La Push vámpírja II. Új Nemzedék - 92. fejezet

92. fejezet

(Bella szemszöge)

Éppen a vadászatról tértem haza, amikor hirtelen megcsörrent a telefonom, és legnagyobb meglepetésemre Jasper neve villogott fel a kijelzőn.

-          Szia – vettem fel azonnal. – Ugye nincs semmi baj? – kérdeztem aggódva.

-          Igazából nincs, vagyis nem hiszem, de szükségem lenne Edward tanácsára, csakhogy nem értem el.

-          Emmettel ment fel a hegyekbe, hogy oroszlánra és grizzly-re vadásszanak, de itthon hagyta a mobilját, ezért nem érted el.

-          Értem – vágta rá Jasper megkönnyebbülten. – Már azt hittem, hogy valami baj van.

-          Itt semmi baj nincs, de nálatok van valami, hogyha Edward képességére és tanácsára van szükség. Baj van az újszülöttekkel?

-          Az egyik nekem nagyon gyanús, és szeretném, ha belehallgatna a gondolataiba. Olyan, mintha keresne valakit, és nem jövök rá, hogy kit.

-          Szerinted rossz szándékkal érkezett? – kérdeztem kíváncsian.

-          Nem, azt erősen kétlem – vágta rá határozottan. – Őszintén úgy gondolom, hogy keres valakit, az érzelmei is erre utalnak.

-          Értem, amint Edward hazaér azonnal visszahív – mondtam mosolyogva. – Oh, várjunk csak, úgy érzem, hogy már foglalhatok is két jegyet ma estére, hogyha Alice már nem foglalt.

-          Alice, még nem foglalt, de igen, hálás lennék egy kis erősítésért – vallotta be Jasper bocsánatkérő hangon. – Sajnálom, tudom, hogy nem éppen az az álmotok, hogy ide gyertek, de jelenleg nincs jobb ötletem.

-          Semmi gond, Jasper – vágtam rá határozottan. – Végül is, az ígéretünkhöz híven van még néhány évünk, amíg Marcus szolgálatában állunk. Holnap érkezünk, majd hívlak, hogy mikor – mondtam határozottan.

-          Köszönöm, Bella – vágta rá hálásan. – Ígérem, hogy amilyen gyorsan csak tudjuk, elintézzük a dolgot, és már mehettek is haza.

-          Ugyan már, néhány hét múlva úgyis itt az ideje a lagzinak, úgyhogy akár maradhatunk is – legyintettem mosolyogva. – Sőt, talán Brian és Angela is szívesen velünk tart.

-          Az erősítés csak jól jöhet – mondta Jasper elővéve a katonai énjét, ami bevallom eléggé gyakran megesik, de általában tökéletesen igaza is van, amikor ez megtörténik.

-          Helyes, akkor igyekszünk – mondtam a fejemet csóválva. Jasper már csak Jasper marad örökké. – Egyébként ne aggódj, itt minden rendben, úgyhogy semmi akadálya az elutazásnak. Tehát, hamarosan.

-          Oké, várunk – köszönt el Jasper. Majd lerakta a telefont. Én pedig azonnal felhívtam Angelát, és Briant, akik persze azonnal igent mondtak, majd csomagolni kezdtem. Már éppen húztam be a cipzárt Edward bőröndjén, amikor karok vontak gyengéden magukhoz.

-          Kiköltöztetsz? – kérdezte miközben a nyakamba puszilt. – Mit vétettem?

-          Nem költöztetlek ki, és nem vétettél semmit, hanem egyszerűen csak elutazunk – mondtam felé fordulva.

-          Elutazunk? Hová? – kérdezte döbbenten.

-          Jasper hívott délután – kezdtem bele.

-          Valami baj van? – kérdezte azonnal idegesen. – Jól vannak?

-          Persze, nincs semmi bajuk – válaszoltam azonnal, nehogy feleslegesen aggódni kezdjen. – Egyszerűen csak szüksége van Jaspernek a képességedre.

-          Az újszülötteknél?

-          Igen, természetesen – bólintottam rá. – Az egyik újszülöttre gyanakszik Jasper, hogy keres valakit, és nem véletlenül sikerült a testőrségnek elkapnia, és Volterrába vinnie.

-          Érdekes elmélet, és Jasper megérzései mindig is páratlanok voltak – mondta Edward mosolyogva. – Hogyha ő azt mondja, akkor egészen biztos, hogy van valami a háttérben, úgyhogy már csak az a kérdés, hogy mikor indulunk.

-          Az esti géppel megyünk, Brian és Angela is velünk tart. Hamarosan ideérnek – mondtam lelkesen. Mostanában olyan kevés időnk volt egymással beszélgetni, hogy semmit nem tudok róla, hogy hogyan alakul Angela kapcsolata Brian-nel, bár azt hiszem, hogy aggodalomra semmi ok, mert határozottan boldognak tűnnek.

-          Sziasztok – robbant be Angela vigyorogva. – Már alig várom, hogy menjünk. Nagyon szeretnék részt venni az esküvői előkészületekben.

-          Én pedig majd nektek segédkezem az újszülötteknél – sétált be Brian is az ajtón.

-          Az jó lesz, még szükség lehet a képességedre – mondta Edward komolyan. – Végszükség esetén el tudod bűvölni az egész csapatot, és ki is deríthetjük, amit akarunk, hogyha az én képességem valamilyen oknál fogva kudarcot vall.

-          Nincs miért aggódni, hacsak nem, amiatt a Georgina miatt – vágtam rá elhúzva a számat. – Ha valaki élete veszélyben van Volterrában, akkor az az a nőszemély. Komolyan mondom, hogyha csak rossz szemmel néz rám, vagy akárkire, akit szeretek, akkor alaposan ellátom a baját.

-          Csak okosan, kicsim – simított végig a karomon Edward. – Semmi szükség rá, hogy megint összetűzésbe kerüljetek, ha nem muszáj.

-          Nem hiszem, hogy én húznám a rövidebbet – morogtam fel.

-          Ezt már megbeszéltük, Marcus megpróbált kibékíteni titeket, több-kevesebb sikerrel ugyan, de egy kis ideig elviseltétek egymást. Próbálj meg nem kiprovokálni egy esetleges összetűzést – nézett a szemeimbe komolyan.

-          Én sosem provokáltam semmit – vágtam rá dühösen. – Nehogy azt hidd, hogyha belém köt, akkor nem fogom megvédeni magam, vagy akár a családom.

-          Bella, még ott sem vagyunk, és már felhúztad magad Georginán – sóhajtott fel Edward. – Pontosan ezt akarja elérni majd, amikor odaérünk. Tudja, hogy mit tegyen, vagy mondjon, amikor fel akar dühíteni. Egyszerűen engedd el a füled mellett. Hallod? Vagy maradj itthon, és majd gyere utánunk a többiekkel.

-          Maradjak itthon? – kérdeztem szinte kiabálva. – Azt hiszed, hogy nem tudom kezelni a helyzetet?

-          Hé, miről maradtunk le? – szólt közbe Brian döbbenten.

-          Ebbe most ne avatkozz bele, kérlek – nézett rá Edward egy pillanatra. Majd visszafordította felém a pillantását, hogy farkasszemet nézzen velem, ismét.

-          Oké, ebből elég. Mindenki szépen nyugodjon meg, és mondjátok el, hogy mi bajotok van – mondta Angela higgadtan. – Ezt a beszélgetést azt hiszem, hogy egyikőtök sem gondolja komolyan. Leginkább azért, mert ti nem vagyok ilyenek. Ti imádjátok egymást, és nem vesztek össze egy idióta vámpír miatt a világ túlsó felén.

-          Én csak nem akarom, hogy megint megbüntessék feleslegesen – vágta rá Edward még mindig farkasszemet nézve velem.

-          Tehát szerinted egyértelműen az én hibám volt – vontam fel a szemöldököm. Hát ez jó. Még a végén én leszek a rossz.

-          Semmi sem volt a te hibád. Érthető okokból nem kedveled. Én sem kedvelem, de én tudom kezelni őt, ellentétben veled – vágta az arcomba kicsit mondjuk már legalább higgadtabban.

-          Én is tudom kezelni őt – vágtam vissza azonnal. – Három nap alatt nem öltük meg egymást, ezután sem fogjuk. Egyébként pedig nem volt kérdés. Veletek megyek, és kész. Hogyha nem tetszik, akkor nagyon sajnálom, de így jártál. Ha gondolod, akkor te itthon maradhatsz, és majd Brian segít Jaspernek.

-          Bella, beszéljünk ésszerűen – sóhajtott fel Edward kicsit lehiggadva. – Megígéred, hogy nem húzod fel magad jobban, mint amennyire szükséges? – kérdezte lágyan. – Nem szeretném, hogyha megint magánzárkában találnád magad három napra.

-          Nem ígérek meg semmit – morogtam rá.

-          Hej, ebből elég legyen – csattant fel Angela. – Ti mindig is a romantikus, egymást imádó pár voltatok, úgyhogy ezt most azonnal hagyjátok abba, és inkább induljunk. Edward, majd én figyelek Bellára. Bella, Edward csak aggódik érted, úgyhogy te is higgadj le. Rendben, most, hogy ezt megbeszéltük. Fiúk a csomagokat, a kocsi már vár ránk, nem kéne lekésni a repülőt – adta ki az utasításokat Angela. Mi pedig köpni-nyelni nem tudtunk. Nem csak én a többiek se. Ezt a harcias, és határozott Angelát még azt hiszem, hogy egyikünk sem látta. Bár, ha engem kérdeznek, akkor igazán félelmetes, és az aranyszín szemei is elsötétültek.

-          Rendben, Angelának igaza van – húzott magához Edward. – Nagyon sajnálom, kicsim. Csak annyit kérek, hogy vigyázz magadra, és ne engedd, hogy provokáljon.

-          Rendben van, megígérem – válaszoltam halkan. Végül is, tényleg igaza van Angelának. Csak meg akar védeni engem, mert szeret. Ezért nincs okom rá, hogy kiabáljak, és rátámadjak. Bár szerintem néha egy kicsit jobban is bízhatna bennem.

-          Szeretlek – nyomott gyengéd csókot a számra.

-          Én is szeretlek – válaszoltam mosolyogva.

-          Na, erről beszélek – vigyorgott Angela elégedetten. – Most viszont tényleg indulás – fűzte még hozzá. Mi pedig engedelmesen követtük őt a földszint felé…

(Marie szemszöge)

Annyira izgatott voltam, hogy Alice telefonált nekem, hogy gondoljak ki egy tortát Heather és Alec esküvőjére. Már alig vártam, hogy elkészítsem életem első, igazi megrendelését. Bár, ami azt illeti, nagyon izgultam. Ezen kár lenne bármit is szépíteni, hiszen mi van, hogyha elrontok valamit? Ha túl sok lesz a cukor a krémben, ha a piskóta összeesik, ha a marcipánmáz nem tapad eléggé a tortához és felpúposodik, ha a rózsa és liliomdíszek nem lesznek tökéletesek. Még soha nem volt tétje annak, hogy tortát sütöttem, és azt hiszem, hogy most ezért tölt el ekkora idegességgel a sütemény elkészítése. Úgy gondolom, hogy csinálnom kéne néhány próbatortát, mielőtt még élesben készítem el Heather menyasszonytortáját.

-          Szia, kicsim – jelent meg Tim hirtelen a konyha ajtajában.

-          Szia – mosolyogtam rá. – Jót aludtál? Milyen volt az őrjárat?

-          Nagyon jót aludtam, bár hiányoztál, amikor felébredtem – mosolygott rám gyengéden.

-          Te pedig akkor hiányoztál, amikor én elaludtam – vágtam vissza finoman. – Na és milyen volt?

-          Nem volt semmi különös – rántotta meg a vállát. – Szokásos kis éjjeli járőrözés. A környék tökéletesen biztonságos. Szerencsére.

-          Ez jó hír – mosolyogtam rá boldogan.

-          Na és te min dolgozol éppen? Na és miért vagy ennyire ideges? – kérdezte kíváncsian.

-          Honnan veszed, hogy ideges vagyok? – kérdeztem vissza meglepetten.

-          Nagyon egyszerű – kuncogott fel. – Egy doboz áfonya van a kezedben, ami nálad áfonyás palacsintát jelent, ami egyértelmű jele annak, hogy valamiért ideges vagy. Ugyanis mindig palacsintát sütsz, hogyha így van – magyarázta büszkén.

-          Túl jól ismersz – nevettem fel én is.

-          Volt időm kiismerni téged, Marie – vette el tőlem az áfonyát. Majd szorosan magához ölelt. – Tehát, elmondod, hogy min idegeskedsz?

-          Alice megkért, hogy én készítsem el Heather tortáját – haraptam az ajkamba.

-          Na és miért vagy ideges? – emelte fel a fejemet az államnál fogva. – Rengeteg tortát készítettél már, és mindegyik fantasztikusan sikerült. Sőt, több volt, mint fantasztikus egytől-egyig.

-          Te elfogult vagy – legyintettem zavarban.

-          Nos, bevallom, hogy van bennem némi elfogultság is, de tény, hogy mindenki imádja az általad készített süteményeket. Úgyhogy csak találd ki, hogy milyen legyen az íz, és a díszítés, és valósítsd meg, mert biztosan gyönyörű lesz – mondta határozottan.

-          Köszönöm, hogy ennyire bízol bennem – simítottam végig az arcán. Ő pedig azonnal belesimult a tenyerembe, ahogy mindig szokta ilyenkor.

-          Ki bíztatna, ha nem én? – hajolt egészen közel az arcomhoz, én pedig izgatottan hunytam le a szemeimet. Talán most történik meg? Már olyan sokszor elképzeltem az első csókunkat, de nem hittem, hogy ilyen hamar eljön a mi pillanatunk. Viszont a várt pillanat csaknem történt meg. Helyette egy lágy puszit kaptam az arcom bal felére. Azután pedig gyengéden a mellkasára húzott.

-          Timothy? – súgtam a mellkasába.

-          Igen? – kérdezte ő is suttogva.

-          Miért nem… - kezdtem volna bele, de félbeszakított.

-          Azért, mert máshogy képzeltem el. Nem a konyhában, amikor az orrod is lisztes – puszilt bele a hajamba. – Egyébként sem szeretnénk elsietni semmit, ezt már megbeszéltük. Nem igaz? – simított végig gyengéden a hátamon.

-          Nem, természetesen nem szeretnénk – sóhajtottam a mellkasába kissé lemondóan. Nem akartam még messzire menni, de az utóbbi néhány napban egyszerűen nem tudok leállni a fantáziálásról az első csókunkat illetően. Talán nem kéne ilyen sok romantikus filmet néznem. Az emberben önkéntelenül is megjelennek az ilyesfajta gondolatok. Legalábbis azt hiszem.  

-          Hé, nem kell már sokáig várnunk – ígérte gyengéd mosollyal az arcán. – Sütsz nekem palacsintát? – nézett rám könyörgő tekintettel.

-          Hát persze – vágtam rá mosolyogva. Hogyan is tudnék ellenállni egy ilyen tekintetnek? Ráadásul tudom, hogy imádja a palacsintámat.

-          Dőlj még vissza pihengetni az ágyba, én pedig felviszem neked, miután rendbe szedtem magam – ajánlottam a lehetőséget.

-          Ez egy nagyszerű gondolat – villantak meg azonnal a szemei. Majd még egy lágy puszi után már el is tűnt az emeleten, én pedig mosolyogva néztem utána. Azután pedig belekevertem az áfonyát a tésztába, és már sütöttem is az édességet. Miután készen lettem két tányérra halmoztam az ételt, és tálcára tettem, méghozzá eperrel, lekvárral, és csokoládéval együtt.

-          Tim, kinyitnád az ajtót? – kérdeztem, amikor felértem a szobánkhoz.

-          Hát persze – vágta rá, és az ajtó szinte azonnal ki is nyílt. A látvány azonban, ami fogadott, határozottan váratlan volt. A padlóra egy kényelmes pokróc volt leterítve, a közepén egy váza teli vörös vadrózsával, ami valószínűleg Esme kertjéből való, és az egyik kedvenc virágom. Amin viszont fel kellett kuncognom az a pezsgősvödörben lévő kölyökpezsgő volt. – Öhm… mégiscsak kiskorúak vagyunk – rántotta meg a vállát. Majd kivette a kezemből a tálcát, és letette azt is a pokrócra.

-          Ez gyönyörű – foglaltam helyet mellette meghatottan. – Miért kapom? – csúsztam közelebb hozzá az ajkamba harapva.

-          Szerintem mindketten tudjuk – fogta a két keze közé az arcomat. Majd lassan, mélyen a szemeimbe nézve közelített az ajkaimhoz a saját ajkaival. Én pedig megbabonázva néztem az ajkait, majd mikor már majdnem eggyé váltak az enyéimmel behunytam a szemem. – Szeretlek – suttogta lágyan. Majd megéreztem a forró, puha és gyengéd száját az enyémre forrni. Csak pár pillanat volt az egész, de még soha nem éreztem ilyen hatalmas érzelemhullámot, ami most végigcikázott az egész testemben. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, amikor bevésődött nekem Tim anno. – Marie, jól vagy? – hallottam meg hirtelen Timothy aggódó hangját.

-          Tessék? – pattantak fel a szemeim.

-          Öhm… nem volt jó? – nézett rám bizonytalanul.

-          Hogy nem volt jó? – kérdeztem rekedten. – Még életemben nem volt részem ilyen csodálatos élményben.

-          Akkor jó – fújta ki az eddig bent tartott levegőt. – Már azt hittem, hogy valami baj van, úgy lefagytál egy kis időre.

-          Nincs semmi baj – bújtam hozzá boldogan. – Olyan boldog vagyok.

-          Én is, Marie. El sem tudod képzelni, hogy mennyire – nyomott még egy gyors csókot a számra. Amit hihetetlen módon már természetesnek is éreztem.

-          Éhes vagy? – kérdeztem mosolyogva.

-          Mint mindig – vágta rá azonnal, és már fel is kapta az egyik tányért, és falatozni kezdett. Én pedig követtem a példáját, és nekiestem az én palacsintámnak. Evés után pedig nekilátok a tökéletes esküvői torta elkészítéséhez. Azt hiszem, hogy éppen az imént kaptam ihletet ahhoz, hogy mire van szüksége Heathernek…