La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 101. fejezet

101. fejezet

KEDVES OLVASÓIM! NAGYON REMÉLEM, HOGY MINDENKINEK NAGYON JÓL TELT A HÚSVÉT, ÉS A NYUSZI SOK SZÉPET ÉS JÓT HOZOK NEKTEK :D VALAMINT BOLDOG BOLONDOK NAPJÁT IS MINDENKINEK :D EGY KIS BOLONDSÁGOT A FEJEZETBE IS ELREJTETTEM. MINDENKINEK JÓ OLVASÁST. PUSZI, DRUSILLA 

(Alice szemszöge)

Nem volt  hirtelen jobb ötletem, hogy ne essen egymásnak Brian és Jasper, így a legjobb megoldásnak tényleg az tűnt, hogy elcsábítom a férjemet, és ezzel megmentem az esküvőt, ha már túl későn láttam meg, hogy mire készül Brian. Csakhogy ezzel együtt azt is láttam, hogy Marcus azonnal tömlöcbe vetetné Briant, és így Heather elvesztené a kísérőjét és a bátyját, lefújná az esküvőt, és elhagyná Volterrát Brian kíséretében. Az semmiképpen sem lenne túlságosan jó jövőkép semmilyen szempontból sem. Így, hogy rajtunk kívül nem tudja senki, hogy valójában mi történt nem lesz semmi baj.

-          Alice, kicsim, talán elment a kedved? – szakított ki Jasper a gondolataimból.

-          Tessék? – néztem rá döbbenten.

-          Öhm… nem igazán reagáltál az előbb – állapította meg szerelmem.

-          Bocsánat, csak egy kicsit én is ideges lettem az iménti helyzettől. Tudom, hogy nagyon erős vámpír vagy, de Steven is elég kemény dió – magyarázkodtam.

-          Semmi baj, megpróbálom újra elterelni a figyelmed, és az enyémet is – mosolyodott el. A következő pillanatban pedig már fel is nyögtem a kéjtől, ami elárasztott.

-          Drágám, ezt most talán nem kellene – sóhajtottam fel elégedetten.

-          Miért is?

-          Mert itt van Tim és Marie is a kastélyban, és nem hiszem, hogy…

-          Ne aggódj, tudom kontrollálni csak a mi szobánkra – harapott bele gyengéden a nyakamba. Majd még intenzívebb hullámot küldött felém. – Jazz – sikkantottam fel gyönyörömben.

-          Ez még csak a kezdet. Engedd el magad – kezdte el letépkedni rólam a ruhákat, amit én sem hagyhattam viszonzatlanul. Most még az sem érdekelt, hogy ezt az inget most kapta tőlem, és az új kedvencem volt. Majd veszek egy másik ilyet, csak minél előbb jussak el a bőréhez. – Szeretem, amikor ilyen türelmetlen vagy – morgott fel lágyan.

-          Én pedig azt szeretem, amikor levezeted a feszültséget – mosolyogtam a kezeire, amik éppen egy puha sállal kötözték az én kezeimet az ágytámlához.

-          Átadod magad nekem? – nézett rám felcsillanó szemekkel.

-          Örömmel – egyeztem bele azonnal. Nagyon ritkán játsszuk ezt a fajta játékot, de mindig hatalmas élvezethez vezet. Régen kicsit tartottam tőle, de aztán rá kellett jönnöm, hogy a megfelelő emberrel, az igazi szerelmemmel nagyon is jó egy kicsit huncutabbnak lenni az átlagnál.

-          Reméltem, hogy ezt mondod – szabadított meg mindkettőnket a feleslegessé vált ruhadaraboktól, és a nyakamtól kiindulva egészen a lábujjamig apró csókok százaival hintette be a bőröm minden egyes négyzetcentiméterét. Őrjítő volt, ahogy megérintett, mint mindig.

-          Jasper, kérlek, gyere – sikoltottam fel, amikor elért az első gyönyörhullám.

-          Még nem, látni szeretnélek – folytatta a simogatásomat, egészen addig, amíg csak a színes szikrákat láttam a szemeim előtt. – Rossz kislány – markolt bele a combomba hirtelen.

-          Hogyan? – kérdeztem értetlenül. Nem egészen tudtam, hogy hol is vagyok.

-          Mikor engedtem meg, hogy eltépd a sálat? – kuncogott Jasper, majd gyengéden, de határozottan beleharapott a nyakamba. – Még nem végeztem veled.

-          Oh, észre sem vettem, hogy eltéptem – pillantottam a hátát markolászó kezeimre.

-          Sebaj, ez nagyon hízelgő a számomra – csúsztatta a combjait az én combjaim közé. – Egyébként sem bírtam volna már sokáig nélküled – mondta, miközben lassan a magáévá tett.

-          Nagyon helyes – sóhajtottam fel elégedetten. Láttam, hogy már éppen válaszolni akar valamit, de inkább beléfojtottam a szót egy csókkal, és átadtam magam az egyre csak növekvő élvezetnek, már majdnem átléptem másodszor is a gyönyör kapuját, amikor Jasper hirtelen felkapott, és a falhoz szorított. Éreztem, ahogy a hátam szinte áttöri a szobánk falát, de ez nem fájdalmat, hanem még nagyobb kéjt okozott a testemben.

-          Jól vagy? – állt meg egy pillanatra.

-          Abba ne merd hagyni – szóltam rá. Imádtam, amikor velem adja ki magából a feszültséget. Gyengéd maradt velem szemben, de mégis mérhetetlenül vad lett ezzel együtt.

-          Nem terveztem – mosolyodott el, majd még hevesebben kezdett ostromolni. Eddig is csak elképesztő pillanataink voltak együtt, de ez az alkalom valahogy hevesebb volt az összes többinél. Nem tudtam betelni a kéjjel és a vággyal, amit szerelmem árasztott felém, a következő pillanatban pedig minden elsöprő kéj futott végig az egész testemen.

-          Na, levezetted a feszültséget? – lihegtem mosolyogva.

-          Még csak most kezdtem neki – dobott hirtelen az ágyra, a következő pillanatban pedig már felettem is volt, és hirtelen a hasamra fordított. Még meglepődni sem volt időm, amikor szerelmem ismét a magáévá tett, de ezúttal a hevességet lassan felváltotta a gyengédség. Szerelmem egyre lassabb tempót diktált, amivel csak még inkább az őrületbe kergetett, aztán megint heves rohamra váltott. Folyamatosan változtatta az ütemet én pedig csak sóhajtoztam alatta, de nem csak kapni szerettem volna ma éjjel, hanem adni is.

-          Most én jövök – kuncogtam fel, miután lecsillapodtunk egy kicsit, és egy gyors mozdulattal letepertem szerelmemet.

-          Hagyom magam – emelte magasba a kezeit. – Tégy velem, amit akarsz – mondta mosolyogva.

-          Ne aggódj, meg is fogom tenni, amit akarok – kezdtem el végigcsókolni a mellkasát.

-          Hé, most én vezetem le a feszültséget – rántott fel magához hirtelen.

-          De türelmetlen vagy – vontam fel a szemöldököm, bár a dorgálás sóhajba fulladt, amikor megint eggyé váltunk.

-          Vigasztaljon a gondolat, hogy kezdek megnyugodni – vigyorgott rám pajkosan. – Talán még néhány szeretkezés, és teljesen higgadt leszek. Csakis a teljesítményedtől függ.

-          Akkor mindent beleadok – hallgattattam el egy csókkal. Majd őrületes mozgásba kezdtem. Remélve, hogy mindkettőnket sikerül kellőképpen ellazítanom, nem sokkal később pedig határozottan úgy éreztem, hogy sikerrel is jártam.

-          Azt hiszem, hogy sikerült mindent beleadnod – nevetett fel Jasper. – Ez egyszerűen elképesztő volt.

-          Nekem mondod? – húztam magam a mellkasára. Ő pedig gyengéden simogatni kezdte a hátamat.

-          Oh, ne haragudj, remélem, nem okoztam fájdalmat – simított végig a nyakamon. – Egy kicsit piros lett.

-          Ne aggódj, legfeljebb csak egy kis jóleső fájdalmat okoztál – kacsintottam rá. – Szóval megjelöltél?

-          Talán egy kicsit – nyomott gyengéd puszit a piros foltra.

-          Akkor én is megjelöllek – szívtam a fogaim közé a nyaka érzékeny bőrét.

-          Hékás, azért ne harapj ki belőlem egy darabot – kezdett el csiklandozni Jazz, én pedig hangosan felnevettem.

-          Hé, hagyd abba, kérlek – sikoltoztam nevetve.

-          Már miért hagynám abba? – nevetett velem Jasper is. – Hiszen szereted, amikor csiklandozlak.

-          Szeretem, de azért elég lesz – visítottam fel hangosan. – Kérlek, nem bírom tovább.

-          Na jó, megkegyelmezek, most az egyszer – hagyta abba a csiklandozásomat. Én pedig visszazuhantam a mellkasára. – Szeretlek – nyomott puszit a fejem búbjára. – Te mindig meg tudsz nyugtatni néhány pillanat alatt.

-          Azért most kicsit több időbe telt, szerencsére – állapítottam meg.

-          Miért védted meg Briant? – kérdezte hirtelen.

-          Azért, mert én felelek az esküvőért, és nem hiszem, hogy a menyasszony boldog lenne, hogyha a bátyja, és kísérője az egyik tömlöcben végezné – válaszoltam őszintén.

-          Igen, ez mondjuk érthető, bele sem gondoltam ebbe a lehetőségbe, csak dühített, hogy Steven nekem ugrik minden ok nélkül – mondta Jasper idegesen.

-          Hé, ne húzd fel magad megint, már elmúlt. Steven is megnyugszik. Most nem mer szembeszállni Marcus-szal, mert nagyon szeretne a családhoz tartozni, és a nővérével maradni. Láttam, hogy holnap bocsánatot kér tőled. Nemrég döntötte el.

-          Nemrégen mi még…

-          A nemrégen kifejezést úgy értettem, hogy néhány perce – helyesbítettem.

-          Oh, az más, értem – biccentett Jasper. – Furcsa, hogy egy olyan perszónának, mint amilyen Georgina ilyen felszabadult öccse van – állapította meg.

-          Szívem, még nem ismerjük túlságosan Stevent, lehet, hogy ez csak a látszat – válaszoltam halkan.

-          Nem csak látszat – rázat meg a fejét Jasper. – Éreztem az érzéseit. Nincs semmi gondja a vámpír léttel, és örül, hogy a nővérét is átváltoztatták. Csak azt sajnálja, hogy Georgina még mindig magában hordozza a múltjuk fájdalmát, annak ellenére is, hogy már rengeteg idő eltelt azóta.

-          A múlt sokáig kísérti az embert. Nekem is eszembe jut néha, hogy mit tettek velem – mondtam komolyan.

-          Tudom, kicsim, érzem, amikor elkalandoznak a gondolataid a múltad irányába. Talán mégsem kellett volna kiderítenünk az igazságot.

-          Hidd el, hogy még így is jobb ez így. Jogom volt tudni, hogy mi történt velem – mondtam határozottan.

-          Ez is igaz – egyezett bele szerelmem. Majd halk kopogtatást törte meg a meghitt csendet körülöttünk.

-          Alice, itt vagy? – hallottuk meg Heather bizonytalan hangját.

-          Igen, mit szeretnél? – válaszoltam azonnal. Majd a köntösöm után kaptam, és felkeltem.

-          Mindjárt reggel lesz, és nem tudok már tovább aludni. Gondoltam megkérdezem, hogy nincs-e még valami teendő.

-          Drágám, te vagy a menyasszony, neked annyi a teendőd, hogy szép legyél – mondtam mosolyogva.

-          Igen, tudom, hogy már mondtad, de arra gondoltam, hátha mégis…

-          Menj vissza a szobádba, kedves, néhány perc és én is ott leszek – mondtam határozottan.

-          Rendben, köszönöm – válaszolta Heather. – Még egyszer sajnálom, hogy zavartalak benneteket.

-          Nem zavartál – vágtuk rá egyszerre. Majd összemosolyogtunk.

-          Akkor várlak – mondta még Heather, majd elsietett, olyan gyorsan, ahogy jött is.

-          Szegénykém nagyon ideges – nézett rám Jasper gyengéd mosollyal az arcán.

-          Az esküvője lesz, hát persze, hogy ideges – vágtam rá.

-          Nos, egy kicsit jobban ideges a nászúttól – állapította meg szerelmem.

-          Gondolod? – lepődtem meg. Eddig nem tűnt úgy, hogy gond van a bizalommal Alec és Heather között. - Ez azt hiszem, hogy természetes. Én is kicsit ideges voltam az esküvőnk előtt. Minden lány ezt érzi, amikor lányból feleség lesz – mondtam komolyan.

-          Tudom, édesem. Csak megállapítottam, hogy valószínűleg azért nem tudott tovább nyugton maradni, mert nagyon ideges, Alec pedig legénybúcsút tartott ma éjjel, így egyedül volt.

-          Na és Bella? Úgy volt, hogy talán átnéz hozzá – gondolkodtam el.

-          Igen, egészen addig, amíg, hogy is mondjam, nem találkozott Edwarddal egy pillanatra a szobájukban – vigyorodott el Jasper.

-          Hogy érted ezt? – vontam fel szemöldököm.

-          Nos, fogalmazzunk úgy, hogy talán a szomszéd szobáig elért a képességem – mondta vidáman. – Azt hiszem, hogy ez most nekik is jót tett.

-          Hát, elég feszültek voltak az út előtt és alatt – bólintottam rá. – Úgyhogy rosszat nem tett nekik egy kis rosszalkodás, az biztos. – Most viszont megyek, mert azt hiszem, hogy szegény Heather már tűkön ülhet a szobájában.

-          Talán egy kicsit lehiggadt – mondta szerelmem néhány pillanat múlva elgondolkodva.

-          Sebaj, azért még megyek, szüksége van egy forró fürdőre, egy masszázsra, és azt hiszem, hogy néhány megnyugtató szó sem ártana neki – mondtam ellentmondást nem tűrve. Az ara nem lehet ideges az utolsó pillanatokban. Az tönkreteheti az egész esküvő hangulatát.

-          Kicsim, azért mielőtt kimész, legalább egy köntöst vegyél magadra – állapította meg Jasper, amikor már az ajtókilincsnél álltam. Én pedig kíváncsian néztem le magamra.

-          Jesszusom, meztelen vagyok – sikkantottam fel, és már rohantam is vissza a szekrényemhez.

-          Nem baj, édesem, még időben rád szóltam – kuncogott fel szerelmem.

-          Ilyen még nem igen fordult elő velem ezelőtt – haraptam az ajkamba. Elfelejtek felöltőzni, vámpír létemre? Te jó ég.

-          Végül is, ha ez vigasztal, nekem nagyon tetszett ez a kis előadás – mondta Jazz határozottan. – Ha jobban belegondolok, akkor talán sűrűbben is elterelhetném a figyelmedet. Akkor többször gyönyörködhetnék ebben a látványban.

-          Te kis perverz – forgattam meg a szemeimet. – Még a végén meglát valaki miattad meztelenül. Csak nem szeretnéd, hogy már is tanúja legyen, ahogy feltárom az idomaimat.

-          Addig élne az illető, az biztos – morgott fel Jasper.

-          Az én féltékeny lovagom – mondtam elégedetten. Tudtam, hogy mint minden vámpírférfi, ő is féltékeny már csak a gondolattól is, hogy valaki más is érdeklődik irántam.

-          Ha nem akarod, hogy legyen körülötted a fejetlen illető, akkor nem cukkolsz tovább – mondta Jazz komolyan. Majd kipattant az ágyból, és előttem termett.

-          Drágám, nem akarlak megbántani, de mennem kéne – nyögtem fel a heves csók után.

-          Én nem tartalak vissza, menj csak nyugodtan – vágta rá azonnal.

-          Nem tartasz vissza? Azért vagyok a falhoz préselve még mindig? – kérdeztem vidáman. Tetszett, hogy a kedvesem le sem tudja venni rólam sem a szemeit, sem pedig a kezeit.

-          Na jó, talán egy kicsit mégis visszatartalak – nyomott még egy gyors csókot a számra. Majd elengedett. – Na menj, mert már szükség van rád a menyasszony hálószobájában.

-          Jól van, felkapok valamit, és már itt sem vagyok. Viszont ezt még folytatjuk az esküvő után, legalábbis remélem – néztem rá incselkedve.

-          Mindenképpen, még nem végeztünk ennyivel – vágta rá szerelmem azonnal. Én pedig berohantam a gardróbomba, és villámgyorsan felkaptam egy kényelmes ruhát, egy könnyű balerinacipővel, és már indultam is Heather szobája felé…