La Push vámpírja II. Új nemzedék - 20. fejezet

20. fejezet

SZIASZTOK! A JÖVŐ HETI FRISS NYARALÁS MIATT ELMARAD, ÚGYHOGY CSAK AZ AZT KÖVETŐ HÉTEN, AUGUSZTUS 29-ÉN JELENTKEZEK LEGKÖZELEBB. MEGÉRTÉSETEKET ELŐRE IS KÖSZÖNÖM. PUSZI, DRUSILLA

(Brian szemszöge)

Már napok óta keményen edzettünk a lányokkal, és Emily egyre ügyesebben hárította el Marie képességét. Lassanként rá kellett döbbennem arra, hogy ez az ikerpár sokkal, de sokkal erősebb, mint amilyen én és Heather vagyunk, pedig minket sem lehet gyengének nevezni. Azonban Emily jóval felettem áll. Én még kómába is estem, amíg félvér voltam, hogyha megpróbáltam megállítani Heathert, de Emily csak elfárad. Ráadásul már többször is sikerült legyőznie Marie-t. Ami egyáltalán nem kis teljesítmény, főleg nem ilyen rövid idő alatt.

-         Drágám, itt vagy? – fészkelte magát Angela az ölembe.

-         Persze, ne haragudj, csak a lányokon gondolkodtam – néztem rá kedvesemre.

Annyira gyönyörű volt, és ártatlan. Tökéletes nő. Még soha életemben nem találkoztam hozzá foghatóval. Kedves, makulátlan, akiben egy egészen apró, szemernyi harag sincs, annak ellenére sem, hogy szörnyű átváltozáson kellett túlesnie.

-         Nincs semmi baj, csak azt mondtam, hogy inkább lazítsunk egy kicsit. Napok óta csak a lányokkal gyakorolunk, és nem sok időnk volt egymásra mostanában – fúrta a fejét a nyakamba. – Hiányzol. Tudom, hogy sokat foglalkoztat a családod most, hogy ilyen helyzetbe kerültünk, és ilyen közel vannak, de nem tudod megakadályozni, hogy elkövessék a saját butaságaikat.

-         Butaságaikat? Ez nagyon finom kifejezés – mosolyogtam rá elnézően. Imádom, hogy ilyen kis lágy, és gyengéd. Soha nem ejtene ki a száján egyetlen egy szitokszót sem.

-         Tudod, hogy nem vagyok bosszúálló típus, nincs értelme, hiszen, ami megtörtént, az megtörtént. Miután átváltoztam, én is elkezdhettem volna Victoriát keresni, azért, amit tett, de nem lett volna értelme. Miért válljak én is gyilkossá valaki más hibájából? – kérdezte miközben lágyan végigsimított az arcomon. – Persze, elismerem, hogy ha bántotta volna valaki az édesanyámat, akkor én is minden bizonnyal elindítom a magam kis hadjáratát, de nem tudom, hogy a bosszúm után vajon meg tudtam volna-e könnyebbülni. Nem jó dolog másokat bántani. Eleget láttam a középiskolában, hogy hogyan bántották a diákok a másikat. Kiközösítették egymást, verekedtek, gyűlölködtek, de egyikük sem volt boldog. Én viszont elégedett voltam az életemmel.

-         Tudom, kicsim, értelek téged, de nem lehet mindenki annyira érzékeny, és gyengéd teremtés, mint amilyen te vagy – nyomtam gyors csókot a szájára.

Szerelmem azonban többre vágyott, mert a lábát átvetette a csípőm felett, és kényelmesen elhelyezkedett a combjaimon. Pedig nem szokott ilyen heves lenni, főleg, hogy mi még nem is voltunk úgy együtt. Nem akarok elsietni semmit ezzel a lánnyal, hiszen számomra ő a tökéletes társ. Mindennek fantasztikusnak kell lennie, hogyha megtörténik, és mindenképpen szeretném, hogy Angela a nászéjszakáig ártatlan maradjon. Tudom, hogy mindig is így álmodta meg az esküvőjét. Bár, ha így folytatja ezt a csókot, akkor nem biztos, hogy vissza tudom tartani magam, annak ellenére sem, hogy nagyon szeretném valóra váltani az esküvőről szőtt álmait.

-         Töltsük kettesben a ma éjszakát, mit szólsz hozzá? – harapott az ajkába zavartan. Majd kicsit ügyetlenül kezdett babrálni az ingem gombjaival. Én viszont lefogtam a kutató kis kezeit.

-         Természetesen kettesben töltjük – nyomtam apró csókot a tenyereibe. – Mit szólnál egy jó filmhez?

-         Filmhez? – kerekedtek ki Angela szemei a döbbenettől. – Jó, persze – pattant fel az ölemből, mintha megütötte volna az áram.

-         Hé – húztam vissza az ölembe. – Ne értsd félre a dolgot. Te vagy a világ legkívánatosabb teremtménye, de szeretném, hogyha minden úgy történne köztünk, ahogy megálmodtad régen. Tudom, hogy eredetileg nem én voltam a szerencsés férfi, akivel mindezt elképzelted, de most, hogy az enyém lett a megtiszteltetés, hogy melletted élhetek, viszonozni szeretném neked.

-         Nem kell, hogy minden úgy történjen meg, ahogy én több, mint fél évszázada megálmodtam. Azóta sokat változott a világ. Na és persze én is.

-         Valami nem változik – simogattam meg az arcát. – Ha eddig tudtam várni, akkor egy kis plusz idő már nem számít. Egyébként is, már a társaságod is felér egy csodával. A te közeledben mindig olyan nyugodt, és kiegyensúlyozott vagyok. – Szóval, eljössz velem mozizni? – kérdeztem mosolyogva.

-         Inkább tegyünk be egy filmet itthon, és bújjunk össze. Nem akarok most elmenni innen – ajánlotta szerelmem a lehetőséget.

-         Hm… egy ilyen ajánlatot hogyan is utasíthatnék vissza – mosolyodtam el boldogan. – Akkor mit szólnál egy zenés filmhez? Tudom, hogy imádod őket.

-         Igen, az nagyon jó lenne. Mondjuk, Hair? Egyszerűen sosem tudok betelni vele – lelkesedett be kedvesem.

-         Nekem jó lesz – bólintottam rá. Egészen jó zenék vannak benne, így egyáltalán semmi okom tiltakozni a dolog ellen.

-         Akkor te tedd be a filmet, én pedig előkészítem az ágyunkat – nyomott még egy gyors puszit a számra. Majd elszaladt a hálószoba irányába.

-         Mindjárt megkeresem – álltam fel nevetve.

Az előkészítem az ágyat nála általában annyit tesz, hogy az összes párnát a fejtámlához gyűjti, a takarókat pedig átteszi a kanapéra. Így kényelmesen tudunk összebújni. Nem telt sok időbe és már meg is találtam a keresett dvd-t. Azonnal felpattantam vele, és már tettem is be a lejátszóba. Angela már kényelembe helyezte magát. Amint a film elindult, én is mellé feküdtem. Kedvesem pedig azonnal hozzám bújt, és elhelyezkedett a mellkasomon. Szerettem, amikor így összebújva feküdtünk filmnézés közben. Reflexszerűen kezdtem el simogatni a hátát, amitől jólesően megborzongott, és még közelebb húzódott hozzám, az egyik lábát pedig átvetette a derekamon.

-         Szeretem ezt – nyújtózott meg, mint egy kiscica.

-         Mit, kicsim? – kérdeztem mosolyogva.

-         Ezeket az estéket, amikor kettesben vagyunk, és olyan, mintha randiznánk. Mindig is az ilyen meghitt randik voltak a kedvenceim – magyarázta boldogan.

-         Ha emberek lennénk, akkor elhalmozhatnálak bonbonokkal, elvihetnélek vacsorázni egy romantikus étterembe, és még sok ehhez hasonló dolgot tehetnénk kettesben – sóhajtottam fel.

Szerettem azt az időszakot, amikor még volt bennem emberi. Imádtam a csokoládét, és az édességet. Jó lenne néha nassolni, normális, emberi dolgokat tenni, és érezni a szívdobbanásaimat. Soha nem bántam meg, hogy megmentettem az apám életét ott, akkor, de van, ami mégis nagyon hiányzik.

-         Ha emberek lennénk, akkor sok minden másképpen lenne, de én nem bánom, hogy így történtek a dolgok. Ha ember maradtam volna, akkor soha nem találkozhattam volna veled. Így viszont most itt fekhetek a karjaidban, és ez mindennél többet jelent a számomra.  Sosem voltak nagy igényeim, nekem az ilyen randik a legjobbak, ez egészen biztos – nézett fel rám mosolyogva.

-         Örülök, hogy ezt mondod, mert még nagyon sok ilyen romantikus estét tervezek a számunkra – kuncogtam fel.

Ha tudná, hogy milyen kellemes kis kiruccanással készülök nekünk. Amint elül a vihar mi ketten már itt sem leszünk. Lesz egy szép, romantikus esküvőnk, amilyenről kedvesem álmodozik, azután pedig elviszem messzire, ahol csak egymással kell foglalkoznunk. Nincsenek gondok, család, és semmi, ami megzavarja a békénket. Különös, hogy én, aki mindig is nagy családra vágytam, most már csak arra vágyom, hogy békén hagyjon mindenki, és ne legyen viszály sem a vámpírok, sem pedig az emberek között. Békére vágyom. Nyugalomra, felhőtlen boldogságra. Elegem van a stresszből. Újra önmagam akarok lenni, az a fiú, aki az édesanyám halála előtt voltam.

-         Brian, vége a filmnek – hallottam meg szerelmem lágy suttogását a fülem mellett. – Ne foglalkozz most a gondokkal, inkább koncentrálj rám – nyomott csókot a számra. – A lányok ügyesek, és amikor hamarosan találkozol a családoddal, nekik kell elnézést kérniük azért, hogy így bántak veled, nem pedig neked aggódni azon, hogy hogyan fogtok kijönni egymással. Az apádnak kéne elnézést kérnie, te nem vagy hibás semmiben – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

-         Igen, tudom, hogy igazad van, de olyan furcsán érzem magam. Azt hittem, hogy menni fog, de mégsem vagyok rá képes, hogy közömbösen nézzem őket. A húgom végső-soron nem tett semmi rosszat, az apám pedig nyilván az elvakultsága miatt tagadott ki. Én, tudom, hogy nem vagyok egyszerű eset, de mégsem érzem úgy, hogy joguk volt ehhez, de aztán ott van az is, hogy amikor eljöttem, akkor tényleg el akartam jönni, és meg akartam szakítani a kapcsolatot, és mindent velük, de mégsem vagyok rá képes ezek szerint. Nem értem a saját érzéseimet, és ilyen még soha nem történt velem a létezésem során – fakadtam ki.

-         Hé, emiatt ne izgulj. A családi viszonyok soha nem egyszerűek, főleg egy nagy veszteség után. Mindenki másképpen éli túl az egyik szeretet személy elmúlását. Valamelyik család még jobban összetart utána, de van olyan is, amikor eltávolodnak egymástól az ellentétek miatt, amiket addig, amíg mind együtt voltak nem is éreztek. Tudod, nem könnyű az ilyesmin túllépni. Nekem is nehéz volt a búcsú, amikor elveszítettem a szüleimet, de ők is épp olyan nehezen engedtek el engem.

-         Azért a kettőnk helyzete között van némi különbség, kicsim – motyogtam halkan.

-         Nyilván van, de akkora különbség nincs közötte. Valaki gyorsabban engedni el a kedvesét, valaki lassabban. Nekem is beletelt néhány évtizedbe, mire eljutottam odáig, hogy nem állandóan az ő arcát láttam mindenhol. Tudom, hogy milyen érzés a fájdalom, amikor előtted hal meg az, akit szeretsz – komorodott el Angela. – Az édesapád csupán nem képes megtenni ezt a lépést. Még nem találta meg azt a nőt, aki képes lesz rá, hogy elfeledtesse vele az édesanyádat. Ő örökké bennetek fog élni, de akkor is el kell engednetek. Az élet sajnos néha fájdalommal is jár, de kár lenne feladni érte a szép perceket. Látod, hogy mi is egymásra találtunk – nyomott puszit a nyakamra.

-         Gondolod, hogy az apámnak még van esélye egy boldog életre? – kérdeztem hitetlenül. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy apám újra mosolyogni fog, ahogy azt akkor tette, amikor anyám csak rápillantott, vagy hozzáért.

-         Ne mondj még le róla – simított végig az arcomon. – Remek alkalmunk nyílik rá hamarosan, hogy jobb belátásra bírjuk.

-         Nem hiszem, hogy ezt sikerülne kivitelezni – ráztam meg a fejem lemondóan.

-         Ha meg sem próbálod, akkor sosem tudhatod meg – nézett a szemembe határozottan…

(Johanna szemszöge)

Kicsit egyhangúak voltak az utóbbi napok. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal, amióta Carlisle ágynyugalomra ítélt. Sosem voltam az a nyugodt természet, de ez, hogy egész nap itt kellett feküdnöm, és pihennem szinte már őrjítő volt. Én mindig tudtam mit kezdeni magammal, de így, hogy nem mehettem sehová elég unalmas volt a világ. Pedig én már mindent megpróbáltam, duzzogtam, beszüntettem a vitaminszedést, bár azt csak elméletileg, mert igazából minden bevettem, amit Carlisle mondott, hiszen nem akartam ártani a babának, de nem bírok tovább itt feküdni. Egyszerűen nem vagyok rá képes. Egyébként is, már a rosszulléteim is alábbhagytak. Ezt nem lehet elviselni. Talán, ha Billy behozza az ebédet, akkor lesz esélyem megkörnyékezni, hogy sétáljon velem egyet, vagy bármi ilyesmi.

-         Szia, kicsim – lépett be az említett mosolyogva. Én viszont még mindig duzzogtam. Nem vagyok hajlandó jó képet vágni a szobafogsághoz. – Johanna, édesem, kérlek, hagyd abba a hisztizést. Te is tudod, hogy csakis a saját érdekedben és a baba érdekében vagy ágyhoz kötve. Carisle hamarosan hazaér, és megvizsgál, és ha minden igaz, akkor talán ma már felkelhetsz.

-         Tegnap is ezt mondtad – húztam fel az orrom. Ez csak egy ígéret, tegnap sem mehettem el sétálni egy kicsit.

-         Valóban, de tegnap még gyengébb voltál, azonban ma már sokkal jobban festesz – mondta komolyan.

-         Neked tegnap is már jobban festettem – morogtam az orrom alatt.

-         Hé, én nem hazudnék neked soha, tényleg jobban festesz ma, még a tegnapinál is – vágta rá határozottan. – Most pedig szépen megeszed ezt a gyümölcssalátát, Esme direkt neked csinálta. Tele van a kedvenc nassolnivalóiddal.

-         Nem vagyok éhes – morogtam komoran.

Az áruló gyomrom azonban elárult. Amint elért hozzám a friss alma, és körte illata azonnal összefutott a nyál a számban, de továbbra is szorosan összepréseltem az ajkaimat. Most nem fogom megadni magam. Ma nem.

-         Rendben, akkor én most csak leteszem ide ezt a tányért, és ha gondolod, akkor hagyod megromolni – rántotta meg a vállát. Én pedig döbbenten néztem rá. Semmi győzködés? Semmi, fenyegetőzés? Egyáltalán semmi reakció?

-         Na, itt is vagyok, bocsánat, hogy késtem – lépett be Carlisle. – Johanna, jól nézel ki – mosolygott rám elégedetten. – Mérünk megint egy vérnyomást, és egy vércukorszintet, és ha mindent rendben találok, akkor már mehettek is.

-         Tényleg? – húztam fel a szemöldököm.

-         Csak néhány gyors vizsgálat, ha én is úgy látom, hogy jól vagy, akkor ígérem, hogy felkelhetsz – mondta határozottan.

-         Rendben, akkor vizsgálj meg gyorsan – vigyorodtam el. Bárcsak mehetnénk már sétálni. Alig várom.

-         A vérnyomásod rendben – mondta Carlisle elégedetten. – Most kérem az ujjadat – tett elém egy gyorstesztet.

-         Nem szédülök, jó a vércukrom – dugtam el a kezeimet a takaró alatt.

-         Vagy túlesünk ezen, vagy kénytelen leszek téged további ágynyugalomra ítélni – csúsztatta hozzám közelebb a tesztet.

-         Zsarnok – fintorodtam el. Majd félig lehunyt szemmel hagytam, hogy az apró tű átszúrja az ujjam bőrét. Utáltam ezt a tesztet, sőt, még másokon megcsinálni is utáltam. A lehető legrosszabb érzés, amikor az ember ujját szúrja meg valami. – Au – nyögtem panaszosan, miután végeztünk.

-         Sajnálom, de tudod, hogy ezt muszáj elvégezni a várandós hölgyeknél – nézett rám Carlisle bocsánatkérően.

-         Tudom hát, de ez ettől még kínzás – mutattam felé a még mindig piros mutatóujjamat. – Ez holnapra sem fog innen eltűnni.

-         Azért valahogy csak túléled – nevetett fel Carlisle. – Milyen doktornéni leszel te, hogyha nem tudsz elvégezni egy ilyen tesztet?

-         Én sebész leszek, nem pedig nőgyógyász. A sebészek nem csinálnak ilyet – vágtam rá azonnal.

-         Istenem, egy szívet meg tudsz műteni, de egy vércukorszintet nem tudsz megmérni – forgatta meg a szemeit Carlisle.

-         Inkább beszéljünk az eredményről – böktem a teszt felé. Mire „orvosom” azonnal az apró lapocskára fordította a figyelmét.

-         Hm… úgy látom, hogy rendben vagy. Egy nagyon kicsit tér el a normálistól, de az a különleges mivoltod miatt is lehet. Úgyhogy engedélyezek egy kis sétát. Legfeljebb három órát felkelhetsz. Meglátjuk, hogy hogy bírod, azután pedig fokozatosan növelni fogjuk a fent töltött idődet. Rendben?

-         A semminél több – lelkesedtem fel azonnal. Végre, kiszállhatok az ágyból, éljen. Lelöktem magamról a takarót, felkaptam a gyümölcsös tálkámat, és azonnal a konyha felé vettem az irányt.

-         Hé, lassabban – rohant utánam Billy és átkarolta a derekam.

-         Nhem szállhattam khi innen máhr napok óta – magyaráztam a hevességem, miközben egyesével a számba tömtem a gyümölcsöket.

-         Kicsim, nem kell egyszerre enni, és beszélni, kivárom, amíg megtömöd a hasad – nevetett fel Billy.

-         Ó, hallgass – nyomtam a nyitott szájába egy darab almát.

-         Na, ezért még megkapod a magadét, de nem most – csapott a fenekemre.

-         Bántalmazol egy kismamát? – néztem rá rosszallóan. – Ezt megjegyeztem – fűztem még hozzá. – Lesheted, hogy mikor aludhatsz velem legközelebb.

-         Tényleg? – húzta fel a szemöldökét. – Szóval azt mondod, hogy kibírnád nélkülem?

-         Igen, könnyedén – vágtam rá azonnal. Bár magamban nagyon drukkoltam, hogy ne gondolja komolyan.

-         Csakugyan? – húzta végig az ujjait a gerincem mentén. – Nagy kár, pedig az volt a ma esti tervem, hogy álomba simogatlak, de hogyha te anélkül is jól alszol…

-         Talán mégsem bírnám ki nélküled – mondtam kétségbeesetten.

-         Ezt úgy értsem, hogy mégis aludjak veled? – kuncogott fel.

-         Igen, szeretném, ha velem aludnál – haraptam az ajkamba. – Meg gyümölcssalit is nagyon szeretnék még – pillogtam fel rá ártatlanul.

-         Akkor menjünk a konyhába. A hűtőben még van egy hatalmas tállal – fogta meg a kezem, majd maga után húzott a konyhába.

-         Szia, Esme – mosolyogtam rá. – Köszönöm szépen a salátát. Kérhetek még? – nyújtottam felé az üres tányérom.

-         Hát persze, kincsem. Örülök, hogy felkelhettél, és hogy ízlik a saláta – mosolygott rám kedvesen.

Majd egy szempillantás alatt visszatért elém egy teli tányérral. Én pedig a házban sétálgatva ettem meg az mennyei hűtött gyümölcsöt. Azután pedig lassan kisomfordáltam a kertbe. Már éppen készültem volna kicsit bemenni az erdőbe is, amikor egy rosszalló szempár tűnt fel előttem. Majd a szempárhoz társult egy hatalmas test is. Egy farkasé. Lassan nyújtottam felé a kezem, hogy engedi-e, hogy megérintsem. Tudtam, hogy az egyik La Pusht szolgáló farkas, de nem tudtam, hogy melyikük ő.

-         Szia – mosolyodtam el, amikor a fejét a kezem alá csúsztatta, jelezve, hogy nyugodtan megsimogathatom a bundáját. – Hát te mit keresel erre? – kérdeztem kíváncsian. A farkas azonban hirtelen hátat fordított nekem, és felvonyított, majd védekező állást vett fel előttem. – Billy – sikoltottam el magam. Ez biztosan nem jelent jót. Néhány másodperccel később pedig már csak azt vettem észre, hogy valaki letesz a házban. – Jasper? – néztem rá döbbenten. – Hol van Billy? – kérdeztem kétségbeesve.

-         Odakint, Nathalie mellett áll – mutatott az ablak felé. Tehát Nathalie volt az a farkas, akivel találkoztam. – Te maradj itt. Esme, vigyázz rá – süvített ki Jasper is.

-         Ki az? – kérdeztem az éppen mellém álló Esmétől.

-         Inkább kik azok – válaszolta Esme.

-         Többen vannak?

-         Két illatot érzünk. Az egyik Max, ez biztos – válaszolta készségesen. – Nincs mitől félni, Bella már kivonta a pajzsát, és Anthony is vele van. Nem tudnak az elménkbe férkőzni.

-         Akkor jó – bólintottam rá.

-         Max vagyok, de ezt már tudjátok – lépett ki a fák közül az említett. – Ő pedig itt Prue, az egyik lányom – mondta, mire a lány mellette elfintorodott. – Bellához jöttünk, békés szándékkal – mondta nyugodtan. – Nem fogunk támadni, hiszen megígértük, úgyhogy nem kell tartanotok tőlünk.

-         Hiszünk nektek, nyugalom – lépett eléjük Bella.

-         Csak azért jöttünk, hogy megkérdezzük, hogy a gyermekek készen állnak-e ránk, vagy még várjunk? – kérdezte kíváncsian. Hm… mi ez a kedvesség? Valaki agymosta ezt a fickót, amióta nem láttuk?

-         Marie és Emily kellőképpen felkészült, ahogy megbeszéltük, holnap kezdhetjük a felkészülést – válaszolta Bella azonnal.

-         Rendben – bólintott Max. – Akkor holnap itt leszünk pontban tízkor – mondta határozottan. Majd Piperre nézett, aki bólintott. - Ha megtennétek, akkor hálás lennék érte, hogyha Brian is velünk tartana az edzéseken – forgatta meg a szemeit Max.

-         Természetesen a fiad is ott lesz – nyomta meg a „fiad” szót Bella.

-         Nem a tiszted eldönteni, hogy mit miért teszek, vagy tettem, de a lényeg, hogy Brian legyen jelen – morogta Max.

-         Valóban nem az én tisztem, ha nincs annyi eszed, hogy lásd, hogy még mindig szeret titeket, akkor az csakis a te bajod – vágta hozzá Bella. Max azonban meg sem rezdült. Mintha teljesen hidegen hagyná a dolog. Viszont én ilyen messziről láttam a mozdulatot, ahogy megszorította Piper kezét, hogy ne reagáljon semmit az előző mondatra.

-         Nem azért jöttem ide, hogy majd te megmondod nekem, hogy mi a helyes. Volt egy megállapodásunk, és én csak annyit kérek, hogy ehhez tartsd magad – csattant fel Max. Mire Edward azonnal morogni kezdett.

-         Ne aggódj, én tartom a szavam, mindig – vágta rá Bella határozottan.

-         Akkor ezt meg is beszéltük – biccentett Max. – Holnap találkozunk – fűzte még hozzá, majd a védencével együtt távozott a területünkről.

-         Huh, ilyen mogorva teremtményt – húztam el a számat.

-         Tény, hogy a lelke sokkal jobban el van torzulva, mint a teste, de nem tudhatjuk, mit érez. El sem tudom képzelni, hogy mit tennék, ha Carlisle-t valaki elszakítaná tőlem. Brian barátságos, és kedves fiú, egy vad, kegyetlen apa nem ilyen gyermeket nevelt volna – nézett utána Esme együtt érzően. Hát igen, Esme nem változik, mindenkiben meglátja a szépet. Ezt imádom benne annyira.

-         Ma már hagyjuk pihenni a lányokat, holnap lesz elég bajuk – jöttek be a többiek. – Elviszem őket a vidámparkba Nathalie-val és Timmel. Rose és Emmett is velünk jön – mondta Anthony lelkesen. – Bárkit szívesen látunk – fűzte még hozzá körbepillantva a házon.

-         Én Jasperrel vadászom ma éjjel – vigyorodott el Alice. Na gondolom, hogy milyen vadászat lesz abból.

-         Mi szívesen veletek tartunk – mondta Bella és Edward. Én pedig kérdőn néztem Carlisle-ra. Bár lehet, hogy inkább könyörgőnek nézett ki.

-         Kapsz még két órát a vidámparkban – sóhajtotta Carlisle. Én pedig azonnal a nyakába ugrottam.

-         Köszönöm – nyomtam puszit az arcára.

-         Nem megy olyan egyszerűen ám ez – nevetett fel, amikor elengedtem. – Esme, és én is veletek tartunk.

-         Mi pedig vigyázunk a házra – jött be Jake, Gabriellát a karjaiban tartva.

-         Addig én kifosztom a hűtőt – csúszott ki Gaby Jacob karjai közül a hűtő felé igyekezve. – Hozzatok nekem vattacukrot, és karamellás almát – mondta egy darab sajtot majszolva. Amin mi csak jóízűen felnevettünk. Majd elindultunk a kocsikhoz, hogy szórakoztassuk egy kicsit a gyerekeket, és talán saját magunkat is…