La Push vámpírja II. - Új nemzedék 9. fejezet

9. fejezet

(Bella szemszöge)

Már egy ideje itthon voltunk, és miután kimentettük Alecet elvileg nem lett volna okom kételkedni abban, hogy biztonságban vagyunk, de valami mégsem tetszett nekem. Amikor Emily és Gaby felhívott az éjszaka közepén azzal, hogy Emily rosszat álmodott, és rossz előérzete van. Ezzel pedig elültette a bogarat a fülembe, mert a farkasok érzékelik a veszélyt, és kiskorában Billy és Jake is tudat alatt látták a veszélyek forrását, így lehet, hogy Emily is képes erre. Csak ő előbb rájött, hogy nem egyszerű rémálomról van szó.

-         Min gondolkodsz ennyire, kicsim? – ölelt magához szerelmem. – Talán a lányok miatt aggódsz? Szerintem jól meglesznek Jacobbal és Gabyval.

-         Ebben biztos vagyok, csak nem tetszik nekem Emily előérzete.

-         Bella, Emily egy nagyon öntudatosan, és korához képest túlságosan is érett kislány. Pontosan érzékelte a veszélyt már az elejétől fogva, és ezért lehet az, hogy most nehezebben nyugszik meg, mint Marie. Ő más természet, kevésbé hiszékeny, és gyermeki – simogatta meg a karomat finoman.

-         Valami akkor sem stimmel, Alice már eltűnt egy ideje, és van egy olyan érzésem, hogy nem a parti szervezésével foglalkozik, mert akkor Jaspert nem vitte volna magával.

-         Ha baj lenne, arról tudnánk, hiszen Alice azt elmondta volna – nyugtatott tovább. A többiek pedig türelmesen nézték végig a vívódásomat, mivel mindenki a nappaliban ült velünk. Amikor Carlisle hirtelen felkapta a fejét, és Edward vele együtt mozdult.

-         Aro – szimatolt mélyen a levegőbe fogadott apánk. – Mit kereshetnek itt?

-         Talán Heidi érdekli őket – rántotta meg a vállát Emmett. – Vagy egy jó kis balhét akarnak – csapta össze a tenyerét lelkesen.

-         Edward? – fordultam felé kíváncsian.

-         Alec velük van – vágta rá azonnal szerelmem. – Viszont össze van zavarodva, mintha valaki törölte volna belőle a történteket. Különös, még én sem értem, hogy mit akar igazából kihozni a gondolataiból. Heathert fantáziálja, aki egy szerelmes képzelgés – húzta fel a szemöldökét szerelmem. – Itt valami nem stimmel – húzta maga mögé Angelát Brian.

-         Johanna és Billy a házban vannak – pattant fel Esme idegesen. Majd felrohant az emeletre. – Gyerünk, ébredjetek. El kell tűnnötök innen, gyorsan – ébresztette őket villámgyorsan fogadott anyánk. – Az ablakon át, fussatok messze a határon túl – adta ki az utasítást Esme. Néhány pillanattal később pedig már hallottuk is, ahogy Billy elrohan Johannával a hátán. – Rendben, most már messze járnak – ült vissza Carlisle mellé Esme, még kissé idegesen. A következő pillanatban pedig már nyílt is ki az ajtó.

-         Aro, barátom, minek köszönhetjük a látogatást? – állt fel Carlisle azonnal.

-         Szerintem pontosan tudod barátom, hogy miért vagyunk itt – nyújtotta ki a kezét Aro. Carlisle pedig jobb híján elfogadta a felajánlott tenyeret. Majd Aro a már jól megszokott mély koncentrációjába kezdett, hogy minden kiolvasson fogadott apánk fejéből. – Hm… szóval Heathernek hívják azt a tüneményes látomást, ami távol tartotta tőlem az egyik legjobb testőrömet. Már csak az a kérdés, hogy mit tud ez a kislány, amivel kordában tartotta Alecet. Ennyire jó ágyas még a Volturi kastélyban sincs, úgyhogy azt hiszem, kizárhatom a kurtizánokról szóló elméletem. Bár Alecre egyáltalán nem lett volna jellemző viselkedés. A kérdés már csak az, hogy Heidi hol van? Feltételezem, hogy ott, ahol Heather, de hol van az az ott?

-         Nem tudjuk – vágtam rá azonnal.

-         Na és akkor tudjátok, ha cserébe nem ölöm meg a két unokátokat? Tényleg, hol vannak a kis csodák? Azt hiszem, hogy illene összeismerkednünk – mosolyodott el gonoszan.

-         Őket most nem találod itt – válaszolta Esme higgadtan. – Kiránduláson vannak, és még jó ideig nem jönnek haza.

-         Valahogy sejtettem, hogy ezt fogjátok mondani – biccentett Aro. – Akkor marad az a variáció, hogy elmondjátok, amit tudni akarok, és ti élhetitek tovább az életeteket. Vagy, elhurcolhatunk mindenkit, és meglátjuk, hogy ki éli túl a Volturi kiképzést – mondta elégedetten. – Pontosan tudom, hogy ki közöttetek a felesleges – nézett jelentőségteljesen Esmére, majd Rose-ra. – Sosem titkoltam, hogy kedvelem a tehetségeket, a többi vámpír, az csak létezik, de a tehetségeket meg kell becsülni.

-         Na idefigyeljen maga… - indult meg felé Emmett, de Edward és Carlisle még időben ráugrottak.

-         Nyugodj meg, fiam. Ne veszítsd el a fejed – utasította Carlisle azonnal. Majd bocsánatkérő pillantást küldött Esme felé. Minden bizonnyal azért, mert most mindenki előtt nem akar bocsánatért könyörögni. Bár mindannyian pontosan tudjuk, hogy csak a higgadtságának, és a logikájának köszönhető, hogy nem támadt ő is Aróra. Majd a saját kis lakosztályukban megbeszélik a dolgot Esmével.

-         Most azonnal kifordulnak a házból, és meg sem állnak Volterráig. Soha nem hallottak semmilyen különleges gyermekekről, vagy csábító női családról. Heidi elhalálozott egy harc során a csőcselék miatt, maguknak pedig csak egy szokványos körtúra okozta a késlekedést a hazatérésben. A titok biztonságban van, senki nem fenyegeti a vámpír faj lebukását. Heather csak egy szerelmes képzelgés Alec fejében, de valójában sosem látta azt a szirént, aki elrabolta a szívét. Csupán egy gyönyörű fantázia volt – állt fel Brian Angela mellől. Aro pedig, mint akit letaglóztak intett az embereinek, kivonult a házból, és már el is indult Volterra felé.

-         Brian, mi a… - kezdtem volna bele. Edward azonban rávetette magát barátomra.

-         Milyen ismerős képességre derült fény az imént – vicsorgott rá szerelmem. – Nagyon érdekes, hogy felbukkantál az esküvőnkön, és hirtelen megtalálta a lányokat ez a Max nevű alak – morgott rá Edward. – Mit adott neked az a család cserébe, hogy beférkőzz közénk? Vagy nevezzük téged nyugodtan Max gyermekének?

-         Ugyan már Edward, hiszen régóta ismerem Briant, és miért akart volna a barátom lenni, hogyha bármi köze van ehhez az egészhez. Amikor összeismerkedtünk Marie és Emily még csak kósza bűnös gondolat sem voltak – tiltakoztam Brian védelmében. 

-         Nos, amilyen jól tájékozottak, akár lehet saját látójuk is, mint nekünk Alice – állapította meg Edward.

-         Brian, megmagyaráznád? – kérdezte Angela remegő hangon.

-         Várjatok, ennek egyáltalán nincs értelme – csitított le mindenkit Carlisle. – Ha Brian hozzájuk tartozna, akkor nyilvánvalóan segített volna Heathernek, és nem ment volna el értetek a nászutatokra. Ráadásul azt mondtátok, hogy Aro benne is olvasott, amikor Volterrába hurcoltak titeket, és ez esetben Aro látta volna, hogy Maxhez tartozik. Valami más lesz ennek a hátterében.

-         Szerintem inkább csak hallgassuk meg – szólt közbe Esme. – Nem hiszem, hogy Brian veszélyes lenne ránk nézve, de azzal egyetértek, hogy meg kell tudnunk, hogy mi folyik itt pontosan.

-         Esetleg nyújthatok némi magyarázatot, vagy gyártjátok tovább az elméleteiket, amiket én türelmesen meghallgatok? – forgatta meg a szemeit Brian.

-         Hallgatunk, Brian – néztem rá bizonytalanul. Nem hiszem, hogy ellenünk ténykedne, mert akkor nem lenne már ilyen régóta a barátom, és nem is élt volna velünk éveken át még régebben.

-         Rendben, szóval nem tagadom, hogy van némi közöm Maxhez, és a többiekhez, bár a nagy részüket nem ismerem – kezdett bele.

-         Tudtam – morgott rá Edward újra.

-         Akkor miért nem érzékelünk téged csodálatosnak, ahogy a többi hozzád hasonlót? – kérdezte Rose ingerülten.

-         Talán Bella pajzsa miatt – ajánlotta a lehetőséget Carlisle.

-         Brian a pajzsom alatt van, tehát tudnia kéne rajtunk használni a képességét – vetettem ellent.

-         Érdekel titeket a valódi sztori, vagy inkább találgattok egy ideig? – forgatta meg a szemeit barátom.

-         Hallgatunk – dőlt hátra Emmett az kanapén.

-         Tehát, akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba – kezdett bele Brian. – Nem tagadom, hogy van közöm Heatherhez és Maxhez, és azt sem fogom tagadni, hogy nem ok nélkül nem érzékeltek engem máshogy, mint egy átlagos vámpírférfit. A történetem régre vezethető vissza, nagyon régre. Még azokba az időkbe, amikor Max és a családja Volterrától nem messze éltek, és még csak négyen voltak, pontosabban még csak négyen voltunk. Max, Heather, én, és az édesanyánk, Paige.

-         Állj, az édesanyátok? – kerekedtek ki a szemeim. – Heather, és te?

-         Heather az ikerhúgom – bólintottam rá.

-         És Max…

-         Igen, Max az édesapánk. Pontosabban már csak Heather apja, mert engem már nagyon régen kitagadott.

-         Én kezdek összezavarodni – szólalt meg Esme zavartan. – Miért tagadott ki az édesapád? Mi közötök a Volturihoz? Miért nem emlékszik rátok Aro, és a többi testőr? Hová lett az édesanyátok… oh – kapta a szája elé a kezét.

-         Mint már mondtam, ez egy hosszú történet. Az édesanyánk Paige zseniális táncosnő volt, amiben az is közrejátszott, hogy a férfiak elaléltak az előadásától, mert már emberként is megvolt benne a csábítás képessége. Ami egyszer veszélybe is sodorta őt. Egy éjjelen, amikor hazafelé tartott megtámadta őt néhány férfi. A rettegés pedig blokkolja a képességünket. Ezért kell kontrollt tanulnunk. A lényeg, hogy anyánkat megtámadták, de Max éppen arra vadászott. Eredetileg az anyánkat akarta vacsorára, de helyette inkább a támadókat fogyasztotta el, és anyát életben hagyta. Az édesanyánk ekkor látta meg Maxben a vonzó, és szerető férfit. A karjaiban vitte el magához, és saját kezűleg készített gyógyító főzetet a sérüléseire, annak ellenére, hogy a vére szinte mindennél jobban csábította. A teste azonban még inkább. Az anyám tudatosan kezdte el csábítani a számára félelmet keltő, és mégis csábító lényt. Mint láthatjátok sikerrel járt, mert tisztán látszik a szerelmük beteljesedése általam és Heather által. A születésünkkor apánk átváltoztatta anyánkat, hogy tovább élhessen velünk. Néhány évtizedig mi voltunk a világ legboldogabb családja. Heather és én szeretetben és békében éltük az életünket a szüleinkkel, amikor megjelent a portánkon a Volturi. Aro azonnal csodálattal kezdte el figyelni az anyánkat, de nem mutatta jelét annak, hogy tervei lennének. Lassan, és tudatosan férkőzött a családunk közelébe, majd meghívott magához minket, hogy tekintsük meg az uralkodó család otthonát. Apánk és anyánk persze azonnal igent mondtak, és boldogan utaztunk el Volterra gyönyörű városába. Mi a kastély nyugati szárnyában kaptunk lakosztályt, míg a szüleinket a keleti részen helyezték el. Egyik éjszaka szívfacsaró sikolyokra, és fájdalmas üvöltésekre riadtunk fel. Heathert hazaküldtem, és én magam indultam el megkeresni a baj forrását. Nem akartam, hogy a húgomnak baja essen. Mire odaértem már késő volt. Az édesanyám darabokra szaggatva éget egy máglyán. Azonnal Aróra vetettem magam, és amint apám kiszabadult már bele is vetette magát a tűzbe. Nem foglalkozott vele, hogy az arca és a kezei összeégnek, csak próbálta megmenteni az anyánkat. Talán még sikerült is volna neki, ha nem jelenik meg Jane. Aro leghűségesebb csatlósa. Aki kínozni kezdte az apámat, és engem is. Még annyira észnél voltam, hogy használjam rajta az erőmet, és így apámat minden tiltakozása ellenére a vállamra vettem, megbabonáztam a Volturi emlékeit, hogy ne kövessenek minket, és elmenekültem. Amint elég messzire értünk felsebeztem a bőrömet, és felajánlottam a nyakamat, és apám ösztönösen a véremre vetette magát. Egyszerűen nem bírt leállni, és mivel csak néhány csepp vér maradt bennem a sajátomból, így nem volt elég erőm hozzá, hogy félvér maradjak. A méreg túl sok volt a szervezetemnek, és akkor lett belőlem teljes vámpír. Nem tudtam haragudni az apámra, és a gyász is közelebb hozott minket egymáshoz, mint valaha. Hosszú hónapokig gyászoltuk anyát, és azt hittük, hogy a családunk soha nem lábal ki ebből a letargiából, amikor hirtelen valami megváltozott. Apánk egyik pillanatról a másikra vált depressziós vámpírból, dühöngő és bosszúvágyó ámokfutóvá. Észvesztve utaztunk egyik városból a másikba, hogy tehetséges lányokat találjunk, akik olyan képességekkel bírnak, amilyennel mi magunk is. A terv az volt, hogy bevesszük Volterrát, és minden sérelmünket megbosszuljuk az ott lakókon, de nem ádáz gyilkosságok árán, hanem csábítással, és megtévesztéssel. Fortéllyal, ami méltóbb egy intelligens lényhez. A bosszú azonban egyre fárasztóbb lett. Heather és én kételkedni kezdtünk apánk józan eszében, de a húgom nem volt rá képes, hogy ténylegesen el is hagyja őt a beteges bosszúéhsége miatt. Egyre többet veszekedtünk, és a szóváltásokat lassan tényleges küzdelmek váltották fel. Olyannyira belelendültünk az egymás elleni harcba, hogy egyszer nem vettem észre, hogy Heather közénk ugrik. Hónapokba telt, mire felépült abból a hatalmas ütésből, amit kapott. Ettől csak még jobban elmérgesedett a helyzet közöttünk, míg végül egy nap apám szó szerint hozzám vágta a holmimat egy zsákban, majd kiadta az utamat, én pedig szó nélkül távoztam. Ezután kezdtem el bolyongani, és találkoztam többek között veled is – nézett rám halványan elmosolyodva. – Megmutattad, hogy hogyan lehet bár veszteségekkel, de bosszúvágy nélkül élni az életet. Hiszen meggyilkolták a szüleidet, elhagyott téged az, aki szeret. Magadra maradtál a gyermekeddel, mégis önmagad maradtál. Ekkor dőlt el bennem végleg, hogy a harag, és a bosszúvágy nem jó tanácsadó. Lassan újra önmagam lettem, és megtanultam, hogy milyen az az önuralom, beilleszkedtem az emberek közé a segítségeddel, és azt hiszem, hogy innentől kezdve már ismered a történetem – fejezte be élete történetét.

-         Miért ölték meg az édesanyádat? – kérdezte Angela halkan.

-         Aro szemet vetett rá, de az anyám nem volt az a fajta nő, aki bárkit beenged az ágyába. Soha nem ért hozzá senki más az apámon kívül, így ellenállt, az apám pedig rajtakapta azon Arót, hogy mit művel. Apám szerint anya őt védte, amikor megtörtént az, ami történt. Aro és Caius is azon a véleményen volt, hogy ha anyám nem a Volturival van, akkor egyértelműen ellenük. Ezért kellett meghalnia.

-         Ha nem volt okod a titkolózásra, akkor miért nem mondtad el, amikor megjelentek, hogy kicsodák, és mit akarnak? – kérdezte szerelmem még mindig indulatosan.

-         Azért, mert akkor is így reagáltatok volna, csak még több haraggal, és dühvel estetek volna nekem. Vagy talán azt mondtátok volna, hogy „hát, idióta egy családod van, de azért szeretünk?” Gondoljátok végig a helyzetemet logikusan, és magatok is belátjátok, hogy nem lett volna bölcs döntés mindent bevallanom.

-         Én hiszek neked – bújt hozzá Angela szorosan.

-         Köszönöm – nyomott csókot szerelme ajkaira. Mire barátnőm a mellkasához bújt zavarában.

-         Miért nem érezte Eleazar a képességedet? – kérdezte Carlisle kíváncsian.

-         Megvannak a módszereim rá, hogy ne bukjak le – rántotta meg a vállát. – Képes vagyok blokkolni bizonyos energiákat, ahogy Emily is.

-         Mit tud Emily? – kerekedtek ki a szemeim.

-         Emily képes rá, hogy a testvére bűvölő erejét visszafogja. Ő a kapocs, ami Marie-t a bűvölet és a normális élet közötti szinten tudja tartani, hogy soha ne uralja őt a képessége, akármennyire is csábító lenne a gondolat. Gyakorlatilag olyasmi, mint én, csak erősebb érzelmi kisülésekre képes. Valószínűleg a farkas mivolta miatt. A lényeg, hogy ha akarja, akkor felerősíti Marie erejét, vagy blokkolja, és egy szintre kerülnek. Ha Emily blokkol, akkor nem lehet megkülönböztetni a lányokat, mert tényleg olyanok lesznek, mint két tojás. Bár Emily még nem alkalmazza ezt a dolgot tudatosan, de hamarosan rá fog jönni a teste titkaira. Én pedig segíthetek, hogy megtartsák az egyensúly Marie-val együtt.

-         Na és miért bízzunk meg benned? – csattant fel Rose. – Nem azért, de mindenki elalélt a szomorú sorsától. Egyikünknek sem vidám a múltja. Az átváltozás előtti pillanataink voltak a leggyötrelmesebbek, de ettől még nem hallgatunk el semmit egymás elől.

-         Attól, hogy csúnya véget ért az emberi létünk az emberségünket még nem kell elveszítenünk. Én még mindig Angela Weber vagyok, hiába történt az, ami – emelte fel egy kicsit a hangját Ang. – Bár, ha akarjátok, akkor természetesen távozunk, hiszen ez a ti házatok – fűzte még hozzá.

-         Ne, én is hiszek neked Brian, ha bántani akartál volna minket, akkor már régen megtehetted volna – állt Brian mellé Esme is.

-         Kivételesen Rosalie-val értek egyet – szűrte Edward a fogai között.

-         Uramisten, ezt is megértük – kiáltott fel Emmett döbbenten. – Rosalile Hale, és Edward Cullen egyetértett valamiben. Könyörgöm, valaki jegyezze fel az időpontot, mert még megmozdulni sem vagyok képes.

-         Én is hiszek neked, Brian – mondtam határozottan. Mire Edward motyogott valamit az orra alá, de elengedtem a fülem mellett.

-         Én sem ítélkezem a hallgatásod felett – mondta Carlisle határozottan.

-         Én köztes javaslatot tennék – kezdett bele Emmett. – Nem hibáztatjuk a kiscsókát a hallgatása miatt, de megfigyelés alatt tartjuk, kvázi próbaidőre helyezzük a csávót.

-         Hm… egész jó ötlet – gondolkodott el Edward.

-         Hát vannak nekem egyáltalán rossz ötleteim? – kérdezte Emmett sértetten.

-         Aróra támadni a testőrei védelmező körében? – kérdeztem mintegy visszavágás gyanánt.

-         Az csak azért volt, mert fenyegetni merte a csajomat, és az anyámat. Azt hiszem, hogy ez ilyen esetben teljes mértékben megbocsájtható – vágta rá határozottan.

-         Na jó, nem vitatkozom ezzel a ténnyel – bólintottam rá. Teljesen jogosak voltak Emmett indulatai.

-         Mennyi ideig jó a képességed Arón, és az emberein? – kérdezte Carlisle kíváncsian. Úgy éreztem, hogy ebben már egy kicsit benne volt az orvosi kíváncsiság is.

-         Addig maradnak bizonytalanok, amíg vissza nem térnek ide, vagy nem találkoznak velem. Egy emlék, vagy egy hely könnyedén beindíthatja az ösztöneiket, és a kíváncsiságukat, akkor emlékezni fognak – válaszolta Brian azonnal.

-         Ezek szerint elég, ha kerüljük a Volturit, és ők nem hiszem, hogy sűrűn akarnának errefelé mászkálni, egyébként is elég sűrűn költözünk, így nem áll fenn a veszély – gondolkodtam el. – Akkor ez a gond egy jó időre megoldódott. A legjobb lesz, hogyha Anthony és Nathalie most azonnal a lányok után mennek, mert akkor végre Emily is képes lesz megnyugodni. Én pedig elmegyek Johannáért, és Billyért, biztos halálra idegeskedik magukat.

-         Itt vagyunk, nincs miért aggódni – léptek be az említettek az ajtón.

-         Hát ti meg mit kerestek itt? – kérdeztem dühösen. – Esme szólt nektek, hogy meneküljetek.

-         Haza is mentünk, de szerinted otthon ülök a babérjaimon, amikor veszélyben vagytok? A falka itt van kint ugrásra készen. Ma mindenki járőrözni fog az éjjel, amíg a Volturi kellő távolságba nem ér a területünkről. Ti sem gondoltátok komolyan, hogy a falka megfutamodik, amikor vámpírok garázdálkodnak a területünkön – magyarázta Billy határozottan.

-         Na és Johannát miért nem hagytad ott a biztonságot nyújtó házban? – kérdezte Esme aggódva.

-         Azért, mert a kisasszony úgy csimpaszkodott belém, hogy még egy targoncával sem tudtam volna leszedni a hátamról – vigyorodott el Billy.

-         A kis pióca – nevetett fel Emmett is. – Talán mégis csak több volt a vámpír gén abban az injekcióban, mint hitted, csajszi – kacsintott rá Johannára.

-         Nem hinném, én pontosan állítottam össze a vegyületet, hogy tökéletes legyen az összhatás. Ez a cicámon és rajtam is tisztán látszik.

-         Hát én is vigyáztam volna, hogyha kísérleti macit csinálok magamból az biztos – biccentett Emmett.

-         Sziasztok – érkezett meg végre Anthony és Nathalie is. – Mi ez a sok idegen vámpírszag szerte az erdőben? – kérdezte fiam idegesen. – Egy horda nomád garázdálkodik erre, vagy az ismerőseitek? – nézett körbe mindenkin.

-         A Volturi tisztelt meg minket a látogatásával, de ez egy hosszú történet – válaszoltam azonnal.

-         Lássuk – nézett rám komolyan. Én pedig készségesen nyitottam ki a pajzsomat, hogy Anthony láthassa a történtek minden egyes részletét pontosan. – Hogy az a… - meredt Brianre dühösen. – El kellett volna mondanod, amikor elkezdődtek az elrablási kísérletek – folytatta immáron kissé higgadtabban.

-         Mert hittél volna nekem?

-         Nem, de nyilván jobban fel tudtunk volna készülni. Emilynek baja esett, hogyha rémlik, méghozzá egy ilyen támadás miatt – sziszegte Anthony a fogai között.

-         Ne fussuk meg még egyszer ezt a kört – csitított mindenkit Carlisle. – Brian velünk van, ezt ma többször is bizonyította, és azt ketten is tudnátok, ha ez csak egy trükk lenne, szóval, amondó vagyok, hogy mindenki nyugodjon meg, és dolgozzuk ki a stratégiát. A veszély pillanatnyilag szünetel, de még nem múlt el teljesen. Késő van, mindenki, akinek szüksége van alvásra pihenjen le, a többiek pedig álljanak védőkört a ház egy mérföldes körzetében.

-         Hm… mintha csak én mondtam volna – sétált be Jasper és Alice mosolyogva.

-         Hát ti meg hol voltatok eddig? – tettem fel a leginkább engem foglalkoztató kérdést.

-         Intéztünk magángépet, és megfelelő mennyiségű ételt és szórakozást, hogyha a lányok után megyünk a szigetre. Mindenki csomagoljon, és holnap este már indulhatunk is.

-         Jó ötlet, menjetek, ott biztonságos – mondta Billy határozottan.

-         Mi az, hogy menjetek? – fordultam felé kikerekedett szemekkel. – Ti is jöttök Johannával – mondtam anyai szigorral a hangomban.

-         Nem anya, te is tudod, hogy nem hagyhatom el csak úgy a pozíciómat – vetette ellen fiam azonnal. – Az alfának maradnia kell, de ti menjetek, és Johannát is vigyétek magatokkal.

-         Nem, eszem ágában sincs itt hagyni téged – nézett rá kedvese dühösen.

-         A szigeten biztonságban lennél – csitította Billy lágyan.

-         A francot sem érdekel a biztonság, nagylány vagyok már, és én itt maradok, ha tetszik neked, ha nem – mondta Johanna határozottan. Majd karba fonta a kezeit a mellkasa előtt, hogy nyomatékot adjon a szavainak.

-         Na és mi lesz, ha valami rosszul sül el, és kényszerítenek rá titeket, hogy eláruljátok, hogy hol vagyunk? – kérdezte Jasper. – Tudom, hogy alfa vagy, de a család biztonsága érdekében velünk kell jönnötök.

-         Fiam, teljesen mindegy, ha Aro emlékei visszatérnek, akkor tudni fogja, hol vagyunk, mert megérintett engem – szólt közbe Carlisle.

-         Nem tudja, mert bizonyos részleteket blokkoltam, mint például a pontos helyet. Csak annyit tud, hogy valami napsütötte hely – válaszoltam halkan. Már egész jól irányítom a blokkolási képességeimet.

-         Akkor kénytelenek lesztek velünk jönni – mondta Jasper éllel a hangjában.

-         Nem hagyom el a másik családomat, azért, mert te úgy kívánod – dühödött fel Billy is.

-         Várjatok, talán én segíthetek – állt fel Brian.

-         Mire gondolsz?

-         Megbűvölöm őket, nem fogják tudni, hogy kik vagyunk, és hol vagyunk, de azonnal visszatér minden emlékük, hogyha újra találkozunk – ajánlotta Brian. – Na meg persze a falkát is, mindenkit, aki ismer minket.

-         Mi? Nem – álltam Billy és Johanna elé. – Nem veheted el a múltjukat, nem teheted ezt.

-         Nem örökre fogom megtenni, csak egy kis időre – mondta Brian higgadtan.

-         Tulajdonképpen ez nem is rossz ötlet – fogta meg a vállaimat Billy.

-         Nem, ezt nem engedem – vontam ki a pajzsomat Billyre és Johannára. Soha nem fogom hagyni, hogy elvegye az emlékeiket. Mi egy család vagyunk. Nem élhetnek úgy, hogy azt sem tudják, kik vagyunk.

-         Stratégiailag remek gondolat Brian ötlete – próbált meg Jasper is győzködni.

-         Nem – kiabáltam rájuk. Mi a fenét képzelnek? Hogy tehetnek ilyet egy családtaggal? Itt mindenki megbolondult rajtam kívül.

-         Szeretlek, anya, akkor is, ha egy kis ideig nem fogok rád emlékezni – ölelt magához Billy, majd puszit nyomott az arcomra. – Edward, Emmett, kérlek – pillantott rájuk, amikor elengedett. Mire Edward és Emmett megragadtak engem. – Úgy három mérföld legfeljebb a pajzs hatósugara, olyan messzire kell vinnetek őt – nézett rájuk komolyan. – Brian, ha a pajzs már nem lesz rajtunk, akkor ne habozz. Anyát nem könnyű visszatartani.

-         Ne, eresszetek el – kezdtem el kapálózni, de két erős vámpírral szemben mit sem ért az én fizikai erőm. – Billy – sikoltottam, még mindig, amikor már messze jártak velem. Majd hirtelen megálltunk.

-         Bella, nyugi, nem örökre hagyjuk itt őket – csitított Emmett magához képest komolyan.

-         Mit tennél, ha éppen Rosalie agyából törölne ki valaki téged? – vicsorogtam rá eszemet vesztve.

-         Megölném – vágta rá Emmett. – Viszont most a biztonságunk a lényeg, ezért hagynod kell, hogy ez megtörténjen. Visszakapod még a fiadat, ezt akár én magam garantálom – fűzte még hozzá komolyan. – Nincs mitől félned.

-         Persze, könnyű ilyeneket mondani, de ha bármi balul sül el, akkor nem lesz visszaút, és ezt ti is tudjátok.

-         Nem fog semmi sem balul elsülni, és ezt te is tudod. Billy rafináltabb annál, minthogy könnyedén elkapják.

-         Brian készen van, most azonnal induljunk, mielőtt még megtalál minket a szagunk alapján valamelyik falkatag – jelentek meg a többiek.

-         Ezt még megkeserülöd – indultam meg Brian felé. – Ne merd magad többé a barátomnak nevezni.

-         Bella, csitulj, kicsim, visszakapod még a fiadat – próbálkozott Edward. Viszont nem érdekelt a süket szövegelése, és visszakézből egy akkora pofont adtam neki, hogy egy fa adta a másikat, szó szerint. – Ne gyere a közelembe. Neked mellettem lett volna a helyed – kezdtem bele, de a lábaim egyre gyengébbek lettek. – Jasper, hagyj… - kezdtem volna bele, de olyan gyengének éreztem már magam, hogy rongybabaként omlottam valaki karjaiba…