La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 100. fejezet

100. fejezet

(Jasper szemszöge)

Nem igen szerettem kémkedni mások magánéletében, de ha már Marcus kért meg rá, akkor természetesen megteszem. Mondjuk az tény, hogy jobb, hogyha itt vagyok, ha esetleg Georgina elszabadulna mérgében. Nem igazán hajlik rá, hogy elfogadja a tényt, hogy Steven tényleg az öccse, pedig az érzései tökéletesen őszinték. Ez vitathatatlan. Annyira még senki nem volt ügyes, hogy túljárjon az eszemen a képességemmel kapcsolatban.

-          Még mindig nem győztél meg – vágta rá Georgina. – Elég már ebből a komédiából. Szerintem hagyjuk egymást békén. Menj vissza oda, ahonnan jöttél, és mond meg annak, aki felbérelt, hogy ez nem jött be.

-          Mi olyan hihetetlen azon, hogy vámpírrá váltam? – kérdezte Steven ingerülten.

-          Az, hogy meghaltál. A halál után nem tud átváltoztatni egy vámpír sem – morogta Georgina.

-          Mit nem tudsz felfogni azon, hogy halottnak tettetem magam, hogy megmentselek téged. Úgy voltam vele, hogy legalább te menekülj meg, ha már én nem tudok tovább menni. Szeretlek, és azt akartam, hogy boldog legyél – mondta ellentmondás nem tűrve. – Ez egyszerűen nevetséges. Miért kell nekem állandóan bizonygatnom, hogy az öcséd vagyok? Nem úgy nézek ki, mint régen?

-          Nem emlékszem az öcsém arcára – vágta rá határozottan.

-          Hazudsz – mondta Steven komolyan. – A medál a nyakadban. Mindketten tudjuk, hogy mit fogunk találni benne, hogyha kinyitod – állapította meg, és hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Az egyik felében a szüleink vannak, a másik felében pedig mi. Mindketten tudjuk, hogy ezt csak akkor tudhatom, hogyha az öcséd vagyok. Ráadásul azt is tudom, hogy azért nem tudták elvenni tőled, mert a bugyidba rejtetted mielőtt még észrevették volna. Ez az egyetlen emlék, ami az emberi életünkből megmaradt. Nekem akartad adni, de én nem hagytam.

-          Lehet, hogy az egyik rabszolgafiú vagy, aki most rajtam keresztül próbál feljebb jutni a vámpír ranglétrán – vetette ellen Georgina.

-          Rendben, akkor csináljuk másképpen – sóhajtott fel Steven. – Amikor három éves voltam anyáék rád bíztak egy délutánra, amikor is én a tűzbe dugtam a lábam, mert kíváncsi voltam, és buta. A bőr el van deformálódva egészen a bokámig. Így van?

-          Az öcsémnek így volt – bólintott rá a lány. – Ezt viszont le is lehet utánozni.

-          Jaj, könyörgöm. ki más tudná ezt rajtunk és a szüleinken kívül? – nyögött fel Steven.

-          Sosem lehet tudni, hogy kiben lehet megbízni. A világ mindig is kegyetlen hely volt, és az is lesz. Van, ami nem változik – mondta Georgina fáradtan. – Nézd, már két napja csináljuk ezt az őrültséget, szerintem egyezzünk ki abban, hogy mindketten járjuk tovább a saját utunkat, és békén hagyjuk egymást.

-          Csakhogy én nem vagyok hajlandó lemondani rólad – mondta Steven határozottan. – Ha kell, akkor hónapokig, vagy évekig itt maradok, és győzködlek. Végtelen sok időm van, és nem fecsérlek el több időt, már jóval előbb ide kellett volna érnem hozzád. Jobban kellett volna keresnem téged. Ha előbb megtalállak, akkor talán már régen együtt lehetnénk. Bevallom, sokáig nem tudtam, hogy te is átváltoztál, ha tudtam volna, akkor már régen megkerestelek volna, nővérem. Egyébként hogyan lettél vámpír?

-          Miért mondanám el? – kérdezte kíváncsian.

-          Azért, mert én is elmeséltem neked – vágta rá Steven. – Ugyan már, ettől még nem foglak kiismerni, bár téged nem is lehet nővérkém.

-          Nem vagyok a nővérkéd – szusszantott fel idegesen.

-          Ez most mindegy, halljuk a történetet, mert kíváncsi vagyok rá – szólt közbe Steven.

-          Hát jól van. Végül is, ez nem akkora titok. Nagyon régen, erre tévedtem, és nem is sejtettem, hogy veszélyben lehetek. A városban sétálgattam élelem után, amikor Félix elkapott, és a palotába hozott. Nem értettem semmit, hiszen nem tudtam a vámpírok létezéséről még akkor, és azt sem értettem, hogy miért vonszolt magával. Bár úgy sejtettem, hogy lebuktam, és felismertek. Bevonszolt a nagyterembe, ahol Aro, Marcus, és Caius már ott volt, és akkoriban még egy Eleazar nevű vámpír is, aki azóta vegetáriánus lett. A lényeg, hogy ő érzi a képességeket, amelyek bennünk rejlenek, így azonnal tudta, hogy mire leszek képes vámpírként. Így két lehetőségem volt, vagy vacsora leszek, és nemet mondok, vagy igent mondok, és kapok egy családot. Őszintén szólva elegem volt már ebből az egészből. Azt szerettem volna, hogyha véget ér a szenvedésem, ezért úgy döntöttem, hogy vacsora leszek, de Félix hirtelen megragadott, és megharapott, azután pedig mindenkit távol tartott tőlem a vezetők akaratának ellenére, még Jane kínzásainak kereszttüzében is. Sokszor megkérdeztem már tőle, hogy miért tette, de mindig annyit kaptam tőle válaszként, hogy meglátott valamit a szemeimben, és tudta, hogy velem akar lenni egy életen át. Tudom, hogy ez bután hangzik, de szerintem szerelem volt első látásra – mesélte el a történetet. – Csak tudnám, hogy mit látott bennem. Évszázadokig ostromolt, mire beadtam a derekamat, de ő mégis várt rám.

-          Talán jobban szeret, mint valaha is gondolnád – mondta Steven, és hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Miért nem adsz neki igazi esélyt? Miért nem mész hozzá? Állítólag Félix már többször megkérte a kezedet, szebbnél-szebb gyűrűkkel, de te mindig visszautasítottad. Talán te nem szereted?

-          Én nem szeretek soha senkit, így biztonságos – mondta Georgina határozottan. – Akiket az ember szeret, azokat nehezebb elveszíteni.

-          Georgina, régen is makacs voltál, buta gondolatokkal, de ez azért túlzás – sóhajtott fel Steven. – Őszinte leszek, én magam is nagyon sokáig úgy éltem, hogy elzártam a szíven a világ elől, de amikor megtudtam, hogy te is vámpír vagy azonnal a keresésedre indultam. Sokáig tartott, de végül képes voltam kitárni a szívemet a világ felé. Mielőtt még tiltakoznál, de igen, ha hiszed, ha nem, nekünk is szívünk, vannak érzéseink, még intenzívebbek is, mint amilyen az embereknek, legalábbis olykor.

-          Mit teszel velem? – kezdte el Georgina kapkodni a levegőt.

-          Meggyőzlek téged úgy, ahogyan régen – vágta rá Steven.

-          Te nem lehetsz a testvérem, ő meghalt – kiáltott fel Georgina. Majd az ajtó kirobbant, ő pedig egy szempillantás alatt elrohant. Én pedig már indultam is utána.

-          Várj, hagyd most őt egyedül – szólt rám Steven.

-          Mi lesz hogyha…

-          Nem, nem fog tenni semmi rosszat, ne aggódj – mondta Steven határozottan. – Csak rádöbbent végre, hogy tényleg én vagyok az. Hogy valóban az öccse vagyok. Ha feldolgozta, akkor vissza fog jönni, ismerem már – mosolygott rám Steven. A hangja pedig nagyon is megnyugtató volt. Semmi kétkedés, semmi bizonytalanság. – A nővérem nem olyan gonosz, mint hiszed – nézett rám komolyan. – Valaha egy kedves, és csupaszív lány volt, ez csak amiatt változott meg, hogy rabszolgák lettünk. Azt hitte, hogyha megkeményíti a szívét, akkor minden gondja megoldódik. Csakhogy most kezd rájönni, hogy talán mégsem kell örökké úgy élnie, hogy nincsenek érzelmei.

-          Bölcs gondolatok – bólintottam rá. Én magam is azt hittem, hogy kénytelen vagyok az igazi, korlátlan szeretetre, de Alice erre jócskán rácáfolt.

-          Köszönöm – biccentett Steven. – Azt hiszem, én jobb, hogyha itt maradok, amíg Georgina megnyugszik.

-          Vagy talán jobb lenne, hogyha utánamennél – javasoltam a lehetőséget. – Nagyon zaklatott szegény.

-          Valóban nagyon zaklatott, de most azt hiszem, hogy inkább Félix védelmező karjaira van szüksége – mondta Steven mosolyogva.

-          Nem egészen értem – néztem rá elgondolkodva.

-          Az volt a fő célom, hogy boldog legyen, az már csak ráadás, hogy egyre inkább kezdi elhinni az igazságot, ami az, hogy valóban az öccse vagyok.

-          Gondolod, hogy kezdi elhinni neked? – kérdeztem kíváncsian.

-          Bizony, hogy kezdi – húzta ki magát boldogan. – A beszélgetésünk végén már nem tiltakozott olyan erőteljesen, mint az elején. Nem igaz?

-          Hát, végül is elbizonytalanodott nemrég, ez tény – bólintottam rá.

-          Na látod – csapta össze a tenyereit Steven.

-          Ne haragudj, de egészen biztos, hogy te Georgina öccse vagy?

-          Igen, én vagyok a vidám kistesó – mutatott végig magán.

-          Tűz és víz vagytok – állapítottam meg.

-          Miért baj, hogy különbözünk? Ketten nagyszerűen kiegészítjük egymást. Még a képességeink is – mondta büszkén.

-          Miért? Neked is van képességed? – ütötte meg a fülemet az előző mondata.

-          Igen, én tudom visszafogni Georgina képességét, hogyha akarom – válaszolta egyszerűen. – Tűz és víz, tudod.

-          Érdekes – mondtam elgondolkodva.

-          Teljesen lényegtelen, mert senki kedvéért sem használnám a nővérem ellen a képességem, csak abban az esetben alkalmaznám, ha önmagát sodorná veszélybe – nézett rám mogorva tekintettel.

-          Hé, nyugi, én csak megállapítottam, hogy érdekes, ahogy kiegészítetitek egymást – emeltem fel a kezeimet védekezően.

-          Akkor ezt most megbeszéltük – vágta rá Steven. – Elég vidám vámpír vagyok, de hogyha a nővéremmel packázik valaki, akkor nem leszek tekintettel senkire sem. Eleget szenvedett már, és nem érdekel, hogy most olyan amilyen, akkor is a testvérem, úgyhogy ha jó akartok, akkor nem szálltok rá. Tudom, hogy a ti családotoknak eléggé a bögyében van, de ez engem egy cseppet sem izgat fel.

-          GSzerintem inkább higgadj le, és menj utána, mielőtt még tombolni kezd valahol, elég hevesek az érzései most, és nem jó irányba hajlik a helyzet – fordultam arra, amerre Georgina elszaladt. Néhány pillanattal később pedig már csak a sikolyát hallottuk mindketten.

-          A francba, ha baja esik, akkor lemészárollak titeket – sziszegte Steven a fogai között.

-          Állítsd már le magad, itt voltam veled végig, úgyhogy nem sok közöm lehet a dologhoz, ami történik, nem igaz? – morogtam rá.

-          Nagyjából biztos, hogy a ti családotok egyik tagja felelős azért, ami most történik – morgott vissza rám.

-          Ki tette, hogy történhetett ez meg? – kiabált Georgina, miközben úgy ült a földön, mintha valakit magához szorítana, de nem volt ott senki.

-          Mi a fene folyik itt? – jelent meg Félix is a szoba ajtajában.

-          Fogalmam sincs – vágtam rá őszintén.

-          Georgi, kicsim, mi történt? – indult meg felé Félix nyugodtan.

-          Mi? – rázta meg a fejét Georgina. – Te, hogyan? – nézett vissza az üres kezeire, aztán megint Félixre. – Nem haltál meg – vetette magát Félix karjaiba.

-          Már miért haltam volna meg? – kérdezte Félix értetlenül.

-          A tested, az előbb láttam. A tested a karjaimban volt, a fejed pedig a szoba másik végében. Láttam – magyarázta kétségbeesetten.

-          Georgina, nekem semmi bajom, itt vagyok – szorította magához Félix szorosan.

-          Ajaj – húztam el a számat. Nálunk csakis egyvalaki lehetett, aki ilyet tudott kivetíteni elé.

-          Mi az ajaj? – kérdezte Steven dühösen.

-          Semmi – vágtam rá. – Csak attól tartok, hogy valamelyik újszülött elszabadulhatott, mert ki más játszadozna itt a képességével. Még nem tudják kontroll alatt tartani magukat.

-          Én meg hülye vagyok – forgatta meg a szemeit Steven. – Ez nem egy amatőr kivetítés volt, az ilyenfajta kivetítést csakis gyakorlott vámpír lehetett képes kivitelezni.

-          Nem olyan biztos az, vannak őstehetségek – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-          Na ne szórakozz velem, pontosan tudod, hogy ki hozta rá a frászt a nővéremre – indult meg felém Steven, majd az egyik falhoz vágott.

-          Állítsd le magad, mert megbánod – termettem előtte, és úgy megütöttem, hogy kivitte a szoba oldalsó falát.

-          Mi a fene folyik itt? – próbált meg Félix szétszedni minket, de ezzel csak annyit ért el, hogy ő is belekeveredett a dologra. Georgina pedig megint sikítozni kezdett.

-          Hát ez egy nagyon jó kérdés – nézett rám Steven a fogait csattogtatva.

-          Higgadj már le, semmi közöm ehhez az egészhez – vicsorogtam rá én is.

-          Azonnal hagyjátok abba, vagy újra megtöltöm a tömlöcöket az alaksorban – jelent meg hirtelen Marcus. Mögötte pedig Alice jött teljes pánikba esve.

-          Jól vagy, Jasper? – kérdezte aggódva.

-          Hát persze, hogy jól vagyok. Egyszerűen csak megtámadtak, én pedig védekeztem. Pontosabban csak Steven támadott meg. Félix próbált szétszedni minket. Georginával pedig fogalmam sincs, hogy mi történt – magyaráztam a helyzetet. Bár ez nem teljesen volt igaz, mert nagyon is volt egy tippem, hogy mi történik éppen Georginával. Vagyis inkább ki.

-          Hálás lennék, ha mindenki abbahagyná, aki benne volt az összetűzésben. Georgina, Steven, ti miért nem vagytok a szobában? – nézett rájuk kíváncsian.

-          Tisztáztuk a dolgokat, Mester – válaszolta Georgina. – Köszönöm. Most már tudom, hogy ő tényleg az öcsém. Tisztelettel megkérnélek rá, hogy velünk maradhasson.

-          Természetesen, boldogan befogadjuk a családba – vágta rá Marcus. – Viszont ezt az ügyet még nem hagyom annyiban. Ki kezdte, és miért? – nézett végig rajtunk. – Nem szeretném, hogyha rosszul indulna a kapcsolat a két család között, tehát hallgatlak benneteket.

-          A nővéremet valaki szándékosan kínozta, ez nem lehet kérdés – mondta Steven határozottan.

-          Ez tény, de azt nem tudjuk, hogy ki tette, így kár vádaskodni előre, legalábbis szerintem – mondtam határozottan.

-          Maradjunk annyiban, hogy mindenki nyugodjon meg, és lehetőség szerint felejtsük el ezt az egészet, ha ez így mindenkinek megfelel. Nem szeretnék itt semmiféle ellenségeskedést, amikor két tagunk esküvőjére készülünk. Helyes? – nézett körbe rajtunk Marcus. – Most még elnézem ezt az egészen Heather és Alec kedvéért, de még egy ilyen eset, és gondolkodás nélkül bezáratok mindenkit három napra. Világos?

-          Igen, értettem – bólintott rá Félix és Georgina azonnal.

-          Rendben, legyen – egyezett bele Steven is.

-          Teljesen egyet értek – bólintottam rá azonnal.

-          Remek, akkor mindenki menjen a dolgára – adta ki az utasítást Marcus. Mire Georgina, Félix és Steven bevonul a szobába, Marcus pedig visszaindult a trónterembe. Alice pedig aggódva nézett rám.

-          Ne tedd – mondta komolyan.

-          Mire gondolsz? – kérdeztem döbbenten.

-          Arra, hogy be fogsz rontani Brian és Angela szobájába, és a falba préseled Briant, azt hiszem, hogy mindketten tudjuk, hogy miért – mondta Alice idegesen.

-          Tulajdonképpen tényleg gondoltam rá, hogy ezt kéne tenni – indultam volna el a szobájuk felé.

-          Jasper, ne – állt elém Alice határozottan. – Vezesd le máshogy az energiáidat, mert ha ez a balhé most nem tenne jót sem a családjainknak, sem pedig Heathernek és Alecnek – mondta szerelmem ellentmondást nem tűrően.

-          Akkor mégis hogyan vezessem le a dühömet?

-          Nagyon egyszerű, vezesd le rajtam, és az ágyunkon – simított végig a mellkasomon. – Azzal nem ártasz senkinek, sőt, még jót is teszel vele a kapcsolatunknak – harapott érzékien a fülembe.

-          Boszorkány – kaptam fel apró testét, és azonnal elindultam vele a szobánk felé. Bár még nem tettem le a tervemről, miszerint tisztázom a dolgot Briannel, csak nem most…