár mikor nem az?

-          Neked is ideje lenned aludnod – simított végig Alice a karomon. – Még egyszer mondom, nincs miért aggódnod. A holnapi a te napod lesz, és tökéletes lesz. Hidd el nekem. Már azt is tudom, hogy nem egyedül fogsz az oltárhoz menni.

-          Hanem? – kérdeztem kíváncsian.

-          Azt majd meglátod holnap – nyomott puszit az arcomra. Majd egy szempillantás alatt az ajtónál termett. – Aludj, mert ha reggel karikás szemekkel talállak, akkor hatalmas nagy bajban leszel – mondta fenyegetően.

-          Igenis – szalutáltam mosolyogva. Majd kényelmesen elhelyezkedtem a párnán a puha takaró alatt, és úgy éreztem, hogy Alice-nek tökéletesen igaza van, hiszen eddig is minden tökéletes volt Jake és köztem, így ezután sem lehet baj. Egy esküvő nem változtathatja meg azt a földöntúli szerelmet, ami közöttünk van. Még mindig felforr a vérem, ha csak meglátom őt. Azt hiszem, hogy ez azért már jelent valamit. Tulajdonképpen nem is értem, hogy miért izgulok ennyire. Még végig sem gondoltam azt, amit elkezdtem, és néhány pillanat múlva már el is nyomott az álom…

-          Hahó, álomszuszék, ideje elkezdeni készülődni a lagzira – rázogatta meg a vállaimat Rose.

-          Mennyi az idő? – néztem rá meglepetten. Ennyire csak nem aludhattam el.

-          Mindjárt tíz óra, de nyugalom, elkészülsz, a fürdőd már vár, de előtte egyél még néhány falatot – nyújtott felém egy nagy adag palacsintát, sok juharsziruppal.

-          Uh, köszi – vettem el tőle azonnal és falni kezdtem a reggelimet. – Hé, hol van Phoebe? – kérdeztem ijedten. Hiszen itt aludt velem.

-          Ne aggódj miatta, éhes volt, ezért levittem a konyhába, már tíz perce tömi magába a palacsintákat mogyorókrémmel, és fagyival.

-          Mogyorókrémmel és fagyival?

-          Igen, vanília fagyiba kevertetett mogyorókrémet Esmével, és azt kellett a palacsintára tenni.

-          Hm… ez nekem is régi nagy kedvencem – nevettem fel. Phoebe sok dologban hasonlít rám. Több mindenben, mint azt valaha is gondoltam volna.

-          Akkor lehet, hogy egyforma az ízlésetek – állapította meg Rose.

-          Nos, van bennünk közös bőven, az egyszer biztos – bólintottam rá.

-          Szóval? Készen állsz a nagy napra? – kérdezte barátnőm cinkos mosollyal az arcán. – Már alig várom az estét – fűzte még hozzá.

-          Hát persze, már alig várod, hogy itt hagyjam neked két hétre a keresztgyermekeidet – nevettem fel.

-          Ami azt illeti, ez is benne van a pakliban, de nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek Hawaii – nézett rám vigyorogva.

-          Nagyon hálásak vagyunk a nászútért, amit kaptunk tőletek – mondtam hálásan.

-          Ugyan, ez igazán semmiség – legyintett.

-          Dehogy, ez nagyon is nagy dolog – vágtam rá ellentmondást nem tűrve.

-          Hé, nektek a legjobb jár – kacsintott rám.

-          Na és a gyerekeinknek is, ezért vagytok ti a keresztszülők – öleltem magamhoz egy pillanatra, miután befejeztem a reggelim.

-          Köszönöm – ölelt vissza meghatottan. – Bár ne kellene elmennünk majd innen.

-          Hé, nehogy azt hidd, hogy nem fognak utánatok menni a srácok minden nyáron egy hónapra – simítottam végig a hátán. Nem akarom, hogy eltávolodjanak azoktól, akiket szeretnek, és Tim már elég nagy, hogy elmehessen Phoebe társaságában akárhová is költöznek.

-          Minden nyáron kapunk egy hónapot? – kérdezte Rose meglepetten.

-          Ahogy mondod – bólintottam rá. – Akkor te leszel az anyukájuk, Emmett pedig az apukájuk, úgyhogy ne nagyon csüggedj. A gyerekekkel is beszéltünk már arról, hogy mi lesz, hogyha el kell mennetek, és ők is így szeretnék.

-          Ez egyszerűen, én nem is tudom, hogy mit mondhatnék erre – mondta hatalmas mosollyal az arcán.

-          Semmit sem kell mondanod. A keresztgyerekeid imádnak téged. Te vagy a második anyjuk – mondtam a könnyeimmel küszködve. Keresve sem találtam volna jobb keresztszülőket a gyermekeimnek, mint Rosalie és Emmett, ezt mindenki tudja.

-          Azt hiszem, hogy most kicsit úgy érzem magam, mintha igazi anya lennék – harapott Rose az ajkába.

-          Az is vagy – vágtam rá azonnal. – Most viszont még egy kicsit legyél barátnő is mellette, mert ma tökéletesen kell kinéznem.

-          Úgy is fogsz – bólintott rá barátnőm. – Efelől semmi kétség. Most pedig irány a kád, és a hajadat is mosd meg – mondta határozottan. – Kontyot fogok készíteni neked.

-          Rendben – vágtam rá. Majd már siettem is a fürdő felé. Ahol belemerültem a kellemesen meleg, levendula illatú fürdőbe. Legalább egy fél órát áztattam magam, mire végre hajlandó voltam kiszállni. Igazából még nem nagyon akaródzott, de tudtam, hogy ideje lenne tényleg készülődni végre.

-          Nahát, te is a jövőbe látsz? – kérdezte Alice az ajtóban, amikor kinyitottam azt pontosan előtte. – Éppen ebben a pillanatban akartam kopogni – fűzte még hozzá.

-          Akkor most nem figyeltél eléggé – kuncogtam fel.

-          Nem, igazából másfele kémleltem a jövőt – mondta sejtelmesen.

-          Na és valami szépet láttál?

-          Oh, de még milyen szépet – bólintott rá azonnal.

-          Na és elmeséled? – kérdeztem kíváncsian.

-          Még nem – rázta meg a fejét azonnal. – Hamarosan.

-          Oké, akkor nem faggatózom – egyeztem bele. Majd elmondja, hogyha úgy érzi, hogy itt az idő.

-          Irány a szék – bökött a fésülködőasztal felé.

-          Jól van na, már megyek is – csóváltam meg a fejem. Majd kényelmesen helyet foglaltam és hátradőltem.

-          Akkor most Rose, jöhet a frizura, utána pedig kisminkelem – mondta Alice. Majd egy szempillantás alatt nekem estek a lányok. A hajam alig tíz perc alatt készült el, de egyszerűen tökéletes volt. Ezt követte a sminkem, ami hozzám illően szolid volt, de mégis kiemelte a szemeimet, és az ajkaimat. Azután pedig a ruha, az a ruha, aminél gyönyörűbbet még soha életemben nem láttam. Egyszerűen csodálatos volt. Akárhányszor ránéztem, mindig csak annyi jutott eszembe, hogy igen, ez az én ruhám…

Amint belebújtam és belenéztem a tükörbe, akkor kerített igazán a hatalmába a tény, hogy mindjárt férjhez fogok menni, méghozzá életem szerelméhez, akinél jobbat, kedvesebbet, keresve sem találnék, ez egészen biztos. A félelmeim és a kétségeim egy csapásra elpárologtak. Egyszerűen látszott rajtam, hogy sugárzom a boldogságtól. Ebben a pillanatban nem is értettem, hogy min izgultam eddig.

-          Mami gyönyörű – tapsikolt Phoebe, amikor Rose behozta őt hozzánk.

-          Mit mondtál? – néztem rá döbbenten.

-          Mami gyönyörű – válaszolta azonnal, és megint tapsikolni kezdett.

-          Az első egész mondata – kaptam a karjaimba, majd megpörgettem a levegőben. – Nagyon ügyes vagy, kincsem, és te is gyönyörű vagy – néztem végig a csodálatos bordó ruhácskáján, amit természetesen ő választott saját magának erre az alkalomra.

-          Itt az idő, hogy induljunk – dugta be a fejét Bella az ajtón. – Tudom, hogy nem így képzelted el, legalábbis a madarak ezt csicseregték, de büszkén kísérnélek téged az oltárhoz, mint Jacob anyukája – állt elém kissé zavarban. – Tudom, hogy nem ez a szokványos, de mindegyikőtöket a saját gyermekemnek érzem, és ezért arra gondoltam, hogy talán örülnél, ha mégsem egyedül kellene bevonulnod. Bár természetesen bármelyik fiú is örömmel vállalja a feladatot.

-          Ez nagyon nagy megtiszteltetés – vágtam rá azonnal.

-          Részemről a megtiszteltetés, kicsim – szorította meg a kezem Bella.

-          Minden készen áll, anya, itt az idő – jött be Tim is az ajtón mosolyogva.

-          Marie-t hol hagytad? – kérdeztem kíváncsian.

-          Mindjárt jön ő is – mondta mosolyogva. – Odalent találkozom vele. Elvihetem a kisasszonyt? – nyújtotta karjait kishúga felé.

-          Nem, ti menjetek csak ketten, én majd viszem Phoebe-t – ajánlotta fel Rose azonnal.

-          Részemről rendben – vágtam rá rögtön, mert láttam, hogy fiam habozik, de úgy gondoltam Rose-nak jól esne, hogyha ő vihetné a kis gyűrű hordozónkat az oltár elé.

-          Ahogy szeretnéd, anya – mosolygott rám Tim, majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-          Valaki nagyon szerelmes – kuncogott fel Bella.

-          Ők még csak barátok – mondtam határozottan. – A fiam azt mondta, hogy Marie-nak még csak egy jó barátra van szüksége, és nem szerelemre.

-          Hát, pedig nem úgy néznek ki, mint akik között még nem indult be a kémia – kuncogott Rose.

-          Mire gondolsz? – húztam fel a szemöldököm.

-          Egy lány, aki nem szerelmes, az nem veszi át háromszor a fehérneműjét, nem sminkeli át magát még egyszer, és nem készít öt perc alatt hatféle frizurát, hogy utána kiengedje a haját, azzal a felkiáltással, hogy „Tim szereti, ha ki van engedve a hajam” sorolta Rose az árulkodó jeleket.

-          Ajaj – kerekedtek ki a szemeim. – Azt hiszem, hogy a fiam bajban lesz, hogyha ezt Anthony is észreveszi. Hiszen olyan fiatalok még, és ő mégiscsak egy kislány még lelkileg, vagyis eddig nekem nagyon is úgy tűnt.

-          A félvérek minden jel szerint gyorsan fejlődnek. Marie pedig a sátorozás óta láthatóan máshogy kezdett el viselkedni Timmel kapcsolatban. Feltűnő jelei vannak a változásoknak, bár még azt hiszem, hogy vívódik saját magával – mondta Rose elgondolkodva. – Egy dologban azonban biztos vagyok, hamarosan eljön az ő idejük is.

-          Most viszont Gabriella ideje jött el, úgyhogy most azonnal indulás lefelé. Már mindenki itt van, és Jacob csakis rád vár – mondta Alice vigyorogva.

-          Készen állsz? – nyújtotta felém Bella a jobbját.

-          Igen, készen – fogadtam fel a kezét azonnal. Majd kezembe vettem a gyönyörű esküvői csokromat, és már el is indultunk, hogy kimondhassam azt a bizonyos boldogító „igent”…